1.

A jelen ügyben a Bíróságot ismételten arra kérik, hogy hozzon döntést a Tanács által hozott azon korlátozó intézkedések uniós joggal való összeegyeztethetőségéről, amelyek célja, hogy az Iráni Iszlám Köztársaságot (a továbbiakban: Irán) arra késztesse, hogy tegyen eleget az atomfegyverek elterjedésével kapcsolatos tevékenységeivel összefüggő nemzetközi kötelezettségeinek, azonban egy új kérdés is megjelenik benne. A szóban forgó korlátozó intézkedések a Tanács azon határozatával kapcsolatosak, amelyek egy szervezet ismételt jegyzékbe vételéről, és így pénzeszközeinek befagyasztásáról szólnak. E határozat meghozatalára nem sokkal azt követően került sor, hogy a jegyzékbe vételről szóló eredeti határozatot a Törvényszék jogellenesnek nyilvánította, kötelezve ezáltal a Tanácsot az EUMSZ 266. cikk alapján, hogy tegye meg a Törvényszék ítéletében foglaltak „teljesítéséhez szükséges intézkedéseket”. Így tehát a következő új kérdés merül fel: amikor a Tanács azzal válaszol, hogy az említett szervezetet ugyanazon jegyzékbevételi kritérium alapján ismételten jegyzékbe veszi, miközben a tényszerű helyzet lényegében nem változott, ezzel megsérti‑e egyéb uniós jogi elvek mellett a szervezetnek az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 47. cikke által biztosított hatékony jogorvoslathoz való jogát a jegyzékbe vételről szóló eredeti határozat vonatkozásában?

2.

Ez az a fő kérdés, amely a National Iranian Tanker Company (a továbbiakban: NITC) által az Európai Unió Törvényszékének 2016. szeptember 14‑iNational Iranian Tanker Company kontra Tanács ítéletével (T‑207/15, nem tették közzé, EU:T:2016:471, a továbbiakban: „NITC II” ítélet) szemben benyújtott jelen fellebbezés során felmerült, amely ítélettel a Törvényszék elutasította az NITC által egyes olyan intézkedések megsemmisítése iránt indított keresetét, amelyek újra felvették azon személyek és szervezetek uniós jegyzékébe, akiknek, illetve amelyeknek pénzeszközeit és gazdasági forrásait be kell fagyasztani az atomfegyverek elterjedésének megelőzésére Iránnal szemben hozott korlátozó intézkedésekkel (a továbbiakban: Iránnal szembeni korlátozó intézkedések) összefüggésben.

3.

Első fellebbezési jogalapjában az NITC azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy az „NITC II” ítélet 45–64., valamint 68. pontja nem sértette a jogerő, a jogbiztonság, a bizalomvédelem és a véglegesség elvét, valamint a Charta 47. cikke értelmében vett hatékony jogorvoslathoz való jogot.

4.

Az NITC érvei lényegét az az állítás képezi, hogy egészen addig, amíg a Tanács korlátlan hatáskörrel rendelkezik arra, hogy ugyanazon tényállási elemek jogi minősítését megváltoztassa annak érdekében, hogy valamely jegyzékbevételi kritérium teljesüljön, miközben a Törvényszék jogerős ítéletében kimondta, hogy ezek a tényállási elemek nem indokolják a jegyzékbe vételről szóló első határozatot, és a jegyzékbe vételről szóló első határozat óta a körülmények nem változtak, a fél valós és hatékony jogorvoslathoz való joga az említett első ítélet vonatkozásában nem értelmezhető. Az NITC szerint ennek az az oka, hogy a szóban forgó félnek ismételten meg kell jelennie a bíróságon egy olyan ügy újratárgyalásán, amely ténybeli és jogi elemei lényegében azonosak, ami az Unió jogrendjében érvényesülő jogállamisággal ellentétes.

5.

A Tanács vitatja az NITC érveit, elsősorban a Kadi, ( 3 ) az OMPI ( 4 ) és az Interporc ügyre, ( 5 ) valamint az EUMSZ 266. cikk által számára azon lehetséges intézkedésekre vonatkozóan biztosított mérlegelési jogkörre hivatkozva, amelyeket abban az esetben hozhat, amennyiben az uniós bíróságok az EUMSZ 264. cikk szerint kimondják valamely aktus érvénytelenségét.

6.

Következésképpen a Bíróság kérésének megfelelően a jelen indítvány az első fellebbezési jogalapra helyezi a hangsúlyt.

7.

Érdemes megjegyezni, hogy jelen fellebbezés az első egy sor, jelenleg a Bíróság előtt folyamatban lévő ügy közül, ahol a fellebbező azt állítja, hogy az Unió jogorvoslati rendszerét, legalábbis a korlátozó intézkedések összefüggésében, érdemes lenne újraértelmezni a hatékony jogorvoslathoz való jog és más uniós jogi elvek fényében. ( 6 ) Ezért jelen ügy lehetőséget teremt a Bíróság számára, hogy ítélkezési gyakorlatát alakítsa, amennyiben erre szükség van ahhoz, hogy biztosítani lehessen a magánjogi felek hatékony bírói jogvédelmét az Európai Unióban.

8.

Az NITC nyersolaj‑ és gázrakományok szállítására szakosodott iráni társaság. A világ egyik legnagyobb olajszállító tartályhajóflottáját üzemelteti. Az olajszállító tartályhajók olyan hajók, amelyeket ömlesztve történő olajszállításra terveztek.

9.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Biztonsági Tanácsa (a továbbiakban: ENSZ BT) több, olyan intézkedések bevezetéséről szóló határozatot követően, amelyek célja az volt, hogy arra késztesse Iránt, hogy tegyen eleget az atomfegyverek elterjedésével kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeinek, 2010. június 9‑én elfogadta az 1929. (2010) sz. határozatot (a továbbiakban: 1929. sz. határozat), amely szigorúbb intézkedéseket írt elő Iránnal szemben, „megállapítva, hogy potenciális kapcsolat áll fenn Irán energiaágazatból származó bevételei és az atomfegyverek terjesztésének veszélyével járó tevékenységek finanszírozása között” ( 7 ). 2010. június 17‑én az Európai Tanács felkérte a Tanácsot, hogy fogadjon el az 1929. sz. határozatban foglalt intézkedéseket végrehajtó, illetve azokat kísérő intézkedéseket, amelyeknek egyebek mellett a földgáz‑ és kőolajipar kulcsfontosságú ágazataira kellett irányulniuk. ( 8 )

10.

A Tanács 2010. július 26‑án elfogadta az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 2007/140/KKBP közös álláspont hatályon kívül helyezéséről szóló 2010/413/KKBP határozatot (a továbbiakban: 2010/413 határozat). ( 9 ) E határozat II. melléklete felsorolja azon – az Egyesült Nemzetek által meghatározottaktól eltérő – személyeket és szervezeteket, akik, illetve amelyek pénzeszközeit és gazdasági forrásait be kell fagyasztani. ( 10 )

11.

2012. január 23‑án a Tanács elfogadta a 2010/413 határozat módosításáról szóló 2012/35/KKBP határozatot (a továbbiakban: 2012/35 határozat), ( 11 ) azzal a céllal, hogy fokozza az Iránnal szembeni korlátozó intézkedéseket, válaszul Irán nukleáris programjának jellegével kapcsolatos súlyos és egyre mélyebb aggodalmára. ( 12 ) Az említett határozat (13) preambulumbekezdése kimondja, hogy a pénzeszközök befagyasztását „alkalmazni kell további olyan személyekre és szervezetekre, akik vagy amelyek az iráni kormány támogatása révén lehetővé teszik az iráni kormánynak az atomfegyverek elterjedésének veszélyével járó tevékenységek végzését, különösen az iráni kormánynak pénzügyi, logisztikai vagy anyagi támogatást nyújtó személyekre és szervezetekre” ( 13 ).

12.

A 2012/35 határozat az alábbi pontot illesztette be a 2010/413 határozat 20. cikkének (1) bekezdésébe, amely a következő személyekhez és szervezetekhez tartozó pénzeszközök befagyasztását írja elő:

13.

2012. március 23‑án a Tanács elfogadta az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 961/2010/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 267/2012/EU rendeletet (a továbbiakban: 267/2012 rendelet). ( 15 ) A (2012/35 határozattal ( 16 ) módosított) 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdése c) pontjának végrehajtása szempontjából a 267/2012 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése előírja a IX. mellékletben felsorolt, az alábbiak szerint meghatározott személyek, szervezetek és szervek pénzeszközeinek és gazdasági forrásainak befagyasztását:

14.

2012. október 15‑én a Tanács elfogadta a 2010/413 határozat módosításáról szóló 2012/635/KKBP határozatot (a továbbiakban: 2012/635 határozat). ( 18 ) A Tanács szükségesnek tartotta további korlátozó intézkedések elfogadását Iránnal szemben, tekintettel arra, hogy Irán nem vesz részt komolyan a tárgyalásokban annak érdekében, hogy a nukleáris programjával kapcsolatos nemzetközi aggályokra választ adjon. ( 19 ) A szóban forgó határozat (16) preambulumbekezdése kimondja, hogy a 2010/413 határozat II. mellékletében szereplő, korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek és szervezetek jegyzékébe fel kell venni „különös tekintettel az iráni állam tulajdonában álló, az olaj és gáz ágazatban tevékenykedő szervezeteket, mivel Irán kormányának jelentős bevételi forrását képezik”.

15.

Ennek érdekében a 2012/635 határozat 1. cikke (8) bekezdésének a) pontja a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdése c) pontjának helyébe lépett, és előírta, hogy korlátozó intézkedések hatálya alá tartoznak „az I. mellékletben nem szereplő azon személyek és szervezetek, akik Irán kormánya, illetve a tulajdonában álló, vagy általa ellenőrzött szervezetek részére, vagy velük kapcsolatban álló személyek és szervezetek részére támogatást nyújtanak; ezek felsorolását a II. melléklet tartalmazza [helyesen: az I. mellékletben nem szereplő azon személyek és szervezetek, akik Irán kormánya részére támogatást nyújtanak, és a tulajdonokban álló vagy általuk ellenőrzött szervezetek, vagy a velük kapcsolatban álló személyek és szervezetek; ezek felsorolását a II. melléklet tartalmazza]”. A 2012/635 határozat 2. cikke felvette az NITC‑t a 2010/413 határozat II. mellékletébe, amely az egyebek mellett az iráni kormány részére támogatást nyújtó személyeket és szervezeteket sorolja fel. ( 20 )

16.

Szintén 2012. október 15‑én a Tanács elfogadta a 267/2012 rendelet végrehajtásáról szóló 945/2012/EU rendeletet (a továbbiakban: 945/2012 rendelet). ( 21 ) Az iráni helyzetre tekintettel és a 2012/635 határozattal összhangban a Tanács úgy vélte, hogy további személyeket és szervezeteket kell felvenni a 267/2012/EU rendelet IX. mellékletében szereplő, korlátozó intézkedések hatálya alá. ( 22 ) Az említett végrehajtási rendelet 1. cikke felvette az NITC‑t a 267/2012 határozat azon IX. mellékletébe, amely az egyebek mellett az iráni kormány részére támogatást nyújtó személyek és szervezetek listáját tartalmazza. ( 23 )

17.

Az NITC a következő okok miatt került fel a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontjában és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontjában meghatározott jegyzékbevételi kritérium alapján a 2012/635 határozatban és a 945/2012 végrehajtási rendeletben szereplő listára (a továbbiakban: első jegyzékbe vétel):

„Az iráni kormány gyakorolja felette a tényleges ellenőrzést. Az iráni kormánnyal kapcsolatokat fenntartó részvényesein keresztül pénzügyi támogatást nyújt az kormánynak.”

18.

2012. október 16‑án a Tanács értesítette az NITC‑t az első jegyzékbe vételről. Az NITC és a Tanács között levélváltás történt. ( 24 )

19.

2012. december 21‑én a Tanács elfogadta az 267/2012 rendelet módosításáról szóló 1263/2012 rendeletet (a továbbiakban: 1263/2012 rendelet). ( 25 ) Az 1263/2012 rendelet a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontját egyebek mellett a következő rendelkezéssel váltotta fel: „azok az egyéb személyek, szervezetek és szervek, akik támogatást, így például anyagi, logisztikai vagy pénzügyi támogatást nyújtanak az iráni kormánynak, és az annak tulajdonában lévő vagy ellenőrzése alatt álló szervezeteknek [helyesen: és az azok tulajdonában lévő vagy ellenőrzése alatt álló szervezetek], valamint az azokhoz kapcsolódó személyek és szervezetek.” ( 26 ) Az NITC‑re vonatkozó jegyzékbevételi kritériumot tehát nem érintette.

20.

Az NITC 2012. december 27‑én keresetet nyújtott be a Törvényszékhez, amelyben a 2012/635 határozatnak és a 945/2012 végrehajtási rendeletnek az NITC‑t érintő részében történő hatályon kívül helyezését kérte.

21.

2014. július 3‑iNational Iranian Tanker Company kontra Tanács ítéletében (T‑565/12, EU:T:2014:608, a továbbiakban: „NITC I” ítélet) a Törvényszék helyt adott az NITC első jogalapjának, miszerint a Tanács nyilvánvaló értékelési hibát vétett, amikor úgy ítélte meg, hogy az NITC jegyzékbe sorolásához szükséges jegyzékbevételi kritérium teljesült. ( 27 )

22.

Mivel az „NITC I” ítélet képezi a jelen ügy lényegét, úgy vélem, érdemes részletesen ismertetni a Törvényszék indokolását.

23.

Először is a Törvényszék elutasította a Tanács által a tárgyaláson előterjesztett azon érvét, miszerint az, hogy az NITC az Iránban termelt nyersolaj szállítására irányuló üzleti tevékenysége révén részt vesz az iráni kőolaj‑ és gázágazatban, önmagában elegendő bizonyíték arra, hogy az NITC pénzügyi támogatást nyújtott az iráni kormánynak, mivel a kőolajszállítás nem függött össze az NITC részvényesei és az említett kormány közötti állítólagos kapcsolatokkal. ( 28 )

24.

A Törvényszék emellett elutasította a Tanács által a tárgyaláson előterjesztett azon érvet is, miszerint az NITC a privatizációját követően a teljes egészében az iráni állam tulajdonában álló National Iranian Oil Company (a továbbiakban: NIOC) ellenőrzése alatt maradt és továbbra is vonatkoztak rá a korlátozó intézkedések, mivel az iráni kormány részére pénzügyi támogatást nyújt. A Törvényszék azért jutott erre a következtetésre, mivel az NITC jegyzékbe vételének indokolása nem utalt az NITC és a NIOC közötti kapcsolatból származó közvetett pénzügyi támogatásra. ( 29 )

25.

A Törvényszék továbbá megállapította a következőt: „Ezenkívül mindenesetre, amennyiben a Tanács fent hivatkozott érvei annak bizonyítására irányulnak, hogy a felperes – a földgáz és kőolaj tengeri szállításával kapcsolatos tevékenységének köszönhetően – közvetett pénzügyi támogatást nyújt az iráni kormánynak, meg kell állapítani, hogy az alkalmazandó szabályozás az iráni kormány részére történő pénzügyi támogatás nyújtására, nem pedig közvetett pénzügyi támogatás nyújtására vonatkozó feltételt ír elő. Márpedig a Tanács állításaival ellentétben pusztán az a körülmény, hogy szállítási tevékenysége révén a felperes részt vesz az iráni kormány fő bevételi forrásainak egyikét képező iráni kőolaj‑ és földgázágazatban, nem tekinthető úgy, mint amely kielégíti az e kormány részére történő pénzügyi támogatás nyújtására vonatkozó jogi feltételt.” ( 30 )

26.

Továbbá az NITC tőkeszerkezetét illetően a Törvényszék megállapította, hogy sem a jegyzékbe vételre vonatkozó, három tagállam által előterjesztett javaslatok, sem a Tanács aktájában található egyéb iratok nem azonosítják az NITC részvényeseit, és „a legkisebb olyan jelzést sem tartalmazzák”, amely alkalmas arra, hogy alátámassza a hivatkozott állításokat. ( 31 ) E tekintetben a Törvényszék megállapította, hogy a Tanács nem hivatkozhat bizonyos ténybeli érvekre – ideértve azt is, hogy az NITC részvényese három állami nyugdíjalap volt, úgy, hogy az NITC tőkéjének 33%‑ával a State Pension Fund, 33%‑ával a Social Security Retirement Fund és 33%‑ával a NIOC Pension and Savings Fund rendelkezik – mivel ezen érvek a Tanács aktájában nem szerepeltek, és ezen érveket az NITC‑vel nem közölték időben. ( 32 )

27.

Következésképpen a Törvényszék megállapította, hogy a figyelembe vehető iratanyag nem tartalmazott olyan bizonyítékot, amely alkalmas a hivatkozott indokok alátámasztására és ezért az első jegyzékbe vételt meg kell semmisíteni. ( 33 )

28.

A megsemmisítés időbeli hatályát illetően a Törvényszék elutasította az NITC azon érvelését, miszerint a megsemmisítésre azonnali hatállyal kellene sort keríteni, mivel az lehetővé tenné az NITC számára teljes vagyonának vagy vagyona egy részének az Unión kívülre történő áthelyezését anélkül, hogy a Tanács adott esetben megfelelő időben alkalmazhatná az EUMSZ 266. cikket az ítéletben megállapított szabálytalanságok megszüntetése céljából, így súlyos és helyrehozhatatlan kárt szenvedhetne minden olyan vagyonbefagyasztás hatékony érvényesülése, amelyről a Tanács a felperessel szemben a jövőben esetlegesen határoz. ( 34 )

29.

Az EUMSZ 266. cikk jelen ügyben történő alkalmazását illetően a Törvényszék megjegyezte, hogy „a felperes neve jegyzékbe vételének jelen ítélet általi megsemmisítése abból következik, hogy e jegyzékbe vétel indokait nem támasztották alá elegendő bizonyítékkal. Jóllehet a Tanács feladata határozni az ezen ítélet végrehajtásával kapcsolatos intézkedésekről, a felperes neve újabb jegyzékbe vételét nem lehet eleve kizárni. Ezen újabb vizsgálat keretében ugyanis a Tanácsnak lehetősége van arra, hogy jogilag megfelelő módon alátámasztott indokok alapján újra jegyzékbe vegye a felperes nevét.” ( 35 )

30.

Ez alapján a Törvényszék kimondta, hogy a szóban forgó korlátozó intézkedések joghatásait az NITC tekintetében az alapokmány 56. cikkének első bekezdésében előírt fellebbezési határidő lejártának napjáig, vagy – ha e határidőn belül fellebbezést nyújtanak be – a fellebbezés elutasításának napjáig fenn kell tartani. ( 36 )

31.

A Tanács nem fellebbezett az „NITC I” ítélettel szemben. Így az első jegyzékbe vétel 2014. szeptember 20‑i hatállyal megsemmisítésre került. ( 37 )

32.

Körülbelül egy hónappal később a Tanács 2014. október 23‑i levelében tájékoztatta az NITC‑t azon szándékáról, hogy ismételten jegyzékbe veszi a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontjában és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontjában az iráni kormánynak támogatást nyújtó személyekre és szervezetekre vonatkozóan meghatározott jegyzékbevételi kritérium alapján. Ez ugyanaz a jegyzékbevételi kritérium, amelyet a Törvényszék „NITC I” ítéletével megsemmisített jegyzékbe vételről szóló határozatban használtak.

33.

Az NITC és a Tanács között levélváltás történt. ( 38 ) Egyebek mellett 2014. október 27‑én a Tanács hat e‑mailt küldött az NITC számára, amelyek a Tanács 2014. október 23‑i levelében említett igazoló okiratokat tartalmazták. Ezek az igazoló dokumentumok az NITC részvényes nyugdíjalapokra és az NITC olajszállítási tevékenységeire vonatkozó információt tartalmaztak, többségük hivatalos keltezés nélkül, ( 39 ) és egyiküket a Tanács már az „NITC I” ügyben a Törvényszék elé terjesztette. ( 40 )

34.

A Tanács a 2015. február 5‑i levelében közölt az NITC‑vel az ismételt jegyzékbe vételére vonatkozó javaslatról egy olyan kivonatot, amelynek titkosítását feloldották (a továbbiakban: ismételt jegyzékbe vételről szóló javaslat). ( 41 ) Az iráni kormány számára a kormányzati tulajdonban/ellenőrzés alatt álló NITC részvényeseken keresztül juttatott pénzügyi támogatás cím alatt az ismételt jegyzékbe vételről szóló javaslatban szerepelt az, hogy az NITC 2006. augusztus 21‑i hivatalos dokumentuma értelmében az NITC három nyugdíjalap – a Social Security Organization (33%), a Social Security Organization (33%) és az Oil Industry Employees Retirement and Savings Fund (34%) – tulajdonában állt, amelyet nyílt forrásból származó információra és a fent említett igazoló dokumentumok némelyikére való hivatkozással tovább részleteztek. ( 42 )

35.

Az NITC részéről az iráni kormány számára iráni olajtermékek szállításán keresztül történő logisztikai támogatás nyújtása cím alatt az ismételt jegyzékbe vételről szóló javaslatban az szerepelt, hogy az NITC által az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője részére küldött levél szerint az NITC egy világvezető tartályhajó‑társaság, amely tevékenysége a nyersolajszállításra korlátozódik. ( 43 ) Az NITC szállítási tevékenységeit emellett a NIOC honlapjára történő hivatkozás és az Institute for the Study of War intézettől származó 2012‑es azon cikkre való hivatkozás is megerősítette, amelyet a Tanács a Törvényszék elé terjesztett az „NITC I” ügyben azzal, hogy az NITC szállította a 2011‑ben Iránban termelt nyersolaj közel felét. ( 44 ) Az ismételt jegyzékbe vételről szóló javaslatban az szerepelt, hogy mivel az olaj az iráni kormány igen jelentős bevételi forrását jelenti, az NITC által az exportpiacokra, valamint a kikötőkbe és szigetekre történő szállítás az említett kormány számára kulcsfontosságú logisztikai feladatot jelent és az olajkereskedelem szerves részét képezi. ( 45 ) Emellett az említett ismételt jegyzékbe vételről szóló javaslat szerint a híradásokban az állt, hogy az iráni kormány az olajkivitelt illetően függő viszonyban volt az NITC‑től, hivatkozva öt ilyen jelentésre (ezek közül három az NITC első jegyzékbevétele előtt keletkezett), valamint az NITC‑nek az „NITC I” ítéletet követő szállítási tevékenységeire. ( 46 )

36.

Beadványaiban az NITC azt állítja, hogy a Tanács által az ismételt jegyzékbe vétel idején hivatkozott minden lényegi információ nyilvánosan hozzáférhető és hozzáférhető volt, vagy az NITC az NITC és az EU közötti levélváltás során közölte azokat.

37.

2015. február 12‑én a Tanács elfogadta a 2010/413 határozatot módosító (KKBP) 2015/236 határozatot (a továbbiakban: 2015/236 határozat) ( 47 ) és a 267/2012 rendelet végrehajtásáról szóló (EU) 2015/230 rendeletet (a továbbiakban: 2015/230 végrehajtási rendelet). ( 48 ) Ezekkel az intézkedésekkel (a továbbiakban együttesen: megtámadott intézkedések) a Tanács ismételten felvette az NITC‑t a 2010/413 határozat II. melléklete ( 49 ) és a 267/2012 rendelet IX. melléklete ( 50 ) szerinti jegyzékbe a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontjában és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontjában az iráni kormánynak támogatást nyújtó személyekre és szervezetekre vonatkozó jegyzékbevételi kritérium alapján. Amint azt fent említettem, ez ugyanaz a jegyzékbevételi kritérium, amelyen az első jegyzékbe vétel alapult.

38.

Az NITC a következő okok miatt került fel a 2015/236 határozatban és a 2015/230 végrehajtási rendeletben szereplő listára (a továbbiakban: második jegyzékbe vétel):

„A National Iranian Tanker Company a részvényesei, az Iranian State Retirement Fund, az Iranian Social Security Organization, valamint az Oil Industry Employees Retirement and Savings Fund útján – amelyek államilag ellenőrzött szervezetek – pénzügyi támogatást nyújt az iráni kormánynak. Az NITC ezen túlmenően az egyik legnagyobb nyersolajszállító‑üzemeltető a világon, továbbá az iráni nyersolaj egyik fő szállítója. Ennek megfelelően az NITC logisztikai támogatást nyújt az iráni kormánynak azáltal, hogy az iráni olaj szállítását végzi.”

39.

Következésképpen az NITC ismételt jegyzékbe vétele két indokon alapult. Az első indok az NITC által az iráni kormánynak a részvényesein keresztül nyújtott pénzügyi támogatásra vonatkozott. Ez ugyanaz az indok volt, mint amelyre az első jegyzékbe vételnél hivatkoztak, némileg más megfogalmazással és kiegészítve az NITC három részvényes nyugdíjalapjának nevével. A második indok az NITC által az iráni kormánynak az iráni olaj szállítása révén megvalósuló gazdasági tevékenységén keresztül nyújtott logisztikai támogatásra vonatkozott. Az „NITC I” ítéletben a Törvényszék lényegében azt mondta ki, hogy önmagában az, hogy az NITC iráni olajat szállít, nem jelent az iráni kormánynak nyújtott pénzügyi támogatást, azonban a logisztikai támogatás vizsgálatára nem kérték fel. ( 51 )

40.

2015. február 16‑án a Tanács értesítette az NITC‑t a második jegyzékbe vételről. ( 52 )

41.

Meg kell jegyezni, hogy 2016. január 16‑án a Tanács felfüggesztette az NITC 2015/236 határozatban való ismételt jegyzékbe vételét, ( 53 ) a 2015/230 végrehajtási rendeletben ( 54 ) való ismételt jegyzékbe vételét pedig törölte. ( 55 ) Ez az E3/EU+3 ( 56 ) és Irán közötti átfogó közös cselekvési terv ( 57 )tágabb kontextusában történt, amely terv hosszú távú megoldást kínál az iráni atomenergiával kapcsolatos kérdésekre, és Irán atomprogramjával szembeni, az ENSZ BT és az EU által elfogadott szankciók, valamint nemzeti szankciók átfogó feloldását tartalmazza. ( 58 )

42.

2015. április 24‑én az NITC keresetet indított a Törvényszék előtt, a vele szemben hozott megtámadott intézkedések megsemmisítését kérve.

43.

Szintén 2015. április 24‑én az NITC ideiglenes intézkedés iránti kérelmet nyújtott be a vele szemben hozott megtámadott intézkedések alkalmazásának felfüggesztését kérve.

44.

A National Iranian Tanker Company kontra Tanács ügyben 2015. július 16‑án hozott végzésében (T‑207/15 R, EU:T:2015:535) (a továbbiakban: „NITC II” végzés) a Törvényszék elnöke elutasította az NITC ideiglenes intézkedés iránti kérelmét, megállapítva, hogy az érdekek mérlegelésével és a sürgősség hiányával kapcsolatos feltételek nem teljesültek. ( 59 ) A Törvényszék elnöke ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy a fumus boni iuris feltételei fennállnak, mivel a felek érveiből az derült ki, hogy a Charta 47. cikkének és az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 13. cikkének hatályát illetően jogi nézeteltérés áll fenn, amely rendelkezések mindegyike az elnök szerint a hatékony jogorvoslathoz való jogot, vagyis a hatékony bírói jogvédelmet fogalmazza meg „a gyakorlatban és jogilag is” ( 60 ).

45.

Mivel az „NITC II” végzés megjelenik a felek jelen ügyben előterjesztett érveiben, ebben a pontban bemutatom az elnök indokolását.

46.

A Törvényszék elnöke egyebek mellett azt jegyezte meg, hogy ha a Tanács hivatkozhat az EUMSZ 266. cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlatra annak érdekében, hogy úgy igazítsa ki azokat a jogellenességre vonatkozó megállapításokat, amelyek miatt valamely korlátozó intézkedést megsemmisítettek, hogy a korábbi intézkedés gyakorlati hatásaival megegyező új intézkedést fogad el, miközben a tényszerű helyzet lényegében nem változott, ezzel a Tanács fellebbezések folyamatos benyújtásával hatályában zavartalanul fenn tudna tartani egy sor korlátozó intézkedést, még úgy is, hogy az említett intézkedések és megsemmisítésük alapjául szolgáló ténybeli körülmények lényegében nem változtak. ( 61 )

47.

A Törvényszék elnöke szerint ez a helyzet felvetette azt a kérdést, hogy a hatékony jogorvoslathoz való jog szükségessé tesz‑e egy jogvesztő határidőt, amely alapján a Tanácsnak az első jegyzékbe vétele során fel kell tüntetnie az összes indokot és bizonyítékot, megakadályozva ezzel, hogy ha az uniós bíróságok kifogásolják ezeket az indokokat és bizonyítékokat, a Tanács ezeket felhasználja ugyanazon fél ismételt jegyzékbe vételének igazolására. Az elnök rámutatott arra, hogy a jelen ügy a jelek szerint azt bizonyítja, hogy szükség van ilyen jogvesztő határidőre, mivel az NITC‑nek az iráni olaj szállítása révén megvalósuló gazdasági tevékenysége és az NITC részvényeseinek összetétele nem változott a 2012. évi első jegyzékbe vétel és a 2015. évi ismételt jegyzékbevétel időpontja között. Azt is megjegyezte, hogy az ismételt jegyzékbe vételt alátámasztó bizonyítékok, amelyekre a Tanács észrevételeiben hivatkozott, korábbi keltezésűek, mint az NITC első jegyzékbe vétele, kivéve egy későbbi dokumentumot, amely nem tartalmazott semmi újdonságot. ( 62 )

48.

A Törvényszék elnöke emellett azt állította, hogy az NITC nem állíthatta, hogy az „NITC I” ítélet szigorú értelemben véve jogerős lett volna, mivel az elfogadás idejénél fogva az ismételt jegyzékbe vételről szóló határozat az NITC gazdasági tevékenységének eltérő időszakára vonatkozott, mint az első jegyzékbe vétel. Megállapította, hogy az említett tevékenység (iráni olaj szállítása) ennek ellenére lényegében továbbra sem változott és az időszakokban megfigyelhető különbségeket az NITC ismételt jegyzékbe vétele okozta, amit a Tanács olyan ténybeli alapon fogadott el, amely lényegében szintén nem változott. Ezért úgy tekinthetjük, hogy a jogerő kizárólag azért volt kizárva, mivel a Tanács mesterségesen meghosszabbította az NITC‑vel szembeni korlátozó intézkedéseket, olyan bizonyítékokat bemutatva, amelyekre az első jegyzékbe vétel idején is hivatkozni lehetett volna. Megjegyezte, hogy egy ilyen megközelítés, még ha nem is összeegyeztethetetlen a jogerővel, hozzájárulhat az NITC hatékony jogorvoslathoz való jogának megsértéséhez. ( 63 )

49.

A Törvényszék elnöke szerint ebből az következik, hogy egyfelől a hatékony jogorvoslathoz való jog fényében szükséges lehet, hogy az EUMSZ 266. cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlatot megszorítóan értelmezzük. Másfelől, azt állíthatjuk, hogy a hatékony jogorvoslathoz való jog hatályát nem lehet indokolatlanul egy ideiglenes intézkedéssel egybekötött megsemmisítés iránti keresetre korlátozni, mivel valamely fél kártérítési keresetet indíthatott. A Törvényszék feladata, hogy az alapeljárásban ebben a kérdésben döntést hozzon. ( 64 )

50.

A Törvényszék a „NITC II” ítéletében teljes terjedelmében elutasította az NITC által benyújtott megsemmisítés iránti keresetet.

51.

Az NITC öt jogalapot terjesztett elő, amelyek közül a jelen ügyben az első a leginkább releváns, amely a jogerő, a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvének, valamint a Charta 47. cikke szerinti hatékony jogorvoslathoz való jognak az állítólagos megsértésére vonatkozik. ( 65 ) A Törvényszék ezt a jogalapot a következő indokok alapján utasította el.

52.

Először is, a jogerőt illetően a Törvényszék úgy vélte, hogy a Tanács által a megtámadott intézkedések alátámasztásául hivatkozott egyik indok és bizonyíték eltért azoktól, amelyeket az „NITC I” ügyben a Törvényszék elé terjesztettek, és így az NITC ismételt jegyzékbe vétele nem sértette az említett elvet. ( 66 )

53.

A pénzügyi támogatást illetően a Törvényszék megállapította, hogy a Tanács olyan új dokumentumokra hivatkozott, amelyek nem szerepeltek az aktában az első jegyzékbe vétel idején, és amelyekről a Törvényszék az „NITC I” ítéletben nem hozott döntést. ( 67 ) Úgy vélte, hogy annak ellenére, hogy a Tanács olyan bizonyítékokra hivatkozott, amely többnyire az első jegyzékbe vétel előtti időpontra vonatkoztak, a Tanács nem marasztalható el emiatt, mivel a valamely féllel szembeni indok megalapozásához szükséges bizonyíték megszerzése néha nehéznek bizonyulhat a Tanács számára, különösen azért, mert az ilyen bizonyítékok szolgáltatását illetően függ a tagállamok gondosságától. ( 68 ) Ezért előfordulhat, hogy a Tanács a valamely jegyzékbe vétel indokainak alátámasztásához szükséges bizonyítékot csak a jegyzékbe vételről való döntést követően szerzi meg; habár ezek a körülmények nem szüntetik meg az első jegyzékbe vételről szóló határozat szabálytalanságát, ahhoz elegendőek lehetnek, hogy jogszerűvé tegyenek egy olyan, későbbi ismételt jegyzékbe vételről szóló határozatot, amelyet ugyanazon indokokkal fogadtak el, mint amelyekre az első jegyzékbe vétel idején hivatkoztak, amennyiben a Tanács által megszerzett bizonyíték jogilag megkövetelt módon megalapozza ezeket az indokokat. ( 69 )

54.

Ezenfelül a logisztikai támogatást illetően a Törvényszék megállapította, hogy annak ellenére, hogy az említett jogalapot alátámasztó ténybeli körülményeket, nevezetesen az NITC‑nek az iráni olaj szállítása terén végzett tevékenységeit, a Tanács terjesztette elő a tárgyaláson az előző ügyben a pénzügyi támogatással kapcsolatos jogalap alátámasztásaként, a Törvényszék semmilyen módon nem vizsgálta, hogy az NITC részéről az iráni energiaágazatban való részvétel az iráni kormánynak nyújtott logisztikai támogatásnak minősül‑e. ( 70 ) A Törvényszék elutasította továbbá az NITC azon érvelését, hogy a Tanácsnak az első jegyzékbe vétel során hivatkoznia kellett volna a logisztikai támogatásra, mivel egyetlen indok is elegendő annak igazolásához, hogy valamely felet a szóban forgó jegyzékek valamelyikére felvesznek; így a Tanács szabadon választhatja ki azt az indokot, amelyet a leginkább relevánsnak vél, és az ezen indok kiválasztása során esetlegesen ejtett hiba nem akadályozza meg, hogy később hivatkozzon egy olyan indokra, amelyre az első jegyzékbe vétel idején is hivatkozhatott volna. ( 71 )

55.

Másodszor, a jogbiztonságot és a bizalomvédelem elvét illetően a Törvényszék megállapította, hogy annak ellenére, hogy a Tanács nem fellebbezett az „NITC I” ítélet ellen és nem vette ismételten jegyzékbe az NITC‑t a fellebbezési határidőn belül, ez nem eredményezhette azt, hogy az NITC‑nek jogos elvárásai legyenek arra vonatkozóan, hogy nem fogják ismételten jegyzékbe venni, a Tanács pedig nem volt köteles az említett határidőn belül ismételten jegyzékbe venni. ( 72 )

56.

Végezetül a Charta 47. cikke szerinti hatékony jogorvoslathoz való jogot illetően a Törvényszék megállapította, hogy az NITC ismételt jegyzékbe vétele semmiképpen nem vonta kétségbe az „NITC I” ítélet alapjául szolgáló ügyben indított kereset hatékonyságát. ( 73 ) Három okkal indokolták ezt.

57.

Először is, az első jegyzékbe vételt visszamenőlegesen törölték az Unió jogrendjéből, minek eredményeképpen az NITC‑t úgy tekintették, mintha az „NITC I” ítéletet megelőző időszakban nem szerepelt volna az adott jegyzékben. ( 74 )

58.

Másodszor, az NITC által hivatkozott elvek (a jogerő, a bizalomvédelem elve és a jogbiztonság) egyike sem zárja ki az ismételt jegyzékbe vételét, és amennyiben az NITC‑vel szembeni bizonyíték elegendő volt ahhoz, hogy az ismételt jegyzékbe vételt igazolja, az első jegyzékbe vétel megsemmisítése nem minősült olyan tényezőnek, amely alkalmas arra, hogy az ismételt jegyzékbe vétel jogszerűségét kétségbe vonja. ( 75 )

59.

Harmadszor, az első jegyzékbe vételnek az „NITC I” ítélet általi megsemmisítése kártérítési kereset alapjául szolgálhat. ( 76 ) A Törvényszék hangsúlyozta, hogy amikor a Tanács úgy dönt, hogy az első jegyzékbe vételt semmissé nyilvánító ítéletet követően valamely felet ismételten jegyzékbe veszi, a Tanácsnak „különösen szigorúnak” kell lennie az ismételt elbírálás során, hogy biztosítani lehessen, hogy az ismételt jegyzékbe vételről szóló határozatot nem érintik a semmissé nyilvánító ítéletben meghatározott ugyanazon szabálytalanságok, valamint meg lehessen akadályozni, hogy az adott felet másodszor is indokolatlanul korlátozó intézkedéseknek vessék alá. ( 77 ) Következésképpen a Törvényszék azzal érvelt, hogy ha megállapítást nyerne, hogy az NITC ismételt jegyzékbe vétele ugyanazon szabálytalanságok miatt téves, mint amelyeket a „NITC I” ítéletben megjelöltek, azt, hogy a Tanács nem teljesítette a „szigorúság követelményét”, figyelembe lehetne venni a jogellenes magatartásának értékelésekor egy későbbi kártérítési keresetben, és így a Törvényszék az „NITC I” ítéletben tett azon megállapítása, hogy az első jegyzékbe vétel jogellenes volt, megkönnyítheti a kártérítés megítélését az NITC számára, egy későbbi és igazolatlan ismételt jegyzékbe vétel eredményeként. ( 78 )

60.

2016. november 24‑i fellebbezésével az NITC azt kéri a Bíróságtól, hogy helyezze hatályon kívül az „NITC II” ítéletet és semmisítse meg a megtámadott intézkedéseket, amennyiben azok az NITC‑re vonatkoznak, másodlagosan pedig, hogy mondja ki, hogy a módosított 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontja és a módosított 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontja jogellenesség miatt alkalmazhatatlan, amennyiben e jogi aktusok az NITC‑re vonatkoznak. Az NITC emellett azt kéri a Bíróságtól, hogy kötelezze a Tanácsot a fellebbezési költségek és a Törvényszék előtti eljárás költségeinek megfizetésére.

61.

A Tanács azt kéri a Bíróságtól, hogy utasítsa el a fellebbezést, vagy másodlagosan, ha a Bíróság úgy dönt, hogy az „NITC II” ítéletet hatályon kívül helyezi, és maga hozza meg az eljárást befejező ítéletet, utasítsa el a megsemmisítés iránti kérelmet és állapítsa meg alkalmazhatatlanságát. Az NITC emellett azt kéri a Bíróságtól, hogy kötelezze a Tanácsot a fellebbezési költségek megfizetésére.

62.

Az NITC és a Tanács részt vett a Bíróság előtt 2018. január 24‑én tartott tárgyaláson.

63.

Első fellebbezési jogalapjában az NITC arra kéri a Bíróságot, hogy alakítsa úgy az ítélkezési gyakorlatát, hogy a Tanács jegyzékbevételi hatáskörét oly módon korlátozza, hogy ne tudjon ismételten korlátozó intézkedéseket elfogadni valamely féllel szemben ugyanazon jegyzékbevételi kritérium és ugyanazon tényállási elemek alapján, amelyeket az uniós bíróságok valamely korábbi ítéletben érdemben elutasítottak. Az NITC azzal érvel, hogy erre szükség van ahhoz, hogy a feleknek a Charta 47. cikke szerinti hatékony jogorvoslathoz való joguk biztosítva legyen. Emellett a Tanács abban a helyzetben van, hogy vissza tud tartani vagy „elraktározhat” jogi vagy ténybeli érveket és így olyan visszaélésszerű pereskedést folytathat, amely az első jegyzékbe vétel érvénytelenségét megállapító ítélettel kapcsolatosan megfoszt valamely felet a hatékony jogorvoslathoz való jogtól. A jelenlegi jog és ítélkezési gyakorlat egy „végtelen pereskedést” hoz létre, amely miatt a fél örökösen kénytelen visszatérni a bíróságok elé. Emellett az NITC azt állítja, hogy a kártérítések korlátozott hozzáférhetősége, valamint amiatt, hogy az uniós bíróságok nem hajlandók ideiglenes intézkedést hozni a korlátozó intézkedések vonatkozásában, még fontosabb, hogy a Bíróság hatékony jogorvoslathoz való jogot biztosítson ezekben az eljárásokban.

64.

Az NITC először is hangsúlyozza jelen ügy konkrét körülményeit, amelyek a következők: 1) a Törvényszék az NITC javára az első jegyzékbe vételt érdemben megsemmisítő jogerős ítéletet hozott; 2) az NITC‑vel szembeni tényállási elemek az említett eljárás óta lényegében nem változtak; és 3) az NITC ismételt jegyzékbe vételéhez felhasznált, az első jegyzékbe vétel idején elő nem terjesztett további bizonyítékok kellő gondosság mellett mindvégig a Tanács rendelkezésére álltak.

65.

E tekintetben az NITC hangsúlyozza, hogy az ismételt jegyzékbe vételéhez felhasznált tényállási elemek ugyanazok a tényállási elemek, mint amelyekre a Tanács eredménytelenül hivatkozott az első jegyzékbe vétel igazolása érdekében, vagyis hogy az NITC támogatást nyújt az iráni kormánynak, mivel, először is, részvényesei (bizonyos iráni nyugdíjalapok) állítólag a kormány ellenőrzése alatt állnak; másodszor pedig az iráni kormány számára jelentős bevételi forrást jelentő iráni olaj fontos szállítója. A Tanács csupán „átcímkézte” ugyanazokat a tényállási elemeket pénzügyi támogatásról logisztikai támogatásra. Mivel a szóban forgó jegyzékbevételi kritérium egy nem kimerítő felsorolást tartalmaz azon támogatásfajtákról, amelyeket az iráni kormánynak nyújtani lehet, az NITC azt állítja, hogy a Tanács ugyanazon tényállási elemek alapján újra és újra ismételten jegyzékbe veheti, minden alkalommal más és más címkéket alkalmazva, függetlenül attól, hogy milyen gyakran jár sikerrel a Törvényszék előtt.

66.

Az NITC emellett azt állítja, hogy a Tanács által az ismételt jegyzékbe vétel idején hivatkozott minden lényegi információ az internetről származó vagy az NITC által az NITC és az Unió közötti levélváltás során közölt dokumentum volt. Az NITC emellett azt állítja, hogy amennyiben a dokumentumok a Tanács számára elérhetők voltak az első jegyzékbe vétel előtt, a Tanács és a tagállamok egymásnak lojális együttműködéssel tartoznak és ezért a Tanácsnak biztosítania kell, hogy a tagállamok összegyűjtöttek minden elérhető bizonyítékot ahhoz, hogy a Tanács az első jegyzékbe vétel idején érveit előadhassa.

67.

Másodszor, az NITC fenntartja, hogy el kellene fogadni a Törvényszék elnöke által a „NITC II” ítéletben felvetett javaslatot, miszerint az EUMSZ 266. cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlatot megszorítóan kell értelmezni. Ez azt jelenti, hogy egy jogvesztő határidőt kell bevezetni, amely alapján a Tanácsnak az első jegyzékbe vétele során fel kell tüntetnie az összes indokot és bizonyítékok, megakadályozva ezzel, hogy a Tanács ezeket felhasználja ugyanazon fél ismételt jegyzékbe vételének igazolására, ami az NITC szerint a helyes megközelítés. Az NITC kritikával illeti a Törvényszéket, amiért nem foglalkozott ezekkel a kérdésekkel az „NITC II” ítéletben, és amiért szűken értelmezte a hatékony jogorvoslathoz való jogot. Az EUMSZ 266. cikket illetően az NITC továbbá vitatja a Tanács azon állítását, miszerint utólag visszatekintve és a „NITC I” ítélet fényében az NITC által nyújtott logisztikai támogatást az olajszállítási gazdasági tevékenység alapján vizsgálta, azt állítva, hogy a Tanács az „NITC I” ítéletben a Törvényszék előtt a pénzügyi támogatás nyújtásával összefüggésben már korábban eredménytelenül érvelt az ilyen tevékenység alapján.

68.

Harmadszor, az NITC úgy véli, hogy annak ellenére, hogy a jogerő elve a jelen ügyhöz nem szorosan kapcsolódik, a hatékony jogorvoslathoz való jog és egyéb hivatkozott elvek megkövetelik, hogy a Tanács, amennyiben nincs kényszerítő közérdek, a peres eljárásban felhasználandó „összes érvét” egyszerre előadja. ( 79 ) Hangsúlyozza, hogy ez a határidő így nem lenne abszolút, és még ha egyes ügyekben esetleg indokolatlanul kedvez valamely félnek, ez a megközelítés nem térne el attól, amelyet a Bíróság az ítélkezési gyakorlatában másfajta eljárási korlátok, például a határidők vonatkozásában alkalmaz, és ilyen megszorítások hiányában a magánfelek számára a korlátozó intézkedésekre vonatkozó ügyek mindenképpen súlyos következményekkel járnak.

69.

Negyedszer, az NITC meglepőnek találja, hogy a Tanács nem kísérli meg, hogy az ismételt jegyzékbe vétellel kapcsolatos magatartását megmagyarázza vagy igazolja, és azzal érvel, hogy a Tanács tévesen hivatkozik a Kadi, OMPI és Interporc ügyre.

70.

Ötödször, az NITC felhívja a figyelmet az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésére és 13. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlatára, és hangsúlyozza, hogy a Charta 47. cikke szerinti hatékony jogorvoslathoz való jognak a gyakorlatban és jogilag is érvényesülnie kell.

71.

A Tanács elutasítja az NITC állítását, miszerint a jogerő, a jogbiztonság, a bizalomvédelem és a véglegesség elve, valamint a hatékony jogorvoslat alapján nem fogadhatja el az ismételt jegyzékbe vételről szóló határozatát ebben az ügyben.

72.

Először is, a Tanács azzal érvel, hogy a Kadi, OMPI és Interporc ügyek alapján nincs olyan követelmény, mely szerint a Tanácsnak az első jegyzékbe vétel idején minden lehetséges indokra és bizonyítékra hivatkoznia kell, vagy hogy valamely jegyzékbe vételről szóló új határozat indokolásának olyan későbbi tényekre és körülményekre kellene korlátozódniuk, amelyek csak az első jegyzékbe vételt követően váltak elérhetővé.

73.

Másodszor, a Tanács az EUMSZ 266. cikkre hivatkozik, miszerint az érintett intézménynek kell meghoznia az uniós bíróságok döntéseinek való megfeleléshez szükséges intézkedéseket. A Tanács e tekintetben hangsúlyozza, hogy a Tanács, nem pedig a Bíróság feladata az összes esetlegesen releváns tény felülvizsgálata annak eldöntéséhez, hogy az érdekelt felet ismételten fel kell‑e venni a jegyzékbe. A Tanács hangsúlyozza továbbá, hogy az EUMSZ 266. cikk szerinti felülvizsgálat hatálya eltér attól, amit a „common law” rendszerekben találunk, és nem lehetséges az NITC azon kísérlete, miszerint az EUMSZ 266. cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlatot a korlátozó intézkedések terén korlátozni kell.

74.

Harmadszor, a Tanács vitatja az NITC azon állítását, miszerint egyszerűen ugyanazt a tényállást pénzügyi támogatásról logisztikai támogatásra minősítette, és azt állítja, hogy a logisztikai támogatás egy teljesen különálló indok. A Tanács azt állítja, hogy tanul a korlátozó intézkedésekre vonatkozó ítélkezési gyakorlatból és utólag visszatekintve megvizsgálhatta volna a logisztikai támogatást az első jegyzékbe vétel idején. Ugyanakkor véleménye szerint jogában állt az NITC által nyújtott támogatást a részvényeseken keresztül nyújtott pénzügyi támogatásnak minősíteni, és ezért tüntette ezt fel az első jegyzékbe vétel során, és nem köteles meghatározni minden egyes lehetséges támogatási indokot, amelyet egy adott szervezet vélhetően az iráni kormány részére nyújtott.

75.

Negyedszer, a Tanács fenntartja, hogy nem jár el visszaélésszerűen, amikor az ismételt jegyzékbe vételről szóló határozatokat elfogadja, amint azt az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekre vonatkozó gyakorlat is bemutatja. Emellett azt állítja, hogy kártérítési keresetre akkor van lehetőség, ha a Tanács egy olyan ismételt jegyzékbe vételről szóló határozatot fogadna el, amely figyelmen kívül hagy az uniós bíróság által hozott valamely korábbi ítéletet.

76.

Ötödször, a Tanács fenntartja, hogy az „NITC II” végzés pusztán azt jelezte, hogy a felek között jogi nézeteltérés állt fenn, amelyet az érdemi eljárásban meg kell vizsgálni; nem állapította meg, hogy az ismételt jegyzékbe vételről szóló határozat megsértette az NITC hatékony jogorvoslathoz való jogát.

77.

A következő elemzés alapján úgy vélem, hogy az első fellebbezési jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani. Habár azon az állásponton vagyok, hogy a jelen fellebbezés nem oldható meg a Kadi, OMPI és Interporc ügyekre való hivatkozással, valamint hogy a Tanács által hozott korlátozó intézkedéseket korlátozza a Charta 47. cikke szerinti hatékony jogorvoslathoz való jog, ideértve az EJEB‑nek az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésére és 13. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlat is, úgy vélem, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor megállapította, hogy az ismételt jegyzékbe vételről szóló határozat megfelelt a Charta 47. cikke szerinti hatékony jogorvoslathoz való jognak, vagy hogy más módon tévesen alkalmazta volna az uniós jogot.

78.

Elemzésem három fő részből áll.

79.

Először is néhány előzetes észrevételt teszek annak érdekében, hogy a jelen fellebbezéssel kapcsolatban a Bíróság előtt lévő releváns jogi kérdéseket megfogalmazzam.

80.

Másodszor értékelem a Kadi, OMPI és Interporc ügyeknek a jelen fellebbezés körülményei közötti alkalmazását.

81.

Harmadszor megvizsgálom a Charta 47. cikke szerinti hatékony jogorvoslathoz való jogot, figyelembe véve a következőket: a) a Bíróságnak az EUMSZ 266. cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlata; b) az EJEB‑nek az EJEE 6. cikke (1) bekezdésére és 13. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlata; c) a jelen ügy körülményeire való alkalmazása.

82.

Első ránézésre az első fellebbezési jogalap által felvetett kérdés megtévesztően egyszerűnek tűnhet. ( 80 ) A Bíróságnak a jogerő, jogbiztonság és a bizalomvédelem elvére vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlatát a Törvényszék az „NITC II” ítéletben meghatározta és véleményem szerint helyesen alkalmazta. Az sem vonható kétségbe, hogy a Bíróságnak a hatékony jogorvoslathoz való jogra vonatkozó ítélkezési gyakorlata szerint az NITC nem fordulhat bírósághoz a megtámadott intézkedések felülvizsgálata érdekében. ( 81 ) Ezenfelül a Bíróságnak az EUMSZ 266. cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlata, amely rendelkezés értelmében a megsemmisített jogi aktust kibocsátó intézmény köteles megtenni a jogi aktust semmisnek nyilvánító ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket, ( 82 ) az érintett intézmény mérlegelésére bízza, hogy az hogyan válaszol. ( 83 )

83.

Közelebbről vizsgálva azonban a jelen fellebbezésben felvetett kérdések kényesebb és összetettebb kérdések.

84.

Egyszerűen szólva, a jelen fellebbezéshez meg kell vizsgálni, hogy az EUMSZ 266. cikk alapján az uniós intézményeknek biztosított jogkör, abban a vonatkozásban, hogy valamely uniós bírósági ítéletben meghatározott jogsértés orvoslása érdekében mit kötelesek megtenni, csorbítja‑e a Charta 47. cikkében biztosított hatékony jogorvoslathoz való jogot, az EJEB‑nek az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésére és 13. cikkére vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlatának fényében értelmezve. A Tanács jelen ügyben hozott azon határozata, miszerint ismételten jegyzékbe veszi az NITC‑t, miután a Törvényszék az első jegyzékbe vételt érvénytelennek nyilvánította, élesen megvilágítja ezt a kérdést.

85.

Ezért véleményem szerint a jelen fellebbezésben felvetett fő kérdés lényegében arra irányul, hogy a Bíróságnak pontosítania kell‑e az EUMSZ 266. cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlatát a Charta 47. cikke által biztosított hatékony jogorvoslathoz való jog fényében, annak érdekében, hogy a magánjogi feleknek hatékony bírói jogvédelmet lehessen biztosítani az ismételt jegyzékbe vétellel kapcsolatos határozatokra vonatkozó jogvitákban és talán ennél tágabb körben is.

86.

A jelen ügy egyben az NITC által hivatkozott bizonyos elvek – a jogerő, a jogbiztonság, a bizalomvédelem, valamint az ítéletek véglegességének elve – értelmezésére is vonatkozik. Különösen az NITC képviselői által a Bíróság előtti tárgyaláson előterjesztett észrevételek alapján a fenti állításokat azon érvelés alcsoportjának tekintem, miszerint az NITC jogosult volt a Charta 47. cikke szerinti hatékony jogorvoslatra az első jegyzékbe vételt illetően, azonban ezt nem kapta meg. Ezért ezeket csak annyiban vizsgálom, amennyiben az NITC által a Charta 47. cikkére vonatkozóan előterjesztett érvelés szempontjából relevánsak.

87.

Úgy vélem, hogy a jelen fellebbezés a következő okokból nem oldható meg a Kadi, OMPI és Interporc ügyek alapján.

88.

Először is, a „Kadi I” ítéletben, ( 84 ) amely az ENSZ BT‑nek a terrorizmus elleni küzdelemmel összefüggő határozatait végrehajtó uniós korlátozó intézkedések bírósági felülvizsgálatára vonatkozott, a Bíróság egyebek mellett kimondta, hogy mivel a Tanács nem tájékoztatta Y. A. Kadit a jegyzékbe vételének indokairól, a jegyzékbe vétel alapjául szolgáló bizonyítékokról, illetve nem biztosította számára a meghallgatáshoz való jogot, a védelemhez és a hatékony bírósági felülvizsgálathoz való alapvető joga sérült és a tulajdonhoz való alapvető jogát nem igazolhatóan korlátozták. ( 85 ) A Bíróság ezért megsemmisítette a szóban forgó intézkedéseket az Y. A. Kadit érintő részükben, azonban az ilyen intézkedések joghatásait egy legfeljebb három hónapos időszakra fenntartotta, hogy a Tanács orvosolni tudja a megállapított jogsértéseket. ( 86 )

89.

E jogsértések orvoslása érdekében a Bizottság közölte Y. A. Kadival az ENSZ BT által előírt korlátozó intézkedések jegyzékébe való felvételének összefoglalt indokait, és biztosította számára a lehetőséget, hogy megjegyzést fűzzön ezekhez az indokokhoz, amelyet követően a Bizottság úgy vélte, hogy Y. A. Kadi jegyzékbe vétele indokolt volt, és ezzel fenntartotta a nevét a korlátozó intézkedéseket tartalmazó jegyzékben az indokkal, hogy az Al Kaida hálózattal összeköttetésben áll. ( 87 ) Más szavakkal, Y. A. Kadit nem távolították el a jegyzékből, mint az NITC‑et.

90.

Ezt követően Y. A. Kadi kifogásolta a jegyzékben tartását fenntartó korlátozó intézkedéseket, amelyeket a Törvényszék megsemmisített. ( 88 ) Miután az intézkedések Törvényszék előtti sikeres megtámadását követően a Bizottság, a Tanács és az Egyesült Királyság a „Kadi II” ügyben ( 89 ) fellebbezett a Bírósághoz, a Bíróság a fellebbezést elutasítva ismételten foglalkozott az ENSZ által végrehajtott uniós korlátozó intézkedések bírósági felülvizsgálatával kapcsolatos kérdésekkel és azzal, hogy Y. A. Kadi alapvető jogainak tiszteletben tartásához szükség volt‑e a hivatkozott információk és bizonyítékok közlésére, mivel a Bizottság a jegyzékben tartásról az ENSZ BT által adott indokolás narratív beszámolója alapján döntött. ( 90 ) A Bíróság megállapította, hogy az indokok egyikére tekintettel, annak ellenére, hogy az 1992‑ben történt tényállási elemek elegendőek lehettek volna Y. A. Kadi 2002‑es eredeti jegyzékbe vételének igazolásához, ugyanezek a tények, amelyeket más módon nem támasztottak alá, nem igazolhatták a 2008 utáni jegyzékben tartást, tekintettel arra, hogy a két intézkedés időben milyen messze volt egymástól. ( 91 )

91.

Következésképpen, mivel a „Kadi I” ügyben a jegyzékbe vételről szóló határozat egyáltalán nem tartalmazott indokolást, a „Kadi II” ügy az érintett uniós intézmény által Y. A. Kadi jegyzékben tartásának alátámasztása érdekében hivatkozott indokok és bizonyítékok a Bíróság által első alkalommal történő vizsgálatáról szólt. Ezért véleményem szerint a Bíróság a „Kadi II” ítéletben nem egy olyan ismételt jegyzékbe vételről szóló, a Tanács által olyan indokok és tényállási elemek alapján hozott határozat jogszerűségének értékelésével foglalkozott, amelyről az Unió bíróságai egy korábbi megsemmisítés iránti keresetben már határozatot hoztak.

92.

Másodszor, az „OMPI II” ítéletről ( 92 ) a Bíróság nem hozott ítéletet fellebbezés alapján, és az rá nem kötelező érvényű.

93.

Mindamellett az említett ügyben a jegyzékbe vett szervezet megsemmisítés iránti keresetet indított a Tanács ismételt jegyzékbe vételre vonatkozó határozatával szemben az Unió által a terrorizmus elleni küzdelemre tekintettel hozott autonóm korlátozó intézkedésekkel összefüggésben. Első jogalapjukkal a felperesek azt állították, hogy az ismételt jegyzékbe vétel megsértette az EUMSZ 266. cikket és a korábbi ítéletet, ( 93 ) amellyel az Elsőfokú Bíróság az indokolás hiánya miatt (formai hibák) és a védelemhez való jog megsértése miatt (eljárási hibák) megsemmisítette a jegyzékbe vételről szóló eredeti határozatot. ( 94 ) A felperes egyebek mellett azzal érvelt, hogy az ismételt jegyzékbe vételről szóló határozat ugyanazon a nemzeti határozaton és ugyanazokon a bizonyítékokon alapszik, mint amelyek a korábbi határozat alapjául szolgáltak, valamint hogy a Tanácsnak nem volt joga ilyen módon „újrahasználni” vagy „újrahasznosítani” ezeket a bizonyítékokat az ismételt jegyzékbe vételről szóló határozat megalapozásához a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvére tekintettel. ( 95 )

94.

A Törvényszék ezt a jogalapot elutasította, kimondva a következőt: „E tekintetben elegendő arra rámutatni, hogy a jogi aktus formai és eljárásjogi hibák miatti megsemmisítése semmiképpen nem sérti az e jogi aktust kibocsátó intézmény arra vonatkozó jogát, hogy a megsemmisített jogi aktuséval megegyező ténybeli és jogi alapon új aktust fogadjon el, amennyiben ezúttal betartja azokat a formai vagy eljárásjogi szabályokat, amelyek megsértését szankcionálták, és az érdekeltek jogos bizalmát megfelelően tiszteletben tartja.” ( 96 ) Az Elsőfokú Bíróság azt is kimondta, hogy amennyiben bizonyítást nyerne is, hogy az ismételt jegyzékbe vételről szóló határozat ugyanazon nemzeti határozaton és ugyanazon bizonyítékokon alapul, mint a korábbi határozat, nem lenne kihatása e határozat jogszerűségére, valamint hogy a felperesek bizalmát a jelen esetben megfelelően tiszteletben tartották. ( 97 )

95.

Az „OMPI II” ítélet tehát egy olyan helyzetre korlátozódott, amelyben a jegyzékbe vételről szóló eredeti határozatot formai és eljárási hibák miatt semmisítették meg. A jelen fellebbezésben szóban forgó első jegyzékbe vételre vonatkozóan, amelyet érdemi okok miatt semmisítettek meg, nem ez a helyzet. ( 98 ) Emellett, mivel az eredeti jegyzékbe vétel nem tartalmazott indokolást, az „OMPI II” ítélet egy olyan helyzetre vonatkozott, amelyben az Elsőfokú Bíróság az ismételt jegyzékbe vételről szóló határozatban előterjesztett indokokat és bizonyítékokat első alkalommal értékelte.

96.

Harmadszor, az Interporc ítélet ( 99 ) az uniós intézmények, és különösen a Bizottság dokumentumaihoz az akkori magatartási kódexe ( 100 ) alapján való hozzáférésről szólt. A peres eljárás hátterében az áll, hogy a felperes hozzáférést kért bizonyos olyan dokumentumokhoz, amelyek alapján a nemzeti hatóságok meghozták azon határozatukat, hogy tőle jövedéki adót hajtanak be. ( 101 ) Miután a felperes eredeti kérelmét elutasították, a Bizottság főtitkára határozatot fogadott el, amelyben a közérdek védelmére vonatkozó kivételre hivatkozva (bírósági eljárás) utasította el a megerősítő kérelmét, ( 102 ) amely határozatot az Elsőfokú Bíróság megsemmisítette, mivel az indokolás nem volt megfelelő. ( 103 )

97.

Az említett ítéletnek az EUMSZ 266. cikk szerinti végrehajtása során a főtitkár új határozatot fogadott el, ismét elutasítva a megerősítő kérelmet, azonban más indokkal, egy új indokra (az úgynevezett szerzőségi szabály), ( 104 ) valamint a közérdek védelmére (bírósági eljárás) hivatkozva. ( 105 ) A felperes megsemmisítés iránti keresetet indított az új határozattal szemben, azt állítva egyebek mellett, hogy a határozatot nem lehetett olyan indokra alapozni, amelyet az eredeti határozatban nem vizsgáltak. ( 106 )

98.

Az Interporc ügyben a jelen Bírósághoz benyújtott fellebbezés során ezt az érvet elutasították. A Bíróság, miután figyelembe vette az EUMSZ 266. cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlatot, megállapította, hogy mivel az első ítéletből az következik, hogy az eredeti határozat soha nem létezett és hogy a főtitkárnak az EUMSZ 266. cikk alapján újabb határozatot kellett hoznia, az Elsőfokú Bíróság helyesen döntött úgy, hogy a főtitkárnak jogában állt a hozzáférési kérelem teljes körű felülvizsgálata és így a későbbi határozatban hivatkozhatott olyan indokokra, amelyek nem szerepeltek az eredeti határozat indokolása között, vagyis a szerzőségi szabályra. ( 107 ) A Bíróság továbbá kimondta, hogy valamely teljes körű felülvizsgálat lehetősége azt is jelentette, hogy a főtitkárnak a későbbi határozatban nem kellett megismételnie minden elutasítási okot ahhoz, hogy olyan határozatot fogadjon el, amely a megsemmisítésről szóló ítéletet helyesen hajtja végre, hanem egyszerűen a határozatot azokra az indokokra kellett alapoznia, amelyeket ő, mérlegelési jogkörét gyakorolva, az ügyben alkalmazandónak ítélt. ( 108 )

99.

Következésképpen, habár lehetne azzal érvelni, hogy az Interporc ítélet alátámasztja azt, hogy a Tanács mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy az NITC ismételt jegyzékbe vételének megalapozásához új jogalapot (jelen esetben a logisztikai támogatást) terjesszen elő, én azon a véleményen vagyok, hogy három nyomós okból különbözik az említett ügy a jelen fellebbezéstől.

100.

Először is az Interporc ítélet eltérő kontextusban, az uniós intézmények dokumentumaihoz való hozzáférés kontextusában (és annak is korai fázisában) született, amelyben az uniós jogi háttér és az uniós célkitűzések különböznek a közös kül‑ és biztonságpolitika (a továbbiakban: KKBP) jogi hátterétől és célkitűzéseitől, amelyben az uniós korlátozó intézkedések elhelyezkednek. Ezen felül a felperes jogi helyzetére gyakorolt közvetlen következmények véleményem szerint súlyosabbak, ha a vele szembeni korlátozó intézkedések elrendeléséről van szó. Amint a Bíróság azt elismerte, a pénzeszközök befagyasztása jelentős negatív hatással van az érintett fél jogaira és szabadságaira. ( 109 )

101.

Másodszor, az Interporc ügyben a Bíróság elé terjesztett jogi érvek különböznek a jelen fellebbezésben szereplőktől, és egyebek mellett az Interporc ügyben nem hivatkoztak a hatékony jogorvoslathoz való jog állítólagos megsértésére. ( 110 ) Véleményem szerint ez egyáltalán nem meglepő, figyelembe véve, hogy a Bíróság az Interporc ítéletet 2003. március 6‑án hozta, közel 7 évvel azelőtt, hogy a Charta (a Lisszaboni Szerződés 2009. december 1‑jei hatálybalépésével) kötelező erejűvé vált, vagyis egy olyan időpontban, amikor a Bíróság Chartára vonatkozóan még nem teljesen alakította ki ítélkezési gyakorlatát. Mindemellett hangsúlyoznám, hogy a Bíróság Interporc ítélete és néhány kapcsolódó ügy önmagában is kritikát váltott ki az uniós bíróságok előtti végeláthatatlan pereskedés lehetősége miatt, amely abból ered, hogy az ítélkezési gyakorlat alapján az uniós intézmények egyszerre egy kivételi indokra hivatkozhatnak, miközben az uniós bíróságok az EUMSZ 263. cikk alapján nem adhatnak ki olyan végzést az érintett intézmények számára, amely a kért dokumentum bemutatására kötelezné őket. ( 111 )

102.

Harmadszor, az Interporc ítélet nem egy olyan helyzettel foglalkozott, amelyben valamely intézmény egy teljesen új határozatot fogadott el olyan tényállási elemeken alapuló indokkal, amelyeket egy korábbi megsemmisítés iránti ítéletben kifejezetten elutasítottak.

103.

Ezen az alapon én nem vagyok meggyőződve arról, hogy a Kadi, az Ompi vagy az Interporc ítéletre egyértelműen hivatkozni lehetne a Tanács ismételt jegyzékbe vételre vonatkozó határozata szempontjából a jelen fellebbezés során.

104.

A Charta 47. cikkének első bekezdése szerint mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az említett cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz. A Charta 47. cikkének második bekezdése további jogorvoslati jogokat határoz meg, ideértve azt is, hogy mindenkinek joga van a tisztességes eljáráshoz.

105.

Először is emlékeztetek arra, hogy a Charta 51. cikkének (1) bekezdése alapján a Tanácsot kötik a Charta rendelkezései. A Charta 52. cikkének (3) bekezdése értelmében a Charta 47. cikke szerinti hatékony jogorvoslathoz való jog és tisztességes eljáráshoz való jog tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésében és 13. cikkében szerepelnek. ( 112 ) Ezt nem csak az EJEB szövege határozza meg, hanem az EJEB ítélkezési gyakorlata is, amelynek fényében értelmezni kell a Charta 47. cikkét. ( 113 )

106.

Ennek megfelelőn a Tanácsot a korlátozó intézkedések elfogadásakor, bármely más uniós intézkedésekhez hasonlóan köti a Charta 47. cikke. Ezenfelül az EJEB‑nek az EJEE 6. cikke (1) bekezdésére és 13. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlat is tájékoztatást nyújt arról, hogy a Tanács mennyiben tartja be a Charta 47. cikkét a korlátozó intézkedések vonatkozásában. Az említett ítélkezési gyakorlat során kialakított elveket a Bíróságnak az EUMSZ 266. cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlatával együtt vizsgálom.

107.

Amint azt már kifejtettem, az EUMSZ 266. cikk szerint az az intézmény, amelynek aktusait a Bíróság az EUMSZ 264. cikk alapján semmisnek nyilvánította, köteles megtenni a Bíróság ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket. Ezek az intézkedések nem a jogi aktusnak az uniós jogrendből való kivonására irányulnak, mivel ez már a bíróság általi megsemmisítéssel bekövetkezik. Hanem mindenekelőtt a kérdéses jogi aktus által kiváltott, a kifogásolt jogellenességből adódó hatások megszüntetésére irányulnak. ( 114 )

108.

Amint a Bíróság kimondta, az érintett intézmény az EUMSZ 266. cikk értelmében a megsemmisítést kimondó ítéletnek való megfelelés és ezen ítélet teljes mértékben való végrehajtása érdekében köteles figyelembe venni nemcsak ezen ítélet rendelkező részét, hanem az ítélet alapjául szolgáló és azt szükségképpen alátámasztó indokokat is, amelyek elengedhetetlenek a rendelkező rész pontos értelmének meghatározásához. ( 115 )

109.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatában az is ennyire egyértelmű, hogy az EUMSZ 266. cikk szerinti kötelezettség teljesítése szempontjából az érintett intézmény mérlegelési jogkörrel rendelkezik a meghozandó szükséges intézkedés megválasztása tekintetében, annak érdekében, hogy a konkrét eset körülményeitől függően a megsemmisítést kimondó ítéletet végrehajtsa. ( 116 ) Ahogy a Bíróság következetesen megállapította, nem az uniós bíróságok feladata, hogy az érintett intézmény helyébe lépve meghozza az ítéleteinek való megfeleléshez szükséges intézkedéseket. ( 117 ) Ennek megfelelően az EUMSZ 266. cikket úgy is értelmezik, mint amely alapján az uniós bíróságok nem hozhatnak végzést és nem adhatnak ki utasítást az érintett intézménynek, hogy orvosolja a megsemmisítést kimondó ítéletben meghatározott jogellenességet. ( 118 )

110.

Ennek ellenére véleményem szerint a Bíróságnak az EUMSZ 266. cikk szerinti ítélkezési gyakorlata alapján az egy dolog, hogy az érintett intézmény mérlegelési jogkört kap annak megválasztására, hogy a megsemmisítést kimondó ítéletben meghatározott jogellenességeket hogyan orvosolja. Azonban egy egészen másik dolog e hatáskör oly módon való alkalmazása, amely révén a Charta 47. cikke tartalmát tekintve kiüresedik.

111.

A Törvényszék az „NITC II” ítéletben az EJEB Hornsby kontra Görögország ítéletére ( 119 ) hivatkozva úgy vélte, hogy a korlátozó intézkedések terén a hatékony jogorvoslathoz való jog „látszólagos” lenne, ha az uniós jogrend lehetővé tenné, hogy az uniós bíróságok valamely ítélete valamely fél számára hátrányos módon ne érvényesüljön, és így a Törvényszék ítéletének végrehajtását a Charta 47. cikke szerinti hatékony jogorvoslathoz való jog szempontjából az „eljárás” szerves részének kell tekinteni. ( 120 ) Valójában a Hornsby kontra Görögország ítéletben az EJEB megállapította, hogy az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése megtestesíti a „bírósághoz való jogot”, amelynek egyik vonatkozása a bírósághoz fordulás joga, és hogy elképzelhetetlen lenne, hogy az említett cikknek részletesen le kellene írnia a perbeli feleknek biztosított eljárási garanciákat – a tisztességes, nyilvános és gyors eljárásokat – a bírósági határozatok végrehajtásának védelme nélkül. ( 121 )

112.

Az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésében biztosított, bíróság előtti tisztességes tárgyaláshoz való jog hatályát illetően az EJEB kimondta, hogy ezt a jogot „az [EJEE] preambulumának fényében kell értelmezni, amely kimondja, hogy egyebek mellett a jog uralma a szerződő államok közös öröksége. A jog uralmának egyik alapvető vonatkozása a jogbiztonság elve, amely megköveteli egyebek mellett azt, hogy ha a bíróságok végleg eldöntöttek egy kérdést, a döntésük ne legyen megkérdőjelezhető” ( 122 ). Az EJEB továbbá a következőt mondta ki: „A jogbiztonság előfeltétele a jogerő elvének, vagyis az ítéletek véglegessége tiszteletben tartása elvének. Ez az elv azt mondja ki, hogy egyik fél sem kérheti valamely jogerős ítélet felülvizsgálatát csak azért, hogy az ügyet újratárgyalják és újból eldöntsék.” ( 123 )

113.

Tekintettel a jogerő elvére, az EJEB hangsúlyozta, hogy „a jogerőnek az ítéletekre gyakorolt joghatásának a személyi és tárgyi hatályt illetően minden jogrendszerben vannak korlátjai” ( 124 ),és hogy „az állam feladata, hogy a jogrendszert úgy építse fel, hogy az egymással összefüggő eljárásokat megjelölje, és szükség esetén egyesítse őket, vagy pedig megtiltsa, hogy ugyanazon ügyben új eljárást lehessen indítani, annak érdekében, hogy a jogerős ítéleteket párhuzamos eljárásokban fellebbezésnek álcázva megkerüljék” ( 125 ).

114.

Következésképpen az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatában az EJEB olyan kérdésekkel foglalkozott, amelyekben valamely későbbi ítélet hatályon kívül helyezett egy már jogerős ítéletet, és egy keretet alkotott a jogbiztonság és a jogerő (az ítéletek véglegessége) alkalmazását illetően, amelyben az egyes összetevő elemeket felerősítette.

115.

Például a Kehaya és társai kontra Bulgária ítéletben ( 126 ) azt a kérdést, hogy ugyanazon földterület az állam vagy a felperesek tulajdonában állt‑e, egy későbbi eljárásban újra megvizsgálták és más döntés született. ( 127 ) Az EJEB úgy vélte, hogy ha „az állam kap egy »második esélyt«, hogy egy, peres eljárásban jogerős ítéletekkel már eldöntött kérdést újra elbíráljon”, ez „kiegyensúlyozatlan helyzet, és jogi bizonytalanságot szül” ( 128 ). Ezért megállapította, hogy a felpereseknek az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése szerinti jogai sérültek amiatt, hogy a későbbi ítélet „egy teljes bírósági eljárást, amely jogerős bírói döntéssel zárult, […] sőt, már végrehajtották, hatályon kívül helyezett” ( 129 ). Azzal, hogy az első eljárásban hozott jogerős döntést joghatásától megfosztották, az állami hatóságok megsértették az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése szerinti jogbiztonság elvét. ( 130 )

116.

Ezenfelül az Esertas kontra Litvánia ítélet ( 131 ) egy olyan helyzet szerepelt, amelyben az igények nem voltak azonosak, azonban pontosan ugyanarra a jogviszonyra vonatkoztak, ugyanazon, a jogvita eldöntése szempontjából döntő fontosságú körülmények között, azonban az igényekre vonatkozó határidő eltért. ( 132 ) Az EJEB kimondta, hogy „egy olyan helyzet, ahol a tényállást már valamely jogerős határozat az egyik ügyben már eldöntötte, majd a bíróságok egy ugyanazon felek közötti új ügyben felülbírálják, hasonlatos ahhoz, amikor az eljárás újraindítását követően valamely kötelező és végrehajtható határozatot teljes egészében hatályon kívül helyeznek” ( 133 ). Következésképpen megállapította, hogy egy ilyen helyzet szintén a jogbiztonság elvének megsértésének minősül az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésével ellentétesen. ( 134 )

117.

Az EJEE 13. cikkében foglalt hatékony jogorvoslathoz való jogot illetően az EJEB az ítélkezési gyakorlatában hangsúlyozta, hogy annak ellenére, hogy az említett rendelkezés hatálya a felperes EJEE szerinti panaszának jellegétől függően változó lehet, „a 13. cikk által előírt jogorvoslatnak »hatékonynak« kell lennie a gyakorlatban és jogilag is, különösen abban az értelemben, hogy gyakorlását nem akadályozhatják indokolatlanul az állami hatóságok intézkedései vagy mulasztásai” ( 135 ) vagy „abban az értelemben, hogy az állítólagos jogsértést vagy annak folytatását vagy meg kell előzni, vagy a már bekövetkezett jogsértés esetére megfelelő jogorvoslatot kell biztosítani” ( 136 ). Mindezek alapján az EJEB arra a következtetésre jutott, hogy „függetlenül attól, hogy a végrehajtandó végleges határozat bírósági ítélet vagy közigazgatási hatóság határozatának formáját ölti‑e, a nemzeti jog és az [EJEE] is azt írja elő, hogy végre kell hajtani.” ( 137 ) E következtetéssel az EJEB elhatárolta ezt az ügyet a fent említett Hornsby kontra Görögország ügytől és az azzal kapcsolatos ítélkezési gyakorlattól, amelyben ezt a tételt az EJEE 6. cikkének (1) bekezdéséből eredő úgynevezett „bírósághoz való jogból” vezette le. ( 138 )

118.

Ezen az alapon megállapítom, hogy a tisztességes eljáráshoz való jognak az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése alkalmazásában történő értelmezése során az EJEB figyelembe veszi annak szükségességét, hogy biztosítani kell a jogbiztonságot az olyan későbbi ítélet kizárásával, amely révén az állami hatóság „második lehetőséget” kap arra, hogy lényegében az első ítéletben felvetett kérdésekkel egyező kérdéseket tárgyaljon, még az olyan helyzetekben is, ahol a jogerőnek nincs szigorú szerepe. Ezenfelül, a jogorvoslat gyakorlati és jogi hatékonyságát illetően az EJEB az EJEE 13. cikkének értelmezése során hangsúlyozza az ítélet végrehajtásának biztosítását és azt, hogy az ilyen ítéletet érdemben kell meghozni, végrehajtani, és megfelelő jogorvoslatot kell biztosítani a felperes számára. Úgy vélem, hogy ezek a kérdések tájékoztatnak a Charta 47. cikke szerinti hatékony jogorvoslathoz való jog értelmezéséről és a jelen fellebbezésben szereplő ismételt jegyzékbe vételről szóló határozat alkalmazásáról.

119.

Ezért azon a véleményen vagyok, hogy az EJEB‑nek az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésére és 13. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlata fényében a Charta 47. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az korlátozza az uniós intézmények EUMSZ 266. cikk szerinti, arra irányuló mérlegelési jogkörét, hogy intézkedést fogadjanak el az uniós bíróságok ítéletében feltárt jogsértések orvoslására, ha úgy tekinthető, hogy azzal az említett intézmény egy „második lehetőséget” kap arra hogy ismételten megvizsgáljon olyan jogi kérdéseket, amelyeket az uniós bíróságok a korábbi ítéletben már eldöntöttek, és ezzel megfosztják a peres feleket attól, hogy az említett ítéletre vonatkozóan hatékony jogorvoslattal élhessenek. ( 139 ) Hangsúlyozom, hogy a Charta 47. cikke szerinti jogorvoslatoknak a gyakorlatban és jogilag is hatékonynak kell lennie.

120.

A Tanács állításával ellentétben ez a megközelítés nem azt a célt szolgálja, hogy a Bíróság EUMSZ 266. cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlatát a korlátozó intézkedések terén korlátozza. Inkább azt biztosítja, általánosabb jelleggel, hogy az EUMSZ 266. cikk által létrehozott jogorvoslati rendszer teljes mértékben megfeleljen a Charta 47. cikkének.

121.

Ezenfelül ezt a megközelítést nem csorbítja az, hogy az Unió szerződésen kívüli felelősségére vonatkozóan kártérítési kereset indítható. ( 140 ) Tisztában vagyok azzal, hogy kártérítési kereset főszabály szerint annak érdekében indítható, hogy a Tanácsnak a korlátozó intézkedések terén hozott ismételt jegyzékbe vétellel kapcsolatos jogellenes aktusai és magatartása következtében valamely fél által elszenvedett kárt megtérítse. ( 141 ) Ugyanakkor a kártérítési kereset véleményem szerint nem alkalmas arra, hogy jogorvoslatot nyújtson a jelen fellebbezés körülményei között a hatékony jogorvoslathoz való jog megsértését illetően, amennyiben az EUMSZ 266. cikkel összeegyeztethetőnek tekintjük a Tanács arra irányuló mérlegelési jogkörét, hogy a jogsértés orvoslásához általa szükségesnek vélt intézkedéseket kiválassza. Ilyen körülmények között nem teljesülnének az Unió szerződésen kívüli felelősségének feltételei, vagyis a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető valamely jogszabály kellően súlyos megsértésének követelménye. ( 142 )

122.

Mindemellett véleményem szerint a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot az „NITC II” ítéletben.

123.

Úgy vélem, hogy a pénzügyi támogatásra és a logisztikai támogatásra vonatkozó indok az NITC‑nek a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontja és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontja szerinti, az iráni kormány részére nyújtott támogatásra vonatkozó jegyzékbevételi kritérium alapján történő ismételt jegyzékbe vételéhez hivatkozott külön indoknak minősül.

124.

A 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontjában szereplő „így például” megfogalmazásból („így például anyagi, logisztikai vagy pénzügyi támogatást nyújtanak”) kiderül, hogy az ott felsorolt három támogatástípus nem kimerítő jellegű ( 143 ) és így másfajta támogatás is ide tartozhat. ( 144 ) Tulajdonképpen az uniós bíróságok megállapították, hogy ez a kritérium minden olyan támogatásra utal, amely az atomfegyverek elterjedésével való minden tényleges közvetlen vagy közvetett kapcsolattól függetlenül minőségi vagy mennyiségi jelentőségénél fogva elősegítheti az ilyen elterjedést úgy, hogy az iráni kormánynak erőforrásokat vagy többek között anyagi, pénzügyi vagy logisztikai segítséget nyújt, amely révén az előbbi az atomfegyverek elterjedésével kapcsolatos célokat követhet. ( 145 )

125.

Ezen az alapon azon a véleményen vagyok, hogy az NITC hatékony jogorvoslathoz való jogát ebben az ügyben nem sértették meg, mivel egyrészt az „NITC I” ítélet ténylegesen végrehajtásra került, másrészt a logisztikai támogatásról a Törvényszék az említett ítéletben még nem hozott döntést. Következésképpen a Bíróság elé terjesztett iratanyagból nem tűnik úgy, hogy a Tanács egy olyan kérdés ismételt elbírálását biztosította volna, amelyről az „NITC I” ítéletben már határoztak.

126.

Ezenfelül, habár a Törvényszék által tett, a fenti 54. pontban megismételt megállapítás a Tanács azon hatáskörének terjedelméről, hogy a keresetet átdolgozza egy olyan keresetté, amely a logisztikai támogatásra vonatkozik, esetleg ellentétes lehet a pereskedés „második lehetőségére” vonatkozó EJEB ítélkezési gyakorlattal (lásd a fenti 112–116. pontot), nem terjesztettek elő részletes beadványokat ezen ítélkezési gyakorlatnak a jelen fellebbezési eljárás körülményeire való alkalmazására vonatkozóan.

127.

Megjegyzem továbbá, hogy a jelen fellebbezési eljárásban a Bíróság elé terjesztett iratanyag nem támasztotta alá azt az állítást, miszerint a Tanács úgynevezett „raktározást” végez, és így visszatart jogi és ténybeli érveket az első jegyzékbe vétel idején, azzal a céllal, hogy az NITC ismételt jegyzékbe vételekor használja fel.

128.

Ennek megfelelően arra a következtetésre jutok, hogy habár a jelen fellebbezési eljárás nem oldható meg a Kadi, OMPI és Interporc ügyekre való hivatkozással, valamint hogy a Tanács által hozott korlátozó intézkedéseket korlátozza a Charta 47. cikke szerinti hatékony jogorvoslathoz való jog, ideértve az EJEB‑nek az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésére és 13. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlata is, úgy vélem, hogy jelen fellebbezési eljárás körülményei között az ismételt jegyzékbe vételről szóló határozat nem sértette az NITC‑nek a Charta 47. cikke szerinti hatékony jogorvoslathoz való jogát.

129.

A fenti megfontolások fényében azt javaslom a Bíróságnak, hogy utasítsa el az NITC első fellebbezési jogalapját.