AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE

(második tanács)

2012. május 16.

F‑61/10. sz. ügy

AF

kontra

Európai Bizottság

„Közszolgálat – Tisztviselők – Segítség iránti kérelem – Lelki zaklatás és hátrányosan megkülönböztető bánásmód – Mérlegelési hiba”

Tárgy: Az EAK‑Szerződésre annak 106a. cikke értelmében alkalmazandó EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben AF azt kéri a Közszolgálati Törvényszéktől, hogy az egyrészt semmisítse meg a Bizottság azon határozatát, amely elutasította a lelki zaklatással kapcsolatos segítség iránti, valamint kártérítési kérelmét, másrészt kötelezze a Bizottságot kártérítés fizetésére.

Határozat: A Közszolgálati Törvényszék a keresetet elutasítja. A felperes maga viseli az összes költséget.

Összefoglaló

1.      Tisztviselők – Az adminisztráció segítségnyújtási kötelezettsége – Hatály – Terjedelem – Bírósági felülvizsgálat – Korlátok

(Személyzeti szabályzat, 24. cikk)

2.      Tisztviselők – Lelki zaklatás – Fogalom – Az érintett lejáratására vagy munkafeltételei romlásának előidézésére irányuló magatartás – A magatartás ismétlődő jellegére vonatkozó követelmény – A magatartás szándékosságának követelménye – Terjedelem – A zaklató ártó szándékára vonatkozó követelmény hiánya

(Személyzeti szabályzat, 12. cikk, (3) bekezdés)

3.      Tisztviselők – Lelki zaklatás – Fogalom – A tisztviselő túlzott munkaterhet jelentő feladatokkal való megbízása – Bennfoglaltság – Feltétel

(Személyzeti szabályzat, 12. cikk, (3) bekezdés)

1.      A személyzeti szabályzat 24. cikke azzal a céllal született, hogy az uniós tisztviselőket megvédje az őket érő bármilyen – nemcsak kívülállók, hanem akár feletteseik vagy munkatársaik részéről érkező – zaklatással vagy lealacsonyító bánásmóddal szemben.

Az e cikkben szereplő segítségnyújtási kötelezettség alapján a szolgálat rendjével és nyugalmával összeegyeztethetetlen esemény bekövetkeztekor az adminisztráció köteles a kellő határozottsággal fellépni, valamint az ügy körülményei alapján szükséges gyorsasággal és gondossággal reagálni a tények megállapítása és azokból – az ügy ismeretében – a megfelelő következtetések levonása érdekében. E célból elegendő, ha az intézménye védelmét igénylő tisztviselő bizonyítékkezdeménnyel szolgál azon támadások valódiságáról, amely őt állítása szerint érte. Ilyen körülmények esetén a szóban forgó intézmény feladata a megfelelő intézkedések meghozatala, így különösen a panasz alapjául szolgáló tényeknek a panaszossal folytatott együttműködésben történő megállapítására irányuló vizsgálat lefolytatása.

Az uniós bíróság által az adminisztráció intézkedései felett gyakorolt felülvizsgálatnak arra a kérdésre kell korlátozódnia, hogy az érintett intézmény ésszerű korlátok között maradt‑e, és mérlegelési jogkörében nem nyilvánvalóan hibásan járt‑e el.

(lásd a 70–72. pontot)

Hivatkozás:

az Elsőfokú Bíróság T‑154/05. sz., Lo Giudice kontra Bizottság ügyben 2007. október 25‑én hozott ítéletének 135–137. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

2.      A személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdése „helytelen magatartásként” határozza meg a lelki zaklatást, amelynek megállapítása két feltétel együttes teljesülését igényli. Az első feltétel olyan magatartás, szóbeli vagy írott nyelvhasználat, gesztusok vagy más cselekvések létére vonatkozik, amelyek „egy időszak során ismétlődően vagy rendszeresen” fordulnak elő, és amelyek „szándékosak”. Az elsőtől az „és” szóval elkülönített második feltétel arra vonatkozik, hogy e magatartás, szóbeli vagy írott nyelvhasználat, gesztusok vagy más cselekvések alkalmasak legyenek arra, hogy bármely másik személy személyiségét, méltóságát, testi vagy lelki épségét aláássák. Azon tényből, hogy a „szándékos” jelző az első feltételhez kapcsolódik, nem pedig a másodikhoz, két következtetést lehet levonni. Egyrészt a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdésében szereplő magatartásoknak, szóbeli vagy írott nyelvhasználatnak, gesztusoknak vagy más cselekvéseknek kell szándékosnak lenniük, ami kizárja e rendelkezés alkalmazási köréből a véletlen cselekvéseket. Másrészt nem szükséges, hogy e magatartás, szóbeli vagy írott nyelvhasználat, gesztusok vagy más cselekvések azzal a szándékkal valósuljanak meg, hogy más személy személyiségét, méltóságát, testi vagy lelki épségét aláássák. Másként fogalmazva a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdése értelmében vett lelki zaklatás megvalósulhat anélkül is, hogy a zaklatónak szándékában állt volna cselekvéseivel az áldozatot lejáratni, vagy annak munkakörülményeit rontani. Elegendő az is, hogy szándékosan megvalósított cselekvései objektíve ilyen következményekkel járnak.

E tekintetben a zaklatásnak minősítés attól a feltételtől függ, hogy objektíve is a kellő mértékben annak tekinthető‑e, abban az értelemben, hogy egy pártatlan, ésszerűen gondolkodó, átlagos érzékenységű és ugyanilyen helyzetben lévő szemlélő is túlzottnak és kifogásolhatónak tekintené.

(lásd a 88–91. pontot)

Hivatkozás:

a Közszolgálati Törvényszék F‑52/05. sz., Q kontra Bizottság ügyben 2008. december 9‑én hozott ítéletének 132., 134. és 135. pontja; F‑42/10. sz., Skareby kontra Bizottság ügyben 2012. május 16‑án hozott ítéletének 65. pontja.

3.      Jóllehet nem kizárt, hogy a tisztviselő hosszú távon történő túlzott munkateherrel való terhelése – bizonyos körülmények között – lelki zaklatást valósíthat meg, attól még a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdése szerinti feltételeknek teljesülniük kell a lelki zaklatásként való minősítés elfogadásához.

(lásd a 118. pontot)