1

Keresetlevelében az Európai Bizottság annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy a Lengyel Köztársaság – azon jogszabály végrehajtásával, amely az Európai Unió kibocsátáskereskedelmi rendszerének hatálya alá tartozó, nagy energiaintenzitású vállalkozások által felhasznált energiatermékek esetében teljes jövedékiadó‑mentességet biztosít – nem teljesítette az energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási keretének átszervezéséről szóló, 2003. október 27‑i 2003/96/EK tanácsi irányelv (HL 2003. L 283., 51. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 2. kötet, 405. o.) 17. cikke (1) bekezdésének b) pontjából és (4) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.

2

A 2003/96 irányelv (28) és (29) preambulumbekezdése kimondja:

3

Ezen irányelv 4. cikke ekképp rendelkezik:

„(1)   Azon adómértékek, amelyeket a tagállamoknak [helyesen: tagállamok] a 2. cikkben felsorolt energiatermékekre és villamos energiára alkalmaznak, nem lehetnek kisebbek, mint az ezen irányelvben előírt minimum [helyesen: minimális] adómértékek.

(2)   Ezen irányelv alkalmazásában adómérték« a szabadforgalomba [helyesen fogyasztásra vagy felhasználásra] bocsátás időpontjában az energiatermékek és a villamos energia mennyiségére közvetlenül vagy közvetetten számított összes közvetett adó (kivéve hozzáadottérték‑adó [héa]) tekintetében megállapított teljes teher.”

4

Az említett irányelv 17. cikke előírja:

„(1)   Feltéve, hogy az ezen irányelvben előírt minimum [helyesen: minimális] adómértékeket átlagosan minden üzleti vállalkozás tekintetében betartják, a tagállamok adókedvezményeket alkalmazhatnak a tüzelési, fűtési vagy a 8. cikk (2) bekezdése b) és c) pontjai szerinti célokra felhasznált energiatermékek és villamos energia fogyasztására a következő esetekben:

(2)   A 4. cikk (1) bekezdése ellenére a tagállamok akár nulláig is csökkenthető adómértéket alkalmazhatnak a 2. cikk meghatározása szerinti energiatermékekre és villamos energiára, ha azokat e cikk (1) bekezdésében meghatározott nagy energiaintenzitású vállalkozások használják fel.

(3)   A 4. cikk (1) bekezdés ellenére a tagállamok az ezen irányelvben szereplő minimummértékek akár 50%‑ára is csökkenthető adómértéket alkalmazhatnak a 2. cikk meghatározása szerinti energiatermékekre és villamos energiára, ha azokat a 11. cikk meghatározása szerinti olyan üzleti vállalkozások használják fel, amelyek nem nagy energiaintenzitásúak az e cikk (1) bekezdésének meghatározása szerint.

(4)   A (2) és (3) bekezdésben említett lehetőségekkel élő üzleti vállalkozásoknak el kell fogadniuk az (1) bekezdés b) pontjában említett megállapodásokat, részt kell venniük a forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszereiben vagy azzal egyenértékű intézkedéseket kell elfogadniuk. A megállapodások, a forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerei vagy azzal egyenértékű intézkedések eredményeként a környezetvédelmi célkitűzéseknek vagy a fokozott energiahatékonyságnak olyan mértékben kell megvalósulniuk, amely nagyjából egyenértékű azzal, amelyet a szokásos közösségi minimum [helyesen: minimális] adómértékek betartásával el lehetett volna érni.”

5

A 2003/96 irányelv I. melléklete az üzemanyagokra, a tüzelő‑ és fűtőanyagokra, valamint a villamos energiára alkalmazandó minimális adómértékeket ír elő.

6

A 2018. március 14‑i (EU) 2018/410 európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2018. L 76., 3. o.) módosított, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Unión belüli kereskedelmi rendszerének létrehozásáról és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2003. október 13‑i 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2003. L 275., 32. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 7. kötet, 631. o.; a továbbiakban: 2003/87 irányelv) „Átmeneti intézkedések egyes energiaigényes iparágak támogatására kibocsátásáthelyezés esetén” című 10b. cikke ekképp rendelkezik:

„(1)   Azoknál az ágazatoknál és alágazatoknál, amelyekkel kapcsolatban a harmadik országokkal folytatott kereskedelem intenzitásának – amely a harmadik országokba irányuló kivitel és a harmadik országokból származó behozatal összértékének és az EGT‑piac összméretének (az éves forgalom és a harmadik országokból történő teljes behozatal összegének) hányadosa – és ezen ágazatok és alágazatok kgCO2‑ban mért, (euróban számított) bruttó hozzáadott értékükkel osztott kibocsátási intenzitásának a szorzata meghaladja a 0,2‑t, úgy tekintendő, hogy fennáll a kibocsátásáthelyezés kockázata. Ezen ágazatok és alágazatok részére 2030‑ig ingyenesen kell kibocsátási egységeket kiosztani a 10a. cikk értelmében meghatározott mennyiség 100%‑ának mértékéig.

(2)   Azokat az ágazatokat és alágazatokat, amelyekkel kapcsolatban a harmadik országokkal folytatott kereskedelmi intenzitás és a kibocsátási intenzitás szorzata meghaladja a 0,15‑öt, be lehet vonni az (1) bekezdésben említett csoportba – a 2014‑től 2016‑ig tartó évekre vonatkozó adatok felhasználásával – egy, a következő kritériumokat alkalmazó minőségi értékelés alapján:

(3)   Azokat az ágazatokat és alágazatokat, amelyek nem haladják meg az (1) bekezdésben említett küszöbértéket, de amelyeknek a – kgCO2‑ban mért és (euróban számított) bruttó hozzáadott értékükkel elosztott – kibocsátási intenzitása meghaladja az 1,5‑öt, szintén értékelni kell négy számjegyű szinten (NACE‑ 4 kód). A Bizottságnak nyilvánosságra kell hoznia ennek az értékelésnek az eredményét.

Az első albekezdésben említett közzététel dátumától számított három hónapon belül, az ebben az albekezdésben említett ágazatok és alágazatok kérelmezhetik a Bizottságnál vagy a kibocsátásáthelyezésnek való kitettségük négy számjegyű szinten (NACE‑ 4 kód) történő minőségi értékelését, vagy egy olyan értékelés, amely az Unióban az áruknak az ipari termelésre vonatkozó statisztikák céljára használt nyolc számjegyű szinten (Prodcom) alapul. Ebből a célból az ágazatoknak és az alágazatoknak a kérelemmel együtt olyan, kellően megalapozott, hiánytalan és független hitelesítésnek alávetett adatokat kell benyújtaniuk a Bizottság részére, amelyek lehetővé teszik a számára, hogy elvégezze az értékelést.

Amennyiben valamely ágazat vagy alágazat a négy számjegyű szinten (NACE‑ 4 kód) történő értékelést választja, az bevonható az (1) bekezdésben említett csoportba a (2) bekezdés a), b) és c) pontjában említett kritériumok alapján. Amennyiben valamely ágazat vagy alágazat a nyolc számjegyű szinten (Prodcom) történő értékelést választja, azt be kell vonni az (1) bekezdésben említett csoportba, feltéve, hogy ezen a szinten az (1) bekezdésben említett 0,2‑es küszöbértéket meghaladja.

Azok az ágazatok és alágazatok is kérelmezhetik az e bekezdés harmadik albekezdése szerinti értékelésüket, amelyek esetében az ingyenesen kiosztható kibocsátási egységek számítása a 10a. cikk (2) bekezdésének negyedik albekezdésében említett referenciaértékek alapján történik.

Az (1) és (2) bekezdéstől eltérve a tagállamok 2018. június 30‑ig kérhetik, hogy [a CO2‑kibocsátásáthelyezés kockázatának jelentős mértékben kitett ágazatok és alágazatok 2015–2019‑es időszakra vonatkozó listájának a 2003/87/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti meghatározásáról szóló, 2014. október 27‑i 2014/746/EU bizottsági határozat (HL L 308., 2014.10.29., 114. o.)] mellékletében felsorolt valamely ágazatot vagy alágazatot a hat vagy nyolc számjegyű szintű (Prodcom) osztályozások tekintetében vonják be az (1) bekezdésben említett csoportba. Bármilyen ilyen kérelmet csak akkor lehet figyelembe venni, ha a kérelmező tagállam az érintett ágazat vagy alágazat által szolgáltatott, a legutóbbi öt évre vonatkozó, kellően megalapozott, hiánytalan, hitelesített és auditált adatok alapján igazolni tudja, hogy ezen eltérés alkalmazása indokolt, és kérelméhez csatol minden releváns információt. Az említett adatok alapján az érintett ágazatot vagy alágazatot az említett osztályozások tekintetében be kell vonni a csoportba, amennyiben egy heterogén négy számjegyű szinten (NACE‑4 kód) belül kimutatható, hogy a hat vagy nyolc számjegyű szinten (Prodcom) az adott ágazat vagy alágazat kibocsátási és kereskedelmi intenzitása jelentősen magasabb, és az (1) bekezdésben foglalt küszöbértéket meghaladja.

(4)   Más ágazatok és alágazatok esetében úgy kell tekinteni, hogy azok a kibocsátási egységek költségeinek nagyobb részét képesek beépíteni a termékárakban, és részükre a 10a. cikk értelmében meghatározott mennyiség 30%‑áig kell ingyenesen kibocsátási egységeket kiosztani. Amennyiben a 30. cikk szerinti felülvizsgálat során másképpen nem döntenek, a más ágazatok és alágazatok részére juttatott ingyenes kiosztásokat – a távfűtés kivételével – 2026 után egyenlő mennyiségekkel csökkenteni kell, hogy az ingyenes kiosztás 2030‑ban teljesen megszűnjön.

(5)   A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy a 23. cikknek megfelelően és a megelőző három, rendelkezésre álló adatokkal lefedett naptári év alapján 2019. december 31‑ig felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el ezen irányelvnek az e cikk (1), (2) és (3) bekezdésében említett, a kibocsátásáthelyezés kockázatának kitettnek minősített ágazatok és alágazatok meghatározása tekintetében történő kiegészítésére vonatkozóan, az e cikk (1) bekezdését illetően a tevékenységek négy számjegyű szintű (NACE‑4 kód) besorolását felhasználva, a legutóbbi három naptári év hozzáférhető adatai alapján.”

7

A 2008. december 6‑i Ustawa o podatku akcyzowym (Dz. U. 2014., 752. tétel) jelen keresetre alkalmazandó változatának (a továbbiakban: a jövedéki adóról szóló törvény) 31a. cikke 1. bekezdésének 8) pontja előírja:

„Mentes a jövedéki adó alól a jövedékiadó‑köteles ügylet, ha a következők által tüzelési, fűtési célra felhasznált széntartalmú termékekre vonatkozik:

[…]

8

A jövedéki adóról szóló törvény 31b. cikke 1. bekezdésének 5) pontja ekképp rendelkezik:

„Mentes a jövedéki adó alól a jövedékiadó‑köteles ügylet, ha a következők által tüzelési, fűtési célra felhasznált gáztartalmú termékekre vonatkozik:

[…]

9

A jövedéki adóról szóló törvény 31c. cikke ekképp fogalmaz:

„A 31a. cikk 1. bekezdésének 8) pontjában és a 31b. cikk 1. bekezdésének 5) pontjában említett, környezetvédelmi célkitűzések elérését vagy az energiahatékonyság növelését célzó rendszer:

[…]”

10

2016. február 3‑án a Bizottság felhívta a Lengyel Köztársaság figyelmét arra, hogy lehetséges, hogy a jövedéki adóról szóló törvény nem felel meg a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdése b) pontjának és (4) bekezdésének, amennyiben e szabályozás mentesíti a jövedéki adó alól a nagy energiaintenzitású vállalkozások által felhasznált energiatermékeket (szén‑ és gáztartalmú termékeket), mivel azok a 2003/87 irányelv szerinti uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartoznak. A Bizottság ugyanis úgy ítélte meg, hogy e vállalkozások nem részesülhetnek automatikusan adómentességben a 2003/96 irányelv 17. cikkének jogcímén azon puszta okból, hogy azok e rendszerbe tartoznak, hanem e tekintetben olyan rendszereket kell létrehozniuk, amelyek lehetővé teszik környezetvédelmi célok, illetve olyan energiahatékonyság megvalósítását, amely lehetővé teszi e rendszer elérését.

11

2016. március 31‑i válaszában a lengyel kormány arra hivatkozott, hogy az említett rendszert úgy kell tekinteni, mint amely környezetvédelmi célkitűzések elérését vagy az energiahatékonyság javulását teszi lehetővé, és az a puszta tény a nagy energiaintenzitású vállalkozások tekintetében, hogy azok ugyanabba a rendszerbe tartoznak, elegendő ahhoz, hogy számukra adómentességet lehessen biztosítani a 2003/96 irányelv 17. cikke alapján.

12

2018. március 8‑án a Bizottság felszólító levelet küldött a Lengyel Köztársaságnak, amelyben azt kifogásolta, hogy e tagállam nem teljesítette a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontjából és (4) bekezdéséből eredő kötelezettségeit, mivel teljes mentességet biztosított a jövedéki adó alól a kibocsátási egységek uniós kereskedelmi rendszerének hatálya alá tartozó nagy energiaintenzitású vállalkozások által felhasznált energiatermékek tekintetében.

13

A Lengyel Köztársaság 2018. május 8‑i levelében teljes egészében elutasította a Bizottság álláspontját, és elsősorban azzal érvelt, hogy az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontja és (4) bekezdése értelmében vett, „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének” minősül.

