—

a lett kormány képviseletében I. Kalniņš és K. Freimanis, meghatalmazotti minőségben,

—

a cseh kormány képviseletében M. Smolek és J. Vláčil, meghatalmazotti minőségben,

—

a görög kormány képviseletében A. Dimitrakopoulou és K. Nasopoulou, meghatalmazotti minőségben,

—

a spanyol kormány képviseletében A. Gavela Llopis, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében A. Sauka és L. Grønfeldt, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2000. november 16‑i 2700/2000/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL L 311., 17. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 10. kötet, 239. o.) módosított, a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12‑i 2913/92/EGK tanácsi rendelet (HL L 302., 1. o. magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 4. kötet, 307. o.; a továbbiakban: Vámkódex) 78. cikke (3) bekezdésének értelmezésére irányul.

2

Ezt a kérelmet a Valsts ieņēmumu dienests (lett adóhatóság, a továbbiakban: adóhatóság) és a „Veloserviss” SIA (a továbbiakban: Veloserviss) közötti jogvitában terjesztették elő a behozatali vámoknak és a hozzáadottérték‑adónak (a továbbiakban: héa), továbbá az azokat terhelő késedelmi kamatoknak a vámáru‑nyilatkozat utólagos ellenőrzése során való kivetése tárgyában.

3

A Vámkódex „Vámáru‑nyilatkozatok utólagos ellenőrzése” című 78. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)   A vámhatóság saját kezdeményezésére vagy a nyilatkozattevő kérelmére, az áru kiadása után módosíthatja a vámáru‑nyilatkozatot.

(2)   A vámhatóság az áru kiadása után, és azért, hogy meggyőződjön a vámáru‑nyilatkozatban szereplő adatok pontosságáról, megvizsgálhatja az érintett áruval kapcsolatos import vagy export műveletekre, vagy az ezt követő, ezen árukat érintő kereskedelmi ügyletekre vonatkozó adatokat és kereskedelmi okmányokat. Az ilyen vizsgálat a nyilatkozattevő, az említett műveletekben üzlettársi minőségben közvetlenül vagy közvetve részt vevő valamilyen más személy, vagy az említett okmányt és adatokat üzleti célból birtokában tartó valamilyen más személy telephelyén végezhető el. A vámhatóság, amennyiben erre még lehetőség van, meg is vizsgálhatja az árut.

(3)   Ha a vámáru‑nyilatkozat felülvizsgálata vagy utólagos ellenőrzése azt jelzi, hogy az érintett vámeljárást szabályozó rendelkezéseket helytelen vagy hiányos adatok alapján alkalmazták, a vámhatóság, a megállapított rendelkezésnek megfelelően és a rendelkezésére álló új információk figyelembevételével meghoz minden szükséges intézkedést a helyzet rendezésére.”

4

A Vámkódex 221. cikkének (1), (3) és (4) bekezdése szerint:

„(1)   A könyvelésbe vételt követően a vámösszeget a megfelelő eljárások szerint közölni kell az adóssal.

[...]

(3)   A vámtartozás keletkezésétől számított 3 év lejárta után az adóssal már nem lehet közölni a tartozás összegét. [...]

(4)   Ha a vámtartozás olyan cselekmény eredménye, amely – elkövetése időpontjában – büntetőeljárást von maga után, az összeg a hatályos rendelkezésekben meghatározott feltételek mellett az adóssal a (3) bekezdésben említett hároméves időszak eltelte után is közölhető.”

5

Az adózás rendjéről szóló lett törvény 23. cikkének (1) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„Az adóhatóság az adóellenőrzést követően az adószabályok alapján megállapítja vagy pontosítja az adatbejelentések és az adóbevallások kötelező részében feltüntetendő összeget, az adóköteles jövedelmet (vagy a veszteségeket) és az adó (vagy illeték) megfizetési módját, továbbá bírságot vet ki a szabályozás szerinti fizetési határidő lejártát követő három éven belül. Amennyiben az adott adóévben már történt adóellenőrzés egy konkrét adóval, az adóbevallás valamely elemével, valamely illetékkel vagy bármely más, az állam által megállapított díjjal kapcsolatban, az erre vonatkozó határozat jogerős, és kizárólag akkor vizsgálható felül, ha büntetőeljárás indult adócsalás, okirat‑hamisítás, vámok, illetve díjak megfizetésének elkerülése vagy egyéb olyan bűncselekmények elkövetése miatt, amelyek befolyásolhatnák az adó összegének meghatározását.”

6

2007. május 17‑én a Veloserviss szabad forgalomba bocsátás keretében Kambodzsából származó kerékpárokat importált az Európai Unióba. A kambodzsai kormány által 2007. február 16‑án kiadott származási bizonyítvány alapján a Veloserviss nem fizetett vámot és hozzáadottérték‑adót.

7

Az adóhatóság 2008 során elvégezte az első utólagos vámellenőrzést azon időszak vonatkozásában, amikor a vitatott kerékpárokat behozták. Mivel semmilyen szabálytalanságot nem állapított meg, a Veloserviss tartotta magát az ezen ellenőrzés alapján elfogadott határozathoz.

8

A 2010‑es év során az adóhatóság információkat kapott az Európai Csaláselleni Hivataltól (OLAF), amelyek szerint a kambodzsai kormány által kiállított, az érintett árukra vonatkozó származási bizonyítvány nem felel meg az uniós jog követelményeinek.

9

Ezen információk alapján az adóhatóság elvégzett egy második utólagos ellenőrzést a Veloserviss által benyújtott egységes vámokmány vonatkozásában, és megállapította, hogy az említett árukat jogellenesen részesítették vámmentességben.

10

Ebből következően az adóhatóság a 2010. július 23‑án elfogadott határozatában kötelezte a Veloservisst a vám és a héa, továbbá ezek késedelmi kamatainak megfizetésére.

11

Ezt követően a Veloserviss keresetet terjesztett elő e határozat megsemmisítése iránt.

12

Az ügy jogorvoslati eljárás keretében történő vizsgálatát követően az Administratīvā apgabaltiesa (regionális közigazgatási bíróság) 2014. március 27‑i ítéletével helybenhagyta a 2010. július 23‑i határozat megsemmisítését, megállapítva többek között, hogy az adózás rendjéről szóló lett törvény 23. cikkének (1) bekezdése értelmében az adóhatóság nem rendelkezett hatáskörrel egy újabb utólagos vizsgálat lefolytatására a szóban forgó bejelentett árukkal kapcsolatban, mivel az első ellenőrzés jogos bizalmat keltett a Veloservissben, és hogy utóbbi minden feltételnek megfelelt a vámáru‑nyilatkozat benyújtása terén, mivel objektív módon nem tudhatta, hogy a kambodzsai illetékes hatóságok szabálytalan bizonyítványt adtak ki. Következésképpen a Veloserviss jóhiszeműen járt el.

13

Az adóhatóság felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz.

14

Ezzel összefüggésben az Augstākās tiesas Administratīvo lietu departaments (a legfelsőbb bíróság közigazgatási kollégiuma, Lettország) szerint az említett hatóság hangsúlyozza először is, hogy az Administratīvā apgabaltiesa (regionális közigazgatási bíróság) nem vette figyelembe azt a tényt, hogy amikor ugyanez a hatóság először ellenőrizte a vámáru‑nyilatkozatot, nem állt rendelkezésére az OLAF jelentése, ezért nem tudta megállapítani, hogy a származási bizonyítványok helytelenek. Továbbá az Administratīvājā apgabaltiesa (regionális közigazgatási bíróság) nem vette figyelembe, hogy a Vámkódex 78. cikkének (3) bekezdése különös rendelkezésnek minősül az adózás rendjéről szóló lett törvény 23. cikkének (1) bekezdéséhez képest. Végül, továbbra is a vámhatóság szerint a Bíróság a Greencarrier Freight Services Latvia ítélet (C‑571/12, EU:C:2014:102) 40. pontjában megállapította, hogy a vámhatóságok a vámtartozás keletkezésétől számított három éven belül közölhetnek új vámtartozást, és ezért az adóhatóság kiegészítheti az ellenőrzésre vonatkozó első határozatot.

15

Ebben a tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy míg a lett jog korlátozza az ismételt adóellenőrzések elvégzésének lehetőségét, a Vámkódex 78. cikkének (3) bekezdése általános jelleggel rendelkezik a vámhatóságoknak az utólagos ellenőrzések végzésére és a vámfizetési kötelezettség nemteljesítésének megakadályozására vonatkozó általános jogáról, anélkül hogy ez a rendelkezés korlátozná ezen ellenőrzések megismétlésének lehetőségét. E jog gyakorlását azonban a közigazgatási eljárás általános elveinek kell vezérelnie, beleértve a nemzeti jog elveit és szabályait is. Ennélfogva a kérdést előterjesztő bíróságban kétség merül fel a Vámkódex 78. cikke (3) bekezdésének értelmezésével kapcsolatban, és e rendelkezés meghatározó jelentőségű a jelen jogvita eldöntéséhez.

16

E körülmények között az Augstākās tiesas Administratīvo lietu departaments (a legfelsőbb bíróság közigazgatási kollégiuma, Lettország) felfüggesztette az eljárást, és a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

17

Kérdéseivel, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a Vámkódex 78. cikkének (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, és ha igen, milyen mértékben, az alapügyben szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás, amely korlátozza a vámhatóságok azon lehetőségét, hogy megismételjék az utólagos vámellenőrzést, és abból új vámtartozás megállapítására vonatkozó következtetéseket vonjanak le, ha egyrészt az illetékes vámhatóság olyan információt kap, amely feltárja, hogy a vámszabályozást helytelen vagy hiányos adatok alapján alkalmazták, másrészt ez az információ nem volt ismert az első utólagos ellenőrzésre vonatkozó határozat meghozatalakor.

18

E kérdés megválaszolása érdekében először is arra kell rámutatni, hogy a Vámkódex 78. cikkének (3) bekezdése kimondja, hogy a vámhatóságok meghozzák az ott meghatározott intézkedéseket „a[z esetleg] megállapított rendelkezésnek megfelelően”.

19

Ezenfelül az említett kódex 1. cikkéből – amely szerint a nemzeti szinten az uniós vámjogszabályok végrehajtására elfogadott rendelkezések is uniós vámjogszabályoknak minősülnek – és a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy noha a tagállamok továbbra is jogosultak a Vámkódex hatálya alá tartozó eljárási szabályok előírására, meg kell győződniük arról, hogy ezek a szabályok megfelelnek a Vámkódexnek, valamint általánosabban az uniós jog releváns követelményeinek és elveinek (lásd analógia útján, többek között: CIVAD‑ítélet, C‑533/10, EU:C:2012:347, 23. pont; Saupiquet kontra Bizottság végzés, C‑37/12 P, EU:C:2013:96, 39. pont; Kamino International Logistics és Datema Hellmann Worldwide Logistics ítélet, C‑129/13 és C‑130/13, EU:C:2014:2041, 77. pont).

20

E feltételekre tekintettel tehát a tagállamok főszabály szerint megtartják a Vámkódex 78. cikkének (3) bekezdése szerinti, az utólagos ellenőrzésre vonatkozó szabályok elfogadására vonatkozó hatáskörüket.

21

Így különösen annak meghatározása érdekében, hogy a tagállam jogosult‑e, és ha igen, milyen mértékben, az erre vonatkozó korlátozások előírására először is arra kell emlékeztetni, hogy a Vámkódex 78. cikke létrehoz egy eljárást, amely lehetővé teszi, hogy a vámhatóság a vámáru‑nyilatkozatot, utólag – azaz az ilyen nyilatkozatban szereplő áruk kiadását követően – adott esetben hivatalból is módosíthassa (lásd ebben az értelemben: Overland Footwear ítélet, C‑468/03, EU:C:2005:624, 62., 64. és 66. pont; Greencarrier Freight Services Latvia ítélet, C‑571/12, EU:C:2014:102, 28. pont).

22

Ennek érdekében az említett hatóságok egyrészt a Vámkódex 78. cikkének (1) bekezdése értelmében módosíthatják a vámáru‑nyilatkozatot, azaz felülvizsgálhatják azt (Overland Footwear ítélet, C‑468/03, EU:C:2005:624, 45. pont).

23

Másrészt az említett kódex 78. cikkének (2) bekezdése szerint a vámhatóságok azért, hogy meggyőződjenek a vámáru‑nyilatkozatban szereplő adatok pontosságáról ellenőrizhetik a releváns okmányokat és adatokat, valamint a körülményektől függően megvizsgálhatják az érintett árukat (lásd ebben az értelemben: Greencarrier Freight Services Latvia ítélet, C‑571/12, EU:C:2014:102, 29. pont).

24

Ha ez a felülvizsgálat vagy ezek az ellenőrzések azt mutatják, hogy az érintett vámeljárást szabályozó rendelkezéseket helytelen vagy hiányos adatok alapján alkalmazták – azaz vagy az adatok tartalmaznak tárgyi tévedéseket és hiányosságokat, vagy az alkalmazandó jogot értelmezték tévesen – a Vámkódex 78. cikkének (3) bekezdése alapján a vámhatóságok kötelesek a rendelkezésükre álló új információk figyelembevételével minden szükséges intézkedést meghozni a helyzet rendezésére (lásd ebben az értelemben: Terex Equipment és társai ítélet, C‑430/08 és C‑431/08, EU:C:2010:15, 62. pont).

25

Ebben a tekintetben meg kell állapítani, hogy az említett kódex 78. cikkének szövege nem tartalmaz korlátozást sem a vámhatóságok azon lehetőségét illetően, hogy e cikk (1) és (2) bekezdése értelmében ismételten felülvizsgálatot vagy utólagos ellenőrzést végezzenek, sem abban a tekintetben, hogy ezek a hatóságok meghozzák a szükséges intézkedéseket az említett cikk (3) bekezdése szerinti helyzet rendezése érdekében.

26

Ugyanis, mind a Vámkódex célja, amennyiben az, e kódex ötödik preambulumbekezdése alapján, többek között arra irányul, hogy biztosítsa az abban foglalt adók helyes alkalmazását (lásd ebben az értelemben: Greencarrier Freight Services Latvia ítélet, C‑571/12, EU:C:2014:102, 32. pont), mind az említett kódex 78. cikkének sajátos logikája, amely a vámeljárásnak a tényleges helyzethez való igazítására irányul, azáltal hogy kijavítja a tárgyi tévedéseket és hiányosságokat, valamint az alkalmazandó jog értelmezése során elkövetett hibákat (lásd: Terex Equipment és társai ítélet, C‑430/08 és C‑431/08, EU:C:2010:15, 56. pont; Südzucker és társai ítélet, C‑608/10, C‑10/11 és C‑23/11, EU:C:2012:444, 47. pont), azon értelmezés ellen szólnak, amely szerint e cikk lehetővé teszi annak általános kizárását, hogy a vámhatóságok – adott esetben a helyzet rendezése érdekében – felülvizsgálatot vagy egyéb utólagos ellenőrzést végezhessenek a vámáru‑nyilatkozatok tekintetében.

27

Ezenkívül az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az említett hatóságok – különösen az ilyen célkitűzések tényleges megvalósítása érdekében – széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek a felülvizsgálatok és utólagos ellenőrzések elvégzését illetően (lásd ebben az értelemben: Südzucker és társai ítélet, C‑608/10, C‑10/11 és C‑23/11, EU:C:2012:444, 48. és 50. pont; Digitalnet és társai ítélet, C‑320/11, C‑330/11, C‑382/11 és C‑383/11, EU:C:2012:745, 66. pont).

28

Ebből következően a Vámkódex 78. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az a vámhatóságokra rótt kötelezettségek keretében főszabály szerint lehetővé teszi, hogy ezek a hatóságok megismételjék a vámáru‑nyilatkozat felülvizsgálatát vagy utólagos ellenőrzését, és abból új vámtartozás megállapítására vonatkozó következtetéseket vonjanak le.

29

Mindazonáltal a vámáru‑nyilatkozatok felülvizsgálata és a helyzet rendezése érdekében szükséges intézkedések meghozatalára vonatkozó jogosultságuk gyakorlása során a vámhatóságok kötelesek tiszteletben tartani az uniós jog általános elveinek releváns követelményeit, így különösen a jogbiztonság elvéből és az ezen elvből eredő jogos bizalom elvéből következő követelményeket.

30

E tekintetben mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a jogbiztonság és a bizalomvédelem elve az uniós jogrend részét képezik. Ennélfogva ezen elveket nemcsak az uniós intézményeknek, de az uniós jogszabályok által rájuk ruházott hatáskörök gyakorlása során a tagállamoknak is tiszteletben kell tartaniuk (lásd ebben az értelemben többek között: Netto Supermarkt ítélet, C‑271/06, EU:C:2008:105, 18. pont; Plantanol‑ítélet, C‑201/08, EU:C:2009:539, 43. pont).

31

Először is, ami a jogbiztonság védelmének elvét illeti, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az a helyzetek és jogviszonyok előreláthatóságának biztosítására irányul, és az megköveteli többek között, hogy a megfizetésért felelős személy helyzete az adó‑ vagy vámhatósággal szembeni jogai és kötelezettségei tekintetében ne legyen meghatározhatatlan ideig vitatható (lásd ebben az értelemben többek között: Alstom Power Hydro ítélet, C‑472/08, EU:C:2010:32, 16. pont; Elsacom‑ítélet, C‑294/11, EU:C:2012:382, 29. pont).

32

Ebben a tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az ésszerű elévülési időnek akár a nemzeti jog, akár az uniós jog általi előírása a jogbiztonságot szolgálja, amely egyszerre védi a jogalanyt és az érintett hatóságot, nem akadályozza meg azonban a jogalanyt az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlásában (lásd ebben az értelemben: Barth‑ítélet, C‑542/08, EU:C:2010:193, 28. pont; CIVAD‑ítélet, C‑533/10, EU:C:2012:347, 23. pont).

33

Ennélfogva, mivel a Vámkódex 78. cikke a vámáru‑nyilatkozatok utólagos ellenőrzésére nem állapít meg határidőt, a tagállamok a jogbiztonság általános elve alapján jogosultak arra, hogy ezen eljárás tekintetében ésszerű elévülési időt írjanak elő.

34

Mindazonáltal, még ha ez a cikk nem is ír elő ebben a tekintetben külön határidőt meg kell jegyezni, hogy a Vámkódex 221. cikkének (3) bekezdése értelmében a vámhatóságnak az új vámtartozás közlésére a vámtartozás keletkezésétől számított hároméves határidő áll a rendelkezésére (lásd: Greencarrier Freight Services Latvia ítélet, C‑571/12, EU:C:2014:102, 40. pont).

35

E hároméves határidő eltelte után a tartozás elévül, ennélfogva az említett kódex 233. cikke értelmében megszűnik (lásd: Direct Parcel Distribution Belgium ítélet, C‑264/08, EU:C:2010:43, 43. pont).

36

Mivel a vámtartozás keletkezésétől számított hároméves határidő elteltét követően már nincs lehetőség az új vámtartozás közlésére, és így a Vámkódex 78. cikkének (3) bekezdése értelmében a felülvizsgálatra vagy az utólagos ellenőrzésekre vonatkozó következtetések levonására, a tagállamokat a jogbiztonság elvére tekintettel nem lehet meggátolni abban, hogy azáltal korlátozzák a felülvizsgálati eljárás igénybevételét – amit a Vámkódex az első vámtartozás keletkezésétől számított három év eltelte után ír elő – hogy erre a felülvizsgálatra ilyen elévülési időt állapítanak meg (lásd ebben az értelemben: Greencarrier Freight Services Latvia ítélet, C‑571/12, EU:C:2014:102, 40. és 41. pont).

37

E hároméves időszak alatt azonban a tagállam nemzeti szabályozásának, amint az a jelen ítélet 25–28. pontjában megállapításra került, lehetővé kell tennie a vámhatóságok számára, hogy a Vámkódex 78. cikke (3) bekezdésének megfelelően elvégzett felülvizsgálatból következő helyzet rendezésére – többek között a vámtartozás módosítása útján – újabb intézkedést hozzanak. Ezenkívül az ilyen intézkedés meghozatalának még az említett időszak eltelte után is lehetségesnek kell lennie abban a helyzetben, amelyben a vámtartozás e kódex 221. cikkének (4) bekezdése értelmében olyan cselekmény eredménye, amely elkövetése időpontjában büntetőeljárást von maga után, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálni.

38

Az utóbbitól eltérő helyzetekben még inkább úgy kell tekinteni, hogy az említett cikk (1) és (2) bekezdése szerinti, ismételten elvégzett felülvizsgálatok és utólagos ellenőrzések – legalábbis a vámtartozás keletkezésétől számított három évben – megfelelnek a jogbiztonság elvének, mivel az ilyen felülvizsgálat és az ilyen utólagos ellenőrzés, amint arra a Bizottság rámutatott, önmagában nem feltétlenül befolyásolja az érintett megfizetésért felelős személy jogi helyzetét.

39

Másodszor, ami a jogos bizalom elvét illeti, rá kell mutatni, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy erre az elvre minden gazdasági szereplő hivatkozhat, akiben valamely nemzeti hatóság jogos várakozásokat keltett. Mindazonáltal, amikor a gondos és körültekintő gazdasági szereplő képes előre látni az olyan intézkedés elfogadását, amely érintheti az érdekeit, ezen intézkedés meghozatalát követően nem hivatkozhat ezen elvre. Ezenfelül a gazdasági szereplők nem helyezhetnek jogos bizalmat az olyan fennálló helyzet fennmaradásába, amelyet a nemzeti hatóságok a mérlegelési jogkörük keretein belül módosíthatnak (lásd többek között: Plantanol‑ítélet, C‑201/08, EU:C:2009:539, 53. pont).

40

Ebben a tekintetben valamely megfizetésért felelős személy azon jogosultságát illetően, hogy az általa fizetendő vámtartozás felülvizsgálata vagy utólagos ellenőrzése és megállapítása esetén a jogos bizalom elvére hivatkozzon, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy ez a megfizetésért felelős személy nem alapíthat jogos bizalmat a bizonyítványok érvényességére amiatt, hogy azokat valamely tagállam vámhatóságai először elfogadták, mivel e szolgálatoknak a nyilatkozatok első elfogadása keretében játszott szerepe egyáltalán nem akadályozza sem a későbbi ellenőrzések elvégzését, sem pedig azokat a következményeket, amelyek abból eredhetnek (lásd ebben az értelemben: Van Gend & Loos és Expeditiebedrijf Bosman kontra Bizottság, 98/83 és 230/83, EU:C:1984:342, 20. pont; Faroe Seafood és társai ítélet, C‑153/94 és C‑204/94, EU:C:1996:198, 93. pont).

41

Ugyanis a jelen ítélet 34. pontjában megállapítottak szerint az első vámtartozás keletkezésétől számított hároméves időszak alatt a megfizetésért felelős személy, gazdasági szereplőként, köteles elfogadni azt a kockázatot, és meghozni az arra való felkészüléshez szükséges intézkedéseket, hogy a vámhatóságok – az ellenőrzések alapján esetleg megszerzett új információkat figyelembe véve – megváltoztatják a vámtartozásra vonatkozó határozatukat (lásd ebben az értelemben: Lagura Vermögensverwaltung ítélet, C‑438/11, EU:C:2012:703, 30. pont).

42

Ebből következik, hogy a bizalomvédelem elvével főszabály szerint nem ellentétes az, hogy a vámhatóságok felülvizsgálatokat vagy utólagos ellenőrzéseket végezzenek, és azokból a Vámkódex 78. cikkének (3) bekezdése szerint következtetéseket vonjanak le.

43

Harmadszor meg kell azonban jegyezni, hogy a megfizetésért felelős személy továbbra is tiltakozhat a vám utólagos könyvelésbe vétele ellen a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti különös és együttes feltételek mellett, amely rendelkezésnek az a célja, hogy védelmezze a megfizetésért felelős személynek a vám beszedéséről vagy annak mellőzéséről szóló határozat alapjául szolgáló valamennyi körülmény megalapozottságába vetett jogos bizalmát (lásd: Agrover‑ítélet, C‑173/06, EU:C:2007:612, 30. és 31. pont).

44

Márpedig a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a megfizetésért felelős személy jogos bizalma kizárólag akkor méltó az e rendelkezés által biztosított védelemre, ha maguk az illetékes hatóságok adtak alapot a megfizetésért felelős személy bizalmára. Így tehát csak olyan hibák alapozzák meg az utólagos vámbeszedés mellőzéséhez fűződő jogot, amelyek az illetékes hatóságok tevőleges magatartására vezethetők vissza, és amelyeket a megfizetésért felelős személy nem észlelhetett (lásd ebben az értelemben: Mecanarte‑ítélet, C‑348/89, EU:C:1991:278, 19. és 23. pont; Agrover‑ítélet, C‑173/06, EU:C:2007:612, 31. pont).

45

Mindazonáltal nem tűnik úgy – fenntartva, hogy ezt a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia –, hogy az alapügyben erről a helyzetről volna szó, többek között mivel az e bíróság által ismertetett tényállás szerint a felülvizsgálati eljárást megismételték a származási bizonyítványra vonatkozó – a jelen esetben egy OLAF‑jelentésből származó – információ alapján, amely az első utólagos ellenőrzésre vonatkozó határozat elfogadásának időpontjában nem volt ismert a vámhatóságok előtt.

46

A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a Vámkódex 78. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az alapügyben szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás, amely korlátozza a vámhatóságok azon jogosultságát, hogy a felülvizsgálatot vagy az utólagos ellenőrzést megismételjék, és abból új vámtartozás megállapítására vonatkozó következtetéseket vonjanak le, amennyiben ez a korlátozás az első vámtartozás keletkezésétől számított hároméves időszakra vonatkozik, amit a nemzeti bíróságnak kell megvizsgálnia.

47

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

A 2000. november 16‑i 2700/2000/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel módosított, a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12‑i 2913/92/EGK tanácsi rendelet 78. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az alapügyben szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás, amely korlátozza a vámhatóságok azon jogosultságát, hogy a felülvizsgálatot vagy az utólagos ellenőrzést megismételjék, és abból új vámtartozás megállapítására vonatkozó következtetéseket vonjanak le, amennyiben ez a korlátozás az első vámtartozás keletkezésétől számított hároméves időszakra vonatkozik, amit a nemzeti bíróságnak kell megvizsgálnia.