1.

Az uniós jogalkotó 2022. október 19‑én elfogadta az (EU) 2022/2065 rendeletet ( 2 ) (a továbbiakban: digitális szolgáltatásokról szóló rendelet) azzal a céllal, hogy harmonizált szabályokat állapítson meg a biztonságos, kiszámítható és megbízható online környezetre vonatkozóan, amely elősegíti az innovációt, és amelyben az alapvető jogok hatékony védelmet élveznek. ( 3 ) E célból e rendelet egy sor olyan kötelezettséget vezet be az úgynevezett „közvetítő” szolgáltatókra vonatkozóan, amelyek az átláthatósági jelentéstételre, a kapcsolattartó pontok kijelölésére és a jogellenes tartalom bejelentésére szolgáló mechanizmusokra vonatkoznak. ( 4 ) Az említett rendelet főszabály szerint 2024. február 17‑től alkalmazandó, az online óriásplatformot, illetve nagyon népszerű online keresőprogramot üzemeltető szolgáltatókkal szembeni előzetes alkalmazásának sérelme nélkül. ( 5 )

2.

A fenti időpontig az e szempontokra vonatkozó szabályok nem képezik uniós szinten ezzel összehasonlítható harmonizáció tárgyát. ( 6 )

3.

A közelmúltban néhány tagállam olyan jogszabályokat fogadott el, amelyek a területükön elérhető, információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatókra a fent leírtakhoz hasonló kötelezettségeket rónak. ( 7 ) Úgy tűnik, hogy a jelen ügyben szóban forgó, 2020‑ban elfogadott osztrák szabályozás ebbe a tendenciába illeszkedik. ( 8 )

4.

2002 óta azonban az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások forgalmát nagyrészt a 2000/31/EK irányelv szabályozza. ( 9 )

5.

A 2000/31 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerint ugyanis minden tagállam biztosítja, hogy a területén (származási ország) letelepedett szolgáltató által nyújtott, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások megfeleljenek az ezen irányelv 2. cikkének h) pontjában meghatározott „szabályozott területre” vonatkozó nemzeti rendelkezéseknek. Azt az elvet, amely szerint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra főszabály szerint a származási tagállam jogi szabályozása vonatkozik, a „származási ország elvének” nevezik.

6.

E logikát követve a 2000/31 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében a tagállamok főszabály szerint nem korlátozhatják az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások másik tagállamból történő nyújtásának szabadságát. A származási tagállamtól eltérő tagállam ugyanis csak „egy adott, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás tekintetében” hozott, az ezen irányelv 3. cikke (4) bekezdésének a) és b) pontjában foglalt feltételeknek megfelelő intézkedések útján térhet el ettől az elvtől.

7.

Ez a jelen ügyben a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés jogi háttere. E kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy valamely tagállam eltérhet‑e az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások szabad mozgásától oly módon, hogy nemcsak egyedi és konkrét intézkedéseket, hanem egy adott szolgáltatáscsoportra vonatkozó általános és elvont jogalkotási intézkedéseket is hoz. A Bíróság kérésére a jelen indítvány ezen előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elemzésére szorítkozik.

8.

Ez a problémakör a digitális szolgáltatásokról szóló rendelet hatálya alatt továbbra is aktuális marad, mivel e rendelet nem helyezi hatályon kívül sem a származási ország elvét, sem az ezen elvtől a 2000/31 irányelv 3. cikkének (4) bekezdésében előírt esetekben való eltérés lehetőségét. ( 10 )

9.

A 2000/31 irányelv 2. cikkének a) pontja az (EU) 2015/1535 irányelv 1. cikkének (1) bekezdésére ( 11 ) utalva határozza meg az „információs társadalommal összefüggő szolgáltatások” fogalmát. Ez utóbbi irányelv szerint információs társadalommal összefüggő szolgáltatás: „bármely, általában térítés ellenében, távolról, elektronikus úton és a szolgáltatást igénybe vevő egyéni kérelmére nyújtott szolgáltatás”.

10.

A 2000/31 irányelv 2. cikkének h) pontja úgy határozza meg a „szabályozott terület” fogalmát, hogy annak jelentése „a tagállamok jogrendszereiben meghatározott, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtókra, illetve az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra alkalmazandó követelmények, tekintet nélkül arra, hogy általános jellegűek vagy kifejezetten e szolgáltatókra és szolgáltatásokra vonatkoznak”.

11.

Ezen irányelv „Belső piac” című 3. cikkének szövege a következő:

„(1)   Minden tagállam biztosítja, hogy a területén letelepedett szolgáltatók által nyújtott, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások megfeleljenek azoknak az adott tagállamban alkalmazandó nemzeti rendelkezéseknek, amelyek beletartoznak a szabályozott területbe.

(2)   A tagállamok nem korlátozhatják a szabályozott területtel összefüggő okokból az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások másik tagállamból történő nyújtásának szabadságát.

(3)   Az (1) és a (2) bekezdés nem alkalmazható a mellékletben említett területekre.

(4)   A tagállamok tehetnek a (2) bekezdéstől történő eltérésre irányuló intézkedéseket egy adott, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás tekintetében, ha a következő feltételek teljesülnek:

(5)   A tagállamok sürgős esetekben eltérhetnek a (4) bekezdés b) pontjában előírt feltételektől. Ebben az esetben a tagállam az intézkedésről a lehető legrövidebb időn belül értesíti a Bizottságot és az (1) bekezdésben említett tagállamot, megjelölve azokat az okokat, amelyek miatt a tagállam az esetet sürgősnek véli.

(6)   A tagállam intézkedéshozatali és intézkedés‑végrehajtási lehetőségének sérelme nélkül, a Bizottság a lehető legrövidebb időn belül megvizsgálja a közölt intézkedések összeegyeztethetőségét a közösségi joggal; ha arra a következtetésre jut, hogy az intézkedés összeegyeztethetetlen a közösségi joggal, a Bizottság felkéri a tagállamot, hogy tartózkodjon a tervezett intézkedéstől vagy sürgősen szüntesse meg az intézkedést.”

12.

A Bundesgesetz über Maßnahmen zum Schutz der Nutzer auf Kommunikationsplattformen (Kommunikationsplattformen‑Gesetz) (a kommunikációs platformok felhasználóinak védelmét szolgáló intézkedésekről szóló osztrák szövetségi törvény; a továbbiakban: KoPl‑G) ( 12 )2020. december 23‑án került kihirdetésre, és 2021. január 1‑jén lépett hatályba. Az e törvény hatálya alá tartozó szolgáltatóknak 2021. március 31‑ig kellett teljesíteniük a törvény által előírt kötelezettségeket. ( 13 )

13.

A KoPl‑G 1. §‑a kimondja:

„(1)   E törvény célja, hogy ösztönözze az alábbiakban meghatározott kommunikációs platformok tartalmával kapcsolatos felhasználói bejelentések felelős és átlátható kezelését és gyors feldolgozását.

(2)   Azok a belföldi és külföldi szolgáltatók, amelyek gazdasági haszonszerzés céljából kommunikációs platformokat biztosítanak (a 2. § 4. pontja), e törvény hatálya alá tartoznak, kivéve, ha:

[…]

(5)   A szolgáltató megállapítási kérelme alapján a szabályozó hatóság határoz arról, hogy a szolgáltató a jelen törvény hatálya alá tartozik‑e.

[…]”

14.

