–

Moussa Sacko képviseletében S. Santilli avvocato,

–

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: L. D’Ascia avvocato dello Stato,

–

a belga kormány képviseletében C. Pochet és M. Jacobs, meghatalmazotti minőségben,

–

a cseh kormány képviseletében J. Vláčil és M. Smolek, meghatalmazotti minőségben,

–

a francia kormány képviseletében D. Colas és E. Armoët, meghatalmazotti minőségben,

–

a magyar kormány képviseletében Tátrai M. M., Fehér M. Z. és Koós G., meghatalmazotti minőségben,

–

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében M. Condou‑Durande és C. Cattabriga, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 180., 60. o.) 12., 14., 31. és 46. cikkének az értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet a Moussa Sacko, mali állampolgár és a Commissione Territoriale per il riconoscimento della protezione internazionale di Milano (a nemzetközi védelem elismerésével kapcsolatos ügyekben illetékes milánói területi bizottság, Olaszország, a továbbiakban: területi bizottság) között fennálló jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya az, hogy a területi bizottság elutasította e személy 2013/32 irányelv 2. cikke b) pontja szerinti nemzetközi védelem iránti kérelmét.

3

A 2013/32 irányelv célja az a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvben (HL 2011. L 337., 9. o.) meghatározott nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárások megállapítása.

4

A 2013/32 irányelv (18) és (20) preambulumbekezdése kimondja:

[…]

5

Ezen irányelv „Fogalommeghatározások” című 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

[…]

[…]”

6

Az említett irányelv „A kérelmezőket megillető garanciák” című 12. cikke, amely az „Alapelvek és garanciák” címet viselő II. fejezetben található, így rendelkezik:

„(1)   Tekintettel a III. fejezetben megállapított eljárásokra, a tagállamok valamennyi kérelmező számára biztosítják az alábbi garanciákat:

[…]

[…]

(2)   Tekintettel az V. fejezetben meghatározott eljárásokra, a tagállamok biztosítják, hogy minden kérelmezőt az (1) bekezdés b)–e) pontjában említettel azonos garanciák illetnek meg”.

7

Ugyanezen irányelv „Személyes meghallgatás” című 14. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:

„Mielőtt az eljáró hatóságok határozatot hoznak, a kérelmező számára lehetővé kell tenni, hogy nemzetközi védelem iránti kérelmét személyes meghallgatás során terjessze elő egy, a nemzeti jog értelmében a meghallgatás levezetésére jogosult személy előtt. A nemzetközi védelem iránti kérelmet érdemét érintő személyes meghallgatásokat az eljáró hatóság személyzetének kell levezetnie. Ez a bekezdés nem érinti a 42. cikk (2) bekezdésének b) pontját”.

8

A 2013/32 irányelv „A személyes meghallgatásokról készített felvételek és jegyzőkönyv” című 17. cikke értelmében:

„(1)   A tagállamok biztosítják, hogy minden személyes meghallgatásról vagy alapos, tényszerű, minden lényeges elemre kiterjedő jegyzőkönyv, vagy átirat készüljön.

(2)   A tagállamok előírhatják a személyes meghallgatás hang‑ vagy audiovizuális felvételét. Amennyiben ilyen felvétel készül, a tagállamok biztosítják, hogy a készített felvétel vagy annak átirata rendelkezésre álljon a kérelmező iratanyagához kapcsolódóan.

[…]”

9

Ezen irányelv „Vizsgálati eljárás” című 31. cikke, amely „Az elsőfokú eljárások” címet viselő III. fejezetben található, az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)   A tagállamok a nemzetközi védelem iránti kérelmeket vizsgálati eljárásban dolgozzák fel a II. fejezetben foglalt alapelvekkel és garanciákkal összhangban.

(2)   A tagállamok biztosítják, hogy – a megfelelő és teljes körű vizsgálat követelményeinek sérelme nélkül – a vizsgálati eljárások a lehető legrövidebb időn belül lezárulnak.

(3)   A tagállamok biztosítják, hogy a vizsgálati eljárások a kérelem benyújtásától számított hat hónapon belül lezárulnak.

[…]

(8)   A tagállamok elrendelhetik, hogy a II. fejezet alapelveivel és garanciáival összhangban a vizsgálati eljárásokat a 43. cikkel összhangban gyorsítva és/vagy a határon és/vagy a tranzitzónában folytassák le, ha:

[…]”

10

A 2013/32 irányelv 32. cikkének (2) bekezdése értelmében:

„A fentieken kívül a tagállamok – amennyiben nemzeti joguk így rendelkezik – nyilvánvalóan megalapozatlannak tekinthetik a kérelmet azon megalapozatlan kérelmek esetében, amelyek esetében megvalósul a 31. cikk (8) bekezdésében felsorolt körülmények egyike”.

11

Ezen irányelv „A hatékony jogorvoslathoz való jog” című 46. cikke, amely az irányelv „Fellebbezési eljárások [helyesen: Jogorvoslati eljárások]” címet viselő V. fejezetének egyetlen cikkét alkotja, ekként rendelkezik:

„(1)   A tagállamok biztosítják a kérelmezők részére a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz való jogot az alábbiakkal szemben:

[…]

(3)   Az (1) bekezdésnek való megfelelés érdekében a tagállamok biztosítják, hogy a hatékony jogorvoslat mind a tények, mind a jogi szempontok teljes körű és ex nunc megvizsgálását tartalmazza – ideértve adott esetben a nemzetközi védelem iránti igényeknek a [2011/95] irányelv szerinti vizsgálatát is –, legalább az elsőfokú bíróság előtti fellebbezési [helyesen: jogorvoslati] eljárásokban.

[…]”

12

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a nemzetközi védelmet illetően az olasz jog előír egy közigazgatási szakaszt, amelynek során egy szakértőkből álló kollégium megvizsgálja a kérelmeket, amely a kérelmező meghallgatását is magában foglalja, valamint egy bírósági szakaszt, amelynek keretében a sikertelen kérelmező megtámadhatja a közigazgatási szerv elutasító határozatát.

13

A kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy a bírósági szakaszban a bíróság a keresetet a kérelmező meghallgatása nélkül elutasíthatja, vagy annak helyt adhat abban az esetben, ha a kérelmezőt az illetékes közigazgatási szerv már meghallgatta a vizsgálati eljárás lefolytatása céljából. Közelebbről ez a megoldás főként a nyilvánvalóan megalapozatlan kérelmek esetén alkalmazható.

14

Az alkalmazandó nemzeti szabályok ezen értelmezése a kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint különösen a 2015. augusztus 18‑i decreto legislativo n. 142 – Attuazione della direttiva 2013/33/UE recante norme relative all’accoglienza dei richiedenti protezione internazionale, nonché della direttiva 2013/32/UE, recante procedure comuni ai fini del riconoscimento e della revoca dello status di protezione internazionale (a nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2013/33/EU irányelv és a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013/32/EU irányelv végrehajtásáról szóló, 142. sz. törvényerejű rendelet) (a GURI 2015. szeptember 15‑i 214. száma) által módosított, 2011. szeptember 1‑jei decreto legislativo n. 150 – Disposizioni complementari al codice di procedura civile in materia di riduzione e semplificazione dei procedimenti civili di cognizione, ai sensi dell’articolo 54 della legge 18 giugno 2009, n. 69 (a 2009. június 18‑i 69. sz. törvény 54. cikke értelmében a polgári peres eljárások csökkentése és egyszerűsítése tárgyában a polgári perrendtartás kiegészítő rendelkezésiről szóló 150. sz. törvényerejű rendelet, a GURI 2011. szeptember 21‑i 220. száma, a továbbiakban: 150/2011. sz. törvényerejű rendelet) 19. cikkén alapul.

15

A 150/2011. sz. törvényerejű rendelet 19. cikkének (9) bekezdése kimondja:

„A kereset előterjesztésétől számított hat hónapon belül a bíróság a döntéshozatal időpontjában rendelkezésére álló információk alapján végzéssel határoz a kereset elutasításáról, vagy elismeri a felperes menekült jogállását vagy kiegészítő védelmi jogállását”.

16

A kérdést előterjesztő bíróság szerint a bírónak lehetősége van arra, hogy a keresetet közvetlenül elutasítsa, vagy annak helyt adjon, amikor úgy véli, hogy az ügyiratokban már szereplő tényezők olyan eredményre vezetnének, amelyen a felperes újabb meghallgatása egyáltalán nem változtathatna.

17

A kérdést előterjesztő bíróság kifejti e tekintetben, hogy értelmezését megerősítette a Corte suprema di cassazione (semmítőszék, Olaszország), amely 2016. június 8‑i végzésében kimondta, hogy „a nemzetközi védelem elismerésére irányuló eljárásban a bíróság nem köteles elrendelni a kérelmező meghallgatását”.

18

M. Sacko, miután 2015. március 20‑án Olaszországba érkezett, azonnal nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be. 2016. március 10‑én a Prefettura di Milano (milánói elöljáróság, Olaszország) mellett működő területi bizottság intézkedett meghallgatásáról helyzetével és e kérelem indokaival kapcsolatban. E meghallgatás során kiderült, hogy saját gazdasági helyzetének súlyos megromlása késztette M. Sackót arra, hogy elhagyja Malit.

19

Az érintettel 2016. április 5‑én közölt közigazgatási határozattal a területi bizottság elutasította az M. Sacko által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet, megtagadta tőle a menekült jogállást, illetve a kiegészítő védelmi jogállást, és rámutatott, hogy e kérelem tisztán gazdasági indokokon alapul, nem pedig üldöztetés fennállásához kapcsolódó indokokon.

20

2016. május 3‑án M. Sacko e határozat megsemmisítése iránt keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bíróság előtt, amelyben megismételte a nemzetközi védelem iránti kérelmében foglalt indokokat, és csatolt egy általános jellegű leírást a Maliban uralkodó helyzetről, anélkül azonban, hogy bemutatta volna, e helyzet milyen módon hat ki saját személyes helyzetére.

21

A kérdést előterjesztő bíróság előadja, hogy az M. Sacko által benyújtott kereset, mint nyilvánvalóan megalapozatlan, elutasítását veszi fontolóra, anélkül hogy előzetesen meghallgatná e személyt.

22

Mivel mindazonáltal kételyeket táplált a tekintetben, hogy ez a megoldás összeegyeztethető‑e az uniós joggal és különösen a 2013/32 irányelv 12., 14., 31. és 46. cikkével, a Tribunale di Milano (milánói bíróság, Olaszország) úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

„Úgy kell‑e értelmezni a 2013/32 irányelvet (különösen annak 12., 14., 31. és 46. cikkét), hogy az lehetővé teszi az olasz eljáráshoz (a 2011. évi 150. sz. törvényerejű rendelet 19. cikkének (9) bekezdése) hasonló olyan eljárást, amelynek során a bíróság, amelyhez a menedékkérő – akinek a kérelmét a meghallgatást is magában foglaló teljes körű vizsgálat végén a menedékjog iránti kérelmek megvizsgálásáért felelős közigazgatási hatóság elutasította – fordul, vizsgálat nélkül elutasíthatja a keresetet, anélkül hogy a kérelmezőt újból meg kellene hallgatni, ha a kereset nyilvánvalóan megalapozatlan, és ezért a közigazgatási hatóság általi elutasítás megdönthetetlen?”

23

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével a Tribunale di Milano (milánói bíróság) lényegében arra keres választ, hogy a 2013/32 irányelvet és különösen annak 12., 14., 31. és 46. cikkét akként kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, hogy az a nemzeti bíróság, amelyhez egy nemzetközi védelem iránti, nyilvánvalóan megalapozatlan kérelmet elutasító határozattal szemben jogorvoslati kérelmet nyújtottak be, e jogorvoslati kérelmet a kérelmező meghallgatása nélkül elutasítja, különösen, ha e személyt a közigazgatási szerv már meghallgatta, és ha e ténybeli körülmények nem hagynak semmilyen kételyt ezen elutasító határozat megalapozottsága felől.

24

Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság kiemeli –, az általa értelmezni kért rendelkezések egyike sem írja elő kifejezetten a 2013/32 irányelv 46. cikke szerinti jogorvoslati kérelem tárgyában eljáró bíróság számára ezen eljárás keretében meghallgatás lefolytatását.

25

Ugyanis, először is, a 2013/32 irányelv 12. cikke, amely az irányelv „Alapelvek és garanciák” címet viselő II. fejezetében található, kimondja a kérelmezőket megillető garanciákat, és kifejezetten különbséget tesz egyrészt (1) bekezdésében, a kizárólag az irányelv „Az elsőfokú eljárások” címet viselő III. fejezetében megállapított eljárásokra alkalmazandó garanciák, másrészt (2) bekezdésében, az ugyanezen irányelv „Jogorvoslati eljárások” címet viselő V. fejezetében megállapított eljárásokra alkalmazandó garanciák között. Márpedig, jóllehet ugyanezen irányelv 12. cikkének (2) bekezdésében pontosítást nyer, hogy „[a] tagállamok biztosítják, hogy minden kérelmezőt az (1) bekezdés b)–e) pontjában említettel azonos garanciák illetnek meg”, a kérelmező azon joga, hogy szóbeli eljárás keretében észrevételeket terjesszen elő, nem szerepel ezen, kimerítő jelleggel felsorolt garanciák sorában.

26

Másodszor, vitathatatlan, hogy a 2013/32 irányelv 14. cikke, amely ugyancsak az irányelv II. fejezetében található, előírja az eljáró hatóság számára, hogy mielőtt határozatot hozna, tegye lehetővé a kérelmező számára, hogy nemzetközi védelem iránti kérelmét személyes meghallgatás során terjessze elő egy, a nemzeti jog értelmében a meghallgatás levezetésére jogosult személy előtt. Ugyanakkor e rendelkezésnek magából a szövegéből, a 2013/32 irányelv 2. cikkének f) pontjával összefüggésben értelmezve az következik, hogy e kötelezettség kizárólag a nemzetközi védelem iránti kérelem elbírálásáért felelős és e kérelmek tárgyában első fokon határozathozatalra illetékes hatóságot terheli, következésképpen nem alkalmazandó jogorvoslati eljárásokban.

27

Harmadszor, a 2013/32 irányelv 31. cikkének (3) bekezdése, amely annak „Az elsőfokú eljárások” címet viselő III. fejezetében található, azt írja elő, hogy ezen eljárásoknak főszabály szerint a kérelem benyújtásától számított hat hónapon belül le kell zárulniuk, nem érintve e határidő ezen irányelv 3. cikkének (3) és (4) bekezdésében leírt okokból történő meghosszabbításának lehetőségét. Az említett irányelv 31. cikkének (8) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára az itt kimerítő jelleggel felsorolt esetekben, hogy az ugyanezen irányelv II. fejezetének alapelveivel és garanciáival összhangban a vizsgálati eljárásokat gyorsítva és/vagy a határon és/vagy a tranzitzónában folytassák le. Ugyanez vonatkozik arra az esetre, ha a kérelmező a 2011/95 irányelv szerinti nemzetközi védelemre jogosultként való elismeréshez előírt feltételek teljesítésének vizsgálata szempontjából csak irreleváns információkat közölt.

28

Negyedszer és végül, a 2013/32 irányelv 46. cikke, amely az irányelv „Jogorvoslati eljárások” címet viselő V. fejezetében található egyetlen rendelkezés, rendelkezik a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz való jogról nemzetközi védelem iránti kérelmet elutasító határozattal szemben, ideértve az olyan határozatokat is, amelyek a kérelmet nyilvánvalóan elfogadhatatlannak vagy megalapozatlannak nyilvánítják. Az e jognak való megfelelés érdekében a tagállamok, az említett irányelv 46. cikkének (3) bekezdése értelmében, biztosítják, hogy a hatékony jogorvoslat mind a tények, mind a jogi szempontok teljes körű és ex nunc vizsgálatát magában foglalja – ideértve adott esetben a nemzetközi védelem iránti igényeknek a 2011/95 irányelv szerinti vizsgálatát is –, legalább az elsőfokú bíróság előtti jogorvoslati eljárásokban. Ugyanakkor sem a 2013/32 irányelv 46. cikke, sem ezen irányelv más rendelkezése nem írja elő a jogorvoslati kérelem tárgyában eljáró bíróság előtti meghallgatást.

29

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében előírt együttműködés elvének értelmében a tagállamok bíróságainak feladata a jogalanyok számára az uniós jogból eredő jogok bírói védelmének a biztosítása, és az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése ezenfelül előírja, hogy a tagállamok megteremtik azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony bírói jogvédelem biztosításához szükségesek (2016. november 8‑iLesoochranárske zoskupenie VLK ítélet, C‑243/15, EU:C:2016:838, 50. pont; továbbá ebben az értelemben: 2017. február 9‑iM ítélet, C‑560/14, EU:C:2017:101, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

30

A tagállamok számára előírt ezen kötelezettség megfelel az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) „A hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog” című 47. cikkében előírt jognak, amelynek értelmében mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz (lásd ebben az értelemben: 2017. május 16‑iBerlioz Investment Fund ítélet, C‑682/15, EU:C:2017:373, 44. pont).

31

Következésképpen a 2013/32 irányelv 46. cikkében előírt jogorvoslat jellemzőit a Charta 47. cikkével összhangban kell meghatározni, amely a hatékony bírói jogvédelem elvének megerősítését képezi [lásd analógia útján, a menekültstátusz megadására és visszavonására vonatkozó tagállami eljárások minimumszabályairól szóló, 2005. december 1‑jei 2005/85/EK tanácsi irányelv (HL L 2005. 326., 13. o.) 39. cikkével kapcsolatban: 2015. december 17‑iTall ítélet, C‑239/14, EU:C:2015:824, 51. pont].

32

A jogalanyok uniós jogból eredő jogai hatékony bírói jogvédelmének az említett elve különböző elemekből tevődik össze, amelyek közé tartozik különösen a védelemhez való jog, a fegyveregyenlőség elve, a bírósághoz fordulás joga, valamint a tanácsadás, a védelem és a képviselet igénybevételéhez való jog (2012. november 6‑iOtis és társai ítélet, C‑199/11, EU:C:2012:684, 48. pont).

33

Ami egyrészt a 2013/32 irányelv III. fejezetében megállapított elsőfokú eljárásokat illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az azon határozatok címzettjeinek védelemhez való jogának tiszteletben tartására irányuló kötelezettség, melyek érzékelhetően érintik a címzettjeik érdekeit, főszabály szerint a tagállamok hatóságaira hárul akkor, amikor az uniós jog hatálya alá tartozó intézkedéseket hoznak (2013. szeptember 10‑iG. és R. ítélet, C‑383/13 PPU, EU:C:2013:533, 35. pont; 2014. december 11‑iBoudjlida ítélet, C‑249/13, EU:C:2014:2431, 40. pont).

34

Közelebbről a Bíróság kimondta, hogy a bármely eljárásban érvényesülő meghallgatáshoz való jog, amely szerves részét képezi a védelemhez való jog tiszteletben tartásának, amely az uniós jog általános elvének minősül, mindenki számára biztosítja azt a lehetőséget, hogy hasznos és hatékony módon ismertesse álláspontját a közigazgatási eljárásban, és minden olyan határozat meghozatala előtt, amely az érdekeit hátrányosan érintheti (lásd ebben az értelemben: 2014. december 11‑iBoudjlida ítélet, C‑249/13, EU:C:2014:2431, 34. és 36. pont; 2017. február 9‑iM ítélet, C‑560/14, EU:C:2017:101, 25. és 31. pont).

35

E tekintetben annak a szabálynak, miszerint a sérelmet okozó határozat címzettjének olyan helyzetben kell lennie, hogy a határozat meghozatala előtt képes legyen észrevételeit megtenni, különösen az a célja, hogy e személy kijavíthasson valamilyen hibát, vagy személyes helyzetére vonatkozó olyan tényekre hivatkozhasson, amelyek a határozat meghozatala vagy tartalma ellen szólnak (lásd ebben az értelemben: 2014. november 5‑iMukarubega ítélet, C‑166/13, EU:C:2014:2336, 47. pont; 2014. december 11‑iBoudjlida ítélet, C‑249/13, EU:C:2014:2431, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36

Másrészt, ami a 2013/32 irányelv V. fejezetében foglalt jogorvoslati eljárásokat illeti, annak biztosítása érdekében, hogy az e jogorvoslathoz való jog gyakorlása hatékony legyen, az szükséges, hogy a nemzeti bíróság megvizsgálhassa azon indokok megalapozottságát, amelyek az illetékes közigazgatási hatóságot annak megállapítására vezették, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem megalapozatlan vagy visszaélésszerű (lásd analógia útján, a 2005/85 irányelvvel kapcsolatban: 2011. július 28‑iSamba Diouf ítélet, C‑69/10, EU:C:2011:524, 61. pont).

37

Márpedig a jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a bejelentő meghallgatásának elmaradása a 2013/32 irányelv V. fejezetében megállapítottakhoz hasonló jogorvoslati eljárás során a bejelentő védelemhez való jogának korlátozását valósítja meg, amely a hatékony bírói jogvédelem Charta 47. cikkében biztosított elvének a részét képezi.

38

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint azonban az alapvető jogok, így a védelemhez való jog tiszteletben tartása, amely a meghallgatáshoz való jogot is magában foglalja, nem tekinthetők abszolút követelménynek, hanem korlátozhatók, feltéve hogy a korlátozás a szóban forgó intézkedés által elérni kívánt közérdekű céloknak megfelel, és nem jelent a kitűzött célhoz képest aránytalan és megengedhetetlen beavatkozást, amely az így biztosított jog lényegét sértené (lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 10‑iG. és R. ítélet, C‑383/13 PPU, EU:C:2013:533, 33. pont; 2014. december 11-iBoudjlida ítélet, C‑249/13, EU:C:2014:2431, 43. pont; 2016. július 7-iLebek ítélet, C‑70/15, EU:C:2016:524, 37. pont).

39

A Charta 47. cikkében biztosított meghallgatáshoz való jog azon értelmezését, amely szerint e jog nem feltétlen jellegű, megerősíti az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata, amelynek fényében az említett 47. cikket értelmezni kell, mivel e 47. cikk első és második bekezdése megfelel az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény 6. cikke (1) bekezdésének és 13. cikkének (2016. június 30‑iToma és Biroul Executorului Judecătoresc Horațiu‑Vasile Cruduleci ítélet, C‑205/15, EU:C:2016:499, 40. és 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

E tekintetben a Bíróság már kimondta, hogy ezen egyezmény 6. cikkének (1) bekezdése nem ír elő feltétlen kötelezettséget nyilvános tárgyalás tartására, és nem követeli meg szükségszerűen minden eljárásban tárgyalás tartását, és úgy ítélte meg, hogy ilyen kötelezettséget nem ír elő sem a Charta 47. cikkének második bekezdése, sem annak bármely más rendelkezése (2015. június 4‑iAndechser Molkerei Scheitz kontra Bizottság ítélet, C‑682/13 P, nem tették közzé, EU:C:2015:356, 44. pont, az EJEB 2006. november 23‑i Jussila kontra Finnország ítéletének, CE:ECHR:2006:1123JUD007305301, 41. §‑ára utalva).

41

A Bíróság azt is kimondta, hogy a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértését az adott ügy egyedi körülményei alapján kell értékelni, különösen a szóban forgó jogi aktus jellegére, elfogadásának körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályokra figyelemmel (2013. július 18‑iBizottság és társai kontra Kadi ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 102. pont; valamint, ebben az értelemben: 2017. február 9‑iM ítélet, C‑560/14, EU:C:2017:101, 33. pont).

42

A jelen ügyben a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdésében az illetékes bíróság számára mind a tények, mind a jogi szempontok teljes körű és ex nunc vizsgálatára vonatkozóan előírt kötelezettséget a nemzetközi védelem iránti kérelmek ezen irányelv által szabályozott vizsgálati eljárása együttesének összefüggésében kell értelmezni, figyelemmel arra a szoros kapcsolatra, amely a bíróság előtti jogorvoslati eljárás és az azt megelőző elsőfokú eljárás között fennáll, amelynek során a kérelmező számára, az említett irányelv 14. cikkének megfelelően, biztosítani kell a lehetőséget nemzetközi védelem iránti kérelmére vonatkozó személyes meghallgatásra.

43

E tekintetben meg kell állapítani, hogy mivel, a 2013/32 irányelv 17. cikkének (2) bekezdésével összhangban, a kérelmező minden meghallgatásáról készült jegyzőkönyvet vagy átiratot csatolni kell az ügyiratokhoz, e jegyzőkönyv vagy átirat tartalma az illetékes bíróság számára lényeges elemét képezi a tények és a jogi szempontok ezen irányelv 46. cikkének (3) bekezdésében előírt teljes körű és ex nunc vizsgálatának.

44

Következésképpen, amint azt a főtanácsnok kiemelte indítványának 58. és 59. pontjában, valamint 65–67. pontjában, annak szükségességét, hogy a 2013/32 irányelv 46. cikke szerinti jogorvoslat tárgyában eljáró bíróság meghallgassa a kérelmezőt, az ezen irányelv 46. cikkének (3) bekezdésében a bejelentő érdekei hatékony bírói jogvédelmének céljából előírt teljes körű és ex nunc vizsgálat folytatására vonatkozó kötelezettségére tekintettel kell mérlegelni. A Bíróság csak akkor dönthet úgy, hogy az előtte folyó jogorvoslati eljárásban nem hallgatja meg a kérelmezőt, ha úgy ítéli meg, hogy ilyen vizsgálat lefolytatása módjában áll kizárólag az ügyiratok alapján is, adott esetben ideértve a kérelmezővel az elsőfokú eljárás során folytatott személyes meghallgatásról készült jegyzőkönyvet vagy átiratot is. Ilyen körülmények között ugyanis a meghallgatás elhagyásának lehetősége megfelel mind a tagállamok, mind pedig a kérelmezők azon, az említett irányelv (18) preambulumbekezdésében felidézett érdekének, hogy a megfelelő és teljes körű vizsgálat lefolytatásának sérelme nélkül a nemzetközi védelem iránti kérelmek ügyében a lehető legrövidebb időn belül határozat szülessen.

45

Ezzel szemben, ha a jogorvoslati kérelem tárgyában eljáró bíróság úgy ítéli meg, hogy a bejelentő meghallgatására szükség van az előírt teljes körű és ex nunc vizsgálat lefolytatásához, az említett bíróság által elrendelt meghallgatás olyan formalitásnak tekinthető, amelytől nem lehet a 2013/32 irányelv (20) preambulumbekezdésében foglalt gyorsabb ügyintézés indokával eltekinteni. Ugyanis, amint azt a főtanácsnok kiemelte indítványának 67. pontjában, bár e preambulumbekezdés elfogadja, hogy a tagállamok bizonyos esetekben, például ha a kérelem feltehetőleg megalapozatlan, felgyorsítják a vizsgálati eljárást, nem ad felhatalmazást a kérelmező hatékony jogorvoslatához való jogának biztosításához elkerülhetetlen intézkedések mellőzésére.

46

Olyan esetben, az alapügyhöz hasonlóan, ha a kérelem a 2013/32 irányelv 32. cikkének (2) bekezdése értelmében nyilvánvalóan elfogadhatatlan, a bíróság a teljes körű és ex nunc vizsgálat lefolytatására vonatkozó, ezen irányelv 46. cikkének (3) bekezdésében előírt kötelezettségét főszabály szerint teljesíti, amennyiben tekintetbe veszi a jogorvoslati kérelem tárgyában eljáró bíróság előtt benyújtott beadványokat, valamint az elsőfokú eljárásból származó közigazgatási ügyiratokban foglalt objektív tényeket, ideértve adott esetben az annak keretében folytatott személyes meghallgatás jegyzőkönyvét vagy felvételét.

47

Ezt a megállapítást megerősíti az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata, amelynek értelmében tárgyalás tartása nem szükséges, ha az ügy nem vet fel olyan ténybeli vagy jogi kérdéseket, amelyeket ne lehetne megfelelő módon megoldani az ügyiratok és a felek írásbeli észrevételei alapján (2015. június 4‑iAndechser Molkerei Scheitz kontra Bizottság ítélet, C‑682/13 P, nem tették közzé, EU:C:2015:356, 46. pont, az EJEB 2002. november 12‑i Döry kontra Svédország ítéletének, CE:ECHR:2002:1112JUD002839495, 37. §‑ára, utalva).

48

Egyébként, noha a 2013/32 irányelv 46. cikke nem írja elő a nemzetközi védelem iránti kérelmet elutasító határozattal szembeni jogorvoslat tárgyában eljáró bíróság számára, hogy a kérelmezőt minden körülmények között hallgassa meg, ugyanakkor nem teszi lehetővé a nemzeti jogalkotó számára annak megakadályozását, hogy e bíróság elrendelje meghallgatás tartását, amennyiben úgy ítéli meg, hogy nem gyűlt össze kellő információ az elsőfokú eljárásban lefolytatott személyes meghallgatás során, és úgy véli, hogy meghallgatás tartása szükséges az ezen irányelv 46. cikkének (3) bekezdése szerinti, mind a tények, mind a jogi szempontok teljes körű és ex nunc megvizsgálásához.

49

A fenti megfontolások fényében a 2013/32 irányelvet és különösen annak 12., 14., 31. és 46. cikkét a Charta 47. cikkére tekintettel akként kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, hogy az a nemzeti bíróság, amelyhez egy nemzetközi védelem iránti, nyilvánvalóan megalapozatlan kérelmet elutasító határozattal szemben jogorvoslati kérelmet nyújtottak be, e jogorvoslati kérelmet a kérelmező meghallgatása nélkül elutasítja, ha e ténybeli körülmények nem hagynak semmilyen kételyt e határozat megalapozottsága felől, feltéve egyrészt, hogy az elsőfokú eljárás során a kérelmező számára, ezen irányelv 14. cikkével összhangban, lehetőséget biztosítottak a nemzetközi védelem iránti kérelmére vonatkozó személyes meghallgatáshoz, és amennyiben ilyen meghallgatásra sor került, annak jegyzőkönyvét vagy átiratát, a 17. cikk (2) bekezdésével összhangban, csatolták az ügyiratokhoz, másrészt, hogy a jogorvoslati kérelem tárgyában eljáró bíróság elrendelhet ilyen meghallgatást, ha azt ha azt a tények és jogi szempontok ugyanezen irányelv 46. cikkének (3) bekezdésében előírt, teljes körű és ex nunc vizsgálatához szükségesnek véli.

50

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvet és különösen annak 12., 14., 31. és 46. cikkét az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkére tekintettel akként kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, hogy az a nemzeti bíróság, amelyhez egy nemzetközi védelem iránti, nyilvánvalóan megalapozatlan kérelmet elutasító határozattal szemben jogorvoslati kérelmet nyújtottak be, e jogorvoslati kérelmet a kérelmező meghallgatása nélkül elutasítja, ha e ténybeli körülmények nem hagynak semmilyen kételyt e határozat megalapozottsága felől, feltéve egyrészt, hogy az elsőfokú eljárás során a kérelmező számára, ezen irányelv 14. cikkével összhangban, lehetőséget biztosítottak a nemzetközi védelem iránti kérelmére vonatkozó személyes meghallgatáshoz, és amennyiben ilyen meghallgatásra sor került, annak jegyzőkönyvét vagy átiratát, a 17. cikk (2) bekezdésével összhangban, csatolták az ügyiratokhoz, másrészt hogy a jogorvoslati kérelem tárgyában eljáró bíróság elrendelhet ilyen meghallgatást, ha azt a tények és jogi szempontok ugyanezen irányelv 46. cikkének (3) bekezdésében előírt, teljes körű és ex nunc vizsgálatához szükségesnek véli.