16.10.2017   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 347/15

1)

A felperes Giudice di Pace szolgálati tevékenysége a „határozott időre alkalmazott munkavállaló” – a 2003/88 irányelv (1) 1. cikke (3) bekezdésének és 7. cikkének, az 1999/70 irányelvvel (2) végrehajtott, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodás 2. szakaszának az Európai Unió Alapjogi Chartája 31. cikke (2) bekezdésével összhangban történő értelmezése szerinti – fogalmába tartozik-e?

2)

Az első kérdésre adott igenlő válasz esetén, a rendes vagy „hivatásos” bíró az 1999/70 irányelvvel végrehajtott, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodás 4. szakaszának alkalmazásában a határozott időre alkalmazott „Giudice di Pace” munkavállalóval egyenértékű munkavállalónak minősül-e?

3)

A második kérdésre adott igenlő válasz esetén a rendes bírák állandó kiválasztási eljárásának a békebírák határozott időre történő toborzása céljából törvényben előírt kiválasztási eljárásoktól való különbözősége az 1999/70/EK irányelvvel végrehajtott, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodás 4. szakaszának 1. és/vagy 4. pontja értelmében vett olyan objektív alapnak minősül-e, amely igazolja az összehasonlítható állandó munkavállalóknak minősülő rendes bírákra vonatkozó munkafeltételekkel egyező feltételek – a határozott időre alkalmazott munkavállalónak minősülő felpereshez hasonló – békebírákra – a Cassazione a Sezioni unite 13721/2017. sz. ítéletében és a Consiglio di Stato 2017. április 8-i 464/2017. sz. állásfoglalásában szereplő „élő jogban” – történő alkalmazásának mellőzését; valamint az 1999/70/EK irányelvvel végrehajtott, a szóban forgó keretmegállapodás 5. szakaszában és a 368/2001. sz. d.lgs. 5. cikke (4a) bekezdésében foglalt tagállami átültető rendelkezésben meghatározott, a határozott időre létrejött szerződések visszaélésszerű alkalmazásának megelőzését és szankcionálását szolgáló intézkedések alkalmazásának mellőzését? A nemzeti jogrendben vagy az alkotmányban ugyanis nem szerepel olyan alapvető elv, amely jogszerűvé teheti a munkafeltételekkel kapcsolatos hátrányos megkülönböztetést, illetve a békebírák jogviszonya határozatlan időtartamú jogviszonnyá történő átalakításának teljeskörű tilalmát, figyelembe véve azt a korábbi belső jogi szabályt is (a 217/1974. sz. törvény 1. cikke), amely már előírta a munkafeltételek egyenértékűségét és a tiszteletbeli bírák egymást követő határozott időre létrejött jogviszonyának állandósítását?

4)

Mindenesetre, ha – a szóban forgó ügyben szereplőhöz hasonló helyzetben – ellentétes-e az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkének (2) bekezdésével, valamint a független és pártatlan bíróság uniós jogi fogalmával az olyan – kizárólagos tevékenységként a felperessel azonos igazságszolgáltatási feladatokat ellátó, a jogvitának a felperes javára történő elbírálásában érdekelt – békebíró tevékenysége, aki a törvény alapján hatáskörrel rendelkező bíróság helyébe léphet azon okból, hogy a tagállami igazságszolgáltatás legfőbb szerve – a Cassazione a Sezioni unite – elutasítja a kérelmezett jogok tényleges védelmének biztosítását, ezáltal pedig a törvény alapján hatáskörrel rendelkező bíróságot arra kötelezi, hogy – szükség szerint – ne állapítsa meg hatáskörét a kérelmezett jog elismerése tekintetében, annak ellenére, hogy e jog – az alapítéletben szereplő fizetett szabadsághoz hasonlóan – az Európai Unió elsődleges és másodlagos jogán alapul egy olyan helyzetben, amelyben a „közösségi” szabályozást kell közvetlenül és vertikálismódon alkalmazni az állammal szemben? Amennyiben a Bíróság a Charta 47. cikkének megsértését állapítja meg, a kérdést előterjesztő bíróság arra is kéri a Bíróságot, hogy jelölje meg az annak elkerülésére irányuló tagállami jogorvoslati lehetőségeket, hogy az Unió elsődleges jogának megsértése az alap ügyben az uniós jog által biztosított alapvető jogok védelmének a nemzeti jogrendben történő feltétlen megtagadását eredményezze?