–

KM képviseletében I. Armenteros Rodríguez abogado,

–

az Instituto Nacional de la Seguridad Social (INSS) képviseletében P. García Perea és A. R. Trillo García letrados,

–

a spanyol kormány képviseletében J. Rodríguez de la Rúa Puig és M. J. Ruiz Sánchez, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében I. Galindo Martín és A. Szmytkowska, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a szociális biztonság területén történő fokozatos megvalósításáról szóló, 1978. december 19‑i 79/7/EGK tanácsi irányelv (HL 1979. L 6., 24. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet 215. o.) 4. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a KM és az Instituto Nacional de la Seguridad Social (INSS) (országos társadalombiztosítási intézet, Spanyolország) között annak tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, hogy ez utóbbi megtagadta a KM számára az ugyanazon törvényes szociális biztonsági rendszer alapján, különböző járulékfizetési időszakok és sérülések alapján elismert két, teljes rokkantság esetén járó nyugdíj összeegyeztethetőségének elismerését.

3

A 79/7 irányelv 1. cikke értelmében:

„Ezen irányelv célja a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a szociális biztonság területén történő fokozatos megvalósítása (a továbbiakban: »az egyenlő bánásmód elve«) a szociális biztonság és a 3. cikk szerinti szociális védelem egyéb elemeinek tekintetében.”

4

Ezen irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja úgy rendelkezik, hogy ezt az irányelvet kell alkalmazni többek között azokra a törvényileg szabályozott rendszerekre, amelyek az „idős kor” kockázatai ellen nyújtanak védelmet.

5

Az említett irányelv 4. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Az egyenlő bánásmód elve azt jelenti, hogy semmilyen nemi megkülönböztetés [helyesen: nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés] nem állhat fenn, sem közvetlenül, sem közvetetten, különös tekintettel a családi állapotra és a családi jogállásra történő hivatkozással a következő területeken:

6

A férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5‑i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2006. L 204., 23. o.) 1. cikke többek között kimondja, hogy az irányelv olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek célja az egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerek tekintetében történő végrehajtása.

7

Ezen irányelv 2. cikke (1) bekezdésének f) pontja szerint „a foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerek”„olyan, a [79/7] irányelv hatálya alá nem tartozó rendszerek, amelyek célja, hogy valamely vállalkozásban vagy vállalkozások csoportjában, gazdasági ágazatban vagy foglalkoztatási ágazatban vagy ilyen ágazatok csoportjában akár alkalmazottként, akár önálló vállalkozóként tevékenykedő munkavállalóknak olyan ellátásokat biztosítsanak, amelyek a törvény által szabályozott kötelező érvényű szociális biztonsági rendszerek által biztosított ellátásokat kívánják kiegészíteni vagy helyettesíteni, akár kötelező, akár választható az ilyen rendszerekben való tagság”.

8

A 2015. október 30‑i Real Decreto Legislativo 8/2015 (8/2015. sz. királyi törvényerejű rendelet; a BOE 2015. október 31‑i 261. száma, 103291. o.) által jóváhagyott, egységes szerkezetbe foglalt Ley General de la Seguridad Social (a szociális biztonságról szóló általános törvény; a továbbiakban: LGSS) 9. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A szociális biztonsági rendszer a következő rendszerekből áll:

9

Az LGSS 10. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Különleges rendszereket kell létrehozni az olyan szakmai tevékenységekre, amelyek jellegük, végzésük helyének és idejének különleges feltételei vagy a termelési folyamat típusa miatt a szociális biztonsági ellátások megfelelő alkalmazásának biztosítása érdekében ilyen rendszerek létrehozását teszik szükségessé.

(2)   Különleges rendszernek minősülnek azok a csoportok, amelyekbe a következő csoportok tartoznak:

[…]”

10

Az LGSS „A nyugdíjak összeegyeztethetetlensége” című 163. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Az általános [szociális biztonsági] rendszer szerinti nyugdíjak egymással összeegyeztethetetlenek, ha azokat ugyanazon kedvezményezett kapja, kivéve, ha kifejezetten eltérő törvényi vagy rendeleti rendelkezések másképp rendelkeznek. Összeegyeztethetetlenség esetén az a kedvezményezett, aki két vagy több nyugdíjra jogosult, közülük az egyiket választja”.

11

Az LGSS alapügyre alkalmazandó 26. átmeneti rendelkezése értelmében:

„(1) A foglalkozási rokkantság, függetlenül annak meghatározó okától, a következő fokozatok szerint kerül besorolásra:

(2) Baleset esetén, függetlenül attól, hogy foglalkozási balesetről van szó, vagy sem, a szokásos foglalkozás alatt azt a foglalkozást kell érteni, amelyet a baleset idején a munkavállaló szokásosan gyakorolt. Foglalkozási megbetegedés vagy nem foglalkozási megbetegedés esetén szokásos foglalkozás alatt a munkavállalónak a rokkantság kezdetét megelőző, a szabályozás által időszakban meghatározott főfoglalkozásként végzett tevékenységét kell érteni.

