C‑460/15. sz. ügy

Schaefer Kalk GmbH & Co. KG

kontra

Bundesrepublik Deutschland

(a Verwaltungsgericht Berlin [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Környezet – Az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek az Európai Unión belüli kereskedelmi rendszere – 2003/87/EK irányelv – Nyomonkövetési terv – 601/2012/EU rendelet – A 49. cikk (1) bekezdése és a IV. melléklet 10. pontja – A létesítmény kibocsátásainak kiszámítása – Az átadott szén‑dioxid (CO2) levonása – A lecsapatott kalcium‑karbonát gyártása során használt CO2 kizárása – A kizárás érvényessége”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (első tanács), 2017. január 19.

1. Környezet–Levegőszennyezés–2003/87 irányelv–Az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelmi rendszere–601/2012 rendelet–Az említett kibocsátások felügyelete és bevallása–A kibocsátás fogalma–Az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelmi rendszerébe tartozó létesítmény által más létesítménynek lecsapatott kalcium‑karbonát gyártása céljából átadott szén‑dioxid beszámítása–Megengedhetetlenség–A rendeletnek az irányelvre tekintettel való érvénytelensége

   (601/2012 bizottsági rendelet, 49. cikk, (1) bekezdés, második mondat, és IV. melléklet, 10. pont; a 2009/29 irányelvvel módosított 2003/87 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 3. cikk, b) pont, 12. cikk, (3a) bekezdés és 14. cikk, (1) bekezdés)

2. Környezet–Levegőszennyezés–2003/87 irányelv–Célkitűzés–Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése–Az irányelv által meghatározott részcélok tiszteletben tartása–A belső piac egységességének és a versenyfeltételeknek a megőrzése

   (2009/29 irányelvvel módosított 2003/87 európai parlamenti és tanácsi irányelv, (5) preambulumbekezdés és 1. cikk)

1.  Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek megfelelő nyomon követéséről és jelentéséről szóló, 2012. június 21‑i 601/2012/EU bizottsági rendelet 49. cikke (1) bekezdésének második mondatában és ugyanezen rendelet IV. melléklete 10. pontjának B. alpontjában foglalt rendelkezések érvénytelenek, amennyiben módszeresen a mészkőégető létesítmény kibocsátásai közé számítják a lecsapatott kalcium‑karbonát gyártása céljából más létesítménynek átadott szén‑dioxidot (CO2), attól függetlenül, hogy e széndioxidot kiengedik a légkörbe, vagy sem.

   A kibocsátási egységek kereskedelmi rendszere mögött húzódó gazdasági logika, amint az a 2003/87 irányelv 1. cikkéből kitűnik, az, hogy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának előre meghatározott környezeti eredmény eléréséhez szükséges csökkentését a lehető legcsekélyebb költségen valósítsák meg. E rendszer, lehetővé téve többek között a kiosztott kibocsátási egységek eladását, arra irányul, hogy az említett rendszer valamennyi résztvevőjét ösztönözze arra, hogy a számára eredetileg kiosztott kibocsátási egységeknél kisebb mennyiségű üvegházhatást okozó gázokat bocsásson ki, hogy a fennmaradó részt átengedhesse egy másik, olyan résztvevőnek, akinek a kibocsátása meghaladta a számára kiosztott kibocsátási egységeket (lásd különösen: 2008. december 16‑iArcelor Atlantique et Lorraine és társai ítélet, C‑127/07, EU:C:2008:728, 32. pont; 2016. április 7‑iHolcim [Romania] kontra Bizottság ítélet, C‑556/14 P, nem tették közzé, EU:C:2016:207, 64. és 65. pont).

   Így a 2003/87 irányelv által bevezetett rendszer egyik pillére az üzemeltetők azon kötelezettsége, hogy a tárgyév április 30‑ig az üvegházhatást okozó gázok előző naptári évre vonatkozó összkibocsátásának megfelelő mennyiségű kibocsátási egységet – törlés céljából – átadják (2015. április 29–iNordzucker‑ítélet, C‑148/14, EU:C:2015:287, 29. pont). Tehát a 2003/87 irányelv által bevezetett rendszer megfelelő működéséhez döntő fontosságú azon kibocsátások azonosítása, amelyeket az üzemeltetőknek e tekintetben számításba kell venniük.

   A 2003/87 irányelv 3. cikkének b) pontja úgy határozza meg a „kibocsátás” fogalmát, hogy az üvegházhatású gázoknak valamely létesítményben található forrásokból a légkörbe történő kiengedése. E rendelkezésnek magából a szövegéből következik, hogy az ennek értelmében vett kibocsátás feltételezi valamely üvegházhatást okozó gáznak a légkörbe történő kiengedését.

   E tekintetben meg kell jegyezni, hogy jóllehet a 2003/87 irányelv 12. cikkének (3a) bekezdése, amint annak szövege a 2009/29 irányelvben szerepel, valóban azt írja elő, hogy a kibocsátási egységekre vonatkozó átadási kötelezettség bizonyos feltételek mellett nem vonatkozik az olyan kibocsátásra, amelyet elkülönítettek, és állandó tárolás céljából olyan létesítménybe szállítottak, amelynek a 2009/31 rendeletnek megfelelően érvényes engedélye van a szén‑dioxid geológiai tárolására. Mindazonáltal, és ellentétben a Bizottság által előadott érveléssel, ez nem jelenti azt, hogy az uniós jogalkotó úgy ítélte volna meg, hogy az üzemeltetők kizárólag egyetlen esetben, állandó geológiai tárolás esetén mentesülnek az átadási kötelezettség alól.

   Ugyanis, eltérően a 601/2012 rendelet 49. cikkének (1) bekezdésétől, amely akként rendelkezik, hogy minden más típusú CO2‑átadás esetén a létesítmény kibocsátásaiból nem vonható le a CO2, a 2003/87 irányelv 12. cikkének (3a) bekezdése nem tartalmaz ehhez hasonló szabályt.

   Ezen utóbbi rendelkezésnek, amely ugyanis csak egy különös helyzetre vonatkozik, és célja az üvegházhatást okozó gázok tárolásának elősegítése, nem volt sem célja, sem hatása, hogy módosítsa akár a „kibocsátás” fogalma 2003/87 irányelv 3. cikke által nyújtott meghatározását, akár ennek következtében ezen irányelvnek a 2. cikkének (1) bekezdésében meghatározott alkalmazási körét.

   Mindazonáltal egy, az alapügyéhez hasonló helyzetben, amikor az, egy mészkőégítési tevékenységet végző létesítmény által termelt CO2‑t lecsapatott kalcium‑karbonátot gyártó létesítménynek adják át, kitűnik, hogy a 601/2012 rendelet 49. cikke (1) bekezdésének második mondata és IV. melléklete 10. pontja B. alpontjának alkalmazásában az átadott CO2 egészét, függetlenül attól, hogy annak egy részét kiengedik‑e a légkörbe, vagy sem, szállítása alatt vagy szivárgások folytán vagy akár magának a gyártási folyamatnak az alkalmával, úgy kell tekinteni, mintha azt a CO2‑t termelő mészkőégetési tevékenységet végző létesítmény bocsátotta volna ki, noha ez az átadás a légkörbe történő semmilyen CO2‑kibocsátást nem okozhat. Amint azt a főtanácsnok megállapította indítványának 41. pontjában, e rendelkezések megdönthetetlen vélelmet állítanak fel arra vonatkozóan, hogy az összes átadott CO2 a légkörbe kerül.

   E rendelkezések alapján tehát az ilyen körülmények között átadott CO2‑t a 2003/87 irányelv 3. cikkének b) pontja értelmében vett „kibocsátás” fogalma alá tartozónak kell tekinteni, miközben azokat semmi esetre sem engedik ki a légkörbe. A Bizottság tehát a 601/2012 rendelet 49. cikke (1) bekezdésének második mondatával és IV. melléklete 10. pontjának B. alpontjával e fogalom alkalmazási körét kívánta kiterjeszteni.

   Egyébként az érintett üzemeltetők e vélelem következtében semmilyen esetben nem vonhatják le mészkőégető létesítményük összkibocsátásából a lecsapatott kálcium‑klorid gyártása céljából átadott CO2‑mennyiséget, miközben e CO2‑t egyetlen esetben sem engedik a légkörbe. Ennek lehetetlensége azt jelenti, hogy a kibocsátási egységeket le kell adni a lecsapatott kalcium‑karbonát gyártása céljából átadott CO2 egészére, és azok többé nem értékesíthetők felesleges kibocsátási egységként, veszélyeztetve a kibocsátási egységek kereskedelmi rendszerét egy olyan helyzetben, amely pedig megfelel a 2003/87 irányelv végső céljának, amely a környezet védelme az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése által (a 2003/87 irányelv célját illetően lásd: 2008. december 16‑iArcelor Atlantique et Lorraine és társai ítélet, C‑127/07, EU:C:2008:728, 31. pontját).

   A fentiekből az következik, hogy a Bizottság a 2003/87 irányelv egy alapvető elemének a 601/2012 rendelet 49. cikke (1) bekezdése második mondatának és IV. melléklete 10. pontja B. alpontjának elfogadása által történő módosításával túllépte az ezen irányelv 14. cikkének (1) bekezdésében meghatározott korlátokat.

   (vö. 31–38., 41–43., 50., 51. pont és a rendelkező rész)

2.  Lásd a határozat szövegét.

   (vö. 30., 49. pont)