C‑561/19. sz. ügy

Consorzio Italian Management
és
Catania Multiservizi SpA

kontra

Rete Ferroviaria Italiana SpA

(a Consiglio di Stato [Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

A Bíróság ítélete (nagytanács), 2021. október 6.

„Előzetes döntéshozatal – EUMSZ 267. cikk – A végső fokon eljáró nemzeti bíróságok előzetes döntéshozatalra utalásra vonatkozó kötelezettségének terjedelme – Az e kötelezettség alóli kivételek – Szempontok – Az uniós jog értelmezésére vonatkozó, olyan kérdés, amelyet a nemzeti eljárásban részt vevő felek azt követően vetettek fel, hogy a Bíróság ezen eljárásban előzetes döntést tartalmazó ítéletet hozott – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megválaszolásának szükségességét igazoló indokok kifejtésének hiánya – Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem részleges elfogadhatatlansága”

1. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések – A Bírósághoz fordulás – Értelmezési kérdések – Előterjesztési kötelezettség – Terjedelem – Az ugyanazon ügyben először előterjesztett döntéshozatal iránti kérelmet követően felvetett kérdés – Hatás hiánya – A kérdést előterjesztő bíróság előtti eljárást érintő elfogadhatatlansági indokok fennállása – Az előterjesztési kötelezettség hiánya – Feltételek – Az egyenértékűség elvének és a tényleges érvényesülés elvének betartása

   (EUMSZ 267. cikk, harmadik bekezdés)

   (lásd: 32., 33., 50., 51., 58., 59., 61–66. pont és a rendelkező rész)

2. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések – A Bírósághoz fordulás – Értelmezési kérdések – Előterjesztési kötelezettség – Hiány – Feltételek – Észszerű kétség hiánya – Szempontok

   (EUMSZ 267. cikk, harmadik bekezdés)

   (lásd: 39–42. pont, 44–49. pont)

3. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések – A Bírósághoz fordulás – Értelmezési kérdések – Előterjesztési kötelezettség – Terjedelem – Valamely fél által felvetett kérdés – Hatás hiánya

   (EUMSZ 267. cikk, harmadik bekezdés)

   (lásd: 53–55., 57. pont)

Összefoglalás

A Bíróság pontosítja a „Cilfit” ítélkezési gyakorlatát azon helyzeteket illetően, amelyekben a végső fokon eljáró nemzeti bíróságok nem kötelesek az előzetes döntéshozatalra utalásra

Ha az ilyen bíróság úgy véli, hogy eltekinthet e kötelezettség teljesítésétől, a határozatának az indokolásában fel kell tüntetnie az ezt lehetővé tévő három helyzet valamelyikének a fennállását

A Consiglio di Stato (államtanács, Olaszország), amely végső fokon eljáró nemzeti bíróság (a továbbiakban: kérdést előterjesztő bíróság), 2017‑ben előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordult a Bírósághoz egy olyan közbeszerzési szerződésre vonatkozó jogvita keretében, amelynek tárgyát többek között az olasz vasútállomások takarítását érintő szolgáltatások képezték. A Bíróság 2018‑ban hozta meg az ítéletét. ( 1 ) A jogvitában részt vevő felek ezt követően arra kérték a kérdést előterjesztő bíróságot, hogy előzetes döntéshozatal céljából terjesszen újabb kérdéseket a Bíróság elé.

A kérdést előterjesztő bíróság ebben a kontextusban fordult a Bírósághoz 2019‑ben egy újabb előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel. Többek között arra kereste a választ, hogy a végső fokon eljáró nemzeti bíróság köteles‑e az uniós jog értelmezésével kapcsolatos kérdést terjeszteni a Bíróság elé abban az esetben, ha e kérdést valamely fél az eljárás előrehaladott szakaszában veti fel, azt követően, hogy az ügyet első alkalommal tanácskozásra bocsátják, vagy ha ezen ügyben már előterjesztettek egy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet.

A Bíróság álláspontja

A nagytanácsban eljáró Bíróság az ítéletében megerősíti a Cilfit ítéletben ( 2 ) meghatározott kritériumokat, amely ítélet szerint a végső fokon eljáró nemzeti bíróság három helyzetben nem köteles az előzetes döntéshozatalra utalásra ( 3 ):

Következésképpen a Bíróság megállapítja, hogy a végső fokon eljáró nemzeti bíróság nem mentesülhet az előzetes döntéshozatalra utalás kötelezettsége alól önmagában amiatt, hogy ugyanazon ügyben már előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordult a Bírósághoz.

A fentiekben felidézett harmadik helyzetet érintően a Bíróság megállapítja, hogy az észszerű kétség hiányát az uniós jog jellemzőire, értelmezésének sajátos nehézségeire és az Unión belüli ítélkezési gyakorlat eltéréseinek kockázatára figyelemmel kell értékelni. Mielőtt arra a következtetésre jutna, hogy az uniós jog helyes értelmezését érintően minden észszerű kétség kizárt, a végső fokon eljáró nemzeti bíróságnak meg kell győződnie arról, hogy ez ugyanennyire nyilvánvaló a többi tagállami, végső fokon eljáró bíróság és a Bíróság számára is.

E tekintetben önmagában az a lehetőség, hogy az uniós jog valamely rendelkezése különböző módokon is értelmezhető, nem elegendő annak megállapításához, hogy e rendelkezés helyes értelmezését illetően észszerű kétség áll fenn. Ha azonban a végső fokon eljáró nemzeti bíróságnak a tudomására jut, hogy az alapügyre alkalmazandó uniós jogi rendelkezés értelmezésére vonatkozóan ugyanazon tagállam bíróságai vagy különböző tagállamok bíróságai körében az ítélkezési gyakorlatban eltérő irányvonalak léteznek, e bíróságnak különösen figyelmesen kell elvégeznie a szóban forgó uniós jogi rendelkezés helyes értelmezését érintő észszerű kétség esetleges hiányára vonatkozó értékelését.

A végső fokon eljáró nemzeti bíróságoknak a saját felelősségükre, függetlenül és a szükséges figyelemmel eljárva kell értékelniük, hogy azon három helyzet egyike áll‑e fenn, amelyekben jogosultak arra, hogy az uniós jog értelmezésére vonatkozó, előttük felvetett kérdést ne terjesszék a Bíróság elé. Amennyiben az ilyen bíróság úgy véli, hogy mentesül azon kötelezettség alól, hogy előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjesszen a Bíróság elé, a határozatának az indokolásában fel kell tüntetnie e három helyzet valamelyikének a fennállását.

Ezenkívül, abban az esetben, ha a végső fokon eljáró bíróság előtt e helyzetek valamelyike felmerül, nem köteles a Bírósághoz fordulni még akkor sem, ha az uniós jog értelmezésére vonatkozó kérdést az előtte folyamatban lévő eljárásban részt vevő valamelyik fél veti fel.

Ezzel szemben, ha az uniós jog értelmezésére vonatkozó kérdés tekintetében e helyzetek egyike sem merül fel, a végső fokon eljáró bíróság köteles a Bírósághoz fordulni. Az, hogy az említett bíróság ugyanezen nemzeti ügyben már előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordult a Bírósághoz, nem teszi kétségessé az előzetes döntéshozatalra utalás kötelezettségét, ha a Bíróság döntését követően fennmarad az uniós jog értelmezésével kapcsolatos, olyan kérdés, amelynek a megválaszolása szükséges a jogvita elbírálásához.

Kizárólag a nemzeti bíróság jogosult annak meghatározására, hogy az eljárás mely szakaszában van helye annak, hogy előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjesszen a Bíróság elé. Ugyanakkor a végső fokon eljáró bíróság az előtte folyamatban lévő eljárást érintő elfogadhatatlansági indokok alapján eltekinthet attól, hogy előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjesszen a Bíróság elé. Abban az esetben ugyanis, ha az ilyen bíróság előtt felhozott jogalapokat elfogadhatatlannak kell nyilvánítani, az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem tekinthető szükségesnek és relevánsnak ahhoz, hogy e bíróság meghozhassa a döntését. Az alkalmazandó nemzeti eljárási szabályoknak azonban tiszteletben kell tartaniuk az egyenértékűség ( 4 ) és a tényleges érvényesülés elvét. ( 5 )

( 1 ) 2018. április 19‑i Consorzio Italian Management és Catania Multiservizi ítélet (C‑152/17).

( 2 ) 1982. október 6‑i Cilfit és társai ítélet (283/81).

( 3 ) E kötelezettséget az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése írja elő.

( 4 ) Az egyenértékűség elve megköveteli, hogy a keresetekre alkalmazandó szabályok összessége különbségtétel nélkül vonatkozzon az uniós jog megsértésén alapuló keresetekre és a belső jog megsértésén alapuló hasonló keresetekre.

( 5 ) A tényleges érvényesülés elve szerint a nemzeti eljárási szabályok nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását.