–

a Repsol Petróleo SA képviseletében kezdetben: F. Bonastre Capell és M. Muñoz Pérez, később: F. Bonastre Capell és M. Linares Gil abogados,

–

a spanyol kormány képviseletében L. Aguilera Ruiz, meghatalmazotti minőségben,

–

a cseh kormány képviseletében M. Smolek, O. Serdula és J. Vláčil, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében P. Arenas és A. Armenia, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási keretének átszervezéséről szóló, 2003. október 27‑i 2003/96/EK tanácsi irányelv (HL 2003. L 283., 51. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 3. kötet, 405. o.; helyesbítés: HL 2017. L 5., 23. o.) 21. cikke (3) bekezdésének az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Repsol Petróleo SA (a továbbiakban: Repsol) és az Administración General del Estado (az állam általános közigazgatási hivatala, Spanyolország) között ez utóbbi azon határozata tárgyában folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő, amellyel ásványolajokra vonatkozó jövedéki adót vetett ki olyan ásványolajok termelési célú felhasználására, amelyeket a Repsol maga állított elő, mivel ezen ásványolajak előállítása során az energiatermékektől eltérő maradványtermékek keletkeztek.

3

Az ásványolajok jövedéki adója szerkezetének összehangolásáról szóló, 1992. október 19‑i 92/81/EGK tanácsi irányelv (HL 1992. L 316., 12. o.) 4. cikkének (3) bekezdése a következőképpen rendelkezett:

„Ásványolajoknak az ásványolajokat előállító üzemen belüli létesítményekben történő felhasználását nem lehet adóköteles eseménynek tekinteni, amennyiben e felhasználásra termelés céljából kerül sor.

Ugyanakkor amennyiben e felhasználás az ezen előállítástól eltérő célokból, és különösen járművek meghajtása céljából történik, azt a jövedéki adó adóztatandó tényállásának kell tekinteni.”

4

A 2003/96 irányelv (3)–(5) preambulumbekezdése kimondja:

5

Ezen irányelv 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok ezen irányelvvel összhangban adót állapítanak meg az energiatermékekre és a villamos energiára.”

6

A 2003/96 irányelv alkalmazásában annak 2. cikke (1) bekezdése felsorolja azokat a termékeket, amelyek „energiatermékeknek” minősülnek.

7

A 2003/96 irányelv 2. cikke (4) bekezdése b) pontjának első francia bekezdésével összhangban az említett irányelvet nem lehet nem tüzelő‑, fűtő‑ vagy üzemanyagként való felhasználásra szánt energiatermékekre alkalmazni.

8

Az említett irányelv 21. cikke (3) bekezdésének szövege a következő:

„Egy energiatermékeket előállító létesítmény esetén az energiatermékek létesítményen belüli felhasználását nem lehet adófizetési kötelezettséget megalapozó adóköteles eseménynek tekinteni, ha a felhasználás a létesítményen belül előállított energiatermékekből áll. A tagállamok úgy tekinthetik, hogy nem alapoz meg adóköteles eseményt a nem ilyen létesítményen belül előállított energiatermékek és villamos energia felhasználása, valamint a villamos energia előállításához használandó tüzelőanyagot előállító létesítményeken belüli energiatermék‑ és villamosenergia‑felhasználás. Ha a felhasználás nem energiatermékek előállításához kapcsolódó célokat, és különösen nem járművek meghajtását szolgáló célokat szolgál, ezt adófizetési kötelezettséget megalapozó adóköteles eseménynek kell tekinteni”

9

A 1992. december 28‑i Ley 38/1992 de Impuestos Especialesnek (a jövedéki adóról szóló 38/1992. sz. törvény (a BOE 1992. december 29‑i 312. száma, 44305. o.; a továbbiakban: LIE) az alapjogvita időpontjában alkalmazandó változata szerinti 47. cikke, amely az „Adómentesség” címet viseli, az (1) bekezdésének b) pontjában a következőképpen rendelkezik:

„Adómentesek azok a saját felhasználására irányuló ügyletek, amelyek magukban foglalják

[…]

10

A Repsol spanyol jog szerinti társaság, amely többek között nyersolaj finomításából nyert energiatermékek előállításával foglalkozik. A finomítási eljárás során az energiatermékeken kívül más anyagok is keletkeznek, amelyeket a vegyiparban értékesítenek és használnak fel, részben pedig a gyártási folyamat során újra felhasználásra kerülnek.

