C–551/16. sz. ügy

J. Klein Schiphorst

kontra

Raad van bestuur van het Uitvoeringsinstituut werknemersverzekeringen

(a Centrale Raad van Beroep [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Szociális biztonság – Az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség közötti megállapodás – A szociális biztonsági rendszerek koordinálása – 883/2004/EK rendelet – 7., 63. és 64. cikk – Munkanélküli‑ellátások – Más tagállamba távozó munkanélküli – Az ellátásokra való jogosultság fenntartása – Időtartam”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (első tanács), 2018. március 21.

Szociális biztonság – Migráns munkavállalók – Munkanélküliség – Más tagállamba távozó munkanélküli – Az ellátásokra való jogosultság fenntartása – Három hónapos határidő – Meghosszabbítás – A nemzeti hatóságok mérlegelési jogköre – Korlátok – Az illetékes intézmény számára azt előíró nemzeti intézkedés, hogy utasítson el minden ilyen meghosszabbítás iránti kérelmet, az észszerűtlen eredmény kockázatának esetét kivéve – Megengedhetőség

(883/2004 európai parlamenti és tanácsi rendelet, 64. cikk, (1) bekezdés, c) pont)

A szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29‑i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 64. cikke (1) bekezdésének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti intézkedés, mint amely az alapügy tárgyát képezi, amely az illetékes intézmény számára azt írja elő, hogy főszabály szerint utasítson el minden olyan kérelmet, amelyet a munkanélküli‑ellátások exportálási időszakának a három hónapot meghaladó időszakra való meghosszabbítása iránt terjesztettek elő, kivéve ha az említett intézmény úgy véli, hogy e kérelem elutasítása észszerűtlen eredményhez vezetne.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy e rendelet nem alakítja ki a szociális biztonság egységes rendszerét, hanem fenntartja a különböző nemzeti rendszereket, és egyetlen célja e rendszerek összehangolásának biztosítása a személyek szabad mozgása hatékony gyakorlásának biztosítása érdekében. Az említett rendelet tehát fenntartja a különböző rendszereket, különböző követeléseket idézve elő ezzel azon különféle intézményekkel szemben, amelyek tekintetében az ellátásra jogosultakat a belső jog vagy szükség esetén az uniós joggal kiegészített belső jog alapján közvetlen jogosultság illeti meg (lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 19‑iBrey ítélet, C‑140/12, EU:C:2013:565, 43. pont; 2016. június 14‑iBizottság kontra Egyesült Királyság ítélet, C‑308/14, EU:C:2016:436, 67. pont).

Ezenfelül meg kell állapítani, hogy az 1408/71 rendelet alkalmazásának időszaka során a Bíróság már megállapította, hogy a munkanélküli‑ellátásokra való jogosultságnak a három hónapos időszakon keresztül való fenntartása hozzájárul a munkavállalók szabad mozgásának a biztosításához (lásd ebben az értelemben: 1980. június 19‑iTesta és társai ítélet, 41/79, 121/79 és 796/79, EU:C:1980:163, 14. pont). Márpedig ezt a következtetést kell levonni a 883/2004 rendeletet érintően is, mivel az azonfelül, hogy biztosítja a munkanélküli‑ellátások három hónapos exportálását, lehetővé teszi ezen időszaknak a legfeljebb hat hónapra való meghosszabbítását is.

Következésképpen a 883/2004 rendelet 64. cikke (1) bekezdésének c) pontja a munkanélküli‑ellátások exportálását csupán három hónapos időszakra biztosítja, lehetővé téve azonban a nemzeti jog alapján az említett időszaknak a legfeljebb hat hónapra való meghosszabbítását.

Ami azokat a kritériumokat illeti, amelyek szerint az illetékes intézmény legfeljebb hat hónapra meghosszabbíthatja a munkanélküli‑ellátások exportálási időszakát, hangsúlyozni kell, hogy amennyiben, amint a jelen ügyben is, az érintett tagállam élt a 883/2004 rendelet 64. cikke (1) bekezdése c) pontjának második részében foglalt lehetőséggel, az e rendeletben meghatározott kritériumok hiányában az uniós jog tiszteletben tartása mellett el kell fogadnia olyan nemzeti intézkedéseket, amelyek az illetékes intézmény mérlegelési mozgásterét szabályozzák, többek között megállapítva azokat a feltételeket, amelyek mellett a munkanélküli‑ellátások exportálási időszakának a három hónapot meghaladó, legfeljebb hat hónapos időszakra való meghosszabbítását biztosítani kell, vagy meg kell tagadni az olyan munkanélküli esetében, aki munkakeresés céljából más tagállamba távozik.

(lásd: 44–46., 51., 54. pont és a rendelkező rész)