–

a román kormány képviseletében E. Gane, R. I. Haţieganu és L. Liţu, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében C. Perrin és A. Armenia, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem olyan uniós jogelvek értelmezésére vonatkozik, mint a lojális együttműködés, az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elve.

2

E kérelmet az SC Valoris SRL (a továbbiakban: Valoris) és a Direcţia Generală Regională a Finanţelor Publice Craiova – Administraţia Judeţeană a Finanţelor Publice Vâlcea (craiovai regionális államháztartási főigazgatóság – Vâlcea megyei államháztartási hivatal, Románia; a továbbiakban: Vâlcea megyei államháztartási hivatal), valamint az Administraţia Fondului pentru Mediu (a környezetvédelmi alapot kezelő hatóság, Románia) között a fenti társaság által a gépjárművek után fizetendő környezetvédelmi bélyegilleték címén megfizetett összeg visszatérítése tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amely illetéket a megfizetést követően az uniós joggal ellentétesnek minősítettek.

3

A 2013. február 19‑i Ordonanța de urgență a Guvernului nr. 9/2013 privind timbrul de mediu pentru autovehicule (a gépjárművek után fizetendő környezetvédelmi bélyegilletékről szóló 9/2013. sz. sürgősségi kormányrendelet, Monitorul Oficial al României, I. rész, 2013. március 4‑i 119. száma; a továbbiakban: 9/2013. sz. OUG) 2013. március 15. és 2017. január 31. között volt hatályban.

4

A 9/2013. sz. OUG 4. cikke ekként rendelkezett:

„A [gépjárművek után fizetendő környezetvédelmi] bélyegilletéket egyszer kell megfizetni, a következők szerint:

[…]”

5

A 2017. augusztus 4‑i Ordonanța de urgență a Guvernului nr. 52/2017 privind restituirea sumelor reprezentând taxa specială pentru autoturisme și autovehicule, taxa pe poluare pentru autovehicule, taxa pentru emisiile poluante provenite de la autovehicule și timbrul de mediu pentru autovehicule (a személygépkocsikra és egyéb gépjárművekre kivetett különadónak, a gépjárművek környezetszennyezési adójának, a gépjárművek környezetszennyező kibocsátásaira kivetett adónak és a gépjárművek után fizetendő környezetvédelmi bélyegilletéknek a visszatérítéséről szóló 52/2017. sz. sürgősségi kormányrendelet, Monitorul Oficial al României, I. rész, 2017. augusztus 7‑i 644. száma; a továbbiakban: 52/2017. sz. OUG) 2017. augusztus 7‑én lépett hatályba.

6

Az 52/2017. sz. OUG 1. cikke értelmében:

„(1)   Azok az adóalanyok, akik megfizették a később módosított és kiegészített, az adótörvénykönyvről szóló 571/2003. sz. törvény 2141–2143 cikkében előírt, a személygépkocsikra és egyéb gépjárművekre kivetett különadót, a 140/2011. sz. törvénnyel jóváhagyott, a gépjárművek környezetszennyezési adójáról szóló 50/2008. sz. sürgősségi kormányrendelet által előírt, a gépjárművekre kivetett környezetszennyezési adót, a később módosított és kiegészített, a gépjárművek környezetszennyező kibocsátásaira kivetett adóról szóló 9/2012. sz. törvény által előírt, a gépjárművek környezetszennyező kibocsátásaira kivetett adót, valamint a később módosított és kiegészített 37/2014. sz. törvény által módosított és kiegészített, a gépjárművek után fizetendő környezetvédelmi bélyegilletékről szóló 9/2013. sz. [OUG] által előírt, a gépjárművek után fizetendő környezetvédelmi bélyegilletéket, és nem részesültek visszatérítésben a jelen sürgősségi rendelet hatálybalépéséig, a hatáskörrel rendelkező központi adóhatóságnak címzett kérelemben kérhetik ezen adóknak, illetve azok azon időszakra járó kamatainak visszatérítését, amely az adóbeszedés és a visszatérítés napja között telt el. A kamat mértéke a később módosított és kiegészített, az adózás rendjéről szóló 207/2015. sz. törvény 174. cikkének (5) bekezdésében előírt mérték.

