1

Fellebbezésével az Islamic Republic of Iran Shipping Lines (a továbbiakban: IRISL), a Hafize Darya Shipping Lines (HDSL), a Khazar Shipping Lines, az IRISL Europe GmbH, a Qeshm Marine Services & Engineering Co. (korábban IRISL Marine Services and Engineering Co.), az Irano Misr Shipping Co., a Safiran Payam Darya Shipping Lines, a Marine Information Technology Development Co. (korábban Shipping Computer Services Co.), a Rahbaran Omid Darya Ship Management Co. (másik nevén Soroush Sarzamin Asatir), a Hoopad Darya Shipping Agency (korábban South Way Shipping Agency Co. Ltd) és a Valfajr 8th Shipping Line Co. az Európai Unió Törvényszéke 2017. február 17‑i Islamic Republic of Iran Shipping Lines és társai kontra Tanács ítéletének (T‑14/14 és T‑87/14, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2017:102) hatályon kívül helyezését kéri, amely ítéletével a Törvényszék elutasította a következőkre irányuló kereseti kérelmeiket:

2

2006. december 23‑án az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa (a továbbiakban: Biztonsági Tanács) elfogadta az 1737. (2006) sz. határozatot, amelynek 7. pontja megtiltja az Iráni Iszlám Köztársaságnak az atomfegyverek terjesztésének veszélyével járó tevékenységekkel vagy az atomfegyverek célba juttatására szolgáló rendszerekkel kapcsolatos áruk és technológia kivitelét.

3

2007. március 24‑én a Biztonsági Tanács elfogadta az 1747. (2007) sz. határozatot, amelynek 5. pontja megtiltja az Iráni Iszlám Köztársaságnak, hogy állampolgárainak közvetítésével, illetve a lobogója alatt közlekedő vízi vagy légi járművek révén közvetlenül vagy közvetetten fegyvert vagy kapcsolódó felszerelést szállítson, adjon el, illetve adjon át.

4

2010. június 9‑én a Biztonsági Tanács elfogadta a korábbi határozataiban elfogadott korlátozó intézkedések hatályának kiterjesztéséről, valamint az Iráni Iszlám Köztársasággal szembeni további korlátozó intézkedések elfogadásáról szóló 1929. (2010) sz. határozatot.

5

2010. június 17‑én az Európai Tanács üdvözölte az 1929. (2010) sz. határozat elfogadását, és felhívta az Európai Unió Tanácsát, hogy fogadja el az említett határozatban előírt intézkedéseket végrehajtó, illetve azokat kísérő intézkedéseket annak érdekében, hogy tárgyalásos úton elősegítse a nukleáris programot és rakétaprogramot támogató érzékeny technológiák Iráni Iszlám Köztársaság általi fejlesztésével kapcsolatban élő aggályok eloszlatását (a továbbiakban: a 2010. június 17‑i nyilatkozat). Ezen intézkedéseknek a kereskedelmi ágazatra, a pénzügyi ágazatra, az iráni közlekedési ágazatra – többek között az IRISL‑re és leányvállalataira –, valamint a földgáz‑ és kőolajipar kulcsfontosságú ágazataira kellett vonatkozniuk. Azt is előírták, hogy a vagyon befagyasztását terjesszék ki különösen az iszlám forradalmi gárda tagjaira.

6

2010. július 26‑án elfogadták az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 2007/140/KKBP közös álláspont hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. július 26‑i 2010/413/KKBP tanácsi határozatot (HL 2010. L 195., 39. o., helyesbítés: HL 2010. L 197., 19. o.), amelynek (4), (5), (7) és (8) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

[…]

7

E határozat 20. cikke (1) bekezdésének b) pontja előírta azon „személyek és szervezetek” pénzeszközeinek és gazdasági erőforrásainak befagyasztását, akik és amelyek „Irán atomfegyverek terjesztésének veszélyével járó tevékenységeiben […] közreműködnek, azzal közvetlen kapcsolatban állnak vagy ahhoz támogatást biztosítanak, vagy […] azon személyek vagy szervezetek, akik [helyesen: akik és amelyek] segítenek a jegyzékbe vett személyeknek vagy szervezeteknek abban, hogy elkerüljék vagy megsértsék [a Biztonsági Tanács] 1737 (2006), […] 1747 (2007), […] 1803 (2008) és […] 1929 (2010) [határozatának] vagy e határozat[nak a] rendelkezéseit, továbbá […] az IRISL‑nek egyéb magas rangú tagjai és szervezetei, illetve az ő tulajdon[á]ban lévő, az által[a] ellenőrzött vagy a nev[é]ben eljáró szervezetek; ezek felsorolását a II. melléklet tartalmazza”.

8

A fellebbezők nevét azon indokok alapján vették fel az említett határozat II. mellékletébe az IRISL esetében különösen, hogy „részt vett katonai jellegű áru – így többek között tiltott áru – Iránból történő szállításában is. Három ilyen eset alkalmával egyértelmű jogsértésre került sor, amelyekről jelentést tettek [a Biztonsági Tanács] Iránnal foglalkozó szankcióbizottságának”, a többi fellebbező esetében pedig, hogy ezek az IRISL tulajdonában vannak vagy ellenőrzése alá tartoznak, illetve hogy az ő nevében járnak el.

9

Ugyanezen a napon, azaz 2010. július 26‑án a fellebbezőket az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 423/2007/EK rendelet 7. cikke (2) bekezdésének végrehajtásáról szóló, 668/2010/EU tanácsi végrehajtási rendelettel (HL 2010. L 195., 25. o.) – az előző pontban említettekkel lényegében azonos indokokkal – vették fel az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2007. április 19‑i 423/2007/EK tanácsi rendelet (HL 2007. L 103., 1. o.) V. mellékletében található jegyzékbe.

10

Az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 423/2007/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. október 25‑i 961/2010/EU tanácsi rendelet (HL 2010. L 281., 1. o.) 16. cikke (2) bekezdésének d) pontja előírta a rendelet VIII. mellékletében felsorolt, „az [IRISL] tulajdonában lévő vagy ellenőrzése alatt álló” jogi személyekként, szervezetekként vagy szervekként elismert személyekhez, szervezetekhez és szervekhez tartozó pénzeszközök és gazdasági erőforrások befagyasztását. Ezt a jegyzékbevételi kritériumot az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 961/2010 rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. március 23‑i 267/2012/EU tanácsi rendelet (HL 2012. L 88., 1. o.; helyesbítések: HL 2012. L 332., 31. o.; HL 2014. L 93., 85. o.) 23. cikke (2) bekezdésének e) pontja lényegében megismételte.

11

A fellebbezők nevét a jelen ítélet 8. pontjában említettekkel lényegében azonos indokokkal tartották fenn a későbbiekben a 961/2010 rendelet VIII. mellékletében és a 267/2012 rendelet IX. mellékletében.

12

A 2013. szeptember 16‑i Islamic Republic of Iran Shipping Lines és társai kontra Tanács ítéletben (T‑489/10, a továbbiakban: a 2013. szeptember 16‑i ítélet, EU:T:2013:453) a Törvényszék a fellebbezőket érintő részeikben azon az alapon semmisítette meg a 2010/413 határozat II. mellékletét, a 668/2010 végrehajtási rendelet mellékletét, a 961/2010 rendelet VIII. mellékletét és a 267/2012 rendelet IX. mellékletét, hogy a Tanács nem indokolta jogilag megkövetelt módon azt az állítását, amely szerint az IRISL segítséget nyújtott a jegyzékben szereplő valamely személynek vagy szervezetnek a Biztonsági Tanács határozatainak megsértésében, és azt sem bizonyította, hogy mivel az IRISL – a fegyverembargó megsértésével három alkalommal katonai árut szállított – támogatást biztosított az atomfegyverek elterjedéséhez.

13

2013. október 10‑én a Tanács elfogadta a 2013/497 határozatot. E határozat (2) preambulumbekezdése értelmében a pénzeszközök befagyasztásával kapcsolatos, jegyzékbe vett személyeknek a Biztonsági Tanács vonatkozó határozatainak vagy a 2010/413 határozat rendelkezéseinek elkerülésében vagy megsértésében segítséget nyújtó személyekre és szervezetekre kiterjedő jegyzékbevételi szempontokat ki kell igazítani annak érdekében, hogy azok azon személyeket és szervezeteket is tartalmazzák, akik/amelyek elkerülték vagy megsértették e rendelkezéseket.

14

Az említett határozat a következőképpen módosította a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdése b) pontjának szövegét:

„azon személyek és szervezetek, akik Irán atomfegyverek terjesztésének veszélyével járó tevékenységeiben […] közreműködnek, azzal közvetlen kapcsolatban állnak vagy ahhoz támogatást biztosítanak, […] vagy azon személyek vagy szervezetek, akik elkerülték vagy megsértették, vagy akik segítettek a jegyzékbe vett személyeknek vagy szervezeteknek abban, hogy elkerüljék vagy megsértsék [a Biztonsági Tanács] 1737 (2006), […] 1747 (2007), […] 1803 (2008) és […] 1929 (2010) [határozatának] vagy e határozat[nak a] rendelkezéseit, továbbá […] az IRISL egyéb tagjai és szervezetei, illetve az ő tulajdon[á]ban lévő vagy az által[a] ellenőrzött szervezetek vagy a nev[é]ben eljáró személyek és szervezetek, továbbá […] az IRISL, illetve az ő tulajdon[á]ban lévő vagy által[a] ellenőrzött, vagy a nev[é]ben eljáró szervezetek részére biztosítást vagy más alapvető szolgáltatást nyújtó személyek és szervezetek; ezek felsorolását a II. melléklet tartalmazza”.

15

A 2013/497 határozat Európai Unióban való végrehajtásának biztosítása céljából a Tanács 2013. október 10‑én elfogadta a 971/2013 rendeletet is, amely a következőképpen módosította a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdése b) és e) pontjának szövegét:

„[…] A IX. melléklete azon természetes és jogi személyeket, szervezeteket és szerveket tartalmazza, amelyek […] úgy minősülnek, mint amelyek:

[…]

[…]

16

A vitatott 2013. novemberi jogi aktusokkal a Tanács ismételten felvette a fellebbezők nevét egyrészt a 2010/413 határozat II. mellékletében, másrészt pedig a 267/2012 rendelet IX. mellékletében szereplő azon személyek és szervezetek jegyzékébe (a továbbiakban: vitatott jegyzékek), akiknek, illetve amelyeknek a vagyonát befagyasztották.

17

Az IRISL e jegyzékekbe való felvételének indokai nem változtak, és a következőképpen szóltak:

„Az IRISL fegyverekkel kapcsolatos anyagok Iránból való szállításában vesz részt, megsértve a [Biztonsági Tanács] 1747 (2007) sz. határozatának 5. pontját. A [Biztonsági Tanács] Iránnal foglalkozó szankcióbizottságának 2009‑ben három alkalommal jelentették a határozat egyértelmű megsértését.”

18

A többi fellebbezőt azon indokok alapján vették fel az említett jegyzékekbe az HDSL, a Safiran Payam Darya Shipping Lines és a Hoopad Darya Shipping Agency esetében, hogy „az IRISL nevében jár el”, a Khazar Shipping Lines, az IRISL Europe és a Valfajr 8th Shipping Line esetében, hogy „az IRISL tulajdonában van”, a Qeshm Marine Services & Engineering és Marine Information Technology Development esetében, hogy „az IRISL ellenőrzése alatt áll”, az Irano Misr Shipping esetében, hogy „alapvető szolgáltatásokat nyújt az IRISL‑nek”, a Rahbaran Omid Darya Ship Management esetében pedig, hogy „az IRISL nevében jár el, és annak alapvető szolgáltatásokat nyújt”.

19

2015. október 18‑án a Tanács – az Iráni Iszlám Köztársasággal kötött, az iráni nukleáris kérdésre vonatkozó, 2015. július 14‑i átfogó közös cselekvési terv végrehajtása céljából – elfogadta egyrészről az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 2010/413/KKBP határozat módosításáról szóló (KKBP) 2015/1863 tanácsi határozatot (HL 2015. L 274., 174. o.), amely a fellebbezők esetében felfüggesztette a 2013/685 határozatban előírt korlátozó intézkedések alkalmazását, másrészről pedig a 267/2012 rendelet végrehajtásáról szóló (EU) 2015/1862 végrehajtási rendeletet (HL 2015. L 274., 161. o.), amely törölte nevüket az előbbi rendelet IX. mellékletében szereplő jegyzékből.

20

A Törvényszék Hivatalához 2014. január 6‑án és 2014. február 7‑én benyújtott keresetlevelükben a fellebbezők a T‑14/14. sz. ügyben a vitatott 2013. októberi jogi aktusok megsemmisítése iránt, illetve a T‑87/14. sz. ügyben egyrészről a vitatott 2013. novemberi jogi aktusok megsemmisítése iránt, másrészről pedig a vitatott 2013. októberi jogi aktusok EUMSZ 277. cikk értelmében vett alkalmazhatatlanságának megállapítása iránt indítottak keresetet. A Törvényszék ezt a két ügyet a szóbeli szakasz lefolytatása és az ítélethozatal céljából egyesítette.

21

A megtámadott ítéletben a Törvényszék – a T‑14/14. sz. ügyben benyújtott kereset elutasítását követően – a T‑87/14. sz. ügyben benyújtott keresetről határozott. A megtámadott ítélet 53–105. pontjában a Törvényszék először is a vitatott 2013. októberi jogi aktusokkal szemben felhozott jogellenességi kifogás alátámasztására a fellebbezők által hivatkozott valamennyi jogalapot utasította el. E jogalapok közül az első a jogalap hiányán, a második a jogos bizalmuk, valamint a jogbiztonság, a ne bis in idem és a jogerő elvének megsértésén, a harmadik a hatáskörrel való visszaélésen, a negyedik a védelemhez való joguk megsértésén, az ötödik pedig alapvető jogaik, különösen a tulajdonhoz való joguk és a jóhírnevük tiszteletben tartásához való jog megsértésén alapult.

22

A megtámadott ítélet 106–211. pontjában a Törvényszék ezután a vitatott 2013. novemberi jogi aktusok megsemmisítése iránti kérelmük alátámasztására a fellebbezők által hivatkozott valamennyi jogalapot utasította el. E jogalapok közül az első a jogalap hiányán, a második a Tanács által elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibákon, a harmadik a védelemhez való jog megsértésén, a negyedik a bizalomvédelem, a jogbiztonság, a jogerő, a ne bis in idem és a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértésén, az ötödik pedig alapvető jogaik, különösen a tulajdonhoz való joguk és a jóhírnevük tiszteletben tartásához való jog megsértésén, valamint az arányosság elvének megsértésén alapult.

23

Következésképpen a Törvényszék a T‑14/14. sz. és a T‑87/14. sz. ügyben benyújtott kereseteket teljes egészében elutasította.

24

A fellebbezők azt kérik, hogy a Bíróság:

25

A Tanács azt kéri, hogy a Bíróság:

26

Az Európai Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

27

A Tanács arra hivatkozik, hogy a fellebbezés elfogadhatatlan, mivel a fellebbezőknek nem fűződik érdekük annak kimeneteléhez, tekintettel arra, hogy a 2015/1863 határozat és a 2015/1862 végrehajtási rendelet feloldotta a velük szemben hozott korlátozó intézkedéseket, valamint arra, hogy nem sértette a fellebbezők jóhírnevét a Tanács azon döntése, hogy őket a vitatott 2013. novemberi jogi aktusokkal újból felveszi a vitatott jegyzékekbe. Közelebbről: ezen újbóli jegyzékbe vétel indokai a Biztonsági Tanács szankcióbizottságának 2009‑re vonatkozó egyik nyilvános jelentésére hivatkoznak.

28

A Bizottság hozzáfűzi, hogy a fellebbezést elfogadhatatlannak kell nyilvánítani, amennyiben a fellebbezők valójában a Törvényszék által elbírált ügy Bíróság általi felülvizsgálatát próbálják elérni. A Bizottság e tekintetben azzal érvel, hogy a fellebbezők nagyrészt a Törvényszék előtt már felhozott jogalapok és érvek megismétlésére, és – különösen a hatodik jogalapjuk keretében – nem jogkérdésekre szorítkoznak.

29

A fellebbezők a fellebbezés elfogadhatóságának megállapítását kérik. Azzal érvelnek egyrészről, hogy igenis érdekük fűződik az eljáráshoz a velük szemben hozott korlátozó intézkedések kezdetektől fennálló jogellenességének megállapíttatása, a maga az Unió által megsértett jóhírnevük helyreállítása, valamint – adott esetben – kártérítési kereset indítása céljából. Másrészről előadják, hogy fellebbezésükből egyértelműen kitűnik a jog Törvényszék általi téves alkalmazása, amelynek a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését kellene eredményeznie.

30

Ami elsősorban az eljáráshoz fűződő érdeket illeti, az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a fellebbező eljáráshoz fűződő érdeke akkor áll fenn, ha az eredményénél fogva alkalmas arra, hogy az azt kezdeményező fél számára előnnyel járjon (2011. december 21‑iFranciaország kontra People’s Mojahedin Organization of Iran ítélet, C‑27/09 P, EU:C:2011:853, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

31

Márpedig a Bíróság megállapította, hogy annak a személynek, akinek, illetve amelynek a nevét felvették azon személyek és szervezetek jegyzékébe, akiknek, illetve amelyeknek a vagyonát befagyasztották, továbbra is legalábbis nem vagyoni érdeke fűződik e felvétel megsemmisítéséhez azért, hogy az uniós bírósággal ismertesse el azt, hogy soha nem kellett volna őt felvenni ebbe a jegyzékbe, figyelemmel a jóhírnevére gyakorolt következményekre többek között azt követően, hogy nevét törölték az említett jegyzékből vagy vagyonának befagyasztását feloldották (2018. november 29‑iNational Iranian Tanker Company kontra Tanács ítélet, C‑600/16 P, EU:C:2018:966, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2018. november 29‑iBank Tejarat kontra Tanács ítélet, C‑248/17 P, EU:C:2018:967, 29. pont).

32

Ebből következik, hogy a fellebbezőknek még akkor is – legalábbis nem vagyoni – érdekük fűződik a vitatott jegyzékekbe való újbóli felvételük megsemmisítése céljából a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezésének kérelmezéséhez, ha egyfelől feloldották vagyonuknak a 2010/413 határozat II. mellékletében szereplő jegyzékbe való újbóli felvételéből eredő befagyasztását, másfelől a 2015/1863 határozat, illetve a 2015/1862 végrehajtási rendelet értelmében törölték nevüket a 267/2012 rendelet IX. mellékletében szereplő jegyzékből. Ugyanígy az a puszta körülmény, hogy az ehhez hasonló jegyzékbe vétel egy, a Biztonsági Tanácshoz hasonló nemzetközi intézmény nyilvános jelentésén alapul, nem kérdőjelezi meg az érintett személy vagy szervezet azon – legalábbis nem vagyoni – érdekét, hogy megsemmisíttessen egy olyan uniós jogi aktust, amely önmagában sérelmet okozhat jóhírnevének, vagy akár súlyosbíthat egy, már korábban fennálló sérelmet.

33

Ennélfogva nem lehet helyt adni a Tanács által felhozott elfogadhatatlansági kifogásnak.

34

Másodsorban, amennyiben a Bizottság a fellebbezés amiatti elfogadhatatlanságára hivatkozik, hogy a fellebbezők a Törvényszék előtt már felhozott jogalapok és érvek puszta felülvizsgálatát kérik, emlékeztetni kell arra, hogy ha a fellebbező az uniós jognak a Törvényszék általi értelmezését vagy alkalmazását kifogásolja, az elsőfokú eljárásban megvizsgált jogkérdések a fellebbezés keretében újból vita tárgyát képezhetik. Ha ugyanis a fellebbező nem alapíthatná ily módon fellebbezését a Törvényszék előtt már felhasznált jogalapokra és érvekre, a fellebbezési eljárás részben értelmét vesztené (2017. január 19‑iBizottság kontra Total és Elf Aquitaine ítélet, C‑351/15 P, EU:C:2017:27, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. május 17‑iPortugália kontra Bizottság ítélet, C‑337/16 P, EU:C:2017:381, 20. pont).

35

A jelen ügyben a fellebbezés teljes egésze kellően pontosan határozza meg a megtámadott ítélet kifogásolt pontjait, valamint azokat az okokat, amelyek miatt azok esetében – a fellebbezők szerint – a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, és nem szorítkozik az érvek puszta megismétlésére vagy átvételére – amint azt a Bizottság állította –, ami következésképpen lehetővé teszi, hogy a Bíróság elvégezze a jogszerűség felülvizsgálatát.

36

E körülmények között el kell utasítani a Bizottság által felhozott elfogadhatatlansági kifogást, amennyiben az a fellebbezés teljes egészére irányul.

37

Mindamellett e megállapítás semmiben nem befolyásolja a külön‑külön figyelembe vett egyes jogalapok elfogadhatóságának vizsgálatát (2016. június 14‑iMarchiani kontra Parlament ítélet, C‑566/14 P, EU:C:2016:437, 34. pont; 2017. május 4‑iRFA International kontra Bizottság ítélet, C‑239/15 P, nem tették közzé, EU:C:2017:337, 20. pont).

38

Fellebbezésük alátámasztására a fellebbezők kilenc jogalapra hivatkoznak.

39

Az első öt jogalap azon alapul, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot a T‑87/14. sz. ügyben felhozott és az azon 2013. októberi vitatott jogi aktusok ellen irányuló jogellenességi kifogás alátámasztása céljából hivatkozott jogalapok vizsgálata során, amely jogi aktusokkal a Tanács módosította az azon személyek és szervezetek jegyzékeibe való felvétellel kapcsolatos kritériumokat, akiknek, illetve amelyeknek a vagyonát befagyasztották.

40

A négy utolsó fellebbezési jogalap az ugyanezen ügyben hivatkozott azon vitatott 2013. novemberi jogi aktusok megsemmisítésével kapcsolatos jogalapok Törvényszék általi vizsgálatának kifogásolására irányul, amely jogi aktusokkal a Tanács – egyrészről az IRISL vonatkozásában a 2013/497 határozattal módosított 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és a 971/2013 rendelettel módosított 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének b) pontjában említett jegyzékbevételi kritérium (a továbbiakban: az 1747. (2007) sz. határozat megsértésével kapcsolatos kritérium), másrészről pedig a többi fellebbező vonatkozásában a 2013/497 határozattal módosított 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és a 971/2013 rendelettel módosított 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének e) pontjában említett jegyzékbevételi kritérium (a továbbiakban: az IRISL‑lel fennálló kapcsolatra vonatkozó kritérium) alapján – újból felvette a fellebbezők nevét a vitatott jegyzékekbe.

41

Elsősorban a második és a nyolcadik jogalapot kell megvizsgálni az első és a hatodik jogalap harmadik részével együtt, amelyek a 2013. szeptember 16‑i ítélet következményeivel kapcsolatos téves jogalkalmazáson alapulnak, másodsorban az első jogalap második részét kell megvizsgálni, amely azon alapul, hogy a Törvényszék nem adott választ arra az érvre, amely szerint a Tanács nem szolgált objektív indokkal az azon személyek és szervezetek jegyzékeibe való felvételre vonatkozó kritériumok 2013. októberi vitatott jogi aktusok általi módosítására, akiknek, illetve amelyeknek a vagyonát befagyasztották, és nem is igazolta ezt a módosítást, harmadsorban a védelemhez való jog megsértésére alapított negyedik és hetedik jogalapot kell megvizsgálni, negyedsorban a harmadik, az ötödik és a kilencedik jogalapot az első jogalap és első részével és a hatodik jogalap második részével együtt, amelyek az arányosság elvének és alapvető jogoknak a megsértésén, valamint azon alapulnak, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot annak megállapításakor, hogy a Tanács nem élt vissza a hatáskörével, utolsósorban pedig a hatodik jogalap első részét kell megvizsgálni, amely azon alapul, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem állapította meg, hogy a Tanács több nyilvánvaló értékelési hibát követett el.

42

Második és nyolcadik jogalapjukban, valamint első és hatodik jogalapjuk harmadik részében a fellebbezők lényegében azzal érvelnek, hogy a Törvényszék tévesen vélte úgy, hogy a jogerős 2013. szeptember 16‑i ítélet alapján a Tanács anélkül fogadhatta el a vitatott 2013. októberi és 2013. novemberi jogi aktusokat, hogy megsértené a jogerő, a bizalomvédelem, a jogbiztonság és a ne bis in idem elvét, illetve az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 47. cikke szerinti hatékony jogorvoslathoz való jogot. A vitatott 2013. októberi jogi aktusok egyetlen indokát az ezen ítélet megkerülése képezi.

43

A fellebbezők úgy vélik, hogy ezekkel az elvekkel ellentétes az, hogy a Tanács átalakítsa a jegyzékbevételi kritériumokat azzal a céllal, hogy őket újból felvegye a vitatott jegyzékekbe, ha nem változott a tényállás vagy nem merültek fel új bizonyítékok, holott a 2013. szeptember 16‑i ítélet megállapította, hogy nem áll fenn kapcsolat a fegyverek átadásának az 1747. (2007) sz. határozat 5. pontjában előírt tilalma és az atomfegyverek elterjedése között és elutasította az IRISL‑lel kapcsolatban álló szervetekre vonatkozó jegyzékbevételi kritériumot. Márpedig az IRISL újbóli jegyzékbe vétele ugyanazokon az 1747. (2007) sz. határozat 2009‑ben elkövetett állítólagos megsértésével kapcsolatos állításokon alapul, amelyek az IRISL – 2013. szeptember 16‑i ítélettel megsemmisített – eredeti felvételének alapját képezték. A Törvényszék annak megállapítására szorítkozott, hogy ezek a cselekmények kellően aktuálisak.

44

A fellebbezők hozzáfűzik, hogy az a lehetőség, hogy az első jegyzékbevétel megsemmisítését követően valamely személyt vagy szervezetet újból fel lehet venni azon személyek és szervezetek jegyzékébe, akiknek, illetve amelyeknek a vagyonát befagyasztották, nem ruházza fel az Európai Unió Tanácsát abszolút és korlátlan hatáskörrel az ugyanazon, de eltérően jellemzett cselekmények alapján történő újbóli jegyzékbe vétellel kapcsolatban. A megtámadott ítélet 186–189. pontja tehát téves. Egy ettől eltérő értelmezés pusztán „elnyújtaná” a jogvitát, és megfosztaná értelmétől a hatékony jogorvoslathoz való jogot.

45

A Bizottság által támogatott Tanács vitatja a fellebbezők érvelését.

46

Mindenekelőtt – amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 183. pontjában helytállóan emlékeztetett – az uniós bíróságok által hozott, megsemmisítést kimondó ítéletek, miután jogerőssé váltak, anyagi jogerővel rendelkeznek. Ez nemcsak a megsemmisítést kimondó ítélet rendelkező részére vonatkozik, hanem kiterjed az indokolásra is, amely a rendelkező rész szükséges alátámasztását alkotja, és ennélfogva attól elválaszthatatlan (2018. november 29‑iNational Iranian Tanker Company kontra Tanács ítélet, C‑600/16 P, EU:C:2018:966, 42. pont; 2018. november 29‑iBank Tejarat kontra Tanács ítélet, C‑248/17 P, EU:C:2018:967, 70. pont).

47

Ezen túlmenően – az állandó ítélkezési gyakorlat szerint – az anyagi jogerő kizárólag azokhoz a ténybeli és jogi kérdésekhez kapcsolódik, amelyekkel a bírósági határozatban ténylegesen vagy szükségszerűen foglalkoztak (2011. március 29‑iThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet, C‑352/09 P, EU:C:2011:191, 123. pont; 2017. szeptember 13‑iPappalardo és társai kontra Bizottság ítélet, C‑350/16 P, EU:C:2017:672, 37. pont), amint az a megtámadott ítélet 184. pontjából kitűnik.

48

A jelen ügyben – amint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 185. pontjában helytállóan megállapította – rá kell mutatni, hogy a 2013. szeptember 16‑i ítéletben a Törvényszék az IRISL eredeti felvételét semmisítette meg, miután egyrészről az ezen ítélet 38. és 39. pontjában megállapította, hogy e jegyzékbe vételnek a jegyzékbe vett valamely személy vagy szervezet számára a Biztonsági Tanács határozatainak megsértésében nyújtott segítségre vonatkozó indokolása nem elegendő, másrészről pedig miután az említett ítélet 58. és 66. pontjában megállapította, hogy a Tanács nem bizonyította, hogy az IRISL – azáltal, hogy az 1747. (2007) sz. határozat 5. pontjában előírt tilalom megsértésével három alkalommal hadianyagot adott át – elősegítette az atomfegyverek elterjedését. Ezzel ugyanakkor a Törvényszék nem vonta kétségbe e három cselekmény helytállóságát, sem pedig az azokkal kapcsolatos bizonyítékokat.

49

Ezzel szemben – amint az a megtámadott ítélet 80., 186. és 187. pontjából szintén helytállóan kitűnik – a Törvényszék a 2013. szeptember 16‑i ítéletben nem hozott határozatot sem az IRISL eredeti felvételének alapjául szolgáló, az atomfegyverek elterjedésének elősegítésére és a jegyzékbe vett valamely személy vagy szervezet számára a Biztonsági Tanács határozatainak megsértésében nyújtott segítségre alapított jegyzékbevételi kritériumok érvényességéről, sem pedig – esetleges jelleggel – arról, hogy az IRISL jegyzékbe vétele igazolt volt‑e az 1747. (2007) sz. határozat megsértésével kapcsolatos kritérium alapján.

50

Ami az IRISL‑től eltérő többi fellebbezőt illeti, a megtámadott ítélet 188. pontjából szintén helytállóan az is kitűnik, hogy a 2013. szeptember 16‑i ítéletben a Törvényszék annak megállapítására szorítkozott, hogy az a körülmény, hogy ők az IRISL tulajdonában vagy ellenőrzése alatt állnak, vagy annak nevében járnak el, nem igazolja az őket érintő korlátozó intézkedések elfogadását és fenntartását, mivel magát az IRISL‑t nem vették fel érvényesen azon személyek és szervezetek jegyzékeibe, akiknek, illetve amelyeknek a vagyonát befagyasztották, a Törvényszék ugyanakkor nem vizsgálta azon kritériumok jogszerűségét, amelyeken a felvételük alapult, sem pedig azt, hogy megfelelnek‑e ezeknek a kritériumoknak.

51

Márpedig – amint azt a főtanácsnok indítványának 106. pontjában megállapította – nem következik a Törvényszék által a 2013. szeptember 16‑i ítéletben tett és a jelen ítélet 48–50. pontjában felidézett azon megállapításokból, amelyekhez a jelen ítélet 46. és 47. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján anyagi jogerő kapcsolódik, hogy a Tanács a 2013. szeptember 16‑i ítéletnek való megfelelés céljából hozott intézkedésekkel összefüggésben nem dönthetett úgy, hogy a fellebbezők eredeti felvételének alapjául szolgáló, már fennálló jegyzékbevételi kritériumokat fenntartja, és hogy – jogalkotói szerepkörében – nem is igazíthatta ki azokat azzal a céllal, hogy az erre a célra rendelkezésére álló jogi eszközök megerősítésével törekedjen azon célkitűzés elérésére, hogy nyomást gyakoroljon az Iráni Iszlám Köztársaságra az atomfegyverek elterjedését célzó programjának beszüntetése végett.

52

E tekintetben – amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 186. pontjában helytállóan rámutatott – meg kell állapítani, hogy az IRISL‑nek a vitatott jegyzékekbe való újbóli felvétele olyan kritériumon alapult, amely eltért azoktól, amelyek alapján a 2013. szeptember 16‑i ítélettel megsemmisített határozatok felvették őt a jegyzékbe, ekként pedig eltérő jogalapon is alapult (lásd ebben az értelemben: 2018. november 29‑iBank Tejarat ítélet, C‑248/17 P, EU:C:2018:967, 74. pont).

53

Egyebekben pontosítani kell, hogy a Bíróság már megállapította, hogy az azon jogi aktusokat érintő jogellenesség, amelyekkel valamely személyt vagy szervezetet felvettek azon személyek és szervezetek jegyzékébe, akiknek, illetve amelyeknek a vagyonát befagyasztották – a Tanács által az e jogi aktusok ténybeli alapjának alátámasztása céljából benyújtott bizonyítékok elégtelensége miatt – nem akadályozhatta ezt az intézményt abban, hogy az érintett személy vagy szervezet helyzetének felülvizsgálatát követően a már fennálló vagy rendelkezésre álló ténybeli elemek alapján új korlátozó intézkedéseket fogadjon el (lásd ebben az értelemben: 2018. november 29‑iNational Iranian Tanker Company kontra Tanács ítélet, C‑600/16 P, EU:C:2018:966, 45. és 56. pont; 2018. november 29‑iBank Tejarat kontra Tanács ítélet, C‑248/17 P, EU:C:2018:967, 73. és 82. pont).

54

Márpedig – a fellebbezők állításával ellentétben – a többi fellebbező helyzetét illetően már önmagában új elemet képezett az IRISL‑nek a vitatott jegyzékekbe való újbóli felvétele, amely az azon kritériumoktól eltérő kritériumon alapult, amelyek alapján a 2013. szeptember 16‑i ítélet kihirdetéséig szerepelt a jegyzékben, amint az a megtámadott ítélet 132. és 186. pontjából kitűnik.

55

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 90. és 189. pontjában megállapította, hogy a 2013. szeptember 16‑i ítélethez fűződő jogerővel nem ellentétes a vitatott 2013. októberi és 2013. novemberi jogi aktusok elfogadása.

56

A fellebbezők azon érvét illetően, amely szerint a Törvényszék a 2013. szeptember 16‑i ítéletben megállapította, hogy nem áll fenn kapcsolat az 1747. (2007) sz. határozat 5. pontjában előírt tilalom és az atomfegyverek elterjedése között, ez az említett ítélet téves értelmezésének minősül, mivel – amint az az említett ítélet 49. pontjából kitűnik – a Törvényszék az atomfegyverek elterjedésének elősegítésén alapuló jegyzékbevételi kritérium értelmezésére, valamint e kritériumnak az elé terjesztett ügyben történő alkalmazására szorítkozott, többek között annak megállapításával, hogy az 1747. (2007) sz. határozat 5. pontjában és az 1737. (2006) sz. határozat 7. pontjában előírt tilalmak eltérőek, és nem szükségszerűen minden körülmények között ugyanazokra az árukra és technológiákra vonatkoznak. Ugyanezen ítélet 52. pontjában ezután megállapította, hogy az elé terjesztett információk nem tartalmaznak arra irányuló bizonyítékokat, amelyek arra utalnak, hogy a jelen ítélet 48. pontjában felidézett három esetben érintett árukra ugyanakkor az 1737. (2006) sz. határozat 7. pontjában előírt, az atomfegyverek elterjedésével kapcsolatos felszerelések tilalma is vonatkozott.

57

A bizalomvédelem elvét illetően emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a megtámadott ítélet 191. pontjából kitűnik – a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében az ezen elvre való hivatkozás joga minden jogalanyt megillet, akiben valamely uniós intézmény – konkrét ígéretet téve neki – megalapozott várakozásokat kelt. Ezzel szemben senki nem hivatkozhat ezen elv megsértésére az említett biztosítékok hiányában (lásd ebben az értelemben: 2017. szeptember 13‑iPappalardo és társai kontra Bizottság ítélet, C‑350/16 P, EU:C:2017:672, 39. pont; 2018. február 21‑iKreuzmayr ítélet, C‑628/16, EU:C:2018:84, 46. pont).

58

Márpedig – a fellebbezők állításával ellentétben – a 2013. szeptember 16‑i ítélet nem keletkeztethetett jogos elvárásokat a fellebbezőkben az iránt, hogy a Tanács ezen ítéletet követően nem módosíthatja az alkalmazandó jegyzékbevételi kritériumokat, illetve hogy – az említett ítéletet tiszteletben tartva – nem hozhat a jövőre nézve a vitatott jegyzékekbe való újbóli felvételre vonatkozó határozatot. Annál is inkább, mivel – amint az a megtámadott ítélet 193. és 194. pontjából kitűnik – a Törvényszék a 2013. szeptember 16‑i ítélet 64. és 82. pontjában pontosította, hogy jogalkotói szerepkörében a Tanács kiigazíthatja az alkalmazandó szabályozást azzal a céllal, hogy kibővítse azon esetek körét, amelyekben korlátozó intézkedések fogadhatók el, valamint hogy két hónap tíznapos határidő áll a rendelkezésére a megállapított jogsértések orvoslása céljából adott esetben oly módon, hogy a fellebbezőkkel szemben új korlátozó intézkedéseket fogad el. E körülmények között – és amennyiben fellebbezésükben a fellebbezők semmiféle további pontos érvet nem hoznak fel annak alátámasztására, hogy a Törvényszék megsértette a jogbiztonság elvét – ezt a jogsértést sem lehet megállapítani.

59

A Charta 50. cikkében garantált ne bis in idem elvét illetően elegendő emlékeztetni arra, hogy a korlátozó intézkedések megelőző jellegűek (lásd ebben az értelemben: 2011. december 21‑iAfrasiabi és társai ítélet, C‑72/11, EU:C:2011:874, 44. pont; 2013. július 18‑iBizottság és társai kontra Kadi ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 132. pont), ily módon az ilyen intézkedések érvényességének kifogásolása céljából nem lehet hivatkozni erre az elvre, amely az azon jogsértés miatt indított büntető jellegű eljárásokra és szankciókra vonatkozik, amely tekintetében a személyt jogerős büntetőítélet már felmentette vagy elítélte.

60

Ebből következik, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 90., 196. és 199. pontjában úgy vélte, hogy a Tanács nem sértette meg a bizalomvédelem és a jogbiztonság, valamint a ne bis in idem elvét.

61

A fellebbezők végezetül azzal érvelnek, hogy a Törvényszék megsértette a hatékony jogorvoslathoz való, a Charta 47. cikkében rögzített jogukat, mivel nem állapította meg, hogy új tények vagy bizonyítékok hiányában a Tanács nem módosíthatja a jegyzékbevételi kritériumokat azért, hogy őket újból felvegye a vitatott jegyzékekbe.

62

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy ez a cikk biztosítja az uniós jogban az 1950. november 4‑én Rómában aláírt, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 6. cikkének (1) bekezdésében és 13. cikkében biztosított védelmet. Az említett 47. cikk első bekezdése megköveteli, hogy mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, a hivatkozott cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz. A hatékony bírói jogvédelem elve azonban nem akadályozhatja meg a Tanácsot abban, hogy e személy vagy szervezet eredeti felvételének alapjául szolgáló indoktól eltérő indokok vagy más bizonyítékokon alapuló, azonos indok alapján újból felvegyen valamely személyt vagy szervezetet azon személyek és szervezetek jegyzékeibe, akiknek, illetve amelyeknek a vagyonát befagyasztották. Ezen elv célja ugyanis annak biztosítása, hogy a sérelmet okozó jogi aktust bíróság előtt meg lehessen támadni, és nem annak biztosítása, hogy egy új, különböző indokokon alapuló jogi aktust ne lehessen elfogadni (lásd ebben az értelemben: 2018. november 29‑iNational Iranian Tanker Company kontra Tanács ítélet, C‑600/16 P, EU:C:2018:966, 53. és 54. pont). Ennélfogva – és figyelemmel a jelen ítélet 53. és 54. pontjában említett megfontolásokra – az említett elvvel nem volt ellentétes a vitatott 2013. októberi és 2013. novemberi jogi aktusok elfogadása.

63

A fentiekre figyelemmel a második és a nyolcadik jogalapot, valamint az első és a hatodik jogalap harmadik részét el kell utasítani.

64

Első jogalapjuk második részében a fellebbezők előadják, hogy a Törvényszék a megtámadott ítéletben nem vizsgálta az előtte felhozott azon kifogást, amely azon alapult, hogy a Tanács nem szolgált objektív indokkal az azon személyek és szervezetek jegyzékeibe való felvételre vonatkozó kritériumok 2013. októberi vitatott jogi aktusok általi módosítására, akiknek, illetve amelyeknek a vagyonát befagyasztották, és nem is igazolta ezt a módosítást.

65

A Bizottság által támogatott Tanács fenntartja, hogy az első jogalap második része nem megalapozott.

66

Amennyiben első jogalapjuk második részében a fellebbezők azzal érvelnek, hogy a Törvényszék nem reagált azon érvükre, amely szerint a jegyzékbevételi kritériumok nem voltak észszerűen igazoltak, elegendő megállapítani, hogy a megtámadott ítélet 65–78. pontjában a Törvényszék hivatkozott azokra az okokra, amelyek miatt ezeket a kritériumokat – véleménye szerint – igazoltnak és arányosnak kell tekinteni. Ebből következik, hogy a Törvényszék reagált erre az érvre.

67

Amennyiben az első fellebbezési jogalap második részét akként kell érteni, hogy az amiatt bírálja a Törvényszéket, hogy az hivatalból nem hozta fel az azon 2013. októberi vitatott jogi aktusok formális indokolásának hiányát, amely jogi aktusokkal a Tanács módosította az azon személyek és szervezetek jegyzékeibe való felvételre vonatkozó kritériumokat, akiknek, illetve amelyeknek a vagyonát befagyasztották, a következőket kell megállapítani.

68

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az EUMSZ 296. cikkben megkövetelt indokolásnak világosan és egyértelműen tükröznie kell a jogi aktust elfogadó intézmény érvelését oly módon, hogy lehetővé tegye az érdekeltek számára az elfogadott intézkedések igazolásának megismerését, illetve a hatáskörrel rendelkező bíróság számára a felülvizsgálat gyakorlását (lásd ebben az értelemben: 2012. november 15‑iAl‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa ítélet, C‑539/10 P és C‑550/10 P, EU:C:2012:711, 138. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2012. november 15‑iTanács kontra Bamba ítélet, C‑417/11 P, EU:C:2012:718, 50. pont).

69

Ennek az indokolásnak azonban a szóban forgó jogi aktus jellegéhez és elfogadásának körülményeihez kell igazodnia. Az indokolási kötelezettséget az eset összes körülményeire, így különösen a jogi aktus tartalmára, a felhívott indokok jellegére és a címzettek vagy a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett egyéb személyek magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell vizsgálni. Nem követelmény, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, minthogy az indokolás megfelelőségét nemcsak a szövegére, hanem a körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére figyelemmel is meg kell vizsgálni (lásd ebben az értelemben: 2012. november 15‑iAl‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa ítélet, C‑539/10 P és C‑550/10 P, EU:C:2012:711, 139. és 140. pont; 2016. szeptember 8‑iIranian Offshore Engineering & Construction kontra Tanács ítélet, C‑459/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:646, 24. pont).

70

Elsősorban meg kell állapítani, hogy a 2013/497 határozat (2) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a jegyzékbe vett személyeknek a Biztonsági Tanács vonatkozó határozatainak vagy a 2010/413/KKBP határozat rendelkezéseinek elkerülésében vagy megsértésében segítséget nyújtó személyekre és szervezetekre kiterjedő, az azon személyek és szervezetek jegyzékeibe való felvételre vonatkozó kritériumokat, akiknek, illetve amelyeknek a vagyonát befagyasztották, ki kell igazítani annak érdekében, hogy azok azon személyeket és szervezeteket is tartalmazzák, akik/amelyek elkerülték vagy megsértették e rendelkezéseket. Ezt az indokolást lényegében a 971/2013 rendelet (2) preambulumbekezdése is átveszi.

71

Az IRISL vitatott jegyzékekbe való újbóli felvételének alapját képező, az 1747. (2007) sz. határozat megsértésével kapcsolatos kritérium Tanács általi elfogadásának indokolása tehát egyértelműen kitűnik a vitatott 2013. októberi jogi aktusok szövegéből. Egyebekben – amint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 68. pontjában megállapította – a korlátozó intézkedések elfogadását előíró általános uniós szabályokat a Biztonsági Tanács azon határozatai szövegének és tárgyának fényében kell értelmezni, amelyeket e szabályok végrehajtanak (lásd ebben az értelemben: 2008. szeptember 3‑iKadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑402/05 P és C‑415/05 P, EU:C:2008:461, 297. pont; 2011. november 16‑iBank Melli Irán kontra Tanács ítélet, C‑548/09 P, EU:C:2011:735, 104. pont).

72

Másodsorban mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a 2013/497 határozat (1) és (3) preambulumbekezdése az e határozattal módosított 2010/413 határozatra utal, amely 20. cikke (1) bekezdésének b) pontja már előírja az IRISL tulajdonában lévő, ellenőrzése alatt álló vagy nevében eljáró személyek és szervezetek pénzeszközeinek befagyasztását.

73

A 971/2013 rendelet – hasonlóképpen – nemcsak ezekre a határozatokra, hanem az e rendelettel módosított 267/2012 rendeletre is vonatkozik, amelynek 23. cikke (2) bekezdésének e) pontja már szintén előírta az ilyen személyek és szervezetek pénzeszközeinek befagyasztását. Ez a 267/2012 rendelet a 961/2010 rendelet helyébe lépett, amely végrehajtotta a 2010/413 határozatot és 16. cikkében előírta az IRISL tulajdonában lévő vagy ellenőrzése alatt álló személyek és szervezetek pénzeszközeinek befagyasztását.

74

Ezután a 2010/413 határozat (4) és (5) preambulumbekezdése az 1929. (2010) sz. határozat Biztonsági Tanács általi elfogadására, valamint a 2010. június 17‑i nyilatkozatra hivatkozik, amellyel az Európai Tanács kifejezetten felkérte az Európai Unió Tanácsát az 1929. (2010) sz. határozatban előírt intézkedéseket végrehajtó intézkedések, valamint „kísérő intézkedések” elfogadására. Ezen intézkedéseknek az iráni közlekedési ágazatra, többek között az „IRISL társaságra és leányvállalataira” kellett vonatkozniuk.

75

A 2010/413 határozat (7) és (8) preambulumbekezdése egyébként kifejti, hogy az 1929. (2010) sz. határozat kiterjesztette az 1737. (2006) sz. határozat által kirótt pénzügyi és utazási korlátozásokat az IRISL‑hez kötődő szervezetekre, valamint hogy a 2010. június 17‑i nyilatkozatnak megfelelően a pénzeszközök befagyasztását a Biztonsági Tanács által meghatározott személyekre és szervezetekre kell alkalmazni, azonos kritériumok felhasználásával. A 961/2010 rendelet ugyanúgy a 2010/413 határozatra, az 1929. (2010) sz. határozatra és a 2010. június 17‑i nyilatkozatra hivatkozott.

76

E tényezőkre figyelemmel az IRISL‑re vonatkozó korlátozó intézkedések hatékonyságának biztosítása, ekként pedig az IRISL közvetítésével az intézkedések esetleges megkerülésének megelőzése céljából az IRISL leányvállalatai – és konkrétabban a hozzá kötődő személyek és szervezetek – pénzeszközeinek befagyasztását a 2010/413 határozattal és a 961/2010 rendelettel előíró rendelkezések Tanács általi elfogadásának indokolása világosan és egyértelműen kitűnik ezekből a jogi aktusokból, tekintettel azok hátterére, valamint az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben hozott korlátozó intézkedésekre irányadó szabályok összességére.

77

Ez a fellebbezők számára jól ismert kontextus, e szabályok összessége pedig lehetővé tette számukra az említett rendelkezések indokolásának megértését és a Törvényszék számára a felülvizsgálat lefolytatását.

78

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a vitatott 2013. októberi jogi aktusok jogilag megkövetelt módon indokolják az IRISL tulajdonában lévő, ellenőrzése alatt álló vagy nevében eljáró szervezetek pénzeszközeinek befagyasztását előíró jegyzékbevételi kritérium fenntartását, valamint e kritériumnak az IRISL számára biztosítást vagy más alapvető szolgáltatást nyújtó szervezetekre történő kiterjesztését.

79

A fentiekből következik, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor nem hozta fel hivatalból a vitatott 2013. októberi jogi aktusok indokolásának hiányát.

80

Ebből következik, hogy az első jogalap második részét el kell utasítani.

81

Negyedik és hetedik jogalapjukban a fellebbezők előadják, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy védelemhez való jogukat tiszteletben tartották a vitatott 2013. októberi és 2013. novemberi jogi aktusok elfogadása során. A fellebbezők elsősorban azzal érvelnek, hogy mivel az IRISL‑lel fennálló kapcsolatra vonatkozó kritérium kifejezetten megnevezte ezt a szervezetet, ezt személyhez fűződő kritériumnak kellett tekinteni, ily módon a Tanács köteles volt őket tájékoztatni a tervezett módosításokról és lehetővé tenni számukra, hogy előterjesszék észrevételeiket. A fellebbezők másodsorban előadják, hogy a Tanács nem vette figyelembe az IRISL észrevételeit, mielőtt újbóli jegyzékbe vételéről határozott, valamint hogy őket az előtt vette fel újból a vitatott jegyzékekbe, hogy reagált volna észrevételeikre, és hogy átadta volna nekik az ezen újbóli jegyzékbe vételt igazoló dokumentumokat.

82

A Bizottság által támogatott Tanács vitatja a negyedik és a hetedik jogalap megalapozottságát.

83

Elsősorban emlékeztetni kell arra, hogy ami az egyedi hatályú korlátozó intézkedéseket illeti, a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartása megköveteli különösen, hogy az Unió hatáskörrel rendelkező hatósága közölje az érintett személlyel azokat az információkat, amelyekkel e hatóság az említett személy tekintetében – határozatának megalapozásához – rendelkezik (2017. március 28‑iRosneft ítélet, C‑72/15, EU:C:2017:236, 121. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

84

A jelen ügyben azonban a fellebbezők nem vitatják, hogy az IRISL‑lel fennálló kapcsolatra vonatkozó, a vitatott 2013. októberi jogi aktusokból eredő kritérium általános hatályú jogi aktust képez, amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 97. pontjában helyesen emlékeztetett, mivel az objektív és elvont módon határozza meg a magától az IRISL‑től eltérő személyek és szervezetek egy olyan kategóriáját, amelyekre korlátozó intézkedéseket lehet alkalmazni, nem vitatják továbbá azt sem, hogy az IRISL‑től eltérő fellebbezőket ez a kritérium nem érinti egyedileg.

85

E körülmények között a Tanácsnak nem volt feladata, hogy az IRISL‑lel fennálló kapcsolatra vonatkozó kritérium elfogadása előtt közölje a rendelkezésre álló információkat az IRISL‑től eltérő fellebbezőkkel.

86

Ami magát az IRISL‑t illeti, meg kell állapítani, hogy az említett kritérium nem teszi lehetővé egyedi korlátozó intézkedések vele szembeni elfogadását, ily módon ugyanezen kritériumnak az általa hivatkozott személyhez fűződő jellege nem keletkeztet kötelezettséget a Tanács számára arra vonatkozóan, hogy alkalmazza a jelen ítélet 83. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. Meg kell állapítani, hogy a vitatott 2013. októberi jogi aktusokat megelőző szabályozás mindenesetre már előírta ezt a személyhez fűződő kritériumot az IRISL esetében, ily módon a szóban forgó módosítással kapcsolatos információ hiánya nem okozott sérelmet számára, közelebbről pedig egyáltalán nem fosztotta meg attól a lehetőségtől, hogy – adott esetben a 2013. szeptember 16‑i ítélet kihirdetése után – a Tanácshoz forduljon azzal a céllal, hogy kifejtse az e kritérium egyedi jellegével kapcsolatos álláspontját.

87

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot annak megállapításakor, hogy az említett jogi aktusok elfogadása során a Tanács nem sértette meg a fellebbezők védelemhez való jogát.

88

Másodsorban, azt a kérdést illetően, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta‑e a jogot annak a megtámadott ítélet 173–181. pontjában való megállapításakor, hogy a fellebbezőknek a vitatott jegyzékekbe való újbóli felvétele során a Tanács nem sértette meg a védelemhez való jogukat, emlékeztetni kell arra, hogy a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó olyan későbbi határozat esetén, amellyel valamely személy vagy szervezet nevét továbbra is fenntartják a pénzeszközök befagyasztásával érintett személyek és szervezetek jegyzékén, az ilyen határozat elfogadását főszabály szerint meg kell előznie a terhelő bizonyítékok közlésének, valamint az érintett személy vagy szervezet számára biztosított azon lehetőségnek, hogy meghallgassák (lásd ebben az értelemben: 2011. december 21‑iFranciaország kontra People’s Mojahedin Organization of Iran ítélet, C‑27/09 P, EU:C:2011:853, 62. pont; 2016. április 7‑iCentral Bank of Iran kontra Tanács ítélet, C‑266/15 P, EU:C:2016:208, 32).

89

Amennyiben közölték azokat a kellően pontos információkat, amelyek alapján az érdekelt megfelelően ismertetheti az álláspontját a Tanács által a terhére rótt terhelő bizonyítékokról, a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elve alapján ez az intézmény nem köteles önként biztosítani az ügy irataiban szereplő dokumentumokhoz való hozzáférést. Csak az érdekelt fél kérelmére köteles a Tanács biztosítani a mindazokhoz a nem bizalmas jellegű adminisztratív dokumentumokhoz való hozzáférést, amelyek a szóban forgó intézkedésre vonatkoznak (lásd ebben az értelemben: 2011. november 16‑iBank Melli Irán kontra Tanács ítélet, C‑548/09 P, EU:C:2011:735, 92. pont; 2016. július 28‑iTomana és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑330/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:601, 66. pont).

90

Azt is pontosítani kell, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az ezen intézkedésekkel már érintett személyek tekintetében a korlátozó intézkedéseket fenntartó jogi aktusok elfogadását megelőző meghallgatáshoz való jog akkor kötelező, amikor a Tanács új bizonyítékokat vett figyelembe e személyekkel szemben, nem pedig akkor, amikor az ilyen további szerepeltetés ugyanazon indokokon alapul mint amelyek igazolták a kérdéses korlátozó intézkedéseket előíró eredeti jogi aktus elfogadását (lásd ebben az értelemben: 2011. december 21‑iFranciaország kontra People’s Mojahedin Organization of Iran ítélet, C‑27/09 P, EU:C:2011:853, 63. pont; 2016. július 28‑iTomana és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑330/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:601, 67. pont).

91

A jelen ügyben – amint arra a főtanácsnok indítványának 190. pontjában rámutatott – a releváns időpont annak értékeléséhez, hogy a Tanács tiszteletben tartotta‑e a fellebbezők meghallgatáshoz való jogát, az az időpont, amikor a Tanács őket újból felvette a vitatott jegyzékekbe, vagyis 2013. november 26. Márpedig – amint az a megtámadott ítélet 173–175. pontjából kitűnik – a Tanács a 2013. október 22‑i, illetve október 30‑i levelében közölte a fellebbezőkkel a tervezett újbóli jegyzékbe vétel indokait, amelyek ugyanazokon a ténybeli elemeken alapulnak, mint az eredeti felvételre vonatkozóan 2010‑ben elfogadott határozatokban szereplők, és amelyek lényegében megegyeznek azokkal, ily módon a fellebbezők számára már ismert információkról van szó. A megtámadott ítélet 176–180. pontjából egyébként kitűnik, hogy a fellebbezők – 2013. november 15‑i, illetve november 19‑i levelükben – a vitatott 2013. novemberi jogi aktusok elfogadását megelőzően terjesztették elő az ezen információkra vonatkozó észrevételeiket, amelyekre a Tanács 2013. november 27‑én, az iratok közlésével válaszolt.

92

Ezen túlmenően – amint arra a főtanácsnok indítványának 193. pontjában rámutatott – a fellebbezők állításával ellentétben a tervezett korlátozó intézkedések elfogadása előtt a Tanács nem köteles reagálni az érintett személy vagy szervezet által előterjesztett észrevételekre. E reagálásnak az érdekeltek meghallgatását követően történő megküldése ugyanis azon jogi aktus indokolásához kapcsolódik, amelyekkel ezeket az intézkedések elfogadták, semmint a védelemhez való jog tiszteletben tartásához.

93

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor úgy vélte, hogy a Tanács a vitatott 2013. novemberi jogi aktusok elfogadása során nem sértette meg a fellebbezők védelemhez való jogát.

94

Ebből következik, hogy a negyedik és a hetedik jogalapot el kell utasítani.

95

Harmadik, ötödik és kilencedik jogalapjukban, valamint első jogalapjuk első részében és hatodik jogalapjuk második részében a fellebbezők azzal érvelnek, hogy a Törvényszék tévesen vélte úgy egyrészt a megtámadott ítélet 63., 71., 74. és 76. pontjában, hogy a vitatott 2013. októberi jogi aktusok igazoltak és arányosak az Iránban az atomfegyverek elterjedése elleni küzdelemre irányuló célkitűzéssel, másrészt pedig a megtámadott ítélet 93–95. pontjában, hogy az e célkitűzésnek a 2013. szeptember 16‑i ítéletet követően – véleményük szerint – nem megfelelő jogi aktusok elfogadása nem minősül a Tanács részéről hatáskörrel való visszaélésnek. A Törvényszék ezenfelül tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy vélte, hogy a vitatott 2013. októberi és 2013. novemberi jogi aktusok nem sértették indokolatlanul és aránytalanul alapvető jogaikat, különösen a tulajdonhoz való jogukat és a jóhírnevük tiszteletben tartásához való jogukat.

96

A fellebbezők mindenekelőtt azt állítják, hogy az 1747. (2007) sz. határozat megsértésével kapcsolatos kritérium nem megfelelő Iránban az atomfegyverek elterjesztése elleni küzdelemre irányuló célkitűzés elérésére és nem is arányos azzal, mivel nem áll fenn kapcsolat az e határozat 5. pontjában megtiltott fegyverszállítás, az érintett szervezet tevékenységei, valamint az atomfegyverek elterjedése között. Ugyanez a helyzet az IRISL‑lel fennálló kapcsolatra vonatkozó kritérium esetében, mivel csak akkor igazolt egy lányvállalatnak az olyan szervezetek jegyzékébe való felvétele, amelyek vagyonát befagyasztották, ha az anyavállalat részt vett az atomfegyverek elterjedésében.

97

A fellebbezők ezután úgy vélik, hogy a Törvényszék érvelése ellentmondásos. Megerősítve e kritériumok jogszerűségét – de annak kifejtése nélkül, hogy ezek mennyiben alkalmasak e célkitűzés elérésére és mennyiben arányosak azzal – tévesen vélte úgy a megtámadott ítélet 101. és 102. pontjában, hogy az említett kritériumok nem jelentik azt, hogy kapcsolat áll fenn a fellebbezők és az atomfegyverek elterjedése között, és nem is kötelezte a Tanácsot e kapcsolat bizonyítására. A Törvényszék ezzel túl tágan értelmezte ezeket a kritériumok.

