1.

Ez az ügy a Changmao Biochemical Enginering Co. Ltd (a továbbiakban: fellebbező) által benyújtott fellebbezésre vonatkozik, amelyben ez utóbbi a Törvényszék 2020. december 16‑i Changmao Biochemical Engineering kontra Bizottság ítéletének ( 2 ) (a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri a Bíróságtól. Ezzel az ítélettel a Törvényszék elutasította a fellebbezőnek az (EU) 2018/921 végrehajtási rendelet (a továbbiakban: vitatott rendelet) ( 3 ) megsemmisítése iránti keresetét, amely rendelet fenntartotta a Kínából származó borkősav fellebbező általi behozatalára kivetett dömpingellenes vámokat.

2.

A fellebbezés jelen indítvány szempontjából releváns részében ( 4 ) a fellebbező lényegében a Törvényszék azon megállapítását vitatja, amely szerint ez utóbbi nem vizsgálhatta az (EU) 2016/1036 rendelet (a továbbiakban: alaprendelet) ( 5 ) 2. cikke (7) bekezdésének jogszerűségét a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) megállapodásai, közelebbről a Kína WTO‑hoz való csatlakozásáról szóló jegyzőkönyv ( 6 ) (a továbbiakban: csatlakozási jegyzőkönyv) 15. cikke fényében. E fellebbezés tehát a Bíróságnak az uniós intézmények jogi aktusai WTO jogára tekintettel történő bírósági felülvizsgálatára vonatkozó hatásköre korlátaival kapcsolatos fontos kérdéseket vet fel.

3.

1995. december 7‑én a kínai kormány a WTO‑t létrehozó egyezmény XII. cikkének megfelelően kérelmezte az említett egyezményhez való csatlakozását. Ugyanezen a napon WTO‑csatlakozási munkacsoport került létrehozásra a Kína és a WTO valamennyi tagja számára elfogadható csatlakozási feltételekről való megállapodás elérése érdekében. Az Európai Bizottság az Európai Unió és tagállamai nevében részt vett e tárgyalásokon.

4.

2001. december 1‑jén Kína csatlakozott a WTO‑hoz. Csatlakozási folyamatának részeként több, az ország a csatlakozási jegyzőkönyvben rögzített kötelezettségvállalást fogadott el. E jegyzőkönyv – egyéb aspektusok mellett – a rendes érték dömpingellenes vizsgálatok keretében történő kiszámításának olyan rendszerét irányozza elő, amely eltér a WTO dömpingellenes megállapodásában szereplő szabályoktól.

5.

Közelebbről, a csatlakozási jegyzőkönyv 15. cikkének a) pontja a rendes érték dömpingellenes eljárásokban történő meghatározására vonatkozó olyan szabályokat tartalmaz, amelyek lehetővé teszik a WTO valamely tagjának vizsgálatot végző hatósága számára, hogy olyan módszert alkalmazzon, amely nem a kínai belföldi árakkal és költségekkel való szigorú összehasonlításon alapul. E módszer alkalmazása a gyakorlatban azért releváns, mivel azt jelenti, hogy a vizsgálatot végző hatóság figyelmen kívül hagyhatja a kínai gyártó árait és költségeit, és így nem ad pontos képet az érintett termék tényleges rendes értékéről.

6.

Ugyanakkor a csatlakozási jegyzőkönyv 15. cikkének d) pontja értelmében e rendszer egy része Kína WTO‑hoz való csatlakozásának időpontját követő 15 év elteltével hatályát veszti. Ez a nap 2016. december 11. volt.

7.

2017. április 19‑én, és így – amint az a felek között nem vitatott – a csatlakozási jegyzőkönyvben szereplő 15 éves időtartam leteltét követően ( 7 ) a Bizottság a Kínából származó borkősav behozatalára alkalmazandó dömpingellenes intézkedések hatályvesztési felülvizsgálatának megindításáról szóló értesítést tett közzé. ( 8 )

8.

Ezen értesítésben a Bizottság tájékoztatta az érdekelt feleket, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontja alapján a rendes értéket az úgynevezett „analóg ország” módszerének alkalmazásával fogja meghatározni. ( 9 ) E vizsgálat keretében azért volt lehetőség e módszer alkalmazására, mivel Kína a „WTO‑tag, nem piacgazdasággal rendelkező ország[okkal]” együtt az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) pontjába került besorolásra.

9.

A gyakorlatban az „analóg ország” módszerének alkalmazása lehetővé teszi, hogy a behozatal rendes értékét egy piacgazdasággal rendelkező megfelelő országban alkalmazott árak alapján számítsák ki, nem pedig az exportáló ország belföldi árai és költségei alapján, mivel ezen ország árait és költségeit nem piacgazdasági feltételek mellett megállapítottnak tekintik. ( 10 ) E módszert az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) pontja előírja, kivéve ha a vizsgálat alá eső gyártók bizonyítani tudják, hogy az érintett hasonló termék általuk történő gyártása és értékesítése tekintetében piacgazdasági feltételek érvényesülnek. Az „analóg ország” módszere tehát különbözik az alaprendelet 2. cikkének (1)–(6) bekezdésében szereplő általános módszertől, amely szerint a rendes értéket az exportáló ország belföldi árai és költségei alapján számítják ki.

10.

A Bizottság tájékoztatta a fellebbezőt, a többi kínai exportáló gyártót, valamint a kínai kormányt e hatályvesztési felülvizsgálat megindításáról, valamint arról a szándékáról, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontjában szereplő módszert alkalmazza. E felülvizsgálatban e felek egyike sem működött együtt.

11.

2018. június 28‑án a Bizottság elfogadta a vitatott rendeletet, fenntartva a dömpingellenes vámokat. ( 11 ) A dömping fennállását illetően a Bizottság a rendes értéket az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése a) pontjának megfelelően számította ki. ( 12 )

12.

2018. szeptember 12‑i keresetlevelével a fellebbező a vitatott rendelet megsemmisítése iránti keresetet indított a Törvényszék előtt. Egyéb érvek mellett a fellebbező lényegében azt állította, hogy a borkősava behozatalának rendes értékét az alaprendelet 2. cikkének (1)–(6) bekezdése alapján kellett volna kiszámítani, mivel az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) pontja (és következésképpen a 2. cikk (7) bekezdésének a) pontjában szereplő „analóg ország” módszerének alkalmazása) a csatlakozási jegyzőkönyv 15. cikkének d) pontjában szereplő 15 éves időtartam leteltét követően már nem volt alkalmazható a Kínából származó behozatalokra.

13.

Azzal érvelt tehát, hogy mivel az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) pontja ellentétes a csatlakozási jegyzőkönyvvel, 2016. december 11‑ét követően nem alkalmazható a Kínából származó behozatalokra. A fellebbező azt állítja, hogy a Bizottság ezért nem alkalmazhatta volna az „analóg ország” módszerét, mivel „nem rendelkezett jogalappal a 2. cikk (7) bekezdésének [az alapul szolgáló vizsgálat keretében történő] alkalmazásához”.

14.

2020. december 16‑án a Törvényszék meghozta a megtámadott ítéletet. A Törvényszék emlékeztetett arra, hogy „a WTO‑megállapodások, jellegükre és céljukra tekintettel, főszabály szerint nem szerepelnek azon jogi normák között, amelyek tekintetében a Bíróság felülvizsgálhatja az uniós intézmények jogi aktusainak jogszerűségét”. ( 13 )

15.

A fellebbező nem vitatja ezt a „főszabály szerint” tett megállapítást. Ehelyett azzal érvel, hogy helyzete – megfogalmazása szerint – a fent említett szabály alóli „első kivétel” hatálya alá tartozik, amelyet a Bíróság Nakajima ítéletében ( 14 ) alakított ki.

16.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék elismerte, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint létezik két olyan helyzet, amelyben lehetségesnek tekintették valamely uniós jogi aktus jogszerűségének a WTO‑megállapodásokra tekintettel történő felülvizsgálatát. Az első helyzet az, amikor „az Európai Unió az e megállapodások keretében vállalt konkrét kötelezettséget kíván végrehajtani” ( 15 ) (amint arról a Nakajima ítélet alapjául szolgáló helyzetben elismert módon szó volt), a második pedig az, „amikor a szóban forgó uniós jogi aktus kifejezetten az említett megállapodások meghatározott rendelkezéseire utal” ( 16 ) (amint az a Fediol ítélet ( 17 ) alapjául szolgáló körülményekből következik).

17.

A Fediol ítélet alkalmazhatóságának hiányát a fellebbező nem vitatta, tekintettel arra, hogy a szóban forgó uniós jogi aktusok nem hivatkoznak kifejezetten a WTO jogára.

18.

A Törvényszék a Rusal Armenal ítéletre ( 18 ) támaszkodva úgy ítélte meg, hogy a Nakajima ítélet nem alkalmazható, mivel az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdése a jogalkotó azon szándékának eredménye, hogy „különleges rendszert veze[ssen] be, amely a rendes érték kiszámítására vonatkozó részletes szabályokat határoz meg a nem piacgazdaságú országokból, köztük a Kínai Népköztársaságból származó behozatal tekintetében”. ( 19 )

19.

A fellebbező a Törvényszék előtt másodlagosan felhozott egy második érvet, amely szerint abban az esetben, ha a Nakajima ítélet nem alkalmazható, úgy a fellebbezőre egy „harmadik kivétel” kell, hogy vonatkozzon. ( 20 ) A fellebbező azt állította, hogy lehetősége kell, hogy legyen arra, hogy „közvetlenül hivatkozzon valamely nemzetközi megállapodás rendelkezéseire […] amennyiben a szóban forgó nemzetközi megállapodás megengedi az általános szabálytól való eltérést, és az uniós jog él ezzel a lehetőséggel, mint a jelen ügyben is”. ( 21 ) A Törvényszék elutasította ezt az érvelést, először is, mivel véleménye szerint az nem különbözött a Nakajima ítéletben fennálló helyzettől, és másodszor, mivel nem tekintette megfelelőnek, hogy elismerje egy ilyen „új” helyzet létezését. ( 22 )

20.

Következésképpen a Törvényszék megállapította, hogy a fellebbező nem hivatkozhat a csatlakozási jegyzőkönyvre az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdése alkalmazásának vitatása érdekében. ( 23 ) A Törvényszék többek között ennek alapján elutasította a fellebbező keresetét.

21.

A Bírósághoz 2021. február 26‑án benyújtott fellebbezésében a fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet; adjon helyt a Törvényszék előtt előterjesztett kérelmeinek és semmisítse meg a vitatott rendeletet a fellebbezőre vonatkozó részében; valamint kötelezze a Bizottságot és a Distillerie Bonollo SpA‑t, az Industria Chimica Valenzana (ICV) SpA‑t és a Caviro Distillerie Srl‑t (a továbbiakban: beavatkozó felek) a fellebbező e fellebbezés során és a T‑541/18. sz. ügyben felmerült költségeinek viselésére.

22.

Az első fellebbezési jogalap elsődlegesen a megtámadott ítélet három pontja ellen irányul. Ezek a 64. pont (amely tagadja a Nakajima ítélet jelen helyzetre való alkalmazhatóságát); a 65. pont (amely a Rusal Armenal ítéletet alkalmazza annak megállapítása érdekében, hogy az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdése a nem piacgazdasággal rendelkező országokból, köztük Kínából származó behozatalokra vonatkozó önálló uniós jogi megközelítést jelent); és a 74. pont (amely elutasítja a fellebbezőnek a „harmadik kivétel” fennállására vonatkozó érveit).

23.

A beavatkozó felek által támogatott Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, és a fellebbezőt kötelezze a költségek viselésére.

24.

A 2022. szeptember 8‑i tárgyaláson a fellebbező, a beavatkozó felek, az Európai Parlament, a Tanács, valamint a Bizottság terjesztett elő észrevételeket.

25.

A fellebbező fő érve szerint az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdése arra irányuló szándékot jelent, hogy az uniós jogban a Nakajima ítélet értelmében végrehajtsák a csatlakozási jegyzőkönyv 15. cikkének d) pontjában előírt időtartam lejártának következményeit.

26.

Ezen érv alátámasztása érdekében a fellebbező főként a Kína WTO‑hoz való csatlakozásáról szóló tanácsi határozatra irányuló 2001. évi bizottsági javaslat (a továbbiakban: 2001. évi javaslat) ( 24 ) indokolásának 54. és 55. pontjára hivatkozik. E két pont a Kínából származó behozatalok rendes értéke kiszámításának módszerére vonatkozik, és ez utóbbi pont kifejti, hogy az „esetleg még nem rendes piacgazdasági feltételek mellett működő kínai gyártók általi állítólagos dömping eseteinek kezelésére szolgáló külön eljárások Kína WTO‑hoz való csatlakozását követően 15 évig továbbra is rendelkezésre fognak állni”.

27.

A fellebbező szerint ez a magyarázat az uniós jogalkotónak a Nakajima ítélet értelmében vett azon egyértelmű szándékát fejezi ki, hogy az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdésében szereplő „analóg ország” módszerének alkalmazását Kína tekintetében mindössze 15 évre korlátozza. A fellebbező állítása szerint ezért a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a végrehajtásra irányuló szándék hiányában az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének jogszerűségét nem vizsgálhatja felül a csatlakozási jegyzőkönyv 15. cikkére tekintettel.

28.

A fellebbező azt is állítja, hogy a Rusal Armenal ítélet nem alkalmazható a helyzetére. Véleménye szerint ez az ítélet kizárólag az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének Örményország különleges helyzetére történő alkalmazására vonatkozott. Ezért a Bíróságnak a Rusal Armenal ítéletben tett azon megállapítása, amely szerint „az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdése az uniós jogalkotó arra irányuló szándékát fejezi ki, hogy e területen az uniós jogrendnek megfelelő megközelítést alkalmazzon”, ( 25 ) kizárólag azon piacgazdasággal nem rendelkező országok helyzetére vonatkozik, amelyek nem tagjai a WTO‑nak. Ennélfogva a fellebbező szerint a Törvényszék tévesen terjesztette ki ezt az ítéletet a Kínából származó behozataloknak a kínai csatlakozási jegyzőkönyv lejártát követően fennálló helyzetére.

29.

Másodlagosan a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék figyelmen kívül hagyta olyan körülmények fennállását, amelyek lehetővé teszik a Nakajima és a Fediol ítéletben szóban forgóaktól eltérő „harmadik kivétel” elismerését. A fellebbező a tárgyaláson részletezte ezt az álláspontot. Kifejtette, hogy a jelen ügy körülményei eltérnek a Nakajima ügyben fennálló helyzettől, mivel az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdését Kína WTO‑hoz való csatlakozását megelőzően vezették be. Ennélfogva a 2001. évi javaslat indokolásának 54. és 55. pontjában szereplő konkrét megfogalmazás úgy értendő, hogy az „analóg ország módszerének” alkalmazása Kína WTO‑hoz való csatlakozása után 15 évvel már nem lesz lehetséges.

30.

A Bizottság és a beavatkozó felek, akiket az eljárás szóbeli szakaszában a Parlament és a Tanács támogatott, vitatják ezt az érvelést. Lényegében rámutatnak arra, hogy a jelen ügy nem tartozik a Nakajima ítéletben hivatkozott körülmények körébe. Azt állítják, hogy a 2001. évi javaslatban szereplő magyarázatok nem relevánsak az uniós jogalkotó arra irányuló szándékának értékelése szempontjából, hogy az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdésében az uniós jogrendnek megfelelő megközelítést alkalmazzon, amint azt a Rusal Armenal ítélet elismerte. Véleményük szerint a WTO‑megállapodások hatálya alá tartozó valamely konkrét kötelezettség uniós jogalkotó általi végrehajtására irányuló szándék megállapítása szempontjából egyedül magának az alaprendeletnek a preambulumbekezdései vagy az elfogadásának vagy módosításának folyamatára vonatkozó egyéb dokumentumok lennének relevánsak.

31.

Amint azt a Tanács a tárgyaláson kifejtette, ezen intézmény lényegében két különböző szerepet tölthet be: az egyik az, amikor az uniós jogalkotó részeként jár el, a másik pedig, amikor nemzetközi szintű tárgyalásokon vesz részt. Így a nemzetközi tárgyalások során elfogadott nyilatkozatok nem használhatók fel az ezen az alapon elfogadott jogi aktusokkal, és még kevésbé az e nemzetközi jogi eszközhöz nem kapcsolódó, elfogadott vagy módosított jogi aktusokkal kapcsolatos jogalkotói szándék magyarázatához.

32.

Ennek alapján a tárgyaláson a Parlament és a Tanács által támogatott Bizottság azt az álláspontot képviselte, hogy a Nakajima ítélet alkalmazása az uniós jogalkotó azon egyértelmű és kifejezetten kinyilvánított szándékát követeli meg, hogy a WTO‑megállapodások alapján vállalt valamely konkrét kötelezettséget végrehajtson. Az uniós jogalkotó csak ilyen helyzetben jelezné azon szándékát, hogy aláveti magát a Bíróság általi bírósági felülvizsgálatnak. Ezért, mivel az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdésében nem jelenik meg ilyen szándék, e rendelkezés nem az uniós jogalkotó arra irányuló szándékának kifejeződése, hogy a csatlakozási jegyzőkönyv 15. cikkét végrehajtsa. Állításuk szerint ebből következik, hogy a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy az intézmények valamely jogi aktusát e jegyzőkönyvre tekintettel felülvizsgálja.

33.

Azok a nemzetközi megállapodások, amelyeknek az Unió részese, így például a WTO‑megállapodások, az uniós jogrend részét képezik, és kötik az uniós intézményeket. E jogrend részeként e nemzetközi megállapodások elsőbbséget élveznek a másodlagos uniós joggal szemben. Ez az EUMSZ 216. cikk (2) bekezdéséből és a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik. ( 26 )

34.

Ennélfogva azon nemzetközi megállapodások, amelyeknek az Unió részese, az intézményeire nemcsak a nemzetközi jog és annak pacta sunt servanda elve alapján kötelezőek, hanem az uniós alkotmányjog alapján is. Az uniós intézményekkel szembeni kötelező erejük az Unió alkotmányos döntése. ( 27 )

35.

A második releváns alkotmányos döntés a Bíróság számára biztosított bírósági felülvizsgálati hatáskörre vonatkozik. Az uniós jogrendben a Bíróság feladata, hogy „kimondja, mi a jog”, ( 28 ) valamint annak biztosítása, hogy az intézmények tiszteletben tartsák a jogot. A Szerződések már az európai projekt első napjaiban biztosították a Bíróság számára az intézmények jogi aktusainak bírósági felülvizsgálatára vonatkozó hatáskört. ( 29 ) Jelenleg ezt a hatáskört vagy közvetlenül, megsemmisítés iránti kereset (EUMSZ 263. cikk) révén, vagy közvetetten, az előzetes döntéshozatali eljárás (EUMSZ 267. cikk) és a jogellenességi kifogás (EUMSZ 277. cikk) révén gyakorolja. Fontos, hogy a Foto‑Frost ítélet ( 30 ) óta egyértelmű, hogy az Európai Unió Bírósága (vagyis a Törvényszék és a Bíróság) az uniós jogrenden belül kizárólagos hatáskörrel rendelkezik az uniós intézmények jogi aktusai jogszerűségének felülvizsgálatára. ( 31 )

36.

Az Unió alkotmányos rendje e két jellemzőjének együttes szemlélete esetén azok a Bíróság arra vonatkozó hatáskörét eredményezik, hogy ellenőrizze, hogy az uniós intézmények, többek között jogalkotói döntéseik során is, tiszteletben tartják‑e az Uniónak az – uniós jogrend részét képező és ennélfogva az uniós intézményekre nézve kötelező – WTO‑megállapodásokból eredő kötelezettségeit.

37.

Ugyanakkor a nemzetközi kereskedelmi rendszer politikai realitása miatt a Bíróság már korán ( 32 ) vonakodott gyakorolni bírósági felülvizsgálati hatáskörét az uniós jogszabályoknak a GATT‑tal, ( 33 ) és később a WTO‑megállapodásokkal ( 34 ) való összeegyeztethetőségének felülvizsgálatát illetően.

38.

A Bíróság az International Fruit Company ítéletben ( 35 ) már kifejtette ezen bírói önkorlátozás okait. Először is rámutatott a GATT sajátos jellegére és szerkezetére, mivel a GATT a „»kölcsönös és kölcsönösen előnyös megállapodások« alapján folytatott tárgyalások elvén alapul”, és azt „a rendelkezéseinek nagy fokú rugalmassága jellemzi, különösen az eltérés lehetőségét biztosító rendelkezéseket, a kivételes nehézségek esetén hozandó intézkedéseket és a szerződő felek közötti viták rendezését illetően”. ( 36 )

39.

A Bíróság a Németország kontra Tanács ítéletben ( 37 ) tovább részletezte a GATT rugalmas jellegét, majd a Portugália kontra Tanács ítéletben ( 38 ) ugyanezt az érvelést kiterjesztette a WTO‑megállapodásokra. Ez utóbbi ügyben a Bíróság kifejtette, hogy annak ellenére, hogy a vitarendezési rendszer a GATT alapján rendelkezésre állóhoz képest a WTO‑megállapodások keretében megerősítésre került, vitarendezési mechanizmusa ( 39 ) ugyanakkor nagy jelentőséget tulajdonít a felek közötti tárgyalásoknak. Így, noha a vitarendezési egyetértés „előnyben részesíti” a valamely intézkedés WTO jogával való összhangba hozatalára vonatkozó ajánlás teljes végrehajtását, mindazonáltal lehetővé teszi a kölcsönösen elfogadható kompenzáción alapuló, különböző tárgyalásos megoldásokat. ( 40 )

40.

A WTO rendszerének e szerkezetére tekintettel a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az uniós jogalkotó szerveket megfosztanák annak lehetőségétől, hogy ilyen tárgyalásos megállapodásokat fogadjanak el vagy kölcsönösen elfogadható kompenzációt nyújtsanak ahelyett, hogy az uniós jogot összhangba hoznák a WTO jogával, ha a bíróságok a WTO‑megállapodásokkal összeegyeztethetetlen uniós szabályok alkalmazásának mellőzésére irányuló kötelezettséget írhatnák elő számukra. ( 41 )

41.

Ezért a Bíróságnak tartózkodnia kellett a bírósági felülvizsgálati hatáskörének gyakorlásától annak érdekében, hogy ne akadályozza meg az uniós jogalkotót abban, hogy éljen a WTO‑megállapodások által számára biztosított mérlegelési mozgástérrel. Ezáltal a Bíróság tiszteletben tartotta a WTO rendszeréből eredő intézményi egyensúlyt. Véleménye szerint a WTO‑megállapodások a politikai intézményekre hagyják az arra vonatkozó döntéseket, hogy hogyan hajtanak végre az e megállapodások alapján vállalt valamely konkrét kötelezettséget, vagy akár, hogy egyes WTO‑kötelezettségeket egyáltalán nem hajtják végre.

42.

A bírói önkorlátozás szükségességét megerősítette továbbá az, hogy az Európai Unió legfontosabb kereskedelmi partnerei jogalkotó és végrehajtó szerveiket nem vetették alá a WTO‑n belüli bírósági felülvizsgálatnak. ( 42 )

43.

E két megfontolás – a magába a WTO rendszerébe beépített rugalmasság, valamint az a politikai valóság, hogy az Unió kereskedelmi partnerei bírósági úton nem korlátozzák intézményeiket e rugalmasság igénybevételében – így ahhoz a következtetéshez vezetett, hogy „a WTO‑megállapodások főszabály szerint nem szerepelnek azon jogi normák között, amelyek tekintetében a Bíróság felülvizsgálhatja a[z uniós] intézmények jogi aktusainak jogszerűségét”. ( 43 )

44.

Szeretném pontosítani az ebből az ítélkezési gyakorlatból eredő következményeket. Az uniós politikai intézmények ebből eredő mérlegelési mozgásterét – amely magában foglalja annak lehetőségét, hogy a WTO‑megállapodások rendelkezéseinek egy adott értelmezését válasszák, valamint azt, hogy a releváns következmények értékelését követően szükség esetén úgy döntsenek, hogy eltérnek az Uniót a WTO‑megállapodások alapján terhelő kötelezettségektől ( 44 ) – nem szabad tévesen a Bíróság olyan döntéseként értelmezni, hogy teljességgel lemond az Unió nemzetközi kötelezettségei tiszteletben tartásának biztosítására vonatkozó előjogáról.

45.

Ez alkotmányosan nem lehetséges; felborítaná az uniós bíróságok és politikai intézmények közötti intézményközi egyensúlyt. ( 45 )

46.

Ez elvezet a Bizottság által a tárgyaláson kifejtett látszólagos félreértéshez, amelyet a Parlament és a Tanács is támogatni látszott. Ezen intézmények álláspontjával ellentétben a Nakajima és a Fediol ügyben fennálló helyzetek, amely ítéletekben a Bíróság úgy döntött, hogy uniós jogi aktusok érvényességét a WTO jogára tekintettel felülvizsgálja, nem a bírósági felülvizsgálati hatáskör e területen fennálló látszólagos hiánya alóli „kivételek”. ( 46 ) A Bíróság által ezekben az ügyekben gyakorolt bírósági felülvizsgálati hatáskör nem az uniós politikai intézmények azon jóindulatú jogalkotási döntéséből eredt, hogy visszaadják a Bíróságnak a jogi aktusaik WTO jogára tekintettel történő felülvizsgálatára vonatkozó hatáskört. Amint azt kifejtettem, az uniós alkotmányjog szerinti „rendes” helyzeten belül ez nem fogadható el, mivel a Bíróságra ruházott felülvizsgálati hatáskör közvetlenül a Szerződésekből ered. E két helyzet inkább olyan esetet jelent, amelyekben a Bíróság úgy döntött, hogy nem sértené a WTO szintjén szükséges politikai mérlegelési mozgásteret, ha felülvizsgálná az Unió politikai intézményei jogi aktusainak érvényességét.

47.

A Bíróság ítéletei ítélkezési gyakorlatot hoznak létre, és az eredeti ítéletben kifejtett szabályokat ezt követően későbbi ítéletekben hasonló, de nem azonos helyzetekben alkalmazzák. E folyamat azzal a sajnálatos „mellékhatással” jár, hogy az ítélkezési gyakorlat idővel elválik az eredeti összefüggésétől, és ami még fontosabb, az alapul szolgáló igazolástól. Ezen elválás, habár nem szokatlan, a precedenseken alapuló jogrendszer velejárója. ( 47 )

48.

Ezért néha szükséges, hogy újból megvizsgáljuk a gyakran hivatkozott ügyeket. Ennek fényében a Nakajima ítéletet újraolvasva nem tudok olyan érvelést azonosítani, amely arra utalna, hogy a Bíróság egy egyébként nem létező bírósági felülvizsgálati hatáskör alóli „kivételt” kívánt bevezetni. Abban az ügyben egyes Japánból származó nyomtatókat terhelő dömpingellenes vámokról volt szó, amelyeket a szóban forgó exportáló gyártó közvetlenül a GATT dömpingellenes kódexére hivatkozva kívánt megtámadni. A Tanács vitatta a Bíróság arra vonatkozó hatáskörét, hogy az (akkori) alaprendelet érvényességét annak alapján vizsgálja felül, hogy az esetleg sérti e kódexet. Azzal érvelt, hogy ez a Bíróság korábbi ítélkezési gyakorlatából következik, amely tagadja a GATT közvetlen hatályát. ( 48 ) A Bíróság először a közvetlen hatályra vonatkozó érvvel foglalkozott. Kifejtette, hogy a felperes, a Nakajima nem a dömpingellenes kódex rendelkezéseinek közvetlen hatályára hivatkozott, hanem e fél valójában a jogellenességi kifogás útján járulékosan az (akkori) új alaprendelet alkalmazhatóságát vitatta. ( 49 ) Így a WTO rendelkezései közvetlen hatályának kérdését el lehet és el is kell különíteni a Bíróság uniós intézmények jogi aktusai fölötti bírósági felülvizsgálati hatásköre gyakorlásának kérdésétől. ( 50 )

49.

Megjegyzendő, hogy a Nakajima ítélet alapjául szolgáló helyzet hasonló a jelen ügyben fennálló helyzethez. A fellebbező az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése alapján közvetlenül vitatja a vitatott rendeletet. Járulékos jelleggel ugyanakkor azt állítja, hogy az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdése nem alkalmazható a Kínából származó behozatalra, mivel az nem felel meg a csatlakozási jegyzőkönyvnek.

50.

A Tanács bírósági felülvizsgálat kizártságára vonatkozó második érvének elvetése érdekében a Bíróság a Nakajima ítéletben az International Fruit Company ítélet azon részeire támaszkodott, amelyek hangsúlyozták a GATT (akkori) Közösségre nézve kötelező erejét. ( 51 ) Ezt követően a Bíróság a felülvizsgálattól való tartózkodás lehetséges okait kereste, azonban épp ellenkezőleg, azt állapította meg, hogy az (akkori) alaprendelet preambulumbekezdései kifejtik, hogy annak„elfogadása a fennálló nemzetközi kötelezettségekkel összhangban történt, különösen azokkal, amelyek a GATT‑ból és a dömpingellenes kódexből erednek”. ( 52 ) Ennek alapján a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a „felperes által megtámadott [akkori] új alaprendelet elfogadására a Közösség nemzetközi kötelezettségeinek való megfelelés érdekében került sor, ezért – az állandó ítélkezési gyakorlat szerint – a Közösségre hárul a GATT és végrehajtási rendelkezései tiszteletben tartásának a biztosítása”. ( 53 )

51.

„E körülmények között” ( 54 ) semmi sem akadályozta a Bíróságot a bírósági felülvizsgálati hatásköre gyakorlásában.

52.

Az ezt követő, a Nakajima ítéletre támaszkodó ítélkezési gyakorlatban az „e körülmények között” megfogalmazást a „két helyzetben” vagy a „két kivételes helyzetben” megfogalmazás váltotta fel. ( 55 )

53.

Véleményem szerint elfogadhatatlan lenne a Nakajima ítéletben szóban forgó helyzetet egy olyan állítólagos általános szabály alóli „kivételnek” minősíteni, amely szerint a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel a WTO jogának területére vonatkozó uniós intézkedések felülvizsgálatára. ( 56 )

54.

A Bíróságnak az uniós jogi aktusok felülvizsgálatára vonatkozó hatásköre a Szerződéseken alapul, és az intézmények másodlagos jogi aktussal nem korlátozhatják a Bíróság hatáskörét. ( 57 ) A Bíróság általi bírósági felülvizsgálatnak ezen intézmények – amelyek ellenőrzése éppen e Bíróság feladata – előzetes hozzájárulásától való függővé tétele kiüresítené a bírósági felülvizsgálati hatáskört.

55.

Ezenkívül az ilyen érvelés hasonló lenne annak feltételezéséhez, hogy az Unió politikai intézményeinek nem áll szándékában tiszteletben tartani a nemzetközi kötelezettségeiket, kivéve, ha ezt egyértelműen kijelentik, például az Európai Unió nemzetközi kötelezettségeinek végrehajtására irányuló szándékukat kifejezetten kinyilvánító intézkedések elfogadásával. Ez nehezen lenne összeegyeztethető az EUMSZ 216. cikk (2) bekezdése által létrehozott alkotmányos kerettel, valamint az Unió világ többi részéhez fűződő kapcsolatainak – az EUSZ 3. cikk (5) bekezdéséből következő – kinyilvánított politikai célkitűzéseivel.

56.

Ellenkezőleg, a kiindulópontnak mindig annak kell lennie, hogy az Európai Unió főszabály szerint tiszteletben kívánta tartani nemzetközi kötelezettségvállalásait, függetlenül attól, hogy az intézményei milyen jogi eszközt fogadnak el. Ebből az előfeltevésből kiindulva a Bíróság ezt követően dönthet arról, hogy a szóban forgó nemzetközi megállapodás jellege és szerkezete, valamint az Unió kereskedelempolitikai tevékenységeivel kapcsolatos tágabb politikai megfontolások miatt a Bíróságnak egy adott ügyben kivételesen korlátoznia kell‑e a bírósági felülvizsgálati hatáskörét.

57.

A nemzetközi kereskedelmi rendszer realitásainak elismerésére tekintettel tehát jogilag teljes mértékben lehetséges – sőt olykor célszerű – az, hogy az uniós politikai intézmények meghagyják annak lehetőségét, hogy az Unió által vállalt valamely WTO‑kötelezettséget a Bíróság általi felülvizsgálat nélkül értelmezzenek és szükség esetén úgy döntsenek, hogy tudatosan eltérnek az adott kötelezettségtől. Ez a mérlegelési mozgástér azonban kivételes és csak azért lehetséges, mivel a szóban forgó adott nemzetközi megállapodás ezt lehetővé teszi. Márpedig a WTO‑megállapodások ilyen nemzetközi megállapodások.

58.

Így a WTO‑megállapodások, valamint rugalmas jellegük és szerkezetük vizsgálata során a Bíróság kialakíthatott egy megdönthető vélelmet ( 58 ) arra vonatkozóan, hogy korlátoznia kell a bírósági felülvizsgálati hatáskörét. Ezért használja a Bíróság a „főszabály szerint” kifejezést, ha úgy dönt, hogy nem vizsgál felül valamely uniós jogi aktust a WTO jogára tekintettel. A Nakajima ítélet csak ebben a sajátos összefüggésben értelmezhető úgy, hogy az „kivételt” hoz létre.

59.

Magát a Nakajima ítéletet lehet ugyanis tágabban vagy szűkebben értelmezni. Könnyen korlátozható – amint arra az intézmények a tárgyaláson hivatkoztak – azokra a helyzetekre, amelyekben az uniós jogalkotó egyértelműen jelezte, hogy a WTO jogát kívánja alkalmazni. E körülmények között a Bíróságnak nincs oka arra, hogy korlátozza a bírósági felülvizsgálati hatáskörét, mivel nem áll fenn az „ugyanazon kérdésre vonatkozó, különböző szervezeti egységektől származó különböző nyilatkozatokból eredő kellemetlenség lehetősége”. ( 59 ) Véleményem szerint valójában vannak bizonyos arra utaló jelek, hogy a Bíróság ezt az ítéletet ilyen szűken értelmezi. ( 60 )

60.

A Nakajima ítélet azonban tágabban is értelmezhető oly módon, hogy a Bíróságnak el kell végeznie a másodlagos jog felülvizsgálatát minden olyan helyzetben, amikor arra a következtetésre juthat, hogy a jogalkotó nem kívánt eltérni WTO‑kötelezettségeitől. Az ítélkezési gyakorlatban arra utaló jelek is vannak, hogy ez a Nakajima ítélet helyes értelmezése. ( 61 )

61.

A Nakajima ítélet alkalmazhatóságának leszűkítése esetén véleményem szerint teret kell hagyni olyan további helyzeteknek, amelyekben a Bíróság úgy dönthet, hogy visszatér az intézmények jogi aktusainak a WTO‑megállapodásokon alapuló uniós kötelezettségvállalásokra tekintettel történő felülvizsgálatához. A Nakajima ítéletet (és a Fediol ítéletet) lehetne tehát úgy tekinteni, hogy nem ezek jelentik az „egyedüli” olyan helyzeteket, amelyekben a Bíróság úgy dönthet, hogy felülvizsgálati hatáskörét a WTO jogára tekintettel gyakorolja.

62.

A Rusal Armenal ügyben szóban forgó helyzet egy olyan helyzetet jelentett, amelyben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az – akár tágan, akár szűken értelmezett – Nakajima ítélet nem alkalmazható. Ebben az ügyben a Bíróság megállapította, hogy az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdése az uniós jogrendnek megfelelő megközelítést képvisel (legalábbis azon kérdés vonatkozásában, hogy a nem piacgazdasággal rendelkező országokat hogyan kell kezelni többek között a rendes érték dömpingellenes vizsgálatok céljából történő kiszámítását illetően). ( 62 )

63.

Míg a Nakajima ítélet olyan helyzetként értelmezhető, amelyben biztonsággal megállapítható, hogy az Unió meg kívánt felelni a WTO szabályainak, úgy a Rusal Armenal ítéletet olyan helyzetként kell értelmezni, amelyben lehetséges, hogy az Unió tiszteletben kívánta tartani WTO‑kötelezettségeit, azonban az is lehetséges, hogy nem kívánta azokat tiszteletben tartani. Ez utóbbi helyzet igazolja, hogy a Bíróság a WTO rendszere sajátos jellege és felépítése indokával korlátozza a bírósági felülvizsgálati hatáskörét.

64.

Ennek megfelelően, amennyiben a Rusal Armenal ítélet alkalmazandó, a Nakajima ítélet nem alkalmazható.

65.

A fentiekre tekintettel meg kell vizsgálni, hogy a jelen ügyben van‑e ok arra, hogy a Bíróság tartózkodjon az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének a csatlakozási jegyzőkönyvre tekintettel történő bírósági felülvizsgálatától.

66.

A fellebbező két érvelést ad elő azon állításának alátámasztására, miszerint a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy nem határozhat az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének a csatlakozási jegyzőkönyv 15. cikkével való állítólagos összeegyeztethetetlenségéről. Egyrészt a fellebbező azt állítja, hogy a Nakajima ítélet alkalmazandó a jelen ügyre. Másrészt azt állítja, hogy a Rusal Armenal ítélet nem alkalmazható.

67.

Az elemzés megfordítható, és lehet először azt értékelni, hogy a Rusal Armenal ítélet alkalmazható‑e. Ennek megállapítása így – amint az a jelen indítvány 64. pontjában kifejtésre került – automatikusan azt jelentené, hogy a Nakajima ítélet nem alkalmazható. Mindazonáltal a teljesség kedvéért a két érvelést külön‑külön fogom értékelni.

68.

Az első érvelés keretében a fellebbező azt állítja, hogy helyzete hasonló a Nakajima ügyben fennálló helyzethez. Azt állítja, hogy a 2001. évi javaslat, és különösen az indokolásának 54. és 55. pontja az uniós jogalkotó azon egyértelmű szándékát tanúsítja, hogy az alaprendeletben végrehajtsa a csatlakozási jegyzőkönyv 15. cikkének d) pontját.

69.

A 2001. évi javaslat relevanciáját gyorsan el tudom utasítani. A Nakajima ítélet szűk értelmezése esetén a Bíróság csak akkor gyakorolja bírósági felülvizsgálati hatáskörét, ha magában a jogalkotási aktusban arra való kifejezett utalás szerepel, hogy az uniós jogalkotó a WTO‑megállapodások keretében vállalt bizonyos kötelezettségeket kívánt az uniós jogban végrehajtani. ( 63 )

70.

Az alaprendelet tekintetében nem bizonyítható a csatlakozási jegyzőkönyv végrehajtására irányuló ilyen szándék. Amint azt a Bizottság, a beavatkozó felek, az Parlament és a Tanács mind írásban, mind pedig a tárgyaláson kifejtette, a 2001. évi javaslat semmilyen kapcsolatban nem áll az alaprendelet elfogadásához vezető jogalkotási folyamattal vagy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének az alapul szolgáló vizsgálat során alkalmazandó változatával. A fellebbező ezt a magyarázatot nem tudta vitatni. Ugyanakkor sem e jogalkotási aktus szövege, sem előkészítő anyagai nem tesznek említést a csatlakozási jegyzőkönyv 15. cikkének végrehajtására irányuló szándékról.

71.

A Nakajima ítélet tág, vagyis olyan értelmezése esetén azonban, hogy az minden olyan esetben megköveteli a bírósági felülvizsgálatot, ha a Bíróság meg tudja állapítani, hogy a jogalkotó nem kívánt eltérni WTO‑kötelezettségeitől, a fellebbezőnek a WTO szintjén kifejezett szándékokra vonatkozó érvét nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a Bizottság által egyetlen előkészítő dokumentumban kifejezésre juttatott állítólagos szándék – amelyet a Tanács azon jogi aktusa, amellyel az Európai Unió a csatlakozási jegyzőkönyv szerinti vonatkozó kötelezettségeket vállalta, nem ismételt meg, illetve a Parlament mint társjogalkotó sem – aligha elegendő ahhoz, hogy e tekintetben végleges következtetést lehessen levonni. Amint azt a Tanács a tárgyaláson helytállóan kifejtette, a nemzetközi tárgyalások során elfogadott nyilatkozatok – legalábbis önmagukban – nem használhatók fel az intézmények belső szinten elfogadott jogi aktusai alapjául szolgáló jogalkotói szándékra való következtetéshez.

72.

A fellebbező ezenkívül nem tudott az uniós jogalkotó arra irányuló szándékára utaló egyéb támpontokat felhozni, hogy ne térjen el a csatlakozási jegyzőkönyvtől. Hasonlóképpen, amint arra a Parlament a tárgyaláson rámutatott, az alaprendeletet 2001 óta, vagyis a csatlakozási jegyzőkönyv hatálybalépését követően több alkalommal módosították. Ezen alkalmak egyike során sem módosították az alaprendelet szövegét annak érdekében, hogy az tükrözze a csatlakozási jegyzőkönyv 15. cikkének d) pontjában említett 15 éves időtartam lejártát, és a módosító jogi aktusok ( 64 ) vonatkozó preambulumbekezdéseiben vagy előkészítő dokumentumaiban sem található az alaprendelet ennek megfelelő kiigazítására vonatkozó szándékra utaló jel.

73.

A jelen ügyben fennálló helyzet tehát különbözik a Nakajima ítélet alapjául szolgáló helyzettől. Nem állapítható meg, hogy az uniós jogalkotó az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdésében a csatlakozási jegyzőkönyvet kívánta végrehajtani, azonban az sem állapítható meg, hogy nem kívánt attól e rendelkezés útján eltérni.

74.

Ezért nem téves a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 64. pontjában szereplő megállapítása.

75.

Ez elvezet a fellebbező második érveléséhez, amely szerint a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy a Rusal Armenal ítélet alkalmazandó a jelen ügyben, és arra a következtetésre vezet, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének különleges jellege a csatlakozási jegyzőkönyv 15. cikkének d) pontjában szereplő időtartam lejártát követően Kínára is alkalmazandó.

76.

Ha ugyanis megállapítható, hogy az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdése különleges rendszert képez, amelyet az uniós jogalkotó a rendes érték Kínából származó behozatal tekintetében történő kiszámítása érdekében fogadott el, amint az a Rusal Armenal ítéletben az Örményországból származó behozatalt illetően megállapításra került, úgy a bírósági felülvizsgálat nem indokolt.

77.

A Rusal Armenal ítéletben a Bíróság azt vizsgálta, hogy a 384/96/EK rendelet 2. cikkének (7) bekezdését (az alaprendelet akkor alkalmazandó változatában) a rendelet preambulumbekezdéseire tekintettel úgy kell‑e értelmezni, hogy az a dömpingellenes megállapodásból eredő bizonyos kötelezettségeket kíván végrehajtani.

78.

Ezen ítélet indokolása három lépésben foglalható össze. Először is a Bíróság megvizsgálta, hogy a 384/96 rendelet (5) preambulumbekezdése, amely kifejti, hogy a WTO „új” dömpingellenes megállapodásának nyelvezetét „a Közösség jogalkotásába a lehető legteljesebb mértékben be kell építeni”, kellően pontos‑e ahhoz, hogy az uniós jogalkotó arra irányuló szándékát fejezze ki, hogy e megállapodást az uniós jogban végrehajtsa. Arra a következtetésre jutott, hogy ez nem állapítható meg. ( 65 ) Másodszor a Bíróság rátért kifejezetten a 384/96 rendelet 2. cikkének (7) bekezdésére. Megjegyezte, hogy e rendelet (7) preambulumbekezdéséből következik, hogy az uniós jogalkotó „különleges rendszert [kívánt bevezetni], amely a rendes érték kiszámítására vonatkozó részletes szabályokat határoz meg a nem piacgazdaságú országokból […] származó behozatal tekintetében”, és amely eltér a rendes érték kiszámítására vonatkozó, a 384/96 rendelet 2. cikkének (1)–(6) bekezdésében foglalt általános szabályoktól. ( 66 ) Végül a Bíróság megállapította, hogy a dömpingellenes megállapodás nem tartalmaz különös szabályokat a nem piacgazdaságú országokra vonatkozóan. Így nem állítható fel kapcsolat a 384/96 rendelet 2. cikkének (7) bekezdése és a dömpingellenes megállapodás 2. cikke között. ( 67 ) Ezért a Bíróság megállapította, hogy a 384/96 rendelet 2. cikkének (7) bekezdésében foglalt rendszer „az uniós jogalkotó arra irányuló szándékát fejezi ki, hogy e területen az uniós jogrendnek megfelelő megközelítést alkalmazzon”. ( 68 )

79.

Automatikusan átültethető‑e ez az érvelés a jelen ügyben fennálló helyzetre?

80.

Először is a 384/96 rendeletet (az alaprendeletnek a Rusal Armenal ügyben alkalmazandó változatát) felváltotta először az 1225/2009 rendelet, majd a (jelen ügyben alkalmazandó) 2016/1036 rendelet. Másodszor, a Rusal Armenal ítélet Örményországból, nem pedig Kínából származó behozatalra vonatkozott. A Bíróság így a 384/96 rendelet felülvizsgálhatóságát a dömpingellenes megállapodásra, nem pedig a csatlakozási jegyzőkönyvre tekintettel értékelte.

81.

Véleményem szerint a Rusal Armenal ítélet megoldása nem ültethető át automatikusan a jelen ügyre. Mindazonáltal álláspontom szerint a Kínából származó behozatalra vonatkozó dömpingszabályozás ugyanazon logika alkalmazásával, mint amelyet a Bíróság a Rusal Armenal ítéletben követett, jellemezhető az Unió sajátos jogalkotói döntéseként.

82.

Ami az e két helyzet közötti első különbséget illeti, a Rusal Armenal ügyben alkalmazandó alaprendelet vonatkozó rendelkezései és a jelen ügyben alkalmazandó rendelkezés – néhány, a jelen jogvita szempontjából nem releváns szempont kivételével – nem különböznek. Ezenkívül a 384/96 rendelet (5) preambulumbekezdése, amelyet a Rusal Armenal ítéletben vizsgáltak, kifejti, hogy a dömpingellenes megállapodást „a lehető legteljesebb mértékben” [„as far as possible”] be kívánja építeni a másodlagos uniós jogba. Ezzel szemben a 2016/1036 rendelet (3) preambulumbekezdése azt mondja ki, hogy a dömpingellenes megállapodás nyelvezetének „a lehető legteljesebb mértékben” [„to the best extent possible”] meg kell jelennie az uniós jogszabályokban. ( 69 ) Nem látok jelentős különbséget e két fordulat között. Ekképpen levonható ugyanaz a következtetés, mint a Rural Armenal ítéletben: az Európai Unió alkalmazni kívánta a dömpingellenes megállapodást, de nem feltétlenül annak minden rendelkezését.

83.

A Rusal Armenal ügyben, illetve a jelen ügyben fennálló helyzet közötti második különbséget az jelentheti, hogy ezúttal a WTO egy (jelentős) tagjának csatlakozásáról szóló jegyzőkönyvet kívánnak az alaprendelet érvényességének felülvizsgálatához mérceként figyelembe vetetni, és nem a dömpingellenes megállapodást.

84.

Ez a különbség több szempontból is releváns lehet. Egyrészt a Rusal Armenal ítéletben szereplő azon érv, amely szerint a dömpingellenes megállapodás nem tartalmaz a piacgazdasággal nem rendelkező országokra vonatkozó rendelkezéseket, így az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdése nem tekinthető annak végrehajtásának, nem alkalmazható, ha a csatlakozási jegyzőkönyvet ténylegesen a felülvizsgálat mércéjeként kerül alkalmazásra. Közelebbről, a csatlakozási jegyzőkönyv 15. cikkének d) pontja a „piacgazdaság” kifejezést használja, 15. cikkének a) pontja pedig a Kínából származó behozatal bizonyos feltételek mellett történő eltérő kezeléséről rendelkezik. ( 70 ) Ez amellett szóló érvet jelent, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) pontját, valamint a piacgazdasággal nem rendelkező országok esetében a rendes érték kiszámítására vonatkozó, e rendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontja alapján alkalmazott módszert a csatlakozási jegyzőkönyv Kína sajátos esetében történő végrehajtásának tekintsük.

85.

Másrészt, míg az alaprendelet preambulumbekezdései (annak különböző változataiban) a dömpingellenes megállapodáshoz való, a „lehető legteljesebb mértékben” történő igazodásra szólítottak fel, a csatlakozási jegyzőkönyvet még csak nem is említi egyetlen preambulumbekezdés sem. Ez annak megállapítása mellett szóló érvet jelent, hogy a Kínából származó behozatal rendes értékének kiszámítására vonatkozó rendszer az uniós jogrendnek felel meg, és nem az említett jegyzőkönyv végrehajtására irányul.

86.

Ha egyébként figyelembe vesszük az intézmények által a tárgyaláson előadott érveket, amelyek szerint Kína Unió általi különleges kezelése megelőzte Kína WTO‑hoz való csatlakozását és azt követően sem változott, hajlok arra, hogy az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdését úgy értelmezzem, hogy az az Európai Unió sajátos szabályozását alkotja Kína vonatkozásában, a csatlakozási jegyzőkönyv fennállása és kötelező jellege ellenére.

87.

E következtetés igazolja a Törvényszék azon döntését, hogy nem gyakorolja bírósági felülvizsgálati hatáskörét.

88.

Ezenkívül a csatlakozási jegyzőkönyv – ugyanúgy, mint a dömpingellenes megállapodás – szerves részét képezi a WTO‑megállapodásoknak. ( 71 ) Ekként ugyanúgy kell kezelni, mint e megállapodások bármely más részét. Amint azt mind a Törvényszék szintjén, ( 72 ) mind pedig a jelen ügyben tartott tárgyalás során megerősítették, a fellebbező ezt nem vitatja. Ezért a WTO rendszerének – a bírói önkorlátozás igazolásaként figyelembe vett – rugalmas jellege a csatlakozási jegyzőkönyv vonatkozásában is alkalmazandó.

89.

Végül, egyértelmű és új precedens áll fenn a Rusal Armenal ítélet logikájának a Kínából származó behozatalokra való alkalmazhatóságára vonatkozóan. A Bíróság a Zhejiang Jiuli Hi‑Tech Metals kontra Bizottság ítéletében anélkül, hogy az Örményország és Kína helyzete közötti esetleges különbségekkel foglalkozott volna, a Rusal Armenal ítéletre támaszkodott. ( 73 ) A jelen ügy fellebbezője által felhozottakkal szinte azonos érvekkel szembesülve a Bíróság megállapította, hogy nem lehet a csatlakozási jegyzőkönyv 15. pontjára hivatkozni az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdését a Kínából származó behozatalra alkalmazó végrehajtási rendelet érvényességének vitatása érdekében, mivel e cikk az Uniónak megfelelő megközelítés kifejeződése. ( 74 )

90.

Kétségtelen, hogy a Zhejiang Jiuli Hi‑Tech Metals kontra Bizottság ítélet a jelen ügyben szóban forgóaktól némileg eltérő ténybeli körülményekre vonatkozott. A jelen ügytől eltérően az alapul szolgáló vizsgálatot a csatlakozási jegyzőkönyv 15. cikkének d) pontjában szereplő 15 éves időtartam lejárta előtt indították meg. ( 75 )

91.

Ugyanakkor a Bíróság által az ezen ítéletben levont következtetés inkább átfogó, mint konkrét tényekhez kapcsolódó jellegű: a Rusal Armenal ítélet logikáját általában véve az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdésére alkalmazandónak kell tekinteni, ( 76 ) és nem csak azon konkrét ténybeli és jogi háttérre tekintettel, amelyen belül az adott ítéletet meghozták. Semmi nem utal arra, hogy a Bíróság a Zhejiang Jiuli Hi‑Tech Metals kontra Bizottság ítéletben bármilyen jelentősen tulajdonított volna a szóban forgó vizsgálat megindítása időpontjának.

92.

A tárgyaláson a fellebbező nem tudta megmagyarázni, hogy ez az időbeli különbség hogyan vezetne más következtetéshez, amely szerint a jelen ügyben az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdése már nem minősülne az uniós jogrend sajátos szabályozásának.

93.

Így az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdését 2016 decemberét követően is az uniós jogrendnek megfelelő rendszernek kell tekinteni, amely a behozatalok rendes értékének kiszámítása tekintetében bizonyos országok, köztük Kína eltérő kezelését írja elő.

94.

Mindazonáltal annak megállapítása, hogy az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdése, ahogyan azt a Kínából származó behozatalra alkalmazzák, az Unió sajátos szabályozásának minősül, önmagában nem jelenti azt, hogy ez a szabályozás ellentétes a csatlakozási jegyzőkönyv 15. cikkével. Csak azt jelenti, hogy a Bíróság dönthet úgy, hogy tartózkodik az előbbinek az utóbbival való összeegyeztethetőségére vonatkozó bírósági felülvizsgálat gyakorlásától.

95.

Ennélfogva meg kell állapítani, hogy az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének sajátos, uniós jogi jellege indokolja, hogy a Bíróság tartózkodjon az intézmények – a csatlakozási jegyzőkönyv 15. cikkének d) pontjában említett időtartam lejártát megelőző vagy azt követő – jogi aktusainak az e jegyzőkönyv tekintetében történő felülvizsgálatától. Ugyanezen okból nem a Bíróság feladata a csatlakozási jegyzőkönyv 15. cikke d) pontja hatásainak értelmezése annak meghatározása érdekében, hogy 2016. december 11‑ét követően e rendelkezés fennmarad‑e, és ha igen, mely részeiben, valamint, hogy a fennmaradó részek (ha vannak ilyenek) továbbra is lehetővé teszik‑e a Bizottság számára, hogy az analóg ország módszerét alkalmazza a fellebbezőhöz hasonló kínai gyártóktól származó behozatalok rendes értékének kiszámításához. ( 77 )

96.

Ebből következik, hogy nincs ok úgy tekinteni, hogy téves a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 65. pontjában szereplő következtetése.

97.

Végül röviden megvizsgálom a fellebbező által felhozott másodlagos érvet, amely a Nakajima ítéletből és a Fediol ítéletből következőektől eltérő „harmadik kivétel” állítólagos fennállására vonatkozik. Ami ezt az érvet illeti, a fellebbező ismét a 2001. évi javaslatra támaszkodik, előadva, hogy releváns annak megállapítása, hogy az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdését, amely korábbi, mint e javaslat, úgy kell értelmezni, hogy az 2016. december 11‑től már nem alkalmazandó a Kínából származó behozatalokra.

98.

Amint azt már kifejtettem, főszabály szerint nem látok okot arra, hogy a Bíróság miért ne döntene úgy más, a Nakajima vagy a Fediol ügyben fennállóaktól eltérő helyzetekben, hogy a WTO jogára tekintettel bírósági felülvizsgálatot gyakorol. Az ilyen döntést olyan értékelésnek kell indokolnia, amely szerint egyértelmű, hogy az uniós jogalkotó nem kívánt eltérni a WTO jogától. Mindazonáltal be kell vallanom, hogy még a legjobb szándékkal is nehezen tudom megérteni, hogyan működne pontosan a fellebbezőnek a „harmadik kivételre” vonatkozó elgondolása, vagy hogy az miben különbözik a Nakajima ítéletben szóban forgó kivételtől.

99.

Némi képzelőerővel élve úgy tudom csak érteni a fellebbező írásban és a tárgyaláson előadott magyarázatait, hogy a kivétel nem az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének a csatlakozási jegyzőkönyvvel való összeegyeztethetetlensége miatti alkalmazhatatlanságára, hanem a nemzeti jognak az uniós joggal összhangban álló értelmezésére irányuló kötelezettségre vonatkozik. Ugyanakkor, amint azt a Bizottság a tárgyaláson helyesen hangsúlyozta, az első fokon is felvetett (és elutasított) utóbbi kérdés nem képezte fellebbezés tárgyát. ( 78 ) A Bíróság ennélfogva nem vizsgálhatja ezt az érvelést. ( 79 )

100.

Mindazonáltal szeretném kifejezésre juttatni azon álláspontomat, amely szerint ugyanazon okoknak, amelyek amellett szólnak, hogy a Bíróság korlátozza a bírósági felülvizsgálati hatáskörét, ugyanúgy a Bíróság azon kötelezettségére is vonatkozniuk kell, hogy az uniós jogot (a jelen esetben az alaprendeletet) a WTO jogával (a jelen esetben a csatlakozási jegyzőkönyvvel) összhangban értelmezze. A belső uniós jogrend értelmében a nemzeti jognak az uniós joggal összhangban álló értelmezésére vonatkozó kötelezettség azt követeli meg az értelmező bíróságtól, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy olyan megoldást találjon, amely megfelel azon uniós jogi szabálynak, amelyre tekintettel a nemzeti jogszabályt értelmezi. ( 80 )

101.

Egy olyan helyzetben, mint amely a jelen ügyben fennáll, a Bíróságot terhelné az a követelmény, hogy mindent megtegyen az uniós jog WTO jogára tekintettel történő értelmezése érdekében, e tekintetben azzal az egyetlen korlátozással, hogy az uniós jogot nem értelmezheti „contra legem”. Ha a WTO jogának a Bíróság általi felfogása eltérne az uniós jogalkotó felfogásáról, vagy ha a jogalkotó ténylegesen el kívánt térni a WTO jogától, azonban ezt nem fejezte ki világosan (ami nem lehet meglepő), az összhangban álló értelmezés kizárná a politikai terület számára ahhoz szükséges mérlegelési mozgásteret, hogy igénybe tudja venni a vitarendezési egyetértés politikai manőverezésre lehetőséget teremtő jellemzőit. Ez ellentétes lenne a Bíróság bírósági felülvizsgálati hatásköre korlátozása igazolásának logikájával.

102.

Következésképpen véleményem szerint helyes a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 74. pontjában szereplő megállapítása is.

103.

A fentiek alapján javaslom, hogy a Bíróság utasítsa el az első fellebbezési jogalapot.