11

A spanyol adóhatóság egy 2011‑ben lefolytatott ellenőrzés eredményeképpen 2012. április 2‑án határozatot hozott a Repsollal szemben, amelyben az ásványolajokat terhelő jövedéki adó megfizetésére kötelezte a Repsolt a 2007. és 2008. adóév vonatkozásában azon ásványolajok után, amelyeket e vállalat maga állított elő és használt fel a későbbiekben a termelésre szolgáló létesítményeiben, mivel e termelés során többek között olyan, energiatermékektől eltérő maradványtermékek keletkeztek, mint a kén és a szén‑dioxid.

12

A spanyol adóhatóság álláspontja szerint ezen saját célú felhasználás nem szolgál alapul a LIE 47. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti adómentességnek a saját célú felhasználás azon része tekintetében, amelynek eredményeképpen energiatermékeknek nem minősülő termékek keletkeznek.

13

2012. április 25‑én a Repsol panaszt nyújtott be a Tribunal Económico‑Administrativo Centralhoz (adóügyekben eljáró központi döntőbizottság, Spanyolország) többek között arra hivatkozva, hogy e saját célú felhasználás, ideértve e saját célú fogyasztás azon részét, amelynek eredményeképpen energiatermékeknek nem minősülő termékek keletkeznek, mentes az ásványolajokat terhelő jövedéki adó alól.

14

2015. november 6‑án, e panasz elutasítását követően a Repsol közigazgatási keresetet nyújtott be az Audiencia Nacionalhoz (kiemelt ügyek országos bírósága, Spanyolország), amelyben arra hivatkozott, hogy az ásványolaj‑termelési folyamatban az olyan, energiatermékeknek nem minősülő termékek, mint a kén, maradékanyagként és elkerülhetetlen módon keletkeznek. A kén ezen anyagnak az ásványolajokból történő kivonására irányuló művelet eredményéppen keletkezik, e folyamat célja pedig az ásványolajra vonatkozó műszaki követelményeknek való megfelelés, amelyek meghatározzák azok maximális kéntartalmát.

15

Az Audiencia Nacional (kiemelt ügyek országos bírósága, Spanyolország) a 2016. december 12‑i határozatában elutasította a Repsol keresetét, amennyiben az az ásványolajok olyan saját célú felhasználása megadóztatásának vitatására irányul, amelynek eredményeképpen energiatermékeknek nem minősülő termékek keletkeznek.

16

2017. július 10‑én a Repsol felülvizsgálat iránti kérelmet nyújtott be ezen határozattal szemben a Tribunal Supremóhoz (legfelsőbb bíróság, Spanyolország). A Repsol e bíróság előtt előadta, hogy a 2003/96 irányelv 21. cikkének (3) bekezdése kizárólag a szabad forgalomba bocsátott energiatermékek megadóztatására irányul, ide nem értve a saját célú fogyasztásra szánt energiatermékeket, vagyis amelyeket más energiatermékek előállítása érdekében használnak fel, még abban az esetben is, ha e gyártási eljárás során elkerülhetetlenül energiatermékeknek nem minősülő maradványtermékek keletkeznek. Ily módon a spanyol adóhatóság azon gyakorlata, hogy megadóztatja a saját célú fogyasztás azon részét, amelynek eredményeképpen ezen maradványtermékek keletkeznek, ellentétes a 2003/96 irányelv céljával.