[…]

(4) A szokásos foglalkozás szempontjából teljes foglalkozási rokkantság alatt azt kell érteni, hogy a munkavállaló nem tudja ellátni e szokásos foglalkozás összes feladatát vagy alapvető feladatát, azzal, hogy más szakmának szentelheti magát.

[…]”

12

Az 1970. augusztus 20‑i Decreto 2530/1970, por el que se regula el régimen especial de la Seguridad Social de los trabajadores por cuenta propia o autónomos (az önálló vállalkozók különleges szociális biztonsági rendszerének szabályozásáról szóló 2530/1970. sz. rendelet; BOE 221. sz., 1970. szeptember 15., 15148. o.) 34. cikke kimondja:

„Eltérő rendelkezés hiányában az e speciális rendszer által a jogosultaknak nyújtott nyugdíjak egymással összeegyeztethetetlenek. Annak, aki két vagy több nyugellátásra is jogosult lenne, a kettő közül az egyiket kell választania.”

13

1999. március 2‑i határozatával az INSS elismerte az alapeljárás felperesének, aki az általános szociális biztonsági rendszerben (a továbbiakban: RGSS) biztosított, irodai asszisztensi szokásos foglalkozása tekintetében teljes foglalkozási rokkantságát – amely rokkantság egy iszkémiás rohamhoz kapcsolódó, nem foglalkozási megbetegedésből ered –, és az RGSS alapján az 1989 májusától 1994 áprilisáig terjedő időszakra befizetett járulékok alapján kiszámított nyugdíjat állapított meg számára.

14

2018. március 20‑i határozatával az INSS elismerte az alapeljárás felperesének, aki időközben óvodai kisegítőként dolgozott, új szokásos foglalkozása tekintetében is teljes szakmai rokkantságát – amely rokkantság egy olyan, nem foglalkozási balesetből ered, amelynek során eltörte az egyik combcsontját –, és az RGSS alapján a 2015 februárjától 2017 januárjáig terjedő időszakra befizetett járulékok alapján kiszámított megfelelő nyugdíjat állapított meg számára. Ugyanakkor az INSS úgy ítélte meg, hogy az LGSS 163. cikke értelmében ez a nyugdíj összeegyeztethetetlen a korábban nyújtott nyugdíjjal, így az alapeljárás felperese csak a kettő közül az egyikre jogosult.

15

2019. január 23‑án az INSS elutasította a felperes által ez utóbbi határozattal szemben benyújtott panaszt.

16

2019. március 12‑én az alapeljárás felperese keresetet indított a kérdést előterjesztő bíróság előtt, amelyben annak elismerését kérte, hogy az óvodai kisegítőként végzett munkája címén járó rokkantsági nyugdíj összeegyeztethető a korábbi irodai asszisztensi foglalkozásával összefüggő rokkantsági nyugdíjjal, ezáltal e két nyugdíjat halmozhatja. E tekintetben lényegében arra hivatkozott, hogy az LGSS 163. cikke, amelynek alapján az INSS megállapította a két nyugdíj összeegyeztethetetlenségét, nem alkalmazható, mivel nemen alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetést eredményez, ekként ellentétes az uniós joggal.

17

A kérdést előterjesztő bíróság mindenekelőtt pontosítja, hogy az alapeljárás felperese bizonyította, hogy elegendő járulékot fizetett ahhoz, hogy a szóban forgó két nyugdíjra jogosult legyen.

18

E bíróság ezt követően kifejti, hogy a spanyol szociális biztonsági rendszer több rendszerből áll, amelyek közül a legfontosabb az RGSS, amely általában a munkavállalókra terjed ki, és az önálló vállalkozókra vonatkozó speciális rendszer (a továbbiakban: RETA) amely általában az önálló vállalkozókra terjed ki, és e két rendszer többek között teljes szakmai rokkantság esetén járó ellátásokat nyújt azon jogosultak számára, akik egészségügyi okokból már nem képesek dolgozni.

19

Ugyanezen bíróság szerint, noha az LGSS 163. cikkével ellentétes az RGSS értelmében elismert teljes rokkantság esetén járó két nyugellátás halmozása, a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy e rendelkezés a contrario értelmezve lehetővé teszi az ilyen halmozódás engedélyezését, amennyiben e nyugdíjak különböző rendszerekből, azaz főszabály szerint az RGSS‑ből és a RETA‑ból származnak, még ugyanazon sérülések alapján is. Ezen értelmezés indoka az, hogy e rendszerek mindegyike sajátos célt követ, amely az RGSS esetében a keresőtevékenység folytatása lehetetlenségének kompenzálása, míg a RETA esetében az önálló vállalkozói tevékenység folytatása lehetetlenségének kompenzálása.

