1

Fellebbezésükben az Alcogroup SA és az Alcodis SA az Európai Unió Törvényszéke 2018. április 10‑iAlcogroup és Alcodis kontra Bizottság ítéletének (T‑274/15, nem tették közzé, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2018:179) hatályon kívül helyezését kérik, amely ítéletben a Törvényszék elfogadhatatlanként elutasította az egyrészt az Alcogrouphoz, valamint a közvetlen vagy közvetett irányítása alatt álló valamennyi vállalkozáshoz, köztük az Alcodishez címzett, az 1/2003/EK tanácsi rendelet 20. cikke (4) bekezdésének alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT.40244 – „bioetanol” ügy) 2015. március 12‑én hozott C(2015) 1769 final bizottsági határozat (a továbbiakban: a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozat), másrészt pedig a 2015. május 8‑i, az AT.40244 – „bioetanol” ügyben és az AT.40054 – „Oil and Biofuel Markets” ügyben folytatott vizsgálatok keretében az Alcogrouphoz címzett bizottsági levél (a továbbiakban: 2015. május 8‑i levél) megsemmisítése iránti keresetüket.

2

Az [EUMSZ 101. cikkben] és [az EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) „A Bizottság helyszíni vizsgálati jogköre” című 20. cikke az (1)–(4) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A Bizottság az e rendeletben ráruházott feladatok teljesítése érdekében a vállalkozásokkal és a vállalkozások társulásaival kapcsolatos minden szükséges helyszíni vizsgálatot lefolytathat.

[…]

(4)   A vállalkozások és vállalkozások társulásai kötelesek magukat a Bizottság által határozatban elrendelt helyszíni vizsgálatnak alávetni. A határozat meghatározza a helyszíni vizsgálat tárgyát és célját, megjelöli a vizsgálat kezdetének napját, és feltünteti a 23. és 24. cikkben előírt büntetéseket, valamint azt a jogot, hogy a határozat a Bírósággal felülvizsgáltatható. […]”

3

A jogvita alapját képező tényállást a Törvényszék a megtámadott ítélet 1–27. pontjában az alábbiak szerint állapította meg:

4

A 2015. május 8‑i levél releváns részének tartalma a következő volt:

„Ami a Bizottság által az AT.40244 – »bioetanol« ügy iratanyaga keretében végzett eljárási cselekményeket illeti, emlékeztetem Önt arra, hogy Ön semmilyen módon nem állítja, hogy a Bizottságnak birtokában lennének olyan dokumentumok, amelyekre kiterjedne az ügyvéd és az ügyfele közötti üzenetváltások bizalmas jellege. Az Ön állításai arra a körülményre szorítkoznak, hogy a vizsgálók megjelöltek (»taggeltek«) és adott esetben elolvastak olyan dokumentumokat is, amelyekre kiterjed a szakmai titoktartási kötelezettség.

Ugyanakkor a helyiségek átkutatása során a munkacsoportjaim ismertették Önnel, valamint az Ön ügyfelével és az Ön által kiválasztott harmadik személlyel (Coene Úrral) a Bizottság helyszíni vizsgálói által lefolytatott információgyűjtési eljárást, valamint a Bizottság által használt keresőszoftver működését. Így elmagyarázták Önnek azt is, hogy valamely dokumentum (például egy csatolt melléklet) megjelölése nem jelenti szükségképpen azt, hogy a helyszíni vizsgálók elolvasták az e dokumentumhoz kapcsolódó összes dokumentumot (például egy számos olyan mellékletet tartalmazó e‑mailt, amelyekre kiterjedhet a szakmai titoktartási kötelezettség […]). Ennélfogva az Ön által megfogalmazott azon állítások, amelyek szerint a helyszíni vizsgálók csoportja szándékosan olyan dokumentumokat választott ki és elemzett, amelyekre kiterjed a szakmai titoktartási kötelezettség, abszolút megalapozatlanok.”

5

Keresetükben a felperesek azt kérték, hogy a Törvényszék semmisítse meg a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozatot és a 2015. május 8‑i levelet. E kereset alátámasztása érdekében egyetlen jogalapot hoztak fel, amely két részből állt.

6

Az első rész a felperesek tisztességes eljáráshoz való jogának – amelyet védelemben részesít az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 47. cikke, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt európai egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. tv.) (a továbbiakban: EJEE) 6. cikke –, különösen pedig a védelemhez való jognak, a megfelelő ügyintézés elvének és az arányosság elvének, valamint a pártatlan vizsgálat lefolytatása kötelezettségének a megsértésén alapult.

7

A második rész a magánlakás sérthetetlenségéhez való, a Charta 7. cikkében és az EJEE 8. cikkében biztosított jog megsértésén alapult.

8

A Törvényszék úgy ítélte meg, hogy e kereset elfogadhatatlan volt.

9

A Törvényszék első lépésként, a megtámadott ítélet 57–65. pontjában elutasította a felperesek által annak alátámasztása érdekében előadott két érvet, hogy a kereset a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozat vonatkozásában elfogadható.

10

Ennek érdekében a Törvényszék egyrészt – a megtámadott ítélet 61–63. Pontjában – emlékeztetett arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint valamely aktus jogszerűségét az elfogadásának időpontjában fennálló jogi és ténybeli elemekre tekintettel kell értékelni, a jelen esetben tehát a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozattal elrendelt helyszíni vizsgálat lefolytatása vonatkozásában felhozott kifogások nincsenek hatással az e határozat megsemmisítése iránti kérelemre, amit a 2015. június 18‑iDeutsche Bahn és társai kontra Bizottság ítélet (C‑583/13 P, EU:C:2015:404) is megerősített. Ezen ítéletből ugyanis az következik, hogy valamely helyszíni vizsgálat szabálytalan lefolytatása csak a helyszíni vizsgálatot elrendelő azon későbbi határozatok jogszerűségét vonhatja kétségbe, amelyeket az előző helyszíni vizsgálat során jogellenesen beszerzett információk alapján hoztak.

