1

1956‑ban Giuseppe Cipriani, a felperes Arrigo Cipriani apja és egy harmadik személy megalapította a Hotel Cipriani SpA‑t, a beavatkozó fél – a Hotel Cipriani Srl – jogelődjét. 1958 márciusában a Cipriani nevet viselő szálloda megnyitotta kapuit a vendégek előtt.

2

1966‑ban a harmadik személynek a beavatkozó fél jogelődjén belüli társasági részesedését átruházták a Stondon, Ondale and Patmore Company Ltd‑re.

3

1967‑ben Giuseppe Cipriani és a Stondon, Ondale and Patmore Company megállapodást kötöttek, amelynek értelmében az előbbi személynek a beavatkozó fél jogelődjén belüli társasági részesedésének egészét az utóbbira ruházták át (a továbbiakban: 1967‑es megállapodás). Az említett jogelőd részére ezenfelül engedélyezték a Cipriani név bizonyos feltételekkel történő használatát.

4

1969. december 12‑én a beavatkozó fél jogelődje kérelmezte a CIPRIANI olasz szóvédjegy lajstromozását, amelyet 1971. december 9‑én 254410. számon lajstromoztak, többek között a következő leírásnak megfelelő szolgáltatások tekintetében: „Szállodák, éttermek, bárok, kávézók, snack‑bárok és vendéglátóipari létesítmények”.

5

1996. április 1‑jén a beavatkozó fél jogelődje a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK módosított tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) (helyébe lépett az európai uniós védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet [HL 2009. L 78., 1. o.]) alapján európai uniós védjegy lajstromozása iránti kérelmet nyújtott be az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalához (EUIPO).

6

A lajstromoztatni kívánt védjegy a CIPRIANI szómegjelölés volt.

7

A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 16‑i Nizzai Megállapodás szerinti 16., 35. és 42. osztályba tartozó árukkal és szolgáltatások vonatkozásában nyújtották be, amelyek ezen osztályok tekintetében az alábbi leírásnak felelnek meg:

8

Az európai uniós védjegybejelentést a Közösségi Védjegyértesítő1997. november 3‑i 26/1997. számában hirdették meg. A bejelentett védjegyet 1998. július 9‑én a 115824. számon lajstromozták.

9

2006‑ban a beavatkozó felet mint a vitatott védjegy jogosultját bejegyezték az EUIPO‑nál.

10

2009. július 31‑én a felperes törlési kérelmet nyújtott be a vitatott védjeggyel szemben az EUIPO‑hoz a védjegy árujegyzékébe tartozó valamennyi áru és szolgáltatás tekintetében. Az említett kérelem alátámasztásaként hivatkozott törlési okok először is a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdése b) pontjában foglalt okok voltak, mivel a felperes szerint az európai uniós védjegyet rosszhiszeműen lajstromoztatták, másodszor pedig, a 207/2009 rendelet 53. cikke (2) bekezdésének a) pontjában foglalt okok, a Codice della Proprietà Industriale (olasz iparjogvédelmi törvénykönyv; a továbbiakban: CPI) 8. cikkének (3) bekezdésével együttesen értelmezve, mivel szerinte az említett védjegy sértette egy közismert személy nevét, nevezetesen a Cipriani nevet, amelynek közismertsége egyértelműen a felperes személyéhez köthető, aki olyan híresség, akinek vendéglátóipari tevékenysége világszerte ismert.

11

2011. november 29‑i határozatával a törlési osztály elutasította a törlési kérelmet. Először is azt állapította meg, hogy a törlési kérelem a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének b) pontjára alapított részében elfogadhatatlan, mivel egy európai uniós védjegyek ügyeire hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság már jogerős határozatot hozott ugyanezen kérdést illetően. Másodszor úgy vélte, hogy ami a 42. osztályba tartozó szállodai és vendéglátóipari, valamint ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokat illeti, a felperes szándékosan tűrte a vitatott védjegy használatát több mint öt éven keresztül, a CPI 28. cikke értelmében véve. Ebből azt a következtetést vonta le, az említett szolgáltatásokat illetően, hogy a törlési kérelem az ugyanezen rendelet 52. cikke (2) bekezdésének a) pontjára alapított részében elfogadhatatlan. Harmadszor, ami a 16. és a 35. osztályba tartozó árukat és szolgáltatásokat illeti, elutasította a törlési kérelmet az ugyanezen rendelet 53. cikke (2) bekezdésének a) pontjára alapított részében, a CPI 8. cikkének (3) bekezdésével együttesen értelmezve, amiatt, hogy a felperes névhez fűződő jogát nem sértették meg.

12

2012. január 27‑én a felperes a törlési osztály határozatával szemben fellebbezést nyújtott be az EUIPO‑hoz a 207/2009 rendelet 58–64. cikke alapján.

13

2014. március 14‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) az EUIPO negyedik fellebbezési tanácsa elutasította a fellebbezést.

14

Először is, a törlési kérelem azon részét illetően, amely a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének b) pontján alapult, a fellebbezési tanács a rosszhiszeműség hiányát állapította meg. E tekintetben megjegyezte, hogy az 1960‑as évektől kezdve a beavatkozó fél jogelődje, majd később maga a beavatkozó fél „vezette [a Hotel Ciprianit]”, és ez utóbbi volt a jogosultja az olasz CIPRIANI szóvédjegynek, amelyet 1971. december 9‑én lajstromoztak a Nizzai Megállapodás szerinti 29., 30., 32., 33. és 42. osztályokba tartozó áruk és szolgáltatások tekintetében, 254410. számon. Kiemelte, hogy e védjegy oltalmának érvényességét a felperes nem vitatta. E megállapítást követően úgy vélte, hogy európai uniós védjegy lajstromozását kérni, évek óta teljesen jogszerűen végzett tevékenységek tekintetében, semmi esetre sem minősül rosszhiszemű eljárásnak. A fellebbezési tanács ezenfelül pontosította, hogy a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division [legfelsőbb bíróság (Anglia és Wales), kancelláriai kollégium, Egyesült Királyság] 2008. december 9‑i ítélete (a továbbiakban: 2008‑as határozat) teljes körű, világos és meggyőző indokoláson alapult, és bár e nemzeti határozatnak nincs kötőereje, arra visszautalt.

15

Másodszor, a fellebbezési tanács elutasította a törlési kérelmet a 207/2009 rendelet 53. cikke (2) bekezdésének a) pontjának a CPI 8. cikkének (3) bekezdésével együttesen értelmezett rendelkezéseire alapított részében. Először is úgy vélte, hogy a felperes által szolgáltatott bizonyítékok kizárólag olyan iratokból álltak, amelyekben a felperest a vezetéknevével és az ahhoz kapcsolt keresztnevével jelölték, azaz Arrigo Ciprianiként, és önmagában a Cipriani családnév nem elegendő azon személy beazonosításához, akire az említett bizonyítékok vonatkoztak. Ebből arra következtetett, hogy a vitatott védjegy nem sérti a felperes nevéhez fűződő jogot, aki legfeljebb az Arrigo Cipriani név közismertségére hivatkozhat. Másodszor azt állapította meg, hogy a CPI 8. cikkének (3) bekezdése annak megelőzésére szolgál, hogy valamely harmadik személy egy közismert személy nevét bitorolja, és nem alkalmazható olyan esetben, amikor a védjegybejelentést egy ugyanezt a nevet viselő személy teszi. Márpedig a jelen esetben, mivel a beavatkozó fél jogelődje Guiseppe Ciprianinak, a felperes apjának törvényes jogutódja volt, a CPI 8. cikkének (3) bekezdésében említett helyzet nem állt fenn. Harmadszor, a felperes nem bizonyította, hogy az olasz jog az irányadó‑e – és ha igen, akkor milyen feltételek mellett – arra az esetre, ha két személynek azonos a családneve, és a hivatkozott név azt követően tett szert közismertségre, hogy a vitatott megjelölést az üzleti életben használni kezdték.

16

Harmadszor, a fellebbezési tanács úgy vélte, hogy ennélfogva nem kell vizsgálni, hogy a felperes tűrte‑e a vitatott védjegy beavatkozó általi használatát, továbbá úgy vélte, hogy a törlési kérelem elfogadhatatlan, mivel a beavatkozó fél állítólagos rosszhiszeműségének kérdését már jogerősen elbírálták, hiszen arról a 2008‑as határozatban már döntés született.