98

A fellebbezők hozzáfűzik, hogy a Törvényszék azt sem elemezte, hogy a vitatott jegyzékekbe való újbóli felvételük mennyiben teszi lehetővé az említett cél elérését és az Iráni Iszlám Köztársaságra való nyomásgyakorlást, holott az IRISL – ellentétben a megtámadott ítéletben foglaltakkal – nem áll az iráni kormány tulajdonában, sem pedig annak ellenőrzése alatt. A fellebbezők végül pontosítják, hogy az IRISL újbóli, kifejezett megnevezése révén az IRISL‑lel fennálló kapcsolatra vonatkozó kritérium miatt az atomfegyverek elterjedését támogató szervezetként jelent meg a világ személyben, ami súlyos következményekkel járt jóhírnevére és ügyleteire nézve.

99

A Bizottság által támogatott Tanács vitatja a fellebbezők érvelését.

100

A harmadik, az ötödik és a kilencedik jogalapban, valamint az első jogalap első részében és a hatodik jogalap második részében a fellebbezők elsősorban lényegében előadják, hogy a Törvényszék tévesen vélte úgy, hogy az esetlegesen a tulajdonhoz való alapvető jogukban és a jóhírnevük tiszteletben tartásához való jogukban a vitatott 2013. októberi és 2013. novemberi jogi aktusok által okozott sérelem arányos, valamint hogy – ugyanezen érvelés alapján – az 1747. (2007) sz. határozat megsértésével kapcsolatos kritérium és az IRISL‑lel fennálló kapcsolatra vonatkozó kritérium kialakítása szintén tiszteletben tartja az arányosság elvét.

101

Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 52. cikkének (1) bekezdése szerint a Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által, a lényeges tartalmuk tiszteletben tartásával, és az arányosság elvére figyelemmel korlátozható, és csak akkor és annyiban, ha és amennyiben az elengedhetetlen, és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.

102

Amint arra a megtámadott ítélet 204. és 205. pontjában a Törvényszék helytállóan emlékeztetett, a Charta 17. cikkében rögzített tulajdonhoz való jog nem abszolút előjog. Ezen túlmenően az arányosság elve megköveteli, hogy az uniós jog valamely rendelkezése által alkalmazott eszközök alkalmasak legyenek a szóban forgó jogszabály által kitűzött jogszerű célok megvalósítására, és ne lépjék túl az azok eléréséhez szükséges mértéket (2012. november 15‑iAl‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa ítélet, C‑539/10 P és C‑550/10 P, EU:C:2012:711, 122. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2018. november 29‑iNational Iranian Tanker Company kontra Tanács ítélet, C‑600/16 P, EU:C:2018:966, 76. pont).

103

Az arányosság elve tiszteletben tartásának bírósági felülvizsgálatával kapcsolatban a Bíróság széles mérlegelési jogkört ismert el az uniós jogalkotó számára – amint azt a Törvényszék is helytállóan jelezte a megtámadott ítélet 62. pontjában – olyan területeken, amely a jogalkotó részéről politikai, gazdasági, társadalmi döntéseket és összetett mérlegelést igényelnek. Ebből a Bíróság azt a következtetést vonta le, hogy az e területeken hozott intézkedés jogszerűségére csak az intézkedésnek a hatáskörrel rendelkező intézmény által követni szándékozott célra tekintettel nyilvánvalóan alkalmatlan jellege lehet kihatással (2013. november 28‑iTanács kontra Manufacturing Support & Procurement Kala Naft ítélet, C‑348/12 P, EU:C:2013:776, 120. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

104

A 2010/413 határozatot és a 267/2012 rendeletet módosító, a vitatott 2013. októberi és 2013. novemberi jogi aktusok elfogadásával a Tanács által elérni kívánt célkitűzést illetően a Bíróság már megállapította, hogy az említett határozat és rendelet célja az, hogy megakadályozza az atomfegyverek elterjedését, és ezáltal nyomást gyakoroljanak az Iráni Iszlám Köztársaságra annak érdekében, hogy felhagyjon az érintett tevékenységekkel. E célkitűzés, amely a béke és nemzetközi biztonság fenntartásához kapcsolódó erőfeszítések általánosabb keretébe illeszkedik, jogszerű (2018. november 29‑iNational Iranian Tanker Company kontra Tanács ítélet, C‑600/16 P, EU:C:2018:966, 77. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

105

Ezután azt illetően, hogy a vitatott 2013. októberi és 2013. novemberi jogi aktusok megfelelők‑e az említett célkitűzés megvalósítására, az 1747. (2007) sz. határozat megsértésével kapcsolatos kritérium esetében meg kell állapítani, hogy – amint azzal a Tanács érvel – ebből a határozatból az következik, hogy a Biztonsági Tanács úgy vélte, hogy az iráni fegyverszállításnak a határozat 5. pontjában előírt tilalma megfelel az annak biztosítására irányuló célkitűzésnek, hogy az iráni nukleáris program kizárólag békés célokat szolgáljon, és megakadályozza az Iráni Iszlám Köztársaságot abban, hogy atom‑ és rakétaprogramjait támogató érzékeny technológiákat fejlesszen ki.

106

Amint azt a főtanácsnok indítványának 76. és 77. pontjában megjegyezte, a fegyverkereskedelemből származó bevételek közvetlenül vagy közvetve olyan különböző jellegű erőforrásokat vagy infrastruktúrákat biztosítanak az iráni kormánynak, amelyek segítségével folytatni fogja az atomfegyverek elterjesztésével kapcsolatos tevékenységeket, valamint hogy ezeket a bevételeket visszaélésszerűen használhatja fel.

107

E körülmények között az 1747. (2007) sz. határozat megsértésével kapcsolatos kritérium lehetővé teszi azon személyek és szervezetek cselekményeinek megcélozását, akik és amelyek előmozdíthatják Iránban az atomfegyverek elterjedésével kapcsolatos tevékenységeket, még akkor is, ha ezek a személyek és szervezetek semmiféle közvetlen vagy közvetett kapcsolatban nem állnak az atomfegyverek elterjedésével és nem vesznek részt ezekben a tevékenységekben, amint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 101. és 102. pontjában megállapította, ily módon ez a kritérium megfelelőnek tűnik a jelen ítélet 104. pontjában említett célkitűzés elérésére.

108

Ami az említett kritérium szükségességét illeti – a fellebbezők állításával ellentétben –, az alapján, hogy ez a kritérium az érintett személyek vagy szervezetek és az atomfegyverek elterjedése közötti kapcsolat hiányában is lehetővé teszi a pénzeszközök befagyasztásával kapcsolatos intézkedések elfogadását, nem lehet úgy tekinteni, hogy ezek az intézkedések túllépik az e célkitűzés eléréséhez szükséges mértéket, tekintettel arra, hogy a Bíróság már megállapította, hogy nem tűnik úgy, hogy túllép az említett célkitűzés eléréséhez szükséges mértéken az iráni kormány támogatásához hasonló olyan jegyzékbevételi kritérium, amely lehetővé teszi az érintett személy vagy szervezet sajátos tevékenységeinek célbavételét, amely tevékenységek mint olyanok semmiféle közvetlen vagy közvetett kapcsolatban nem állnak az atomfegyverek elterjedésével, ugyanakkor előmozdíthatják azt (lásd ebben az értelemben: 2018. november 29‑iNational Iranian Tanker Company kontra Tanács ítélet, C‑600/16 P, EU:C:2018:966, 78. pont). Azt is hangsúlyozni kell, hogy a fokozatosan elfogadott különféle uniós intézkedésekhez hasonlóan a Biztonsági Tanács jelentős számú határozata tükrözi az ugyanezen célkitűzés elérésére irányuló korlátozó intézkedések skálája kiszélesítésének szükségességét.

109

Az IRISL‑lel fennálló kapcsolatra vonatkozó kritérium hatályát illetően meg kell állapítani, hogy az az Iráni Iszlám Köztársasággal szembeni korlátozó intézkedésekre irányadó szabályozással elérni kívánt célkitűzések által egyértelműen körülhatárolt jogi keretbe illeszkedik.

110

A Bíróság e tekintetben már megállapította, hogy ha az iráni kormánynak támogatást nyújtó szervezet pénzeszközeit befagyasztják, nem elhanyagolható mértékű a kockázata annak, hogy a szervezet nyomást gyakorol a tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló szervezetekre a rá vonatkozó intézkedések hatásának megkerülése érdekében, így e szervezetek pénzeszközeinek befagyasztása szükséges és megfelelő a meghozott intézkedések hatékonyságának biztosítása, és annak garantálása érdekében, hogy ezen intézkedéseket ne kerüljék meg (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 22‑iNIOC és társai kontra Tanács ítélet, C‑595/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:721, 89. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

111

Ez a kritérium ily módon objektíven határozza meg azon személyek és szervezetek egy körülhatárolt kategóriáját, akik és amelyek – az őket az IRISL‑hez kötő kapcsolatok miatt – elősegíthetik az IRISL‑re vonatkozó korlátozó intézkedések megkerülését, következésképpen pedig veszélyeztethetik a jelen ítélet 104. pontjában felidézett célkitűzést, az atomfegyverek elterjedésének megakadályozását, valamint ily módon az Iráni Iszlám Köztársaságra való nyomásgyakorlást, függetlenül attól, hogy ezek a személyek és szervezetek esetlegesen részt vesznek‑e az atomfegyverek elterjedésével kapcsolatos tevékenységekben, ekként pedig nem úgy tűnik, hogy ez a kritérium nyilvánvalóan túllépi az e célkitűzés eléréséhez szükséges mértéket.

112

Hozzá kell fűzni, hogy a jelen ítélet 106–111. pontjában kifejtett megfontolások tükrében el kell utasítani a fellebbezők azon érvét, amely szerint a Törvényszék ellentmondásosan indokolta határozatát, amikor úgy vélte, hogy jóllehet az 1747. (2007) sz. határozat megsértésével kapcsolatos kritérium és az IRISL‑lel fennálló kapcsolatra vonatkozó kritérium igazolt, továbbá arányos az említett célkitűzéshez képest, nem követeli meg az érintett személy vagy szervezet és az atomfegyverek elterjedése közötti kapcsolat bizonyítottságát. A Törvényszék ezzel nem értelmezte túlságosan tágan ezeket a kritériumokat, indokolása pedig nem ellentmondásos.

113

Egyebekben a fellebbezők jóhírnevének állítólagos megsértését illetően sem alkalmazta tévesen a jogot a Törvényszék, amikor a megtámadott ítélet 209. pontjában jelezte, hogy a Tanács nem állította, hogy a fellebbezők maguk is közreműködnek az atomfegyverek elterjesztésében, ezért személyesen nem vesznek részt a nemzetközi békére és biztonságra kockázatot jelentő cselekményekben, valamint hogy a jóhírnevükben esett sérelem mértéke szükségszerűen alacsonyabb annál, mintha a vitatott jegyzékekbe való újbóli felvételük erre az indokra alapult volna. Az IRISL‑lel fennálló kapcsolatra vonatkozó kritérium sem jelenti azt, hogy az IRISL személyesen vett részt az atomfegyverek elterjedésében. Ily módon úgy tűnik, hogy az említett sérelem nem lép túl nyilvánvalóan azon a mértéken, amely az alábbiakra tekintettel szükséges: a jelen ítélet 104. pontjában említett célkitűzés elsődleges fontossága, valamint az azon személyek és szervezetek jegyzékeibe való felvétellel kapcsolatos általános kritériumokban e személyek és szervezetek egyértelmű és pontos meghatározásának szükségessége, amely személyek és szervezetek vagyonát befagyasztották, azaz a jelen ügyben az IRISL‑lel fennálló kapcsolatok meghatározásának szükségessége, amelyek mint olyanok – bizonyítottságuk esetén – igazolják a jegyzékbe való felvételt.

114

Ebből következik, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot a megtámadott ítélet 71., 73., 75–77., 103. és 208. pontjában, amikor megállapította lényegében egyrészről, hogy úgy kell tekinteni, hogy az 1747. (2007) sz. határozat megsértésével kapcsolatos kritérium és az IRISL‑lel fennálló kapcsolatra vonatkozó kritérium tiszteletben tartja az arányosság elvét, másrészről pedig úgy vélte, hogy a tulajdonhoz való jog korlátozásai és a fellebbezők jóhírnevének sérelme nem tűnik nyilvánvalóan aránytalannak az elérni kívánt célokhoz képest.

115

A fellebbezők másodsorban nem terjesztettek elő olyan bizonyítékokat, amelyek alapján meg lehetne állapítani, hogy a Tanács a vitatott 2013. októberi jogi aktusok elfogadásával visszaélt hatáskörével. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint valamely jogi aktus csak akkor jogellenes hatáskörrel való visszaélés miatt, ha objektív, releváns és egybehangzó valószínűsítő körülmények alapján nyilvánvaló, hogy azt kizárólag vagy legalábbis elsősorban olyan céltól eltérő cél elérése érdekében fogadták el, amelyre a szóban forgó jogkört biztosították, vagy az ügy körülményeinek kezelésére a Szerződés által kifejezetten előírt eljárás megkerülése érdekében fogadták el (lásd ebben az értelemben: 2017. március 28‑iRosneft ítélet, C‑72/15, EU:C:2017:236, 135. pont), amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 92. pontjában helytállóan emlékeztetett.

116

Márpedig – amint az a jelen ítélet 46–63. és 101–114. pontjából kitűnik – a Törvényszék helytállóan állapította meg a megtámadott ítélet 93–95. pontjában, hogy nem ütközik a 2013. szeptember 16‑i ítéletbe e jogi aktusok elfogadása, amelyek megfelelnek az atomfegyverek elterjedésének megakadályozására és ily módon az Iráni Iszlám Köztársaságra való nyomásgyakorlásra irányuló objektív célkitűzésnek, hogy vessen véget az atomfegyverek elterjedését szolgáló tevékenységeknek, így a Törvényszék helytállóan utasította el az említett, hatáskörrel való visszaélésre alapított jogalapot.

117

Ebből következik, hogy a harmadik, az ötödik és a kilencedik jogalapot, valamint az első jogalap első részét és a hatodik jogalap második részét el kell utasítani.

118

Hatodik jogalapjuk első részében a fellebbezők elsősorban azzal érvelnek, hogy a Törvényszék tévesen mulasztotta el megállapítani az IRISL‑nek a vitatott jegyzékekbe való újbóli felvétele során a Tanács által elkövetett nyilvánvaló értékelési hibákat. Ténybeli szempontból téves a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 117. és 131. pontjában szereplő, az 1747. (2007) sz. határozat 2009‑ben történt tényleges megsértéseinek megállapításán alapuló indokolása. A Biztonsági Tanács szankcióbizottságának a 2009‑es évre vonatkozó jelentése alapján – amelyre a Tanács támaszkodott – nem lehet úgy vélni, hogy az IRISL megsértette ezt a határozatot. A Törvényszék emellett a megtámadott ítélet 120. és 124. pontjában nem tulajdonított kellő súlyt az IRISL 1747. (2007) sz. határozat megsértésében való részvétele hiányának bizonyítása céljából a fellebbezők által benyújtott bizonyítékoknak és különösen vallomásoknak.

119

A fellebbezők másodsorban azt állítják, hogy a megtámadott ítélet 136–165. pontjában a Törvényszék elmulasztotta megállapítani azokat a ténybeli értékelési hibákat, amelyeket a Tanács követett el, amikor úgy vélte, hogy az IRISL‑lel fennálló kapcsolatra vonatkozó kritérium alapján igazolt az IRISL‑től eltérő fellebbezők újbóli jegyzékbe vétele. A Törvényszék – a Khazar Shipping Lines, az IRISL Europe és a Valfajr 8th Shipping Line esetében – annak kijelentésére szorítkozott, hogy a vitatott jegyzékekbe való újbóli felvételük amiatt volt igazolt, hogy az IRISL tulajdonában vannak, holott a Tanács nem vizsgálta a tulajdonjog mértékét, és azt sem, hogy valószínűsíthető‑e, hogy nyomást gyakorolnak rájuk, hogy megkerüljék az IRISL‑lel szemben előírt korlátozásokat, továbbá a Qeshm Marine Services & Engineering és a Marine Information Technology Development esetében a Törvényszék annak kijelentésére szorítkozott, hogy az IRISL leányvállalatairól van szó. Ezen túlmenően a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy a HDSL és a Safiran Payam Darya Shipping Lines az IRISL nevében járt el, mivel tényleges haszonélvezőként átvették annak több vízi járművét. A Tanács az Irano Misr Shipping esetében nem jelezte, hogy az milyen szolgáltatásokat nyújt, és azt sem, hogy azok mennyiben alapvetőek.

120

A Tanács és a Bizottság úgy véli, hogy a hatodik jogalap első része elfogadhatatlan és mindenesetre megalapozatlan.

121

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a Törvényszék kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a tényállás megállapítására és értékelésére, valamint – főszabály szerint – az általa e tényállás alátámasztása érdekében elfogadott bizonyítékok megvizsgálására. Amennyiben ugyanis e bizonyítékok megszerzése szabályszerűen történt, valamint az általános jogelveket, továbbá a bizonyítási teherre és a bizonyításfelvételre vonatkozó eljárási szabályokat tiszteletben tartották, kizárólag a Törvényszék feladata annak mérlegelése, hogy a hozzá benyújtott bizonyítékoknak milyen bizonyító erőt tulajdonít. Ez az értékelés tehát – feltéve, hogy nem e bizonyítékok elferdítéséről van szó – nem minősül a fellebbezés keretében a Bíróság felülvizsgálata alá tartozó jogkérdésnek (2016. április 7‑iAkhras kontra Tanács ítélet, C‑193/15 P, EU:C:2016:219, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

122

A jelen ügyben – amennyiben a fellebbezők azzal érvelnek, hogy az IRISL‑nek az 1747. (2007) sz. határozat megsértésével kapcsolatos kritérium alapján történő újbóli jegyzékbe vétele a Biztonsági Tanács szankcióbizottságának a 2009‑es évre vonatkozó, a Tanács által hivatkozott jelentésére és az általuk előterjesztett vallomásokra tekintettel nem volt igazolt, meg kell állapítani, hogy a fellebbezők valójában arra kérik a Bíróságot, hogy ismételten végezze el a tények és a Törvényszékhez benyújtott bizonyítékok, valamint az azoknak tulajdonítandó bizonyítóerő értékelését, ugyanakkor nem hivatkoznak e bizonyítékok elferdítésére, ami a fellebbezés szakaszában nem elfogadható. Ezen okok miatt elfogadhatatlan a fellebbezőknek Törvényszék által a megtámadott ítélet 136–165. pontjában kifejtett alábbi ténybeli megállapításokra vonatkozó érvelése: a Khazar Shipping Lines, az IRISL Europe, valamint a Valfajr 8th Shipping Line tulajdonlása, a Qeshm Marine Services & Engineering és a Marine Information Technology Development felett az IRISL által gyakorolt ellenőrzés, az, hogy a HDSL és a Safiran Payam Darya Shipping Lines az IRISL nevében jár el, valamint az, hogy az Irano Misr Shipping alapvető szolgáltatásokat nyújt neki.

123

Ebből következik, hogy a hatodik jogalap első részét el kell utasítani.

124

Mivel a Bíróság az összes jogalapot elutasította, a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

125

A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Bíróság határoz a költségekről.

126

E szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján, amelyet annak 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

127

A fellebbezőket, mivel pervesztesek lettek, a Tanács kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségeiken felül a Tanács részéről felmerült költségek viselésére.

128

Az említett szabályzat 140. cikke (1) bekezdésének megfelelően, amelyet ugyanezen szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bizottság maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott: