Az éghajlatváltozással kapcsolatos stratégia: a stratégia alapjai

A Bizottság egy, az éghajlatváltozás hatásairól és az ehhez a területhez kapcsolódó tevékenység költségeiről és előnyeiről készült elemzés alapján lefekteti az EU jövőbeli, az éghajlatváltozással kapcsolatos stratégiájának alapjait. Ez a stratégia többek között a már létező politikák alkalmazásán, a többi európai politikával összhangban lévő új intézkedések kidolgozásán, a kutatások fejlesztésén, a nemzetközi együttműködés megerősítésén és a polgárok tudatosságának növelésén alapul.

JOGI AKTUS

A Bizottság közleménye (2005. február 9.) – Nyerjük meg a csatát a globális éghajlatváltozás ellen [COM(2005) 35 – Hivatalos Lap C 125., 2005.5.21.].

ÖSSZEFOGLALÓ

Az éghajlatváltozás tagadhatatlan tény. A tudósok túlnyomó többsége egyetért abban, hogy ezt az emberi tevékenység következtében a légkörbe jutó üvegházhatású gázok okozzák. Ezek a folyamatosan növekvő kibocsátások felelősek a hőmérséklet emelkedéséért, ami a következő évtizedekben várhatóan tovább folytatódik majd. Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület szerint a hőmérséklet emelkedése az 1990-es adatokhoz képest körülbelül +1,4° Celsius és + 5,8° Celsius között lesz globális szinten 2100 végére.

A Bizottság egy, az éghajlatváltozás hatásairól és az ehhez a területhez kapcsolódó tevékenység költségeiről és előnyeiről készült elemzés alapján úgy ítéli meg, hogy bizonyos elemeket be kellene építeni az EU jövőbeli éghajlat-változási stratégiájába.

Az éghajlatváltozással kapcsolatos stratégia elemei

Az éghajlatváltozás elleni küzdelmi stratégia négyes kihívást jelent: először magának az éghajlatváltozás okozta kockázatnak és az ezzel való szembenézéshez szükséges politikai akaratnak a szintjén, a másodszor az éghajlatváltozás elleni küzdelemben való nemzetközi részvétel szintjén, a harmadszor az energia-előállítás és -használat változásához szükséges újítások szintjén, a negyedszer pedig az országoknak az éghajlatváltozás elkerülhetetlen hatásaihoz való alkalmazkodása szintjén.

Ennek megfelelően valamennyi stratégiának magában kell foglalnia az alábbiakat:

• az éghajlatváltozás elleni tevékenység kiterjesztése valamennyi szennyező országra (közös, de differenciált felelősségkörökkel) és valamennyi érintett ágazatra (a közlekedés minden formája, erdőirtás stb.);
• az innováció fokozása, ami magában foglalja a már meglévő technológiák gyakorlatba való átültetését és alkalmazását, valamint új technológiák kidolgozását is (különös tekintettel olyan aktív támogatási politikákra, amelyek az anyagok normál cserélődéséből származó előnyöket használják ki);
• a piaci alapú eszközök (mint például az EU által bevezetett, a kibocsátás korlátozásán alapuló kibocsátáskereskedelem) használata és fejlesztése;
• az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló, mind megelőző, mind jobbító erőfeszítések megtétele a leginkább érintett régiónként és gazdasági ágazatonként.

Ezeket az elemeket az alábbi tevékenységek révén lehetne megvalósítani:

• az elfogadott politikák azonnali és hatékony végrehajtása annak érdekében, hogy a el lehessen érni az üvegházhatású gázok kibocsátásának az 1990-es szinthez képest mért 8%-os csökkentését a Kiotói Jegyzőkönyvben meghatározott célkitűzéseknek megfelelően. Az érintett intézkedések közé tartoznak többek között azok, amelyeket az energiaellátás biztonságáról szóló zöld könyvben és a közlekedési politikáról szóló fehér könyvben gyűjtöttek össze, továbbá az éghajlatbarát technológiákat, például az környezettechnológiát népszerűsítő intézkedések is;
• a polgárok tudatosságnak megerősítése oly módon, hogy lehetőségük legyen viselkedésük megváltoztatására, többek között egy EU-s szintű tudatosságnövelő kampány elindításával;
• több és jobban irányított kutatásra van szükség egyrészt az éghajlatváltozással és annak globális, illetve helyi hatásaival kapcsolatos ismeretek bővítése, másrészt az éghajlatváltozás hatásainak csökkentésére irányuló költséghatékony stratégiák kidolgozása érdekében (többek között az energia, közlekedés, a mezőgazdaság és az ipar területén);
• szorosabb együttműködés a harmadik országokkal egyrészt tudományos szinten és az éghajlatbarát technológiák átadása révén, másrészt a fejlődő országok esetében speciális intézkedésekkel éghajlatbarát fejlesztési politikák kialakításával és a legérzékenyebb országok alkalmazkodóképességének javításával. Az EU-nak épp ezért meg kell őriznie a témában zajló nemzetközi párbeszédben betöltött vezető szerepét;
• az európai éghajlat-változási program új szakaszának kezdete 2005-ben annak érdekében, hogy a lisszaboni stratégiával összhangban álló intézkedéseket határozzanak meg, különösen az energiahatékonyság, a megújuló energia, a közlekedés, valamint a szén megkötése és tárolása terén.

A stratégia előnyei és költségei

Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséből származó előnyök elsősorban az éghajlatváltozás okozta károk megelőzéséből erednek. Ilyen károk például a tengerek szintjének emelkedése és az árvizek, az ivóvízkészletek csökkenése, az egészségügyi kockázatok, az ökoszisztémák megváltozása, a mezőgazdasági vagy turizmus alapú gazdaságokat érintő súlyos következmények, a fokozott tűzveszély és a szélsőséges időjárási körülmények (viharok, hőhullámok) gyakoribb veszélye, a biztosítási költségek és kiadások emelkedése, stb. Nehéz ugyanakkor pontosan számszerűsíteni az ilyen tevékenység előnyeit. Ráadásul az Európai Unió különböző régiói és gazdasági ágazatai eltérő mértékben fognak részesedni ezekből az előnyökből.

Szintén nehéz felmérni egy ilyen intézkedés költségeit. Ezek a költségek elsősorban a közlekedési rendszerek, valamint az energia-előállítás és -használat átstrukturálásából származnának. A költségek emellett jelentősen emelkednének, ha az üvegházhatású gázok kibocsátásáért felelős többi nagy ország nem tenne hasonló lépéseket. A Bizottság szerint az éghajlatváltozás elleni küzdelemre vonatkozó kevésbé ambiciózus politika nem lenne bölcs megoldás, mivel az nem tenné lehetővé a kitűzött célok elérését, és emiatt az éghajlatváltozás okozta többletköltségekhez vezetne.

Üvegházhatású gázok koncentrációja a légkörben

Az Európai Tanács 2005-ben megerősítette azt, aminek a Tanács 1996-ban már hangot adott: a globális átlaghőmérséklet legfeljebb 2 oC-kal haladhatja meg az iparosodás előtt jellemző szintet. Ezt az úgynevezett 2°-os célkitűzést gyakran említik az üvegházhatású gázok légköri koncentrációja kapcsán, és milliomodrészben (ppmv) fejezik ki.

A legfrissebb kutatások szerint az 550 ppmv-nél alacsonyabb szint (CO2-nak megfelelő) legfeljebb egy a hathoz valószínűséggel teszi lehetővé a 2°-os cél betartását, ha pedig a koncentráció 650 ppmv-re emelkedik, a cél elérésének valószínűsége csupán egy a tizenhathoz. Amennyiben tehát 2oC-ban maximáljuk a hőmérséklet emelkedését, sokkal alacsonyabb szinten kell stabilizálnunk az üvegházhatást okozó gázok koncentrációját. A csökkentésre vonatkozó számszerűsített célkitűzések meghatározása ugyanakkor nagyban függ a többi, üvegházhatású gázokat nagy mennyiségben kibocsátó országoknak a nemzetközi szinten folytatandó tárgyalásokban való részvételének szintjétől és jellegétől. A Bizottság éppen ezért ezen a ponton nem javasolja pontos EU-cél meghatározását.

KAPCSOLÓDÓ OKMÁNYOK

Az Európai Parlament és a Tanács 280/2004/EK határozata (2004. február 11.) az üvegházhatást okozó gázok Közösségen belüli kibocsátásának nyomon követését szolgáló rendszerről és a Kiotói Jegyzőkönyv végrehajtásáról [Hivatalos Lap L 49., 2004.2.19.].

A Bizottság közleménye (1998. június 3.) a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek – Éghajlatváltozás: az EU stratégiája Kiotó után [COM(98) 353 – a Hivatalos Lapban még nem tették közzé].

A Tanács 2002/358/EK határozata (2002. április 25.) az Egyesült Nemzetek éghajlat-változási keretegyezménye Kiotói Jegyzőkönyvének az Európai Közösség nevében történő jóváhagyásáról, valamint az abból származó kötelezettségek közös teljesítéséről [Hivatalos Lap L 130., 2002.5.15.].

A Parlament és a Tanács 2003/87/EK irányelve (2003. október 13.) az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról [Hivatalos Lap L 275., 2003.10.25.].

Utolsó frissítés: 08.06.2005