C‑6/16. sz. ügy

Eqiom SAS
és
Enka SA

kontra

Ministre des Finances et desComptes publics

(a Conseil d’État [Franciaország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Közvetlen adózás – A letelepedés szabadsága – A tőke szabad mozgása – Forrásadó – 90/435/EGK irányelv – Az 1. cikk (2) bekezdése – Az 5. cikk (1) bekezdése – Mentesség – Belföldi illetőségű leányvállalat által olyan külföldi illetőségű anyavállalat részére fizetett osztalékok, amely közvetve vagy közvetlenül harmadik államokban illetőséggel rendelkező személyek tulajdonában áll – Vélelem – Adócsalás, adókikerülés és adóvisszaélés”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (hatodik tanács), 2017. szeptember 7.

1. Jogszabályok közelítése–A különböző tagállamok anya‑ és leányvállalatai esetében alkalmazandó adóztatás közös rendszere–90/435 irányelv–Teljes körű harmonizáció–Hiány–Az ugyanazon jogterületre vonatkozó nemzeti jogszabályok elsődleges jogra tekintettel fennálló összeegyeztethetősége vizsgálatának lehetősége

   (90/435 tanácsi irányelv, 1. cikk, (2) bekezdés)

2. Jogszabályok közelítése–A különböző tagállamok anya‑ és leányvállalatai esetében alkalmazandó adóztatás közös rendszere–90/435 irányelv–Az anyavállalatnak juttatott felosztott nyereség forrásadó alóli mentessége a leányvállalat tagállamában–Belföldi illetőségű leányvállalat által olyan külföldi illetőségű anyavállalat részére fizetett osztalékok, amely közvetve vagy közvetlenül harmadik államokban illetőséggel rendelkező személyek tulajdonában áll–A biztosítás feltételei–Az adómentességgel való visszaélés hiányának az anyavállalat általi bizonyítása–Megengedhetetlenség

   (EUMSZ 49. cikk; 90/435 tanácsi irányelv, 1. cikk, (2) bekezdés és 5. cikk, (1) bekezdés)

3. Személyek szabad mozgása–Letelepedés szabadsága–A tőke szabad mozgása–Hatály–Adójogszabályok–Társasági adó–Osztalékok adóztatása–Olyan tőkerészesedéssel való rendelkezés egy leányvállalatban, amely bizonyos mértékű befolyást biztosít valamely, más tagállamban illetékes társaságban–A tőke szabad mozgását szabályozó rendelkezések alkalmazhatatlansága–A letelepedés szabadságára vonatkozó rendelkezések alkalmazhatósága–Közvetve vagy közvetlenül harmadik államokban illetőséggel rendelkező személy vagy személyek ellenőrzése alatt álló anyavállalat–Hatás hiánya

   (EUMSZ 49. cikk és EUMSZ 63. cikk)

1.  Lásd a határozat szövegét.

   (lásd 15–18. pont)

2.  Egyrészt a 2003. december 22‑i 2003/123/EK tanácsi irányelvvel módosított, a különböző tagállamok anya‑ és leányvállalatai esetében alkalmazandó adóztatás közös rendszeréről szóló, 1990. július 23‑i 90/435/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (2) bekezdését, másrészt pedig az EUMSZ 49. cikket úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti adójogszabály, mint amely az alapügyben szerepel, és amely az ezen irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében meghatározott adóelőnyt – azaz azon felosztott nyereség forrásadó‑mentességét, amelyet valamely belföldi illetőségű leányvállalat juttat egy külföldi illetőségű anyavállalat részére, ha ez az anyavállalat közvetve vagy közvetlenül harmadik államokban illetőséggel rendelkező személy vagy személyek ellenőrzése alatt áll – ahhoz a feltételhez köti, hogy ez az anyavállalat bizonyítsa, hogy a tulajdonosi láncnak nem az a célja vagy az egyik fő célja, hogy e mentességből hasznot húzzon.

   Így azt a hatáskört, amelyet az anya‑ és leányvállalatokról szóló irányelv 1. cikkének (2) bekezdése biztosít a tagállamok számára, hogy a csalások és visszaélések megakadályozása céljából az irányelv által szabályozott területen alkalmazzák a nemzeti vagy megállapodáson alapuló rendelkezéseket, nem lehet e rendelkezés konkrét szövegén túlterjeszkedő módon értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2003. szeptember 25‑iOcé van der Grinten ítélet, C‑58/01, EU:C:2003:495, 86. pont).

   Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy ahhoz, hogy valamely nemzeti jogszabályt úgy lehessen tekinteni, hogy a csalások és visszaélések elkerülésére irányul, az szükséges, hogy e jogszabály kifejezett célja legyen a teljesen mesterséges, valós gazdasági tartalmat nélkülöző, adóelőny jogellenes megszerzését célzó megállapodásokra irányuló magatartások megakadályozása (lásd ebben az értelemben: 2006. szeptember 12‑iCadbury Schweppes és Cadbury Schweppes Overseas, C‑196/04, EU:C:2006:544, 55. pont; 2012. július 5‑iSIAT‑ítélet, C‑318/10, EU:C:2012:4153, 40. pont).

   Annak ellenőrzése során, hogy valamely ügyletnek csalás vagy visszaélés‑e a célja, a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok nem szorítkozhatnak előre meghatározott általános kritériumok alkalmazására, hanem az érintett ügylet egészét kell egyedileg megvizsgálniuk. Az olyan általános hatályú intézkedés bevezetése, amely az adózók bizonyos csoportjait automatikusan kizárja az adóelőnyből, anélkül hogy az adóhatóság köteles lenne akár csak egy – csalásra vagy visszaélésre utaló – első látásra elfogadhatónak tűnő bizonyítékot vagy valószínűsítő körülményt is megjelölni, meghaladná a csalások és visszaélések elkerüléséhez szükséges mértéket (lásd ebben az értelemben: 2017. március 8‑i, Euro Park Service ítélet, C‑14/16, EU:C:2017:177, 55. és 56. pont).

   Így a csalás és visszaélés általános vélelme nem igazolhat sem olyan adóintézkedést, amely sérti valamely irányelv célkitűzéseit, sem pedig olyan adóintézkedést, amely sérti valamely Szerződésben biztosított alapvető szabadság gyakorlását (2000. szeptember 26‑iBizottság kontra Belgium ítélet, C‑478/98, EU:C:2000:497, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2012. július 5‑iSIAT‑ítélet, C‑318/10, EU:C:2012:4153, 38. pont).

   Bár a Bíróság úgy foglalt állást, hogy egy adott tagállam által a belföldi illetőségű társaság által felosztott nyereség többszörös, illetve kettős adóztatásának elkerülése, illetve mérséklése érdekében hozott intézkedések szempontjából az osztalékban részesülő belföldi illetőségű részvényesek helyzete nem feltétlenül hasonlítható össze a másik tagállamban illetőséggel rendelkező osztalékban részesülő részvényesek helyzetével, ezenkívül azt is megállapította, hogy amennyiben valamely tagállam adóztatási joghatóságát nemcsak a belföldi, hanem a külföldi illetőségű részvényesek jövedelme tekintetében is gyakorolja, azon osztalékok esetében, amelyeket valamely belföldi illetőségű társaságtól kapnak, e külföldi illetőségű részvényesek helyzete hasonló a belföldi illetőségű részvényesek helyzetéhez (2006. december 14‑iDenkavit Internationaal és Denkavit France ítélet, C‑170/05, EU:C:2006:783, 34. és 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

   Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy az adócsalás és az adókikerülés elleni küzdelemre irányuló cél tartalmilag azonos, akár az anya‑ és leányvállalatokról szóló irányelv 1. cikke (2) bekezdése alkalmazása során, akár az elsődleges jog korlátozásának igazolásaként hivatkoznak rá.

   (lásd 27., 30–32., 59., 64., 66. pont és a rendelkező rész)

3.  Lásd a határozat szövegét.

   (lásd 41., 44., 46. és 48. pont)