—

M. Daouidi képviseletében G. Pérez Palomares abogado,

—

a Ministerio Fiscal képviseletében A. C. Andrade Ortiz,

—

a spanyol kormány képviseletében A. Gavela Llopis, meghatalmazotti minőségben,

—

a francia kormány képviseletében G. de Bergues, D. Colas és R. Coesme, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében D. Martin és N. Ruiz García, meghatalmazotti minőségben,

1

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 3. és 15. cikkének, 21. cikke (1) bekezdésének, 30. és 31. cikkének, 34. cikke (1) bekezdésének és 35. cikkének, valamint a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK tanácsi irányelv (HL 2000. L 303., 16. o., magyar nyelvű különkiadás: 5. fejezet, 4. kötet, 79. o.) 1–3. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

A jelen kérelmet egyrészt Mohamed Daouidi, másrészt a Bootes Plus SL, a Fondo de Garantía Salarial (bérgarancia‑alap, Spanyolország), valamint a Ministerio Fiscal (ügyészség, Spanyolország) között folyamatban lévő eljárás keretében terjesztették elő, amelynek tárgya M. Daouidival szemben azalatt bekövetkezett felmondás, hogy a nemzeti jog értelmében átmenetileg – határozatlan ideig – munkaképtelen volt.

3

A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ‑egyezmény (kihirdette: a 2007. évi XCII. törvény), amelyet az Európai Közösség nevében a 2009. november 26‑i 2010/48/EK tanácsi határozat (HL 2010. L 23., 35. o., a továbbiakban: ENSZ‑egyezmény) hagyott jóvá, preambulumának e) pontjában kimondja:

„Elismerve, hogy a fogyatékosság egy változó fogalom, továbbá, hogy a fogyatékosság a fogyatékossággal élő személyek és az attitűdbeli, illetve a környezeti akadályok kölcsönhatásának következménye, amely gátolja őket a társadalomban való teljes és hatékony, másokkal azonos alapon történő részvételben.”

4

Ezen egyezmény „Cél” című 1. cikke értelmében:

„A jelen Egyezmény célja valamennyi emberi jog és alapvető szabadság teljes és egyenlő gyakorlásának előmozdítása, védelme és biztosítása valamennyi fogyatékossággal élő személy számára, és a velük született méltóság tiszteletben tartásának előmozdítása.

Fogyatékossággal élő személy minden olyan személy, aki hosszan tartó fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodással él, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását.”

5

Az említett egyezménynek „Meghatározások” című 2. cikke a harmadik bekezdésében a következőket írja elő:

„A »fogyatékosság alapján történő hátrányos megkülönböztetés« a fogyatékosságon alapuló bármilyen különbségtételt, kizárást vagy korlátozást jelent, amelynek célja vagy hatása valamennyi emberi jog és alapvető szabadság másokkal azonos alapon történő elismerésének, élvezetének vagy gyakorlásának csorbítása vagy semmibe vétele a politikai, a gazdasági, a szociális, a kulturális, a civil élet terén, vagy bármely egyéb területen. Ez a hátrányos megkülönböztetés minden formáját magában foglalja, egyebek között az észszerű alkalmazkodás megtagadását.”

6

A 2000/78 irányelv (11), (12), (15) és (31) preambulumbekezdése értelmében:

[…]

[…]

7

Ezen irányelv „Az irányelv célja” című 1. cikke így szól:

„Ennek az irányelvnek a célja a valláson, meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló, foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek a meghatározása az egyenlő bánásmód elvének a tagállamokban történő megvalósítására tekintettel.”

8

Az említett irányelv „A hátrányos megkülönböztetés fogalma” című 2. cikke (1) és (2) bekezdésében előírja:

„(1)   Ezen irányelv alkalmazásában az »egyenlő bánásmód elve« azt jelenti, hogy az 1. cikkben említett okok alapján nem szabad semmiféle közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést tenni.

(2)   Az (1) bekezdés alkalmazásában:

9

Ugyanezen irányelv „Az irányelv hatálya” című 3. cikke (1) bekezdésének c) pontja az alábbiak szerint rendelkezik:

„A Közösségre átruházott hatáskörök korlátain belül ezt az irányelvet minden személyre alkalmazni kell, mind a köz‑, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve a köztestületeket [helyesen: az állami szerveket] is a következőkre tekintettel:

[…]

10

A 2000/78 irányelv „Bizonyítási teher” című 10. cikkének (1), (2) és (5) bekezdése a következőket írja elő:

„(1)   A tagállamok nemzeti igazságszolgáltatási rendszerüknek megfelelően megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy biztosítsák, hogy azok a személyek, akik úgy érzik, hogy az egyenlő bánásmód elve alkalmazásának elmulasztása miatt őket sérelem érte, bíróság vagy más illetékes hatóság előtt olyan tényekre hivatkozhassanak, amelyek alapján feltételezhető, hogy közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetés történt, akkor az alperes kötelessége annak bizonyítása, hogy nem sértette meg az egyenlő bánásmód elvét [helyesen: hogy biztosítsák, hogy amikor azok a személyek, akik úgy érzik, hogy az egyenlő bánásmód elve alkalmazásának elmulasztása miatt őket sérelem érte, bíróság vagy más illetékes hatóság előtt olyan tényekre hivatkoznak, amelyek alapján feltételezhető, hogy közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetés történt, akkor az alperes kötelessége annak bizonyítása, hogy nem sértette meg az egyenlő bánásmód elvét].

(2)   Az (1) bekezdés nem akadályozhatja meg, hogy a tagállamok olyan bizonyítási szabályokat vezessenek be, amelyek kedvezőbbek a felperes számára.

[…]

(5)   A tagállamoknak nem kell az (1) bekezdést alkalmazniuk olyan eljárások során, amelyekben a bíróságnak vagy az illetékes hatóságnak a feladata az eset tényállásának felderítése.”

11

A spanyol Alkotmány 9. cikkének (2) bekezdése az alábbiakat mondja ki:

„Az állami szervek feladata megteremteni annak feltételeit, hogy az egyén és az általa alkotott csoportok szabadsága és egyenlősége valós és tényleges legyen; illetve eltávolítani azokat a korlátokat, amelyek akadályozzák vagy nehezítik azok teljes érvényesülését, valamint megkönnyíteni valamennyi állampolgár részvételét a politikai, gazdasági, kulturális és társadalmi életben.”

12

Ezen Alkotmány 14. cikke előírja:

„A törvény előtt minden spanyol állampolgár – születésen, fajon, nemen, vallási meggyőződésen, véleményen, illetve bármely más személyes vagy szociális körülményen alapuló hátrányos megkülönböztetés nélkül – egyenlő.”

13

Az említett Alkotmány 15. cikke kimondja:

„Mindenkinek joga van az élethez, és a testi, illetve lelki sérthetetlenséghez. Senkit sem lehet kínzásnak, vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni. A halálbüntetés eltörlésre került, kivéve háború idején, a katonai büntetőtörvények rendelkezési szerint.”

14

Az 1991. március 24‑i Real Decreto Legislativo 1/1995 por el que se aprueba el texto refundido de la Ley del Estatuto de los Trabajadores (a munkavállalók jogállásáról szóló törvény egységes szerkezetbe foglalt szövegének elfogadásáról szóló 1/1995 sz. királyi törvényrendelet, BOE 55. sz., 1995. március 29., 9654. o.) az alapügy tényállásának megvalósulása idején alkalmazandó változata (a továbbiakban: a munkavállalók jogállásáról szóló jogszabály) 55. cikkének a (3)–(6) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„(3)   A felmondás érvényesnek, jogellenesnek vagy semmisnek minősíthető.

(4)   A felmondás érvényes, ha a munkáltató által írásbeli közlésében hivatkozott kötelezettségszegés bizonyítást nyer. Ellenkező esetben, vagy ha az e cikk (1) bekezdésében megállapított alaki feltételeknek nem felel meg, a felmondás jogellenes.

(5)   A hátrányos megkülönböztetés Alkotmányban vagy törvényben tiltott okain alapuló, illetve a munkavállalók elismert alapvető jogait és szabadságait sértő munkáltatói felmondás semmis. […]

(6)   Semmis munkáltatói felmondás esetén a munkavállalót haladéktalanul vissza kell helyezni eredeti munkakörébe, és elmaradt munkabérét meg kell téríteni.”

15

Az említett jogszabály 56. cikkének (1) bekezdése előírja:

A felmondás jogellenességének megállapítása esetén a munkáltató az ítélet kézbesítésétől számított öt napon belül választhat, hogy a munkavállalót visszahelyezi munkakörébe, vagy megfizeti a munkaviszonyban eltöltött idő minden egyes éve után 33 napi bér összegének megfelelő végkielégítést; az egy évet el nem érő időszakokat hónapokra osztva ezzel arányosítani kell, a végkielégítés összege pedig legfeljebb 24 havi bér lehet. A végkielégítés választása a munkaviszony megszűnését eredményezi, amely időpontjának a munkavégzés tényleges befejezésének időpontját kell tekinteni.”

16

Az 2011. október 10‑i Ley 36/2011, reguladora de la jurisdicción social (a szociális bíráskodást szabályozó 36/2011. sz. törvény, BOE 245. sz., 2011. október 11., 106584. o., a továbbiakban: 36/2011. sz. törvény) 96. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„Azokban a perekben, amelyekben a felperes érvei arra utalnak, hogy megalapozott jelei vannak a nem, szexuális irányultság vagy szexuális identitás, faji vagy etnikai származás, vallás vagy meggyőződés, fogyatékosság, kor, üldöztetés és az alapvető jogok vagy szabadság megsértésének bármely más esete alapján történő hátrányos megkülönböztetésnek, az alperesnek kell objektíve, észszerűen és kellően bizonyítottan igazolni az alkalmazott intézkedéseket és arányosságukat.”

17

E törvény 108. cikkének (1) és (2) bekezdése így rendelkezik:

„(1)   Az ítélet rendelkező részében a bíróság érvényesnek, jogellenesnek vagy semmisnek minősíti a felmondást.

A felmondás érvényes, ha a munkáltató által írásbeli közlésében hivatkozott kötelezettségszegés bizonyítást nyer. Ellenkező esetben, vagy ha a [munkavállalók jogállásáról szóló törvény] 55. cikkének (1) bekezdésében megállapított alaki követelményeknek nem felel meg, a felmondás jogellenes.

[…]

(2)   A hátrányos megkülönböztetés Alkotmányban vagy törvényben tiltott okain alapuló, illetve a munkavállalók elismert alapvető jogait és szabadságait sértő munkáltatói felmondás semmis.

[…]”

18

Az említett törvény 110. cikkének (1) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„A felmondás jogellenességének megállapítása esetén a munkáltató választhat, hogy a munkavállalót a felmondás előtt irányadó feltételekkel visszahelyezi munkakörébe, valamint megfizeti a [munkavállalók jogállásáról szóló törvény] 56. cikkének (2) bekezdésében említett, elmaradt munkabéreket, vagy dönthet úgy, hogy kártérítést fizet a [munkavállalók jogállásáról szóló törvény] 56. cikkének (1) bekezdése alapján megállapított összeg erejéig. […]”

19

Ugyanennek a törvénynek a 113. cikke kimondja:

„Semmis munkáltatói felmondás esetén a munkavállalót haladéktalanul vissza kell helyezni eredeti munkakörébe, és elmaradt munkabérét meg kell téríteni. […]”

20

A 36/2011. sz. törvény 181. cikkének (2) bekezdése a következőket írja elő:

„A tárgyaláson az arra vonatkozó valószínűsítő körülmények bizonyítását követően, hogy az alapvető jog vagy szabadság sérelme bekövetkezett, az alperesnek kell objektív módon, észszerűen és kellően bizonyítottan igazolni az alkalmazott intézkedéseket és arányosságukat.”

21

A 2013. november 29‑i Real Decreto Legislativo 1/2013, por el que se aprueba el Texto Refundido de la Ley General de derechos de las personas con discapacidad y de su inclusión social (a fogyatékosággal élő személyek jogairól és társadalmi beilleszkedésükről szóló általános törvény átdolgozásának jóváhagyásáról szóló 1/2013. sz. királyi törvényrendelet, BOE 289. sz., 2013. december 3., 95635. o.) 2. cikke a következő fogalommeghatározásokat tartalmazza:

„[…]

[…]

[…]”

22

M. Daouidit 2014. április 17‑től a Bootes Plus konyhai kisegítőként alkalmazta egy Barcelonában (Spanyolország) található hotel egyik éttermében.

