–

a „Banginis” UAB képviseletében E. Bernotas, L. Sesickas és J. Poderis advokatė,

–

a litván kormány képviseletében D. Kriaučiūnas és G. Taluntytė, meghatalmazotti minőségben,

–

a spanyol kormány képviseletében S. Jiménez García, meghatalmazotti minőségben,

–

a francia kormány képviseletében D. Colas, S. Horrenberger és E. de Moustier, meghatalmazotti minőségben,

–

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében J. Jokubauskaitė és A. Stobiecka‑Kuik, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a közös halászati politikáról, az 1954/2003/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2371/2002/EK és a 639/2004/EK tanácsi rendelet és a 2004/585/EK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11‑i 1380/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 354., 22. o.; helyesbítés: HL 2016. L 357., 17. o.) 2. cikke (5) bekezdése c) pontjának, 16. cikke (6) bekezdésének és 17. cikkének, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 16. és 20. cikkének az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a „Spika” UAB, a „Senoji Baltija” AB, a „Stekutis” UAB és a „Prekybos namai Aistra” UAB (a továbbiakban együtt: Spika és társai), a halászati ágazat négy litván gazdasági szereplője és a Žuvininkystės tarnyba prie Lietuvos Respublikos žemės ūkio ministerijos (a mezőgazdasági minisztérium alá tartozó halászati szolgálat, Litvánia) között e szolgálat által a Balti‑tengeren további egyéni halászati lehetőségeknek a 2015. évre történő kiosztása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

Az 1380/2013 rendeletnek a közös halászati politika célkitűzéseire vonatkozó 2. cikkének (1), (2) és (5) bekezdése a következőket írja elő:

„(1)   A közös halászati politikának biztosítania kell, hogy a halászati és az akvakultúra‑tevékenységek környezeti szempontból hosszú távon fenntarthatóak legyenek, végzésük összhangban legyen a gazdasági, a társadalmi és a foglalkoztatási előnyök elérésére irányuló célkitűzésekkel, valamint hogy hozzájáruljanak az élelmiszerellátás biztosításához.

(2)   A közös halászati politika keretében elővigyázatossági megközelítést kell alkalmazni a halászati gazdálkodás vonatkozásában, annak biztosítására törekedve, hogy a tengerek élő biológiai erőforrásainak kiaknázása helyreállítsa és olyan szinten tartsa a halászott fajok állományát, amely meghaladja a maximális fenntartható hozamot előállítani képes szintet.

[…]

(5)   A közös halászati politika keretében mindenekelőtt:

[…]

[…]

[…]

[…]”

4

E rendelet „Fogalommeghatározások” című 4. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„E rendelet alkalmazásában a következő fogalommeghatározásokat kell alkalmazni:

[…]

[…]

[…]”

5

Az említett rendeletnek a „Halászati lehetőségek” című 16. cikke a (6) bekezdésében ekként rendelkezik:

„Minden tagállam maga dönti el, hogy a részére kiosztott és az átruházható halászati koncessziók rendszerének hatálya alá nem tartozó halászati lehetőségeket hogyan osztja el a lobogója alatt közlekedő hajók között (például egyéni halászati lehetőségek létrehozása révén). A tagállamok tájékoztatják a Bizottságot az elosztás módszeréről.”

6

Ugyanezen rendelet 17. cikkének szövege a következő:

„A 16. cikkben említett, a tagállamok számára rendelkezésre álló halászati lehetőségek elosztása során a tagállamok átlátható és objektív – többek között környezeti, társadalmi és gazdasági jellegű – kritériumokat alkalmaznak. Az alkalmazandó kritériumok közé tartozhatnak egyebek mellett a következők: a halászat környezetre gyakorolt hatása, a múltbéli megfelelés, a helyi gazdasághoz való hozzájárulás és a fogások múltbéli mennyisége. A tagállamok törekednek arra, hogy a számukra kiosztott halászati lehetőségek keretei között ösztönzőket biztosítanak az olyan halászhajók számára, amelyek szelektív halászeszközöket használnak, vagy alacsony környezeti hatással járó halászatot folytatnak például korlátozott energiafogyasztás vagy kisebb mértékű élőhely‑károsítás révén.”

