C‑518/15. sz. ügy

Ville de Nivelles

kontra

Rudy Matzak

(a cour du travail de Bruxelles [Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – 2003/88/EK irányelv – A munkavállalók biztonságának és egészségének védelme – Munkaidő‑szervezés – 2. cikk – A »munkaidő« és a »pihenőidő« fogalma – 17. cikk – Eltérések – Tűzoltók – Készenléti idő – Otthoni készenlét”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (ötödik tanács), 2018. február 21.

1. Szociálpolitika–A munkavállalók biztonságának és egészségének védelme–A munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88 irányelv–A munkavállaló fogalma–Az állami tűzoltószolgálathoz tartozó önkéntes tűzoltó–Bennfoglaltság–Feltételek–A nemzeti bíróság általi vizsgálat

   (2003/88 európai parlamenti és tanácsi irányelv)

2. Szociálpolitika–A munkavállalók biztonságának és egészségének védelme–A munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88 irányelv–Eltérések–Az állami tűzoltószolgálatok által alkalmazott tűzoltók–Annak lehetetlensége, hogy a tagállamok eltérjenek a „munkaidő” és a „pihenőidő” fogalmak meghatározásától

   (2003/88 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 2. cikk és 17. cikk, (3) bekezdés, c) pont, iii. alpont)

3. Szociálpolitika–A munkavállalók biztonságának és egészségének védelme–A munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88 irányelv–Előnyösebb nemzeti rendelkezések–Terjedelem–A „munkaidő” fogalmának kevésbé megszorító meghatározása–Kizártság

   (2003/88 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 1., 2. és 15. cikk)

4. Szociálpolitika–A munkavállalók biztonságának és egészségének védelme–A munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88 irányelv–Hatály–Díjazás–Kizártság–A tagállamok azon kötelezettsége, hogy az otthoni készenléti idők díjazását ezen időszakok „munkaidőnek” vagy „pihenőidőnek” való előzetes minősítése függvényében határozzák meg–Hiány

   (EUMSZ 153. cikk, (5) bekezdés; 2003/88 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 2. cikk)

5. Szociálpolitika–A munkavállalók biztonságának és egészségének védelme–A munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88 irányelv–Munkaidő–Fogalom–A munkavállaló által otthonában töltött készenléti idő, a munkáltatója hívásaira való 8 percen belüli reagálási kötelezettség mellett, ami jelentős mértékben korlátozza más tevékenység végzésének a lehetőségét–Bennfoglaltság

   (2003/88 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 2. cikk)

1.  Lásd a határozat szövegét.

   (lásd: 28–31. pont)

2.  A munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4‑i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 17. cikke (3) bekezdése c) pontjának iii. alpontját akként kell értelmezni, hogy az állami tűzoltószolgálatok által alkalmazott tűzoltók egyes kategóriáinak vonatkozásában a tagállamok nem térhetnek el az ezen irányelv rendelkezéseiből – ideértve ezen irányelvnek a „munkaidő” és a „pihenőidő” fogalmát meghatározó 2. cikkét – eredő kötelezettségek összességétől.

   (lásd: 39. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

3.  A 2003/88 irányelv 15. cikkét akként kell értelmezni, hogy az nem teszi lehetővé a tagállamok számára, hogy a munkaidő ezen irányelv 2. cikkében meghatározott fogalmánál kevésbé megszorító fogalommeghatározást tartsanak fenn vagy fogadjanak el.

   A 2003/88 irányelv 15. cikkének szövege értelmében a tagállamok olyan törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseket alkalmazhatnak vagy vezethetnek be, amelyek a munkavállalók biztonságának és egészségének védelme szempontjából előnyösebbek. E cikkből következik, hogy az azokra a nemzeti rendelkezésekre utal, amelyek összehasonlíthatók a 2003/88 irányelv által előírt, a munkavállalók biztonságának és egészségének védelmére vonatkozó rendelkezésekkel.

   Márpedig ezen utóbbi rendelkezések csak azok lehetnek, amelyeknek funkciójuknál és tárgyuknál fogva a munkavállalók biztonsága és egészsége védelme minimális szintjének meghatározása a rendeltetésük. Ez az eset áll fenn az ezen irányelv 2. és 3. fejezete alá tartozó rendelkezések esetében. Ezzel szemben az említett irányelv 1. és 2. cikkét magában foglaló 1. fejezetének a rendelkezései más jellegűek. Ezek ugyanis nem határoznak meg minimális pihenőidőket, és nem is érintik a munkaidő‑szervezés egyéb szempontjait, hanem a 2003/88 irányelv tárgyának behatárolásához szükséges fogalmakat, valamint az irányelv hatályát határozzák meg.

   Tehát a 2003/88 irányelv 15. cikkének szövegéből – az általa létrehozott rendszerre tekintettel értelmezve – az következik, hogy az e cikk által előírt lehetőség nem alkalmazható a „munkaidő” fogalmának ezen irányelv 2. cikkében foglalt meghatározására.

   (lásd: 42–44., 47. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

4.  A 2003/88 irányelv 2. cikkét akként kell értelmezni, hogy az nem írja elő a tagállamok számára, hogy az alapügy tárgyát képezőkhöz hasonló, otthoni készenléti idők díjazását ezen időszakok „munkaidőnek” vagy „pihenőidőnek” való minősítése függvényében határozzák meg.

   E tekintetben emlékeztetni kell arra, amint azt a kérdést előterjesztő bíróság kiemeli, hogy vitathatatlan, hogy a 2003/88 irányelv nem szabályozza a munkavállalók díjazását, mivel ez az aspektus az EUMSZ 153. cikk (5) bekezdése értelmében kívül esik az Unió hatáskörén.

   Következésképpen, ha a tagállamoknak jogában áll is a 2003/88 irányelv hatálya alá tartozó munkavállalók díjazásának a „munkaidő” és a „pihenőidő” fogalmának ezen irányelv 2. cikkében foglalt meghatározása függvényében történő meghatározása, nem kötelesek ekként eljárni.

   (lásd: 49., 50., 52. pont és a rendelkező rész 3. pontja)

5.  A 2003/88 irányelv 2. cikkét akként kell értelmezni, hogy azt a készenléti időt, amelyet a munkavállaló otthonában tölt a munkáltató hívásaira való 8 percen belüli reagálási kötelezettség mellett, ami jelentős mértékben korlátozza más tevékenység végzésének a lehetőségét, „munkaidőnek” kell tekinteni.

   Ugyanis a készenléti időnek a „munkaidő” fogalma alól a munkahelyen való fizikai jelenlét függvényében történő kizárása veszélyeztetné a 2003/88 irányelvnek a munkavállalók biztonságának és egészégének minimális pihenőidő és megfelelő szünetek nyújtása révén való biztosítására irányuló célját (lásd ebben az értelemben: 2000. október 3‑iSimap ítélet, C‑303/98, EU:C:2000:528, 49. pont).

   A Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik továbbá, hogy a 2003/88 értelmében vett „munkaidő” minősítése szempontjából a meghatározó tényező az, hogy a munkavállaló köteles fizikailag jelen lenni a munkáltató által meghatározott helyen, és ott ez utóbbi rendelkezésére állni, hogy szükség esetén azonnal képes legyen a megfelelő szolgáltatások nyújtására. Valójában e kötelezettségeket, amelyek következtében az érintett munkavállalók a készenlét ideje alatt nem választhatják meg tartózkodási helyüket, úgy kell tekinteni, mint amelyek feladatuk ellátásához tartoznak (lásd ebben az értelemben: 2003. szeptember 9‑iJaeger ítélet, C‑151/02, EU:C:2003:437, 63. pont; 2011. március 4‑iGrigore végzés, C‑258/10, nem tették közzé, EU:C:2011:122, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

   Meg kell jegyezni végül, hogy más a helyzet akkor, ha a munkavállaló a készenlétet olyan készenléti rendszer szerint teljesíti, amelynek értelmében folyamatosan elérhetőnek kell lennie, anélkül azonban, hogy kötelessége lenne jelen lenni a munkahelyén. Ugyanis a munkavállaló ebben a helyzetben, még ha munkáltatója rendelkezésére áll is, amennyiben elérhetőnek kell lennie, kevesebb kötelezettség mellett oszthatja be idejét, és fordíthatja azt saját szükségleteire. Ilyen körülmények között kizárólag a tevékenység tényleges nyújtásához kapcsolódó időt kell a 2003/88 irányelv értelmében vett „munkaidőnek” tekinteni (lásd ebben az értelemben: 2003. szeptember 9‑iJaeger ítélet, C‑151/02, EU:C:2003:437, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

   (lásd: 58–60., 66. pont és a rendelkező rész 4. pontja)