Keywords
Summary

Keywords

1. Verseny – Közigazgatási eljárás – Jogsértést megállapító bizottsági határozat – A jogsértésnek és a jogsértés időtartamának a Bizottságra háruló bizonyítása – A bizonyítási teher terjedelme

(EK 81. cikk, (1) bekezdés; 1/2003 tanácsi rendelet)

2. Verseny – Kartellek – Versenytorzítás – Értékelési szempontok – Versenykorlátozó cél – A jogsértés megállapításához elégséges jelleg

(EK 81. cikk, (1) bekezdés)

3. Verseny – Kartellek – Jogsértés – A jogsértés egységes jellege – Értékelési szempontok

(EK 81. cikk, (1) bekezdés; EGT‑Megállapodás, 53. cikk)

4. Verseny – Bírságok – A szankciók egyéniesítésének elve – A vállalkozás fogalmával való összhang biztosítása

(EK 81. cikk, (1) bekezdés)

5. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – Figyelembe vett forgalom

(EK 81. cikk, (1) bekezdés)

6. Verseny – Közösségi szabályok – Leányvállalat által elkövetett jogsértés – Az anyavállalatnak való betudás – A Bizottságra háruló bizonyítási teher – Korlátok

(EK 81. cikk, (1) bekezdés)

7. Verseny – Közösségi szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – A leányvállalat által elkövetett jogsértés anyavállalatnak való betudhatósága – Korlátok

(EK 81. cikk, (1) bekezdés; EGT‑Megállapodás, 53. cikk)

8. Verseny – Kartellek – Vállalkozás – Fogalom – Gazdasági egység – A jogsértések betudhatósága – Anyavállalat és leányvállalatok – Az érintett társaságok egyetemleges felelőssége

(EK 81. cikk, (1) bekezdés; EGT‑Megállapodás, 53. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés)

9. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértéssel érintett termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó világszintű forgalom figyelembevétele – Megengedhetőség – Feltételek

(17  tanácsi rendelet, 15. cikk)

10. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – A Bizottságnak fenntartott mérlegelési mozgástér

(EK 81. cikk, (1) bekezdés)

11. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Maximális összeg – Kiszámítás – Figyelembe veendő forgalom – A vállalkozásként tevékenykedő gazdasági egységet képező valamennyi társaság összesített forgalma

(EK 81. cikk, (1) bekezdés; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) és (3) bekezdés)

12. Verseny – Közösségi szabályok – Leányvállalat által elkövetett jogsértés – Az anyavállalatnak való betudás – Joghatások – A leányvállalat egyéni felelősségének fenntartása

(EK 81. cikk, (1) bekezdés)

13. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – Enyhítő körülmények – A Bizottságnak fenntartott mérlegelési mozgástér

(EK 81. cikk, (1) bekezdés; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 3. pont)

14. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Enyhítő körülmények – Terjedelem

(EK 81. cikk, (1) bekezdés; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk; 98/C 9/03 bizottsági közlemény)

15. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – A bírság alóli mentesítés vagy a bírság csökkentése az eljárás alá vont vállalkozás együttműködése miatt – A jogsértés Bizottság általi megállapítását megkönnyítő magatartás szükségessége

(EK 81. cikk, (1) bekezdés; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk; 2002/C 45/03 bizottsági közlemény)

16. Verseny – Közigazgatási eljárás – A védelemhez való jog tiszteletben tartása – Az elv terjedelme – Korlátok – A vállalkozás azon joga, hogy a terhére vallomást tévő tanúkhoz kérdéseket intézzen – Kizártság

(EK 81. cikk, (1) bekezdés)

17. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – A Bizottság mérlegelési jogköre – Bírósági felülvizsgálat – Jogellenesség megállapítása – Annak szükségessége, hogy a Törvényszék a teljes körű felülvizsgálati jogköre alapján határozzon a vitatott határozat megváltoztatásáról

(EK 229. cikk)

Summary

1. A versenyszabályok megsértésének bizonyítása az azt állító fél vagy hatóság feladata a jogsértést megalapozó tények jogilag megkövetelt módon való előterjesztésével, és a jogsértés megállapítása ellen valamely védekezésül felhozott jogalapra hivatkozó vállalkozás feladata annak bizonyítása, hogy e védekezésül felhozott jogalap alkalmazásának feltételei fennállnak, következésképpen az említett hatóságnak más bizonyítékokra kell hivatkoznia.

Azon alapelvet, amely szerint a Bizottság feladata a jogsértés azon alkotóelemeinek – beleértve az időtartamát – bizonyítása, amelyek hatással lehetnek az említett jogsértés súlyosságára vonatkozó végleges megállapításaira, nem kérdőjelezi meg az a tény, hogy az érintett vállalkozások elévülésre vonatkozó jogalapra hivatkoztak, amelynek bizonyítása főszabály szerint ez utóbbiak feladata. Ugyanis a védekezésül felhozott ilyen jogalapra történő hivatkozás szükségszerűen megkívánja azt, hogy a jogsértés időtartama és annak vége bizonyított legyen. Önmagukban e körülmények nem indokolják a bizonyítási tehernek az említett vállalkozások hátrányára történő megváltoztatását. Egyrészt a jogsértés időtartama – amely fogalom feltételezi, hogy ismert a jogsértés befejezésének időpontja – a jogsértés egyik lényeges eleme, amelynek bizonyítása a Bizottság feladata, függetlenül attól, hogy e tényállási elemek vitatása a védekezésül felhozott, az elévülésre hivatkozó jogalap részét is képezi. Másrészt ezt a következtetést alátámasztja az is, hogy az 1/2003 rendelet rendelkezései alapján az, hogy a bizottsági eljárásra vonatkozó elévülési idő nem járt le, objektív jogi szempont, amely a jogbiztonság elvéből származik; és ezért ez valamennyi, szankciót megállapító határozat érvényességének feltétele. A Bizottság akkor is köteles ezt tiszteletben tartani, ha az érintett vállalkozás nem hozott fel védekezésül erre vonatkozó jogalapot.

Mindazonáltal a bizonyítási teher ilyen megoszlása változhat attól függően, hogy az egyik fél által hivatkozott tényállási elem olyan jellegű lehet, amely a másik felet olyan magyarázatra vagy igazolásra kötelezheti, aminek hiányában megállapítható a bizonyítottság. Különösen, ha a Bizottság bizonyította a megállapodás fennállását, akkor az ebben részt vevő vállalkozások feladata arra vonatkozó bizonyíték előterjesztése, hogy elhatárolódtak a megállapodástól, amely bizonyítéknak egyértelmű akaratot kell bizonyítania, továbbá hogy a többi résztvevő tudomására hozták, hogy kivonják magukat e megállapodás alól.

(vö. 52–55., 60. pont)

2. Magából az EK 81. cikk (1) bekezdésének szövegéből következik, hogy tilos minden olyan vállalkozások közötti megállapodás, hatásától függetlenül, amelynek versenyellenes célja van. Következésképpen a Bizottság nem köteles a tényleges versenyellenes hatásokat bizonyítani, még ha megállapítást is nyert a kifogásolt magatartások versenyellenes célja.

(vö. 75. pont)

3. Az Unió bíróságai számos releváns kritériumot határoztak meg az EK 81. cikk (1) bekezdése és az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló Megállapodás 53. cikke megsértése egységes jellegének értékeléséhez, többek között a szóban forgó magatartások céljainak azonosságát, az érintett termékek és szolgáltatások azonosságát, a részt vevő vállalkozások azonosságát és a végrehajtás módjának azonosságát. További releváns kritérium a vállalkozások nevében eljáró természetes személyek azonossága, és a szóban forgó magatartások földrajzi hatályának azonossága.

(vö. 90. pont)

4. A büntetések és szankciók egyéniesítésének elve – amely minden olyan közigazgatási eljárásban alkalmazandó, amelynek során a versenyjog alapján joghátrányt szabnak ki – értelmében valamely személlyel szemben csak a neki személyesen felróható tények alapján szabható ki szankció. Ezen elvet ugyanakkor össze kell egyeztetni a vállalkozásnak az EK 81. cikk szerinti fogalmával. E tekintetben a vállalkozás fogalma magában foglal minden olyan gazdasági egységet, amely meghatározott hosszú távú gazdasági célt követő személyi, materiális és immateriális összetevők egységes szervezete, és amely hozzájárulhat az e rendelkezésben foglalt jogsértések elkövetéséhez. A közösségi versenyjog ugyanis elismeri, hogy az ugyanazon csoporthoz tartozó különböző vállalkozások gazdasági egységet képeznek, azaz az EK 81. cikk értelmében vállalkozásnak minősülnek, amennyiben a csoport leányvállalatai nem önállóan határozzák meg a piaci magatartásukat.

Következésképpen el kell utasítani azon állítást, miszerint azon tény, hogy egy jogsértésben részt vevő vállalkozás több különböző társaságból áll, nem jelenti azt, hogy e társaságokat együttesen a jogsértés egy és ugyanazon elkövetőjének kellene tekinteni. Ezen állítás a vállalkozás fogalmának és a társaság fogalmának összetévesztésén alapul, és nem támasztja alá az ítélkezési gyakorlat.

(vö. 122–123. pont)

5. A versenyjog területén a gazdasági egység fogalmának a Bizottság általi visszaható hatályú alkalmazása a bírság összegének kiszámítása végett nem vonja maga után a bírság súlyosabbá válását, és ennélfogva nem sérti az emberi jogok európai egyezménye 7. cikkének (1) bekezdését, mely szerint nem lehet a jogsértés elkövetése idején alkalmazható büntetésnél súlyosabb büntetést kiszabni. Ugyanis, mivel a Bizottság gyakorlata, amely figyelembe veszi a bírság összegének kiszámítása érdekében a vállalkozás forgalmát – és ennélfogva adott esetben az e vállalkozás részeit képező valamennyi társaság összesített forgalmát – állandó, annak a gazdasági szereplők által ismertnek kell lennie. Egyébként az ítélkezési gyakorlat hallgatólagosan elfogadta a Bizottság azon állandó gyakorlatát, amely a bírságok kiindulási összegének kiszámítása céljából a jogsértés utolsó teljes évének forgalmát veszi figyelembe.

E tekintetben először is a bírságok elrettentő hatása egyike azon elemeknek, amelyek függvényében a jogsértések súlyosságát értékelni kell. Márpedig a bírság elrettentő ereje nagymértékben függ attól, hogy az érintett vállalkozás számára kellőképpen érzékelhető‑e. Ennélfogva ahhoz, hogy a jogsértésben részt vevő vállalkozás tekintetében meg lehessen határozni a bírság elrettentő erejét, a jogsértés végén fennálló helyzetet kell figyelembe venni, és nem azt a helyzetet, ami egy korábbi időpontban fennállhatott. Másodszor a gondos ügyintézés elvére és a közigazgatási eljárás gazdaságosságának követelményeire tekintettel kivitelezhetetlen és teljesen túlzott lenne azt megkövetelni a Bizottságtól, hogy a szóban forgó vállalkozások forgalmának a kartell fennállásának teljes időtartama alatt bekövetkezett változását vegye figyelembe. Az ilyen megközelítés azt jelentené, hogy a kartellben való részvétel minden egyes évére külön kiindulási összeget kellene megállapítani, és ennek érdekében meg kellene határozni a jogsértés minden egyes éve tekintetében a résztvevők piaci részesedését.

(vö. 124–127. pont)

6. A versenyjog területén a Bizottság ésszerűen vélheti úgy, hogy az anyavállalat 100%‑os tulajdonában lévő leányvállalat lényegében azokat az utasításokat követi, amelyeket az anyavállalat szabott meg a számára, és ez a vélelem azt is magában foglalja, hogy a Bizottság nem köteles vizsgálni, vajon az anyavállalat e hatáskörét valóban gyakorolta‑e. A 100%‑os tulajdonában álló leányvállalata magatartásáért való felelősség anyavállalatnak való betudása nem feltételezi tehát annak bizonyítását, hogy az anyavállalat tudatában volt a leányvállalat magatartásának. Épp ellenkezőleg, az anyavállalatra hárul e vélelem megfelelő bizonyítékok szolgáltatásával való megdöntése, ha úgy ítéli meg, hogy a leányvállalat tőkéjében fennálló 100%‑os részesedés ellenére ez utóbbi önállóan határozta meg a piaci magatartását.

(vö. 130. pont)

7. Az EK 81. cikk és az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló Megállapodás 53. cikke megsértésében önállóan részt vevő jogalanyok, amelyeket ezt követően egy másik társaság szerzett meg, továbbra is felelősek a megszerzést megelőző jogsértő magatartásukért, amennyiben e társaságokat nem egyszerűen magába olvasztotta a megszerző, hanem utóbbi leányvállalataiként folytatták tevékenységüket. Ilyen esetben a megszerző kizárólag a megszerzéstől kezdődően felelős a leányvállalata magatartásáért, ha a leányvállalat folytatja a jogsértést, és ha az új anyavállalat felelőssége megállapítható.

Azonkívül ugyanazon elvet kell értelemszerűen alkalmazni abban az esetben is, ha a megszerzését megelőzően a megszerzett társaság nem önállóan vett részt a jogsértésben, hanem mint egy másik csoport leányvállalata.

(vö. 139., 141. pont)

8. Az EK 81. cikk és az az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló Megállapodás 53. cikkének megsértése miatt kiszabott bírságok megfizetésével kapcsolatban a társaságokat terhelő egyetemleges felelősség olyan joghatás, amely ipso iure következik e cikkek anyagi jogi rendelkezéseiből.

A vállalkozás piaci magatartásának egységessége a versenyjog alkalmazásának szempontjából azt indokolja, hogy a társaságok vagy általánosabban azok a jogalanyok, amelyek a vállalkozás magatartásáért személyesen felelősnek tekinthetők, egyetemlegesen kötelezettek legyenek. Az EK 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke megsértése miatt kiszabott bírságok megfizetéséért való egyetemleges felelősség, amennyiben a bírságok hatékony behajtásának biztosítására irányul, hozzájárul a versenyjog által általában követett elrettentési célhoz, tiszteletben tartva az emberi jogok európai egyezménye 7. jegyzőkönyvének 4. cikkében is megállapított, az uniós jog alapelvének minősülő ne bis in idem elvét, amely tiltja, hogy a versenyjog ugyanolyan megsértéséért a vállalkozás ugyanazon piaci magatartását többször szankcionálják olyan jogalanyokon keresztül, akik azért személyesen felelősnek tekinthetők.

Azon tény, hogy ugyanazon vállalkozásnak a jogsértésben való részvétele miatt több társaságnál felmerült személyes felelősség nem egyforma, nem képezi akadályát annak, hogy egyetemlegesen megfizetendő bírságot szabjanak ki velük szemben, mivel a bírság megfizetéséért való egyetemleges felelősség csak arra a jogsértési időszakra vonatkozik, amely során ezek a társaságok egyetlen gazdasági egységet képeztek, tehát egy vállalkozásnak minősültek a versenyjog értelmében. E tekintetben a büntetések és szankciók egyéniesítésének elvéből következik, hogy minden egyes társaságnak meg kell tudnia állapítani a vele szemben egy vagy több másik társasággal együtt egyetemleges felelősség alapján megfizetendő bírságot kiszabó határozat alapján, hogy mekkora az a részösszeg, amelyet az egyetemleges adóstársaival szemben neki kell viselnie, ha már a Bizottság nem érdekelt e kérdésben. Ennek érdekében a Bizottságnak többek között meg kell határoznia azon időszakokat, amelyek tekintetében az érintett társaságok (együttesen) felelősek a kartellben részt vevő vállalkozások jogsértő magatartásáért, és adott esetben az említett társaságok e magatartásokkal kapcsolatos felelősségének szintjét.

Ennélfogva a határozat, amelyben a Bizottság több társasággal szemben szab ki egyetemlegesen megfizetendő bírságot, szükségszerűen minden olyan hatást kifejt, amelyek jogilag a versenyjogi bírságok megfizetésének jogi rendszeréhez kapcsolódnak, mind a hitelező és az egyetemleges adóstársak közötti viszony, mind az egyetemleges adóstársak egymás közötti viszonya vonatkozásában.

Kizárólag a Bizottság feladata – az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése szerinti bírságkiszabási jogkörének keretében – a különböző társaságokra vonatkozó részösszegek meghatározása a velük szemben, egyetemlegesen kiszabott bírságok összegéből, amennyiben egyetlen vállalkozás részét képezték, és e feladat különösen nem bízható a nemzeti bíróságokra.

Valamely vállalkozás jogsértő magatartása miatt több társasággal szemben egyetemlegesen megfizetendő bírságot kiszabó bizottsági határozat eltérő rendelkezésének hiányában, a Bizottság az említett magatartást egyenlő felelősséggel tudja be e társaságoknak. A társaságoknak, amelyekkel szemben egyetemlegesen megfizetendő bírság került kiszabásra, és amelyek a bírságot kiszabó határozat eltérő rendelkezése hiányában azonos felelősséggel tartoznak a jogsértés elkövetéséért, főszabály szerint az ezen jogsértés miatt kiszabott bírság megfizetéséhez egyenlő részben kell hozzájárulniuk. Jóllehet a több társasággal szemben egyetemlegesen megfizetendő bírságot kiszabó határozat nem teszi lehetővé annak előzetes meghatározását, hogy e társaságok melyikét fogja a Bizottság ténylegesen felszólítani a bírság összegének megfizetésére, azonban nem hagy semmi kétséget a bírság részösszegei felől, amelyekért egyénileg felelősek, mivel adott esetben mindegyikőjük indíthat keresetet az egyetemleges adóstársak ellen a saját részösszegén felül kifizetett összeg visszafizetése érdekében.

(vö. 149., 151–153., 156–158. pont)

9. Egy világméretű kartell esetében, amely az árak rögzítésén kívül a piacok felosztására is irányul, a Bizottság jogszerűen hivatkozhat a szóban forgó termék értékesítéséből származó világméretű forgalomra annak érdekében, hogy a kiindulási összegek tükrözzék a jogsértés jellegét, a piacra gyakorolt tényleges hatását, valamint a földrajzi piac kiterjedését, figyelembe véve a kartell tagjai közötti méretbeli különbségeket. Tekintettel arra, hogy az Egyesült Királyság és Írország együttvéve a közös piac jelentős részét képezik, az e piacokon folyó versenynek történt károkozás nem minősíthető csekélynek. Mivel a felpereseknek a megtámadott határozatban felrótt jogsértés kifejezetten tartalmazza azon kifogást, miszerint az érintett vállalkozások az „anyaországok” rendszerének révén európai szinten felosztották maguk között a különböző nemzeti piacokat, azon tény, hogy a felperes vállalkozás, ilyen jogellenes megállapodással összhangban a belső piacon belül a nemzeti piacaira korlátozta tevékenységét, nem fogadható el enyhítő körülményként. Végül, amikor valamely jogellenes kartell résztvevői maguk is figyelembe vették a világméretű forgalmukat a kartellen belüli – mind európai szinten (az anyaországokon kívül), mind világszinten alkalmazott – egyéni kvóták meghatározása érdekében, a Bizottság szintén jogszerűen vette figyelembe a világméretű forgalmukat az egyes érintett vállalkozások külön súlyának értékelése végett.

(vö. 170–171. pont)

10. A közösségi jog nem követeli meg, hogy az egy vállalkozáson belüli különböző társaságokkal szemben kiszabott bírságok arányosak legyenek az egyes társaságoknak felrótt részvétel időtartamával. Következésképpen több olyan társaság között, amelyeknek különböző időtartamú jogsértést róttak fel, a jogsértésben való részvétel hónapjaira vonatkozóan euróban kifejezett összegek közötti összehasonlítás nem utal egyenlőtlen bánásmódra.

Ennélfogva nem tűnik úgy, hogy a Bizottság gyakorlata, amely szerint nem szigorúan időarányosan határozza meg a bírságokat, túllépné a Bizottságnak az ítélkezési gyakorlat által elismert mérlegelési jogkörét.

(vö. 181–182. pont)

11. Azon körülmény, miszerint több vállalkozás egyetemlegesen köteles a bírság megfizetésére azon okból, hogy az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozásnak minősülnek, nem jelenti azt az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében előírt felső határ alkalmazását illetően, hogy az egyes vállalkozások kötelezettsége a legutóbbi üzleti évben megvalósított forgalmuk 10%‑áig terjed. A 10%‑os felső határt e rendelkezés szerint ugyanis az EK 81. cikk értelmében vállalkozásként tevékenykedő gazdasági egységet képező valamennyi társaság összesített forgalma alapján kell kiszámolni, mivel egyedül az egységet képező társaságok összesített forgalma utalhat a szóban forgó vállalkozás méretére és gazdasági erejére.

A vállalkozásnak az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) és (3) bekezdése értelmében vett fogalma nem tér el a vállalkozás EK 81. cikk (1) bekezdése szerinti fogalmától. Ennélfogva az e rendelkezések értelmében vállalkozást alkotó csoporton belüli társaságok egyetemleges felelősségének esetében nem szükséges a felső határt a legalacsonyabb forgalmú társasághoz igazítani.

(vö. 186–187. pont)

12. Abból a tényből, hogy az anyavállalatnak betudják a leányvállalata magatartását utóbbi kereskedelmi magatartásának meghatározása okán, nem következik, hogy a leányvállalat helyett az említett anyavállalatot kell e magatartás elkövetőjének tekinteni. Más szóval az anyavállalat leányvállalata magatartásáért fennálló felelőssége semmilyen esetben sem mentesíti a leányvállalatot a saját jogi személyként fennálló felelőssége alól, és fennmarad ez utóbbi személyes felelőssége azon versenyellenes magatartások tekintetében, melyekben részt vett.

(vö. 196. pont)

13. A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló bizottsági iránymutatás 3. pontjában úgy rendelkezik, hogy az alapösszeg olyan „rendkívüli enyhítő körülmények” hatására csökken, mint például a felperes vállalkozások kizárólag passzív vagy követő szerepe, vagy a jogsértés beszüntetése a Bizottság első beavatkozásával egy időben. E szöveg nem sorolja fel imperatív jelleggel azon enyhítő körülményeket, amelyeket a Bizottság köteles figyelembe venni. Következésképpen a Bizottság bizonyos mértékű mérlegelési mozgástérrel rendelkezik arra nézve, hogy enyhítő körülmény címén átfogó módon értékelhesse a bírságösszeg esetleges csökkentésének mértékét.

Ezt figyelembe véve a Bizottság egyáltalán nem köteles a mérlegelési jogköre keretében a bírságot a nyilvánvaló jogsértés megszüntetése miatt csökkenteni, függetlenül attól, hogy erre a beavatkozása előtt vagy után került sor. Még ha a Bizottság korábban a jogsértés önkéntes megszüntetését enyhítő körülménynek is tekintette, az iránymutatása alkalmazásában figyelembe veheti azon tényt, hogy a nyilvánvalóan különösen súlyos jogsértések még mindig viszonylag gyakoriak, bár jogellenességük már a közösségi versenypolitika kezdetekor megállapítást nyert, és ennélfogva úgy találhatja, hogy eltér ettől a nagylelkű gyakorlattól, és nem jutalmazza az ilyen jogsértések megszüntetését bírságcsökkentéssel.

(vö. 207–208., 211., 213. pont)

14. Azon tény, miszerint valamely vállalkozást, amelynek a versenyszabályok által tiltott kartellben való részvételét – amely különösen súlyos jogsértés – a Bizottság a jogilag megkövetelt módon bizonyította, a kartell többi résztvevője megtévesztette, és így próbált az említett kartell által számukra biztosítottakhoz viszonyítva további előnyökre szert tenni, nem vezethet e vállalkozás magatartása kevésbé súlyosnak minősítéséhez. Ennélfogva az ilyen körülmények nem jelenthetnek enyhítő körülményt, és különösen nem támasztják alá az említett vállalkozásnak a kartellben játszott kizárólag passzív vagy a vezetőt követő szerepét.

(vö. 218. pont)

15. A bírságok összegének a közösségi versenyjogi jogsértés elkövetésében részt vevő vállalkozások együttműködése esetén történő csökkentése alapját az a megfontolás adja, hogy az ilyen együttműködés megkönnyíti a Bizottság feladatát, amely a jogsértés létezésének megállapítására és adott esetben megszüntetésére irányul.

Amint azt a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló közlemény 29. pontja megemlíti, ez olyan jogos elvárásokat teremtett, amelyekre azok a vállalkozások hivatkoznak, amelyek valamely kartell létezéséről kívánják tájékoztatni a Bizottságot. Tekintetbe véve a jogos bizalmat, amely e közlemény alapján a Bizottsággal együttműködni kívánó vállalkozásokban kialakulhatott, a Bizottság köteles a közleménynek eleget tenni, amikor a valamely vállalkozással szemben kiszabott bírság összegének meghatározása során értékeli annak együttműködését. Az engedékenységi közleményben meghatározott keretek között a Bizottság azonban mérlegelési jogkörrel bír annak megítélésében, hogy az adott vállalkozás által előterjesztett bizonyítékok rendelkeznek‑e hozzáadott értékkel az említett közlemény 22. pontja értelmében, és ez alapján a vállalkozás esetében helye van‑e a bírság csökkentésének. Ezen értékelés korlátozott bírósági felülvizsgálat tárgyát képezi.

(vö. 219–221. pont)

16. A védelemhez való jog tiszteletben tartásának alapvető elve megköveteli, hogy a Bizottság versenyjogi vizsgálata által érintett vállalkozásoknak és vállalkozások társulásainak a közigazgatási eljárástól kezdve lehetőségük legyen érdemben kifejteni álláspontjukat a Bizottság által állított tényállás, kifogások és körülmények valószerűségéről és jelentőségéről. Az említett elv azonban nem követeli meg, hogy a közigazgatási eljárás keretében e vállalkozások számára biztosítsák a lehetőséget, hogy ők maguk tegyenek fel kérdéseket a Bizottság által meghallgatott tanúknak.

(vö. 233–234. pont)

17. Amennyiben valamely vállalkozás által a Bizottság e vállalkozással szemben a közösségi versenyszabályok megsértése miatt bírságot kiszabó határozatának jogszerűségével szemben előadott jogalapok vizsgálata jogellenességet tárt fel, a Törvényszék feladata annak vizsgálata, hogy van‑e helye a megtámadott határozat – korlátlan felülvizsgálati jogkörében történő – megváltoztatásának.

(vö. 238. pont)