20

A kérdést előterjesztő bíróság hajlik annak megállapítására, hogy egy ilyen szabály alkalmazása a 79/7 irányelv 4. cikke és a 2006/54 irányelv 5. cikke által tiltott, nemen alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetést eredményez, mivel még ha ez a szabály nem is tesz semmilyen megkülönböztetést a nem alapján, és ennélfogva látszólag semleges e tekintetben, a nőket fokozottabb mértékben érintheti kedvezőtlenül. Az INSS által szolgáltatott, a 2020. január 31‑i referencia‑időpontra vonatkozó statisztikai adatok szerint, míg az RGSS tagok között a férfiak és nők aránya meglehetősen kiegyensúlyozott, a RETA tagjainak csak 36,15%‑át teszik ki nők. Ez az alacsony arány tükrözi a nők azon legnagyobb nehézségét, hogy önálló vállalkozói minőségben kezdjenek szakmai tevékenységet, amely nehézség abból ered, hogy a társadalom nekik hagyományosan háziasszony szerepet tulajdonított.

21

Következésképpen, mivel az ellátások halmozása csak a különböző rendszerek keretében igénybe vett ellátások esetében lehetséges, és a RETA‑tag férfiak aránya jóval magasabb, mint a nőké, e halmozás a férfiak számára könnyebb, mint a nők esetében.

22

A kérdést előterjesztő bíróság végül úgy véli, hogy az INSS által az alapügy tárgyát képező két nyugdíj összeegyeztethetetlenségének igazolására előadott érvek nem meggyőzőek. Így kétségei vannak azon érv megalapozottságát illetően, amely szerint csak egyetlen olyan, teljes foglalkozási rokkantság esetén járó nyugdíj lehetséges, amely a szokásos foglalkozás folytatásának lehetetlensége miatt bekövetkező jövedelemkiesés kompenzálására irányul, mivel egy adott időpontban csak egy szokásos foglalkozás létezhet. Ugyanezen érvnek ugyanis ahhoz kellene vezetnie, hogy meg kell tiltani a különböző rendszerek alapján kapott két, teljes foglalkozási rokkantság után járó nyugdíj halmozódását.

23

E körülmények között a Juzgado de lo Social n.o26 de Barcelona (barcelonai 26. sz. szociális és munkaügyi bíróság, Spanyolország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

24

A Bíróság több kérdést intézett az INSS‑hez és a spanyol kormányhoz, amelyekre a 2021. december 3‑án, illetve 7‑én benyújtott levelekben válaszoltak.

25

Az első kérdés tartalmának előzetes pontosítása érdekében meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a szociális biztonságra vonatkozó spanyol jogszabályok összeegyeztethetők‑e a 79/7 irányelv 4. cikkével és a 2006/54 irányelv 5. cikkével azon feltételeket illetően, amelyek a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) által értelmezett ezen jogszabályokban előírt azon lehetőséget szabályozzák, hogy a biztosított munkavállaló két önálló foglalkozási rokkantsági nyugdíjat halmozzon olyan helyzetben, amikor különböző rendszerekben teljesített járulékfizetési időszakok alapján teljesítette e nyugdíjak nyújtásának feltételeit.

26

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott irányelvek alkalmazhatóságát illetően a Bíróság elé terjesztett iratokból kitűnik, hogy az alapügy felperese által felhalmozni kívánt, teljes foglalkozási rokkantság esetén járó nyugdíjakat az LGSS által előírt szociális biztonsági rendszer alapján nyújtják, céljuk pedig az, hogy megvédjék a biztosítottakat a szokásos foglalkozásuk gyakorlásának lehetetlenségéből eredő jövedelemveszteségtől.

27

Az ilyen nyugdíjak a 79/7 irányelv hatálya alá tartoznak, mivel az ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében felsorolt kockázatok valamelyike – nevezetesen a rokkantság – elleni védelem törvényileg szabályozott rendszerének részét képezik, valamint közvetlenül és ténylegesen kapcsolódnak az e kockázat elleni védelemhez (lásd ebben az értelemben: 2019. december 12‑iInstituto Nacional de la Seguridad Social [Anyák nyugíj‑kiegészítése] ítélet, C‑450/18, EU:C:2019:1075, 35. pont).

28

Ezzel szemben, amint azt az INSS, a spanyol kormány és az Európai Bizottság hangsúlyozta, a 2006/54 irányelv nem alkalmazható az alapeljárásban. A 2006/54 irányelv 1. cikke második bekezdésének az ezen irányelv 2. cikke (1) bekezdésének f) pontjával összefüggésben értelmezett c) pontjából ugyanis kitűnik, hogy az említett irányelv nem alkalmazandó a 79/7 irányelv alá tartozó, törvényileg szabályozott rendszerekre (2019. december 12‑iInstituto Nacional de la Seguridad Social [Anyák nyugdíj‑kiegészítése] ítélet, C‑450/18, EU:C:2019:1075, 34. pont).

29

Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 79/7 irányelv 4. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely megakadályozza, hogy a szociális biztonsági rendszerben biztosított munkavállalók egyidejűleg két, teljes foglalkozási rokkantság után járó nyugdíjban részesüljenek, amennyiben ugyanazon szociális biztonsági rendszerbe tartoznak, miközben lehetővé teszi e halmozást, ha e nyugdíjak különböző szociális biztonsági rendszerek hatálya alá tartoznak.

