Válassza ki azokat a kísérleti funkciókat, amelyeket ki szeretne próbálni

Ez a dokumentum az EUR-Lex webhelyről származik.

Dokumentum 62016CC0465

P. Mengozzi főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2018. október 3.
Az Európai Unió Tanácsa kontra Growth Energy és Renewable Fuels Association.
Fellebbezés – Dömping – 157/2013/EU végrehajtási rendelet – Az Amerikai Egyesült Államokból származó bioetanol behozatala – Végleges dömpingellenes vám – Országos dömpingkülönbözet – Megsemmisítés iránti kereset – Exportőrnek nem minősülő gyártókat és kereskedő/keverékgyártó cégeket képviselő egyesületek – Kereshetőségi jog – Közvetlen érintettség – Személyében való érintettség.
C-465/16. P. sz. ügy.

Határozatok Tára – Általános EBHT – „A közzé nem tett határozatokra vonatkozó információk” rész

Európai esetjogi azonosító: ECLI:EU:C:2018:794

PAOLO MENGOZZI

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2018. október 3. ( 1 )

C‑465/16. P. sz. ügy

az Európai Unió Tanácsa

kontra

Growth Energy,

Renewable Fuels Association

„Fellebbezés – Dömping – Az Egyesült Államokból származó bioetanol importja – Végleges dömpingellenes vám – 1225/2009/EK rendelet – Az exportőrnek nem minősülő gyártókat képviselő egyesületek kereshetőségi joga – Közvetlen érintettség – A 9. cikk (5) bekezdése – A dömpingellenes vám minden egyes szállító tekintetében történő kivetésére vonatkozó lehetőség hiánya – Dömpingellenes vám kivetése a szállító ország szintjén – A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikke – Összhangban álló értelmezés”

I. Bevezetés

1.

A jelen ügyben az Európai Unió Tanácsa – amelyet az Európai Bizottság támogat – az Európai Unió Törvényszéke 2016. június 9‑iGrowth Energy és Renewable Fuels Association kontra Tanács ítéletének (T‑276/13, EU:T:2016:340) hatályon kívül helyezését kéri, amellyel a Törvényszék a Growth Energy és Renewable Fuels Association szervezetek által képviselt négy bioetanol‑gyártót érintő részeiben megsemmisítette az Amerikai Egyesült Államokból származó bioetanol behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről szóló, 2013. február 18‑i 157/2013/EU tanácsi végrehajtási rendeletet. ( 2 )

2.

A Growth Energy (a továbbiakban: GE) és a Renewable Fuels Association (a továbbiakban: RFA) csatlakozó fellebbezést nyújtottak be a Törvényszéknek a keresetük részleges elfogadhatatlanságát megállapító értékeléseivel szemben.

3.

Ahogyan azt a fellebbezés első jogalapja első részével kapcsolatos elemzésben bemutatom, úgy vélem, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg azt, hogy a GE és az RFA első fokon benyújtott keresete elfogadható annyiban, amennyiben azt a mintavételbe bevont négy amerikai bioetanol‑gyártó nevében nyújtották be. A megtámadott ítéletet tehát véleményem szerint hatályon kívül kell helyezni, és az első fokon előterjesztett keresetet ebben a tekintetben el kell utasítani.

4.

Ez a megoldás ugyanakkor nem mentesíti a Bíróságot attól, hogy a csatlakozó fellebbezést megvizsgálja. Ebben a tekintetben – ahogyan azt be fogom mutatni – úgy vélem, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg azt, hogy a GE‑nek és az RFA‑nak nincs joga ahhoz, hogy a két amerikai bioetanol‑kereskedő/keverő, azaz a Murex és a CHS nevében keresetet nyújtson be. A megtámadott ítéletet ebben a tekintetben is hatályon kívül kell helyezni.

5.

Végül ki kell fejtenem, hogy ha a Bíróság nem ért egyet az elemzésemmel, és ennélfogva megállapítja, hogy az első fokon előterjesztett kereset teljes egészében elfogadható, a Tanács által a fellebbezés alátámasztása érdekében hivatkozott azon érdemi jogalapokkal kapcsolatban kell állást foglalni, amelyek az 1994. évi Általános Vám‑ és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) VI. cikkének végrehajtásáról kötött megállapodás ( 3 ) (a továbbiakban: a WTO dömpingellenes megállapodása) rendelkezéseivel összefüggésben értelmezett, az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 2009. november 30‑i 1225/2009/EK tanácsi rendelet ( 4 ) (a továbbiakban: alaprendelet) 9. cikke (5) bekezdésének téves értelmezésén és alkalmazásán alapulnak. Bár ebben a tekintetben a megtámadott ítélet némileg zavart idéz elő „az uniós jogalkotónak a WTO dömpingellenes megállapodása keretében vállalt valamely különös kötelezettség teljesítésére irányuló szándéka”, valamint az alaprendeletnek az e megállapodással „összhangban álló értelmezése” között, mindazonáltal úgy vélem, hogy a Törvényszék lényegében megfelelően értelmezte az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdését.

II. A jogvita előzményei és a Törvényszék ítélete

6.

A Törvényszék a jogvita előzményeit a megtámadott ítélet 1–18. pontjában mutatta be. Az alábbiakban csak azokat az elemeket ismétlem meg, amelyek elengedhetetlenül szükségesek azon érvek megértéséhez, amelyeket a felek a Tanács által benyújtott fellebbezés, valamint a GE és az RFA által benyújtott csatlakozó fellebbezés keretében terjesztettek elő.

7.

Egy panaszt követően a Bizottság 2011. november 25‑én közzétett egy értesítést az Amerikai Egyesült Államokból származó bioetanol behozatalára vonatkozó dömpingellenes eljárás megindításáról, ( 5 ) amelyben bejelentette a mintavételi módszer alkalmazására irányuló szándékát az Amerikai Egyesült Államok vizsgálatban való részvételre felkért exportáló gyártóinak kiválasztása érdekében.

8.

2012. január 16‑án a Bizottság öt társaságot – amelyek a GR és az RFA tagjai, nevezetesen a Marquis Energy LLC, ( 6 ) a Patriot Renewable Fuels LLC, a Plymouth Energy Company LLC, a POET LLC és a Platinum Ethanol LLC – értesített arról, hogy felvette őket az exportáló gyártók mintájába.

9.

2012. augusztus 24‑én a Bizottság megküldte a GE‑nek és az RFA‑nak az előzetes nyilvánosságra hozatali dokumentumot, amelyben bejelentette, hogy ideiglenes intézkedések meghozatala nélkül folytatja a vizsgálatot, és azt a kereskedőkre/keverőkre is kiterjeszti. Ez a dokumentum megjegyezte, hogy ebben a szakaszban nem volt lehetséges annak értékelése, hogy az Egyesült Államokból származó bioetanol‑exportok dömpingáron történtek‑e, mivel a mintavételbe bevont gyártók nem tettek különbséget a belső értékesítések és az exportértékesítések között, és valamennyi értékesítésüket amerikai egyesült államokbeli független kereskedők/keverők számára teljesítették, akik később a bioetanolt benzinnel keverték, és azt újra értékesítették.

10.

2012. december 6‑án a Bizottság megküldte a GE‑nek és az RFA‑nak a végső nyilvánosságra hozatali dokumentumot, amelyben a független kereskedők/keverők adatai alapján megvizsgálta, hogy olyan dömpingről van‑e szó, amely kárt okozott az európai uniós gazdasági ágazatnak, és országos szinten 9,6%‑os mértékű végleges intézkedések elfogadását helyezte kilátásba hároméves időtartamra.

11.

Az alaprendelet alapján 2013. február 18‑án a Tanács elfogadta a vitatott rendeletet, amely országos szinten 9,5%‑os mértékű dömpingellenes vámot vetett ki ötéves időtartamra az „üzemanyag‑felhasználású etanolnak” is nevezett bioetanolra.

12.

A Törvényszék egyrészt arra is rámutatott, hogy a vitatott rendelet (12)–(16) preambulumbekezdésében a Tanács megállapította, hogy a vizsgálat azt mutatta ki, hogy a mintavételbe bevont gyártók egyike sem exportált bioetanolt az Unió piacára, valamint hogy az érintett terméket nem az amerikai bioetanol‑gyártók, hanem a kereskedők/keverők exportálták az Unióba, így a dömpingre vonatkozó vizsgálat megfelelő lefolytatása érdekében a Tanács a vizsgálatban való közreműködést elfogadó két kereskedő/keverő adataira támaszkodott (a megtámadott ítélet 16. pontja). Másrészt rámutatott, hogy a Tanács a megtámadott rendelet (62)–(64) preambulumbekezdésében kifejtette, hogy országos dömpingkülönbözet megállapítását találta célszerűnek, mivel a bioetanol iparágazatának szerkezete, illetve az érintett termék előállításának, valamint az amerikai és az uniós piacon történő értékesítésének módja miatt az amerikai gyártók tekintetében nem lehet egyéni dömpingkülönbözeteket megállapítani (a megtámadott ítélet 17. pontja).

13.

A Törvényszék ezt követően a GE és az RFA mint szakmai egyesület által benyújtott kereset elfogadhatóságáról határozott. A Törvényszék lényegében három olyan esetet különböztetett meg, amelyben egy, a tagjai kollektív érdekeinek védelmével megbízott egyesület megsemmisítés iránti keresete elfogadható, nevezetesen először is, ha azt valamely jogszabályi rendelkezés kifejezetten elismeri, másodszor, ha az egyesület által képviselt vállalkozások, vagy közülük egyesek egyéni kereshetőségi joggal rendelkeznek, illetve harmadszor, ha az egyesület saját érdekre hivatkozik (a megtámadott ítélet 45. pontja).

14.

A Törvényszék – miután megállapította, hogy a GE és az RFA egyáltalán nem nevezett meg olyan különös jogszabályi rendelkezést, amely felhatalmazza őket a kereset benyújtására – a második esetre rátérve megvizsgálta, hogy a GE és az RFA jogosult‑e a tagjaikat megillető egyéni kereshetőségi jog alapján eljárni.

15.

A megtámadott ítélet 51–62. pontjában kifejtett indokolás értelmében a Törvényszék egyfelől lényegében megállapította, hogy a GE és az RFA keresete elfogadhatatlan azzal az indokkal, hogy ők a Marquis Energyt képviselték, mivel ez utóbbi saját megsemmisítés iránti keresetet nyújtott be (a megtámadott ítélet 51. pontja), ( 7 ) valamint, másfelől, hogy az egyesületek nem tudják érvényesen képviselni a Murexet és a CHS‑t – két, bioetanolt exportáló kereskedő/keverő –, mivel ezek a társaságok – amelyek közül az egyikük a GE‑nek, a másikuk pedig az RFA‑nak csak „társult” tagja volt – nem rendelkeztek szavazati joggal, és ennélfogva nem tudták az érdekeiket érvényesíteni az érintett egyesület általi esetleges képviseletük esetén (lásd a megtámadott ítélet 53–55. pontját). Egyébként a Törvényszék azt is kizárta, hogy a GE és az RFA kereshetőségi joggal rendelkezhet a vitatott rendeletben a mintavételbe bevont négy amerikai gyártón kívüli valamennyi tagja nevében. A Törvényszék ugyanis úgy ítélte meg, hogy nem nyert bizonyítást az, hogy ezeket a tagokat közvetlenül érintené az említett rendelet által kivetett dömpingellenes vám (lásd a megtámadott ítélet 151–153. pontját).

16.

Ugyanakkor a megtámadott ítélet 90–149. pontjában kifejtett okfejtés eredményeként a Törvényszék ezen ítélet 150. pontjában megállapította, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében foglalt második eset értelmében a GE‑nek és az RFA‑nak volt joga az első fokon előterjesztett kereset benyújtására, mivel ez a kereset a vitatott rendeletnek a mintavételbe bevont négy amerikai gyártót érintő részében történő megsemmisítésére irányult. A Törvényszék ugyanis a megtámadott ítélet 92–117. pontjában bemutatott elemzés alapján egyfelől úgy ítélte meg, hogy a mintavételbe bevont négy gyártó közvetlenül érintett a vitatott rendelet által. Másfelől azt is megállapította, hogy ezek a gyártók személyükben érintettek e rendelet által (lásd a megtámadott ítélet 123–145. pontját).

17.

Ami a jelen indítvány 13. pontjában említett harmadik esetet illeti, amely szerint egy egyesületnek akkor van kereshetőségi joga, ha saját érdekre tud hivatkozni, a Törvényszék a megtámadott ítélet 77–86. pontjában az ebben a kérdésben történő állásfoglalás során megállapította, hogy a GE és az RFA csak akkor rendelkezik egyéni kereshetőségi joggal, ha a keresetük – annak tizedik jogalapjában – az alaprendelet releváns rendelkezései által a számukra biztosított eljárási garanciák védelmén alapul (lásd a megtámadott ítélet 85. és 87. pontját, valamint a 162. pont második francia bekezdését).

18.

Összefoglalva, a Törvényszék a GE és az RFA megsemmisítés iránti keresetét tehát csak annyiban nyilvánította elfogadhatónak, amennyiben azt a) a mintavételbe bevont azon négy amerikai gyártó nevében nyújtották be, akik közvetlenül és személyükben voltak érintettek a vitatott rendelet által, és b) egyénileg nyújtották be, kizárólag a tizedik jogalapra hivatkozva, amely a saját eljárási jogaiknak a dömpingellenes eljárás során történő megsértésén alapul.

19.

Az ügy érdemét illetően, bár a Törvényszék elutasította a GE és az RFA által előterjesztett tizedik jogalapot (lásd a megtámadott ítélet 250–343. pontját), ugyanakkor helyt adott a GE és az RFA által a mintavételbe bevont négy gyártó nevében előterjesztett első jogalap második részének, és megsemmisítette a vitatott rendeletet anélkül, hogy e jogalap többi része, valamint a fellebbezésük alátámasztása érdekében hivatkozott nyolc másik jogalap tekintetében állást foglalt volna (lásd a megtámadott ítélet 246. pontját).

20.

A Törvényszék lényegében megállapította, hogy a Tanács tévesen ítélte úgy, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése értelmében fel volt hatalmazva arra, hogy országos szintű dömpingkülönbözetet állapítson meg, és így nem volt köteles arra, hogy egyéni dömpingkülönbözeteket számítson a vitatott rendelet szerinti mintavételbe bevont minden egyes amerikai gyártó tekintetében.

21.

E következtetés levonása érdekében a Törvényszék először is rámutatott, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése által az uniós jogalkotó egy sajátos, a WTO keretében vállalt, és jelenleg a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikkében foglalt kötelezettséget szándékozott végrehajtani; az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdését tehát e cikkekkel összhangban kell értelmezni (lásd a megtámadott ítélet 180–184. pontját).

22.

Másodszor a Törvényszék megállapította, hogy a Tanács az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése értelmében köteles lett volna egyéni dömpingkülönbözetet számítani és egyéni dömpingellenes vámokat alkalmazni a mintavételbe bevont négy gyártó mindegyike tekintetében, mivel az intézmények – azzal, hogy az utóbbiakat az amerikai gyártók és exportőrök mintájában tartották – elismerték, hogy azok a dömpingelt termék „szállítói” voltak az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése értelmében (lásd a megtámadott ítélet 194–201. pontját).

23.

Harmadszor és utolsósorban a Törvényszék úgy vélte, hogy amennyiben az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése alapján létezik egy kivétel a megállapított vám összegének egyéni kiszámítása alól, ha „ez kivihetetlen” lenne – ami tehát arra ad felhatalmazást, hogy egyszerűen csak a szállító országot jelöljék meg, azaz, hogy a dömpingellenes vámot országos szinten határozzák meg –, a „kivihetetlen” kifejezést a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikkében használt analóg kifejezéssel összhangban kell értelmezni (lásd ebben az értelemben a megtámadott ítélet 228. és 232. pontját). Ugyanakkor ez utóbbi rendelkezések alapján a Törvényszék megállapította, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése semmiféle kivételt nem enged az egyéni dömpingellenes vámnak a mintavételbe bevont olyan gyártó tekintetében történő meghatározásának kötelezettsége alól, aki együttműködött a vizsgálatban, amennyiben az intézmények úgy ítélik meg, hogy e gyártó tekintetében nem tudnak egyéni exportárat megállapítani (lásd a megtámadott ítélet 232. pontjának utolsó mondatát). A Törvényszék ebből tehát azt a következtetést vonta le, hogy – az intézmények által adott magyarázatokra tekintettel – a Tanács tévesen jutott arra a következtetésre, hogy az egyéni dömpingellenes vámok kivetése az amerikai exportőrök mintája tekintetében „kivihetetlen” volt az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése értelmében (a megtámadott ítélet 241. pontja), anélkül hogy az a tény, hogy az intézmények úgy ítélték meg, hogy nehézségeik vannak az egyéni értékesítések nyomon követését vagy a rendes érték és a vonatkozó exportár összehasonlítását illetően a mintavételbe bevont gyártók tekintetében, elegendő lenne e kivétel alkalmazásának igazolására (lásd ebben az értelemben a megtámadott ítélet 242–244. pontját). A Törvényszék tehát megsemmisítette a vitatott rendeletet azzal az indokkal, hogy utóbbi megsértette az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdését, mégpedig a mintavételbe bevont, a GE és az RFA által képviselt négy amerikai bioetanol‑gyártót érintő részében.

III. A felek kérelmei

A.   A felek kérelmei a fellebbezés keretében

24.

A fellebbezés keretében a Tanács elsődlegesen azt kéri, hogy a Bíróság:

helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;

utasítsa el a GE és az RFA által első fokon benyújtott keresetet;

a GE‑t és az RFA‑t kötelezze a részükről az elsőfokú, valamint a fellebbezési eljárásban felmerülő költségek viselésére.

25.

A Tanács másodlagosan azt kéri, hogy a Bíróság:

utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé újbóli elbírálás céljából;

az elsőfokú és a fellebbezési eljárás költségeivel kapcsolatban jelenleg ne határozzon.

26.

A Bizottság elsődlegesen azt kéri, hogy a Bíróság:

helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;

az első fokon benyújtott keresetet nyilvánítsa elfogadhatatlannak;

kötelezze a GE‑t és az RFA‑t a Törvényszék és a Bíróság előtti eljárás költségeinek viselésére.

27.

Másodlagosan a Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;

utasítsa el a GE által első fokon felhozott első jogalap második részét, az első jogalap többi része, valamint a többi jogalap vonatkozásában pedig utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé újbóli elbírálás céljából;

ne határozzon az elsőfokú és a másodfokú eljárás költségeiről.

28.

A GE és az RFA azt kéri, hogy a Bíróság:

teljes egészében utasítsa el a fellebbezést, és hagyja helyben a megtámadott ítélet rendelkező részének első pontját;

a Tanácsot kötelezze a részükről az elsőfokú, valamint a fellebbezési eljárásban felmerülő költségek viselésére.

B.   A felek kérelmei a csatlakozó fellebbezés keretében

29.

A csatlakozó fellebbezésük keretében a GE és az RFA azt kéri, hogy a Bíróság:

helyezze hatályon kívül a megtámadott ítélet rendelkező részének második pontját a megsemmisítés iránti keresetüket (a fennmaradó részében) elutasító részében;

teljes egészében semmisítse meg a vitatott rendeletet, amennyiben az őket és valamennyi tagjukat érinti;

kötelezze a Tanácsot a részükről a Törvényszék előtt első fokon, valamint a Bíróság elé benyújtott fellebbezés és csatlakozó fellebbezés keretében felmerült költségek, valamint a saját költségei viselésére.

30.

Másodlagosan, és abban az esetben, ha a Bíróság úgy véli, hogy a jogvitát nem bírálták el, a GE és az RFA azt kéri, hogy a Bíróság:

utalja vissza az ügyet a Törvényszékhez azért, hogy utóbbi határozzon az első kilenc, általuk egyénileg felhozott megsemmisítési jogalapról, valamint az általuk a mintavételbe bevont négy amerikai gyártón kívüli többi tagjuk nevében hivatkozott valamennyi megsemmisítési jogalapról;

kötelezze a Tanácsot a részükről ez idáig az első fokú eljárás, valamint a fellebbezés és csatlakozó fellebbezés alapján folytatott eljárás keretében felmerült költségek viselésére, és ne határozzon az eljárás során felmerült költségekről.

31.

A Tanács azt kéri, hogy a Bíróság:

a csatlakozó fellebbezést utasítsa el teljes egészében, és hagyja helyben a megtámadott ítélet rendelkező részének második pontját;

kötelezze a GE‑t és az RFA‑t a részéről a Törvényszék előtt első fokon, valamint a fellebbezés és csatlakozó fellebbezés keretében felmerült költségek, valamint a saját költségeik viselésére.

32.

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

a csatlakozó fellebbezést mint elfogadhatatlant, másodlagosan pedig mint megalapozatlant, utasítsa el;

a GE‑t és az RFA‑t kötelezze a költségek viselésére.

IV. Elemzés

33.

Ahogyan azt a bevezető megjegyzéseimben már megjegyeztem, a Bíróság elé benyújtott két fellebbezés – a fellebbezés és a csatlakozó fellebbezés – számos nehézséget vet fel az elfogadhatóságot és az ügy érdemét tekintve egyaránt. Ebben a tekintetben eléggé meglepő, hogy a feltett kérdések összetettségére és a Törvényszék állásfoglalásaira tekintettel utóbbi nem döntött úgy, hogy ezekben az ügyekben kibővített tanácsban hoz határozatot.

34.

Ennélfogva – ahogyan az a fellebbezés vizsgálatára szánt megállapításokból is kitűnik majd – úgy vélem, hogy a Tanács és a Bizottság által a lényegében az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének téves értelmezésére és ennélfogva a GE és az RFA által első fokon benyújtott kereset elfogadhatatlanságára alapított első jogalap alátámasztására felhozott érvek ebben a tekintetben jelentősek, és hogy ebben a tekintetben a megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni.

35.

A Tanács – amelyet a Bizottság támogat – három jogalapot fogalmaz meg a fellebbezésének alátámasztására. Az első – ahogyan azt már kifejtettem – a GE és az RFA által a mintavételbe bevont négy amerikai gyártó nevében első fokon benyújtott kereset elfogadhatóságával kapcsolatos, míg a másik két jogalap a jogvita érdemére, nevezetesen az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének a Törvényszék általi értelmezésére és alkalmazására vonatkozik. A Bizottság ugyanakkor a válaszbeadványában hozzáteszi, hogy a Törvényszéknek az első fokon benyújtott keresetet elfogadhatatlannak kellett volna nyilvánítania amiatt, hogy a GE és az RFA – a jogállására tekintettel – nem tudta érvényesen képviselni a tagjait.

36.

A GE és az RFA a csatlakozó fellebbezésében két eljárási jellegű jogalapra hivatkozik, amelyek azt kifogásolják, hogy a Törvényszék azon joguk terjedelmét, hogy a saját nevükben keresetet nyújtsanak be, az alaprendelet által biztosított eljárási garanciák védelmére korlátozta, másfelől pedig megtagadta azt, hogy a GE és az RFA a mintavételbe bevont négy amerikai gyártótól eltérő többi tagja nevében kereshetőségi joggal rendelkezzen.

37.

Az e fellebbezésekben felvetett kérdések vizsgálati sorrendje a következő lesz. Először is a Bizottság által a Törvényszékkel szemben felhozott azon kifogást fogom elemezni, amely szerint a Törvényszék tévesen mellőzte a GE és az RFA reprezentativitása hiányának megállapítását, amely az első fokon benyújtott keresetük elfogadhatóságát érinti (A. rész). Másodszor, a Tanács által a fellebbezés alátámasztása érdekében hivatkozott első jogalap első részét vizsgálom meg, amely az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének téves értelmezésén és az indokolási kötelezettség megsértésén alapul (B rész), amelynek véleményem szerint helyt kell adni. Harmadszor, miután röviden elutasítottam a Bizottság által felhozott, a GE és az RFA csatlakozó fellebbezésének elfogadhatatlanságával kapcsolatos eljárásgátló okot, rátérek az ezen fellebbezésben megfogalmazott két jogalapra (C. rész), amelyek egyik részének véleményem szerint ugyancsak helyt kell adni. Végül, negyedszer és másodlagos jelleggel egyenként elemezni fogom a fellebbezésben hivatkozott két jogalapot, amelyek az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének téves értelmezésén és alkalmazásán alapulnak. (D. és E. rész).

A.   A Bizottságnak a GE és az RFA által első fokon benyújtott kereset elfogadhatóságával kapcsolatban benyújtott kifogásáról, amely azon alapul, hogy a Törvényszék nem állapította meg ezen egyesületek reprezentativitásának vagy kereshetőségi jogának hiányát

1. A felek érvei

38.

A Bizottság azt állítja, hogy az első fokon benyújtott keresetet elfogadhatatlannak kellett volna nyilvánítani amiatt, hogy a GE és az RFA jogállása számukra nem tette lehetővé, hogy egy adott ágazatnak és/vagy a tagjainak a kereskedelmi érdekeit képviseljék, amely elfogadhatatlansági okot a Bíróságnak egyébként hivatalból kellene vizsgálnia.

39.

Ebben a tekintetben a Bizottság kifejti, hogy a Törvényszék – azáltal, hogy a GE‑t és az RFA‑t „az amerikai bioetanol‑gyártókat […] képviselő egyesületek[ként]” (a megtámadott ítélet 1. pontja), valamint „az amerikai bioetanol‑ipar érdekeit képviselő egyesületek[ként]” (a megtámadott ítélet 42. pontja) mutatta be – elferdítette a tényeket. Ugyanis a két egyesület a District of Columbia Non‑profit Corporation Act (Columbia kerületnek a nonprofit szervezetekről szóló törvénye) által létrehozott nonprofit szervezetként nem végezhet egy adott ágazat és/vagy a tagjai kereskedelmi érdekeinek képviseletére irányuló tevékenységet.

40.

Egy ilyen tevékenység ezenkívül – a Bizottság véleménye szerint – összeegyeztethetetlen lenne a GE különleges céljával, amely „az etanol mint megújuló, tiszta és fenntartható energiaforrás támogatásából” áll, valamint az RFA társadalmi céljával, ami „az életképes és versenyképes megújuló üzemanyagok belföldi ipara fejlesztését, ösztönzését és támogatását” jelenti, és ami tehát kizárja a tagjai kereskedelmi érdekeinek képviseletét azok területén, illetve harmadik országokban. Ezenkívül a GE és az RFA egyáltalán nem próbált arra hivatkozni, hogy az első fokon benyújtott keresetük az alapszabályuk szerinti célok keretei közé illeszkedik, miután a Törvényszék a megtámadott ítélet 75. pontjában megállapította, hogy a keresetük célja, hogy „megvédjék az amerikai etanolipart”.

41.

A GE és az RFA azzal érvel, hogy a Bizottság mint az eljárásban „másik fél” ebben a szakaszban nem tud érvényesen a bizonyítékok elferdítésére hivatkozni, amelyre ugyanitt a Tanács nem hivatkozott. Ezek az egyesületek hozzáteszik, hogy az, hogy céljuk nem a haszonszerzés, egyáltalán nem foglalja magában azt, hogy ők nem képviselhetik egy adott ágazat és/vagy a tagjainak kereskedelmi érdekeit. Az RFA‑t illetően kifejtik, hogy a Bizottság önkényesen állapította meg azt, hogy ezen egyesület társadalmi célja nemzeti szintre korlátozódik, és kizárja a tagjai kereskedelmi érdekeinek képviseletét harmadik országokban. Márpedig egy belföldi iparág támogatása annak növekedéséhez is kapcsolódik, ideértve az exportot is, ami az RFA célkitűzéseihez tartozik.

2. Értékelés

42.

Emlékeztetek arra, hogy a Bíróság eljárási szabályzatának 174. §‑a értelmében a válaszbeadványban foglalt kérelmeknek a fellebbezésnek egészben vagy részben történő helyt adására vagy a fellebbezés egészben vagy részben történő elutasítására kell irányulniuk. Egyébként e szabályzat 172–176. cikkével összhangban a válaszbeadvány benyújtására feljogosított felek külön iratban, a válaszbeadványtól elkülönítve csatlakozó fellebbezést terjeszthetnek elő, amelynek e szabályzat 178. cikkének (1) bekezdése, valamint a (3) bekezdésének második mondata szerint a megtámadott ítélet egészben vagy részben történő hatályon kívül helyezésére kell irányulnia a válaszbeadványban felhozottaktól elkülönített jogalapok és érvek alapján.

43.

Ahogyan azt a Bíróság már megállapította, e rendelkezések együttes értelmezéséből tehát az következik, hogy a válaszbeadvány nem irányulhat a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezésére a fellebbezésben említettektől eltérő és azoktól független okok miatt, és ezen okokra csak a csatlakozó fellebbezés keretében lehet hivatkozni. ( 8 )

44.

Válaszbeadványában a Bizottság azt rója fel a Törvényszéknek, hogy utóbbi a megtámadott ítélet 45. pontjában elismerte, hogy a GE‑nek és az RFA‑nak joga van ahhoz, hogy az amerikai bioetanol‑gyártók nevében az e két egyesület alapszabályának nyilvánvaló megsértésével keresetet nyújtson be.

45.

Bár a Tanács kétségtelenül támadja a GE‑nek és az RFA‑nak a mintavételbe bevont négy amerikai bioetanol‑gyártó nevében fennálló aktív perbeli legitimációját, a kifogásai azzal kapcsolatosak, hogy a Törvényszék elismerte e négy gyártónak az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése szerinti közvetlen és személyes érintettségét, nem pedig azzal – ahogyan azt a Bizottság a válaszbeadványában állítja –, hogy a GE és az RFA képes volt‑e arra, hogy az amerikai bioetanolipart képviselje.

46.

A válaszbeadványában a Bizottság tehát a megtámadott ítélet részleges hatályon kívül helyezésére vonatkozóan egyértelműen egy, a fellebbezésben hivatkozott októl eltérő és ahhoz képest önálló okra hivatkozik. ( 9 ) Következésképpen ezen, a megtámadott ítélet részleges hatályon kívül helyezésére vonatkozó okra külön iratban, csatlakozó fellebbezés keretében kell volna hivatkozni a Bíróság eljárási szabályzatának 176. és 178. cikke alapján.

47.

Ugyanakkor a két egyesület által első fokon benyújtott kereset elfogadhatatlanságával kapcsolatos ok, amelyre a Bizottság hivatkozik, kétségtelenül egy közrendi ok. Arra az uniós bíró hivatkozhat, sőt hivatkoznia kell. ( 10 )

48.

Ennélfogva úgy vélem, hogy a Bíróság nem utasíthatja el mint elfogadhatatlant a Bizottság által a megtámadott ítélettel szemben megfogalmazott azon kifogást, amely szerint a Törvényszék elferdítette a GE és az RFA alapszabályát, amikor lényegében elismerte azt, hogy az amerikai bioetanol‑gyártók kollektív érdekeinek védelme ezen egyesületek társadalmi céljához tartozik.

49.

Ennélfogva úgy vélem, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy a Törvényszék elferdítette a tényeket, a jelen esetben a GE és az RFA társadalmi célját.

50.

Egyfelől az a Bizottság által említett puszta körülmény, hogy az egyesületeknek az alapokmányuk szerint semmilyen haszonszerzési céljuk nincsen, nem jelenti azt, hogy számukra tilos lenne egy iparág érdekeit képviselni, ideértve a bíróság előtti képviseletet is, ahogyan azt a Törvényszék elismerte. Az egyesületek haszonszerzési céljának hiánya általában ahhoz a tilalomhoz kapcsolódik, hogy a tagjaik számára nem termelhetnek és/vagy nem oszthatnak fel nyereséget, és a Bizottság nem bizonyította, hogy ez máshogy lenne a GE és az RFA esetében, ahogyan azt ez utóbbiak a csatlakozó fellebbezés keretében benyújtott válaszukban megjegyezték.

51.

Másfelől nem értek egyet a Bizottság azon érvével, amely szerint „nyilvánvaló, hogy az amerikai etanoliparnak [az Unió] által tett kereskedelmi védelmi intézkedések elleni védelme nem tartozik a [két egyesület társadalmi] céljai közé”, mivel a társadalmi céljuk nemzeti szintre korlátozódik. Ugyanis ezen egyesületek társadalmi célja, amelyeket a Bizottság a válaszbeadványában részlegesen idéz, kellőképpen széleskörűen van megfogalmazva ahhoz, hogy magába foglaljon egy, az amerikai bioetanol‑gyártók nevében indított olyan keresetet, amelyet a GE és az RFA a Törvényszékhez nyújtott be. Kétségtelenül ez a helyzet a GE alapszabályát illetően, amely kifejti, hogy ez az egyesület megtesz minden szükséges, megfelelő, ajánlott és helyénvaló intézkedést a céljának megvalósítása érdekében, valamint a céljaihoz kapcsolódó minden egyéb kiegészítő intézkedést. Az RFA‑t illetően úgy vélem, hogy a tényeknek a Bizottság által hivatkozott elferdítése nem bizonyítható az alapján, hogy ezen egyesület társadalmi célja a megújuló üzemanyagok versenyképes belföldi ipara fejlődésének elősegítése és támogatása. Ellenkezőleg, véleményem szerint ezen iparágnak az Unióhoz hasonló harmadik szervezetek által elfogadott dömpingellenes intézkedésekkel szembeni védelme nagy valószínűséggel továbbra is hozzá tud járulni a bioetanolhoz hasonló megújuló üzemanyagok amerikai iparága versenyképes fejlődésének biztosításához, és meg tud felelni ezen egyesület társadalmi céljának.

52.

Azt javaslom tehát, hogy a Bizottságnak a válaszbeadványában felhozott azon kifogását, amely a GE és az RFA reprezentativitásának hiányán, valamint azon alapul, hogy utóbbiaknak nincs joguk ahhoz, hogy az amerikai bioetanol‑gyártók nevében keresetet nyújtsanak be, mint megalapozatlant el kell utasítani.

B.   A fellebbezésnek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének téves értelmezésére és az indokolási kötelezettség megsértésére alapított első jogalapjáról

53.

Ez a jogalap lényegében két részre oszlik. Az első jogalap első részében a Tanács azt állítja, hogy a Törvényszék – annak megállapításával, hogy a GE és az RFA által képviselt, mintavételbe bevont négy gyártó közvetlenül volt érintett a vitatott rendelet által – tévesen értelmezte ezt az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése által támasztott feltételt. A második részben a Tanács azt rója fel a Törvényszéknek, hogy utóbbi tévesen értelmezte az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt, személyes érintettségre vonatkozó feltételt, és nem adott magyarázatot arra, valamint nem fejtette ki, hogy a mintavételbe bevont négy gyártó miért rendelkezett olyan tulajdonságokkal, amelyek őket a többi amerikai bioetanol‑gyártótól megkülönböztették.

54.

Ahogyan azt már megjegyeztem, úgy vélem, hogy a Tanács által felhozott első résznek helyt kellene adni, ami alapján – az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében foglalt két elfogadhatósági feltétel kumulatív jellegére tekintettel – a második rész vizsgálatának feleslegessé kell válnia.

1. A feleknek az első jogalap első részével kapcsolatos érvelésének összefoglalása, amely az azon következtetéssel kapcsolatos téves jogalkalmazáson alapul, amely szerint a GE és az RFA által képviselt, mintavételbe bevont négy gyártó közvetlenül volt érintett a vitatott rendelet által

55.

A Tanács – amelyet a Bizottság támogat – azt állítja, hogy a Törvényszék – azáltal, hogy nem azt állapította meg, hogy a vitatott rendelet közvetlen hatást gyakorol a GE és az RFA által képviselt, mintavételbe bevont négy gyártó jogi helyzetére, hanem legfeljebb a termékeiket az uniós piacra nem exportáló ezen piaci szereplők gazdasági helyzetére gyakorolt közvetett hatást helyezte előtérbe – megsértette az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt, a Bíróság által értelmezett közvetlen érintettséggel kapcsolatos feltételt. Márpedig ezen intézmények szerint a Bíróság többek között a 2015. április 28‑iT & L Sugars és Sidul Açúcares kontra Bizottság ítéletben (C‑456/13 P, EU:C:2015:284) már elutasította azt az álláspontot, amely szerint a közvetlen érintettségre vonatkozó feltétel teljesítéséhez elegendő annak bizonyítása, hogy a vitatott intézkedés tisztán gazdasági következményekkel vagy versenyhátránnyal jár. A jelen ügyben a Törvényszék téves jogalkalmazása különösen a megtámadott ítélet 110., 111., 114., 116. és 117. pontjából következik. A Bizottság hozzáteszi, hogy a közvetlen érintettségre vonatkozó feltétellel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat alkalmazása során a Törvényszék a megtámadott ítélet 93–104. pontjában tévesen állapította meg azt, hogy az ilyen érintettség bizonyításához elegendő az, hogy a mintavételbe bevont négy gyártó egy olyan terméket gyártott, amelyre annak egy harmadik személy által az Unióba történő exportja esetén dömpingellenes vámot kell alkalmazni. Egy ilyen megközelítés összekeveri azt, ami közvetlen, azzal, ami közvetett, illetve azt, ami jogi, azzal, ami gazdasági. A Bizottság véleménye szerint a GE‑nek és az RFA‑nak a Bírósághoz benyújtott beadványaiban arra irányuló próbálkozása, hogy zavarossá tegyék a megtámadott ítélet ténybeli tartalmát, semmit nem változtat ezen az elemzésen.

56.

A GE és az RFA először is előadja, hogy a Tanács a Bíróságot a Törvényszék által tett ténymegállapítások újraértékelésére hívja fel, ami nem tartozik a fellebbviteli bíróság hatáskörébe. Ezek a kifogások, amelyek a Törvényszék által a megtámadott ítélet 103. és 114. pontjában tett ténymegállapításokra vonatkoznak, tehát elfogadhatatlanok. Másodszor, a GE és az RFA úgy véli, hogy az, hogy a mintavételbe bevont négy gyártó által gyártott bioetanolból nagy mennyiségeket exportáltak az Unióba, és hogy azokat a vitatott rendeletben exportáló gyártóként azonosították, elegendő ahhoz, hogy a Törvényszék megállapítsa azt, hogy ezek a gazdasági szereplők közvetlenül voltak érintettek az említett rendelet által. A Törvényszék helyesen állapította meg, hogy a mintavételbe bevont négy gyártó a termékeit az Unióba exportáló amerikai bioetanol‑gyártó volt, valamint hogy mivel a dömpingellenes vámok ezeket a termékeket sújtották, azok érintették e társaságok jogi helyzetét. Ugyanakkor mivel a mintavételbe bevont gyártók tudták, hogy az értékesítéseik az Unióba történő exportra irányulnak, és így exportárral rendelkeztek, a közvetlen értékesítés hiánya nem releváns. A GE és az RFA szerint az érintettség az érintett termék Unióba történő potenciális exportálójának helyzetét tekintve ugyanolyan közvetlen. Egyébként a Bíróságnak az intézmények által az álláspontjuk alátámasztása érdekében idézett ítélkezési gyakorlata nem releváns, mivel az nem a közvetlen érintettségre vonatkozó feltétellel kapcsolatos, illetve az nem összehasonlítható ténybeli helyzetekre vonatkozik.

2. Értékelés

57.

Ahogyan arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 67. pontjában helyénvalóan emlékeztetett – amely pont egyébként a jelen ügyben nem vitatott –, a közvetlen érintettségnek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt fogalma két kritérium együttes fennállását kívánja meg. Egyfelől a vitatott aktusnak közvetlen hatást kell gyakorolnia azon személy jogi helyzetére, aki annak megsemmisítését kéri. Másfelől ezen aktus nem hagyhat mérlegelési lehetőséget az intézkedés végrehajtásával megbízott címzettek számára, mert az ilyen végrehajtás tisztán automatikus jellegű, és köztes szabályok alkalmazása nélkül, egyedül az uniós szabályozás alapján történik. ( 11 )

58.

A jelen ügyben csak az első feltétel alkalmazása – azaz a vitatott rendeletnek a mintavételbe bevont négy gyártó jogi helyzetére gyakorolt közvetlen hatása – a Tanács és a Bizottság által a megtámadott ítélettel kapcsolatban tett kifogások tárgya.

59.

Ebben a tekintetben mindenekelőtt el kell utasítani a GE és az RFA azon érveit, amelyek szerint a Tanács fellebbezése első jogalapjának első része arra irányul, hogy a Bíróság előtt újból vitatni kezdje a Törvényszék ténymegállapításait és –értékeléseit.

60.

Ugyanis – ahogyan azt később részletesebben kifejtem – úgy tűnik, hogy a Tanács teljes mértékben helyénvalóan értelmezte a ténybeli sorrendre vonatkozó azon előfeltevéseket, amelyekre a Törvényszék azon jogi következtetését alapította, amely szerint a mintavételbe bevont négy gyártó közvetlenül volt érintett a vitatott rendelet által, amely következtetést az intézmények vitatják. Épp ellenkezőleg, inkább a GE és az RFA az, amely a beadványaiban különböző helyeken kísérletet tesz a Törvényszék megtámadott ítéletben foglalt ténymegállapításainak és ‑értékeléseinek elferdítésére.

61.

Megmagyarázom, hogy miért.

62.

A Törvényszék előtti eljárás felei között hosszas vita tárgyát képezte az a kérdés, hogy a vizsgálat során a mintavételbe bevont négy gyártó exportálja‑e a bioetanol‑termékeiket az Unióba, vagy ellenkezőleg, ezen exportokat független kereskedők/keverők végzik.

63.

Ahogyan arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 94. pontjában emlékeztet, a vitatott rendelet kifejtette, hogy mivel a mintavételbe bevont négy gyártó egyike sem exportált bioetanolt az Unió piacára, a termékeiket belföldön (az amerikai piacon) értékesítették olyan független kereskedőknek/keverőknek, akik később a bioetanolt benzinnel keverték, hogy később ezt a terméket a belföldi piacon értékesítsék, vagy annak jelentős részét az Unióba exportálják.

64.

A Törvényszék – miután különböző megállapításokat tett a megtámadott ítélet 95–102. pontjában, amelyeket a jelen fellebbezésben nem vitatnak – ezen ítélet 103. pontjában arra a megállapításra jutott, hogy „megfelelően bizonyításra került, hogy a vizsgálati időszakban a nyolc kereskedő/keverő által a mintavételbe bevont [négy] amerikai bioetanol‑gyártótól vásárolt jelentős mennyiségű bioetanolt nagyrészt az Unióba exportálták […]”.

65.

A Törvényszék – miután a megtámadott ítélet 97. pontjában egyébként már előforduló személytelen és közvetett megfogalmazást („a mintavételbe bevont négy gyártótól származó bioetanolt rendszeresen exportálták az Unióba a vizsgálati időszakban”) használt – a GE és az RFA által a Bíróság előtt állítottakkal ellentétben még implicit módon sem állapította meg azt, hogy ezek a társaságok a termékeiket maguk exportálják az Unióba.

66.

A megtámadott ítélet 103. pontjából ugyanis szükségszerűen következik, hogy a Törvényszék elismerte, hogy a mintavételbe bevont négy gyártó által előállított bioetanolt a vizsgált független kereskedők/keverők „vásárolták meg”, mielőtt abból jelentős mennyiséget az Unióba exportáltak. Ahogyan arra a Bizottság rámutat, a Törvényszék tehát egyszerűen megállapította, hogy a mintavételbe bevont négy gyártó által előállított bioetanolt közvetetten, azaz kereskedők/keverők közvetítésével szállították az uniós piacra azt követően, hogy utóbbiak azt benzinnel keverték.

67.

A megtámadott ítélet egyetlen pontja sem sugallja azt, hogy a Törvényszék elismerte volna, hogy az amerikai bioetanol‑gyártók exportőr jogállással rendelkeznek. E minőség elismerésének hiánya kifejezetten következik a megtámadott ítélet 110. pontjából, amelynek értelmében a Törvényszék megállapította, hogy egy gyártót „még ha nem is rendelkezik az említett termékek exportőrének minőségével”„lényegében érinthet” a dömpingellenes vámoknak az Unióba behozott termékekre történő kivetése. Ezt megerősíti továbbá ezen ítélet 111. pontja, amely szerint a mintavételbe bevont négy gyártó „tiszta állapotban állította elő a bioetanolt a vizsgálati időszakban, és a kereskedők/keverők az ő termékeiket keverik benzinnel és exportálják az Unióba”.

68.

Ebből következik, hogy a GE és az RFA állításával ellentétben a Tanács a Bizottsághoz hasonlóan egyáltalán nem hívja fel a Bíróságot a tények újraértékelésére. Ezen intézmények, épp ellenkezőleg, a megtámadott ítélet releváns pontjaihoz hű értelmezést végeznek.

69.

A Tanács kifogásai a Bizottság kifogásaihoz hasonlóan a Törvényszék által levont azon jogi következtetés vitatására korlátozódnak, amely szerint a dömpingellenes vámoknak a vitatott rendeletben előírt létrehozása lényegében közvetlenül gyakorolt hatást a mintavételbe bevont négy gyártó jogi helyzetére amiatt, hogy ők az amerikai bioetanol‑gyártó jogállásával rendelkeznek, amelyek termékeinek egy részét az Unióba exportálták.

70.

Ugyanakkor úgy vélem, hogy ezek a kifogások megalapozottak, mivel a Törvényszék által annak megállapítására felhozott indokok, hogy a vitatott rendelet közvetlen hatást gyakorol e négy gyártó jogi helyzetére, véleményem szerint elégtelenek és tévesek.

71.

Mindenekelőtt emlékeztetek arra, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 104. pontjában az ezen ítélet 97–103. pontjában foglalt értékelésekből azt a következtetést vonta le, hogy a mintavételbe bevont négy gyártó közvetlenül volt érintett többek között a hivatkozott ítélet 67. pontjában említett ítélkezési gyakorlat értelmében, miközben ugyanezen ítélet 106–117. pontjában egyenként utasította el a Tanács és a Bizottság által felhozott, e megállapítással kapcsolatos kifogásokat.

72.

A megtámadott ítélet 97–102. pontja a mintavételbe bevont négy amerikai bioetanol‑gyártó által végzett bioetanol‑előállítás céljával, nagyságával és jellemzőivel kapcsolatos megállapításokra korlátozódik. Ahogyan már említettem, a megtámadott ítélet 103. pontjában a Törvényszék ezen megállapításokból azt a következtetést vonta le, hogy kellő mértékben bizonyítást nyert, hogy a mintavételbe bevont gyártóktól a független kereskedők/keverők által megvásárolt, rendkívül jelentős mennyiségű bioetanolt exportáltak nagy részben az Unióba.

73.

Bár az ilyen gazdasági jellegű mérlegelések nem pontatlanok, és azokat a Tanács mindenesetre nem vitatta, azok – ahogyan azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 104. pontjában lényegében megállapította – nem elegendőek annak bizonyítására, hogy a vitatott rendelet által kivetett dömpingellenes vámok közvetlenül érintették a mintavételbe bevont négy gyártó jogi helyzetét.

74.

Ugyanis az a megállapítás, amely szerint a dömpingellenes vámok bevezetése előtt a mintavételbe bevont gyártók által előállított bioetanol független kereskedők/keverők közvetítésével jelent meg az uniós piacon, miután azt benzinnel keverték, még nem jelenti azt, hogy bizonyítást nyert, hogy a mintavételbe bevont négy gyártó jogi helyzetét befolyásolta e vámok kivetése.

75.

Ennek megállapítása alapján az feltételezhető, hogy egy harmadik ország összes olyan gyártóját, akinek a termékei az uniós piacon megjelennek, az EUMSZ 263. cikknek a Bíróság által értelmezett negyedik bekezdése alapján közvetlenül érinti a dömpingellenes vámok e termékekre történő kivetése.

76.

Ugyanakkor emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a dömpingellenes vám kivetéséről szóló rendeletek a természetük és a hatályuk miatt normatív jellegűek, mivel a gazdasági szereplőkre általában alkalmazandók, és e rendeletek rendelkezései csak bizonyos különleges körülmények között érinthetik közvetlenül (és személyükben) a szóban forgó termék dömpingért felelős gyártóit és exportőreit, az utóbbiak kereskedelmi tevékenységéből származó adatok alapján. ( 12 )

77.

Pusztán az a körülmény, hogy egy termék az uniós piacon – jelentős mennyiségben – megjelenik, nem elegendő annak megállapításához, hogy ha erre a termékre dömpingellenes vámot vetnek ki, annak gyártóját ez a vám a jogi helyzete tekintetében közvetlenül érinti.

78.

Ha ez lenne a helyzet, akkor a dömpingellenes rendeletek normatív jellege megalapozatlan lenne. Másképpen megfogalmazva, a dömpingellenes vám hatálya alá tartozó valamely termék minden egyes gyártóját – az említett termék gyártójának objektív minőségében – automatikusan úgy tekintenék, hogy őt az e vám kivetéséről szóló rendelet közvetlenül érinti.

79.

Az, hogy ez a gyártó részt vett a vizsgálatban azáltal, hogy a vitatott rendelet elfogadásához vezető eljárás keretében alkalmazott mintavételbe be volt vonva, nem változtat ezen az értékelésen. Ugyanis egy vállalkozásnak a Bizottság által végzett vizsgálat keretében egy reprezentatív mintavételbe történő bevonása legfeljebb a gazdasági szereplő személyes érintettségének jele lehet. ( 13 ) Ez nem jelenti azt, hogy ez a gyártó úgy látja, hogy a jogi helyzetét közvetlenül érinti az, hogy e vizsgálat lezárultával végleges dömpingellenes vámokat vetnek ki.

80.

Számomra úgy tűnik, hogy az a következtetés, amelyre a Törvényszék a megtámadott ítélet 104. pontjában idő előtt jutott, annál is inkább kifogás tárgyát képezi, mivel a Törvényszék ugyanakkor soha nem mondott ellent a vitatott rendeletben foglalt megállapításnak, és emlékeztetett továbbá a megtámadott ítélet 94. pontjára, amely szerint a szóban forgó gyártók az értékesítéseiket a belföldi (amerikai) piacon teljesítették a független kereskedők/keverők számára az utóbbiak által a belföldi amerikai piacon és export útján egyaránt történő újraértékesítés céljából, és emlékeztetett továbbá a megtámadott ítélet 102. pontjára, amely szerint nem lehet a rendes értékeket az exportárakkal összehasonlítani, amely megállapítások alátámasztják az intézmények azon álláspontját, hogy a mintavételbe bevont gyártók a termékeiket a belföldi amerikai piacon értékesítették az említett kereskedők/keverők részére, és semmilyen hatást nem gyakoroltak az exportértékesítések rendeltetési helyére, sem pedig az azokkal kapcsolatos árképzésre.

81.

A megtámadott ítélet 107–110., valamint a 114–117. pontjában végzett értékelések sem meggyőzőek, amelyek abban a formában jelentek meg, hogy a Törvényszék elutasította a Tanács és a Bizottság által előadott érveket.

82.

Először is a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 107–110. pontjában kifejtett megállapításai – amelyek szerint valamely gazdasági szereplőnek egy dömpingellenes vámok kivetéséről szóló rendelet értelmében fennálló közvetlen érintettsége lényegében nem függ a gyártói vagy exportőri jogállásától, mivel egy gyártót, aki nem rendelkezik a dömpingellenes vámok által sújtott termékek exportőrének jogállásával, „lényegében érintheti” egy ilyen vámnak az érintett termékre történő kivetése – végeredményben nem válaszolnak arra a kérdésre, hogy a mintavételbe bevont négy gyártó jogi helyzetét közvetlenül érinti‑e az, hogy a vitatott rendelet dömpingellenes vámokat vet ki.

83.

Kétségtelen, hajlandó vagyok elismerni, hogy egy gazdasági szereplőnek a puszta gyártói jogállása nem elegendő ahhoz, hogy ipso iure ki lehessen zárni azt, hogy teljesül az ezen gazdasági szereplő közvetlen érintettségével kapcsolatos feltétel az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében.

84.

Ugyanakkor a Törvényszék nem adott magyarázatot arra, hogy egy harmadik országbeli gyártó, aki a termékeit kizárólag ezen ország belföldi piacán értékesíti olyan más piaci szereplők részére, akik a terméket egy másik anyag hozzáadását követően újraértékesítik ezen a belföldi piacon vagy export céljából, miért gondolhatja azt, hogy a jogi helyzetét az e termékre kivetett, az uniós piacon alkalmazandó dömpingellenes vámok közvetlenül megváltoztatják. Ebben a tekintetben úgy tűnik, hogy az, hogy a megtámadott ítélet 110. pontjában a Törvényszék a „lényegében érintett” fordulatot alkalmazta, amely a személyes érintettségre, nem pedig a közvetlen érintettségre vonatkozó feltételhez kapcsolódik, nemcsak terminológiai közelítésre utal, hanem részletesebben nézve az arra vonatkozó valódi vizsgálat hiányára is, hogy a dömpingellenes vámok kivetése milyen hatást gyakorol a mintavételbe bevont amerikai bioetanol‑gyártók jogi helyzetére, amely az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt közvetlen érintettségre vonatkozó feltételhez, valamint az intézmények azon érvéhez kapcsolódik, hogy a vitatott rendelet csak közvetett, gazdasági jellegű hatást gyakorolt e gyártók helyzetére.

85.

Másodszor, hasonló megfontolások vonatkoznak a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 114–116. pontjában foglalt értékeléseire.

86.

Először is ezen ítélet 114. pontjában, amelyet teljes egészében érdemes megismételni, a Törvényszék kifejti, hogy „[…] még azt feltételezve is, hogy a kereskedők/keverők fizetik a dömpingellenes vámot, és megállapításra kerül, hogy oly módon szakadt meg a bioetanol kereskedelmi lánca, hogy nem tudják áthárítani a dömpingellenes vámot a gyártókra, arra kell emlékeztetni, hogy a dömpingellenes vám kivetése megváltoztatja azokat a jogszabályi feltételeket, amelyek alapján a mintavételbe bevont négy gyártó által gyártott bioetanol forgalomba bocsátása az Unió piacán megtörténik. Következésképpen a szóban forgó gyártók jogi helyzete az uniós piacon mindenesetre közvetlenül és lényegében érintett.” Egyébként a megtámadott ítélet 115. pontjában a Törvényszék elutasította továbbá a Bizottság által előadott azon érvet, amely szerint a dömpingellenes vámok kivetése csak közvetett hatást gyakorol a mintavételbe bevont négy gyártó helyzetére, és rámutatott, hogy a Bizottság tévesen „vitatja azt a tényt […], hogy a kereskedelmi lánc valamely, az ezen utóbbitól eltérő vállalkozása, amelynek tekintetében megállapításra került, hogy dömpinget alkalmaz, vitathat egy […] dömpingellenes vámot […]”.

87.

Számomra úgy tűnik, hogy a megtámadott ítélet e pontjai két tekintetben tévesen alkalmazták a jogot.

88.

Egyfelől a Törvényszék nem ad magyarázatot arra, hogy egy olyan harmadik országbeli gyártónak, mint a mintavételbe bevont négy gyártó mindegyike, amely a termékét kizárólag ezen ország belföldi piacán értékesíti olyan független gazdasági szereplőknek, amelyek tekintetében megállapításra került, hogy dömpinget alkalmaznak, a jogi helyzetét hogyan érintheti közvetlenül az olyan dömpingellenes vámok kivetése, amelyek az ezen független gazdasági szereplők által exportált termékeket sújtják, miközben ez utóbbiak a dömpingellenes vámokat nem tudják áthárítani erre a gyártóra.

89.

Másképpen megfogalmazva, ha a Törvényszék által a megtámadott ítélet 114. és 115. pontjában vizsgált esetben a független kereskedők/keverők tekintetében dömpinget alkalmaznak, és utóbbiak teljes egészében kötelesek megfizetni a vitatott rendelet által az uniós piacon kivetett dömpingellenes vámokat, számomra nehezen érthető, hogy a szóban forgó termék gyártóinak jogi helyzetét – akik e terméket kizárólag az amerikai belföldi piacon értékesítik – hogyan érintheti közvetlenül e vámok beszedése.

90.

Egy ilyen esetben kétségtelenül lehetséges – ahogyan azt a Bizottság állítja –, hogy a dömpingellenes vámok kivetése kedvezőtlen hatást gyakorol a bioetanol‑gyártók által az amerikai belföldi piacon független kereskedők/keverők részére teljesített értékesítések volumenére; ez utóbbiak ugyanis csökkenthetik az Unióba történő export céljából történő vásárlásaikat anélkül, hogy ezt a kiesést az amerikai belföldi piacra vagy az uniós piactól eltérő piacokra történő exportra irányuló szállításaik növelésével kompenzálni tudnák. Ugyanakkor ezek a következmények gazdasági jellegűek, és ennélfogva véleményem szerint nem elegendőek annak bizonyításához, hogy a dömpingellenes vámok kivetése közvetlenül megváltoztatja a kérdéses gyártók jogi helyzetét az uniós piacon. Valójában ebben az esetben – valamint ellentétben azzal, amit a Törvényszék a megtámadott ítélet 76. pontjának második bekezdésében megjegyzett – az amerikai bioetanol‑gyártóknak nincs „jogi helyzetük” az uniós piacon.

91.

Másfelől úgy tűnik, hogy a Törvényszék – legalábbis hallgatólagosan – jelentőséget tulajdonít annak, hogy a szóban forgó gyártók részt vettek a Bizottság által folytatott vizsgálatban. Ugyanakkor, ahogyan azt a jelen indítvány 84. pontjában már említettem, ennek a részvételnek legalább is a gazdasági szereplő személyes érintettségével kapcsolatos feltételnek való megfelelés ellenőrzése keretében, nem pedig az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése szerinti közvetlen érintettséggel kapcsolatos feltétel vizsgálata során van jelentősége.

92.

Másodszor a Törvényszék által a megtámadott ítélet 116. pontjában elvégzett értékelés alapján sem vonható le a fenti pontban említett következtetés, és nem kell megállapítani azt, hogy a Törvényszék helyénvalóan jutott arra a következtetésre, hogy a mintavételbe bevont négy gyártó közvetlenül volt érintett a vitatott rendelet által.

93.

Egyfelől véleményem szerint téves azt állítani, hogy „a gazdasági szereplők közötti szerződéses megállapodások szerkezete a bioetanol kereskedelmi láncában semmiféle hatást nem gyakorol arra a kérdésre, hogy valamely bioetanol‑gyártót közvetlenül érint‑e a [vitatott] rendelet”, valamint hogy az ellenkező állítása „annak megállapításához vezetne, hogy a kizárólag a termékét az Unióba importáló importőr számára közvetlen értékesítést végző gyártó lehet közvetlenül érintett […], ami egyáltalán nem következik az alaprendeletből”.

94.

A Bíróság ítélkezési gyakorlata – amelyet a Törvényszék a megtámadott ítélet 70. és 71. pontjában egyébként helyesen idéz – ugyanis igazolja, hogy azok a helyzetek, amelyekben a Bíróság a gazdasági szereplők által a dömpingellenes vámok kivetéséről szóló rendeletekkel szemben benyújtott keresetek elfogadhatóságát állapította meg, többek között azon alapulnak, hogy figyelembe vették a más gazdasági szereplőkkel fennálló kereskedelmi kapcsolatok sajátosságait, többek között az Unióba irányuló exportár meghatározása érdekében.

95.

Nem látom tehát, hogy az amerikai bioetanol‑gyártók és a független kereskedők/keverők közötti szerződéses megállapodások felépítésére vonatkozó sajátosságokat miért kellene kivenni ebből a gondolatmenetből, annál is inkább, mert ez a figyelembevétel az említett gyártók közvetlen érintettségének tagadásához vezetne.

96.

Ezenkívül nem értek egyet azzal az állítással, amely szerint ez a következtetés a gyártó közvetlen érintettségét csak akkor ismeri el, ha ez utóbbi a termékeit közvetlenül értékesíti az uniós piacon. Más helyzetek is előfordulhatnak ugyanis, éppen az olyan kereskedelmi megállapodások alapján, mint például a szóban forgó gyártóval kapcsolatban álló közvetítők/exportőrök részére történő értékesítés. Ugyanakkor – ahogyan arra a Törvényszék rámutatott – annak, hogy az alaprendelet erről a kérdésről hallgat, nincs jelentősége, mivel a jelen ügyhöz hasonló megsemmisítés iránti keresetek elfogadhatóságának feltételeit az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése szabályozza.

97.

Másfelől, ellentétben azzal, amit a Törvényszék a megtámadott ítélet 116. pontjának utolsó mondatában állított, az intézmények megközelítése, amellyel egyetértek, nem „[jár] azzal a hatással […], hogy pusztán a […] kivitel[ek] struktúrájától függően korlátozná a dömpingellenes vámmal sújtott termékek gyártóinak jogi védelmét”.

98.

Ez a megközelítés – amint azt már megállapítottam – az ezen gyártók közvetlen érintettségével kapcsolatos azon feltételek vizsgálatán alapul, amelyeket az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése szabályoz.

99.

Egyébként, ha megállapítást nyerne – ahogyan azt javaslom –, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot akkor, amikor elismerte azt, hogy a mintavételbe bevont négy gyártó közvetlenül érintett a vitatott rendelet által, ez nem jelentené azt, hogy ezek a gyártók meg lennének fosztva a jogi védelemtől.

100.

Ugyanis egy gazdasági szereplő, amellyel kapcsolatban megállapítást nyert, hogy ő közvetlenül és személyében nem érintett egy dömpingellenes vámok kivetéséről szóló rendelet által, nem akadályozható abban – ideértve véleményem szerint az önkéntes fellépés esetét is –, hogy e rendelet érvénytelenségére hivatkozzon az illetékes vám‑, illetve adóhatóságok részére fizetendő vámokkal kapcsolatos jogvitában eljáró valamely tagállami bíróság előtt. ( 14 )

101.

A Törvényszék tehát véleményem szerint annak megállapításával, hogy a mintavételbe bevont négy gyártó közvetlenül volt érintett a vitatott rendelet által, a megtámadott ítéletben több helyen tévesen alkalmazta a jogot.

102.

Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság adjon helyt a Tanács fellebbezése első jogalapja első részének, és helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet anélkül, hogy szükség lenne e jogalap második részének a vizsgálatára. Azt, hogy e hatályon kívül helyezésnek milyen következményei vannak az elsőfokú eljárásra, a jelen indítvány 251. pontjában vizsgálom meg.

103.

Ugyanakkor pontosítanom kell, hogy a megtámadott ítélet javasolt hatályon kívül helyezése csak részleges. Ugyanis az csak a GE és az RFA által első fokon benyújtott azon kereset elfogadhatóságához kapcsolódik, amelyet utóbbiak a mintavételbe bevont négy amerikai bioetanol‑gyártó nevében, nem pedig a saját nevükben vagy az ezen egyesületeknek a mintavételbe bevont gyártóktól eltérő többi tagja nevében nyújtottak be.

104.

A GE és az RFA által benyújtott csatlakozó fellebbezést – mivel annak tárgyát a Törvényszék azon megállapításainak megalapozottsága képezi, amelyek az előbbiek által benyújtott kereset elfogadhatóságának ezen egyéb szempontjaira vonatkoznak – ebben a szakaszban kell tehát megvizsgálni.

C.   A csatlakozó fellebbezésről

105.

Mielőtt rátérek a GE és az RFA által benyújtott csatlakozó fellebbezés alátámasztására szolgáló jogalapokra, meg kell vizsgálni a Bizottság által az annak elfogadhatósága ellen előterjesztett kifogásokat.

1. A csatlakozó fellebbezés elfogadhatóságáról

a) A felek érvelésének összefoglalása

106.

A csatlakozó fellebbezésre adott válaszában és a viszonválaszában a Bizottság először is azt állítja, hogy ez a fellebbezés elfogadhatatlan, mivel azt egy, a GE és az RFA által meghatalmazott ügyvéd által továbbadott meghatalmazás keretében eljáró ügyvéd nyújtotta be, a Bíróság eljárási szabályzata 44. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésével. A Bizottság szerint a Bíróság eljárási szabályzatának említett cikke nem enged ilyen továbbadott meghatalmazást, és arra a GE és az RFA által Vander Schuerennek adott, a jelen jogvitában a képviseletük ellátására vonatkozó meghatalmazás mindenesetre nem terjed ki.

107.

Másodszor a Bizottság azt állítja, hogy a GE és az RFA által benyújtott csatlakozó fellebbezés azért elfogadhatatlan, mert ezek az egyesületek az alapszabályukra tekintettel nincsenek érvényesen felhatalmazva arra, hogy a tagjaik kereskedelmi érdekeit képviseljék.

108.

A GE és az RFA vitatja ezt a két érvet.

b) Értékelés

109.

Függetlenül attól a kérdéstől, hogy a Bizottság – amely a jelen ügyben egyfelől nem az a fél, aki a fellebbezést benyújtotta, sem pedig az az intézmény, amely a vitatott rendeletet elfogadta, és ennélfogva amely a csatlakozó fellebbezés keretében a Tanáccsal ellentétben nem „védekező fél” – fel van‑e hatalmazva arra, hogy önállóan egy olyan eljárásgátló okra hivatkozzon, amelyre a Tanács nem hivatkozott, a csatlakozó fellebbezés elfogadhatóságával kapcsolatos kifogásait véleményem szerint el kell utasítani.

110.

Az első érvet illetően emlékeztetek arra, hogy a Bíróság eljárási szabályzata 119. cikkének (2) bekezdése értelmében – amely e szabályzat 177. cikkének (2) bekezdése alapján a csatlakozó fellebbezésre alkalmazandó – az ügyvédek az általuk képviselt fél által kiállított hivatalos dokumentumot vagy meghatalmazást kötelesek benyújtani a Hivatalhoz. Hasonlóképpen, a Bíróság eljárási szabályzata 173. cikkének (2) bekezdése kifejti, hogy e szabályzat 119. cikkének (2) bekezdése a fellebbezés keretében benyújtott válaszbeadványra is alkalmazandó. Ezenkívül a Bíróság eljárási szabályzata 44. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, hogy az e szabályzat 43. cikkében meghatározott kiváltságok, mentességek és kedvezmények igénybevételéhez az ügyvédeknek előzetesen igazolniuk kell a jogosultságukat az általuk képviselt fél által kiállított meghatalmazással, ha az általuk képviselt fél a magánjog hatálya alá tartozó jogi személy.

111.

Ebből következik, hogy egy fél érvényes Bíróság előtti képviselete érdekében – ideértve a fellebbezés és a csatlakozó fellebbezés keretében történő képviseletet is – az ügyvédnek az e fél által kiállított hivatalos dokumentummal vagy meghatalmazással kell rendelkeznie.

112.

A Bizottság – anélkül hogy kétségbe vonná a GE és az RFA által Vander Schueren részére abból a célból adott meghatalmazás érvényességét, hogy utóbbi képviselje ezeket az egyesületeket a jelen jogvita keretében – azt állítja, hogy ez az ügyvéd Peristerakinak adta tovább az e két fél képviseletének ellátására vonatkozó feladatot.

113.

Ugyanakkor ez az érv véleményem szerint a Bíróság elé benyújtott iratok téves értelmezésén alapul. Ugyanis bár igaz, hogy Peristeraki nyújtotta be a csatlakozó fellebbezés esetében az eljárást megindító iratot, elektronikusan, olyan fiók használatával, amely számára az „e‑Curia” ( 15 ) elnevezésű informatikai alkalmazáshoz hozzáférést nyújt, továbbra is igaz az, hogy Vander Schueren írta alá a csatlakozó fellebbezés eredeti példányát, ahogyan egyébként a fellebbezésre készített válaszbeadványt is. Ez az ügyvéd tehát nem adta tovább azt a GE és az RFA által számára adott meghatalmazást, amely arra irányult, hogy ezen egyesületek Bíróság előtti képviseletét ellássa.

114.

Ami a Bizottság által előterjesztett második érvet illeti, véleményem szerint az ugyancsak nem megalapozott, mivel az legfeljebb a csatlakozó fellebbezés alátámasztására előadott második jogalap elfogadhatatlanságát eredményezheti, nem pedig a csatlakozó fellebbezés teljes egészében történő elfogadhatatlanságát. A Bizottság kifogása ugyanis egyértelműen hatástalan, mivel az a csatlakozó fellebbezés első jogalapjához kapcsolódik, amely a Törvényszéknek a GE és az RFA azon kereshetőségi jogával kapcsolatos értékeléseire vonatkozik, amellyel nem a tagjaik nevében, hanem a saját nevükben rendelkeznek. Ami a csatlakozó fellebbezés második jogalapjában foglalt eljárásgátló okot illeti, az átfedésben van a Bizottság válaszbeadványában bemutatott, a GE és az RFA reprezentativitásának hiányára, valamint az arra vonatkozó eljárásgátló okkal, hogy utóbbiak a Törvényszék előtt nem rendelkeznek kereshetőségi joggal az amerikai bioetanol‑gyártók nevében, amelynek elutasítását javaslom a jelen indítvány 50. és 51. pontjában. Mivel ezek a megfontolások a GE és az RFA által benyújtott csatlakozó fellebbezés elfogadhatóságát illetően is érvényesek, így azokra utalok.

115.

Következésképpen azt javasolom, hogy a Bíróság utasítsa el a Bizottság által a csatlakozó fellebbezés elfogadhatóságával kapcsolatban felhozott eljárásgátló okot.

116.

Meg kell tehát vizsgálni a csatlakozó fellebbezés két jogalapját. Mivel e jogalapok közül a második – a Tanács fellebbezésének első jogalapjához hasonlóan – a GE és az RFA által a tagjaik nevében első fokon benyújtott kereset elfogadhatóságára vonatkozik (amennyiben az ez alkalommal ezen egyesületeknek a mintavételbe bevont négy amerikai bioetanol‑gyártótól eltérő más tagjaira vonatkozik), az e jogalapokkal kapcsolatos elemzés sorrendjének megfordítását, és ennélfogva a másodikkal való kezdést javaslom.

2. A csatlakozó fellebbezés második jogalapjáról, amely az azzal kapcsolatos téves jogalkalmazáson alapul, hogy megtagadták annak elismerését, hogy a GE és az RFA a mintavételbe bevont négy amerikai gyártótól eltérő tagjai nevében kereshetőségi joggal rendelkezik

a) A felek érvelésének összefoglalása

117.

A GE és az RFA azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor tagadta, hogy kereshetőségi joggal rendelkeznek a mintavételbe bevont amerikai bioetanol‑gyártóktól eltérő tagjaik, nevezetesen először is a Murex és a CHS kereskedők/keverők, másodszor pedig a mintavételbe be nem vont egyéb tagok nevében.

118.

A Törvényszék a megtámadott ítélet 52–55. pontjában mindenekelőtt tévesen állapította meg, hogy a Murex és a CHS érdekeinek védelme nem igazolhatja a kereset elfogadhatóságát, mivel utóbbiak pusztán a GE és az RFA „társult” tagjainak jogállásával rendelkeztek, és ennélfogva nem volt szavazati joguk. A GE és az RFA véleménye szerint ugyanis a Bíróság ítélkezési gyakorlata, amely az egyesületek kereshetőségi jogát elismeri, semmilyen különbséget nem tesz a társult tagok és az egyéb tagok között, hanem épp ellenkezőleg, megerősíti, hogy elfogadható az a kereset, amelyet egy olyan egyesület nyújtott be, amely annak egy vagy több, olyan tagja helyett jár el, akik maguk is tudtak volna elfogadható keresetet benyújtani.

119.

A Törvényszék a megtámadott ítélet 152–154. pontjában azt is tévesen állapította meg, hogy a GE és az RFA azon tagjai, amelyeket nem vettek fel az exportáló gyártók mintájába, nem voltak közvetlenül érintettek a vitatott rendelet által.

120.

A GE és az RFA hozzáteszi, hogy a Törvényszék elmulasztotta megvizsgálni a személyes érintettségük kérdését is. Márpedig utóbbiak az eljárásba valamennyi tagjuk képviselőjeként avatkoztak be.

121.

A Tanács azt állítja, hogy a csatlakozó fellebbezés második jogalapja elfogadhatatlan, és mindenesetre jogilag megalapozatlan. Ekképpen mindenekelőtt kiemeli, hogy az a vizsgálat, amely egyrészt annak meghatározására irányul, hogy a GE és az RFA társult tagjainak tagsági szintje elegendő‑e ahhoz, hogy a két egyesület azokat képviselhesse, másrészt pedig, hogy a vitatott rendelet gyakorol‑e hatást az egyesületeknek az exportáló gyártók mintájába fel nem vett tagjaira, a ténykérdésekhez tartozik, nem pedig a jogkérdésekhez. Ugyanakkor a két egyesület nem bizonyította azt, hogy a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 52–55. pontjában foglalt értékelései, amelyek arra vonatkoznak, hogy ők milyen kapcsolatban állnak a társult tagjaikkal, a bizonyítékok elferdítésén alapulnak. Hasonlóképpen, a Törvényszék a megtámadott ítélet 152–154. pontjában csak megvizsgálta a tényeket anélkül, hogy jogkérdésekkel foglalkozott volna.

122.

Mindenesetre a Tanács véleménye szerint a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a két egyesülettel szemben megtagadta, hogy a Murex és a CHS nevében kereshetőségi joggal rendelkezzenek. A Tanács ebben a tekintetben kiemeli, hogy a GE és az RFA nem hivatkozott semmilyen olyan elemre, amely alapján bizonyítható lenne az, hogy egy egyesület „társult” tagjai és a többi tagja közötti különbségtétel nem releváns a kereshetőségi joguk meghatározása tekintetében. Megjegyzi, hogy ellenkező esetben egy egyesület társult tagja, amely nincs abban a helyzetben, hogy annak döntéseit befolyásolja, részt vehetne egy olyan eljárásban, amely sértheti az érdekeit. Hasonlóképpen a Törvényszék akkor sem alkalmazta tévesen a jogot, amikor ezen egyesületekkel szemben megtagadta, hogy a mintavételbe be nem vont egyéb tagok nevében kereshetőségi joggal rendelkezzenek.

123.

A Bizottság csatlakozik a Tanács érveléséhez.

b) Értékelés

124.

Ami a csatlakozó fellebbezés e jogalapjának második részét illeti – amellyel a GE és az RFA vitatja a Törvényszéknek a mintavételbe be nem vont amerikai gyártók nevében első fokon benyújtott kereset elfogadhatatlanságával kapcsolatos megállapítását –, ezt véleményem szerint logikusan figyelmen kívül kell hagyni anélkül, hogy szükség lenne annak elfogadhatóságával kapcsolatban állást foglalni.

125.

Amennyiben ugyanis – ahogyan annak megállapítását a Bíróságnak javaslom – a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot akkor, amikor elismerte azt, hogy a mintavételbe bevont négy amerikai bioetanol‑gyártó közvetlenül érintett a vitatott rendelet által, valamint – ahogyan azt gondolom, és ahogyan azt a jelen indítvány 251. pontjában javaslom –, hogy meg kellett volna állapítania az első fokon benyújtott kereset elfogadhatatlanságát, ez a megállapítás még inkább igaz a GE és az RFA által a mintavételbe be nem vont amerikai bioetanol‑gyártók nevében benyújtott keresetre. A megtámadott ítélet 151–154. pontja ellen irányuló kifogásoknak tehát nem lehet helyt adni.

126.

Ugyanakkor a csatlakozó fellebbezés második jogalapjának első része – amely a Törvényszéknek azt rója fel, hogy utóbbi a megtámadott ítélet 52–55. pontjában megállapította a GE és az RFA által a vizsgálatban részt vevő két kereskedő/keverő, nevezetesen a Murex és a CHS nevében első fokon benyújtott kereset elfogadhatatlanságát – kevésbé könnyen bírálható el, és az számomra végső soron megalapozottnak tűnik.

127.

Mindenekelőtt – a Tanács véleményétől függetlenül – ez a rész véleményem szerint elfogadható.

128.

Ugyanis, ellentétben azzal, amit a Tanács állít, a GE és az RFA egyáltalán nem vitatja a Törvényszék által tett azon ténymegállapítást, amely szerint a Murex és a CHS ezen egyesületekben csak szavazati joggal nem rendelkező társult tagok voltak. Ezek az egyesületek ugyanakkor azt róják fel a Törvényszéknek, hogy utóbbi – a tagjainak érdekeit képviselő valamely egyesület megsemmisítés iránti keresete elfogadhatóságának vizsgálata tekintetében – egy lényegében azon alapuló megkülönböztető feltételt vezetett be, hogy a tagok az egyesület szerveiben rendelkeznek‑e a szavazati joggal, amely önkényes, és ennélfogva téves. Ez a kérdés, amely azt a kérdést is érinti, hogy az elsőfokú bíróság milyen mértékű felülvizsgálati jogkörrel rendelkezik az előtte benyújtott kereset elfogadhatóságát illetően, kétségtelenül egy jogkérdés, amely a fellebbezés keretében határozatot hozó Bíróság hatáskörébe tartozik.

129.

E megállapításokat követően e rész érdemi vizsgálatának kiindulópontjaként véleményem szerint emlékeztetni kell arra, hogy a szóban forgó esetben egy, a tagjai kollektív érdekeinek védelmével megbízott szakmai egyesület keresetének elfogadhatósága az általa képviselt vállalkozások vagy azok közül néhány vállalkozás egyéni kereshetőségi jogától függ. ( 16 )

130.

Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében tehát elfogadható az a kereset, amelyet egy olyan egyesület nyújtott be, amely annak egy vagy több, olyan tagja helyett jár el, akik maguk is tudtak volna elfogadható keresetet benyújtani, ( 17 ) és mindezt akkor, ha utóbbiak maguk nem nyújtottak be keresetet a saját érdekeik védelme érdekében. ( 18 )

131.

A GE és az RFA nem vonja kétségbe ezt az ítélkezési gyakorlatot, amelyet a Törvényszék is helyesen említett a megtámadott ítélet 45. és 51. pontjában. Ezek az egyesületek egyébként annak megállapítása érdekében támaszkodnak erre az ítélkezési gyakorlatra, hogy mivel a Murexnek és a CHS‑nek az egyesületi tagi jogállása – még akkor is, ha az „társult” tagi jogállás – nem vitatott, annak megállapítása érdekében, hogy a GE és az RFA által az ő nevükben benyújtott kereset elfogadható‑e, a Törvényszéknek csak azt kellett volna ellenőriznie, hogy a Murex és a CHS közvetlenül és személyében volt‑e érintett a vitatott rendelet által.

132.

A Törvényszék által tett különböző megállapítások alapján hajlok arra, hogy az gondoljam, hogy a GE‑nek és az RFA‑nak igaza van.

133.

Mindenekelőtt emlékeztetek arra, hogy a megtámadott ítélet 42. és 78. pontjában a Törvényszék helyénvalóan állapította meg azt, hogy a GE és az FRA „az amerikai bioetanol‑ipar érdekeit” képviselik. Másképpen megfogalmazva, ahogyan azt a jelen indítvány 50. és 51. pontjában is kifejtettem, a Törvényszék helyénvalóan vélte úgy, hogy ezen egyesületek mindegyikének az alapszabályi célja felhatalmazza őket arra, hogy a tagjaik kollektív érdekeinek védelme érdekében fellépjenek.

134.

Ezt követően kétségtelen, hogy még ha „társult” tag jogállásával rendelkeznek is, a Murex és a CHS a GE és az RFA „tagjainak” kategóriájába tartoznak, és részt vesznek ezen egyesületek ülésein.

135.

Végül a megtámadott ítélet egyik pontja sem említi azt, hogy a GE‑nek és az RFA‑nak – amelyek részt vettek a Bizottság által végzett vizsgálatban, és amelyek alapszabályban meghatározott feladatai magukban foglalják a tagjaik kollektív érdekeinek a védelmét – a tagjaiktól – azok szavazását követően – konkrét meghatalmazást kellett kapniuk ahhoz, hogy őket a bíróság előtt képviseljék.

136.

A megtámadott ítélet 55. pontjában a Törvényszék ugyanakkor megállapította, hogy „a CHS és a Murex szavazati jog nélkül nem érvényesítheti érdekeit az érintett egyesület általi esetleges képviseletük esetén. E körülmények között és olyan egyéb elemek hiányában, amelyek bizonyíthatnák, hogy a »társult« tagnak van ilyen lehetősége érdekeinek érvényesítésére, azt a következtetést kell levonni, hogy a jelen ügyben a[z RFA] nem rendelkezik kereshetőségi joggal, ha arra hivatkozik, hogy a CHS‑t képviseli, és a [GE] nem rendelkezik kereshetőségi joggal, ha arra hivatkozik, hogy a Murexet képviseli”. ( 19 )

137.

Ennek megállapításával a Törvényszék tehát végeredményben egy kiegészítő kritériumot vezetett be a jelen indítvány 129. és 130. pontjában említett ítélkezési gyakorlat által előírt feltételekhez képest, nevezetesen azt, hogy a GE‑nek és az RFA‑nak ahhoz, hogy a Murex és a CHS nevében kereshetőségi joggal rendelkezzen, nemcsak azt kellett bizonyítania, hogy ez utóbbiak közvetlenül és személyükben voltak érintettek a vitatott rendelet által, hanem ezt megelőzően azt is, hogy ezeknek a gazdasági szereplőknek a GE és az RFA keresete elfogadhatatlanságának terhe mellett ezen egyesületek szerveiben tudniuk kell „érvényesíteni” az egyéni érdekeiket az azon kollektív érdekek képviseletére irányuló valamennyi fellépést megelőzően, amelyek képviselete ezen egyesületek feladata.

138.

Ugyanakkor egy ilyen kritériumnak az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt, már kellőképpen szigorú elfogadhatósági feltételekhez az ítélkezési gyakorlat által történő hozzáadása véleményem szerint e rendelkezés megsértését jelenti, ami ráadásul nem kellőképpen indokolt.

139.

Egyébként a Törvényszék által alkalmazott megközelítés – akár önkényesen – jogbizonytalanság forrása lehet az érintett jogi személyek számára, ahogyan azt a GE és az RFA állítja.

140.

Ez a megközelítés ugyanis elkerülhetetlenül felveti azt a kérdést, hogy mik a határok, és hogyan kell a hasonló helyzeteket kezelni. Ennélfogva felmerül a kérdés, hogy elfogadható‑e az a kereset, amelyet egy, a tagjai kollektív érdekeinek képviseletére felhatalmazott szakmai egyesület nyújtott be, ha adott esetben a tagok valamelyike nem vesz részt a megsemmisítés iránti kereset uniós bíróság elé történő benyújtásával kapcsolatos döntéshozatalban, azt nem támogatja vagy tartózkodik? Mi a helyzet továbbá egy egyesület azon tagjai nevében benyújtott keresetének elfogadhatóságával, akik csak részlegesen, az egyesület bizonyos döntései tekintetében gyakorolhatnak szavazati jogot?

141.

Ezenkívül, azon egyesületek esetében, amelyek jogállására egy harmadik ország joga vonatkozik – ahogyan a jelen ügyben is –, nem kizárt, hogy – ha a Törvényszék álláspontját el kellene fogadni – olyan gyakorlati megfontolások, mint például ezen ország jogának a megsértése vagy az ott beszélt nyelv vagy nyelvek megértésével kapcsolatos nehézségek, arra vezetnek, hogy hasonló helyzeteket eltérően kezelnek. Ennélfogva az intézmények, majd a Törvényszék minden további nélkül képes lett volna‑e ugyanígy értékelni egy olyan szakmai egyesület jogállását, amely például egy thaiföldi jog által szabályozott thaiföldi iparágat képvisel?

142.

Következésképpen, ezen megfontolásokra tekintettel úgy vélem, hogy a Törvényszék – azáltal, hogy a GE és az RFA által a Murex és a CHS nevében benyújtott kereset elfogadhatóságát egy, az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt feltételekhez képest előzetes és kiegészítő kritériumhoz kötötte – tévesen alkalmazta a jogot, amelynek e pont tekintetében a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezéséhez kell vezetnie.

143.

Az ezen hatályon kívül helyezésnek az elsőfokú jogvitára gyakorolt következményeit a jelen indítvány 252. pontjában vizsgálom meg.

3. A csatlakozó fellebbezés első jogalapjáról, amely azon alapul, hogy tévesen korlátozták a GE és az RFA azon jogának terjedelmét, hogy a saját nevükben keresetet nyújtsanak be

a) A felek érvelésének összefoglalása

144.

Először is a GE és az RFA vitatja a Törvényszék által a megtámadott ítélet 79. pontjában tett azon megállapítást, amely szerint a vitatott rendelet nem változtatta meg a jogi helyzetüket, valamint a jogaikat és a kötelezettségeiket. Úgy vélik, hogy egy dömpingellenes vám kivetéséről szóló rendelet másképpen érintheti egy jogalany jogi helyzetét, mint egy dömpingellenes vám puszta megfizetése. Kiemelik azt is, hogy ők aktívan részt vettek a közigazgatási eljárásban a tagjaiknak az uniós intézmények előtt történő megfelelő képviselete érdekében. Ezenkívül a GE és az RFA arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 86. pontjában figyelmen kívül hagyta az 1993. március 24‑iCIRFS és társai kontra Bizottság ítéletet (C‑313/90, EU:C:1993:111) azzal az indokkal, hogy a felperesek helyzete reprezentatív egyesületekként nem hasonlítható össze egy formálisan a tagjai nevében eljáró tárgyaló szervezet helyzetével, ahogyan az a jelen ügyben is történik.

145.

Másodszor, a GE és az RFA vitatja a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 85. és 87. pontjában bemutatott azon következtetését, amely szerint őket csak a keresetükben felhozott tizedik, az alaprendelet 6. cikkének (4) bekezdése, 19. cikkének (1) és (2) bekezdése, valamint a 20. cikkének (2), (4) és (5) bekezdése által a számukra biztosított eljárási garanciák védelmével kapcsolatos jogalap alapján lehet úgy tekinteni, hogy közvetlenül és személyükben érintettek a megtámadott rendelet által.

146.

Ezek az egyesületek kiemelik, hogy az a két ítélet, amelyekre a Törvényszék ebben a tekintetben támaszkodott – nevezetesen az 1983. október 4‑iFediol kontra Bizottság ítélet (191/82, EU:C:1983:259, 31. pont) és a 2002. január 17‑iRica Foods kontra Bizottság ítélet (T‑47/00, EU:T:2002:7, 55. pont) –, nem teszi lehetővé e jogalap megalapozottságának bizonyítását. Bár ezen ítéletekből le lehet vonni azt a következtetést, hogy egy jogalany csak akkor lehet személyében érintett egy aktus által, „ha az alkalmazandó uniós jogi szabályozás bizonyos eljárási garanciákat biztosít e személy számára”, azok ugyanakkor nem erősítik meg azt az álláspontot, amely szerint ezt a minőséget kizárólag az eljárási jogok megsértésére hivatkozó jogalapokra kell korlátozni.

147.

A GE és az RFA úgy véli, hogy miután egy jogalany közvetlen és személyes érintettsége megállapítást nyert, ez utóbbi keresetét teljes egészében elfogadhatónak kell tekinteni. Az alaprendelet szerinti valamennyi érdekelt fél – függetlenül attól, hogy azok gyártók, exportőrök, importőrök vagy azok reprezentatív egyesületei – e rendelet értelmében ugyanazokat a jogokat élvezik.

148.

A Tanács, amellyel a Bizottság egyetért, arra hivatkozik, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot azáltal, hogy a két egyesület egyéni kereshetőségi jogát az általuk felhozott, az őket megillető eljárási garanciák megsértésére alapított tizedik jogalapra korlátozta.

b) Értékelés

149.

Előzetesen emlékeztetek arra, hogy a Törvényszék – amikor a GE és az RFA saját érdekével kapcsolatban foglalt állást – a megtámadott ítélet 85. és 87. pontjában elismerte, hogy ezek az egyesületek közvetlenül és személyükben voltak érintettek a vitatott rendelet által, amennyiben az eljárásban érdekelt felekként az alaprendelet 6. cikkének (7) bekezdése, 19. cikkének (1) és (2) bekezdése, valamint a 20. cikkének (2), (4) és (5) bekezdése által biztosított eljárási garanciákban részesültek. A Törvényszék ebből azt a következtetést vonta le, hogy a GE és az RFA tehát csak az első fokon benyújtott kereset tizedik jogalapjára hivatkozhat elfogadható módon, mivel ez az egyetlen jogalap, amely eljárási jogaik védelmére irányul.

150.

Rá kell mutatni, hogy a részt vevő felek egyike sem vitatja, hogy a Törvényszék helyénvalóan ismerte el az első fokon benyújtott kereset tizedik jogalapjának elfogadhatóságát, és nem vitatják a Törvényszék azon értékelését sem, amely szerint csak ez a jogalap irányul a jelen esetben a GE és az RFA számára az alaprendelet fent idézett rendelkezéseivel összhangban elismert eljárási jogok védelmére.

151.

Ugyanakkor a GE és az RFA azt rója fel a Törvényszéknek, hogy utóbbi a saját nevükben történő kereshetőségi joguk elfogadhatóságának terjedelmét erre a jogalapra korlátozta, miközben – véleményük szerint – amint a jogorvoslathoz való joguk elismerést nyert, fel vannak hatalmazva arra, hogy a vitatott rendelet érdemi jogszerűségét vitassák.

152.

Ezen érvelés alátámasztása érdekében a GE és az RFA lényegében három kifogásra hivatkozik a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 79., 81., valamint a 85–87. pontjában foglalt értékelésével szemben, amelyek közül számomra egyik sem tűnik megalapozottnak.

153.

Először is véleményem szerint egyértelműen el kell utasítani a megtámadott ítélet 79. pontjával szemben megfogalmazott azon kifogást, amely szerint a Törvényszék tévesen állapította meg azt, hogy a GE és az RFA nem volt közvetlenül érintett a vitatott rendelet által, amennyiben az dömpingellenes vámokat ír elő. A fentiekben megállapított jogi tévedésektől függetlenül véleményem szerint ugyanis egyértelmű, hogy – ahogyan azt a Törvényszék megállapította – a dömpingellenes vámok kivetése nem változtatta meg a GE és az RFA egyéni jogi helyzetét, mivel többek között az semmilyen, őket terhelő kötelezettséget nem ír elő, hiszen ezek az egyesületek nem kötelesek arra, hogy ezt a vámot egyénileg megfizessék.

154.

Másodszor, a megtámadott ítélet 81., valamint a 85–87. pontjával szemben megfogalmazott kifogást illetően mindenekelőtt ki kell emelni, hogy – azon ítélkezési gyakorlattal összhangban, amelyre a Törvényszék a megtámadott ítélet 81. pontjában helyénvalóan emlékeztetett – az a tény, hogy valamely személy az uniós jogi aktus elfogadásához vezető eljárásban fellépett, csak akkor egyéníti az adott jogi aktus tekintetében, ha e személy részére az uniós szabályozás eljárási garanciákról rendelkezik. ( 20 )

155.

Igaz – ahogyan azt a GE és az RFA állítja –, hogy az 1983. október 4‑iFediol kontra Bizottság ítéletből (191/82, EU:C:1983:259, 31. pont) nem következik kifejezetten, hogy az, hogy ilyen eljárási garanciákat elismertek az olyan egyesületek számára, mint a GE és az RFA, magában foglalja azt, hogy csak az ezen garanciák állítólagos megsértésére alapított jogalap az elfogadható.

156.

Ugyanakkor a Bíróság ezen ítéletre emlékeztetve és egy fellebbezésnek nyilvánvalóan megalapozatlanként történő elutasítása mellett már megállapította, hogy az ilyen eljárási jogosultsággal rendelkező személy vagy jogalany tekintetében főszabály szerint semmilyen eljárási garancia alapján nem lehet elismerni a valamely uniós jogi aktusra vonatkozó kereshetőségi jogot a jogi aktus jogszerűségének az e jogosultság alapján történő vitatása céljából. ( 21 ) Ahogyan ugyanis az többek között az 1983. október 4‑iFediol kontra Bizottság ítéletből (191/82, EU:C:1983:259, 31. pont) következik, a magánszemélyt az uniós jogi aktusra vonatkozóan megillető jogorvoslati jognak a pontos terjedelme attól a jogállástól függ, amelyet az ily módon elismert jogos érdekek védelmét célzó uniós jog a számára megállapít.

157.

Ebből következik, hogy pusztán az eljárási garanciák fennállására történő hivatkozás – még akkor is, ha a csatlakozó fellebbezést előterjesztők egyénileg ilyen eljárási garanciákkal rendelkezhetnek – nem eredményezhetné a kereset elfogadhatóságát, amennyiben az az anyagi jogszabályok megsértésére alapított jogalapokon alapul. ( 22 )

158.

Ugyanakkor a jelen ügyben a GE és az RFA a csatlakozó fellebbezésük alátámasztása érdekében nem jelezte, még kevésbé igazolta, hogy az alaprendelet a reprezentatív egyesületek számára a saját nevükben anyagi jogokat biztosít, vagy a saját nevükben ilyen kötelezettségeket állapít meg, amelyek túlmutatnak a számukra az e rendelet által elismert eljárási garanciákon, illetve amelyek igazolták volna, hogy a Törvényszék megvizsgálja az első fokon benyújtott keresetben az ezen egyesületek által egyénileg hivatkozott többi, a vitatott rendelet érdemi érvényességével szemben hivatkozott jogalapot.

159.

Következésképpen a GE és az RFA által hivatkozott második kifogás véleményem szerint nem fogadható el.

160.

Harmadszor, a GE és az RFA azt rója fel a Törvényszéknek, hogy utóbbi a jelen ügyben mellőzte az 1993. március 24‑iCIRFS és társai kontra Bizottság ítéletben (C‑313/90, EU:C:1993:111, 2830. pont) alkalmazott megoldást azzal, hogy elutasította ezen egyesületek azok álláspontját, miszerint ők egy tárgyaló szervezethez hasonló, ezen ítélet szerinti jogállással rendelkeznek, amely ennélfogva számukra kereshetőségi jogot biztosít.

161.

Igaz, hogy az EUMSZ 263. cikk szerinti jogi aktus elfogadásához vezető eljárás során valamely egyesület által játszott szerep még akkor is igazolhatja az ezen egyesület által benyújtott kereset elfogadhatóságát, ha az említett aktus a tagjait nem érinti közvetlenül és személyükben, különösen ha az aktus a tárgyaló partneri pozícióját érinti. ( 23 )

162.

Ugyanakkor megállapítva azt, hogy az 1993. március 24‑iCIRFS és társai kontra Bizottság ítélet (C‑313/90, EU:C:1993:111) a jelen ügyben nem volt alkalmazandó, úgy vélem, hogy a Törvényszék semmilyen tekintetben nem alkalmazta tévesen a jogot.

163.

Ugyanis emlékeztetni kell arra, hogy az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben a CIRFS a Bizottság tárgyalópartnere volt a műszál ágazatban nyújtott támogatások területén elfogadott „rendtartás” létrehozása tárgyában, valamint a rendtartás hatályának meghosszabbításában és elfogadásában, továbbá aktív szereplője volt a Bizottsággal folytatott tárgyalásoknak a jogvitát megelőző eljárásban, különösen azáltal, hogy észrevételeket nyújtott be a Bizottsághoz, és szoros kapcsolatban állt ezen intézmény illetékes szolgálataival. ( 24 )

164.

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az 1993. március 24‑iCIRFS és társai kontra Bizottság ítélet (C‑313/90, EU:C:1993:111) alapjául szolgáló ügyben tehát különleges helyzetről volt szó, amelyben a felperes egyértelműen körülírt és a határozat tárgyához szorosan kapcsolódó tárgyalói szereppel bírt, amely által olyan ténybeli helyzetben volt, amely őt minden más személytől megkülönböztette, ( 25 ) és ezt a helyzetet, amely az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdésen alapuló eljárások keretébe illeszkedett, maga a Bíróság minősítette sajátosnak, sőt rendkívülinek. ( 26 )

165.

Ugyanakkor a GE és az RFA egyáltalán nem bizonyította azt, hogy egy olyan iparágat képviselő szakmai egyesületekként, amely a Tanács által elfogadott dömpingellenes intézkedések tárgyát képezhetik, a helyzetük azonos volt az 1993. március 24‑iCIRFS és társai kontra Bizottság ítélet (C‑313/90, EU:C:1993:111) alapjául szolgáló ügyben szóban forgó tárgyaló szervezet kivételes helyzetéhez, amint azt a Törvényszék helyesen állapította meg a megtámadott ítélet 86. pontjában.

166.

Azt javaslom tehát, hogy a harmadik kifogást, valamint a csatlakozó fellebbezés első jogalapját teljes egészében el kell utasítani.

167.

Ebben a szakaszban – abban az esetben, ha a Bíróság az általam javasoltakkal ellentétben a Tanács fellebbezése első jogalapjának elutasítása mellett dönt – másodlagosan meg kell vizsgálni e fellebbezés második és harmadik jogalapját, amelyek mindegyike a Törvényszék által eldöntött jogvita érdemére vonatkozik.

D.   A fellebbezés második jogalapjáról, amely az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének téves értelmezésén alapul

168.

Előzetesen, a Tanács rámutat, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 174–246. pontjában végzett elemzés értelmében megállapította, hogy az intézmények mindenféle kivétel nélkül kötelesek voltak arra, hogy egyéni dömpingellenes vámtételt számítsanak a mintavételbe bevont minden egyes gyártó tekintetében. Úgy véli, hogy sem a WTO dömpingellenes megállapodása, sem pedig az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése nem követel lehetetlent az intézményektől, mivel a bioetanol‑ipar felépítése és működési módja egyszerűen semmilyen módot nem kínál a GE és az RFA által képviselt, mintavételbe bevont négy gyártó számára egy egyéni dömpingkülönbözet kiszámítására.

169.

A fellebbezés második jogalapja lényegében három részből áll. Az első rész egy téves jogalkalmazáson alapul, amennyiben a Törvényszék tévesen állapította meg azt, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikkét hajtja végre, és hogy azt e rendelkezéseknek megfelelően kell értelmezni, amely értelmezés contra legem. A második jogalap második részével a Tanács azt rója fel a Törvényszéknek, hogy utóbbi elferdítette az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésében foglalt „szállító” fogalmát azzal, hogy azt kiterjesztette a mintavételbe bevont négy amerikai bioetanol‑gyártóra is. Végül a harmadik részben a Tanács azt rója fel a Törvényszéknek, hogy utóbbi tévesen értelmezte az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése szerinti „kivihetetlen” kifejezést.

1. A fellebbezés második jogalapjának első részéről, amely azon alapul, hogy téves jogalkalmazás történt azon megállapítást illetően, amely szerint az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikkét hajtja végre, és azt e rendelkezésekkel összhangban kell értelmezni

a) A felek érvei

170.

A Tanács szerint a Törvényszék számos alkalommal tévesen alkalmazta a jogot, amikor az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdését a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikke alapján értelmezte, és ebben a tekintetben arra a szándékra támaszkodott, amelyet az uniós jogalkotó e rendelet 2012‑ben történt arra irányuló módosításával fejezett ki, hogy a WTO vitarendezési testülete fellebbezési testületének az EK – rögzítőelem ügyben 2011. július 15‑én hozott határozatát (WT/DS397/AB/R) (a továbbiakban: „rögzítőelem”‑jelentés) végrehajtsa.

171.

A Törvényszék a megtámadott ítélet 174–184. pontjában mindenekelőtt tévesen állapította meg azt, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. és 6.10. cikkét egyaránt végrehajtja. Ugyanakkor nem az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése, hanem a 9. cikke (6) bekezdésének és 17. cikkének rendelkezései azok, amelyek célja a WTO dömpingellenes megállapodása 6.10. cikkének végrehajtása. A Tanács kiemeli, hogy a Törvényszék ebben a tekintetben a megtámadott ítélet 178. és 179. pontjában arra támaszkodott, hogy az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló 1225/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2012. június 13‑i 765/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet ( 27 ) az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdését azért módosította, mert az ellentmondásban állt a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10., 9.2. és 18.4. cikkével, amit a „rögzítőelem”‑jelentés állapított meg. Ugyanakkor a Tanács szerint az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének a 765/2012 rendelet által történő marginális módosítása nem vezethet annak megállapítására, hogy e rendelkezés eredeti verziójával az Unió azon elkötelezettségét nyilvánította ki, hogy a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10., 9.2. és 18.4. cikkét átülteti a jogrendjébe.

172.

Ezt követően a Tanács azt állítja, hogy különbség van az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének szövege és a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikke között, mivel ez utóbbi rendelkezés a szállítók „megnevezésére” vonatkozó kötelezettség előírására, nem pedig „a kivetett vám összegének meghatározására” szorítkozik. A WTO dömpingellenes megállapodásának a „rögzítőelem”‑jelentés által megállapított megsértésére, ami csak a piacgazdasággal nem rendelkező országokból érkező importot érintette, ennélfogva nem lehet az 1991. május 7‑iNakajima kontra Tanács ítélet (C‑69/89, EU:C:1991:186, 2631. pont) alapján hivatkozni.

173.

Végül a Tanács arra hivatkozik, hogy contra legem az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikkével és 6.10. cikkével összhangban történő értelmezése, amelyet a Törvényszék a megtámadott ítélet 227–233. pontjában végzett. Az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének szerkezete, keletkezési körülményei és szövege ugyanis egyértelműen azt jelzik, hogy az uniós jogalkotó a vizsgálattal megbízott hatóság számára lehetővé kívánta tenni egy országos szintű vámtétel meghatározását az egyéni vámtételek helyett nemcsak a mintavétel esetében, hanem azokban az esetekben is, amikor az egyéni vámtételek meghatározása „kivihetetlen” volt. A Törvényszék tehát – a megtámadott ítélet 227–233. pontjában annak megállapításával, hogy az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének szövegében semmi nem tiltja a „kivihetetlen” kifejezésnek a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikkével összhangban történő értelmezését – a Tanács véleménye szerint túllépett az összhangban történő értelmezés határain.

174.

A Bizottság csatlakozik a Tanács érveléséhez, és elismeri, hogy „szoros hasonlóság” áll fenn az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének szövege és a WTO dömpingellenes megállapodása 9.2. cikkének szövege között. Válaszában hozzáteszi, hogy a Bíróság a 2016. február 4‑iC & J Clark International és Puma ítéletben (C‑659/13 és C‑34/14, EU:C:2016:74, 8592. pont) megállapította, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése nem a WTO‑szabályok végrehajtására irányul, ennélfogva az egyesületek összes érve kudarcra van ítélve.

175.

Először is a GE és az RFA azt kifogásolja, hogy a Törvényszék – annak megállapításával, hogy az uniós jogalkotó az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének elfogadásával az arra irányuló szándékát fejezte ki, hogy a WTO dömpingellenes megállapodása keretében vállalt valamely különös kötelezettséget teljesítsen – olyan ténymegállapítást tett, amelynek a Tanács által történő kifogásolása a fellebbezési szakaszban elfogadhatatlan.

176.

Másodszor, ezek az egyesületek azt állítják, hogy a Törvényszék helyesen állapította meg azt, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. cikkét és a 9.2. cikkét hajtja végre a 765/2012 rendelet értelmében. Ha nem ez lenne a helyzet, csak kifejezett utalás lenne tehát elfogadható.

177.

A GE és az RFA azt is vitatja, hogy az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. cikkével és 9.2. cikkével összhangban történő értelmezése contra legem lenne. A „rögzítőelemek”‑jelentés 339. pontjából egyértelműen kitűnik, hogy az egyéni dömpingkülönbözetek létrehozására vonatkozó kötelezettség alóli kivételek ahhoz a helyzethez kapcsolódnak, amelyben a vizsgálattal megbízott hatóság egy mintát használ.

b) Értékelés

178.

Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése első albekezdésének a jelen ügyben alkalmazandó változata kimondja, hogy „megkülönböztetés nélkül és forrástól függetlenül megfelelő nagyságú dömpingellenes vámot kell kivetni minden olyan importtermékre, amelyről megállapítható, hogy dömpingelt, és kárt okoz, kivéve az olyan forrásból származó behozatalt, amelyre az e rendeletben foglalt feltételek szerinti kötelezettségvállalás került elfogadásra. A vámot megállapító rendelet a vámot minden egyes szállítóra nézve, vagy ha ez kivihetetlen, illetve [e rendelet 2. cikke (7) bekezdésének] a) pontjában meghatározott esetekben, általános szabályként, az érintett szállító országra nézve határozza meg” ( 28 ).

179.

A WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. cikke előírja, hogy „[a] hatóságoknak általában a vizsgált termék valamennyi ismert exportőre és gyártója esetében egyéni dömpingkülönbözetet kell megállapítaniuk. Abban az esetben, amikor az érintett exportőrök, gyártók, importőrök vagy a vizsgált termékfajták száma olyan magas, hogy az egyéni dömpingkülönbözet megállapítása kivihetetlen, a hatóságok a vizsgálatot leszűkíthetik akár egy elfogadható számú érdekelt félre vagy termékre olyan módon, hogy […] mintát vesznek […]”.

180.

Ugyanezen megállapodás 9.2. cikke kimondja, hogy „[a]mikor valamilyen termékre dömpingellenes vámot vetnek ki, az ilyen dömpingellenes vámot minden esetben be kell hajtani a termék importjának forrásaitól a megfelelő összegben, anélkül hogy különbséget tennének az egyes, bizonyítottan dömpingelő és kárt okozó források között, kivéve azokat az importforrásokat, amelyektől e Megállapodás értelmében árral kapcsolatos kötelezettségvállalást fogadtak el. A hatóságoknak meg kell nevezniük a kérdéses termék szállítóját vagy szállítóit. Akkor azonban, ha egyazon ország több szállítója érintett a termék importjában, és az összes szállítót nem lehet megnevezni, a hatóságok megnevezhetik az érintett szállító országot.”

181.

A jelen jogalap első részében a Tanács – amelyet a Bizottság támogat – azt rója fel a Törvényszéknek, hogy utóbbi a megtámadott ítélet 180. pontjában megállapította, hogy az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése első albekezdésének elfogadásával az uniós jogalkotó egy sajátos, a WTO keretében vállalt, és jelenleg a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikkében foglalt kötelezettséget szándékozott végrehajtani az ún. „Nakajima” ítélkezési gyakorlat értelmében (1991. május 7‑iNakajima kontra Tanács ítélet, C‑69/89, EU:C:1991:186). A Törvényszék által előadott – és az intézmények által vitatott – okfejtés szerint az uniós jogalkotó (eredeti) szándéka lényegében azon módosításból következik, amelyet a 765/2012/EU rendelet tett a 9. cikk (5) bekezdése első és második albekezdésében a „rögzítőelemek”‑jelentést követően.

182.

Az intézmények azt is kifogásolják, hogy a Tanács az előző okfejtés alapján többek között a megtámadott ítélet 184. pontjában megállapította, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdését a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikkével összhangban kell értelmezni, még ha ezen intézmények egyértelműen el is ismerik, hogy analógia vagy – a Bizottság által használt kifejezést átvéve – „szoros hasonlóság” áll fenn az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének és a WTO dömpingellenes megállapodása 9.2. cikkének releváns rendelkezései között.

183.

Csak részben támogatom a Tanács és a Bizottság érvelését.

184.

Igaz, hogy az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése szövegének a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. cikkével történő egyszerű, a dömpingellenes vám kivetésével kapcsolatban történő összehasonlítása – amely a mintavételi eljárás annak érdekben történő alkalmazására vonatkozik, hogy meghatározzák a dömpingkülönbözetet többek között olyan esetben, amikor túl nagy számú gyártóról és exportőrről van szó – nyilvánvalóan egyértelművé teszi, hogy e cikkek közül az elsőnek egyáltalán nem célja, hogy a másodikban foglalt különös kötelezettséget átültesse.

185.

Az a körülmény, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdését, mivel annak rendelkezései a piacgazdasággal nem rendelkező országokra vonatkoznak, a „rögzítőelemek”‑jelentésben összeegyeztethetetlennek tekintették többek között a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. cikkével és 9.2. cikkével, egyáltalán nem jelenti azt, hogy az uniós jogalkotó a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. cikkében vállalt valamely különös kötelezettséget szándékozott végrehajtani.

186.

Hasonló okfejtés szerepel egyébként a Bíróság 2016. február 4‑iC & J Clark International és Puma ítéletében (C‑659/13 és C‑34/14, EU:C:2016:74), amelyet néhány hónappal a megtámadott ítélet előtt hirdettek ki, amelyet azonban ez utóbbi nem idézett. Ugyanis bár a Bíróság ebben az ítéletben többek között megvizsgálta a „rögzítőelemek”‑jelentést, emlékeztetve arra, hogy a WTO vitarendezési testülete megállapította, hogy az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése rendelkezéseinek akkoriban alkalmazandó egy része összeegyeztethetetlen volt a WTO bizonyos szabályaival, mindez nem akadályozta meg annak megállapításában, hogy a WTO dömpingellenes megállapodására magánszemély egy végleges dömpingellenes vám kivetéséről szóló rendelet jogszerűségének vitatása céljából nem hivatkozhat. A Bíróság lényegében megjegyezte, hogy mivel az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése első és második albekezdésének rendelkezései e rendelet 2. cikkének (7) bekezdésére utalnak, amely a rendes érték kiszámítására vonatkozó részletes szabályok különleges rendszerét határozta meg a piacgazdasággal nem rendelkező országokból származó behozatal tekintetében, ezek a rendelkezések e rendszer szerves részét képezik, és ennélfogva az uniós jogalkotó arra irányuló szándékát fejezi ki, hogy az uniós jogrendnek megfelelő megközelítést alkalmazzon ezen országokkal szemben, amely különbözik a WTO dömpingellenes megállapodásának szabályaitól. ( 29 )

187.

Ez alapján nem értek egyet a Bizottság azon érvével, amely szerint a 2016. február 4‑iC & J Clark International és Puma ítélet (C‑659/13 és C‑34/14, EU:C:2016:74) önmagában a megtámadott ítélettel kapcsolatban felhozott kifogás volt amiatt, hogy a Bíróság kimondta, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése nem teljesít semmilyen, a WTO dömpingellenes megállapodása keretében vállalt különös kötelezettséget. A Bíróság ebben az ítéletben ugyanis egyrészt csak az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének akkoriban alkalmazandó rendelkezéseivel kapcsolatban foglalt állást, amelyek arra a korábbiakban említett, a piacgazdasággal nem rendelkező országokkal kapcsolatos különleges rendszerre utaltak, amelyet e rendelet 2. cikkének (7) bekezdése hozott létre. A C & J Clark International és Puma ítélet (C‑659/13 és C‑34/14, EU:C:2016:74) tehát nem vonatkozik az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének egyéb rendelkezéseire, amelyek továbbra is hatályban vannak, különösen az első albekezdésének lényegére, amely szerint egy dömpingellenes vám kivetéséről szóló rendelet a vámot minden egyes szállítóra nézve, vagy ha ez kivihetetlen, az érintett szállító országra nézve határozza meg a piacgazdasággal rendelkező harmadik országokkal összefüggésben, amely rendelkezések a jelen ügyben relevánsak.

188.

Ennélfogva még ha a Törvényszék – véleményem szerint – tévesen állapította is meg azt, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. cikke keretében vállalt valamely különös kötelezettséget teljesít, a Bíróság által a 2016. február 4‑iC & J Clark International és Puma ítéletben (C‑659/13 és C‑34/14, EU:C:2016:74) végzett értékelés ugyanakkor nem foglalja magában azt, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének elfogadásával az uniós jogalkotó az említett megállapodás 9.2. cikke alapján vállalt valamely különös kötelezettséget szándékozott teljesíteni.

189.

Ugyanakkor ez a tévedés véleményem szerint a megtámadott ítélet 178–183. pontjában bemutatott okfejtésből következik. Ugyanis a megtámadott ítélet ezen pontjaiból kitűnik, hogy a Törvényszék az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének a 765/2012 rendelet általi módosításából – amelyre többek között a „rögzítőelemek”‑jelentés elfogadását követően került sor – azt a következtetést vonta le, hogy az uniós jogalkotó az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése eredeti változatának elfogadásával a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikkében foglalt különös kötelezettséget szándékozott teljesíteni.

190.

Márpedig először is számomra úgy tűnik, hogy jogilag nehéz visszaható hatállyal meghatározni az uniós jogalkotó arra irányuló szándékát, hogy a WTO dömpingellenes megállapodása keretében vállalt valamely különös kötelezettséget teljesítsen az alaprendelet 2009‑ben történő elfogadásakor pusztán az ezen rendelettel kapcsolatban 2012‑ben tett módosítások alapján. Annak is megállapíthatónak kell lennie az érintett uniós jogi aktus különös rendelkezéséből, hogy az a WTO‑megállapodásokból eredő meghatározott kötelezettség uniós jogban történő végrehajtására irányul. ( 30 )

191.

Másodszor, az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésében 2012‑ben történt módosítások – ahogyan azt már megjegyeztem – e cikk első és második albekezdését érintették, méghozzá az említett rendelet 2. cikkének (7) bekezdése szerint a piacgazdasággal nem rendelkező országokból származó dömpingre vonatkozó különös rendszerrel kapcsolatos rendelkezéseket. Ennélfogva ezek a módosítások nem érintették a 9. cikk (5) bekezdése első albekezdésének rendelkezéseit, amelyek a jelen ügyben relevánsak.

192.

A Törvényszék által a megtámadott ítélet 182. és 183. pontjában az érvelésének alátámasztása érdekében említett azon tény, hogy ezek a módosítások éppen nem az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése első albekezdésének rendelkezéseire vonatkoztak, egyáltalán nem bizonyítja azt, hogy az uniós jogalkotó e cikk elfogadásának időpontjában a WTO dömpingellenes megállapodása keretében vállalt valamely különös kötelezettséget szándékozott teljesíteni. Meggyőződésem szerint ez a körülmény inkább az ellenkező álláspontot támasztja alá.

193.

Véleményem szerint tehát a Törvényszék a 178–183. pontban tévesen állapította meg azt, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikke keretében vállalt különös kötelezettségeket teljesítette.

194.

Ez a tévedés ugyanakkor véleményem szerint nem elegendő ahhoz, hogy az a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését eredményezze.

195.

Ugyanis, ahogyan az a megtámadott ítéletben ez után következő indokokból – többek között ezen ítélet 184., 193. és 227. pontjából – következik, a Törvényszék véleményem szerint jogosan jegyezte meg, hogy az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének releváns rendelkezéseit a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikkével összhangban kell értelmezni, tekintettel különösen arra, hogy az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének és a WTO dömpingellenes megállapodása 9.2. cikkének szövege lényegében azonos.

196.

Az elvek tekintetében emlékeztetni kell arra, hogy egy nemzetközi megállapodás valamely rendelkezése közvetlen hatályának hiánya nem jelenti annak akadályát, hogy arra a másodlagos uniós joggal összhangban álló értelmezés céljából lehessen hivatkozni. A Bíróság ugyanis már megállapította, hogy az Unió által megkötött nemzetközi megállapodásoknak a másodlagos uniós joggal szembeni elsőbbsége azt írja elő, hogy az utóbbi szövegét úgy kell értelmezni, hogy az lehetőleg összhangban legyen e megállapodásokkal, ( 31 ) ideértve azt az esetet is, amikor utóbbiak rendelkezéseinek nincs közvetlen hatályuk. ( 32 ) Ezzel a Tanács és a Bizottság egyaránt egyetért.

197.

Egy másodlagos uniós aktus összhangban történő értelmezésének alkalmazása valamely nemzetközi megállapodás fényében ugyanakkor egy a „lehetőség szerinti” mértékre korlátozódó hermeneutikai összhangot tételez fel a különböző szabályok között.

198.

Ez azt jelenti, hogy az értelmezendő másodlagos uniós jogi szabálynak több értelmezési lehetőséget kell engednie. Amennyiben azonban az egyértelmű, és ellentétes a magasabb szintű, nemzetközi egyezményben szereplő rendelkezés tartalmával, akkor nem lehetséges, hogy ez utóbbival összhangban értelmezzék, mivel csak contra legem értelmezéssel érhető el az, hogy az egyezménnyel összhangban álló eredményre jussunk, ez pedig azzal jár, hogy a közösségi jogi norma elveszíti normatív tartalmát. ( 33 ) Egy ilyen esetben a másodlagos uniós jogi szabály értelmezését a nemzetközi jogi normára tekintet nélkül kell meghatározni.

199.

Egyébként hozzáteszem, hogy ami a WTO‑megállapodások egyes rendelkezéseinek értelmezését illeti – amelynek fényében kell lehetőség szerint az uniós jogot értelmezni –, a Bíróság ezen értelmezés alátámasztása érdekében számos alkalommal hivatkozott a WTO egyik szakcsoportjának vagy fellebbezési testületének jelentéseire. ( 34 )

200.

A jelen ügyben egyfelől – anélkül hogy az elemzés ezen szakaszában az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése szövegének, valamint a WTO dömpingellenes megállapodása 9.2. cikke szövegének vizsgálatában előrébb haladnánk – meg kell állapítani, hogy azon kifogás alátámasztása érdekében, amely szerint a Törvényszék contra legem értelmezte az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdését, a Tanács és a Bizottság egyaránt csak azt hangsúlyozza, hogy az említett rendelet 9. cikke (5) bekezdésének releváns rendelkezéseit és kifejezéseit szükségszerűen a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikkében alkalmazott rendelkezésektől és kifejezésektől eltérően kell értelmezni. Ellenkezőleg, az intézmények – lényegében azzal érvelve, hogy az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének e rendelkezéseit és kifejezéseit eltérően, a „szállítók” kifejezés tekintetében olykor szigorúbban, a „kivihetetlen” melléknév esetében pedig olykor tágabban kell értelmezni a Törvényszék általi értelmezéshez képest – végeredményben elismerték azt, hogy e cikknek számos értelmezése lehetséges. ( 35 ) Ugyanakkor egy ilyen esetben a nemzetközi egyezményeknek a másodlagos uniós jogszabályokkal szembeni érvényesülése megköveteli, hogy az az értelmezés érvényesüljön, amely a szóban forgó nemzetközi egyezmény rendelkezéseivel összhangban áll.

201.

Másfelől fontos rámutatni, hogy a megtámadott ítélet 222. pontjában a Törvényszék emlékeztetett a „rögzítőelemek”‑jelentés 344. pontjában kiemelt, a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikke és 6.10. cikke közötti „erőteljes párhuzamosságra”, mivel ez utóbbi előírja az egyéni dömpingkülönbözetek megállapítását, aminek az a következménye, hogy a szóban forgó hatóságokat arra kötelezi, hogy a dömpingellenes vámokat egyéni alapon határozzák meg, ahogyan az az említett megállapodás 9.2. cikkében elő van írva.

202.

Anélkül, hogy azt állítanánk, hogy a Törvényszék elferdítette a „rögzítőelemek”‑jelentést, úgy tűnik, hogy az intézmények, különösen a Bizottság, vitatják a szóban forgó rendelkezések szövegéből az e rendelkezések összességének történeti összefüggései, szerkezete és célja alapján levezetett érvelést.

203.

Ebben a tekintetben rá kell mutatni, hogy ezen érv alátámasztása érdekében a Bizottság a „rögzítőelemek”‑jelentésben a fellebbezési testület elé benyújtott beadványából hosszú szakaszokat vett át, amelyek a WTO dömpingellenes megállapodása 9.2. cikkének értelmezésével kapcsolatosak, és lényegében kifejtette, hogy az, hogy ez a cikk még azt követően is változatlan maradt, hogy az uruguayi fordulót követően a mintavételnek az említett megállapodás 6.10. cikkében előírt „forgatókönyvét” hozzácsatolták, azt jelenti, hogy a rendelkezéseinek és különösen a „kivihetetlen” kifejezésnek az értelmét az említett 6.10. cikk elfogadása nem változtathatta meg.

204.

Ugyanakkor egy ilyen, a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikkében és 6.10. cikkében foglalt rendelkezések értelmezésén alapuló okfejtés véleményem szerint egyáltalán nem bizonyítja azt, hogy az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének releváns rendelkezéseit – azoknak az említett 9.2. cikk rendelkezéseivel azonos szövege ellenére – az ebben a kérdésben a 9.2. cikk értelmezésétől szükségszerűen eltérően kellett volna értelmezni, illetve, hogy csak egy, az uniós jogszabálynak a nemzetközi jogi normával összeegyeztethetetlen értelmezése érvényesült.

205.

Ezenkívül – ahogyan azt a jelen indítvány 231. pontjában részletesebben meg fogom vizsgálni – még ha a fellebbezési testület a „rögzítőelemek”‑jelentésben óvatos is volt abban a tekintetben, hogy milyen jelentést tulajdonítson a WTO dömpingellenes megállapodása 6.10. és 9.2. cikke rendelkezéseinek, ennek ellenére elutasította az intézmények álláspontját. Különösen – ahogyan arra a megtámadott ítélet 223. pontja helyénvalóan rámutatott – a fellebbezési testület a „rögzítőelem”‑ügyben készített jelentésének 354. pontjában kifejtette, hogy a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikke arra kötelezi a hatóságokat, hogy pontosítsák az egyes szállítók tekintetében kivetett vámokat, kivéve, ha ez kivihetetlen, amennyiben több szállító érintett. A Tanács és a Bizottság – épp úgy, ahogyan a Törvényszék előtt is – tehát újból megpróbálják megkérdőjelezni ezen megállapodásnak a fellebbezési testület által alkalmazott értelmezését. Ugyanakkor ez az okfejtés egyáltalán nem támasztja alá azon érvüket, amely szerint a Törvényszék – azzal, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdését a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikkével és 6.10. cikkével összhangban értelmezte – tévedett, amikor a másodlagos uniós jogszabály contra legem értelmezését alkalmazta.

206.

Ilyen körülmények között el kell ismerni, hogy a jelen indítvány 184–193. pontjában hivatkozott jogi tévedések ellenére a Törvényszék helyesen állapította meg azt, hogy az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének releváns rendelkezéseit a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikkével és 6.10. cikkével összhangban kell értelmezni.

207.

Azt javaslom tehát, hogy fellebbezés második jogalapja első részét el kell utasítani.

2. A fellebbezés második jogalapjának második részéről, amely az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésében foglalt, a mintavételbe bevont négy amerikai gyártóra kiterjedő „szállító” fogalmának elferdítésén alapul

a) A felek érvei

208.

A Tanács elismeri, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 187. pontjában a megfelelő jogi feltételt alkalmazta, amikor megállapította, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésével, valamint a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikkével összhangban főszabály szerint minden egyes „szállítóra” meg kell állapítani egyéni dömpingellenes vámot. Ugyanakkor a Tanács úgy véli, hogy jogilag téves a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 201. pontjában foglalt azon megállapítása, amely szerint a mintavételbe bevont amerikai gyártókat szállítókként kell elismerni, mivel őket az intézmények az exportáló gyártók mintájában tartották. Egyfelől a Tanács megismétli a jelen jogalap első része keretében kifejtett azon érvet, amely szerint az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdését nem lehet a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. cikke alapján értelmezni. Másfelől azt állítja, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése értelmében „szállítóként” csak az olyan „[behozatali] forrás” ismerhető el, „amelyről megállapítható, hogy dömpingelt, és kárt okoz”. Ugyanakkor a mintavételbe bevont azon amerikai gyártókat, amelyeknek a dömpinget nem rótták fel, mivel nem döntötték el, hogy a termékeik melyik részét fogják exportálni, és nem rendelkeztek exportárral, nem lehet szállítóknak tekinteni. A Tanács emlékeztet arra, hogy bár ezeket a gyártókat a vizsgálattal megbízott hatóságok kezdetben felvették az exportáló gyártók mintájába, ez csak azért történt, mert a mintavételi formanyomtatványukon tévesen jelölték meg azt, hogy bioetanolt exportálnak.

209.

A Bizottság egyetért a Tanács álláspontjával. Hozzáteszi, hogy a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 207–210. pontjában foglalt azon értékelése, amely szerint az intézmények támaszkodhattak volna az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdésére, jogilag téves. Ez a rendelkezés valójában arra az esetre vonatkozik, amikor „az exportőr és az importőr vagy egy harmadik fél között üzleti kapcsolat vagy kompenzációs megállapodás áll fenn”, ami azzal a következménnyel jár, hogy nincs exportár vagy az megbízhatatlan, és ennélfogva olyan helyzet áll fenn, amelyben a gyártó exportálja ténylegesen a terméket. Ezt a megállapítást alátámasztja a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.5. cikke és az alaprendelet 11. cikkének (4) bekezdése, amelyek az egyéni vámokra vonatkoznak „azoknál az exportőröknél és termelőknél, amelyek a vizsgálat időszakában nem exportálták a terméket az importáló tagba”, amely helyzet a mintavételbe bevont négy amerikai gyártó esetében is fennállt.

210.

A GE és az RFA azt állítja, hogy a Tanácsnak a „szállító” fogalmának értelmezésével kapcsolatos érvei elfogadhatatlanok, mivel azok megkérdőjelezik a Törvényszék azon megállapítását, amely szerint az intézmény – azáltal, hogy a négy amerikai gyártót az „exportáló gyártók mintájában tartotta” – maga csinált belőlük „dömpingelt termék szállítóit”. Az ügy érdemét illetően a GE és az RFA úgy véli, hogy ellentétben azzal, amit a Tanács állít, aki szándékosan próbálja az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének valódi jelentését elrejteni, e rendelkezés nem értelmezhető úgy, hogy „szállítóként csak az olyan [behozatali] forrás ismerhető el, amelyről megállapítható, hogy dömpingelt, és kárt okoz”.

b) Értékelés

211.

Mindenekelőtt el kell utasítani a fellebbezés tizedik jogalapjának első részével kapcsolatos, a GE és az RFA által felhozott eljárásgátló okot, miszerint a Tanács a Törvényszék által végzett tényértékelést kívánja kifogásolni. A Tanács ugyanis – távol állva attól, hogy a Bíróságot a jogvita tényállásának újraértékelésére hívja fel – azt rója fel a Törvényszéknek, hogy utóbbi tévesen minősítette a négy amerikai bioetanol‑gyártót az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése – amelyet a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikkével összefüggésben kell értelmezni – szerinti „szállítónak”. Egy ilyen, a tények jogi minősítésével kapcsolatos kérdés kétségtelenül a Bíróság hatáskörébe tartozik a fellebbezés keretében.

212.

Ezt követően rá kell mutatni arra, hogy a Tanács nem vitatja, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése és a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikke értelmében egyaránt „főszabály szerint valamennyi szállító tekintetében forrástól függetlenül egyéni dömpingellenes vámot kell kivetni egy termék minden olyan behozatalára, amelyről megállapítható, hogy dömpingelt, és kárt okoz”, ahogyan arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 187. pontjában rámutatott.

213.

A mintavételbe bevont négy amerikai gyártó „szállítói” minőségét, amelyet a Törvényszék megállapított, az intézmények vitatják. Ez utóbbiak ugyanis úgy vélik, hogy ellentétben azzal, amit a Törvényszék megállapított, egy ilyen minőség nem következhet kizárólag abból, hogy egy gyártót a vizsgálat céljából felvettek egy mintába, és hogy e vizsgálatban együttműködött.

214.

Lényegében – ezen intézmények szerint – azokat a gazdasági szereplőket, akik nem exportálják a termékeiket, és akik nem rendelkeznek exportárakkal, nem lehet az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése szerinti „szállítóknak” tekinteni.

215.

Ez az érvelés szorosan kapcsolódik az intézmények által a mintavételbe bevont, érintett négy amerikai gyártó közvetlen érintettségének vizsgálata keretében kifejtett érveléshez. Ezenkívül a megtámadott ítélet 198. pontjában a Törvényszék maga utalt a megtámadott ítélet 93–104. pontjában az ezen gyártók közvetlen érintettségének vizsgálata keretében bemutatott értékelésére, amelynek értelmében lényegében megállapította, hogy voltak olyan, a vitatott rendelet által kivetett dömpingellenes vám hatálya alá tartozó bioetanol‑importok az Unióban, amelyek részben e gyártók termékeiből származtak.

216.

Ebből következik, hogy ha a Bíróság helybenhagyná a Törvényszéknek a mintavételbe bevont, négy amerikai bioetanol‑gyártó nevében első fokon benyújtott kereset elfogadhatóságával kapcsolatos elemzését, és elutasítaná a Tanács fellebbezésének első jogalapját, helyben kellene hagynia a Törvényszék azon következtetését is, amely szerint e négy gyártót bioetanol‑importok „szállítóinak” kell minősíteni, amelyek dömping tárgyát képezik az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése értelmében, és amelyek esetében a Tanács főszabály szerint egyéni különbözetet volt köteles számolni, valamint mindegyikükre egyéni dömpingellenes vámot volt köteles megállapítani. Ugyanis ebben az esetben véleményem szerint egyértelmű, hogy ezek a gyártók a vitatott rendeletben kivetett dömpingellenes vámmal sújtott termék behozatalának „forrásai”, ahogyan azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 198. pontjában megállapította.

217.

Ami a Bizottság azzal kapcsolatos kifogásait illeti, hogy a Törvényszék miként értelmezte az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdését (lásd a megtámadott ítélet 207. és 210. pontját), azokat véleményem szerint el kell utasítani. A Bizottság állításával ellentétben ez a rendelkezés nem korlátozódik arra az esetre, amikor „az exportőr és az importőr vagy egy harmadik fél között üzleti kapcsolat vagy kompenzációs megállapodás áll fenn”, ami azzal a következménnyel jár, hogy nincs exportár vagy az megbízhatatlan, és ennélfogva olyan helyzet áll fenn, amelyben a gyártó exportálja ténylegesen a terméket. Ahogyan azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 207. és 210. pontjában kiemelte, az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdése az exportár hiányának esetére is vonatkozik, és lehetővé teszi ezen ár visszakövetését. ( 36 ) Mindenesetre, ahogyan azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 210. pontjában megállapította, az exportár meghatározása során felmerülő nehézség semmilyen hatást nem gyakorol arra a kérdésre, hogy bizonyos gazdasági szereplők tekintetében az egyéni dömpingellenes vám alkalmazásának kötelezettsége fennáll‑e.

218.

Ilyen körülmények között, és ha a Bíróság elutasítja a fellebbezés első jogalapját, mivel a Tanács a GE és az RFA által a mintavételbe bevont, négy amerikai bioetanol‑gyártó nevében első fokon benyújtott kereset elfogadhatatlanságát kifogásolja, véleményem szerint a fellebbezés második jogalapjának második részét is el kell utasítani.

3. A fellebbezés második jogalapjának harmadik részéről, amely az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése szerinti „kivihetetlen” kifejezés téves értelmezésén alapul

a) A felek érvei

219.

A Tanács véleménye szerint a Törvény tévesen értelmezte az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésében, valamint a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikkében foglalt „kivihetetlen” kifejezést.

220.

A Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 225. pontjában úgy ítélte meg, hogy „a WTO dömpingellenes megállapodásából nem következik, hogy létezik kivétel azon kötelezettség alól, miszerint egyéni dömpingellenes vámot kell alkalmazni a mintavételbe bevont olyan gyártó tekintetében, aki együttműködött a vizsgálatban, amennyiben az intézmények úgy ítélik meg, hogy e gyártó tekintetében nem tudnak egyéni exportárat megállapítani”. A Törvényszék elemzése ugyanis ebben a tekintetben a WTO dömpingellenes megállapodása 6.10. cikkének a „rögzítőelemek”‑jelentésben alkalmazott értelmezésén alapul. Ugyanakkor ez az értelmezés nem releváns, mivel az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése nem ülteti át ezt a rendelkezést.

221.

Ugyanez a helyzet a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 233. pontjában foglalt következtetésével.

222.

A Bizottság megjegyzi, hogy a Törvényszék nem válaszolt az intézmények által előterjesztett azon érdemi érvre, amely szerint nem volt lehetséges exportárat megállapítani egy olyan esetben, amelyben a gyártó nem exportál, és ellenkezőleg, azt állapította meg, hogy egy ilyen értelmezés összeegyeztethetetlen lenne a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. és 6.10. cikkével. Ugyanakkor egy ilyen értelmezés összeegyeztethetetlen lenne az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének rendelkezéseivel. A Bizottság – amely emlékeztet arra, hogy a Tanács már kifejtette, hogy a „kivihetetlen” kifejezésnek a Törvényszék által a megtámadott ítélet 213–244. pontjában alkalmazott értelmezése miért ellentétes az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésével – annak bemutatására törekszik, hogy ez az értelmezés miért ellentétes a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikkével is. Ha a „kivihetetlen” kifejezést a mintavételbe be nem vont szállítókra kell korlátozni, ez a rendelkezés a tényleges érvényesülésétől lenne megfosztva, amelyre a Bizottság már hivatkozott a „rögzítőelemek”‑jelentés elfogadásához vezető eljárás keretében kiadott közleményében. Ugyanakkor a bemutatott érveket ez utóbbi nem utasította el. A megtámadott ítélet 222–225. pontjában a Törvényszék által képviselt, ezzel ellentétes értelmezés minden jogalapot nélkülözne.

223.

A GE és az RFA úgy véli, hogy a Törvényszék semmilyen hibát nem követett el az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése szerinti „kivihetetlen” kifejezés értelmezésekor.

b) Értékelés

224.

Ahogyan azt már kiemeltem, az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése előírja, hogy a dömpingellenes vámot megállapító rendeletnek a vámot minden egyes szállítóra meg kell határoznia, kivéve, ha ez „kivihetetlen”, amely esetben csak az érintett szállító ország neve van előírva.

225.

A WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikke szerint, amikor dömpingellenes vámot vetnek ki, a (vizsgálattal megbízott) hatóságoknak meg kell nevezniük a kérdéses termék szállítóját vagy szállítóit, kivéve, ha egyazon ország több szállítója érintett a termék importjában, és az összes szállítót „nem lehet” megnevezni, a hatóságok megnevezhetik az érintett szállító országot.

226.

Ezenkívül, a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. cikke főszabály szerint előírja, hogy a hatóságoknak általában valamennyi ismert exportőr és termelő esetében egyéni dömpingkülönbözetet kell megállapítaniuk, feltéve, hogy többek között az exportőrök vagy a termelők száma olyan magas, hogy az egyéni dömpingkülönbözet megállapítása „nem lehetséges”, amely esetben a hatóságok a vizsgálatot leszűkíthetik akár egy elfogadható számú érdekelt félre vagy termékre olyan módon, hogy mintavételt alkalmaznak.

227.

Ebben a részben a Tanács és a Bizottság lényegében azt rója fel a Törvényszéknek, hogy utóbbi a) megállapította, hogy a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. cikkében használt „nem lehetséges” (angolul „impracticable” kifejezés) hatással van az ezen megállapodás 9.2. cikkében alkalmazott kifejezés tartalmára, és b) az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésében foglalt „kivihetetlen” kifejezést a WTO dömpingellenes megállapodásának fent hivatkozott cikkeiben használt kifejezéshez hasonlóan értelmezte. Egy ilyen megközelítés elfogadásával a Törvényszék – az intézmények szerint – az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdését a hatékony érvényesüléstől fosztotta meg azáltal, hogy azokat az eseteket, amikor nem lehetséges egyéni dömpingellenes vámokat és egyéni dömpingkülönbözetet meghatározni, kizárólag a mintavételbe be nem vont gyártók helyzetére korlátozta.

228.

Nem meggyőzőek azok a kifogások, amelyeket az intézmények emeltek a Törvényszék által a „kivihetetlen” melléknév tartalmára vonatkozó értelmezéssel kapcsolatban előadott okfejtés tekintetében.

229.

Először is, ami a WTO dömpingellenes megállapodása 6.10. és 9.2. cikke rendelkezéseinek vizsgálatát illeti, mindenekelőtt emlékeztetek arra, hogy a megtámadott ítélet 217–224. pontjában a Törvényszék a „rögzítőelemek”‑jelentés releváns pontjainak megismétlésére szorítkozott. Sem a Tanács, sem pedig a Bizottság nem rója fel a Törvényszéknek azt, hogy utóbbi elferdítette e jelentés pontjait, azaz, hogy e dokumentum tartalmával nyilvánvalóan ellentétes értelmezést alkalmazott, ( 37 ) illetve hogy e jelentés bizonyos részeit kihagyta vagy kiválogatta, ami nyilvánvalóan megtévesztő és téves képet adott annak tartalmáról. ( 38 )

230.

Egyébként megjegyzem, hogy a Törvényszék hűen foglalta össze a „rögzítőelemek”‑jelentés e pontjait. Különösen a Törvényszék a megtámadott ítélet 220. pontjában teljes mértékben helyesen mutatott rá arra, hogy a WTO dömpingellenes megállapodása 6.10. cikkének első mondatában előírt általános szabály alóli minden szabályt elő kell írni az érintett megállapodásokban. Hasonlóképpen, a megtámadott ítélet 222. pontjában a Törvényszék emlékeztetett arra, hogy „erőteljes párhuzamosság” áll fenn a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikke között, valamint hogy ezek a kifejezések – azáltal, hogy egyszerre ugyanazokat a „kivihetetlen” és „nem lehetséges” kifejezéseket alkalmazzák azon esetek bemutatására, amikor a kivétel alkalmazandó – azt jelzik, hogy a két kivétel ahhoz a helyzethez kapcsolódik, amelyben egy hatóság a dömpingkülönbözeteket mintavétel alkalmazásával határozza meg.

231.

Kétségtelen – ahogyan arra a Törvényszék még a megtámadott ítélet 222. pontjában rámutatott –, hogy a WTO fellebbezési testülete ugyancsak megjegyezte, hogy az elé terjesztett kérdés nem érintette sem a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikkében előírt kivétel terjedelmét, sem pedig azt a kérdést, hogy ez a kivétel, valamint az ugyanezen megállapodás 6.10. cikkében előírt kivétel pontosan átfedik‑e egymást. ( 39 ) Ugyanakkor, ahogyan arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 223. pontjában rámutatott, a fellebbezési testület a „rögzítőelemek”‑jelentés 354. pontjában megállapította, hogy a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikke arra kötelezi a hatóságokat, hogy pontosítsák az egyes szállítók tekintetében kivetett vámokat, kivéve, ha ez kivihetetlen, amennyiben több szállító érintett. A Törvényszék helyénvalóan emlékeztetett arra is, hogy a „rögzítőelemek”‑jelentés 376. pontjában a fellebbezési testület kifejtette, hogy a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikke nem akadályozza meg, hogy a vizsgálattal megbízott hatóság egységes dömpingkülönbözetet és egységes dömpingellenes vámot határozzon meg egy bizonyos számú exportőr tekintetében, ha megállapítja, hogy azok az említett cikkek alkalmazásában egységet képeznek.

232.

A megtámadott ítélet 225. pontjában a Törvényszék végül levonta a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikke értelmezéséből eredő jogi következtetést, ahogyan azt a fellebbezési testület „rögzítőelemek”‑jelentésében megállapította. Ekképpen mutatott rá a Törvényszék arra, hogy e jelentésből következik, hogy „ha a [vizsgálattal megbízott] hatóság, mint a jelen ügyben is, mintavételt alkalmaz, a [WTO] dömpingellenes megállapodás[a] az egyéni dömpingkülönbözetek meghatározásának kötelezettségét és egyéni dömpingellenes vámok kivetését írja elő minden olyan szállító tekintetében, aki együttműködött a vizsgálatban, és e kötelezettség alól, főszabály szerint, vannak kivételek: először is a mintavételbe fel nem vett gyártók vagy exportőrök esetében, […] másodsorban pedig az egységet képező gazdasági szereplők esetében. Mindazonáltal a WTO dömpingellenes megállapodásából nem következik, hogy létezik kivétel azon kötelezettség alól, miszerint egyéni dömpingellenes vámot kell alkalmazni a mintavételbe bevont olyan gyártó tekintetében, aki együttműködött a vizsgálatban, amennyiben az intézmények úgy ítélik meg, hogy e gyártó tekintetében nem tudnak egyéni exportárat megállapítani.”

233.

Bár az intézmények kétségtelenül egyet nem értésüket fejezik ki ezzel az értékeléssel, egyáltalán nem bizonyítják azt, hogy az a következtetés, amelyre a Törvényszék a fellebbezési tanács által a „rögzítőelemek”‑jelentésben alkalmazott értelmezés alapján jutott, elferdítette az elemzését, vagy legalábbis az a WTO dömpingellenes megállapodása 6.10. és 9.2. cikkének téves értelmezéséhez vezet. A Tanács által hivatkozott azon érvet, amely szerint a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. cikke nem releváns, egyértelműen el kell utasítani, mivel az egyszerűen a fellebbezési testület által a „rögzítőelemek”‑jelentésben az ezen cikk, valamint a WTO dömpingellenes megállapodása 9.2. cikkének megfogalmazásával kapcsolatban alkalmazott értékelés vitatására irányul. Ugyanez a helyzet a Bizottság azon kifogásával, amellyel a Törvényszéknek azt rója fel, hogy utóbbi nem vette figyelembe a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikkére és különösen a „nem lehetséges” kifejezésre vonatkozó azon elemzését, amelyet a „rögzítőelemek”‑ügyben a fellebbezési testület elé benyújtott beadványában mutatott be. Ugyanis különösen, ahogyan az többek között a fellebbezési testület jelentésének 346–348. pontjából kitűnik, a Bizottság azon álláspontját, amely szerint a „nem lehetséges” (angolul „impracticable”) azt jelenti, hogy „eredménytelen” (angolul „ineffective”), a fellebbezési testület egyértelműen elutasította. ( 40 ) Ahogyan arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 222. pontjában emlékeztetett, a fellebbezési testület erőteljes párhuzamosságot állapított meg a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikke és 6.10. cikke között, ami véleményem szerint tökéletesen igazolhatja azt a következtetést, amelyre a Törvényszék a megtámadott ítélet 225. pontjában jutott.

234.

Másodszor, ami az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének értelmezését illeti, a Törvényszék lényegében figyelmen kívül hagyta a Tanács azon álláspontját, amely szerint a „kivihetetlen” melléknevet tágan kell értelmezni, oly módon, hogy az jelentős mérlegelési mozgásteret ad az intézmények számára az egyéni dömpingellenes vámok kivetésének megtagadása tekintetében. A Törvényszék emlékeztetett arra, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdését a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikkével összhangban kell értelmezni, ami ennélfogva magában foglalja azt, hogy az e három cikkben alkalmazott „kivihetetlen”/„nem lehetséges” melléknév hasonló jelentéssel bír, valamint hogy az egyéni dömpingkülönbözetek meghatározása és az egyéni dömpingellenes vámok kivetése alóli kivétel, amelyet ez a kifejezés magában foglal – azokban az esetekben, amikor az intézmények mintavételt alkalmaztak, mint ahogyan a jelen ügyben is – kizárólag a mintavételbe be nem vont vállalkozások tekintetében lehetséges, amelyeknek egyébként nem lenne joga a saját egyéni dömpingellenes vámhoz (lásd a megtámadott ítélet 227–232. pontját).

235.

Ugyanakkor tekintettel arra, hogy egyrészt – ahogyan azt a fellebbezés második jogalapjának első részére válaszul megjegyeztem – a Törvényszék jogosan állapította meg, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdését a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikkével összhangban kell értelmezni, és másrészt, hogy az intézmények egyáltalán nem bizonyították, hogy a „kivihetetlen” melléknévnek, amely az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésében szerepel, csak egy olyan jelentése és terjedelme lehet, amely homlokegyenest ellentétes a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikkében használt, ugyanilyen melléknév jelentésével és terjedelmével, mivel a Törvényszék a másodlagos uniós jogszabályt contra legem értelmezte, úgy vélem, hogy az intézmények érvelését el kell utasítani.

236.

Hozzáteszem, hogy – ellentétben azzal, amit a Bizottság is állított – a Törvényszék – azáltal, hogy a „kivihetetlen” kifejezés alkalmazásából eredő kivételt szigorúan értelmezte – egyáltalán nem fosztotta meg az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdését a hatékony érvényesüléstől. Ugyanis, ahogyan azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 232. pontjában maga jegyezte meg, az egyéni dömpingkülönbözet és az egyéni dömpingellenes vám főszabály szerint történő meghatározása alóli kivételt – annak kivihetetlen jellege miatt – nemcsak a mintavételbe be nem vont gyártók vagy exportőrök tekintetében kell alkalmazni, hanem az egységet képező gyártók vagy exportőrök esetében is. Ezenkívül egy uniós jogszabály által előírt olyan szabály alóli kivétel szigorú értelmezése, amely természetes vagy jogi személyek számára jogokat biztosít, összhangban áll a kivételeknek az uniós jogalkotó általi értelmezésével. Ebben a tekintetben különösen meggyőzőnek találom a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 228. pontjában bemutatott érvét, amelyet az intézmények konkrétan nem kifogásoltak, amelynek értelmében a „kivihetetlen” kifejezés „tágabb” értelmezésének elfogadása, ahogyan azt a Tanács állította, azzal a következménnyel járhat, hogy ez utóbbi számára különösen széles mérlegelési mozgásteret biztosítana az egyéni dömpingellenes vámok kivetésének megtagadása tekintetében.

237.

Ennélfogva úgy vélem, hogy az intézmények nem bizonyították azt, hogy a Törvényszék azáltal, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésében foglalt „kivihetetlen” kifejezést a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikkében szereplő ugyanezen kifejezéshez hasonlóan értelmezte, a megtámadott ítéletben tévesen alkalmazta a jogot.

238.

Ilyen körülmények között azt javasolom, hogy a fellebbezés második jogalapjának harmadik részét, és következésképpen e jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

E.   A fellebbezés harmadik jogalapjáról, amely a tények elferdítésén alapul, amelynek következtében a Törvényszék megállapította, hogy az egyéni vámok számítása „nem kivihetetlen”

1. A felek érvelésének összefoglalása

239.

A Tanács kiemeli, hogy a megtámadott ítélet 202–211., valamint a 242–245. pontjában a Törvényszék azt állította, hogy nem lehetséges egyéni dömpingellenes vámokat alkalmazni, mivel a Bizottság alakíthatta a mintavételbe bevont amerikai gyártók által alkalmazott árakat. A Törvényszék ennélfogva anyagi értelemben pontatlan ténymegállapításokat tett, és elferdítette az előtte ismertetett tényeket. Ugyanis, mivel a különböző amerikai gyártóktól származó bioetanolt a független kereskedők/keverők az export előtt keverték, nem lehetett kideríteni a rendes értéket és az exportárat az egyes gyártók tekintetében, amit az intézmények bizonyítottak. Mivel a gyártók által szolgáltatott adatok használhatatlanok voltak a dömpingkülönbözet kiszámításához, a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor figyelmen kívül hagyta ezt a bizonyítékot, amely az ilyen számítás nyilvánvalóan kivitelezhetetlen jellegére vonatkozik.

240.

A Bizottság úgy véli, hogy a Tanács egyértelműen és pontosan meghatározta azt, hogy a Törvényszék miben ferdítette el a tényeket. Mivel a független kereskedők/keverők a különböző belföldi gyártóktól származó bioetanolt összekeverték annak érdekében, hogy egy keveréket kapjanak, lehetetlen volt egyéni exportárakat meghatározni. Egyébként gyakorlati szempontból semmi értelme nem lett volna egy exportárat és egy egyéni dömpingkülönbözetet meghatározni, mivel a vámhatóságoknak nem volt semmilyen eszközük ahhoz, hogy egy ilyen különbözetet alkalmazzanak.

241.

A GE és az RFA azt állítja, hogy a Tanács harmadik jogalapja elfogadhatatlan, mivel az Európai Unió Bírósága alapokmánya 21. cikkének első bekezdését megsértve nem mutatja be érthetően azokat a ténybeli és jogi elemeket, amelyekre támaszkodik. A Tanács ugyanis annak újbóli kijelentésére szorítkozik, hogy az egyéni dömpingkülönbözetek kiszámítása a mintavételbe bevont amerikai gyártók esetében kivihetetlen, és nem ad magyarázatot arra, hogy a Törvényszék miben ferdítette el a bizonyítási elemeket, amellyel más következtetésre jutott. Pusztán az, hogy a bioetanolt az export előtt összekeverik mással, önmagában nem bizonyítja, hogy egy ilyen számítás nyilvánvalóan kivihetetlen vagy lehetetlen.

242.

Ezt követően arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 242. és 243. pontjában világosan és egyszerűen magyarázta el azt, hogy konkrétan hogyan kell kiszámolni a dömpingkülönbözetet akkor, ha bizonyos gyártók vagy exportőrök számára nehézségekbe ütközik a rendes érték vagy az exportár meghatározása. Mivel a Tanács nem vitatta ezeket a fejtegetéseket, és nem is adott magyarázatot arra, hogy a Törvényszék miért ferdítette el a bizonyítási elemeket, a jogalap elutasítását javasolják mint megalapozatlant.

2. Értékelés

243.

A Tanács, amelyet a Bizottság támogat, azt rója fel a Törvényszéknek, hogy utóbbi elferdítette a tényeket, amikor a megtámadott ítélet 242–245. pontjában úgy ítélte meg, hogy a Tanács tévesen állapította meg azt, hogy a mintavételbe bevont amerikai gyártók esetében az egyéni dömpingellenes vámok kivetése az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése értelmében „kivihetetlen” volt.

244.

Ez a kifogás számomra nem meggyőző.

245.

Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az az okfejtés, amely alapján a Törvényszék megállapította a Tanács tévedését, két szakaszra bontható. Először is a Törvényszék a megtámadott ítélet 239–240. pontjában kifejtette, hogy a Tanács egyrészt az egyéni dömpingkülönbözetek meghatározására és az egyéni dömpingellenes vámok kivetésére vonatkozó szabály alóli kivételt olyan okokra alapította, amelyek eltérnek a mintavételbe be nem vont gyártókra vagy exportőrökre, illetve az egységet képező gazdasági szereplőkre vonatkozó kivételtől, másrészt pedig, hogy a Tanács csak arra hivatkozott, hogy az általa alkalmazott kivétel egy, a WTO‑megállapodásokból eredő másik kivétel volt. Másodszor, a Törvényszék a megtámadott ítélet 242–245. pontjában foglalt értékelésben testet öltő indokolásban többek között a megtámadott ítélet 202–211. pontjára történő hivatkozással újból kifejtette azokat az okokat, amelyek miatt az intézmények azon nehézségekkel kapcsolatos érvei, amelyek egyes gyártók esetében a rendes érték és az exportár meghatározásával, valamint a mintavételbe bevont négy amerikai gyártó termékei nyomon követésének lehetőségével összefüggésben állnak fenn, nem teszik lehetővé, hogy ezek az intézmények mentesüljenek az arra vonatkozó kötelezettség alól, hogy e gyártók tekintetében egyéni dömpingkülönbözetet és egyéni dömpingellenes vámokat határozzanak meg. E megfontolások alapján a Törvényszék tehát megállapította, hogy semmi nem tette lehetővé ezen intézmények számára annak megállapítását, hogy a jelen ügyben az egyéni dömpingellenes vámok kivetése az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése értelmében „kivihetetlen” volt.

246.

Mivel a Törvényszék okfejtésének a megtámadott ítélet 239–240. pontjában bemutatott első része ellen a Tanács nem emelt kifogásokat, illetve ezen kifogásokat, amelyek nagy részben egybeesnek a fellebbezés második jogalapja keretében előterjesztett kifogásokkal, véleményem szerint el kell utasítani, a megtámadott ítélet e két pontjában foglalt értékelés véleményem szerint elegendő a fellebbezés harmadik jogalapjának elutasításához.

247.

Mindenesetre – azon kívül, hogy a fellebbezés harmadik jogalapja inkább az alaprendelet rendelkezéseivel kapcsolatos érvelési és/vagy értelmezési hiba megállapítására irányul, nem pedig a tények elferdítésére, amit a Törvényszék követett el –, úgy vélem, hogy a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 242. pontjában foglalt, a rendes érték és az exportár meghatározásával kapcsolatos nehézségekre vonatkozó megállapításaira ez a tévedés nem vonatkozik, ahogyan azt a jelen indítvány 217. pontjában már megjegyeztem. Ennélfogva a megtámadott ítélet 239–242. pontjában bemutatott értékelés alapján véleményem szerint szükségszerűen el kell utasítani a tényeknek a Tanács által a fellebbezés harmadik jogalapjában hivatkozott állítólagos elferdítését.

248.

Következésképpen e jogalap elutasítását javaslom.

V. A Törvényszékhez benyújtott keresetről

249.

Ahogyan azt a jelen indítvány 102. és 142. pontjában kifejtettem, úgy vélem, hogy a fellebbezés első jogalapja első részének, valamint a közbenső fellebbezés második jogalapja második részének helyt kell adni. A megtámadott ítéletet tehát véleményem szerint ebben a tekintetben hatályon kívül kell helyezni.

250.

Az Európai Unió Bírósága alapokmánya 61. cikkének első bekezdésével összhangban a Bíróság a Törvényszék határozatának hatályon kívül helyezése esetén az ügyet maga is érdemben eldöntheti, amennyiben a per állása megengedi, illetve határozathozatalra visszautalhatja a Törvényszékhez.

251.

Úgy vélem, hogy a Bíróság állást foglalhat a GE és az RFA által a mintavételbe bevont négy amerikai bioetanol‑gyártó nevében első fokon benyújtott kereset elfogadhatóságával kapcsolatban. Ebben a tekintetben véleményem szerint elegendő megállapítani, hogy a GE és az RFA keresete elfogadhatatlan, mivel ezek a szövetségek nem bizonyították azt, hogy a vitatott rendelet által kivetett dömpingellenes vámok ezeket a gyártókat az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében közvetlenül érintették.

252.

Ugyanakkor a GE és az RFA azon jogát illetően, hogy a Murex és a CHS nevében keresetet nyújtsanak be – mivel a felek az elsőfokú eljárás során ebben a tekintetben, és különösen abban a kérdésben, hogy ez a két független kereskedő/keverő közvetlenül és személyében volt‑e érintett a vitatott rendelet által, nem foglaltak teljeskörűen állást – a jogvita állása nem teszi lehetővé e kérdés eldöntését.

253.

Következésképpen úgy vélem, hogy a jelen ügyet vissza kell utalni a Törvényszék elé annak érdekében, hogy határozzon a GE és az RFA által a Murex és a CHS nevében benyújtott kereset elfogadhatóságáról, valamint adott esetben az összes releváns érdemi jogalapról.

254.

Ilyen körülmények között a költségekről jelenleg nem kell határozni.

VI. Végkövetkeztetés

255.

A fenti megfontolások fényében azt javaslom a Bíróságnak, hogy a következőképpen határozzon:

1)

A Bíróság az Európai Unió Törvényszékének 2016. június 9‑iGrowth Energy és Renewable Fuels Association kontra Tanács ítéletét (T‑276/13, EU:T:2016:340) hatályon kívül helyezi.

2)

A Bíróság az első fokon benyújtott keresetet mint elfogadhatatlant a Patriot Renewable Fuels LLC‑t, a Plymouth Energy Company LLC‑t, a POET LLC‑t és a Platinum Ethanol LLC‑t érintő részében elutasítja.

3)

A Bíróság az ügyet a Growth Energy és a Renewable Fuels Association által a Murex és a CHS nevében benyújtott kereset elfogadhatóságára vonatkozó részében visszautalja az Európai Unió Törvényszéke elé.

4)

A Bíróság a költségekről jelenleg nem határoz.


( 1 ) Eredeti nyelv: francia.

( 2 ) HL 2013. L 49., 10. o., a továbbiakban: vitatott rendelet.

( 3 ) HL 1994. L 336., 103. o.

( 4 ) HL 2009. L 343., 51. o.; helyesbítések: HL 2010. L 7., 22. o.; HL 2016. L 44., 20. o.

( 5 ) HL 2011. C 345., 7. o.

( 6 ) A Törvényszék előtt a GE és az RFA által képviselt négy másik gyártóval ellentétben a Marquis Energy saját megsemmisítés iránti keresetet nyújtott be a 157/2013 rendelettel szemben, amelynek a Törvényszék a 2016. június 9‑iMarquis Energy kontra Tanács ítélettel (T‑277/13, nem tették közzé, EU:T:2016:343) helyt adott. Ezen ítélettel szemben fellebbezést nyújtottak be, amelyet a Tanács kontra Marquis Energy ügyben (C‑466/16 P) a mai napon ismertetett indítványomban vizsgálok.

( 7 ) Lásd a 6. lábjegyzetet.

( 8 ) 2016. november 10‑iDTS Distribuidora de Televisión Digital kontra Bizottság ítélet (C‑449/14 P, EU:C:2016:848, 99101. pont); 2017. május 30‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (C‑45/15 P, EU:C:2017:402, 20. pont).

( 9 ) Ahogyan azt a Bizottság a válaszbeadványában elismerte, ez a hatályon kívül helyezési ok nem a megtámadott ítélet feleire és nem annak rendelkező részére vonatkozik, hanem a GE és az RFA által a saját nevükben benyújtott kereset elfogadhatóságával kapcsolatos.

( 10 ) Lásd ebben az értelemben: 2004. április 29‑iOlaszország kontra Bizottság ítélet (C‑298/00 P, EU:C:2004:240, 35. pont); 2014. február 27‑iStichting Woonlinie és társai kontra Bizottság ítélet (C‑133/12 P, EU:C:2014:105, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Emlékeztetek arra is, hogy a Bíróság eljárási szabályzatának 150. cikke kimondja, hogy ez utóbbi hivatalból, az eljárás során bármikor határozhat arról, hogy a kereset eljárásgátló okok fennállása miatt nem elfogadhatatlan‑e.

( 11 ) Lásd ebben az értelemben többek között: 2011. október 13‑iDeutsche Post és Németország kontra Bizottság ítélet (C‑463/10 P és C‑475/10 P, EU:C:2011:656, 66. pont); 2016. március 10‑iSolarWorld kontra Bizottság végzés (C‑142/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:163, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 12 ) Lásd többek között ebben az értelemben: 1990. március 14‑iGestetner Holdings kontra Tanács és Bizottság ítélet (C‑156/87, EU:C:1990:116, 17. pont); 2015. április 16‑iTMK Europe ítélet (C‑143/14, EU:C:2015:236, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 13 ) Lásd ebben az értelemben: 2002. február 28‑iBSC Footwear Supplies és társai kontra Tanács ítélet (T‑598/97, EU:T:2002:52, 61. pont); 2014. március 7‑iFESI kontra Tanács végzés (T‑134/10, nem tették közzé, EU:T:2014:143, 58. pont).

( 14 ) Lásd többek között ebben az értelemben: 2016. március 17‑iPortmeirion Group ítélet (C‑232/14, EU:C:2016:180, 2332. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Emlékeztetőül megjegyzem, hogy ebben az összefüggésben az uniós jogi aktusok érvénytelenségének megállapítására egyedül a Bíróságnak van hatásköre, valamint hogy egy olyan bíróságnak, amelyek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, fel kell függesztenie az eljárást, és a Bíróságtól az érvényesség vizsgálatát kell kérnie, ha ez a bíróság úgy véli, hogy az előtte hivatkozott egy vagy több érvénytelenségi ok megalapozott: lásd többek között ebben az értelemben: 2006. január 10‑iIATA és ELFAA ítélet (C‑344/04, EU:C:2006:10, 2732. pont); 2015. április 28‑iT & L Sugars és Sidul Açúcares kontra Bizottság ítélet (C‑456/13 P, EU:C:2015:284, 4448. pont); 2018. március 13‑iEuropean Union Copper Task Force kontra Bizottság ítélet (C‑384/16 P, EU:C:2018:176, 115. pont).

( 15 ) Többek között az eljárási iratoknak az e‑Curia alkalmazáson keresztül történő benyújtásáról és kézbesítéséről szóló, 2011. szeptember 13‑i bírósági határozat (HL 2011. C 289., 7. o.) alapján.

( 16 ) Lásd többek között ebben az értelemben: 2006. június 22‑iBelgique és Forum 187 kontra Bizottság ítélet (C‑182/03 és C‑217/03, EU:C:2006:416, 56. pont); 2018. március 13‑iEuropean Union Copper Task Force kontra Bizottság ítélet (C‑384/16 P, EU:C:2018:176, 87. pont).

( 17 ) Lásd: 2008. december 22‑iBritish Aggregates kontra Bizottság ítélet (C‑487/06 P, EU:C:2008:757, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 18 ) Lásd ebben az értelemben: 2009. június 11‑iConfservizi kontra Bizottság ítélet (T‑292/02, EU:T:2009:188, 55. pont); 2012. március 29‑iAsociación Española de Banca kontra Bizottság végzés (T‑236/10, EU:T:2012:176, 25. pont).

( 19 ) Kiemelés tőlem.

( 20 ) Lásd: 1983. október 4‑iFediol kontra Bizottság ítélet (191/82, EU:C:1983:259, 31. pont); 2004. április 1‑jeiBizottság kontra Jégo‑Quéré ítélet (C‑263/02 P, EU:C:2004:210, 47. pont); lásd továbbá: 2009. február 17‑iGalileo Lebensmittel kontra Bizottság végzés (C‑483/07 P, EU:C:2009:95, 53. pont); 2009. május 5‑iWWF‑UK kontra Tanács végzés (C‑355/08 P, nem tették közzé, EU:C:2009:286, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 21 ) 2009. május 5‑iWWF‑UK kontra Tanács végzés (C‑355/08 P, nem tették közzé, EU:C:2009:286, 44. pont).

( 22 ) Lásd ebben az értelemben: 2009. május 5‑iWWF‑UK kontra Tanács végzés (C‑355/08 P, nem tették közzé, EU:C:2009:286, 47. és 48. pont).

( 23 ) Lásd ebben az értelemben: 2018. március 13‑iEuropean Union Copper Task Force kontra Bizottság ítélet (C‑384/16 P, EU:C:2018:176, 88. pont, valamit az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 24 ) Ahogyan azt a Bíróság a 2009. július 9‑i3F kontra Bizottság ítéletben (C‑319/07 P, EU:C:2009:435, 86. pont) összefoglalta.

( 25 ) Lásd: 2009. július 9‑i3F kontra Bizottság ítélet (C‑319/07 P, EU:C:2009:435, 87. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 26 ) 2009. július 9‑i3F kontra Bizottság ítélet (C‑319/07 P, EU:C:2009:435, 8892. pont).

( 27 ) HL 2012. L 237., 1. o.; helyesbítések: HL 2010. L 7., 22. o.; HL 2016. L 44., 20. o.

( 28 ) Kiemelés tőlem.

( 29 ) Lásd ebben az értelemben: 2016. február 4‑iC & J Clark International és Puma ítélet (C‑659/13 és C‑34/14, EU:C:2016:74, 91. és 92. pont, valamint a 97. és 98. pont).

( 30 ) Lásd ebben az értelemben: 2015. július 16‑iBizottság kontra Rusal Armenal ítélet (C‑21/14 P, EU:C:2015:494, 46. pont).

( 31 ) Lásd többek között: 2007. június 7‑iŘízení Letového Provozu ítélet (C‑335/05, EU:C:2007:321, 16. pont; 2011. november 10‑iX és X BV ítélet (C‑319/10 és C‑320/10, nem tették közzé, EU:C:2011:720, 44. pont).

( 32 ) Lásd többek között a GATS‑szal kapcsolatban: 2007. június 7‑iŘízení Letového Provozu ítélet (C‑335/05, EU:C:2007:321, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), az Aarhausi Egyezménnyel kapcsolatban pedig: 2011. március 8‑iLesoochranárske zoskupenie ítélet (C‑240/09, EU:C:2011:125, 45. és 51. pont). Lásd továbbá a Řízení Letového Provozu ügyre vonatkozó indítványomat (C‑335/05, EU:C:2007:103, 57. pont).

( 33 ) Lásd ebben az értelemben a Řízení Letového Provozu ügyre vonatkozó indítványomat (C‑335/05, EU:C:2007:103, 58. pont). Azzal az elvvel, amely szerint egy szabálynak egy magasabb szintű szabállyal összhangban álló értelmezése nem szolgálhat contra legem értelmezés alapjául, széles körben foglalkozott az uniós jog és a nemzeti jog közötti kapcsolatok összefüggésében kialakított ítélkezési gyakorlat. Lásd többek között: 2014. január 15‑iAssociation de médiation sociale ítélet (C‑176/12, EU:C:2014:2, 39. pont); 2016. november 8‑iOgnyanov ítélet (C‑554/14, EU:C:2016:835, 66. pont).

( 34 ) Lásd többek között: 2011. november 10‑iX és X BV ítélet (C‑319/10 és C‑320/10, nem tették közzé, EU:C:2011:720, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 35 ) Ebben a tekintetben emlékeztetek arra, hogy a Bizottság elismerte, hogy „szoros hasonlóság” áll fenn az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése releváns rendelkezéseinek (különösen az első albekezdése) szövege, valamint a WTO dömpingellenes megállapodása 9.2. cikkének szövege között. Ami a „kivihetetlen” kifejezést illeti, a Tanácsnak a Törvényszék elé benyújtott érvelése összefoglalásából egyértelműen kiderül, hogy a Tanács az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésében használt ezen kifejezésnek egy ahhoz képest „általánosabb” értelmezése mellett érvelt, mint ami a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikkében és 6.10. cikkében használt ugyanezen kifejezés értelmezéséből következhet a „rögzítőelemek”‑jelentés alapján, amelyet végül a Törvényszék is alkalmazott (lásd többek között a megtámadott ítélet 215. és 227. pontját).

( 36 ) Lásd ebben az értelemben: 2017. május 4‑iRFA International kontra Bizottság ítélet (C‑239/15 P, nem tették közzé, EU:C:2017:337, 5. és 35. pont).

( 37 ) Lásd ebben az értelemben: 2013. július 11‑iFranciaország kontra Bizottság ítélet (C‑601/11 P, EU:C:2013:465, 106. pont).

( 38 ) Lásd ebben az értelemben az ArcelorMittal Tubular Products Ostrava és társai kontra Tanács és a Tanács kontra Hubei Xinyegang Steel egyesített ügyekre vonatkozó indítványomat (C‑186/14 P és C‑193/14 P, EU:C:2015:767, 72. pont).

( 39 ) A „rögzítőelemek”‑ügy ugyanis arra vonatkozott, hogy főszabály szerint kizárt az egyéni különbözetre és vámra vonatkozó mindenféle számítást a piacgazdasággal nem rendelkező exportőrök és gyártók esetében, ahogyan azt az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének második albekezdése e rendelet 2. cikkének (7) bekezdésére történő utalással előírta annak a 765/2012 rendelet által történő módosítását megelőzően.

( 40 ) A „rögzítőelemek”‑jelentés 347. pontjában a fellebbezési testület kifejtette, hogy „the notion of »ineffective« is not included in the notion of »impracticable«. In particular, we observe that the notion of »ineffective« is concerned with bring about or producing an effect or result, which is absent from the notion of »impracticable«, which describes the action itself”. Ugyanezen jelentés 348. pontjában a fellebbezési testület kifejtette, hogy „Article 9.2., third sentence, allows Members to name the supplying country concerned only when it is impracticable to name individual suppliers; it does not permit naming the supplying country when the imposition of individual duties is ineffective because it may result in circumvention of the anti‑dumping duties”.

Az oldal tetejére