52021IP0006

EUR-Lex

Juurdepääs Euroopa Liidu õigusaktidele

See dokument on väljavõte EUR-Lexi veebisaidilt.

EUROPA
EUR-Lexi avaleht
EUR-Lex - 52021IP0006 - ET

Nõuanded

Vajate rohkem otsinguvõimalusi? Kasutage Täppisotsing

Dokument 52021IP0006

Az Európai Parlament 2021. január 20-i állásfoglalása az európai elfogatóparancs és a tagállamok közötti átadási eljárások végrehajtásáról (2019/2207(INI))

HL C 456., 2021.11.10, lk 2—13 (BG, ES, CS, DA, DE, ET, EL, EN, FR, HR, IT, LV, LT, HU, MT, NL, PL, PT, RO, SK, SL, FI, SV)

HTML

PDF

Euroopa Liidu Teataja

2021.11.10.

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 456/2

P9_TA(2021)0006

Az európai elfogatóparancs és a tagállamok közötti átadási eljárások

Az Európai Parlament 2021. január 20-i állásfoglalása az európai elfogatóparancs és a tagállamok közötti átadási eljárások végrehajtásáról (2019/2207(INI))

(2021/C 456/01)

Az Európai Parlament,

—	tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2., 3., 6. és 7. cikkére és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 82. cikkére,

—	tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára (a Charta), és különösen annak 4., 47., 48. és 52. cikkére,

—	tekintettel az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) az emberi jogok európai egyezményének (EJEE) az élethez való jogról szóló 2. cikke szerinti kölcsönös elismerésre, alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó ítélkezési gyakorlatára (1),

—	tekintettel az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13-i 2002/584/IB tanácsi kerethatározatra (2) (EEP kerethatározat),

—	tekintettel a kölcsönös elismerés elvének az ítéletekre és próbaidőt megállapító határozatokra való, a próbaidő alatti magatartási szabályok és alternatív szankciók felügyelete céljából történő alkalmazásáról szóló 2008. november 27-i 2008/947/IB tanácsi kerethatározata (3);

—

tekintettel a személyek eljárási jogainak megerősítése, valamint a kölcsönös elismerés elvének az érintett személy megjelenése nélkül lefolytatott eljárásokat követően hozott határozatokra való alkalmazásának előmozdítása tekintetében a 2002/584/IB, a 2005/214/IB, a 2006/783/IB, a 2008/909/IB és a 2008/947/IB kerethatározat módosításáról szóló, 2009. február 26-i 2009/299/IB tanácsi kerethatározatra (4),

—	tekintettel a kölcsönös elismerés elvének az Európai Unió tagállamai közötti, az előzetes letartóztatás alternatívájaként felügyeleti intézkedéseket elrendelő határozatokra történő alkalmazásáról szóló 2009. október 23-i 2009/829/IB tanácsi kerethatározata (5),

—	tekintettel az európai elfogatóparancs és a tagállamok közötti átadási eljárások végrehajtásáról szóló bizottsági jelentésekre (COM(2005)0063 és SEC(2005)0267, COM(2006)0008 és SEC(2006)0079, COM(2007)0407 és SEC(2007)0979 és COM(2011)0175 és SEC(2011)0430),

—	tekintettel az európai elfogatóparancs kibocsátásáról és végrehajtásáról szóló kézikönyv felülvizsgált változatára,

—

tekintettel az EU-n belüli börtönkörülményekről szóló, 2011. december 15-i állásfoglalására (6), valamint a Bizottságnak szóló ajánlásokkal az európai elfogatóparancs felülvizsgálatáról szóló, 2014. február 27-i állásfoglalására (7), továbbá a büntetés-végrehajtási rendszerekről és a börtönkörülményekről szóló 2017. október 5-i állásfoglalására (8),

—	tekintettel a Jogérvényesülés program létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról szóló, 2019. április 17-i első olvasatban elfogadott álláspontjára (9),

—	tekintettel a büntetőeljárásokban a gyanúsítottak vagy vádlottak eljárási jogainak megerősítését célzó 2009. évi tanácsi ütemtervre (10),

—	tekintettel a büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról szóló, 2010. október 20-i 2010/64/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (11),

—	tekintettel a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22-i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (12),

—

tekintettel a büntetőeljárás során és az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról, valamint valamely harmadik félnek a szabadságelvonáskor történő tájékoztatásához való jogról és a szabadságelvonás ideje alatt harmadik felekkel és a konzuli hatóságokkal való kommunikációhoz való jogról szóló, 2013. október 22-i 2013/48/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (13),

—	tekintettel a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, 2016. március 9-i (EU) 2016/343 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (14),

—	tekintettel a büntetőeljárás során gyanúsított vagy vádlott gyermekek részére nyújtandó eljárási biztosítékokról szóló, 2016. május 11-i (EU) 2016/800 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (15),

—	tekintettel a büntetőeljárások során a gyanúsítottak és a vádlottak, valamint az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban a keresett személyek költségmentességéről szóló, 2016. október 26-i (EU) 2016/1919 európai parlamenti és tanácsi irányelvre (16),

—	tekintettel a büntetőügyekben kibocsátott európai nyomozási határozatról szóló, 2014. április 3-i 2014/41/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre (17),

—	tekintettel az Európai Parlament Kutatószolgálatának (EPRS) az európai elfogatóparancsról szóló, 2020. júniusi európai végrehajtás-értékelési tanulmányára,

—	tekintettel az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13-i tanácsi kerethatározat végrehajtásáról szóló, 2020. július 2-i bizottsági jelentésre (COM(2020)0270),

—	tekintettel az európai elfogatóparancs európai hozzáadott értékének az EPRS kérésére 2014 januárjában elvégzett értékelésére, valamint az eljárási jogok és a fogva tartás körülményei tekintetében az európai cselekvés hiányából fakadó költségekről szóló, 2017. decemberi EPRS-tanulmányra,

—	tekintettel a kölcsönös értékelések „Az európai elfogatóparancs gyakorlati alkalmazásáról és a tagállamok közötti megfelelő átadási eljárásokról” tárgyú negyedik fordulójáról szóló, 2009. május 27-i tanácsi zárójelentésre,

—

—	tekintettel a kölcsönös elismerés büntetőügyekben – „A kölcsönös elismerés előmozdítása a kölcsönös bizalom erősítése révén” című, 2018. december 13-i tanácsi következtetésekre (18),

—	tekintettel „Az őrizet helyetti alternatív intézkedésekről: szabadságelvonással nem járó szankciók és intézkedések alkalmazása a büntető igazságszolgáltatásban” című, 2019. december 16-i tanácsi következtetésekre (19),

—	tekintettel az áldozatok jogaira vonatkozó uniós stratégiára (2020–2025) (COM(2020)0258),

—	tekintettel a tagállami, európai és nemzetközi nem kormányzati szervezetek különböző jelentéseire,

—	tekintettel az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynökségéről (Eurojust) és a 2002/187/IB tanácsi határozat felváltásáról és hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. november 14-i (EU) 2018/1727 európai parlamenti és tanácsi rendeletre (20) ,

—	tekintettel a „2020. évi jogállamisági jelentés – A jogállamiság helyzete az Európai Unióban” című, 2020. szeptember 30-i bizottsági közleményre (COM(2020)0580),

—	tekintettel a demokráciával, a jogállamisággal és az alapvető jogokkal foglalkozó uniós mechanizmus létrehozásáról szóló, 2020. október 7-i állásfoglalására (21),

—	tekintettel az ENSZ kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni egyezményéhez csatolt, 2002. évi fakultatív jegyzőkönyvre,

—

tekintettel az EU Alapjogi Ügynökségének munkájára, különös tekintettel a „Jogok a gyakorlatban: a büntetőeljárás során és az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog és eljárási jogok” című, 2019. szeptember 13-i, a „Büntetőjogi őrizet körülményei az Európai Unióban: szabályok és a valóság” című, 2019. december 11-i és „A büntetőjogi őrizet és alternatívái: alapjogi szempontok az Unión belüli, határokon átnyúló átadási eljárásokban” című, 2016. november 9-i jelentésekre, továbbá a büntetőjogi őrizet körülményeire vonatkozó, 2019 decemberében elindított adatbázisra,

—	tekintettel az Európa Tanács büntetés-végrehajtási intézetekről és büntetőjogi együttműködésről hozott megállapodásaira, ajánlásaira és határozataira,

—	tekintettel eljárási szabályzatának 54. cikkére, valamint az Elnökök Értekezlete 2002. december 12-i ülésén hozott, a saját kezdeményezésű jelentések engedélyezésére vonatkozó eljárásról szóló határozatának 1. cikke (1) bekezdésének e) pontjára és 3. mellékletére,

—	tekintettel az Alkotmányügyi Bizottság véleményére,

—	tekintettel az Állampolgári jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság jelentésére (A9-0248/2020),

A.	mivel az igazságügyi együttműködés az Unióban fontos tényező a felmerülő környezeti, társadalmi, gazdasági és digitális kihívások szempontjából;

B.	mivel az európai elfogatóparancs gyorsított bírósági átadási eljárás, amelyet a szeptember 11-i terrortámadásokat követően fogadtak el, és amely létrehozása óta a büntetőügyekben a kölcsönös elismerés kiemelt és leggyakrabban használt eszközévé vált;

mivel az európai elfogatóparancs általánosságban sikeresnek mondható, és eredményeképpen a kiadatásokat átadások váltották fel; mivel az átadások ideje a 2016. évi átlagosan 50 napról 2017-ben átlagosan 40 napra rövidült az érintett hozzájárulása nélküli esetekben, bár egyes tagállamokban késedelmek vagy a kölcsönös elismerés követelményeinek való megfelelés hiánya tapasztalható; mivel néhány ritka esetben a tagállamok arról számoltak be, hogy az érintett hozzájárulása nélkül az átadási eljárások akár 90 napig is eltartottak;

D.	mivel a 2005 és 2016 között kibocsátott 150 000 európai elfogatóparancsból 43 000-et hajtottak végre; mivel – amint azt a Bizottság kifejtette – ezek a nyers számok félrevezetőek az alkalmazott módszertant és az összességében vett sikert illetően;

mivel a büntetőügyekben folytatott uniós igazságügyi együttműködés az Európai Tanács 1999. évi tamperei ülésén megfogalmazott kölcsönös elismerésen alapul; mivel a Lisszaboni Szerződés jelentősen megváltoztatta az Unió alkotmányos berendezkedését, és az EUMSZ 82. cikkében kifejezett jogalapot biztosított a bírósági ítéletek és határozatok minden formájának kölcsönös elismerését biztosító szabályok és eljárások tekintetében;

mivel a kölcsönös elismerés nem újonnan kialakult megközelítés a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségben, hanem eredetileg a belső piacra voantkozóan alakult ki (Cassis de Dijon-logika); mivel azonban a büntető igazságszolgáltatás területén a kölcsönös elismerés más logikát követ, és eltérő jogalappal rendelkezik, mint a piacra jutási szabályok kölcsönös elismerése esetén; mivel e tekintetben a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségben a kölcsönös elismerés sajátos jellegzetességekkel bír az alapvető jogokra és a nemzeti szuverenitásra gyakorolt hatások miatt, továbbá annyiban, amennyiben azt a büntető anyagi és eljárásjog harmonizációjának meg kell könnyítenie, különösen az eljárási biztosítékok tekintetében; mivel a kölcsönös elismerés elve büntetőügyekben történő alkalmazásától való bármilyen eltérés negatív következményekkel járhat, és befolyásolhatja ez elv alkalmazását más területeken, például a belső piacon;

mivel a kölcsönös elismerés a más tagállamokból származó bírósági határozatok közvetlen elismerését jelenti, ahol az elismerés megtagadása a kivétel, és azt jelenti, hogy bírósági határozat nem utasítható vissza kizárólag azon az alapon, hogy azt egy másik tagállamban bocsátották ki; mivel a más tagállamok által hozott határozatok kölcsönös elismerése elvének alkalmazása nem egyeztethető össze az ilyen határozatok felülvizsgálatával, kivéve, ha erre az EEP kerethatározatban meghatározott indokok alapján kerül sor; mivel ezen eszköz alkalmazását az illetékes igazságügyi hatóságok közötti együttműködés és kölcsönös bizalom kell, hogy vezérelje; mivel a kölcsönös elismerésnek kéz a kézben kell járnia az alapvető jogok tiszteletben tartásával;

mivel a kölcsönös elismeréshez a tagállamok közötti magas szintű kölcsönös bizalomra van szükség, amely a jogállamiság és az alapvető jogok közös értelmezésén alapul; mivel az Európai Uniónak ebben a történelmi és döntő fontosságú helyzetben szüksége van erre a bizalomra a közös kihívások sikeres kezelése érdekében; mivel a bizalom megerősítése kulcsfontosságú az európai elfogatóparancs zökkenőmentes működéséhez;

mivel a demokráciával, a jogállamisággal és az alapvető jogokkal foglalkozó uniós mechanizmus létrehozásának alapvető szerepet kell játszania a kölcsönös bizalom megerősítésében, mivel célja, hogy rámutasson azokra a területekre, ahol a jogállamiság tekintetében javulásra van szükség; mivel az EEP kerethatározat egyes tagállamok általi nem megfelelő és következetlen végrehajtása nem segíti elő e kölcsönös bizalom megerősítését; mivel a demokráciára, a jogállamiságra és az alapvető jogokra vonatkozó uniós mechanizmus hasznos lehet a következetes alkalmazás biztosításához azokban az esetekben, amikor a végrehajtást az alapvető jogok megsértése miatt tagadták meg, és ezáltal erősítheti a tagállamok közötti kölcsönös elismerést;

J.	mivel a kölcsönös bizalom megköveteli, hogy a tagállamok betartsák az uniós jogot, különös tekintettel a Charta által elismert alapvető jogokra és a jogállamiságra, például a bírói függetlenség tekintetében;

mivel az európai elfogatóparancs hozzájárult a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség kialakításához és megszilárdításához; mivel az EUSZ-nek a Chartáról és az EJEE-ről szóló 6. cikke, az EUMSZ 8. cikke, 15. cikkének (3) bekezdése, 16. cikke és 18–25. cikke, az eljárási jogokról szóló irányelvek és az áldozatok jogairól szóló 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (22) mind a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség keretének alapvető elemei; mivel az európai elfogatóparancs helytelen alkalmazása káros hatással lehet az Unión belüli rendőrségi és igazságügyi együttműködésre, az egyénekre és családtagjaikra, valamint a schengeni térség működésére és az alapvető jogokra;

mivel az európai uniós tagság magában foglalja egy sor olyan érték tiszteletben tartását, mint az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait is – tiszteletben tartása, amelyeket az EUSZ 2. cikke és a tagállamok jogrendszere ennek megfelelően egyaránt megállapít;

mivel az egyenlőségközpontú Uniónak védelmet kell biztosítania a bűncselekmények valamennyi áldozata számára (23), ugyanakkor a gyanúsítottak és a vádlottak jogait is védenie kell; mivel az EU az áldozatok jogainak megerősítését célzó eszközöket fogadott el, a gyanúsítottak és elítéltek fogva tartására és átadására vonatkozókon túl számos más eszköz elfogadásával;

az európai elfogatóparancs alkalmazásával kapcsolatos egyes kérdésekkel – például a „ne bis in idem” elvével (24), az igazságügyi hatóság fogalmával (25), az elsőbbség elvével és az uniós harmonizációval (26), az igazságszolgáltatás függetlenségével (27), az alapvető jogokkal (28), a kettős büntethetőséggel (29), a megtagadás indokaival és az uniós polgárok harmadik országoknak történő kiadatásával (30) – az Európai Unió Bírósága már foglalkozott; mivel ugyanakkor a bírósági határozatok nem helyettesíthetik a megfelelően kidolgozott uniós szintű jogszabályokat;

mivel a kettős büntethetőség a nemzetközi kiadatáshoz kapcsolódó fogalom, amely – jóllehet nehezen egyeztethető össze a kölcsönös elismeréssel – a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a gyakorlatban igen korlátozott módon szükséges lehet a keresett személyek számára; mivel a kettős büntethetőség az európai elfogatóparancs megtagadásának csupán egyik mérlegelhető oka, amelyre a végrehajtó hatóságok ritkán hivatkoznak; mivel a kettős büntethetőség nélküli bűncselekmények listája már számos olyan bűncselekményt tartalmaz, amelyek közül sokat még nem harmonizáltak megfelelően a tagállamokban, és mivel ezt a listát az EEP kerethatározat 2. cikkének (3) bekezdésében megállapított eljárással összhangban újra kell értékelni és adott esetben bővíteni kell;

mivel a kölcsönös elismerés fogalma nem tenné szükségessé a büntető anyagi jog és az eljárásjog harmonizációját mint olyat, ám mivel az igazságügyi együttműködés gyakorlata megmutatta, hogy bizonyos, korlátozott számú közös norma és meghatározás harmonizációjára szükség van a kölcsönös elismerés megkönnyítése érdekében, ahogy az EUMSZ 82. cikkének (2) bekezdése is elismeri; mivel az elmúlt néhány évben valamelyes előrelépés történt, így például az eljárási jogokról szóló hat irányelv, a 2012/29/EU irányelv és az európai elfogatóparancs helyetti alternatív intézkedések, például az európai nyomozási határozat elfogadása, valamint egyes bűncselekmények harmonizációja; mivel azonban az eljárási biztosítékokról szóló hat irányelvet nem hajtották végre megfelelően és teljes mértékben, ami továbbra is aggodalomra ad okot;

mivel a Bizottság hangsúlyozta, hogy a 2013/48/EU irányelv egyes rendelkezéseinek végrehajtása terén nehézségek tapasztalhatók, különösen, ami az ügyvédi segítség igénybevételének végrehajtó és kibocsátó tagállamon belüli lehetőségét illeti; mivel az európai elfogatóparancs tekintetében konkrét rendelkezéseket tartalmazó, az eljárási biztosítékokról szóló egyéb irányelvek (a 2010/64/EU, a 2012/13/EU, az (EU) 2016/800 és az (EU) 2016/1919 irányelv) átültetése eddig elégtelennek bizonyult, beleértve a fegyveregyenlőség elvének figyelembevételét is;

mivel más eszközök – például az európai nyomozási határozatról szóló 2014/41/EU irányelv és a biztosítási intézkedést és vagyonelkobzást elrendelő határozatok kölcsönös elismeréséről szóló (EU) 2018/1805 rendelet (31) – segítettek az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos néhány probléma megoldásában, és más típusú bírósági határozatokra alkalmazták a kölcsönös elismerés elvét;

mivel a büntetőeljárások során biztosított eljárási jogokról szóló, 2009. évi uniós ütemterv elismeri az előzetes letartóztatások időtartamával kapcsolatos problémát; mivel a börtönkörülmények számos tagállamban problémát jelentenek, és meg kell felelniük az EUSZ 2. cikkében foglalt értékeknek; mivel egyes tagállamokban jogállamisági problémák merülnek fel, amint azt az EJEB ítéletei is tükrözik;

mivel az európai elfogatóparancs felülvizsgálatáról szóló, 2014. február 27-i állásfoglalásában az Európai Parlament többek között szorgalmazta a elutasítás kötelező indokának bevezetését, amennyiben alapos okkal feltételezhető, hogy egy intézkedés végrehajtása összeegyeztethetetlen lenne a végrehajtó tagállamnak az EUSZ 6. cikke és az Európai Unió Alapjogi Chartája szerinti kötelezettségeivel; mivel 2017-ben az alapvető jogokkal kapcsolatban felmerült kérdések 109 esetben vezettek az átadás megtagadásához;

U.	mivel a kölcsönös elismerés megköveteli, hogy a gyakorló szakemberek, köztük a büntetőjogi védőügyvédek képzésben részesüljenek az uniós jogból;

mivel az Eurojust alapvető szerepet játszik az európai elfogatóparancsok végrehajtásának elősegítésében és koordinálásában; mivel az európai elfogatóparancsok végrehajtásához egyre gyakrabban kérik az Eurojust segítségét, ami jelentősen megnöveli az ügynökség munkaterhét; mivel az Eurojust csupán 2019-ben 703 új és 574 folyamatban lévő ügyben segítette elő az európai elfogatóparancsok végrehajtását; mivel az Eurojust – az Európai Ügyészség mellett – független, önálló ügynökség;

W.	mivel az adat-összehasonlítások szerint az európai elfogatóparancsok száma növekvő tendenciát mutat, a kibocsátott európai elfogatóparancsok száma évről évre nő;

mivel az európai elfogatóparancsok harmonizált végrehajtása és emellett az eljárási jogokról szóló irányelvek teljes körű és megfelelő végrehajtása, az európai elfogatóparancsok helyett az alternatív intézkedések fokozott alkalmazása és a – többek között a börtön- és fogvatartási körülményekre vonatkozó – uniós minimumszabályok bevezetése meg fogja akadályozni a legkedvezőbb igazságszolgáltatási fórum kiválasztásának gyakorlatát; mivel az európai elfogatóparancsok tagállamokon belüli teljes körű és megfelelő végrehajtása szükséges ahhoz, hogy megfelelően értékelni lehessen a vonatkozó jogszabályok működését, valamint az esetleges módosítások szükségességét;

Az európai elfogatóparancs végrehajtásának általános értékelése

hangsúlyozza, hogy az európai elfogatóparancs jelentős eredmény, valamint hatékony, hasznos és nélkülözhetetlen eszköze a határokon átnyúló súlyos bűncselekmények elleni küzdelemnek és annak, hogy a súlyos bűncselekmények tetteseit bíróság elé állítsák abban a tagállamban, ahol büntetőeljárás folyt vagy folyik, és pozitív hatással van a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség fenntartására; elismeri, hogy az európai elfogatóparancs nagyban elősegítette és javította az átadásokkal kapcsolatos együttműködést; rámutat azonban, hogy az elmúlt 20 évben a világ olyan digitális átalakuláson ment keresztül, amely megváltoztatta a bűnözés ökoszisztémáját;

rámutat egyes konkrét problémák fennállására; úgy véli, hogy ezek nem kérdőjelezik meg és nem veszélyeztetik a rendszert, hanem azt jelzik, hogy a rendszert javítani és aktualizálni kell, úgy véli továbbá, hogy ezekkel a problémákkal foglalkozni kell bizonyos fehér foltok megszüntetése, és ezáltal az egész rendszer megerősítése, valamint a jogállamiság és az alapvető jogok tiszteletben tartásának valamennyi tagállambeli biztosítása érdekében; megállapítja, hogy a schengeni térség és a digitális átalakulás számos lehetőséget teremtett az uniós polgárok számára; megjegyzi azonban, hogy a bűnüldözésnek és az igazságszolgáltatásnak a nyitott határok és az új technológiák miatt is hatékony eszközökre van szüksége a súlyos nemzetközi bűncselekmények üldözéséhez;

megjegyzi, hogy e problémák főként a börtön- és fogvatartási körülményekhez, az arányossághoz, az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos eljárások során az uniós jogban rögzített eljárási biztosítékok végrehajtásához, különösen a kettős – vagyis a végrehajtó és a kibocsátó tagállamban egyaránt rendelkezése álló – védelem biztosításához, valamint a képzésekhez, konkrét jogállamisági problémákhoz, a szabadságelvonással járó büntetések végrehajtásához (32), a határidőkhöz (33) és az érintett személy távollétében hozott határozatokhoz kapcsolódnak; elismeri, hogy egyes esetekben felmerült a kettős büntethetőség kérdése (34); megállapítja ugyanakkor, hogy más alkalmakkor következetlen okok miatt tagadják meg az európai elfogatóparancsok végrehajtását; hangsúlyozza továbbá, hogy hiányzik az az átfogó adatrendszer, amely megbízható kvalitatív és kvantitatív statisztikák összeállítását tenné lehetővé az európai elfogatóparancsok kibocsátása, végrehajtása vagy megtagadása vonatkozásában; rámutat, hogy e problémák nemcsak aláássák a tagállamok közötti kölcsönös bizalmat, hanem társadalmi és gazdasági értelemben is nagy árat fizethetnek értük az érintett személyek, a családjaik és a társadalom egésze;

megállapítja, hogy néhány kérdés már részben megoldódott, és léteznek arra irányuló törekvések, hogy a problémákat a puha jog (az európai elfogatóparancsról szóló kézikönyv), a kölcsönös értékelések, az Eurojust segítségnyújtása, a gyakorló szakembereknek szóló képzési programok és eszköztárak „Jogérvényesülés” uniós program keretében történő finanszírozása, a Bíróság ítélkezési gyakorlata és a kiegészítő jogszabályok (a 2009/299/IB kerethatározat és a gyanúsítottak és a vádlottak 2009. évi ütemtervben meghatározott eljárási jogaira vonatkozó irányelvek, különösen a 2013/48/EU irányelv elfogadása) kombinációjával oldják meg, más problémák azonban továbbra is léteznek;

rámutat arra, hogy az európai elfogatóparancsot meg kell erősíteni és fejleszteni kell, hatékonyabbá kell tenni, biztosítani kell közvetlen hatályát és a tagállami bíróságok döntéseinek tiszteletben tartását, szem előtt tartva ugyanakkor az arányosság elvét, mivel az erősebb Unióra vonatkozó cél szükségessé teszi, hogy a tagállamok megbízzanak a többi tagállam igazságszolgáltatási és büntetés-végrehajtási rendszerében, amihez ez a mechanizmus elengedhetetlen; emlékeztet rá, hogy ha a kölcsönös elismerés büntetőjogi kérdésekben meggyengül, akkor más területeket is meg fog gyengülni, ami hátrányos lenne a közös politikák – például a belső piac – hatékony kezelése szempontjából;

megjegyzi, hogy az EUMSZ-hoz csatolt 21. és 22. jegyzőkönyv két tagállam számára biztosít különleges státuszt – Írország dönthet a részvételről, Dánia pedig nem vesz részt az uniós büntetőjogban –, ami azt jelenti, hogy az említett országok részt vesznek ugyan az európai elfogatóparancs rendszerében, azonban nem feltétlenül vesznek részt más eszközökben, például az eljárási biztosítékokra vonatkozó irányelvekben; kiemeli a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségen belüli következetesség biztosításának fontosságát;

hangsúlyozza, hogy az európai elfogatóparanccsal nem szabad visszaélni kisebb súlyú jogsértések esetében, amennyiben nem állnak fenn az előzetes letartóztatás indokai; emlékeztet rá, hogy az európai elfogatóparancsot alkalmazását a súlyos bűncselekményekre kell korlátozni, amennyiben feltétlenül szükséges és arányos; szorgalmazza, hogy az európai elfogatóparancs kiadása előtt alkalmazzanak kisebb beavatkozással járó jogi eszközöket, például az európai nyomozási határozatot; rámutat, hogy a kibocsátó hatóságoknak arányossági ellenőrzéseket kell végezniük, figyelembe véve i. a bűncselekmény súlyosságát, ii. a valószínűsíthető büntetést, amennyiben a személyt bűnösnek találják a feltételezett bűncselekmény tekintetében, iii. a személy fogva tartásának valószínűségét az átadást követően a kibocsátó tagállamban, iv. a keresett személy és a családjának jogaira kifejtett hatást, valamint v. a bűncselekmény áldozatainak érdekeit; kéri a tagállamokat és igazságügyi hatóságaikat, hogy az európai elfogatóparancs kibocsátását követően indokolatlan késedelem nélkül dolgozzák fel az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos ügyeket annak érdekében, hogy az előzetes letartóztatás a lehető legrövidebb ideig tartson;

hangsúlyozza, hogy a Bíróság szerint az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadása kivételt jelent a kölcsönös elismerés alól, és szigorúan kell értelmezni (35), amennyiben az elismerés megtagadásának egyik oka (az EEP kerethatározat 3. és 4. cikke) vagy az egyik biztosíték (ugyanezen kerethatározat 5. cikke) alkalmazandó, vagy összhangban van a Bíróság ítélkezési gyakorlatával;

felszólít, hogy tegyék lehetővé a megtagadást, amennyiben alapos okkal feltételezhető, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtása összeegyeztethetetlen lenne a végrehajtó tagállamnak az EUSZ 6. cikke és az Európai Unió Alapjogi Chartája értelmében fennálló kötelezettségeivel; rámutat, hogy amennyiben a végrehajtás megtagadása az alapvető jogok megsértése alapján indokolt, a végrehajtó tagállamnak meg kell állapítania az alapvető jogok megsértésének komoly kockázatát, és a jogbizonytalanság és az esetleges büntetlenség elkerülése érdekében ténybeli és objektív elemek alapján kell megállapítania a végrehajtás megtagadásának okait; emlékeztet arra, hogy az EUB-nak ítélkezési gyakorlata szerint a Charta az alapvető jogok védelmének közös normája az EU-ban (36);

Ajánlások az európai elfogatóparancs működésének javítására

10.

felszólítja a Bizottságot, hogy bocsásson rendelkezésre egyértelmű, érthető, átfogó és összehasonlítható adatokat, mivel a meglévő adatok zavarosak, és hamis benyomást kelthetnek az európai elfogatóparancsok hatékonyságával (illetve annak hiányával) kapcsolatban; felhívja a Bizottságot, hogy határozza meg azt a módszert, amellyel a tagállamoknak eleget kell tenniük azon kötelezettségüknek, hogy szisztematikusan megbízható és naprakész adatokat gyűjtsenek és továbbítsanak a Bizottságnak; felhívja a Bizottságot, hogy mérje fel az európai elfogatóparancsokról szóló bírósági határozatokat tartalmazó közös adatbázis létrehozásának lehetőségét – kizárólag anonimizált adatokat használva –, amely intelligens és hatékony eszközzé válik az igazságügyi együttműködés felmérésére, a hiányosságok feltárására, és jobban felkészült az esetleges kiigazításokra; emlékeztet arra, hogy az igazságügyi együttműködés kulcsfontosságú tényező a szociális, gazdasági, környezeti és digitális stabilitás garantálásában; ismét arra kéri a Bizottságot, hogy kérjen átfogó adatokat a tagállamoktól az európai elfogatóparancs mechanizmusának működésével kapcsolatban, valamint ezeket az adatokat foglalja bele a következő végrehajtási jelentésbe;

11.

úgy véli, hogy további horizontális intézkedéseket kell elfogadni a lojális együttműködés elvének előmozdítása – ahogyan az az EUSZ 4. cikkének (3) bekezdésében szerepel – és a nemzeti büntető igazságszolgáltatási rendszerekbe vetett kölcsönös bizalom növelése érdekében, ami hatékonyabb igazságügyi együttműködéshez vezet; rámutat, hogy a kettős büntethetőség ellenőrzése korlátozza a kölcsönös elismerést, és azt – az Európai Unió Bírósága szerint – megszorítóan kell értelmezni; hangsúlyozza azonban, hogy továbbra is aggodalomra ad okot azon bűncselekmények megfelelő fogalommeghatározásának hiánya, amelyekre már nem vonatkozik a kettős büntethetőség szabálya; megjegyzi, hogy a kölcsönös elismerésnek ideális esetben automatikusan kell működnie (37), anélkül, hogy újraértékelnék a vádemelés érdemi okait, és hogy a határozatokat nem szabad megtagadni, kivéve az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározatban kimerítően felsorolt megtagadási okok egyikét kiváltó okok vagy egyéb olyan körülmények megléte esetén, amelyek indokolják – miként azt az Európai Unió Bírósága is elismeri –, hogy korlátozzák a tagállamok közötti kölcsönös elismerés és kölcsönös bizalom elvét;

12.

hangsúlyozza, hogy a kölcsönös elismerés elvének a kölcsönös bizalmon kell alapulnia, amely kizárólag akkor valósítható meg, ha a büntetőeljárásokban Unió-szerte szavatolják a gyanúsítottak és a vádlottak alapvető jogait és eljárási jogait; emlékeztet arra, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog szavatolása érdekében fontos végrehajtani az eljárási jogokról szóló irányelveket; e tekintetben sürgeti a Bizottságot, hogy biztosítsa az említett irányelvek maradéktalan és helyes végrehajtását, valamint szükség esetén mérlegelje kötelezettségszegési eljárások indítását;

13.

felszólítja a Bizottságot, hogy elemezze a tagállamokban gyakori bűncselekményeket annak érdekében, hogy könnyebben azonosítani lehessen azokat az eseteket, amikor európai elfogatóparancsot kell használni, és segítse elő az arányossági értékeléseket; felszólítja a Bizottságot, hogy végezze el a kettős büntethetőség ellenőrzését nem igénylő bűncselekmények 32 kategóriáját tartalmazó lista alaki és tartalmi következetességének értékelését, szerepeltetve azon a súlyosság, a nemzetközi dimenzió vagy az Unió alapvető értékeire gyakorolt negatív hatás kritériumát; nagyobb jogbiztonságot kell biztosítani az alkalmazásban részt vevő valamennyi szereplő számára, és így el kell kerülni a felesleges konfliktusokat; felhívja a Bizottságot, hogy amennyiben lehetséges, teljes körűen értékelje a bűncselekmény-kategóriák egységes, konkrét bűncselekményeken és törvény által védett érdekeken alapuló listájának elkészítésével kapcsolatos kérdéseket; javasolja továbbá, hogy az értelmezés megkönnyítése érdekében vizsgálják meg egy melléklet csatolását, amely fogalommeghatározásokat tartalmaz a lista minden egyes bejegyzéséhez;

14.

hangsúlyozza, hogy fontos értékelni további bűncselekmények vagy bűncselekmény-kategóriák, mint egyes környezetkárosító bűncselekmények (pl. a hajók által okozott szennyezéssel kapcsolatos bűncselekmények), az adókijátszás bizonyos formái, a gyűlölet-bűncselekmények, a szexuális visszaélés, a nemi alapú erőszak, a digitális eszközökkel elkövetett bűncselekmények, mint például a személyazonosság-lopás, a tagállamok közrendje elleni, erőszakot vagy komoly veszélyt magukban foglaló bűncselekmények, a tagállamok alkotmányos integritása elleni, erőszakot alkalmazó bűncselekmények, a népirtás, az emberiesség elleni bűncselekmények és a háborús bűncselekmények felvételét az igazságügyi együttműködésre, a jogállamiságra és az alapvető jogokra irányuló megerősített tagállami kötelezettségvállalás keretében; hangsúlyozza, hogy az ilyen típusú bűncselekmények terén folytatott nagyobb fokú igazságügyi együttműködés elősegítheti az Unió számára a kiemelt célkitűzéseinek elérését, valamint megerősítheti a demokrácia és a jogállamiság tiszteletben tartásának kultúráját az Unióban;

15.

üdvözli az Európai Bizottság által a közelmúltban létrehozott, európai elfogatóparanccsal foglalkozó koordinációs csoportot; úgy véli, hogy ez a csoport hozzá fog járulni a naprakész és megbízható információk és a bevált gyakorlatok gyors cseréjének fokozásához és az együttműködés megerősítéséhez, ami az igazságügyi hatóságok körében az európai elfogatóparancs egységesebb alkalmazását eredményezheti, és emellett a végrehajtó és a kibocsátó tagállamokban az európai elfogatóparancs által érintett személyeket képviselő ügyvédek közötti jobb információcserét is előrevetíti;

16.

emlékeztet arra, hogy elméletileg az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat 2. cikkének (2) bekezdésében meghatározott büntetési küszöbérték célja az európai elfogatóparancs arányosságának biztosítása; felszólítja azonban a Bizottságot, hogy elemezze a hároméves küszöbérték csökkentésének lehetőségét bizonyos bűncselekmények, például az emberkereskedelem, a gyermekek szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia tekintetében;

17.

felszólítja a Bizottságot, hogy pontosítsa az európai elfogatóparancs küszöbértékének megfelelő fő bűncselekmények járulékos vagy kapcsolódó bűncselekményeinek kérdését, például mérlegelve az európai elfogatóparancsról szóló kézikönyv frissítését vagy esetleg a büntetőjog harmonizációja terén uniós eszközök révén, beleértve az európai elfogatóparancsok tagállamokban való alkalmazásának e tekintetben történő feltüntetését; e tekintetben emlékeztet arra, hogy az európai elfogatóparancs a járulékos és a kapcsolódó bűncselekmények tekintetében nem szabályozza az átadást, és hogy a specialitás szabályát lehet alkalmazni, kizárva a kibocsátó tagállamot e bűncselekmények büntetőeljárás alá vonásából;

18.

hangsúlyozza annak fontosságát, hogy pontosabban határozzák meg az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban részt vevő nemzeti hatóságok és uniós szervek feladatait és hatásköreit, és biztosítsák, hogy azok specializáltak legyenek és gyakorlati tapasztalattal rendelkezzenek; megerősíti, hogy a végrehajtó hatóság széles mérlegelési jogköre láthatólag nehezen egyeztethető össze a kölcsönös elismerés elvével, vagy akár ellentétes is azzal, az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat 3. és 4. cikkében megállapított és az Európai Unió Bírósága által kifejtett, az el nem ismerésre vonatkozó indokokon kívül; meggyőződése, hogy az „igazságügyi hatóság” fogalma eltérő értelmezéseinek áthidalása érdekében az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat felülvizsgálata során létre kell hozni egy olyan eljárást, amelynek keretében az európai elfogatóparancsot a kibocsátó tagállamban szükség esetén bíró, bíróság, nyomozási bíró vagy ügyész érvényesítheti, a Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban; úgy véli, hogy ha az egyértelműen a kettős büntethetőség fogalommeghatározásába tartozó, illetve azon kívül eső bűncselekmények tekintetében biztosítható a jogbiztonság, akkor a kettős büntethetőség eseteiben korlátozni kell a mérlegelési jogkört; megerősíti, hogy a jogállamiság, az alapvető jogok, a börtönkörülmények és a gyakorló szakemberek más jogrendszerekkel kapcsolatos ismereteinek javítása hozzá fog járulni a kölcsönös bizalom és a kölcsönös elismerés megerősítéséhez;

19.

felszólítja a Bizottságot, hogy folytassa az európai elfogatóparancs és más igazságügyi együttműködési eszközök átültetésének értékelését, és szükség esetén indítson kötelezettségszegési eljárást;

20.

felszólítja a tagállamokat, hogy időben és átfogóan hajtsák végre az EEP kerethatározatot és az EUB európai elfogatóparancsra vonatkozó, idevágó ítéleteit, valamint a büntetőügyekkel kapcsolatos további jogi eszközöket; hangsúlyozza, hogy az olyan eszközök, mint a fogvatartottak átszállításáról szóló 2008/909/IB kerethatározat, a próbaidőről és az alternatív szankciókról szóló 2008/947/IB kerethatározat, az európai nyomozási határozat, az igazságügyi felügyeletet elrendelő európai határozat és a büntetőeljárás átadásáról szóló európai egyezmény (38), egyrészt kiegészítik az európai elfogatóparancsot, másrészt annak hasznos és kisebb beavatkozással járó alternatívájaként szolgálnak; hangsúlyozza, hogy az európai elfogatóparancs csak akkor használható, ha minden más alternatív lehetőséget kimerítettek, és hogy az államok ne vegyék igénybe az európai elfogatóparancsot olyan helyzetekben, amikor egy kisebb beavatkozással járó intézkedés ugyanolyan eredményekkel járna, ideértve például a videokonferenciák útján történő kihallgatásokat és a kapcsolódó eszközöket; sürgeti a tagállami hatóságokat, hogy lehetőség szerint ezeket az alternatív eszközöket használják az európai elfogatóparancs kibocsátása helyett;

21.

annak biztosítására kéri a tagállamokat, hogy az igazságügyi hatóságok számára álljanak rendelkezésre az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárások során az őrizet elrendelésétől és a kényszerintézkedésektől eltérő alternatívák, különösen akkor, ha az adott személy belegyezik az átadásába, kivéve, ha a megtagadás szükséges és indokolt;

22.

tudomásul veszi a büntetőeljárás során az 2013/48/EU irányelv végrehajtásáról szóló, aggasztó bizottsági jelentést; sürgeti a Bizottságot, hogy továbbra is értékelje, hogy a tagállamok betartják-e az irányelvet, és tegye meg a megfelelő intézkedéseket az irányelv rendelkezéseinek való megfelelés biztosítása érdekében, ideértve a kötelezettségszegési eljárásokat is; sürgeti a Bizottságot, hogy fokozza az eljárási biztosítékra vonatkozó valamennyi irányelv teljes körű végrehajtásának biztosítására irányuló erőfeszítéseket annak biztosítása érdekében, hogy a keresett személyek a határokon átnyúló eljárásokban hatékony védelemért folyamodhassanak; sürgeti továbbá a Bizottságot, hogy a büntetőeljárás során gyanúsított és vádolt kiszolgáltatott személyekre vonatkozó eljárási biztosítékokról szóló, 2013. november 27-i bizottsági ajánlás (39) nem megfelelő végrehajtása fényében – különös tekintettel a kiszolgáltatott felnőttekre – mérlegelje intézkedések meghozatalát;

23.

felszólítja a tagállamokat, hogy biztosítsanak rugalmasságot az európai elfogatóparancs nyelvi rendszerei számára, és e tekintetben dolgozzanak ki és alkalmazzanak közös gyakorlatokat, ugyanakkor a büntetőeljárás során biztosítsák a tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogot a 2010/64/EU irányelvvel összhangban; e tekintetben felszólítja a tagállamokat, hogy hozzák létre a késedelmek vagy akadályok elkerüléséhez szükséges mechanizmusokat; sajnálatosnak tartja, hogy az EEP kerethatározat nem ír elő határidőket a lefordított európai elfogatóparancsok továbbítására;

24.

felszólítja a Bizottságot, hogy gondoskodjon a határidők egységes alkalmazásáról és hatékony ellenőrzéséről;

25.

felszólítja a Bizottságot, hogy biztosítson megfelelő finanszírozást az Eurojust és az Európai Igazságügyi Hálózat (EIH) számára, hogy meg tudják könnyíteni és koordinálni tudják az európai elfogatóparancsot; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az ügynökség előtt álló, a folyamatosan növekvő ügyforgalom jelentette kihívások fényében elégtelenek a Bizottság Eurojustra vonatkozó jelenlegi költségvetési előirányzatai, és hogy ezek a megnövekedett munkateher ellenére a finanszírozás stagnálásához vezettek; rámutat, hogy az ügynökség feladatainak ellátásához elengedhetetlen, hogy a Eurojust költségvetése a feladataihoz és a prioritásaihoz illeszkedjen; ismételten kéri egy európai elfogatóparanccsal foglalkozó külön igazságügyi hálózat létrehozását;

26.

felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsanak megfelelő finanszírozást az európai elfogatóparancs által érintett személyeknek nyújtandó költségmentesség, többek között a kibocsátó és a végrehajtó tagállamban az átadás elrendelése előtt biztosítandó jogi segítségnyújtás tekintetében, biztosítsanak finanszírozást a megfelelően képzett tolmácsok és fordítók részére, nyújtsanak szakmai képzést az európai elfogatóparanccsal foglalkozó szakemberek, többek között a rendőrök, az ügyészek, a bírák és a védőügyvédek számára, különösen az európai elfogatóparancs alapjogi szempontjaival, az arányosság értékelésével, az őrizet alternatív intézkedéseivel és az európai elfogatóparancs esetében biztosítandó képviselettel kapcsolatos területeken, valamint az EUB-hoz benyújtott, előzetes döntéshozatal iránti kérelemhez kapcsolódó eljárás és a más tagállami hatóságoktól kért biztosítékok tekintetében; kiemeli az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (EJTN) programjainak, például az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos szimulációk és a nyelvi képzés értékét; hangsúlyozza, hogy a fegyveregyenlőség elvének biztosítása érdekében az ügyvédek számára hozzáférést kell biztosítani a célzott, elérhető és megfizethető képzésekhez; kéri a Bizottságot, hogy mozdítsa elő és könnyítse meg az ilyen képzések nyújtását;

27.

felhívja a Bizottságot, hogy a tagállamokkal együttműködve támogassa és adott esetben fejlessze tovább az Európai Igazságügyi Képzési Hálózatot (EJTN) és a meglévő nemzeti igazságügyi képzési platformokat, és szükség esetén indítson képzési platformot szakértők és gyakorlati szakemberek számára a kölcsönös elismerés eszközeiről, többek között az európai elfogatóparancsról; megerősíti, hogy ismereteket kell nyújtania számukra az ilyen eszközök közötti szoros kapcsolatokról, beleértve a tapasztalatcserére szolgáló közös teret is;

28.

megjegyzi, hogy a hatóságok közötti együttműködés, így az alapvető jogok tiszteletben tartása is, a technológia és a digitalizáció alkalmazásával javítható; üdvözli az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) büntetőjogi őrizettel kapcsolatos adatbázisának a létrehozását; kéri, hogy (az uniós jog más területeihez hasonlóan) dolgozzanak ki központosított adatbázist, amely tartalmazza az európai elfogatóparancs alkalmazásának nemzeti ítélkezési gyakorlatát (40); úgy véli, hogy az európai elfogatóparanccsal foglakozó ügyvédek külön nyilvános adatbázisa hozzájárulhat az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jog garantálásához;

29.

kéri a végre nem hajtott európai elfogatóparancsok rendszeres felülvizsgálatát, továbbá annak fontolóra vételét, hogy ezeket, valamint a Schengeni Információs Rendszer második generációját (SIS II) és az Interpol megfelelő figyelmeztető jelzéseit vissza kell-e vonni; kéri továbbá, hogy az európai elfogatóparancsokat és a SIS II és az Interpol megfelelő figyelmeztető jelzéseit vonják vissza abban az esetben, ha az európai elfogatóparancs végrehajtását kötelezően megtagadták olyan okokból, mint a „ne bis in idem” elv;

30.

felszólítja a Bizottságot, hogy az EUSZ-hoz csatolt 2. jegyzőkönyvvel összhangban vegye figyelembe a nemzeti parlamentek véleményét, amennyiben úgy dönt, hogy jogalkotási aktusokra tesz javaslatot az uniós büntetőjog területén, mivel azok részvétele biztosítja a szubszidiaritás és az arányosság elve uniós büntetőjogon belüli alkalmazásának demokratikus ellenőrzését;

Az alapvető jogokra vonatkozó ajánlások

31.

felszólítja tagállamokat, hogy tartsák tiszteletben az EUSZ 2. cikkében foglalt (az emberi méltósággal, a szabadsággal, a demokráciával, az egyenlőséggel, a jogállamisággal és az emberi jogokkal, köztük a kisebbségi jogokkal kapcsolatos) kötelezettségeket; hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a Charta 47. cikkével és az EUB-nak állandó ítélkezési gyakorlatával összhangban minden olyan személynek, beleértve a bűncselekmények áldozatait és az európai elfogatóparancs által keresett személyeket is, akiknek az uniós jog által biztosított jogait és szabadságait megsértették, joga legyen a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz; hangsúlyozza, hogy a hatékony jogorvoslathoz való jog teljes mértékben való tiszteletben tartásával a végrehajtó tagállamban a jogorvoslatnak összhangban kell állnia az alkalmazandó kölcsönös elismerési szerződésben vagy jogszabályban megállapított határidővel, illetve ilyen határidő meghatározásának hiányában azt kellő gyorsasággal kell meghozni, annak biztosításához, hogy ne veszélyeztesse a kölcsönös elismerési folyamat célját;

32.

megjegyzi, hogy bár az EUSZ 7. cikkének (1) bekezdése szerinti eljárás alkalmazása érinti a kölcsönös elismerést, a Bíróság meglévő ítélkezési gyakorlatával összhangban, a végrehajtó hatóságnak minden konkrét esetben értékelnie kell, hogy megalapozottan feltételezhető-e, hogy az átadást követően fennállna az érintett személy alapvető jogai megsértésének veszélye; hangsúlyozza, hogy az EUSZ 7. cikke (1) és (2) bekezdésének alkalmazása nem jelenti az elismerés automatikus megtagadását, tekintettel a büntetőügyekben folytatott együttműködés fontosságára és az egész uniós igazságügyi együttműködési rendszer működésére; kiemeli a Eurojust azzal kapcsolatos szerepét, hogy ezzel összefüggésben segítséget nyújt a tagállamoknak a határozatok kibocsátásakor vagy végrehajtásakor, a bizalom és a kölcsönös elismerés erősítése érdekében; javasolja ezért az elővigyázatossági intézkedések rendszerének bevezetését, amelynek akár az eszköz felfüggesztése is része lehet, a tagállamok közötti garanciák, a bizalom és a kölcsönös elismerés megerősítése érdekében;

33.

kiemeli a börtönkörülmények és az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos intézkedések közötti összefüggést, és emlékezteti a tagállamokat arra, hogy az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 3. cikke és az Emberi Jogok Európai Bíróságának vonatkozó ítélkezési gyakorlata nem csupán negatív kötelezettségeket ró a tagállamokra, hanem pozitív kötelezettségeket is előír számukra: biztosítaniuk kell, hogy a börtönkörülmények az emberi méltósággal összhangban álljanak, és hogy jogsértések esetén alapos, hatékony vizsgálatokra kerüljön sor; arra kéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a fogva tartás normáinak javítására szolgáló, uniós szinten rendelkezésre álló jogi és pénzügyi eszközöket;

34.

aggodalmának ad hangot a bizonyos tagállamokban fennálló börtönkörülmények miatt; e tekintetben üdvözli az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének új, büntetőjogi őrizettel kapcsolatos adatbázisát (41), és úgy véli, hogy ez az első pozitív lépést jelenti az Unión belüli börtönkörülmények közös értékelésének javítása irányába;

35.

ismételten arra kéri (42) a tagállamokat, hogy javítsanak az elégtelen börtönkörülményeken; kéri a Bizottságot, hogy teljes mértékben használja ki a büntetés-végrehajtási intézetek korszerűsítésének uniós strukturális alapokból való finanszírozásával kapcsolatos lehetőséget; e tekintetében emlékeztet arra, hogy a Tanács „A kölcsönös elismerés előmozdítása a kölcsönös bizalom erősítése révén” című, 2018. évi következtetéseiben (43) szintén felkérte a Bizottságot hogy, hogy mozdítsa elő az uniós források arra való felhasználását, hogy a tagállamok támogatást kapjanak az elégtelen börtönkörülményekkel kapcsolatos probléma kezeléséhez;

36.

ismételten hangsúlyozza egy, a demokráciával, a jogállamisággal és az alapvető jogokkal foglalkozó, esetleges jogalkotási javaslat formáját öltő uniós mechanizmus fontosságát, amelyet egy független és bizonyítékon alapuló éves felülvizsgálatból és országspecifikus ajánlásokból álló intézményközi megállapodás támaszt alá, annak értékelése céljából, hogy valamennyi uniós tagállam megfelel-e az EUSZ 2. cikkének, a tagállamok közötti kölcsönös bizalom javítása érdekében; tudomásul veszi, hogy egy, a demokráciával, a jogállamisággal és az alapvető jogokkal foglalkozó uniós mechanizmus kulcsfontosságú eszközként az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat alkalmazása keretében hozzájárulna a tagállamok közötti kölcsönös bizalom megerősítéséhez;

37.

felszólítja a Bizottságot, hogy tanulmányozza az eljárási jogokra, például az előzetes letartóztatás során a bizonyítékok elfogadhatóságára és a börtönkörülményekre vonatkozó kiegészítő eszközök megvalósíthatóságát, különösen az Európa Tanács normái vagy annál magasabb normák alapján, ideértve az előzetes letartóztatásra vonatkozó határidőket is; kijelenti, hogy a Bizottságnak a legmagasabb szintű normák elérésére kell törekednie, tiszteletben tartva a szubszidiaritás és az arányosság elvét; meggyőződése, hogy az előzetes letartóztatásra vonatkozó uniós szintű minimumszabályok hiánya, az előzetes letartóztatás végső megoldásként való alkalmazása és az alternatívák mérlegelése korlátozásának hiánya, valamint az, hogy az ügyek tárgyalásra való érettségét nem értékelik megfelelően, a gyanúsítottak és a vádlottak indokolatlan és túlságosan hosszú előzetes letartóztatását eredményezheti; emlékeztet arra, hogy e helyzetet a Covid19-világjárvány tovább súlyosbította; felhívja a Bizottságot, hogy valósítson meg uniós minimumszabályokat, különösen a büntetőeljárási biztosítékokra, valamint a börtön- és fogvatartási körülményekre vonatkozóan, és erősítse meg a nemzeti végrehajtó hatóságoknak az előzetes letartóztatás és a bebörtönzés feltételeire vonatkozóan szánt információs eszközöket az egyes tagállamokban;

38.

hangsúlyozza, hogy nem áll rendelkezésre olyan mechanizmus, amely az átadást követően biztosítaná a kibocsátó igazságügyi hatóságok által nyújtott biztosítékok megfelelő nyomon követését; kéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg az ezzel kapcsolatos lehetséges intézkedéseket;

39.

felszólítja a Bizottságot, hogy készítsen, többek között egy, a „ne bis in idem” elvnek való megfelelési értékelést, az európai elfogatóparancs kibocsátásakor egy arányossági ellenőrzést az összes releváns tényező és körülmény, például a bűncselekmény súlyosságának, az ügy tárgyalásra való érettségének, a keresett személy jogaira kifejtett hatásnak, a költségvonzatoknak és a megfelelő, kisebb beavatkozással járó alternatív intézkedés rendelkezésére állásának figyelembevételével, egy egységesített konzultációs folyamatot, amelynek keretében a kibocsátó és a végrehajtó tagállam illetékes hatóságai megoszthatják egymással az európai elfogatóparancsok végrehajtásával, különösen az arányossággal, a tárgyalásra való érettséggel és a joghatósági összeütközéssel kapcsolatos információkat, valamint egy áttekintést az EUMSZ 82. cikkének (1) bekezdése szerinti lehetséges jogalkotási intézkedéseket;

40.

felszólítja a tagállamokat, hogy ratifikálják az ENSZ kínzás elleni egyezményének fakultatív jegyzőkönyvét;

41.

rámutat, hogy az igazságügyi együttműködés – többek között az európai elfogatóparanccsal összefüggő – hiányosságai sérthetik az áldozatok érdekeit, valamint az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés megtagadásához és az áldozatok védelmének hiányához vezethetnek; hangsúlyozza, hogy az igazságügyi együttműködés hiányosságaiból fakadó büntetlenség káros és negatív hatást gyakorolhat a jogállamiságra, az igazságszolgáltatási rendszerekre és a társadalom intézményekkel kapcsolatos bizalmára, valamint magukra az áldozatokra és általában a társadalomra;

42.

hangsúlyozza, hogy az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége szerint a büntetőeljárásokban a vádlott rendelkezésére bocsátott, az eljárási jogokkal kapcsolatos információk terjedelmüket és továbbításuk módját tekintve is eltérnek; kéri a tagállamokat, hogy vezessenek be biztosítékokat annak biztosítása érdekében, hogy az egyéneket hatékonyan tájékoztassák eljárási jogaikról, amint egy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják őket;

43.

megjegyzi az EJEB normáit, valamint a 2013/48/EU irányelvben és a 2010/64/EU irányelvben meghatározott követelményeket; emlékeztet arra, hogy javítaná a képviselet minőségét, ha elegendő időt biztosítanának az ügy előkészítésére, valamint teljes körű és gyors hozzáférést biztosítanának az anyagokhoz; hangsúlyozza, hogy tekintettel az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárások határokon átnyúló jellegére, amelyek gyakran olyan vádlottakat érintenek, akik nem beszélik a végrehajtó tagállam nyelvét, a tolmácsolási szolgáltatásokhoz való hozzáférésnek az eljárás kezdeti szakaszában való biztosítása és különösen az ügyvédekkel való kommunikáció megkönnyítése a tisztességes eljárások alapvető biztosítéka és a 2010/64/EU irányelv szerinti követelmény; annak biztosítására kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy mind jogi, mind gyakorlati szempontból a kibocsátó és a végrehajtó tagállamban egyaránt garantálják az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogot és a költségmentességet;

Az európai elfogatóparancs koherens jogi kerete

44.

kijelenti, hogy az európai elfogatóparancs hatékony; úgy véli azonban, hogy az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos fő kérdések annak koherenciájával és hatékonyságával kapcsolatosak, ahol még van mit javítani, még akkor is, ha korlátozott kérdések merültek fel az uniós értékeknek és az alapvető jogoknak való megfeleléssel kapcsolatban;

45.

felszólítja a Bizottságot, hogy dolgozzon ki a kölcsönös elismerésre vonatkozó koherens politikát, amely figyelembe veszi az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatát, a tagállami büntetőjog és büntetőeljárási jog harmonizációjának jelenlegi szintjét, valamint a Charta által elismert alapvető jogokat;

46.

felszólítja a Bizottságot, hogy végezzen a kölcsönös elismerés eszközeire vonatkozó átfogó vizsgálatot az eltérések megelőzése érdekében, és biztosítsa ezek koordinálását és egymás közötti megfelelő kölcsönhatását; konkrétan vizsgálja meg, hogy az eszközt hogyan alkalmazzák a gyakorlatban a különböző országokban, meghatározva azokat a bevált gyakorlatokat, amelyek eredményeként bizonyos államok által kiadott elfogatóparancsok esetében nagy a megfelelés mértéke, valamint az olyan országokban megfigyelt sajátos nehézségeket, ahol különösen sokszor kerül sor az európai elfogatóparancsok elutasítására;

47.

kijelenti, hogy az európai elfogatóparancsról szóló kerethatározat végrehajtásával kapcsolatban azonosított koherenciaproblémákat gyakorlati intézkedések (a gyakorló szakemberek képzése), a puha jog (kézikönyvek és ajánlások), pontosan célzott jogalkotás (az igazságügyi hatóság, a „ne bis in idem”, az alapvető jogok stb. fogalmának meghatározása), és második lépésként a szükségesnek ítélt eszközökön keresztül a 9. kölcsönös értékelési kör figyelembevételével célzott kiegészítő jogszabályok (előzetes letartóztatás) kombinációjával lehet kezelni; úgy véli, hogy a Bizottságnak az európai elfogatóparancs minden tagállamon belüli maradéktalan és helyes végrehajtására kell törekednie, figyelembe véve a Bíróság ítélkezési gyakorlatát;

48.

javasolja, hogy a jogbiztonság és a különböző uniós eszközök közötti koherencia garantálása érdekében középtávon elő kell mozdítani egy uniós igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos kódex kidolgozását, amely rendszerezi a meglévő jogszabályokat;

Brexit

49.

felhívja a Bizottságot, hogy folytassa a tárgyalásokat az Egyesült Királysággal a gyanúsítottak és vádlottak eljárási és alapvető jogaival kapcsolatos uniós normák fenntartása érdekében; aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az európai elfogatóparancs bevezetése óta az Egyesült Királyságban elért eredmények drámaian a visszájukra fordulhatnak;

o o

50.

utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

(1) Lásd az EJEB Romeo Castaño kontra Belgium ügyben 2019. július 9-én hozott ítéletét az EJEE 2. cikke eljárási vonatkozásainak megsértéséről (hatékony vizsgálat).

(2) HL L 190., 2002.7.18., 1. o.

(3) HL L 337., 2008.12.16., 102. o.

(4) HL L 81., 2009.3.27., 24. o.

(5) HL L 294., 2009.11.11., 20. o.

(6) HL C 168. E, 2013.6.14., 82. o.

(7) HL C 285., 2017.8.29., 135. o.

(8) HL C 346., 2018.9.27., 94. o.

(9) Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0406.

(10) HL C 295., 2009.12.4., 3. o.

(11) HL L 280., 2010.10.26., 1. o.

(12) HL L 142., 2012.6.1., 1. o.

(13) HL L 294., 2013.11.6., 1. o.

(14) HL L 65., 2016.3.11., 1. o.

(15) HL L 132., 2016.5.21., 1. o.

(16) HL L 297., 2016.11.4., 1. o.

(17) HL L 130., 2014.5.1., 1. o.

(18) HL C 449., 2018.12.13., 6. o.

(19) HL C 422., 2019.12.16., 9. o.

(20) HL L 295., 2018.11.21., 138. o.

(21) Elfogadott szövegek, P9_TA(2020)0251.

(22) Az Európai Parlament és a Tanács 2012/29/EU irányelve (2012. október 25.) a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról (HL L 315., 2012.11.14., 57. o.).

(23) Az áldozatok jogaira vonatkozó uniós stratégia (2020–2025).

(24) Bíróság, C-261/09. sz. ügy, Mantello.

(25) Bíróság, C-453/16. PPU. sz. ügy, Özcelik; C-452/16. PPU. sz. ügy, Poltorak; C-477/16. PPU. sz. ügy, Kovalkovas; C-508/18. és C-82/19. PPU. sz. egyesített ügyek, OG és PI.

(26) Bíróság, C-399/11. sz. ügy, Melloni; vagy C-42/17. sz. ügy, M.A.S. és M.B.

(27) Bíróság, C-216/18. PPU. sz. ügy, Minister for Justice and Equality.

(28) Bíróság, C-404/15. és C-659/15. PPU. sz.egyesített ügyek, Aranyosi és Căldăraru; C-128/18. sz. ügy, Dorobantu.

(29) Bíróság, C-289/15. sz. ügy, Grundza.

(30) Bíróság, C-182/15. sz. ügy, Petruhhin; C-191/16. sz. ügy, Pisciotti; C-247/17. sz. ügy, Raugevicius; C-897/19. PPU. sz. ügy, Ruska Federacija kontra I.N. stb.

(31) HL L 303., 2018.11.28., 1. o.

(32) Bíróság, C-579/15. sz. ügy, Poplawski.

(33) Bíróság, C-168/13. PPU. sz. ügy, Jeremy F.

(34) Bíróság, C-289/15. sz. ügy (Grundza) iránymutatásával, hivatkozva a 2008/909/IB tanácsi kerethatározatra.

(35) Lásd például a Bíróság, C-216/18. PPU. sz. ügyet, Minister for Justice and Equality.

(36) Lásd a Bíróság C-399/11. sz. Melloni-ügyben hozott ítéletének 63. pontját és a C-128/18. sz. Dorobantu-ügyben hozott ítéletének 79. pontját.

(37) Lásd például a büntetőügyekben hozott jogerős határozatok kölcsönös elismeréséről szóló, 2000. július 26-i bizottsági közleményt (COM(2000)0495).

(38) Az Európa Tanács 073. sz. szerződése, 1972. május 15.

(39) HL C 378., 2013.12.24., 8. o.

(40) Lásd az Európai Parlament Kutatószolgálatának az európai elfogatóparancsról szóló, 2020. júniusi európai végrehajtás-értékelési tanulmányát.

(41) A FRA büntetőjogi őrizettel kapcsolatos adatbázisa, 2015–2019, https://fra.europa.eu/en/databases/criminal-detention/criminal-detention/home

(42) Az Európai Parlament 2017. október 5-i állásfoglalása a büntetés-végrehajtási rendszerekről és a börtönkörülményekről (HL C 346., 2018.9.27., 94. o.).

(43) HL C 449., 2018.12.13., 6. o.

Üles

Valige katsefunktsioonid, mida soovite proovida