—

a Raad van bestuur van de Sociale verzekeringsbank képviseletében H. van der Most,

—

L. F. Evans képviseletében N. Matt advocaat,

—

a holland kormány képviseletében J. Langer, M. Bulterman és M. Gijzen, meghatalmazotti minőségben,

—

a portugál kormány képviseletében L. Inez Fernandes, meghatalmazotti minőségben, segítője: A. Silva Rocha professor,

—

az Európai Bizottság képviseletében M. van Beek, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az 1996. december 2‑i 118/97/EK tanácsi rendelettel (HL L 28., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 3. o.) módosított és naprakésszé tett, és a 2006. december 18‑i 1992/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL L 392., 1. o.) módosított, a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14‑i 1408/71/EGK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1408/71 rendelet) 2., 3. és/vagy 16. cikkének értelmezésére, valamint másodlagosan a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15‑i 1612/68/EGK tanácsi rendelet (HL L 257., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 15. o.) 7. cikke (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet Raad van bestuur van de Sociale verzekeringsbank (a továbbiakban: Svb) és L. F. Evans brit állampolgár között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, melynek tárgya az azon időszak vonatkozásában járó nyugdíj kiszámítása, amelynek során L. F. Evans az Amerikai Egyesült Államok amszterdami (Hollandia) főkonzulátusán állt alkalmazásban, és olyan kiváltságos jogállásban részesült, amelynek keretében mentesült többek között valamennyi társadalombiztosítási hozzájárulás alól, tehát nem volt biztosított a holland szociális biztonsági rendszerben.

3

A konzuli kapcsolatokról szóló, 1963. április 24‑én Bécsben kötött bécsi egyezmény (az Egyesült Nemzetek Szerződéseinek Tára, 596. kötet, 261. o.; kihirdette: az 1987. évi 13. tvr, a továbbiakban: 1963. évi bécsi egyezmény) 1. cikkének 1. és 3. bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„1.   Az Egyezmény alkalmazása körében a következő kifejezéseken az alábbiakat kell érteni:

[…]

[…]

3.   A konzuli képviseletek azon tagjainak jogállását, akik a fogadó állam honosai vagy állandó lakosai, az Egyezmény 71. Cikke határozza meg.”

4

Ezen egyezmény 48. cikke, amelynek a címe „Mentesség a társadalombiztosítási szabályok alól”, a következőképpen rendelkezik:

„1.   A jelen Cikk 3. bekezdése rendelkezésének fenntartásával a konzuli képviselet tagjai – a küldő államnak teljesített szolgálataik tekintetében –, valamint a háztartásukban élő családtagjaik mentesek a fogadó államban esetleg érvényben levő társadalombiztosítási szabályok alól.

2.   A jelen Cikk 1. bekezdésében említett mentesség a magánszemélyzet azon tagjaira is vonatkozik, akik kizárólag a konzuli képviselet tagjainak alkalmazásában állnak, feltéve, hogy:

3.   A konzuli képviselet azon tagjainak, akik a jelen Cikk 2. bekezdésében említett mentességben nem részesülő személyeket alkalmaznak, teljesíteniük kell azokat a kötelezettségeket, amelyeket a fogadó állam társadalombiztosítási szabályai a munkáltatóra rónak.

4.   A jelen Cikk 1. és 2. bekezdésében említett mentesség nem zárja ki a fogadó állam társadalombiztosítási rendszerében való önkéntes részvételt, feltéve, hogy ezt a fogadó állam lehetővé teszi.”

5

Az említett egyezmény 71. cikke, melynek címe „A fogadó állam honosai vagy állandó lakosai”, a következőket írja elő:

„1.   Azok a konzuli tisztviselők, akik a fogadó állam honosai vagy a fogadó állam állandó lakosai – feladataik ellátása során kifejtett, hivatalos ténykedéseik tekintetében – csak joghatóság alóli mentesség [helyesen: mentességben] és személyes sérthetetlenségben, továbbá a 44. Cikk 3. bekezdésében említett kiváltságokban részesülnek, hacsak a fogadó állam nem biztosít számukra az említetteken túlmenő könnyítéseket, kiváltságokat és mentességeket. A fogadó államnak a 42. Cikkben előírt kötelezettsége az említett konzuli tisztviselők tekintetében is fennáll. Ha ilyen konzuli tisztviselő ellen büntető eljárást indítottak, az eljárást – hacsak az illető személy nincs letartóztatásban vagy őrizetben – oly módon kell lefolytatni, hogy az a konzuli feladatok végzését minél kisebb mértékben akadályozza.

2.   A konzuli képviselet egyéb olyan tagjai, akik a fogadó állam honosai vagy a fogadó állam állandó lakosai és családtagjaik, […] könnyítésekben, kiváltságokban és mentességekben csak a fogadó állam által engedett mértékben részesülnek. […]”

6

A Holland Királyság az 1963. évi bécsi egyezményt megerősítő okiratát 1985. december 17‑én helyezte letétbe az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkáránál, így az egyezmény a Holland Királyság tekintetében 1986. január 16‑án lépett hatályba.

7

Az 1612/68 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése szerint valamely tagállamnak valamely másik tagállam területén foglalkoztatott állampolgára a hazai munkavállalókkal azonos szociális és adókedvezményeket élvez.

8

Az 1408/71 rendelet ötödik és nyolcadik preambulumbekezdésének szövege a következő:

„mivel a koordináció keretében a Közösségen belül biztosítani kell a különböző nemzeti jogszabályok szerinti egyenlő bánásmódot a tagállamokban élő munkavállalók, valamint ezek eltartottai és túlélő hozzátartozói számára;

[...]

mivel a Közösségen belül mozgó munkavállalók és önálló vállalkozók csak egyetlenegy tagállam szociális biztonsági rendszerébe tartozhatnak az alkalmazandó nemzeti jogszabályok átfedései és az ebből származó esetleges bonyodalmak elkerülése érdekében”.

9

Az 1408/71 rendelet 1. cikkének a) pontja előírja, hogy e rendelet alkalmazásában a „munkavállaló” kifejezés különösen azt jelöli, aki akár kötelezően, akár szabadon választható folytatólagos biztosítás keretében a munkavállalókra vonatkozó szociális biztonsági rendszerek ágazataiba tartozó egy vagy több kockázattal szemben biztosított.

10

E rendelet 2. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„E rendelet vonatkozik azokra a munkavállalókra vagy önálló vállalkozókra és diákokra, akik egy vagy több tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartoznak vagy tartoztak, és akik a tagállamok egyikének állampolgárai, valamint azokra a hontalanokra vagy menekültekre, akiknek a lakóhelye valamely tagállam területén található, és ezek családtagjaira és túlélő hozzátartozóira”.

11

Az említett rendelet 3. cikkének (1) bekezdése szerint:

„E rendelet különös rendelkezéseire is figyelemmel az e rendelet hatálya alá tartozó személyeket bármely tagállam jogszabályai szerint ugyanolyan kötelezettségek terhelik és ugyanolyan előnyök illetik [helyesen: kedvezmények illetik meg], mint az adott tagállam állampolgárait.”

12

Az 1408/71 rendeletnek „Az alkalmazandó jogszabályok meghatározása” című II. címe alatt található, „Általános szabályok” címet viselő 13. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A 14c. és 14f. cikkre is figyelemmel, a rendelet hatálya alá tartozó személyekre csak egy tagállam jogszabályai alkalmazandóak. E jogszabályokat e cím rendelkezései szerint kell meghatározni.

(2)   A 14–17. cikk rendelkezéseire is figyelemmel:

[...]”

13

Az említett rendelet 16. cikkének – melynek címe „Diplomáciai és konzuli képviseletek személyzetére, valamint az Európai Közösségek segédszemélyzetére vonatkozó különös szabályok” – a következő a szövege:

„(1)   A 13. cikk (2) bekezdése a) pontjának rendelkezései alkalmazandók a diplomáciai és konzuli képviseletek személyzetére, valamint e személyek háztartásában alkalmazott személyekre.

(2)   Ugyanakkor azok az (1) bekezdés hatálya alá tartozó munkavállalók, akik az akkreditáló vagy küldő állam állampolgárai, választhatják, hogy e tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozzanak‑e. E választási jogosultság minden naptári év végén megújítható és annak nincs visszaható hatálya.

[...]”

14

A szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29‑i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 166., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 72. o.) 2010. május 1‑jei hatállyal hatályon kívül helyezte az 1408/71 rendeletet. Ezen előbbi rendelet azonban nem alkalmazandó az alapügyre.

15

Az öregségi nyugdíj általános rendszeréről szóló törvény (Algemene Ouderdomswet, Stb. 1956, 281. szám, a továbbiakban: AOW) 6. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a holland szociális biztonsági rendszerben biztosítottak többek között a Hollandiában lakóhellyel rendelkezők. E cikk (3) bekezdése előírja, hogy „az (1) és a (2) bekezdéstől eltérve a biztosított személyek csoportja általános közigazgatási intézkedés útján vagy annak alapján kiterjeszthető vagy korlátozható”.

16

A holland hatóságok az AOW 6. cikkének (3) bekezdése alapján az 1976‑os, az 1989‑es és az 1998‑as év során több rendeletet is elfogadtak a társadalombiztosítási rendszerben biztosított személyek csoportjának kiterjesztésére és korlátozására vonatkozóan.

17

A társadalombiztosítási rendszerben biztosított személyek csoportjának kiterjesztésére és korlátozására vonatkozó e rendeletek alkalmazásában a konzuli személyzet és a konzuli alkalmazottak, és ezek között az igazgatási személyzet tagjai, nem biztosítottak a társadalombiztosítási rendszerben, kivéve, ha holland állampolgársággal rendelkeznek, vagy – az 1989. július 1‑jétől hatályos rendeletek értelmében – állandó jelleggel Hollandiában laknak.

18

A holland hatóságok ezen állandó lakosi jogállást illetően kezdetben azt az álláspontot képviselték, hogy az 1963. évi bécsi egyezmény 1. cikke e) pontjának értelmében vett azon konzuli alkalmazottak, akik Hollandiában lakóhellyel rendelkeznek, de külföldi állampolgárok, nem minősülhetnek az 1963. évi bécsi egyezmény 1. cikke 3. bekezdésének és 71. cikkének értelmében vett állandó lakosnak, és következésképpen az ezen egyezmény 48. cikkében előírt kiváltságos rendszerben részesülnek.

19

A holland hatóságok 1987. augusztus 1‑jétől módosították az értékelésüket, azt az álláspontot képviselték, hogy a helyileg alkalmazott személyzet azon tagjai, akik az alkalmazás időpontjában már több mint egy éve Hollandiában laktak, állandó lakosnak tekintendők, kizárva ily módon, hogy e személyzet az 1963. évi bécsi egyezményben előírt kiváltságos rendszerben részesüljön. A holland hatóságok a szerzett jogok sérelmének a kiküszöbölése érdekében úgy határoztak, hogy e módosítás az 1987. augusztus 1‑jét megelőzően már valamely konzuli képviseleten dolgozó személyeket nem érinti. Az 1999‑es év során azonban a holland külügyminiszter e személyeknek, akik 1987. augusztus 1‑jét megelőzően már Hollandiában dolgoztak valamely konzuli képviseleten vagy nagykövetségen, felajánlotta annak a lehetőségét, hogy 1999. december 15. előtt a holland társadalombiztosítási rendszerben való részvételt válasszák.

20

L. F. Evans, aki brit állampolgár, 1972‑től 1973‑ig az Egyesült Királyságban dolgozott, majd 1973‑ban Hollandiában telepedett le, ahol kezdetben több vállalkozás is foglalkoztatta, majd 1980 áprilisáig az Egyesült Királyság rotterdami (Hollandia) főkonzulátusa alkalmazta.

21

1980. november 17. óta L. F. Evans az Amerikai Egyesült Államok amszterdami főkonzulátusán dolgozik az 1963. évi bécsi egyezmény 1. cikke 1. bekezdésének e) pontja értelmében vett adminisztratív és technikai személyzet tagjaként, és felvétele óta a munkáltatója által egy holland magán‑biztosítótársasággal kötött egészségbiztosítással rendelkezik.

22

A külügyminiszter, megállapítva, hogy L. F. Evans az 1963. évi bécsi egyezmény 1. cikkének 3. bekezdése értelmében nem tekinthető állandó lakosnak, L. F. Evans felvételekor a számára az 1963. évi bécsi egyezmény szerinti kiváltságos jogállást biztosította, mely többek közt magában foglalja a legtöbb adó és társadalombiztosítási hozzájárulás alóli mentességet. Következésképpen L. F. Evans ezen időpont óta a szociális biztonsági rendszernek egyetlen ágazatában sem biztosított.

23

Az 1999‑es év során a holland hatóságok felhívták L. F. Evans‑t arra, hogy tegye meg a jelen ítélet 19. pontjában említett választást a kiváltságos jogállásának a fenntartása, illetve a holland általános szociális biztonsági rendszerben való jövőbeni biztosítottság között. Ugyanebben az évben, december 5‑én L. F. Evans azt választotta, hogy fenntartja e jogállást a következő feltételekkel: „meg kívánom őrizni a kiváltságos jogállásomat, amely azt jelenti, hogy nem vagyok biztosított a holland társadalombiztosítási rendszer keretében, és következésképpen nem vagyok jogosult annak ellátásaira”.

24

L. F. Evans a 2008‑as év során kérelmezte az Svb‑nél, hogy a jövőbeli öregségi nyugdíjának a kiszámításához tájékoztassa őt az AOW szerinti biztosítási időszakokról. Az Svb 2008. március 27‑én közölte vele, hogy álláspontja szerint az 1973‑tól 1980‑ig tartó időszak során biztosított volt, de az Amerikai Egyesült Államok főkonzulátusán történő alkalmazásának időszaka során nem. Az Svb e tekintetben arra hivatkozott, hogy az 1408/71 rendelet L. F. Evans‑ra nem alkalmazandó, mivel az Amerikai Egyesült Államok nem tagállama az Európai Uniónak, és a holland szabályozás értelmében, mely az ilyen helyzetekben kizárólagosan alkalmazandó, a konzuli személyzet és az igazgatási személyzet tagjai nem biztosítottak a társadalombiztosítás keretében, kivéve, ha holland állampolgársággal rendelkeznek.

25

L. F. Evans ezt követően panaszt nyújtott be az Svb ezen határozatával szemben, amelyet megalapozatlannak nyilvánítottak, valamint e határozattal szemben keresetet indított a Rechtbank Amsterdam [amszterdami bíróság] előtt. 2011. március 15‑i ítéletében e bíróság megállapította, hogy L. F. Evans‑nak az AOW szerinti biztosítottságát el kell ismerni az 1980. november 18‑tól 2008. március 12‑ig tartó időszak vonatkozásában, mivel az 1408/71 rendelet 3. cikke előírja, hogy L. F. Evans brit állampolgárságát a Boukhalfa ítéletre tekintettel (C‑214/94, EU:C:1996:174) a holland állampolgársággal azonos módon kell kezelni. Az említett bíróság ezenfelül megállapította, hogy L. F. Evans‑t állandó lakosnak kell tekinteni, és a kiváltságos jogállásban való részesülés e tekintetben irreleváns.

26

Az Svb fellebbezéssel élt a Centrale Raad van Beroep [holland központi fellebbviteli bíróság] előtt ezen ítélettel szemben.

27

A Centrale Raad van Beroep – mivel azon kérdés merült fel benne, hogy az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben állampolgárságon alapuló, közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetés áll‑e fenn, és másodlagosan, hogy a közvetett hátrányos megkülönböztetés a fennállása esetén igazolható‑e – úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

Amennyiben nem:

28

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az 1408/71 irányelv 2. cikkét e rendelet 16. cikkével összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy az olyan időszak vonatkozásában, amelynek során valamely tagállam állampolgárát egy harmadik államnak a valamely olyan tagállam területén található konzuli képviselete alkalmazta, amelynek ő nem állampolgára, de lakosa, ezen állampolgárt az említett tagállam olyan személyek tekintheti, aki e rendelkezés értelmében nem tartozik valamely tagállam jogszabályainak a hatálya alá, és emiatt ki van zárva az 1408/71 rendelet hatálya alól.

29

Először is emlékeztetni kell arra, hogy az 1408/71 rendelet a 2. cikkének (1) bekezdése értelmében azokra a munkavállalókra vonatkozik, akik egy vagy több tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartoznak vagy tartoztak, és akik a tagállamok egyikének állampolgárai.

30

A jelen ügyben nem vitatott, hogy L. F. Evans egy tagállam állampolgára, és az sem, hogy a vitatott időszak vonatkozásában az Amerikai Egyesült Államok főkonzulátusán való alkalmazásának a megkezdése óta nem volt biztosított valamely tagállam szociális biztonsági rendszerének egyetlen ágazatában sem.

31

Következésképpen mérlegelni kell, hogy az L. F. Evanséhoz hasonló helyzetben lévő személy, azaz, az olyan személy, akit egy harmadik államnak a valamely olyan tagállam területén található konzuli képviselete alkalmazott, amelynek ő nem állampolgára, de lakosa, olyan személynek minősül‑e, aki az 1408/71 rendelet 2. cikkének (1) bekezdése értelmében valamely tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartozik.

32

E mérlegelés során meg kell állapítani, hogy az olyan helyzet, mint amely az alapügy tárgyát képezi, eltér a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott Boukhalfa‑ítélet (EU:C:1996:174) alapjául szolgáló helyzettől, mivel az ezen ítélet alapjául szolgáló ügy egy harmadik állam területén található tagállami nagykövetség alkalmazásában álló tagállami állampolgárt érintett.

33

Ugyanígy emlékeztetni kell arra, hogy egyrészt az uniós jog főszabály szerint nem sérti a tagállamoknak a szociális biztonsági rendszereik kialakítására vonatkozó hatáskörét (lásd ebben az értelemben: Salgado González‑ítélet, C‑282/11, EU:C:2013:86, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34

Uniós szintű harmonizáció hiányában főszabály szerint az egyes tagállamok jogszabályaiban kell meghatározni a valamely szociális biztonsági rendszerhez vagy e rendszer valamely ágához való csatlakozásra vonatkozó jog vagy kötelezettség létezésével kapcsolatos feltételeket (lásd ebben az értelemben: van Pommeren‑Bourgondiën ítélet, C‑227/03, EU:C:2005:431, 33. pont; Bakker‑ítélet, C‑106/11, EU:C:2012:328, 32. pont).

35

Másrészt emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jogot a nemzetközi jog releváns szabályai alapján kell értelmezni, mivel e jog az Unió jogrendjének a részét képezi, és köti az Unió intézményeit (lásd ebben az értelemben: Racke‑ítélet, C‑162/96, EU:C:1998:293, 45 és 46. pont; Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑402/05 P és C‑415/05 P, EU:C:2008:461, 291. pont).

36

Amint azt a főtanácsnok az indítványának 52. pontjában megállapította, az 1408/71 rendelet 2. cikke értelmében a „valamely tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartozás” fogalmát a releváns nemzetközi szokásjogi rendelkezések alapján kell értelmezni (lásd analógia útján: Salemink‑ítélet, C‑347/10, EU:C:2012:17, 31. pont), nevezetesen az 1963. évi bécsi egyezmény alapján, amely kodifikálja a konzuli kapcsolatok jogát, és meghatározza az államok közötti békés kapcsolatok fenntartásához elengedhetetlen, valamint a különböző vallással, kultúrával és politikai berendezkedéssel rendelkező nemzetek által az egész világon elfogadott elveket és szabályokat (lásd: a Nemzetközi Bíróság 1980. május 24‑i ítélete, az Egyesült Államok teheráni diplomáciai és konzuli személyzetének ügye [Amerikai Egyesült Államok kontra Teherán], ICJ Reports 1980., 3. o., 45. pont).

37

A konzuli személyzetre alkalmazandó szociális biztonsági rendszert érintően az 1963. évi bécsi egyezmény a 48. cikkében előírja, hogy a konzuli képviselet tagjai a küldő államnak teljesített szolgálataik tekintetében főszabály szerint mentesek a fogadó államban esetleg érvényben levő társadalombiztosítási szabályok alól, de a 71. cikkének 2. bekezdésében elismeri azt, hogy a konzuli képviselet olyan tagjai, akik a fogadó állam honosai vagy állandó lakosai, könnyítésekben, kiváltságokban és mentességekben csak a fogadó állam által engedett mértékben részesülnek.

38

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a holland szabályozás az 1987. augusztus 1‑jét megelőző időszak tekintetében azt írta elő, hogy a holland állampolgársággal nem rendelkező konzuli tisztviselők, illetve konzuli személyzet a társadalombiztosítási rendszerben nem biztosítottak, de opciós rendszert határozott meg az 1987. augusztus 1‑je előtt alkalmazásba álló személyzet számára, melynek keretében e személyzet választhatta azt, hogy továbbra se legyen biztosított a holland társadalombiztosítási rendszerben, és L. F. Evans ezt választotta.

39

Ebből következően a Holland Királyság ily módon arra törekedett, hogy éljen az 1963. évi bécsi egyezmény 71. cikkének 2. bekezdésében a számára biztosított azon lehetőséggel, hogy a konzuli képviseletek személyzetének bizonyos tagjait, mint amilyen L. F. Evans, mentesítse a holland szociális biztonsági rendszer alkalmazása alól.

40

Következésképpen a fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy valamely konzuli képviselet személyzetének az L. F. Evanséhoz hasonló helyzetben lévő tagja azon időszak tekintetében, amely alatt harmadik állam konzuli képviseletén áll alkalmazásban, az 1408/71 rendelet 2. cikke értelmében nem tartozik az érintett tagállam szociális biztonsági jogszabályainak a hatálya alá, és következésképpen nem terjed ki rá e rendelet hatálya.

41

Ezt a megállapítást nem vonhatja kétségbe az 1408/71 rendeletnek az 1963. évi bécsi egyezmény releváns rendelkezéseivel összefüggésben értelmezett 16. cikke.

42

E tekintetben L. F. Evans azt állítja, hogy a holland szabályozás hatálya alá tartozik e cikk (1) bekezdése miatt, amely rendelkezés szerint e rendelet 13. cikke (2) bekezdése a) pontjának rendelkezései alkalmazandók a diplomáciai és konzuli képviseletek személyzetére, valamint e személyek háztartásában alkalmazott személyekre.

43

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az 1408/71 rendelet 13. cikke (2) bekezdése a) pontjának nem célja egy adott szociális biztonsági rendszerhez való csatlakozásra vonatkozó jog vagy kötelezettség létezésével kapcsolatos feltételek meghatározása. Amint a jelen ítélet 34. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik, e feltételeket az egyes tagállamok jogszabályainak kell meghatároznia (lásd: Kits van Heijningen‑ítélet, C‑2/89, EU:C:1990:183, 19. pont; Salemink‑ítélet, EU:C:2012:17, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

44

Bár a tagállamok megőrzik a szociális biztonsági rendszereikben való részvétel feltételeinek a kialakítására vonatkozó hatáskörüket, e hatáskör gyakorlása során tiszteletben kell tartaniuk az uniós jogot. Amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megállapította, a Bíróság hangsúlyozta, hogy a valamely szociális biztonsági rendszerhez való csatlakozásra vonatkozó jog vagy kötelezettség létezésével kapcsolatos feltételek nem vezethetnek ahhoz, hogy a nemzeti jogszabályok alkalmazási köréből kizárják azokat a személyeket, akik tekintetében az 1408/71 rendelet értelmében ezen jogszabályok alkalmazandók (lásd: Salemink‑ítélet, EU:C:2012:17, 40. pont; Bakker‑ítélet, EU:C:2012:328, 33. pont). Az 1408/71 rendelet 13. cikke (2) bekezdésének a) pontja tehát azzal a hatással jár, hogy az e rendelkezésben említett személyekkel szemben nem lehet az alkalmazandó nemzeti szabályozás olyan kikötésére hivatkozni, amely szerint az e szabályozásban előírt szociális biztonsági rendszerbe való belépésnek az érintett tagállamban fennálló lakóhely a feltétele (lásd ebben az értelemben: Salemink‑ítélet, EU:C:2012:17, 45. pont; Bakker‑ítélet, EU:C:2012:328, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45

Ez az ítélkezési gyakorlat azonban nem járhat azzal a következménnyel, hogy valamely munkavállalónak a valamely tagállami szociális biztonsági rendszerhez való, az 1408/71 rendelet értelmében vett csatlakozását a csatlakozásra irányadó nemzeti szabályozástól függetlenül, önállóan e rendelet határozza meg.

46

Konkrétabban a diplomáciai és konzuli képviseletek személyzetére vonatkozóan, amelyet az 1408/71 rendelet 16. cikke említ, meg kell állapítani, hogy e cikk e rendelet 13. cikke (2) bekezdésének a) pontjához hasonlóan – amint az az említett rendelet II. címének címéből és az említett 16. cikk szövegéből is következik – az alkalmazandó nemzeti szabályozás meghatározására szorítkozik. Ezzel szemben ugyanezen 16. cikk nem írja elő a szociális biztonsági rendszerhez való csatlakozásra vonatkozó jog vagy kötelezettség létezésével kapcsolatos feltételeket, mivel azokat, amint a jelen ítélet 43. pontja megállapította, az egyes tagállamok jogszabályainak kell megállapítania az alkalmazandó nemzetközi jog alapján.

47

Ezért sem az 1408/71 rendelet 13. cikke (2) bekezdésének a) pontja, sem pedig annak 16. cikke nem jár azzal a hatással, hogy azokra a tagállami állampolgárokra, akik harmadik országok konzuli képviseletén állnak alkalmazásban, mint L. F. Evans, és akik nem tartoznak e rendelet 2. cikke értelmében valamely tagállam szociális biztonsági jogszabályainak a hatálya alá, jogot ruházzon arra vonatkozóan, hogy valamely tagállam szociális biztonsági rendszeréhez csatlakozzanak, vagy kötelezettséget írjon elő arra vonatkozóan, hogy ilyen rendszernek a tagjai legyenek.

48

Mivel az 1963. évi bécsi egyezmény nem követeli meg azt, hogy a konzuli képviseletek azon tagjai, akik a fogadó állam állandó lakosai, csatlakozzanak ezen állam szociális biztonsági rendszeréhez, az ilyen értelmezés tiszteletben tartja az említett egyezmény követelményeit.

49

A fentiekre tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1408/71 irányelv 2. cikkét e rendelet 16. cikkével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy az olyan időszak vonatkozásában, amelynek során valamely tagállam állampolgárát egy harmadik államnak a valamely olyan tagállam területén található konzuli képviselete alkalmazta, amelynek ő nem állampolgára, de lakosa, ezen állampolgár e rendelkezés értelmében nem tartozik valamely tagállam jogszabályainak a hatálya alá, ha a lakóhelye szerinti tagállamnak az 1963. évi bécsi egyezmény 71. cikkének 2. bekezdése alapján elfogadott szabályozása szerint az említett állampolgár nem biztosított a nemzeti szociális biztonsági rendszerben.

50

Az első kérdésre adott válaszra tekintettel a második kérdésre nem szükséges válaszolni.

51

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott:

Az 1996. december 2‑i 118/97/EK tanácsi rendelettel módosított és naprakésszé tett, és a 2006. december 18‑i 1992/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel módosított, a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14‑i 1408/71/EGK tanácsi rendelet 2. cikkét e rendelet 16. cikkével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy az olyan időszak vonatkozásában, amelynek során valamely tagállam állampolgárát egy harmadik államnak a valamely olyan tagállam területén található konzuli képviselete alkalmazta, amelynek ő nem állampolgára, de lakosa, ezen állampolgár e rendelkezés értelmében nem tartozik valamely tagállam jogszabályainak a hatálya alá, ha a lakóhelye szerinti tagállamnak a konzuli kapcsolatokról szóló, 1963. április 24‑én Bécsben kötött bécsi egyezmény 71. cikkének 2. bekezdése alapján elfogadott szabályozása szerint az említett állampolgár nem biztosított a nemzeti szociális biztonsági rendszerben.