23

E tekintetben M. Daouidi és a Bootes Plus három hónapos időszakra vonatkozó alkalmi munkára irányuló munkaszerződést kötöttek az étteremben való munka növekedésére tekintettel, heti 20 órás időtartamban. A szerződés 30 napos próbaidőt állapított meg. 2014. július 1‑jén M. Daouidi és a Bootes Plus megállapodtak abban, hogy az említett részmunkaidőre szóló szerződés heti 40 órás, teljes munkaidőre szólóvá alakul.

24

M. Daouidi szerződését ezt követően kilenc hónappal meghosszabbították, lejártának időpontjaként 2015. április 16‑át jelölték meg. A konyhafőnök e hosszabbításhoz kedvező véleményt adott, ráadásul jóváhagyta, hogy M. Daouidi részmunkaidőre szóló munkaszerződését teljes munkaidőre szóló munkaszerződéssel váltsák fel.

25

2014. október 3‑án M. Daouidi elcsúszott annak az éttermi konyhának a padlóján, ahol dolgozott, amelynek következtében kificamította a bal könyökét, amelyet be kellett gipszelni. M. Daouidi még aznap kezdeményezte az átmeneti munkaképtelenség megállapítására irányuló eljárást.

26

Két héttel a munkahelyi baleset után a konyhafőnök felkereste M. Daouidit, hogy egészségügyi állapota iránt érdeklődjön, valamint aggodalmát fejezze ki a fennálló helyzete elhúzódását illetően. M. Daouidi azt válaszolta, hogy nem tud azonnal újra munkába állni.

27

2014. november 26‑án, még az átmeneti munkaképtelenség fennállása alatt M. Daouidi a Bootes Plustól az alábbi, rendkívüli felmondást tartalmazó értesítést kapta:

„Sajnálattal közöljük Önnel, hogy úgy döntöttünk, hogy megszüntetjük a vállalkozásunkhoz kötődő munkaviszonyát, és a mai nappal azonnali hatállyal elbocsátjuk. E döntés indoka az, hogy Ön nem felel meg a vállalkozás által meghatározott elvárásoknak, és a munkakörébe tartozó feladatok ellátása körében nem érte el a vállalkozás által megfelelőnek tartott teljesítményt. E tények [a munkavállalók jogállásáról szóló törvény] értelmében felmondást vonnak maguk után.”

28

2014. december 23‑án M. Daouidi a 36/2011. sz. törvény 108. cikke (2) bekezdésének értelmében, elsődlegesen a felmondás semmisségének megállapítására irányuló keresetet nyújtott be a Juzgado de lo Social no 33 de Barcelonához (33. számú barcelonai munkaügyi bíróság, Spanyolország).

29

E tekintetben M. Daouidi azzal érvelt, hogy a felmondás egyrészt sérti az Alkotmány 15. cikkében biztosított testi sérthetetlenséghez való alapvető jogát, többek között azért, mert az étterem igazgatója megkérte, hogy 2014. október 17–19‑i hétvégén álljon újból munkába, amit azonban nem tudott megtenni. E felmondás másrészt hátrányos megkülönböztetést valósít meg, mivel a munkahelyi baleset következtében valós ok miatt átmenetileg munkaképtelenné vált, és ezért a 2000/78 irányelv és a 2013. április 11‑iHK Danmark ítélet (C‑335/11 és C‑337/11, EU:C:2013:222) értelmében vett „fogyatékosság” fogalma alá tartozik.

30

Másodlagosan M. Daouidi a 36/2011.sz. törvény 108. cikke (1) bekezdésének megfelelően a felmondás „jogellenességének” megállapítását kérte a bíróságtól.

31

A kérdést előterjesztő bíróság rámutatott, hogy elegendő tény áll rendelkezésre annak megállapításához, hogy bár a M. Daouidival szembeni felmondás fegyelmi ok miatt történő felmondás látszatát és formáját kelti, annak valódi oka azon munkahelyi balesetből eredő, határozatlan időre fennálló munkaképtelenség, amelyet M. Daouidi elszenvedett.

32

E bíróság szerint a Tribunal Superior de Justicia de Cataluña (katalóniai legfelsőbb bíróság, Spanyolország), a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) és a Tribunal Constitucional (alkotmánybíróság, Spanyolország) ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a betegségre vagy munkahelyi balesetből származó átmeneti munkaképtelenségre alapozott felmondás nem minősül hátrányosan megkülönböztetőnek, amiből következően ez a felmondás nem tekinthető „semmisnek” a 36/2011. sz. törvény 108. cikkének (2) bekezdése értelmében.

33

Ugyanakkor, a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy egy ilyen felmondás nem ellentétes‑e az uniós joggal, amennyiben az sérti a Charta 21. cikke (1) bekezdésében, 30. és 31. cikkében, a 34. cikke (1) bekezdésében és a 35. cikkében rögzített hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, az indokolatlan felmondással szembeni védelemhez való jogot, a tisztességes és igazságos munkafeltételekhez való jogot, a szociális biztonsági ellátásokra való jogosultságot, valamint az egészség védelméhez való jogot.

34

Egyebekben, a kérdést előterjesztő bíróság azt a kérdést veti fel, hogy fennáll-e az alapügyben a 2000/78 irányelv értelmében vett „fogyatékosságon” alapuló hátrányos megkülönböztetés. Mindenekelőtt, a M. Daouidit könyöke kificamodása óta sújtó korlátozottság nyilvánvaló. E tekintetben e bíróság pontosítja, hogy az alapügyben az előtte tartott tárgyalás időpontjában, azaz nagyjából hat hónappal M. Daouidi munkahelyi balesete után, a bal könyöke még mindig be volt gipszelve. Ezt követően M. Daouidi munkáltatója úgy vélte, hogy M. Daouidi munkaképtelenségének időtartama túl hosszú, amely összeegyeztethetetlen az érdekeivel, és azzal a következménnyel jár, hogy a korlátozottság „hosszan tartó” jellegére vonatkozó feltétel teljesül. Végül, e felmondásról szóló határozat akadályozza, hogy D. a szakmai életben más munkavállalókkal azonos feltételek mellett, teljes mértékben és hatékonyan vegyen részt.

35

Amennyiben M. Daouidival szembeni felmondásra az uniós jog által biztosított alapvető jogok megsértésével került sor, e felmondást „semmisnek” és nem pusztán „jogellenesnek” kellene nyilvánítani.

36

E körülmények között a Juzgado de lo Social no 33 de Barcelona (33. számú barcelonai munkaügyi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

37

Az ötödik kérdésével, amelyet elsőként kell megvizsgálni, az kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2000/78 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy az a tény, hogy egy személy munkahelyi baleset következtében átmenetileg – határozatlan ideig – a nemzeti jog értelmében munkaképtelen, önmagában azt jelenti, hogy e személy alkalmasságának korlátozottsága ezen irányelvben foglalt „fogyatékosság” fogalma értelmében „hosszan tartónak” minősíthető.

38

Előzetesen rá kell mutatni, hogy a 2000/78 irányelv célja – mint annak 1. cikkéből kitűnik – az e cikkben felsorolt okokon, így többek között a fogyatékosságon alapuló, foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek meghatározása. Ezen irányelvet 3. cikke (1) bekezdése c) pontjának megfelelően az Európai Unióra átruházott hatáskörök korlátain belül minden személyre alkalmazni kell, mind a köz‑, mind a magánszféra vonatkozásában, többek között a felmondás feltételei vonatkozásában.

39

A jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy M. Daouidi – akinek azalatt mondtak fel, hogy átmenetileg a nemzeti jog értelmében munkaképtelen volt – állapota az említett irányelv értelmében vett „fogyatékosság” fogalma alá tartozik‑e.

40

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az Unió a 2010/48 határozattal jóváhagyta a fogyatékosságról szóló ENSZ‑egyezményt. Következésképpen, ezen egyezmény rendelkezései az egyezmény hatálybalépésétől az uniós jogrend szerves részét képezik (lásd: 2014. március 18‑iZ‑ítélet, C‑363/12, EU:C:2014:159, 73. pont, valamint azt ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Egyébiránt az említett határozat II. mellékletének függelékéből kitűnik, hogy az önálló életvitel és a társadalmi befogadás, a munka és a foglalkoztatás területén a 2000/78 irányelv az ezen egyezmény hatálya alá tartozó kérdésekkel kapcsolatos uniós jogi aktusok közé tartozik.

41

Ebből következően az említett egyezményre hivatkozni lehet ezen irányelv értelmezése céljából, amelyet lehetőség szerint ugyanezen egyezménnyel összhangban kell értelmezni (lásd: 2013. április 11‑iHK Danmark ítélet, C‑335/11 és C‑337/11, EU:C:2013:222, 32. pont; 2014. március 18‑iZ‑ítélet, C‑363/12, EU:C:2014:159, 75. pont).

42

Ezért a Bíróság az ENSZ‑egyezmény Unió általi megerősítése következtében megállapította, hogy a 2000/78 irányelv szerinti „fogyatékosság” fogalom olyan korlátozottságként értendő, amely különösen valamilyen hosszan tartó testi, szellemi vagy lelki ártalmon alapul, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és más munkavállalókkal egyenlő részvételét a szakmai életben (lásd: 2013. április 11‑iHK Danmark ítélet, C‑335/11 és C‑337/11, EU:C:2013:222, 38. pont; 2014. március 18‑iZ‑ítélet, C‑363/12, EU:C:2014:159, 76. pont; 2014. december 18‑iFOA‑ítélet, C‑354/13, EU:C:2014:2463, 53. pont).

43

Ennélfogva, ezen irányelv 5. cikkében szereplő „fogyatékos személyek” kifejezést úgy kell értelmezni, hogy az magában foglalja az előző pontban foglalt meghatározásnak megfelelő fogyatékossággal rendelkező valamennyi személyt (2013. július 4‑iBizottság kontra Olaszország, C‑312/11, nem tették közzé, EU:C:2013:446, 57. pont).

44

Hozzá kell tenni, hogy az említett irányelv csak a balesetből származó fogyatékosságra alkalmazható (lásd ebben az értelemben: 2013. április 11‑iHK‑Danmark, C‑335/11 és C‑337/11, EU:C:2013:222, 40. pont).

45

Következésképpen ha valamely baleset olyan korlátozottsággal jár, amely különösen valamilyen testi, szellemi vagy lelki ártalmon alapul, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személynek a szakmai életben való teljes, hatékony és más munkavállalókkal egyenlő szerepvállalását, és ez a korlátozottság hosszan tart, akkor ez a 2000/78 irányelv értelmében vett „fogyatékosság” fogalma alá tartozhat (lásd analógia útján: 2013. április 11‑iHK‑Danmark, C‑335/11 és C‑337/11, EU:C:2013:222, 41. pont).

46

A jelen esetben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy M. Daouidi munkahelyi balesetet szenvedett és kificamította a bal könyökét, amelyet be kellett gipszelni. Meg kell állapítani, hogy egy ilyen fizikai állapot visszafordítható.

47

A kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy az alapügyben az előtte tartott tárgyalás időpontjában, azaz nagyjából hat hónappal e munkahelyi baleset után M. Daouidi könyöke még mindig be volt gipszelve, így tehát ő nem volt képes szakmai tevékenységét folytatni.

48

E körülmények között nem vitatott, hogy M. Daouidi fizikai sérülése korlátozza az alkalmasságát. Ennélfogva annak meghatározása érdekében, hogy M. Daouidi a 2000/78 irányelv értelmében vett „fogyatékos személynek” tekinthető‑e, és így ezen irányelv hatálya alá tartozik‑e, meg kell vizsgálni, hogy alkalmasságának ez a korlátozottsága, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személynek a szakmai életben való teljes, hatékony és más munkavállalókkal egyenlő szerepvállalását, a jelen ítélet 42. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében „hosszan tartó”‑e.

49

Az ENSZ‑Egyezmény nem határozza meg a „hosszan tartó” fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodás fogalmát. A 2000/78 irányelv nem határozza meg sem a „fogyatékosság” fogalmát, sem pedig az illető alkalmasságának az említett fogalom értelmében véve „hosszan tartó” korlátozottságának fogalmát.

50

Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog egységes alkalmazásának követelményéből és az egyenlőség elvéből az következik, hogy a jelentésének és hatályának meghatározása érdekében a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó uniós jogi rendelkezést az egész Unióban önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve a rendelkezés összefüggéseit és a kérdéses szabályozás célját (lásd többek között: 1984. január 18‑iEkro‑ítélet, 372/82, EU:C:1984:11, 11. pont; 2016. június 16‑iPebros Servizi ítélet, C‑511/14, EU:C:2016:448, 36. pont).

51

A tagállami jogokra kifejezetten ilyen utalás hiányában a személyek alkalmasságának a 2000/78 irányelvben foglalt „fogyatékosság” fogalma értelmében véve „hosszan tartó” korlátozottságának fogalmát tehát önállóan és egységesen kell értelmezni.

52

Ebből az következik, hogy az a tény, hogy M. Daouidi a spanyol jog értelmében az „átmeneti” munkaképtelenség jogi szabályozása alá tartozik, nem zárja ki azt, hogy M. Daouidi alkalmasságának korlátozottságát az ENSZ‑egyezményre tekintettel értelmezett 2000/78 irányelv értelmében „hosszan tartónak” minősítsék.

53

Egyebekben, a korlátozottság „hosszan tartó” jellegét az érintett személy azon időpontban fennálló károsodására tekintettel kell megvizsgálni, amikor az állítólagosan hátrányosan megkülönböztető jogi aktust vele szemben elfogadták (lásd ebben az értelemben: 2006. július 11‑iChacón Navas ítélet, C‑13/05, EU:C:2006:456, 29. pont).

54

A 2000/78 irányelv 1. cikkével és ezen irányelv által elérni kívánt céllal összefüggésben a „hosszan tartó” korlátozottság fogalmát illetően emlékeztetni kell, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az uniós jogalkotó által a munkahely fogyatékossághoz igazodó kialakítására szolgáló intézkedéseknek tulajdonított jelentőség bizonyítja, hogy a közösségi jogalkotó gondoskodott az olyan esetek szabályozásáról, amikor az érintett a szakmai életben való részvételben hosszú időre akadályozott (lásd: 2006. július 11‑iChacón Navas ítélet, C‑13/05, EU:C:2006:456, 45. pont).

55

A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az érintett személy alkalmasságának korlátozottsága „hosszan tartónak” minősül‑e, mivel egy ilyen értékelés elsősorban ténybeli természetű.

56

A korlátozottság „hosszan tartó” jellegének megállapítását lehetővé tevő valószínűsítő körülmények között szerepel az a tény, hogy az állítólagos hátrányos megkülönböztetés időpontjában nem látható előre, hogy az érintett személy károsodása rövid időn belül meg fog szűnni, vagy – amint azt a főtanácsnok indítványának 47. pontjában lényegében kifejtette – hogy e munkaképtelenség az említett személy felépülése előtt jelentős ideig fennállhat.

57

Annak megvizsgálásával összefüggésben, hogy az érintett személy alkalmassága „hosszan tartóan” korlátozott‑e, a kérdést előterjesztő bíróságnak a rendelkezésére álló objektív elemek összességére, és különösen ezen személy állapotára vonatkozó olyan dokumentumokra és igazolásokra kell támaszkodnia, amelyek az aktuális orvosi és tudományos ismereteken és adatokon alapulnak.

58

Abban az esetben, ha a kérdést előterjesztő bíróság arra a következtetésre jutna, hogy M. Daouidi alkalmasságának korlátozottsága „hosszan tartó”, emlékeztetni kell arra, hogy a fogyatékosságon alapuló hátrányos bánásmód csak akkor ellentétes a 2000/78 irányelvben írt védelemmel, ha az irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében hátrányos megkülönböztetésnek minősül (lásd: 2006. július 11‑iChacón Navas ítélet, C‑13/05, EU:C:2006:456, 48. pont, valamint 2013. április 11‑iHK Danmark ítélet, C‑335/11 és C‑337/11, EU:C:2013:222, 71. pont).

59

A fenti megfontolásokra tekintettel az ötödik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2000/78 irányelvet a következőképpen kell értelmezni:

60

Az első négy kérdésével, amelyeket célszerű együttesen, másodikként vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében a Charta 3., 15. cikkének, a 21. cikke (1) bekezdésének, a 30., 31. cikkének, a 34. cikke (1) bekezdésének és a 35. cikkének értelmezését kéri olyan tényállás esetén, mint amelyről az alapügyben szó van.

61

E tekintetben emlékeztetnie kell, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 267. cikk szerinti előzetes döntéshozatalra utalás keretében a Bíróság kizárólag a számára biztosított hatáskörök korlátain belül értelmezheti az uniós jogot (2014. március 27‑iTorralbo Marcos‑ítélet, C‑265/13, EU:C:2014:187, 27. pont, és 2016. február 25‑iAiudapds‑végzés, C‑520/15, nem tették közzé, EU:C:2016:124, 18. pont).

62

Ami a Chartát illeti, annak 51. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy a Charta rendelkezéseinek a tagállamok csak annyiban címzettjei, amennyiben az Unió jogát hajtják végre. Az EUSZ 6. cikk (1) bekezdése, valamint a Charta 51. cikkének (2) bekezdése pontosítja, hogy ez utóbbi rendelkezései az európai uniós jog alkalmazási körét nem terjeszti ki a Szerződésekben meghatározott az Unió hatáskörein túl.

63

Így a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából következik, hogy ha valamely jogi tényállás nem tartozik az uniós jog alkalmazási körébe, a Bíróság annak elbírálására nem rendelkezik hatáskörrel, a Charta esetleg hivatkozott rendelkezései pedig önmagukban nem alapozhatják meg e hatáskört (lásd: 2013. február 26‑iÅkerberg Fransson‑ítélet, C‑617/10, EU:C:2013:105, 22. pont; 2016. feburár 25‑iAiudapds‑végzés, C‑520/15, nem tették közzé, EU:C:2016:124, 20. pont).

64

Márpedig e tekintetben meg kell állapítani, hogy az alapeljárás jelenlegi szakaszában nem nyert megállapítást, hogy a szóban forgó tényállás az uniós jog – a Chartában szereplőkön kívüli – más rendelkezésének hatálya alá tartozik.

65

Ugyanis, különösen a 2000/78 irányelvet illetően – amint az az ötödik kérdésre adott válasz keretében megfogalmazásra került – az a tény, hogy egy személy munkahelyi baleset következtében a nemzeti jog értelmében átmenetileg – határozatlan ideig – munkaképtelen, önmagában nem jelenti azt, hogy e személy által elszenvedett korlátozottság a 2000/78 irányelvben foglalt „fogyatékosság” fogalma értelmében „hosszan tartónak” minősíthető.

66

Ezenkívül, az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem tartalmaz többek között M. Daouidi esetleges – teljes vagy részleges – felépülésére vonatkozó prognózist, illetve arra vonatkozó információkat, hogy ez a baleset milyen szövődményekkel vagy milyen következményekkel járhat azoknak a feladatoknak az ellátására, amelyekre őt alkalmazták.

67

Következésképpen – ahogyan azt a főtanácsnok az indítványa 52. pontjában megjegyezte – mivel a 2000/78 irányelv alkalmazhatósága az alapeljárásban a kérdést előterjesztő bíróság által a Bíróság jelen ítéletét követően foglalt állásponttól függ, nem állapítható meg, hogy a szóban forgó tényállás az eljárás jelenlegi szakaszában az uniós jog alkalmazási körébe tartozik (lásd ebben az értelemben: 2014. március 27‑iTorralbo Marcos‑ítélet, C‑265/13, EU:C:2014:187, 40. pont).

68

E körülmények között meg kell állapítani, hogy a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel az első négy kérdés megválaszolására.

69

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

A foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK tanácsi irányelvet úgy kell értelmezni, hogy: