52008DC0610

[pic] | AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA |

Brüsszel, 8.10.2008

COM(2008) 610 végleges

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK

A CSALÁDEGYESÍTÉSI JOGRÓL SZÓLÓ 2003/86/EK IRÁNYELV ALKALMAZÁSÁRÓL

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK

A CSALÁDEGYESÍTÉSI JOGRÓL SZÓLÓ 2003/86/EK IRÁNYELV ALKALMAZÁSÁRÓL

1. BEVEZETÉS

2003. szeptember 22-én a Tanács elfogadta a családegyesítési jognak a tagállamok területén jogszerűen tartózkodó harmadik országok állampolgárai által történő gyakorlása feltételeinek meghatározásáról szóló 2003/86/EK irányelvet (a továbbiakban: az irányelv). Az irányelv Íroszág, Dánia és az Egyesült Királyság kivételével valamennyi tagállamra alkalmazandó[1].

Ez a jelentés a Bizottság az irányelv 19. cikke szerinti kötelezettségének tesz eleget, és a „Közös bevándorláspolitika Európa számára” című, 2008. június 17-i közleményt[2] követi, amelyben a Bizottság bejelentette, hogy értékelni fogja az irányelv végrehajtását. Összefoglalja az irányelv tagállamok általi átültetését, meghatározza az esetleges problémákat, és ajánlásokat tartalmaz a megfelelő alkalmazásra vonatkozóan.

A jelentés az irányelv végrehajtásáról szóló, két bizottsági tanulmányon[3] és más tanulmányokból[4] származó információkon alapul. Az irányelv 3. cikkének (3) bekezdésével összhangban nem foglalkozik harmadik országok olyan állampolgárainak helyzetével, akik uniós polgár családtagjai.

2. TÖRTÉNETI ÉS POLITIKAI ÖSSZEFÜGGÉS

Az irányelv képezi az Európai Közösségeket létrehozó szerződés 63. cikke (3) bekezdésének a) pontján alapuló első intézkedéscsomagot a harmadik országok állampolgárainak beutazásával és tartózkodásával kapcsolatos feltételekre vonatkozóan. Mivel az elfogadott szöveg a Bizottság eredeti javaslatához képest lényeges – gyakran korlátozóbb jellegű – változásokon ment keresztül, és közelebb került a meglévő nemzeti szabályokhoz, azt csupán a harmonizáció felé megtett első lépésnek tekintették.

Az elmúlt 20 évben a családegyesítés az EU-ba irányuló bevándorlás egyik fő kiváltója volt. Manapság sok tagállamban a családegyesítés a legális bevándorlás jelentős (és egyre növekvő mértékű) indokaként szerepel. Néhány tagállamban számos – jellegüket tekintve sok esetben korlátozó – szakpolitikai változáshoz vezettek az arra vonatkozó tárgyalások, hogy hogyan lehetne hatékonyabban kezelni a migránsok családegyesítésen alapuló óriási mértékű beáramlását. E változásoknak összhangban kell lenniük az irányelv szerinti családegyesítési joggal.

2.1. Az átültetés nyomon követése és jelenlegi állása

A tagállamoknak 2005. október 3-ig kellett befejezniük az átültetést[5]. Ebben a folyamatban a Bizottság tisztviselői a nemzeti szakértőkkel tartott rendszeres találkozók révén segítették a tagállamokat.

Az átültetési határidő lejártát követően jogsértési eljárások indultak 19 tagállam ellen átültetési intézkedéseik bejelentésének elmulasztása miatt. Ezt követően – a Szerződés 226. cikkével összhangban – a Bizottság tíz, indokolással ellátott véleményt adott ki. Négy tagállam esetében hoztak olyan határozatot, miszerint az ügyet az Európai Bíróság (EB) elé terjesztik: hármat ezután visszavontak, ítélet pedig csak egy esetben született[6].

Az irányelv hatálya alá tartozó 24 tagállam közül jelenleg csak egyben (LU) zajlik még mindig az átültetés folyamata[7], egy másik (ES) pedig még nem szerepeltetett nemzeti jogszabályaiban egy formális, kifejezett hivatkozást (harmonizációs záradék).

2.2. Az EB C-540/03. sz. ügye

Az Európai Parlament keresetet nyújtott be a Tanács ellen az irányelv néhány rendelkezésének megsemmisítése céljából. Érvelése szerint azok a rendelkezések, amelyek lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy néhány esetben korlátozzák a családegyesítési jogot (a 4. cikk (1) bekezdésének utolsó franciabekezdése, a 4. cikk (6) bekezdése és a 8. cikk), nem felelnek meg az az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (EJEE) 8. és 14. cikkében szereplő, a családi élet tiszteletben tartásához való jognak és a megkülönböztetés tilalma elvének.

2006. június 27-i ítéletében az EB kimondta, hogy az irányelv nem ellentétes a családi élet tiszteletben tartásához való alapvető joggal, a gyermek mindenekfelett való érdekeivel, sem pedig az életkor alapján történő megkülönböztetés tilalma elvével. Az ítélet hatással van arra, hogy a tagállamoknak hogyan kell végrehajtaniuk az irányelvet. A Bíróság különösen azt hangsúlyozta, ha az alapvető jogok kötelezik a tagállamokat a közösségi szabályok végrehajtása során, valamint hogy az irányelv szabályait az alapvető jogok védelmére irányadó követelményekkel következetes módon kell alkalmazniuk, különösen a családi élet és a kiskorú gyermek mindenekfelett való érdekeinek elve tekintetében [8] .

3. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

3.1. Családegyesítési jog (1. cikk)

Az irányelv elismeri a családegyesítési jog meglétét. Az 540/03. sz. ügy[9] kifejezetten megerősíti e jog meglétét, és kimondja, hogy az irányelv pontos és pozitív kötelezettséget ró a tagállamokra, arra kötelezve őket, hogy az irányelvben meghatározott esetekben engedélyezzék a családegyesítő családja bizonyos tagjainak a családegyesítést, és e tekintetben nem hagy mozgásteret a tagállamok számára.

Ezt a szubjektív jogot az összes tagállam elismeri, vagy akként, hogy kifejezetten a „családegyesítési jogra” hivatkozik, vagy pedig úgy, hogy olyan megfogalmazást alkalmaz, amely a közigazgatás számára nem enged mozgásteret az irányelv hatálya alá tartozó esetekben.

3.2. Hatály (3. cikk)

- Ki lehet családegyesítő?

Ahhoz, hogy harmadik országok állampolgárai családegyesítés céljából családegyesítőknek minősülhessenek, jogszerűen kell egy tagállamban tartózkodniuk, egy évig vagy annál hosszabb ideig érvényes tartózkodási engedéllyel kell rendelkezniük (a tartózkodás jogcímétől függetlenül) és megalapozott kilátásokkal kell rendelkezniük a letelepedési jogosultság megszerzésére.

A tagállamok által az e kötelező rendelkezés tekintetében alkalmazott megközelítések eltérőek. A legtöbb tagállam lehetővé teszi a családegyesítést ideiglenes tartózkodási engedéllyel is, de előírja a tartózkodási minimális időtartamát (FR: 18 hónap, ES: a tartózkodási engedély legalább egy évvel történő meghosszabbítása), míg a Cseh Köztársaság és Svédország állandó tartózkodási engedélyt ír elő. Négy tagállam kifejezetten azt írja elő, hogy megalapozott kilátásokkal kell rendelkezni a letelepedési jogosultság megszerzésére (CY, MT, LT, LU).

Ez Cipruson problematikus, mert egy szabály a tartózkodási időt négy évben maximálja, amely után már nem újítják meg az engedélyeket (kivéve a nemzetközi társaság által alkalmazott személyek esetében), ezáltal pedig úgy tűnik, hogy a harmadik országok állampolgárait kizárják a családegyesítés kérelmezésére irányuló jogból.

- Uniós polgárok családtagjai

Mind a családegyesítőnek, mind pedig családtagjának harmadik ország állampolgárának kell lennie ahhoz, hogy az irányelv hatálya alá tartozzon, úgyhogy az uniós polgárok családtagjaira nem vonatkozik az irányelv. Ők a 2004/38/EK irányelv[10] hatálya alá tartoznak, amely csak azokra az uniós polgárokra vonatkozik, akik az állampolgárságuk szerinti tagállamtól eltérő tagállamban mozognak vagy tartózkodnak. Így a saját állampolgárságuk szerinti tagállamban tartózkodó uniós polgárok családegyesítése nem tartozik a közösségi jog hatálya alá.

Ennélfogva a tagállam feladata a harmadik országok állampolgárai családtagjainak a saját állampolgáraikkal történő egyesülésére irányuló joggal kapcsolatos szabályok megállapítása. Ha egy tagállam olyan szabályokat alkalmaz saját állampolgárai tekintetében, amelyek az irányelvéinél kevésbé kedvezőek, a harmadik országok állampolgárainak jogállása sérülhet akkor, ha olyan tagállamban szereznek állampolgárságot, amely e tekintetben a saját állampolgáraira nézve kedvezőtlenebb szabályokkal rendelkezik. Ez négy országban van így (CY, LT, DE, NL).

- Menedékjogot kérelmező személyek és ideiglenes vagy másodlagos védelem

- Az irányelv kizárja hatálya alól továbbá az ideiglenes vagy másodlagos védelem alatt álló harmadik országok állampolgárait és a menedékjogot kérelmező személyeket[11]. Így tehát a tagállamok nemzeti jogszabályai között eltérés van az egyezmény hatálya alá nem tartozó menekültek családegyesítési joga tekintetében. Bizonyos tagállamokban (AT, CZ, EE, FR, FI, LU, NL, PT, SE) – a fent említett kizárás ellenére – az irányelvet alkalmazzák a másodlagos védelem jogosultjaira.

A Bizottság eltökélt szándéka[12] a közösségi jog e hézagának megszüntetése. Ezért megvizsgálja az elismerésről szóló irányelv esetleges módosításait, hogy kiterjessze a családegyesítésre vonatkozó közösségi szabályokat a másodlagos védelem jogosultjaira is.

4. EGYEDI RENDELKEZÉSEK

4.1. Jogosult családtagok (4. cikk (1) bekezdés)

A családegyesítővel való egyesülésre jogosult családtagok legalább a „családmag”: a családegyesítő házastársa és a családegyesítő vagy házastársa kiskorú gyermekei, a következő megengedhető korlátozások mellett.

- Házastárs

Először is a poligám házasság tilalma miatt csak egyetlen házastárssal való egyesülés megengedett, továbbá a további házastársak gyermekeinek a családegyesítővel való egyesülés céljából történő beutazása megtagadható. Másodszor pedig a tagállamok minimumkorhatárt állapíthatnak meg mind a családegyesítő, mind pedig a házastárs tekintetében.

A legtöbb tagállam élt ezzel a választható záradékkal. azzal érvelve, hogy ez segíthet megakadályozni a kényszerházasságokat. Öt tagállam (BE, CY, LT, MT, NL) a korhatárt 21 évben – az irányelv szerinti maximumban – állapította meg. Egy tagállam (CY) egy további kritériummal rendelkezik, miszerint a házasságkötésnek a kérelem benyújtását megelőzően legalább egy évvel kellett megtörténnie.

Megkérdőjelezhető az ilyen ciprusi további feltételek megengedhetősége az irányelvben egy ilyesfajta korlátozás hiánya és az EB ítélete[13] tükrében.

- Kiskorú gyermekek

A kiskorú gyermekek a nagykorúság tekintetében nemzeti szinten meghatározott életkort (tipikusan 18 év) el nem érő és még nem házas gyermekek. Az irányelv további két korlátozást tesz lehetővé, feltéve, hogy azok a végrehajtás időpontjában már a tagállam nemzeti jogszabályainak részét képezték. Először is a család többi tagjától függetlenül érkező 12 évnél idősebb gyermekeknek esetleg bizonyítaniuk kell, hogy megfelelnek a nemzeti jogszabályok szerinti beilleszkedési feltételeknek. A C-540/03. sz. ügyben hozott ítélet kimondja, hogy az ilyen rendelkezések ellenére a tagállamoknak ugyanúgy tiszteletben kell tartaniuk a gyermek érdekeit[14]. Mindössze 2 tagállam (DE, CY) alkalmazza ezt az eltérést.

Ciprus a beilleszkedési feltételeket bevezető nemzeti rendelkezéseket csak az irányelv végrehajtási határideje után fogadta el.

A második lehetséges korlátozás a kérelem napján 15. életévüket betöltött gyermekekre vonatkozik, akik a családegyesítésen kívüli alapon kérhetik egy tagállamba való beutazást. Egyetlen tagállam sem hajtotta végre ezt a korlátozást. Mivel az említett cikk szüneteltetési záradék (csak a végrehajtás időpontja előtt lehetett bevezetni), most már tilos a nemzeti jogszabályokban ilyen korlátozások szerepeltetése.

4.2. Más családtagok (4. cikkk (2) bekezdés)

A tagállamok – a családmagon túlmenően – családtagok közé a családegyesítő vagy házastársa eltartott szüleit és nem házas gyermekeit és a családegyesítő nem házas élettársát (megfelelően igazolt, hosszan tartó kapcsolat vagy élettársi viszony) is felvehetik.

A tagállamok több mint fele[15] engedélyezi a családegyesítést a családegyesítő és/vagy házastársa szülei számára, míg hét tagállam (BE, DE, FI, NL, SE, PT, LT) teszi lehetővé az vagy élettársi viszonyban vagy igazolt, állandó, hosszan tartó kapcsolatban élő nem házas élettársak egyesülését.

Az irányelv azt is kimondja, hogy amikor egy kiskorút menekültként ismernek el, a tagállamoknak engedélyezniük kell a szülők beutazását és tartózkodását az eltartottság feltételei és a megfelelő családi támogatás hiánya nélkül is. Ezt a kötelező rendelkezést nem hajtották végre Bulgáriában.

A 4. cikk (2) és (3) bekezdése megengedi azt is, hogy a tagállamok engedélyezzék „más családtagok” beutazását és tartózkodását „ a IV. fejezetben megállapított feltételeknek való megfelelésre is figyelemmel”. Következésképpen amennyiben a tagállamok úgy döntenek, hogy megengedik ezt a lehetőséget, akkor az irányelvben megállapított standard feltételeket kell alkalmazni.

4.3. A családegyesítési jog gyakorlására vonatkozó követelmények

4.3.1. Szálláshely (7. cikk (1) bekezdés a) pont)

A legtöbb tagállam (FI, NL, SI és SE kivételével) bevezette és/vagy fenntartotta a szálláshelyre vonatkozó feltételeket. A gyakorlati előírások eltérőek, némelyik mindössze a szálláshely „rendes” jellegére utal, mások pontosabb megközelítést alkalmaznak és meghatározzák a további személyenkénti kötelező négyzetmétereket.

Megkérdőjelezhető az a gyakorlat, hogy (AT, BE) a családegyesítőtől azt kérik, hogy e követelményeket családtagjai beutazása előtt teljesítse, mivel a családegyesítési eljárás időtartama jelentős anyagi terhet róhat a családegyesítőre.

Az irányelv 12. cikke értelmében a menekülteknek nem kell bizonyítékot szolgáltatniuk a szálláshelyre vonatkozóan. Lengyelország nem tartja be ezt a rendelkezést, mivel a menekültekkel kapcsolatban is előír a szálláshelyre vonatkozó feltételeket.

4.3.2. Betegségbiztosítás (7. cikk (1) bekezdés, b) pont)

Ezzel a lehetőséggel a tagállamok fele él[16]. Magyarország alternatív rendszert alkalmaz, előírva, hogy vagy egészségbiztosításra vagy elegendő pénzügyi forrásra van szükség, ami megkérdőjelezhető, mivel további feltétel előírásának is tekinthető.

4.3.3. Állandó és rendszeres források (7. cikk (1) bekezdés, c) pont)

SE kivételével az összes tagállam alkalmazza ezt a kritériumot, de különféle módokon: vagy anélkül, hogy még pontosabban rendelkeznének (CY), vagy úgy, hogy ennek pontosabb meghatározását helyi rendelkezésekre bízzák (DE), vagy a minimálbérre hivatkoznak (FR, LU, RO, LT) vagy arra a minimáljövedelemre hivatkoznak, amely alatt szociális juttatásokat nyújtanak (AT). A megkövetelt hozzávetőleges havi jövedelem 120 eurótól (PL) 1 484 euróig (NL) terjed. Néhány tagállam olyan küszöböt ír elő, amely a családegyesítővel egyesülésre készülő családtagok számával arányosan emelkedik.

3 tagállam által alkalmazott megközelítés különös aggályokat vet fel: Észtországban az előírt összeg csaknem megkétszereződik egy további családtag esetén, Finnországban pedig 450 euróval nő minden egyes gyermek esetében, akivel családegyesítés történt. Hollandiában életkoron alapuló megkülönböztetésnek minősülhet az a különös rendelkezés, amely teljes összeget kér a legmagasabb jövedelemszint tekintetében[17]. A családalapítás esetére[18] egy 23 éves munkavállaló törvényes minimálbérének 120%-át kérik minden egyes családegyesítőtől, életkoruktól függetlenül. Ezen túlmenően egy legalább egy éves munkaszerződést vagy egy három éves munkajogviszonyt is előírnak. Az összes ilyen jellegű feltétel veszélyeztetheti a családegyesítési jogot, különösen a fiatalabbak esetében.

4.3.4. Beilleszkedési intézkedések (7. cikk (2) bekezdés)

Ez a nem kötelező záradék lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy megköveteljék azt, hogy a harmadik országok állampolgárai tegyenek eleget a beilleszkedési intézkedéseknek, ami a menekültek családtagjai esetében ez csak akkor alkalmazható, ha őket már családegyesítésben részesítették[19].

Kevés tagállam vezetett be beilleszkedési intézkedést nemzeti jogszabályába. Közülük három (NL, DE, FR) használja ezt a területre történő beutazás feltételeként. Németország – bizonyos országok állampolgárságai kivételével – megköveteli, hogy a házastárs rendelkezzen alapvető németnyelvtudással a beutazás előtt, amit egy konzulátuson kell bizonyítania. Franciaországban a vízum megadása a nyelvtudás felmérésétől és – amennyiben a nyelvismeret nem elégséges – nyelvtanfolyamokon való részvételtől függ. Ha megengedték, hogy a családtag Franciaországban tartózkodjon, akkor alá kell írnia egy „befogadási és beilleszkedési” szerződést, amely arra kötelezi, hogy polgári – és adott esetben nyelvi – tanfolyamokon vegyen részt. Hollandia előírja, hogy a családtagok egy, a nyelvismeretre és a holland társadalom ismeretére kiterjedő, első[20] beilleszkedési vizsgát tegyenek le, amely csak származási országukban végezhető el. Ez alól kivételt élveznek bizonyos országok állampolgárai, egyes csoportok és a magasan képzett bevándorlók. Ha egy jelölt vizsgája sikertelen, a határozat nem támadható meg, a vizsga azonban – ugyanazon költség mellett – megismételhető. Más tagállamok (AT, CY, EL) azt írják elő, hogy a családtagok beilleszkedési tanfolyamokon (főként nyelvtanfolyamokon) vegyenek részt vagy nyelvvizsgát tegyenek le a beutazást követően. Néhány tagállam ezt csak az állandó tartózkodás tekintetében írja elő feltételként (LT) vagy a juttatások csökkentésének lehetőségét írja elő (DE) a megfelelés hiánya esetében.

Az ilyen intézkedések célja a családtagok beilleszkedésének megkönnyítése. Az irányelv szerinti megengedhetőségük attól függ, hogy ezt a célt szolgálják-e, valamint hogy tiszteletben tartják-e az arányosság elvét. Megengedhetőségük megkérdőjelezhető az ilyen tanfolyamok vagy vizsgák rendelkezésre állása, azok kialakításának és/vagy megszervezésének (vizsgaanyagok, díjak, helyük stb.) vagy az alapján, hogy az ilyen intézkedések vagy hatásuk a beilleszkedéstől eltérő célokat szolgál-e (pl. az alacsony jövedelmű családokat kizáró magas díjak). Tiszteletben kell tartani továbbá a jogi úton történő megtámadáshoz való jog biztosítására irányuló eljárási biztosítékot is.

4.3.5. Várakozási időtartam és befogadó képesség (8. cikk (1) bekezdés)

A 3. cikkben meghatározott feltételek mellett ez a rendelkezés lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy bevezessék a jogszerű tartózkodás (két évet nem meghaladó) minimális időtartamát[21] azelőtt, hogy a családegyesítésre sor kerülhetne.

Ez azt jelenti, hogy a kérelem benyújtható, de a tagállamok a jogszabályaikban meghatározott időszak lejártáig késleltethetik a családegyesítésben való részesítést. Ennélfogva végrehajtási problémák merülnek fel bármely olyan tagállamnál, amely azt írja elő, hogy ez a kétéves tartózkodással kapcsolatos feltétel csak a kérelem benyújtásának időpontjában kezdődjön meg (CY, EE, EL és LT).

A második bekezdés egy, a kérelem benyújtásának időpontjában kezdődő, hároméves várakozási időtartamot ír elő, de csak azon tagállamok esetében, amelyek az irányelv elfogadásakor már figyelembe vették befogadó képességüket. Ausztria – az egyetlen ezt alkalmazó tagállam – kérte kifejezetten ezt a felfüggesztő eltérést, mivel nemzeti jogszabályában már létezett a kvótarendszer. Az irányelv végrehajtásakor és az EB ítélete[22] után Ausztria módosította rendelkezéseit oly módon, hogy egy kérelem benyújtása után három évvel a kvótától függetlenül meg kell adni a letelepedési engedélyt családegyesítés céljából.

Ez a rendelkezés kizárja a befogadó képesség fogalmának a nemzeti jogban feltételként történő bevezetését.

4.3.6. A közrend, közbiztonság és közegészség alapján történő esetleges korlátozás (6. cikk)

A tagállamok különféle módszereket alkalmaztak e rendelkezés végrehajtására, némelyikük a vonatkozó schengeni vívmányok rendelkezéseire, mások pedig a szabadságvesztéssel büntethető bűncselekményre hivatkoztak.

Az irányelv (14) preambulumbekezdése ad némi jelzést arra vonatkozóan, hogy mi minősülhet a közrendre és a közbiztonságra nézve fenyegetésnek, de máskülönben a tagállamokra bízza a saját szabályaik meghatározását az arányosság általános elvével, valamint a horizontális 17. cikkel összhangban, amely arra kötelezi a tagállamokat, hogy vegyék figyelembe a személyek családi kapcsolatainak jellegét és szilárdságát, tartózkodásuk időtartamát, összevetve mindezt a közrenddel vagy közbiztonsággal szemben elkövetett bűncselekmény súlyosságával és típusával. A közegészséggel kapcsolatos kritérium mindaddig alkalmazható, amíg nem a betegség vagy fogyatékosság képezi a tartózkodási engedély visszavonásának vagy megújítása megtagadásának egyedüli indokát. 3 tagállam (EE, SI, RO) nem felel meg ennek[23].

4.4. Eljárási szabályok

4.4.1. A kérelem értékelésével kapcsolatos eljárás

- Különös eljárás (5. cikk (1) bekezdés)

A legtöbb tagállam egyedi eljárással rendelkezik a családegyesítés tekintetében. Csupán négy tagállam (CZ, HU, LV, PL) nem tartja hasznosnak egyedi eljárás meglétét, hanem a családegyesítést az általános bevándorlás szabályok keretében kezelik.

- A kérelmező (5. cikk (1) bekezdés)

A tagállamok megosztottak abban a kérdésben is, hogy a családtagnak vagy a családegyesítőnek kell-e kérelmezőnek lennie az eljárásban.

Számos tagállamban (CY, FR, EL, IT, LV, LU, MT, PL, RO, SI, ES) a családegyesítő az, aki a családegyesítés iránti kérelmet benyújtja. A többi tagállamban a családtagok is benyújthatják a családegyesítés iránti kérelmet, Ausztria és Magyarország kivételével, ahol is a kérelmező kizárólag családtag lehet. Portugáliában a családtag csak akkor nyújthat be kérelmet, ha Portugáliában van, máskülönben a családegyesítőnek kell azt benyújtania.

- A kérelem helye (5. cikk (3) bekezdés)

Az irányelv előírja, hogy a családtag a kérelem benyújtásakor a tagállam területén kívül tartózkodjon, és csak megfelelő körülmények mellett enged meg eltérést.

Öt tagállam (CZ, FI, HU, PL, PT) akadályozza ezt a rendelkezést, mivel még azt az elsődleges szabályt sem írják elő, miszerint a családtagoknak területükön kívül kell tartózkodniuk. Ciprus kivételével az összes többi tagállam alkalmazza ezt az eltérést és akkor is lehetővé teszi a kérelem benyújtását, ha a családtag már a tagállam területén van, noha az eltérés alkalmazási köre lényegesen eltérő. Néhány tagállam ezt kizárólag humanitárius alapon teszi lehetővé (AT), mások pusztán azt követelik meg, hogy a csalástag legálisan tartózkodjon ott, néhány tagállam pedig azt is elfogadja, ha a kérelmező saját származási országába való visszatérés nem ésszerű (DE).

- Igazoló okmányok (5. cikk (3) bekezdés)

A megkövetelt okmányok listája tagállamonként eltérő: néhányuk igen részletes listával rendelkezik, míg mások csak általános követelményekre utalnak (SE, DE, MT, ES, LT) és ezzel jelentős mozgásteret engednek a hatóságoknak.

Az irányelv különös rendelkezéseket határoz meg a menekültek vonatkozásában, kimondva, hogy a tagállamoknak más bizonyítékokat kell figyelembe venniük, amikor egy menekült nem tud a családi kapcsolatot igazoló hivatalos okmányt szolgáltatni. Észtország nem felel meg ennek a rendelkezésnek: kimondja, hogy egy hivatalos okmány hiánya elutasítást vonhat maga után. Szintén megkérdőjelezhető az a hollandiai rendelkezés, amely a menekültre rója azzal kapcsolatban a bizonyítási terhet, hogy számára lehetetlen ilyen okmányt szolgáltatni.

- Meghallgatások és vizsgálatok (5. cikk (2) bekezdés)

Minden tagállam él azzal a lehetőséggel, hogy meghallgatásokat végezzen és szükség esetén más vizsgálatokat folytasson le. Néhány tagállam (AT, BE, DE, FI, FR, IT, ES, LT, SE, NL) a családi kapcsolat bizonyítására bevezette a DNS-vizsgálatok lehetőségét. Ez csak a kérelmező számára rendelkezésre álló lehetőség és a legtöbb esetben a hatóságok viselik a költségeket (Litvánia és Belgium kivételével, valamint Hollandia kivételével, ahol csak akkor térítik vissza a költséget, ha a vizsgálat bizonyította a családi kapcsolat meglétét).

Ahhoz, hogy a közösségi jog alapján e meghallgatások és/vagy egyéb vizsgálatok megengedhetőek legyenek, azoknak arányosaknak kell lenniük – tehát nem tehetik a családegyesítési jogot hiábavalóvá –, továbbá tiszteletben kell tartaniuk az alapvető jogokat, különösen a magán- és családi élethez való jogot.

- Névleges házasság, élettársi kapcsolat vagy örökbefogadás (16. cikk (4) bekezdés)

Ez a rendelkezés lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy különleges ellenőrzéseket és vizsgálatokat végezzenek, amennyiben indokoltan gyanítható, hogy csalás vagy névleges házasság, élettársi kapcsolat vagy örökbefogadás jött létre. Minden nemzeti rendszer tartalmaz a családegyesítés abban az esetben történő megakadályozására irányuló szabályokat, ha a kapcsolat meglétének kizárólag a tartózkodási engedély megszerzése a célja.

Ausztria jogszabálya azért problematikus, mert e rendelkezés szisztematikus alkalmazásával egy általános gyanút tükröz, azaz okmányirodáiknak a tényleges gyanútól függetlenül információkat kell szolgáltatniuk minden olyan házasságra vonatkozóan, amelyben valamelyik fél harmadik ország állampolgára, amelyet azután az idegenrendészetnek kell ellenőriznie. Hasonlóan Hollandiában: ha az egyik fél nem holland állampolgár, akkor a házasság megkötése vagy az élettársi kapcsolat létesítése előtt az anyakönyvvezetőnek a rendőrfőnöktől kell először egy nyilatkozatot kérnie.

- Díjak

A kérelmezőknek Olaszország és Portugália kivételével valamennyi tagállamban díjat kell fizetniük. Nem mindig egyértelmű, hogy a díjak a vízumra vagy magára a kérelemre vonatkoznak-e. Az összeg Belgiumban és Spanyolországban a közigazgatási költségekkel kapcsolatos jelképes összeg, a Cseh Köztársaságban és Észtországban legalább 35 euro a díj, Hollandiában pedig elérheti az 1368 eurót[24]. A díjak általában 50 euró és 150 euró közé esnek.

Az irányelv nem szabályozza az eljárásban fizetendő közigazgatási díjak kérdését. A tagállamok azonban nem határozhatják meg a díjakat oly módon, ami a családegyesítési jog gyakorlásakor veszélyeztetheti az irányelv érvényesülését.

4.4.2. Közigazgatási határozat

- Az eljárás időtartama (5. cikk (4) bekezdés)

A határozatra vonatkozó írásbeli értesítést a lehető legkorábban, de mindenesetre legkésőbb a kérelem benyújtásának időpontjától számított kilenc hónapon belül át kell adni a kérelmezőnek.

Az időszakokat átlagosan három hónapban állapítják meg, vagy – a kilenc hónapon belülre vonatkozó – általános szabályokat alkalmazzák. 14 tagállam alkalmazza az irányelvben szereplő, a kérelem elbírálásának bonyolultsága miatti kivételes körülmények között a határidő meghosszabbítására irányuló lehetőséget.

A helyzet két tagállamban problémás. Bulgária csak ajánlott hétnapos határidőt ír elő. Spanyolországban sincs törvényes határidő, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy betartják az ezen előírásban szereplő időszakot.

- Írásbeli és indokolt határozat (5. cikk (4) bekezdés)

Valamennyi tagállam betartja az írásbeli határozattal és egy kérelem elutasításának megindokolásával kapcsolatos követelményt. Lettország az egyetlen tagállam, amelyik nem határozza meg a határozat maximális kilenchónapos határidőn belül történő meghozatala elmulasztásának következményeit. A legtöbb tagállamban a határozat meghozatalának hiánya jogorvoslati lehetőséggel jár. Belgiumban, Olaszországban és Portugáliában a határozat hiánya hallgatólagos engedély, míg Bulgáriában, Franciaországban, Görögországban és Luxemburgban fordítva van, itt a határozat hiánya a hallgatólagos elutasítást jelent.

- A gyermek érdekei (5. cikk (5) bekezdés)

Nyilvánvalóan problémákat okoz jó néhány tagállam számára e horizontális, kötelező záradék végrehajtása, azaz hogy a kérelem elbírálásakor megfelelő figyelmet kell fordítani a kiskorú gyermek érdekeire. Ez a kötelezettséget nem említi kifejezetten néhány tagállam (AT, EL[25] és PT) nemzeti jogszabálya. Litvánia és Hollandia csak az EJEE 8. cikkére hivatkozik, amely – az EB által a C-540/03. sz. ügyben kifejtett észrevételek miatt – nem tűnik elégségesnek e meghatározott rendelkezés végrehajtásához[26]. Magyarország csak a nemzetközi megállapodások által kínált garanciákra hivatkozik, további részletek nélkül. Az e rendelkezésnek megfelelő tagállamok ezt vagy e rendelkezés nemzeti jogszabályaikban való formális végrehajtásával vagy pedig a gyermekek jogairól szóló ENSZ-egyezményre való hivatkozással teszik meg.

- A megfelelő figyelembe vétellel kapcsolatos horizontális rendelkezés (17. cikk)

Az EB által a C-540/03. sz. ügyben hozott ítéletben is kifejezetten felidézték azt a kötelezettséget, hogy megfelelően figyelembe kell venni az érintett személy családi kapcsolatainak jellegét és szilárdságát, a tagállamban való tartózkodásának időtartamát és a származási országával való családi, kulturális és társadalmi kapcsolatai fennállását, ekként pedig eseti alapon történő megközelítést kell alkalmazni. Az említett ítélettel összhangban az EJEE 8. cikkére történő puszta hivatkozás nem tűnik a 17. cikk megfelelő végrehajtásának, ami problémás lehet Ausztria, Luxemburg és Szlovákia tekintetében.

Úgy tűnik, hogy az átültetéssel kapcsolatos általános probléma az, hogy a családegyesítésre vonatkozó nemzeti követelményeket igen szigorúan alkalmazzák, valamint hogy a hatóságok nem kötelesek a kérelmek egyedi alapon történő elbírálására. A szabályok szigorú alkalmazása Hollandiában nyilvánvaló az életkorhatár, a jövedelemmel kapcsolatos követelmény, a beilleszkedési vizsga külföldön való letételére irányuló követelmény, a menekültekre vonatkozó három hónapos időszak, továbbá az ideiglenes tartózkodásra vonatkozó engedéllyel kapcsolatos követelmény tekintetében.

- Jogorvoslat (18. cikk)

Ami a fellebbezési jogot illeti, a tagállamok szabályai jelentősen eltérőek az ilyen bírósági felülvizsgálatok tárgyi és személyi hatályát tekintve.

A családegyesítő nem lehet fél közigazgatási és bírósági eljárásban három tagállamban (AT, NL és SI), míg másokban (DE, EL, FI, LV, LT) mind a családtagok (családegyesítés iránti kérelmezőkként), mind pedig a családegyesítők jogosultak bírósági felülvizsgálatra. A tekintetben, hogy bírósági felülvizsgálat keretében mi ellen lehet fellebbezni, négy tagállam (CZ, DE, HU és LV) kizárta a vízumokat, Ausztria pedig a kvótákat. Fellebbezési eljárások valamennyi tagállamban léteznek, a legtöbb esetben a rendes bírósági rendszer keretében, de néhány tagállam (BE, SE) szakosodott bíróságokkal rendelkezik. A felülvizsgálati rendelkezések szintén eltérőek: bizonyos államok (LV, LU, PL és SK) csak a jogszerűséget vizsgálják felül, másokban (IT, HU, LT, PT és ES) pedig mind a ténybeli, mind pedig a jogi elemeket felülvizsgálják. Hollandiában a tényeket csak marginálisan vizsgálják a bíróságok. Néhány ország (CY, DE, EL, IT, LV, PL és SK) kivételével a legtöbb tagállam költségmentességet biztosít a családegyesítéssel kapcsolatos ügyekben.

Ezt a jogorvoslati rendelkezést az alapjogi charta 47. cikkében szereplő, egy bíróság előtti tényleges jogorvoslathoz való joggal összhangban kell alkalmazni, ami az EB ezzel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát tükrözi.

4.5. Jogok

4.5.1. Beutazás és tartózkodás

- Vízumkönnyítés (13. cikk (1) bekezdése)

A családegyesítés iránti kérelem elfogadásakor a tagállamoknak engedélyezniük kell a családtagok beutazását és minden lehetőséget meg kell adniuk számukra a szükséges vízumok megszerzéséhez.

E kötelező rendelkezés végrehajtása nehézségeket okoz néhány tagállam számára – jogi és gyakorlati szempontból is.

Néhány tagállam (BE, BG, LU, NL, SI) nem hajtotta végre ezt a különös rendelkezést nemzeti jogszabályában, egy tagállam (NL) pedig a vízumkönnyítéssel ellentétes szabályokkal rendelkezik azzal, hogy megköveteli a családegyesítéssel kapcsolatos követelményeknek való megfelelés újbóli ellenőrzését, első alkalommal a belépési vízum iránti kérelem benyújtásakor, azután pedig a tartózkodási engedély iránti kérelem benyújtásakor. Ezen túlmenően egy, az irányelvben elő nem írt további feltételt vezettek be, miszerint a vízum iránti kérelem csak a származási országban vagy az állandó tartózkodási hely szerinti országban nyújtható be.

- A tartózkodás időtartama (13. cikk (2) és (3) bekezdés)

A tagállamoknak a családtagok részére egy legalább egy évre szóló első tartózkodási engedélyt kell megadniuk. Az irányelv azt is előírja, hogy a családtagok számára megadott tartózkodási engedély időtartama elvben nem lépheti túl a családegyesítő tartózkodási engedélyének lejárati időpontját.

E rendelkezések végrehajtása során probléma merülhet fel, ha a családegyesítő tartózkodási engedélyének érvényességi ideje egy évnél kevesebb a családtag tartózkodási engedélyének kiadásakor. Úgy tűnik, hogy ekkor a 13. cikk (3) bekezdése a 13. cikk (2) bekezdésével szemben elsőbbséget élvez. Azok a tagállamok (EL, FI, CZ), amelyek mindig hozzáigazítják a családtag tartózkodási engedélyének időtartamát a családegyesítőével, csak akkor sértik az irányelvet, ha ezt a szabály rosszhiszeműen, a családtag tartózkodásának korlátozása céljából alkalmazzák (azaz ha a családegyesítő tartózkodási engedélye már a megújítás folyamatában van.)

- Független tartózkodási engedély (15. cikk)

Legkésőbb ötéves jogszerű tartózkodás után a családegyesítő tartózkodási engedélyétől független tartózkodási engedélyt kell megadni a házastárs vagy az élettárs, továbbá a nagykorúságát elért gyermek részére.

A legtöbb tagállam (20) ezt a maximális öt évet alkalmazza[27]. Belgium, a Cseh Köztársaság, Hollandia és Franciaország csak három év előzetes tartózkodást ír elő. Magyarországon az öt évet a tartózkodási engedély első kiadásának időpontjától számítják, ami problémás lehet, ha a családtag a tartózkodási engedély megszerzése előtt először vízummal rendelkezett. FI a rendelkezést „lehetséges” klauzulaként hajtotta végre az ötéves szabálynak meg nem felelő módon. Románia ezt a rendelkezést túl szigorúan hajtotta végre azzal, hogy egy olyan zárt listát[28] vett fel, amely azt határozza meg, hogy a független tartózkodási engedélyt mikor kell kiadni.

Ha a családi kapcsolat felbomlik, a tagállamok korlátozhatják a házastárs vagy az élettárs számára az első albekezdésben említett tartózkodási engedély megadását. 11 tagállam teszi ezt meg. 16 tagállam azonban szintén él a független tartózkodási engedélynek megözvegyülés, válás vagy különélés esetében történő megadására vonatkozó, nem kötelező rendelkezéssel is, olykor a létrejött szoros kapcsolatot vagy humanitárius okokat jelölve meg indokolásként.

A független tartózkodási engedély megadását biztosító szabályok megállapítására irányuló kötelező rendelkezést hét tagállam (BU, EE, FI, HU, IT, RO, PL, SI) nem gátolta, akár úgy, hogy nem állapított meg semmilyen szabályt[29] e tekintetben vagy azzal, hogy a rendelkezéseket oly módon hajtotta végre, ami a hatóságoknak megengedhetetlenül tág mozgásteret ad.

4.5.2. Oktatásra és munkavállalásra való jogosultság (14. cikk)

A családtag számára az egyenlő bánásmód viszonylagos formáját kell biztosítani: ha a családegyesítő nem rendelkezik a munkavállalásra való jogosultsággal, akkor – az irányelv értelmében – a családtag sem. Néhány tagállam (AT, NL, MT, DE) a családtagok jogosultságát pontosan az irányelvben előírtakra korlátozta, ami – a családegyesítő jogállásától függően – három különböző helyzetet eredményezett: egyáltalán nincs jogosultság, csak munkavállalási engedély mellett van jogosultság (munkaerőpiaci vizsgálattal vagy anélkül) vagy szabad munkaerőpiaci hozzáférés. Mások (EE, FI, FR, LT, LU) egyáltalán nem korlátozzák a munkaerőpiaci hozzáférést.

A legtöbb tagállam munkavállalási engedélyt ír elő, ami bizonyos korlátozott számú esetben akadályozza az irányelvet (pl. ha a családegyesítőnek nincs ilyenre szüksége).

A (2) bekezdésben szereplő nem kötelező klauzula alapján a tagállamok korlátozhatják a munkaerőpiaci hozzáférést azzal, hogy azt az első 12 hónap hónapban munkaerőpiaci vizsgálattól teszik függővé. Ezt hét tagállam (AT, CY, DE, EL, HU, SI, SK) alkalmazza.

Ezek közül háromban (DE, HU, SI) a kivétel alkalmazása meghaladja azt, amit az irányelv megenged, mivel a nemzeti jog lehetővé teszi a családtagok bizonyos kategóriáinak a foglalkoztatásból való teljes kizárását a beutazást követő első évben, míg az irányelv a kizárást csak munkaerőpiaci vizsgálat alapján engedi meg.

Általánosságban irányelv átültetése a jelek szerint azt eredményezte, hogy a nemzeti jogszabályokban a beutazott családtagok részére könnyebb munkaerőpiaci hozzáférést biztosítanak.

Az oktatásra való jogosultság tekintetében nem jeleztek különösebb problémát, kivéve azt, hogy Belgium és Románia nem hajtotta végre kifejezetten ezt a rendelkezést, a gyakorlatban azonban alkalmazta; Romániában az egyenlőségre és megkülönböztetés tilalmára vonatkozó általános jogelven keresztül.

4.6. A menekültek családegyesítése

Az irányelv V. fejezete egy sor eltérésre hivatkozik, amelyek – különös helyzetük figyelembe vétele érdekében – kedvezőbb rendelkezéseket teremtenek a menekültek családegyesítése tekintetében.

Két tagállammal (CY, MT) kapcsolatban állnak fenn horizontális problémák, mivel nem vezették be e kedvezőbb rendelkezéseket, valamint az utóbbi nem tesz különbséget a menekültek és harmadik országok többi állampolgára között. A jelentés egészében kiemelt helyet kaptak a többi tagállam tekintetében és a menekültekkel kapcsolatos kedvezőbb rendelkezésekre vonatkozóan meglévő különös problémák.

5. KÖVETKEZTETÉSEK

Ez a jelentés a családegyesítési jogról szóló 2003/86/EK irányelvet végrehajtó nemzeti jogszabályokat elemzi. Ez az első uniós szintű jogalkotási aktus a legális bevándorlásról és ennek eredményeként jó néhány tagállam[30] első alkalommal határozott meg nemzeti jogszabályában részletes szabályokat a családegyesítési jogra vonatkozóan.

A jelentés fényt derített az irányelv helytelen átültetése vagy nem megfelelő alkalmazása tekintetében néhány olyan átfogó kérdésre, amelyeket ki kell emelni: ilyenek például a vízumkönnyítésre vonatkozó rendelkezések, a független tartózkodási engedélyek megadása, a gyermek érdekeinek figyelembe vétele, a jogorvoslat és a menekültek családegyesítésével kapcsolatos kedvezőbb rendelkezések. A Bizottság minden olyan esetet meg fog vizsgálni, ahol alkalmazási problémákat állapítottak meg, valamint biztosítani fogja, hogy a rendelkezéseket helyesen alkalmazzák, különösen az olyan alapvető jogokkal összhangban, mint a családi élet tiszteletben tartása, a gyermek jogai és a hatékony jogorvoslathoz való jog. Ennek keretében – a 226. cikk szerinti megfelelő esetekben – 2009 folyamán megteszik a kötelezettségszegési eljáráshoz szükséges lépéseket, különösen azokban az esetekben, ahol a közösségi jog értelmezése tekintetében egyértelmű különbségek mutatkoznak a tagállamok és az Európai Bizottság között.

A jelentés rávilágított arra is, hogy az irányelv a családegyesítés területén továbbra is csak korlátozott hatást gyakorol. Az irányelv alacsony szintű kötelező jellege a tagállamoknak jelentős mérlegelési lehetőséget biztosít, néhány tagállamban pedig az eredmények még csökkentették is a normákat az irányelv családegyesítési jog gyakorlására vonatkozó bizonyos követelményekkel kapcsolatos, a tagállamoknak választási lehetőséget biztosító rendelkezéseinek túlságosan tág vagy túlzott módon történő alkalmazásakor. E tekintetben különösen a lehetséges várakozási időtartamot, a családegyesítő minimális életkorát, a jövedelemmel kapcsolatos követelményt és az esetleges beilleszkedési intézkedéseket kell megemlíteni. A Bizottság minden megfelelő eszközzel arra törekszik, hogy e kérdésekben előrehaladás történjen: többek között ennek a jelentésnek a szakpolitikákban való nyomon követése által. A 2008. június 17-i közleménynek, valamint a bevándorlásról szóló, közelgő európai paktumnak megfelelően, amely a családegyesítést a sikeres bevándorlás kulcsaként és olyan területként azonosítja, ahol az Európai Uniónak tovább kell fejlesztenie szakpolitikáit, a Bizottság – zöld könyv formájában – szélesebb körű konzultációt szándékozik indítani a családegyesítési rendszer jövőjéről.

[1] Ebben a jelentésben a tagállamok az irányelv hatálya alá tartozó tagállamok.

[2] COM (2008) 359 végleges.

[3] Az Odysseus hálózat (2007) és az Európai Migrációs Hálózat (2008) által végzett tanulmányok.

[4] Bevándorlási Jogi Központ, Nijmegen 2007, és egy, az EP által kért tanulmány, 2008. március, C. Adam és A. Devillard, IOM. Más tanulmányokban – mint például az EU Alapjogi Ügynöksége által 2008 júniusában közzétett, az idegengyűlöletről és a szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetésről szóló első jelentésben – is szerepelnek a családegyesítéssel kapcsolatos különös kérdések.

[5] Romániának és Bulgáriának az irányelv rendelkezéseit az EU-hoz való csatlakozásuktól kezdve kellett végrehajtaniuk.

[6] A C-57/07. sz. Bizottság kontra Luxemburg ügyben 2007. december 6-án hozott ítélet.

[7] Luxembourg esetében a jogszabálytervezet képezte az értékelés alapját.

[8] Az ítélet 60., 62., 101. és 105. pontja.

[9] Az ítélet 60. pontja.

[10] Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló, 2004. április 29-i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv.

[11] Az irányelvet azonban nem szabad úgy értelmezni, hogy az arra kötelezi a tagállamokat, hogy megtagadják az ideiglenes vagy másodlagos védelem jogosultjaitól a családegyesítés jogát. A 2001/55/EK tanácsi irányelv kifejezetten feljogosítja az ideiglenes védelem jogosultjait, hogy családtagjaikkal egyesüljenek.

[12] Lásd a menekültügyről szóló, 2008. június 17-én elfogadott politikai tervet (COM(2008) 360 végleges).

[13] C-540/03. sz. ügy (60. pont).

[14] 73. pont

[15] BG, CZ, HU, IT, LT, LU, NL, PT, RO, SI, SK, SE, ES.

[16] AT, BE, BG, CY, CZ, EE, ES, DE, EL, LV, LT, MT, PL, RO, SI.

[17] Az irányelv (5) preambulumbekezdése kimondja, hogy a tagállamoknak az irányelv rendelkezéseit – többek között életkor alapján való – megkülönböztetés nélkül kell érvényre juttatniuk.

[18] Amikor a családi jogviszony a családegyesítő beutazása után alakul ki.

[19] Hollandiában a menekülteknek a családegyesítéshez meg kell felelniük a beilleszkedési feltételeknek.

[20] A Hollandiába való megérkezést követően a családtagoknak is meg kell felelni a beilleszkedési követelményeknek.

[21] A vendégmunkások jogállásáról szóló, 1977. november 24-i európai egyezmény 12. cikke egy mindössze legfeljebb 12 hónapos várakozási időszakot ír elő. Ezen egyezmény alkalmazási köre azonban korlátozott, mivel eleddig azt csak hat tagállam (FR, IT, NL, PT, ES, SE) és négy harmadik ország (Albánia, Moldova, Törökország, Ukrajna) ratifikálta.

[22] A C-540/03. sz. ügyben hozott ítélet 100. és 101. pontja.

[23] EE egy olyan kritériumot alkalmaz ( „más személyek érdekeire nézve fennálló fenyegetés”) , amely az irányelv értelmében megengedhetőnél még tágabb.

[24] Hollandiában a családegyesítési vízum iránti kérelem 830 euróba, a beilleszkedési vizsga 350 euróba kerül. Az ideiglenes tartózkodásra feljogosító tartózkodási engedély kiadása 188 euróba kerül.

[25] Görögország jogszabálya csak a nemzeti hatóságok által figyelembe veendő családi kapcsolatokról beszél.

[26] Az Alapjogi Charta 24. cikkében és az ENSZ gyermekek jogairól szóló egyezményében is szerepel az az elv, hogy a gyermek érdekeinek elsődleges szempontnak kell lenniük.

[27] Mind Ausztria, mind pedig Hollandia előírja továbbá a beilleszkedési követelményeknek való megfelelést.

[28] Nevezetesen, amikor a kiskorú nagykorúvá válik (18 éves); ha a családegyesítő meghalt (bármely más személy számára); vagy a házasság felbontása esetén (a feleség illetve férj számára).

[29] EE

[30] (EL, CY, MT, RO)