17

A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

18

Az EUIPO és a beavatkozó fél azt kéri, hogy a Törvényszék:

19

Keresete alátámasztásaként a felperes lényegében két – a 207/2009 rendelet 53. cikke (2) bekezdése a) pontjának a CPI 8. cikke (3) bekezdésével együttesen értelmezett rendelkezéseinek megsértésén, illetve az ugyanazon rendelet 52. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésén alapuló – jogalapra hivatkozik.

20

A Törvényszék megítélése szerint elsőként a második jogalapot kell megvizsgálni.

21

A felperes úgy véli, hogy a megtámadott határozat hibában szenved, mivel a fellebbezési tanács azt állapította meg, hogy nem állt fenn a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti rosszhiszeműség a vitatott védjegy bejelentésekor.

22

Az EUIPO és a beavatkozó fél vitatja a felperes érveit.

23

Emlékeztetni kell arra, hogy az uniós védjegyrendszer a 207/2009 rendelet 8. cikkének (2) bekezdésében foglalt azon elven alapul, miszerint a kizárólagos jogok az első bejelentőt illetik meg. Ezen elv értelmében valamely védjegy csak akkor lajstromozható uniós védjegyként, ha annak valamely korábbi védjegy – legyen az akár uniós védjegy, akár valamely tagállamban vagy a Benelux védjegyhivatalnál lajstromozott védjegy, vagy valamely nemzetközi lajstromozás tárgyát képező olyan védjegy, amelynek oltalma kiterjed valamely tagállamra vagy az Európai Unió egészére – nem képezi akadályát. Azonban a 207/2009 rendelet 8. cikke (4) bekezdése esetleges alkalmazásának sérelme nélkül, valamely nem lajstromozott védjegy harmadik személy általi puszta használata nem képezi akadályát annak, hogy azonos vagy hasonló védjegyet európai uniós védjegyként lajstromozzanak azonos vagy hasonló áruk vagy szolgáltatások tekintetében (lásd: 2013. július 11‑iSA.PAR. kontra OHIM – Salini Costruttori [GRUPPO SALINI] ítélet, T‑321/10, EU:T:2013:372, 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2016. január 28‑iGugler France kontra OHIM – Gugler [GUGLER] ítélet, T‑674/13, nem tették közzé, EU:T:2016:44, 70. pont).

24

Ezen elv alkalmazását árnyalja különösen a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének b) pontja, amelynek értelmében az európai uniós védjegyet az EUIPO‑hoz benyújtott kérelem vagy a védjegybitorlási perben előterjesztett viszontkereset alapján törölni kell, ha a megjelölést rosszhiszeműen jelentették be lajstromozásra. Az erre az indokra hivatkozni kívánó törlést kérelmező személyre hárul azon körülmények bizonyítása, amelyek alapján megállapítható, hogy az európai uniós védjegy jogosultja e védjegyet rosszhiszeműen jelentette be lajstromozásra (lásd: 2015. február 26‑iPangyrus kontra OHIM – RSVP Design [COLOURBLIND] ítélet, T‑257/11, nem tették közzé, EU:T:2015:115, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

25

A 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő „rosszhiszeműség” fogalmát a jogi szabályozás nem definiálja, nem határolja körül és semmilyen módon nem írja le (2012. február 1‑jeiCarrols kontra OHIM – Gambettola [Pollo Tropical CHICKEN ON THE GRILL] ítélet, T‑291/09, EU:T:2012:39, 44. pont).

26

Megjegyzendő, hogy a 2009. június 11‑iChocoladefabriken Lindt & Sprüngli ítéletben (C‑529/07, EU:C:2009:361) a Bíróság pontosította, hogy miként kell értelmezni a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő rosszhiszeműség fogalmát.

27

A Bíróság szerint a bejelentőnek a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett rosszhiszeműsége megítélése céljából az esetre jellemző valamennyi – a megjelölés európai uniós védjegyként történő lajstromozása iránti kérelem benyújtása időpontjában fennálló – releváns tényezőt figyelembe kell venni, először is különösen azt a körülményt, hogy a bejelentő tudja vagy tudnia kell, hogy valamely harmadik fél legalább egy tagállamban megtévesztésre alkalmas módon használ azonos vagy hasonló megjelölést a lajstromoztatni kért megjelöléssel azonos vagy ahhoz hasonló áru vagy szolgáltatás vonatkozásában; másodszor, a bejelentő azon szándékát, hogy e harmadik felet megakadályozza e megjelölés további használatában, valamint harmadszor, a harmadik fél megjelölése és a lajstromoztatni kért megjelölés által élvezett jogi védelem szintjét (2009. június 11‑iChocoladefabriken Lindt & Sprüngli ítélet, C‑529/07, EU:C:2009:361, 53. pont).

28

Mindemellett a Bíróság által a 2009. június 11‑iChocoladefabriken Lindt & Sprüngli ítéletben (C‑529/07, EU:C:2009:361, 53. pont) adott megfogalmazásból az következik, hogy az ott felsorolt tényezők csupán példaértékűek azon elemek összességét illetően, amelyek figyelembe vehetők a védjegybejelentőnek a védjegybejelentés benyújtásakor fennálló esetleges rosszhiszeműségének megítélésénél (lásd: 2015. február 26‑iCOLOURBLIND ítélet, T‑257/11, nem tették közzé, EU:T:2015:115, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29

Meg kell állapítani tehát, hogy a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján végzett átfogó értékelés keretében figyelembe lehet venni a vitatott megjelölés eredetét, és annak azt követő használatát, azt az üzleti logikát, amelybe a megjelölés európai uniós védjegyként való bejelentése illeszkedik, valamint az említett bejelentés megtörténtét övező események időbeli sorrendjét (lásd: 2015. február 26‑iCOLOURBLIND ítélet, T‑257/11, nem tették közzé, EU:T:2015:115, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd még ebben az értelemben: 2013. július 11‑iGRUPPO SALINI ítélet, T‑321/10, EU:T:2013:372, 23. pont).

30

A megtámadott határozat jogszerűségét többek között a fenti megfontolásokra tekintettel kell vizsgálni, hiszen a fellebbezési tanács a vitatott védjegy bejelentési kérelmének benyújtásakor fennálló rosszhiszeműség hiányát állapította meg.

31

Elöljáróban hangsúlyozni kell, hogy nem vitás, hogy az állítólagos rosszhiszeműség fennállását a vitatott védjegy bejelentése időpontja, vagyis 1996. április 1‑je (a továbbiakban: releváns időpont) vonatkozásában kell bizonyítani.

32

A jelen jogalap lényegében két részre osztható: az első rész a megtámadott határozatnak a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdése b) pontjára alapított törlési kérelem vizsgálatára vonatkozó indokolásának rövidségén alapul, a második rész pedig e beavatkozó fél jogelődjének rosszhiszeműsége fennállásának a fellebbezési tanács általi téves értékelésén.

33

Mivel a felperes a megtámadott határozatnak a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdése b) pontjára alapított törlési kérelem vizsgálatára vonatkozó indokolásának tömörségére hivatkozik, hangsúlyozni kell, hogy még ha elismerésre is kerülne ezen indokolás tömörsége, az akkor sem jelenti azt, hogy a megtámadott határozat indokolása elégtelen.

34

Ugyanis emlékeztetni kell arra, hogy a 207/2009 rendelet 75. cikkének megfelelően az EUIPO határozatait indokolni kell. Ezen indokolási kötelezettség, mely az EUMSZ 296. cikkéből is következik, állandó ítélkezési gyakorlat tárgyát képezi, mely szerint az indokolásból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a jogi aktust meghozó intézmény érvelésének oly módon, hogy az lehetővé tegye egyfelől az érdekeltek számára a megtámadott határozat bírósági felülvizsgálatának kérésére vonatkozó joguk hatékony gyakorlását, másfelől az uniós bíróság számára a határozat jogszerűségének felülvizsgálatát (lásd: 2015. február 12‑iVita Phone kontra OHIM [LIFEDATA] ítélet, T‑318/13, nem tették közzé, EU:T:2015:96, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd még ebben az értelemben: 2011. december 13‑iMeica kontra OHIM – Bösinger Fleischwaren [Schinken King] ítélet, T‑61/09, nem tették közzé, EU:T:2011:733, 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35

Márpedig azt kell megállapítani, hogy a megtámadott határozatban a fellebbezési tanács elvégezte az ügy körülményeinek elemzését, és választ adott a felperes által hivatkozott érvekre.

36

Ily módon, a beavatkozó fél jogelődjének üzleti logikáját elfogadva, aki már egy azonos nemzeti szóvédjegy jogosultja volt, a fellebbezési tanács elvetette a felperes azon érveit, amelyek szerint az említett jogelőd ártani akart volna neki, és ki akarta használni a Cipriani név közismertségét.

37

Ráadásul, a 2008‑as határozatra való kifejezett utalással a fellebbezési tanács elvetette a felperes arra vonatkozó érveit, hogy a beavatkozó fél jogelődje állítólag ki akarta használni a közismertségét, valamint az egyesült államokbeli tárgyalásokra vonatkozó érveit, annyiban, hogy az említett határozatban szereplő érvekhez hasonló érvekkel adott választ, anélkül hogy szükségesnek tartotta volna megismételni e határozat indokolását.

38

E tekintetben, ellentétben a felperes által sugallt érvekkel, a megtámadott határozat nem tartalmaz semmiféle ellentmondást a 2008‑as határozat fellebbezési tanács általi figyelembevételére vonatkozó indokolásában. Ugyanis, tekintet nélkül arra a kérdésre, hogy ez utóbbi határozat megléte maga után vonhatta volna‑e a törlési kérelem elfogadhatatlanságát a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének b) pontjára alapított részében, amiatt, hogy a beavatkozó fél jogelődje állítólagos rosszhiszeműségének kérdésével kapcsolatban már jogerős határozat született, az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy jóllehet az EUIPO‑t nem kötik a nemzeti hatóságok által hozott határozatok, ez utóbbi határozatokat, anélkül hogy azok kötelező vagy akár döntő jellegűek lennének, az EUIPO mindazonáltal figyelembe veheti iránymutatásként az ügy tényállásának értékelése keretében (lásd: 2016. március 18‑iKarl‑May‑Verlag kontra OHIM – Constantin Film Produktion [WINNETOU] ítélet, T‑501/13, EU:T:2016:161, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ennélfogva nem róható fel a fellebbezési tanácsnak, hogy a megtámadott határozatban a 2008‑as határozatra hivatkozott.

39

A fentiekből következően, ami a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének b) pontjára alapított törlési kérelem vizsgálatát illeti, a megtámadott határozat jogi szempontból kellőképpen indokolt. Ennélfogva a jelen jogalap első részét el kell utasítani.

40

A felperes úgy véli, hogy a fellebbezési tanács tévesen állapította meg a beavatkozó fél jogelődjének a releváns időpontban fennálló rosszhiszeműségének hiányát.

41

Azt megelőzően, hogy a fellebbezési tanács a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett rosszhiszeműség releváns időpontban vett hiányát állapította meg, a megtámadott határozat 32. pontjában rámutatott arra, hogy az 1960‑as évektől kezdve az említett jogelőd, majd később maga a beavatkozó fél „vezette a [Hotel Ciprianit]”, és hogy ez utóbbi volt a jogosultja a CIPRIANI olasz szóvédjegynek, amelyet 1971. december 9‑én lajstromoztak a „29., 30., 32., 33. és 42. osztály tekintetében”, és e védjegy érvényességét nem vitatták. E megállapítást követően úgy vélte, hogy európai uniós védjegy lajstromozását kérni, évek óta teljesen jogszerűen végzett tevékenységek tekintetében, semmi esetre sem minősül rosszhiszemű eljárásnak.

42

A felperes vitatja a fellebbezési tanács értékelését, és azt állítja, hogy a rosszhiszeműség fennállását az adott ügy körülményeinek függvényében kell megállapítani, amely körülmények a védjegybejelentő rosszhiszeműségére utalhatnak, még akkor is, ha e lajstromozás valamely jogszerűen végzett tevékenységgel áll kapcsolatban. Jelen esetben a beavatkozó fél jogelődjének az volt a szándéka, hogy akadályozza a felperes tevékenységét a vendéglátóipari vállalkozások ágazatában, és hogy egy olyan lajstromozott védjegyre tegyen szert, amelyre később bírósági és közigazgatási eljárások indítása céljából hivatkozhat a felperessel és a családjával szemben, az ezen ágazatban végzett tevékenységeiket illetően. Ezenfelül az volt a szándéka, hogy kihasználja azt a közismertséget, amellyel a Cipriani név a releváns időpontban e szektorban rendelkezett.

43

A felperes ezen érvelésének nem lehet helyt adni.

44

Ugyanis, először is azt kell megállapítani, hogy amint arra lényegében a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 32. pontjában rámutatott, a felperes nem vitatja azt a tényt, hogy a releváns időpontban a beavatkozó fél jogelődje már egy másik CIPRIANI védjegynek – nevezetesen a többek között „szállodák” és „éttermek”, „bárok”, „kávézók”, „snack‑bárok” és „vendéglátóipari létesítmények” tekintetében 1969. december 12‑én bejelentett és 1971. december 9‑én 254410. számon lajstromozott CIPRIANI olasz szóvédjegynek – a jogosultja volt (lásd a fenti 4. pontot). A felperes a tárgyaláson megerősítette, hogy e védjegynek sem a lajstromozását, sem a használatát nem vitatta.

45

Márpedig hangsúlyozni kell, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti védjegyek oltalmának oly módon történő kiterjesztése, hogy azokat európai uniós védjegyként lajstromoztatják, a vállalkozások szokásos üzleti stratégiájának része (lásd ebben az értelemben: 2012. február 1‑jeiPollo Tropical CHICKEN ON THE GRILL ítélet, T‑291/09, EU:T:2012:39, 58. pont; 2012. február 14‑iPeeters Landbouwmachines kontra OHIM – Fors MW [BIGAB] ítélet, T‑33/11, EU:T:2012:77, 23. pont). Ennélfogva úgy tekinthető, hogy a vitatott védjegy lajstromozása iránti kérelem a beavatkozó fél üzleti stratégiájába illeszkedett.

46

A felperes arra hivatkozik, hogy a beavatkozó fél jogelődje, aki kizárólag a szállodaiparban tevékenykedett, annyiban rosszhiszeműen járt el, hogy a vitatott védjegyet azon szándék nélkül jelentette be, hogy azt a szállodai szolgáltatásokon kívüli szolgáltatások tekintetében, különösképpen a vendéglátóipari vállalkozások ágazatában is szándékában állt volna használni. A felperes ezen érvét mindazonáltal el kell vetni. Ugyanis, a beavatkozó félhez hasonlóan, hangsúlyozni kell, hogy nem vitás, hogy a releváns időpontban az említett jogelőd éttermi szolgáltatásokat is kínált a szálloda vendégei számára, sőt, más vendégek számára is. Ennélfogva az ügy körülményeiből nem az derül ki, hogy ugyanezen időpontban e jogelődnek ne állt volna szándékában a vitatott védjegyet éttermi szolgáltatások vonatkozásában használni, amelyek tekintetében annak lajstromozását kérte. Ezenfelül a felperes nem terjesztett elő semmiféle bizonyítékot azon állításának alátámasztására, hogy ugyanezen jogelődnek kizárólag az volt a szándéka, hogy akadályozza az ő tevékenységét a vendéglátóipari vállalkozások ágazatában.

47

Végezetül, abból a tényből, hogy a beavatkozó fél jogelődje a lajstromozást nemcsak a 42. osztályba tartozó szolgáltatások tekintetében, hanem a 16., illetve a 35. osztályba tartozó szolgáltatások tekintetében is kérte, nem vonható le az a következtetés, hogy az üzleti fejlesztésen és tevékenységeinek előrelátható fejlesztésén kívül más célja lett volna.

48

Másodszor, a felperes azt állítja, hogy a beavatkozó fél jogelődjének az volt a szándéka, hogy az ő közismertségén „élősködjön”, utánozva az ő ötleteit, és hogy kihasználja azt a közismertséget, amellyel a Cipriani név a releváns időpontban az éttermi szolgáltatások tekintetében rendelkezett. Ezt erősíti meg szerinte különösen az a tény, hogy 1979‑ben az említett jogelőd „Harry’s Bar” néven bárt nyitott Londonban (Egyesült Királyság), amely a felperes tulajdonában álló, Velencében (Olaszország) található „Harry’s Bar” mása volt, nemcsak a nevét, hanem a stílusát illetően is. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy még ha mindez be is bizonyosodna, e bár megnyitása, amelyre a felperes szerint 1979‑ben került sor, jóval a releváns időpont előtt történt. Márpedig a felperes nem fejti ki, hogy ez az állítólagos londoni bár létezése milyen okból tenné lehetővé e jogelődnek az említett időpontban – azaz körülbelül 16 évvel később – fennálló rosszhiszeműségének megállapítását. Még ha feltételezzük is, hogy a felperes azt akarta mondani, hogy ugyanezen jogelőd ismétlődő jelleggel akarta kihasználni az ő, illetve a Cipriani név közismertségét azáltal, hogy összetéveszthetőséget kelt közöttük, és vitatott védjegy bejelentése – az állítólagos londoni bár megnyitását követően – csak egy újabb példája volt a kérdéses jogelőd arra irányuló szándékának, hogy hasznot húzzon az ő közismertségéből, és ezáltal rosszhiszemű eljárás volt, ennek az érvnek nem lehet semmiféle kihatása az érintett jogelődnek a vitatott védjegy – vagyis a CIPRIANI szóvédjegy – bejelentésekor fennálló rosszhiszeműségének vizsgálatára. Ugyanis, amint arra a fenti 44. pontban rámutattunk, nem vitás, hogy e védjegyet akkor jelentették be lajstromozásra, amikor a szóban forgó jogelőd már egy olyan azonos nemzeti védjegy jogosultja volt, amelyet többek között bárok tekintetében lajstromoztak, és amelynek érvényességét a felperes soha nem vitatta.

49

Márpedig, ha a felperes felszólalást terjesztett volna elő a CIPRIANI védjegy lajstromozásával szemben, vagy ellenezte volna annak használatát, és a beavatkozó fél jogelődje ennek ellenére döntött volna úgy, hogy kéri az ezzel azonos megjelölés európai uniós védjegyként történő lajstromozását, e tények alapján esetleg felmerülhetett volna az említett jogelőd rosszhiszeműségének kérdése a releváns időpontban. Mivel azonban a korábbi CIPRIANI olasz védjegy érvényességét nem vitatták – miközben a vitatott védjegy ugyanabból a szóelemből áll, és ráadásul e jogelőd cégnevében is szerepel –, nem lehet helyt adni annak az érvnek, hogy a jogelőd „Harry’s Bar” nevű állítólagos londoni bárjának megnyitása alapján úgy tekinthető, hogy a vitatott védjegy bejelentésével ugyanezen jogelőd olyan magatartást tanúsított, amely arra irányult, hogy kihasználja a Cipriani név, illetve a felperes nevének állítólagos közismertségét.

50

Következésképpen, a felperes érvelése nem döntheti meg a fellebbezési tanács azon értékelését, amely szerint a beavatkozó fél jogelődje lényegében ki akarta terjeszteni nemzeti védjegyének oltalmát az Unióra, ami nem tekinthető rosszhiszemű eljárással egyenértékűnek a releváns időpontban.

51

Azt megelőzően, hogy végül a beavatkozó fél jogelődjének a releváns időpontban fennálló rosszhiszeműségének hiányát állapította meg, a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 33. pontjában pontosította, hogy a 2008‑as határozat teljes körű, világos és meggyőző indokoláson alapult, és bár e nemzeti határozatnak nincs kötőereje, arra mégis visszautalt.

52

A felperes vitatja az 1967‑es megállapodás 3.1. pontjának a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division [legfelsőbb bíróság (Anglia és Wales), kancelláriai kollégium] 2008‑as határozatában szereplő értelmezését, amely a Cipriani névnek a beavatkozó fél jogelődje által a társasági részesedés átruházást követő használatára vonatkozott (lásd a fenti 3. pontot). E tekintetben azt állítja, hogy az említett kikötés minden olyan értelmezése, amely pusztán az ott említett „kizárólagos” szó alapján arra következtet, hogy a Cipriani névre vonatkozó jogok végleges átengedéséről volt szó, minden áru‑ ás szolgáltatási ágazat tekintetében, nyilvánvaló ellentmondásban állna azzal a különös és kifejezett kikötéssel, amely az említett jogelődre kizárólagos jogot mindössze egy szigorúan öt évre korlátozott időszakra ruházta át a szállodaiparban. Úgy véli, hogy az ő e kikötésre vonatkozó értelmezését erősíti meg a felek által az említett megállapodás aláírását követően éveken át tanúsított magatartás is. Szerinte e jogelőd ennélfogva rosszhiszeműen járt el, amikor a vitatott védjegy lajstromozását kérte, miközben tökéletesen tisztában volt a Cipriani név e megállapodás alapján történő használatára vonatkozó jogának pontos korlátaival.

53

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 38. pontban idézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a 2008‑as határozatot iránymutatásként figyelembe lehetett venni a szóban forgó tények értékelésénél.

54

Először is, bár a fellebbezési tanács nem vette a fáradságot arra, hogy a 2008‑as határozat indokolásának pontosan meghatározott részeire hivatkozzon, hangsúlyozni kell, hogy a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division [legfelsőbb bíróság (Anglia és Wales), kancelláriai kollégium] e határozatban azt állapította meg, hogy ellentétben a beavatkozó fél állításaival, az 1967‑es megállapodás figyelembe veendő, releváns tényezőt képezett annak vizsgálatánál, hogy a beavatkozó fél jogelődje rosszhiszeműen járt‑e el a vitatott védjegy bejelentésével.

55

Másodszor, pontosítani kell, hogy az 1967‑es megállapodás „Egyéb rendelkezések” című, 3. pontjának szövege a következő volt:

56

Azt kell megállapítani, hogy a felperes állításaival ellentétben, egyetlen elemből sem lehet arra következtetni, hogy az 1967‑es megállapodás 3.1 pontjának a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division [legfelsőbb bíróság (Anglia és Wales), kancelláriai kollégium] általi értelmezése ne tartaná tiszteletben a szerződések értelmezése terén általánosan elismert szabályokat, különösen a szerződő felek szándékainak figyelembevételét [a Codice civile (olasz polgári törvénykönyv) 1362. cikke], a kikötések átfogó értelmezését [az olasz polgári törvénykönyv 1363. cikke] és a szerződés érvényben tartásához fűződő igényt [az olasz polgári törvénykönyv 1367. cikke].

57

Amint azt a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division [legfelsőbb bíróság (Anglia és Wales), kancelláriai kollégium] a 2008‑as határozatban lényegében megállapította, úgy kell tekinteni, hogy az 1967‑es megállapodás 3.1 pontjának azon része, miszerint „[a beavatkozó fél jogelődje] és […] a Villa Cipriani Hotel megtarthat[ják] a jelenlegi nev[üket] és általában véve kizárólagos joguk van a Cipriani név használatára”, az említett megállapodás 3.2 pontjával együttesen értelmezve azt jelentette, hogy e két társaság e megállapodás értelmében kizárólagos joggal rendelkezett, harmadik felekkel szemben, az említett névnek más megnevezések részeként történő használatára, minden szállodaipari tevékenység tekintetében, valamint ugyanezen megállapodás megkötését követő öt év (a továbbiakban: ötéves időszak) elteltével más tevékenységek, többek között a vendéglátás tekintetében is.

58

Ugyanis, hangsúlyozni kell, hogy – az 1967‑es megállapodást aláíró két fél tevékenységeire és a Cipriani névnek az ötéves időszak során történő használatára vonatkozó korlátozásokat illetően – két hasonló rendelkezést illesztettek az említett megállapodás 3.1 és 3.2 pontjába. Az első rendelkezés értelmében, e megállapodás 3.1 pontjában, azt a kötelezettséget írták elő, hogy az említett időszakban Giuseppe Cipriani és családja nem létesíthet olyan új vállalkozást, amely a Cipriani nevet használná vagy amely bármilyen más módon alkalmas lenne a beavatkozó fél jogelődje vagy a Villa Cipriani Hotel ügyfélkörének megszerzésére. E tilalom tehát nem csak új szállodák létesítésére korlátozódott, hanem éttermekre is, hiszen azok versenyhelyzetbe kerülhettek volna az említett jogelőd azon üzletrészét megvásárló személy szállodájában található étteremmel, amelyek Giuseppe Cipriani birtokában voltak. A második rendelkezés értelmében, a kérdéses megállapodás 3.2 pontjában, azt a kötelezettséget írták elő az említett vevő számára, hogy az ötéves időszakban ne létesítsen olyan új vállalkozásokat, különösen szállodákat vagy éttermeket, amelyek a Cipriani nevet használnák.

59

Viszont az ötéves időszak leteltét követően, az 1967‑es megállapodás 3.1 és 3.2 pontjából az következik, hogy mind a beavatkozó fél jogelődje azon üzletrészei megvásárlója, amelyek Giuseppe Cipriani birtokában voltak, mind ez utóbbi és családja alapíthattak a vonatkozó jogszabályokat betartva új vállalkozásokat a Cipriani nevet használva. Ugyanis, a fenti 56. pontban említett, a szerződések értelmezésére vonatkozó szabályoknak megfelelően, nincs semmiféle indoka annak, hogy az említett megállapodás 3.1 pontját Giuseppe Ciprianit és a családját illetően akként értelmezzük, hogy az lehetővé tette volna számukra az ötéves időszakot követően bármiféle vállalkozás indítását a Cipriani nevet használva, miközben az említett vevőnek és az említett jogelődnek a Cipriani nevet használva csak szállodákat vagy szállodákban található éttermeket lett volna joga nyitni, de például szállodákon kívül bárokat vagy éttermeket nem.

60

Ezenfelül, a felperes azon állítását illetően, miszerint az 1967‑es megállapodásnak a Cipriani nevet tartalmazó nevek használatára vonatkozó 3.1 pontjának kizárólagos célja és joghatása az volt, hogy lehetővé tegye a beavatkozó fél jogelődje számára a Hotel Cipriani és a Hotel Villa Cipriani nevek használatának folytatását szállodaipari tevékenysége tekintetében, azt kell megállapítani, hogy amint azt a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division legfelsőbb bíróság (Anglia és Wales), kancelláriai kollégium] a 2008‑as határozatban megállapította, az ilyen értelmezés nem állna összhangban azzal a ténnyel, hogy a Cipriani név volt az, amelyet az említett jogelőd és a Villa Cipriani Hotel kizárólagosan használhattak, és nem a vonatkozó teljes neveik. Továbbá, ha az említett kikötés felperes által javasolt értelmezését kellene elfogadni, e kikötés harmadik része, amely szerint „ezenfelül [Giuseppe Cipriani] kötelezettséget vállal arra, hogy az […][ötéves időszakban] nem létesít – és ügyel arra, hogy ezt családtagjai sem kísérlik meg – olyan új vállalkozásokat, amelyek a Cipriani nevet használják vagy amelyek bármilyen módon alkalmasak [ugyanezen jogelőd] vagy a Villa Cipriani Hotel ügyfélkörének megszerzésére, kivéve ha ahhoz [Giuseppe Cipriani üzletrészeinek megvásárlója] hozzájárulás[át] adj[a]”, redundáns lenne.

61

Ráadásul, bár a felperes azt állítja, hogy az ő saját értelmezését erősíti meg a felek által az említett megállapodás megkötését követő évek során tanúsított magatartás is, hiszen a beavatkozó fél jogelődje nem nyitott éttermet Cipriani néven több mint harminc évig a megállapodás megkötését követően, megjegyezhető, hogy a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division [legfelsőbb bíróság (Anglia és Wales), kancelláriai kollégium] azt a tényt emelte ki, hogy Giuseppe Cipriani és a felperes több mint 30 éven keresztül az 1967‑es megállapodás 3.1 pontjának az ő értelmezésével egybevágó módon járt el, hiszen egészen 2000‑ig, amikor is a Porto Cervóban (Olaszország) található Cipriani étterem megnyílt, nem nyitottak Olaszországban vagy Európában máshol a Cipriani megnevezést viselő szállodát vagy éttermet, amit a felperes nem is vitat. Ennélfogva e körülmények alapján a felek által az említett megállapodás megkötését követően tanúsított magatartásból nem lehet meghatározó tényállási elemre következtetni e megállapodás 3. pontja szövegének értelmezése céljából.

62

Végül hangsúlyozni kell, hogy a 2008‑as határozatot a Court of Appeal (England & Wales) (Civil Division) [fellebbviteli bíróság (Anglia és Wales) (polgári tanács), Egyesült Királyság] megerősítette a 2010. február 24‑i határozatával.

63

Az előbbi megfontolásokból eredően a felperesnek a 2008‑as határozatra való hivatkozással kapcsolatos érvelését el kell utasítani.

64

A felperes azt rója fel a fellebbezési tanácsnak, hogy az nem vette figyelembe a Tribunale civile di Venezia (velencei polgári bíróság, Olaszország) egyik azon határozatát, amellyel e bíróság a 2008‑as határozattal ellentétes következtetésekre jutott, amikor azt állapította meg, hogy „az 1967‑es megállapodás alapján […] nem állt fenn semmiféle tilalom az [említett megállapodás] 3.1. [pontjában] foglalt [öt]éves időszak leteltétől kezdve a Cipriani névnek [általa] és a [beavatkozó fél jogelődje] által történő használatát illetően”. A felperes azt állítja, hogy e következtetések ily módon kifejezetten ellentmondanak a beavatkozó fél által felhozott és a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division [legfelsőbb bíróság (Anglia és Wales), kancelláriai kollégium] által elismert azon érvnek, miszerint a Cipriani név használatának jogát örökre átruházták az említett jogelődre, minden áru‑ és szolgáltatáskategória tekintetében, ami azt jelenti, hogy a Cipriani névnek ez utóbbi általi, európai uniós védjegyként történő lajstromoztatása jogszerű volt.

65

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy bár a felperes egy olyan számozású iratra hivatkozik, amely nem feleltethető meg a Törvényszékhez benyújtott beadványai egyik mellékletének sem, a Tribunale civile di Venezia (velencei polgári bíróság) 2011. július 15‑i határozata megtalálható az EUIPO előtti eljárás közigazgatási ügyiratai között.

66

Ami a Tribunal civile di Venezia (velencei polgári bíróság) 2011. július 15‑i határozatának a felperes által hivatkozott kivonatát illeti, abból nem az derül ki, hogy az ellentmondásban állna az 1967‑es megállapodásnak a 2008‑as határozatban szereplő értelmezésével. Ugyanis, a Tribunale civile di Venezia (velencei polgári bíróság) mindössze azt állapította meg, hogy a Cipriani névnek főként a felperes általi használatára vonatkozó tilalom az ötéves időszak leteltét követően már nincs érvényben. Márpedig a 2008‑as határozatban nem jelezték, hogy e korlátozás az említett időszakot követően is fennállna, és a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division [legfelsőbb bíróság (Anglia és Wales), kancelláriai kollégium] indokolásából az derül ki, hogy az említett időszak lejártát követően mind a beavatkozó fél jogelődje, majd ez utóbbi, mind Giuseppe Cipriani és családja, és ennélfogva a felperes is, rendelkezett a Cipriani név használatának jogával, az adott területre vonatkozóan alkalmazandó jogszabályoknak megfelelően (lásd a fenti 57–60. pontot). Ennélfogva a felperes érvét el kell utasítani.

67

A felperes a beavatkozó fél jogelődje és általa az Amerikai Egyesült Államokban folytatott tárgyalásokra hivatkozik, amelyek a releváns időpontban folytak, és amelyek pár hónappal később, 1997‑ben üzletkötést eredményeztek. E tekintetben ugyanakkor a felperes által előterjesztett érvek egyike sem pontosítja, hogy az Amerikai Egyesült Államokban folytatott ezen tárgyalások mennyiben lehettek volna kihatással az említett jogelőd magatartására, illetve mennyiben tudnának hozzájárulni a releváns időpontban fennálló rosszhiszeműségének bizonyításához.

68

A felperes lényegében azt állítja, hogy a szóban forgó tárgyalások eredményeként került megerősítésre a Cipriani névnek a beavatkozó fél jogelődje általi használatára vonatkozó jog szállodaiparra való korlátozása az Amerikai Egyesült Államokban, ami arra késztette ez utóbbit, hogy az Európai Unióban kérje a vitatott védjegy lajstromozását a szállodaipari szolgáltatásokon kívüli szolgáltatások tekintetében. Ugyanakkor megjegyzendő. hogy a felperes érvelése e tekintetben ellentmondásos, hiszen azt állítja, hogy e jogelőd Európai Unióban folytatott tevékenységeire vonatkozóan e korlátozás ekkor már létezett (lásd a fenti 52. pontot). Ennélfogva, még ha feltételezzük is, hogy esetleg sor került egy ilyen korlátozásra az Amerikai Egyesült Államokban, amely ismert volt a kérdéses jogelőd számára a releváns időpontban, mivel e tárgyalásokat 1997. április 4‑én folytatták, vagyis körülbelül az említett időpontnál egy évvel később, e korlátozás akkor sem lehetett kihatással arra a döntésére, hogy a vitatott védjegyet az Európai Unióban lajstromoztatja. Ha viszont ugyanezen jogelőd tevékenységei tekintetében nem volt ilyen korlátozás az Európai Unióban, hiszen az 1967‑es megállapodás a felperes állításaival ellentétben nem rendelkezett erről, akkor e tárgyalások az Amerikai Egyesült Államokban még kevésbé lehettek kihatással az érintett jogelőd azon döntésére, hogy a vitatott védjegyet lajstromoztatja. Következésképpen a felperes ezen érvét el kell utasítani.

69

A fenti megfontolások egészéből az következik, hogy a fellebbezési tanács anélkül következtetett a megtámadott határozat 32. pontjában a beavatkozó fél jogelődjének a releváns időpontban vett rosszhiszeműségének hiányára, hogy ezzel hibát vétett volna. Ennélfogva a jelen jogalap második részét el kell utasítani.

70

Következésképpen az első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

71

A felperes lényegében úgy véli, hogy a megtámadott határozat hibában szenved abban a részében, amelyben a fellebbezési tanács azt állapította meg, hogy a beavatkozó fél számára a 207/2009 rendeletnek – a CPI 8. cikkének (3) bekezdésével együttesen értelmezett – 53. cikke (2) bekezdése a) pontjának értelmében nem tilthatták volna meg a Cipriani név használatát.

72

Az EUIPO és a beavatkozó fél vitatja a felperes érveit.

73

A 207/2009 rendelet 53. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerint az európai uniós védjegyet az EUIPO‑hoz benyújtott kérelem alapján törölni kell, ha annak használata a valamely névhez fűződő jog oltalmára irányadó nemzeti jogszabályok alapján megtiltható.

74

A CPI 8. cikkének (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Amennyiben jó hírnevet élveznek, kizárólag a jogosult kérelmére, vagy az utóbbi […] engedélyével lajstromozhatók védjegyként: a személynevek, a művészet, az irodalom, a tudomány, a politika és a sport területén használt megjelölések, rendezvények, nonprofit szervezetek és egyesületek elnevezései és betűszavai, valamint az utóbbiakat jellemző emblémák.”

75

A jelen esetben a megtámadott határozat 24. pontjában a fellebbezési tanács kizárta a CPI 8. cikke (3) bekezdésének alkalmazását, lényegében azzal az indokkal, hogy a felperes személye nem azonosítható kellőképpen, és ennélfogva a vitatott védjegy nem sérti a névhez fűződő jogát. E tekintetben az említett határozat 26. pontjában megjegyezte, hogy a felperes nem az Arrigo Cipriani névre hivatkozott, hanem csupán a Cipriani családnévre, miközben a vitatott védjegy e családnévből állt és nem tartalmazott semmilyen más elemet, amelynek alapján arra lehetett volna gondolni, hogy az a felperes személyét jelöli. Szerinte a felperes ráadásul hivatkozhatott volna a vezetéknevéből és családnevéből álló nevének, vagyis az Arrigo Cipriani névnek a közismertségére, amelynek lajstromozását valószínűleg joga lett volna megtiltani.

76

Ezenfelül, a megtámadott határozat 28. pontjában a fellebbezési tanács úgy vélekedett, hogy a CPI 8. cikkének (3) bekezdését mindenképpen úgy kell értelmezni, hogy az akadályát képezi valamely más személy nevének mindennemű, engedély nélküli használatának, hiszen az olasz védjegyek lajstromozását kifejezetten a hozzájárulástól teszi függővé. Másodszor azt állapította meg, hogy e rendelkezés annak megelőzésére szolgál, hogy valamely harmadik személy egy közismert személy nevét bitorolhassa, és nem alkalmazható olyan esetben, amikor a védjegybejelentést a kérdéses nevet viselő személy teszi. Mivel a beavatkozó fél jogelődje Guiseppe Ciprianinak, a felperes apjának jogutódja volt, a fellebbezési tanács ebből arra következtetett, hogy a jelen ügyben a CPI 8. cikkének (3) bekezdésében említett helyzet nem állt fenn.

77

Végül a megtámadott határozat 29. pontjában a fellebbezési tanács kiemelte, hogy a felperes nem bizonyította, hogy az olasz jog rendelkezik‑e, és ha igen, milyen részletes szabályok mellett, arról az esetről, amikor két személynek azonos a családneve, és akár mind a ketten közismertek lehetnek azonos vagy eltérő – gazdasági vagy szociális – tevékenységi ágazatban. Márpedig az ítélkezési gyakorlat szerint a törlést kérelmező félre hárul a jogterületen alkalmazandó nemzeti rendelkezések, illetve joggyakorlat ismertetése. A jelen ügyben nem volt vitás, hogy a beavatkozó fél jogelődje a Cipriani megjelölést védjegyként egy szálloda jelölésére még azon időpont előtt kezdte el használni, amely időponttól kezdve a felperes hivatkozhatott volna arra, hogy a saját tevékenysége révén közismertségre tett szert. Ennélfogva neki kellett volna bizonyítania azt is, hogy az olasz jog miként szabályozza azt az esetet, amikor a név azt követően vált közismertté, hogy a vitatott megjelölést az üzleti életben használni kezdték. A fellebbezési tanács a megtámadott határozat 30. pontjában e tekintetben pontosítja, hogy a beavatkozó fél e megjelölést annak az 1967‑es megállapodásnak az értelmében használta, illetve folytathatta használatát, amelyre a felek nagy terjedelemben hivatkoztak, és amely engedélyezte számukra a „cipriani” szó használatát e szolgáltatások jelölésére.

78

Elöljáróban megjegyzendő, miként azt a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 22. pontjában pontosította, hogy nem vitás, hogy a jelen esetben, a 207/2009 rendelet 53. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében a vitatott védjegy akkor törölhető, ha használata a CPI 8. cikkének (3) bekezdése által védett névhez fűződő jogra irányadó olasz jog alapján megtiltható. Ezenfelül nem vitatott, hogy az említett névhez fűződő jog fennállását a releváns időpontban kell vizsgálni.

79

Először is, a felperes – ellentétben a fellebbezési tanács értékelésével (a megtámadott határozat 23–27. pontja) – azt állítja, hogy téves és az olasz joggal ellentétes azt feltételezni, hogy a CPI 8. cikkének (3) bekezdése a neveket csak a személyazonosság megállapítására szolgáló funkciója szempontjából védi, hiszen ez azt jelentené, hogy az említett rendelkezést csak akkor sértenék meg, ha valamely harmadik személy cselekménye „olyan jellegű lenne, amely bizonytalanságot teremt e személy azonosságát” illetően. Szerinte e rendelkezés kizárólag a név üzleti értékének védelmére, illetve arra irányul, hogy a nevet csak az annak viselésére jogosult személy használhassa és hasznosíthassa.

80

A felperes ezen állítását el kell vetni, hiszen az a megtámadott határozat téves olvasatán alapul.

81

Ugyanis, a fellebbezési tanácsnak a megtámadott határozat 27. pontjában szereplő azon állítását, amely szerint „mivel a névhez fűződő jognak kizárólag az a célja, hogy azonosítsa a kérdéses névvel jelölt személyt, e jog csak akkor sérül, ha az állítólagos jogsértés olyan jellegű, amely bizonytalanságot teremt valamely (természetes vagy jogi) személy azonosságát illetően”, amely ugyan kissé szerencsétlen megfogalmazású, a kontextusában kell értelmezni.

82

Először is, a megtámadott határozat 23. pontjában a fellebbezési tanács megjegyezte, hogy mivel a törlési kérelem kizárólag egy személynéven alapul, a felperesnek arra kellett volna szorítkoznia, hogy a Cipriani névnek mint személynévnek a jogsértésekkel szembeni védelmét kérje, amit a felperes nem vitat. Az említett határozat 24. pontjában a fellebbezési tanács úgy vélekedett, hogy a vitatott védjegy lajstromozása nem sértette a felperes névhez fűződő jogát.

83

Ezt követően, a megtámadott határozat 26. és 28. pontjában szereplő megfontolásokon felül, amelyekre a fenti 75. és 76. pontban emlékeztettünk, a fellebbezési tanács az említett határozat 29. pontjában pontosította, hogy a felperesnek bizonyítania kellett volna, hogy az olasz jog miként szabályozza azt az esetet, amikor a név azt követően tett szert közismertségre, hogy a vitatott megjelölést az üzleti életben használni kezdték.

84

Végül a megtámadott határozat 30. pontjában a fellebbezési tanács rámutatott arra, hogy „a CPI 8. cikkének (3) bekezdése arra irányul, hogy védje a közismert személyek nevét az önkényes lajstromozásokkal szemben, amennyiben e nevek minden kétséget kizáróan a kérdéses személyeket azonosítják”.

85

A fellebbezési tanács e megállapításainak egészéből az következik, hogy a fellebbezési tanács a CPI 8. cikke (3) bekezdésének megfelelően megvizsgálta a védjegy lajstromozhatóságának kérdését azon eset szempontjából, amikor az valamely közismert névhez fűződő jogot sérthet. Ráadásul az indokolásából kellően világosan kiderül, hogy a személynevek üzleti életben való bitorlása elleni védelemre, és nem a valamely személy személyazonosságának bitorlása elleni védelemre hivatkozott.

86

Másodszor, a felperes azt állítja, hogy a fellebbezési tanács egyrészt tévesen vélekedett úgy, hogy ő a CPI 8. cikkének (3) bekezdése alapján a Cipriani családnév közismertségére nem hivatkozhatott volna, hanem a családnevének és a keresztnevének összetételéből álló névre kellett volna hivatkoznia, másrészt pedig tévesen vélekedett úgy, hogy az említett családnév nem az ő személyére utal vissza.

87

Először is, a felperes azt állítja, hogy a CPI 8. cikke (3) bekezdésének téves értelmezéséből kifolyólag a fellebbezési tanács azt a következtetést vonta le, hogy a felperest a családnév és a keresztnév együttese azonosítja, mivel e nevek összetétele alkotja a nevét, miközben a Cipriani családnév nem elegendő az azonosítására (a megtámadott határozat 24–27. pontja). Márpedig, szerinte indokolt, sőt szükséges az említett családnév védelme, hiszen ahhoz elválaszthatatlanul kötődik egyfajta közismertség.

88

Jelen esetben nem vitás, hogy a CPI 8. cikkének (3) bekezdése szerint valamely megjelölés olasz nemzeti védjegyként történő lajstromozását meg kell tagadni, ha az a név, amelynek a lajstromozását kérik, valamely Olaszországban közismert személy neve, és az említett nevet viselő személy nem járult hozzá az említett védjegy lajstromozásához.

89

Az sem vitás, hogy mivel jelen esetben a vitatott védjegy a CIPRIANI szóvédjegy, a fenti 78. pontban idézett rendelkezések értelmében törölhető, amennyiben sérti a Cipriani névhez fűződő jogokat. Egyébként nem vitatott, hogy az említett név személynév is lehet, és Olaszországban közismert lehet.

90

Ráadásul emlékeztetni kell arra, hogy ellentétben a felperes állításaival, a fellebbezési tanács nem értelmezte tévesen a CPI 8. cikkének (3) bekezdését (lásd a fenti 79–85. pontot).

91

Végezetül, hangsúlyozni kell, hogy a fellebbezési tanács azt szerette volna megállapítani, hogy a vitatott védjegy bejelentése egy olyan közismert név lajstromozására irányul, amelyre a felperes hivatkozhatott. Ebből arra következtetett, hogy a felperesnek kell bizonyítania azt, hogy az önmagában használt Cipriani név közismertsége, figyelemmel a vitatott védjegyre, amely kizárólag ebből a névből áll, az ő személyéhez kötődik. Hangsúlyozni kell, hogy a felperes egyébként törlési kérelmének indokolásában hivatkozott arra, hogy az említett név ismertsége szigorúan az ő személyéhez kötődik. Egyébként a felperes a Törvényszékhez benyújtott írásbeli beadványaiban és a tárgyalás során is fenntartotta, hogy „a CPI 8. cikke (3) bekezdésének célja közelebbről az, hogy kizárólagos jogot biztosítson a jogosultak számára bizonyos nevek közismertségének – és így asszociációs erejének, amely piaci eladhatóságot eredményez – kereskedelmi kiaknázására”. Ennélfogva, ahhoz, hogy a névhez fűződő jognak a CPI 8. cikkének (3) bekezdése szerinti oltalmára hivatkozhasson, és az említett név közismertségének, valamint az ahhoz társuló üzleti értéknek a kihasználásával szemben felléphessen, a felperes – amint azt a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 24., 26. és 31. pontjában lényegében helyesen megállapította – csak azzal a feltétellel hivatkozhatott volna e név közismertségére, ha ugyanez a név, önmagában használva, kifejezetten az ő személyét jelöli.

92

A tárgyaláson a Törvényszék által feltett kérdésre adott válaszában a felperes fenntartotta, hogy mivel a Cipriani név mint családnév közismertségnek örvend, a CPI 8. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy családjának valamennyi tagja, aki e családnevet viseli, felszólalhat a Cipriani nevet tartalmazó védjegyeket lajstromozása és használata ellen, a Cipriani név közismertségére hivatkozva. Ezt követően ugyanakkor rámutatott arra, hogy csak az apja és ő járhatnak el a kérdéses családnév közismertségére való hivatkozással, mivel ők alapozták meg e közismertséget. Azonfelül, hogy ezen érvelés nem túl világos, hangsúlyozni kell, hogy a felperes nem szolgáltatott olyan bizonyítékokat, amelyek alkalmasak lennének a CPI 8. cikke (3) bekezdésének ilyen értelmezésének alátámasztására. Ennélfogva, mivel a felperes nem szolgáltatott ilyen bizonyítékokat, holott rá hárult volna az a feladat, hogy az EUIPO elé terjessze az azon nemzeti jogszabályok tartalmának megállapításához szükséges bizonyítékokat, amelyeknek az alkalmazását kérte annak érdekében, hogy megtilthassa a vitatott védjegy használatát (lásd ebben az értelemben: 2011. július 5‑iEdwin kontra OHIM ítélet, C‑263/09 P, EU:C:2011:452, 50. pont), az említett értelmezés nem fogadható el.

93

Másodszor, a felperes úgy véli, hogy ő számos bizonyítékkal szolgált arra vonatkozóan, hogy a Cipriani családnevet, önmagában használva, „rendszerint” az ő személyéhez „társítják”. Ezen érvelés alátámasztásaként a felperes közelebbről 60 olyan iratra hivatkozik, amely rá vonatkozik, és amely kizárólag a Cipriani családnevet említi a címében.

94

E 60 irat megvizsgálását követően, amelyek mindegyike – egy kivételével – napilapokból és képes folyóiratokból vett cikkekből áll, kétségkívül megállapítható, hogy e cikkek címeiben valóban csak a Cipriani családnév szerepel. Ugyanakkor, amint arra az EUIPO és a beavatkozó fél hivatkozik, a felperest – e cikkek szövegtörzsében, különösen a cikkek elején, de akár a cikkek végén szereplő aláírásban is, továbbá ezen iratok közül 38 esetében a felperes fényképe mellett vagy alatt – a keresztnevével és a családnevével említik.

95

Az a tény, hogy valamely cikk címében csupán a Cipriani családnevet említik, nem tekinthető arra utaló jelnek, hogy az említett családnevet, önmagában használva, „rendszerint” a felperes személyéhez „társítják”, amint azt ez utóbbi állítja. Ugyanis, amint azt az EUIPO előadja, megjegyzendő, hogy az efféle említés bevett gyakorlat a médiában, és főként az adott cikk tördeléséből eredő követelmények indokolják. Ráadásul, a felperes fényképének beillesztése a cikkbe, vagy a felperes egymással összekapcsolt keresztnevének és családnevének e cikk szövegtörzsében való megemlítése csökkenti annak a jelentőségét, hogy ugyanezen cikk címében csak a Cipriani családnevet említik.

96

Ezenfelül azt kell megállapítani, hogy e 60 iratból kilenc maga a felperes által jegyzett cikk volt, és e körülményre tekintettel, kizárólag azon tény alapján, hogy e cikkek címében csak a Cipriani családnevet említik, nem bizonyítható, hogy az említett családnév, önmagában használva, mindenképpen a felperest jelöli.

97

Egyébként, a felperes által közelebbről hivatkozott 60 irat közül az egyetlen, amelyben a felperes keresztnevét nem említik, egy fogadásra invitáló meghívó. Márpedig, még ha feltételezzük is, hogy e meghívón a Cipriani családnév a felperes neve, ezen irat, amely nincs datálva, különösen önmagában, akkor sem teszi lehetővé annak megállapíthatóságát, hogy az említett családnév közismertsége feltétlenül a felperes személyéhez kötődik.

98

Következésképpen, amint azt a fellebbezési tanács lényegében a megtámadott határozat 24. pontjában helyesen megállapította, a felperes által annak bizonyítására legalkalmasabbnak tartott iratok, hogy a Cipriani családnév, önmagában használva, feltétlenül az ő személyére utal, nem teszik lehetővé e kapcsolat fennállásának megállapítását. Márpedig e megállapítás annál is inkább lényeges a jelen esetben, mivel a Cipriani név, adott esetben valamely keresztnévvel vagy más elemmel társítva, a felperesén kívül más személyek vagy cégek nevére is utalhat.

99

Ily módon, amint arra egyébként a felperes hivatkozik, a Cipriani név saját családja különböző tagjainak a családneve. Amint arra a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 26. pontjában lényegében helyesen rámutatott, az említett név ily módon jelölheti Giuseppe Ciprianit, a felperes apját is, aki a beavatkozó fél jogelődjének alapítótársa. Ráadásul hangsúlyozni kell, hogy a felperes által benyújtott és idézett iratok – amelyek címében kizárólag e név szerepel (lásd a fenti 93. pontot) – közül kettő a felperes családjának különböző tagjaira utal, két másik pedig „Ciprianikat” említ, szintén a felperes családjának különböző tagjaira utalva. Ezen iratokban a cikkek szövegtörzsében az érintett személyek keresztnevei is feltűnnek.

100

Ráadásul, tekintettel a jelen ügynek a fenti 1., 3. és 4. pontban említett körülményeire, a Cipriani név utalhat a beavatkozó fél jogelődjére is, aki a vitatott védjegyet bejelentette, valamint mostantól már a beavatkozó félre is, sőt, az olasz CIPRIANI szóvédjegyre is. Az említett név e jogelőd, majd később maga a beavatkozó fél általi használata egyébként régóta ismert volt a felperes számára, hiszen e jogelőd az e név használatára vonatkozó engedélyt a felperes apjával kötött 1967‑es megállapodás eredményeként kapta meg, amikor is ugyanezen jogelőd eladta az üzletrészét (lásd a fenti 3. pontot). Az ezen engedélyben említett tevékenységeknek ebből a szempontból nincs különösebb jelentősége.

101

A fenti megfontolásokból eredően, a releváns időpontban a Cipriani név – főként keresztnevekkel összetételben – jelölhette egy család, mint például a felperes családjának a tagjait, mint ahogy – főként a „hotel” szóval összetételben – jelölhette a beavatkozó fél jogelődjét is, továbbá jelölhette a Cipriani Hotelt is. Ezenfelül utalhatott a CIPRIANI olasz szóvédjegyre is (lásd a fenti 4. pontot).

102

E tekintetben pontosítani kell, hogy a jelen kereset alapján indult eljárás keretében a Törvényszéknek nem feladata megállapítani a fenti 101. pontban említett azon felek, illetve cégek állítólagos közismertségének fennállását, akiket, illetve amelyeket a Cipriani név jelölhet, sem azt az időpontot megállapítani, amikor ez utóbbiak az említett közismertségre szert tettek.

103

E körülményekre tekintettel az a tény, hogy a releváns időpontban a felperes a CPI 8. cikkének (3) bekezdése alapján nem hivatkozhatott a Cipriani név közismertségére anélkül, hogy e névhez a saját keresztnevét hozzátette volna, azt jelenti, hogy e rendelkezésre nem lehetett hivatkozni a vitatott védjegy érvényességének vitatása céljából.

104

Végül megjegyzendő, hogy amint azt a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 25. pontjában helyesen pontosította, a jelen ügyet el kell különíteni attól az esettől, amely a 2009. május 14‑iFiorucci kontra OHIM – Edwin (ELIO FIORUCCI) ítélet (T‑165/06, EU:T:2009:157) alapjául szolgált, amely ítéletet fellebbezést követően a 2011. július 5‑iEdwin kontra OHIM ítélet (C‑263/09 P, EU:C:2011:452) is megerősített. Abban az ügyben nem volt vitás, hogy az Elio Fiorucci név kifejezetten Elio Fiorucci olasz stylist személyét jelöli, akinek a neve Olaszországban közismert, és a vitatott védjegy, amelyet lajstromoztak, éppen az Elio Fiorucci európai uniós védjegy volt, amely nyilvánvaló módon a kérdéses stylistra, az ügy felperesére utalt.

105

Harmadszor, ami a felperes azon állításait illeti, amelyekkel a fellebbezési tanácsnak a megtámadott határozat 28. és 29. pontjában szereplő megállapításait vitatja, azokat el kell vetni. Ugyanis, először is, a felperes érvelése az 1967‑es megállapodás általa történő értelmezésén alapul, amely korábban már elvetésre került (lásd az 52–62. és 64–66. pontot). Ennek keretében, mivel a felperes ezenfelül azt állítja, hogy a beavatkozó fél jogelődje és ez utóbbi soha nem használták a Cipriani nevet a szállodaipari szolgáltatásokon kívüli szolgáltatások tekintetében, emlékeztetni kell arra, hogy a beavatkozó fél jogelődje lajstromozással megszerezte a CIPRIANI olasz védjegy oltalmát, amely főként szállodaipari szolgáltatásoktól eltérő szolgáltatásokra vonatkozott, és amelynek a lajstromozását és használatát a felperes soha nem vitatta (lásd a fenti 4. és 44. pontot). Másodszor, a felperes nem vitatja, hogy nem szolgáltatott arra vonatkozóan bizonyítékokat, hogy melyek a részletes alkalmazási szabályai a CPI 8. cikke (3) bekezdésének olyan esetben, amikor a szóban forgó védjegy bejelentőjének és az e rendelkezés alkalmazását kérő félnek azonos a családneve.

106

A fenti megfontolások összességére tekintettel, a jelen ügy körülményei alapján, amint azt a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 24. pontjában lényegében megállapította, a vitatott védjegy a felperes által hivatkozott módon nem sértheti a Cipriani névhez fűződő jogot a CPI 8. cikkének (3) bekezdése értelmében.

107

Következésképpen a jelen jogalapot mint megalapozatlant, és ennélfogva a keresetet teljes egészében el kell utasítani, anélkül, hogy a felperes kereseti kérelmeinek második részéről, valamint a beavatkozó félnek a törlési kérelem felszólalási osztály által megállapított részbeni elfogadhatatlanságával kapcsolatban előterjesztett előzetes kifogásairól határozni kellene.

108

A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, az EUIPO és a beavatkozó fél kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján,

A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács)

a következőképpen határozott:

A jogvita előzményei

A felek kérelmei

A jogkérdésről

A 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdésének b) pontjára alapított, második jogalapról

A megtámadott határozatnak a 207/2009 rendelet 52. cikke (1) bekezdése b) pontjára alapított törlési kérelem vizsgálatára vonatkozó indokolásának tömörségére alapított, első részről

A beavatkozó fél jogelődje részéről fennálló rosszhiszeműségnek a fellebbezési tanács általi téves értékelésére alapított, második részről

– A korábbi CIPRIANI olasz szóvédjegy meglétének figyelembevételéről, és a beavatkozó fél jogelődjének állítólagos azon szándékáról, hogy kihasználja a Cipriani név, illetve a felperes nevének közismertségét

– A 2008‑as határozatra való hivatkozásról

– A Tribunale civile di Venezia (velencei polgári bíróság, Olaszország) határozata figyelembevételének hiányáról

– Az Amerikai Egyesült Államokban 1996‑ban folytatott tárgyalásokról

– Végkövetkeztetés

A 207/2009 rendeletnek – a CPI 8. cikkének (3) bekezdésével együttesen értelmezett – 53. cikke (2) bekezdése a) pontjának megsértésére alapított, első jogalapról

A költségekről