C-445/06. sz. ügy

Danske Slagterier

kontra

Bundesrepublik Deutschland

(a Bundesgerichtshof [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Azonos hatású intézkedések — Állategészségügy — Tagállamok közötti kereskedelem — Friss hús — Állatorvosi ellenőrzések — Tagállam szerződésen kívüli felelőssége — Elévülési idő — Kármegállapítás”

V. Trstenjak főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2008. szeptember 4.   I ‐ 2124

A Bíróság ítélete (nagytanács), 2009. március 24.   I ‐ 2168

Az ítélet összefoglalása

1. Mezőgazdaság – Az állat-egészségügyi jogszabályok közelítése – A friss hús Közösségen belüli kereskedelme – Állatorvosi ellenőrzések – 64/433 és 89/662 irányelv – Helytelen átültetés és alkalmazás – A magánszemélynek okozott kár megtérítésére vonatkozó tagállami kötelezettség

   (EK 28. cikk; a 91/497 irányelv által módosított 64/433 tanácsi irányelv és 89/662 tanácsi irányelv)

2. Közösségi jog – Magánszemélyek számára biztosított jogok – Tagállam általi megsértés – A magánszemélynek okozott kár megtérítésére vonatkozó kötelezettség

3. Közösségi jog – Magánszemélyek számára biztosított jogok – Tagállam általi megsértés – A magánszemélynek okozott kár megtérítésére vonatkozó kötelezettség

   (EK 226. cikk)

4. Közösségi jog – Magánszemélyek számára biztosított jogok – Irányelv átültetésére vonatkozó kötelezettség tagállam általi megsértése – A magánszemélynek okozott kár megtérítésére vonatkozó kötelezettség

5. Közösségi jog – Magánszemélyek számára biztosított jogok – Tagállam általi megsértés – A magánszemélynek okozott kár megtérítésére vonatkozó kötelezettség

   (EK 226. cikk és EK 234. cikk)

1.  Az elv, mely szerint az állam felelős a közösségi jog megsértésével a magánszemélyeknek okozott kárért, szerves része a Szerződés rendszerének. A jogsérelmet szenvedett magánszemélyek három feltétel együttes fennállásakor rendelkeznek kártérítéshez való joggal, nevezetesen, ha a megsértett közösségi jogi szabály célja, hogy a magánszemélyek számára jogokat keletkeztessen, e szabály megsértése kellően súlyos, és fennáll a közvetlen okozati összefüggés e jogsértés és a jogsérelmet szenvedett magánszemélyek kára között.

   E tekintetben az első feltételt illetően az EK 28. cikk közvetlen hatállyal rendelkezik, abban az értelemben, hogy olyan jogokat keletkeztet a magánszemélyek számára, amelyekre azok közvetlenül hivatkozhatnak a nemzeti bíróságok előtt, és e rendelkezés megsértése esetében helye lehet kártérítésnek.

   Az EK 28. cikk által biztosított jogot pontosítja és konkretizálja a 91/497 és a belső piac megvalósításának céljával a Közösségen belüli kereskedelemben alkalmazható állat-egészségügyi ellenőrzésekről szóló 89/662 irányelvvel módosított, a friss hús Közösségen belüli kereskedelmét érintő egészségügyi problémákról szóló 64/433 irányelv. Ugyanis az áruk szabad mozgása ezen irányelvek egyik célja, amelyek a tagállamok friss húsra vonatkozó egészségügyi előírásai közti eltérések megszüntetése révén a Közösségen belüli kereskedelem előmozdítására irányulnak. Különösen a friss hús behozatala tagállamok általi megakadályozásának tilalma, kivéve ha az áru nem felel meg a közösségi irányelvekben előírt feltételeknek vagy igen különös körülmények – például járvány – esetében, feljogosítja a magánszemélyeket a közösségi követelményeknek megfelelő friss hús másik tagállamban történő értékesítésére.

   Ebből következik, hogy a 64/433 irányelv és a 89/662 irányelv helytelen átültetése és alkalmazása révén jogsérelmet szenvedett magánszemélyek hivatkozhatnak az áruk szabad mozgásához való jogra az állam közösségi jog megsértése okán fennálló felelősségének megállapításához.

   (vö. 19–20., 22–24., 26. és a rendelkező rész 1. pontja)

2.  Közösségi szabályozás hiányában minden tagállam belső jogrendszerének feladata kijelölni a hatáskörrel rendelkező bíróságot, és meghatározni a bírósághoz fordulás azon eljárási szabályait, amelyek célja, hogy biztosítsák azoknak a jogoknak a teljes körű védelmét, amelyeket a közösségi jog szabályai a jogalanyoknak biztosítanak. A felelősségre vonatkozó nemzeti jog keretében kell tehát az államnak megtéríteni a magánszemélyeknek a közösségi jog megsértésével okozott kár következményeit, miközben a károk megtérítésére vonatkozó, a nemzeti jogszabályok által meghatározott követelmények, többek között a határidő, tiszteletben tartják az egyenértékűség elvét és a tényleges érvényesülés elvét.

   Az utóbbi elvet illetően a jogbiztonság érdekében az ésszerű mértékben meghatározott jogvesztő jellegű keresetindítási határidők összeegyeztethetők a közösségi joggal. Ugyanis az ilyen határidők nem olyan jellegűek, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé tennék a közösségi jogrend által biztosított jogok gyakorlását. E tekintetben a hároméves belső jogi jogvesztő határidő tűnik ésszerűnek.

   Mindazonáltal, a jogbiztonság biztosítása érdekében előre meg kell határozni az elévülési időt. Márpedig a jelentős jogbizonytalansággal jellemezhető helyzet sértheti a tényleges érvényesülés elvét, mivel a közösségi jog valamely tagállam általi megsértéséből eredő, magánszemélyeknek okozott károk megtérítése gyakorlatilag túlzottan nehézzé válna, ha a magánszemélyek nem tudnák ésszerű biztonsággal meghatározni az alkalmazandó elévülési időt. A nemzeti bíróság feladata, hogy figyelembe véve az ügyben szereplő tényállás bekövetkeztekor fennálló jogi és ténybeli helyzetet jellemző körülmények összességét, a tényleges érvényesülés elvére tekintettel megvizsgálja, hogy a valamely nemzeti szabályban előírt határidőnek, a közösségi jog érintett tagállam általi megsértése által okozott károk megtérítésére irányuló kérelmekre, analógia útján történő alkalmazása kellően előre látható volt-e a jogalanyok számára.

   Az ilyen határidő analógia útján történő alkalmazásának az egyenértékűség elvével való összeegyeztethetőségét illetően szintén a nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy ezen alkalmazás során az e tagállam által, a közösségi jog megsértésével magánszemélyeknek okozott károk megtérítésére vonatkozó követelmények nem voltak-e kedvezőtlenebbek, mint azok, amelyek a hasonló jellegű, nemzeti jogon alapuló igényekre vonatkoznak.

   (vö. 31–35. pont)

3.  A közösségi jog nem követeli meg, hogy ha az Európai Közösségek Bizottsága az EK 226. cikk szerinti kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást indít, ezen eljárás alatt megszakadjon vagy nyugodjon az állam közösségi jog megsértése miatti felelőssége okán fennálló kártérítési jogra vonatkozó, a tagállami szabályozásban előírt elévülési idő.

   Ugyanis az a tény, hogy a kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset benyújtása nem szakítja meg vagy nem függeszti fel az elévülési időt, nem teszi lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé a jogalany számára a közösségi jogrend által biztosított jogok gyakorlását, mivel valamely magánszemély a belső jogban előírt szabályok szerint kártérítés megállapítása iránti kérelmet nyújthat be a közösségi jog tagállam általi megsértésének ítéletben történő megállapítását megelőzően is.

   Ráadásul, az EK 226. cikk szerinti eljárás sajátosságait figyelembe véve, a nemzeti eljárási jogi szabályokhoz viszonyítva, tiszteletben tartja az egyenértékűség elvét az olyan tagállami szabályozás, amely nem írja elő az elévülési idő megszakadását vagy nyugvását, amennyiben a Bizottság ilyen eljárást indít.

   (vö. 39., 42., 45–46. és a rendelkező rész 2. pontja)

4.  A közösségi joggal nem ellentétes, ha az állam valamely irányelv helytelen átültetése miatti felelősségének megállapítása iránti kereset elévülési ideje akkor kezdődik, ha e helytelen átültetés első káros következményei már bekövetkeztek, és amikor további káros következmények várhatók, még ha ezen időpont megelőzi is ezen irányelv szabályszerű átültetését.

   Ugyanis az a tény, hogy a nemzeti jogban meghatározott elévülési idő ezen időpontban kezdődik meg, nem olyan jellegű, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé tenné a közösségi jog által biztosított jogok gyakorlását.

   (vö. 49., 56. és a rendelkező rész 3. pontja)

5.  A közösségi joggal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint valamely magánszemély nem kérheti kárának megtérítését, amelynek bekövetkezését szándékosan vagy gondatlanságból elmulasztotta elkerülni jogorvoslat igénybevételével, feltéve hogy e jogorvoslat igénybevétele ésszerűen megkövetelhető a károsult személytől, aminek – az alapügyben szereplő valamennyi körülményt figyelembe véve történő – értékelése a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

   Annak valószínűsége, hogy a tagállami bíróság az EK 234. cikk szerinti előzetes döntéshozatal iránti kérelmet nyújt be, vagy a Bíróság előtt folyamatban lévő kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás önmagában nem elegendő indok annak megállapításához, hogy nem ésszerű a jogorvoslat igénybevétele.

   Ugyanis, először is, a nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatal iránti kérelem következtében kapott magyarázatok megkönnyítik számára a közösségi jog alkalmazását oly módon, hogy a Bíróság és a nemzeti bíróságok közti ezen együttműködési eszköz alkalmazása semmiképpen sem teszi túlzottan nehézzé a jogalany számára a közösségi jogrend által biztosított jogok gyakorlását. Ennélfogva nem lenne ésszerű csak azért nem igénybe venni valamely jogorvoslatot, mert az feltehetőleg előzetes döntéshozatal iránti kérelem benyújtásához vezet.

   Másodszor, az EK 226. cikk szerinti eljárás teljes mértékben független a tagállami eljárásoktól, és nem helyettesíti azokat. A kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset ugyanis a jogszerűség objektív ellenőrzésére szolgáló közérdekű eljárás. Bár e kereset eredménye a jogalany érdekeit is szolgálhatja, ez nem befolyásolja azt, hogy ésszerű számára a rendelkezésére álló valamennyi eszköz, úgymint jogorvoslat igénybevételével a kár bekövetkezésének elkerülése.

   (vö. 65., 67., 69. és a rendelkező rész 4. pontja)