A KoPl‑G 2. §‑ának 4. pontja a „kommunikációs platformot” úgy határozza meg, hogy „olyan, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás, amelynek elsődleges célja vagy alapvető funkciója a szellemi tartalommal rendelkező értesítéseknek vagy ábrázolásoknak a felhasználók és más felhasználók széles köre közötti, szóbeli, írásbeli, hang‑ vagy ábrás formában, tömeges közvetítés útján történő cseréje”.

15.

A KoPl‑G 3. §‑a értelmében:

„(1)   A szolgáltatóknak hatékony és átlátható eljárást kell kialakítaniuk a kommunikációs platformon található, állítólagosan jogellenes tartalomra vonatkozó bejelentések kezelésére és feldolgozására.

[…]

(4)   A szolgáltatóknak biztosítaniuk kell továbbá, hogy hatékony és átlátható eljárás álljon rendelkezésre a bejelentés tárgyát képező tartalom letiltására vagy eltávolítására vonatkozó döntéseik felülvizsgálatára (a (3) bekezdés 1. pontja). […]”

16.

A KoPl‑G 4. §‑ának (1) bekezdése értelmében:

„A szolgáltatóknak éves vagy – az egymilliónál több regisztrált felhasználóval rendelkező kommunikációs platformok esetében – féléves jelentést kell készíteniük az állítólagosan jogellenes tartalomra vonatkozó bejelentések kezeléséről. A jelentésüket legkésőbb a tárgyidőszak végét követő egy hónapon belül megküldik a szabályozó hatóságnak, és egyidejűleg online elérhetővé teszik azt saját honlapjukon, ahol az folyamatosan könnyen hozzáférhető.”

17.

A KoPl‑G 5. §‑a előírja:

(1)   A szolgáltatók a Verwaltungsstrafgesetz 1991 (VStG) [a közigazgatási szankciókról szóló 1991. évi osztrák törvény, BGBl. 52/1991] 9. §‑ának (4) bekezdésében foglalt feltételeket teljesítő személyt jelölnek ki. Ez a személy:

[…]

(4)   A szolgáltató kijelöl egy természetes vagy jogi személyt a közigazgatási és bírósági értesítésekért felelős kézbesítési meghatalmazottnak. […]”

18.

Az alapeljárás felperesei, a Google Ireland Limited (a továbbiakban: Google), a Meta Platforms Ireland Limited (a továbbiakban: Meta Platforms) és a Tik Tok Technology Limited (a továbbiakban: Tik Tok) Írországban székhellyel rendelkező társaságok, amelyek többek között Ausztriában nyújtanak kommunikációsplatform‑szolgáltatásokat.

19.

A KoPl‑G 2021. évi hatálybalépését követően az alapeljárás felperesei azt kérték az illetékes hatóságtól, a Kommunikationsbehörde Austriától (osztrák hírközlési szabályozó hatóság, a továbbiakban: Komm Austria), hogy e törvény 1. §‑ának (5) bekezdése alapján állapítsa meg, hogy nem tartoznak e törvény hatálya alá.

20.

A Komm Austria azonban három, 2021. március 26‑i, március 31‑i és április 22‑i határozatában megállapította, hogy az alapeljárás felperesei a KoPl‑G hatálya alá tartoznak, mivel az e törvény 2. §‑ának 4. pontja értelmében vett kommunikációs platformot szolgáltatnak.

21.

Az alapeljárások felperesei megtámadták e határozatokat a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság, Ausztria) előtt, amely a kereseteket mint megalapozatlanokat elutasította.

22.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésben említett problémakört illetően a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság) lényegében először is úgy ítélte meg, hogy a származási ország 2000/31 irányelvben előírt elve nem abszolút jellegű, és az eltérés különösen akkor igazolható, ha olyan jelentős jogi érdekek magas szintű védelmének eléréséhez és/vagy fenntartásához szükséges, mint a kiskorúak vagy az emberi méltóság védelme. Álláspontja szerint a KoPl‑G ilyen célokat követ. E bíróság szerint e törvény teremti meg azon jogalapot, amely ismételt jogsértés esetén lehetővé teszi konkrét intézkedések kellően egyedi módon megjelölt címzettekkel szemben, esetről esetre történő elfogadását. Márpedig az említett bíróság arra hivatkozott, hogy a megállapítási eljárás a jelen ügyben (még) nem vezethet egyedi és különös intézkedések elfogadásához az alapeljárás felpereseivel szemben, mivel azok pusztán deklaratív határozat meghozatalát kérték anélkül, hogy arra egy konkrét ügy keretében kényszerültek volna.

23.

Másodszor, ami a 2000/31 irányelv 3. cikkének (4) bekezdése szerinti eljárást illeti, a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság) úgy ítélte meg, hogy hogy nem fogadtak el e rendelkezés értelmében vett intézkedéseket a KoPl‑G alapján, és hogy e törvényt kizárólag abból a célból fogadták el, hogy az említett rendelkezés értelmében vett intézkedéseket elfogadásához jogalapot biztosítsanak.

24.

A Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság) ítéletei ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmek keretében az alapeljárások felperesei a kérdést előterjesztő bíróság, a Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Ausztria) előtt azt állítják, hogy e bíróság tévesen állapította meg a KoPl‑G‑nek az általuk üzemeltetett platformokra való alkalmazhatóságát. Különösen kifejtik egyrészt, hogy mivel nem tájékoztatták az Ír Köztársaságot és a Bizottságot a 2000/31 irányelv 3. cikke (4) bekezdésének b) pontja és (5) bekezdése értelmében a KoPl‑G elfogadásáról, e törvényre velük szemben nem lehet hivatkozni, másrészt pedig azt, hogy az említett törvény által bevezetett kötelezettségek aránytalanok, és összeegyeztethetetlenek a szolgáltatások szabad mozgásával és a származási ország elvével.

25.

Az alapeljárások felpereseinek ügyei között fennálló anyagi jogi kapcsolat miatt a kérdést előterjesztő bíróság egyesítette azokat.

26.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint nem vitatott, hogy az alapeljárás felperesei által többek között Ausztriában nyújtott szolgáltatások a 2000/31 irányelv 2. cikkének a) pontja értelmében vett információs társadalommal összefüggő szolgáltatásoknak minősülnek. A Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság) megállapításaira tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy e szolgáltatásokat a KoPl‑G értelmében vett „kommunikációs platformoknak” is kell minősíteni, és hogy az alapeljárás felperesei teljesítik az e törvény 1. §‑ának (2) és (3) bekezdésében ( 14 ) előírt feltételeket, és így annak hatálya alá tartoznak.

27.

A kérdést előterjesztő bíróság elismeri, hogy a KoPl‑G alapján a szolgáltatóval szemben ténylegesen egyedi és konkrét aktusokat fogadnak el, amennyiben az nem teljesíti az e törvény által számára előírt kötelezettségeket. Mindazonáltal úgy véli, hogy e kötelezettségek, amelyeknek a szolgáltatónak meg kell felelnie, anélkül hogy előzetesen egyedi és konkrét aktust kellene elfogadni, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatási tevékenység gyakorlásával kapcsolatos követelményeknek minősülnek, következésképpen a 2000/31 irányelv 2. cikkének h) pontja értelmében vett szabályozott területhez tartoznak. E követelmények főszabály szerint korlátozhatják az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások szabad mozgását, mivel azokat az Ausztriától eltérő tagállamban letelepedett szolgáltatóknak is teljesíteniük kell.

28.

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy bizonyos feltételek mellett a 2000/31 irányelv 3. cikkének (4) bekezdése lehetővé teszi az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások nyújtójának letelepedési helye szerinti tagállamtól eltérő tagállam számára, hogy eltérjen a származási ország elvétől. Ennek fényében a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy egy tagállam eltérhet‑e ettől az elvtől olyan intézkedés elfogadásával, amely az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásoknak a jellege alapján általánosan meghatározott kategóriájára vonatkozik, mint például a KoPl‑G értelmében vett kommunikációs platformokra.

29.

A kérdést előterjesztő bíróság lényegében megjegyzi egyrészt, hogy mindeddig a Bíróságnak azt kellett megvizsgálnia, hogy az általános és elvont rendelkezések a 2000/31 irányelv 3. cikkének (4) bekezdése értelmében vett intézkedésként engedélyezhetők‑e az e rendelkezésben meghatározott okok és követelmények alapján. E tekintetben a Ker‑Optika ítéletre, ( 15 ) az Airbnb Ireland ítéletre ( 16 ) és az A (Gyógyszerek reklámozása és online értékesítése) ítéletre ( 17 ) hivatkozik. Másrészt azt állítja, hogy az Airbnb Ireland ügyre vonatkozó indítványomban ( 18 ) azt az értelmezést részesítem előnyben, amely szerint az általános rendelkezések nem minősíthetők az ezen irányelv 3. cikkének (4) bekezdése értelmében vett intézkedéseknek, és amennyiben e rendelkezések a szabályozott területtel kapcsolatos okokból korlátoznák az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások másik tagállamból történő nyújtásának szabadságát, azok mindenképpen jogellenesek lennének az említett irányelv 3. cikkének (2) bekezdésére tekintettel.

30.

E körülmények között a Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság) a Bírósághoz 2022. június 10‑én érkezett, 2022. május 24‑i határozatával úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából három kérdést terjeszt a Bíróság elé. A Bíróság kérésére a jelen indítvány az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre összpontosít, amelynek szövege a következő:

„Úgy kell‑e értelmezni a 2000/31/EK irányelv 3. cikke (4) bekezdése a) pontjának ii. alpontját, hogy »egy olyan, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás ellen irányul[ó]« intézkedésnek tekinthető az olyan jogszabályi intézkedés is, amely bizonyos, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egy általánosan meghatározott kategóriájára (például a kommunikációs platformokra) vonatkozik, vagy az említett rendelkezés értelmében vett intézkedés fennállásához egy konkrét egyedi esetre vonatkozó (például egy név szerint meghatározott kommunikációs platform ellen irányuló) határozat meghozatalára van szükség?”

31.

Az alapeljárás felperesei, az osztrák, az ír és a lengyel kormány, valamint a Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket. Az ügyben nem tartottak tárgyalást.

32.

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2000/31 irányelv 3. cikkének (2) és (4) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a tagállamok korlátozhatják az információs társadalommal összefüggő, más tagállamokból származó szolgáltatások szabad mozgását olyan általános és elvont jogalkotási intézkedések meghozatalával, amelyek az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egy általánosan megfogalmazott kategóriájára vonatkoznak, anélkül hogy ezeket az intézkedéseket esetenként hoznák meg.

33.

Előzetesen meg kell jegyeznem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság szerint nem vitatott, hogy az alapeljárás felperesei által többek között Ausztriában nyújtott szolgáltatások a 2000/31 irányelv 2. cikkének a) pontja értelmében vett információs társadalommal összefüggő szolgáltatásoknak minősülnek. Bár az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem tartalmaz olyan információt, amely lehetővé tenné a Bíróság számára a kérdést előterjesztő bíróság által elfogadott minősítés vizsgálatát, ezt a minősítést a felek nem vitatják. Az általam elvégzendő elemzés tehát ezen az előfeltevésen alapul.

34.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés vizsgálata előtt (C. rész) mindenekelőtt néhány észrevételt teszek a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem középpontjában álló osztrák szabályozással kapcsolatban (A. rész), majd ezt követően ismertetem a felek által előadott érveket (B. rész).

35.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a KoPl‑G azon rendelkezéseire vonatkozik, amelyek célja a „platformok felelősségének” megerősítése a felhasználók által a kommunikációs platformok tartalmával kapcsolatban tett bejelentéseknek az ilyen platformok szolgáltatói által történő kezelése tekintetében. ( 19 )

36.

Az Ausztria területén működő ilyen szolgáltatók, függetlenül attól, hogy e tagállamban vagy külföldön telepedtek‑e le, főszabály szerint a KoPl‑G hatálya alá tartoznak, és ennélfogva bizonyos kötelezettségeket kötelesek teljesíteni. Ezek többek között i. az állítólagosan jogellenes tartalmak bejelentésére és ellenőrzésére szolgáló rendszer létrehozására, ( 20 ) ii. átláthatósági jelentés elkészítésére, ( 21 ) valamint iii. felelős megbízott és a bejelentésekért felelős kézbesítési megbízott kijelölésére vonatkoznak. ( 22 ) A KoPl‑G hatálya alá tartozó szolgáltatók a Komm Austria felügyelete alatt állnak. E felügyelet gyakorlása során e hatóság a KoPl‑G által előírt bizonyos kötelezettségek megsértése esetén legfeljebb 10 millió euró összegű bírságot szabhat ki. ( 23 )

37.

A gazdasági szereplő megállapítás iránti kérelemmel fordulhat a Komm Austriához annak érdekében, hogy e hatóság határozzon arról a kérdésről, hogy a KoPl‑G hatálya alá tartozik‑e. Mindazonáltal a szolgáltatók által teljesítendő kötelezettségek a KoPl‑G hatálya alá tartozó gazdasági szereplőket anélkül terhelik, hogy előzetesen egyedi és konkrét aktust kellene elfogadni.

38.

A Google és a Tik Tok szerint a KoPl‑G‑hez hasonló olyan jogi aktus, amely a más tagállamban székhellyel rendelkező szolgáltatásnyújtók egy teljes kategóriájára alkalmazandó, nem minősül a 2000/31 irányelv 3. cikkének (4) bekezdése értelmében vett, az információs társadalommal összefüggő adott szolgáltatás tekintetében hozott intézkedésnek, tehát nem igazolható e rendelkezés alapján. E gondolatmenetet követve a Meta Platforms úgy véli, hogy az említett rendelkezés által engedélyezett intézkedések nem foglalhatnak magukban az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások adott, általánosan megfogalmazott kategóriájára vonatkozó szabályozást.

39.

A Bizottság rámutat, hogy főszabály szerint a rendeltetési hely szerinti tagállam feladata annak meghatározása, hogy „miként és hol” ír elő a 2000/31 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésétől eltérő intézkedést. Ezen intézmény szerint ez lehet mind egyedi, mind általános hatályú intézkedés, „feltéve, hogy kellően célzott, mivel kezdettől fogva egyértelműen alkalmazandó az egy vagy több másik tagállamban letelepedett szolgáltató vagy szolgáltatók által az információs társadalommal összefüggő adott szolgáltatásra”. E tekintetben a Bizottság ezen irányelv 2. cikke h) pontjának szövegére támaszkodik, amely meghatározza a „szabályozott terület” fogalmát, és abba általános jellegű követelmények tartoznak. E megfontolások alapján a Bizottság arra a következtetésre jut, hogy a KoPl‑G által előírt intézkedések általános és elvont jellegük miatt szöges ellentétben állnak az említett irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdésében meghatározott származási ország elvének lényegével.

40.

Az osztrák és az ír kormány, valamint – néhány árnyalatnyi eltéréssel – a lengyel kormány alapvetően eltérő értelmezést képvisel.

41.

Úgy tűnik, hogy azok a felek, akik azon értelmezés mellett foglalnak állást, amely szerint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egy általánosan leírt kategóriájára vonatkozó jogszabályi intézkedések is a 2000/31 irányelv 3. cikkének (4) bekezdése értelmében vett „intézkedéseknek” minősülhetnek, ebből eltérő következtetéseket vonnak le az ilyen szolgáltatások szabad mozgását illetően. Úgy értelmezem ugyanis az ír kormány álláspontját, hogy ha az „intézkedés” fogalma nem foglalná magában az általános jogalkotási intézkedéseket, a tagállamok szabadon fogadhatnának el ilyen általános jogalkotási intézkedéseket, és korlátozhatnák az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások szabad mozgását anélkül, hogy be kellene tartaniuk az ezen irányelv 3. cikkének (4) bekezdésében előírt feltételeket. Ezzel szemben úgy tűnik, hogy az osztrák kormány úgy véli, hogy az ilyen értelmezés megakadályozná a származási ország elvétől való bármilyen, jogalkotási intézkedések elfogadása révén való eltérést.

42.

A lengyel kormány szerint ahhoz, hogy a 2000/31 irányelv 3. cikkének (4) bekezdése alkalmazható legyen, a szóban forgó intézkedésnek az EUMSZ 56. cikk értelmében vett szolgáltatások szabad mozgása korlátozásának kell minősülnie. E tekintetben e kormány először is az Airbnb Ireland ítéletre ( 24 ) utalva arra hivatkozik, hogy a KoPl‑G nem korlátozza a más tagállamból származó információs társadalommal összefüggő szolgáltatások szabad mozgását, mivel e törvény csupán a jogellenes tartalomra vonatkozó bejelentések kezelésére szolgáló eljárások megállapítására és az ezzel kapcsolatos jelentések közzétételére vonatkozó kötelezettséget rögzít.

43.

Másodszor, a lengyel kormány felhívja a figyelmet egyrészt a 2000/31 irányelv 3. cikkének (4) bekezdése, másrészt pedig ezen irányelv 14. cikkének (3) bekezdése és 15. cikkének (2) bekezdése közötti kapcsolatra. E kormány szerint ezen irányelv 14. cikkének (3) bekezdését a származási ország elvéhez képest lex specialisnak kell tekinteni. Egyébiránt az említett kormány arra hivatkozik, hogy az említett irányelv 15. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók számára előírják azt a kötelezettséget, hogy azonnal tájékoztatniuk kell az illetékes közigazgatási hatóságokat a szolgáltatásuk igénybe vevői által folytatott, jogellenesnek vélt tevékenységekről vagy az azok által nyújtott információkról. Ugyanezen kormány véleménye szerint e kötelezettség megfelel a KoPl‑G által előírt, a jogellenes tartalomra vonatkozó bejelentések kezeléséről szóló jelentések elkészítésére és közzétételére vonatkozó kötelezettségnek. Következésképpen véleménye szerint, mivel e törvény rendelkezései a jogellenes tartalmak bejelentésére és ellenőrzésére vonatkoznak, azok a 2000/31 irányelv 14. cikke (3) bekezdésének és 15. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartoznak. A lengyel kormány arra hivatkozik, hogy az említett törvény rendelkezéseit tehát nem ezen irányelv 3. cikkének (4) bekezdése, hanem az EUMSZ 56. cikk fényében kell értékelni.

44.

A lengyel kormány csak harmadsorban – arra az esetre, ha a Bíróság nem értene egyet ezekkel az elemzésekkel – jegyzi meg, hogy az „intézkedés” 2000/31 irányelv 3. cikke (4) bekezdésének értelmében vett fogalma olyan jogszabályi intézkedésként is értelmezhető, amely az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egy adott, általánosan meghatározott kategóriáját érinti.

45.

Tekintettel arra, hogy a lengyel kormány egyrészt arra hivatkozik, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést nem a 2000/31 irányelv 3. cikkének (2) és (4) bekezdésére, hanem ezen irányelv 14. cikkének (3) bekezdésére és 15. cikkének (2) bekezdésére tekintettel kell megvizsgálni, másrészt pedig arra, hogy az EUMSZ 56. cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlatot figyelembe véve a KoPl‑G nem korlátozza az információs szolgáltatások szabad mozgását, és ezért nem kell megvizsgálni ezen irányelv 3. cikkének (4) bekezdését, e kormány érveit előzetesen meg kell vizsgálni.

46.

A 2000/31 irányelv 14. cikkének (3) bekezdése csak akkor tűnik relevánsnak, ha az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtója ezen irányelv 14. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozik. ( 25 ) Ahhoz, hogy ez az eset álljon fenn, e szolgáltató tevékenységének pusztán technikai, automatikus és passzív jellegűnek kell lennie, ami azt is jelenti, hogy az említett szolgáltatásnyújtónak sem tudomása nincs a továbbított, illetve tárolt adatról, se nem kezeli azt az adatot. ( 26 ) Az ilyen szolgáltató a tárolt információk tekintetében mentesülhet a felelősség alól, amennyiben az említett irányelv 14. cikkének (1) bekezdésében előírt feltételek teljesülnek.

47.

Mivel a 2000/31 irányelv 14. cikke (3) bekezdésének első része előírja, hogy „[e] cikk nem érinti a bíróságok vagy közigazgatási hatóságok arra vonatkozó lehetőségét, hogy a tagállamok jogrendszereivel összhangban a szolgáltatót a jogsértés megszüntetésére vagy megelőzésére kötelezzék”, e rendelkezés azzal a hatással jár, hogy a szolgáltató még akkor is lehet valamely tagállam nemzeti joga alapján elfogadott fellépésre vonatkozó végzés címzettje, ha mentesül a felelősség alól. A lengyel kormányhoz hasonlóan úgy vélem, hogy az ilyen fellépésre vonatkozó végzéseket a szolgáltató letelepedési helye szerinti tagállamtól eltérő tagállam hatóságai is meghozhatják.

48.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem tartalmaz olyan információkat, amelyek lehetővé tennék annak megállapítását, hogy az alapeljárás felperesei a 2000/31 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartoznak‑e. Márpedig az e rendelkezés hatálya alá tartozó valamennyi szolgáltató az információs társadalommal összefüggő olyan szolgáltatás nyújtója, amelynek szolgáltatása kapcsán alkalmazható az ezen irányelv 3. cikkében létrehozott mechanizmus. Ha a tagállamok jogosultak arra, hogy fellépésre vonatkozó végzéseket hozzanak egy olyan privilegizált szolgáltatóval szemben, amely adott esetben részesülhet az említett irányelv 14. cikkének (1) bekezdésében előírt mentességben, azt akkor is engedélyezni kell számukra, ha a szolgáltató nem hivatkozhat erre a mentességre.

49.

Márpedig a lengyel kormány úgy értelmezi a 2000/31 irányelv 14. cikke (3) bekezdésének második fordulatát, amely szerint „[e cikk] nem érinti a bíróságok vagy közigazgatási hatóságok arra vonatkozó lehetőségét, hogy a tagállamok jogrendszereivel összhangban a szolgáltatót a jogsértés megszüntetésére vagy megelőzésére kötelezzék”, hogy az lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a valamely tagállamban letelepedett szolgáltató számára a KoPl‑G‑ben rögzítettekhez hasonló kötelezettségeket írjanak elő.

50.

E „lehetőség” azonban olyan egyedi jogsértésekkel kapcsolatos eljárásokra vagy keresetekre vonatkozik, amelyek a 2000/31 irányelv 14. cikke (3) bekezdésének első részében említett fellépésre vonatkozó végzések tárgyát képezhetik. Ez a helyzet áll fenn egy olyan előzetes eljárás esetében, amelynek keretében a szolgáltatóval szemben fellépésre vonatkozó végzés meghozatalát kérő személynek a bírósághoz fordulást megelőzően tájékoztatnia kell a szolgáltatót a jogsértésről annak érdekében, hogy lehetőséget biztosítson számára az érintett jogsértés azonnali megszüntetésére és megismétlődésének megakadályozására. ( 27 ) Ezzel szemben az ezen irányelv 14. cikke (3) bekezdésének második részében a tagállamok számára fenntartott lehetőség nem olyan általános kötelezettségek előírására vonatkozik, amelyek az anyagi jog hatálya alá tartoznak, és semmilyen kapcsolatban nem állnak olyan eljárással, amelynek tárgya egy egyedi jogsértésre vonatkozó fellépésre vonatkozó végzés. ( 28 )

51.

Márpedig az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés ilyen általános kötelezettségekre vonatkozik, és így a jelen ügyben nem merül fel az a kérdés, hogy a 2000/31 irányelv 14. cikke (3) bekezdésének második részében biztosított lehetőség alkalmazása hogyan kapcsolódik az ezen irányelv 3. cikkének (2) és (4) bekezdésében előírt mechanizmushoz.

52.

Hasonló okokból a 2000/31 irányelv 15. cikkének (2) bekezdése sem releváns a jelen ügyben. Úgy tűnik ugyanis, hogy e rendelkezés az ezen irányelv 15. cikkének (1) bekezdésében előírt azon tilalom hatályát pontosítja, amely szerint a tagállamok nem írhatnak elő a szolgáltatókat terhelő általános jellegű nyomon követési kötelezettséget. ( 29 ) Amint azt az irányelv (47) preambulumbekezdése kimondja, e tilalom nem érinti az „egyedi esetben” alkalmazandó nyomon követési kötelezettségeket, és különösképpen nem érinti a nemzeti hatóságoknak a nemzeti jogszabályokkal összhangban hozott intézkedéseit. ( 30 )

53.

A 2000/31 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése megtiltja a tagállamoknak, hogy korlátozzák az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások másik tagállamból történő nyújtásának szabadságát. A kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy a KoPl‑G‑ből eredő kötelezettségek főszabály szerint korlátozhatják az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások szabad mozgását, mivel e kötelezettségeket az Ausztriától eltérő tagállamban letelepedett szolgáltatóknak is teljesíteniük kell. A lengyel kormány arra hivatkozik, hogy azon kérdés megválaszolása érdekében, hogy a KoPl‑G‑ből eredő kötelezettségek az e rendelkezés értelmében vett „korlátozásnak” minősülnek‑e, a Bíróság által az EUMSZ 56. cikkel összefüggésben követett érvelést kell követni. E kormány szerint ily módon az Airbnb Ireland ítélet ( 31 ) fényében meg kell állapítani, hogy a KoPl‑G nem korlátozza az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások szabad mozgását, különösen azért, mert e törvény nem ír elő feltételeket az érintett vállalkozások szolgáltatásainak nyújtására vonatkozóan.

54.

E tekintetben először is a Bíróság által az ítélkezési gyakorlatában elfogadott megoldás szerint a szabályozott területhez tartozó nemzeti intézkedéseknek a más tagállamból származó szolgáltatásokkal vagy azok szolgáltatójával szembeni érvényesíthetőségét a 2000/31 irányelv 3. cikke, nem pedig az elsődleges jog rendelkezései alapján kell értékelni. ( 32 )

55.

Ezt követően meg kell állapítani, hogy ellentétben azzal, amit a lengyel kormány sugall, a Bíróság az A (Gyógyszerek reklámozása és online értékesítése) ítéletben ( 33 ) az EUMSZ 56. cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlatra nem annak megállapítása érdekében hivatkozott, hogy a nemzeti intézkedés az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnyújtás szabadságának a 2000/31 irányelv 3. cikkének (2) és (4) bekezdése értelmében vett korlátozását foglalja‑e magában, hanem – miután megállapította, hogy ez a helyzet áll fenn –, ( 34 ) annak vizsgálata érdekében, hogy teljesülnek‑e a szükségesség és az arányosság feltételei.

56.

Végül, bár a 2000/31 irányelv 3. cikkének (2) és (4) bekezdése az EUMSZ 56. cikk logikájába illeszkedik, ez az irányelv nem csupán felidézi az elsődleges jog által kimondott elveket. Amint azt ugyanis a Bíróság egyértelművé tette, a szabályozott terület esetében az említett irányelv 3. cikke – az e cikk (4) bekezdésében előírt feltételekkel engedélyezett eltérések sérelme nélkül – kizárja, hogy az elektronikus kereskedelemmel összefüggő szolgáltatás nyújtója az e szolgáltató letelepedési helye szerinti tagállamban hatályos anyagi jogban előírtaknál szigorúbb követelményeknek legyen alávetve. ( 35 ) Ebből azt a következtetést vonom le, hogy az a tény, hogy a szolgáltatásnyújtásra a származási tagállamban hatályban lévő követelményeken túlmenő követelményeket írnak elő ahhoz, hogy azok egy másik tagállam területén is hozzáférhetők legyenek, alkalmas arra, hogy korlátozza e szolgáltatások szabad mozgását.

57.

E körülmények között korlátozza az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások szabad mozgását, és ezáltal eltérést jelent a 2000/31 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésétől, ha az alapeljárás felpereseire olyan kötelezettségeket rónak, amelyek egyrészt nem jogellenes tartalom konkrét elemeit és konkrét információkat ( 36 ) érintenek, másrészt pedig a szabályozott területre vonatkozó olyan követelményeket állapítanak meg, amelyek láthatóan nem felelnek meg a letelepedésük szerinti tagállam joga által előírt követelményeknek, és amelyek a szolgáltatásaik más tagállam területén történő nyújtására vonatkoznak.

58.

Annak meghatározása marad hátra, hogy valamely tagállam eltérhet‑e a 2000/31 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésétől olyan általános és elvont jogszabályi intézkedések elfogadásával, amelyek az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások adott, általánosan megfogalmazott kategóriájára vonatkoznak.

59.

Az Airbnb Ireland ügyre vonatkozó indítványomban, ( 37 ) amelyre a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben és a felek írásbeli észrevételeiben hivatkoznak, elemzésem során arra a következtetésre jutottam, hogy a származási helytől eltérő tagállam kizárólag „eseti alapon” elfogadott intézkedésekkel térhet el az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások szabad mozgásától.

60.

Emlékeztetni kell arra, hogy a fenti indítványban először is emlékeztettem a 2000/31 irányelv 3. cikke (4) bekezdésének a) pontjában előírt anyagi jogi feltételekre, ( 38 ) vagyis i. intézkedés közrenddel, közegészség‑védelemmel, közbiztonsággal vagy fogyasztóvédelemmel összefüggő okokból való elfogadásának szükségességére, ii. az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás által e célok valamelyikében okozott sérelemre vagy az ilyen sérelem komoly és súlyos veszélyére, valamint iii. az intézkedés e céllal való arányosságára.

61.

Másodszor megjegyeztem, hogy a szóban forgó intézkedés elfogadásának szükségességére és az AIRBNB Ireland szolgáltatásai által a 2000/31 irányelv 3. cikke (4) bekezdése a) pontjának i. alpontjában meghatározott célok egyikére esetlegesen gyakorolt hatásra vonatkozó pontosítások hiányában az ebben az ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdést csak úgy lehet értelmezni, hogy arra vonatkozik, hogy a származás szerinti tagállamtól eltérő tagállamok adott esetben hivatalból és az érdemi feltételek vizsgálata nélkül az ingatlanközvetítői szakma gyakorlására vonatkozó követelményeket írhatnak‑e elő az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyik kategóriájába tartozó szolgáltatást nyújtó szolgáltatóval szemben. Ebben az összefüggésben terjesztettem elő harmadszor egy sor érvet annak megállapítása érdekében, hogy a származási helytől eltérő tagállam kizárólag „eseti alapon” elfogadott intézkedésekkel térhet el az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások szabad mozgásától.

62.

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a KoPl‑G által előírt kötelezettségek főszabály szerint hozzájárulhatnak a közrend biztosításához, és elegendő információval rendelkezik annak meghatározásához, hogy e törvény rendelkezései szükségesek‑e ezen cél biztosításához, és azzal arányosak‑e. Igaz, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés szövege arra engedhet következtetni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság ezzel a kérdéssel a 2000/31 irányelv 3. cikke (4) bekezdése a) pontjának ii. alpontjára hivatkozik, amely egy adott cél információs társadalommal összefüggő szolgáltatás általi veszélyeztetésére vagy az ilyen sérelem komoly és súlyos veszélyére vonatkozó érdemi feltételt ír elő. Mindazonáltal elismeri, hogy valójában kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy ténylegesen az ezen irányelv 3. cikkének (4) bekezdése értelmében vett intézkedéseknek minősülhetnek‑e azok az általános és elvont rendelkezések, amelyek a jellegük alapján meghatározott, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások nyújtóival szemben olyan általános kötelezettségeket írnak elő, amelyek bármilyen egyedi és konkrét aktus nélkül lépnek hatályba. Következésképpen az Airbnb Ireland ügyre vonatkozó indítványomban ( 39 ) általam kifejtett érvek a jelen ügy szempontjából is relevánsak. A jelen indítványban ezeket az érveket a kérdést előterjesztő bíróság által a jelen ügyben hivatkozott problémakör figyelembevételével fejtem ki, és néhány további érvet ismertetek.

63.

Először is, annak érdekében, hogy a 2000/31 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében kimondott származási ország elve ne „híguljon fel”, ezen irányelv 3. cikkének (4) bekezdését úgy is lehetne értelmezni, mint amely a származási országtól eltérő tagállamok számára csak azt teszi lehetővé, hogy ezen elvtől csak adott esetben térjenek el. Ha úgy tekintenénk, hogy az olyan általános és elvont rendelkezés, amely az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások valamely kategóriájába tartozó valamennyi szolgáltatóra alkalmazandó, az említett irányelv 3. cikkének (4) bekezdése értelmében vett „intézkedésnek” minősülhet, az a belső piac nemzeti szabályozások általi széttagolásának engedélyezéséhez vezetne.

64.

Másodszor, a 2000/31 irányelv 3. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az biztosítsa az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások tagállamok közötti szabad mozgását. ( 40 ) Ezenkívül az ezen irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében foglalt főszabály alóli olyan kivételt, mint az irányelv 3. cikkének (4) bekezdése, szigorúan kell értelmezni. Ebből a szempontból, amint az az említett irányelv (5) és (6) preambulumbekezdéséből kitűnik, ezen irányelv révén az uniós jogalkotó a belső piac megfelelő működését gátló jogi akadályok, vagyis azon akadályok felszámolására törekedett, amelyek a jogi szabályozás eltéréseiből fakadnak, valamint a jogbiztonság hiányából azzal kapcsolatban, hogy mely nemzeti szabályok vonatkoznak az ilyen szolgáltatásokra. Ellentétes lenne ezzel a céllal annak engedélyezése, hogy a szolgáltatóra vagy annak szolgáltatására eltérő jogszabályokat alkalmazzanak.

65.

Harmadszor, azon intézkedés jellege, amellyel a rendeltetési hely szerinti tagállam eltérhet a származási ország elvétől, a 2000/31 irányelv 3. cikke (4) bekezdésének a) és b) pontjában előírt anyagi jogi és eljárási feltételek alkalmazásával határozható meg.

66.

Egyrészt a 2000/31 irányelv 3. cikkének (4) bekezdése alapján elfogadott intézkedések egy adott szolgáltatásra vonatkoznak, amelynek – amint azt ezen irányelv 3. cikke (4) bekezdése a) pontjának ii. alpontja megköveteli – az érintett célt kell sértenie, vagy e célt komolyan és súlyosan kell veszélyeztetnie. E körülmények között a származási ország és az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások forrásnál történő ellenőrzésének elvén ( 41 ) alapuló említett irányelv alapján annak engedélyezése, hogy valamely tagállam korlátozza a más tagállamokból származó szolgáltatások valamely kategóriájának szabad mozgását, megkérdőjelezné az utóbbi tagállamok közötti kölcsönös bizalmat, ( 42 ) és bármely más tagállam általános bizalmatlanságát keltené a területén letelepedett szolgáltatók által nyújtott, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások felett gyakorolt felügyeletük tekintetében. Ez további ok arra, hogy úgy tekintsük, hogy az említett irányelv 3. cikke (4) bekezdésének hatálya alá tartozó valamennyi esetben meg kell vizsgálni az adott ügy körülményeit.

67.

Másrészt, mivel a 2000/31 irányelv 3. cikke (4) bekezdésének b) pontja arra kötelezi a rendeltetési hely szerinti tagállamot, hogy kérje a származási tagállamtól az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokkal kapcsolatos intézkedések meghozatalát, e rendelkezés azt feltételezi, hogy az a tagállam, amelyhez ilyen kérelemmel fordultak, az ezen irányelv 3. cikkének (4) bekezdése értelmében vett intézkedés meghozatalát megelőzően azonosítható és azt azonosították. Az olyan általános és elvont jogszabályi intézkedés, amely különbségtétel nélkül alkalmazandó a szolgáltatások valamely kategóriájának valamennyi szolgáltatójára, nem tartja tiszteletben az említett irányelv 3. cikkének (4) bekezdésében előírt eljárási feltétel logikáját.

68.

Egyébiránt a 2000/31 irányelv 3. cikke (4) bekezdésének b) pontja a nemzeti szinten hozott intézkedések eltérést eredményező joghatását az ilyen intézkedések meghozatalára irányuló szándék Bizottságnak való előzetes bejelentésétől teszi függővé. Ha az ezen irányelv 3. cikkének (4) bekezdése értelmében vett „intézkedés” kifejezést úgy kellene értelmezni, hogy az olyan általános és elvont jellegű jogalkotási intézkedéseket foglal magában, amelyek különbségtétel nélkül alkalmazandók a szolgáltatások valamely kategóriájába tartozó szolgáltatásokat nyújtó valamennyi szolgáltatóra, ez azt jelentené, hogy az említett irányelv 3. cikke (4) bekezdésének b) pontja a 2015/1535 irányelv által megkövetelthez képest további bejelentést ír elő. Ez utóbbi irányelv értelmében ugyanis a tagállamok kötelesek közölni a Bizottsággal az információs társadalommal összefüggő szolgáltatási tevékenységek megkezdésére és végzésére vonatkozó általános jellegű követelményeket. ( 43 )

69.

Negyedszer, nyitott vagyok a Bizottság azon érvére, amely szerint főszabály szerint a rendeltetési hely szerinti tagállam feladata annak meghatározása, hogy „miként és hol” ír elő a 2000/31 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésétől eltérő intézkedést. A jogforrások rendszere ugyanis az egyes tagállamokban különböző formákat ölthet. Ebből a szempontból a Bizottság nem zárja ki, hogy általános hatályú intézkedésről lehet szó, „feltéve, hogy ezen intézkedés kellően célzott, mivel kezdettől fogva egyértelműen alkalmazandó az egy vagy több másik tagállamban letelepedett szolgáltató vagy szolgáltatók által az információs társadalommal összefüggő adott szolgáltatásra”. Mindazonáltal a jelen indítvány 63–68. pontjában kifejtett okokból az olyan általános és elvont jogszabályi intézkedés, amely különbségtétel nélkül alkalmazandó a valamely szolgáltatáskategóriához tartozó valamennyi szolgáltatóra, nem felel meg e feltételnek.

70.

A „szabályozott terület” fogalmának a 2000/31 irányelv 2. cikkének h) pontjában szereplő meghatározása nem kérdőjelezi meg ezt a megállapítást. Az e fogalom meghatározásában szereplő általános jellegű követelményekre való hivatkozás nem azon hatáskörök körére vonatkozik, amelyeket a rendeltetési hely szerinti tagállam az ezen irányelv 3. cikkének (2) bekezdésétől való eltérés érdekében gyakorolhat, hanem a származási tagállam hatásköreire.

71.

A 2000/31 irányelv előkészítő munkálatainak elemzése sem kérdőjelezi meg az említett megállapítást. Kétségtelen, hogy az erre az irányelvre irányuló javaslatban az szerepelt, hogy „a Bizottság a lehető legnagyobb mértékben figyelembe veszi a tagállamoknak a társadalom alapvető érdekeinek védelmére irányuló szabályok betartatására irányuló igényét, [és] szóba sem jöhet, hogy a Bizottság megakadályozza a tagállamokat abban, hogy olyan szabályt alkalmazzanak, amely tiltja a rasszista üzenetek beérkezését”. ( 44 ) Ugyanakkor egyrészt nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy ebben az összefüggésben hogyan kell értelmezni „[az olyan szabály alkalmazására való hivatkozást], amely tiltja [meghatározott tartalom] beérkezését”, mivel az ilyen alkalmazás inkább az említett irányelv 14. és 15. cikkében hivatkozott fellépésre vonatkozó végzések kérdéskörébe tartozik, másrészt ugyanezen javaslat szerint a származási ország elvétől való eltérések „bizonyos különleges esetekben” elfogadhatók.

72.

A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy a jogirodalom szerzőinek többsége azt az értelmezést fogadta el, amely szerint az olyan általános és elvont jogszabályi intézkedés, amely megkülönböztetés nélkül alkalmazandó a valamely szolgáltatáskategóriába tartozó szolgáltatások valamennyi szolgáltatójára, nem minősül a 2000/31 irányelv 3. cikkének (4) bekezdése értelmében vett „intézkedésnek”. ( 45 ) Az ezzel ellentétes értelmezés támogatói jelzik, hogy figyelembe kell venni azt a jelentős súlyt, amelyet a jogellenes gyűlöletbeszéd elleni küzdelem ad e vitának. Ezen értelmezés alátámasztása érdekében arra hivatkoznak, hogy ez a megközelítés a 2000/31 irányelvet tükrözi, amelynek (10) preambulumbekezdése kimondja, hogy annak biztosítania kell a közérdekű célok védelmének magas szintjét. ( 46 ) Hajlok erre az érvelésre, és nem zárom ki, hogy a digitális szolgáltatásokról szóló rendelet ilyen törekvéseknek kíván megfelelni. Mindazonáltal a 2000/31 irányelvet illetően meg kell jegyeznem, hogy annak (22) preambulumbekezdése kimondja, hogy „[a]z információs társadalommal összefüggő szolgáltatások felügyeletét a tevékenység forrásánál kell ellátni a közérdekű célok hatékony védelmének biztosítása érdekében […] [nem] csak [azon ország] állampolgárai [számára, amelynek területén a szolgáltató letelepedett], hanem [az Unió] minden polgára számára”.

73.

A fentiekre tekintettel úgy vélem, hogy a 2000/31 irányelv 3. cikkének (2) és (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha valamely tagállam az információs társadalommal összefüggő, más tagállamokból származó szolgáltatások szabad mozgását olyan általános és elvont jogalkotási intézkedések elfogadásával korlátozza, amelyek az információs társadalommal összefüggő adott szolgáltatások egy általánosan megfogalmazott kategóriáját érintik, anélkül hogy ezeket az intézkedéseket esetenként hoznák meg.

74.

A teljesség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy a fent kifejtett megfontolásokat semmi esetre sem kérdőjelezik meg a Ker‑Optika ítéletből, az Airbnb Ireland ítéletből és az A (Gyógyszerek reklámozása és online értékesítése) ítéletből levont tanulságok.

75.

A Ker‑Optika ítéletben ( 47 ) a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az ezen ítéletben szereplő nemzeti szabályozás, mivel tiltja a kontaktlencsék interneten történő eladását, nem tekinthető a 2000/31 irányelv 3. cikkének (4) bekezdése értelmében arányosnak a közegészség védelme céljának tekintetében. E szövegrész tehát a contrario arra engedhet következtetni, hogy az ezen ítéletben szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás a fenti rendelkezés értelmében vett „intézkedésnek” minősülhet. Mindazonáltal az említett rendelkezésre való hivatkozást abban az összefüggésben kell értelmezni, amelybe az illeszkedik.

76.

A Ker‑Optika ítélet alapjául szolgáló ügyben ugyanis a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánta megtudni, hogy az uniós joggal ellentétes‑e az olyan nemzeti szabályozás, amely a kontaktlencse forgalmazását kizárólag gyógyászatisegédeszköz‑szaküzletben teszi lehetővé, és amely következésképpen tiltja a kontaktlencse interneten történő forgalmazását.

77.

A Bíróság ebben az ítéletben úgy ítélte meg, hogy a kontaktlencse interneten történő forgalmazása során két elem különböztethető meg, nevezetesen a szorosabb értelemben vett eladási ügylet és a termék kiszállítása. E különbségtételt követően a Bíróság azonosította a forgalmazás e két elemére alkalmazandó uniós jogi rendelkezéseket. A Bíróság ily módon megállapította, hogy a szorosabb értelemben vett értékesítési feltételek a 2000/31 irányelv hatálya alá tartoznak, ( 48 ) míg a „szabályozott terület” fogalmának ezen irányelvben szereplő meghatározására tekintettel a termék kiszállításának feltételei ki vannak zárva e fogalomból, ( 49 ) és azokat az elsődleges jognak az áruk szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseire tekintettel kell értékelni. ( 50 )

78.

Először is a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a nemzeti szabályozás által bevezetett kiszállítási feltételek az áruk szabad mozgása korlátozásának minősülnek, és hogy e korlátozás nem igazolható, mivel meghaladja az e szabályozás által előírt korlátozás alátámasztására hivatkozott cél eléréséhez szükséges mértéket. ( 51 ) Másodszor, ami a tulajdonképpeni értékesítési feltételeket illeti, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy „ugyanezen okok miatt” e szabályozás, mivel tiltja a kontaktlencsék interneten történő eladását, nem tekinthető a 2000/31 irányelv 3. cikkének (4) bekezdése értelmében arányosnak a közegészség védelme céljának tekintetében. ( 52 ) Ennek alapján a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az EUMSZ 34. cikkel és az EUMSZ 36. cikkel, valamint az irányelv konkrét rendelkezéseire való hivatkozás nélkül ezen irányelvvel ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a kontaktlencse forgalmazását kizárólag gyógyászatisegédeszköz‑szaküzletben teszi lehetővé. ( 53 )

79.

Márpedig, amint az Mengozzi főtanácsnok ezen ügyben ismertetett indítványából ( 54 ) kitűnik, az interneten történő kontaktlencse‑eladást tiltó magyar szabályozásra egy magyar jog szerinti társasággal szemben hivatkoztak. Nem a 2000/31 irányelv 3. cikke (4) bekezdésének, hanem 3. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozó helyzetről volt tehát szó.

80.

E körülmények között a Ker‑Optika ítéletben ( 55 ) az e rendelkezésre való hivatkozás eltérő értelmezésekre ad lehetőséget. Úgy vélhetjük ugyanis, hogy az említett rendelkezésre való hivatkozással a Bíróság fenn kívánta tartani az uniós bíróság által elfogadott, a kiszállítási feltételeknek az áruk szabad mozgására vonatkozó elsődleges jogi rendelkezések alapján történő értékelése céljából elfogadott narratívát, mivel e rendelkezéseket legalábbis potenciálisan határokon átnyúló helyzetekben kell alkalmazni. Egy másik lehetséges értelmezés az, hogy a Bíróság azon következtetése, amely szerint a 2000/31 irányelvvel ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely nem engedélyezi a kontaktlencsék online forgalmazását, ennek az irányelvnek az ezen ítéletben szintén említett 9. cikkére vonatkozik, ( 56 ) amely előírja, hogy a tagállamok biztosítják, hogy jogrendszerük lehetővé tegye a szerződések elektronikus úton történő megkötését.

81.

Amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, az Airbnb Ireland ítéletben a Bíróság nem határozott a 2000/31 irányelv 3. cikkének (4) bekezdése értelmében vett „intézkedés” fogalmáról. Figyelemmel ugyanis arra, hogy a Francia Köztársaság nem jelentette be az ezen ügyben szóban forgó törvényt, amit ezen irányelv 3. cikke (4) bekezdésének b) pontja megkövetel, a Bíróság célszerűnek tartotta, hogy annak megállapítására szorítkozzon, hogy e törvény „semmiképpen” sem alkalmazható egy magánszemélyre, „függetlenül attól, hogy e törvény eleget tesz‑e az e rendelkezésben előírt többi feltételnek”. ( 57 )

82.

Az A (Gyógyszerek reklámozása és online értékesítése) ítélet alapjául szolgáló ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés arra vonatkozott, hogy összeegyeztethető‑e az uniós joggal a nem orvosirendelvény‑köteles gyógyszerek online értékesítésére irányuló szolgáltatás rendeltetési helye szerinti tagállam nemzeti szabályozásának az e szolgáltatást nyújtó, egy másik tagállamban letelepedett szolgáltatóra való alkalmazása. E kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánta megtudni a Bíróságtól, hogy összeegyeztethető‑e az említett szabályozás az EUMSZ 34. cikkel, a 2001/83 irányelv ( 58 ) 85c. cikkével és/vagy a 2000/31/EK irányelv 3. cikkével. Ítéletében a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést az utóbbi irányelv szempontjából kell elemezni.

83.

Noha ezen ítélet olvasatából arra lehet következtetni, hogy a 2000/31 irányelv 3. cikkének (4) bekezdése értelmében valamely tagállam általános és absztrakt szabályozás elfogadásával eltérhet a szolgáltatások szabad mozgásától, a Bíróság válaszát nem lehet az előzetes döntéshozatali eljárás jellegének és a Bíróság elé terjesztett kérelem terjedelmének figyelembevétele nélkül az ügy érdemére vonatkozó állásfoglalásként értelmezni. A Bíróságot ugyanis nem kérdezték arról, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás az ezen irányelv 3. cikkének (4) bekezdése értelmében vett „intézkedésnek” minősülhet‑e. Hasonlóképpen, ebben az ügyben azzal érveltek, hogy e szabályozást nem jelentették be az említett irányelv 3. cikke (4) bekezdése b) pontjának megfelelően. A Bíróság mindazonáltal az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre azt a választ adta, hogy az uniós jogra vonatkozó előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések relevanciájának vélelmére tekintettel engedélyezni kell az említett szabályozásnak a más tagállamban letelepedett szolgáltatóra történő alkalmazását. ( 59 )

84.

Szintén ebben az összefüggésben feltűnő, hogy az A (Gyógyszerek reklámozása és online értékesítése) ítélet rendelkező része nem hivatkozik a 2000/31 irányelv konkrét rendelkezésére, annak ellenére, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés ezen irányelv 3. cikkét említi. Talán még fontosabb az, hogy ebben az ítéletben a Bíróság az említett irányelv 8. cikkének (1) bekezdésére is hivatkozott. ( 60 )

85.

E tekintetben az ezen ügyben szóban forgó nemzeti szabályozás és az annak alátámasztására hivatkozott igazolás arra enged következtetni, hogy e szabályozás lényegében a gyógyszerészekre és a gyógyszerek általuk történő kiadásának helyes gyakorlatára vonatkozó szakmai szabályokat tartalmaz. Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a 2000/31 irányelv 8. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy „[a] tagállamok biztosítják, hogy a valamely szabályozott szakma képviselője által nyújtott, információs társadalommal összefüggő szolgáltatás részét képező vagy ilyen szolgáltatásnak minősülő kereskedelmi tájékoztatás alkalmazása akkor legyen engedélyezhető, ha azok megfelelnek a szakmai szabályoknak, így különösen az adott szakma függetlenségére, méltóságára és megbecsülésére, a szakmai titoktartásra, valamint az ügyfelekkel és a szakma többi képviselőjével szembeni tisztességre vonatkozó szabályoknak”. Ezen irányelv 14. és 15. cikkéhez hasonlóan e rendelkezés nem a 3. cikket tartalmazó I. fejezetben, hanem a II. fejezetben szerepel. Nem zárható ki tehát, hogy a 2000/31 irányelv 8. cikke – a 14. és 15. cikkéhez hasonlóan – ( 61 ) a rendeltetési hely szerinti tagállamokra is alkalmazandó, amelyek meghatározzák, hogy a jogrendjükön belül mely szakmai tevékenységek szabályozottak, és amelyek így elfogadhatnak bizonyos szabályokat a szabályozott szakma képviselője által nyújtott kereskedelmi tájékoztatásra vonatkozóan, anélkül hogy ez sértené az ezen irányelv 3. cikkében meghatározott mechanizmust.

86.

A fentiekre tekintettel fenntartom a jelen indítvány 73. pontjában kifejtett álláspontomat.

87.

A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Verwaltungsgerichtshof (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Ausztria) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre a következő választ adja:

A belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem egyes jogi vonatkozásairól szóló, 2000. június 8‑i 2000/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikkének (2) és (4) bekezdését

a következőképpen kell értelmezni:

e rendelkezésekkel ellentétes, ha valamely tagállam az információs társadalommal összefüggő, más tagállamokból származó szolgáltatások szabad mozgását olyan általános és elvont jogalkotási intézkedések elfogadásával korlátozza, amelyek az információs társadalommal összefüggő adott szolgáltatások egy általánosan megfogalmazott kategóriáját érintik, anélkül hogy ezeket az intézkedéseket esetenként hoznák meg.