7

A 2015. január 1‑jén hatályba lépett 2014. december 23‑i XII‑1523. sz. törvénnyel kiegészített és módosított Lietuvos Respublikos žuvininkystės įstatymas (a halászatról szóló litván törvény, a továbbiakban: a halászatról szóló törvény) többek között az 1380/2013 rendeletnek a belső jogban való végrehajtására irányul. E törvény 171. cikke meghatározza a balti‑tengeri halászati lehetőségek elosztására vonatkozó általános elveket.

8

A halászatról szóló törvény 171. cikkének (1) bekezdése előírja az egyéni halászati lehetőségek litván lobogó alatt közlekedő halászhajóval rendelkező gazdasági szereplők részére történő kiosztásának meghatározási módját. E rendelkezés értelmében e célból minden egyes gazdasági szereplő esetében az általuk a különböző halfajokból – az elmúlt hét naptári évből a gazdasági szereplő által kiválasztott három naptári évben – kifogott mennyiség átlagát kell kiszámítani (a továbbiakban: múltbeli részesedés).

9

E törvény 171. cikkének (4) bekezdése alapján a gazdasági szereplőknek kiosztott egyéni halászati lehetőségek megegyeznek a múltbéli részesedéssel, amely a következő kritériumok alapján csökkenhet vagy nőhet:

10

Az említett törvény 171. cikkének (6) bekezdése értelmében egyetlen gazdasági szereplő sem rendelkezhet a Litván Köztársaság részére az adott halfajok vonatkozásában kiosztott halászati lehetőségek több mint 40%‑ával.

11

Ugyanezen törvény 171. cikkének (7) és (8) bekezdése előírja az egyéni halászati lehetőségek árverés útján történő kiosztását. A part menti halászatot szolgáló halászati lehetőségek levonását követően a Litván Köztársaság számára az egyes halfajok tekintetében kiosztott halászati lehetőségeknek – a múltbeli részesedés alapján történő kiosztást követően – fennmaradó részét, amelynek e lehetőségek legalább 5%‑át kell kitennie, árverés útján kell kiosztani a litván lajstrom alatt közlekedő halászhajókkal rendelkező gazdasági szereplők számára, feltéve hogy a mezőgazdasági minisztérium által az érintett földrajzi halászati területen meghatározott maximális halászati kapacitást nem haladják meg.

12

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a mezőgazdasági minisztérium alá tartozó halászati szolgálat igazgatója által a 2013. március 18‑i VI‑24. sz. határozattal létrehozott Zvejybos Baltijos jurije kvotu skyrimo komisija (a balti‑tengeri halászati lehetőségek kiosztásával foglalkozó bizottság, Litvánia) által 2015. március 11‑én tartott értekezlet jegyzőkönyve értelmében e bizottság további egyéni halászati lehetőséget osztott ki azon gazdasági szereplők számára, akik erre irányuló kérelmet nyújtottak be, mégpedig a következő elosztásban:

13

A Spika és társai vitatták a heringre és sprattra vonatkozó további halászati lehetőségek kiosztásának jogszerűségét, és azzal érvelve indítottak keresetet a fent említett jegyzőkönyv megsemmisítése iránt a Vilniaus apygardos administracinis teismas (Vilnius megyei közigazgatási bíróság, Litvánia) előtt, hogy a Grinvitának, a Baltlantának, a Banginis‑nek és a Baltijos šprotainak elosztott egyéni halászati lehetőségek jogalapot nélkülöznek.

14

2015. november 6‑i ítéletével e bíróság elutasította a Spika és társai keresetét. A Spika és társai ezért a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Lietuvos vyriausiasis administracinis teismas‑hoz (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Litvánia) fellebbezést nyújtottak be az első fokon hozott ítélet hatályon kívül helyezése, és egy új, a keresetüknek helyt adó határozat elfogadása iránt.

15

A kérdést előterjesztő bíróság először is hangsúlyozza, hogy a halászatról szóló törvény többek között az 1380/2013 rendeletet hajtja végre, és megállapítja, hogy e törvény alapján a gazdasági szereplőket nem részesítik egyenlő bánásmódban a halászati lehetőségek elosztása tekintetében. Ilyen körülmények között és objektív igazolás hiányban a bizonyos gazdasági szereplőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés a szabad verseny és az egyenlő bánásmód litván alkotmányos elvek megsértésének minősül.

16

Másodszor e bíróság szerint felmerül a kérdés, hogy az 1380/2013 rendelet 16. cikkének (6) bekezdésében a tagállamoknak biztosított mérlegelési jogkör lehetővé teszi‑e az említett tagállamoknak, hogy a halászati lehetőségek kiosztására vonatkozóan olyan kritériumokat állapítsanak meg, amelyek az ilyen lehetőségek megszerzéséért egymással versenyben álló gazdasági szereplőkre nézve egyenlőtlen feltételek megteremtéséhez vezet.

17

Az említett bíróság ugyanis azon a véleményen van, hogy e mérlegelési jogkör nem korlátlan, mivel az említett rendelet 17. cikke előírja, hogy a tagállamoknak átlátható és objektív – többek között környezeti, társadalmi és gazdasági jellegű – kritériumokat kell alkalmazniuk. Konkrétabban e bíróság egyrészt arra kérdez rá, hogy tekinthető‑e „objektívnek” az olyan nemzeti jogszabály, mint a halászatról szóló törvény, amely az egyéni halászati lehetőségek kiosztására vonatkozóan olyan módszert állapít meg, amely alapvetően a halmennyiségekre vonatkozó múltbeli adatokra támaszkodik, és amely ezen az alapon az említett egyenlőtlen feltételeket teremtheti meg. Másrészt a kérdést előterjesztő bíróság számára kérdéses, hogy az e módszer elfogadásából eredő versenykorlátozások összeegyeztethetetlenek‑e az uniós joggal, még ha e módszer eleget is tesz az objektivitás és átláthatóság 1380/2013 rendelet 17. cikkében említett feltételeinek.

18

Harmadszor a kérdést előterjesztő bíróság emlékeztet arra, hogy valamely tagállam, amely uniós rendeletet hajt végre, köteles tiszteletben tartani a Chartát. Így e bíróság arra kérdez rá, hogy annak a vállalkozás szabadságára és a törvény előtti egyenlőségre vonatkozó 16., illetve 20. cikkével ellentétes‑e az, hogy egy tagállam a halászati kvótákra vonatkozóan olyan kiosztási módszert határoz meg, amely a gazdasági szereplők számára egyenlőtlen feltételeket teremt a halászati lehetőségek megszerzése tekintetében, jóllehet e módszer az 1380/2013 rendelet 17. cikkében említett kritériumokon alapul.

19

Negyedszer és legvégül, figyelembe véve a közös halászati politika egymással versengő céljait, e bíróság azt kívánja megtudni, hogy az 1380/2013 rendelet 2. cikke (5) bekezdésének c) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az megtiltja a tagállamoknak, hogy a halászati kvótákra vonatkozóan olyan kiosztási módszert válasszanak, amely az egymással versenyben álló gazdasági szereplők között a halászati lehetőségek nagyobb mennyiségének a megszerzése tekintetében egyenlőtlen feltételekhez vezet, még ha e módszer átlátható és objektív kritériumokon is alapul.

20

E körülmények között a Lietuvos vyriausiasis administracinis teismas (legfelsőbb közigazgatási bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Az [1380/2013] rendelet 17. cikkét, valamint 2. cikke (5) bekezdésének c) pontját a [Charta] 16. és 20. cikke alapján úgy kell‑e értelmezni, hogy ha valamely tagállam gyakorolja a 16. cikk (6) bekezdése szerinti mérlegelési jogkört, a számára kiosztott halászati kvóták kiosztására nem használhat olyan módszert, amely az ezen a téren tevékenykedő gazdasági szereplők között egyenlőtlen versenyfeltételeket hoz létre a kiosztott halászati lehetőségek nagyobb mennyisége alapján, még akkor sem, ha ez a módszer átlátható és objektív követelményeken alapul?”

21

A Banginis azzal érvel, hogy a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel az előterjesztett kérdés megválaszolására. E táraság szerint ugyanis az uniós jog nem alkalmazandó az alapügyben, mivel a Litván Köztársaság nem az uniós jogot hajtja végre akkor, amikor megállapít egy módszert az egyéni halászati lehetőségek kiosztására vonatkozóan, hanem saját kizárólagos hatáskört gyakorol.

22

Annak meghatározása céljából, hogy valamely nemzeti szabályozás uniós jogot hajt‑e végre, egyebek között azt kell megvizsgálni, hogy a nemzeti szabályozás uniós jogi rendelkezés végrehajtására irányul‑e, hogy milyen jellegű ez a szabályozás, és hogy az uniós jog hatálya alá tartozó célokon kívül más célok elérésére is irányul‑e (lásd ebben az értelemben: 2014. március 6‑iSiragusa ítélet, C‑206/13, EU:C:2014:126, 25. pont).

23

Márpedig a tagállamok számára meghatározott halászati lehetőségek kiosztási módszerének az elfogadása során a tagállamok olyan hatáskört gyakorolnak, amelyet számukra a közös halászati politika megvalósítása keretében egy uniós jogi rendelkezés, vagyis az 1380/2013 rendelet 16. cikkének (6) bekezdése kifejezetten meghatározott.

24

Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy a Litván Köztársaság a halászati lehetőségek litván lobogó alatt közlekedő halászhajók részére történő kiosztási módszerének az elfogadásával uniós jogot hajtott végre. Következésképpen a Bíróság hatáskörrel rendelkezik az előterjesztett kérdés megválaszolására.

25

Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy az 1380/2013 rendelet 16. cikkének (6) bekezdését és 17. cikkét, valamint a Charta 16. és 20. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan tagállami jogszabály, mint amelyről az alapügyben szó van, amellyel e tagállam a halászati lehetőségekre vonatkozóan olyan kiosztási módszert fogad el, amely az e tagállam lobogója alatt közlekedő halászhajókkal rendelkező gazdasági szereplők között egyenlőtlen bánásmódot teremthet.

26

E kérdés megválaszolása érdekében először is meg kell határozni, hogy a halászati lehetőségek olyan kiosztási módszere, mint amelyről az alapügyben szó van, eleget tesz‑e az 1380/2013 rendelet 17. cikkében megállapított feltételeknek.

27

Az említett rendelet 16. cikkének (6) bekezdése szerint minden tagállam elfogadja a részére meghatározott halászati lehetőségek lobogója alatt közlekedő hajók között történő kiosztásának módszerét. E tekintetben a Bíróságnak a halászati erőforrások közös halászati politika alapján történő védelméről és fenntartható kiaknázásáról szóló, 2002. december 20‑i 2371/2002/EK tanácsi rendelet (HL 2002. L 358., 59. o.; magyar nyelvű különkiadás 4. fejezet, 5. kötet, 460. o.) 20. cikkének (3) bekezdésére – amely megfelel az 1380/2013 rendelet 16. cikke (6) bekezdésének – vonatkozó ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a tagállamok mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek ez utóbbi rendelet végrehajtásakor (lásd ebben az értelemben: 2009. május 5‑iAtlantic Dawn és társai kontra Bizottság végzés, C‑372/08 P, nem tették közzé, EU:C:2009:287, 41. pont).

28

Márpedig e mérlegelési mozgástér gyakorlása során a tagállamok az 1380/2013 rendelet 17. cikke alapján kötelesek „átlátható és objektív” kritériumokat alkalmazni.

29

A jelen ügyben a Litván Köztársaság a számára meghatározott halászati lehetőségek kiosztásához olyan módszer alkalmazását választotta, amely alapvetően „a fogások múltbeli mennyiségének” a kritériumán alapul. E kritérium alapján az említett halászati lehetőségek nagy részét az adott halfajból a gazdasági szereplő által – az elmúlt hét gazdasági évből általa kiválasztott három naptári évben – kifogott mennyiség átlaga alapján osztják ki.

30

E kritérium kifejezetten szerepel az 1380/2013 rendelet 17. cikkében azon kritériumok felsorolásában, amelyeket a tagállamok a számukra meghatározott halászati lehetőségek kiosztásának alkalmazásához választhatnak. Ezenkívül az említett kritérium egy jogszabályi rendelkezésnek, vagyis a halászatról szóló törvény 171. cikkének a tárgya, amely – az érintett gazdasági szereplők múltbeli részesedésére hivatkozva – objektív és a hatáskörrel rendelkező hatóságok által mérhető és ellenőrizhető adatokon alapul.

31

Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy a halászati lehetőségek olyan kiosztási módszere, mint amelyről az alapügyben szó van, eleget tesz az átláthatóság és objektivitás 1380/2013 rendelet 17. cikkében megállapított feltételeinek.

32

Másodszor meg kell határozni, hogy az ilyen kiosztási módszer elfogadása a Charta 16. és 20. cikkének a megsértésével jár‑e, amennyiben e módszer ahhoz vezet, hogy kedvezőbb feltételeket teremt a fogások múltbeli mennyiségével rendelkező gazdasági szereplők (a továbbiakban: múltbeli gazdasági szereplők) számára azon gazdasági szereplőkkel szemben, akik nem rendelkeznek ilyen múltbeli részesedéssel, és akik a halászati piacra kívánnak belépni vagy növelni kívánják termelésüket (a továbbiakban: nem múltbeli gazdasági szereplők).

33

Ugyanis a Bíróság rendelkezésére álló, a kérdést előterjesztő bíróság által vizsgálandó információk szerint, míg a múltbeli gazdasági szereplők szerezhetnek halászati lehetőségeket egyszerűen azáltal, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak bemutatják a fogásaik múltbeli mennyiségét, a nem múltbeli gazdasági szereplők számára csak a maradék halászati lehetőségeket osztják ki a Litván Köztársaságnak nyújtott kvóta fennmaradó egyenlegétől függően azt követően, hogy a múltbeli részesedés szerinti kiosztás megtörtént. Így az ilyen kiosztási módszer egyrészt sértheti a nem múltbeli gazdasági szereplők vállalkozásának szabadságát azáltal, hogy korlátozza a szóban forgó piacon való működéshez való jogukat, másrészt pedig a különböző típusú gazdasági szereplők között indokolatlan egyenlőtlen bánásmódot eredményezhet.

34

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 16. cikke értelmében a vállalkozás szabadságát az uniós joggal összhangban el kell ismerni. Az e cikk által nyújtott védelem magában foglalja a gazdasági vagy kereskedelmi tevékenység gyakorlásának szabadságát, a szerződési szabadságot és a szabad versenyt (2013. október 17‑iSchaible ítélet, C‑101/12, EU:C:2013:661, 25. pont).

35

Ami a Charta 20. cikkét illeti, az megállapítja az egyenlő bánásmód általános uniós jogi elvét, amely megköveteli, hogy a hasonló helyzeteket ne kezeljék eltérő módon, és hogy az eltérő helyzeteket ne kezeljék egyenlő módon, kivéve ha az ilyen bánásmód objektíven igazolható (2017. július 5‑iFries ítélet, C‑190/16, EU:C:2017:513, 30. pont).

36

Márpedig a Charta 52. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, hogy az abban elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által, és e jogok és szabadságok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Ezenkívül az arányosság elvére figyelemmel korlátozásukra csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.

37

A jelen ügyben nem vitatott, amint a jelen ítélet 30. pontjában szerepel, hogy a halászati lehetőségek alapügyben szereplő kiosztási módszerét törvény, vagyis a halászatról szóló törvény írja elő.

38

Ezenkívül e törvény megállapít egyrészt egy árverési mechanizmust, amely lehetővé teszi a nem múltbeli gazdasági szereplők számára, hogy ki nem osztott halászati lehetőségeket szerezzenek a Litván Köztársaságnak nyújtott kvóta fennmaradó egyenlege alapján azt követően, hogy a múltbeli részesedés szerinti kiosztás megtörtént. Egyébiránt az említett törvény 40%‑ra korlátozza a halászati lehetőségeket az egyes gazdasági szereplőnek kiosztható adott halfaj tekintetében. Így az alapügyben szóban forgó kiosztási módszer tiszteletben tartja a Charta 16. cikkében biztosított szabadság lényeges tartalmát, mivel nem eredményezi a szóban forgó piacról való teljes kizárást.

39

Másrészt a halászatról szóló törvény nem jár azzal a hatással, hogy sérti az egyenlő bánásmód elvét, és a 171. cikkének (4) bekezdésében előír többek között olyan rendelkezéseket, amelyek lehetővé teszik a gazdasági szereplők esetleges különleges helyzetének a figyelembevételét. Ezért e módszer tiszteletben tartja azon jogok lényeges tartalmát is, amelyek a Charta 20. cikkéből a különböző típusú gazdasági szereplők számára következnek.

40

Azonban meg kell még vizsgálni, hogy a Charta 16. és 20. cikkében említett szabadságok ilyen korlátozásai eleget tesznek‑e az Unió valamely általános érdekű célkitűzésének, és igenlő válasz esetén azt, hogy tiszteletben tartják‑e az arányosság elvét.

41

Ami azt a kérdést illeti, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti jogszabály az Unió valamely általános érdekű célkitűzésének a megvalósítására irányul‑e, meg kell jegyezni, hogy az a litván lobogó alatt közlekedő hajók halászati lehetőségeit határozza meg, és így a halászathoz való hozzáférést szabályozza. Így az említett intézkedéseket igazolja a közös halászati politikának az 1380/2013 rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében említett célkitűzés, amely annak biztosítására irányul, hogy a halászati és az akvakultúra‑tevékenységek környezeti szempontból hosszú távon fenntarthatóak legyenek.

42

Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a halászati lehetőségek alapügyben szóban forgó és alapvetően a múltbeli részesedésre alapított kiosztási módszere annak biztosítására irányul, hogy e lehetőségeket elsősorban olyan gazdasági szereplőknek osszák ki, akik olyan halászflottával rendelkeznek, amelynek a halászati kapacitása főszabály szerint képes eleget tenni az említett lehetőségeknek megfelelő fogási mennyiségnek. Ilyen körülmények között az említett módszert igazolja a közös halászati politikának az 1380/2013 rendelet 2. cikke (5) bekezdésének d) pontjában szóban forgó célkitűzése, és az lehetővé teszi a flották gazdasági életképességének a fenntartását is, amelyet e rendelkezés előír.

43

Egyébiránt az ilyen módszer elfogadását igazolja az 1380/2013 rendelet 2. cikke (5) bekezdésének f) pontjában említett társadalmi‑gazdasági célkitűzés, mivel a flották gazdasági életképességének fenntartása lehetővé teszi a múltbeli gazdasági szereplők számára, hogy a szóban forgó piacon továbbra is működjenek, és így azt, hogy biztosítsa a halászati tevékenységekből élők méltányos életszínvonalának megőrzését.

44

Ha az olyan nemzeti jogszabály, mint amelyről az alapügyben szó van, a közös halászati politikának az 1380/2013 rendeletben meghatározott célkitűzéseit követi, meg kell állapítani, hogy az eleget tesz az Unió által elismert, a Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében vett általános érdekű célkitűzésnek.

45

Ezt követően meg kell vizsgálni, hogy az ilyen jogszabályból eredő korlátozások tiszteletben tartják‑e az arányosság elvét annyiban, amennyiben alkalmasak az általa követett célok elérésére, és nem lépik túl az azok megvalósításához szükséges mértéket.

46

Kétségtelen, hogy a jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróságnak kell valamennyi releváns jogi és ténybeli körülmény átfogó értékelése fényében megvizsgálnia, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti jogszabály eleget tesz‑e a fenti pontban kifejtett feltételeknek. Mindazonáltal a Bíróság feladata, hogy az uniós jog értelmezésével kapcsolatos összes olyan tényezőt előterjessze, amely lehetővé teszi a döntéshozatalt (lásd ebben az értelemben: 2017. december 20‑iGlobal Stanet ítélet, C‑322/16, EU:C:2017:985, 52. pont).

47

Az alapügyben szóban forgó nemzeti jogszabálynak az általa megállapított általános érdekű célkitűzések elérésére való alkalmasságával kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a halászati lehetőségek abban előírt kiosztási módszerével e jogszabály lehetővé teszi többek között annak elkerülését, hogy a tengerek biológiai erőforrásait túlzottan kiaknázzák, és hogy azok megújulását megzavarják vagy megakadályozzák. Ezenkívül az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a múltbeli részesedést 5%‑kal növelik, ha a gazdasági szereplők természetes élőhelyek megőrzését szolgáló halászati technikákat alkalmaznak, és akár további 5%‑kal növelik, ha az említett gazdasági szereplők a környezetet kevésbé szennyező és kevesebb energiát felhasználó halászhajókat használnak.

48

Ilyen körülmények között az említett jogszabály alkalmas a halászati tevékenységek 1380/2013 rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében említett, környezeti szempontból való fenntartható jellegének a biztosítására.

49

Hozzá kell tenni, hogy a fogások múltbeli mennyiségének a figyelembevétele, amely az alapügyben szóban forgó kiosztási módszer alkalmazásából következik, lehetővé teszi a múltbeli gazdasági szereplők számára, hogy a jövőre nézve a halászati lehetőségeknek a korábbi évekhez képest viszonylag biztos mértékével számolhassanak. Így e gazdasági szereplők egyrészt elvégezhetik a gyakran jelentős olyan beruházások értékcsökkenésének leírását, amelyekbe a szóban forgó piacon való működés céljából beleegyeztek, másrészt pedig megtervezhetik a rendelkezésükre álló flották hatékonysága fenntartásának a biztosításához szükséges tevékenységeket.

50

Következésképpen az alapügyben szóban forgó nemzeti jogszabály, valamint a halászati lehetőségek abban előírt kiosztási módszere alkalmas az 1380/2013 rendelet 2. cikke (5) bekezdése d) és f) pontjának alapját képező társadalmi‑gazdasági célkitűzések megvalósításának biztosítására is.

51

Ami azt a kérdést illeti, hogy e módszer a Charta 16. és 20. cikkében megállapított szabadságok olyan korlátozásaihoz vezet‑e, amelyek túllépik az alapügyben szóban forgó nemzeti jogszabály által követett célok eléréséhez szükséges mértéket, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik mindenekelőtt, hogy a múltbeli részesedés növelhető vagy csökkenthető bizonyos, különösen környezeti jellegű kritériumok vagy a helyi gazdaság fejlesztéséhez hozzájáruló kritériumok alapján. Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a múltbeli részesedés a halászatról szóló törvény 171. cikkének (1) bekezdésében említett referenciaévek alatt elkövetett minden egyes súlyos jogsértés után 2%‑kal, nem súlyos jogsértés után pedig 0,5%‑kal csökken.

52

Ezt követően egyetlen múltbeli gazdasági szereplő sem rendelkezhet a Litván Köztársaság részére az adott halfajok vonatkozásában kiosztott halászati lehetőségek több mint 40%‑ával.

53

Végül, amint a jelen ítélet 38. pontjában szerepel, a halászati lehetőségek azon része, amelyet nem osztottak ki elsődlegesen a múltbeli gazdasági szereplők részére, és amelynek a Litván Köztársaság számára meghatározott halászati lehetőségek legalább 5%‑át kell képviselnie, árverés útján kerül kiosztásra a litván lobogó alatt közlekedő halászhajóval rendelkező többi gazdasági szereplő számára.

54

Ilyen körülmények között a halászati lehetőségek alapügyben szóban forgó kiosztási módszere nemcsak hogy nem vezet ahhoz, hogy a múltbeli részesedésük alapján kizárólag a múltbeli gazdasági szereplők számára tartja fenn a halászati lehetőségeket, hanem ráadásul lehetővé is teszi e részesedéseknek objektív tényezők bizonyos száma alapján történő súlyozását.

55

E kiosztási módszer tehát nem lépi túl az alapügyben szóban forgó nemzeti jogszabály által követett általános érdekű célkitűzések megvalósításához szükséges mértéket, következésképpen pedig nem sérti az arányosság elvét.

56

E megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1380/2013 rendelet 16. cikkének (6) bekezdését és 17. cikkét, valamint a Charta 16. és 20. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan tagállami jogszabály, mint amelyről az alapügyben szó van, amellyel e tagállam a halászati lehetőségekre vonatkozóan olyan kiosztási módszert fogad el, amely – ugyan a kiosztás átlátható és objektív kritériumán alapul – az e tagállam lobogója alatt közlekedő halászhajókkal rendelkező gazdasági szereplők között egyenlőtlen bánásmódot teremthet, feltéve hogy az említett módszer az Unió által elismert általános érdeket vagy érdekeket követ, és tiszteletben tartja az arányosság elvét.

57

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott:

A közös halászati politikáról, az 1954/2003/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 2371/2002/EK és a 639/2004/EK tanácsi rendelet és a 2004/585/EK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11‑i 1380/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 16. cikkének (6) bekezdését és 17. cikkét, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 16. és 20. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan tagállami jogszabály, mint amelyről az alapügyben szó van, amellyel e tagállam a halászati lehetőségekre vonatkozóan olyan kiosztási módszert fogad el, amely – ugyan a kiosztás átlátható és objektív kritériumán alapul – az e tagállam lobogója alatt közlekedő halászhajókkal rendelkező gazdasági szereplők között egyenlőtlen bánásmódot teremthet, feltéve hogy az említett módszer az Európai Unió által elismert általános érdeket vagy érdekeket követ, és tiszteletben tartja az arányosság elvét.