C–56/17. sz. ügy

Bahtiyar Fathi

kontra

Predsedatel na Darzhavna agentsia za bezhantsite

(az Administrativen sad Sofia‑grad [Bulgária] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség – Határok, menekültügy és bevándorlás – 604/2013/EU rendelet – 3. cikk – A harmadik ország állampolgára által a tagállamok egyikében benyújtott, nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározása – Nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálása anélkül, hogy a megvizsgálásért felelős tagállam meghatározására vonatkozóan kifejezett határozatot hoztak volna – 2011/95/EU irányelv – 9. és 10. cikk – A valláson alapuló üldöztetési okok – Bizonyítás – A hithagyásról szóló iráni szabályozás – 2013/32/EU irányelv – A 46. cikk (3) bekezdése – Hatékony jogorvoslat”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (második tanács), 2018. október 4.

1. Határellenőrzések, menekültügy és bevándorlás – Menekültpolitika – A nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok – 604/2013 rendelet – Nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálása annak ellenére, hogy a megvizsgálásért felelős tagállam meghatározására vonatkozóan nem hoztak kifejezett határozatot – Megengedhetőség

   (604/2013 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 2. cikk, d) pont, és 3. cikk, (1) bekezdés)

2. Határellenőrzések, menekültügy és bevándorlás – Menekültpolitika – A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó eljárások – 2013/32 irányelv – Nemzetközi védelem iránti kérelmet elutasító határozattal szemben benyújtott jogorvoslati kérelem – Hatékony jogorvoslathoz való jog – Az összes ténybeli és jogi elem megvizsgálására vonatkozó kötelezettség – Terjedelem – Az említett kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok betartásának hivatalból történő vizsgálatára vonatkozó kötelezettség – Hiány

   (604/2013 európai parlamenti és tanácsi rendelet; 2013/32 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 46. cikk, (3) bekezdés)

3. Határellenőrzések, menekültügy és bevándorlás – Menekültpolitika – Menekült jogállás vagy kiegészítő védelmi jogállás – 2011/95 irányelv – A menekült jogállás nyújtásának feltételei – Üldöztetés elszenvedésének veszélye – Valláson alapuló üldöztetési okok – A vallás fogalma

   (Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 10. cikk; 2011/95 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 10. cikk, (1) bekezdés, b) pont)

4. Határellenőrzések, menekültügy és bevándorlás – Menekültpolitika – Menekült jogállás vagy kiegészítő védelmi jogállás – 2011/95 irányelv – A menekült jogállás nyújtásának feltételei – Üldöztetés elszenvedésének veszélye – Valláson alapuló üldöztetési okok – A tények és körülmények értékelése – A kérelmező által benyújtandó bizonyítékok – Az illetékes hatóságok által figyelembe veendő tényezők

   (2011/95 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 4. cikk, és 10. cikk, (1) bekezdés, b) pont)

5. Határellenőrzések, menekültügy és bevándorlás – Menekültpolitika – Menekült jogállás vagy kiegészítő védelmi jogállás – 2011/95 irányelv – A menekült jogállás nyújtásának feltételei – Üldöztetés elszenvedésének – Az üldöztetés fogalma – A nemzetközi védelem kérelmezője származási országának állami vallása elleni cselekményeket szankcionáló halálbüntetés vagy szabadságvesztés‑büntetés – Bennfoglaltság – Feltétel – Az ilyen szankciónak való kitettség tényleges veszélye

   (2011/95 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 9. cikk, (1) és (2) bekezdés)

1.  Az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26‑i 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikkének (1) bekezdését az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, ha valamely tagállam hatóságai az e rendelet 2. cikkének d) pontja értelmében vett nemzetközi védelem iránti kérelmet érdemben megvizsgálják, jóllehet e hatóságok nem hoztak olyan kifejezett határozatot, amely az említett rendeletben előírt feltételek alapján megállapítja, hogy az ilyen megvizsgálásért e tagállam felelős.

   (lásd: 56. pont, és a rendelkező rész 1. pontja)

2.  A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 46. cikkének (3) bekezdését az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben úgy kell értelmezni, hogy a nemzetközi védelem kérelmezője által a nemzetközi védelem iránti kérelmének a megalapozatlanságát megállapító határozattal szemben előterjesztett jogorvoslati kérelem keretében valamely tagállam illetékes bíróságának nem kell hivatalból vizsgálnia, hogy az említett kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó, a 604/2013 rendeletben előírt feltételeket és mechanizmusokat megfelelő módon alkalmazták‑e.

   Igaz, hogy a 2013/32 irányelv (54) preambulumbekezdése szerint ezen irányelvet alkalmazni kell a „Dublin III” rendelet hatálya alá tartozó kérelmezőkre, a rendelet rendelkezései mellett és azok sérelme nélkül. Ebből azonban nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy a nemzetközi védelem kérelmezője által a 2013/32 irányelv 46. cikkének (1) bekezdése szerint a nemzetközi védelem iránti kérelmének a megalapozatlanságát megállapító határozattal szemben előterjesztett jogorvoslati kérelem keretében valamely tagállam illetékes bíróságának hivatalból ellenőriznie kell, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó, a „Dublin III” rendeletben előírt feltételeket és mechanizmusokat megfelelő módon alkalmazták‑e.

   Egyrészt ugyanis a 2013/32 irányelv (53) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az nem alkalmazható a „Dublin III” rendelet hatálya alá tartozó, tagállamok közötti eljárásokra.

   Másrészt a „Dublin III” rendelet 2. cikkének d) pontja azt írja elő, hogy e rendelet alkalmazásában a „nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálása”„a nemzetközi védelem iránti kérelem illetékes hatóságok általi megvizsgálása vagy a hatóságok azzal kapcsolatos határozata és döntése a [2013/32] irányelvvel, valamint a [2011/95] irányelvvel összhangban, a felelős tagállam e rendelet szerinti meghatározására irányuló eljárás kivételével”.

   (lásd: 67–70., 72. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

3.  A 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében „[a]z üldöztetési okok értékelésekor a tagállamok a következőket veszik figyelembe: a vallás fogalma magában foglalja különösen a teista, nem teista és ateista meggyőződéseket, magánjellegű, illetve nyilvános vallási szertartásokon akár egyedül, akár másokkal való részvételt, illetve az ilyen szertartásokon történő részvételtől való tartózkodást, más vallásos jellegű tevékenységeket vagy véleménynyilvánítást, illetve bármilyen vallásos hiten alapuló, illetve e hit által megkövetelt személyes vagy közösségi magatartásformát;

   A Bíróságnak a 2004/83 irányelv értelmezésével kapcsolatban már volt alkalma hangsúlyozni, hogy e rendelkezés a „vallás” fogalmának tág meghatározást ad, bevonva a vallás valamennyi összetevőjét, függetlenül attól, hogy azok nyilvánosak vagy magánjellegűek, kollektívek vagy egyéniek (lásd ebben az értelemben: 2012. szeptember 5‑iY és Z ítélet, C‑71/11 és C‑99/11, EU:C:2012:518, 63. pont).

   E tekintetben e rendelkezés szövegéből, és többek között a „különösen” kifejezés használatából egyértelműen kitűnik, hogy a „vallásnak” az e rendelkezésben szereplő fogalommeghatározása nem írja elő azon elemek kimerítő felsorolását, amelyek a vallás miatti üldöztetéstől való félelemre alapított, nemzetközi védelem iránti kérelem kontextusában e fogalmat jellemezhetik.

   Konkrétan, amint a meghatározásból kitűnik, a „vallás” fogalma egyrészt kiterjed a teista, nem teista és ateista meggyőződésekre, ami az alkalmazott kifejezések általános jellegére tekintettel kiemeli, hogy e fogalomba a „hagyományos” vallások is és egyéb meggyőződések is beletartoznak, és másrészt kiterjed a vallási szertartásokon akár egyedül, akár másokkal való részvételre, illetve az ilyen szertartásokon történő részvételtől való tartózkodásra, ami arra utal, hogy a vallási közösséghez tartozás hiánya önmagában nem lehet meghatározó e fogalom értékelésekor.

   Ezenfelül ami a „vallásnak” a 2011/95 irányelv (16) preambulumbekezdéséből következően az ezen irányelv értelmezéséhez szintén figyelembe veendő Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) a 10. cikkében szereplő fogalmát illeti, a Bíróság hangsúlyozta e fogalom tág jelentését, amely mind a belső vonatkozásra, azaz a vallási meggyőződésre, mind pedig a külső vonatkozásra, azaz a vallási hitnek a nyilvános megnyilvánulására kiterjed, mivel a vallás bármelyik formában kifejezésre juttatható (lásd ebben az értelemben: 2018. május 29‑iLiga van Moskeeën en Islamitische Organisaties Provincie Antwerpen és társai ítélet, C‑426/16, EU:C:2018:335, 44. pont; 2018. július 10‑iJehovan todistajat ítélet, C‑25/17, EU:C:2018:551, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

   (lásd: 77–81. pont)

4.  A harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 10. cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy annak a nemzetközi védelmet kérelmezőnek, aki kérelmének alátámasztása céljából valláshoz kapcsolódó indokon alapuló üldöztetés veszélyére hivatkozik, a vallásos hitére vonatkozó állításainak az alátámasztásához nem kell nyilatkozatokat tennie vagy dokumentumokat benyújtania a „vallás” e rendelkezés értelmében vett fogalmának valamennyi elemére vonatkozóan. A kérelmezőnek azonban az említett állításokat hitelt érdemlően alá kell támasztania, olyan információk előterjesztésével, amelyek lehetővé teszik az illetékes hatóság számára, hogy megbizonyosodjon ezen állításoknak a valóságnak való megfelelőségéről.

   Amint ugyanis azt a főtanácsnok az indítványának a 43. és 44. pontjában megállapította, azokat a cselekményeket, amelyeket a kérelmezőnek a származási országába való visszatérése esetén ezen ország hatóságai elkövethetnek e kérelmező ellen a vallásához kapcsolódó indokok miatt, a súlyosságuk alapján kell értékelni. E cselekmények ezért e kritérium alapján a súlyosságuk szerint „üldöztetésnek” minősülhetnek anélkül, hogy szükséges lenne, hogy azok a vallás fogalmának valamennyi elemét megsértsék.

   Szükséges azonban, hogy a kérelmező az állítólagos vallási áttérésére vonatkozó állításait kellőképpen alátámassza, és a vallási meggyőződésre vagy a valamely vallási közösséghez való tartozásra vonatkozó puszta nyilatkozatok a tényeknek és a körülményeknek a 2011/95 irányelv 4. cikkében előírt vizsgálatára irányuló eljárásban csupán a kiindulópontot jelentik (lásd analógia útján: 2014. december 2‑iA és társai ítélet, C‑148/13–C‑150/13, EU:C:2014:2406, 49. pont; 2018. január 25‑iF ítélet, C‑473/16, EU:C:2018:36, 28. pont).

   Az említett irányelv 4. cikke szerint az illetékes hatóságok által végzett ellenőrzések keretében, amennyiben a nemzetközi védelmet kérelmező nyilatkozatainak bizonyos vonatkozásait nem támasztják alá dokumentumok vagy egyéb bizonyítékok, e vonatkozások csak abban az esetben vehetők figyelembe, ha az ugyanezen irányelv 4. cikke (5) bekezdésének a)–e) pontjában szereplő együttes feltételek teljesülnek. E feltételek között szerepel különösen az, hogy a kérelmező állításai logikailag összefüggőek és hihetőek, azok nem mondanak ellent a kérelmével kapcsolatban ismert általános és egyedi információknak, valamint azon körülmény, hogy általánosságban megállapítható a kérelmező szavahihetősége (lásd ebben az értelemben: 2018. január 25–iF ítélet, C–473/16, EU:C:2018:36, 33. pont). Adott esetben az illetékes hatóságnak figyelembe kell vennie a bizonyítékok hiányára vonatkozó magyarázatokat, valamint a kérelmező általános hitelességét is (lásd 2018. január 25‑iF ítélet, C‑473/16, EU:C:2018:36, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

   Amint azt a főtanácsnok az indítványának a 47. pontjában hangsúlyozta, a vallási okokból történő üldöztetéstől való félelemre alapított nemzetközi védelem iránti kérelmeket illetően a kérelmező egyéni jogállásán és személyes helyzetén kívül többek között figyelembe kell venni a vallással kapcsolatos meggyőződéseit és azok megszerzésének körülményeit, annak módját, ahogy hitét vagy hite hiányát felfogja és megéli, az azon vallás dogmatikus, rituális és előíró aspektusaival kapcsolatos viszonyát, amelyhez nyilatkozata szerint tartozik vagy amelytől el kíván távolodni, a hite terjesztésében betöltött esetleges szerepét, valamint a vallási és identitással kapcsolatos, etnikai, illetve nemi tényezők közötti kölcsönhatásokat.

   (lásd: 83., 84., 86–88., 90. pont és a rendelkező rész 3. pontja)

5.  A 2011/95 irányelv 9. cikkének (1) és (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a nemzetközi védelem kérelmezője származási országának állami vallása elleni cselekményeknek a kivégzéssel vagy szabadságvesztéssel sújtott tilalma e cikk értelmében „üldöztetésnek” minősülhet, ha e tilalomra vonatkozóan a gyakorlatban ezen ország hatóságai ilyen szankciókat alkalmaznak, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia.

   Amint a Bíróság megállapította, ezen irányelv 9. cikke (1) bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy a vallási szabadságnak az érintett személyt jelentős mértékben sújtó „súlyos megsértése” szükséges ahhoz, hogy az érintett cselekményeket üldözésnek lehessen minősíteni (2012. szeptember 5‑iY és Z ítélet, C‑71/11 és C‑99/11, EU:C:2012:518, 59. pont). Ez a követelmény teljesül, ha a nemzetközi védelem kérelmezőjét e szabadságnak a származási országában való gyakorlása folytán különösen annak valós veszélye fenyegeti, hogy az irányelv 6. cikkében említett valamelyik szereplő büntetőeljárást folytat vele szemben, vagy embertelen vagy megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek veti alá (lásd ebben az értelemben: 2012. szeptember 5‑iY és Z ítélet, C‑71/11 és C‑99/11, EU:C:2012:518, 67. pont).

   A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy az, hogy valamely szabályozás, mint az alapügy tárgyát képező, hithagyásról szóló törvény, szankcióként halálbüntetést vagy szabadságvesztést ír elő, önmagában a 2011/95 irányelv 9. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „üldöztetésnek” minősülhet, ha az ilyen szankciót az ilyen szabályozást elfogadó származási országban ténylegesen alkalmazzák (lásd analógia útján: 2013. november 7‑iX és társai ítélet, C‑199/12–C‑201/12, EU:C:2013:720, 56. pont). Az ilyen büntetés ugyanis az ezen irányelv 9. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében vett aránytalan vagy hátrányosan megkülönböztető jellegű büntetésnek minősül (lásd analógia útján: 2013. november 7‑iX és társai ítélet, C‑199/12–C‑201/12, EU:C:2013:720, 57. pont).

   A kérdést előterjesztő bíróság által felvett azon kérdés, hogy a származási országban ilyen büntetéssel sújtott tilalom szükségesnek tekintendő‑e a közrendnek vagy mások jogainak és szabadságának a megőrzéséhez, irreleváns. A menekült jogállás iránti kérelem vizsgálatakor az illetékes hatóságnak azt kell meghatároznia, hogy fennáll‑e a 2011/95 irányelv értelmében az üldöztetéstől való megalapozott félelem, és nem releváns az, hogy a származási ország azon intézkedése, amelyből az üldöztetés veszélye származik, ezen ország közrenddel vagy jogokkal és szabadságokkal kapcsolatos koncepciójának a körébe tartozik‑e.

   (lásd: 94–97., 99., 101. pont és a rendelkező rész 4. pontja)