30

Emlékeztetni kell arra, hogy még ha nem is vitatott, hogy az uniós jog tiszteletben tartja a tagállamoknak a szociális biztonsági rendszerük kialakítására vonatkozó hatáskörét, és európai uniós szintű harmonizáció hiányában az egyes tagállamok jogszabályainak feladata meghatározni a szociális biztonsági ellátások nyújtásának feltételeit, attól még e hatáskör gyakorlása során a tagállamok kötelesek tiszteletben tartani az uniós jogot (2015. április 14‑iCachaldora Fernández ítélet, C‑527/13, EU:C:2015:215, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

31

Következésképpen az uniós jog főszabály szerint nem képezi akadályát annak, hogy valamely tagállam a szociális biztonságra vonatkozó jogszabályaiban kizárja annak lehetőségét, hogy az érintett személy egyidejűleg két vagy több, teljes foglalkozási rokkantság után járó nyugdíjban részesüljön, sem pedig azt, hogy az ilyen halmozódás bizonyos feltételek mellett megengedhető legyen. Az ilyen szabályozásnak azonban tiszteletben kell tartania a 79/7 irányelvet, és különösen annak 4. cikkének (1) bekezdését, amelynek értelmében az egyenlő bánásmód elve azt jelenti, hogy semmilyen nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés nem állhat fenn, sem közvetlenül, sem közvetetten, többek között az ellátások kiszámítása tekintetében.

32

E tekintetben meg kell állapítani, hogy – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyezte – a jelen ítélet 29. pontjában említett nemzeti szabályozás különbségtétel nélkül alkalmazandó a különböző spanyol szociális biztonsági rendszerekben biztosított férfi és női munkavállalókra, akik főszabály szerint megfeleltek legalább két teljes foglalkozási rokkantsági nyugdíj nyújtásához szükséges feltételeknek, így az nem tartalmaz közvetlen hátrányos megkülönböztetést.

33

Azon kérdést illetően, hogy ugyanezen nemzeti szabályozás tartalmaz‑e közvetett hátrányos megkülönböztetést, e fogalmat a 79/7 irányelv összefüggésében úgy kell értelmezni, hogy nemen alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül az az eset, ha egy látszólag semleges rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat az egyik nemhez tartozó személyeket a másik nemhez tartozó személyekhez képest különösen hátrányosan érint, kivéve ha ez a rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat jogszerű céllal objektív módon igazolható, továbbá e cél megvalósításának eszközei megfelelőek és szükségesek (lásd ebben az értelemben: 2019. május 8‑iVillar Láiz ítélet, C‑161/18, EU:C:2019:382, 37. pont).

34

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság hajlik annak megállapítására, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás közvetett hátrányos megkülönböztetést tartalmaz. Amint az a jelen ítélet 20. és 21. pontjában kifejtésre került, e bíróság megállapítja, hogy bár a rendelkezésére álló statisztikai adatok szerint az RGSS tagjai között elég kiegyensúlyozott a nemek aránya, a RETA tagjainak csak körülbelül 36%‑át képviselik a nők, és e két rendszer a spanyol szociális biztonsági rendszerben biztosított munkavállalók túlnyomó többségét foglalja magában. Így a férfiak kedvezőbb helyzetben vannak a nőknél ahhoz, hogy különböző rendszerekben több teljes foglalkozási rokkantsági nyugdíjat kapjanak, és hogy halmozhassák e nyugdíjakat.

35

E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás a több, teljes foglalkozási rokkantság után járó nyugdíjra jogosult munkavállalók között azon, látszólag semleges kritérium alapján eltérő bánásmódot vezet be, amely szerint e munkavállalók kizárólag akkor jogosultak az ilyen nyugdíjak halmozására, ha azok eltérő szociális biztonsági rendszer hatálya alá tartoznak.

36

Márpedig úgy tűnik, hogy az ilyen eltérő bánásmód előnyben részesíti azokat a munkavállalókat, akik e nyugdíjak teljes összegének kiszámítását illetően két vagy több, különböző szociális biztonsági rendszerbe tartozó nyugdíjat halmozhatnak fel, és fordítva, hátrányos helyzetbe hozhatja azokat a munkavállalókat, akik ugyanabban a szociális biztonsági rendszerben részesülnek ilyen nyugellátásban, de nem halmozhatják őket.

37

Az INSS és a spanyol kormány hangsúlyozza, hogy az egyes szociális biztonsági rendszerekhez tartozó nyugdíjak eltérnek többek között a járulékfizetési és számítási módszereikben, valamint céljuknál fogva, továbbá azt állítják, hogy ezek a tényezők azt bizonyítják, hogy a két vagy több nyugdíjat felhalmozó munkavállalók nincsenek összehasonlítható helyzetben azokkal a munkavállalókkal, akik nem rendelkeznek ezzel a lehetőséggel. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy a fent említett tényezők nem kérdőjelezik meg azt a megállapítást, amely szerint a két vagy több nyugdíj halmozásának lehetősége főszabály szerint lehetővé teszi az érintett munkavállalók számára, hogy magasabb összegű összellátásban részesüljenek annál az egyetlen nyugdíjnál, amelyre egyébként jogosultak lettek volna, és egyébiránt nem bizonyítják, hogy e munkavállalók helyzete nem összehasonlítható, annál is inkább, mert mind az RGSS, mind pedig az RGSS és a RETA nyugdíjának célja a munkavállaló teljes munkaképtelensége, illetve az önálló vállalkozó teljes munkaképtelensége miatt bekövetkezett jövedelemkiesés ellentételezése.

38

Másodszor, annak értékelése céljából, hogy az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás különösen hátrányosan érinti‑e a női munkavállalókat a férfi munkavállalókhoz képest, emlékeztetni kell arra, hogy e különös hátrány fennállása többek között akkor állapítható meg, ha bebizonyosodik, hogy egy olyan szabályozás, mint amely az alapeljárás tárgyát képezi, az egyik nemhez tartozó személyeket jelentősen nagyobb arányban érinti negatívan, mint a másik nemhez tartozó személyeket (lásd ebben az értelemben: 2021. január 21‑iINSS‑ítélet, C‑843/19, EU:C:2021:55, 25. pont).

39

Ez akkor lehetne így, ha megállapítást nyerne, hogy az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás azzal a következménnyel jár, hogy megfosztja a női munkavállalóknak a férfi munkavállalókhoz képest jelentősen nagyobb hányadát attól a lehetőségtől, hogy két vagy több teljes foglalkozási rokkantság után járó nyugdíjat halmozzanak.

40

Abban az esetben, ha – mint a jelen ügyben is – a nemzeti bíróság statisztikai adatokkal rendelkezik, a Bíróság kimondta egyrészt, hogy a nemzeti bíróságnak minden olyan munkavállalót figyelembe kell vennie, akire az eltérő bánásmódot eredményező nemzeti szabályozás hatálya kiterjed, másrészt pedig hogy az összehasonlítás legjobb módszere az, ha összevetik egymással azon munkavállalók arányát, akiket a szabályozás hatálya alá tartozó női munkaerő körében az állítólagos eltérő bánásmód érint, illetve nem érint, másfelől pedig ugyanezen arányokat a vonatkozó férfi munkaerő körében (2021. január 21‑iINSS‑ítélet, C‑843/19, EU:C:2021:55, 26. pont).

41

A nemzeti bíróságnak e tekintetben azt kell megítélnie, hogy a hozzá benyújtott statisztikai adatok mennyire megbízhatóak és figyelembe vehetők, és nem csupán véletlenszerű vagy konjunkturális jelenségeket tükröznek‑e, illetve hogy kellően szignifikánsnak minősülnek‑e körében (2021. január 21‑i‑INSS‑ítélet, C‑843/19, EU:C:2021:55, 27. pont).

42

Márpedig a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy az észrevételeket előterjesztő felek és érdekeltek megosztottak abban a kérdésben, hogy milyen típusú adatokat kell figyelembe venni ahhoz, hogy a jelen ítélet 40. pontjában említett módszer szerint meg lehessen határozni az eltérő bánásmóddal érintett személyek arányait. Többek között abban térnek el, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által a jelen ítélet 34. pontjában említett, a férfi és női munkavállalóknak az RGSS‑hez, illetve a RETA‑hoz való belépési arányára vonatkozó adatok lehetővé teszik‑e az érintett személyek arányának megállapítását, mivel az INSS és a spanyol kormány hangsúlyozza többek között, hogy nincs közvetlen összefüggés az adott rendszerben való tagság és a nyugdíjjogosultság megadása között.

43

A kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott adatok relevanciáját illetően meg kell állapítani, hogy az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás nem alkalmazandó a különböző spanyol szociális biztonsági rendszerekben tagsággal rendelkező valamennyi munkavállalóra, hanem csak azokra, akik főszabály szerint megfeleltek legalább két teljes foglalkozási rokkantsági nyugdíj nyújtásához szükséges feltételeknek, amint arra lényegében a főtanácsnok is rámutatott indítványának 65. pontjában.

44

Ugyanis kizárólag az ezen utóbbi kategóriába tartozó munkavállalóktól tagadhatják meg vagy csak azok számára ismerhető el két vagy több teljes foglalkozási rokkantsági nyugdíj halmozása attól függően, hogy azok ugyanazon szociális biztonsági rendszer vagy rendszerek hatálya alá tartoznak.

45

Annak meghatározása szempontjából, hogy az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás önmagában véve megvalósít‑e közvetett hátrányos megkülönböztetést, nem lehet tehát figyelembe venni azokat a munkavállalókat, akik nem halmozhatnak két vagy több nyugdíjat azon egyszerű okból, hogy nem felelnek meg e nyugdíjak mindegyike nyújtása feltételeinek, akik pedig szükségképpen szerepelnek a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott, az egyes szociális biztonsági rendszerekben való tagság arányára vonatkozó statisztikai adatokkal érintett munkavállalók között (lásd analógia útján: 2021. január 21‑iINSS‑ítélet, C‑843/19, EU:C:2021:55, 30. pont).

46

Következésképpen annak meghatározásához, hogy egy olyan nemzeti szabályozás, mint amely az alapügy tárgyát képezi, megvalósíthat‑e a 79/7 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésével ellentétes közvetett hátrányos megkülönböztetést, mindenekelőtt mindazon munkavállalókat tekintetbe kell venni, akik e szabályozás hatálya alá tartoznak, azaz akik több mint egy, teljes foglalkozási rokkantság után járó nyugdíjra szereztek jogosultságot. Ezt követően, a munkavállalók ekként körülhatárolt csoportján belül meg kell határozni egyrészt azon férfi munkavállalók arányát, akik nem halmozhatnak ilyen nyugdíjakat azon férfi munkavállalókhoz képest, akik számára e halmozás lehetséges, másrészt ugyanezen arányt a női munkavállalók esetében. Végül ezeket az arányokat össze kell vetni egymással a negatívan érintett csoport férfi munkavállalókon és női munkavállalókon belüli aránya közötti különbség esetlegesen jelentős mértékének értékelése céljából.

47

Ez a módszer egyébként semleges az INSS és a spanyol kormány által hangsúlyozott azon körülmény tekintetében, hogy a férfi munkavállalók esetében nagyobb a kockázata a női munkavállalókhoz képest annak, hogy munkaképtelenné válnak és ebből következően teljes szakmai rokkantság után járó nyugellátásra kell igényt tartaniuk. Az elvégzendő összehasonlítás ugyanis kizárólag annak megállapítására irányul, hogy a férfi és női munkavállalók azon csoportjain belül, amelyek tekintetében ez a veszély már megvalósult, az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozásból eredő eltérő bánásmód jelentősen nagyobb arányban érinti‑e a nőket, mint a férfiakat, amint arra lényegében a főtanácsnok is rámutatott indítványának 66. pontjában.

48

Ami az ilyen összehasonlítás elvégzéséhez szükséges adatokat illeti, az INSS a Bíróság kérésére 2021. december 3‑án az e kérelemben meghatározott kiegészítő statisztikai adatokat szolgáltatott azon férfi és női munkavállalók számára vonatkozóan, akiket legalább két keresőképtelenség érintett, és akik 2021. november 10‑én főszabály szerint legalább két szociális biztonsági rendszer vagy kizárólag az RGSS alapján teljes szakmai rokkantsági nyugdíjra jogosultak.

49

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás valamennyi olyan munkavállalóra alkalmazandó, aki főszabály szerint legalább két, foglalkozási rokkantság után járó nyugdíj nyújtásához szükséges feltételeket teljesítette. Hátrányosan érinthet tehát valamennyi olyan munkavállalót, aki ugyanazon szociális biztonsági rendszer alapján jogosult legalább két rokkantsági nyugdíjra, függetlenül attól, hogy melyik rendszerről van szó.

50

Márpedig nyilvánvaló, hogy a jelen ítélet 48. pontjában említett adatok láthatóan lehetővé teszik az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás által előnyben részesített férfi és női munkavállalók – azaz a 7223 férfi munkavállaló és a 3460 női munkavállaló – számának a referencia‑időpontban megbízható értékelését, akik ezen időpontban főszabály szerint legalább két teljes foglalkozási rokkantsági nyugdíjat halmozhattak fel.

51

Mindazonáltal, amint azt a Bizottság a tárgyaláson helyesen megjegyezte, ezek az adatok azon munkavállalók esetében, akik nem halmozhatják azon nyugdíjakat, amelyekre jogosultságot szereztek, a kizárólag az RGSS‑ben biztosított 4047 férfi és 3388 női munkavállaló felsorolására korlátozódnak. Következésképpen ezek az adatok nem tüntetik fel az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás által a referencia‑időpontban hátrányos helyzetbe hozott munkavállalók összességét, tehát önmagukban nem teszik lehetővé az e szabályozás által hátrányos helyzetbe hozott férfi és női munkavállalók arányának megállapítását a jelen ítélet 40. és 46. pontjában kifejtetteknek megfelelően, különösen a kizárólag a RETA‑ban tagsággal rendelkező munkavállalók tekintetében, akikre az önálló vállalkozókra vonatkozó különös szociális biztonsági rendszert szabályozó 2590/1970. sz. rendelet 34. cikke értelmében ugyanaz a szabály vonatkozik, mint amelyet az LGSS 163. cikkének (1) bekezdése az RGSS tagjai számára előír.

52

Ebben az összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy tekintettel a RETA‑tagok jelentős számára, nem kizárt, hogy az azon munkavállalókra vonatkozó számadatok figyelembevétele, akik főszabály szerint e rendszer alapján legalább két, teljes foglalkozási rokkantság után járó nyugdíjra jogosulttá váltak, hatással lehet az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás által negatívan érintett férfi és női munkavállalók arányának a releváns adatok összessége alapján a jelen ítélet 40. és 46. pontjában kifejtett módszer szerint történő kiszámítására.

53

Így, noha a jelen ítélet 48. pontjában említettekhez hasonló adatok főszabály szerint relevánsak ezen arányok meghatározása és így annak megállapítása szempontjából, hogy az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás alkalmas‑e arra, hogy különösen a női munkavállalókat hozza‑e hátrányos helyzetbe a férfi munkavállalókhoz képest, ügyelni kell arra, hogy az e célból végül elfogadott adatok kellően megbízhatóak és teljesek legyenek az említett arányok helyes megállapítása érdekében.

54

A kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy elvégezze a szükséges vizsgálatokat, és adott esetben értékelje, hogy az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás által hátrányosan érintett férfi és női munkavállalók aránya közötti esetleges eltérés jelentős‑e, azzal, hogy a férfi és női munkavállalók közötti kevésbé jelentős, de viszonylag állandó eltérés szintén a nemen alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetés látszatát keltheti (lásd ebben az értelemben: 1999. február 9‑iSeymour‑Smith és Perez ítélet, C‑167/97, EU:C:1999:60, 61. pont).

55

Egyébiránt a Bíróság már megállapította, hogy a nemzeti igazságszolgáltatásra tartozik azoknak a tényeknek a nemzeti joggal vagy gyakorlattal összhangban történő megítélése, amelyek alapján közvetett hátrányos megkülönböztetésre lehet következtetni, és amelyek előírhatják többek között, hogy a közvetett hátrányos megkülönböztetés minden eszközzel, akár statisztikai adatok alapján is megállapítható (lásd ebben az értelemben: 2019. október 3‑iSchuch‑Ghannadan ítélet, C‑274/18, EU:C:2019:828, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

56

Harmadszor, ha ezen értékelés eredményeként a kérdést előterjesztő bíróság arra a következtetésre jutna, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás különösen kedvezőtlen a női munkavállalók számára a férfi munkavállalókhoz képest, e rendelkezés a 79/7 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésével ellentétes, nemen alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetést tartalmaz, kivéve ha azt a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetéstől független, objektív okok igazolják. Ez az eset áll fenn, ha e rendelkezés jogszerű szociálpolitikai célt szolgál, e cél elérésére alkalmas és ahhoz szükséges, hozzátéve, hogy csak akkor lehet a hivatkozott cél biztosítására alkalmasnak tekinteni, ha valóban megfelel a cél elérésére irányuló törekvésnek, továbbá ha koherens és szisztematikus módon hajtják végre (2018. február 24‑iTGSS [Háztartási alkalmazottak munkanélkülisége] ítélet, C‑389/20, EU:C:2022:120, 48. pont).

57

A Bíróság e tekintetben kimondta, hogy a tagállamok a szociál‑ és foglalkoztatáspolitikájuk célkitűzéseinek megvalósítására alkalmas intézkedések megválasztásában széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek (2020. szeptember 24‑iYS [Vezető állású munkavállalók foglalkoztatói nyugdíja] ítélet, C‑223/19, EU:C:2020:753, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

58

Noha végső soron a tényállás értékelésére és a nemzeti jogszabály értelmezésére kizárólagos hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság feladata annak meghatározása, hogy az érintett jogszabályi rendelkezés ilyen objektív tényezővel igazolható‑e, és ha igen, milyen mértékben, a nemzeti bíróság számára az előzetes döntéshozatal keretében hasznos válaszokat adni hivatott Bíróság hatásköre kiterjed arra, hogy az alapeljárás iratai, valamint az elé terjesztett írásbeli és szóbeli észrevételek alapján a jogvita eldöntését lehetővé tévő útmutatást adjon a nemzeti bíróságnak rendelkeznek (2020. szeptember 24‑iYS [Vezető állású munkavállalók foglalkoztatói nyugdíja] ítélet, C‑223/19, EU:C:2020:753, 58. pont).

59

A jelen ügyben az INSS és a spanyol kormány lényegében arra hivatkozik, hogy az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozást a szociális biztonsági rendszer életképességének megőrzésére irányuló célkitűzés igazolja. Kifejtik egyrészt, hogy annak lehetősége, hogy az érintettek legalább két, egyetlen rendszer alapján kapott teljes foglalkozási rokkantság után járó nyugdíjat halmozzanak, amelyek a szakmai tevékenységből származó jövedelem elvesztésének azonos kockázatát fedezik, jelentős következményekkel járna e rendszer finanszírozására, másrészt pedig, hogy a különböző rendszerekbe tartozó nyugdíjak halmozódásának lehetősége korlátozott költségvetési hatással jár, mivel e nyugdíjak egyébként eltérő kockázatokat fedeznek.

60

Azzal kapcsolatban, hogy az ilyen cél jogszerű szociálpolitikai célnak tekinthető‑e, bár az egyik nem hátrányos megkülönböztetése nem igazolható költségvetési megfontolásokkal, a foglalkozási rokkantsági nyugellátások fenntartható finanszírozásának biztosítására irányuló célok azonban a tagállamok széles mérlegelési mozgásterére tekintettel nemen alapuló hátrányos megkülönböztetéstől független, jogszerű szociálpolitikai céloknak tekinthetők (lásd ebben az értelemben: 2021. január 21‑iINSS‑ítélet, C‑843/19, EU:C:2021:55, 38. pont).

61

Ami az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozásnak a hivatkozott cél elérésére való alkalmasságát illeti, igaz, hogy az ilyen szabályozás, amennyiben kizárja vagy korlátozza több teljes foglalkozási rokkantság után járó nyugdíjban való részesülést, különösen azokban az esetekben, amikor az ilyen halmozás azzal a kockázattal jár, hogy az érintettek részére olyan összértéket biztosít, amely meghaladja azt a jövedelemkiesést, amelyet e nyugdíjak ellentételezni hivatottak, alkalmasnak tűnik arra, hogy hozzájáruljon a szociális biztonsági rendszer költségvetésének megőrzéséhez és az érintett alapok észszerű támogatásához.

62

Mindemellett a Bizottság úgy érvelt – anélkül, hogy ezt vitatták volna –, hogy függetlenül attól a kérdéstől, hogy a munkavállaló egy vagy több különböző rendszer hatálya alá tartozó nyugdíjban részesül‑e, az ehhez kapcsolódó költségek továbbra is a társadalombiztosítási költségvetést terhelik.

63

Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a jelen ítélet 36. és 37. pontjában megállapításra került – azon különbségek ellenére, amelyek a különböző szociális biztonsági rendszerekbe tartozó nyugdíjak között a kiszámítási és járulékfizetési módszereiket, valamint azok célját illetően fennállhatnak, a különböző rendszerek alapján kapott több nyugdíj halmozódásának lehetősége pénzügyi előnyt biztosíthat az érintett munkavállalók számára, és további közkiadásokkal járhat.

64

Így a több teljes foglalkozási rokkantsági nyugdíj halmozódásának költségvetési következményei nem tűnnek jelentős mértékben különbözőeknek attól függően, hogy az ilyen halmozódást az ugyanazon rendszer vagy különböző rendszerek alapján kapott nyugdíjak esetében biztosítják‑e, különösen akkor, ha – mint a jelen ügyben is – az érintett munkavállaló a két nyugdíjjogosultságot különböző járulékfizetési időszakok alapján szerezte meg.

65

Ebből az következik, hogy – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálat függvényében – az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozást nem koherens és szisztematikus módon hajtják végre, így az nem tekinthető alkalmasnak a hivatkozott cél elérésére.

66

A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 79/7 irányelv 4. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely megakadályozza, hogy a szociális biztonsági rendszerben biztosított munkavállalók egyidejűleg két, teljes foglalkozási rokkantság után járó nyugdíjban részesüljenek, amennyiben azok ugyanazon szociális biztonsági rendszerbe tartoznak, miközben lehetővé teszi e halmozást, ha e nyugdíjak különböző szociális biztonsági rendszerek hatálya alá tartoznak, mivel e szabályozás különösen hátrányosan érinti a női munkavállalókat a férfi munkavállalókhoz képest, különösen amennyiben a férfi munkavállalók jelentősen nagyobb – az említett szabályozás hatálya alá tartozó férfi munkavállalók összessége alapján meghatározott – hányada számára biztosítja a női munkavállalók vonatkozó hányadához képest az ilyen halmozást, és ugyanezen szabályozást nem igazolják a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetéstől független, objektív okok.

67

Figyelembe véve az első kérdésre adott választ, a második kérdést nem kell megválaszolni.

68

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

A férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a szociális biztonság területén történő fokozatos megvalósításáról szóló, 1978. december 19‑i 79/7/EGK tanácsi irányelv 4. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely megakadályozza, hogy a szociális biztonsági rendszerben biztosított munkavállalók egyidejűleg két, teljes foglalkozási rokkantság után járó nyugdíjban részesüljenek, amennyiben azok ugyanazon szociális biztonsági rendszerbe tartoznak, miközben lehetővé teszi e halmozást, ha e nyugdíjak különböző szociális biztonsági rendszerek hatálya alá tartoznak, mivel e szabályozás különösen hátrányosan érinti a női munkavállalókat a férfi munkavállalókhoz képest, különösen amennyiben a férfi munkavállalók jelentősen nagyobb – az említett szabályozás hatálya alá tartozó férfi munkavállalók összessége alapján meghatározott – hányada számára biztosítja a női munkavállalók vonatkozó hányadához képest az ilyen halmozást, és ugyanezen szabályozást nem igazolják a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetéstől független, objektív okok.