1

Fellebbezésével az FLSmidth & Co. A/S (a továbbiakban: FLSmidth) az Európai Unió Törvényszéke FLSmidth kontra Bizottság ítéletének (T‑65/06, EU:T:2012:103, a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amely ítélettel a Törvényszék részben elutasította a[z EK 81. cikk] alkalmazására vonatkozó eljárásban 2005. november 30‑án hozott C(2005) 4634 végleges bizottsági határozat (COMP/F/38.354 – „ipari zsákok”‑ügy) (a továbbiakban: vitatott határozat) megsemmisítésére, illetve másodlagosan a vele szemben kiszabott bírság törlésére vagy csökkentésére irányuló keresetét.

2

Az FLSmidth egy mérnöki, bányászati és építőipari tevékenységeket végző társaságcsoport anyavállalata. E csoport egyik társasága az FLS Plast A/S (a továbbiakban: FLS Plast), amelyik maga is a wittenheimi (Franciaország) székhelyű, ipari zsákokat, műanyag fóliákat és műanyag [FFS (form, fill and seal – formázó, töltő, záró)] zsákokat gyártó Trioplast Wittenheim SA (korábban Silvallac SA, a továbbiakban: Trioplast Wittenheim) korábbi anyavállalata.

3

1990 decemberében az FLS Plast felvásárolta a Trioplast Wittenheim részvényeinek 60%‑át. A részvények fennmaradó 40%‑át az FLS Plast 1991 decemberében vásárolta fel. Az eladó a Compagnie de Saint‑Gobain SA tulajdonában álló csoport tagja, a francia Cellulose du Pin társaság volt.

4

Ezt követően az FLS Plast 1999‑ben eladta a Trioplast Wittenheimet a Trioplast Industrier AB (a továbbiakban: Trioplast Industrier) francia leányvállalatának, a Trioplanex France SA‑nak, amely a Trioplast‑csoport anyavállalata. Ez az átruházás 1999. január 1‑jén lépett hatályba.

5

2001 novemberében a British Polythene Industries a műanyag ipari zsákok ágazatában létrejött kartell létezéséről értesítette az Európai Közösségek Bizottságát, amelyben az FLS Plast is részt vett.

6

Miután a Bizottság a 2002. év folyamán helyszíni vizsgálatot tartott többek között a Trioplast Wittenheim helyiségeiben, 2002 és 2003 folyamán információkérést intézett az érintett vállalkozásokhoz, így többek között az utóbbi társasághoz. A Trioplast Wittenheim 2002. december 19‑i levelében, amelyet egy 2003. január 16‑i levéllel kiegészített, jelezte, hogy a Bizottság vizsgálata során maga is együtt kíván működni a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 1996. C 207., 4. o., a továbbiakban: engedékenységi közlemény) keretében.

7

2005. november 30‑án a Bizottság elfogadta a vitatott határozatot, amelynek 1. cikke (1) bekezdésének h) pontja úgy rendelkezik, hogy az FLSmidth és az FLS Plast megsértette az EK 81. cikket azzal, hogy 1990. december 31. és 1999. január 19. között a műanyag ipari zsákok ágazatában Belgium, Németország, Spanyolország, Franciaország, Luxemburg és Hollandia területén az árak rögzítéséből, közös árszámítási módszerek alkalmazásából, a piaci részesedések és értékesítési kvóták felosztásából, az ügyfelek és megrendelések felosztásából, bizonyos pályázati felhívásokra való összehangolt ajánlattételből, valamint egyedi információk cseréjéből álló megállapodások sorában vettek részt, és erre irányuló összehangolt magatartást tanúsítottak.

8

A Bizottság a vitatott határozat 2. cikke első bekezdésének f) pontjában a Trioplast Wittenheimre kiszabott bírság összegét az engedékenységi közlemény alkalmazásával nyújtott 30%‑os csökkentést figyelembe véve 17,85 millió euróban állapította meg. Ebből az összegből az FLSmidth és az FLS Plast 15,30 millió euró mértékben egyetemlegesen felelt, miközben a Trioplast Industrier ezen összegből 7,73 millió euróért felelt egyetemlegesen.

9

Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2006. február 24‑én érkezett keresetlevéllel az FLSmidth keresetet indított a vitatott határozattal szemben. E kereset a hivatkozott határozat őt érintő részének megsemmisítésére, illetve másodlagosan azon bírság csökkentésére irányult, amelynek egyetemleges megfizetésére a Bizottság kötelezte.

10

Keresetének alátámasztására az elsőfokú eljárás felperese két jogalapot hozott fel. Az elsődlegesen felhozott első jogalapja a[z EK 81. cikkben] és [EK 82. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 23. cikke (2) bekezdésének megsértésére vonatkozott amiatt, hogy a Bizottság a Trioplast Wittenheim által elkövetett jogsértésért való felelősséget az FLSmidth‑nek tudta be. Az FLSmidth a második jogalapot a másodlagosan előterjesztett kérelme alátámasztására hozta fel. Az FLSmidth úgy vélte, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a kiszabott bírság túlzott, aránytalan, önkényes és hátrányosan megkülönböztető összegének megfizetésére kötelezte.

11

A Törvényszék a megtámadott ítéletben megsemmisítette a vitatott határozatot annyiban, amennyiben az az FLSmidth‑et a jogsértésért 1990. december 31. és 1991. december 31. közötti időszakra nézve vonta felelősségre. Következésképpen a Törvényszék 14,45 millió euróra csökkentette azt az összeget, amelynek megfizetéséért az FLSmidth a vitatott határozat 2. cikke első bekezdésének f) pontja értelmében egyetemlegesen felelős volt. A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasította.

12

Az FLSmidth azt kéri, hogy a Bíróság:

13

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

14

Kérelmei alátámasztására az FLSmidth hat jogalapot hoz fel, amelyek közül a harmadiktól hatodik jogalap a másodlagosan felhozott kérelmeinek alátámasztására vonatkozik.

15

Az FLSmidth azt kéri, hogy a Bíróság – miután a megtámadott ítéletet hatályon kívül helyezte – a vitatott határozattal szemben felhozott jogalapokról maga határozzon.

16

Az FLSmidth szerint a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 20–40. pontjában elfogadta a Bizottság által alkalmazott jogi kritériumot annak megállapításakor, hogy az FLSmidth nem döntötte meg a szóban forgó jogsértésért való, a Trioplast Wittenheimben fennálló közvetett 100%‑os részesedéséből eredő felelősség vélelmét.

17

Az FLSmidth e tekintetben arra hivatkozik, hogy a Törvényszék által alkalmazott felelősségi vélelem sérti az ártatlanság vélelmét. E felelősségi vélelem Törvényszék általi alkalmazása ugyanis azt lényegében megdönthetetlenné teszi. A megtámadott ítélet tehát sérti az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4‑én aláírt egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. cikkének (2) bekezdését és az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 48. cikkének (1) bekezdését. Mindenesetre az FLSmidth ténylegesen olyan bizonyítékokat nyújtott, amelyek alkalmasak voltak a hivatkozott vélelem megdöntésére.

18

A Bizottság e jogalappal szemben elfogadhatatlansági kifogást hoz fel azon indokból, hogy az a Törvényszék előtt nem hangzott el. Ezenfelül a hivatkozott jogalap teljesen absztrakt. Az FLSmidth nem jelöli meg a megtámadott ítélet azon pontjait, amelyekben szerinte a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot. Másodlagosan a Bizottság arra hivatkozik, hogy a szóban forgó vélelem összeegyeztethető az EJEE‑vel és a Chartával. Egyébiránt a Bizottság hozzáteszi, hogy más jelekre is támaszkodhatott annak bizonyítása érdekében, hogy az FLSmidth meghatározó befolyást gyakorolt a Trioplast Wittenheimre.

19

Válaszában az FLSmidth úgy véli, hogy ez a jogalap nem új, hanem az az első fokon előterjesztett érvelése kifejtésének minősül. Hozzáfűzi, hogy a fellebbezés 18–24. pontjában pontosan megjelölte a megtámadott ítélet kifogásolt elemét, valamint az általa előterjesztett érvelést.

20

A Bizottság viszonválaszában vitatja ezen állításokat.

21

Az első jogalap elfogadhatóságát illetően először is emlékeztetni kell arra, hogy az FLSmidth keresetében nem hivatkozott arra, hogy a Bizottság megsértette a Charta 48. cikkét, valamint az EJEE 6. cikkének (2) bekezdését azzal, hogy a Trioplast Wittenheim által elkövetett jogsértésért e társaságnak tudta be a felelősséget.

22

Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy az FLSmidth e kereset 81. pontjában – több olyan érv között, amely annak bizonyítására irányult, hogy a Bizottságnak nem kellett volna neki betudnia e felelősséget – igenis hivatkozott arra, hogy „[m]inden egyéb következtetés azt jelentené, hogy a valamely alleányvállalatban fennálló 100%‑os részesedésből eredő betudhatósági vélelem de facto megdönthetetlen vélelemnek minősül”. Márpedig az FLSmidth ezáltal – még ha igen szűkszavúan is – vitatta a Bizottság által a szóban forgó jogsértésért való felelősség neki való betudása érdekében figyelembe vett kritériumokat. E körülmények között az FLSmidth által a Bíróság elé terjesztett fellebbezésében szereplő azon pontosítás, miszerint e kritériumok jogellenesek – különösen azon indokból, hogy sértik a Charta 48. cikkét és az EJEE 6. cikkének (2) bekezdését –, a Törvényszék elé terjesztett érvelése továbbfejlesztésének tekinthető, amely ennélfogva a fellebbezés szakaszában elfogadható.

23

Másodszor az első jogalap állítólagosan absztrakt jellegét és azt a tényt illetően, hogy az FLSmidth nem tüntette fel a megtámadott ítélet azon pontjait, amelyekben a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, elegendő megállapítani, hogy azon kifogás, amelyet az FLSmidth a Törvényszékkel szemben hoz fel, elegendően konkrétan kitűnik a fellebbezés 17–24. pontjából, és hogy e fellebbezés 18. pontjában a szóban forgó társaság kifejezetten vitatta a megtámadott ítélet 20–40. pontját.

24

Következésképpen az FLSmidth által felhozott első jogalap elfogadható.

25

Először is azon az uniós versenyjogban alkalmazott vélelem állítólagos jogellenes voltát illetően, miszerint ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol leányvállalatára azon anyavállalat, amely leányvállalatában közvetlenül vagy közvetve kizárólagos vagy közel kizárólagos részesedéssel rendelkezik, emlékeztetni kell arra, hogy e vélelem az állandó ítélkezési gyakorlatból ered (lásd különösen: Dow Chemical kontra Bizottság ítélet, C‑179/12 P, EU:C:2013:605, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), és az egyáltalán nem minősül a Charta 48. cikke és az EJEE 6. cikkének (2) bekezdése megsértésének.

26

A fellebbező állításával ellentétben a Törvényszék a megtámadott ítélet 22. és azt követően pontjaiban nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a Bíróság ítélkezési gyakorlatából eredő, azon feltételekre vonatkozó elvekre emlékeztetett, amelyek fennállásakor az FLSmidth‑hez hasonlóan valamely vállalatcsoport anyavállalata egyetemlegesen felelősségre vonható az ehhez a csoporthoz tartozó valamely társaságnak – vagyis a jelen ügyben a Trioplast Wittenheimnak – betudható versenyellenes cselekményekért.

27

A Törvényszék tehát jogszerűen állapította meg a megtámadott ítélet 23. pontjában többek között azt, hogy ezen ítélkezési gyakorlat alapján a Bizottság jogosan juthatott arra a következtetésre, hogy az FLSmidth – még ha közvetetten is – 1991. december 31. és 1999. január 19. között meghatározó befolyást gyakorolt a Trioplast Wittenheim magatartására, tekintettel arra, hogy az FLSmidth 100%‑os részesedéssel rendelkezett az FLS Plastban, amely utóbbi pedig ugyancsak 100%‑os részesedéssel rendelkezett a Trioplast Wittenheimben.

28

Továbbá azon érvet illetően, miszerint e vélelemnek a Bizottság általi konkrét alkalmazása – amelyet a Törvényszék is megerősített – e vélelmet megdönthetetlenné tette, elegendő emlékeztetni arra, hogy azon tény, hogy nehéz a valamely vélelem megdöntéséhez szükséges ellenbizonyítékot előterjeszteni, önmagában nem jelenti azt, hogy e vélelem valójában megdönthetetlen (lásd különösen: ENI kontra Bizottság ítélet, C‑508/11 P, EU:C:2013:289, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29

Végül azon állítást illetően, miszerint az FLSmidth ténylegesen olyan bizonyítékokat nyújtott, amelyek alkalmasak voltak a hivatkozott vélelem megdöntésére, emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék e tekintetben a megtámadott ítélet 31. pontjában azt állapította meg, hogy az FLSmidth egyetlen olyan konkrét érvet sem terjesztett elő, amely lehetővé tenné e vélelem elutasítását. Pontosabban az FLSmidth‑nek az érintett csoport decentralizált szervezeti módjára vonatkozó állítására válaszolva a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy ennek a szervezeti módnak nem mond szükségszerűen ellent az, hogy az anyavállalat befolyásolja leányvállalata kereskedelmi politikáját, oly módon például, hogy leányvállalata tevékenységeinek alakulásáról rendszeres jelentések átadásával folyamatosan tájékozódik.

30

Ezenfelül azon tényt illetően, hogy T., az FLSmidth igazgatótanácsának egyik tagja 1994 és 1999 között mindkét szóban forgó társaság igazgatótanácsában felelős posztot töltött be, a Törvényszék a megtámadott ítélet 32. pontjában – anélkül, hogy tévesen értékelte volna a tényeket – azt állapította meg, hogy bizonyított, hogy e két társaság vezetősége egymásba ágyazódott, és hogy a Trioplast Wittenheim nem tanúsíthatott az anyavállalatától független magatartást. Ráadásul – amint azt a Törvényszék ugyancsak kiemelte – a valamely társaságban fennálló igazgatótanácsi tagság gyakorlása természeténél fogva is e társaság összes tevékenységéért való jogi felelősséggel jár, ideértve annak piaci magatartását, és az FLSmidth azon álláspontja, miszerint ez pusztán formális pozíció, megfosztaná azt jogi lényegétől.

31

E körülmények között meg kell állapítani tehát, hogy azáltal, hogy az FLSmidth arra hivatkozik, hogy ténylegesen olyan bizonyítékokat nyújtott, amelyek alkalmasak voltak a Trioplast Wittenheim feletti meghatározó befolyás gyakorlására vonatkozó vélelem megdöntésére, valójában pusztán azt kéri a Bíróságtól, hogy a tényeket és a nyújtott bizonyítékokat értékelje újra, anélkül azonban, hogy azt állítaná, hogy a Törvényszék elferdítette e tényeket és bizonyítékokat. Márpedig az ilyen értékelés nem minősül olyan jogkérdésnek, amelyet – mint ilyet – a Bíróságnak kell megvizsgálnia (lásd ebben az értelemben különösen: General Motors kontra Bizottság ítélet C‑551/03 P, EU:C:2006:229, 51 és 52. pont, valamint ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ítélet EU:C:2011:191, 179. és 180. pont). Ennélfogva ez az érv elfogadhatatlan.

32

Figyelemmel a fenti megfontolások összességére, az első jogalapot, mint részben megalapozatlant és mint részben elfogadhatatlant el kell utasítani.

33

Az FLSmidth arra hivatkozik, hogy a Törvényszék előtt a vitatott határozatnak a Trioplast Wittenheim feletti meghatározó befolyása gyakorlására vonatkozó indokolása hiányára, illetve arra a tényre hivatkozott, hogy a Bizottság a kifogásközlésre adott válaszában, valamint a keresetében kifejtett több érvre sem válaszolt. Érvelését a tárgyalás során bővebben is kifejtette.

34

Konkrétabban az FLSmidth többek között arra hivatkozott, hogy ő pusztán holdingtársaság, és nem vett részt az alleányvállalatai mindennapi működésében, hogy annak ellenére, hogy T. hivatalosan a Trioplast Wittenheim igazgatótanácsának tagja volt, nem gyakorolt befolyást e társaság piaci magatartására, és nem tudott annak jogellenes magatartásáról, hogy a szóban forgó csoport az irányítás decentralizálásának politikáját alkalmazta, hogy az FLSmidth nem ellenőrizte a működési kérdéseket, csak a pénzügyi kérdéseket követte figyelemmel, hogy a Trioplast Wittenheimnek nem kellett közvetlenül beszámolnia neki, hogy mivel e társaság – amely nem volt nyereséges – csekély jelentőségű volt, ezért gyorsan el kívánta adni, és hogy a Trioplast Wittenheim az FLSmidth általi felvásárlását megelőzően és azt követően is folytatta jogellenes tevékenységét, ami azt bizonyítja, hogy a piacon önállóan járt el.

35

Ezzel szemben az FLSmidth szerint, miközben a Bizottság a vitatott határozat (734)–(739) preambulumbekezdésében csupán T. pozícióját tárgyalja, és annak ellenére, hogy ez a kérdés a Törvényszék előtt is felmerült, a megtámadott ítéletnek különösen a 31. és 32. pontja egyáltalán nem tartalmaz arra vonatkozó értékelést, hogy a Bizottság eleget tett‑e indokolási kötelezettségének.

36

A Bizottság e jogalap elfogadhatatlanságára hivatkozik. Az FLSmidth a keresetében nem hivatkozott a vitatott határozat indokolásának hiányára. Amennyiben e jogalap valójában bizonyos tényelemek Törvényszék általi értékelésének vitatására irányulna, az elfogadhatatlan lenne azon indokból, hogy az FLSmidth nem hivatkozott a bizonyítékok Törvényszék általi elferdítésére.

37

Másodlagosan a Bizottság úgy véli, hogy a megtámadott ítéletből egyértelműen kitűnik, hogy a Törvényszék megvizsgálta a vitatott határozatban kifejtett indokolást, és elmagyarázta azokat az érveket, amelyek alátámasztják, hogy az FLSmidth meghatározó befolyást gyakorolt a Trioplast Wittenheimre, és hogy ebből következően a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a vitatott határozat indokolása e tekintetben megfelelő volt, még ha azt az ítélet kifejezetten nem is mondta ki.

38

Válaszában az FLSmidth úgy véli, hogy a jogalapja egy, első fokon már felhozott érvelés kifejtését képezi, amit a Bizottság viszonválaszában vitat.

39

E jogalapjával az FLSmidth azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot azáltal, hogy a vitatott határozat nem megfelelő indokolására vonatkozó jogalapot nem elemezte. Az FLSmidth, azon elméletét alátámasztandó, miszerint a Törvényszék előtt már felhozta ezt a jogalapot, fellebbezésében keresete 93., 109., 121. és 122. pontjára utal, és azt állítja, hogy e pontokban e határozat indokolásának hiányára hivatkozott.

40

E tekintetben mindazonáltal elegendő megállapítani, hogy az FLSmidth a keresete hivatkozott pontjaiban pusztán annak megjegyzésére szorítkozott, hogy a Bizottság nem tüntette fel azokat az indokokat, amelyek miatt egyrészt bizonyos más vállalkozásokkal szemben a Bizottság egyáltalán nem állapított meg ilyen felelősséget, másrészt vele szemben az 1990 decembere és 1991 decembere közötti időszakra nézve tudta be e felelősséget, továbbá a Bizottság az FLSmidth által arra vonatkozóan előterjesztett érvet sem vizsgálta meg, miszerint az FLSmidth‑nek nem volt tudomása a szóban forgó jogsértésekről. Ezzel szemben nem hivatkozott sem e pontokban, sem a kereset egyéb pontjaiban arra, hogy a Bizottság a vitatott határozatot nem indokolta megfelelően. Éppen ellenkezőleg, az FLSmidth által előterjesztett észrevételek a tényállás Bizottság általi értékelésének vitatására irányultak, ami egyébként e kereset 109. pontjának a szövegéből egyértelműen ki is tűnik.

41

Ezen túlmenően azon érvelést illetően, miszerint a tárgyalás során a Törvényszék előtt „még részletesebben” is kifejtette ezen érveket, az FLSmidth nem állítja azt, hogy valamely új jogalap e szakaszban való előterjesztése elfogadható lett volna a Törvényszék eljárási szabályzata 48. cikke 2. §‑a első albekezdése rendelkezéseinek ellenére, amelyek értelmében az eljárás további részében semmilyen új jogalapot nem lehet felhozni, kivéve ha az olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel. Azt sem állítja, hogy a tárgyalás során ilyen elemeket hozott volna fel.

42

Ebből következően az FLSmidth a jelen jogalapban olyan új érvelést hoz fel, amely mind a vitatott határozat, mind a megtámadott ítélet a Trioplast Wittenheim által elkövetett jogsértésért való felelősség FLSmidth‑nek való betudhatóságára vonatkozó indokolásának megfelelő jellegét vitatja. Következésképpen a fenti érvet elfogadhatatlannak kell nyilvánítani, mivel a fellebbezés keretében a Bíróság hatásköre főszabály szerint az ügy érdeméről döntő bíróság előtt megvitatott jogalapokról hozott jogi döntés értékelésére korlátozódik (lásd különösen: Dow Chemical kontra Bizottság ítélet, EU:C:2013:605, 82. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43

E körülmények között a második fellebbezési jogalapot mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

44

Harmadik, a másodlagosan előterjesztett kérelmeinek alátámasztására felhozott jogalapjában az FLSmidth arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen utasította el azokat az érveket, amelyekkel a vele szemben kiszabott bírság arányosságát és a jogszerűségét vitatta. Ugyanis az a tény, hogy a Bizottság a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló bizottsági iránymutatás (HL 1998. C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. o.; a továbbiakban: iránymutatás) alkalmazásával a bírság összegének a Trioplast Wittenheimnek a szóban forgó kartellben való részvétel minden egyes évét illetően 10%‑kal való emelését írta elő, olyan összesített eredményhez vezetett, amely egyáltalán nem mutat ésszerű összefüggést az FLSmidth‑nek az utóbbi társaságban való részesedése fennállásának időtartamával. A Törvényszék a megtámadott ítélet 43–46. pontjában lényegében a Bizottság által elfogadott számítási módszer újbóli alkalmazására szorítkozott, és nem végzett független vizsgálatot.

45

Ezzel kapcsolatosan a Törvényszék azt állapította meg, hogy az „egyedi megközelítésből” következően – amely viszont a kiindulási összegre vonatkozóan nem került koherensen alkalmazásra – a kiszabott bírság a jogsértés időtartamára tekintettel nem volt aránytalan. Ugyanis az FLSmidth szerint ezt az összeget nem ugyanolyan szinten kellett volna rögzíteni, mint a Trioplast Wittenheimmel szemben megállapított összeget. A Bizottság által választott módszer önkényes és nem igazolhatja azt a tényt, hogy az FLSmidth‑t kötelezte a Trioplast Wittenheimmel szemben kiszabott bírság 80%‑ának megfizetésére, miközben az utóbbi társasággal csupán a jogsértés időszakának 35%‑ában alkotott gazdasági egységet. Az így kapott eredmény továbbá túlzott, aránytalan és hátrányosan megkülönböztető. Továbbá a Törvényszék e tekintetben nem nyújtott megfelelő indokolást, ugyanis a megtámadott ítélet 45. pontjában annak megállapítására szorítkozott, hogy az FLSmidth egyáltalán nem terjesztett elő a Bizottság által választott számítási módszert vitató érveket.

46

Ezen túlmenően a Törvényszék a megtámadott ítélet 55. pontjában tévesen állapította meg többek között, hogy az a tény, hogy az FLSmidth‑nek nem volt tudomása a Trioplast Wittenheim jogellenes tevékenységéről, nem minősül enyhítő körülménynek, tekintettel arra, hogy a felelősséget azt alapozza meg, hogy az FLSmidth és a Trioplast Wittenheim egyetlen gazdasági egységet alkotott. Márpedig ez az érvelés egyáltalán nem felel meg a Bizottság által követett állítólagosan egyedi megközelítésnek.

47

Egyébiránt az FLSmidth szerint a neki betudott felelősség aránytalan voltát tovább erősítette az a tény, hogy a Törvényszék a Trioplast Industrier – az egyetlen olyan másik anyavállalat, amelyet a Törvényszék a Trioplast Wittenheim magatartásáért felelősségre vont –felelősségét enyhítette, amikor a Trioplast Industrier kontra Bizottság ítéletében (T‑40/06, EU:T:2010:388) a kiszabott 7,73 millió eurós bírságot 2,73 millió euróra változtatta. Ugyanis, mivel a Trioplast Wittenheim felszámolás alatt áll, ezen ítélet következtében e csökkentett összeget valójában az FLSmidth‑nek kell megfizetnie annak ellenére, hogy az utóbbi nem volt a szóban forgó ítélet alapját képező eljárásban eljáró fél.

48

A Bizottság szerint a jogszerűség elvének megsértésére vonatkozó érv egyáltalán nem világos. Ráadásul, mivel az FLSmidth ezt az érvet nem hozta fel a Törvényszék előtt, az elfogadhatatlan. Egyébiránt a Bizottság álláspontja szerint az FLSmidth által ezzel kapcsolatban hivatkozott érvelés a vitatott határozatra vonatkozik, és azt az utóbbi a megtámadott ítélettel szemben nem hozta fel. Ennélfogva ez az érvelés elfogadhatatlan.

49

A kiszabott bírság összegének a Törvényszék általi vizsgálata csupán „felülvizsgálatnak” minősül. Egyébiránt a Törvényszék a megtámadott ítélet 45. pontjában megfelelően indokolta, hogy miért hagyta jóvá a Bizottság által az e bírság kiszámításával kapcsolatosan alkalmazott módszert. Továbbá egyáltalán nem létezik olyan jogelv, amely szerint a valamely jogsértést megállapító határozat címzettjével szemben kiszabott bírság végleges összegének arányosnak kell lennie ennek a címzettnek a jogsértésben való részvételéért való felelősségének időtartamával.

50

Ezenfelül a lehetséges enyhítő körülmények figyelembevételének követelménye a jogsértés elkövetése időpontjában fennálló vállalkozás egészére vonatkozik, és nem az azt alkotó egyes felekre.

51

Egyébiránt a Bizottság álláspontja szerint az a tény, hogy a Törvényszék a Trioplast Industrier által indított eljárás keretében – amelyben az FLSmidth mint eljáró fél nem vett részt – csökkentette a vele szemben kiszabott bírságot, a jelen fellebbezés tekintetében irreleváns.

52

Válaszában az FLSmidth hozzáfűzi, hogy a jogszerűség elvének megsértésére vonatkozó érve nem új. Első fokon ugyanis az „önkényes jelleg hiányára” vonatkozó elvre hivatkozott, ami a fellebbezés keretében felhozott érvnek felel meg. Mindenesetre ez az érv legfeljebb a Törvényszék előtt felhozott érvelés kifejtésének minősülhet.

53

Először is a Bizottságnak az FLSmidth‑szel szemben kiszabott bírság jogszerűségére vonatkozó érv ellen azon indokból felhozott elfogadhatatlansági kifogásával kapcsolatosan, hogy ezen érv újnak minősül, meg kell állapítani, hogy az FLSmidth – amint ez a kereset 99. és azt követő pontjaiból is kitűnik – a Törvényszék előtt a vele szemben kiszabott bírság „önkényes” jellegére hivatkozott. Mindeközben a kereset e pontjaiban kifejtettekből, valamint az FLSmidth által a fellebbezés harmadik jogalapjának alátámasztására szolgáló érvelésből az tűnik ki, hogy a jogszerűség elvének a vele szemben kiszabott bírsággal kapcsolatos állítólagos megsértésére vonatkozó érv, valamint a bírság önkényes jellegére vonatkozó érv lényegében megegyezik. Következésképpen ez az érv nem új, és ennélfogva a fellebbezés szakaszában elfogadható.

54

Másodszor, a Bizottság azon érvelését illetően, miszerint az FLSmidth érvei a vitatott határozatra vonatkoznak, és azokat nem az ítélettel szemben terjesztette elő, ennélfogva azok elfogadhatatlanok, meg kell jegyezni, hogy a Törvényszék az FLSmidth‑szel szemben kiszabott bírság kiszámítására – annyiban, amennyiben ennek kiszámítása a fellebbezés tárgyát képezi – ugyancsak a Bizottság által a hivatkozott összefüggésben alkalmazott módszert alkalmazta. Következésképpen, ugyan az FLSmidth a fellebbezésében nem tesz mindig egyértelmű különbséget a vitatott határozatot vitató érvek, illetve a megtámadott ítéletet kifogásoló érvek között, mindazonáltal az egyértelműség hiánya nem vonja maga után az ezen érvekre alapított jogalap elfogadhatatlanságát, mivel azokat könnyen úgy lehet értelmezni, hogy a megtámadott ítéletre vonatkoznak. A hivatkozott érvek tehát lehetővé teszik a Bíróság számára ennek az ítéletnek az arányosság és a jogszerűség elvének megsértésére vonatkozó jogalapra figyelemmel történő felülvizsgálatát.

55

Következésképpen a harmadik jogalapot elfogadhatónak kell tekinteni.

56

Először is, az arra vonatkozó érvvel kapcsolatosan, miszerint a Törvényszék az FLSmidth‑szel szemben kiszabott bírsággal kapcsolatosan nem végzett „független” felülvizsgálatot, emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 261. cikk és az 1/2003 rendelet 31. cikke alapján a Törvényszék a Bizottság által megállapított bírságok tekintetében korlátlan felülvizsgálati jogkörrel rendelkezik. A Törvényszék tehát jogosult arra, hogy e bírságok jogszerűségének egyszerű felülvizsgálatán kívül a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesítse, és következésképpen a kiszabott bírság vagy kényszerítő bírság összegét törölje, csökkentse vagy növelje (lásd: E.ON Energie kontra Bizottság ítélet, C‑89/11 P, EU:C:2012:738, 123. és 124. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

57

Mindazonáltal azon kérdéssel kapcsolatosan, hogy a Törvényszék a megtámadott ítéletben elmulasztotta‑e korlátlan felügyeleti jogkörének gyakorlását, és a kiszabott bírság felülvizsgálata nem volt független, meg kell jegyezni, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 44. pontjában egyrészt megemlítette a többek között az FLSmidth‑szel és a Trioplast Industrierrel szemben a Bizottság által a kiszabott bírság meghatározása céljából alkalmazott számítást. E tekintetben különösen arra emlékeztetett, hogy a Bizottság e társaságokkal szemben ugyanazt a kiindulási összeget szabta ki, mint azon leányvállalat – vagyis a Trioplast Wittenheim – tekintetében, amellyel gazdasági egységet alkottak, és hogy ezeket az összegeket az iránymutatás 1.B. szakaszának harmadik francia bekezdése értelmében évenként 10%‑kal emelte azon időtartam alapján, amely alatt a szóban forgó anyavállalat e leányvállalatot irányította. Másrészt, a Törvényszék megállapította, hogy ennek alapján a Bizottság a vitatott határozat összes címzettjével szemben olyan egyedi szankciót szabott ki, amelynek összege nem felelt meg szükségszerűen a leányvállalattal szemben kiszabott bírságnak az irányítás fennállásával időarányosan kiigazított összegének.

58

Ezen túlmenően a Törvényszék a megtámadott ítélet 45. pontjában e tekintetben hozzáfűzte, hogy az FLSmidth „egyetlen olyan érvet sem hozott fel, amelynek alapján meg lehetne állapítani, hogy a számítási módszer önmagában alapvető hibán alapulna vagy ellentétes lenne az ítélkezési gyakorlat által kimondott elvekkel”, majd ezen ítélet 46. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy az FLSmidth által felhozott azon érvet el kell utasítani, miszerint a vele szemben kiszabott bírságnak szigorúan arányosan kell tükröznie azt a tényt, hogy a Trioplast Wittenheim a jogsértés 20 éves időtartamából csupán nyolc hónapig tartozott hozzá.

59

Ugyan ezek a megfontolások egyenként vizsgálva értelmezhetők oly módon, hogy pusztán a Bizottság érvelésének és az általa alkalmazott számítási módszer megismétlései, meg kell állapítani, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 43–46. pontjában lényegében csupán a Bizottságnak az e bírság kiszámításának egyik pontos elemére vonatkozó értékelését erősítette meg, vagyis azt, hogy hogyan befolyásolja a bírság összegét az az időszak, amely alatt az FLSmidth irányította a Trioplast Wittenheimet. Mindazonáltal az FLSmidth által sugalltakkal szemben a hivatkozott pontokban kifejtett megfontolások az ítéletben nem az egyedüli részletek, amelyekben a Törvényszék az FLSmidth‑szel szemben kiszabott bírság felülvizsgálatával foglalkozik.

60

A Törvényszék ugyanis a megtámadott ítéletben részletesen megvizsgált több más, a kiszabott bírság összegének meghatározása szempontjából releváns elemet is. Így különösen, a Törvényszék a szóban forgó ítélet 53. és azt követő pontjaiban a lehetséges enyhítő körülmények relevanciáját, a 69. és azt követő pontjaiban pedig az e bírság kiszámításához alkalmazott kiindulási összeg mértékét vizsgálta meg. E pontok összességéből tehát az tűnik ki, hogy a Törvényszék ugyan a bizonyos pontokon Bizottság értékelését, valamint az általa levont következtetést erősítette meg, mégis függetlenül és teljes körűen elemezte az FLSmidth‑szel szemben kiszabott bírságot.

61

Következésképpen ezt az érvet el kell utasítani, ugyanúgy, mint az arra vonatkozó érvet, hogy a Törvényszék e tekintetben nem jogilag megkövetelt módon indokolta meg az ítéletét, figyelemmel arra, hogy megtámadott ítélet 43–46. pontja, és különösen annak 45. pontja az FLSmidth által állítottakkal ellentétben a Törvényszék által megfogalmazott indokolásnak csupán csekély részét képezi, amelyet mindazonáltal annak egészében kell értékelni.

62

Másodszor, az arra vonatkozó érvet illetően, miszerint a kiszabott bírság aránytalan, meg kell állapítani, hogy az FLSmidth‑nek érvelésével nem sikerül bebizonyítania, hogy e bírság aránytalan lenne.

63

E tekintetben ugyanis pontosítani kell, hogy a Törvényszék ugyan valóban köteles gondoskodni arról, hogy az adott vállalkozással szemben az uniós versenyjogi szabályok megsértésében való részvételéért kiszabott bírság összegének kiszámítása megfelelően figyelembe vegye e jogsértés időtartamát és a vállalkozás abban való részvételét. Mindazonáltal a jogsértés időtartama nem az egyetlen, és nem is szükségszerűen a legfontosabb tényező, amelyet a Bizottságnak és/vagy a Törvényszéknek e bírság kiszámításakor figyelembe kell vennie.

64

A jelen ügyben továbbá a Bizottság az FLSmidth‑szel és a szóban forgó kartellben részt vevő többi társasággal szemben kiszabott bírságokat nem csupán az e társaságok jogsértésben való részvétele időtartamának függvényében számította ki. Így különösen, az FLSmidth esetében kiszabott bírság összegének nem kellett szigorúan arányosnak lennie, sőt, főszabály szerint annak az FLSmidth szóban forgó jogsértésben való részvételének időtartamával „ésszerűen” arányosnak sem, feltéve hogy ez az összeg megfelelően tükrözi az elkövetett jogsértés súlyát.

65

A jogsértés súlyát illetően emlékeztetni kell arra, hogy az az árak rögzítéséből, közös árszámítási módszerek alkalmazásából, a piaci részesedések és értékesítési kvóták felosztásából, az ügyfelek és megrendelések felosztásából, bizonyos pályázati felhívásokra való összehangolt ajánlattételből, valamint egyedi információk cseréjéből álló, hat tagállamra vonatkozó megállapodásokban való részvételből, és az erre irányuló összehangolt magatartás tanúsításából állt. Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság a vitatott határozat (765) preambulumbekezdésében e jogsértést – helyesen – „különösen súlyosnak” minősítette. Az FLSmidth fellebbezésében nem vitatta e minősítést.

66

E körülmények között nem úgy tűnik, hogy amikor a Törvényszék 14,45 millió euróban – vagyis a Bizottság által a különösen súlyos jogsértésekért kiszabott bírságok kiszámításához kiindulási összegként szokásosan figyelembe vett, illetve az iránymutatás 1.A. szakaszának harmadik francia bekezdésében előírt minimum 20 millió eurós összegnél jóval alacsonyabb összegben – határozta meg azt az összeget, amelynek megfizetésére a vitatott határozat 2. cikkének f) pontja címén az FLSmidth–t egyetemlegesen kötelezte, korlátlan felülvizsgálati jogkörének keretében aránytalanul állapította volna meg a kiszabott bírság összegét.

67

Amennyiben az FLSmidth ezen érvelésével az arányosság elvének megsértése helyett csupán azon összeg újraértékelését kéri, amelynek megfizetésére egyetemlegesen kötelezték, emlékeztetni kell arra, hogy a következetes ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróságnak, amennyiben fellebbezés keretén belül jogi kérdésekről határoz, nem feladata, hogy méltányossági okokból a sajátjával helyettesítse a Törvényszék értékelését, mivel az utóbbi az uniós jog megsértése miatt a vállalkozásokkal szemben kiszabott bírságok összegéről korlátlan felülvizsgálati jogkörében dönt (lásd különösen: Quinn Barlo és társai kontra Bizottság ítélet, C‑70/12 P, EU:C:2013:351, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

68

Ennélfogva ezt az érvet szintén el kell utasítani.

69

Harmadszor, a megtámadott ítélet 55. pontjában szereplő, arra vonatkozó érv sem elfogadható, miszerint az a tény, hogy az FLSmidthnek nem volt tudomása a Trioplast Wittenheim jogellenes tevékenységéről, nem minősül enyhítő körülménynek, tekintettel arra, hogy a felelősség alapja abból ered, hogy az FLSmidth és a Trioplast Wittenheim egyetlen gazdasági egységet alkotott, ellentétes a Bizottság által választott egyedi megközelítéssel.

70

E tekintetben ugyan igaz, hogy a megtámadott ítélet 44. pontjában szereplő, arra vonatkozó megállapítás, hogy a Bizottság a szóban forgó kartellben részt vevő leányvállalatok anyavállalataival szemben ugyanazt a kiindulási összeget állapította meg, és azt többek között az egyes anyavállalatokra jellemző egyedi enyhítő, illetve súlyosító körülmények függvényében igazította ki, nem alkalmazandó az FLSmidth esetében, mivel ő nem részesült csökkentésben az enyhítő körülmények alapján, ám a Törvényszék azt az összeget, amelynek megfizetéséért az FLSmidth egyetemleges felelőssége megállapításra került, semmiképpen sem csökkenthette azon indokból, hogy FLSmidthnek nem volt tudomása a Trioplast Wittenheim jogellenes tevékenységéről.

71

Ugyanis, mivel az anyavállalatnak az uniós versenyjogi szabályoknak közvetlenül az egyik leányvállalata által elkövetett megsértésért fennálló felelőssége az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azon a tényen alapul, hogy az anyavállalat és a leányvállalat a jogsértés során egyetlen gazdasági egységet alkotott (lásd ebben az értelemben különösen: Kendrion kontra Bizottság ítélet, C‑50/12 P, EU:C:2013:771, 47. és 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), a lehetséges enyhítő körülmények figyelembevételének követelménye a jogsértés elkövetése időpontjában fennálló vállalkozás egészére vonatkozik, és nem az azt alkotó egyes felekre. Ez az érv tehát ugyancsak megalapozatlan, és ennélfogva azt el kell utasítani.

72

Negyedszer, az arra vonatkozó érvet illetően, hogy az FLSmidth‑nek betudott felelősség állítólagosan aránytalan voltát tovább erősítette az a tény, hogy a Törvényszék a Trioplast Industrier kontra Bizottság ítéletben (EU:T:2010:388) a Trioplast Industrier – az egyetlen olyan másik anyavállalat, amelyet a Törvényszék a Trioplast Wittenheim magatartásáért felelősségre vont – felelősségét enyhítette, ugyan az FLSmidth kifejti, hogy az utóbbi társaság felszámolás alatt áll, aminek következtében e csökkentett összeget valójában az FLSmidth‑nek kell megfizetnie, annak ellenére, hogy nem volt a szóban forgó ítélet alapját képező eljárásban eljáró fél, meg kell állapítani, hogy e körülmény nem jelenti azt, hogy a Törvényszék a megtámadott ítéletben nem alkalmazta tévesen a jogot. E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy több társaságnak az ugyanazon bírság megfizetésére való egyetemleges kötelezésének célja éppen e bírság megfizetésének biztosítása még abban az esetben is, ha az egyikük azt nem tudja megfizetni.

73

A fenti megfontolásokra figyelemmel az utolsó érvet is, és ennélfogva a harmadik fellebbezési jogalap egészét el kell utasítani.

74

Az FLSmidth azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy a bírság alapösszegének engedékenység címén a Trioplast Wittenheim részére nyújtott 30%‑os csökkentése Trioplast Industriernak tulajdonítása jogellenes, és hogy ennélfogva nem ítélhette úgy meg, hogy ehhez hasonlóan az FLSmidth‑nek történő csökkentés nyújtása ugyanezen indokból azt jelentené, hogy az FLSmidth Trioplast javára elkövetett jogellenes aktusból előnyt szerezne.

75

A Törvényszék ugyanis a Trioplast Industrier kontra Bizottság ítéletében (EU:T:2010:388) elfogadta ezt, az engedékenységi közlemény értelmében nyújtott csökkentést. A felelősség fellebbezőnek, valamint a Trioplast Industriernek való betudása az egyetlen gazdasági egység elvének kollektív megközelítésén alapult. Az a körülmény, hogy a Bizottság ezt a megközelítést egészen az engedékenység értékeléséig bezárólag alkalmazza, nem lehet ellentétes az uniós joggal. Az a tény, hogy a Bizottság az egyenlő bánásmód elvének megsértését úgy orvosolta, hogy az FLSmidth esetében a Trioplast Industriernek nyújtottal megegyező csökkentést alkalmazott, ugyancsak összeegyeztethető a szóban forgó megközelítéssel.

76

Az FLSmidth álláspontja szerint, még ha feltételezzük is, hogy a Trioplast Industriernek nyújtott csökkentés jogellenes, a Törvényszék ezen indokból nem utasíthatta volna el az általa a megtámadott ítélet 94. pontjában helyesen feltárt megkülönböztetés orvoslását.

77

Ezen túlmenően a Bizottság azon megközelítése téves, hogy elutasította, hogy részére ilyen 30%‑os csökkentést nyújtson azon indokból, hogy nem ő volt a Trioplast Wittenheim anyavállalata abban az időszakban, amikor az utóbbi együttműködött a Bizottsággal, és amikor az a bírságot kiszabta. Amennyiben az FLSmidth‑nek kell viselnie az egyetlen gazdasági egységgel fennálló kapcsolata terhét, annak előnyeiből is részesülnie kellene.

78

Egyébiránt az FLSmidth hangsúlyozza, hogy a jelen ügyben a Törvényszék által jogellenesnek minősített, és a Trioplast Industriernek a Trioplast Wittenheim felszámolását követően nyújtott 30%‑os csökkentés közvetlenül növelte azt az összeget, amelyet végül meg kell fizetnie. Mindenesetre a két anyavállalattal szemben kiszabott bírságok – amelyek az egyenlő bánásmód elvébe ütköznek, és amelyeket a Törvényszéknek orvosolnia kellett volna – nyilvánvalóan aránytalanok.

79

A Bizottság úgy véli, hogy ugyan a Törvényszék jogosan ítélte úgy, hogy az FLSmidth nem volt jogosult a szóban forgó csökkentésben részesülni, ezen álláspontot téves indokokra támaszkodva alakította ki. A Bizottság e csökkentést azért nyújtotta a Trioplast Wittenheim részére, és terjesztette ki jogszerűen a Trioplast Industrierre – amely a Trioplast Wittenheim anyavállalata volt, amikor az együttműködött a Bizottsággal –, mert e tekintetben kizárólag ez az időpont volt releváns. Mindazonáltal a Bizottság szerint az együttműködés idején az FLSmidth már nem volt a Trioplast Wittenheim anyavállalata, és azzal nem is alkotott egy vállalkozást. A Törvényszék azon megállapítása tehát téves, hogy a Bizottság hátrányosan kezelte az FLSmidth‑t a Trioplast Industrierhez képest.

80

A Bizottság következésképpen azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítélet 92–97. pontját, és azt helyettesítse más indokolással.

81

A negyedik fellebbezési jogalapot illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 92–97. pontjában úgy ítélte meg, hogy az FLSmidth nem volt jogosult arra, hogy a bírság alapösszegének a Trioplast Wittenheim részére nyújtott 30%‑os csökkentésével azonos mértékű csökkentésben részesüljön. Így a Törvényszék a hivatkozott ítélet 93. pontjában először is azt állapította meg, hogy „sem a [vitatott] határozatból, sem a Törvényszék elé terjesztett beadványokból nem tűnik ki, hogy a [Trioplast Industrier] olyan információkat nyújtott volna, amelyek az együttműködése alapján igazolták volna a 30%‑os csökkentést”, továbbá „[a] Bizottság mégis ilyen mértékű csökkentést nyújtott részére”. Másodszor, a Törvényszék ezen ítélet 95. pontjában emlékeztetett ara, hogy „senki nem hivatkozhat valamely harmadik személy javára elkövetett jogellenes cselekményre előnyök szerzése végett”, és a következő pontban arra a következtetésre jutott, hogy az FLSmidth „nem hivatkozhat arra a tényre, hogy a Bizottság tévesen terjesztette ki a Trioplast Wittenheim együttműködése miatti előnyt a Trioplast Industrierra, annak érdekében, hogy ő is részesülhessen e jogellenességből”.

82

Mindazonáltal, még ha a Törvényszék jogosan is ismerte fel azt, hogy az FLSmidth nem volt jogosult arra, hogy a bírság összegének általa kért mértékű csökkentésében részesüljön, az általa követett érvelés nem elfogadható.

83

Amint azt a Bizottság is kiemelte, az engedékenységi közlemény alapján csupán egyetlen, az utóbbi intézménnyel együttműködő vállalkozás tekintetében csökkenthető az a bírság, amelyet a Bizottság ezen együttműködés hiányában kiszabott volna. E csökkentés nem terjeszthető ki olyan társaságra, amely a szóban forgó jogsértés időtartamának egy részében az e vállalkozásból álló gazdasági egység részét alkotta, ám amely már azon időszak alatt nem tartozott e gazdasági egységhez, amikor az együttműködött a Bizottsággal.

84

Az ezzel ellentétes – az FLSmidth által képviselt – értelmezés általánosságban ugyanis azt jelentené, hogy a vállalkozások jogutódlása esetén az a társaság, amely eredetileg a jogsértésben közvetlenül részt vevő leányvállalat anyavállalataként részt vett a jogsértésben, e leányvállalat más vállalkozásnak való átruházásával adott esetben részesülne az utóbbi vállalkozás részére a Bizottsággal való együttműködése alapján nyújtott bírságcsökkentésből, holott e társaság maga nem járult hozzá a jogsértés feltárásához, illetve nem gyakorolt meghatározó befolyást régi leányvállalatára azon időszakban, amikor az együttműködött a Bizottsággal.

85

Következésképpen az engedékenységi közleménynek az uniós versenyjoggal ellentétes magatartások feltárásának az e jogterület hatékony alkalmazásának biztosítása érdekében történő elősegítésére irányuló célkitűzésére figyelemmel semmi nem igazolja a valamely vállalkozásnak a Bizottsággal való együttműködése alapján nyújtott bírságcsökkentés kiterjesztését egy olyan vállalkozásra, amely ugyan korábban irányítást gyakorolt a szóban forgó jogsértéssel érintett tevékenységi ágazatban, ám a jogsértés feltárásához nem járult hozzá.

86

A jelen ügyben emlékeztetni kell arra, hogy amikor a Trioplast Wittenheim együttműködött a Bizottsággal – vagyis 2002 decemberétől kezdődően –, már nem alkotott egyetlen vállalkozást az FLSmidth‑szel. Következésképpen az FLSmidth nem részesülhet a bírság alapösszegének a Trioplast Wittenheim és az anyavállalata, a Trioplast Industrier által alkotott vállalkozás részére nyújtott 30%‑os csökkentéséből.

87

E körülmények között és egyébiránt irreleváns annak kérdése, hogy a bírság alapösszegének a Trioplast Wittenheim részére nyújtott 30%‑os csökkentése jogszerű volt‑e, mivel ez a csökkentés egyébként sem terjeszthető ki az FLSmidth‑re az egyenlő bánásmód címén, tekintettel arra, hogy e társaság nem volt a Trioplast Industrierével összehasonlítható helyzetben. Ugyanezen okból az FLSmidth állításával ellentétben az az összeg sem tekinthető aránytalannak, amelynek megfizetésére a Bizottság az FLSmidth‑t egyetemlegesen kötelezte, csupán azon indokból, hogy azt a Bizottság nem csökkentette 30%‑kal.

88

Végül az FLSmidth azon érvét, amely szerint a jelen ügyben a bírság alapösszegének a Trioplast Industrier részére nyújtott 30%‑os csökkentése a Trioplast Wittenheim felszámolását követően közvetlenül növelte azt az összeget, amelyet az FLSmidth‑nek végül meg kell fizetnie, a jelen ítélet 72. pontjában kifejtettekkel megegyező okokból ugyancsak el kell utasítani.

89

Ezen indokokból – amelyekkel helyettesíteni kell a megtámadott ítélet 92–97. pontjában szereplő érveket – a negyedik jogalapot is kell elutasítani.

90

Ötödik jogalapjával az FLSmidth azt állítja, hogy a Törvényszék egyrészt azáltal, hogy helybenhagyta a vitatott határozatot, tévesen utasította el a vele szemben kiszabott bírság összegének az engedékenységi közlemény alapján azon indokból való 10%‑os csökkentését, hogy nem vitatta a kifogásközlésben szereplő állítólagos tényállást, másrészt ezáltal megsértette az egyenlő bánásmód elvét, mivel a vitatott határozat a Bonar Technical Fabrics NV‑vel (a továbbiakban: Bonar), és nem a fellebbezővel szemben csökkentette 10%‑kal a bírság összegét, miközben ez a társaság a közigazgatási eljárás során vele azonos álláspontot képviselt.

91

Az FLSmidth szerint a megtámadott ítélet nem ad választ az általa az ítélkezési gyakorlatból levezetett érvekre, és nem foglalt állást azon kérdésben, hogyan értékelendő, hogy az FLSmidth nem vitatta a tényeket, valamint hogy a jelen ügynek milyen sajátos körülményei voltak. A Törvényszék arról a kérdésről sem foglalt állást, hogy az a körülmény, hogy a kiszabott bírságot vele szemben nem csökkentette, az egyenlő bánásmód elve megsértésének minősül‑e.

92

Az FLSmidth e tekintetben hozzáfűzi, hogy ugyan vitatta azt a körülményt, hogy a kifogásközlésben ismertetett tényállás meghatározó befolyás létezését állapította meg, magát a tényállást nem vitatta. Egyébiránt két munkatársát, G.‑t és H.‑t illetően – akik részt vettek a szóban forgó kartell által szervezett találkozókon, miközben az FLSmidth azt állította, hogy nem volt tudomása a Trioplast Wittenheim e kartellban való részvételéről – az FLSmith megjegyzi, hogy ezen alkalmazottak az FLS Plasttal és nem vele tartottak fenn kapcsolatot. Végül annyiban, amennyiben a Bizottság azt hangsúlyozza, hogy az FLS Plast számos, a Trioplast Wittenheimnek betudott tényt vitatott, valójában az FLS Plast kifogásközlésre adott válaszára hivatkozik, és nem az ő válaszára.

93

A Bizottság vitatja ennek a jogalapnak az elfogadhatóságát, mivel az arra irányul, hogy a Bíróság érdemben vizsgálja újra a Bizottságnak a vizsgálata során az FLSmidth nyilatkozatai értékére vonatkozóan kifejtett értékelését, valamint a Bonarral szemben kiszabott bírság 10%‑os csökkentéséről szóló döntésének érdemi részére vonatkozó elemzését, mindezt anélkül, hogy az FLSmidth konkrétan hivatkozott volna arra, hogy a Törvényszék elferdítette volna a tényeket.

94

Amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 84. pontjában helyesen emlékeztetett, a Bizottság széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik egy adott vállalkozás együttműködése minőségének és hasznosságának megítélése vonatkozásában, különösen a többi vállalkozás közreműködéséhez viszonyítva, ám ezen értékelés keretében nem sértheti meg az egyenlő bánásmód elvét.

95

A Bizottság álláspontja szerint a Törvényszék – legalábbis bennefoglaltan – elutasította a hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó érvet. Másodlagosan a Bizottság azzal érvel, hogy ez az érv hatástalan, mivel bizonyításra került, hogy az FLSmidth nem mondott le a tényállás vitatásáról, ám nem is nyújtott megfelelő segítséget a Bizottság részére, még ha úgy is vesszük, hogy a Bonar által nyújtott segítség összehasonlítható az FLSmidth által nyújtottal. Ugyanis valamely vállalkozás az egyenlő bánásmód elvére hivatkozva nem részesülhet olyan előnyben, amelyet valamely harmadik félnek jogellenesen nyújtottak.

96

A Bonar együttműködése alaposabb volt, továbbá e vállalkozás számos olyan kulcsfontosságú tényt ismert el, amely megkönnyítette a Bizottság részére a szóban forgó jogsértés bizonyos ténybeli elemei bizonyításának feladatát.

97

Válaszában az FLSmidth azt hangsúlyozza, hogy a jelen jogalap elfogadható, ugyanis a Bíróság anélkül tud határozni e kérdésről, hogy további ténybeli értékelést kellene végeznie. A Bizottság viszonválaszában vitatja ezt az érvelést.

98

Ötödik jogalapjával az FLSmidth azt állítja egyrészt, hogy nem vitatta a Bizottság által a kifogásközlésben megállapított tényállást, ami megkönnyítette a Bizottság számára a szóban forgó jogsértés bizonyításának feladatát, másrészt pedig azt, hogy a Törvényszéknek 10%‑kal kellett volna csökkentenie azon összeget, amelynek megfizetésére a Bizottság egyetemlegesen kötelezte. Legalábbis a megtámadott ítélet e tekintetben nem megfelelően indokolt.

99

Ezzel kapcsolatban először is emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 97. pontjában azt állapította meg, hogy a Bizottság széles mérlegelési jogköre keretében úgy ítélte meg, hogy az a tény, hogy az FLSmidth nem vitatta a tényállást, nem segítette elő az EK 81. cikk megsértésének bizonyítását. Másfelől a Törvényszék az ítélet ugyanezen pontjában azt állapította meg, hogy e társaság egyetlen olyan érvet sem terjesztett elő, amelynek alapján megállapítható lenne, hogy az együttműködése megkönnyítette volna a Bizottság feladatát.

100

Ahhoz, hogy az FLSmidth ezt a ténybeli értékelést a fellebbezés szakaszában kétségbe vonhassa, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint arra kellett volna hivatkoznia, hogy a Törvényszék elferdítette a tényeket vagy a bizonyítékokat, ám ezt nem tette meg. Még ha feltételezzük is, hogy az FLSmidth érvein keresztül bennefoglaltan arra hivatkozott, hogy a Törvényszék elferdítette a tényeket vagy a bizonyítékokat – amely helyzet mindenesetre úgy tűnik, nem áll fenn –, meg kell állapítani, hogy ezen érvek olyannyira nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy a Törvényszék elferdítette volna a tényeket vagy a bizonyítékokat, hogy azokat szintén megalapozatlannak kell tekinteni.

101

Ugyanígy, mivel e jogalap arra irányul, hogy a Bíróság vizsgálja felül a tények Törvényszék általi értékelését, azt – mint elfogadhatatlant – el kell utasítani.

102

Továbbá az FLSmidth azon érvelését illetően, amely szerint a Törvényszék megsértette az egyenlő bánásmód elvét, elegendő a jelen ítélet 99–101. pontjában kifejtett megfontolásokra visszautalni. Ahhoz ugyanis, hogy egyrészt az FLSmidth, másrészt a Bonar magatartása összehasonlítható legyen, újra kellene értékelni a Törvényszék értékelésének tárgyát képező tényeket, amelyeknek vizsgálatára fellebbezési eljárásban a Bíróságnak csak akkor van jogköre, ha a Törvényszék elferdítette a tényeket vagy a bizonyítékokat. Márpedig az FLSmidth se nem hivatkozott, se nem bizonyította e tények és bizonyítékok elferdítését. Következésképpen az említett érvet – mint elfogadhatatlant – el kell utasítani.

103

Végül az indokolás FLSmidth által hivatkozott hiányát illetően a megtámadott ítélet 97. pontjából egyértelműen kitűnik, hogy a Törvényszék – miközben figyelembe vette, hogy a Bizottság széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik egy adott vállalkozás együttműködése minőségének és hasznosságának megítélése vonatkozásában, különösen a többi vállalkozás közreműködéséhez viszonyítva – az FLSmidth által elé terjesztett elemeket elégtelennek ítélte annak megállapításához, hogy az a körülmény, hogy az FLSmidth állítólag nem vitatta a tényállást, elősegítette a szóban forgó jogsértés Bizottság általi bizonyítását (lásd különösen: SGL Carbon kontra Bizottság ítélet, C‑328/05 P, EU:C:2007:277, 88. pont). Ugyan a Törvényszék ezen érvelése meglehetősen szűkszavú, mindazonáltal elegendő ahhoz, hogy az FLSmidth megismerhesse azon indokokat, amelyek miatt a Törvényszék elutasította az általa erre vonatkozóan felhozott érvet, valamint ahhoz, hogy a Bíróság gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Nem állapítható meg tehát a megtámadott ítélet indokolásának hiánya. Következésképpen ez az érv megalapozatlan.

104

E körülmények között az ötödik jogalapot is el kell utasítani, részben mint elfogadhatatlant, részben mint megalapozatlant.

105

Az FLSmidth arra hivatkozik, hogy a Törvényszék azáltal, hogy nem hozott ésszerű időn belül határozatot, megsértette a Charta 47. cikkét, valamint az EJEE 6. cikkének (1) bekezdését, ezért e jogsértést a neki betudott felelősség enyhítése révén kell orvosolni.

106

Az FLSmidth emlékeztet arra, hogy a jelen ügyben a Törvényszék bírósági felülvizsgálatának időtartama több mint hat év volt, ugyanis a megsemmisítés iránti keresetet 2006. február 24‑én nyújtotta be, a Törvényszék pedig 2012. március 6‑án hozta meg a megtámadott ítéletet. Ezen túlmenően a Törvényszék ezen időtartam alatt többször hosszú ideig tétlen volt. Az FLSmidth‑t 2007. március 5‑én értesítették arról, hogy az írásbeli szakasz lezárult, ám a tárgyalásra csupán 2011. június 22‑én – vagyis négy év és négy hónappal később – került sor. Ezenfelül a tárgyalást követően a Törvényszék további nyolc hónapot várt az ítélet meghozatalával.

107

Az FLSmidth úgy véli, hogy az ügy elintézésének ilyen hosszú időtartama nem igazolható. A Törvényszék ugyanis egy majdnem ugyanilyen ügyben 2010. szeptember 13‑án hozott ítéletet (Trioplast Industrier kontra Bizottság ítélet, EU:T:2010:388). Az ügyek Törvényszéken belüli elosztásával kapcsolatos esetleges nehézségek nem válhatnak a jogalanyok kárára. E körülmények között az FLSmidth úgy véli, hogy a neki betudott felelősség 50%‑os csökkentésével lehetne a Charta 47. cikke megsértését hatékonyan és ésszerűen orvosolni.

108

A Bizottság először is elfogadhatatlansági kifogást emel e jogalap ellen. A Törvényszék előtti eljárás túlzott elhúzódását ugyanis kártérítési kereset indításával lehet megfelelően orvosolni.

109

Másodszor a Bizottság vitatja, hogy a Charta 47. cikkének és az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének megsértése prima facie megállapítható lenne csupán az eljárás időtartamára figyelemmel.

110

Harmadszor a jelen ügy körülményeire figyelemmel a Bizottság szerint a bírósági eljárás időtartama ésszerű hosszúságú volt. Az FLSmidth a bírósági eljárás során a vitatott határozat alátámasztására felhozott majdnem összes tényt vitatta, amelyeket felül kellett vizsgálni. Ráadásul több mint tizenöt társaság nyújtott be hat különböző eljárási nyelven megsemmisítés iránti keresetet. Egyébiránt, amennyiben egyes ügyek anyavállalatokat és azok leányvállalatait érintették, a Törvényszék bizonyos pervezetési intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy ezen ügyeket a lehetőségek szerint együttesen lehessen megvizsgálni és elbírálni.

111

A Bíróság, amint az alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből és az ítélkezési gyakorlatából kitűnik, fellebbezés keretében hatáskörrel rendelkezik annak felülvizsgálatára, hogy a Törvényszék elkövetett‑e a fellebbező érdekeit hátrányosan befolyásoló eljárási szabálytalanságokat (lásd különösen: Der Grüne Punkt – Duales System Deutschland kontra Bizottság ítélet, C‑385/07 P, EU:C:2009:456, 176. pont).

112

A Charta 47. cikkének FLSmidth által hivatkozott megsértését illetően emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés második bekezdése akként rendelkezik, hogy „[m]indenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja”. Amint a Bíróság több alkalommal is kimondta, e cikk a hatékony bírói jogvédelem elvére vonatkozik (lásd különösen: Der Grüne Punkt – Duales System Deutschland kontra Bizottság ítélet, EU:C:2009:456, 179. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

113

A fentiek alapján e jog – amelynek létezése a Charta hatálybalépését megelőzően az uniós jog általános jogelveként került megállapításra – alkalmazható a Bizottság határozata elleni bírósági kereset keretében (lásd különösen: Der Grüne Punkt – Duales System Deutschland kontra Bizottság ítélet, EU:C:2009:456, 178. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

114

Továbbá emlékeztetni kell arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint az ésszerű időn túl történő határozathozatalt – mint az egyik alapvető jog megsértését képező eljárási szabálytalanságot – az érintett fél számára megfelelő orvoslást nyújtó hatékony jogorvoslatnak kell követnie (lásd az EJEB, 2000. október 26‑i, Kudla kontra Lengyelország ítéletet, Ítéletek és Határozatok Tára 2000‑XI, 156. és 157. §).

115

Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint figyelembe véve az uniós versenyjogi szabályok tiszteletben tartásának szükségességét, a Bíróság pusztán az ésszerű időn belüli határozathozatal elmulasztásának indokával nem engedheti meg a fellebbezőnek a bírság megalapozottságának vagy összegének megkérdőjelezését, miközben a Bíróság a bírsággal és az általa szankcionált magatartással kapcsolatban a Törvényszék által tett megállapítások ellen irányuló jogalapok összességét mint megalapozatlant elutasította (lásd különösen: Groupe Gascogne kontra Bizottság ítélet, C‑58/12 P, EU:C:2013:770, 78. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

116

A Bíróság ugyanis azt is megállapította, hogy amennyiben valamely uniós bíróság megsérti a Charta 47. cikkének második bekezdéséből eredő azon kötelezettségét, hogy az előtte folyamatban levő ügyeket ésszerű időn belül tárgyalja, ezt a Törvényszék előtt indított kártérítés iránti eljárás keretében lehet szankcionálni, mivel az ilyen kereset hatékony jogorvoslatot képez. Ebből következően az ésszerű időn belüli határozathozatal Törvényszék általi elmulasztásából eredő kár megtérítése iránti kérelmet nem lehet fellebbezés formájában közvetlenül a Bíróság elé terjeszteni, hanem azt magához a Törvényszékhez kell benyújtani (lásd különösen: Groupe Gascogne kontra Bizottság ítélet, C‑58/12 P, EU:C:2013:770, 83. és 84. pont).

117

Ezért a Törvényszék feladata, hogy a kifogásolt időtartamú eljárás alapjául szolgáló jogvitában eljárótól eltérő összetételű tanácsban az erre vonatkozóan nyújtott bizonyítékok vizsgálata révén értékelje mind a hivatkozott kár mértékét, mind pedig a kár és az ítélethozatal jogvita tárgyát képező túlzott időtartama közötti okozati összefüggést (lásd különösen: Groupe Gascogne kontra Bizottság ítélet, EU:C:2013:770, 88. és 90. pont).

118

Meg kell állapítani tehát, hogy a Törvényszék előtti eljárás időtartama – amely több mint hat év volt – nem igazolható a jelen jogvita alapját képező ügy egyetlen sajátos körülményével sem.

119

Így különösen úgy tűnik, hogy az írásbeli szakasznak a Bizottság viszonválaszának 2007 februárjában történt benyújtásával való befejezése és a szóbeli szakasz 2011 júniusa során történt megnyitása közötti időszak nagyjából négy év és négy hónapig tartott. Ezen időszak hosszúsága nem magyarázható az ügy körülményeivel, legyen szó akár az ügy bonyolultságáról, a felek magatartásáról vagy akár eljárási nehézségek felmerüléséről.

120

Az ügy bonyolultságát illetően az FLSmidth által előterjesztett – a jelen ítélet 9. és 10. pontjában összefoglalt – kereset vizsgálatából kitűnik, hogy ugyan a hivatkozott jogalapok beható vizsgálatot igényeltek, ám nem voltak különös nehézségűek. Igaz ugyan, hogy a vitatott határozat tizenöt címzettje terjesztett a Törvényszék elé e határozat megsemmisítése iránti keresetet, ám ez a körülmény nem akadályozhatta meg e bíróságot abban, hogy ezen ügyiratok összefoglalását és a szóbeli szakasz előkészítését négy évnél és négy hónapnál rövidebb idő alatt megtegye.

121

A felek magatartását illetően az ügy iratainak egyike sem utal arra, hogy az FLSmidth magatartásával hozzájárult volna az ügy elintézésének lassúságához.

122

Végül az ügy iratainak egyike sem utal arra, hogy olyan, az eljárást megszakító vagy késleltető eljárási nehézségek merültek volna fel, amelyek igazolhatták volna annak hosszúságát.

123

A fenti elemekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a Törvényszék az általa folytatott eljárással megsértette a Charta 47. cikkének második bekezdését azáltal, hogy nem tartotta tiszteletben az ésszerű időn belüli határozathozatallal kapcsolatos követelményeket, ami a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető valamely jogszabály kellően súlyos megsértésének minősül (lásd ebben az értelemben: Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ítélet, C‑352/98 P, EU:C:2000:361, 42. pont).

124

Mindazonáltal a jelen ítélet 115–117. pontjában kifejtett megfontolásokból következően a hatodik jogalapot el kell utasítani.

125

Következésképpen, mivel az FLSmidth által a fellebbezése alátámasztására felhozott jogalapok egyike sem elfogadható, a fellebbezést el kell utasítani.

126

Az eljárási szabályzat 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Bíróság határoz a költségekről.

127

Ugyanezen szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel az FLSmidth pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségeinek viselésén kívül a Bizottság költségeinek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: