C‑517/17. sz. ügy

Milkiyas Addis

kontra

Bundesrepublik Deutschland

(a Bundesverwaltungsgericht) [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

A Bíróság ítélete (ötödik tanács), 2020. július 16.

„Előzetes döntéshozatal – A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésén alapuló térség – Menekültpolitika – A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárások – 2013/32/EU irányelv – 14. és 34. cikk – Azon kötelezettség, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező személy számára lehetőséget biztosítsanak személyes meghallgatásra az elfogadhatatlanságot megállapító határozat meghozatala előtt – A kötelezettségnek az elsőfokú eljárás során történő megsértése – Következmények”

1. Alapvető jogok – A kínzás és az embertelen vagy megalázó bánásmód és büntetés tilalma – Terjedelem – Rendszerszintű hiányosságok valamely tagállamban a nemzetközi védelem nyújtására vonatkozó eljárást követően, az említett védelemben részesülő személyek életkörülményei miatt – Annak tilalma a többi tagállam számára, hogy a menedékjog iránti kérelmet elfogadhatatlanként elutasítsák amiatt, hogy előzőleg e tagállam menekült jogállást biztosított – Feltételek – Az említett hiányosságok ténylegességének értékelése – Szempontok – Súlyos anyagi nélkülözés szükségessége

   (Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 4. cikk; 2013/32 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 33. cikk, (2) bekezdés, a) pont)

   (lásd: 47–49. pont)

2. Határellenőrzések, menekültügy és bevándorlás – Menekültpolitika – A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó eljárások – 2013/32 irányelv – Nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálására vonatkozó eljárás – A tagállamok által elfogadhatatlannak minősíthető kérelem – Indok – Nemzetközi védelem másik tagállam által történő előzetes nyújtása – Azon kötelezettség, hogy lehetőséget biztosítsanak személyes meghallgatásra az elfogadhatatlanságot megállapító határozat meghozatala előtt – Megsértés – Következmények – A nemzeti jog alkalmazása – Korlátok – Az egyenértékűség elvének és a tényleges érvényesülés elvének betartása

   (2013/32 európai parlamenti és tanácsi irányelv, (16), (18), (22), (29) és (32) preambulumbekezdés, valamint 4., 14. cikk, 15. cikk, (2) és (3) bekezdés, 33. cikk, (2) bekezdés, és 34. cikk)

   (54–66. pont)

3. Határellenőrzések, menekültügy és bevándorlás – Menekültpolitika – A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó eljárások – 2013/32 irányelv – Nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálására vonatkozó eljárás – A tagállamok által elfogadhatatlannak minősíthető kérelem – Indok – Nemzetközi védelem másik tagállam által történő előzetes nyújtása – Azon kötelezettség, hogy lehetőséget biztosítsanak személyes meghallgatásra az elfogadhatatlanságot megállapító határozat meghozatala előtt – Megsértés – Következmények – Az említett határozat megsemmisítése és az ügynek az eljáró hatóság elé történő visszautalása – Hiány – Megengedhetetlenség – Kivétel

   (2013/32 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 14. cikk, 33. cikk, (2) bekezdés, a) pont, és 34. cikk)

   (lásd: 43–46., 51., 67., 68., 70., 71. pont és a rendelkező rész)

Összefoglalás

A 2020. július 16‑án hozott Addis ítéletben (C‑517/17) a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló 2013/32 irányelv ( 1 ) (a továbbiakban: eljárási szóló irányelv) 14. és 34. cikkével ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében azon kötelezettség megsértése, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező személy számára lehetőséget biztosítsanak a személyes meghallgatásra az elfogadhatatlanságot azon indok alapján megállapító határozat meghozatala előtt, hogy már egy másik tagállam biztosított számára nemzetközi védelmet, ( 2 ) nem vonja maga után e határozat megsemmisítését és az ügynek az eljáró hatóság elé történő visszautalását. A Bíróság szerint más a helyzet akkor, ha a kérelmezőnek lehetősége van az ilyen határozattal szembeni jogorvoslati eljárás keretében az említett határozat ellen szóló valamennyi érve személyesen, az említett irányelv 15. cikkében megállapított, alkalmazandó alapvető feltételek és garanciák tiszteletben tartása mellett történő meghallgatás során való kifejtésére, és ha ezen érvek figyelembevételével sem hozható eltérő határozat.

2011 szeptemberében az alapeljárás felperese, aki nyilatkozata szerint eritreai állampolgár, beutazott Németországba, és ott menekült jogállás iránti kérelmet nyújtott be. Az ujjai megcsonkítása miatt az ujjlenyomat‑vizsgálat először nem eredményezett azonosítást, és csak 2013 januárjában derült ki, hogy az alapeljárás felperese már megszerezte korábban a menekült jogállást Olaszországban. 2013. február 18‑i határozatával a Bundesamt für Migration und Flüchtlinge (szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal, Németország, a továbbiakban: Hivatal) egyrészt mint elfogadhatatlant elutasította az alapeljárás felperesének menedékjog iránti kérelmét, másrészt elrendelte az olasz határra való kitoloncolását. Az e határozattal szemben benyújtott keresetet első fokon elutasították. A fellebbezési eljárásban azonban hatályon kívül helyezték az olasz határra való visszatoloncolást, mivel nem nyert bizonyítást, hogy az Olasz Köztársaság továbbra is kész lett volna visszavenni a felperest az olasz hatóságok által részére kiállított tartózkodási engedély és úti okmány 2015. február 5–i lejártát követően. A fellebbezést az ezt meghaladó részében elutasították. Az alapeljárás felperese felülvizsgálati kérelmet nyújtott be ezen ítélettel szemben a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság, Németország) előtt, többek között arra hivatkozva, hogy a Hivatal a 2013. február 18‑i határozat elfogadása előtt nem mentesülhetett a vele való személyes meghallgatás alól.

A Bíróság mindenekelőtt pontosította, hogy az eljárási irányelv egyértelműen kimondja azt a kötelezettséget, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező személy számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a kérelmére vonatkozó határozat meghozatala előtt személyes meghallgatást végezzenek, és hogy ez a kötelezettség vonatkozik mind az elfogadhatóságról szóló határozatokra, mind pedig az érdemi határozatokra.

A Bíróság rámutatott, hogy amennyiben az eljáró hatóság egy nemzetközi védelem iránti kérelmet elfogadhatatlannak kíván tekinteni azzal az indokkal, hogy egy másik tagállam már nemzetközi védelmet biztosított, a kérelem elfogadhatóságával kapcsolatos személyes meghallgatásnak elsősorban az a célja, hogy lehetőséget biztosítson a kérelmezőnek a személyes helyzetét jellemző valamennyi körülmény ismertetésére. Ez lehetővé teszi e hatóság számára a kérelmező sajátos helyzetének, valamint kiszolgáltatottsága mértékének értékelését, valamint annak kizárását, hogy e másik tagállamnak való átadás esetén fennálljon annak komoly veszélye, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmódnak lesz kitéve.

A Bíróság ebben az összefüggésben emlékeztetett arra, hogy ha valamely tagállam hatóságai a nemzetközi védelmet már biztosító tagállamban lévő ilyen veszély fennállásának megállapításához a kérelmező által benyújtott bizonyítékokkal rendelkeznek, e hatóságok kötelesek objektív, megbízható, pontos és kellően aktuális adatok alapján, valamint az uniós jog által biztosított alapvető jogok védelmi szintjére tekintettel értékelni a rendszerszintű vagy általánossá vált, vagy bizonyos személyek csoportját érintő hiányosságok ténylegességét. Nem zárható ki egyébként teljes mértékben, hogy valamely nemzetközi védelmet kérelmező személy bizonyítani tudja az őt jellemző olyan kivételes körülmények fennállását, amelyek azzal járnak, hogy a számára már nemzetközi védelmet biztosító tagállamnak való visszaküldés esetén ez a kérelmező – különös kiszolgáltatottsága miatt – a Charta 4. cikkével ellentétes bánásmód veszélyének lenne kitéve.

A Bíróság továbbá rámutatott, hogy az azon szabálytól való eltérés, amely szerint a kérelmezővel személyes meghallgatást folytatnak a nemzetközi védelem iránti kérelmének elfogadhatóságáról, csak későbbi kérelem esetére írható elő, és hogy a jelen ügy nem tartozik ebbe az esetkörbe.

Végül, ami a szóban forgó személyes meghallgatási kötelezettség megsértésének jogkövetkezményeit illeti, a Bíróság megállapította, hogy mivel az „eljárási irányelv” nem szabályozza kifejezetten ezeket a jogkövetkezményeket, azok a nemzeti jog hatálya alá tartoznak, feltéve hogy tiszteletben tartják az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét. A Bíróság, mivel nem rendelkezett olyan információval, amely alapján kétségbe lehetne vonni az alapügyben szereplőhöz hasonló szabályozás egyenértékűség elvének való megfelelését, a tényleges érvényesülés elvét illetően hangsúlyozta az uniós jogalkotó által a személyes meghallgatásnak a menekültügyi eljárás szempontjából tulajdonított alapvető jelentőséget, mégpedig már az eljáró hatóság előtti elsőfokú eljárásban is. Egyébiránt a Bíróság pontosította, hogy az uniós jogalkotó alapvető jelentőséget tulajdonít nemcsak magának az ilyen meghallgatás végzésének, hanem azoknak a feltételeknek is, amelyek mellett azt le kell folytatni, annak biztosítása érdekében, hogy minden kérelmező a neme és sajátos helyzete alapján megfelelő eljárási garanciákban részesüljön.

A Bíróság úgy ítélte meg, hogy ilyen körülmények között összeegyeztethetetlen lenne az eljárási irányelv hatékony érvényesülésével, ha a jogorvoslatot elbíráló bíróság – anélkül, hogy ő maga meghallgatná a kérelmezőt az adott ügyben alkalmazandó alapvető feltételek és garanciák tiszteletben tartása mellett – helybenhagyhatná az eljáró hatóság által azon kötelezettség megsértésével hozott határozatot, hogy a kérelmező számára lehetőséget biztosítson a nemzetközi védelem iránti kérelmével kapcsolatos személyes meghallgatásra. Ilyen meghallgatás hiányában ugyanis a kérelmezőnek a menekültügyi eljárás egyetlen szakaszában sem lenne biztosítva a személyes meghallgatáshoz való joga olyan körülmények között, amelyek megfelelően biztosítják a titoktartást, és amelyek lehetővé teszik a kérelmező számára, hogy ismertesse a kérelme valamennyi indokát.

A Bíróság pontosította, hogy a meghallgatás hiányát nem orvosolhatja sem a kérelmező azon lehetősége, hogy jogorvoslati kérelmében írásban ismertetheti a védelem iránti kérelmére vonatkozóan hozott elfogadhatatlansági határozat érvényességét vitató körülményeket, sem az eljáró hatóság és a jogorvoslatot elbíráló bíróság azon kötelezettsége, hogy hivatalból vizsgálja meg az összes releváns tényt. A Bíróság rámutatott, hogy a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az alapeljárás keretében biztosították‑e a lehetőséget, vagy megadható‑e még az az alapeljárás felperesének arra, hogy az alkalmazandó alapvető feltételek és garanciák teljes mértékű tiszteletben tartása mellett meghallgassák, annak érdekében, hogy lehetővé tegyék számára, hogy álláspontját személyesen, az általa ismert nyelven kifejthesse.

( 1 ) A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 180., 60. o.; helyesbítés: HL 2016. L 198., 50 o.).

( 2 ) A 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének a) pontja.