Stabilizációs és társulási megállapodás Szerbiával
ÖSSZEFOGLALÓ AZ ALÁBBI DOKUMENTUMOKRÓL:
Stabilizációs és társulási megállapodás az Európai Közösségek és a Szerb Köztársaság között
2013/490/EU, Euratom határozat, az Európai Közösségek és a Szerb Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodás megkötéséről
MI A HATÁROZAT ÉS A MEGÁLLAPODÁS CÉLJA?
A határozat nyomja rá a pecsétet az Európai Unió (EU) és Szerbia közötti stabilizációs és társulási megállapodás megkötésére.
A megállapodás céljai a következők:
- Szerbia erőfeszítéseinek támogatása a demokrácia és a jogállamiság megerősítése érdekében;
- hozzájárulás a politikai, gazdasági és intézményi stabilitáshoz Szerbiában, valamint a stabilizációhoz a régióban;
- megfelelő keret biztosítása a politikai párbeszéd számára, ami lehetővé teszi a szoros politikai kapcsolatok létrejöttét az EU és Szerbia között;
- Szerbia erőfeszítéseinek támogatása gazdasági és nemzetközi együttműködésének fejlesztése érdekében, ezen belül törvényeinek összhangba hozása az uniós jogszabályokkal;
- Szerbia erőfeszítéseinek támogatása a működő piacgazdaságra való áttérés befejezése érdekében;
- a harmonikus gazdasági kapcsolatok előmozdítása, és egy szabadkereskedelmi övezet fokozatos létrehozása az EU és Szerbia között
- a regionális együttműködés növelése a jelen megállapodás hatálya alá tartozó területeken.
FŐBB PONTOK
A stabilizációs és társulási megállapodás 10 fejezetcímet foglal magában.
1.
Általános elvekA megállapodás néhány lényegbevágó elven alapul. Szerbia beleegyezik, hogy:
- tiszteletben tartja a demokratikus elveket és az emberi jogokat, betartja a nemzetközi jog elveit – beleértve a volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Büntetőtörvényszékkel folytatott teljes együttműködést –, a jogállamiságot és a piacgazdaság elveit;
- együttműködést tanúsítanak és küzdelmet folytatnak a tömegpusztító fegyverek és azok hordozóeszközeinek elterjedése ellen, ezen belül oly módon, hogy:
- lépéseket tesznek valamennyi egyéb vonatkozó nemzetközi jogi eszköz aláírása, megerősítése vagy adott esetben az azokhoz való csatlakozás, illetve azok teljes körű végrehajtása érdekében;
- létrehoznak egy hatékony nemzeti exportellenőrzési rendszert, amely ellenőrzi a tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos áruk kivitelét és tranzitforgalmát, beleértve a kettős felhasználású technológiáknak a tömegpusztító fegyverek céljára történő felhasználásának ellenőrzését, valamint hatékony szankciókat tartalmaz az exportellenőrzések megszegése esetére;
- teljesítik nemzetközi kötelezettségeiket;
- előmozdítják a nemzetközi és regionális békét és stabilitást, valamint elősegítik az együttműködés és a jószomszédi kapcsolatok fejlesztését a régióban, ezen belül Szerbiának azt a kötelezettségvállalását, hogy elősegítik az együttműködést;
- küzdenek a terrorizmus ellen.
2.
Politikai párbeszédA két fél közötti politikai párbeszédet tovább kell fejleszteni. Ez különösen a következők támogatására irányul:
- Szerbia teljes integrálódása a demokratikus nemzetek közösségébe és fokozatos összehangolódása (közeledés) az EU-val;
- a nemzetközi kérdésekben a felek által képviselt álláspontok erőteljesebb közeledése, beleértve a közös kül- és biztonságpolitikai témákat;
- a regionális együttműködés és a jószomszédi viszony fejlesztése;
- közös nézetek az Európán belüli biztonságról és stabilitásról, beleértve az uniós közös kül- és biztonságpolitika hatálya alá tartozó területeket.
3.
Regionális együttműködésSzerbiával szemben követelmény:
- a regionális együttműködés aktív előmozdítása;
- tárgyalások azokkal az országokkal, amelyek az EU-val a stabilizációs és társulási megállapodást már aláírták, azzal a céllal, hogy kétoldalú megállapodásokat kössenek a regionális együttműködés tárgyában;
- regionális együttműködés azokkal az országokkal, amelyek már bekapcsolódtak a stabilizációs és társulási folyamatba, az e megállapodás hatálya alá tartozó néhány vagy valamennyi területen;
- az együttműködés elősegítése és együttműködési megállapodások megkötése bármely az EU bármely, a stabilizációs és társulási folyamatban nem érintett tagjelölt országával. Meg kell kezdeni a tárgyalásokat Törökországgal is, azzal a céllal, hogy kössenek megállapodást egy szabadkereskedelmi övezet létrehozására.
Az EU technikai segítségnyújtási programokon keresztül támogathatja a regionális vagy a határokon átnyúló vonatkozással bíró projekteket.
4.
Áruk szabad mozgása- A 2 fél elkötelezett abban, hogy fokozatosan létrehozzon egy kétoldalú szabadkereskedelmi területet, egy legfeljebb 6 évig tartó időszak folyamán.
- A stabilizációs és társulási megállapodás elindítja a vámtarifák és kvóták csökkentésének és megszüntetésének folyamatát mind az EU, mind Szerbia áruinak tekintetében.
5.
A munkaerő mozgása, telephely, szolgáltatásnyújtás és tőkemozgás- A legálisan egy uniós országban dolgozó szerb állampolgároknak mindenféle megkülönböztetéstől mentesnek kell lenniük, az adott ország állampolgáraival való összehasonlításban. Szerbiának az uniós munkavállalók számára ugyanazt a bánásmódot kell biztosítania.
- Meg kell állapítani a szabályokat a legálisan egy uniós ország területén dolgozó szerbek, valamint a jogszerűen abban az országban tartózkodó családtagjaik társadalombiztosítási rendszerének koordinálására. Szerbiának az uniós munkavállalók számára hasonló bánásmódot kell biztosítania.
- A felek egyikének társaságai (valamint azok leányvállalatai és fióktelepei) számára, amelyek a másik fél területén gazdasági tevékenységet folytatnak, az azon a területen letelepedett társaságokénál nem kedvezőtlenebb bánásmódot biztosítani kell.
- Mindkét félnek meg kell tennie a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy saját társaságaik vagy állampolgáraik számára a szolgáltatások nyújtását fokozatosan lehetővé tegyék a másik fél területén.
- Bármiféle kifizetést és átutalást szabadon átváltható pénznemben kell engedélyezni a folyó fizetési mérlegben az EU és Szerbia között.
6.
Az ország törvényeinek összehangolása az EU törvényeivel- Szerbia beleegyezik abba, hogy hatályban lévő és jövőbeni jogszabályait fokozatosan összeegyeztethetővé teszi az uniós vívmányokkal, és hogy ezeket a törvényeket megfelelően alkalmazzák és érvényesítik.
- Mindkét fél az uniós jogon alapuló verseny szabályainak hatálya alá tartozik minden olyan cselekvés tekintetében, amely hatással lehet a két fél közötti kereskedelemre.
7.
A szabadság, biztonság és a jog érvényesüléseAz együttműködés néhány konkrét területre összpontosít, amelyek között szerepel:
- a jogállamiság konszolidálása és az intézmények megerősítése, azok valamennyi szintjén, általában, és különösen a jogérvényesítés és az igazságszolgáltatás terén, a korrupció elleni küzdelem;
- vízumok, határigazgatás, menekültügy és migráció;
- az illegális migráció, újbóli bebocsátás megelőzése és ellenőrzése;
- a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzése;
- együttműködés a tiltott gyógyszerek tárgyában;
- a szervezett bűnözés és a terrorizmus, valamint más illegális tevékenységek megelőzése és leküzdése.
8.
Együttműködési politikákAz EU és Szerbia megállapodnak abban, hogy szoros együttműködést hoznak létre számos szakpolitikai területen, például a gazdaság- és kereskedelempolitikában, az ipari együttműködésben, az oktatásban és képzésben, hogy segítsék Szerbia fejlődési és növekedési lehetőségeinek kibontakozását. Ez az együttműködés erősíteni fogja a meglévő gazdasági kötődéseket, ami mindkét fél javát szolgálja.
9.
Pénzügyi együttműködés- E megállapodás célkitűzéseinek elérése érdekében Szerbia támogatások és kölcsönök formájában uniós pénzügyi segítségnyújtásban részesülhet, ideértve az Európai Beruházási Bank által adott kölcsönöket is.
- Az uniós pénzügyi támogatás feltétele a koppenhágai kritériumok teljesítésében elért további előrehaladás.
10.
FelügyeletA stabilizációs és társulási megállapodás létrehozza a Stabilizációs és Társulási Tanácsot, a megállapodás alkalmazásának és megvalósításának felügyeletére.
MIKORTÓL HATÁLYOS A HATÁROZAT ÉS A MEGÁLLAPODÁS?
A határozat 2013. július 22. óta van hatályban, a megállapodás pedig 2013. szeptember 1. óta.
HÁTTÉR
További információk:
FŐ DOKUMENTUMOK
Stabilizációs és társulási megállapodás egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről a Szerb Köztársaság között (HL L 278., 2013.10.18., 16–473. o.)
A megállapodás későbbi módosításait belefoglalták az eredeti jogszabályba. Ez az egységes szerkezetbe foglalt változat csak tájékoztatási jellegű.
A Tanács és a Bizottság 2013/490/EU, Euratom határozata (2013. július 22.) az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről a Szerb Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodás megkötéséről (HL L 278., 2013.10.18., 14–15. o.)
KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK
A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának – Az EU bővítési politikájáról szóló 2018. évi közlemény (COM(2018) 450 final, 2018.4.17.)
Bizottsági szolgálati munkadokumentum – Szerbiára vonatkozó 2018. évi jelentés, amely a következő dokumentumot kíséri: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: 2018. évi közlemény az EU bővítési stratégiájáról (SWD(2018) 152 final, 2018.4.17.)
Az Európai Parlament és a Tanács 332/2014/EU rendelete (2014. március 11.) az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Szerb Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodás alkalmazására vonatkozó egyes eljárásokról (HL L 103., 2014.4.5., 10–14. o.)
Az Európai Parlament és a Tanács 231/2014/EU rendelete (2014. március 11.) az IPA II Előcsatlakozási Támogatási Eszköz létrehozásáról (HL L 77., 2014.3.15., 11–26. o.)
utolsó frissítés 01.03.2019