14

2019. július 26‑án a Bizottság indokolással ellátott véleményt küldött a Lengyel Köztársaságnak, amelyben megállapította, hogy e tagállam nem teljesítette az e rendelkezésekből eredő kötelezettségeit.

15

2019. szeptember 19‑i válaszában a Lengyel Köztársaság fenntartotta álláspontját.

16

A Bizottság – mivel nem találta kielégítőnek a Lengyel Köztársaság válaszait – úgy határozott, hogy a Bíróság elé terjeszti a jelen keresetet.

17

Keresetének alátámasztása érdekében a Bizottság egyetlen jogalapra hivatkozik, amely azon alapul, hogy a Lengyel Köztársaság – mivel a nagy energiaintenzitású vállalkozások által felhasznált energiatermékeket azon okból mentesítette a jövedéki adó alól, hogy e vállalkozások a kibocsátási egységek uniós kereskedelmi rendszerének hatálya alá tartoznak – nem teljesítette a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontjából és (4) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.

18

A Bizottság úgy véli, hogy ahhoz, hogy e mentességben részesüljenek, a nagy energiaintenzitású vállalkozásoknak az e rendelkezésekben előírt megállapodásokat, forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerét vagy egyenértékű intézkedéseket kell alkalmazniuk.

19

Márpedig ezen intézmény szerint a kibocsátási egységek uniós kereskedelmi rendszere nem minősülhet az említett rendelkezések értelmében vett „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének”.

20

Kétségtelen, hogy a Bizottság elismeri, hogy a kibocsátási egységek uniós kereskedelmi rendszere forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszere, amelynek célja az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, következésképpen a környezet védelme.

21

Mindazonáltal azt állítja, hogy önmagában az a tény, hogy egy adott gazdasági szereplő e kötelező kereskedelmi rendszer hatálya alá tartozik, nem hatalmazhat fel egy tagállamot arra, hogy azt a 2003/96 irányelv 17. cikkének (2) bekezdése alapján jövedékiadó‑mentességben vagy adócsökkentésben részesítse.

22

Ennek megfelelően az Európai Unió Tanácsának a 2003/96 irányelvet elfogadó ülése jegyzőkönyvéhez mellékletként csatolt nyilatkozatából kitűnik, hogy ezen intézmény kötelezettséget vállal arra, hogy „különösen a kettős adóztatás elkerülése érdekében, tevőlegesen megvizsgálja a közösségi kibocsátáskereskedelmi rendszer jövőbeli megvalósítását kísérő adóintézkedéseket”. A Bizottság szerint ez azt jelenti, hogy a közösségi jogalkotónak az volt a szándéka, hogy a 2003/96 irányelv által bevezetett adóztatás és az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer alá tartozás egymás mellett létezzen. Ily módon e nyilatkozat nem értelmezhető úgy, hogy az felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy mentesítsék a jövedéki adó alól a kibocsátási egységek uniós kereskedelmi rendszerének hatálya alá tartozó vállalkozások által felhasznált energiatermékeket.

23

Ezenfelül, a 2003/96 irányelv (28) és (29) preambulumbekezdése oly módon támasztja alá e jogalkotó akaratát, hogy az ezen irányelv 17. cikkében előírt adókedvezmények a környezetvédelem vagy az energiahatékonyság javításához járulnak hozzá. Márpedig e célkitűzések nem valósulnának meg, ha e rendelkezés jogcímén azon puszta tény alapján biztosítanának adómentességet, hogy egy adott gazdasági szereplő más kötelező uniós jogi eszköz, például a kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozik. Ennek megfelelően a Bizottság szerint a „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének” a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdése b) pontja és (4) bekezdése értelmében vett fogalma kizárólag azokra a rendszerekre vonatkozik, amelyek az uniós jogi aktusok által megállapított egyéb kötelező rendszerek végrehajtásának eredményeit meghaladóan teszik lehetővé környezetvédelmi célok elérését vagy az energiahatékonyság javítását. Az e rendelkezésekben szereplő környezetvédelmi vagy energiahatékonyság‑növelési célkitűzéseknek tehát olyan célkitűzésekből kell állniuk, amelyek túlmutatnak a kötelező erejű uniós jogi eszközök, mint például a kibocsátási egységek kereskedelmi rendszere által megkövetelt célokon.

24

A Bizottság arra is hivatkozik, hogy nincs ellentmondás a 2003/96 irányelv 17. cikkének jelenlegi szövege és a 2003/96/EK irányelv módosításáról szóló tanácsi irányelvre vonatkozó 2011. április 13‑i javaslatának (COM(2011) 169) szövege között sem. E javaslat ugyanis különbséget tett volna az energiafogyasztás általános adóztatása és egy kifejezetten a CO2‑hoz kapcsolódó új adóztatási forma között. Ennek megfelelően, bár az említett javaslat 14. cikke (1) bekezdésének d) pontja a CO2‑hoz kapcsolódó adó alóli mentességet írt az uniós kibocsátási egységek kereskedelmi rendszerének hatálya alá tartozó tevékenységek esetében, mindazonáltal ugyanezen tevékenységek esetében az energiafogyasztás általános adóztatása tekintetében semmiféle mentességi rendszer nem került előírásra. Ebből következik a CO2‑hoz kapcsolódó adóztatás és az energiafogyasztáshoz kapcsolódó általános adóztatás közötti eltérő bánásmódra vonatkozó javaslat, amire a Bizottság kifejezetten rá is mutatott ugyanezen javaslat (22) preambulumbekezdésében és 17. cikkének (2) bekezdésében, miszerint az uniós kibocsátási egységek kereskedelmi rendszere nem tartozik a „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének” az e javaslat 17. cikke (1) bekezdése b) pontja és (4) bekezdése értelmében vett fogalmába. Épp ellenkezőleg, mivel az uniós jogalkotó nem illesztette be ezt a megkülönböztetésre irányuló javaslatot a 2003/96 irányelvbe, nem volt szükség ugyanezen pontosítás feltüntetésére. A Bizottság szerint, ha az uniós jogalkotó az uniós kibocsátási egységek kereskedelmi rendszerét bele kívánta volna foglalni a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontja és (4) bekezdése értelmében vett „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének” fogalmába, azt kifejezetten megtette volna, amint elfogadták az irányelvet.

25

A Bizottság ezenfelül úgy ítéli meg, hogy nem lehet helyt adni a Lengyel Köztársaság azon érvének, miszerint a kibocsátási egységek uniós kereskedelmi rendszerének hatálya alá tartozó vállalkozásoknak a 2003/96 irányelv jogcímén történő adóztatása sérti az EUMSZ 191. cikk (2) bekezdésében szereplő, „a szennyező fizet” elvet.

26

Egyébiránt a Bizottság szerint az a tény, hogy a Lengyel Köztársaság pusztán azon okból írt elő szabályozásában adóelőnyöket a CO2‑ot kibocsátó nagy energiaintenzitású egységek tekintetében, hogy részt vesznek a kibocsátási egységek uniós kereskedelmi rendszerében, a verseny torzulásához vezethet a belső piacon. A 2003/87 irányelv ugyanis már előírt olyan különös eszközöket, amelyek célja a verseny torzulása elleni küzdelem volt, mint például a CO2‑kibocsátási egységek ingyenes kiosztása vagy a kibocsátások közvetett költségeinek ellentételezése.

27

A Bíróság kérdéseire adott írásbeli válaszaiban a Bizottság kifejtette, hogy a jövedéki adóról szóló törvényben előírt adómentességet akkor is biztosítják, ha az érintett vállalkozások már részesültek a CO2‑kibocsátási egységek ingyenes kiosztásából a 2003/87 irányelv alapján. A Bizottság szerint ily módon a jövedéki adó alóli mentességből származó előnyök szisztematikusan halmozódnak a CO2‑kibocsátási egységeknek az ezen irányelv 10b. cikke alapján történő ingyenes kiosztásával.

28

A Bizottság arra is hivatkozik, hogy a Lengyel Köztársaság a 2019. és 2020. évre vonatkozóan olyan állami támogatási programot jelentett be, amelynek keretében bizonyos vállalkozások a közvetett kibocsátási költségeik egy részének ellentételezését kérhették. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy e rendszer azzal a feltétellel egyeztethető össze a belső piaccal, hogy a szóban forgó támogatás nem halmozódik a jövedéki adóról szóló törvény szerinti adómentességgel. A Bizottság előadja, hogy nagyon kevés vállalkozás vette igénybe ezt az állami támogatást. Azt feltételezi, hogy az e nemzeti szabályozás alapján nyújtott adókedvezmények, amelyek automatikusan vonatkoznak a vállalkozások által fűtési célra felhasznált szénre és gázra, amennyiben valamely nagy energiaintenzitású vállalkozás a kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá tartozik, vonzóbbak a vállalkozások számára a közvetett kibocsátási költségek ellentételezésének rendszerénél.

29

Végül a Bizottság szerint az a tény, hogy az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerbe tartozó nagy energiaintenzitású vállalkozásoknak jövedékiadó‑mentességet biztosítanak, az e rendszerből eredő környezetvédelmi ösztönzőket kérdőjelezi meg, mivel a vállalkozások által az e kötelező rendszerben való részvétel miatt viselt költségeket a szóban forgó mentesség ellentételezheti.

