6.6.2013   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 161/40

1.1

Az EGSZB támogatásáról biztosítja a keleti partnerséget, amelynek törekvése az, hogy előmozdítsa az Európa keleti szomszédságában fekvő országok gazdasági és társadalmi fejlődését, megszilárdítsa demokratikus intézményeiket, valamint elősegítse a közös európai tervet alkotó egységes norma- és értékegyüttes kialakulását.

Ennek kapcsán emlékeztet arra, mennyire fontos a civil társadalom részvétele, és milyen nélkülözhetetlen szerepet játszik a szociális partnereket (munkáltatói szervezeteket és szakszervezeteket) is bevonó társadalmi párbeszéd a vállalkozások és a munkavállalók eltérő társadalmi és gazdasági érdekeinek összehangolására képes konszenzus megtalálásában.

1.2

Az EGSZB kiemeli a társadalmi párbeszéd egyedülálló jellegét: minden olyan szinten és területen lehetővé kell válnia, amelyen a szociális partnerek jogos érdekeket érvényesíthetnek. Ezzel párhuzamosan és ezt kiegészítve civil párbeszédnek is zajlania kell, amelynek célja a széles értelemben vett részvételi demokrácia ösztönzése. Felhívja a figyelmet arra, hogy mind a társadalmi, mind a civil párbeszéd a szociális partnerek és a civil szervezetek függetlenségén alapul, és kéri ennek tiszteletben tartását, mivel a nemzetközi és európai szervezetek által meghatározott alapvető emberi és szociális jogok egyikéről van szó.

1.3

Az EGSZB kéri, hogy maradéktalanul vegyék figyelembe a keleti partnerségben a fenti alapjogokat és azokon belül elsősorban az egyesülési szabadságot és a kollektív tárgyaláshoz való jogot. Arra kéri az érintett országokat, hogy tegyék meg az ahhoz szükséges erőfeszítéseket, hogy előrehaladást érjenek el egy „szociális jogállam” kialakítása, valamint az európai és nemzetközi normák integrációja terén, az EU Alapjogi Chartája, az Európai Szociális Charta (Európa Tanács) és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által meghatározottak szerint. E normák tiszteletben tartásának így a társulási megállapodások kidolgozása és értékelése során hivatalosan alkalmazott kritériumok között kell szerepelnie. A keleti partnerség ennek kapcsán az Európai Bizottság által kereskedelmi téren az Általános Preferenciális Rendszere (GSP+) kidolgozásakor alkalmazott eljárást vehetné alapul.

1.4

Az EGSZB úgy véli, hogy a keleti partnerségnek eredményesen hozzá kellene járulnia a társadalmi párbeszéd megerősítéséhez a partnerországok szintjén, és ezért azt kéri, hogy a már létező egyeztetési struktúrákkal rendszeresen konzultáljanak a „társulási megállapodások” mind előkészítési, mind kiértékelési szakaszában. Az EGSZB emlékeztet e tárgyban arra, hogy a keleti partnerség által javasolt cselekvési tervek egy sor olyan, az energiával, a különböző gazdasági ágazatokkal, a közszolgáltatások szerepével stb. összefüggő területet fednek le, amelyek igen közvetlen hatással járnak a munkavállalók és a gazdasági szereplők érdekeire, és nemcsak az átfogó gazdaságpolitika, hanem a különféle érintett szektorok és térségek szintjén is indokolják az egyeztetést.

1.5

Az EGSZB üdvözli a civil társadalmi fórum (FSC) arra irányuló döntését, hogy felállítanak egy ötödik, a társadalmi párbeszédnek szentelt munkacsoportot, amely először 2012 novemberében ült össze Stockholmban.

1.6

Az EGSZB kéri, hogy úgy vizsgálják felül a civil társadalmi fórum szervezeteinek eljárási szabályzatát és kiválasztási módozatait, hogy a szociális partnerek képviselőinek részvétele azzal legyen arányos, hogy szervezeteik milyen szerepet töltenek be az érintett országokban. Hangsúlyozza, hogy a szociális partnerek és egyéb civil szervezetek kiegyensúlyozott képviselete – az EGSZB-ben egymás mellett létező három csoport példája alapján – fokozná a civil társadalmi fórum reprezentativitását és legitimitását a keleti partnerségben érdekelt nemzeti és európai hatóságok tárgyalópartnereként.

1.7

Az EGSZB azt szeretné, ha koordináció jönne létre a civil társadalmi fórum, annak nemzeti platformjai és a társadalmi párbeszéd nemzeti struktúrái között a struktúrák közötti felesleges és káros versengés elkerülése érdekében. A szociális partnerek nemzeti platformokon jelen lévő képviselői biztosíthatnák a kapcsolatot ezek és a létező két- vagy háromoldalú struktúrák között.

1.8

Az EGSZB azt javasolja, hogy hozzanak létre a keleti partnerségen belül egy specifikus „panelt”, amelynek fókuszában a foglalkoztatási és szociálpolitika állna. E panelt az Európai Bizottság Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatóságának kellene irányítania, és ezt bíznák meg azonnali hatállyal egy olyan szisztematikus program megvalósításával, amelynek célja a tapasztalatcsere ösztönzése és a bevált gyakorlatok azonosítása az EU és a partnerországok között a foglalkoztatási és szociálpolitika terén, tekintettel az ezek kapcsán a II. tematikus platform („gazdasági integráció és közeledés az EU politikáihoz”) által meghatározott célkitűzésekre. Hosszabb távon az EGSZB azt szeretné, ha e panel tematikus „platformmá” alakulhatna. Ez az ötödik platform lehetővé tenné a foglalkoztatási és szociálpolitikai kérdések teljes körű megválaszolását, amelyek jelentősége így elismerést nyerne a keleti partnerség által meghatározott négy másik prioritás mellett.

1.9

Az EGSZB üdvözli a Civil Társadalmi Eszköz és az Európai Demokrácia Alapítvány létrehozását, és azt kéri, hogy ez utóbbi mielőbb váljon működőképessé. Az EGSZB szeretné, ha ezek az alapok – tárgyilagos és átlátható kritériumok meghatározásán keresztül – hatásosan járulnának hozzá a civil társadalom és tevékenysége megerősítéséhez, és különösen a társadalmi párbeszéd fokozásához az érintett országokban. A fent említett Európai Demokrácia Alapítvány programjai keretében megvalósulhatna egy olyan, a társadalmi párbeszéd helyzetére vonatkozó országonkénti kutatás finanszírozása, amelynek révén kijelölhetők lennének e párbeszéd céljai és előrehaladási mutatói. Az EGSZB kéri ezenkívül egy átfogó programnak a „Kezdeményezés a délkelet-európai országok társadalmi kohéziójáért” mintájára történő bevezetését a keleti partnerség országai számára.

2.1

A keleti partnerség az európai szomszédsági politikának (ENP) az EU keleti szomszédjai (Örményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Moldova, Ukrajna) tekintetében történő elmélyítéseként jött létre – mint ahogy az Unió a Földközi-tengeri térségért az EU déli szomszédjai irányában törekszik az ENP megerősítésére – annak érdekében, hogy megvalósítsák a hat partnerország „politikai társulását és gazdasági integrációját” (1). A keleti partnerség hivatalosan 2009. május 7-én indult el, a hat partnerország államfőjének, valamint az EU és a tagállamok képviselőinek prágai csúcstalálkozója alkalmával.

2.2

A keleti partnerség kettős eljárást ajánl: (1) kétoldalút, amelynek célja „szorosabb kapcsolat létrehozása az EU és az egyes partnerországok között”; (2) többoldalút, amelynek célja „keret kialakítása, amelyben a közös kihívások megválaszolhatók”. Az Európai Bizottság ehhez a következő „négy tematikus platform” felállítását javasolta, amelyek összefognák a partnerországok, az uniós tagországok és intézmények képviselőit: (1) demokrácia, jó kormányzás és stabilitás; (2) gazdasági integráció és konvergencia az EU politikáihoz; 3) energiabiztonság; (4) az emberek közötti kapcsolatok. Ezenkívül „útmutató kezdeményezéseket” és „az intézményeket megerősítő programokat” is előirányoztak a javasolt eljárás alátámasztására.

2.3

A keleti partnerség szándéka szerint munkájában „a kormányképviselőkön és az Európai Bizottságon kívül (…) más uniós intézmények, nemzetközi szervezetek (mint az EBESZ és Európa Tanács), nemzetközi pénzügyi szervezetek, parlamentek, üzleti képviselők, helyi hatóságok és a tematikus platformok által lefedett területek érintettjeinek széles köre is részt vesz” (2). Konkrétabban civil társadalmi fórum (FSC) létrehozását javasolta „a civil társadalmi szervezetek közötti kapcsolatok ösztönzése és a közigazgatási hatóságokkal folytatott párbeszédük megkönnyítése céljából”.

2.4

E fórum feladata lenne annak elősegítése is, hogy szereplők széles köre vegyen részt benne, „így a szakszervezetek, munkáltatói szervezetek, szakmai egyesületek, nem kormányzati szervezetek, agytrösztök, nonprofit alapítványok, civil szervezetek, nemzeti és nemzetközi hálózatok, valamint minden egyéb megfelelő civil társadalmi szereplő” (3). Miután lezajlott az Európai Bizottság és a Tanács által a részvételben érdekelt civil szervezetek számára szervezett kiválasztási eljárás, a civil társadalmi fórum elsőként 2009 novemberében ült össze Brüsszelben. Az ülésen elfogadták a fórum eljárási szabályzatát, meghatározták a munkamódszereit és megválasztották irányítóbizottságát. Azóta minden évben közgyűlést tartott (2010. novemberben Berlinben, 2011. novemberben Poznańban és 2012. novemberben Stockholmban). Ösztönözte ezenkívül nemzeti platformok felállítását azzal a céllal, hogy decentralizálja fellépéseit a hat partnerország szintjére.

2.5

A keleti partnerség, amelynek tervét (4) az EGSZB kezdettől fogva üdvözölte, négy éve létezik, és ezalatt egy sor rendkívül hasznos reformot támogatott gazdasági, kereskedelmi, energiaügyi és a személyek szabad mozgásával összefüggő kérdésekben. A civil társadalomnak a fórumon keresztül a keleti partnerségben történő részvételét illetően az EGSZB sajnálja, hogy az uniós tagállamok civil társadalmi képviselői egyre kisebb mértékben vesznek részt az FSC tevékenységeiben, és kéri, hogy mind az FSC, mind az Európai Bizottság részéről kezdjék el megvizsgálni a fenti egyensúlyhiány orvoslására hivatott intézkedéseket és ösztönzőket. 2011. június 16-i véleményében (5) az EGSZB sajnálatát fejezte ki emellett annak kapcsán, hogy az FSC munkájában nem, vagy csak kis mértékben vesznek részt nemzeti szintről a munkáltatók, a szakszervezetek és az egyéb társadalmi-gazdasági szervezetek (gazdálkodók, fogyasztók, a kkv-k képviselői stb.).

2.6

Az EGSZB közvetített ezáltal bizonyos aggodalmakat, amelyeknek az európai és nemzetközi munkáltatói szervezetek és szakszervezetek már korábban is többször hangot adtak. Mario SEPI, az EGSZB elnöke ezért 2011. májusban az FSC irányítóbizottságának címzett levelében emlékeztetett arra, hogy a „civil társadalom” fogalma nemcsak a nem kormányzati szervezeteket és a közösségen alapuló szervezeteket foglalja magában, hanem „a munkaerő-piaci szereplőket (a szakszervezeteket és a munkaadókat), valamint a társadalmi és gazdasági szereplőket képviselő olyan szervezeteket is, amelyek nem a szó szoros értelmében vett szociális partnerek (például a fogyasztói szervezeteket)” (6).

2.7

Válaszul az FSC vállalta, hogy (1) némileg enyhíti a civil szervezetek kiválasztásának szabályait, amelyek – két egy éves időszakra korlátozva e szervezetek részvételét a fórum közgyűlésében - idővel a leginkább érintett munkáltatói és szakszervezetek háttérbe szorulását okoznák; és (2) a fórumon belül létrehoz egy ötödik, a „társadalmi párbeszédnek” szentelt munkacsoportot, amely kizárólagosság nélkül nyitva áll a munkaadói és szakszervezetek képviselői előtt. E munkacsoport a fórum 2012. novemberi, stockholmi közgyűlésén került felállításra.

2.8

Az FSC ezenkívül már 2011. novemberi (poznańi) közgyűlésén megvitatta státusza megszilárdításának és fellépése megerősítésének módjait. Úgy döntött ezért, hogy „Társulást” alakít ki, amelynek elismert jogi státusza lehetővé teszi, hogy részt vegyen az Európai Bizottság által a keleti partnerség számára meghirdetett együttműködési programokban, és „Állandó titkárságot” hoz létre, amely képes ellátni az FSC szerepéből eredő koordinációs feladatokat. Kérte továbbá egy „Eszköz” rendelkezésre bocsátását a civil társadalom és a civil szervezetek támogatására. Ragaszkodott emellett ahhoz, hogy elismerjék képviselői teljes jogú részvételét a keleti partnerség különböző tevékenységeiben, a többoldalú platformok megbeszéléseitől a miniszteri ülésekig.

3.1

A társadalmi párbeszéd a munkaadókat és munkavállalókat képviselő szervezetek közötti, vagy pedig azok és a kormány vagy annak képviselői (beleértve a helyi, ill. regionális önkormányzatokat is) közötti dialógus, amelynek célja a gazdasági és társadalmi fejlődés ösztönzése, valamint az eltérő társadalmi-gazdasági érdekekből eredő konfliktusok konstruktív megoldásának elősegítése. A társadalmi párbeszéd általában arra irányul, hogy olyan szabályozási keret jöjjön létre törvények, kormányhatározatok vagy kollektív munkaszerződések formájában, amelyek az aláíró feleket és megbízóikat kötik, ezek hatálya azonban – a kormány és a szociális partnerek döntése alapján – kiterjeszthető valamennyi társadalmi-gazdasági szereplőre. A társadalmi párbeszéd az egyes államok szintjén folyik, az azok által bevezetett szabályok és eljárások szerint. Az uniós és a velük szomszédos országok többségében két- vagy háromoldalú konzultációs és tárgyalási struktúrákra támaszkodik.

3.2

A társadalmi párbeszéddel együtt jár a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), az Európai Szociális Charta (Európa Tanács) és az EU Alapjogi Chartája által meghatározott alapvető szociális jogok elismerése. Ebből következően magában foglalja a munkaadói és szakszervezetek függetlenségének, továbbá a munkaadók és munkavállalók azon jogának elismerését, hogy az általuk választott szervezethez csatlakozzanak (az ILO 87. egyezménye).

3.3

A civil párbeszéd ellenben a civil szervezeteket kapcsolja össze egymással, illetve ezeket és a kormányt vagy annak képviselőit, célja pedig a részvételi demokrácia előmozdítása a polgárok szaktudására és elkötelezettségére támaszkodva, az általuk bizonyos érdekek védelmére, célok elérésére, vagy értékek érvényre juttatására létrehozott szervezeteken keresztül. Az EU számos tagországában, illetve szomszédos országában a civil párbeszéd országos szinten zajlik, gazdasági és társadalmi tanácsokhoz vagy civil társadalmi konzultatív bizottságokhoz hasonló jellegű szervezeteken keresztül.

3.4

A civil párbeszéd megkívánja az alapvető polgári és emberi jogok, és elsősorban az egyesüléshez és a békés tüntetéshez való jog és a szólásszabadság elismerését. E jogokat az EU Alapjogi Chartája határozza meg.

3.5

Bár a társadalmi és a civil párbeszéd is először az adott állam szintjén folyik, jelentőségük európai szinten is elismerésre került, mivel itt is megvalósul különféle formákban. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, az európai civil társadalom konzultatív szerveként, és különös tekintettel arra, hogy azonos arányban áll a munkaadók (I. csoport), a munkavállalók (II. csoport) és a civil társadalom egyéb szervezeteinek (III. csoport) a képviselőiből, „képes a társadalmi és a civil párbeszéd találkozási pontján elhelyezkedni”, és így „elősegíteni közös szempontok együttes kidolgozását, bevonva ebbe az általa képviselt különféle gazdasági, társadalmi és civil tevékenységi kategóriákat” (7).

4.1

Az EGSZB több véleményében is tárgyalta a szociális partnerek és a társadalmi párbeszéd helyzetét a keleti partnerség hat országában. Ennek a véleménynek a keretében és tudván, hogy olykor jelentős különbségek vannak az egyes országok között, nem volt lehetséges országonként elemezni a helyzetet. Az EGSZB ezzel kapcsolatban visszautal korábbi véleményeire, amelyek közül néhány alaposabban megvizsgálta ezeket a kérdéseket (8), és az alábbi észrevételeit arra szándékozik korlátozni, hogy felhívja a figyelmet a keleti partnerségben részt vevő különböző országok számára közös kérdésekre.

4.2

Mind a hat partnerországban léteznek munkaadói és munkavállalói szervezetek. Ezek némelyike a szovjet rezsim alatt meglévő társadalmi vagy gazdasági szervezetekben gyökerezik, a kilencvenes évek elején véghez vitt „új alapokra helyezést” követően. Mások az ezekben az országokban a Szovjetunió bukását követően megkezdett demokratizálódási és gazdasági liberalizációs folyamat során szerveződtek. Egyes országokban érvényesült a pluralizmus, és számos szervezet jött létre. Másokban egyetlen szervezet képviseli a munkaadókat (Azerbajdzsán, Grúzia és Moldova), illetve a munkavállalókat (Örményország, Azerbajdzsán, Grúzia, Moldova).

4.3

Országonként és szervezetenként eltérő az, hogy ezek a szervezetek mennyire függetlenek a kormányoktól és a hatóságoktól. Fehéroroszországban a jelenleg uralkodó rezsimnek egy pillanatig sem voltak aggályai azzal kapcsolatban, hogy közvetlenül beavatkozzon a munkaadói szervezetek és a szakszervezetek működésébe és tevékenységébe. Azokban az országokban, ahol csak egyetlen munkaadói vagy munkavállalói szervezet létezik, ezen szervezetek tulajdonképpeni monopóliuma olykor jelentősen korlátozza az egyesülési szabadság és a kollektív tárgyaláshoz való jog teljes körű gyakorlását. Végül meg kell jegyeznünk, hogy a régió minden országában – azokban is, amelyek hivatalosan kiállnak a demokrácia és a piacgazdaság mellett – a kormányok még mindig csak ímmel-ámmal fogadják el a munkaadói vagy munkavállalói képviseleti szervezetek függetlenségét és legitimitását. Ez egyébként nemcsak a szociális partnerekre vonatkozik, ahogy ezt a hatóságokkal és azok módszereivel kritikus civil szervezetek rendszeresen tapasztalják.

4.4

Mindegyik országban vannak nemzeti konzultációs és egyeztetési struktúrák, általában háromoldalú viszonylatban. Kétoldalú struktúrák is léteznek ágazati szinten, de sokkal vegyesebb képet mutatva. Az ILO vezető szerepet játszott ezen a területen, különösen a „tisztességes munka előmozdítását célzó nemzeti programok” létrehozása révén. A struktúrák megvannak ugyan, működésük azonban sok kívánnivalót hagy maga után. A társadalmi párbeszéd a legtöbb szervezet véleménye szerint sokszor még mindig túlságosan formális és epizódszerű, ráadásul jelentősen korlátozott azoknak a problémáknak a terén, amelyeket meg kellene oldani. A háromoldalú struktúrák valójában legtöbbször olyan csatornaként működnek, ahol a szociális partnerek tájékoztatást kapnak a kormányzattól azokról a döntésekről, amelyek sok esetben már meg is születtek, és nem módosíthatók. A keleti partnerséget és az azt kísérő programokat szinte soha nem vették fel ezeknek az üléseknek a napirendjére.

4.5

A hat partnerország mind ratifikálta az ILO alapvető egyezményeit, illetve néhány más fontos egyezményt, bár jelentős különbségek vannak abban, hogy a különböző országok miként integrálták ezeket az egyezményeket (az Ukrajna által ratifikált 69 egyezményből 61 van érvényben, Grúzia 16 egyezmény ratifikálására és alkalmazására szorítkozott). A hat ország integrálta továbbá az Európai Szociális Charta legfontosabb záradékait (jóllehet egyes, minden bizonnyal feloldható fenntartásokkal a kollektív panaszokkal kapcsolatos jegyzőkönyvre vonatkozóan). Mindez azonban nem jelenti azt, sőt, távol állunk attól, hogy az alapvető szociális jogokat maradéktalanul tiszteletben tartanák. Fehéroroszországon kívül Moldovával, Ukrajnával, Grúziával szemben is több panasz érkezett már az ILO-hoz. A jogállamiság megteremtésének nehézsége a szociális területen, valamint az a tény, hogy számos kormány kevés érdeklődést mutat az európai és nemzetközi normák iránt, nagyon is közvetlen következményekkel jár az egyesülési szabadság gyakorlására, a szociális párbeszédre, a szociális jogokra és általában véve a munkavállalók helyzetére. Azt is meg kell jegyezni, hogy mindezekben az országokban lassú és gyakran diszfunkcionális az igazságügyi intézményrendszer, mely úgy tűnik, nem képes megfelelő időben és kellően visszatartó erővel érvényt szerezni a jognak a szociális területen.

4.6

2010-ben a civil társadalmi fórum támogatásáról biztosított egy – az eurázsiai partnerségért alapítvány által javasolt – kutatási projektet, amelynek az a célja, hogy megvizsgálja a társadalmi párbeszéd helyzetét a különböző országokban. Az EGSZB felhívja a figyelmet, milyen fontos a fenti projekt, amely a civil társadalmat alkotó szervezeteknek a különböző országokban való feltérképezése érdekében a „civil társadalmi eszköz” által kidolgozott projekthez kapcsolódik. Az eredeti projektet, amelybe szorosan be kellene vonni a szociális partnerek képviselőit, minden bizonnyal integrálni lehetne ebbe a civil társadalomról szóló kutatásba. Ki kellene terjednie a társadalmi párbeszéd különböző szintjeire (nemzeti, regionális, helyi, háromoldalú, kétoldalú), és célként a hatékony szociális párbeszéd különböző országokban történő megvalósítása előtt álló akadályok és korlátok azonosítását kellene kitűznie magának. Az EGSZB kéri, hogy ezt a projektet emeljék azon programok prioritásai közé, amelyekhez a civil társadalmi fórum számára hozzáférést kellene biztosítani.

4.7

A civil társadalmi fórum a civil szervezetek támogatásával kidolgozott egy „Európai integrációs mutatót a keleti partnerség országai számára”, egy olyan elemzési eszközt, mely évente felméri az egyes keleti partnerországok által elért haladást mind az egymással, mind pedig az EU-val való együttműködésük terén. Az EGSZB megjegyzi azonban, hogy bár a mutató tartalmaz egy sor a keleti partnerséghez kapcsolódó célkitűzést, mégis kevéssé veszi figyelembe a szociális vetületet, a foglalkoztatást, a szabadságjogok és az alapvető szociális jogok tiszteletben tartását vagy pedig a hiteles szociális párbeszéd terén elérendő előrelépéseket. Az EGSZB ezért kéri, hogy a mutatót vizsgálják felül és egészítsék ki, valamint arra kéri a civil társadalmi fórumot, hogy ehhez támaszkodjon az európai intézmények e téren szerzett tapasztalataira, különösen az Európa Tanácsaiéra és az Európai Bizottság által az „Általános Preferenciális Rendszer” (GSP +) számára a kereskedelmi együttműködési politikája keretében meghatározott kritériumokra.

5.1

Az EGSZB a kezdetektől fogva hangsúlyozta a civil társadalom bevonásának fontosságát a keleti partnerség tervébe. A civil társadalmi fórum ezt szem előtt tartva jött létre. 2009-ben kiválasztották a részvételben érdekelt civil szervezeteket, az Európai Bizottság által szerkesztett „elvi dokumentumban” szereplő kritériumok alapján (földrajzi eredet/állampolgárság, sokszínűség és arányosság, tapasztalat az EU-val, az ENP-vel és a keleti partnerséggel kapcsolatos kérdésekben) (9). Az EGSZB ezzel kapcsolatban sajnálja, hogy a reprezentativitási követelmény hiánya – jóllehet a második kritérium konkrétan utal a munkaadói szervezetekre, a szakszervezetekre és a szakmai szövetségekre – a szociális partnerek feltűnő alulreprezentáltságához vezetett.

5.2

A civil társadalmi fórumnak eddig nem volt saját munkacsoportja a társadalmi párbeszéddel, a szociálpolitikával és a foglalkoztatási politikával, az alapvető szociális jogok tiszteletben tartásával kapcsolatos kérdések megtárgyalására. Igaz, e kérdések némelyikét megvitatták a II. munkacsoport („Gazdasági integráció és konvergencia az uniós politikákkal”) vagy az I. munkacsoport (demokrácia, emberi jogok, jó kormányzás és stabilitás) keretében. Egyértelmű azonban, hogy ezek a kérdések, hozzáadódva egy már nagyon sűrű menetrendhez, nem részesülhettek kellő figyelemben.

5.3

Az EGSZB következésképpen üdvözli a civil társadalmi fórum azon döntését, hogy létrehoz egy ötödik, a szociális párbeszédnek szentelt munkacsoportot, amelynek munkája nem csupán a társadalmi párbeszéd előmozdítására korlátozódna a hat partnerországban, hanem főként a széles értelemben vett gazdasági és szociálpolitikára, a közszolgáltatások szerepére, a munkaerőpiac működésére, a szakképzésre, a munkakörülményekre, magukra a munkaügyi kapcsolatokra összpontosítaná a figyelmét, röviden mindenre, ami általában a társadalmi párbeszéd tartalmát képezi, beleértve a szociális védelmet, a szociális jogok tiszteletben tartását, a nemek közötti egyenlőséget, az informális gazdaság és az elszegényedés elleni küzdelmet, a gyakran tömeges bevándorlás által okozott problémákat.

5.4

Nyilvánvaló, hogy ezek közül számos kérdéssel kapcsolatban a szociális párbeszéddel foglalkozó munkacsoportnak egyeztetnie kell a többi munkacsoporttal, főként az emberi jogokkal, a jó kormányzással és a gazdasági integrációval foglalkozókkal. Hozzá kell tenni, hogy jóllehet a munkacsoport összetétele a szociális partnerek képviselőinek részvételét feltételezi, nem szabad kizárni más képviselőket sem, így a fogyasztóvédelmi szervezetekét, a mezőgazdasági termelőkét vagy a szociális szférában aktív civil szervezetekét, akik számára szintén biztosítani kell a részvételt. Ez természetesen a többi munkacsoport összetételére is igaz: a probléma iránt érdeklődő munkaadói szervezetek és szakszervezetek képviselői számára is lehetővé kell tenni a részvételt.

5.5

Ezen ötödik munkacsoport felállítása maga után vonja, hogy annak vitairányítói (egy az EU-tól, egy pedig a partnerországoktól) részt vesznek a civil társadalmi fórum irányítóbizottságában, 17-ről 19-re emelve annak taglétszámát. Az EGSZB ugyanakkor emlékeztet arra, hogy ezt nem tekinthetjük a szociális partnerek elégséges képviseletének a civil társadalmi fórum vezetőségében. Az EGSZB ezért a civil társadalmi fórum eljárási szabályzatának felülvizsgálatát kéri annak érdekében, hogy biztosítható legyen a szociális partnerek megfelelőbb képviselete. Az is kívánatos lenne, hogy minden „Csoport” – az EGSZB által használt értelemben („munkaadók”, „szakszervezetek”, „egyéb civil társadalmi szervezetek”) – felelhessen a saját tagjai kiválasztásáért, az egyes „Csoportok”-hoz tartozó szervezetek helyzetéhez igazított kritériumoknak megfelelően.

5.6

A keleti partnerség alkalmat kell, hogy biztosítson a partnerországokban meglévő formális struktúrák keretében zajló társadalmi párbeszéd megerősítésére. Mostanáig a civil társadalmi fórum arra törekedett, hogy „nemzeti platformok” létrehozása révén decentralizálja tevékenységét. Ezek a platformok nagyon aktívak a legtöbb országban, azonban az állami hatóságokkal szembeni jogállásukat még definiálni kell. Kívánatos lenne, hogy ezek mellett a civil párbeszéd előmozdításáért felelős „platformok” mellett a meglévő nemzeti háromoldalú struktúrák is elismerést nyerjenek a társadalmi párbeszéd előmozdításában betöltött szerepükben, és hogy közvetlen kapcsolatot lehessen létrehozni a civil társadalmi fórummal csakúgy, mint a „nemzeti platformok”-kal. A keleti partnerségnek ehhez hasonlóan ösztönöznie kellene a partnerországokat arra, hogy módszeresen vonják be a szociális partnereket a nemzeti szintű szociális párbeszéd keretébe, a tevékenységeihez kapcsolódó valamennyi társadalmi és gazdasági szempont vonatkozásában, ami magában foglalja a kétoldalú alapon létrehozott „társulási megállapodásokat” is.

6.1

2011-ben az Európai Bizottság és az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) megvonta az ENP fellépésének mérlegét az EU-tól délre és keletre fekvő országok esetében, és új megközelítést javasolt az átalakuló szomszédság vonatkozásában (10). Ez az új megközelítés – teljes joggal – a demokrácia elmélyítésére, a civil társadalommal való partnerségek létrehozására koncentrál, ugyanakkor felhívja a figyelmet a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődésnek nyújtandó támogatás szükségességére, különösen a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés terén. Az Európai Bizottság és az EKSZ kiemeli ezzel kapcsolatban, hogy „az erőtlen növekedés, az növekvő munkanélküliség, valamint a gazdagok és szegények közötti egyre nagyobb szakadék táptalaja az instabilitásnak” az érintett országokban. Ez a partnerországokkal megkezdett makrogazdasági párbeszéden túlmenően szükségessé teszi „a foglalkoztatási és szociális szakpolitikákról folytatott párbeszéd elmélyítését”.

6.2

Az Európai Bizottság és az EKSZ által végzett értékelés természetesen figyelembe veszi a földközi-tengeri térség déli országaiban lezajlott jelentős változásokat. Az ott megfogalmazott megállapítások azonban szélesebb körben is érvényesek. A munkanélküliség, az elszegényedés, az informális gazdaság, a bevándorlás, az emberkereskedelem stb. keleten és délen is valós problémák, amelyeknek elbizonytalanító hatásai nem csupán az adott országok politikai intézményeit érintik, hanem az egész régiót. Az EGSZB 2011-ben támogatását fejezte ki a javasolt új stratégia iránt (11), következésképpen szeretné, hogy a kiegyensúlyozott és fenntartható, munkahely-teremtési potenciállal rendelkező és nagyobb szociális biztonságot nyújtó növekedést vegyék prioritásként teljes mértékben figyelembe a keleti partnerségre vonatkozó jövőbeli irányvonalak kidolgozása során.

6.3

A keleti partnerség a gazdasági integrációra és az EU politikáihoz való konvergenciára vonatkozó politikájával (II. tematikus platform) kapcsolatban tartalmaz néhány a foglalkoztatási és szociálpolitika terére vonatkozó célkitűzést. Az Európai Bizottság Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatósága ennek keretében több olyan tevékenységet indított, amely a foglalkoztatási és szociálpolitika területén „bevált legjobb gyakorlatok” terjesztését célozta. Strukturáltabb programot azonban máig nem sikerült felállítani, mivel egy partnerország nyilvánosan kétségbe vonta e kérdések relevanciáját a keleti partnerség szempontjából. Az EGSZB reméli, hogy el fogják tudni hárítani ezt az akadályt, és arra kéri az Európai Bizottság felelőseit, hogy indítsanak újra tárgyalásokat a szóban forgó ország új kormányával abból a célból, hogy az immár konstruktívabb megközelítést alkalmazzon e kérdésben.

6.4

Az EGSZB újra megerősíti a szociális dimenzió fontosságát, amelyet a keleti partnerség által javasolt reformprogram gazdasági dimenziójával egyenlően kell kezelni. Következésképpen kívánatosnak tartaná a Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatósága által a foglalkoztatási és szociálpolitikához kapcsolódó kérdések megtárgyalására javasolt „panel” felállítását. E panel célkitűzése néhány olyan norma és „bevált gyakorlat” előmozdítása kell, hogy legyen, amelyeket a partnerországok és az uniós képviselők a gazdasági haladást szükségszerűen kísérő szociális haladás mutatóiként közös megegyezéssel meghatároznak. Ötödik munkacsoportja révén az FSC-t be kellene vonni ebbe a munkába. Az EGSZB szeretné, ha hosszabb távon felülvizsgálnák a keleti partnerség prioritásainak négy platformra való felosztását, és ha megfelelőképpen intézményesítenének egy a foglalkoztatási és szociálpolitikára összpontosító ötödik platformot is.

6.5

A foglalkoztatási és szociálpolitikának a keleti partnerség prioritásai közé való felvételéhez megfelelő finanszírozásra és e prioritások végrehajtásához alkalmas programokra van szükség. Ehhez az Európai Bizottság felhasználhatná a „Délkelet-Európai Stabilitási Egyezmény” keretében néhány éve végrehajtott társadalmi kohéziós kezdeményezési program példáját. Ennek a programnak az volt a célja, hogy jobban integrálja a szociális dimenziót a gazdasági fejlődésbe és a régió fellendítésére irányuló erőfeszítésekbe, valamint hogy ennek érdekében elősegítse a szociális szektor megreformálását a „bevált legjobb európai gyakorlatok” alapján.

6.6

Az EGSZB támogatja, hogy az Európai Bizottság és az EKSZ döntése alapján létrehozzák a Civil Társadalmi Eszközt és az Európai Demokrácia Alapítványt, amelyek a remények szerint hozzájárulnak a civil társadalom, a civil szervezetek és azok cselekvési kapacitásának megerősítéséhez. Ugyanakkor – ahogy azt 2003-ban (12) és 2011-ben (13) is tette – újból kéri az Európai Bizottságot, „hogy a hibák elkerülése érdekében vonja le a következtetéseket a nyugat-balkáni civil társadalmi eszközzel szerzett tapasztalatokból”, különösen pedig, hogy nagyobb mértékben vegye figyelembe a szociális partnerek, valamint más gazdasági és szociális jellegű szervezetek sajátosságait a finanszírozási forrásokhoz való hozzáférés terén.

6.7

Az EGSZB végül azt szeretné, ha a keleti partnerségben már részt vevő szervezetek nagyobb mértékben figyelembe vennék a szociális dimenziót. Ennek megfelelően kéri az Európa Tanácsot, hogy a jövőben egészítse ki jelentéseit és ajánlásait a szociális jogok helyzetének értékelésével, amelyet az Európai Szociális Chartában meghatározott elvek, valamint az érintett tagállamok által ratifikált vagy nem ratifikált cikkek alapján végezne el. Szeretné továbbá, ha az ILO-t, amely háromoldalú, ráadásul az érintett országokban rendkívül tevékeny szervezet, ezentúl szorosabban bevonnák a keleti partnerség munkáiba.