–

a Consiliul Superior al Magistraturii képviseletében M. Ghena, meghatalmazotti minőségben,

–

a román kormány képviseletében kezdetben: R.‑H. Radu, O.‑C. Ichim, L. Liţu és E. Gane, később: C.‑R. Canţăr, O.‑C. Ichim, L. Liţu és E. Gane, meghatalmazotti minőségben,

–

a német kormány képviseletében D. Klebs és T. Henze, meghatalmazotti minőségben,

–

az észt kormány képviseletében A. Kalbus, meghatalmazotti minőségben,

–

a spanyol kormány képviseletében S. Jiménez García, meghatalmazotti minőségben,

–

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: G. De Socio avvocato dello Stato,

–

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében M. van Beek és C. Hödlmayr, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4‑i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2003. L 299., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 381. o.) 7. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet a Tribunalul Botoșani (botosáni törvényszék, Románia) és a Ministerul Justitiției (igazságügyi minisztérium, Románia), valamint Maria Dicu között ezen utóbbi 2015. évre járó fizetett éves szabadsághoz való jogának meghatározása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 2003/88 irányelv (6) preambulumbekezdése kimondja:

„Figyelembe kell venni a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek a munkaidő‑szervezésre, ideértve az éjszakai munkára vonatkozó elveit.”

4

Ezen irányelvnek a „Hatály és meghatározások” címet viselő 1. cikke az alábbiakat írja elő:

„(1)   Ez az irányelv a minimális biztonsági és egészségvédelmi követelményeket állapítja meg a munkaidő megszervezése tekintetében.

(2)   Ezt az irányelvet kell alkalmazni:

[…]”

5

Az említett irányelvnek az „Éves szabadság” címet viselő 7. cikke ekként rendelkezik:

„(1)   A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy minden munkavállalót legalább négy hét [helyesen: négy hét fizetett] éves szabadság illessen meg a nemzeti jogszabályok és/vagy gyakorlat által megállapított ilyen szabadságra való jogosultság és a szabadság biztosítása [helyesen: és ennek megadása] feltételeinek megfelelően.

(2)   Az éves szabadság [helyesen: A fizetett éves szabadság] minimális időtartama nem helyettesíthető annak fejében nyújtott juttatással, a munkaviszony megszűnésének esetét kivéve.”

6

Ugyanezen irányelv 15. cikkének szövege a következő:

„Ez az irányelv nem sérti a tagállamoknak azt a jogát, hogy olyan törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseket alkalmazzanak vagy vezessenek be, amelyek a munkavállalók biztonságának és egészségének védelme szempontjából kedvezőbbek, vagy hogy megkönnyítsék vagy engedélyezzék olyan kollektív szerződések vagy a szociális partnerek által kötött olyan megállapodások alkalmazását, amelyek a munkavállalók biztonságának és egészségének védelme szempontjából kedvezőbbek.”

7

A 2003/88 irányelv 17. cikke előírja, hogy a tagállamok eltérhetnek ezen irányelv bizonyos rendelkezéseitől. Az irányelv 7. cikkétől azonban semmiféle eltérés nem megengedett.

8

A BUSINESSEUROPE, az UEAPME, a CEEP és az ESZSZ által a szülői szabadságról kötött, felülvizsgált keretmegállapodás végrehajtásáról és a 96/34/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. március 8‑i 2010/18/EU tanácsi irányelv (HL 2010. L 68., 13. o.) mellékletében szereplő, a szülői szabadságról 2009. június 18‑án kötött, felülvizsgált keretmegállapodás (a továbbiakban: a szülői szabadságról kötött keretmegállapodás) 2. szakaszának 1. pontja előírja:

„Ez a megállapodás gyermek születése, illetve örökbefogadása esetén alanyi jogot keletkeztet a férfi és a női munkavállalóknak szülői szabadság igénybevételére […].”

9

E keretmegállapodás 2. szakaszának 2. pontja az alábbiakat mondja ki:

„A szabadság időtartama legalább négy hónap, és a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód előmozdítása érdekében általában véve át nem ruházható módon kell biztosítani. Annak ösztönzése céljából, hogy a szabadságot a két szülő egyenlőbb mértékben vegye igénybe, a négy hónap közül legalább egy nem ruházható át. Az át nem ruházható időszak alkalmazásának módját jogszabályok és/vagy kollektív szerződések útján nemzeti szinten határozzák meg, figyelembe véve a tagállamokban a szabadságra vonatkozóan jelenleg hatályos szabályozásokat.”

10

Az említett keretmegállapodás 5. szakaszának szövege a következő:

[…]”

11

A szülői szabadságról kötött keretmegállapodás 8. szakaszának 1. pontja értelmében a tagállamok az e megállapodásban rögzítetteknél a munkavállalókra előnyösebb rendelkezéseket is alkalmazhatnak vagy bevezethetnek.

12

A Legea nr. 53/2003 privind Codul muncii (a munka törvénykönyvéről szóló 53/2003. sz. törvény, a továbbiakban: a munka törvénykönyve) alapjogvitára alkalmazandó változatának 10. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Az egyéni munkaszerződés az a szerződés, amely alapján a természetes személy munkavállaló díjazás, azaz munkabér ellenében munkát végez természetes vagy jogi személy munkáltatója részére annak irányítása alatt.”

13

E törvénykönyv 49. cikkének (1), (2) és (3) bekezdése a következőket írja elő:

„(1)   Az egyéni munkaszerződés szünetelésére törvény, közös megegyezés vagy a felek egyikének egyoldalú kezdeményezése alapján kerülhet sor.

(2)   Az egyéni munkaszerződés szünetelése következtében a munkavállaló munkavégzése és a munkáltató általi díjazás is szünetel.

(3)   A szünetelés alatt ugyanakkor a (2) bekezdésben meghatározottakon kívül fennmaradhatnak a felek egyéb jogai és kötelezettségei, ha azokat különös törvény, alkalmazandó kollektív szerződés, egyéni munkaszerződés vagy belső szabályzat írja elő.”

14

Az említett törvénykönyv 51. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében:

„Az egyéni munkaszerződés a munkavállaló kezdeményezésére az alábbi esetekben szüneteltethető:

15

Ugyanezen törvénykönyv 145. cikkének (4)–(6) bekezdése kimondja:

„(4)   Az éves szabadság időtartamának meghatározásakor az ideiglenes keresőképtelenség, valamint a szülési szabadság, a veszélyeztetett terhesség, illetve a szoptatás során fennálló különös kockázatok vagy a beteg gyermek ápolása miatt járó szabadság időtartamát tényleges munkavégzéssel töltött időként kell figyelembe venni.

(5)   Ha az ideiglenes keresőképtelenség, valamint a szülési szabadság, a veszélyeztetett terhesség, illetve a szoptatás során fennálló különös kockázatok vagy a beteg gyermek ápolása miatt járó szabadság az éves szabadság idején következik be, ez utóbbi félbeszakad, ami azzal a következménnyel jár, hogy a munkavállaló [a félbeszakadás alapjául szolgáló] helyzet megszűnését követően kiveheti a szabadság megmaradt napjait, illetve – ha ez nem lehetséges – át kell ütemezni a szabadság igénybe nem vett napjait.

(6)   A munkavállaló akkor is jogosult az éves szabadságra, ha az ideiglenes keresőképtelenség törvényben szereplő feltételek alapján az egész naptári évben fennáll, és a munkáltató köteles kiadni az éves szabadságot az azon évet követő 18 hónapon belül, amikor a munkavállaló betegszabadságát töltötte.”

16

A Hotărârea Consiliului Superior al Magistraturii nr. 325/2005 pentru aprobarea Regulamentului privind concediile judecătorilor și procurorilor (a legfelsőbb igazságszolgáltatási tanácsnak a bírák és ügyészek szabadságára vonatkozó szabályzatot jóváhagyó 325/2005. sz. határozata) 2. cikkének (1) és (2) bekezdése előírja:

„(1)   A bírák és az ügyészek évi 35 munkanap fizetett szabadságra jogosultak. E jogról nem lehet lemondani, és az nem korlátozható.

(2)   A [bírák és ügyészek szabadságára vonatkozó] szabályzatban meghatározott éves szabadság időtartamát a naptári évben folytatott tevékenység alapján kell kiszámítani. Az éves szabadság időtartamának meghatározásakor az ideiglenes keresőképtelenség, valamint a szülési szabadság, a veszélyeztetett terhesség, illetve a szoptatás során fennálló különös kockázatok vagy a beteg gyermek ápolása miatt járó szabadság időtartamát tényleges munkavégzéssel töltött időként kell figyelembe venni.”

17

M. Dicu bíró a Tribunalul Botoșaninál (botosáni törvényszék). 2014‑ben előbb tejes egészében igénybe vette fizetett éves szabadságát, majd 2014. október 1‑jétől 2015. február 3‑ig szülési szabadságra ment. Ezt követően, 2015. február 4. és 2015. szeptember 16. között szülői szabadságot vett igénybe, amely időszak során munkaviszonya szünetelt. Végül 2015. szeptember 17. és október 17. között 30 nap fizetett éves szabadságot vett igénybe.

18

A 35 nap fizetett éves szabadsághoz való jogot előíró román jog értelmében M. Dicu kérte az őt alkalmazó bíróságtól, hogy adja ki a 2015. évre járó fizetett éves szabadságából fennmaradó öt napot, amely napokat az év végi ünnepek közötti munkanapokon szándékozott igénybe venni.

19

A Tribunalul Botoșani (botosáni törvényszék) azon az alapon utasította el ezt a kérelmet, hogy a román jog szerint a fizetett éves szabadság időtartama arányos a tárgyévben tényleges munkavégzéssel töltött idővel, valamint hogy e tekintetben a 2015‑ben általa igénybe vett szülői szabadság időtartama a fizetett éves szabadsághoz való jog meghatározása céljából nem tekinthető tényleges munkavégzéssel töltött időnek. A Tribunalul Botoșani (botosáni törvényszék) azt is jelezte, hogy az M. Dicu által 2015. szeptember 17. és október 17. között igénybe vett, a 2015. évre járó fizetett éves szabadság 2016‑ra előre igénybe vett hét nap szabadságot is magában foglalt.

20

M. Dicu a Tribunalul Botoșanival (botosáni törvényszék), a Curtea de Apel Suceavával (szucsávai fellebbviteli bíróság, Románia), az igazságügyi minisztériummal és a Consiliul Superior al Magistraturiival (legfelsőbb igazságszolgáltatási tanács, Románia) szemben a Tribunalul Cluj (kolozsvári törvényszék, Románia) előtt keresetet nyújtott be annak megállapítását kérve, hogy a 2015. évre járó fizetett éves szabadsághoz való jogának meghatározása céljából a szülői szabadsága időtartamának tényleges munkavégzéssel töltött időnek kell minősülnie.

21

2016. május 17‑i ítéletében a Tribunalul Cluj (kolozsvári törvényszék) helyt adott M. Dicu keresetének. A Tribunalul Botoșani (botosáni törvényszék) és az igazságügyi minisztérium ezen ítélet ellen fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bíróság előtt.

22

E körülmények között a Curtea de Apel Cluj (kolozsvári fellebbviteli bíróság, Románia) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„A 2003/88/EK irányelv 7. cikkével ellentétes‑e az a nemzeti jogszabályi rendelkezés, amely a munkavállaló éves szabadsága időtartamának meghatározásakor a gyermek után annak második életéve betöltéséig járó szülői szabadságot nem tekinti tényleges munkavégzéssel töltött időnek?”

23

Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy a 2003/88 irányelv 7. cikkét akként kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló azon nemzeti rendelkezés, amely az e cikkben a munkavállaló számára egy referencia‑időszak tekintetében garantált fizetett éves szabadsághoz való jog meghatározása céljából az e munkavállaló által az említett időszakban igénybe vett szülői szabadság időtartamát nem minősíti tényleges munkavégzéssel töltött időnek.

24

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy amint az magából a 2003/88 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének a szövegéből kitűnik, minden munkavállalót megillet legalább négy hét fizetett éves szabadság, amely jogot – a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében – az uniós szociális jog különleges fontossággal bíró elvének kell tekinteni (lásd: 2016. július 20‑iMaschek ítélet, C‑341/15, EU:C:2016:576, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

25

Az is megjegyzendő, hogy ezt a minden munkavállalót megillető jogot kifejezetten rögzíti az Európai Unió Alapjogi Chartája 31. cikkének (2) bekezdése, amely esetében az EUSZ 6. cikk (1) bekezdése a Szerződésekkel megegyező jogi kötőerőt ismer el (2017. november 29‑iKing ítélet, C‑214/16, EU:C:2017:914, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

26

Azt is pontosítani kell, hogy noha a tagállamoknak tartózkodniuk kell attól, hogy magának a fizetett éves szabadsághoz való, közvetlenül a 2003/88 irányelvből eredő jognak a keletkezését bármilyen feltételtől tegyék függővé (lásd többek között: 2001. június 26‑iBECTU‑ítélet, C‑173/99, EU:C:2001:356, 53. pont; 2009. január 20‑iSchultz‑Hoff és társai ítélet, C‑350/06 és C‑520/06, EU:C:2009:18, 28. pont; 2017. november 29‑iKing ítélet, C‑214/16, EU:C:2017:914, 34. pont), a jelen ügy arra a kérdésre vonatkozik, hogy a szülői szabadság időszakát a fizetett éves szabadsághoz való jog meghatározása céljából a tényleges munkavégzéssel töltött időhöz hasonlónak kell‑e tekinteni.

27

E tekintetben emlékeztetni kell a fizetett éves szabadsághoz való, a 2003/88 irányelv 7. cikkében minden munkavállaló számára biztosított jog céljára, amely egyrészt annak lehetővé tétele, hogy a munkavállaló kipihenhesse a munkaszerződése alapján rá háruló feladatok végrehajtását, másrészt pedig, hogy rendelkezésére álljon a kikapcsolódásra és szabad időtöltésre alkalmas idő (lásd többek között: 2009. január 20‑iSchultz‑Hoff és társai ítélet, C‑350/06 és C‑520/06, EU:C:2009:18, 25. pont; 2011. november 22‑iKHS‑ítélet, C‑214/10, EU:C:2011:761, 31. pont; 2016. június 30‑iSobczyszyn ítélet, C‑178/15, EU:C:2016:502, 25. pont).

28

Ez a cél – amely a fizetett éves szabadsághoz való jogot megkülönbözteti az eltérő célokra irányuló, más típusú szabadságoktól – azon az előfeltevésen alapul, hogy a munkavállaló a referencia‑időszak során ténylegesen dolgozott. A munkavállaló számára a pihenés lehetővé tételére irányuló célkitűzés ugyanis azt feltételezi, hogy ez a munkavállaló olyan tevékenységet végzett, amely igazolja, hogy – biztonsága és egészsége 2003/88 irányelvben említett védelmének biztosítása céljából – heti pihenőidőt, valamint kikapcsolódásra és szabad időtöltésre alkalmas időt vegyen igénybe. Ennélfogva a fizetett éves szabadsághoz való jogot – főszabály szerint – a munkaszerződés alapján teljesített, tényleges munkavégzéssel töltött idő alapján kell meghatározni (lásd ebben az értelemben: 2015. november 11‑iGreenfield ítélet, C‑219/14, EU:C:2015:745, 29. pont).

29

Az állandó ítélkezési gyakorlatból kétségkívül kitűnik, hogy bizonyos olyan sajátos helyzetekben, amelyekben a munkavállaló többek között megfelelően igazolt betegség miatti távollét okán nem tudja teljesíteni feladatait, a fizetett éves szabadsághoz való jogot a tagállamok nem rendelhetik alá azon feltételnek, hogy a munkavállalónak ténylegesen munkát kellett végeznie (lásd többek között: 2012. január 24‑iDominguez ítélet, C‑282/10, EU:C:2012:33, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ily módon a fizetett éves szabadsághoz való jog tekintetében a referencia‑időszak során betegszabadság miatt távol lévő munkavállalók az ezen időszak során ténylegesen dolgozó munkavállalókhoz hasonlóak (lásd többek között: 2009. január 20‑iSchultz‑Hoff és társai ítélet, C‑350/06 és C‑520/06, EU:C:2009:18, 40. pont).

30

Ugyanez igaz a szülési szabadságon lévő munkavállalókra, akik emiatt a munkaviszonyuk keretében nem tudják ellátni feladataikat, és akiknek a fizetett éves szabadsághoz való jogát e szülési szabadság alatt biztosítani kell, amely jognak az ezen utóbbi szabadságétól eltérő időszakban gyakorolhatónak kell lennie (lásd ebben az értelemben: 2004. március 18‑iMerino Gómez ítélet, C‑342/01, EU:C:2004:160, 34., 35. és 38. pont).

31

Mindazonáltal az előző két pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot nem lehet egy olyan munkavállaló helyzetére megfelelően alkalmazni, aki – M. Dicuhoz hasonlóan – a referencia‑időszakban szülői szabadságot vett igénybe.

32

Mindenekelőtt ugyanis hangsúlyozni kell, hogy a betegség miatti munkaképtelenség bekövetkezése – főszabály szerint – nem látható előre (2009. január 20‑iSchultz‑Hoff és társai ítélet, C‑350/06 és C‑520/06, EU:C:2009:18, 51. pont) és nem függ a munkavállaló szándékától (lásd ebben az értelemben: 2017. november 29‑iKing ítélet, C‑214/16, EU:C:2017:914, 49. pont). Amint azt a Bíróság a 2009. január 20‑iSchultz‑Hoff és társai ítélet (C‑350/06 és C‑520/06, EU:C:2009:18) 38. pontjában már megállapította, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet fizetett éves szabadságról szóló, 1970. június 24‑i 132. sz. átdolgozott egyezménye – amelynek elveit a 2003/88 irányelv (6) preambulumbekezdése értelmében figyelembe kell venni az irányelv értelmezése céljából – 5. cikkének (4) bekezdése a betegség miatti távollétet a munkától való, „az érintett munkavállaló akaratától független okok miatti” távollétek körébe sorolja, amelyet be kell „[számítani] a szolgálati időbe”. Ezzel szemben a szülői szabadság igénybevétele nem ölt előre nem látható jelleget, és az esetek többségében a munkavállaló azon szándékából ered, hogy gondozni kívánja gyermekét (lásd ebben az értelemben: 2007. szeptember 20‑iKiiski ítélet, C‑116/06, EU:C:2007:536, 35. pont).

33

Továbbá – tekintettel arra, hogy a szülői szabadságon lévő munkavállalót nem akadályozzák betegség okozta fizikai vagy pszichikai korlátok – az egészségi állapot miatt keletkezett munkaképtelenségből eredő helyzethez képest eltérő helyzetben van (lásd analógia útján: 2012. november 8‑iHeimann és Toltschin ítélet, C‑229/11 és C‑230/11, EU:C:2012:693, 29. pont).

34

A szülői szabadságon lévő munkavállaló helyzete ugyanúgy különbözik a szülési szabadsághoz való jogát gyakorló munkavállalóétól. A szülési szabadság ugyanis egyrészről a nő biológiai állapotának védelmére irányul a terhessége során és azt követően, másrészről pedig a terhességet és a szülést követő időszakban a nő és gyermeke közötti különleges kapcsolat védelmére, biztosítva, hogy a keresőtevékenység egyidejű gyakorlásával járó megterhelés ne zavarhassa meg ezt a kapcsolatot (lásd ebben az értelemben: 2004. március 18‑iMerino Gómez ítélet, C‑342/01, EU:C:2004:160, 32. pont; 2007. szeptember 20‑iKiiski ítélet, C‑116/06, EU:C:2007:536, 46. pont).

35

Végezetül noha az uniós jog értelmében a szülői szabadságot igénybe vevő munkavállaló e szabadság időszaka alatt persze továbbra is munkavállaló marad (2007. szeptember 20‑iKiiski ítélet, C‑116/06, EU:C:2007:536, 32. pont), ez nem változtat azon, hogy amennyiben – mint a jelen ügyben – a munkavállaló munkaviszonya a nemzeti jog alapján szünetelt, amint azt a szülői szabadságról kötött keretmegállapodás 5. szakaszának 3. pontja engedélyezi, a munkáltató és a munkavállaló teljesítésre vonatkozó kölcsönös kötelezettségei ennek megfelelően átmenetileg felfüggesztődnek, különösen az utóbbira háruló azon kötelezettség, hogy teljesítse az említett munkaviszony alapján rá háruló feladatokat (lásd analógia útján: 2012. november 8‑iHeimann és Toltschin ítélet, C‑229/11 és C‑230/11, EU:C:2012:693, 28. pont).

36

Ebből következik, hogy az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló helyzetben a szülői szabadságnak az érintett munkavállaló által a referencia‑időszakban igénybe vett időszaka a 2003/88 irányelv 7. cikke alapján járó fizetett éves szabadsághoz való jog meghatározása céljából nem hasonlítható a tényleges munkavégzéssel töltött időhöz.

37

Azt is hangsúlyozni kell, hogy noha a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy az uniós jogban garantált szabadság nem érintheti az e jogban garantált és az előbbitől eltérő cél elérésére irányuló más szabadság igénybevételéhez való jogot (lásd ebben az értelemben: 2009. január 20‑iSchultz‑Hoff és társai ítélet, C‑350/06 és C‑520/06, EU:C:2009:18, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), az e két szabadság időszakai közötti átfedéssel vagy azok megegyezésével jellemzett helyzetekkel összefüggésben kialakult ezen ítélkezési gyakorlatból ugyanakkor nem vonható le az a következtetés, hogy a tagállamok kötelesek úgy tekinteni, hogy a szülői szabadságnak a munkavállaló által a referencia‑időszakban igénybe vett időszaka a 2003/88 irányelv alapján járó fizetett éves szabadsághoz való joga meghatározása céljából tényleges munkavégzéssel töltött időnek felel meg.

38

A fenti megfontolások összességéből következik, hogy az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2003/88 irányelv 7. cikkét akként kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló azon nemzeti rendelkezés, amely az e cikkben a munkavállaló számára egy referencia‑időszak tekintetében garantált fizetett éves szabadsághoz való jog meghatározása céljából az e munkavállaló által az említett időszakban igénybe vett szülői szabadság időtartamát nem minősíti tényleges munkavégzéssel töltött időnek.

39

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

A munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4‑i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 7. cikkét akként kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló azon nemzeti rendelkezés, amely az e cikkben a munkavállaló számára egy referencia‑időszak tekintetében garantált fizetett éves szabadsághoz való jog meghatározása céljából az e munkavállaló által az említett időszakban igénybe vett szülői szabadság időtartamát nem minősíti tényleges munkavégzéssel töltött időnek.