Choose the experimental features you want to try

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 62013CJ0593

    Rina Services és társai

    C‑593/13. sz. ügy

    Presidenza del Consiglio dei Ministri és társai

    kontra

    Rina Services SpA és társai

    (a Consiglio di Stato [Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

    „Előzetes döntéshozatal — EUMSZ 49. cikk, EUMSZ 51. cikk és EUMSZ 56. cikk — Letelepedés szabadsága — A közhatalom gyakorlásában való részvétel — 2006/123/EK irányelv — 14. cikk — Olyan szervezetek, amelyek feladata annak ellenőrzése és tanúsítása, hogy az építési munkákat végző vállalkozások tiszteletben tartják‑e a törvény által előírt feltételeket — E szervezetek tekintetében Olaszországban lévő, létesítő okirat szerinti székhelyet előíró nemzeti szabályozás”

    Összefoglaló – A Bíróság ítélete (nagytanács), 2015. június 16.

    1. Letelepedés szabadsága — Eltérések — A közhatalom gyakorlásához kapcsolódó tevékenységek — Fogalom — A nemzeti szabályozás által előírt feltételeknek az építési munkákat végző vállalkozások általi tiszteletben tartását tanúsító tevékenység — Kizártság

      (EUMSZ 51. cikk, első bekezdés)

    2. Letelepedés szabadsága — Szolgáltatásnyújtás szabadsága — Belső piaci szolgáltatások — 2006/123 irányelv — Tiltott követelmények — A tanúsító szervezetek jogállásával rendelkező társaságokkal szemben azon kötelezettséget előíró nemzeti szabályozás, hogy a létesítő okirat szerinti székhelyük nemzeti területen legyen — Megengedhetetlenség

      (EUMSZ 49. cikk és EUMSZ 56. cikk; 2006/123 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 3. cikk, (3) bekezdés, és 14. cikk)

    1.  Az EUMSZ 51. cikk első bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az ebben a rendelkezésben foglalt, a letelepedés joga alóli kivétel nem alkalmazandó a tanúsító szervezetek jogállásával rendelkező társaságok tanúsító tevékenységére.

      Tekintettel ugyanis arra, hogy az említett társaságok nyereségszerzésre törekvő vállalkozások, amelyek versenyfeltételek mellett folytatják tevékenységüket, és nem rendelkeznek a közhatalmi jogkörök gyakorlásához kapcsolódó semmilyen döntéshozatali hatáskörrel, az említett társaságok tanúsító tevékenysége nem minősül az EUMSZ 51. cikk szerinti közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek.

      Közelebbről a tanúsítvány beszerzésére köteles vállalkozások műszaki és pénzügyi kapacitásának, az azon személyek által benyújtott nyilatkozatok, igazolások és dokumentumok valóságosságának és tartalmának, amelyek számára a tanúsítványt ki kell bocsátani, valamint a pályázó vagy ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó feltételek fenntartásának ellenőrzését nem lehet olyan tevékenységnek tekinteni, amelyet a közhatalmi jogkörök gyakorlására jellemző döntéshozatali autonómia keretében végeznek, mivel ezen ellenőrzést teljes egészében meghatározza a nemzeti szabályozási keret. Ezenfelül az említett ellenőrzést közvetlen állami felügyelet alatt végzik, és az a funkciója, hogy megkönnyítse az ajánlatkérő hatóságok feladatát az építési beruházásokra irányuló közbeszerzési szerződések területén, mivel az a célja, hogy lehetővé tegye ezen utóbbiak számára, hogy feladatukat úgy lássák el, hogy pontos és részletes ismeretekkel rendelkeznek az ajánlattevők mind műszaki, mind pénzügyi kapacitását illetően.

      (vö. 19., 20., 22. pont és rendelkező rész 1. pontja)

    2.  A belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123 irányelv 14. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely előírja, hogy a tanúsító szervezetek jogállásával rendelkező társaságok létesítő okirat szerinti székhelyének a nemzeti területen kell lennie.

      E cikk ugyanis tiltja a tagállamok számára, hogy területükön a szolgáltatási tevékenység nyújtására való jogosultságot vagy annak gyakorlását az e cikk 1–8. pontjában felsorolt követelmények bármelyikének való megfeleléshez kössék, így előírja számukra, hogy elsődlegesen és módszeresen eltöröljék ezeket a követelményeket. Az említett követelmények nem indokolhatók. Így egyrészt az említett cikk címéből kiderül, hogy az e cikk 1–8. pontjában felsorolt követelmények „tiltottak”. Ezenkívül e cikk szövegében semmi nem utal arra, hogy a tagállamok indokolhatnák ilyen követelmények nemzeti szabályozásukban való fenntartását. Másrészt a letelepedés szabadsága tekintetében a 2006/123 irányelv általános rendszerének alapja a tiltott és az értékelendő követelmények közötti egyértelmű különbségtétel. Míg az előbbiekre ezen irányelv 14. cikke vonatkozik, az utóbbiak az irányelv 15. cikke szerinti szabályok hatálya alá tartoznak.

      Egyébiránt a 2006/123 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének olyan értelmezése, amely szerint a tagállamok az elsődleges jog alapján indokolhatják az ezen irányelv 14. cikke által tiltott követelményeket, gátolná ez utóbbi rendelkezés hatékony érvényesülését, hiszen végső soron szemben állna az általa célzott harmonizációval. Emellett a 2006/123 irányelv 3. cikkének (3) bekezdése nem zárja ki az irányelv 14. cikkének olyan értelmezését, amely szerint nem indokolhatók az utóbbi cikkben felsorolt tiltott követelmények. Egy ilyen, az indokolás kizárásával kísért tilalom célja ugyanis az, hogy biztosítsa a letelepedés szabadságát gátló bizonyos olyan korlátozások módszeres és gyors felszámolását, amelyek az uniós jogalkotó és a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint jelentősen befolyásolják a belső piac megfelelő működését. Egy ilyen célkitűzés összeegyeztethető a Szerződéssel.

      Ezért, jóllehet az EUMSZ 52. cikk (1) bekezdése alapján az e rendelkezésben foglalt valamely indokra hivatkozva a tagállamok indokolhatják a letelepedés szabadságát korlátozó nemzeti intézkedéseket, ez nem jelenti azt, hogy az uniós jogalkotó valamely másodlagos jogi aktus, például az EUM‑Szerződésben biztosított alapvető szabadságot konkrét rendelkezésekbe ültető 2006/123 irányelv elfogadásakor ne korlátozhatna bizonyos eltéréseket, különösen akkor, ha a jelen ügyhöz hasonlóan a másodlagos jog vonatkozó rendelkezése az állandó ítélkezési gyakorlatot veszi át, amely szerint az alapügyben szereplőhöz hasonló követelmény összeegyeztethetetlen a gazdasági szereplőket megillető alapvető szabadságokkal.

      (vö. 26., 28., 30., 31., 37., 39–41. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

    Top

    C‑593/13. sz. ügy

    Presidenza del Consiglio dei Ministri és társai

    kontra

    Rina Services SpA és társai

    (a Consiglio di Stato [Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

    „Előzetes döntéshozatal — EUMSZ 49. cikk, EUMSZ 51. cikk és EUMSZ 56. cikk — Letelepedés szabadsága — A közhatalom gyakorlásában való részvétel — 2006/123/EK irányelv — 14. cikk — Olyan szervezetek, amelyek feladata annak ellenőrzése és tanúsítása, hogy az építési munkákat végző vállalkozások tiszteletben tartják‑e a törvény által előírt feltételeket — E szervezetek tekintetében Olaszországban lévő, létesítő okirat szerinti székhelyet előíró nemzeti szabályozás”

    Összefoglaló – A Bíróság ítélete (nagytanács), 2015. június 16.

    1. Letelepedés szabadsága – Eltérések – A közhatalom gyakorlásához kapcsolódó tevékenységek – Fogalom – A nemzeti szabályozás által előírt feltételeknek az építési munkákat végző vállalkozások általi tiszteletben tartását tanúsító tevékenység – Kizártság

      (EUMSZ 51. cikk, első bekezdés)

    2. Letelepedés szabadsága – Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Belső piaci szolgáltatások – 2006/123 irányelv – Tiltott követelmények – A tanúsító szervezetek jogállásával rendelkező társaságokkal szemben azon kötelezettséget előíró nemzeti szabályozás, hogy a létesítő okirat szerinti székhelyük nemzeti területen legyen – Megengedhetetlenség

      (EUMSZ 49. cikk és EUMSZ 56. cikk; 2006/123 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 3. cikk, (3) bekezdés, és 14. cikk)

    1.  Az EUMSZ 51. cikk első bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az ebben a rendelkezésben foglalt, a letelepedés joga alóli kivétel nem alkalmazandó a tanúsító szervezetek jogállásával rendelkező társaságok tanúsító tevékenységére.

      Tekintettel ugyanis arra, hogy az említett társaságok nyereségszerzésre törekvő vállalkozások, amelyek versenyfeltételek mellett folytatják tevékenységüket, és nem rendelkeznek a közhatalmi jogkörök gyakorlásához kapcsolódó semmilyen döntéshozatali hatáskörrel, az említett társaságok tanúsító tevékenysége nem minősül az EUMSZ 51. cikk szerinti közhatalom gyakorlásában való közvetlen és sajátos részvételnek.

      Közelebbről a tanúsítvány beszerzésére köteles vállalkozások műszaki és pénzügyi kapacitásának, az azon személyek által benyújtott nyilatkozatok, igazolások és dokumentumok valóságosságának és tartalmának, amelyek számára a tanúsítványt ki kell bocsátani, valamint a pályázó vagy ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó feltételek fenntartásának ellenőrzését nem lehet olyan tevékenységnek tekinteni, amelyet a közhatalmi jogkörök gyakorlására jellemző döntéshozatali autonómia keretében végeznek, mivel ezen ellenőrzést teljes egészében meghatározza a nemzeti szabályozási keret. Ezenfelül az említett ellenőrzést közvetlen állami felügyelet alatt végzik, és az a funkciója, hogy megkönnyítse az ajánlatkérő hatóságok feladatát az építési beruházásokra irányuló közbeszerzési szerződések területén, mivel az a célja, hogy lehetővé tegye ezen utóbbiak számára, hogy feladatukat úgy lássák el, hogy pontos és részletes ismeretekkel rendelkeznek az ajánlattevők mind műszaki, mind pénzügyi kapacitását illetően.

      (vö. 19., 20., 22. pont és rendelkező rész 1. pontja)

    2.  A belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123 irányelv 14. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely előírja, hogy a tanúsító szervezetek jogállásával rendelkező társaságok létesítő okirat szerinti székhelyének a nemzeti területen kell lennie.

      E cikk ugyanis tiltja a tagállamok számára, hogy területükön a szolgáltatási tevékenység nyújtására való jogosultságot vagy annak gyakorlását az e cikk 1–8. pontjában felsorolt követelmények bármelyikének való megfeleléshez kössék, így előírja számukra, hogy elsődlegesen és módszeresen eltöröljék ezeket a követelményeket. Az említett követelmények nem indokolhatók. Így egyrészt az említett cikk címéből kiderül, hogy az e cikk 1–8. pontjában felsorolt követelmények „tiltottak”. Ezenkívül e cikk szövegében semmi nem utal arra, hogy a tagállamok indokolhatnák ilyen követelmények nemzeti szabályozásukban való fenntartását. Másrészt a letelepedés szabadsága tekintetében a 2006/123 irányelv általános rendszerének alapja a tiltott és az értékelendő követelmények közötti egyértelmű különbségtétel. Míg az előbbiekre ezen irányelv 14. cikke vonatkozik, az utóbbiak az irányelv 15. cikke szerinti szabályok hatálya alá tartoznak.

      Egyébiránt a 2006/123 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének olyan értelmezése, amely szerint a tagállamok az elsődleges jog alapján indokolhatják az ezen irányelv 14. cikke által tiltott követelményeket, gátolná ez utóbbi rendelkezés hatékony érvényesülését, hiszen végső soron szemben állna az általa célzott harmonizációval. Emellett a 2006/123 irányelv 3. cikkének (3) bekezdése nem zárja ki az irányelv 14. cikkének olyan értelmezését, amely szerint nem indokolhatók az utóbbi cikkben felsorolt tiltott követelmények. Egy ilyen, az indokolás kizárásával kísért tilalom célja ugyanis az, hogy biztosítsa a letelepedés szabadságát gátló bizonyos olyan korlátozások módszeres és gyors felszámolását, amelyek az uniós jogalkotó és a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint jelentősen befolyásolják a belső piac megfelelő működését. Egy ilyen célkitűzés összeegyeztethető a Szerződéssel.

      Ezért, jóllehet az EUMSZ 52. cikk (1) bekezdése alapján az e rendelkezésben foglalt valamely indokra hivatkozva a tagállamok indokolhatják a letelepedés szabadságát korlátozó nemzeti intézkedéseket, ez nem jelenti azt, hogy az uniós jogalkotó valamely másodlagos jogi aktus, például az EUM‑Szerződésben biztosított alapvető szabadságot konkrét rendelkezésekbe ültető 2006/123 irányelv elfogadásakor ne korlátozhatna bizonyos eltéréseket, különösen akkor, ha a jelen ügyhöz hasonlóan a másodlagos jog vonatkozó rendelkezése az állandó ítélkezési gyakorlatot veszi át, amely szerint az alapügyben szereplőhöz hasonló követelmény összeegyeztethetetlen a gazdasági szereplőket megillető alapvető szabadságokkal.

      (vö. 26., 28., 30., 31., 37., 39–41. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

    Top