(2)   Az adóalanyoknak a visszatérítés igénylésére vonatkozó, az (1) bekezdésben előírt joga a jelen sürgősségi rendelet hatálybalépésének napján keletkezik, függetlenül attól, hogy az adót mikor szedték be, de a később módosított és kiegészített, [az adózás rendjéről szóló] 207/2015. sz. törvény 219. cikkének rendelkezéseitől eltérően a visszatérítés iránti kérelmeket – jogvesztés terhe mellett – legkésőbb 2018. augusztus 31‑ig kell benyújtani.

[…]”

7

A 2015. július 20‑i legea nr. 207/2015 privind Codul de procedură fiscală (az adózás rendjéről szóló 207/2015. sz. törvény; Monitorul Oficial al României, I. rész, 2015. július 23‑i 547. szám; a továbbiakban: az adózás rendjéről szóló törvény) 168. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Kérelemre vissza kell téríteni az adózó/fizető fél részére minden olyan megfizetett vagy beszedett összeget, amely nem volt esedékes.

[…]”

8

Az adózás rendjéről szóló törvény 219. cikke szerint:

„Az adóalany/fizető azon jogának elévülési ideje, hogy az adókövetelések visszatérítését kérelmezze, öt év az azon évet követő év január 1‑jétől kezdődően, amelyben a visszatérítéshez való jog keletkezett.”

9

2014. augusztus 25‑én a román jog alá tartozó Valoris társaság egy Hollandiából származó használt gépjármű Romániában történő első nyilvántartásba vétele során a 9/2013. sz. OUG 4. cikke a) pontjának megfelelően „gépjárművek után fizetendő környezetvédelmi bélyegilleték” címén 2451 román lej (RON) (hozzávetőleg 510 euró) adót fizetett.

10

Az 52/2017. sz. OUG 2017. augusztus 7‑én hatályba lépett. A preambulumából kitűnik, hogy ezt a normatív aktust a 2016. június 9‑iBudişan ítélet (C‑586/14, EU:C:2016:421), a 2016. június 30‑iCâmpean ítélet (C‑200/14, EU:C:2016:494), valamint a 2016. június 30‑iCiup ítélet (C‑288/14, nem tették közzé, EU:C:2016:495) kihirdetését követően alkották, amelyek értelmében a Bíróság az uniós jog rendelkezéseivel, különösen az EUMSZ 110. cikkel ellentétesnek ítélt több, Románia által a gépjárművekre kivetett környezetszennyezési adót, amelyek közé az említett környezetvédelmi bélyegilleték címén beszedett díj is tartozott.

11

Az 52/2017. sz. OUG 1. cikkének (1) bekezdése alapján lehetővé tette az adóalanyok számára, hogy az általuk az ezen normatív aktus címében említett, az uniós joggal ellentétesnek minősített négy adó (a továbbiakban együttesen: környezetszennyezésre kivetett román adók) címén megfizetett összegek visszatérítését kérjék, a beszedés és a visszatérítés időpontja közötti időszakra eső törvényes kamatok kifizetésén felül. Ugyanakkor az említett 1. cikk (2) bekezdése értelmében az adózás rendjéről szóló törvény 219. cikkének rendelkezéseitől eltérve az ilyen kérelmeket jogvesztés terhe mellett legkésőbb 2018. augusztus 31‑ig kellett az illetékes adóhatóságnak megküldeni.

12

2018. december 6‑án a Valoris az általa gépjárművek után fizetendő környezetvédelmi bélyegilleték címén megfizetett összeg visszatérítése iránti kérelmet nyújtott be a Vâlcea megyei államháztartási hivatalhoz, amely 2019. január 7‑i levelében azzal az indokkal utasította el e kérelmet, hogy azt határidőn túl nyújtották be.

13

2019. január 30‑án a Valoris keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Tribunalul Vâlceához (Vâlcea megyei törvényszék, Románia) annak érdekében, hogy a bíróság kötelezze a vitatott adó visszatérítésére kijelölt román hatóságokat a vitatott adónak a vonatkozó törvényes késedelmi kamatokon felül való visszatérítésére annak ellenére, hogy nem tartotta tiszteletben az 52/2017. sz. OUG 1. cikkének (2) bekezdésében előírt jogvesztő határidőt. Keresetének alátámasztására arra hivatkozott egyrészt, hogy ez az ad hoc határidő sérti az uniós jogot, mivel korlátozza az adóalanyok azon lehetőségét, hogy az uniós joggal ellentétesnek ítélt adók visszatérítését kérjék, másrészt pedig, hogy az ilyen jog érvényesítésére biztosított három és öt év közötti időszakot észszerűnek tekintették a Bíróság ítélkezési gyakorlatában.

14

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy az 52/2017. sz. OUG‑ban említett adók visszatérítésére előírt különös jogvesztő határidő körülbelül egy év volt, azaz 2017. augusztus 7‑től, e jogi aktus hatálybalépésének időpontjától 2018. augusztus 31‑ig, az említett határidő lejártának időpontjáig tartott, míg az adókövetelések visszatérítésére előírt általános elévülési idő az adózás rendjéről szóló törvény 219. cikke értelmében az azon évet követő év január 1‑jétől számított öt év volt, amelynek során a visszatérítésre való jogosultság keletkezett.

15

E bíróság először is azt a kérdést veti fel, hogy az 52/2017. sz. OUG 1. cikkének (2) bekezdésében az uniós jog megsértésével beszedett adók visszatérítésére vonatkozóan előírt jogvesztő határidő, noha nincs hasonló határidő a nemzeti jog megsértésével beszedett összegek visszatérítésére, összeegyeztethető‑e a lojális együttműködésnek a Bíróság ítélkezési gyakorlatában értelmezett, az EUSZ 4. cikk (3) bekezdéséből eredő elvével, valamint az egyenértékűségnek a Bíróság által megállapított elvével.

16

Másodszor a Bíróság által meghatározott tényleges érvényesülés elvére hivatkozik, hangsúlyozva, hogy az 52/2017. sz. OUG 1. cikkének (2) bekezdésében előírt egyéves határidő rövidebb, mint a Bíróság által észszerűnek tekintett és az említett elvvel összeegyeztethetőnek nyilvánított jogvesztő jellegű keresetindítási határidők.

17

E körülmények között a Tribunalul Vâlcea (Vâlcea megyei törvényszék) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni a lojális együttműködés, az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét, hogy azokkal ellentétes az 52/2017. sz. [OUG] 1. cikkének (2) bekezdésében szereplőhöz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely az uniós jog megsértésével beszedett egyes adók visszatérítése iránti kérelmek benyújtására vonatkozóan hozzávetőlegesen 1 éves jogvesztő határidőt rögzített, amennyiben e nemzeti szabályozás nem ír elő hasonló határidőt a nemzeti előírások megsértésével beszedett összegek visszatérítéséhez való jog gyakorlását illetően?”

18

Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy:

19

Meg kell állapítani, hogy bár az alapeljárás konkrétan a Romániában a 9/2013. sz. OUG által bevezetett „gépjárművek után fizetendő környezetvédelmi bélyegilleték” címén megfizetett összeg visszatérítésére vonatkozik, a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés általánosabb jelleggel „az uniós jog megsértésével kivetett adók” visszatérítését említi. Ezt az általánosítást igazolja az a körülmény, hogy az említett kérdésben említett rendelkezésben meghatározott határidő alkalmazandó három másik, az 52/2017. sz. OUG hatálya alá tartozó, a gépjárművek környezetszennyezésére kivetett román adó visszatérítésére is, amelyek hasonlók az említett környezetvédelmi bélyegilletékhez, és amelyeket a Bíróság szintén az uniós joggal ellentétesnek nyilvánított. Ugyanis, amint az a jelen ítélet 10. és 11. pontjában szerepel, az 52/2017. sz. OUG‑t éppen azért fogadták el, hogy véget vessenek az uniós jog ezen adók mindegyikének bevezetéséből eredő megsértésének.

