–

a lett kormány képviseletében I. Kucina, D. Pelše, G. Bambāne és I. Kalniņš, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében A. Caeiros és E. Kalniņš, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2000. november 16‑i 2700/2000/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL 2000. L 311., 17. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 10. kötet, 239. o.) módosított, a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12‑i 2913/92/EGK tanácsi rendelet (HL 1992. L 302., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 4. kötet, 307. o.; a továbbiakban: Vámkódex) 220. cikke (1) bekezdésének és (2) bekezdése b) pontjának, 236. és 239. pontjának, valamint a 2003. július 25‑i 1335/2003/EK bizottsági rendelettel (HL 2003. L 187., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 13. kötet, 463. o.) módosított, a 2913/92 rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2‑i 2454/93/EGK bizottsági rendelet (HL 1993. L 253., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 6. kötet, 3. o.; helyesbítés: magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 16. kötet, 133. o.; a továbbiakban: végrehajtási rendelet) 869. cikke b) pontjának és 875. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet az „Aqua Pro” SIA és a Valsts ieņēmumu dienests (lett adóhatóság, a továbbiakban: adóhatóság) között a behozatali vámoknak és a hozzáadottérték‑adónak (héa), továbbá az azokat terhelő késedelmi kamatoknak a vámáru‑nyilatkozat utólagos ellenőrzése során való kivetése tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.

3

A Vámkódex 217. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„A vámhatóságnak, amint rendelkezésére állnak a szükséges adatok, ki kell számítania minden egyes, vámtartozásból származó behozatali vagy kiviteli vám összegét (a továbbiakban: »vámösszeg«), és be kell jegyeznie a könyvelési nyilvántartásba vagy más ezzel egyenértékű adathordozóba (könyvelésbe vétel).

[…]”

4

A Vámkódex 220. cikke értelmében:

„(1)   Ha a vámtartozásból származó vámösszeget nem vették könyvelésbe a 218. és 219. cikknek megfelelően, vagy a jogszabály szerint fizetendő összegnél alacsonyabbat vettek könyvelésbe, a beszedendő vámösszeget vagy annak még fennmaradó részét attól a naptól számított két napon belül kell könyvelésbe venni, amikor a vámhatóság tudomást szerez a helyzetről, ki tudja számítani a jogszabály szerint fizetendő összeget, és meg tudja állapítani az adós személyét (utólagos könyvelésbe vétel). Ez a határidő a 219. cikknek megfelelően meghosszabbítható.

(2)   A 217. cikk (1) bekezdésének második és harmadik albekezdésében említett esetek kivételével, nem történik utólagos könyvelésbe vétel, ha:

[…]

[…]”

5

E kódex 236. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)   A behozatali vagy kiviteli vámokat vissza kell fizetni, amennyiben megállapításra kerül, hogy megfizetésükkor e vámösszegek nem jogszabály szerintiek voltak, vagy az összeget a 220. cikk (2) bekezdése ellenére vették könyvelésbe.

A behozatali vagy kiviteli vámokat el kell engedni, amennyiben megállapításra kerül, hogy könyvelésbe vételükkor e vámösszegek nem jogszabály szerintiek voltak, vagy az összeget a 220. cikk (2) bekezdése ellenére vették könyvelésbe.

Visszafizetés vagy elengedés nem nyújtható, ha valamely, nem jogszabály szerint fizetendő összegnek a kifizetése vagy könyvelésbe vétele az érintett személy szándékos cselekedetének eredménye.

(2)   A behozatali vagy kiviteli vámokat a megfelelő vámhivatalnál a szóban forgó vámösszegnek az adóssal való közlésétől számított 3 éven belül benyújtott kérelemre fizetik vissza vagy engedik el.

Ezt a határidőt meg kell hosszabbítani, ha az érintett személy igazolja, hogy előre nem látható körülmény vagy vis maior miatt akadályoztatva volt a kérelem említett határidőn belüli benyújtásában.

Ha e határidőn belül a vámhatóság maga fedezi fel, hogy az (1) bekezdés első és második albekezdésében foglalt helyzet áll fenn, saját kezdeményezésére [helyesen: hivatalból] hajtja végre a visszafizetést vagy elengedést.”

6

A Vámkódex 239. cikke így rendelkezik:

„(1)   A behozatali vagy kiviteli vámokat a 236., 237. és 238. cikkben említett helyzetektől eltérő más olyan helyzetekben is vissza lehet fizetni vagy el lehet engedni:

(2)   Az (1) bekezdésben foglalt okok miatt a vámok visszafizetésére vagy elengedésére akkor kerülhet sor, ha az illetékes vámhivatalhoz a vámok összegének az adóssal való közlésétől számított tizenkét hónapon belül ilyen irányú kérelmet nyújtanak be.

Kellően indokolt, kivételes esetekben azonban a vámhatóság engedélyezheti ennek a[…] határidőnek a meghosszabbítását.”

7

A végrehajtási rendelet 869. cikke szerint:

„A vámhatóságok maguk is határozhatnak úgy, hogy nem könyvelnek le beszedetlen vámokat:

Amennyiben a Vámkódex 236. cikke alapján, összefüggésben a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjával, vám visszafizetésére vagy elengedésére irányuló kérelem kerül benyújtásra, e cikk első bekezdésének b) pontját és a 871–876. cikket értelemszerűen alkalmazni kell.

A fenti bekezdések alkalmazásában a tagállamok kölcsönös segítséget nyújtanak egymásnak, különösen az érintett határozat meghozataláért felelős tagállamon kívüli tagállam vámhatóságai által elkövetett hiba esetén.”

8

E rendelet 871. cikke a következőképpen szól:

„(1)   A vámhatóság köteles […] a 872–876. cikkben megállapított eljárás szerinti határozathozatal céljából az ügyet a Bizottság elé utalni, amennyiben úgy ítéli meg, hogy teljesültek a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjában rögzített feltételek, és:

(2)   Az (1) bekezdésben említett ügyeket nem kell azonban a Bizottság elé utalni, ha:

[…]”

9

A végrehajtási rendelet 875. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Ha a 873. cikkben említett határozat azt állapítja meg, hogy a vizsgált körülmények alapján a kérdéses vámokat nem kell lekönyvelni, a Bizottság meghatározhatja azokat a feltételeket, amelyek mellett a tagállamok a tényállásukat és jogi megítélésüket tekintve hasonló ügyekben eltekinthetnek az utólagos lekönyveléstől.”

