C‑603/19. sz. ügy

TG
és
UF

ellen

folytatott büntetőeljárás

(a Špecializovaný trestný súd [Szlovákia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

A Bíróság ítélete (harmadik tanács), 2020. október 1.

„Előzetes döntéshozatal – Az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme – EUMSZ 325. cikk – Részben az európai uniós költségvetésből finanszírozott támogatásokat érintő csalással kapcsolatos bűncselekményre vonatkozó büntetőeljárás – Nemzeti jog, amely nem teszi lehetővé az állami szervek számára, hogy a bűncselekménnyel okozott kár megtérítése címén a büntetőeljárás keretében érvényesítsék a támogatások visszafizettetésére irányuló követelésüket”

1. Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – A bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok – 2012/29 irányelv – Személyi hatály – Jogi személyek és állami szervek – Kizárás

   (2012/29 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 1. cikk, (1) bekezdés, és 2. cikk, (1) bekezdés)

   (lásd: 44–46. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

2. Az Európai Unió saját forrásai – Az Unió pénzügyi érdekeinek védelme – A csalás és más jogellenes tevékenységek elleni küzdelem – A tagállamokat terhelő, hatékony és visszatartó erejű szankciók alkalmazására vonatkozó kötelezettség – A részben az uniós költségvetésből finanszírozott támogatásokat érintő csalás bűncselekménye – Nemzeti büntetőeljárás, amely nem teszi lehetővé az állam számára a bűncselekménnyel okozott kár megtérítése érdekében való fellépést – Megengedhetőség az EUMSZ 325. cikk tekintetében – Feltétel – Az uniós költségvetésből jogosulatlanul igénybe vett hozzájárulások visszafizettetését lehetővé tévő hatékony eljárások fennállása a nemzeti jogban

   (EUMSZ 325. cikk)

   (lásd: 54–56., 58–62. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

Összefoglalás

Az Úrad špeciálnej prokuratúry Generálnej prokuratúry Slovenskej republiky (a Szlovák Köztársaság legfőbb ügyészsége mellett működő szakosított ügyészi hivatal) büntetőeljárást indított két természetes személy ellen (a továbbiakban: vádlottak) olyan cselekmények miatt, amelyek a részben az uniós költségvetésből finanszírozott támogatásokat érintő csalásnak minősülhetnek. A bűncselekményt a szlovák közigazgatás által többek között a munkahelyek fogyatékossággal élő személyek részére történő létrehozásának támogatása iránti kérelmek benyújtására kiírt két pályázati eljárás keretében követték el.

A vádlottak több gazdasági társaságot alapítottak, amelyekben tagokként és ügyvezetőkként jártak el; e társaságok 654588,34 euró összegű támogatást vettek igénybe, ebből 279272,18 eurót az uniós költségvetésből. E támogatások folyósítását követően a vádlottak egy harmadik személyre ruházták át az érintett társaságokban fennálló részesedésüket, majd az említett társaságok valamennyi tevékenységüket megszüntették. A büntetőeljárás vádlottakkal szembeni megindításának időpontjában a társasági vagyon már nem volt fellelhető az említett – a cégnyilvántartásból hivatalból törölt – társaságok helyiségeiben. A támogatások folyósításának időszakában az érintett gazdasági társaságok foglalkoztattak fogyatékossággal élő személyeket, azok munkavégzési tevékenysége azonban látszólagos volt, és nem függött össze a támogatási kérelmekben bemutatott célkitűzésekkel.

A vádlottak – mint e társaságok tagjai és ügyvezetői – ellen büntetőeljárás indult a kérdést előterjesztő bíróság, a Špecializovaný trestný súd (szakosított büntetőbíróság, Szlovákia) előtt. Az úrady práce, sociálnych vecí a rodiny (a központi munkaügyi, szociális és családügyi hivatal kirendeltségei) – amelyek az alapeljárásban károsultként vesznek részt – a nyomozás során a ténylegesen folyósított támogatás összegének megfelelő kártérítést követeltek a vádlottaktól.

A kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor úgy véli, hogy a Najvyšší súd Slovenskej republiky (a Szlovák Köztársaság legfelsőbb bírósága) ítélkezési gyakorlatára tekintettel, amelyet az Unió pénzügyi érdekeinek megsértésével és a támogatási csalással kapcsolatos bűncselekményekre vonatkozó büntetőeljárásokban is alkalmaztak, a nemzeti rendelkezések nem teszik lehetővé az állam számára, hogy az őt ért kár megtérítése érdekében büntetőeljárás keretében lépjen fel. A kérdést előterjesztő bíróság szerint ezen ítélkezési gyakorlat alapügyben történő alkalmazása azzal a hatással járhat, hogy megakadályozza az államot a csalások által okozott károk megtérítéséhez való jogának érvényesítésében. A szlovák jog alapján szintén rendelkezésre álló közigazgatási eljárás ugyanis kizárólag a szóban forgó támogatás kedvezményezettjével szemben tenné lehetővé a jogalap nélkül kifizetett támogatás visszafizetésének követelését. Mivel a jelen ügyben olyan gazdasági társaságokról van szó, amelyek már nem rendelkeznek semmilyen vagyonnal, és amelyeket töröltek a cégnyilvántartásból, az ilyen eljárás nem tenné lehetővé a jogalap nélkül kifizetett támogatások visszafizettetését.

A kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatal céljából több, többek között az EUMSZ 325. cikkre vonatkozó kérdést terjesztett a Bíróság elé, amely cikknek az (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az Unió pénzügyi érdekeit sértő jogellenes tevékenységek elleni küzdelem érdekében a tagállamoknak elrettentő hatású, hathatós és azon intézkedésekkel egyenértékű intézkedéseket kell elfogadniuk, mint amelyeket nemzeti szinten tesznek az érintett tagállam érdekeit sértő csalás leküzdésére. A kérdést előterjesztő bíróság konkrétan arra keresi a választ, hogy összeegyeztethetők‑e az EUMSZ 325. cikkből eredő kötelezettségekkel az olyan nemzeti büntetőeljárási szabályok, amelyek az alapügyhöz hasonló ügyben nem teszik lehetővé az állam mint károsult kártérítéshez való jogának büntetőeljárás keretében való elismerését.

A 2020. október 1‑jei ítéletében a Bíróság kimondta, hogy az EUMSZ 325. cikkel nem ellentétesek a nemzeti ítélkezési gyakorlat által értelmezett olyan nemzeti jogi rendelkezések, amelyek értelmében az állam a büntetőeljárás keretében nem követelheti az eljárás alá vont személynek az uniós költségvetésből származó pénzeszközök jogellenes felhasználását eredményező csalárd magatartásával az államnak okozott kár megtérítését, és amelyek értelmében az állam ezen eljárás keretében nem rendelkezik semmilyen más olyan keresetindítási lehetőséggel, amelynek révén érvényesíthetné az eljárás alá vont személlyel szembeni jogát, amennyiben a nemzeti szabályozás az uniós költségvetésből jogosulatlanul igénybe vett hozzájárulások visszafizettetését lehetővé tévő hatékony eljárásokat biztosít, amely eljárások fennállásának vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

E tekintetben a Bíróság emlékeztetett arra, hogy jóllehet a tagállamoknak olyan hatékony intézkedéseket kell hozniuk, amelyek lehetővé teszik a részben az uniós költségvetésből finanszírozott támogatás kedvezményezettje számára jogalap nélkül kifizetett összegek visszafizettetését, az EUMSZ 325. cikk az intézkedések hatékonyságára vonatkozó követelményen kívül semmilyen más megkötést nem tartalmaz az ezen eredmény elérését biztosító eljárást illetően. Következésképpen a közigazgatási jog, a polgári jog, illetve a büntetőjog egymástól elkülönült, különböző célokat szolgáló és sajátos jogorvoslati lehetőségeinek egymás melletti fennállása önmagában nem veszélyezteti az Unió pénzügyi érdekeit érintő csalás elleni küzdelem hatékonyságát, amennyiben a nemzeti szabályozás egésze lehetővé teszi az uniós költségvetésből jogalap nélkül kifizetett hozzájárulások visszafizettetését.

Így az, hogy a büntetőeljárás keretében nem ismerik el az állam mint károsult kártérítéshez való jogát, önmagában nem ellentétes az EUMSZ 325. cikkből eredő kötelezettségekkel. Ugyanis, jóllehet a büntetőjogi szankciók elengedhetetlenek lehetnek ahhoz, hogy a súlyos csalás bizonyos eseteivel szemben az államok hatékony és visszatartó erejű intézkedésekkel vegyék fel a küzdelmet, e szankcióknak nem céljuk a jogalap nélkül kifizetett összeg visszafizettetésének lehetővé tétele. A nemzeti jogrendben rendelkezésre álló, az Unió pénzügyi érdekeinek megsértésével okozott kár megtérítését biztosító hatékony lehetőség fennállása, függetlenül attól, hogy e lehetőség gyakorlására büntetőeljárás, közigazgatási eljárás vagy polgári eljárás keretében kerül‑e sor, elegendő a hatékonyság EUMSZ 325. cikkben támasztott követelményének teljesítéséhez, amennyiben e lehetőség révén sor kerülhet a jogosulatlanul igénybe vett hozzájárulások visszafizettetésére, a büntetőjogi szankciók útján pedig felvehető a küzdelem a súlyos csalások eseteivel szemben. A Bíróság rámutatott arra, hogy a jelen ügyben ez az eset áll fenn, amennyiben az államnak az alkalmazandó nemzeti jog szerint lehetősége van arra, hogy egyrészt közigazgatási eljárást indítson, amelyben a kedvezményezett jogi személytől követelheti a jogalap nélkül kifizetett hozzájárulások visszafizetését, másrészt pedig polgári eljárást indítson, amely nem csupán a jogosulatlanul igénybe vett hozzájárulások kedvezményezettjének minősülő jogi személy polgári jogi felelősségének megállapítására irányul, hanem egyúttal arra is, hogy a bűnösséget megállapító ítéletet követően a természetes személy elítélttel szemben érvényesítsék az elszenvedett károk megtérítését, amely lehetőségek fennállásának vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.