1. 

Olaszországban – más tagállamokhoz hasonlóan – a villamosenergia‑fogyasztók, legyenek természetes vagy jogi személyek, az adott fogyasztásuktól függően fizetik az úgynevezett „villamosenergia‑rendszer általános költségeit” (a továbbiakban: villamosenergia‑rendszer általános költségeit). Az olasz szabályozás amellett, hogy rendelkezik ezen általános költségekről és kiadásokról, néhány nagy energiaintenzitású iparágban lehetővé teszi a fizetési kötelezettség e címen történő csökkentését.

2. 

A Consiglio di Statónak (államtanács) olyan jogvitát kell elbírálnia, amelyben egy olyan vállalkozás, amely nem tartozik a nagy energiaintenzitású ipari ágazatokban működő vállalkozások körébe (konkrétan egészségügyi szolgáltatásokat nyújt), az utóbbiakkal azonos bánásmódot követel, vagyis azt, hogy csökkentsék a villamosenergia‑rendszer általános költségeihez való hozzájárulását. Azt követően, hogy a kérelmet közigazgatási úton és az elsőfokú bírósági eljárásban is elutasították, legutolsó fokon a Consiglio di Statónak (államtanács) kell a jogvitát elbírálnia, amelynek céljából előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett elő, és azt kérte a Bíróságtól, hogy értelmezze a 2003/96/EK irányelvet, ( 2 ) különösen annak 11. és 17. cikkét.

3. 

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapján a Bíróságnak meg kell vizsgálnia a 2008/118/EK irányelv ( 3 ) 1. cikkének (2) bekezdését, amely bizonyos feltételek mellett a villamos energiát terhelő harmonizált jövedéki adónak az egyéb közvetett adókkal való együttes fennállásáról rendelkezik.

4. 

Egy olyan területen, mint az energia adóztatása, amellyel kapcsolatban a Bíróság még kevés ítéletet alkotott, a jelen ügy egy ezidáig megoldatlan, kettős jogi problémát vet fel: a) a 2008/18 irányelv alkalmazásában közvetett adónak minősíthető‑e azon mechanizmus, amelynek értelmében a villamosenergia‑rendszer általános költségeit megosztják az olasz fogyasztók között, és b) milyen jellegű az olasz állam által a bizonyos nagy energiaintenzitású vállalkozások javára biztosított kedvezmény, amely vállalkozások végső számlájának összege e címen csökkentett mértékű.

5. 

Az ügy által felvetett fő nehézség, amelyre a jelen indítvány is összpontosít, annak meghatározásában rejlik, hogy a villamosenergia‑rendszer általános költségeivel kapcsolatos fizetési kötelezettség a 2008/118 irányelv és a 2003/96 irányelv hatálya alá tartozó adóvá vált‑e, vagy épp ellenkezőleg, a fogyasztóval szemben a villamosenergia‑díj keretében érvényesítendő, kötelező, de nem adójellegű vagyoni hozzájárulás beszedésére irányuló mechanizmusról van‑e szó.

6.

A 2003/96 irányelv nem harmonizálja az energiatermékeket és a villamos energiát terhelő jövedéki adókat, hanem meghatároz néhány minimum adómértéket, amelyeket az államoknak úgy kell betartaniuk, hogy figyelembe veszik a teljes kivetett adóterhet az összes olyan közvetett adó tekintetében, amelynek alkalmazása mellett döntenek (kivéve hozzáadottérték‑adó). A 2008/118 irányelv az összehangolt jövedéki adók különböző elemeinek részleges harmonizációját valósítja meg, ideértve energiatermékekre és villamos energiára alkalmazott jövedéki adót.

7.

A 2003/96 irányelv 4. cikke szerint:

„(1)   Azon adómértékek, amelyeket a tagállamok a 2. cikkben felsorolt energiatermékekre és villamos energiára alkalmaznak, nem lehetnek kisebbek, mint az ezen irányelvben előírt minimum adómértékek.

(2)   Ezen irányelv alkalmazásában »adómérték« a szabadforgalomba bocsátás időpontjában az energiatermékek és a villamos energia mennyiségére közvetlenül vagy közvetetten számított összes közvetett adó (kivéve hozzáadottérték‑adó) tekintetében megállapított teljes teher.”

8.

A 2003/96 irányelv lehetővé teszi a tagállamok számára az energiatermékek és a villamos energia eltérő adóztatását attól függően, hogy felhasználásuk üzleti célból vagy magánfogyasztóként történik. Az 5. cikk figyelembe veszi, hogy „a tagállamok adóügyi felügyelet mellett alkalmazhatnak eltérő adómértékeket, feltéve hogy tiszteletben tartják az ezen irányelvben előírt minimum adómértékeket, és hogy azok összeegyeztethetők a közösségi joggal, mégpedig a következő esetekben:

[…]

9.

A 2003/96 irányelv 11. cikkének rendelkezése szerint:

„(1)   Ezen irányelvben »üzleti felhasználás« olyan, a (2) bekezdésben meghatározott üzleti vállalkozás általi felhasználás, amely bárhol önállóan végez termékértékesítést és szolgáltatásnyújtást, függetlenül attól, hogy milyen célja vagy eredménye van e gazdasági tevékenységeknek.

A gazdasági tevékenységek körébe tartozik a szolgáltatást nyújtó termelők, kereskedők és személyek minden tevékenysége, beleértve a bányászati és mezőgazdasági tevékenységeket és a szabadfoglalkozásúak tevékenységeit is [helyesen: A gazdasági tevékenységek körébe tartozik minden termelési/gyártási, kereskedelmi vagy szolgáltatásnyújtásra irányuló tevékenység, beleértve a bányászati és mezőgazdasági tevékenységeket, valamint a szabadfoglalkozású és más hasonló tevékenységeket is].

[…]

(4)   A tagállamok korlátozhatják az üzleti felhasználás kedvezményes adómértékének alkalmazási körét.”

10.

A 2003/96 irányelv 17. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Feltéve, hogy az ezen irányelvben előírt minimum adómértékeket átlagosan minden üzleti vállalkozás tekintetében betartják, a tagállamok adókedvezményeket alkalmazhatnak a tüzelési, fűtési vagy a 8. cikk (2) bekezdése b) és c) pontjai szerinti célokra felhasznált energiatermékek és villamos energia fogyasztására a következő esetekben:

»Nagy energiaintenzitású vállalkozás« olyan, a 11. cikk szerinti üzleti vállalkozás, amelynél vagy az energiatermék és a villamos energia beszerzési értéke eléri legalább a termelési érték 3,0%‑át, vagy a fizetendő nemzeti energiaadó eléri legalább a hozzáadott érték 0,5%‑át. E meghatározás keretében a tagállamok szigorúbb fogalmat is alkalmazhatnak, beleértve az eladási érték, folyamat és ágazat meghatározásait.

[…]

(2)   A 4. cikk (1) bekezdése ellenére a tagállamok akár nulláig is csökkenthető adómértéket alkalmazhatnak a 2. cikk meghatározása szerinti energiatermékekre és villamos energiára, ha azokat e cikk (1) bekezdésében meghatározott nagy energiaintenzitású vállalkozások használják fel.

[…]

(4)   Az olyan üzleti vállalkozások, amelyek a (2) és (3) bekezdésben említett lehetőségek előnyeit élvezik, az (1) bekezdés b) pontjában említett megállapodásokat, forgalomképes kibocsátási engedélyrendszert vagy egyenértékű intézkedéseket fogadnak el. A megállapodások, forgalomképes kibocsátási engedélyrendszerek vagy egyenértékű intézkedések eredményeként a környezetvédelmi célkitűzéseknek vagy a fokozott energiahatékonyságnak olyan mértékben kell megvalósulnia, amely nagyjából egyenértékű azzal, amelyet a szokásos közösségi minimum adómértékek betartásával el lehetett volna érni.”

11.

A 2008/118 irányelv 1. cikke szerint:

„(1)   Ezen irányelv általános rendelkezéseket állapít meg a jövedéki adóra vonatkozóan, amely közvetlen vagy közvetett módon az alábbi termékek (a továbbiakban: a jövedéki termékek) fogyasztását terheli:

(2)   A jövedéki termékekre a tagállamok speciális célú egyéb közvetett adókat is kivethetnek, amennyiben azok megfelelnek a jövedéki adó és a hozzáadottérték‑adó esetében alkalmazandó, az adóalap meghatározására, az adó kiszámítására, kivetésére és ellenőrzésére vonatkozó közösségi adószabályoknak, nem értve ide a mentességekre vonatkozó rendelkezéseket.

[…]”.

12.

Az olasz jogban számos olyan – sorozatban elfogadott – jogszabály és igazgatási jellegű aktus van, amely a „nagy energiaintenzitású” vállalkozások javára szóló, sokrétű kedvezményrendszerre vonatkozó szabályozást foglal magában. Ezek többek között a Decreto legislativo del 2 febbraio 2007, n. 26, recante attuazione della direttiva 2003/96 ( 4 ) (a 2003/96 irányelv végrehajtásáról szóló, 2007. február 2‑i 26. sz. törvényerejű rendelet) és a Decreto‑legge del 22 giugno 2012, n. 83, recante „misure urgenti per la crescita del Paese” (az ország növekedését szolgáló sürgős intézkedésekről szóló, 2012. június 22‑i 83. sz. rendelettörvény) ( 5 ) (a továbbiakban: 2012. évi rendelettörvény). Ez utóbbi 39. cikke kifejezetten előírja:

13.

A Decreto ministeriale del 5 aprile 2013 recante „definizione delle imprese a forte consumo di energia” (a nagy energiaintenzitású vállalkozások meghatározásáról szóló, 2013. április 5‑i miniszteri rendelet) (a továbbiakban: 2013. évi miniszteri rendelet), ( 6 ) amely meghatározza a 2012. évi rendelettörvény 39. cikkének részletes végrehajtási szabályait, és különösen, a 2. cikkében, meghatározza a „nagy energiaintenzitású vállalkozásoknak” a 2003/96 irányelv 17. cikkében előírttal összeegyeztethető fogalmát, amely a fogyasztási minimumszintekkel, illetve az energiaköltségnek a vállalkozás termelési értékére gyakorolt hatásával kapcsolatos feltételeken és követelményeken alapszik. A 3. cikk előírja a villamosenergia‑rendszer általános költségeinek miniszteri iránymutatások kibocsátásával történő újbóli meghatározását. Az újbóli meghatározásra a villamos energia „fogyasztásának függvényében történő csökkentés szempontjai” alapján kerül sor. A 6. cikk meghatározza, hogy a Villamosenergia‑ágazat Kompenzációs Alapjának nevezett nemzeti szervezet (Cassa conguaglio per il settore elettrico; a továbbiakban: Kompenzációs Alap) minden évben közzéteszi a nagy energiafogyasztású vállalkozások jegyzékét.

14.

Az Atto di indirizzo del Ministro dello sviluppo economico del 24 luglio 2013, che attua l’articolo 39, comma 3, del decreto‑legge del 2012 e l’articolo 3 del decreto ministeriale del 2013 (a 2012. évi rendelettörvény 39. cikke (3) bekezdésének és a 2013. évi miniszteri rendelet 3. cikkének végrehajtásáról szóló, 2013. július 24‑i gazdaságfejlesztési miniszteri iránymutatás; a továbbiakban: 2013. évi miniszteri iránymutatás) a „villamosenergia‑rendszer általános költségeinek” fedezetéül szolgáló díjak újbóli meghatározásának feladatát az Autorità per l’Energia Elettrica il Gas e il Settore Idricóra (a villamos energiáért, a gázért és a vízügyi ágazatért felelős hatóság) (a továbbiakban: AEEG) ruházza azzal, hogy e kedvezmény igénybevételének lehetőségét minden esetben kizárólag az ipari tevékenységet végző, „nagy energiaintenzitású” vállalkozások számára biztosítja.

15.

2013. októberében az AEEG három határozatot hozott, amelyek kizárólag a „nagy energiaintenzitású” ipari vállalkozások számára biztosították az adókedvezmények igénybevételének lehetőségét, következésképpen kizárták abból a felpereshez hasonlóan más ágazatokban működő vállalkozásokat. E kizárást erősítették meg a Kompenzációs Alap által meghozott jogerős határozatok is.

16.

Az Istituto di Ricovero e Cura a Carattere Scientifico (IRCCS) – Fondazione Santa Lucia (a továbbiakban: Fondazione Santa Lucia) egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó és orvosi kutatásokat végző intézet. A kérdést előterjesztő bíróság véleménye szerint beletartozik 2003/96/EK irányelv 11. cikkének (1) bekezdésében foglalt „üzleti vállalkozás” fogalmába.

17.

2014‑ben a Fondazione Santa Lucia keresetet terjesztett a Tribunale amministrativo regionale della Lombardia (a lombardiai regionális közigazgatási bíróság, a továbbiakban: TAR) elé, amelyben az olasz hatóságok azon aktusainak megsemmisítését kérte, amelyekkel megtagadták tőle az „energiaigényes vállalkozásokra” ( 7 ) vonatkozó nemzeti kedvezményrendszer igénybevételét, amiatt, hogy nem az ipari ágazatban végezte tevékenységét.

18.

A lombardiai TAR 1600/2014. sz. ítéletével elkésettség miatt érdemi ítélethozatal nélkül elutasította a keresetet.

19.

Az elsőfokú ítélet ellen a Fondazione Santa Lucia fellebbezést nyújtott be a Consiglio di Statóhoz (államtanács), és az ítélet azon részének hatályon kívül helyezését kérte, amelyben a kereset elfogadhatatlanságát állapították meg, és megismételte a TAR előtt már korábban hivatkozott többi érvet. A felperes szerint az olasz hatóságok által az energiaigényes vállalkozások javára kialakított kedvezményrendszer ellentétes a 2003/96 irányelvvel, különösen a 11. és 17. cikkével.

20.

A Consiglio di Stato (államtanács) megállapítja, hogy az első fokon benyújtott kereset elfogadható volt, és a TAR ítéletét ilyen körülmények alapján módosítani kell. Az ügy érdemét illetően, az olasz legfelsőbb bíróság nem vitatja az EUMSZ állami támogatásokra vonatkozó rendelkezéseinek (107. és 108. cikk) alkalmazását, viszont kétségbe vonja az energiaigényes vállalkozások javára szóló szabályozásnak a 2003/96 irányelvvel való összeegyeztethetőségét a speciális célú közvetett adókhoz való hozzájárulása tekintetében.

21.

Mindezek alapján, a Consiglio di Stato (államtanács) előzetes döntéshozatal céljából az alábbi két kérdést terjeszti a Bíróság elé:

22.

Olaszország, a Bizottság és a Fondazione Santa Lucia írásbeli észrevételeinek benyújtását követően a Bíróság úgy döntött, hogy tárgyalás nélkül határoz.

23.

A Consiglio di Stato (államtanács) két kérdésére vonatkozó válasz megadása előtt ki kell emelni, hogy egyik kérdés sem vonatkozik az olasz szabályozásnak az állami támogatásokra vonatkozó uniós jogszabályokkal való összeegyeztethetőségére. Sőt mi több, a kérdést előterjesztő bíróság is hangsúlyozza, amint azt az imént említettem, hogy e kérdéssel kapcsolatban nem merül fel kétség, amelyet a bíróság maga is kizár a kérelemben.

24.

A Bizottság azonban, miután arra hivatkozik, hogy még függőben van egy azzal kapcsolatos eljárás, hogy az említett szabályozás megfelel‑e az állami támogatásokra vonatkozó uniós jognak, észrevételeiben kitér az összeegyeztethetőség kérdésére. Ezért úgy véli, hogy emlékeztetni kell a kérdést előterjesztő bíróságot a kötelezettségeire, amennyiben Olaszország nem tesz eleget azon kötelezettségének, hogy a Bizottságot értesítse a vonatkozó jogszabályokról.

25.

Mivel a Consiglio di Stato (államtanács) nem tesz fel a Bíróságnak az állami támogatásokra vonatkozó uniós jogszabályok alkalmazásával kapcsolatos kérdést, annak ellenére, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben ezeket megemlíti (kifejezetten azért, hogy az ezzel kapcsolatos kétségeket kizárja), nem tartom szükségesnek figyelembe venni a Bizottság javaslatát. A Bíróságnak véleményem szerint kizárólag az előzetes döntéshozatalra előterjesztett két kérdés megválaszolására kell szorítkoznia, abban a formában, ahogy azokat előterjesztették.

26.

A Consiglio di Stato (államtanács) azt kívánja megtudni, hogy a 2003/96 irányelv 17. cikkének (1) bekezdése által alkalmazott „adókedvezmények” fogalmába tartozik‑e a „nagy energiaintenzitású” vállalkozások javára szóló olyan kedvezményrendszer, mint amelyet az olasz szabályok meghatároznak.

27.

Az írásbeli észrevételeket előterjesztő felek e tekintetben különböző álláspontokat képviselnek. A Fondazione Santa Lucia szerint az energiaigényes vállalkozásokra vonatkozó kedvezményeket a 2003/96 irányelv 17. cikkének (1) bekezdése szerinti adókedvezmények körébe kell sorolni, mert az adókedvezménnyel azonos hatással bír.

28.

A Bizottság elismeri, hogy az uniós jogban nehéz különbséget tenni a közvetlen és közvetett adók között, úgy véli azonban, hogy az energiaigényes vállalkozásokra vonatkozó kedvezményrendszer (az uniós jog szerint újból) egy közvetett adó csökkentéséből áll, amelyet alapvetően a villamos energia végső fogyasztója visel.

29.

Annak megállapítására, hogy e kedvezmények a 2003/96 irányelv 17. cikkének (1) bekezdése szerinti adókedvezményeknek tekinthetők‑e, a Bizottság a 2008/118 irányelv 1. cikkére hivatkozik, amelynek (1) bekezdése meghatározott termékeket, közöttük a villamos energiát terhelő összehangolt jövedéki adókra vonatkozik. Az 1. cikk (2) bekezdése ezenkívül megemlíti, hogy a tagállamok egyéb kiegészítő adókat állapíthatnak meg (jövedéki termékek tekintetében), amelyek speciális célok elérésére irányulnak. A Bizottság szerint Olaszország által az energiaigényes vállalkozásoknak biztosított kedvezmények ebbe a csoportba (a nem harmonizált közvetett adókra vonatkozó csoportba) tartoznak, és jogszerűségüket a 2008/118 irányelv által a megállapításukra előírt feltételek alapján kell vizsgálni.

30.

A Bizottság azonban kétségbe vonja, hogy a villamosenergia‑rendszer általános költségeinek néhány összetevőjéhez való hozzájárulás közvetett adó lenne, és megállapítja, hogy bizonyos esetekben a kedvezmények a villamos energiát terhelő jövedékiadó‑kedvezményeket képeznek. Szerinte a nemzeti bíróságnak kellene meghatároznia a villamosenergia‑rendszer általános költségeinek összetevőit, amelyek tekintetében a 2003/96 irányelv és annak 17. cikke alkalmazandó, és meg kellene különböztetni az egyéb költségektől, amelyek megfizetése speciális célú egyéb közvetett adónak minősülhet, amelynek tekintetében a 2008/118 irányelvet kell alkalmazni, nem pedig a 2003/96 irányelvet, illetve annak 17. cikkét.

31.

Az olasz kormány a Bizottság álláspontjával ellentétes megoldást javasol. Véleménye szerint az energiaigényes vállalkozások tekintetében elismert kedvezmények díjszabási jellegű rendelkezések, amelyek nem tartoznak a 2003/96 irányelv hatálya alá, és így nem minősülnek a 17. cikk értelmében vett „adókedvezménynek”. Az adókedvezmény az adómértékre hatást gyakorló olyan kedvezmény, amely a kedvezményezett számára az adóteher csökkenését eredményezi, az olasz szabályozás esetében azonban nem ez a helyzet.

32.

Az olasz kormány szerint a villamosenergia‑rendszer általános költségeinek a rendszer használói közötti megosztása ( 8 ) Olaszország által a 92/96/EK irányelv ( 9 ) alapján alkalmazott olyan mechanizmus, amely sok uniós tagállamban a villamosenergia‑ágazat liberalizációjával felmerülő, úgynevezett átállási költségek („stranded costs”, „coûts échoués”) finanszírozására irányul. Az olasz szabályozás szerint e költségeket a villamosenergia‑elosztó vállalkozásoknak kell megfizetniük, akik azt áthárítják a végső fogyasztókra.

33.

A villamosenergia‑elosztó vállalkozások a beszedett összegeket egy állami szervezet, a Kompenzációs Alap számára utalják át, amely az e rendszer által finanszírozott egyes közérdekű célokra fordítja azt. ( 10 ) A belső jog alapján az olasz kormány azt állítja, hogy a villamosenergia‑rendszer általános költségeivel kapcsolatos fizetési kötelezettség egy kötelező, nem adó jellegű anyagi hozzájárulást testesít meg. Adóként való minősítésének elutasítása szempontjából meghatározó, hogy a beszedett összegek nem kerülnek az állami költségvetésbe a közkiadások finanszírozására, hanem azokat a Kompenzációs Alap osztja szét jogszabályban előírt módon a rendszert alkotó egyes elemek számára. Célja nem egy közszükséglet kielégítése, hanem egy költség kompenzálása.

34.

Az olasz kormány ugyan elfogadja, hogy ezt az értelmezést nem lehet automatikusan kiterjeszteni, úgy véli azonban, hogy az uniós jog ezt átveszi, mert a Bizottság megengedett állami támogatásként elfogadta az általános költségek kompenzációs rendszerét, amelyet Olaszországban vezettek be. ( 11 ) Ezenkívül a közvetett adók és az általános költségekhez hasonló kötelező anyagi hozzájárulások közötti különbségtétel a környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló iránymutatás 167. és 181. pontjában szerepel. ( 12 )

35.

Az olasz kormány szintén azt állítja, hogy a villamosenergia‑rendszer általános költségeinek fedezésére szolgáló mechanizmus nem sorolható a 2008/118 irányelv szerinti jövedéki adó fogalmába. Véleménye szerint az irányelvből az következik, hogy a jövedéki adó valamely vagyontárgy fogyasztását terhelő közvetett adó, a termelésének ténye miatt, és azzal szemben vethető ki, aki a fogyasztó rendelkezésére bocsátásának időpontjában azt forgalmazza. Ezen adó mindig általános célú és beszedése nem használható fel előzetesen kiválasztott gazdasági szereplők javára.

36.

Adónak minősül‑e villamosenergia‑rendszer általános költségeinek fogyasztók közötti elosztása a 2003/96 irányelv és a 2008/118 irányelv alkalmazása értelmében? Igenlő válasz esetén, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre adandó válasz szerint az energiaigényes vállalkozásoknak biztosított kedvezmények adókedvezményt eredményeznek (utána megállapítható lenne, hogy ez összeegyeztethető‑e a 2003/96 irányelv 17. cikkével). Ellenkező esetben, nemleges válasz esetén, a nem adójellegű hozzájárulás azzal járna, hogy bizonyos vállalkozásoknak nyújtott egyedi kedvezmények sem rendelkeznek az adókedvezmény jellegével, ezáltal nem tartoznak a villamos energiát terhelő közvetett adót szabályozó irányelvek hatálya alá.

37.

E probléma megoldásához előzetesen tisztázni kell, hogy a 2003/96 és a 2008/118 irányelv alapján ezen adók milyen jogi formában jelennek meg. ( 13 ) A kiindulási pont a 2008/118 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése, amely előírja az energetikai termékekre és villamos energiára vonatkozó, a 2003/96 irányelv által részben harmonizált jövedéki adó alkalmazását. Olyan adóról van szó, amely valójában nem képezi a jelen ügy tárgyát, mert az olasz állam által az energiaigényes vállalkozások számára bevezetett kedvezmények – a villamosenergia‑rendszer általános költségei áthárításának jogszabályba foglalásával – nem érintik az harmonizált jövedéki adót.

38.

A 2012. évi rendelettörvény 39. cikke ugyanis az energiaigényes vállalkozások tekintetében kétfajta intézkedést tett lehetővé, tudniillik: a) egy kedvezményes „jövedéki adórendszert” (a (2) bekezdés) és b) a villamosenergia‑rendszer általános költségeinek fedezete címén fizetendő díjak e vállalkozásokra nézve kedvező módosítását (a (3) bekezdés). A 2013. évi miniszteri rendelet ez utóbbi rendelkezés végrehajtására összpontosított, egyáltalán nem módosította azonban az energiaigényes vállalkozások javára a jövedéki adó mértékét, és ezen adónemen belül sem állapított meg egyéb adókedvezményt.

39.

A három harmonizált jövedéki adó elfogadásának fő szabálya alóli kivételként a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára a villamos energiára vonatkozó „közvetett adók” (azaz közvetett kiegészítő adók és ezért nem harmonizáltak) megállapítását és fenntartását, ha megfelelnek két feltételnek:

40.

E speciális célú közvetett adókat (a továbbiakban, az átláthatóság érdekében. „GIFE”) a harmonizált jövedéki adókkal együtt figyelembe veszik a 2003/96 irányelv alkalmazása során, mivel 4. cikkének (1) bekezdése szerint a tagállamok által a villamos energiára alkalmazandó adómértékek nem lehetnek kisebbek, mint az ezen irányelvben előírt minimummértékek, és a (2) bekezdése úgy határozza meg az „adómértéket”, hogy az a szabadforgalomba bocsátás időpontjában a villamos energia mennyiségére közvetlenül vagy közvetetten számított összes közvetett adó (kivéve a héa) tekintetében megállapított teljes teher.

41.

Ezt az értelmezést támasztja alá a 2003/96 irányelv (10) preambulumbekezdése is, amely szerint „[…] tagállamoknak meg kell engedni, hogy a minimum közösségi adómértékeknek úgy feleljenek meg, hogy figyelembe veszik a teljes kivetett adóterhet az összes olyan közvetett adó tekintetében, amelynek alkalmazása mellett döntenek (a héa kivételével)”. Ez alapján azt a következtetést kell levonni, hogy a 2003/96 irányelv 17. cikke szerinti adókedvezmények elfogadhatók mind a villamos energiát terhelő harmonizált jövedéki adó, mind a nem harmonizált, speciális célú közvetett adók esetében, amelyeket a tagállamok a villamos energiára kivethetnek.

42.

A jogvita tehát annak eldöntésére korlátozódik, hogy a speciális célú közvetett adók elosztásának mechanizmusa általában véve adó jellegű‑e, és ha ilyen jellegű, a villamosenergia‑rendszer fogyasztói számára előírt fizetési kötelezettség a speciális célú közvetett adók csoportjába tartozhat‑e a 2008/118 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének értelmében.

43.

Az első (általános) szempontból az olasz jog úgy értelmezi az ilyen típusú általános költségekre vonatkozó fizetési kötelezettséget, mint nem adó jellegű vagyoni hozzájárulást, ( 15 ) és az olasz bíróságok ítélkezési gyakorlata elutasítja, hogy adóról lenne szó.

44.

Mindazonáltal, amikor a Bíróságnak a közvetlen vagy közvetett adók, illetékek vagy járulékok fennállásáról a közösségi jogra tekintettel kell döntenie, figyelembe veszi azok objektív jellemzőit, függetlenül a nemzeti jogban nekik tulajdonított minősítéstől. ( 16 ) Következésképpen, a villamosenergia‑rendszer általános költségeinek a villamos energia felhasználói közötti elosztási rendszerének a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése alapján speciális célú közvetett adóként való minősítése során az uniós jogra kell figyelemmel lenni.

45.

Az uniós szabályozás és a Bíróság ítélkezési gyakorlata sem tartalmazza a közvetett adók meghatározását, bár némelyik ítélet meghatározott jellemzőket ír elő a tekintetükben: nem a természetes vagy jogi személyek jövedelmét vagy a vagyonát (amely a közvetlen adókat jellemzik), hanem valamely áru fogyasztását vagy a szolgáltatásnyújtást terhelik, ( 17 ) és összegét belefoglalják a fogyasztók számláiba. ( 18 )

46.

A Bíróság a Kernkraftwerke Lippe‑Ems ítéletében ( 19 ) a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdésére hivatkozott és megállapította, hogy e rendelkezés – amelynek célja, hogy figyelembe vegye a tagállamok e területre vonatkozó adózási hagyományainak sokszínűségét és a közvetett adózásnak a nem költségvetési politikák végrehajtása érdekében történő gyakori alkalmazását – lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a minimális jövedéki adón felül más, különleges megbízatást szolgáló közvetett adókat is bevezessenek.

47.

A 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése hozzáteszi azon főszabály alóli kivételt, amely szerint a villamosenergia‑fogyasztást csak harmonizált jövedéki adó és héa terheli, ez alapján a szigorú értelmezésre irányuló álláspontot kell elfogadni. A tagállamok lehetősége ezenfelül korlátozott, mivel a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése két olyan feltételt határoz meg, amelyeket a speciális célú közvetett adóknak együttesen kell teljesíteniük (azaz, a speciális célt és a jövedéki adó és a hozzáadottérték‑adó esetében alkalmazandó alapvető uniós szabályoknak való megfelelést). ( 20 )

48.

A speciális célú közvetett adók „speciális célja” tekintetében a Bíróság pontosította, hogy a költségvetési céloktól eltérő célokat kell szolgálnia. ( 21 ) A Transportes Jordi Besora ítéletben ( 22 ) a Bíróság megállapította, hogy az önkormányzati autonómia adóbevétel keletkeztetésére irányuló jog biztosítása révén történő megerősítése önmagában tisztán költségvetési célt valósít meg, így az ilyen cél nem minősülhet különleges célnak. ( 23 ) Ezen adónak a speciális célú közvetett adók csoportjába való sorolásához az adóbevételeket kötelezően az említett adó által terhelt ásványolajok fogyasztásához különösen kapcsolódó társadalmi és környezetvédelmi költségek csökkentésére kellett volna felhasználni oly módon, hogy közvetlen kapcsolat álljon fenn a bevételek felhasználása és a szóban forgó adóztatás célja között. ( 24 )

49.

Amennyiben a villamosenergia‑rendszer általános költségeinek az olasz fogyasztók közötti elosztását a speciális célú közvetett adók csoportjába lehetne sorolni, ez megfelelne az egyedi jelleg követelményének, mert amint az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből és az olasz kormány észrevételeiből következik, a villamosenergia‑szolgáltató vállalkozások által beszedett összegeket a Kompenzációs Alapba utalják át, amely ezt követően szétosztja az olasz jogszabályok által meghatározott egyes közérdekű célokra. ( 25 ) Minden esetben a nemzeti bíróság feladata megvizsgálni a villamosenergia‑rendszer általános költségei mechanizmusának tételeit, és igazolni, hogy azokat a jogszabályban előírt célra fordították, és nem válik állami bevételként az állami költségvetés részévé, azaz nem hátráltatja a hozzájárulás beszedését megalapozó célkitűzés elérését.

50.

Ezzel szemben úgy vélem, hogy megalapozott érvek igazolják annak elutasítását, hogy a villamosenergia‑rendszer általános költségeinek olasz finanszírozási mechanizmusa megfelel a második feltételnek, amely alapján a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdésébe sorolható. E feltétel értelmében vagy az Unió által harmonizált jövedéki adóhoz, vagy a héához hasonló jellemzőkkel ( 26 ) rendelkező közvetett adóról lenne szó. ( 27 )

51.

Ezen érvelés kifejtése előtt talán célszerű néhány olyan esetet ismertetni, amelyben a Bíróság ugyan az olasz rendszerhez hasonló mechanizmusokat vizsgált, de csupán az állami támogatásokra vonatkozó szabályokkal való összeegyeztethetőség szempontjából, és amelyekben így nem közvetlenül arról hozott döntést, hogy a villamosenergia‑rendszer általános költségeinek a fogyasztókra történő áthárítással kapcsolatos mechanizmusainak adójellege van‑e, vagy sem.

52.

Az Association Vent De Colère! és társai ítéletben ( 28 ) a Bíróság megállapította, hogy a többletköltségek kompenzációjának mechanizmusát, amelynek finanszírozása a villamos energia összes belföldi végső fogyasztóját terheli, amely alapján az így beszedett összegeket egy közjogi szervezet felosztja és szétosztja z kedvezményben részesülő vállalkozások között a tagállami szabályozásnak megfelelően, állami beavatkozásnak vagy állami forrásból történő beavatkozásnak kell minősíteni az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében.

53.

Az Elcogás‑végzésben ( 29 ) a Bíróság hasonlóképpen hozzátette, hogy „nincs kihatással e tekintetben, hogy a többletköltségek kompenzációjára fordított összegek nem a villamos energia meghatározott pótdíjából erednek, és a vizsgált finanszírozási mechanizmus, szigorú értelemben véve, a nemzeti jog szerint nem tartozik az adók, az adólevonások vagy adójellegű díjak csoportjába” ( 30 ).

54.

A Bíróság a villamosenergia‑ágazatban hatályos más díjmechanizmusoknak az állami támogatásokra vonatkozó uniós jogszabályokkal való összeegyeztethetőségét is vizsgálta. Bizonyos esetekben azokat adójellegű díjaknak tekintette, és az azonos hatású díjak, illetve a hátrányosan megkülönböztető belső adók alkalmazásának tilalmára vonatkozó ítélkezési gyakorlatát alkalmazta. Az Alcoa Transformazioni kontra Bizottság ügyben ( 31 ) – általános jelleggel és kevésbé pontosan – adójellegű díjnak minősítette az olasz fogyasztóknak azzal a céllal kiszámlázott kiegészítő összeget, hogy az olaszországi energiaigényes iparágaknak, különösen az Alcoához tartozó alumíniumgyáraknak kedvezményes villamosenergia‑díjat biztosítson. A beszedett adójellegű díjat a Kompenzációs Alapba utalták, amely közvetlenül az Alcoa részére térítette vissza az ENEL‑nek kifizetett díj összege és a kedvezményes díj közötti különbséget.

55.

A Régis Networks ügyben ( 32 ) a Bíróság hatályon kívül helyezte a Bizottság azon határozatát, amely az uniós joggal összeegyeztethetőnek tekintette Franciaország által a helyi rádióállomásoknak biztosított azon állami támogatást, amelyet a rádiós műsorszolgáltatást segítő támogatási alap javára szolgáló adó jellegű járulék alkalmazásával finanszíroztak, amely járulék a francia szabályozás révén igazi adóként jelenik meg. Egyébként a direction générale des impôts (adóhatóság) feladata az említett alap számára e járulékot ugyanazon szabályok, biztosítékok és szankciók alapján megállapítani, felszámítani és behajtani, mint amelyek a héa esetében alkalmazandók.

56.

A Bíróság azzal, hogy tágan határozta meg az azonos hatású díjak, illetve a hátrányosan megkülönböztető belső adók fogalmait, lehetővé tette a tagállamok által egyoldalúan előírt bármely vagyoni hozzájárulásra való kiterjesztésüket, adójogi jellegüktől függetlenül. ( 33 ) A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem kapcsán szükségesnek vélem, hogy a Bíróság világosabb (és – amennyiben ez lehetséges – az adójog dogmatikai szempontjából szigorúbb) álláspontot alakítson ki az adójellegű díjak minősítése során, oly módon, hogy a nem adójellegű vagyoni hozzájárulásokat ne tekintse minden további nélkül az igazi adókhoz hasonlónak.

57.

Jóllehet szigorúan véve ezt nem kell tisztázni az állami támogatásokra vonatkozó szabályok alkalmazásához és az azonos hatású díjak, illetve a hátrányosan megkülönböztető belső adók alkalmazásának tilalma esetén, szükségesnek vélem viszont az adóügyi területre vonatkozó harmonizációs irányelvek értelmezéséhez ezt megtenni, ahogy ez a jelen ügyben is történik.

58.

Véleményem szerint két kulcsfontosságú érv szól azon álláspont mellett, hogy a villamosenergia‑rendszer általános költségeinek megfizetésére vonatkozó, a villamos energia felhasználói terhére pro quota megállapított kötelezettség nem adókötelezettségből következik. Az első érv azon vagyoni hozzájárulási jellegére vonatkozik, amelyet az olasz törvény kétségtelenül bevezetett, azonban nem adójogi jellegűként. ( 34 ) Továbbá, még ha el is fogadnánk azt, hogy ahhoz, hogy állami támogatásnak minősülhessenek, az összesített összegeknek állami forrásból származó jelleggel kellene rendelkezniük, akkor sem ezért öltik valamely adó formáját (vagy jellegét).

59.

A villamosenergia‑rendszer általános költségeinek megfizetéséhez való hozzájárulás nem minősülhet a jelen ügy szempontjából adónak (konkrétan a 2003/96 és 2008/118 irányelvvel kapcsolatban), mivel nem rendelkezik a harmonizált jövedéki adókhoz vagy a héához hasonló adószerkezettel. Emlékeztetni szeretnék arra, hogy ez utóbbi feltétel elengedhetetlen ahhoz, hogy azt a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében vett speciális célú közvetett adó csoportjába lehessen sorolni.

60.

A közérdekű vagyoni hozzájárulások az adóktól eltérően nem eredményeznek olyan bevételeket, amelyek a nemzeti hatóságok által finanszírozandó, általános vagy egyéni közszükségletek kielégítésére szolgáló állami költségvetésbe kerülnek. E tényezőt (a közhatalmi szervek oldalán bevétel keletkeztetése) az adóalakzatok sajátos elemeként azonosította a Bíróság. ( 35 )

61.

Az olasz villamosenergia‑rendszer (nem a kincstár) a villamos energia fogyasztóitól bizonyos összeget kap, amely az említett rendszer részét képező bizonyos költségek fedezésére szolgál. A költségeket kezelő közigazgatási szervezet (a Kompenzációs Alap) egyszerű letéti és kompenzációs pénztárként működik, amely az olasz jog által előre meghatározott módon szétosztja a beérkező bevételeket. A beszedett bevételek jogosultjai nem közigazgatási szervek, hanem meghatározott vállalkozások vagy egyéb olyan személyek, amelyek e mechanizmus által fedezett költségekből megfelelő összegben részesülnek. A villamosenergia‑rendszer általános költségeihez való hozzájárulás céljából beszedett összegek tehát nem olyan bevételek, amelyek az állam vagy valamelyik szervének költségvetésébe kerülnének és utána meghatározott költség finanszírozására szolgálnának. ( 36 ) Nehezen minősülhetne tehát technikai‑jogi értelemben vett adónak.

62.

Az ugyanezen álláspontot támogató második érv szerint a nemzeti adóhatóságok nem avatkozhatnak be a villamosenergia‑rendszer általános költségeinek elosztási mechanizmusába, és az államháztartásból eredő szokásos jogköreiket sem gyakorolhatják. Ha egy fogyasztó nem fizeti meg a szolgáltató vállalkozás által a villamosenergia‑rendszer általános költségei címén a villamosenergia‑számláján feltüntetett arányos összeget (amelyet utána átutalnak a Kompenzációs Alap részére), nem járnak el az adóhatóság köztisztviselői: a vállalkozás és a felhasználó közötti esetleges jogvitát e címen rendes bíróság előtt kell rendezni.

63.

Egy ilyen jellegű vagyoni hozzájárulás nem minősíthető a 2008/118 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének értelmében vett speciális célú közvetett adónak, ha ahhoz nem társul az adóhatóság olyan jogköreivel rendelkező beszedési és szankcionálási rendszer, amelyek biztosítják a héa és a harmonizált, illetve nem harmonizált jövedéki adók hatékony beszedését. A villamosenergia‑rendszer általános költségeinek olasz mechanizmusa nem rendelkezik olyan „adóellenőrzési” rendszerrel, amely a héára és harmonizált jövedéki adókra irányadó rendszerrel egyenértékűnek lenne tekinthető, ahogy azt az említett irányelv hivatkozott 1. cikkének (2) bekezdése kifejezetten előírja a tagállamok számára, ha olyan jövedéki termékekre, mint a villamos energia, –közvetett adókat vezetnek be.

64.

Végeredményben úgy vélem, hogy: a) a villamosenergia‑rendszer általános költségeinek finanszírozási mechanizmusa nem minősülhet a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében vett speciális célú közvetett adónak és b) másodlagosan, az energiaigényes vállalkozások javára megállapított olyan kedvezményrendszer, mint amelyet az alapeljárásban eljáró bíróság által hivatkozott olasz szabályozás meghatároz, nem tartozik a 2003/96 irányelv 17. cikkének (1) bekezdésében előírt „adókedvezmények” fogalma alá. Következésképpen valamely tagállam akkor választhatja az energiaigényes vállalkozások javára megállapított kedvezményrendszert, ha az az állami támogatásokra vonatkozó uniós jogi rendelkezésekkel összeegyeztethető. ( 37 )

65.

Ha a Bíróság – az általam javasoltakkal ellentétben – azt állapítaná meg, hogy az Olaszország által a villamosenergia‑rendszer általános költségeinek fenntartásához alkalmazott mechanizmus adójellegű, azt a 2008/118 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése szerinti speciális célú adónak kellene tekinteni, ebben az esetben pedig annak tekintetében a 2003/96 irányelvet kell alkalmazni. Ebben a helyzetben az energiaigényes vállalkozások igénybe vehetnék a 2003/96 irányelv 17. cikke szerinti adókedvezményt, mivel e rendelkezés szerint, és értelemszerűen az ott meghatározott korlátokon belül, csökkenthető mind a villamos energiát terhelő harmonizált jövedéki adóból, mind a nem harmonizált közvetett adókból származó adóteher.

66.

Az első kérdésre azt a megoldást javasoltam, hogy a villamosenergia‑rendszer általános költségeinek megfizetésére irányuló mechanizmus nem tartozik a 2008/118 irányelv hatálya alá, amely előfeltevésből következően a 2003/96 irányelv hatálya sem terjed ki rá. Ha a Bíróság elfogadná ezt az érvelést, a Consiglio di Stato (államtanács) második kérdését nem lenne szükséges vizsgálni.

67.

Mindazonáltal másodlagosan állást foglalok e kérdéssel kapcsolatban, ha esetleg a Bíróság elfogadná azt, hogy a villamos energia olasz fogyasztóinak a villamosenergia‑rendszer általános költségeihez való hozzájárulása egy speciális célú közvetett adónak minősülhet a 2008/118 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének értelmében, ezáltal annak tekintetében alkalmazni kell a 2003/96 irányelvet.

68.

Ezen elgondolás szerint úgy vélem, hogy a második kérdésre adandó válasz nem vet fel komolyabb nehézségeket. A 2003/96 irányelv 5. cikke lehetővé teszi, hogy a tagállamok különbséget tegyenek a villamos energia adóztatása terén az üzleti és nem üzleti felhasználás függvényében. A 11. cikk (1) bekezdése „üzleti felhasználásként” határozza meg az olyan üzleti vállalkozás általi felhasználást, amely az e cikk (2) bekezdésében meghatározott gazdasági tevékenységet végez, azaz „termelési/gyártási, kereskedelmi vagy szolgáltatásnyújtásra irányuló tevékenységet, beleértve a bányászati és mezőgazdasági tevékenységeket, valamint a szabadfoglalkozású és más hasonló tevékenységeket is”. Az olasz szabályozás által kedvezményben részesülő energiaigényes vállalkozások kétségtelenül a villamos energia üzleti felhasználását végzik gazdasági tevékenységük keretében.

69.

A 2003/96 irányelv 11. cikkének (4) bekezdése felhatalmazza a tagállamokat „az üzleti felhasználás kedvezményes adómértéke alkalmazási körének korlátozására”. A rendelkezés tehát szabadságot biztosít számukra, hogy a legkisebb adóterhet csupán meghatározott termelési területekre korlátozzák, és ne az összes területre alkalmazzák. Az olaszhoz hasonló nemzeti szabályozás, amely csak az ipari ágazatra korlátozza ezen üzleti felhasználást, véleményem szerint összeegyeztethető a 2003/96 irányelvvel.

70.

A 2003/96 irányelv 17. cikkének (1) bekezdése egyébként lehetővé teszi, hogy a tagállamok adókedvezményeket alkalmazhatnak bizonyos energiaigényes vállalkozások villamosenergia‑fogyasztására ( 38 ) és többek között nagyobb szabadságot ad az államoknak, hogy „szigorúbb fogalmat is alkalmazzanak, beleértve az eladási érték, folyamat és ágazat meghatározásait”.

71.

Az olasz szabályozás megfelel a 2003/96 irányelv e rendelkezésének, mivel tartalmazza a nagy energiaintenzitású vállalkozás fogalmát (amelyet az irányelv is használ), és ezenkívül, a 17. cikk (1) bekezdése szerinti mérlegelési mozgásteret felhasználva, csak az ipari ágazatban működő vállalkozásoknak biztosítja az adókedvezményeket. A 2003/96 irányelv semmilyen módon nem tiltja az egyéb ágazatokhoz tartozó vállalkozások tekintetében az adókedvezmények kizárását (mint például az egészségügyi szolgáltatások ágazata tekintetében, amelyhez a Fondazione Santa Lucia is tartozik). Nem tekinthető tehát hátrányosan megkülönböztető jellegűnek, ha a nemzeti szabályozás általános kategóriákat alkalmazva különbséget tesz az egyes (ipari ágazatban, illetve nem ezen ágazatban működő) vállalkozások között, olyan előre meghatározott, objektív tényezőktől függően, mint például a gazdasági tevékenység valamely olyan sajátos területéhez való tartozás, amely a jogalkotó véleménye szerint speciális intézkedéseket igényel.

72.

Teljes mértékben egyetértek a Consiglio di Stato (államtanács) azon megállapításával, miszerint a 2003/96 irányelv 17. cikke lehetővé teszi a nemzeti hatóságoknak, hogy a következő lehetőségek közül válasszanak: a) nem ismerik el a szóban forgó ösztönzőket egyetlen „nagy energiaintenzitású” vállalkozás javára sem; b) valamennyi energiaigényes vállalkozás javára elismerik, vagy c) csak néhány nagy energiaintenzitású vállalkozás javára ismerik el, amelyek a nemzeti hatóságok által konkrétan meghatározott ágazatban működnek, közérdekű konkrét célok érdekében.

73.

Következésképpen, ha a Bíróság azt állapítaná meg, hogy egy olyan mechanizmus, mint az olasz szabályok által a villamosenergia‑rendszer általános költségei tekintetében szabályozott mechanizmus, speciális célú közvetett adónak minősül, a 2003/96 irányelv 17. cikke felhatalmazza a tagállamokat, hogy a nagy energiaintenzitású vállalkozások javára ilyen jellegű adókedvezményt határozzanak meg, az ipari ágazathoz tartozó vállalkozásokra korlátozva e kedvezményeket.

74.

A fent kifejtettek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a következő választ adja a Consiglio di Stato (államtanács) által előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé terjesztett kérdésekre: