C‑317/13. és C‑679/13. sz. egyesített ügyek

Európai Parlament

kontra

az Európai Unió Tanácsa

„Megsemmisítés iránti kereset — Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés — Új pszichoaktív anyag ellenőrzési intézkedések alá vonása — A jogalap meghatározása — A Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően alkalmazandó jogi háttér — Átmeneti rendelkezések — Másodlagos jogalap — A Parlamenttel való konzultáció”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (negyedik tanács), 2015. április 16.

1. Bírósági eljárás – Keresetlevél – Alaki követelmények – A jogvita tárgyának megjelölése – A felhozott jogalapok rövid ismertetése – A felperes kereseti kérelmeinek egyértelmű megfogalmazása

   (A Bíróság eljárási szabályzata, 120. cikk, c) pont)

2. Rendőrségi együttműködés – Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – A 4‑metilamfetamin ellenőrzési intézkedéseknek történő alávetéséről szóló 2013/129 határozat – Az 5‑(2‑amino‑propil)indol ellenőrzési intézkedések alá vonásáról szóló 2013/496 végrehajtási határozat – Jogalap – Az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó információcseréről, kockázatértékelésről és ellenőrzésről szóló 2005/387 határozat 8. cikkének (3) bekezdése – Az EU 34. cikk hatályon kívül helyezése – A határozatok jogszerűségére gyakorolt hatás hiánya

   (EU 34. cikk; 2005/387 tanácsi határozat, 8. cikk, (3) bekezdés, 2013/129 és 2013/496 tanácsi határozat)

3. Intézmények jogi aktusai – Előkészítő eljárás – A Szerződések szabályai – Jogvesztő jelleg – Valamely intézmény másodlagos jogalapok létrehozására irányuló lehetősége – Hiány

4. Rendőrségi együttműködés – Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó információcseréről, kockázatértékelésről és ellenőrzésről szóló 2005/387 határozat – E határozat 8. cikke (3) bekezdésének értelmezése – Az EU‑Szerződés általános jogi aktusok e tárgykörben történő végrehajtását e határozat elfogadásának időpontjában szabályozó rendelkezésekkel összhangban álló értelmezés – A Tanácsot az érintett határozat végrehajtási intézkedésének elfogadása előtt terhelő, a Parlamenttel folytatandó konzultációra vonatkozó kötelezettség – Az EU 39. cikk (1) bekezdésének hatályon kívül helyezése – Hatás hiánya

   (EU 34. cikk, (2) bekezdés, c) pont és EU 39. cikk, (1) bekezdés; 2005/387 tanácsi határozat, 8. cikk, (3) bekezdés)

5. Rendőrségi együttműködés – Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó információcseréről, kockázatértékelésről és ellenőrzésről szóló 2005/387 határozat – E határozat 8. cikkének (3) bekezdése – A Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően alkalmazandó eljárási szabályokkal való összeegyeztethetőség – Átmeneti rendelkezések – Értelmezés

   (Az EU‑, EUM‑ és EAK‑Szerződéshez csatolt [36.] jegyzőkönyv, 9. cikk; 2005/387 tanácsi határozat, 8. cikk, (3) bekezdés)

6. Megsemmisítés iránti kereset – Megsemmisítést kimondó ítélet – Joghatások – A Bíróság általi korlátozás – A 4‑metilamfetamin ellenőrzési intézkedéseknek történő alávetéséről szóló 2013/129 határozat – Az 5‑(2‑amino‑propil)indol ellenőrzési intézkedések alá vonásáról szóló 2013/496 végrehajtási határozat – Az érintett pszichoaktív anyagok ellenőrzése hatékonysága és a közegészség védelme veszélyeztetésének lehetősége – A megsemmisített határozatok joghatásainak a helyükbe lépő új jogi aktusok hatálybalépéséig való fenntartása

   (EUMSZ 264. cikk, második bekezdés; 2013/129 és 2013/496 tanácsi határozat)

1.  Lásd a határozat szövegét.

   (vö. 17. pont)

2.  A 4‑metilamfetamin ellenőrzési intézkedéseknek történő alávetéséről szóló 2013/129 határozat és az 5‑(2‑amino‑propil)indol ellenőrzési intézkedések alá vonásáról szóló 2013/496 végrehajtási határozat elfogadásának jogalapjáról szólva: e határozatok nem hivatkoznak az EU 34. cikkre, bevezető hivatkozásaik pedig kifejezetten az EUM‑Szerződésre, valamint az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó információcseréről, kockázatértékelésről és ellenőrzésről szóló 2005/387 határozat 8. cikkének (3) bekezdésére utalnak.

   E határozatok szövegére tekintettel, amelynek főszabály szerint az indokolási kötelezettség teljesítése érdekében fel kell tüntetnie a jogalapot, amelyen alapul, nem tekinthető tehát úgy, hogy e határozatok az EU 34. cikken alapulnak.

   Különösen nem releváns e tekintetben a 2005/387 határozat 8. cikkének (3) bekezdésében az EU 34. cikk (2) bekezdésének c) pontjára tett utalás, mivel a Tanács azon kifejezett döntése, hogy a 2013/129 és a 2013/496 határozatban nem e rendelkezést említi, hanem inkább az EUM-Szerződést és a 2005/387 határozat 8. cikkének (3) bekezdését, egyértelműen jelzi, hogy a megtámadott határozatok magán ez utóbbi rendelkezésen alapulnak.

   Ebből az következik, hogy az EU 34. cikknek a Lisszaboni Szerződéssel történt hatályon kívül helyezése nem fosztja meg jogalapjától a 2013/129 és a 2013/496 határozatot.

   (vö. 28., 29., 31., 32. pont)

3.  Mivel az uniós intézmények akaratnyilvánítására vonatkozó szabályokat a Szerződések állapítják meg, és azokról sem a tagállamok, sem maguk az intézmények nem rendelkezhetnek, kizárólag a Szerződések hatalmazhatják fel valamely intézményt arra, hogy különleges esetekben eltérjen a Szerződésekben megállapított valamely döntéshozatali eljárástól. Ezért valamely intézmény arra vonatkozó lehetőségének elismerése, hogy másodlagos jogalapokat hozzon létre, akár azért, hogy megszigorítsa, akár pedig azért, hogy megkönnyítse valamely aktus elfogadásának módjait, az adott intézmény számára olyan jogalkotási hatáskör biztosításához vezetne, amely túllép a Szerződésekben előírt hatáskörön.

   E megoldást nem csupán a jogalkotási aktusok elfogadását lehetővé tevő másodlagos jogalapokra kell alkalmazni, hanem a valamely másodlagos jogi aktusban előírt olyan jogalapokra is, amelyek e jogi aktus végrehajtási intézkedéseinek a Szerződésekben előírt elfogadási módjait megszigorítva vagy megkönnyítve teszik lehetővé az ilyen intézkedések elfogadását.

   Ugyanis, bár igaz, hogy a Szerződések előírják, hogy a Parlament és a Tanács meghatározza a Bizottság végrehajtási hatáskörének gyakorlására vonatkozó bizonyos szabályokat, a Szerződésekben előírt végrehajtási intézkedések elfogadására vonatkozó különös szabályok azonban ugyanolyan címen kötelezik az intézményeket, mint a jogalkotási aktusok elfogadására vonatkozó szabályok, és azokkal nem lehetnek tehát ellentétesek a másodlagos jogi aktusok.

   (vö. 42–44. pont)

4.  Tekintettel arra, hogy valamely uniós jogi aktus érvényességét az aktus meghozatalának időpontjában fennálló ténybeli és jogi elemek függvényében kell elbírálni, az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó információcseréről, kockázatértékelésről és ellenőrzésről szóló 2005/387 határozat 8. cikke (3) bekezdésének jogszerűségét az e határozat elfogadása időpontjában a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés területén az általános jogi aktusok végrehajtását szabályozó rendelkezések alapján kell megítélni, vagyis az EU 34. cikk (2) bekezdésének c) pontja és az EU 39. cikk (1) bekezdése alapján.

   E rendelkezésekből az következik, hogy a minősített többséggel eljáró Tanács a Parlamenttel való konzultációt követően megállapítja a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködésre vonatkozó cím keretében elfogadott határozatok végrehajtásához szükséges intézkedéseket.

   E tekintetben kétségtelen, hogy a 2005/387 határozat 8. cikke (3) bekezdésének szövege nem írja elő azon kötelezettséget a Tanács számára, hogy konzultáljon a Parlamenttel az e határozat említett rendelkezésben előírt végrehajtási intézkedéseinek elfogadása előtt.

   Mindazonáltal valamely másodlagos uniós jogszabályt – amennyiben lehetséges – úgy kell értelmezni, hogy összhangban legyen a Szerződések rendelkezéseivel.

   Ezért tekintettel egyrészt arra, hogy valamely másodlagos jogi aktusnak az elsődleges joggal összhangban álló értelmezésére vonatkozó kötelezettség azon általános értelmezési elvből következik, hogy valamely uniós jogi aktust – amennyire lehetséges – úgy kell értelmezni, hogy ne váljék kérdésessé annak érvényessége, másrészt pedig hogy a 2005/387 határozat 8. cikke (3) bekezdésének jogszerűségét különösen az EU 39. cikk (1) bekezdésére tekintettel kell értékelni, az előbbi rendelkezést az utóbbival összhangban kell értelmezni.

   Következésképpen a 2005/387 határozat 8. cikkének (3) bekezdését az EU 39. cikk (1) bekezdésével összhangban úgy kell értelmezni, hogy az csak akkor teszi lehetővé a Tanács számára, hogy valamely új pszichoaktív anyag ellenőrzési intézkedések alá vonása céljából jogi aktust fogadjon el, ha konzultált a Parlamenttel.

   Továbbá az EU 39. cikk (1) bekezdésének a 2005/387 határozat 8. cikke (3) bekezdésének elfogadását követő hatályon kívül helyezése nem szüntetheti meg az ez utóbbi rendelkezésnek az EU 39. cikk (1) bekezdésével összhangban történő értelmezésére vonatkozó kötelezettséget.

   (vö. 45–50., 67. pont)

5.  Az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó információcseréről, kockázatértékelésről és ellenőrzésről szóló 2005/387 határozat 8. cikke (3) bekezdésének a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően alkalmazandó eljárási szabályokkal való összeegyeztethetőségéről szólva: az átmeneti rendelkezésekről szóló (36.) jegyzőkönyv kifejezetten az e Szerződés hatálybalépése előtt az EU‑Szerződés alapján elfogadott jogi aktusokra a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően alkalmazandó jogi szabályokra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz.

   Így e jegyzőkönyv 9. cikke előírja, hogy az ilyen jogi aktusok joghatása mindaddig fennmarad, amíg azokat a Szerződések alapján hatályon kívül nem helyezik, semmisnek nem nyilvánítják, vagy nem módosítják.

   E cikket az említett jegyzőkönyv első preambulumbekezdésére tekintettel kell értelmezni, amely kimondja, hogy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt alkalmazandó Szerződések intézményi rendelkezései és az említett szerződésben előírt rendelkezések közötti átmenet megszervezése érdekében átmeneti rendelkezéseket szükséges megállapítani.

   Ezért tekintettel arra, hogy a Lisszaboni Szerződés lényegesen módosította a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés intézményi keretét, az átmeneti rendelkezésekről szóló jegyzőkönyv 9. cikkét úgy kell érteni, mint amely különösen annak biztosítására irányul, hogy az ezen együttműködés keretében elfogadott jogi aktusok az említett együttműködés intézményi keretének módosítása ellenére továbbra is hatékonyan alkalmazhatók legyenek.

   Márpedig azon érv elfogadása, mely szerint a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés alá tartozó végrehajtási intézkedések elfogadására irányuló különös eljárások Lisszaboni Szerződés általi hatályon kívül helyezése lehetetlenné tette az ilyen intézkedések azt megelőzően történő elfogadását, hogy az ezen együttműködés keretében elfogadott általános aktusokat ne módosították volna a Lisszaboni Szerződéshez való igazításuk céljából, éppen hogy bonyolítaná, vagy akár meg is akadályozná e jogi aktusok hatékony alkalmazását, és ezáltal veszélyeztetné a Szerződés megalkotói által kitűzött cél megvalósítását.

   Mindent egybevetve az átmeneti rendelkezésekről szóló jegyzőkönyv 9. cikkének azon értelmezése, mely szerint e cikk mindössze azt jelenti, hogy a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés alá tartozó jogi aktusok nem veszítik el automatikusan hatályukat a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően, megfosztaná e cikket a hatékony érvényesülésétől.

   Következésképpen a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt az EU‑Szerződés alapján szabályosan elfogadott jogi aktus azon rendelkezése, amely előírja e jogi aktus végrehajtási intézkedéseinek elfogadási módjait, továbbra is kifejti joghatásait, amennyiben azt nem helyezték hatályon kívül, nem nyilvánították semmisnek, vagy nem módosították, és az általa meghatározott eljárás alapján teszi lehetővé a végrehajtási intézkedések elfogadását.

   Ezért azon körülmény, hogy a 2005/387 határozat 8. cikkének (3) bekezdése a végrehajtási intézkedések elfogadásának szigorúbb vagy könnyített elfogadási módjait írja elő az EUM-Szerződésben e célból előírt eljáráshoz képest, nem jelenti azt, hogy e rendelkezés jogellenes másodlagos jogalapnak minősül, amelynek alkalmazását kifogás útján el kellene utasítani.

   (vö. 51–58. pont)

6.  Az EUMSZ 264. cikk második bekezdése értelmében a Bíróság – ha szükségesnek ítéli – megjelöli a semmisnek nyilvánított jogi aktus azon joghatásait, amelyek továbbra is fennmaradnak.

   E tekintetben a 4‑metilamfetamin ellenőrzési intézkedéseknek történő alávetéséről szóló 2013/129 határozat és az 5‑(2‑amino‑propil)indol ellenőrzési intézkedések alá vonásáról szóló 2013/496 végrehajtási határozat joghatásaik fenntartása nélkül történő megsemmisítése veszélyeztetheti az e határozatokkal érintett pszichoaktív anyagok ellenőrzésének hatékonyságát, és következésképpen a közegészség védelmét.

   Következésképpen e határozatok joghatásait a helyükbe lépő új jogi aktusok hatálybalépéséig fenn kell tartani.

   (vö. 72–74. pont)