1.

A jelen ügy a Bíróság előtt folyamatban lévő másik két eljárással ( 2 ) összefüggésben vizsgálandó, és az utóbbi eljárásokhoz hasonlóan alkalmat ad a Bíróság számára, hogy pontosítsa az uniós jogi támogatási tilalom alkalmazási körét.

2.

Az Asociación Nacional de Grandes Empresas de Distribución (üzletláncok országos szövetsége; a továbbiakban: ANGED) a keresetében ugyanis kifogásolja az asztúriai nagy kereskedelmi létesítményekre kivetett különadót (a továbbiakban: IGEC).

3.

Ebben az adóban a Bizottság és az ANGED a letelepedés szabadságának korlátozását és tiltott támogatást lát különösen a kisméretű kereskedelmi létesítmények vonatkozásában, mivel ezeket nem érinti az adó. Azonban a bizonyos nagy kereskedelmi létesítmények (pl. építőanyag‑forgalmazók) törvényben előírt mentességét is kérdésesnek tekintik az uniós jog szempontjából.

4.

Az ügy uniós jogi hátterét az EUMSZ 54. cikkel összefüggésben értelmezett EUMSZ 49. cikk, valamint az EUMSZ 107. és azt követő cikkei képezik.

5.

Az alapeljárás tárgyát képező, a nagy kereskedelmi létesítményekre kivetett adót (a továbbiakban: IGEC) a Ley del Principado de Asturias 15/2002, de 27 de diciembre, de medidas presupuestarias, administrativas y fiscales (az Asztúriai Hercegség 2002. december 27‑i 15/2002. sz. törvénye a költségvetési, közigazgatási és adóintézkedésekről, a továbbiakban: 15/2002. sz. törvény) 2003. január 1‑jén vezette be.

6.

2015. január 1‑jétől az ezen adóra vonatkozó rendelkezéseket a Texto refundido de las disposiciones legales del Principado de Asturias en materia de tributos propios, aprobado por Decreto Legislativo 1/2014, de 23 de julio (az Asztúriai Hercegség saját adókról hozott jogszabályainak egységes szerkezetbe foglalt szövege, jóváhagyta a 2014. július 23‑i 1/2014. sz. törvényerejű rendelet, a továbbiakban: TRPATP) 19–36. cikke tartalmazza.

7.

A 15/2002. sz. törvény preambuluma szerint az IGEC adórendszeren kívüli intézkedés, hiszen célja nem kizárólag bevételek elérése, hanem – és főleg – az, hogy a nagy kereskedelmi létesítményekre hárítsa a tevékenységük által a területre, a környezetre és a városi kereskedelem szerkezetére gyakorolt negatív hatásokat.

8.

A 15/2002. sz. törvény 21. cikkének (1) bekezdése (a TRPATP 19. cikkének (2) bekezdéséhez hasonlóan) úgy rendelkezik, hogy az IGEC „bizonyos kereskedelmi létesítmények nagy alapterületből adódó kivételes gazdasági kapacitására kivetett adó, mivel ez a körülmény döntő mértékben járul hozzá az ágazatban betöltött domináns szerepükhöz, és negatív külső hatásokat gyakorolhat a területre és a környezetre, melyek költségeit e létesítmények nem viselik”.

9.

A 15/2002. sz. törvény 21. cikkének (2) bekezdése (a TRPATP 20. cikke) úgy rendelkezik, hogy az ezen adóból befolyt összegeket „a kereskedelmi ágazat fejlesztését célzó programok kidolgozására és megvalósítására”, valamint „a környezetet és az infrastruktúrát javító intézkedések bevezetésére” kell fordítani.

10.

A 15/2002. sz. törvény 21. cikkében (a TRPATP 21. cikke) foglalt rendelkezések értelmében adóköteles tevékenység a nagy alapterületű létesítmények kereskedelmi célra való használata, tekintettel azoknak az Asztúriai Hercegség területére, környezetére és városi kereskedelmének szerkezetére gyakorolt hatásaira. Az adó alá tartoznak – a Ley del Principado de Asturias 6/2004, de 28 de diciembre, de acompañamiento a los Presupuestos Generales para 2005 (az Asztúriai Hercegség 2004. december 28‑i 6/2004. sz. törvénye – a 2005. évi általános költségvetést kísérő törvény) általi módosítást követően – azon önálló vagy kollektív kereskedelmi létesítmények, amelyek hasznos kiállítási és eladótere 4000 m2 vagy azt meghaladó méretű.

11.

Adófizetésre kötelezettek a nagy önálló vagy kollektív kereskedelmi létesítmények tulajdonosai. E tekintetben tulajdonosnak kell tekinteni azon üzlethelyiségek tulajdonosait, amelyek a nagy kereskedelmi létesítményt alkotják, amely utóbbi ezen üzlethelyiségeket vagy közvetlenül kereskedelmi tevékenység végzésére használja, vagy harmadik személyek részére ilyen tevékenység végzésére átengedi.

12.

Adóalapot képez a nagy kereskedelmi létesítmény parkolásra szánt területe, azzal, hogy minden esetben minimum parkolásra szánt területnek kell tekinteni a hasznos kiállítási és eladóterület 50%‑ának megfelelő területet. A parkoló területét a minimum mentesülő területre tekintettel minden esetben 1999 m2‑rel csökkenteni kell.

13.

Az adóalapra két együtthatót kell alkalmazni: a nagy kereskedelmi létesítmény vonzáskörzetében elő lakosok számától függő együtthatót és a nagy kereskedelmi létesítmény teljes területétől függő együtthatót. Utóbbi esetben az együttható az alapterület nagyságával nő. Az IGEC fizetendő összegére adott esetben egy kedvezményt alkalmaznak, ha a városi övezeten kívül található nagy kereskedelmi létesítmények legalább két különféle tömegközlekedési eszközzel megközelíthetők, vagy ha a nagy kereskedelmi létesítmények megfelelőnek ítélt környezetvédelmi projekteket hajtanak végre.

14.

A 15/2002. sz. törvény 21. cikke (4) bekezdésének (a TRPATP 22. cikke) módosított szövege szerint nem adókötelesek azok az önálló nagy kereskedelmi létesítmények, amelyek kizárólag a következő tevékenységek valamelyikével foglalkoznak: kertészeti termékek, járművek, építőanyagok, gépek és ipari alapanyagok forgalmazása, amennyiben azok hasznos kiállítási és eladótere nem haladja meg a 10000 m2‑t.

15.

2003. október 8‑án az ANGED – üzletláncok országos szövetsége – egy végeredményben az IGEC‑et vitató közigazgatási keresetet nyújtott be a Tribunal Superior de Justicia de Asturias (asztúriai felsőbíróság, Spanyolország) közigazgatási kollégiumához konkrétan az Asztúriai Hercegség pénzügyminisztériumának 2003. július 3‑i határozata ellen, amely jóváhagyta az IGEC alá történő bejelentkezéshez, a változások bejelentéséhez és a kilépéshez használt nyilatkozat mintáját.

16.

2014. július 31‑én a Tribunal Superior de Justicia de Asturias (asztúriai felsőbíróság) közigazgatási kollégiumának második tanácsa ítéletet hozott, amely elutasította az ANGED által benyújtott közigazgatási keresetet.

17.

2014. november 4‑én az ANGED ezen ítélet ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, azon jogalapra alapozva, hogy a 15/2002. sz. törvény 21. cikke sérti az EUMSZ 49. cikkében elismert letelepedési szabadságot.

18.

2013 februárjában és májusában az ANGED panaszt tett a Bizottságnál a Spanyol Királyság ellen, mivel véleménye szerint a nagy kereskedelmi létesítményekre kivetett adó hat autonóm közösségben érvényes szabályozása sérti az uniós jogot.

19.

A Bizottság a Spanyol Királyság részére küldött, 2014. november 28‑án kelt levelében arról tájékoztatott, hogy a Bizottságban felmerült, hogy a kisméretű kiskereskedelmi létesítményeknek az adó hatálya alóli kivétele és a meghatározott szaküzletek részére nyújtott mentességek jogellenes állami támogatásnak tekintendők. Úgy tűnt, hogy ezek meghatározott vállalkozások számára szelektív előnyt nyújtanak, mivel kivételt képeznek az általános adóztatás hatálya alól.

20.

A Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) úgy határozott, hogy előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményez.

21.

A Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

22.

Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban a Bíróság előtti eljárásban az ANGED, Asztúria és az Európai Bizottság írásban foglalt állást, és részt vett a 2017. július 6‑i tárgyaláson.

23.

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy ellentétes‑e a letelepedés szabadságával az IGEC‑hez hasonló adó. Ezért arról kell dönteni, hogy 1. fennáll‑e a letelepedés szabadságának olyan korlátozása, amely 2. nem igazolt.

24.

A háttérben az IGEC hatásmódja áll. Ez az adóköteles tényállásban a nagy kereskedelmi létesítmények létéhez kapcsolódik. Ezek olyan létesítmények, amelyek névlegesen legalább 4000 m2 eladóterülettel rendelkeznek. Az adóalapot itt azonban a nagy kereskedelmi létesítmény parkolásra szánt területe képezi, azzal, hogy minden esetben minimum parkolásra szánt területnek kell tekinteni az eladóterület 50%‑ának megfelelő területet. Végeredményben mind az eladóterületet, mind pedig a parkolóterületet figyelembe veszik. Az eladóterület akkor releváns, ha az kétszer nagyobb, mint a parkolóterület. A kereskedelmi létesítmények számára a parkolóterületből 1999 m2„szabad alapterületet” biztosítanak.

25.

Ezt a parkolóterületet módosítják még különböző együtthatókkal, amelyek közül az egyik az alapterület nagyságával nő. Ez ennyiben az adó bizonyos progresszív hatásához vezet. Végeredményben a nagyobb kereskedelmi létesítményeknek abszolút és relatív szempontból is nagyobb adóterhet kell viselniük, mint az alapterület szerint kisebb kereskedelmi létesítményeknek.

26.

Az EUMSZ 54. cikkel összefüggésben értelmezett EUMSZ 49. cikk alapján a letelepedés szabadsága magában foglalja valamely tagállam állampolgárainak a jogát gazdasági tevékenység önálló vállalkozóként történő megkezdésére és folytatására valamely másik tagállam területén. ( 3 ) A letelepedés szabadságának korlátozása az állandó ítélkezési gyakorlat szerint minden olyan intézkedés, amely e szabadság gyakorlását tiltja, zavarja, vagy kevésbé vonzóvá teszi. ( 4 )

27.

Az adók és az illetékek esetében per se ez az eset áll fenn. Ezért álláspontom szerint ( 5 ) az alapvető szabadságok ilyen terhek alapján történő vizsgálata során az a lényeges, hogy a határokon átnyúló tényállást hátrányosan kezelik‑e a tagállami tényállással szemben. ( 6 )

28.

Külföldi vállalkozások nyílt hátrányos megkülönböztetése a jelen ügyben nem felismerhető. Ellenkezőleg, a „nagy kereskedelmi létesítmények” valamennyi tulajdonosa ezen adó alá tartozik azzal a parkolóterülettel, amely meghaladja az 1999 m2‑t kitevő „szabad alapterületet”. Mint a Bíróság ( 7 ) már megállapította, az a tény, hogy a külföldi beruházók a nagyobb kereskedelmi létesítmények létrehozását részesítik előnyben az új területre való sikeres bejutáshoz szükséges méretgazdaságosságból eredő haszon elérése érdekében, inkább az új piacra való belépéshez kapcsolódik, mint a gazdasági szereplők „állampolgárságához”. ( 8 )

29.

Tilos azonban a hátrányos megkülönböztetés valamennyi leplezett formája is, amelyek más megkülönbözető ismérvek alkalmazásával valójában ugyanahhoz az eredményhez vezetnek ( 9 ) (úgynevezett leplezett, illetve közvetett hátrányos megkülönböztetés).

30.

A Hervis Sport ítéletben a Bíróság megállapította, hogy az adónak a vállalkozás árbevételétől függő megállapításakor adott esetben ténylegesen a más tagállamban székhellyel rendelkező vállalkozások hátrányos megkülönböztetésére kerülhet sor. ( 10 ) A konkrét ügyben kiskereskedelmi vállalatok olyan különadójáról volt szó, amelynek mértéke erősen progresszíven függött az árbevételtől. Vállalatcsoporthoz tartozó vállalkozások esetén továbbá az összevont árbevételt tekintették a valamely adósávba történő besorolás alapjának a konkrét vállalkozások forgalma helyett. A Bíróság megállapította, hogy közvetett hátrányos megkülönböztetés állhat fenn, ha a legtöbb vállalkozás, amely a nagy árbevétel alapján erősen progresszív adót fizet, valamely más tagállami kapcsolódással rendelkező vállalatcsoport részét képezi. ( 11 )

31.

Ehhez azonban a jelen ügy nem hasonlítható. Az IGEC nem erősen progresszív, és nem adtak össze vállalatcsoportokhoz tartozó eredményeket sem. Ellenkezőleg, az adott helyen lévő mindenkori eladótér nagyságát vették tekintetbe.

32.

Ennek kapcsán nézetem szerint nem lehet elegendő kizárólag a külföldi vállalkozások jelentősebb érintettségére tekintettel lenni – ahogy a Bizottság és az ANGED állítja – azért, hogy igenlő választ adhassunk az alapvető szabadságok keretében történő leplezett hátrányos megkülönböztetésre. ( 12 ) Ez például megtiltaná a tagállamnak a vállalkozások megadóztatásának bevezetését, ha a tagállamban a történelmi fejlődés alapján több mint 50%‑ban külföldi vállalkozások működnek. Kizárólag az, hogy – többé‑kevésbé véletlenül – a valamely adó bevezetése által érintett személyek nagymértékben vagy éppen többségükben más tagállami illetőségűek, ezért önmagában még nem jelenthet leplezett hátrányos megkülönböztetést.

33.

Ezért tisztázni kell a leplezett hátrányos megkülönböztetés pontos feltételeit. Ezzel kapcsolatban felmerül egyrészt a kérdés, hogy a székhelyen alapuló eltérő bánásmód megállapításához milyen erősnek kell lennie az összefüggésnek a kiválasztott megkülönböztető ismérv és a társaság székhelye között. A Bíróság eddig mind az esetek többségében történő egyezést, ( 13 ) mind pedig a külföldiek pusztán jelentősebb érintettségét figyelembe vette, ( 14 ) vagy egyszerűen a hátrányos megkülönböztetés veszélyét említette. ( 15 ) Eddig csak az állapítható meg, hogy nem írható elő olyan szempont, amely 100%‑ban egybeesik a társaság székhelyével. ( 16 )

34.

Másrészt nemcsak az összefüggésnek az ítélkezési gyakorlat által megkövetelt mértéke kétséges, hanem azon kérdés is, hogy ezen összefüggésnek szokásosan ( 17 ) fenn kell‑e állnia, vagy a megkülönböztető ismérv jellegéből kell‑e következnie, amiként erre több ítélet utal, ( 18 ) vagy esetlegesebb tényleges kapcsolaton is alapulhat. ( 19 )

35.

Véleményem szerint az adójogban behatároltabb feltételek szükségesek valamely leplezett hátrányos megkülönböztetés feltételezéséhez. Csupán azon esetekre kell vonatkoznia, amelyek tisztán formálisan tekintve nem minősülnek hátrányos megkülönböztetésnek, de akként hatnak. ( 20 ) Valamely leplezetten hátrányosan megkülönböztető szabályozásnak nézetem szerint ezért jellegénél fogva ( 21 ) vagy messze túlnyomó mértékben különösen külföldi vállalkozásokat kell érintenie, amint alkalmasint a Hervis Sport ügyben ( 22 ) erről volt szó.

36.

Ezt azonban nem lehet feltételezni az olyan, bizonyos méretű eladóterülethez kapcsolás esetén, amelynek határértéke csupán azt eredményezi, hogy a Bizottság egy 2004‑es levele szerint egy másik régióban (ahol egészen más határértékeket alkalmaznak) ( 23 ) (15 figyelembe vehető évből) az egyik évben az érintett kereskedelmi létesítmények körülbelül 61,5%‑át más tagállami vállalkozások üzemeltették (illetve más tagállami illetőségű társasági tagok rendelkeztek velük).

37.

Nem világos továbbá, hogyan határozták meg e vállalkozások ( 24 )„származását”. Különösen az adójogban a vállalkozások származását elsődlegesen azok székhelye szerint valamely illetőség értelmében határozzák meg, és nem például a társasági tagok állampolgársága alapján. Mivel az ANGED üzletláncok országos szövetsége Spanyolországban, annak tagjait spanyol vállalkozásokként is lehetne érteni. A jelen számok akkor sem utalnának másra, ha a társasági tagokra lennénk figyelemmel, amit azonban a nemzeti bíróságnak kell megvizsgálnia. ( 25 ) Amennyire ugyanis kitűnik, a számok nem utalnak arra, hogy a jelen ügyben a spanyol vállalkozásokhoz képest lényegüket tekintve vagy túlnyomórészt a más tagállami vállalkozásokat különböztetik meg hátrányosan.

38.

Amennyiben a fenti megfontolások ellenére mégis feltételezni kellene a leplezett hátrányos megkülönböztetést, úgy meg kellene vizsgálni, hogy ez igazolt‑e. E vizsgálat azonban csak a kisebb méretű kereskedelmi létesítményeknek az adó hatálya alóli kivételére terjed ki. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből ugyanis nem következik, hogy túlnyomóan belföldi vállalkozások profitálnak a bizonyos nagy létesítményeknek az IGEC hatálya alóli kivételéből (a TRPATP 22. cikke – a továbbiakban a jobb megkülönböztethetőség kedvéért: „mentesség”).

39.

Az alapvető szabadságok valamely korlátozása nyomós közérdekből igazolható, amennyiben alkalmas az általa elérni kívánt cél megvalósítására, és nem lép túl az annak megvalósításához szükséges mértéken. ( 26 )

40.

Az IGEC a területrendezést és a környezetvédelmet szolgálja (lásd a fenti 7. és 8. pontot). Az adóköteles létesítményeknek részt kell vállalniuk azon költségek viselésében, amelyekért túlnyomó mértékben ők felelősek (például az infrastruktúra rendkívüli költségei), mivel azokat nem megfelelő mértékben viselik (lásd a TRPATP 19. cikkének (2) bekezdését). A területrendezési célok ( 27 ) és a környezetvédelem ( 28 ) a Bíróság ítélkezési gyakorlatában elismert igazolási indokok.

41.

Ezen túlmenően ahhoz a konkrét gazdasági kapacitáshoz kell kapcsolódni, amely „bizonyos kereskedelmi létesítmények nagy alapterületéből adódik, mivel ez a körülmény döntő mértékben járul hozzá az ágazatban betöltött domináns szerepükhöz”, és e gazdasági kapacitást ki kell használni. Álláspontom szerint a Bíróságnak eddig még nem kellett döntenie arról, hogy valamely alapvető szabadság korlátozását igazoló indoknak lehet‑e tekinteni az eltérő gazdasági kapacitást (és ezzel az eltérő pénzügyiteher‑viselési képességet) is. Azonban nem szeretném kizárni, hogy például valamely progresszív adótétel esetén az eltérő gazdasági kapacitás is igazolhat eltérő adójogi bánásmódot. ( 29 )

42.

A korlátozásnak továbbá alkalmasnak kell lennie az elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és nem lépheti túl az e cél – jelen ügyben a területre és a környezetre gyakorolt azon hatások kompenzálása, amelyek a nagy kereskedelmi létesítmények létesítésével járhatnak – eléréséhez szükséges mértéket. ( 30 )

43.

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a nemzeti jogszabály csak akkor alkalmas a hivatkozott cél megvalósítására, ha azt ténylegesen koherens és szisztematikus módon kívánja elérni. ( 31 )

44.

Ennek során az uniós jogalkotó széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik azon a területen, amely a jogalkotó részéről politikai, gazdasági és szociális jellegű döntést von maga után, és amelyen belül összetett értékelést kell elvégeznie. Ebből következik, hogy az e területen kibocsátott valamely intézkedés jogellenessége csak akkor állapítható meg, ha az intézkedés nyilvánvalóan nem alkalmas az illetékes intézmények által kitűzött cél elérésére. ( 32 )

45.

A Bíróság tiszteletben tartja továbbá a tagállamok mérlegelési mozgásterét általános törvények megalkotása esetében. ( 33 ) Különösen az illeték‑ és az adótörvények jogalkotójától is megkövetelik a politikai, gazdasági és szociális döntéseket. Neki is ( 34 ) összetett értékelést kell végeznie. Közösségi jogi harmonizáció hiányában a nemzeti jogalkotó az illeték‑ és adójog területén bizonyos mértékű mérlegelési mozgástérrel rendelkezik a kereskedelmi létesítmények adójának megállapítása során. Következésképpen a koherencia követelményének megfelel, ha az IGEC nem nyilvánvalóan alkalmatlan a cél elérésére.

46.

Az IGEC különösen az alapterület mérete szerint nagy kereskedelmi létesítményeket terheli. Ez felismerhetően azon a feltételezésen alapul, hogy az ilyen létesítmények nagyobb ügyfél‑ és beszállítói forgalmat generálnak. Nyilvánvaló, hogy e nagyobb ügyfél‑ és beszállítói forgalomból nagyobb zaj‑ és levegőszennyezés‑kibocsátás, és ezzel nagyobb mértékű környezetszennyezés következhet. Így az olyan törvény, amely nagyobb mértékben sújtja adóval a nagyobb zaj‑ és levegőszennyezés‑kibocsátású kereskedelmi létesítményeket, alkalmasnak tűnik annak ösztönzésére, hogy inkább kisebb méretű kiskereskedelmi vállalkozásokat működtessenek, amelyek – önmagukban véve – kevesebb kibocsátással járnak.

47.

Mivel a kisebb vállalkozások területrendezési szempontból is egyszerűbben integrálhatóak, ez a korlátozott terület észszerű és igazságos elosztásának elvét is támogatja. Ennyiben a törvény alkalmas arra is, hogy szolgálja a környezetvédelmet, és koherens és szisztematikus módon elérje a területrendezési célkitűzéseket. ( 35 )

48.

Ennyiben ártalmatlan, hogy az IGEC nem tesz különbséget valamely kiskereskedelmi vállalat városi vagy vidéki területen történő létesítése között. Fekvésüktől függetlenül a nagy kereskedelmi létesítmények magasabb beszállítói és ügyfélforgalmat vonnak maguk után, mint a kisebb méretű kereskedelmi létesítmények. Ugyanez vonatkozik arra is, hogy nem számolják össze egy és ugyanazon tulajdonos több kereskedelmi létesítményét.

49.

A városi és vidéki területen kialakított létesítmények között hiányzó különbségtétel (és adott esetben a hiányzó összeszámolás is) csak azt mutatja, hogy az említett célkitűzések még célirányosabb megvalósításához esetleg környezetvédelmi szempontokból még jobban ki lehetne dolgozni az adót. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szóban forgó adó nyilvánvalóan alkalmatlan az említett célkitűzések elérésére.

50.

Tisztázni kell ezért, hogy az adó – 4000 m2 minimális eladótértől kezdődően a parkolóterülethez kapcsolódóan – továbbá szükséges‑e ezen célkitűzések eléréséhez.

51.

A szükségességnek az arányosság keretében történő vizsgálatakor a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint figyelembe kell venni, hogy amikor több alkalmas intézkedés közül lehet választani, a legkevésbé kényszerítőt kell igénybe venni, és az okozott hátrányok nem lehetnek túlzottak az elérni kívánt célokhoz képest. ( 36 )

52.

Ebben az összefüggésben arra is emlékeztetni kell, hogy a valamely alapvető szabadság korlátozásának igazolása érdekében közérdeken alapuló kényszerítő okra hivatkozó tagállamnak kell bizonyítania, hogy az általa alkalmazott szabályozás a követett jogszerű cél elérésére alkalmas, és ahhoz szükséges. Ez a bizonyítási teher azonban – már kötelezettségszegési eljárás keretében – nem terjedhet annak megköveteléséig, hogy e tagállam bizonyossággal bizonyítsa, hogy semmilyen más elképzelhető intézkedés nem tudná ugyanazt a célt ugyanolyan feltételekkel elérni. ( 37 ) Ennek az elvnek még inkább igaznak kell lennie az előzetes döntéshozatali eljárásra.

53.

A határértékeknek pedig megvan az a sajátosságuk, hogy mindig meg lehet kérdőjelezni, hogy például miért nem 3000 m2‑t vagy 5000 m2‑t vettek fel a törvénybe a kiválasztott 4000 m2‑es minimum eladóterület helyett. Ez a kérdés azonban minden határérték esetében felmerül, és nézetem szerint csak a demokratikus legitimációval rendelkező jogalkotó adhat rá választ. Ennek keretében a Bizottság álláspontjától eltérően a jogalkotónak nem kell empirikusan bizonyítania, hogyan állapította meg e határértéket, és mindaddig nem lényeges az sem, hogy a Bizottság álláspontja szerint ez a határérték meggyőző vagy egyáltalán „helyes‑e”, amíg nem nyilvánvalóan téves. Az utóbbi a szóban forgó ügyben nem észlelhető.

54.

Magasabb (5000 m2‑es) határérték talán enyhébb eszköz lenne, de a tagállam szemszögéből nem ugyanannyira alkalmas. Tagadhatatlan, hogy a nagyobb kereskedelmi létesítmények a várostervezés és a környezetvédelmi jogi követelmények figyelembevétele tekintetében nagyobb kihívásokat jelentenek; ugyancsak tagadhatatlan, hogy a kereskedelmi létesítmények nagysága és a parkolóterület nagysága nagyobb forgalomra, és következésképpen nagyobb gazdasági kapacitásra (tehát nagyobb pénzügyi teljesítőképességre) utal. Nem lehet nyilvánvalóan tévesnek ítélni azt sem, hogy a (nagy parkolóterülettel rendelkező) kisebb méretű kereskedelmi létesítményekhez képest a nagy parkolóterülettel rendelkező nagyobb kereskedelmi létesítmények nagyobb mértékben is profitálnak egy város infrastruktúrájából. A kereskedelmi létesítmények eladótere és a hozzájuk tartozó parkolóterület következésképpen releváns faktor a törvényi célkitűzések elérése céljából.

55.

Ennyiben nem vet fel kérdéseket az sem, hogy nem számolják össze ugyanazon tulajdonos több kereskedelmi létesítményét. Amennyiben a törvény célja az egyes kereskedelmi létesítmények hatásaira irányul, akkor – a jogalkotó szempontjából – alkalmas eszköz az adott kereskedelmi létesítmény helybeni méretének figyelembevétele is.

56.

Végül – a Bizottság és az ANGED nézetétől eltérően – kereskedelmi létesítmény létesítése esetén az építésjogi követelmények nem ugyanúgy alkalmasak arra, hogy pénzügyi szempontból inkább kisebb kereskedelmi létesítmények nyitására ösztönözzenek.

57.

Valamely alapvető szabadság korlátozásainak ezenkívül megfelelőnek is kell lenniük a kitűzött cél elérésére. ( 38 ) Ez megköveteli, hogy a korlátozások és következményeik nem lehetnek aránytalanok az elérni kívánt (védelemre méltó) célokhoz képest. ( 39 ) Végeredményben ez a következmények konkrét mérlegelését feltételezi a védett jogi tárgy (a szóban forgó ügyben a környezetvédelem és a területrendezés) és a korlátozott jogi tárgy ( 40 ) (a szóban forgó ügyben hipotetikusan valamely alapvető szabadság gyakorlása) absztrakt súlyának értékelésével.

58.

A jelen ügyben az adó nem túlzott az elérni kívánt célokhoz képest. Egyrészről a teher nem olyan nagy, hogy már lehetetlen lenne a gazdasági tevékenység végzése (úgynevezett fojtó hatás). Különösen egyáltalán nem adóztatják az első 1999 m2 parkolóterületet, és a hatóságok tájékoztatása szerint az adó levonható a spanyol társasági adó adóalapjából. Másrészről adókedvezményeket nyújtanak, ha a kereskedelmi létesítmények bizonyos környezetvédelmi projekteket hajtanak végre, vagy legalább két különféle tömegközlekedési eszközzel megközelíthetők. Ezen túlmenően a környezetvédelem és a területrendezés is a társadalmi együttélés szempontjából nagy jelentőségű jogi tárgy, a környezetvédelem (az EUMSZ 11. cikkben, az EUSZ 3. cikk (3) bekezdésében és a Charta 37. cikkében kifejezetten megemlítve) ezen belül igen nagy jelentőségű. ( 41 ) Végeredményben még a letelepedés szabadságának (leplezett) korlátozása is igazolható lenne általuk.

59.

A második kérdéssel kapcsolatban meg kell vizsgálni, hogy a 15/2002. sz. törvény (illetve a TRPATP) rendelkezései az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti tiltott támogatásnak tekintendők‑e.

60.

Először is utalni kell arra, hogy a Bíróság már több alkalommal megállapította, hogy valamely adó alanyai annak érdekében, hogy kivonják magukat az említett adó megfizetése alól, nem hivatkozhatnak arra, hogy állami támogatásnak minősül az olyan mentesség, amelyben más vállalkozások részesülnek. ( 42 )

61.

Más lenne azonban a helyzet, ha az adó és az előírt mentesség valamely támogatási intézkedés szerves része lenne. Ehhez az adó és a támogatás között a vonatkozó nemzeti szabályozás alapján kötelező hozzárendeltségi viszonynak kell fennállnia abban az értelemben, hogy az adóbevétel kötelező módon a támogatás finanszírozásához van rendelve, és közvetlenül befolyásolja annak mértékét, és ebből következően annak értékelését, hogy e támogatás összeegyeztethető‑e a belső piaccal. ( 43 )

62.

Ennyiben megállapítható, hogy az említett adóból származó bevételeket nem kereskedelmi vállalatok konkrét támogatására fordítják. Ellenkezőleg, e bevételeket „a kereskedelmi ágazat fejlesztését célzó programok kidolgozására és megvalósítására”, valamint „a környezetet és az infrastruktúrát javító intézkedések bevezetésére” fordítják (a TRPATP 20. cikke). Ily módon kizárt, hogy az elért bevételek valamely konkrét vállalkozást vagy valamely konkrét ágazatot részesíthetnek előnyben, mivel közérdekű célt követnek, és a társadalom egészének javát szolgálják.

63.

Eszerint meg kell állapítani, hogy az ezen adó megfizetésére kötelezett vállalkozások a nemzeti bíróságok előtt nem hivatkozhatnak a biztosított „adómentesség” jogellenességére annak érdekében, hogy kivonják magukat az említett adó megfizetése alól, vagy elérjék annak visszatérítését. Ha azonban nem hivatkozhatnak erre, akkor szükségtelen minden további fejtegetés a támogatás esetleges fennállásáról. Ebben az esetben a kisebb méretű kereskedelmi létesítményeknek az adó hatálya alóli kivételének formájában megnyilvánuló támogatás megengedhetőségének ellenőrzését kizárólag a Bizottság végezheti el az EUMSZ 108. cikk szerinti rendes támogatási eljárásban.

64.

Mivel azonban a kérdést előterjesztő bíróság nem az adóhatározatokat, hanem az alapul szolgáló törvényt vizsgálja felül oly módon, hogy annak az ANGED‑en kívül más személyekre nézve is jelentősége lehet, az EUMSZ 107. cikkel kapcsolatos további megfontolások legalábbis hasznosak lehetnek a kérdést előterjesztő bíróság számára.

65.

Ezt feltételezve meg kell vizsgálni, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti támogatásnak tekintendő‑e 1. a kisebb méretű kereskedelmi létesítmények tulajdonosainak az adó hatálya alóli kivétele vagy 2. a meghatározott nagyobb kereskedelmi létesítmények adómentessége.

66.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti „állami támogatásnak” minősítés megköveteli, hogy először is állami vagy állami forrásból történő beavatkozásról legyen szó. Másodszor e beavatkozásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy érintse a tagállamok közötti kereskedelmet. Harmadszor a kedvezményezett számára szelektív előnyt kell biztosítania. Negyedszer torzítania kell a versenyt, vagy azzal kell fenyegetnie. ( 44 )

67.

Azon kérdést illetően, hogy az alapeljárás tárgyát képező rendelkezések előnyt biztosítanak‑e a kedvezményezettnek, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint formájától függetlenül állami támogatásnak minősül az a beavatkozás, amely közvetlenül vagy közvetve alkalmas vállalkozások előnyben részesítésére, illetve amely olyan gazdasági előnynek tekinthető, amelyet a kedvezményezett vállalkozás a szokásos piaci feltételek között nem érhetett volna el. ( 45 )

68.

Az olyan előnyös adójogi bánásmód is, amely ugyan nem jár együtt állami források átruházásával, de pénzügyileg kedvezőbb helyzetbe hozza a kedvezményezetteket, mint a többi adóalanyt, az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozhat. ( 46 )

69.

Így támogatásoknak kell tekinteni többek között azokat a beavatkozásokat, amelyek különböző formában enyhítik a vállalkozás költségvetésére általában nehezedő terheket, és amelyek ezáltal, anélkül hogy a szó szoros értelmében szubvenciók lennének, azokkal azonos természetűek és hatásúak. ( 47 )

70.

A kisebb kereskedelmi létesítmények adóztatásának elmaradása tekintetében meg kell állapítani, hogy a 15/2002. sz. törvény (illetve a TRPATP) szerint csak a 4000 m2 vagy azt meghaladó eladóterű kereskedelmi létesítményeket kell az adóval terhelni. Ennek hátterében az áll, hogy (erősen tipizálóan) ettől a mérettől feltételeznek bizonyos gazdasági kapacitást (lásd a TRPATP 19. cikkének (2) bekezdését). A szokásos piaci feltételek között és a spanyol regionális jogalkotó szándékának is megfelelően nem terhelik adóval a TRPATP 21. cikkében említett határértéket el nem érő parkolóterülettel rendelkező, kisebb méretű kereskedelmi létesítményeket. Következésképpen tekintetükben nem is enyhítenek olyan terheket, amelyeket a kisebb méretű kereskedelmi létesítményeknek rendes körülmények között viselniük kellene. Ennyiben hiányzik az olyan gazdasági előny, amelyet a kisebb méretű kereskedelmi létesítmények nem értek volna el a szokásos piaci feltételek között.

71.

A kisméretű kereskedelmi létesítményeknek az adó hatálya alóli kivétele ezért nem jelenthet támogatást. Legfeljebb a meghatározott nagyobb kereskedelmi létesítmények (a TRPATP 22. cikke szerint ez többek között a gépek, építőanyagok vagy ipari alapanyagok forgalmazóit érinti, amennyiben eladóterük nem haladja meg a 10000 m2‑t) rájuk vonatkozó adó alóli mentességét lehet ilyen előnyként értelmezni. Ennek azonban még szelektívnek is kell lennie.

72.

Ennyiben meg kell vizsgálni, hogy 1. a meghatározott nagyobb kereskedelmi létesítmények adómentessége az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében „bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése‑e”, tehát fennáll‑e a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében a „szelektív előny”.

73.

Másodlagosan – amennyiben a Bíróság a (különösen a nagy parkolóterülettel rendelkező) kisebb méretű kereskedelmi létesítményeknek az adó hatálya alóli kivételében is olyan előnyt lát, amelyet ezek a szokásos piaci feltételek között nem értek volna el – azt is meg kell vizsgálni, hogy 2. a kisebb méretű kereskedelmi létesítmények tulajdonosainak az adó hatálya alóli kivétele ilyen „szelektív előnynek” tekintendő‑e.

74.

E szelektivitás vizsgálata a tagállamoknak mind az adójogi, mind az illetékjogi szabályozásai esetében jelentős nehézségeket okoz. ( 48 )

75.

A Bíróság ítélkezési gyakorlata kiindulópontként folyamatosan ismétli, hogy valamely adószabályozás akkor nem szelektív, ha valamennyi gazdasági szereplőre megkülönböztetés nélkül alkalmazandó. ( 49 ) Kizárólag azon körülmény alapján azonban, hogy valamely adószabályozás csak a szabályozás feltételeit teljesítő vállalkozásoknak biztosít előnyt, az ítélkezési gyakorlat szerint sem állapítható még meg a szabályozás szelektív jellege. ( 50 )

76.

A Bíróság ezért az adójogi előnyök esetében különös feltételeket határozott meg szelektív jellegük megállapításához. Eszerint végeredményben az döntő, hogy a nemzeti adórendszer mércéi alapján hátrányos megkülönböztetéstől mentesen választották‑e ki az adójogi előny feltételeit. ( 51 ) Ennek kapcsán első lépésben az érintett tagállamban érvényes közös vagy „általános” adószabályozást kell meghatározni. Ezen közös vagy „általános” adószabályozás alapján kell azután második lépésben értékelni, hogy a kérdéses adóintézkedéssel biztosított előny szelektív‑e.

77.

Ez akkor jöhet szóba, ha ez az intézkedés eltér a közös rendszertől, mivel különbséget tesz az e tagállam adószabályozása által kitűzött célra tekintettel hasonló ténybeli és jogi helyzetben lévő gazdasági szereplők között. ( 52 ) Még ha e feltételek teljesülnek is, az előnyben részesítést igazolhatja azon rendszer jellege vagy általános célja, amelynek részét képezi, különösen, ha az adószabályozás közvetlenül a nemzeti adórendszer alap‑ vagy vezérlő elvein alapul. ( 53 )

78.

Az adószabályozások esetében azért szükséges a szelektivitásuk megállapítására irányuló ilyen különös vizsgálat, mert az adójogi előnyök – a szó szoros értelmében pénzjuttatások formájában megvalósuló szubvencióktól eltérően – azon adórendszer keretében keletkeznek, amelynek a vállalkozások általános jelleggel folyamatosan és szükségszerűen alá vannak rendelve. Ennek kapcsán az adórendszerek változatos módon tartalmaznak olyan különbségtételeket, amelyek főszabály szerint csak arra szolgálnak, hogy meghatározzák az adó pontos célirányát. Az ilyen „előnyben részesítő” különbségtételeket azonban, amelyek nem a szó szoros értelmében vett szubvenciók, az ítélkezési gyakorlat szerint csak akkor lehet támogatásnak minősíteni, ha azokkal azonos természetűek és hatásúak. ( 54 )

79.

Így tehát csak akkor lehet indokolt a szó szoros értelmében vett szubvenciókkal azonosnak minősíteni ezen adójogi előnyöket, ha valamely tagállam arra használja a meglévő adórendszerét, hogy az adórendszeren kívül álló célokból osszon szét pénzjuttatásokat. ( 55 )

80.

A Bíróság ennyiben koherenciavizsgálatot végez, amely során az inkoherencia végül is visszaélésre utal. Csak éppen ez alkalommal nem arra keresik a választ, hogy az adóalany visszaélésszerű konstrukciókat választ‑e azért, hogy kivonja magát az adó alól. Ellenkezőleg, arra keresik a választ, hogy a tagállam – objektíven vizsgálva – „visszaél‑e” adójogával konkrét vállalkozások szubvencionálásainak a támogatási szabályok megkerülésével történő végrehajtása céljából.

81.

Ebből a felismerésből következik, hogy valamely adójogi előny EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti szelektív jellegének megállapításához először is a tagállami adórendszer keretében nem igazolható eltérő bánásmód szükséges. Ennyiben az a döntő, hogy ez a különbségtétel azon szabályozás természetéből vagy belső felépítéséből következik‑e, amelynek részét képezi. ( 56 )

82.

Ezen túlmenően ez a nem igazolt eltérő bánásmód az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének szövege szerint vagy bizonyos vállalkozás, vagy bizonyos áru termelése javára történő különbségtételt kell megvalósítson. Ezért a Bíróság különösen a Gibraltár ítéletben megállapította, hogy az adószabályozásnak a kedvezményezett vállalkozásokat azok jellegzetes tulajdonságai alapján kiváltságos kategóriaként kell jellemeznie. ( 57 )

83.

Igaz ugyan, hogy ezt a megállapítást a World Duty Free Group ítélet ( 58 ) az első pillantásra némileg viszonylagossá tette. ( 59 ) Ebben az ügyben azért minősítették szelektív jellegűnek azt az adójogi szabályozást, amely minden, cégértékkel bíró külföldi vállalkozásokat szerző adóalanynak adójogi előnyöket (rövid levonási időtartamot) biztosított, mert más, belföldi vállalkozásokat szerző adóalanyok csak hosszabb időtartam után vonhatták le a cégértéket. Mivel az adóalanyok önmagukban nem jelentenek bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos áruk termelését, az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének tényállási eleme kiüresedne. ( 60 ) Ez az ítélet azonban a belföldi cégeknek külföldön történő beruházásokhoz külföldi vállalkozások terhére nyújtott „exporttámogatás” különös esetére vonatkozott, amely támogatás ellentmond az EUMSZ 111. cikkben megfogalmazott jogelvnek. Ezért a sajátos exportszubvenciók akkor is teljesíthetik a szelektivitás kritériumát, ha valamennyi adóalanyra vonatkoznak.

84.

A kérdést előterjesztő bíróság több szempontból lehetségesnek tartja a szóban forgó szabályozás általi szelektív jellegű előnyben részesítést, nevezetesen a kereskedelmi létesítményeknek a nagyságuktól függő eltérő kezelése és a meghatározott kereskedelmi létesítmények mentessége által.

85.

Ily módon a kérdést előterjesztő bíróság végeredményben különböző „általános” adószabályozásokat választott ki alapként. Ha ugyanis a kisebb méretű kereskedelmi létesítmények adó hatálya alóli kivételének szelektív jellegét feltételezi, akkor olyan referencia‑rendszerből indul ki, amely szerint a hatálynak valamennyi kereskedelmi létesítményre ki kellene terjednie. Ha a mentesített nagyobb kereskedelmi létesítményeket vesszük, akkor a referencia‑rendszer valamennyi nagyobb kereskedelmi létesítmény lenne.

86.

A figyelembe vett eltérő bánásmódoktól függően következésképpen más‑más referencia‑rendszer érintett. Ebből világossá válik, hogy – ahogyan azt a Bíróság már a Gibraltár ítéletben ( 61 ) is megállapította – valamely „általános” adóztatás meghatározása nem lehet döntő. Döntő – ahogyan azt a Bíróság is ismételten hangsúlyozta a World Duty Free ítéletben ( 62 ) – kizárólag a mindenkori eltérő bánásmódnak a törvénnyel követett célra tekintettel történő vizsgálata.

87.

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint tehát azt kell tisztázni, hogy a 15/2002. sz. törvény (illetve a TRPATP) rendelkezései olyan eltérő bánásmódokhoz vezetnek‑e, amelyek nem magában a konkrét adótörvényben gyökereznek, hanem azon kívül álló – következésképpen a törvénytől idegen – célokat követnek. ( 63 )

88.

Ez először is a törvény céljának részletes vizsgálatát feltételezi. Ahogyan azt a fenti 40. pontban kifejtettem, a törvény célja a környezetvédelem, a területrendezés, és azoknak a vállalkozásoknak a költségterhelése, amelyek a nagy eladótér használata alapján – tipizáló vizsgálat esetén – kivételes gazdasági kapacitás feltételezésére késztetnek. Ehhez járul még bizonyos „újraelosztási funkció”, ha a gazdaságilag erősebb szereplőket pénzügyileg intenzívebben adóztatják a gazdaságilag gyengébb szereplőknél.

89.

A TRPATP 22. cikkében említett adómentességet illetően figyelembe kell venni, hogy a járműveket, építőanyagokat, gépeket és ipari alapanyagokat forgalmazóknak, valamint a kertészeti termékeket forgalmazó kereskedelmi létesítményeknek is áruválasztékuk következtében rendszerint nagyobb eladó‑ és raktártérre van szükségük. A kisebb elemekből álló árukat forgalmazó nagy kereskedelmi létesítményekhez hasonlítva ennyiben nem teljesen helytálló nagyobb eladótér esetében a nagyobb gazdasági kapacitás tipizáló vélelmezése.

90.

Ehhez járul még a tény, hogy az ilyen kereskedelmi létesítmények rendkívüli mértékben rá vannak utalva a nagyobb alapterületre, úgyhogy őket különösen érinti az adó. Mivel különösen az adójogban figyelembe kell venni az arányosság elvét, e különös terhelésnek a nemzeti jogalkotó általi figyelembevétele mindenképpen elképzelhető, ( 64 ) és nem nyilvánvalóan idegen a kivételes gazdasági kapacitás terhelésének céljára tekintettel.

91.

A környezetvédelem céljára is tekintettel – az ANGED nézetétől eltérően – figyelembe kell venni, hogy a hivatkozott adóalanyok áruválasztékuk alapján négyzetméterenként nem ugyanakkora ügyfélforgalmat vonzanak, mint más kereskedelmi létesítmények. A vásárlók rendszerint ritkábban mennek építőanyag‑áruházba, mint az ugyanolyan alapterületű, élelmiszereket kínáló diszkontáruházba. Ez a kisebb ügyfélfrekventáltság bizonyára hatással van a kisebb beszállítói forgalomra is. A TRPATP 22. cikkében említett kereskedelmi létesítmények rendszerint a nagyobb mennyiségeket vásárló, de az eladótereket ritkábban látogató más vállalkozásoknak értékesítenek.

92.

Érthető az is, hogy e mentesség 10000 m2‑es alapterületre korlátozódik. Ez kevésbé ösztönöz az említett árukat forgalmazó különösen nagy kereskedelmi létesítmények létrehozására. Mivel a nemzeti jogalkotónak erre vonatkozóan előrejelzést tartalmazó döntést kell hoznia, ezt csak annak nyilvánvalóan téves voltára (a vizsgálat során alkalmazott mércéről lásd már a fenti 45. pontot) nézve lehet felülvizsgálni. Jelen ügyben azonban nem látható ilyen nyilvánvaló tévedés.

93.

A területrendezés céljára tekintettel ugyan első pillantásra nem felismerhető, miért kellene mentesíteni a bizonyos méret alatti építőanyag‑áruházakat. Ez azonban lényegtelen, mivel elegendő, ha az eltérő bánásmód a törvényi célok valamelyikéből levezetve igazolható. A szóban forgó ügyben a gazdasági kapacitás és a negatív környezeti hatások figyelembevétele szerinti terhelésre vonatkozóan ez a helyzet.

94.

Ezen túlmenően a kérdést előterjesztő bíróság végeredményben a 4000 m2 alatti eladóterű kereskedelmi létesítményeknek az adó hatálya alóli teljes kivételét is kifogásolja. Szelektív előny az ítélkezési gyakorlat szerint azonban csak akkor jöhet szóba, ha ez az intézkedés eltér a közös adórendszertől, mivel különbséget tesz az érintett tagállam adózási rendszere által kitűzött célra tekintettel hasonló ténybeli és jogi helyzetben lévő gazdasági szereplők között. ( 65 )

95.

Különösen a World Duty Free Group ítéletben hangsúlyozta a Bíróság, hogy az előnyben részesítetteknek az érintett szabályozás céljára tekintettel hasonló ténybeli és jogi helyzetben kell lenniük, amelyek ily módon – lényegében hátrányosan megkülönböztetőnek minősíthető – eltérő bánásmódban részesülnek. ( 66 )

96.

Következésképpen a kisebb méretű kereskedelmi létesítmények (külön‑külön vagy kollektív kereskedelmi létesítmény részeként) tulajdonosainak a tényállásbeli hatály alóli kivétele nem jelent számukra szelektív előnyt az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése szerinti támogatás fogalma értelmében. Ez a különbségtétel ugyanis a törvény céljának lényegi részét képezi. Ez utóbbi abban áll, hogy a nagyobb kereskedelmi létesítmények által a környezetre és a területrendezésre gyakorolt negatív következményeket csökkentsék úgy, hogy olyan kisebb méretű kereskedelmi létesítmények üzemeltetésére ösztönöznek, amelyeket nem terhelnek az adóval. Ezért az, hogy nem számolják össze ugyanazon tulajdonos több kereskedelmi létesítményét, nemcsak hogy érthető, hanem konzekvens, és a törvény céljának is megfelel.

97.

A nagyobb és a kisebb méretű kereskedelmi létesítmények éppen az eladóterükben és az abból levezetett gazdasági kapacitásban, valamint a négyzetméterenkénti ügyfélforgalomban és beszállítói forgalomban különböznek. Ők a tagállam nézete szerint – amely a jelen ügyben nem nyilvánvalóan téves – nincsenek hasonló jogi és ténybeli helyzetben.

98.

Amennyiben a Bíróság ezzel szemben elfogadja a kisméretű és a nagyobb kereskedelmi létesítmények ténybeli és jogi hasonlóságát, akkor meg kell vizsgálni, hogy igazolható‑e az abban felfedezendő különbségtétel.

99.

Az eladótér nagyságára vonatkozóan erre nézetem szerint igenlő választ lehet adni. Az eladótér nagysága (legalábbis nem nyilvánvalóan tévesen) utal bizonyos mennyiségű árura és ügyfélre, következésképpen bizonyos ügyfél‑ és beszállítói forgalomra, és az ebből származó zaj‑ és levegőszennyezés‑kibocsátásra, valamint olyan további hatásokra, amelyek rendkívüli terheket okoznak a települések számára. A kereskedelmi létesítmény nagysága a nagyobb forgalom, és ily módon a nagyobb gazdasági kapacitás, következésképpen a nagyobb gazdasági teljesítőképesség (durva) indikátorának is tekinthető. Ugyanez vonatkozik a parkolóterület nagyságának figyelembevételére (amennyiben ez az eladótér több mint 50%‑ának felel meg), és az IGEC alapjául szolgáló azon vélelemre is, hogy a 4000 m2 alatti eladóterületű kereskedelmi létesítmények ritkán rendelkeznek több mint 1999 m2 parkolóterülettel.

100.

Közigazgatási eljárási szempontokból sem kifogásolható, ha határérték segítségével korlátozzák az adó hatálya alá tartozó, így ellenőrizendő kereskedelmi létesítmények számát. Ez – amint a különböző kereskedelmi létesítmények területe összeszámításának hiánya is – a közigazgatás egyszerűsítését is szolgálja. Még az uniós héajogban sem adóztatják az úgynevezett kisvállalkozókat (azaz az olyan vállalkozókat, akiknek a forgalma nem halad meg egy bizonyos „adómentes összeget”), és ebben a mai napig nem látják a támogatási szabályok megsértését. A törvény célkitűzései vonatkozásában továbbá teljesen érthető a forgalom vagy a nyereség helyett az eladótér figyelembevétele (vagy a parkolóterület figyelembevétele, amennyiben ez az eladótér több mint 50%‑át teszi ki), mivel utóbbi könnyen megállapítható (egyszerű és hatékony igazgatás), és kevésbé megkerülhető, mint például a nyereség.

101.

Végeredményben a kisebb méretű kereskedelmi létesítményeknek az adó hatálya alóli kivétele nem jelenti e vállalkozások szelektív előnyét. Ennyiben nincs előny, illetve nincs igazolatlan eltérő bánásmód. Az adó hatálya alóli kivételüket tartalmilag a 15/2002. sz. törvény (illetve a TRPATP) törvényi céljai biztosítják.

102.

A törvény által követett célokra tekintettel tartalmilag megmagyarázható a bizonyos nagyobb területű vállalkozások adómentessége is.

103.

Ennek megfelelően azt javaslom, hogy a Bíróság a következő választ adja a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseire: