Keywords
Summary

Keywords

1. Adórendelkezések – Jogszabályok harmonizálása – Forgalmi adók – Közös hozzáadottértékadó-rendszer – A hatodik irányelvben meghatározott adómentességek – A kórházi és orvosi gyógykezelésre, valamint az ezekhez szorosan kapcsolódó tevékenységekre vonatkozó adómentesség

(77/388 tanácsi irányelv, 13. cikk, A. rész, (1) bekezdés, b) pont)

2. Adórendelkezések – Jogszabályok harmonizálása – Forgalmi adók – Közös hozzáadottértékadó-rendszer – A hatodik irányelvben meghatározott adómentességek – A kórházi és orvosi gyógykezelésre, valamint az ezekhez szorosan kapcsolódó tevékenységekre vonatkozó adómentesség

(2004/23 európai parlamenti és tanácsi irányelv; 77/388 tanácsi irányelv, 13. cikk, A. rész, (1) bekezdés, b) pont)

Summary

1. A tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló, 1977. május 17‑i 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv 13. cikke A. része (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett „kórházi és orvosi gyógykezelés[hez]” „szorosan kapcsolódó” tevékenységek fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az nem fedi le az alapügyben szóban forgókhoz hasonló olyan tevékenységeket, amelyek újszülöttek köldökzsinórvérének levételére, szállítására és analízisére, valamint az e köldökzsinórvérben található őssejtek tárolására irányulnak, amennyiben az e tevékenységekhez csak esetlegesen kapcsolódó, kórházi környezetben nyújtott orvosi gyógykezelések nem történnek meg ténylegesen, és nincsenek sem folyamatban, sem tervbe véve.

Kétségtelen ugyanis, hogy a tudományos ismeretek jelenlegi állásából következő pontos számadatoktól függetlenül az alapügyben szóban forgó tevékenységek címzettjei többségének esetében nincs, és valószínűleg soha nem is valósul meg olyan főszolgáltatás, amely a hatodik irányelv 13. cikke A. része (1) bekezdésének b) pontjában szereplő „kórházi és orvosi gyógykezelés” fogalma alá tartozik. Csak azon kettős feltétel esetleges teljesülése esetén áll fenn kellően szoros kapcsolat egyrészről a főszolgáltatást alkotó kórházi vagy orvosi gyógykezelés, másrészről pedig az említett tevékenységek között, ha először is az orvostudomány állása lehetővé teszi vagy megköveteli egy adott betegség kezelése vagy megelőzése céljából a köldökzsinórvérből származó őssejtek felhasználását, másodszor pedig ha e betegség konkrét esetben jelenik meg vagy áll fenn e betegség megjelenésének kockázata. E feltételek mellett még annak elismerése esetén is, hogy az alapügyben szóban forgó tevékenységeknek nem lehet más célja, mint az így megőrzött köldökzsinórvérből származó őssejtek kórházi környezetben nyújtott orvosi gyógykezelés során történő felhasználása, és nem használhatók más célra, nem tekinthető úgy, hogy az alapügyben szóban forgó tevékenységeket ténylegesen a címzettek kórházi gyógykezeléséhez vagy az általuk kapott orvosi gyógykezeléshez – mint főszolgáltatáshoz – képest járulékos jellegű szolgáltatásokként teljesítették.

(vö. 47–49., 52. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

2. Abban az esetben, ha az őssejtbankok szolgáltatásait engedéllyel rendelkező egészségügyi személyzet nyújtja, amennyiben az ilyen őssejtbankok – jóllehet azoknak valamely tagállam hatáskörrel rendelkező egészségügyi hatóságai az emberi szövetek és sejtek adományozására, gyűjtésére, vizsgálatára, feldolgozására, megőrzésére, tárolására és elosztására vonatkozó minőségi és biztonsági előírások megállapításáról szóló 2004/23 irányelv keretében engedélyt adtak emberi szövetek és sejtek kezelésére – nem részesülnek a társadalombiztosítási rendszerből származó semmilyen támogatásban, és a részükre fizetett díjat e rendszer egyáltalán nem fedezi, a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló 77/388 hatodik irányelv 13. cikke A. része (1) bekezdésének b) pontjával nem ellentétes, ha a nemzeti hatóságok úgy tekintik, hogy az ilyen őssejtbank nem a 77/388 hatodik irányelv 13. cikke A. része (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett „kórházak[hoz], orvosi gyógykezelési és diagnosztikai központok[hoz] […] hasonló jellegű [egyéb] hivatalosan elismert intézmény[…]”. E rendelkezést azonban úgy sem lehet értelmezni, hogy az önmagában megköveteli a hatáskörrel rendelkező hatóságoktól, hogy megtagadják valamely magánőssejtbanknak a szóban forgó adómentesség szempontjából „hivatalosan elismert” intézményként történő minősítését. Szükség esetén a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak ellenőrzése, hogy a 77/388 hatodik irányelv 13. cikke A. része (1) bekezdésének b) pontjában kimondott adómentesség szempontjából történő elismerés megtagadása összhangban van‑e az uniós joggal és különösen az adósemlegesség elvével.

Főszabály szerint ugyanis az egyes tagállamokra tartozik, hogy a nemzeti jogukban megalkossák azon szabályokat, amelyek alapján a 77/388 hatodik irányelv 13. cikke A. része (1) bekezdésének b) pontjában szereplő elismerés megadható a kérelmező intézmények számára. E vonatkozásban annak meghatározása érdekében, hogy az említett rendelkezés értelmében mely intézményeket kell „elismer[ni]”, a nemzeti hatóságok feladata, hogy az uniós joggal összhangban és a nemzeti bíróságok ellenőrzése mellett figyelembe vegyenek több körülményt, amelyek között szerepel az érintett adóalany tevékenységeinek közérdekű jellege, az a tény, hogy az azonos tevékenységet végző más adóalanyok már hasonló elismerést élveznek, valamint az a körülmény, hogy a kérdéses szolgáltatások költségeit adott esetben nagyrészt betegbiztosítók vagy egyéb társadalombiztosítási szervezetek biztosítják.

E tekintetben pusztán az a tény, hogy az adóalany által kínált szolgáltatásokat képzett egészségügyi szakemberek nyújtják, önmagában nem akadályozza meg a nemzeti hatóságokat abban, hogy az ilyen adóalanytól megtagadják azon elismerés odaítélését, amely lehetővé tenné számára, hogy élvezze a hatodik irányelv 13. cikke A. része (1) bekezdésének b) pontjában szabályozott adómentességet. Ezenkívül annak meghatározása érdekében, hogy valamely jogalanyt el kell‑e ismerni, a nemzeti hatóságok jogosultak figyelembe venni azt a körülményt, hogy az adóalany tevékenységei nem részesülnek a társadalombiztosítási rendszerből származó semmilyen támogatásban, és e rendszer azokat semmilyen módon vállalja át. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az adómentességet szisztematikusan figyelmen kívül kell hagyni abban az esetben, ha a szolgáltatásnyújtásokat a társadalombiztosítási intézmények nem térítik meg. Sokkal inkább olyan körülményről van szó, amelyet mérlegelni kell, és amelyet ellensúlyozhat például az egyenlő bánásmód biztosításának szükségessége. Amennyiben ugyanis az adóalany helyzete összehasonlítható ugyanazon szolgáltatásokat összehasonlítható helyzetekben nyújtó más gazdasági szereplők helyzetével, azon egyedüli körülmény, hogy e szolgáltatások költségét a társadalombiztosítási intézmények nem fedezik teljes egészében, nem igazolja a szolgáltatásnyújtók között a hozzáadottértékadó‑alanyiság tekintetében alkalmazott eltérő bánásmódot. Végül azon tény, hogy a hatáskörrel rendelkező egészségügyi hatóságok a 2004/23 irányelvet átültető nemzeti jogszabályok alapján engedélyezték valamely adóalany számára a köldökzsinórvérből származó őssejtek kezelését, amellett szólhat, hogy e szolgáltató adott esetben a hatodik irányelv 13. cikke A. része (1) bekezdésének b) pontja értelmében „hivatalosan elismert”. Mindazonáltal annak terhe mellett, hogy a nemzeti hatóságokat megfosztja az utóbbi rendelkezésben részükre biztosított mérlegelési jogkörtől, kizárólag az a tény, hogy az alapügyben szóban forgó tevékenységet az érintett ágazatban előírt minőségi és biztonsági uniós normák alkalmazásával engedélyezték, önmagában nem vezet automatikusan a hatodik irányelv 13. cikke A. része (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett elismeréshez. Ezen engedély megszerzése ugyanis a magánőssejtbank tevékenysége gyakorlásához szükséges feltétel. Az ilyen engedély kibocsátása azonban önmagában nem jelenti a hatodik irányelv 13. cikke A. része (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett elismerést.

(vö. 63–65., 68–69., 71., 74–75., 81. pont és a rendelkező rész 2. pontja)