17

A Repsol álláspontja szerint e gyakorlat nem igazolható a 92/81 irányelv 4. cikkének (3) bekezdésével, amely kizárta az adó hatálya alól az ásványolajok fogyasztását, amennyiben arra ásványolajok gyártása céljából kerül sor. Ezzel szemben a 2003/96 irányelv, amely hatályon kívül helyezte a 92/81 irányelvet, a 21. cikkének (3) bekezdésében csak azt írja elő, hogy az energiatermékek fogyasztása kikerül az adóztatás alól, amennyiben arra energiatermékeket előállító létesítményen belül kerül sor.

18

A kérdést előterjesztő bíróság szerint az a kérdés merül fel, hogy a 92/81 irányelv 4. cikkének (3) bekezdésében szereplő „termelés céljából kerül sor” fordulatnak a 2003/96 irányelv 21. cikke (3) bekezdése szövegéből történő törlése olyan jogszabálymódosításnak tekinthető‑e, amelynek eredményeképpen az energiatermékeknek az előállításuk szerinti létesítményen belül való, végső energiatermékek előállítása érdekében történő felhasználása, amelynek során elkerülhetetlenül energiatermékeknek nem minősülő termékek is keletkeznek, szintén mentesül a jövedéki adó alól.

19

E körülmények között a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni a 2003/96 irányelv 21. cikkének (3) bekezdését, hogy az lehetővé teszi, hogy energiatermékeknek a gyártó létesítményeiben megvalósuló, saját felhasználására irányuló ügyleteket ásványolajokra vonatkozó jövedéki adóval terheljék a nem energiatermékek keletkezésének arányában?

Vagy, épp ellenkezőleg, a hivatkozott rendelkezés azon célja, hogy a végső energiatermékek előállításához szükségesnek tekintett energiatermékek felhasználását az adózás alól kizárja, megakadályozza az ugyanezen saját célú felhasználás adóztatását azon részben, amelyben e felhasználás egyéb, nem energiatermékeknek minősülő termékek keletkezését eredményezi, akkor is, ha e keletkezés maradvány jellegű, és a termelési folyamat következményeként elkerülhetetlenül bekövetkezik?”

20

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésének két részével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy úgy kell‑e értelmezni a 2003/96 irányelv 21. cikke (3) bekezdésének első mondatát, hogy amennyiben valamely, üzemanyagként vagy tüzelő‑, fűtőanyagként való felhasználásra szánt energiatermékeket előállító létesítmény olyan energiatermékeket használ fel, amelyeket maga állított elő, és amennyiben ezen eljárás révén elkerülhetetlenül energiatermékeknek nem minősülő termékek is keletkeznek, az ilyen, energiatermékeknek nem minősülő termékek előállítását eredményező felhasználásra eső rész az ezen rendelkezésben előírt, az energiatermékekhez kapcsolódó adóztatandó tényállás alóli kivétel hatálya alá tartozik.

21

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a 2003/96 irányelv, amint annak (3)–(5) preambulumbekezdéséből és 1. cikkéből kitűnik, az energiatermékek és a villamos energia adóztatása harmonizációjának megállapítására irányul, amelynek keretében az ezen irányelv által meghatározott részletes szabályoknak megfelelően főszabályként az adóztatás érvényesül.

22

A 2003/96 irányelv 21. cikke (3) bekezdésének első mondata értelmében egy energiatermékeket előállító létesítmény esetén az energiatermékek létesítményen belüli felhasználását nem lehet az energiatermékeket terhelő adó megfizetésének kötelezettségét megalapozó adóköteles eseménynek tekinteni, ha a felhasználás a létesítményen belül előállított energiatermékekből áll. E bekezdés harmadik mondata pontosítja, hogy ha az energia termékek felhasználása nem energiatermékek előállításához kapcsolódó célokat szolgál, ezt adófizetési kötelezettséget megalapozó adóköteles eseménynek kell tekinteni.

23

A 2003/96 irányelv 21. cikke (3) bekezdésének szövege nem jelöli meg kifejezetten, hogy az energiatermékeknek azon gyártási folyamat céljára történő felhasználása, amelynek során egyidejűleg energiatermékek és más, energiatermékeknek nem minősülő termékek is keletkeznek, milyen mértékben tekintendő vagy nem tekintendő az energiatermékeket terhelő adó megfizetésének kötelezettségét megalapozó adóztatandó tényállásnak.

24

Annak előírásával, hogy az energiatermékek azon létesítményen belüli felhasználása, ahol azokat előállították, bizonyos feltételek között nem tekintendő ezen adófizetési kötelezettséget megalapozó adóköteles eseménynek, az említett irányelv 21. cikke (3) bekezdésének első mondata ezen adóztatásra vonatkozó szabályozáson belül eltérést engedő rendelkezésnek minősül, amelyet szigorúan kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2019. november 7‑iPetrotel‑Lukoil ítélet, C‑68/18, EU:C:2019:933, 37. pont).

25

E tekintetben pontosítani kell egyrészt, hogy az energiatermékek azon létesítményen belüli felhasználása, ahol azokat előállították, csak akkor tartozik az ezen irányelv 21. cikke (3) bekezdésének első mondatában előírt, adóztatandó tényállásra vonatkozó kivétel hatálya alá, ha arra olyan energiatermékek előállítása céljából kerül sor, amelyek, figyelemmel az üzemanyagként vagy tüzelő‑, fűtőanyagként történő felhasználásukra, maguk is a 2003/96 irányelv által bevezetett harmonizált adóztatási rendszer hatálya alá tartoznak (lásd ebben az értelemben: 2018. június 6‑iKoppers Denmark ítélet, C‑49/17, EU:C:2018:395, 32. és 37. pont).

26

A jelen ügyben nem tűnik vitatottnak, hogy az alapügyben nyert energiatermékeket üzemanyagként vagy tüzelő‑, fűtőanyagként való felhasználásra szánják, aminek a vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata. Másfelől az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az következik, hogy a Repsol az alapügyben nyert, energiatermékeknek nem minősülő termékeket a forgalmazásuk és újrafelhasználásuk útján hasznosítja. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést e megfontolásokra figyelemmel kell megválaszolni.

27

Másrészt a Bíróság már kimondta, hogy amennyiben valamely létesítményben több terméket állítanak elő, annak megállapítása érdekében, hogy az energiatermékek felhasználása a 2003/96 irányelv 21. cikke (3) bekezdésének első mondatában foglalt kivétel hatálya alá tartozik‑e, vagy sem, az ilyen felhasználás különböző céljait kell figyelembe venni (lásd ebben az értelemben: 2019. november 7‑iPetrotel‑Lukoil ítélet, C‑68/18, EU:C:2019:933, 25. pont).

28

E felhasználás keretében ugyanis a felhasznált energiatermékek egyes részeit azok használatától függően meg kell különböztetni annak megállapítása érdekében, hogy a jövedéki adó szempontjából rájuk nézve milyen bánásmódot kell alkalmazni. Az energiatermékeknek csak azon része tartozik az említett irányelv 21. cikke (3) bekezdésének első mondatában előírt, adóztatandó tényállásra vonatkozó kivétel hatálya alá, amelyet üzemanyagként vagy tüzelő‑, fűtőanyagként való felhasználásra szántak (lásd ebben az értelemben: 2019. november 7‑iPetrotel‑Lukoil ítélet, C‑68/18, EU:C:2019:933, 26. és 27. pont).

29

Ezzel szemben ezen energiatermékek azon részének felhasználása, amelyre energiatermékeknek nem minősülő termékek, vagy olyan energiatermékek előállítása céljából kerül sor, amelyeket nem üzemanyagként vagy tüzelő‑, fűtőanyagként való felhasználásra szántak, nem állhat ilyen kivétel hatálya alatt. Ily módon a Bíróság kimondta, hogy az energiatermékek azon része, amely valamely létesítmény helyiségeinek fűtéséhez felhasznált hő előállítása céljából kerül felhasználásra, vagy villamos energia előállításához szükséges, nem tartozik az ilyen kivétel hatálya alá (lásd ebben az értelemben: 2019. november 7‑iPetrotel‑Lukoil ítélet, C‑68/18, EU:C:2019:933, 26. és 33. pont).

30

Ebből következően, amennyiben valamely gyártási folyamat során egyidejűleg keletkeznek egyrészt üzemanyagként vagy tüzelő‑, fűtőanyagként való felhasználásra szánt energiatermékek, másrészt pedig energiatermékeknek nem minősülő termékek, főszabály szerint úgy kell tekinteni, hogy az e folyamat során más, üzemanyagként vagy tüzelő‑, fűtőanyagként való felhasználásra szánt energiatermékek előállítása céljából felhasznált energiatermékekre eső rész a 2003/96 irányelv 21. cikke (3) bekezdésének első mondatában előírt kivétel hatálya alá tartozik, míg a másik résznek az energiatermékeknek nem minősülő termékek előállítása céljából való felhasználását az energiatermékeket terhelő adó megfizetésének kötelezettségét megalapozó adóztatandó tényállásnak kell tekinteni.

31

Mindamellett meg kell vizsgálni, hogy szintén ez a helyzet áll‑e fenn, amennyiben – mint a jelen ügyben – az energiatermékeknek nem minősülő termékek előállítása nem a gyártási folyamat célja, hanem annak maradványjelleggel megvalósuló és elkerülhetetlen következménye, vagy amennyiben azt a környezet védelmére irányuló jogi szabályozás írja elő, és amennyiben ezen, energiatermékeknek nem minősülő termékeket gazdasági szempontból hasznosítják.

32

A Bíróság a 2019. november 7‑iPetrotel‑Lukoil ítélet (C‑68/18, EU:C:2019:933) 30. pontjában már kétségkívül kimondta, hogy a 2003/96 irányelv 21. cikke (3) bekezdése harmadik mondatának negatív megfogalmazásából arra lehet következtetni, hogy e rendelkezés az energiatermékeket terhelő adó megfizetésének kötelezettségét megalapozó adóztatandó tényállás alóli kivétel kedvezményéből az energiatermékeknek csak azon felhasználását zárja ki, amely semmiféle kapcsolatban nem áll az energiatermékek előállításával.

33

Ugyanakkor ezen ügy a 2003/96 irányelv 21. cikke (3) bekezdésének a vízgőz előállításához felhasznált energiatermékekre való alkalmazására vonatkozott, amely vízgőzt a későbbiekben többek között energiatermékek előállításához használták fel. A saját célú felhasználás ily módon energiatermékek előállítására irányult az említett termékek gyártási folyamatához szükséges hőenergia termelése révén.

34

Ebben az összefüggésben e megállapítás azon értelmezés figyelmen kívül hagyására irányult, amely szerint azon energiatermékek előállítása, amelynek során olyan köztes termék jön létre, mint a vízgőz, pusztán ezen köztes elem fennállása okán kizárja az adóztatandó tényállás alóli, e rendelkezésben előírt kivétel alkalmazását. A Bíróság e tekintetben pontosította, hogy az energiatermékek felhasználása kizárólag annak módjai miatt nem fosztható meg az említett kivétel kedvezményétől, amennyiben hozzájárul az energiatermékek előállításának technológiai folyamatához (lásd ebben az értelemben: 2019. november 7‑iPetrotel‑Lukoil ítélet, C‑68/18, EU:C:2019:933, 28. és 30. pont).

35

Ugyanakkor az említett ítélet alapjául szolgáló ügytől eltérően az alapügy nem olyan saját célú felhasználásra vonatkozik, amely valamely köztes termék létrejöttén keresztül energiatermékek előállítására szolgál. Olyan saját célú felhasználásra vonatkozik, amely egyidejűleg eredményezi energiatermékek előállítását, és olyan, energiatermékeknek nem minősülő termékek előállítását, amelyeket gazdasági szempontból hasznosítanak.

36

Meg kell állapítani, hogy a Repsol – e gazdasági értékre figyelemmel – úgy döntött, hogy ezen, energiatermékeknek nem minősülő termékeket ezt követően értékesíti vagy a gyártási eljárás keretében felhasználja. Ebben az összefüggésben, amint arra a főtanácsnok az indítványának a 40. pontjában rámutatott, nincs jelentősége annak, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló, energiatermékeknek nem minősülő termékek előállítása maradványjellegű és elkerülhetetlen, amennyiben az nem az előállítási folyamat szükségszerű céljának minősül, vagy amennyiben azt a környezet védelmére irányuló jogi szabályozás írja elő.

37

Az olyan értelmezés, amely szerint noha az ily módon keletkezett, energiatermékeknek nem minősülő termékekből fakadóan gazdasági érték jön létre, az energiatermékek gyártási folyamat során való felhasználásának egésze – a jelen ítélet 30. pontjában hivatkozott élvekkel ellentétes módon – az adóztatandó tényállás alóli kivétel hatálya alá tartozik, sértené a 2003/96 irányelv céljának megvalósítását. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy ezen irányelv az energiatermékek és a villamos energia harmonizált adóztatási rendszerének előírásával – amint az a (3)–(5) preambulumbekezdéséből is levezethető – elsősorban arra irányul, hogy az energiaágazatban előmozdítsa a belső piac megfelelő működését, különösen a verseny torzulásának elkerülésével (lásd ebben az értelemben: 2020. január 30‑iAutoservizi Giordano ítélet, C‑513/18, EU:C:2020:59, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

Amint arra a főtanácsnok az indítványának a 26–28. pontjában rámutatott, a gyártási folyamat során felhasznált energiatermékek adóztatásának elmaradása, amennyiben az előállított termékek nem energiatermékek, joghézagot teremtene a 2003/96 irányelv által létrehozott adóztatási rendszerben, mivel kivonnák az adóztatás alól a főszabály szerint adókötelezettség alá tartozó termékeket. Ugyanis az energiatermékek ezen részének felhasználása, miközben azután adót kellene fizetni, az adóztatandó tényállás alóli, az említett irányelv 21. cikke (3) bekezdésének első mondatában előírt kivétel hatálya alá tartozna. Ezen túlmenően az energiatermékek említett része adóztatásának elmaradását nem ellensúlyozná az ez utóbbiakból nyert végtermékek soron következő megadóztatása, mivel az e felhasználás eredményeképpen előállított végtermékek vagy nem minősülnek a 2003/96 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében vett energiatermékeknek, vagy azokat az ezen irányelv 2. cikke (4) bekezdésének b) pontja értelmében nem üzemanyagként vagy tüzelő‑, fűtőanyagként való felhasználásra szánták (lásd ebben az értelemben: 2015. február 12‑iOil Trading Poland ítélet, C‑349/13, EU:C:2015:84, 30. pont; 2018. június 6‑iKoppers Denmark ítélet, C‑49/17, EU:C:2018:395, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

Következésképpen annak megállapítása, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló helyzetben az említett irányelv 21. cikke (3) bekezdésének első mondatában előírt mentességet kell alkalmazni az energiatermékek teljes egészének a felhasználására, sértheti a belső piac energiaágazatban való megfelelő működését, ami – amint arra a Bíróság a jelen ítélet 37. pontjában emlékeztet – az e rendszer létrehozásával elérni kívánt célok egyikének minősül (lásd ebben az értelemben: 2018. június 6‑iKoppers Denmark ítélet, C‑49/17, EU:C:2018:395, 31. pont).

40

Az energiatermékek 2003/96 irányelv által bevezetett harmonizált adóztatási rendszerének az egységessége tehát megköveteli, hogy amennyiben energiatermékeknek az előállítás szerinti létesítményen belüli felhasználása azt eredményezi, hogy egyidejűleg keletkeznek üzemanyagként vagy tüzelő‑, fűtőanyagként való felhasználásra szánt energiatermékek és energiatermékeknek nem minősülő, hasznosítás tárgyát képező termékek, az adóztatandó tényállás alóli, az említett irányelv 21. cikke (3) bekezdésének első mondatában előírt kivétel alkalmazása a felhasznált energiatermékek azon arányos részére korlátozódik, amely az e gyártási folyamat keretében előállított, üzemanyagként vagy tüzelő‑, fűtőanyagként való felhasználásra szánt energiatermékekre eső résznek felel meg. A 2003/96 irányelv által e tekintetben szolgáltatott pontosítás hiányában a tagállamok feladata azon részletes szabályok megállapítása, amelyek lehetővé teszik annak értékelését, hogy milyen mennyiségű energiatermékre van szükség valamely másik, üzemanyagként vagy tüzelő‑, fűtőanyagként való felhasználásra szánt energiatermék adott mennyiségének előállításához (lásd analógia útján: 2018. március 7‑iCristal Union ítélet, C‑31/17, EU:C:2018:168, 45. pont).

41

Végül, nem fogadható el a Repsol által előadott azon érvelés, amely szerint az adóztatandó tényállás alóli, az ezen irányelv 21. cikke (3) bekezdésének első mondatában előírt kivétel kedvezményének hiánya kettős adóztatáshoz vezetne. Ugyanis, amennyiben energiatermékeknek az előállítás szerinti létesítményen belüli felhasználására üzemanyagként vagy tüzelő‑, fűtőanyagként való felhasználásra szánt energiatermékek előállítása céljából kerül sor, e kivétel az e célra felhasznált energiatermékekre eső rész tekintetében teljes mértékben alkalmazandó.

42

A fenti megfontolásokra tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2003/96 irányelv 21. cikke (3) bekezdésének első mondatát úgy kell értelmezni, hogy amennyiben valamely, üzemanyagként vagy tüzelő‑, fűtőanyagként való felhasználásra szánt energiatermékeket előállító létesítmény olyan energiatermékeket használ fel, amelyeket maga állított elő, és amennyiben ezen eljárás révén elkerülhetetlenül energiatermékeknek nem minősülő termékek is keletkeznek, amelyek folytán gazdasági érték jön létre, az ilyen, energiatermékeknek nem minősülő termékek előállítását eredményező felhasználásra eső rész nem tartozik az ezen rendelkezésben előírt, az energiatermékekhez kapcsolódó adóztatandó tényállás alóli kivétel hatálya alá.

43

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott:

Az energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási keretének átszervezéséről szóló, 2003. október 27‑i 2003/96/EK tanácsi irányelv 21. cikke (3) bekezdésének első mondatát úgy kell értelmezni, hogy amennyiben valamely, üzemanyagként vagy tüzelő‑, fűtőanyagként való felhasználásra szánt energiatermékeket előállító létesítmény olyan energiatermékeket használ fel, amelyeket maga állított elő, és amennyiben ezen eljárás révén elkerülhetetlenül energiatermékeknek nem minősülő termékek is keletkeznek, amelyek folytán gazdasági érték jön létre, az ilyen, energiatermékeknek nem minősülő termékek előállítását eredményező felhasználásra eső rész nem tartozik az ezen rendelkezésben előírt, az energiatermékekhez kapcsolódó adóztatandó tényállás alóli kivétel hatálya alá.