20

Előzetes döntéshozatal iránti kérelmének alátámasztására a kérdést előterjesztő bíróság kiemeli azt a tényt, hogy a román jogban az adózás rendjéről szóló törvény 219. cikkében előírt „általános” elévülési idő „jóval nagyvonalúbb”, mint az 52/2017. sz. OUG 1. cikkének (2) bekezdésében előírt ad hoc jogvesztő határidő. Következésképpen kétli, hogy ez utóbbi nemzeti szabályozás összeegyeztethető a lojális együttműködés, az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés Bíróság által meghatározott elveivel.

21

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében foglalt lojális együttműködés elve értelmében a tagállamok kötelesek az uniós jog megsértéséből eredő jogellenes következményeket megszüntetni, és olyan eljárási szabályokat megállapítani a jogalanyok uniós jogból eredő jogainak védelme céljára, amelyek nem kevésbé előnyösek, mint a hasonló, belső jellegű jogorvoslatokra vonatkozók (az egyenértékűség elve), és nem teszik a gyakorlatban lehetetlenné vagy túlságosan nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását (a hatékony érvényesülés elve) (lásd ebben az értelemben: 2019. július 29‑iInter‑Environnement Wallonie és Bond Beter Leefmilieu Vlaanderen ítélet, C‑411/17, EU:C:2019:622, 170. és 171. pont; 2019. szeptember 11‑iCălin ítélet, C‑676/17, EU:C:2019:700, 30. pont). Közelebbről, a jogalap nélkül beszedett nemzeti adók visszatérítésére vonatkozó uniós szabályozás hiányában az egyes tagállamok feladata az uniós jogból eredő jogok védelmét célzó bírósági jogorvoslatokra vonatkozó eljárási szabályok meghatározása, feltéve azonban, hogy az említett szabályok tiszteletben tartják mind az egyenértékűség elvét, mind pedig a tényleges érvényesülés elvét (lásd ebben az értelemben: 1998. szeptember 15‑iEdis ítélet, C‑231/96, EU:C:1998:401, 19. pont; 2019. április 11‑iPORR Építési Kft. ítélet, C‑691/17, EU:C:2019:327, 39. pont), különösen, ami az ilyen jogorvoslatok esetén alkalmazandó jogvesztő vagy elévülési határidők megállapítását illeti (lásd ebben az értelemben: 2017. december 20‑iCaterpillar Financial Services ítélet, C‑500/16, EU:C:2017:996, 37. pont; 2019. december 19‑iCargill Deutschland ítélet, C‑360/18, EU:C:2019:1124, 46. pont).

22

A Bíróság pontosította, hogy e követelmények tiszteletben tartását az érintett rendelkezéseknek a különböző nemzeti hatóságok előtti eljárás egésze során betöltött helyének, valamint alkalmazásának és sajátosságainak figyelembevételével kell megvizsgálni (lásd különösen: 2018. október 24‑iXC és társai ítélet, C‑234/17, EU:C:2018:853, 24. pont; 2019. szeptember 11‑iCălin ítélet, C‑676/17, EU:C:2019:700, 31. pont; 2020. július 9‑iVueling Airlines ítélet, C‑86/19, EU:C:2020:538, 40. pont).

23

Másrészt a Bíróság ismételten megállapította, hogy a lojális együttműködés elvéből következik, hogy a tagállamok nem fogadhatnak el olyan rendelkezéseket, amelyek a Bíróság ítélete szerint a közösségi joggal ellentétes, illetve a Bíróság ítéletéből következően az uniós joggal összeegyeztethetetlen adó visszatérítését kifejezetten ezen adóra vonatkozó olyan feltételektől teszi függővé, amelyek kedvezőtlenebbek a szóban forgó adó visszatérítésére egyébként alkalmazandó feltételeknél (lásd ebben az értelemben: 1999. február 9‑iDilexport ítélet, C‑343/96, EU:C:1999:59, 39. pont; 2016. június 30‑iCâmpean ítélet, C‑200/14, EU:C:2016:494, 40. pont; 2016. június 30‑iCiup ítélet, C‑288/14, nem tették közzé, EU:C:2016:495, 27. pont).

24

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog megsértésével kivetett adók visszatérítésére vonatkozó harmonizált szabályok hiányában a tagállamok fenntartják maguknak a lehetőséget, hogy a belső jogrendjükben előírt eljárási szabályokat alkalmazzák, különösen az elévülési vagy jogvesztő határidők tekintetében, feltéve azonban, hogy a tényleges érvényesülés elvének megfelelően e szabályok nem olyanok, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tegyék az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását. Ez utóbbi tekintetben nemcsak a jelen ítélet 22. pontjában felidézett általános értékelési szempontokat kell figyelembe venni, hanem adott esetben a védelemhez való jog oltalmának elvét, a jogbiztonság elvét és az eljárás szabályos lefolytatását is (lásd ebben az értelemben: 2019. december 19‑iCargill Deutschland ítélet, C‑360/18, EU:C:2019:1124, 46., 47. és 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

25

Ami kifejezetten az elévülési időt vagy a jogvesztő határidőket illeti, a Bíróság kimondta, hogy az észszerű keresetindítási határidők meghatározása főszabály szerint eleget tesz a tényleges érvényesülés követelményének, amennyiben az a jogbiztonság alapvető elvének alkalmazását jelenti, amely egyaránt védi az érintettet és az érintett közigazgatási szervet, még akkor is, ha az ilyen határidők lejárta jellegénél fogva alkalmas arra, hogy megakadályozza az érintett személyeket abban, hogy jogaikat egészben vagy részben érvényesítsék (lásd ebben az értelemben: 2017. december 20‑iCaterpillar Financial Services ítélet, C‑500/16, EU:C:2017:996, 42. pont; 2019. szeptember 11‑iCălin ítélet, C‑676/17, EU:C:2019:700, 43. pont; 2019. december 19‑iCargill Deutschland ítélet, C‑360/18, EU:C:2019:1124, 52. pont).

26

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy az 52/2017. sz. OUG 1. cikkének (2) bekezdéséből következő körülbelül egyéves határidő „rövidebb”, mint a Bíróság ítélkezési gyakorlatában általa azonosított, a tényleges érvényesülés elvével „összeegyeztethetőnek [ítélt] egyéb határidők”. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat különösen az 1998. szeptember 15‑iEdis ítéletre (C‑231/96, EU:C:1998:401, 35. pont) és az 1998. november 17‑iAprile ítéletre (C‑228/96, EU:C:1998:544, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) hivatkozik, amelyekben a vitatott megfizetés időpontjától számított hároméves nemzeti határidőket észszerűnek minősítették.

27

A Bíróság azonban már megállapította, hogy a vizsgált esetektől függően az egyéves határidő, amely az uniós jog megsértésén alapuló kérelmek vagy keresetek benyújtására vonatkozik, önmagában nem tűnik észszerűtlennek, feltéve azonban, hogy e határidő kezdő időpontját nem olyan módon határozzák meg, hogy az gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tegye az uniós jog által biztosított jogok érintett személy általi gyakorlását. Így többek között úgy ítélték meg, hogy az egyéves határidő összeegyeztethető a tényleges érvényesülés elvével az irányelv késedelmes átültetése miatt elszenvedett kár megtérítése iránti kereset benyújtására (lásd ebben az értelemben: 2009. július 16‑iVisciano ítélet, C‑69/08, EU:C:2009:468, 45–50. pont).

28

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a lojális együttműködés elvével összefüggésben értelmezett tényleges érvényesülés elvével nem ellentétes, ha valamely tagállam szabályozása jogvesztés terhe mellett körülbelül egyéves határidőt állapít meg az uniós joggal összeegyeztethetetlennek ítélt adók visszatérítése iránti kérelmek benyújtására, amelynek folyása az említett jog megsértésének orvoslására irányuló szabályozás hatálybalépésével indul meg.

29

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az egyenértékűség elvének tiszteletben tartásából az következik, hogy a tagállamok nem írnak elő kevésbé kedvező eljárási szabályokat az uniós jog megsértésén alapuló adó visszatérítése iránti kérelmekre, mint amelyeket a belső jog megsértésén alapuló, tárgyuk, indokuk és lényeges körülményeik alapján hasonló jogorvoslatokra alkalmaz. Kizárólag a jogalanyok uniós jogból eredő jogai védelmének biztosítására irányuló eljárási szabályokról közvetlen ismeretekkel rendelkező nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy ezen eljárási szabályok megfelelnek‑e az egyenértékűség elvének. A Bíróság ugyanakkor a nemzeti bíróság által végzendő értékelés tekintetében bizonyos, az uniós jog értelmezésére vonatkozó elemeket szolgáltathat e bíróság számára (lásd ebben az értelemben: 2016. június 30‑iCâmpean ítélet, C‑200/14, EU:C:2016:494, 45. és 46. pont; 2018. május 31‑iSziber ítélet, C‑483/16, EU:C:2018:367, 35., 41. és 42. pont; 2020. július 9‑iRaiffeisen Bank és BRD Groupe Societé Générale ítélet, C‑698/18 és C‑699/18, EU:C:2020:537, 76. és 77. pont).

30

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság maga is összehasonlítja egyrészt az e bíróság által „különös határidőnek” minősített, az uniós joggal összeegyeztethetetlennek ítélt, a környezetszennyezésre kivetett román adók visszatérítése iránti kérelmekre vonatkozóan az 52/2017. sz. OUG 1. cikkének (2) bekezdésében előírt, körülbelül egyéves jogvesztő határidőt, másrészt pedig az ötéves, általa „általánosnak” és „jóval nagyvonalúbbnak” minősített elévülési időt, amelyet az adózás rendjéről szóló törvény 219. cikke ír elő az adókövetelések visszatérítésére.

31

A román kormány, noha vitatja ezen összehasonlítás megalapozottságát, megemlíti, hogy az említett „különös határidő” elfogadásának célja éppen annak elkerülése volt, hogy Románia költségvetését olyan kamatok fizetése terhelje, amelyek teljes összege túl magas lehetett volna abban az esetben, ha az 52/2017. sz. OUG hatálya alá tartozó adók visszatérítése iránti kérelmekre nem az ezen normatív aktusban előírthoz hasonló különös egyéves határidő, hanem az adózás rendjéről szóló törvényben előírt általános ötéves határidő vonatkozik.

32

Ezenfelül az 52/2017. sz. OUG 1. cikkének (2) bekezdése kifejezetten kimondja, hogy az ott előírt jogvesztő határidő az ezen normatív aktus hatálya alá tartozó visszatérítés iránti kérelmekre alkalmazandó „[az adózás rendjéről szóló törvény] 219. cikkétől eltérve”, amely az „adókövetelések visszatérítése” iránti kérelmekre vonatkozik. Amint arra az Európai Bizottság az írásbeli észrevételeiben helyesen hivatkozik, még ha a román jog nem is jogvesztő határidőt ír elő a nemzeti jog megsértésével beszedett összegek visszatérítésére, hanem olyan elévülési időt, amely bizonyos feltételek mellett félbeszakítható vagy felfüggeszthető, az 52/2017. sz. OUG 1. cikke szerinti kérelem tárgya bizonyos adók visszatérítése, ami nyilvánvalóan egyaránt az adózás rendjéről szóló törvény 219. cikkének tárgyát is képezi. Úgy tűnik tehát, hogy az első rendelkezés alapján benyújtott kérelmek, valamint a második alapján benyújtott kérelmek tárgya és jogalapja hasonló. Ezt azonban kizárólag a kérdést előterjesztő bíróság tudja ellenőrizni.

33

Következésképpen, feltéve, hogy az érintett kérelmek hasonlósága megállapítást nyer, meg kell vizsgálni, hogy azon jogorvoslatok eljárási szabályai, amelyek – mint az alapügyben is – az uniós jog szabályai megsértésének orvoslására irányuló 52/2017. sz. OUG‑n alapulnak, kedvezőtlenebbek‑e az azon jogorvoslatokra vonatkozó eljárási szabályoknál, amelyek kizárólag a nemzeti jog szabályainak megsértésén alapulnak.

34

E tekintetben elegendő megállapítani, hogy – amint arra lényegében mind a kérdést előterjesztő bíróság, mind pedig írásbeli észrevételeiben a Bizottság rámutatott – az 52/2017. sz. OUG‑ban említett adók visszatérítése iránti, az uniós jog megsértésére alapított kérelmek egy körülbelül egyéves eljárási határidőhöz vannak kötve, amely jóval rövidebb, tehát kevésbé kedvező, mint az ötéves időtartamú, a belső jog megsértésén alapuló adókövetelések visszatérítésére irányuló kérelmekre alkalmazandó elévülési idő.

35

Ezt a megállapítást nem kérdőjelezhetik meg érvényesen a román kormány azon érvei, amelyek szerint egyrészt az 52/2017. sz. OUG új határidőt állapított meg azon adóalanyok számára, akik esetében a korábbi jogszabály értelmében az adók visszatérítéséhez való jogukra alkalmazandó ötéves elévülési idő lejárt vagy közel állt a lejáráshoz, másrészt pedig az e rendelet által a környezetszennyezésre kivetett román adók tekintetében bevezetett szabályozás akkor is alkalmazandó ezen adók visszatérítésére, amennyiben azok a nemzeti joggal ellentétesek.

36

Ugyanis, még ha az 52/2017. sz. OUG megalkotása, amely az uniós jogra tekintettel jogalap nélkül megfizetett román adók visszatérítése iránti kérelem határidejeként 2018. augusztus 31‑ét írta elő, azzal a kedvező hatással is járt, hogy meghosszabbította az egyes, ezen adókat megfizető adóalanyokra alkalmazandó visszatérítési határidőt, nem vitatott, hogy e jogszabály megalkotása ugyanakkor azt a hátrányos következményt is maga után vonta, hogy csökkentette a más adóalanyokra alkalmazandó visszatérítési határidőt, akik az adózás rendjéről szóló törvény 219. cikkében előírt ötéves elévülés teljes kedvezményét elveszítették, míg ezzel szemben e rendelkezés teljes mértékben fennmaradt a nemzeti jog szerint jogalap nélkül megfizetett adók tekintetében fennálló követelések esetében. Márpedig az egyenértékűség elve nem teszi lehetővé az adózók csoportja által elszenvedett hátrány kompenzálását egy hasonló helyzetben lévő másik csoportnak nyújtott előny révén.

37

E körülmények között meg kell állapítani, hogy az egyenértékűség elvét a lojális együttműködés elvével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az, ha valamely tagállami szabályozás az uniós joggal összeegyeztethetetlennek ítélt adók visszatérítése iránti kérelmek benyújtására körülbelül egyéves határidőt állapít meg, míg e tagállam nem írt elő ilyen határidőt a belső jog megsértésén alapuló hasonló, visszatérítés iránti kérelmek tekintetében.

38

A fenti megfontolások összességére tekintettel a feltett kérdésre a következő választ kell adni:

39

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott:

A tényleges érvényesülés elvét a lojális együttműködés elvével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, ha valamely tagállam szabályozása jogvesztés terhe mellett körülbelül egyéves határidőt állapít meg az uniós joggal összeegyeztethetetlennek ítélt adók visszatérítése iránti kérelmek benyújtására, amelynek folyása az említett jog megsértésének orvoslására irányuló szabályozás hatálybalépésével indul meg.

Az egyenértékűség elvét a lojális együttműködés elvével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az, ha valamely tagállami szabályozás az uniós joggal összeegyeztethetetlennek ítélt adók visszatérítése iránti kérelmek benyújtására körülbelül egyéves határidőt állapít meg, míg e tagállam nem írt elő ilyen határidőt a belső jog megsértésén alapuló hasonló, visszatérítés iránti kérelmek tekintetében.