30

A Lengyel Köztársaság nem vitatja, hogy a jövedéki adóról szóló törvény teljes mentességet ír elő a jövedéki adó alól a vállalkozások által felhasznált energiatermékek, különösen a szén‑ és gáztermékek tekintetében, azzal az egy feltétellel, hogy e vállalkozások az uniós kibocsátási egységek kereskedelmi rendszerének hatálya alá tartozzanak.

31

A Bíróság által feltett kérdésekre adott írásbeli válaszaiban a Lengyel Köztársaság megerősítette, hogy a jövedéki adóról szóló törvény értelmében a teljes jövedékiadó‑mentességet automatikusan alkalmazzák azon puszta tény alapján, hogy a nagy energiaintenzitású vállalkozások a kibocsátási egységek uniós kereskedelmi rendszerének hatálya alá tartoznak. Azt is megerősítette, hogy ez a mentesség attól a kérdéstől függetlenül alkalmazható, hogy az abban részesülő nagy energiaintenzitású vállalkozások értelmében már jutottak‑e vagy jutnak‑e ingyenes kibocsátási egységekhez a 2003/87 irányelv jogcímén.

32

Mindazonáltal úgy véli, hogy a kibocsátási egységek uniós kereskedelmi rendszere a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontja és (4) bekezdése értelmében vett „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének” minősül.

33

E tagállam szerint ugyanis egyrészt a kibocsátási egységek uniós kereskedelmi rendszere olyan forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszere, amelyek átruházható vagy megszerezhető kibocsátási egységek formáját öltik magukra. Másrészt egy ilyen rendszer lehetővé teszi a környezetvédelmi célkitűzések megvalósítását, mivel különösen az üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős, költséghatékony és gazdaságilag eredményes csökkentését segíti elő annak érdekében, hogy tiszteletben lehessen tartani az Uniónak és a tagállamoknak a Kiotói Jegyzőkönyv tekintetében tett kötelezettségvállalásait az Uniónak és a tagállamoknak a Kiotói Jegyzőkönyv tekintetében vállalt kötelezettségeinek tiszteletben tartása érdekében, amint arra a Bíróság a 2012. március 29‑iBizottság kontra Lengyelország ítéletben (C‑504/09 P, EU:C:2012:178) emlékeztetett.

34

A Bizottsággal ellentétben a Lengyel Köztársaság azt állítja, hogy ahhoz, hogy a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontja és (4) bekezdése értelmében vett, „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének” minősüljön, a szóban forgó rendszernek nem kell olyan jellegűnek lennie, hogy lehetővé tegye azt, hogy a környezetvédelmi célok elérése vagy a fokozott energiahatékonyság meghaladja az uniós jogi aktusok által létrehozott egyéb kötelező jellegű rendszerek végrehajtásának eredményeit. A Lengyel Köztársaság szerint ugyanis a 2003/96 irányelv nem ír elő ilyen követelményt.

35

Ezenfelül, a Lengyel Köztársaság szerint, tekintettel arra, hogy a 2003/96 és a 2003/87 irányelvet majdnem egyidejűleg dolgozták ki, ha az uniós jogalkotó ki akarta volna zárni a kibocsátási egységek kereskedelmi rendszerét a „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének” a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és (4) bekezdésében szereplő fogalmából, azt kifejezetten említette volna ebben az irányelvben.

36

A Tanácsnak a jelen ítélet 22. pontjában említett nyilatkozatát illetően a Lengyel Köztársaság azt állítja, hogy az kizárólag arra utal, hogy ezen intézmény kötelezettséget vállalt arra, hogy a kettős adóztatás elkerülése érdekében meg fogja vizsgálni az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer jövőbeli megvalósítását kísérő adóintézkedéseket. E nyilatkozat semmiképpen nem vonatkozott a 2003/96 irányelv 17. cikke alkalmazásának szabályaira. Ezenkívül a Lengyel Köztársaság szerint a Bizottság azon érvelése, miszerint a 2003/96 irányelv 17. cikkében előírt adókedvezmények nem biztosíthatók a kibocsátási egységek uniós kereskedelmi rendszerének kötelező rendszerét végrehajtó nagy energiaintenzitású vállalkozásoknak, kettős terhet róna e vállalkozásokra.

