C-465/05. sz. ügy

Az Európai Közösségek Bizottsága

kontra

Olasz Köztársaság

„Tagállami kötelezettségszegés — Szolgáltatásnyújtás szabadsága — Letelepedési jog — Személy- és vagyonőri szakma — Személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások — Az Olasz Köztársaságra tett hűségeskü — Prefektusi engedély — Telephely — Minimális alkalmazotti létszám — Biztosíték letétbe helyezése — A nyújtott szolgáltatások árának hatósági felülvizsgálata”

A Bíróság ítélete (második tanács), 2007. december 13.   I - 11095

Az ítélet összefoglalása

1. Személyek szabad mozgása – Letelepedés szabadsága – Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Eltérések – A közhatalom gyakorlásához kapcsolódó tevékenységek

   (EK 43., EK 45., EK 49. és EK 55. cikk)

2. Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Korlátozások – Személy- és vagyonvédelmi vállalkozások

   (EK 49. cikk)

3. Személyek szabad mozgása – Letelepedés szabadsága – Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Korlátozások – Személy- és vagyonvédelmi vállalkozások

   (EK 43. és EK 49. cikk)

4. Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Korlátozások – Személy- és vagyonvédelmi vállalkozások

   (EK 49. cikk)

5. Személyek szabad mozgása – Letelepedés szabadsága – Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Korlátozások – Személy- és vagyonvédelmi vállalkozások

   (EK 43. és EK 49. cikk)

6. Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Korlátozások – Az árak felülvizsgálata – Személy- és vagyonvédelmi vállalkozások

   (EK 49. cikk)

1.  Nem teljesíti az EK 43. és az EK 49. cikkből eredő kötelezettségeit az a tagállam, amelynek a szabályozása előírja, hogy a személy- és vagyonőri tevékenység csak az e tagállamnak és a tagállam államfőjének előzetesen tett hűségeskü esetén gyakorolható. Az alkalmazandó szabályozás jelenlegi állása szerint ugyanis a személy- és vagyonvédelmi vállalkozások e tagállamban nem vesznek részt közvetlenül és sajátosan a közhatalom gyakorlásában, mivel az általuk végzett személy- és vagyonvédelmi tevékenységek nem sorolhatók a közbiztonság fenntartásával megbízott szervezetek hatáskörébe tartozó feladatok közé, ily módon az EK 45. és az EK 55. cikkben előírt eltérések ilyen esetben nem alkalmazhatók. Továbbá a tagállamra és e tagállam államfőjére tett ilyen ünnepélyes hűségeskü letételébe, szimbolikus jelentősége miatt, könnyebben beleegyeznek e tagállam állampolgárai vagy az ott már letelepedett személyek. A külföldi gazdasági szereplők következésképpen hátrányos helyzetbe kerülnek a szóban forgó tagállam állampolgárságával rendelkező, az említett államban letelepedett gazdasági szereplőkhöz képest. Végül, ami a letelepedés szabadságának és a szolgáltatásnyújtás szabadságának a közrend védelmét célzó ilyen korlátozása esetleges igazolását illeti, a közrend védelmének fogalma olyan valóságos és kellően komoly veszélyt feltételez, amely sérti a társadalom valamely alapvető érdekét. Márpedig nem állapítható meg, hogy a hűségeskü letételét előíró tagállamtól eltérő másik tagállamban letelepedett személy- és vagyonvédelmi vállalkozások azáltal, hogy gyakorolják a letelepedés szabadságához és a szolgáltatásnyújtás szabadságához való jogukat, és olyan személyeket foglalkoztatnak, akik nem tettek hűségesküt az említett tagállamra és e tagállam államfőjére, valóságos és komoly veszélyt jelentenének a társadalom valamely alapvető érdekére.

   (vö. 43–44., 47–50., 130. pont és a rendelkező rész)

2.  Nem teljesíti az EK 49. cikkből eredő kötelezettségeit az a tagállam, amelynek a szabályozása előírja, hogy a személy- és vagyonvédelmi tevékenységet másik tagállamban letelepedett szolgáltatásnyújtók csak az illetékes hatóság által kibocsátott, korlátozott területi hatályú engedéllyel gyakorolhatják, anélkül hogy figyelembe kellene venni azokat a kötelezettségeket, amelyek e szolgáltatásnyújtókra a származási tagállamban már vonatkoznak. A tagállam által bevezetett olyan rendelkezés ugyanis, amely lényegében a szolgáltató letelepedésének helye szerinti tagállamban már elvégzett ellenőrzések ismételt elvégzését írja elő, nem tekinthető szükségesnek a szóban forgó tevékenységek szoros ellenőrzésének biztosítására irányuló cél eléréséhez.

   (vö. 63–64., 67., 130. pont és a rendelkező rész)

3.  Nem teljesíti az EK 43. és az EK 49. cikkből eredő kötelezettségeit az a tagállam, amelynek a szabályozása előírja, hogy a személy- és vagyonvédelmi tevékenységet másik tagállamban letelepedett vállalkozás csak az illetékes hatóság által kibocsátott, korlátozott területi hatályú engedéllyel gyakorolhatja, és az említett engedély kiadása az adott területen már működő személy- és vagyonvédelmi vállalkozások számának és jelentőségének figyelembevételével történik.

   (vö. 68., 79–80., 130. pont és a rendelkező rész)

4.  Nem teljesíti az EK 49. cikkből eredő kötelezettségeit az a tagállam, amelynek a szabályozása előírja, hogy:

   —	a személy- és vagyonvédelmi vállalkozásoknak minden olyan provinciában rendelkezniük kell telephellyel, ahol tevékenységüket gyakorolják;

   —	a vállalkozások alkalmazottainak egyénileg is engedéllyel kell rendelkezniük a személy- és vagyonvédelmi tevékenység gyakorlására, anélkül hogy figyelembe kellene venni a származási tagállamban már végrehajtott ellenőrzéseket és vizsgálatokat.

   (vö. 88., 93–94., 130. pont és a rendelkező rész)

5.  Nem teljesíti az EK 43. és az EK 49. cikkből eredő kötelezettségeit az a tagállam, amelynek a szabályozása előírja, hogy:

   —	a személy- és vagyonvédelmi vállalkozásoknak a tevékenységük gyakorlásának engedélyezéséhez minimális és/vagy maximális alkalmazotti létszámmal kell rendelkezniük;

   —	e vállalkozásoknak egy nemzeti szervnél biztosítékot kell letétbe helyezniük.

   (vö. 105., 115., 130. pont és a rendelkező rész)

6.  Nem teljesíti az EK 49. cikkből eredő kötelezettségeit az a tagállam, amelynek a szabályozása előírja, hogy a személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások árai az illetékes hatóság által kiadott engedélyben kerülnek megállapításra egy előre meghatározott ingadozási sávon belül. A díjmegállapítás szabadságának ilyen korlátozása megnehezíti az érintett tagállam személy- és vagyonvédelmi szolgáltatásainak piacára lépést a másik tagállamban letelepedett azon gazdasági szereplők esetében, akik szolgáltatásaikat e tagállamban kívánják nyújtani. E korlátozás ugyanis egyrészről megfosztja az említett gazdasági szereplőket attól a lehetőségtől, hogy a megszabottnál alacsonyabb díjak kínálásával hatékonyabb versenyt támasszanak az érintett tagállamban állandó jelleggel letelepedett, és ily módon a vevőkör magukhoz vonzásához a külföldön letelepedett szolgáltatóknál több eszközzel rendelkező gazdasági szereplőknek. Másrészről e korlátozás akadályozhatja a másik tagállamban letelepedett gazdasági szereplőket abban, hogy a szolgáltatásaik díjába bizonyos olyan költségeket is felvegyenek, amelyeket a szolgáltatásnyújtás helye szerinti tagállamban letelepedett gazdasági szereplőknek nem kell viselniük. Végül a gazdasági szereplők számára meghagyott ingadozási sáv nem kompenzálja a díjmegállapítás szabadsága ilyen korlátozásának hatásait.

   (vö. 125–126., 129–130. pont és a rendelkező rész)