10

Az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) által lefolytatott vizsgálatokról szóló, 1999. május 25‑i 1073/1999/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 1999. L 136., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 91. o.; a továbbiakban: az OLAF vizsgálatairól szóló rendelet) 9. cikke kimondja:

„(1)   A Hivatal által végrehajtott vizsgálat befejezését követően a Hivatal az igazgató felügyelete mellett összeállít egy jelentést, amelyben feltüntetik a megállapított tényeket, a pénzügyi veszteség mértékét, amennyiben van, továbbá a vizsgálat által feltárt eredményeket és az igazgató javaslatait a meghozandó intézkedésekről.

(2)   Az ilyen jelentések összeállításánál figyelembe veszik az érintett tagállam nemzeti jogában előírt eljárási követelményeket. Az ilyen alapon összeállított jelentések azon tagállamban, amelyben azok felhasználása szükségesnek bizonyul, ugyanolyan módon és ugyanolyan feltételek mellett, mint az adott ország nemzeti közigazgatási felügyelői által készített jelentések, igazgatási vagy bírósági eljárásban elfogadható bizonyítéknak minősülnek. A jelentések tartalmát ugyanolyan értékelési szabályok alapján ugyanolyan értékelésnek vetik alá, mint az adott ország nemzeti közigazgatási felügyelői által összeállított jelentéseket, és a jelentéseket azokkal azonos értékű dokumentumnak tekintik.

(3)   A külső vizsgálatot követően összeállított jelentéseket és az összes vonatkozó felhasználható dokumentumot az érintett tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságainak küldik meg azon szabályok betartásával, amelyeket a külső vizsgálatokra kell alkalmazni.

(4)   A belső vizsgálatot követően összeállított jelentéseket és az összes vonatkozó felhasználható dokumentumot az érintett intézménynek, szervnek, hivatalnak vagy ügynökségnek küldik meg. Az érintett intézmény, szerv, hivatal vagy ügynökség megteszi a vizsgálat eredményeiből fakadó, különösen a fegyelmi vagy a jogi intézkedéseket, és a Hivatal igazgatója számára jelentést küld az intézkedések megtételéről az igazgató által az igazgató jelentésének következtetéseiben megállapított határidőn belül.”

11

Az Aqua Pro 2007. szeptember 1‑jétől 2009. december 31‑ig Kambodzsából származó kerékpárokat importált az Európai Unióba. E társaság a kerékpárokat egy forgalmazási szerződésnek megfelelően egy német vállalkozástól vásárolta meg azok szabad forgalomba bocsátása érdekében.

12

A kambodzsai hatóságok által az általános preferenciális rendszer keretében kiállított „Form A” származási bizonyítvány alapján az Aqua Pro nem fizetett sem vámot, sem héát.

13

A 2010‑es év során az adóhatóság információkat kapott az Európai Csaláselleni Hivataltól (OLAF), amelyek szerint a kambodzsai kormány által kiállított, az érintett árukra vonatkozó származási bizonyítvány nem felel meg az uniós jogi rendelkezések követelményeinek.

14

Ezen információk alapján az adóhatóság ellenőrzést végzett az Aqua Pro által fizetendő vámok és más adók vonatkozásában, és megállapította, hogy a „Form A” bizonyítványt jogellenesen állították ki, és hogy jogalap nélkül nyújtottak az említett árukra vámmentességet.

15

Következésképpen az adóhatóság a 2010. szeptember 3‑i határozatában kötelezte az Aqua Prót a vám és a héa, továbbá ezek késedelmi kamatainak megfizetésére (a továbbiakban: vitatott határozat).

16

Az Aqua Pro, miután ezt követően sikertelenül vitatta e határozatot az adóhatóság főigazgatója előtt, hatályon kívül helyezés iránti keresetet nyújtott be az administratīvā rajona tiesa (kerületi közigazgatási bíróság, Lettország) elé, amelyben azzal érvelt, hogy jóhiszeműen jelentette be az árukat 0%‑os vámmértékkel, mivel nem tudhatta különösen, hogy a „Form A” bizonyítványt jogellenesen állították ki.

17

Ezen eljárás keretében az a kérdés merült fel, hogy alkalmazható‑e a jelen ügy körülményeire a Bizottság által a Finn Köztársaság kérelmére elfogadott, a Kambodzsából származó kerékpároknak egy finn társaság általi behozatalára kivetett vámokkal kapcsolatban 2012. november 30‑án hozott C(2012) 8694 határozat, amelyben a Bizottság megállapította, hogy ebben az esetben indokoltan tekintettek el a befizetendő vámösszeg utólagos könyvelésbe vételétől.

18

E tekintetben a lett adóhatóság többek között azzal érvelt, hogy mivel az Aqua Pro a végrehajtási rendelet 878. és 879. cikkének megfelelően nem nyújtott be a behozatali vám visszafizetése vagy elengedése iránti kérelmet, e címen semmilyen eljárás nem indult annak megvizsgálása érdekében, hogy ezen importőr észlelhette‑e a származási bizonyítvány kiállításakor elkövetett hibát. Ezenkívül e hatóság szerint az Aqua Pro helyzete nem hasonlítható össze a fent említett bizottsági határozat alapjául szolgáló helyzettel.

19

Az administratīvā rajona tiesa (kerületi közigazgatási bíróság), miután a lett adóhatóságon keresztül információkat kapott a kambodzsai kereskedelmi minisztériumtól a Lettországba exportált kerékpárokra vonatkozó „Form A” bizonyítványok kiállításának körülményeire vonatkozóan, amely információkból kitűnt, hogy e minisztérium nem tudta ellenőrizni e kiállítás szabályszerűségét, mivel az exportőr nem közölte a releváns dokumentumokat, 2013. november 28‑i ítéletében az Aqua Pro hatályon kívül helyezés iránti keresetét elutasította.

20

Az ügy fellebbezés keretében való vizsgálatát követően az Administratīvā apgabaltiesa (regionális közigazgatási bíróság, Lettország) 2015. május 7‑én hozott ítéletében szintén elutasította az Aqua Pro kérelmét, mivel megállapította, hogy e vállalkozás nem teljesítette a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett, a jogos bizalomra való hivatkozáshoz szükséges feltételeket, ahogyan azok a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnnek. E bíróság úgy ítélte meg különösen, hogy az Aqua Pro, akire a bizonyítási teher hárul, nem szolgáltatott olyan bizonyítékot, amely a „Form B” és „Form D” származási bizonyítványok segítségével cáfolta volna az OLAF‑nak a kerékpárok alkatrészeinek származására vonatkozó megállapításait.

21

Az Aqua Pro felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz.

22

E bíróság először is megjegyzi, hogy kétségei vannak azon kérdéssel kapcsolatban, hogy a vámhatóságok és az administratīvā rajona tiesa (kerületi közigazgatási bíróság) jogosan tagadták‑e meg annak vizsgálatát, hogy az Aqua Pro a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében jóhiszeműen járt‑e el, tekintettel arra, hogy a felperes nem nyújtott be olyan kérelmet, amely megindította volna a vámelengedési vagy ‑visszafizetési eljárást. Az említett bíróság szerint azzal kapcsolatban is kétségek állnak fenn, hogy a vámhatóságok és az administratīvā rajona tiesa (kerületi közigazgatási bíróság) jogosan hagyták‑e figyelmen kívül a Finn Köztársaság kérelmére elfogadott, 2012. november 30‑i C(2012) 8694 határozatot. E tekintetben a döntő kérdés az, vajon a ténybeli és jogi körülmények hasonlóak‑e, és az érintett személy jóhiszeműen járt‑e el, továbbá betartotta‑e a vámáru‑nyilatkozatra vonatkozó valamennyi jogszabályt.

23

Ezt követően a kérdést előterjesztő bíróság szerint kérdéseket vet fel az OLAF jelentésének bizonyítékként való felhasználása és az utólagos ellenőrzésnek a tényállás megállapítása érdekében való lefolytatása.

24

Végül kétségek állnak fenn azon kérdéssel kapcsolatban is, hogy a felperes jóhiszeműségének vizsgálata keretében – az ügy többi körülményével együtt, ideértve a kambodzsai vállalkozások és a szóban forgó hatóságok működési modelljét is – jelentőséget kell‑e tulajdonítani azon ténynek is, hogy az Aqua Pro az említett árukat nem közvetlenül a kambodzsai vállalkozástól szerezte be, hanem forgalmazási szerződés értelmében egy német vállalkozástól, mivel e kereskedelmi modell főszabály szerint már önmagában kizárja az Aqua Pro és a kambodzsai vállalkozás közötti közvetlen együttműködést, hiszen közöttük nem került sor kapcsolatfelvételre.

25

E körülmények között az Augstākās tiesas Administratīvo lietu departaments (legfelsőbb bíróság, közigazgatási kollégium, Lettország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

26

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon. Ennek érdekében adott esetben a Bíróságnak át kell fogalmaznia a feltett kérdéseket. A Bíróság ezenkívül figyelembe vehet olyan uniós jogi normákat, amelyekre a nemzeti bíróság kérdésében nem hivatkozott (2017. február 1‑jei Município de Palmela ítélet, C‑144/16, EU:C:2017:76, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

27

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az l’Augstākās tiesas Administratīvo lietu departaments (legfelsőbb bíróság, közigazgatási kollégium) többek között azt kérdezi, hogy a beszedendő vámösszeg utólagos könyvelésbe vétele, amellyel szemben az Aqua Pro a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében tiltakozhat, már megtörtént‑e, tekintettel arra, hogy a vitatott határozat jogszerűségének bírósági felülvizsgálata során még nem született jogerős határozat, és ennélfogva még nem döntötték el azt a kérdést, hogy az alapügyben szóban forgó vámot könyvelésbe kell‑e venni.

28

Ezt szem előtt tartva első kérdésének a) pontjával a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a beszedendő vámösszeg utólagos könyvelésbe vétele a Vámkódex 220. cikkére figyelemmel mely időpontban tekintendő megtörténtnek akkor, ha a könyvelésbe vételről vagy a vámfizetési kötelezettség megállapításáról szóló hatósági határozat közigazgatási vagy bírósági jogorvoslat tárgyát képezi.

29

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Vámkódex 220. cikkének (1) bekezdése a beszedendő vámösszeg utólagos könyvelésbe vételét illetően csupán azt írja elő, hogy e kódex 219. cikkének rendelkezéseire is figyelemmel a vámösszeget attól a naptól számított két napon belül kell könyvelésbe venni, amikor a vámhatóság tudomást szerez az említett 220. cikk (1) bekezdése szerinti helyzetről, ki tudja számítani a jogszabály szerint fizetendő összeget, és meg tudja állapítani az adós személyét.

30

Azon kérdést illetően viszont, hogy mely időpontban tekintendő úgy, hogy a beszedendő vámösszeget ténylegesen könyvelésbe vették, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Vámkódex 217. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy e könyvelésbe vétel abban áll, hogy a vámhatóság a vámtartozásból származó behozatali vagy kiviteli vám összegét bejegyzi a könyvelési nyilvántartásba vagy bármely más, ezzel egyenértékű adathordozóba (lásd különösen: 2009. július 16‑iDistillerie Smeets Hasselt és társai ítélet, C‑126/08, EU:C:2009:470, 22. pont; 2012. november 8‑iKGH Belgium ítélet, C‑351/11, EU:C:2012:699, 21. pont).

31

Következésképpen utólagos beszedés esetén akkor kell úgy tekinteni, hogy a hatóság által megállapított, megfizetendő vámösszeget könyvelésbe vették, ha a vámhatóság ezen összeget bejegyzi a könyvelési nyilvántartásba vagy bármely más, ezzel egyenértékű adathordozóba, és e bejegyzésnek főszabály szerint a Vámkódex 220. cikkének (1) bekezdésében előírt kétnapos határidőn belül meg kell történnie.

32

Ugyanakkor az a körülmény, hogy ezt követően a könyvelésbe vételről vagy a vámfizetési kötelezettség megállapításáról szóló hatósági határozat közigazgatási vagy bírósági jogorvoslat tárgyát képezi, önmagában nem érintheti azon megállapítást, hogy a könyvelésbe vétel műveletére a Vámkódex 217. cikke (1) bekezdésének és 220. cikke (1) bekezdésének megfelelően ténylegesen sor került.

33

Ezen értelmezést megerősíti többek között az is, hogy a Vámkódex 243. cikke szerinti jogorvoslati kérelem benyújtása e kódex 244. cikkének első bekezdése értelmében főszabály szerint nem jár a vitatott határozat végrehajtásának felfüggesztésével, és ennélfogva az ilyen jogorvoslat nem képezi e határozat azonnali végrehajtásának akadályát (lásd ebben az értelemben: 2014. július 3‑iKamino International Logistics és Datema Hellmann Worldwide Logistics ítélet, C‑129/13 és C‑130/13, EU:C:2014:2041, 56. pont).

34

A fenti megfontolásokra tekintettel az első kérdés a) pontjára azt a választ kell adni, hogy a Vámkódex 217. cikkének (1) bekezdését és 220. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy utólagos beszedés esetén akkor kell úgy tekinteni, hogy a hatóság által megállapított, megfizetendő vámösszeget könyvelésbe vették, ha a vámhatóság ezen összeget bejegyzi a könyvelési nyilvántartásba vagy bármely más, ezzel egyenértékű adathordozóba, függetlenül attól, hogy a könyvelésbe vételről vagy a vámfizetési kötelezettség megállapításáról szóló hatósági határozat közigazgatási vagy bírósági jogorvoslat tárgyát képezi.

35

Előzetesen rá kell mutatni arra, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az első kérdés b) pontját a kérdést előterjesztő bíróság azért tette fel, hogy megtudja, vajon az adóhatóság és az alsóbb fokú bíróságok jogosan tekinthették‑e úgy, hogy mivel az Aqua Pro a Vámkódex 236. és 239. cikke alapján nem nyújtott be elengedés vagy visszatérítés iránti kérelmet, nem kell megvizsgálni azt, hogy az Aqua Pro e kódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében hivatkozhat‑e jogos bizalomra.

36

Így az említett kérdést úgy kell értelmezni, hogy az lényegében arra vonatkozik, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontját, valamint 236., 239. és 243. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy a behozatali vám összegének utólagos könyvelésbe vételéről és az importőr fizetési kötelezettségének megállapításáról szóló adóhatósági határozat ellen benyújtott közigazgatási, majd bírósági jogorvoslat keretében az importőr, annak érdekében, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján jogos bizalomra hivatkozhasson, köteles az e kódex 236. és 239. cikkében foglalt eljárásnak megfelelően e vám elengedése vagy visszatérítése iránti kérelmet benyújtani, illetve hogy adott esetben úgy lehet‑e tekinteni, hogy e határozatnak az említett jogorvoslat keretében való vitatása ilyen kérelmet is magában foglal.

37

E kérdés megválaszolása érdekében mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának célja, hogy védelmezze a megfizetésért felelős személynek a vám beszedéséről vagy annak mellőzéséről szóló határozat alapjául szolgáló valamennyi körülmény megalapozottságába vetett jogos bizalmát (lásd különösen: 2007. október 18‑iAgrover ítélet, C‑173/06, EU:C:2007:612, 31. pont; 2015. december 10‑iVeloserviss ítélet, C‑427/14, EU:C:2015:803, 43. pont).

38

E célból e rendelkezés előírja, hogy a jogszabály szerint fizetendő behozatali vám összegének utólagos könyvelésbe vételére, és következésképpen e vám beszedésére nem kerül sor akkor, ha az importőr az említett rendelkezés értelmében jogos bizalomra hivatkozhat.

39

Ebből kitűnik, hogy – amint a végrehajtási rendelet 869. cikkének b) pontja is kifejti – főszabály szerint magának a vámhatóságnak kell úgy határoznia, hogy utólag nem könyvel le beszedetlen vámokat, és eltekint e vámok beszedésétől, ha úgy ítéli meg, hogy az érintett importőr teljesíti az ilyen jogos bizalom védelmére vonatkozó feltételeket.

40

Amennyiben azonban a vámhatóság különösen egy utólagos ellenőrzést követően úgy határoz, hogy könyvelésbe vesz beszedetlen vámokat, és az importőrt kötelezi azok megfizetésére, a Vámkódex 236. cikkének (1) bekezdése értelmében a vámhatóság köteles e vámokat visszatéríteni vagy elengedni annyiban, amennyiben ezt követően kiderül többek között az, hogy a vámösszeget e kódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontját megsértve vették könyvelésbe.

41

A vámnak a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett 236. cikke alapján történő e visszatérítésére vagy elengedésére ez utóbbi rendelkezés (2) bekezdésének harmadik albekezdése értelmében hivatalból vagy az említett rendelkezés (2) bekezdésének első albekezdése alapján az érintett vámhivatalnál a szóban forgó vámösszeg közlésétől számított 3 éven belül benyújtott kérelemre kerül sor.

42

Márpedig, mivel az Aqua Pro, amint az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, már az első szakaszban vitatta a közigazgatási hatóság előtt a beszedendő vámösszeg utólagos könyvelésbe vételét, a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia azt, hogy az Aqua Pro a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett 236. cikke (2) bekezdésének első albekezdése alapján benyújtott‑e az érintett vámhivatalhoz elengedés vagy visszatérítés iránti kérelmet, vagy hogy a szóban forgó vámösszeg könyvelésbe vételéről és az Aqua Pro mint importőr fizetési kötelezettségének megállapításáról szóló adóhatósági határozat ellen benyújtott‑e a Vámkódex 243. cikke szerinti közigazgatási jogorvoslatot az e cikk (2) bekezdése a) pontjának megfelelően e célból kijelölt vámhatósághoz.

43

E tekintetben meg kell állapítani, hogy noha a Vámkódex különösen a 236. és 239. cikkében konkrét eljárásról rendelkezik a vám elengedése vagy visszatérítése érdekében többek között abban az esetben, ha a könyvelésbe vételre e kódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjával ellentétesen került sor, a fizetésre kötelezett személy is hivatkozhat e rendelkezésre annak érdekében, hogy különösen az említett kódex 243. cikke értelmében vett közigazgatási vagy bírósági jogorvoslat keretében tiltakozzon a behozatali vám utólagos könyvelésbe vételével szemben.

44

E rendelkezés értelmében ugyanis bármely fizetésre kötelezett személynek joga van közigazgatási vagy bírósági jogorvoslati kérelmet benyújtani a hatóság által a vámjogszabályok alkalmazása során hozott olyan határozatok ellen, amelyek őt közvetlenül és személyében érintik.

45

A fenti megfontolásokra tekintettel az első kérdés b) pontjára azt a választ kell adni, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontját, valamint 236., 239. és 243. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az illetékes adóhatóság által hozott, a behozatali vám összegének utólagos könyvelésbe vételéről és az importőr fizetési kötelezettségének megállapításáról szóló határozat ellen e kódex 243. cikke értelmében benyújtott közigazgatási vagy bírósági jogorvoslat keretében az importőr az említett kódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján hivatkozhat jogos bizalomra annak érdekében, hogy e könyvelésbe vétel ellen tiltakozzon, függetlenül attól, hogy az importőr az ugyanezen kódex 236. és 239. cikke szerinti eljárásnak megfelelően benyújtott‑e ezen vámok elengedése vagy visszatérítése iránti kérelmet.

46

Első kérdésének c) pontjával a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Vámkódex 236. cikke (2) bekezdésének első albekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az a tény, hogy a könyvelésbe vételről vagy a vámfizetési kötelezettség megállapításáról szóló hatósági határozat közigazgatási vagy bírósági jogorvoslat tárgyát képezi, meghosszabbítja a vámok elengedése vagy visszatérítése iránti kérelem előterjesztésére nyitva álló határidőt.

47

Mivel e kérdés az első kérdés b) pontjára adott válaszban cáfolt azon előfeltevésen alapul, miszerint az, hogy az érintett személy közigazgatási vagy bírósági jogorvoslat keretében a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján jogos bizalomra hivatkozhasson, attól a feltételtől függ, hogy e személy e kódex 236. cikke alapján a vámok elengedése vagy visszatérítése iránti kérelmet terjesztett elő, e kérdést nem szükséges megválaszolni.

48

Első kérdésének d) pontjával a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a végrehajtási rendelet 869. cikkének b) pontját úgy kell‑e értelmezni – és ha igen, mennyiben –, hogy a Bizottság elé kell utalni a vámok le nem könyvelésének vagy elengedésének kérdését akkor, ha nem kell figyelembe venni a Bizottság által egy másik tagállam vonatkozásában e tárgyban hozott határozatot.

49

A végrehajtási rendelet 869. cikkének b) pontjából kitűnik, hogy amikor a vámhatóság úgy ítéli meg, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjában megállapított valamennyi feltétel teljesül, a vámhatóság maga is úgy határozhat, hogy utólag nem könyvel le beszedetlen vámokat, kivéve ha e rendelet 871. cikke értelmében az ügyet a Bizottság elé kell utalni.

50

Az említett 871. cikk az (1) bekezdésében meghatározza azokat a feltételeket, amelyek fennállása esetén a végrehajtási rendelet 872–876. cikkében megállapított eljárás szerinti határozathozatal céljából az ügyet a Bizottság elé kell utalni, a (2) bekezdésében pedig kimondja, hogy két esetben nem kell az ügyet a Bizottság elé utalni, azaz egyrészt akkor, ha a Bizottság az említett eljárásnak megfelelően valamely hasonló ténybeli és jogi alapokon nyugvó ügyben már határozatot hozott, másrészt pedig akkor, ha a Bizottság előtt egy hasonló ténybeli és jogi alapokon nyugvó ügy elbírálása már folyamatban van.

51

E tekintetben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból és az első kérdés d) pontjának szövegéből kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság abból a feltevésből indul ki, hogy különösen mivel a szóban forgó ügy és a Finnország tekintetében hozott bizottsági határozat alapjául szolgáló ügy nem hasonlítható össze, e két feltétel a jelen ügy körülményei között nem teljesül.

52

Ebben az összefüggésben a végrehajtási rendelet 871. cikkével összefüggésben értelmezett 869. cikkének megfelelően maga a vámhatóság nem dönthet úgy, hogy nem veszi utólag könyvelésbe a be nem szedett vámokat, úgy ítélve meg, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti jogos bizalomra való hivatkozás feltételei teljesülnek, és köteles az ügyet a Bizottság elé utalni, ha az adott ügy körülményei között a végrehajtási rendelet 871. cikkének (1) bekezdésében említett helyzetek egyike fennáll. Következésképpen a vámhatóság köteles az ügyet a Bizottság elé utalni akkor, ha úgy ítéli meg, hogy a Bizottság a Vámkódex említett rendelkezése értelmében vett hibát követett el, vagy akkor, ha az ügy körülményei a végrehajtási rendelet említett rendelkezése értelmében vett uniós vizsgálat eredményeivel függnek össze, illetve akkor, ha a szóban forgó vámösszeg eléri vagy meghaladja az 500000 eurót.

53

A fenti megfontolásokra tekintettel az első kérdés d) pontjára azt a választ kell adni, hogy a végrehajtási rendelet 869. cikkének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy az e rendelet 871. cikkének (2) bekezdése értelmében vett bizottsági határozat vagy eljárás hiányában egy olyan helyzetben, mint amelyről az alapügyben szó van, maga a vámhatóság nem dönthet úgy, hogy nem veszi utólag könyvelésbe a be nem szedett vámokat, úgy ítélve meg, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti jogos bizalomra való hivatkozás feltételei teljesülnek, és e hatóság köteles az ügyet a Bizottság elé utalni, ha az említett hatóság úgy ítéli meg, hogy a Bizottság a Vámkódex említett rendelkezése értelmében vett hibát követett el, vagy akkor, ha az alapügy körülményei a végrehajtási rendelet 871. cikke (1) bekezdésének második francia bekezdése értelmében vett uniós vizsgálat eredményeivel függnek össze, illetve akkor, ha az alapügyben szóban forgó vámösszeg eléri vagy meghaladja az 500000 eurót.

54

Második kérdésének a) pontjával a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az OLAF jelentésében foglalt, az exportáló állam vámhatóságainak és az exportőrnek a magatartására vonatkozó információk bizonyító erővel bírnak, vagy pedig a vámhatóság köteles‑e ebben a tekintetben utólagos ellenőrzést lefolytatni.

55

Mindenekelőtt rá kell mutatni arra, hogy a Bíróságnak – a 2017. március 16‑iVeloserviss ítéletének (C‑47/16, EU:C:2017:220) 48. pontjában egy szintén az Augstākās tiesas Administratīvo lietu departaments (legfelsőbb bíróság, közigazgatási kollégium) által feltett hasonló kérdésre válaszolva – már volt alkalma kimondani azt, hogy amennyiben valamely OLAF‑jelentés e tekintetben releváns információkat tartalmaz, e jelentés figyelembe vehető annak bizonyítása érdekében, hogy teljesülnek‑e azok a feltételek, amelyek mellett az importőr a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján jogos bizalomra hivatkozhat.

56

Ezenkívül, amint azt a kérdést előterjesztő bíróság és a felek is helyesen megjegyezték, az OLAF vizsgálatairól szóló rendelet 9. cikkének (2) bekezdéséből kitűnik, hogy az ilyen jelentések azon tagállamban, amelyben azok felhasználása szükségesnek bizonyul, ugyanolyan módon és ugyanolyan feltételek mellett, mint az adott ország nemzeti közigazgatási felügyelői által készített közigazgatási jelentések, közigazgatási vagy bírósági eljárásban elfogadható bizonyítéknak minősülnek.

57

A 2017. március 16‑iVeloserviss ítéletből (C‑47/16, EU:C:2017:220) azonban kitűnik továbbá, hogy amennyiben egy ilyen jelentés csak a szóban forgó helyzet általános leírását foglalja magában, aminek vizsgálata a nemzeti bíróság feladata, e jelentés önmagában nem lehet elegendő annak bizonyításához, hogy e feltételek minden szempontból, különösen az exportőr vagy adott esetben az exportáló állam vámhatóságainak releváns magatartását illetően teljesültek‑e (lásd ebben az értelemben: 2017. március 16‑iVeloserviss ítélet, C‑47/16, EU:C:2017:220, 49. és 50. pont).

58

Ilyen körülmények között ezen ítélkezési gyakorlatnak megfelelően főszabály szerint az importáló állam vámhatóságainak a feladata, hogy kiegészítő bizonyítékokkal bizonyítsák, hogy a hibás „Form A” származási bizonyítványnak az exportáló állam vámhatóságai által való kibocsátására az exportőr által szolgáltatott hibás adatok folytán került sor (lásd: 2017. március 16‑iVeloserviss ítélet, C‑47/16, EU:C:2017:220, 47. és 50. pont).

59

Ebből következik, hogy noha az OLAF‑jelentésekben foglalt információk azon bizonyítékok közé tartoznak, amelyeket figyelembe kell venni annak megállapításakor, hogy teljesülnek‑e azon feltételek, amelyek mellett az importőr a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján jogos bizalomra hivatkozhat, egy ilyen jelentés az abban foglalt információkra tekintettel elégtelennek bizonyulhat ahhoz, hogy a jogilag megkövetelt módon bizonyítsa, hogy e feltételek minden szempontból ténylegesen teljesültek‑e.

60

Következésképpen a vámhatóságnak e célból adott esetben kiegészítő bizonyítékokat kell beszereznie különösen az exportőr vagy az exportáló állam vámhatóságainak magatartását illetően úgy, hogy többek között utólagos ellenőrzéseket végez.

61

E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az említett hatóságok az utólagos ellenőrzések elvégzését illetően széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek (lásd ebben az értelemben: 2012. július 12‑iSüdzucker és társai ítélet, C‑608/10, C‑10/11 és C‑23/11, EU:C:2012:444, 48. és 50. pont; 2015. december 10‑iVeloserviss ítélet, C‑427/14, EU:C:2015:803, 27. és 28. pont).

62

A fenti megfontolásokra tekintettel a második kérdés a) pontjára azt a választ kell adni, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy az OLAF jelentésében foglalt, az exportáló állam vámhatóságainak és az exportőrnek a magatartására vonatkozó információk azon bizonyítékok közé tartoznak, amelyeket figyelembe kell venni annak megállapításakor, hogy teljesülnek‑e azon feltételek, amelyek mellett az importőr e rendelkezés alapján jogos bizalomra hivatkozhat. Amennyiben azonban egy ilyen jelentés az abban foglalt információkra tekintettel elégtelennek bizonyul ahhoz, hogy a jogilag megkövetelt módon bizonyítsa, hogy e feltételek minden szempontból ténylegesen teljesültek‑e, amit a nemzeti bíróságnak kell megvizsgálnia, a vámhatóságnak e célból többek között utólagos ellenőrzéseket lefolytatva adott esetben kiegészítő bizonyítékokat kell beszereznie.

63

Második kérdésének b) pontjával a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy annak megállapításakor, hogy teljesülnek‑e azon feltételek, amelyek mellett az importőr e rendelkezés alapján jogos bizalomra hivatkozhat, az utólagos ellenőrzés során szerzett információk nagyobb bizonyító erővel bírnak, mint az OLAF jelentésében foglalt információk.

64

Az OLAF vizsgálatairól szóló rendelet 9. cikkének (2) bekezdéséből többek között kitűnik, hogy az OLAF jelentéseire ugyanazon értékelési szabályok vonatkoznak, mint a nemzeti közigazgatási felügyelők által készített közigazgatási jelentésekre, és ez utóbbiakkal azonos értékű dokumentumnak minősülnek.

65

Következésképpen az utólagos ellenőrzés során szerzett információk nem bírnak nagyobb bizonyító erővel, mint az OLAF jelentésében foglalt információk.

66

A fenti megfontolásokra tekintettel a második kérdés b) pontjára azt a választ kell adni, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak kell az alapügy konkrét körülményeinek összessége és különösen az e célból az alapeljárásban részt vevő felek által szolgáltatott bizonyítékok alapján megvizsgálnia, hogy teljesülnek‑e azon feltételek, amelyek mellett az importőr e rendelkezés alapján jogos bizalomra hivatkozhat. E vizsgálat keretében az utólagos ellenőrzés során szerzett információk nem bírnak nagyobb bizonyító erővel, mint az OLAF valamely jelentésében foglalt információk.

67

Második kérdésének c) pontjával a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a végrehajtási rendelet 875. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy kötelező erővel bír a tagállamra nézve a valamely harmadik állam hatóságainak és exportőrének magatartására vonatkozó OLAF‑jelentés alapján e rendelet 873. cikke értelmében elfogadott, valamely másik tagállamnak címzett bizottsági határozat.

68

A végrehajtási rendelet 875. cikke szerint, ha az e rendelet 873. cikke alapján hozott határozat azt állapítja meg, hogy a vizsgált körülmények alapján a kérdéses vámokat nem kell utólag lekönyvelni, a Bizottság meghatározhatja azokat a feltételeket, amelyek mellett a tagállamok a ténybeli és jogi szempontból hasonló ügyekben eltekinthetnek az utólagos könyvelésbe vételtől.

69

Ebből következik, hogy olyan ügyekben, amelyek ténybeli és jogi elemei hasonlóak, a Bizottság által meghatározott feltételekkel kötelező erővel bírnak valamely tagállamra, és különösen annak közigazgatási és igazságügyi hatóságaira nézve (lásd ebben az értelemben: 2008. november 20‑iHeuschen & Schrouff Oriëntal Foods Trading ítélet, C‑375/07, EU:C:2008:645, 64. pont) a Bizottság által valamely másik tagállam tekintetében a végrehajtási rendelet 873. cikke alapján hozott határozatban elvégzett értékelések.

70

E tekintetben lényegében ugyanazon okokból, mint amelyek a jelen ítélet 55. és 56. pontjában említésre kerültek, figyelembe lehet venni az OLAF jelentését annak eldöntésekor, hogy az adott eset a fent leírtak értelmében hasonló‑e valamely, a végrehajtási rendelet 873. cikke alapján hozott bizottsági határozat tárgyát képező esethez.

71

A fenti megfontolásokra tekintettel a második kérdés c) pontjára azt a választ kell adni, hogy a végrehajtási rendelet 875. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a Bizottság által e cikknek megfelelően meghatározott feltételekkel kötelező erővel bírnak valamely tagállamra nézve a Bizottság által valamely másik tagállam tekintetében e rendelet 873. cikke alapján hozott határozatban elvégzett értékelések olyan ügyekben, amelyek ténybeli és jogi elemei hasonlóak, amit e tagállam hatóságainak és bíróságainak kell megvizsgálniuk, figyelembe véve különösen az exportőr vagy az exportáló állam vámhatóságainak magatartására vonatkozó, az OLAF‑nak az említett határozat alapjául szolgáló jelentésében foglalt információkat.

72

Második kérdésének d) pontjával a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontját és a végrehajtási rendelet 875. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy le kell folytatni utólagos ellenőrzést, és fel kell használni az annak során szerzett információkat abban az esetben, ha a végrehajtási rendelet 873. és 875. cikkének megfelelően a Bizottság az OLAF jelentése alapján határozatot hozott a vámok le nem könyveléséről.

73

Amint a jelen ítélet 61. pontjában említésre került, a vámhatóságok az utólagos ellenőrzések elvégzését és az azok alapján levonandó következtetéseket illetően széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek (lásd különösen: 2015. december 10‑iVeloserviss ítélet, C‑427/14, EU:C:2015:803, 27. és 28. pont).

74

E hatóságok főszabály szerint elvégezhetnek bármilyen, általuk szükségesnek ítélt utólagos ellenőrzést, és felhasználhatják az ezen ellenőrzések során szerzett információkat, mind annak megvizsgálása érdekében, hogy teljesülnek‑e azon feltételek, amelyek mellett az importőr a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján jogos bizalomra hivatkozhat, mind pedig közelebbről annak eldöntése érdekében, hogy az előttük folyamatban lévő ügy a végrehajtási rendelet 875. cikke értelmében hasonló‑e egy olyan esethez, amely az e rendelet 873. cikke alapján hozott olyan bizottsági határozat tárgyát képezi, amely szerint a vámokat nem kell könyvelésbe venni.

75

Következésképpen a második kérdés d) pontjára azt a választ kell adni, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontját és a végrehajtási rendelet 875. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a vámhatóságok elvégezhetnek bármilyen, általuk szükségesnek ítélt utólagos ellenőrzést, és felhasználhatják az ezen ellenőrzések során szerzett információkat, mind annak megvizsgálása érdekében, hogy teljesülnek‑e azon feltételek, amelyek mellett az importőr a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján jogos bizalomra hivatkozhat, mind pedig annak eldöntése érdekében, hogy az előttük folyamatban lévő ügy ténybeli és jogi elemei a végrehajtási rendelet 875. cikke értelmében „hasonló[ak‑e]” egy olyan esethez, amely az e rendelet 873. cikke alapján hozott olyan bizottsági határozat tárgyát képezi, amely szerint a vámokat nem kell könyvelésbe venni.

76

Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontját úgy kell‑e értelmezni – és ha igen, mennyiben –, hogy azon tény, hogy egy olyan árubehozatali ügyletre, mint amelyről az alapügyben szó van, forgalmazási szerződés alapján került sor, releváns annak értékelésekor, hogy az alapügyben teljesülnek‑e a jogos bizalomra e rendelkezés alapján való hivatkozás feltételei.

77

Márpedig, mivel a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának célja, amint a jelen ítélet 37. pontja felidézte, hogy védelmezze a megfizetésért felelős személynek a vám beszedéséről szóló határozat alapjául szolgáló valamennyi körülmény megalapozottságába vetett jogos bizalmát, sem e rendelkezés szövegéből, sem pedig annak céljából nem lehet arra következtetni, hogy azon fizetésre kötelezett személy, amely az érintett árukat forgalmazási szerződés alapján importálta, nem hivatkozhatna ugyanazon feltételek mellett e rendelkezés alapján jogos bizalomra, mint az a kötelezett, aki ezen árukat úgy importálta, hogy azokat közvetlenül az exportőrtől szerezte be.

78

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az importőr csak három kumulatív feltétel teljesülése esetén hivatkozhat eredményesen az említett rendelkezés szerinti jogos bizalomra, és mentesülhet ily módon az e rendelkezés által előírt utólagos beszedés alól. Ehhez először is az szükséges, hogy a vámot maguk az illetékes hatóságok hibájából nem szedték be, a hatóságok által elkövetett hibának továbbá olyannak kell lennie, amelyet a jóhiszemű megfizetésért felelős személy észszerűen nem észlelhetett, végül pedig e személynek a vámáru‑nyilatkozata tekintetében be kell tartania a hatályos jogszabályokban megállapított összes rendelkezést (lásd különösen: 2007. október 18‑iAgrover ítélet, C‑173/06, EU:C:2007:612, 35. pont; 2011. december 15‑iAfasia Knits Deutschland ítélet, C‑409/10, EU:C:2011:843, 47. pont).

79

E feltételek lényegében a vámáru‑nyilatkozatban felmerülő hibákból és szabálytalanságokból eredő kockázatnak az érintett szereplők, így az exportőr és importőr állam illetékes hatóságai, az exportőr, valamint az importőr által tanúsított magatartás és gondosság függvényében való megosztására szolgálnak (2017. március 16‑iVeloserviss ítélet, C‑47/16, EU:C:2017:220, 25. pont).

80

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság határozatából kitűnik, hogy e bíróság közelebbről azt kérdezi, milyen jelentőséggel bír egy forgalmazási szerződés, és különösen az exportőrrel való közvetlen kapcsolatok ebből fakadó hiánya annak vizsgálatakor, vajon az Aqua Prónak mint fizetésre kötelezett személynek meg kellett‑e vizsgálnia, illetve e személy meg tudta‑e vizsgálni azt, hogy a „Form A” bizonyítványt szabályszerűen állították‑e ki.

81

Erre tekintettel a harmadik kérdés tehát konkrétabban a jelen ítélet 78. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatban említett, az illetékes hatóságok által elkövetett hiba nem észlelhető jellegére vonatkozó második feltétel e körülményekre tekintettel való értékelésére, és így arra vonatkozik, hogy az importőrnek milyen gondosságot kell tanúsítania.

82

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a Bíróság több alkalommal is kimondta, hogy a gazdasági szereplők feladata, hogy szerződéses jogviszonyaik keretében megtegyék azokat a szükséges lépéseket, amelyek segítségével kivédhetik az utólagos beszedési eljárás kockázatát, és hogy ilyen megelőző intézkedés lehet különösen, ha a vámfizetésre kötelezett a másik szerződő féltől a szerződés megkötésekor vagy azt követően megkapja valamennyi bizonyítékot, amely megerősíti, hogy az áruk az általános tarifális preferenciák rendszerébe tartozó államból származnak, ideértve az e származást megállapító iratokat is (lásd különösen: 2012. november 8‑iLagura Vermögensverwaltung ítélet, C‑438/11, EU:C:2012:703, 30. és 31. pont; 2017. március 16‑iVeloserviss ítélet, C‑47/16, EU:C:2017:220, 38. pont).

83

A Bíróság azt is kimondta, hogy amennyiben maguknak a gazdasági szereplőknek kétségeik merülnek fel azon rendelkezések pontos alkalmazása tekintetében, amelyek végrehajtásának elmaradása vámtartozást keletkeztethet, vagy az áru származásának meghatározását illetően, kötelesek tájékozódni és minden lehetséges felvilágosítást beszerezni annak vizsgálata érdekében, hogy e kétségek megalapozottak‑e (lásd ebben az értelemben különösen: 1996. május 14‑iFaroe Seafood és társai ítélet, C‑153/94 és C‑204/94, EU:C:1996:198, 100. pont; 1999. november 11‑iSöhl & Söhlke ítélet, C‑48/98, EU:C:1999:548, 58. pont; 2017. március 16‑iVeloserviss ítélet, C‑47/16, EU:C:2017:220, 37. pont).

84

E tekintetben a Bíróság ezenkívül már kifejtette, hogy az importőr, amennyiben nyilvánvaló okok alapján kétségei merülnek fel a „Form A” származási bizonyítvány pontosságát illetően, gondossági kötelezettsége keretében minden tőle telhető módon köteles tájékozódni e bizonyítvány kibocsátásának körülményeiről (lásd ebben az értelemben: 2017. március 16‑iVeloserviss ítélet, C‑47/16, EU:C:2017:220, 39. és 43. pont).

85

Márpedig a fent említett elvek ugyanúgy vonatkoznak egy olyan helyzetre, mint amelyről az alapügyben szó van, amelyben az importőr, mivel az érintett árukat egy harmadik gazdasági szereplővel kötött forgalmazási szerződés alapján importálja, nincs közvetlen szerződéses jogviszonyban ezen áruk exportőrével.

86

Így azon importőr, amely ily módon nem tájékozódott a forgalmazási szerződésben részes másik félnél, amely szerződés alapján az érintett árukat importálja, annak érdekében, hogy megvizsgálja az ezen árukkal kapcsolatban kiállított „Form A” származási bizonyítvány pontosságát, nem hivatkozhat a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján jogos bizalomra azzal érvelve, hogy egy jóhiszeműen eljáró fizetésre kötelezett személy az illetékes hatóságok által elkövetett hibát e forgalmazási szerződésre tekintettel nem észlelhette észszerűen a jelen ítélet 78. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatban említett második feltétel értelmében.

87

A fenti megfontolásokra tekintettel a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy azon tény, hogy az importőr forgalmazási szerződés alapján importált árukat, nincs hatással arra, hogy jogos bizalomra hivatkozhasson, mégpedig ugyanazon feltételekkel, mint egy olyan importőr, amely úgy importált árukat, hogy azokat közvetlenül az exportőrtől szerezte be, azaz amennyiben három kumulatív feltétel teljesül. Először is az szükséges, hogy a vámot maguk az illetékes hatóságok hibájából nem szedték be, továbbá e hibának olyan jellegűnek kell lennie, amelyet a jóhiszemű megfizetésért felelős személy észszerűen nem észlelhetett, végül pedig e személy a vámáru‑nyilatkozatra vonatkozó valamennyi hatályos rendelkezést betartotta. E tekintetben az ilyen importőr feladata, hogy megtegye azokat a lépéseket, amelyek segítségével kivédheti az utólagos beszedési eljárás kockázatát, többek között úgy, hogy az említett forgalmazási szerződésben részes másik féltől a szerződés megkötésekor vagy azt követően megpróbál beszerezni minden olyan bizonyítékot, amely megerősíti, hogy az ezen árukra vonatkozó „Form A” származási bizonyítványt pontosan bocsátották ki. Így nem áll fenn az említett rendelkezés értelmében vett jogos bizalom különösen akkor, ha ezen importőr, jóllehet nyilvánvaló okok alapján kétségei merültek fel a „Form A” származási bizonyítvány pontosságát illetően, nem tájékozódott az említett szerződő félnél e bizonyítvány kibocsátásának körülményeiről annak vizsgálata érdekében, hogy e kétségek megalapozottak‑e.

88

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott: