–

PQ képviseletében V. O. G. Vorwerk Rechtsanwalt,

–

a német kormány képviseletében J. Möller, M. Hellmann és J. Simon, meghatalmazotti minőségben,

–

a görög kormány képviseletében G. Karipsiadis és T. Papadopoulou, meghatalmazotti minőségben,

–

a finn kormány képviseletében H. Leppo, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében C. Vollrath és W. Wils, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló, 2010. december 20‑i 1259/2010/EU tanácsi rendelet (HL 2010. L 343., 10. o.) 8. cikke a) és b) pontjának értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet a DL és PQ között, a házasságuk felbontására alkalmazandó jog meghatározása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A diplomáciai kapcsolatokról Bécsben 1961. április 18‑án aláírt és 1964. április 24‑én hatályba lépett bécsi egyezmény (kihirdette: az 1965. évi 22. tvr., Recueil des traités des Nations unies, 500. kötet, 95. o.; a továbbiakban: Bécsi Egyezmény) 31. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A diplomáciai képviselő mentes a fogadó állam büntető joghatósága alól. A diplomáciai képviselő a fogadó állam polgári és államigazgatási joghatósága alól is mentes, kivéve:

4

Ezen egyezmény 37. cikkének (1) bekezdése kiköti:

„A diplomáciai képviselő családjának a háztartásában élő tagjai, amennyiben nem állampolgárai a fogadó államnak, részesülnek a 29–36. Cikkekben meghatározott kiváltságokban és mentességekben.”

5

Az 1259/2010 rendelet (9), (10), (14), (21) és (29) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

[…]

[…]

[…]

6

E rendeletnek „Az alkalmazandó jog felek általi megválasztása” című 5. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A házastársak megállapodhatnak a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog kiválasztásáról, feltéve, hogy ez az alábbi jogok egyike:

7

Az említett rendeletnek „A felek jogválasztása hiányában alkalmazandó jog” című 8. cikke értelmében:

„Az 5. cikk szerinti jogválasztás hiányában a házasság felbontására és a különválásra azon állam joga alkalmazandó:

8

A 2201/2003 rendeletet 2022. augusztus 1‑jei hatállyal hatályon kívül helyezte a házassági és szülői felelősségi ügyekben a joghatóságról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló, 2019. június 25‑i (EU) 2019/1111 tanácsi rendelet (HL 2019. L 178., 1. o.), amely a 100. cikkének (1) bekezdése értelmében csak a 2022. augusztus 1‑jén vagy azt követően indított eljárásokra, kiállított vagy nyilvántartásba vett közokiratokra és nyilvántartásba vett megállapodásokra alkalmazandó.

9

A 2201/2003 rendelet „Általános joghatóság” című 3. cikke, (1) bekezdésének a) pontjában a következőképpen rendelkezett:

„A házasság felbontásával, a különválással vagy a házasság érvénytelenítésével kapcsolatos ügyekben annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal:

10

Az 1994. szeptember 21‑i Einführungsgesetz zum Bürgerlichen Gesetzbuch (a polgári törvénykönyv bevezetéséről szóló törvény) (BGBl. 1994. I., 2494. o., helyesbítés: BGBl. 1997. I., 1061. o.) 17. §‑ának (4) bekezdése, az alapügy tényállásának megvalósulása idején hatályos változatában a következőképpen rendelkezik:

„A nyugdíjváromány rendezése az 1259/2010 rendelet alapján a házasság felbontására alkalmazandó jog hatálya alá tartozik; az erre irányuló eljárást csak akkor kell lefolytatni, ha e rendelet szerint a német jog alkalmazandó, és azt ismeri azon államok egyikének a joga, amelyeknek a házastársak a házasság felbontása iránti kereset perfüggősége beálltának időpontjában az állampolgárai. A nyugdíjváromány rendezésére irányuló eljárást egyebekben az egyik házastárs kérelmére a német jog alapján kell lefolytatni, ha a házastársak egyike a házasság fennállása alatt nyugdíjjogosultságot szerzett valamely belföldi nyugdíjbiztosító szervnél, amennyiben a nyugdíjváromány rendezésére irányuló eljárás – különösen a két félnek a házasság teljes időtartama alatt fennálló gazdasági körülményeire tekintettel – nem ellentétes a méltányossággal.”

11

A 2008. december 17‑i Gesetz über das Verfahren in Familiensachen und in den Angelegenheiten der freiwilligen Gerichtsbarkeit (a családjogi eljárásról és a nemperes eljárásokról szóló törvény) (BGBl. 2008 I, 2586. o.) alapeljárásra alkalmazandó változatának 137. §‑a a következőket írja elő:

„(1)   A házasság felbontását és a házasság felbontásával kapcsolatos kérdéseket együttesen kell vizsgálni és elbírálni […]

(2)   Járulékos kérdéseknek minősülnek:

[…]”

12

A családjogi és nemperes eljárásokról szóló törvény alapeljárásra alkalmazandó változata 142. §‑a (1) bekezdése első mondatának szövege a következő:

„A házasság felbontása esetén az együttes döntés hatálya alá tartozó összes járulékos családjogi ügyről egységes határozatban kell dönteni.”

13

DL és PQ német állampolgárok, és 1989‑ben kötöttek házasságot. E házasságból két – immár nagykorú – gyermek született. 2006‑ban a házastársak Berlinben (Németország) béreltek lakást, ahol több mint tíz évig együtt éltek (a továbbiakban: családi lakóhely).

14

2017 júniusában a házaspár Svédországba költözött, miután PQ‑t a stockholmi (Svédország) német nagykövetségre helyezték át. Ez alkalommal a házastársak a német jog alapján a külföldre áthelyezett köztisztviselőket terhelő kötelezettségnek megfelelően nyilatkozatot tettek, amelyben jelezték, hogy elhagyják németországi lakóhelyüket.

15

2019 szeptemberében a házaspár Moszkvában (Oroszország) telepedett le a német nagykövetség ingatlanegyüttesében található lakásban, ahol PQ, aki DL‑től eltérően kiválóan beszéli az orosz nyelvet, nagykövetségi tanácsadói feladatokat lát el. DL‑t mint a nagykövetség egyik munkatársának családtagját szintén e lakásban tartózkodó személyként jelentették be, és diplomata‑útlevéllel rendelkezett. DL járművét Oroszországban vették nyilvántartásba.

16

A Németországba való visszatérési szándékukra tekintettel a házastársak fenntartották ottani családi lakóhelyüket, amelyben 2019 szeptembere óta egyik gyermekük tartózkodik. E lakás egyes helyiségeit, 2020 májusában és júniusában megszűnt szerződések alapján, albérletbe adták.

17

2020 januárjában DL visszatért Berlinbe egy sebészeti beavatkozás miatt, és 2021 februárjáig a családi lakóhelyen tartózkodott. PQ 2020 augusztusában és szeptemberében szintén Berlinbe utazott, ahol e lakásban tartózkodott, a házaspár pedig ebben az időszakban itt találkozott a barátaival. PQ az év végi ünnepeket egyik gyermekével Koblenzben (Németország) töltötte.

18

2021. február 26‑án DL visszatért Moszkvába a német nagykövetséghez tartozó lakásba. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy PQ szerint a házastársak 2021. március 17‑én tájékoztatták gyermekeiket a házasság felbontására irányuló szándékukról, és a Moszkvában való tartózkodása alatt DL e lakás egyik helyiségében tárolta azokat a tárgyakat, amelyeket Berlinbe kívánt szállítani.

19

DL 2021. május 23‑án visszatért Berlinbe, és jelenleg a családi (közös) lakóhelyen él, PQ pedig továbbra is a moszkvai német nagykövetséghez tartozó lakásban él.

20

2021. július 8‑án PQ házasság felbontása iránti kérelmet nyújtott be az Amtsgerichthez (helyi bíróság, Németország), arra való hivatkozással, hogy 2020 januárja óta külön él DL‑től, és hogy a különválás 2021 márciusában vált véglegessé, amikor DL rövid ideig Moszkvában tartózkodott.

21

DL vitatta a kérelemben szereplő ezen állítást, azzal az indokkal, hogy a házaspár különválására csak 2021 májusában került sor, amikor visszatért Berlinbe. Ezen időpontig részt vett a moszkvai lakással kapcsolatos háztartási teendők intézésében. DL pontosította, hogy a 2020. január 15. és 2021. február 26. közötti berlini tartózkodását egészségi állapota és a Covid19‑világjárvány miatti közlekedési korlátozások indokolták, így 2021. február 26. előtt nem tudott Moszkvába visszatérni.

22

2022. január 26‑i végzésével az Amtsgericht (helyi bíróság) elutasította az említett kérelmet, azzal az indokkal, hogy a német jog által megkövetelt egyéves különválási időszak még nem járt le, és nem állnak fenn kellően súlyos okok a házasság azonnali felbontásához.

23

PQ e végzéssel szemben keresetet nyújtott be a Kammergerichthez (regionális felsőbíróság, Németország). E bíróság az általa az 1259/2010 rendelet 8. cikkének b) pontja alapján alkalmazandónak ítélt orosz jog alapján kimondta a házasság felbontását. E célból az említett bíróság megállapította, hogy PQ e cikk értelmében vett „szokásos tartózkodási helye” Moszkvában volt, és hogy DL e városban való tartózkodása csak a Németországba való távozásától, azaz 2021. május 23‑tól kezdve ért véget, vagyis kevesebb mint egy évvel a kérelemnek az Amtsgerichthez (helyi bíróság) 2021. július 8‑án történt benyújtása előtt.

24

DL fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Bundesgerichtshofhoz (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) a Kammergericht (regionális felsőbíróság) e határozatával szemben, amelyben azt kéri, hogy a házasság felbontását a német jog szerint állapítsák meg, és ezzel egyidejűleg hivatalból hozzanak határozatot a nyugdíjváromány rendezéséről.

25

A kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy a német jogban a nyugdíjváromány rendezését a házasság felbontására alkalmazandó jog szabályozza, amelyet az 1259/2010 rendeletnek megfelelően kell meghatározni. Ha az alapügy tárgyát képező házasság felbontása az orosz jog hatálya alá tartozna, azt közös megegyezéssel történő házasságfelbontásként kellene kimondani, a házasság felbontása okainak megállapítása nélkül, és ezt a megosztást a polgári törvénykönyv bevezetéséről szóló törvény alapügy tényállására alkalmazandó változata 17. §‑a (4) bekezdésének második mondata értelmében az egyik házastárs kérelmére kellene megtenni. Ha viszont a német jogot kell alkalmazni, meg kell állapítani a házasság felbontását, mivel a házastársak közötti életközösség már több mint egy éve megszűnt. Ebben az esetben az említett megosztásra hivatalból kerülne sor a házasság felbontásának és az ahhoz kapcsolódó kérdéseknek az együttes elbírálása keretében.

26

Az említett bíróság arra hivatkozik, hogy az eléje terjesztett felülvizsgálati kérelem megalapozottsága az azon kérdésre adandó választól függ, hogy a 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében az alapügy tárgyát képező házasság felbontására hatáskörrel rendelkező Kammergericht (regionális felsőbíróság) helyesen állapította‑e meg, hogy az e házasság felbontására alkalmazandó jog az 1259/2010 rendelet 8. cikke b) pontjának megfelelően, és amennyiben a házastársak az elsőfokú szóbeli szakasz lezárásáig nem választottak ilyen jogot, az orosz jog.

27

A kérdést előterjesztő bíróság előtt DL arra hivatkozik, hogy PQ szakmai jogállásával ellentétes annak megállapítása, hogy a házastársak Oroszországban „szokásos tartózkodási hellyel” rendelkeztek. Pontosítja, hogy Moszkvában tartózkodásuk egyrészt nem szándékos döntésből eredt, hanem azt kizárólag PQ‑nak a moszkvai német nagykövetségre való beosztásához kapcsolódó szakmai okok tették szükségessé, másrészt pedig, noha azt nem írták elő határozott időre, jellegénél fogva ideiglenes volt, mivel a házastársak vissza kívántak térni Németországba, ahol megtartották a családi (közös) lakóhelyet, és ezen országgal szoros kapcsolatot tartottak fenn PQ e nagykövetségnél fennálló megbízatásának megszűnését követően is. DL ezenkívül kifejti, hogy státuszhoz kötődő okok miatt őt és PQ‑t arra kötelezték, hogy az említett nagykövetség ingatlanegyütteséhez tartozó lakásba költözzenek, így de facto egy „német enklávéban” éltek, ami relatívvá tette az Oroszországban való tényleges jelenlétük fontosságát.

28

PQ rámutat, hogy a Bécsi Egyezmény 31. cikkének (1) bekezdése értelmében azok a diplomáciai képviselők, akik többek között mentességet élveznek a fogadó állam polgári joghatósága alól, házasság felbontásával kapcsolatos ügyekben nem tartozhatnak az alkalmazási helyük szerinti állam jogának hatálya alá.

29

Ebben az összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy milyen szempontok alapján kell meghatározni a házastársaknak az 1259/2010 rendelet 8. cikkének a) és b) pontja értelmében vett „szokásos tartózkodási helyét”, és közelebbről, hogy releváns‑e az egyik házastárs diplomáciai képviselőként való beosztása a fogadó államban. E bíróság arra hivatkozik, hogy ha az alapeljárás felei által előadott körülményeket átfogó értékelés keretében kellene figyelembe venni, akkor lehetséges, hogy a házastársak szokásos tartózkodási helye nem Oroszországban található. Az említett bíróság rámutat, hogy azt is meg kell határozni, hogy a szokásos tartózkodási hely valamely államban való fennállásának megállapításához szükséges‑e a házastársak bizonyos időtartamú tényleges ott tartózkodása, valamint az érintett államban a társadalmi és családi integráció bizonyos fokának megállapítása.

30

A kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy Németországban jogtudományi vita folyik az 1259/2010 rendelet 8. cikkének a) és b) pontja értelmében vett „szokásos tartózkodási hely” fogalmának meghatározásáról. A jogirodalom egyik része, amelynek álláspontját a Kammergericht (regionális felsőbíróság) is osztja, az 1259/2010 rendelet (10) preambulumbekezdésének szövege alapján olyan értelmezést támogat, amely megfelel a 2201/2003 rendeletben szereplő ugyanezen fogalom értelmezésének.

31

A jogirodalom másik része úgy véli, hogy a „szokásos tartózkodási hely” 1259/2010 rendeletben és 2201/2003 rendeletben szereplő fogalommeghatározásai nem teljesen egyeznek, mivel az előbbi e fogalom jellemzőjeként szorosabb kapcsolatot követel meg a tartózkodási hely szerinti állammal, mint a második, amely általános jelleggel arra irányul, hogy a felperes számára több joghatósági ok közötti választást biztosítson.

32

A kérdést előterjesztő bíróság szerint nem zárható ki, hogy az 1259/2010 rendeletben és a 2201/2003 rendeletben szereplő „szokásos tartózkodási hely” fogalma eltérő értelmezésekhez vezethet, mivel az 1259/2010 rendelet (14) és (21) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy e fogalom jellemzően a házastársak és az alkalmazandó jog közötti szoros kapcsolat fennállását feltételezi, ami az érintett államban a 2201/2003 rendelet által megköveteltnél magasabb szintű társadalmi és családi integrációt jelenthet.

33

E körülmények között a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Milyen kritériumok alapján kell meghatározni a házastársaknak az [1259/2010] rendelet 8. cikkének a) és b) pontja értelmében vett szokásos tartózkodási helyét, így különösen:

34

Kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az 1259/2010 rendelet 8. cikkének a) és b) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy a házastársak e rendelkezésben említett „szokásos tartózkodási helyének” meghatározása szempontjából releváns, sőt meghatározó tényezőnek minősül az egyik házastárs diplomáciai képviselőként való beosztása valamely államba, a házastársak ezen államban való fizikai jelenlétének időtartama, valamint az ezen államban való társadalmi és családi beilleszkedés mértéke.

35

Ami először is az 1259/2010 rendelet 8. cikkének a) és b) pontja értelmében vett „szokásos tartózkodási hely” fogalmának értelmezését illeti, meg kell jegyezni, hogy – amint azt e rendelet (21) preambulumbekezdése kimondja – e rendelet a házasság felbontására alkalmazandó jognak az említett rendelet 5. cikkével összhangban történő, a házastársak és az érintett jog közötti szoros kapcsolat fennállásán alapuló kapcsolóelvek alapján összehangolt kollíziós szabályokat ír elő.

36

Az 1259/2010 rendelet 8. cikkének a) és b) pontja így a házasság felbontását és a különválást a házastársaknak a bírósághoz fordulás időpontjában fennálló „szokásos tartózkodási helye”, illetve ennek hiányában az utolsó „szokásos tartózkodási helye” szerinti állam jogának rendeli alá, amennyiben ez a tartózkodási hely e megkeresést megelőzően legfeljebb egy évvel korábban szűnt meg, és az egyik házastárs az említett megkeresés időpontjában még mindig ebben az államban tartózkodik.

37

Az 1259/2010 rendelet nem tartalmazza a „szokásos tartózkodási hely” fogalmának meghatározását, és nem utal a tagállamok jogára sem e fogalom jelentésének és hatályának meghatározása érdekében.

38

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog egységes alkalmazásának követelményéből és az egyenlőség elvéből az következik, hogy a jelentésének és hatályának meghatározása érdekében a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó uniós jogi rendelkezést az Unió egészében önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve nemcsak annak kifejezéseit, hanem a rendelkezés összefüggéseit és annak a szabályozásnak a céljait is, amelynek az részé képezi (lásd ebben az értelemben: 2010. december 22‑iMercredi ítélet, C‑497/10 PPU, EU:C:2010:829, 45. pont; 2024. október 24‑iKwantum Nederland és Kwantum België ítélet, C‑227/23, EU:C:2024:914, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

Először is a szó szerinti értelmezést illetően meg kell jegyezni, hogy szokásos értelmében a „szokásos tartózkodási hely” kifejezés azt a helyet jelenti, ahol a természetes személy állandó jelleggel tartózkodik.

40

Ami ezt követően azt a szövegkörnyezetet illeti, amelybe az 1259/2010 rendelet 8. cikkének a) és b) pontja illeszkedik, e rendelet (10) preambulumbekezdéséből az következik, hogy e rendelet tárgyi hatályának és rendelkezéseinek összhangban kell lenniük a 2201/2003 rendelet azon rendelkezéseivel, amelyek többek között a házasság felbontására, a különválásra és a házasság érvénytelenítésére vonatkozó általános joghatósági feltételeket írják elő.

41

A 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja, amelyben a „szokásos tartózkodási hely” fogalma szerepel, a házasság felbontásával kapcsolatos kérdések elbírálására vonatkozó hatáskört azon tagállam bíróságainak biztosítja, amelynek területén – esettől függően – a házastársak vagy valamelyikük jelenlegi vagy korábbi szokásos tartózkodási helye található.

42

A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a „szokásos tartózkodási hely” 2201/2003 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett fogalmát főszabály szerint két elem jellemzi, nevezetesen egyrészt az érintett arra irányuló szándéka, hogy érdekeltségeinek szokásos központját egy meghatározott helyhez köti, másrészt pedig az érintett tagállam területén való, kellő fokú állandó jelenlét (2022. augusztus 1‑jei MPA [Szokásos tartózkodási hely – Harmadik állam] ítélet, C‑501/20, EU:C:2022:619, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43

Tekintettel az 1259/2010 és a 2201/2003 rendelet rendelkezései közötti, a jelen ítélet 40. pontjában felidézett szükségszerű koherenciára, ugyanezen elemek szükségesek az 1259/2010 rendelet 8. cikkének a) és b) pontja értelmében vett „szokásos tartózkodási hely” fogalmának meghatározásához. Ez az egységes megközelítés a többek között a házasság felbontását és a különválást szabályozó két rendelet között fennálló szoros kapcsolatot tükrözi. Az 1259/2010 rendelet meghatározza azt a jogot, amelyet a 2201/2003 rendelet rendelkezései alapján joghatósággal rendelkező bíróságnak az 1259/2010 rendelet 5. cikke (1) bekezdésének megfelelően alkalmaznia kell, ha a házastársak nem választottak ilyen jogot.

44

A „szokásos tartózkodási hely” fogalmának ezen egységes felfogása összhangban van a Bíróság más nemzetközi magánjogi dokumentumokra vonatkozó ítélkezési gyakorlatával, amelyek az 1259/2010 rendelethez és a 2201/2003 rendelethez hasonlóan valamilyen közös kapcsolóelven, nevezetesen a „szokásos tartózkodási helyen” alapulnak, és szoros kapcsolatban állnak egymással. E tekintetben a Bíróság megállapította, hogy e kapcsolóelvnek a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló, 2008. december 18‑i 4/2009/EK tanácsi rendeletben (HL 2009. L 7., 1. o.; helyesbítések: HL 2011. L 131., 26. o.; HL 2013. L 8., 19. o.; HL 2013. L 281., 29. o.) és az Európai Közösség nevében a 2009. november 30‑i 2009/941/EK tanácsi határozattal (HL 2009. L 331., 17. o.; helyesbítés: HL 2010. L 36., 49. o.) jóváhagyott, a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2007. november 23‑i hágai jegyzőkönyvben szereplő meghatározását ugyanazon elveknek kell vezérelniük, és ugyanazoknak a tényezőknek kell érvényesülniük, még akkor is, ha a szokásos tartózkodási hely konkrét értékelése az adott ügy sajátos körülményeitől függ (lásd ebben az értelemben: 2022. augusztus 1‑jei MPA [Szokásos tartózkodási hely – Harmadik állam] ítélet, C‑501/20, EU:C:2022:619, 53. pont).

45

Végül a „szokásos tartózkodási hely” fogalmának a jelen ítélet 43. pontjában szereplő értelmezése megfelel az 1259/2010 rendelet által követett célkitűzéseknek.

46

Ugyanis, az 1259/2010 rendelet (9), (21) és (29) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy e rendelet célja, hogy egyértelmű és teljes jogi keretet alakítson ki a részt vevő tagállamokban a házasság felbontására és a különválásra irányuló eljárások során alkalmazandó jog tekintetében, biztosítsa a nemzetközi házassági ügyekben a jogbiztonságot, a kiszámíthatóságot és a rugalmasságot, és ezáltal megkönnyítse a személyek Unión belüli szabad mozgását, továbbá kiküszöbölje annak lehetőségét, hogy az egyik házastárs a másikat megelőzve kezdeményezze a házasság felbontását annak érdekében, hogy az eljárást olyan jog szerint folytassák le, amelyet e fél saját érdekei szempontjából kedvezőbbnek ítél (2020. július 16‑iJE [A házasság felbontására alkalmazandó jog] ítélet, C‑249/19, EU:C:2020:570, 30. pont).

47

Márpedig a házastársaknak az 1259/2010 rendelet 8. cikkének a) és b) pontja értelmében vett „szokásos tartózkodási helye” fogalmának meghatározása, amelyet főszabály szerint két elem jellemez, nevezetesen egyrészt az érintett személyek azon szándéka, hogy érdekeltségeik szokásos központját egy meghatározott helyhez kötik, másrészt pedig az érintett állam területén való, kellő fokú állandó jelenlét lehetővé teszi mind a jogbiztonság és az előreláthatóság e céljának, mind pedig a házassági ügyekben szükséges rugalmasságnak a biztosítását, miközben megakadályozza az alkalmazandó jog megválasztásával kapcsolatos esetleges visszaéléseket.

48

Másodszor az a kérdés, hogy a házastársak egyikének diplomáciai képviselői státusza a fogadó államban, a házastársak ezen államban való fizikai jelenlétének időtartama, valamint az ezen államban való társadalmi és családi beilleszkedés mértéke releváns, sőt meghatározó tényezőnek minősül‑e az 1259/2010 rendelet 8. cikkének a) és b) pontja értelmében vett „szokásos tartózkodási helyük” meghatározása szempontjából (lásd analógia útján: 2021. november 25‑iIB [Házastárs szokásos tartózkodási helye – Házasság felbontása] ítélet, C‑289/20, EU:C:2021:955, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ennélfogva a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy az adott ügy összes ténybeli körülményét megvizsgálja annak meghatározása érdekében, hogy az előző pontban említett két elem, amely a „szokásos tartózkodási hely” fogalmát jellemzi, teljesül‑e az alapügyben.

49

Mindemellett annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára hasznos választ lehessen adni, a következő tényezőket kell kiemelni.

50

Először is, ami az egyik házastárs diplomáciai képviselői minőségét illeti, meg kell jegyezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a házastársak szokásos tartózkodási helyének meghatározására kérdez rá, mivel – amint azt az alapeljárás felei állították – azt a házaspárt, amelyet ők alkottak, az alkalmazandó jogszabályi és alapszabályi rendelkezések arra kötelezték, hogy a Németország moszkvai nagykövetségének ingatlanegyütteséhez tartozó lakásba költözzön. PQ szerint a diplomáciai képviselő a Bécsi Egyezmény alapján őt megillető mentességek és kiváltságok miatt nem tartozhat a fogadó állam jogának hatálya alá.

51

A német, a görög és a finn kormány lényegében arra hivatkozik, hogy a diplomaták külföldi tartózkodása ideiglenes és véletlenszerű, ami kizárja a fogadó államban való tartós letelepedésre irányuló szándékot.

52

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a diplomáciai képviselőnek a fogadó állam területén való tartózkodása főszabály szerint kizárólag szakmai célokat szolgál, mivel e tartózkodás közvetlenül kapcsolódik feladatai ellátásához. Amint arra a német kormány írásbeli észrevételeiben rámutatott, a fogadó államba való beosztást általában mindenekelőtt és főként a küldő állam szolgálatának szükségletei határozzák meg, nem pedig a fogadó államban szolgálatot teljesítő diplomáciai képviselő akaratának és személyes preferenciáinak figyelembevétele.

53

Ez a helyzet eltér a 2022. augusztus 1‑jei MPA (Szokásos tartózkodási hely – Harmadik állam) ítélet (C‑501/20, EU:C:2022:619) alapjául szolgáló helyzettől. Bár kétségtelenül igaz, hogy ezen ítélet 58. pontjában a Bíróság kimondta, hogy az a tény, hogy a házastársak valamely harmadik államban való tartózkodása közvetlenül összefügg a feladataik ellátásával, önmagában nem képezi akadályát annak, hogy e tartózkodás kellő fokú állandóságot mutasson ahhoz, hogy a házastársak szokásos tartózkodási helye ebben az államban lévőnek legyen tekinthető, és ez nem változtat azon, hogy ezt az állítást olyan összefüggésben tették, amelyben az Unió határozatlan időre alkalmazott szerződéses alkalmazottairól volt szó, akiket a szokásosan a brüsszeli székhelyen tartózkodó, rotációs kötelezettség alá nem tartozó szerződéses alkalmazottakra alkalmazandó Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata rendelkezéseinek megfelelően az Unió valamely harmadik államban lévő képviseletére osztottak be.

54

Márpedig, amint azt lényegében PQ és az összes beavatkozó kormány állította, a fogadó államban külső képviseletre beosztott diplomáciai képviselő szakmai tevékenységének jellege és sajátossága az e feladathoz szorosan kapcsolódó körülmények miatt főszabály szerint amellett szól, hogy ezen alkalmazott, valamint házastársa nem rendelkezik az 1259/2010 rendelet 8. cikkének a) és b) pontja értelmében vett szokásos tartózkodási hellyel ebben az államban.

55

Egyébiránt, amint az a Bécsi Egyezmény 31. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, a diplomáciai képviselők mentességet élveznek a fogadó állam polgári és közigazgatási joghatósága alól, az e rendelkezés a)–c) pontjában foglalt kivételektől eltekintve, különösen, ha az ezen állam területén található magántulajdonban lévő ingatlanra vonatkozó dologi keresetről van szó, kivéve, ha azt a diplomáciai képviselő részére a küldő állam nevében, kiküldetése céljából adták birtokba.

56

Így meg kell állapítani, hogy nem kizárt, hogy különleges ténybeli körülmények között a fogadó államot az 1259/2010 rendelet 8. cikkének a) és b) pontja értelmében azon államnak lehessen tekinteni, amelybe az érintett házastársak szokásos tartózkodási helyüket át kívánták helyezni. Ez lehet a helyzet többek között, amint azt a Bizottság megjegyezte, amikor a diplomáciai képviselő és házastársa magánlakást szerez a fogadó államban annak érdekében, hogy ott a kirendelés végét követően ott együtt telepedjen le.

57

Következésképpen, noha az egyik házastárs diplomáciai képviselői minősége releváns tényezőnek minősül annak vizsgálata keretében, hogy a házastársak szokásos tartózkodási helye a fogadó állam területén van‑e, az ezen államban való tartózkodásuk okainak és tartózkodásuk feltételeinek értékelését illetően e körülmény önmagában nem meghatározó az érintett és családtagjai említett államban lévő szokásos tartózkodási helye elismerésének kizárása szempontjából. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a házastársak „szokásos tartózkodási helyét” egy ilyen elem megléte esetén is mindig az adott ügyre jellemző ténybeli körülmények egésze alapján kell megállapítani.

58

Másodszor, ami a házastársak valamely állam területén való fizikai jelenlétének időtartamát illeti, ez a „szokásos tartózkodási hely” fogalmát jellemző „állandóságra” utaló valószínűsítő körülményt képez. Ugyanis, amint az a jelen ítélet 39. pontjában pontosításra került, ahhoz, hogy valamely tartózkodási hely „szokásosnak” legyen minősíthető, annak bizonyos fokban állandónak vagy rendszeresnek kell lennie, szemben az átmeneti vagy alkalmi tartózkodással.

59

A „szokásos tartózkodási hely” e szempontjának értékelése során figyelembe kell venni a diplomáciai képviselők és családtagjaik sajátos helyzetét, az előbbiek feladatainak jellege miatt. Egyrészt ugyanis e személyek gyakran szoros kapcsolatot tartanak fenn a küldő állammal, ahová rendszeresen visszatérnek, másrészt mivel a diplomáciai képviselőkre általában a rotáció elve vonatkozik, a fogadó államban való tartózkodásuk időtartama a priori ideiglenesnek tekinthető, jóllehet a gyakorlatban néha nem elhanyagolható hosszúságú is lehet. E sajátos körülmények között a házastársak fogadó állam területén való fizikai jelenlétének időtartama önmagában nem meghatározó tényező az ezen államban való tartózkodásuk helyének szokásos jellegét illetően. E tekintetben nem zárható ki, hogy a házastársak nem elhanyagolható ideig tartózkodnak e területen, miközben érdekeltségeik központját fenntartják a küldő államban, amelybe rendszeresen visszatérnek.

60

Harmadszor, ami az érintett államban való társadalmi és családi beilleszkedés fokának relevanciáját illeti, a házastársak 1259/2010 rendelet 8. cikkének a) és b) pontja értelmében vett szokásos tartózkodási helyének meghatározása szempontjából meg kell jegyezni, hogy a 2201/2003 rendelet szülői felelősségre vonatkozó rendelkezéseinek értelmezése keretében a Bíróság a gyermek – különösen a kiskorú gyermek – szüleinek szociális és családi környezetét vette figyelembe e gyermek szokásos tartózkodási helye meghatározásának lényeges kritériumaként (lásd ebben az értelemben: 2021. november 25‑iIB [Házastárs szokásos tartózkodási helye – Házasság felbontása] ítélet, C‑289/20, EU:C:2021:955, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

61

Igaz ugyan, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helyét jellemző sajátos körülmények nem azonosak azokkal, amelyek lehetővé teszik a házastársak szokásos tartózkodási helyének meghatározását, a valamely államban – legyen szó akár a fogadó államról, akár a küldő államról – való társadalmi beilleszkedés releváns tényezőnek minősül e hely meghatározása szempontjából, mivel konkretizálhatja az érdekeltek azon szándékához kapcsolódó szubjektív elemet, hogy érdekeltségeik szokásos központját egy meghatározott helyhez kötik.

62

A küldő államban vagy éppen ellenkezőleg, a fogadó államban fenntartott családi kötelékek szintén relevánsak lehetnek az adott ügy ténybeli körülményei összességének a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő elemzése keretében.

63

Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy – amint azt a Bíróság a 2201/2003 rendelettel kapcsolatban megállapította, amely ítélkezési gyakorlat átültethető az 1259/2010 rendelet 8. cikkének a) és b) pontja értelmében vett „szokásos tartózkodási hely” fogalmának értelmezésére is – az olyan házastárs, aki az életét két állam között osztja meg, ezen államok közül csak az egyikben rendelkezhet szokásos tartózkodási hellyel (2021. november 25‑iIB [Házastárs szokásos tartózkodási helye – Házasság felbontása] ítélet, C‑289/20 P, EU:C:2021:955, 62. pont).

64

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapeljárás felei 2019 szeptemberétől Oroszországban, a német nagykövetség moszkvai székhelyén tartózkodtak. DL 2021. május 23‑án visszatért Németországba. A Bírósághoz benyújtott írásbeli észrevételeiben PQ arra hivatkozott, hogy 2023. november 1‑jén egy másik posztra osztották be Németországban. Úgy tűnik tehát, hogy a fogadó államban való tartózkodásuk az e nagykövetségen töltött időkeretre korlátozódott.

65

A Bíróság rendelkezésére álló információkból az is kitűnik, hogy a házastársak a fogadó államban való tartózkodásuk teljes időtartama alatt továbbra is szoros kapcsolatot tartottak fenn a küldő állammal, megőrizve a vagyoni érdekeket, valamint a társadalmi és családi kötelékeket. Így e személyek megtartották lakásukat Berlinben, tekintettel arra, hogy PQ fogadó államban fennálló hivatali megbízatásának lejártát követően visszatértek Németországba, amely lakásban nagykorú lányuk lakott, és ahová időnként visszatértek Németországon belül.

66

Márpedig, fenntartva, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak a jelen ügy ténybeli körülményeinek összessége alapján további vizsgálatokat kell végeznie, e tényezők arra engednek következtetni, hogy a házastársaknak – Oroszországban való tartózkodásuk időtartama ellenére – nem állt szándékában, hogy érdekeltségeik szokásos központját e helyhez kössék, mivel ez utóbbi hely a küldő államban maradt, ahonnan csak ideiglenesen távoztak, így a német jog tűnik a házastársak szokásos tartózkodási helye szerinti állam jogának.

67

A fenti megfontolásokra tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1259/2010 rendelet 8. cikkének a) és b) pontját úgy kell értelmezni, hogy az egyik házastárs diplomáciai képviselői minőségével és a fogadó állambeli álláshelyre való beosztásával főszabály szerint ellentétes az, hogy a házastársak „szokásos tartózkodási helyét” ezen államhoz kötöttnek tekintsék, kivéve, ha az adott ügy sajátos körülményei egészének átfogó értékelése alapján – ideértve többek között a házastársak említett államban való fizikai jelenlétének időtartamát, valamint ottani társadalmi és családi beilleszkedésüket – megállapítást nem nyer egyrészt a házastársak azon szándéka, hogy érdekeltségeik szokásos központját ugyanezen államhoz kötik, másrészt pedig, hogy ezen állam területén kellő fokú állandóságot mutató jelenlét áll fenn.

68

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

A házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló, 2010. december 20‑i 1259/2010/EU tanácsi rendelet 8. cikkének a) és b) pontját

a következőképpen kell értelmezni:

az egyik házastárs diplomáciai képviselői minőségével és a fogadó állambeli álláshelyre való beosztásával főszabály szerint ellentétes az, hogy a házastársak „szokásos tartózkodási helyét” ezen államhoz kötöttnek tekintsék, kivéve, ha az adott ügy sajátos körülményei egészének átfogó értékelése alapján – ideértve többek között a házastársak említett államban való fizikai jelenlétének időtartamát, valamint ottani társadalmi és családi beilleszkedésüket – megállapítást nem nyer egyrészt a házastársak azon szándéka, hogy érdekeltségeik szokásos központját ugyanezen államhoz kötik, másrészt pedig az, hogy ezen állam területén kellő fokú állandóságot mutató jelenlét áll fenn.