11

Másrészt, a Törvényszék elutasította a felperesek azon érvét, amely annak alapján kívánta felülvizsgáltatni a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozatot, hogy e határozat nem rendelkezett elővigyázatossági intézkedésekről annak elkerülése érdekében, hogy a Bizottság tudomást szerezzen azokról a dokumentumokról, amelyeket a felperesek abból a célból állítottak össze, hogy az első vizsgálat keretében gondoskodjanak a védekezésükről (a továbbiakban: elővigyázatossági intézkedések). Márpedig a felperesek szerint ilyen intézkedésekre szükség lett volna annak kockázata folytán, hogy a vizsgálók a második helyszíni vizsgálat keretében megtalálhatják az első vizsgálathoz kapcsolódó azon védekezési dokumentumokat, amelyek tárgya szorosan kötődik a második helyszíni vizsgálat tárgyához. E tekintetben a Törvényszék a megtámadott ítélet 64. pontjában kiemelte, hogy a védelemhez való jognak a felperesek által állított megsértései nem közvetlenül az elővigyázatossági intézkedések hiányából származtak, hanem a helyszíni vizsgálat lefolytatásából, amely nincs hatással a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozat megsemmisítése iránti kérelemre. Mindenesetre, a Törvényszék szerint a Bizottsággal szemben minden helyszíni vizsgálat során korlátozások érvényesülnek, vagyis a felperesek által állított jogok tiszteletben tartását minden esetben biztosítani kell, anélkül hogy ennek érdekében elővigyázatossági intézkedéseket kellene elfogadni. Ráadásul a felperesek nem jelöltek meg egyetlen konkrét jogszabályt sem, amely alátámasztaná a Bizottság azon jogi kötelezettségét, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatba egyedi elővigyázatossági intézkedéseket foglaljon bele az ügyvéd és az ügyfele közötti levelezések bizalmas jellegével érintett azon dokumentumok védelmére vonatkozóan, amelyek valamely másik vizsgálathoz kapcsolódnak. A Törvényszék mindezek alapján a megtámadott ítélet 65. pontjában megállapította, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozat nem váltotta ki a felperesek által a keresetük keretében hivatkozott joghatásokat, következésképpen pedig az e határozatra vonatkozó kérelem elfogadhatatlan.

12

A Törvényszék második lépésként abban a vonatkozásban elemezte a kereset elfogadhatóságát, amennyiben az a 2015. május 8‑i levél megsemmisítésére irányult.

13

Ennek érdekében a Törvényszék a megtámadott ítélet 79–82. pontjában mindenekelőtt úgy ítélte meg, hogy e levelet annak megtagadásaként kell értelmezni, hogy a Bizottság véglegesen megszakítsa a felperesekkel szembeni vizsgálati cselekményeket, ekként pedig az említett levél előkészítő jellegű aktus. A Törvényszék többek között az 1981. november 11‑iIBM kontra Bizottság ítéletre (60/81, EU:C:1981:264) támaszkodva ezért megállapította, hogy a kereset elfogadhatatlan annyiban, amennyiben az a folyamatban lévő vizsgálatok felfüggesztésének ugyanezen levélben foglalt megtagadása ellen irányul.

14

A Törvényszék ezt követően elutasította a felperesek azon érvét, amely szerint a 2015. május 8‑i levél megtámadható aktus volt azon az alapon, hogy e levél olyan hivatalos határozatnak minősült, amely lezárta az ügyvéd és az ügyfele közötti levelezések bizalmas jellegével érintett dokumentumok védelmére vonatkozó önálló különleges eljárást, következésképpen pedig azonnal és visszafordíthatatlan módon érintette a felperesek jogi helyzetét. E tekintetben a Törvényszék a megtámadott ítélet 87–89. pontjában megállapította, hogy e levél nem minősült ilyen, a bizalmas jelleg védelme iránti kérelem elutasításáról szóló hivatalos határozatnak, de még csak hallgatólagos határozatnak sem, mivel az említett levélben a Bizottság nem határozott arról a kérdésről, hogy a szóban forgó dokumentumokra kiterjed‑e a szakmai titoktartási kötelezettség, vagy sem. A 2015. május 8‑i levél legfeljebb azt erősítette meg a felpereseknek, hogy a dokumentumokat a Bizottság nem olvasta el, következésképpen pedig nem került sor az uniós jog megsértésére. A Törvényszék másfelől emlékeztetett arra, hogy a Bizottság fizikailag nem foglalta le e dokumentumokat, és nem vette fel azokat az iratanyagába, kivéve egyetlen dokumentumot, amelyet – még ha fizikailag le is foglaltak és lepecsételt borítékba is helyeztek – utóbb visszajuttattak a felpereseknek.

15

Végül a Törvényszék a megtámadott ítélet 91. és 92. pontjában emlékeztetett egyrészt arra, hogy az abban a kérdésben gyakorolt bírósági felülvizsgálat, hogy valamely helyszíni vizsgálatot milyen feltételek mellett folytattak le, főszabály szerint azon megsemmisítés iránti kereset körébe tartozik, amelyet a Bizottság által az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése alapján elfogadott végleges határozat ellen adott esetben benyújtanak. Másfelől ez biztosítja a versenyhatóságok helyszíni vizsgálati intézkedéseire vonatkozó hatékony bírósági jogorvoslat fennállását, ahogyan azt az Emberi Jogok Európai Bírósága megköveteli. Másrészt, a jelen ügy tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben – figyelembe véve a második vizsgálat lezárását, továbbá azon lehetőség sérelme nélkül, hogy az első vizsgálat keretében esetleg elfogadott végleges határozattal szemben adott esetben megsemmisítés iránti keresetet indítsanak –, ha a felperesek úgy ítélték volna meg, hogy azok az aktusok, amelyekkel a Bizottság tudomást szerzett a titoktartási kötelezettség körébe tartozó dokumentumokról, jogellenesek voltak, és olyan sérelmet okoztak nekik, amely megalapozhatja az Unió felelősségét, akkor szerződésen kívüli felelősségre alapított keresetet kellett volna indítaniuk. E lehetőség abban az esetben is fennállt volna, ha a helyszíni vizsgálat nem vezetett volna olyan végleges határozathoz, amely megsemmisítés iránti kereset tárgyát képezheti. Az ilyen kártérítési kereset nem az Unió azon aktusai érvényességének felülvizsgálatára irányuló rendszer kereteibe illeszkedik, amelyek a felperes érdekeinek befolyásolására alkalmas kötelező joghatásokkal járnak, hanem akkor indítható, ha a felet valamely intézmény jogellenes magatartása folytán kár érte.

16

Fellebbezésükben a fellebbezők azt kérik, hogy a Bíróság a megtámadott ítéletet helyezze hatályon kívül, a megsemmisítés iránti keresetüket nyilvánítsa elfogadhatónak, az ügyet érdemi határozathozatal céljából utalja vissza a Törvényszékhez, és a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

17

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, és a fellebbezőket kötelezze a költségek viselésére.

18

A Bíróság 2019. január 21‑én az eljárási szabályzatának 62. cikke alapján felhívta a feleket, hogy tegyék meg észrevételeiket azon kérdésre vonatkozóan, hogy a fellebbezőknek a fellebbezés keretében fennáll‑e még az eljáráshoz fűződő érdekük. A Bíróság különösen azon kérdés megválaszolását kérte a fellebbezőktől, hogy a megtámadott ítélet esetleges hatályon kívül helyezéséből milyen előnyük származhatna, figyelembe véve a második vizsgálatnak a Bizottság által 2017. április 7‑én elhatározott lezárását.

19

A felek a Bíróság Hivatalához 2019. február 20‑án benyújtott beadványokban válaszoltak e kérdésre.

20

A Bíróság által a felekhez intézett kérdésre adott válaszként a fellebbezők azt állították, hogy a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezése, valamint a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozat és a 2015. május 8‑i levél ebből eredő megsemmisítése alkalmas lenne arra, hogy az első vizsgálat keretében velük szemben folytatott bármilyen eljárási cselekmény megszüntetését eredményezze, továbbá jogellenessé tenné a Bizottság által mind az első, mind pedig a második vizsgálat keretében bármilyen vizsgálati vagy felderítési cselekmény megtételét, valamint lehetővé tenné a felperesek számára, hogy az őket ért kár megtérítését követeljék.

21

Egyrészt ugyanis a védelemhez való jogban annak következtében okozott sérelem, hogy a Bizottság betekintett az első vizsgálatra vonatkozó dokumentumokba – amit az tett lehetővé, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozat nem rendelkezett elővigyázatossági intézkedésekről –, ugyanezen vizsgálat keretében de facto ellehetetlenítette a fellebbezők védekezésének megszervezését. Ezenkívül, mivel a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozat tette lehetővé, hogy a Bizottság az említett dokumentumokról tudomást szerezzen, e határozat jogellenességének megállapításából és annak megsemmisítéséből a 2015. május 8‑i levél megsemmisítésének kellene következnie azon az alapon, hogy mivel az első vizsgálati eljárást a továbbiakban nem lehet pártatlanul folytatni, a Bizottságnak ezt az eljárást végleg le kellett volna zárnia. Másfelől azáltal, hogy a 2015. május 8‑i levélben nem volt hajlandó elismerni az első vizsgálat keretében összeállított védekezési dokumentumok bizalmas jellegét, a Bizottság megfosztotta a fellebbezőket attól a jogtól, hogy e vizsgálat keretében teljes körű védekezést terjesszenek elő. Másrészt, a második vizsgálat adminisztratív lezárása nem akadályozza meg annak esetleges újbóli megindítását.

22

A Bizottság ezzel szemben úgy véli, hogy a második vizsgálat adminisztratív lezárása folytán a fellebbezés tárgytalanná vált, mivel az a megtámadott ítélet e vizsgálatra vonatkozó része ellen irányul.

23

Közelebbről, a vizsgálat említett lezárása lehetővé tette a felperesek számára, hogy elérjék azt az eredményt, amelyre a keresetükkel törekedtek, amennyiben az a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozat, valamint a 2015. május 8‑i levél megsemmisítésére irányult, legalábbis abban a vonatkozásban, hogy a Bizottság megtagadta a második vizsgálat megszakítását. Jóllehet ugyanis a Bizottság e vizsgálatot csupán adminisztratív szempontból zárta le azáltal, hogy nem indított semmilyen hivatalos eljárást, e lezárás majdhogynem végleges jellegű. A Bizottság e tekintetben pontosítja, hogy nincs semmilyen lehetőség a vizsgálat újbóli megindítására azon eseten kívül, ha jelentős új fejlemények jutnak a tudomására. Másfelől az eljárás ilyen újbóli megindításának lennének bizonyos feltételei, különösen az indokolást illetően, és valószínűleg olyan újabb vizsgálatot eredményezne, amelynek keretében a Bizottság nem használhatná fel a lezárt második vizsgálat során megvizsgált dokumentumokat.

24

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából következik, hogy valamely felperes eljáráshoz fűződő érdekének – a kereset tárgyára tekintettel – a kereset benyújtásakor kell fennállnia, ellenkező esetben a kereset elfogadhatatlannak minősül. E jogvita tárgyának – az eljáráshoz fűződő érdekhez hasonlóan – a bírósági határozat kihirdetéséig fenn kell maradnia, ellenkező esetben a kereset okafogyottá válik; a fennmaradás pedig azt feltételezi, hogy a kereset az eredményénél fogva alkalmas arra, hogy az azt kezdeményező fél számára előnnyel járjon (2018. szeptember 6‑iMellat kontra Tanács ítélet, C‑430/16 P, EU:C:2013:668, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

25

A jelen esetben – mint azt a Bizottság maga is elismeri – a második vizsgálat adminisztratív lezárása, amelyre a Törvényszék előtti eljárás idején került sor, nem végleges jellegű, mivel e vizsgálat újból megindítható abban az esetben, ha jelentős, új fejlemények jutnak a Bizottság tudomására.

26

Márpedig önmagában az, hogy jogilag lehetséges az említett vizsgálat újbóli megindítása, elegendő ahhoz, hogy alátámassza a fellebbezők eljáráshoz fűződő érdekét. Annak ugyanis, ha a Törvényszék hatályon kívül helyezné a megtámadott ítéletet, ebből következően pedig adott esetben megsemmisítené a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozatot, valamint a 2015. május 8‑i levelet, legalábbis az lenne a következménye, hogy megfosztaná jogi alapjuktól a Bizottság által a második vizsgálat keretében megtett, állítólag jogellenes vizsgálati cselekményeket, ezáltal pedig adott esetben kötelezné őt arra, hogy indítson újabb vizsgálatot, amelynek keretében nem használhatná fel azokat az állítólag bizalmas dokumentumokat, amelyekbe az előző vizsgálat során betekintett (lásd ebben az értelemben: 2002. október 22‑iRoquette Frères ítélet, C‑94/00, EU:C:2002:603, 49. pont; 2015. június 18‑iDeutsche Bahn és társai kontra Bizottság ítélet, C‑583/13 P, EU:C:2015:404, 45. pont).

27

Következésképpen a fellebbezőknek továbbra is fennáll a megtámadott ítélettel szembeni eljáráshoz fűződő érdeke, a fellebbezésük pedig elfogadható.

28

Első jogalapjukban a fellebbezők egy sor olyan téves jogalkalmazásra, valamint az indokolási kötelezettség azon megsértésére hivatkoznak, amelyeket a Törvényszék a hozzá benyújtott kereset elfogadhatóságának értékelése során követett el. E jogalap két részből áll.

29

Az első jogalap első része, amelynek alátámasztása érdekében a fellebbezők négy érvet adnak elő, a Törvényszék által a kereset elfogadhatósága tárgyában lefolytatott értékelésre vonatkozik, amennyiben e kereset a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozat megsemmisítésére irányult.

30

A fellebbezők az általuk előadott első érv keretében azon előfeltevésből indulnak ki, amely szerint, ha a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozatot megfelelően megindokolták volna, vagyis e határozat elővigyázatossági intézkedéseket írt volna elő, akkor a helyszíni vizsgálók nem feltételezték volna, hogy e határozat lehetővé tette számukra az olyan dokumentumokba történő betekintést, amelyeket a fellebbezők bizalmasnak ítéltek.

31

E tekintetben a fellebbezők először is azt állítják, hogy a Törvényszék megsértette a vele szemben fennálló indokolási kötelezettséget, mivel nem válaszolt az arra alapított érvekre, hogy egyaránt sérti az indokolási kötelezettséget, az 1/2003 rendelet 20. cikkének (4) bekezdését, a Charta 47. cikkét és az EJEE 6. cikkét az, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozat nem rendelkezett elővigyázatossági intézkedésekről. Másodszor, a Törvényszék a megtámadott ítélet 64. pontjában elferdítette a felperesek kérelmét, amikor úgy ítélte meg, hogy nem hivatkoztak semmilyen konkrét szabályra, amely alátámasztaná azt az állítólagos kötelezettséget, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozatba elővigyázatossági intézkedéseket foglaljanak, miközben a felperesek ennek érdekében ugyanezen rendelkezésekre hivatkoztak. Harmadszor, a Törvényszék tévesen ítélte úgy, hogy a felperesek olyan első érvet hoztak fel, amely szerint a helyszíni vizsgálat jogellenes lefolytatása jellegénél fogva megkérdőjelezi azon határozat érvényességét, amelynek alapján az ilyen helyszíni vizsgálatot lebonyolították. A felperesek valójában csak a teljesség kedvéért, annak érdekében hivatkoztak a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozat végrehajtási módjaira, hogy a 2015. június 18‑iDeutsche Bahn és társai kontra Bizottság ítélet (C‑583/13 P, EU:C:2015:404) értelmében megvilágítsák magának a határozatnak a jogszerűségére vonatkozó elemzést.

32

Második érvükben a fellebbezők azt állítják, hogy a Törvényszék a kereset elfogadhatóságának vizsgálata keretében tévesen már érdemben értékelte a keresetet, amikor a megtámadott ítélet 64. pontjában kijelentette, hogy a védelemhez való jog állítólagos megsértései nem közvetlenül az elővigyázatossági intézkedések hiányából származtak, hanem a helyszíni vizsgálat lefolytatásából, továbbá hogy bármilyen vizsgálat során mindenképp korlátozások érvényesülnek a Bizottsággal szemben.

33

Harmadik érvükben a fellebbezők azt állítják, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 62., 64. és 65. pontjában megállapította, hogy az indokolás abból eredő hiányának, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozat nem rendelkezett elővigyázatossági intézkedésekről, nem volt hatása a megsemmisítés iránti kérelemre, továbbá hogy az állítólagos jogsértések nem közvetlenül az indokolás e hiányából származtak, valamint hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozat nem váltotta ki a felperesek által hivatkozott joghatásokat.

34

A fellebbezők szerint az első és a második helyszíni vizsgálatot valójában szorosan összekapcsolta azok tárgya, oly módon, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozat elfogadása során a Bizottság megnövekedett objektív kockázattal szembesült arra vonatkozóan, hogy a helyszíni vizsgálat lefolytatása során megsértik a védelemhez való jogot. E körülmények között a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie e kockázatot, különösen azáltal, hogy elővigyázatossági intézkedéseket ír elő annak érdekében, hogy keretek közé szorítsa a helyszíni vizsgálóknak biztosított jogköröket. Következésképpen az ilyen intézkedések hiánya képezte eredetét a helyszíni vizsgálók által elkövetett állítólagos szabálytalanságoknak.

35

A fellebbezők ezenkívül azt kifogásolják, hogy a Törvényszék figyelmen kívül hagyta a vele szemben fennálló indokolási kötelezettséget egyrészt azáltal, hogy nem fejtett ki semmi olyan indokot, amely igazolhatná azt, hogy nincs közvetlen okozati összefüggés az indokolás hiánya és a védelemhez való jog megsértése között, másrészt pedig azáltal, hogy nem válaszolta meg a felpereseknek a két helyszíni vizsgálat tárgya között fennálló azon kapcsolatra alapított érvét, amely a Bizottság részéről különleges indokolás szükségességét igazolta volna.

36

Az általuk felhozott negyedik érv keretében a fellebbezők azt állítják, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 64. pontjában tévesen alkalmazta a jogot, amikor kijelentette, hogy a védelemhez való jog tiszteletben tartását biztosították a Bizottsággal szemben minden helyszíni vizsgálat esetén irányadó korlátozások. Valójában e korlátozások fennállása nem mentesíti a Bizottságot a határozatainak indokolása alól. Ezenkívül a Törvényszék azáltal, hogy az említett korlátozások elvont módon történő hivatkozására szorítkozott, tévesen elmulasztotta ellenőrizni, hogy a Bizottság tiszteletben tartotta‑e a védelemhez való jogot.

37

A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

38

Első jogalapjuk első részében és az annak alátámasztása érdekében felhozott négy érvben – amelyeket együttesen kell megvizsgálni – a fellebbezők lényegében azt állítják, hogy a Törvényszék több vonatkozásban tévesen alkalmazta a jogot, valamint megsértette a vele szemben fennálló indokolási kötelezettséget és a védelemhez való jogot, amikor elfogadhatatlannak ítélte a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozat indokolásának abból eredő hiányára alapított jogalapot, hogy e határozatban elővigyázatossági intézkedéseket kellett volna előírni.

39

Különösen, a Törvényszék elmulasztotta megválaszolni a felperesek által a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozat indokolásának abból eredő hiányára alapított jogalapot, hogy e határozat nem rendelkezett elővigyázatossági intézkedésekről.

40

E tekintetben ki kell emelni, hogy ez az érvelés az első fokon eljáró bíróság által valamely megsemmisítés iránti kereset elfogadhatóságának értékelése keretében lefolytatandó vizsgálat és a kereset érdemi vizsgálatának összekeveréséből indul ki.

41

A Törvényszék ugyanis a kereset elemzését a felperesek azon érveire korlátozta, amelyek annak elfogadhatóságát próbálták alátámasztani. Márpedig ezen elemzésben a Törvényszék többek között azt vizsgálta meg, hogy az e kereset alátámasztására szolgáló érvek kétségbe vonhatják‑e a megtámadott aktusok érvényességét.

42

A fellebbezők állításával ellentétben tehát a Törvényszék helyesen tartózkodott azon érvek megalapozottságának vizsgálatától, amelyek szerint az indokolási kötelezettség, az 1/2003 rendelet 20. cikkének (4) bekezdése, a Charta 47. cikke és az EJEE 6. cikke megsértésének minősül az, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozat nem rendelkezett elővigyázatossági intézkedésekről.

43

Ami ezt követően a fellebbezők azon érvét illeti, amely szerint a Törvényszék tévesen folytatott érdemi értékelést a keresetre vonatkozóan, amikor a megtámadott ítélet 64. pontjában úgy ítélte meg, hogy a védelemhez való jog állítólagos megsértései nem közvetlenül az elővigyázatossági intézkedések hiányából következnek, hanem a helyszíni vizsgálat lefolytatásából, ez az érv az említett pont téves olvasatából indul ki.

44

E pontban ugyanis a Törvényszék nem az ilyen jogsértések alátámasztására szolgáló érvek megalapozottságát vizsgálta, hanem a kereset elfogadhatóságának értékelése keretében annak megállapítására szorítkozott, hogy semmiképp nem állt fenn semmilyen okozati összefüggés az akár bizonyítottnak feltételezett e jogsértések és a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozat jogszerűsége között.

45

Márpedig, mint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 61. pontjában helyesen kiemelte, valamely uniós aktus jogszerűségét az elfogadásának időpontjában fennálló ténybeli és jogi elemekre tekintettel kell értékelni (2017. május 11‑iSvédország kontra Bizottság ítélet, C‑562/14 P, EU:C:2017:356, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), vagyis a határozat elfogadását követő aktusok nem befolyásolhatják e határozat érvényességét (1983. november 8‑iIAZ International Belgium és társai kontra Bizottság ítélet, 96/82–102/82, 104/82, 105/82, 108/82 és 110/82, EU:C:1983:310, 16. pont; 1989. október 17‑iDow Benelux kontra Bizottság ítélet, 85/87, EU:C:1989:379, 49. pont; a Bíróság elnökének 2004. szeptember 27‑iBizottság kontra Akzo és Akcros végzése, C‑7/04 P(R), EU:C:2004:566, 46. pont).

46

Következésképpen, mivel a jelen ügyben állított jogsértéseket a Bizottság helyszíni vizsgálói adott esetben csak második helyszíni vizsgálat alkalmával, vagyis a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozat elfogadása után követhették el, e jogsértések semmi esetre sem tehetik kétségessé e határozat jogszerűségét.

47

A fellebbezők ezenkívül úgy vélik, hogy a jelen ügyben elővigyázatossági intézkedéseket kellett volna elrendelni azon megnövekedett kockázatra tekintettel, hogy a helyszíni vizsgálók a második helyszíni vizsgálat során az első helyszíni vizsgálatra vonatkozó bizalmas dokumentumokról szereznek tudomást amiatt, hogy azon vizsgálatoknak, amelyek keretében e helyszíni vizsgálatokat lebonyolították, hasonló a tárgyuk.

48

Márpedig ki kell emelni, hogy ez az érv lényegében azon az előfeltevésen alapul, amely szerint a helyszíni vizsgálatot elrendelő valamely második határozatnak az ügyvéd és az ügyfele közötti üzenetváltások bizalmas jellegének védelmét illetően különleges elővigyázatossági intézkedésekről kell rendelkeznie a helyszíni vizsgálat lefolytatása céljára, amennyiben azt első helyszíni vizsgálat előzte meg, e két helyszíni vizsgálatot pedig hasonló tárgyú vizsgálatok keretében folytatták le. E körülmények között ugyanis csak az ilyen elővigyázatossági intézkedések biztosítják, hogy a Bizottság helyszíni vizsgálói ne feltételezzék, hogy az említett határozat lehetővé teszi számukra az ügyvéd és az ügyfele közötti titoktartás körébe tartozó dokumentumokba történő betekintést.

49

Márpedig az ilyen előfeltevés nyilvánvalóan téves.

50

Az ügyvéd és az ügyfele közötti levelezések bizalmas jellegének védelméhez való jog ugyanis részét képezi a védelemhez való azon jognak, amelyet már az előzetes vizsgálat szakaszától kezdve tiszteletben kell tartani (lásd ebben az értelemben: 1982. május 18‑iAM & S Europe kontra Bizottság ítélet, 155/79, EU:C:1982:157, 18–23. pont; 1989. szeptember 21‑iHoechst kontra Bizottság ítélet, 46/87 és 227/88, EU:C:1989:337, 16. pont; 2010. szeptember 14‑iAkzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság és társai ítélet, C‑550/07 P, EU:C:2010:512, 40. és 41. pont). Következésképpen e jogot a Bizottság és annak helyszíni vizsgálói attól függetlenül kötelesek tiszteletben tartani, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat milyen terjedelmű felhatalmazást biztosít számukra.

51

Így a fellebbezők állításaival ellentétben abból, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozat nem tartalmazott semmilyen különleges elővigyázatossági intézkedést azon dokumentumok állítólag bizalmas jellegére vonatkozóan, amelyeket az első helyszíni vizsgálatot követően állítottak össze, a helyszíni vizsgálók semmiképp nem vezethették le, hogy jogosultak megsérteni e dokumentumok bizalmas jellegét.

52

Végül, ami a megtámadott ítélet 64. pontjában kifejtett azon megfontolások ellen irányuló érveket illeti, amelyek szerint egyrészt bármely helyszíni vizsgálat során mindenképp korlátozások érvényesülnek a Bizottsággal szemben, oly módon, hogy a felperesek által hivatkozott jogok tiszteletben tartását minden esetben biztosítani kell, másrészt pedig a felperesek nem jelöltek meg olyan konkrét szabályt, amely alátámasztaná a Bizottság azon jogi kötelezettségét, hogy a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozatba egyedi elővigyázatossági intézkedéseket foglaljon bele, elegendő megállapítani, hogy e megfontolások mellékes jellegűek, következésképpen pedig még ha feltételezzük is, hogy az említett érvek megalapozottak, azok nem eredményezhetik a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését, ennek következtében pedig azokat hatástalanokként figyelmen kívül kell hagyni.

53

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis, ha a Törvényszék által elfogadott valamelyik indok elegendő az ítélete rendelkező részének megalapozására, akkor az érintett ítéletben szereplő valamely más indokot érintő esetleges hibák semmi esetre sincsenek hatással az említett rendelkező részre, ezért az e hibákra hivatkozó jogalap hatástalan, és azt el kell utasítani (lásd többek között: 2004. április 29‑iCAS Succhi di Frutta ítélet, C‑496/99 P, EU:C:2004:236, 68. pont; 2019. május 15‑iCJ kontra ECDC ítélet, C‑170/18 P, nem tették közzé, EU:C:2019:410, 56. pont).

54

Az eddigi megfontolásokra tekintettel a Törvényszék helyesen zárta ki, hogy a fellebbezők érvei kétségbe vonhatják a helyszíni vizsgálatot elrendelő második határozat jogszerűségét, a megtámadott ítélet 65. pontjában pedig helyesen nyilvánította a keresetet elfogadhatatlannak annyiban, amennyiben az e határozat megsemmisítésére irányult.

55

Az első jogalap első részét ezért el kell utasítani.

56

Az első jogalap második része, amelynek alátámasztása érdekében két érvet hoznak fel, a kereset elfogadhatósága tárgyában a Törvényszék által annyiban lefolytatott értékelésre vonatkozik, amennyiben e kereset a 2015. május 8‑i levél megsemmisítésére irányult.

57

Első érvükben a fellebbezők azt kifogásolják, hogy a Törvényszék elferdítette e levél szövegét. Amíg ugyanis a megtámadott ítélet 80. pontja szerint e levél a vizsgálatot befejező végleges bizottsági határozat elfogadásához képest csupán előkészítő jellegű aktus, az valójában a Bizottság végleges állásfoglalását tartalmazta a kérdéses dokumentumok nem bizalmas jellegéről. E levél ezért olyan határozatnak kinősül, amely a fellebbezőkkel szemben kötelező joghatásokat vált ki. Ezenkívül a Törvényszék az említett ítélet 87. pontjában elferdítette a tényállást, amikor úgy ítélte meg, hogy e levélben a Bizottság „nem határozott arról a kérdésről, hogy a szóban forgó dokumentumokra kiterjed‑e a szakmai titoktartási kötelezettség, vagy sem[, továbbá hogy] [a] 2015. május 8‑i levél legfeljebb azt erősítette meg a felpereseknek, hogy a dokumentumokat a Bizottság nem olvasta el”. Az említett levélből valójában világosan kitűnik, hogy a Bizottság nem vitatja, hogy a megjelölt iratokba betekintettek.

58

Másfelől a 2015. május 8‑i levél helyrehozhatatlan kárt okozott a fellebbezőknek. Egyrészt ugyanis az, hogy a Bizottság a kérdéses dokumentumokról tudomást szerzett, valamilyen módon mindenképp befolyásolta az első vizsgálatot, másrészt pedig az említett kár súlyosabbá válását csak e vizsgálat megszakításával lehetett volna elkerülni, mivel a jelen ügy nagyon különleges kontextusában a hatékony védekezés azon lehetőségét, amelynek a fellebbezőket meg kellett illetnie, éppen az veszélyeztethette, hogy a második helyszíni vizsgálat során megsértik a védelemhez való jogot.

59

Második érvükben a fellebbezők azt állítják, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 86–89. pontjában tévesen határolta el a jelen helyzetet a 2007. szeptember 17‑iAkzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság ítéletének (T‑125/03 és T‑253/03, EU:T:2007:287) alapjául szolgáló helyzettől, továbbá tévesen állapította meg, hogy az állítólag bizalmas dokumentumok lefoglalására és az iratanyagba történő felvételükre irányuló tényleges eljárási cselekmény hiányában a Bizottság nem fogadott el az ügyvéd és az ügyfele közötti levelezések bizalmas jellegének védelme iránti kérelmet elutasító hallgatólagos határozatot.

60

Valójában a dokumentumok lefoglalása és azok le nem foglalása közötti elhatárolás mesterséges, és azzal a következménnyel jár, hogy lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy azon védekezési dokumentumok lemásolásának elkerülésével, amelyekbe pedig betekintettek a helyszíni vizsgálói, megakadályozza, hogy a határozatát meg lehessen támadni. A Törvényszék továbbá a megtámadott ítélet 87. pontjában elferdítette a tényállást, amikor megállapította, hogy a 2015. május 8‑i levél megerősítette, hogy a felperesek védekezési dokumentumait e helyszíni vizsgálók nem olvasták el. Márpedig a Törvényszék előtti védekezése keretében a Bizottság elismerte: előfordulhat, hogy a helyszíni vizsgálói elolvasták a felperesek azon védekezési dokumentumait, amelyekkel kapcsolatban a Bizottság úgy vélte, hogy azokat nem védi a szakmai titoktartási kötelezettség, továbbá úgy ítélte meg, hogy e helyszíni vizsgálók nagy vonalakban átvizsgálhattak olyan dokumentumokat, amelyekre kiterjedhet a védelem. Végül az említett levél olyan hallgatólagos határozatnak minősül, amely lezárta a védelemhez való jog érvényesítésével kapcsolatos önálló, különleges eljárást. E tekintetben nem releváns az a kérdés, hogy a Bizottság a dokumentumokat le is másolta‑e és/vagy fel is vette‑e az iratanyagába. A jelen esetben a Bizottság hallgatólagos határozata mindenképp érvényre jutott abban, hogy a védekezési dokumentumokat belefoglalták a keresési tartományba, továbbá azokba betekintettek, néhányat közülük pedig kiválasztottak akként, mint amelyek a vizsgálat szempontjából relevánsak lehetnek, jóllehet azokat utóbb levették az exportálandó dokumentumok listájáról.

61

A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

62

Az első jogalap második részében a fellebbezők lényegében a 2015. május 8‑i levél elferdítésére, valamint téves jogalkalmazásra hivatkoznak, amennyiben a Törvényszék e levelet tévesen minősítette előkészítő aktusnak, ahelyett hogy az ügyvéd és az ügyfele közötti levelezések bizalmas jellegének védelme iránti kérelmet elutasító végleges bizottsági határozatnak minősítette volna.

63

Először is emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint, amint a Törvényszék megállapította vagy értékelte a tényállást, az EUMSZ 256. cikk értelmében a Bíróság csak a tények jogi minősítésének és az abból a Törvényszék által levont jogi következtetéseknek a felülvizsgálatára rendelkezik hatáskörrel. A tények értékelése tehát, a Törvényszék előtt bemutatott bizonyítékok elferdítésének esetét kivéve, nem minősül a Bíróság felülvizsgálatának hatálya alá tartozó jogkérdésnek (lásd többek között: 2018. szeptember 20‑iSpanyolország kontra Bizottság ítélet, C‑114/17 P, EU:C:2018:753, 75. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

64

Jóllehet az ilyen elferdítés megnyilvánulhat valamely dokumentumnak a tartalmával ellentétes értelmezésében (lásd ebben az értelemben: 2013. július 11‑iFranciaország kontra Bizottság ítélet, C‑601/11 P, EU:C:2013:465, 106. pont), az elferdítésnek nyilvánvalóan ki kell tűnnie az iratanyagból, továbbá az feltételezi, hogy a Törvényszék nyilvánvalóan túllépte e bizonyítékok észszerű értékelésének korlátait. E tekintetben nem elegendő azt bemutatni, hogy valamely dokumentum másként is értelmezhető, mint ahogyan azt a Törvényszék értelmezte (2015. október 29‑iBizottság kontra ANKO ítélet, C‑78/14 P, EU:C:2015:732, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

65

Márpedig a jelen ügyben a 2015. május 8‑i levélből kitűnik, hogy a Bizottság megítélése szerint „valamely dokumentum (például egy csatolt melléklet) megjelölése nem jelenti szükségképpen azt, hogy a helyszíni vizsgálók elolvasták az e dokumentumhoz kapcsolódó összes dokumentumot”, köztük olyan dokumentumokat, „amelyekre kiterjedhet a szakmai titoktartási kötelezettség”. Ezért, jóllehet a Bizottság nem zárta ki kifejezetten, hogy a helyszíni vizsgálói elolvashattak állítólag bizalmas jellegű dokumentumokat, a fellebbezők állításaival ellentétben azt mégsem ismerte el, hogy e helyszíni vizsgálók ténylegesen elolvasták vagy akár csak átfutották volna azokat. Ezzel szemben a Bizottság kifejezetten kizárta, hogy valamely dokumentum megjelölése szükségképpen egyenértékű lenne annak elolvasásával.

66

Ezért meg kell állapítani, hogy amikor a megtámadott ítélet 87. pontjában arra következtetett, hogy „a 2015. május 8‑i levélben a Bizottság nem határozott arról a kérdésről, hogy a szóban forgó dokumentumokra kiterjed‑e a szakmai titoktartási kötelezettség, vagy sem”, továbbá hogy e levél legfeljebb „azt erősítette meg a felpereseknek, hogy a dokumentumokat a Bizottság nem olvasta el”, a Törvényszék az említett levelet nem értelmezte nyilvánvalóan ellentétesen a tartalmával, következésképpen pedig azt nem ferdítette el.

67

A fentiekből következik, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 90. pontjában helyesen tett különbséget a jelen ügy és a Törvényszék 2017. szeptember 17‑iAkzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság ítéletének (T‑125/03 és T‑253/03, EU:T:2007:287) alapjául szolgáló azon ügy között, amelyben a Bizottság olyan hallgatólagos határozattal döntött egyes dokumentumok bizalmas jellegének kérdésében, amely e dokumentumok lefoglalásában jutott kifejezésre, amikor alakszerűen elutasította az e dokumentumok bizalmas jellegének védelme iránti kérelmet.

68

Márpedig a jelen ügyben, mivel a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy a 2015. május 8‑i levél nem foglalt állást a szóban forgó dokumentumok bizalmas jellegéről, sem pedig azt nem erősítette meg, hogy a Bizottság helyszíni vizsgálói a második helyszíni vizsgálat során elolvasták volna az állítólag bizalmas dokumentumokat, e levél nem minősülhet sem a bizalmas jelleg védelme iránti kérelmet alakszerűen elutasító határozatnak, még kevésbé pedig az ilyen kérelmet elutasító hallgatólagos határozatot megerősítő határozatnak.

69

Következésképpen a Törvényszék egyáltalán nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 80. és 81. pontjában megállapította, hogy a 2015. május 8‑i levelet a felperesekkel szembeni azon vizsgálati cselekmények végleges megszakításának megtagadásaként kell értelmezni, amelyeknek előkészítő aktus jellege volt.

70

E körülmények között az első jogalap második részét, következésképpen pedig az első jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

71

Második jogalapjuk keretében a fellebbezők azt kifogásolják, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 91. és 92. pontjában a Bizottság által valamely helyszíni vizsgálat során tanúsított állítólag jogellenes magatartások bírósági felülvizsgálatát egyedül az ezen intézmény által esetleg utóbb elfogadott végleges határozat megsemmisítése iránti keresetekre, valamint az Unió szerződésen kívüli felelősségének fennállására korlátozta. A Törvényszék ezáltal megsértette a fellebbezők hatékony bírói jogvédelemhez való, az EJEE 6. cikkében és a Charta 47. cikkében biztosított jogát, mivel e két kereset nem alkalmas arra, hogy elegendő bírói jogvédelmet biztosítson a fellebbezőknek.

72

Egyrészt, a fellebbezők az EJEB 2010. december 21‑i Société Canal Plus és társai kontra Franciaország ítéletére (CE:ECHR:2010:1221JUD002940808) hivatkozva azt állítják, hogy ami a megsemmisítés iránti keresetet illeti, ha a Bizottság nem fogadna el végleges határozatot, a fellebbezők továbbra is meg lennének fosztva az említett magatartások elleni minden jogorvoslattól, mindeközben pedig az eljárás adott szakaszában elkövetett szabálytalanságokat nem mindig lehet annak valamely későbbi szakaszában orvosolni. Ezzel szemben, ha a Bizottság végleges határozatot fogadna el, az annak megsemmisítése iránti kereset nem tenné lehetővé az azon dokumentumokban foglalt bizalmas információk felhasználásából eredő visszafordíthatatlan következmények elkerülését, amelyekbe a Bizottság helyszíni vizsgálói betekintettek. Másrészt, a szerződésen kívüli felelősségre alapított kereset, amely nem tenné lehetővé a Bizottság által tanúsított állítólag jogellenes magatartások jogi alapjának visszamenőleges hatályú megszüntetését, a fellebbezőket megillető jogok védelmének biztosítása szempontjából szintén nem lenne hatékony.

73

A fellebbezők szerint e következtetés annál is inkább irányadó, mivel a Charta 52. cikkének (4) bekezdése és 53. cikke értelmében az uniós jog által biztosított bírói jogvédelemnek legalább egyenértékűnek kell lennie a nemzeti alkotmányos hagyományok által biztosított jogvédelemmel. Márpedig a Cour constitutionnelle (alkotmánybíróság, Belgium) az Emberi Jogok Európai Bíróságának ugyanezen ítélkezési gyakorlatából kiindulva úgy ítélte meg, hogy a helyszíni vizsgálati intézkedések bírósági felülvizsgálatának szabálytalanság megállapítása esetén lehetővé kell tennie vagy a művelet bekövetkeztének megelőzését, vagy ha arra már sor került, akkor azt, hogy az érdekeltek „megfelelő jogorvoslatban” részesüljenek.

74

A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

75

A második fellebbezési jogalap a fellebbezők hatékony bírói jogvédelemhez való, a Charta 47. cikkében és az EJEE 6. cikkében biztosított jogának megsértésén alapul. A fellebbezők azt kifogásolják, hogy a Törvényszék a Bizottság által valamely helyszíni vizsgálat során tanúsított állítólag jogellenes magatartások bírósági felülvizsgálatát egyedül az Unió szerződésen kívüli felelősségének fennállásán alapuló keresetekre, valamint a Bizottság által esetleg utóbb elfogadott és az uniós versenyjog szabályainak megsértését megállapító végleges határozat megsemmisítése iránti keresetekre korlátozta.

76

Márpedig a jelen ügyben egyrészt a megtámadott ítélet 91. és 92. pontjában kifejtett, a fellebbezők által vitatott megfontolásokat a „Hozzá kell tenni, hogy” fordulat vezeti be. Másrészt a Törvényszék az említett ítélet 82. és 90. pontjában zárta le a felperesek által felhozott, az említett ítélet 68. és 69., illetőleg 83. pontjában ismertetett érvek elemzését.

77

A fentiekből következik, hogy a megtámadott ítélet 91. és 92. pontja mellékes indokokat ismertet.

78

Következésképpen a második jogalapot a jelen ítélet 53. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlat alapján hatástalanként figyelmen kívül kell hagyni.

79

Az eddigi megfontolásokra tekintettel a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

80

A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Bíróság határoz a költségekről. E szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján, amelyet az említett szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

81

A fellebbezőket, mivel pervesztesek lettek, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére. Tekintettel arra, hogy a fellebbezést együtt nyújtották be, e költségeket egyetemleges kötelezettként viselik.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nyolcadik tanács) a következőképpen határozott: