C-169/08. sz. ügy

Presidente del Consiglio dei Ministri

kontra

Regione Sardegna

(a Corte costituzionale [Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Szolgáltatásnyújtás szabadsága — EK 49. cikk — Állami támogatások — EK 87. cikk — A nem menetrend szerinti személyszállításra szolgáló légi járművek turisztikai célú leszállása, valamint a kedvtelési célú vízi járművek turisztikai célú kikötése esetén egy, a kizárólag a tartomány területén kívül adóilletőséggel rendelkező vállalkozásokat sújtó adót bevezető tartományi jogszabály”

J. Kokott főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2009. július 2.   I ‐ 10825

A Bíróság ítélete (nagytanács), 2009. november 17.   I ‐ 10864

Az ítélet összefoglalása

1. Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Szolgáltatások – Fogalom

   (EK 50. cikk)

2. Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Korlátozások – Adójogszabályok

   (EK 49. cikk)

3. Államok által nyújtott támogatások – Fogalom – Az intézkedés szelektív jellege

   (EK 87. cikk, (1) bekezdés)

1.  A „szolgáltatás” EK 50. cikk értelmében vett fogalma rendszerint a szolgáltatás nyújtója és annak igénybevevője között meghatározott díjazás ellenében nyújtott szolgáltatásokat foglalja magában, amely díjazás a szolgáltatás gazdasági ellentételezését képezi.

   Az a leszállást, illetve kikötést terhelő tartományi adó, amely a közlekedési eszközök azon üzemeltetőit érinti, akik annak a területére utaznak, és nem azon közlekedési vállalkozásokat, amelyek tevékenységüket e tartományban folytatják, még ha nem is érinti a közlekedési szolgáltatásokat, nem tekinthető úgy, hogy semmiféle kapcsolatban sincs a szolgáltatásnyújtás szabadságával. Ugyanis bár az EK 50. cikk harmadik bekezdése csak a szolgáltatásnyújtás aktív szabadságát említi, amelynek keretében a szolgáltatásnyújtó utazik a szolgáltatást igénybe vevőhöz, a szolgáltatásnyújtás szabadsága magában foglalja a szolgáltatást igénybe vevők és különösen a turisták azon szabadságát, hogy a szolgáltató helye szerinti más tagállamba utazzanak a szolgáltatás igénybevétele érdekében. Mivel a közlekedési eszközt üzemeltető személyek, valamint azok, akik ilyen közlekedési eszközt használnak, számos szolgáltatásban részesülnek az érintett tartomány területén, mint például a repülőtereken vagy kikötőkben nyújtott szolgáltatások, a leszállás, illetve kikötés az említett szolgáltatások igénybevételének szükséges feltétele, és a leszállásra, illetve kikötésre kivetett tartományi adó bizonyos kapcsolatban van azok nyújtásával.

   Ezenkívül a kedvtelési célú vízi járművel kikötését terhelő tartományi adó, amely azon vállalkozásokra is alkalmazandó, amelyek ilyen kedvtelési célú vízi járműveket üzemeltetnek, és többek között azokra, amelyek vállalkozói tevékenysége e vízi járművek harmadik személyek számára díjazás ellenében történő rendelkezésre bocsátásából áll, közvetlenül sújtja az EK 50. cikk értelmében vett szolgáltatásnyújtást.

   Végül azon szolgáltatásoknak, amelyekre a leszállást, illetve kikötést terhelő adónak hatása van, lehet határokon átnyúló jellegük, mivel ezen adó egyrészt érintheti az adott tartományban letelepedett vállalkozások azon lehetőségét, hogy a repülőtereken és a kikötőkben szolgáltatásokat nyújtsanak a más tagállamban letelepedett állampolgárok és vállalkozások számára, és másrészt hatással van a más tagállamban székhellyel rendelkező és e tartományban kedvtelési célú vízi járműveket üzemeltető vállalkozások tevékenységére.

   (vö. 23–28. pont)

2.  Az EK 49. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes valamely regionális hatóság azon adójogszabálya, amely a nem menetrend szerinti személyszállításra szolgáló légi járművek turisztikai célú leszállása, valamint a kedvtelési célú vízi járművek turisztikai célú kikötése esetén kizárólag azon természetes és jogi személyeket sújtó tartományi adó fizetését írja elő, amelyeknek az adóilletősége a tartomány területén kívül található, mivel ezen adójogszabály alkalmazása azzal a következménnyel jár, hogy valamennyi, a tartomány területén kívül adóilletőséggel rendelkező és egy másik tagállamban letelepedett adóalany esetében az érintett szolgáltatásokat még drágábbá teszi, mint az e területen letelepedett üzemeltetők esetében nyújtott szolgáltatásokat.

   A közvetlen adózás területén a belföldi és külföldi illetőségű személyek helyzete egy adott államban általában valóban nem hasonlítható össze, mivel eltérések vannak közöttük jövedelmük forrása és személyes teherviselő képességük, valamint a személyes és családi helyzetük tekintetében. Azonban az adózók helyzetének az összehasonlítása céljából figyelembe kell venni a szóban forgó adó sajátos jellegét. Ezért a belföldi illetőségű és a külföldi illetőségű személyek közötti eltérő bánásmód a szabad mozgás EK 49. cikkben tiltott korlátozásának minősül, amennyiben az adott helyzetben a szóban forgó adózáshoz képest nem áll fenn objektív különbség, amely megalapozhatná az adózók különböző kategóriái közötti eltérő bánásmódot.

   A szolgáltatásnyújtás szabadságának ilyen korlátozása nem igazolható környezetvédelemre alapított indokokkal, ha a tartományi adó alkalmazása személyek közötti megkülönböztetésen alapul, anélkül hogy kapcsolatban lenne e környezetvédelmi céllal. E korlátozás nem igazolható az érintett tartomány adórendszerének a koherenciájára alapított indokokkal sem, mivel azt, hogy a helyi illetőségűek nem alanyai a leszállást, illetve kikötést terhelő tartományi adónak, nem lehet azon más adók kiegyenlítésének tekinteni, amelyeknek ez utóbbiakat alávetik, mivel ezen adónak nem ugyanaz a célja, mint az említett tartományban illetőséggel rendelkező adóalanyok által fizetendő adóknak.

   (vö. 31., 34–35., 45., 48–50. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

3.  Az EK 87. cikk (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy valamely regionális hatóságnak a nem menetrend szerinti személyszállításra szolgáló légi járművek, valamint a kedvtelési célú vízi járművek üzemeltetőire kivetett, a leszállást, illetve kikötést terhelő tartományi adót bevezető azon adójogszabálya, amely kizárólag a tartomány területén kívül adóilletőséggel rendelkező természetes és jogi személyeket sújtja, az ugyanezen a területen letelepedett vállalkozások javára nyújtott állami támogatási intézkedésnek minősül.

   A támogatás fogalma ugyanis nemcsak a szubvencióhoz, kölcsönhöz vagy a vállalkozás tőkéjében való részesedéshez hasonló pozitív juttatásokat foglalhatja magában, hanem azokat a juttatásokat is, amelyek különböző formában enyhítik a vállalkozás költségvetésének általános terheit, és amelyek ezáltal, anélkül hogy a szó szoros értelmében támogatások lennének, azokkal azonos természetűek és hatásúak. Így az olyan adójogszabály, amely bizonyos vállalkozásokat a kérdéses adóra tekintettel nem kezel adóalanyként, állami támogatásnak minősül akkor is, ha nem foglalja magában állami források átruházását, mivel az érintett hatóságok azon adóbevételekről való lemondását foglalja magában, amelyeket egyébként megkaptak volna.

   A központi kormányzathoz képest autonóm jogállással rendelkező állami szint alatti testület által elfogadott ilyen intézkedés szelektív jellegének értékelése céljából meg kell vizsgálni azt, hogy céljára tekintettel egy olyan jogrendszer keretében, amelyben e testület hatásköreit gyakorolja, az említett intézkedés bizonyos vállalkozások számára előnyt jelent-e más, hasonló jogi és ténybeli helyzetben lévő vállalkozásokkal összevetve. Ez a helyzet, amennyiben az említett adó jellegére és céljára tekintettel valamennyi természetes és jogi személy, aki és amely élvezi az érintett tartományban történő leszállási és kikötési szolgáltatásokat, az illetőségének vagy a letelepedésének a helyétől függetlenül objektíve összehasonlítható helyzetben van.

   (vö. 56–57., 61., 63., 66. pont és a rendelkező rész 2. pontja)