37

A Lengyel Köztársaság a Bizottságnak az irányelvjavaslata (22) preambulumbekezdésére alapított, a jelen ítélet 24. pontjában említett érvét is vitatja. E tagállam szerint ebből nem lehet azt a következtetést levonni, hogy az említett javaslatot megelőzően a 2003/96 irányelv 17. cikkében említett forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerei nem foglalták magukban a kibocsátási egységek uniós kereskedelmi rendszerét. Ami a fent említett irányelvjavaslatot követő időszakot illeti, mivel azt nem hagyták jóvá, egyértelmű, hogy a 2003/96 irányelv 17. cikke továbbra is lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy az e rendszer hatálya alá tartozó nagy energiaintenzitású vállalkozásokra alkalmazzák a mentességet.

38

A Bizottság keresete azon az egyetlen kifogáson alapul, miszerint a Lengyel Köztársaság megsértette a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontját és (4) bekezdését azon okból, hogy az e rendelkezések értelmében vett, a „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszereinek” fogalma csak azokra az „önkéntes” rendszerekre terjed ki, amelyeknek lehetővé kell tenniük, hogy a környezetvédelmi célok elérése vagy a fokozott energiahatékonyság „meghaladja az uniós jogi aktusok által létrehozott egyéb kötelező jellegű rendszerek végrehajtásának eredményeit”, mint például az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek kereskedelme a 2003/87 irányelv értelmében.

39

Emlékeztetni kell arra, hogy a 2003/96 irányelv 4. cikke értelmében a tagállamoknak olyan adómértékek alkalmazásával kell adót kivetniük az irányelv hatálya alá tartozó energiatermékekre, nevezetesen az üzemanyagokra, a tüzelő‑ és fűtőanyagokra, valamint a villamos energiára, amelyek nem lehetnek alacsonyabbak az irányelvben előírt minimális adómértékeknél.

40

Mindazonáltal ezen irányelv 17. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi, hogy a tagállamok adókedvezményeket alkalmazzanak – többek között – a fűtésre használt energiatermékek fogyasztására, feltéve, hogy az említett irányelvben előírt minimális adómértékeket átlagosan minden vállalkozás tekintetében betartják.

41

Ugyanezen rendelkezés b) pontja előírja, hogy ezen adócsökkentések akkor alkalmazhatók, ha megállapodásokat kötnek vállalkozásokkal vagy vállalkozások társulásával, vagy ha bevezetik a forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerét, vagy azzal egyenértékű intézkedéseket hajtanak végre, amennyiben azok a környezetvédelmi célkitűzések elérését vagy az energiahatékonyság javulását eredményezik.

42

A 2003/96 irányelv 17. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy akár nulláig is csökkenthető adómértéket alkalmazhatnak az ezen irányelv hatálya alá tartozó energiatermékekre és a villamos energiára, ha azokat nagy energiaintenzitású vállalkozások használják fel.

43

Mindazonáltal ahhoz, hogy ilyen mentességben részesüljenek, a nagy energiaintenzitású vállalkozások meg kell, hogy feleljenek az ezen irányelv 17. cikkének (4) bekezdésében előírt feltételeknek.

44

E tekintetben ez utóbbi rendelkezés megköveteli, hogy e vállalkozások elfogadják az említett irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő megállapodásokat, forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszereit vagy az azzal egyenértékű intézkedéseket, és előírja, hogy e megállapodásoknak, forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszereinek vagy az azzal egyenértékű intézkedéseknek lehetővé kell tenniük a környezetvédelmi célkitűzéseknek vagy a fokozott energiahatékonyságnak olyan mértékű megvalósulását, amely nagyjából egyenértékű azzal, amelyet a szokásos uniós minimális adómértékek tiszteletben tartásával lehetett volna elérni.

45

Azon állításának alátámasztására, amely szerint az Unióban az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek a 2003/87 irányelv értelmében vett kereskedelmi rendszere nem tekinthető a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontja és (4) bekezdése értelmében vett „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének”, a Bizottság arra hivatkozik, hogy e rendszerből az következik, hogy az érintett vállalkozások annak keretében önkéntesen vállalnak kötelezettséget. Márpedig nem ez a helyzet az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek az Unión belüli kereskedelmi rendszerében részt vevő vállalkozások esetében, tekintettel e rendszer kötelező jellegére.

46

E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a 2003/96 irányelv nem zárja ki kifejezetten az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek a 2003/87 irányelv értelmében vett, Unión belüli kereskedelmi rendszerét a „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének” fogalmából.

47

Ezenfelül, amint azt a főtanácsnok is megjegyezte indítványának 56. pontjában, a 2003/96 irányelv 17. cikke (4) bekezdésének szövege az ezen irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő megállapodásokat vagy forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerét említi. Márpedig az ezen utóbbi rendelkezés értelmében meg kell különböztetni a vállalkozásokkal vagy vállalkozások társulásaival „kötött” megállapodásokat és a – többek között – a forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszereit, amelyeket „bevezetnek”, illetve „végrehajtanak”.

48

Ebből következik, hogy e rendelkezések nem értelmezhetők úgy, hogy kizárják hatályuk alól a vállalkozásoknak az olyan kötelező rendszerben való részvételét, mint az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységeinek az Unión belüli kereskedelmi rendszere.

49

Következésképpen a Bizottság azon állítását illetően, miszerint a 2003/96 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és (4) bekezdésében szereplő, „forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszerének” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az csak azokra a rendszerekre utal, amelyek a környezetvédelmi célok elérését vagy az egyéb kötelező rendszerek végrehajtásának eredményeit meghaladó mértékű energiahatékonyságot tesznek lehetővé, meg kell állapítani, hogy e rendelkezések szövege támasztja alá azok ily módon történő értelmezését.

50

Ezenfelül, amint azt a főtanácsnok is kiemelte indítványának 51. pontjában, a jelen ítélet 22. pontjában említett tanácsi nyilatkozatot illetően, a Bizottság állításával ellentétben egy ilyen nyilatkozat tartalma, amely nem rendelkezik semmiféle normatív hatállyal, nem mehet szembe egy uniós jogi rendelkezés egyértelmű megfogalmazásával.

51

Arra is emlékeztetni kell, hogy a Bíróság már megállapította, hogy a kibocsátási egységek kereskedelmi rendszerének végső célja a környezet védelme az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése által (lásd ebben az értelemben többek között: 2008. december 16‑iArcelor Atlantique és Lorraine és társai ítélet, C‑127/07, EU:C:2008:728, 31. pont; 2012. március 29‑iBizottság kontra Lengyelország ítélet, C‑504/09 P, EU:C:2012:178, 77. pont).

52

Mindazonáltal a 2003/96 irányelv 17. cikkének (4) bekezdéséből az következik, hogy ahhoz, hogy a 17. cikk (2) bekezdése alapján teljes jövedékiadó‑mentességben részesülhessenek, a megállapodások, a forgalomképes kibocsátási engedélyek rendszereinek vagy az azokkal egyenértékű intézkedések alkalmazásából eredő környezetvédelmi ösztönzőknek olyan mértékben kell megvalósulniuk, amely nagyjából egyenértékű azzal, amelyet akkor lehetett volna elérni, ha az ezen irányelv I. mellékletében előírt adómértékeket alkalmazták volna.

53

Ebből következik, hogy a 2003/96 irányelv 17. cikkének (4) bekezdése értelmében a kibocsátási egységek uniós kereskedelmi rendszerének hatálya alá tartozó nagy energiaintenzitású vállalkozások pusztán ezen okból nem részesülhetnek automatikusan teljes jövedékiadó‑mentességben ezen irányelv 17. cikkének (2) bekezdése alapján annak megállapítása nélkül, hogy teljesül az előző pontban említett feltétel.

54

Ugyanakkor, amint azt a főtanácsnok is megállapította indítványának 58. pontjában, a Bizottság keresetlevelében nem hivatkozott arra, hogy a lengyel szabályozás nem tartotta tiszteletben ezt a feltételt.

55

Márpedig, a Bíróság eljárási szabályzata 120. cikkének c) pontjából és az e rendelkezéssel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a keresetlevélnek meg kell jelölnie a jogvita tárgyát, a felhozott jogalapokat és érveket, valamint a jogalapok rövid ismertetését, illetve annak kellően egyértelműnek és pontosnak kell lennie ahhoz, hogy az alperes elő tudja készíteni védekezését, valamint a Bíróság gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét (2015. szeptember 16‑iBizottság kontra Szlovákia ítélet, C‑361/13, EU:C:2015:601, 21. pont).

56

Ebből az következik, hogy a kereset alapjául szolgáló alapvető ténybeli és jogi elemeknek magából a keresetlevél szövegéből kell egységes és érthető módon következniük, és a keresetlevélben a kérelmeket egyértelműen kell megfogalmazni, többek között annak elkerülése érdekében, hogy a Bíróság határozatában túlterjeszkedjen a kereseti kérelmen (lásd ebben az értelemben: 2010. október 28‑iBizottság kontra Málta ítélet, C‑508/08, EU:C:2010:643, 16. pont).

57

E körülmények között a Bizottság egyetlen kifogását mint megalapozatlant, következésképpen pedig az egész keresetet el kell utasítani anélkül, hogy határozni kellene arról a kérdésről, hogy a lengyel szabályozás tiszteletben tartja‑e a jelen ítélet 52. pontjában említett feltételt.

58

A Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Bizottságot, mivel pervesztes lett, a Lengyelország Köztársaság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: