—

az LBI hf képviseletében S. Le Damany, T. Brun, J. E. Bunetel és J. Wohl avocats,

—

F. Giraux képviseletében P. Jupile Boisverd és G. Brasier Porterie avocats,

—

a francia kormány képviseletében G. de Bergues, F. Fize és N. Rouam, meghatalmazotti minőségben,

—

a portugál kormány képviseletében L. Inez Fernandes, meghatalmazotti minőségben,

—

az izlandi kormány képviseletében Þ. Hjatested, V. Benediktsdóttir és J. Bjarnadóttir, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében F. Dintilhac, A. Nijenhuis és E. Traversa, meghatalmazotti minőségben,

—

az EFTA Felügyeleti Hatóság képviseletében X. Lewis és M. Moustakali, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a hitelintézetek reorganizációjáról és felszámolásáról szóló, 2001. április 4‑i 2001/24/EK európai parlament és tanácsi irányelv (HL L 125., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 4. kötet, 15. o.) értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az LBI hf, korábban Landsbanki Islands hf (a továbbiakban: LBI) izlandi hitelintézet és a Kepler Capital Markets SA, valamint F. Giraux között, az utóbbi által Franciaországban az LBI‑vel szemben kezdeményezett – jóllehet Izlandon fizetési moratórium hatálya alatt állt – két zárolás tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 2001/24 irányelv (6), (7), (16), (20) és (30) preambulumbekezdése kimondja:

[…]

[…]

[…]

4

A 2001/24 irányelv 2. cikke szerint:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

[…]

[…]”

5

Ezen irányelv „A reorganizációs intézkedések foganatosítása – az alkalmazandó jog” című 3. cikke előírja:

„(1)   Kizárólag a székhely szerinti tagállam közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságai jogosultak dönteni egy hitelintézet – ideértve annak más tagállambeli fióktelepeit is – elleni egy vagy több reorganizációs intézkedés megindításáról.

(2)   Amennyiben ez az irányelv másképp nem rendelkezik, a reorganizációs intézkedéseket a székhely szerinti tagállam törvényeinek, rendeleteinek és eljárásainak megfelelően kell végrehajtani.

A reorganizációs intézkedések az adott tagállam jogszabályainak megfelelően az egész [Unió] területén, minden további formaság nélkül, teljes hatállyal bírnak, ideértve a más tagállamokban lévő harmadik személyeket érintő következményeket is, még abban az esetben is, ha a fogadó tagállam vonatkozó szabályai ilyen intézkedéseket nem tesznek lehetővé, vagy azok végrehajtását az adott esetben nem teljesülő feltételekhez kötik.

A reorganizációs intézkedések az egész [Unió] területén akkor lépnek hatályba, amikor az azokat bevezető tagállamban hatályba lépnek.”

6

Ugyanezen irányelv „A felszámolási eljárás megindítása – más illetékes hatóságok tájékoztatása” című 9. cikkének (1) bekezdése pontosítja:

„Kizárólag a székhely szerinti tagállam felszámolásért felelős közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságai jogosultak dönteni egy hitelintézet – ideértve annak más tagállambeli fióktelepeit is – elleni felszámolás megindításáról.

A székhely szerinti tagállam közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságainak a felszámolási eljárás megindításáról szóló döntését – minden további formaság nélkül – a többi tagállam területén is kötelező elismerni, és az attól az időponttól hatályos, amikor a döntés a felszámolási eljárást megindító tagállamban hatályba lép.”

7

A 2001/24 irányelv „Alkalmazandó jog” című 10. cikke értelmében:

„(1)   Amennyiben ez az irányelv másképp nem rendelkezik, a hitelintézetet a székhely szerinti tagállamban érvényes törvényeknek, rendeleteknek és eljárásoknak megfelelően kell felszámolni.

(2)   A székhely szerinti tagállam törvényei különösképpen az alábbiakat határozzák meg:

[...]

[…]

8

Ezen irányelv 32. cikke szerint [a] reorganizációs intézkedéseknek, illetve a felszámolási eljárásnak a hitelintézet rendelkezése alól kivont vagyontárggyal, illetve a hitelintézettől megvont joggal kapcsolatos, folyamatban lévő peres eljárásra vonatkozó hatásait kizárólag annak a tagállamnak a joga szabályozza, amelyben a peres eljárás folyamatban van.”

9

A 2001/24 irányelvet az 1992. május 2‑i Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásba (HL 1994. L 1., 3. o.) az EGT‑Megállapodás IX. mellékletének (Pénzügyi szolgáltatások) módosításáról szóló, 2002. december 6‑i 167/2002 EGT‑vegyesbizottsági határozat (HL 2003. L 38., 28. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 8. kötet, 30. o.) vezette be.

10

A csődeljárásról szóló, 1991. március 26‑i 21/91. sz. törvény (a továbbiakban: csődtörvény) XX. fejezetében szereplő, az adós által hozott aktusok hatályon kívül helyezésére vonatkozó 138. cikke kimondja:

„A csőd bírósági megállapítása esetén automatikusan megszűnik a csődeljárás alá vont vagyon zárolása, azzal a feltétellel, hogy az érintett vagyontárgyak a csődvagyon részévé válnak. Ugyanezen szabály alkalmazandó a végrehajtási intézkedésekre, amelyek zálogjogot alapítottak a csődeljárás alá vont vagyon felett a referencia‑időpontot megelőző hat hónap alatt, azzal a feltétellel, hogy az érintett vagyontárgy a csődvagyon részévé válik.

[…]”

11

A pénzügyi intézményekről szóló, 2002. december 20‑i 161/2002. sz. törvény (a továbbiakban: pénzügyi intézményekről szóló 161/2002. sz. törvény) a XII. fejezetében rögzíti a pénzügyi intézmények pénzügyi reorganizációjára, a felszámolására és egyesülésére vonatkozó szabályokat.

12

A 2008‑ban az Izlandi Köztársaságot érintő nemzetközi bank‑ és pénzügyi válság összefüggésében többször is módosították a pénzügyi intézményekről szóló 161/2002. sz. törvény XII. fejezetében szereplő rendelkezéseket. Így annak 98. cikkét módosította a 2008. november 13‑i 129/2008. sz. törvény (a továbbiakban: 129/2008. sz. törvény), előírva, hogy a nehéz helyzetben lévő pénzügyi intézmények moratórium hatálya alá helyezhetők, amely ezen intézkedés hatálybalépésétől többek között megóvja ezen intézményeket minden bírósági eljárással szemben, és a moratórium teljes időtartama alatt felfüggeszt minden folyamatban lévő bírósági eljárást, kivéve ha törvény eltérően rendelkezik, vagy bűncselekményt követtek el.

13

A moratórium hatálya alá helyezett pénzügyi intézményekre alkalmazandó, a 129/2008. sz. törvénnyel módosított, a pénzügyi intézményekről szóló 161/2002. sz. törvényben előírt szabályozást módosította a 2009. április 15‑i 44/2009. sz. törvény (a továbbiakban: 44/2009. sz. törvény). Egyrészt hatályon kívül helyezte a pénzügyi intézményekről szóló 161/2002. sz. törvény 98. cikkének rendelkezéseit, amelyek megtiltották a moratórium hatálya alá helyezett pénzügyi intézményekkel szembeni bírósági eljárások megindítását, valamint felfüggesztették a velük szemben folyamatban lévő eljárásokat. Másrészt a 44/2009. sz. törvény számos átmeneti intézkedést vezetett be, többek között a moratórium hatálya alá helyezett pénzügyi intézményekre vonatkozó II. pontot, amely a következőképpen rendelkezik:

„Az alábbi különös szabályokat a [44/2009. sz. törvény] hatálybalépésének időpontjában moratórium alá helyezett intézményekre kell alkalmazni.

1.   Az engedélyezett moratórium e törvény hatálybalépése ellenére folytatódik és a [44/2009. sz. törvény] 10. cikkének második bekezdésében előírt szabályok szerint meghosszabbítható.

2.   Ami a moratóriumot illeti, a [pénzügyi intézményekről szóló 161/2002. sz. törvény XII. fejezetének] 101., 102., 103. és 103a. cikkének rendelkezései úgy alkalmazandók, mintha a hitelintézet felszámolását bírósági határozat rendelte volna el [a 44/2009. sz. törvény] hatálybalépésének időpontjában; a felszámolási eljárást ugyanakkor »engedélyezett moratóriumnak« kell nevezni ezen engedély érvényességének időtartama alatt [a fenti 1. alpontban előírtaknak megfelelően]. Ezen engedély lejártakor a vállalkozás automatikusan, külön bírósági határozat nélkül, felszámolási eljárás alá kerül az általános szabályok szerint […].”

14

A 2010. november 16‑i 132/2010. sz. törvény (a továbbiakban: 132/2010. sz. törvény) módosította a pénzügyi intézményekről szóló 161/2002. sz. törvénybe a 44/2009. sz. törvény által bevezetett átmenetei rendelkezéseket. A 132/2010. sz. törvény 2. cikke szerint a moratórium hatálya alá helyezett pénzügyi intézményekkel szemben nem indul meg automatikusan a felszámolási eljárás e moratórium lejártakor, de ezen időpont előtt kérhető a bíróságtól a felszámolási eljárás megindítása. E cikk egyébiránt előírja, hogy ha a bíróság helyt ad a felszámolási eljárás megindítása iránti kérelemnek, a moratórium időtartama alatt a 44/2009. sz. törvény hatálybalépése után a pénzügyi intézmény javára hozott intézkedések változatlanok maradnak.

15

2008. november 10‑én a Kepler Capital Markets SA‑val szemben, F. Giraux kérelmére két zárolást foganatosítottak az LBI‑nél fennálló követelése kifizetésének biztosítására.

16

Az LBI a tribunal de grande instance de Paris‑nál (párizsi elsőfokú bíróság, Franciaország) kérte e zárolások feloldását. Az LBI a vele szemben Izlandon hozott reorganizációs és felszámolási intézkedésekre hivatkozva állította, hogy ezen intézkedésekre hivatkozni lehet a francia hitelezőjével szemben, és hogy a 44/2009. sz. törvény és a csődeljárásról szóló 21/1991. sz. törvény 138. cikke alapján a 2008. május 15. óta elrendelt valamennyi végrehajtási intézkedés visszaható hatállyal semmis.

17

Ami az Izlandon az LBI‑vel szemben hozott intézkedéseket illeti, a Bírósághoz benyújtott iratokból kitűnik, hogy az izlandi pénzügyi felügyeleti hatóságot a 2008. október 6‑i sürgősségi törvény alapján feljogosították arra, hogy beavatkozzon a pénzügyi intézmények tevékenységébe. Ezt követően az említett hatóság átvette az LBI feletti irányítást, és a bank vagyonkezelésének ellenőrzésével és ügyleteinek irányításával megbízott ideiglenes ügyvezető bizottságot nevezett ki. 2008. december 5‑én a reykjavíki körzeti bíróság (Izland) a pénzügyi intézményekről szóló 161/2002. sz. törvény szerint moratóriumot rendelt el az LBI javára. E több alkalommal is meghosszabbított moratórium 2009. január 9‑én a 2001/24 irányelv 6. cikke szerint reorganizációs intézkedésként közlemény tárgyát képezte az Európai Unió Hivatalos Lapjában (HL C 4., 3. o.). A közlemény pontosította, hogy a moratórium időtartama alatt az LBI‑vel szemben nem indítható jogi eljárás. A reykjavíki körzeti bíróság ugyanezen jogalapra hivatkozva két külön, 2008. november 24‑i határozatban moratóriumot rendelt el más pénzügyi intézmények, azaz a Kaupthing Bank hf és a Glitnir Bank hf javára is.

18

2009. június 25‑én a tribunal de grande instance de Paris elutasította az LBI kérelmét. Megállapította, hogy a 44/2009. sz. törvény átmeneti rendelkezései nem hivatkoztak a csődeljárásról szóló 21/1991. sz. törvény 138. cikkére. Egyébiránt a 44/2009. sz. törvény rendelkezései nem minősülnek a 2001/24 irányelv szerint által elfogadott reorganizációs és felszámolási intézkedéseknek.

19

E határozatot helyben hagyta a cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság, Franciaország) 2010. november 4‑i ítélete. 2012. február 14‑i okirattal az LBI semmisségi kérelmet terjesztett a Cour de cassation (Semmítőszék, Franciaország) elé az említett ítélettel szemben:

20

E körülményekre tekintettel a Cour de cassation úgy döntött, hogy felfüggeszti az eljárást, és a következő kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé:

21

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2001/24 irányelv 3. és 9. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy a pénzügyi intézményre vonatkozó, a 44/2009. sz. törvény II. pontjában szereplő átmeneti rendelkezésekre alapított reorganizációs vagy felszámolási intézkedésekhez hasonló intézkedéseket a 2001/24 irányelv e cikkei szerinti, közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságok által elfogadott intézkedéseknek kell tekinteni, mivel az említett átmeneti rendelkezések csak a hitelintézet javára moratóriumot elrendelő bírósági határozatok révén fejtik ki joghatásukat.

22

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a 2001/24 irányelv célja, amint az a (6) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a tagállamok kölcsönösen elismerjék az egyes tagállamok által – az általuk engedélyezett hitelintézetek működőképességének helyreállítására – megtett intézkedéseket. E cél, valamint az említett irányelv (16) preambulumbekezdésében kimondott, a hitelezőkkel szembeni egyenlő bánásmódra irányuló cél megköveteli, hogy a székhely szerinti tagállam hatóságai által elfogadott reorganizációs és felszámolási intézkedések minden tagállamban az e tagállam jogszabályai által biztosított joghatással bírjanak.

23

Amint az a Bírósághoz benyújtott iratokból kitűnik, 2008. december 5‑én a reykjavíki körzeti bíróság a 129/2008. sz. törvénnyel módosított, a pénzügyi intézményekről szóló 161/2002. sz. törvény 98. cikke alapján moratóriumot rendelt el az LBI javára pénzügyi helyzetének reorganizációja érdekében. E moratóriumot az említett bíróság az LBI pénzügyi nehézségeit figyelembe véve rendelte el, és 2010. december 5‑ig több alkalommal meghosszabbította. Nem vitatott, hogy az említett moratórium, amennyiben lehetővé tette az LBI pénzügyi helyzetének reorganizációját, a 2001/24 irányelv 2. cikkének hetedik francia bekezdése szerinti reorganizációs intézkedésnek minősült.

24

A 44/2009. sz. törvény II. pontjában szereplő átmeneti rendelkezések módosították e moratóriumok joghatásait, mivel a moratórium hatálya alá helyezett pénzügyi intézményeket a felszámolásra vonatkozó különös szabályozás hatálya alá vonták anélkül, hogy az említett pénzügyi intézményekkel szemben az említett moratórium lejárta előtt felszámolási eljárás lenne indítható.

25

E megfontolásokra tekintettel kell választ adni a kérdést előterjesztő bíróság által feltett első kérdésre.

26

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy egyrészt a 2001/24 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése és 9. cikkének (1) bekezdése szerint valamely hitelintézettel szemben a székhely szerinti tagállam közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságai jogosultak dönteni a reorganizációs intézkedés megindításáról, valamint az ilyen intézet elleni felszámolás megindításáról.

27

Másrészt az említett irányelv 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdése és 9. cikke (1) bekezdésének második albekezdése szerint a reorganizációs intézkedések, valamint a székhely szerinti tagállam közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságainak a felszámolási eljárás megindításáról szóló döntése minden tagállamban az e tagállam jogszabályai által biztosított joghatással bír.

28

E rendelkezésekből következik, hogy a székhely szerinti tagállam közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságai által elfogadott reorganizációs és felszámolási intézkedések képezik a 2001/24 irányelv szerinti elismerés tárgyát, azon joghatásokkal, amelyeket e tagállam joga biztosít. Ezzel szemben a székhely szerinti tagállam hitelintézetek reorganizációjára és felszámolására vonatkozó jogszabályai a többi tagállamban főszabály szerint csak az e tagállam közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságai által egy meghatározott hitelintézettel szemben elfogadott intézkedések révén fejtik ki joghatásukat.

29

A 44/2009. sz. törvény II. pontjában szereplő átmeneti rendelkezéseket illetően hangsúlyozni kell, hogy azok módosították a moratóriumoknak a kifizetésekre gyakorolt, e törvény hatálybalépésekor hatályos joghatásait. Márpedig az említett törvény indokolása, az ezen jogalkotói beavatkozás indokolására és céljaira vonatkozó részben kifejezetten hivatkozik az LBI‑re, a Kaupthing Bank hf‑re és a Glitnir Bank hf‑re.

30

Egyébiránt az említett átmeneti rendelkezések elfogadásával az izlandi jogalkotó nem magát moratórium hatálya alatt álló hitelintézetek felszámolását rendelte el, hanem bizonyos, a felszámolási eljáráshoz kapcsolódó joghatásokkal ruházta fel az adott időpontban hatályos moratóriumokat.

31

A 44/2009. sz. törvény II. pontjában szereplő átmeneti rendelkezések bevezető mondata szerint azokat csak az e törvény hatálybalépésének időpontjában moratórium alá helyezett intézményekre kell alkalmazni, így az ezen időpont előtt az adott hitelintézet javára moratóriumot elrendelő vagy meghosszabbító bírósági határozat hiányában az említett átmeneti rendelkezések nem fejthetik ki joghatásukat.

32

Mivel az említett átmeneti rendelkezések alkalmazhatósága a moratóriumot elrendelő vagy meghosszabbító egyedi határozattól függött, e jogi rendelkezések a 2001/24 irányelv általános szerkezete szerint fejtik ki joghatásukat, nem közvetlenül, hanem a valamely igazságügyi hatóság által az adott hitelintézet vonatkozásában elrendelt reorganizációs intézkedés révén.

33

Végül a Bírósághoz benyújtott iratokból kitűnik, hogy a reykjavíki körzeti bíróság 2010. november 22‑i határozatában döntött az LBI elleni felszámolási eljárás megindításáról.

34

E körülmények között meg kell állapítani, hogy az LBI felszámolása nem csupán a 44/2009. sz. törvény II. pontjában szereplő átmeneti rendelkezések alkalmazásából következik.

35

Márpedig ezen átmeneti rendelkezések a joghatásukat az egyedi reorganizációs és felszámolási intézkedések révén fejtik ki. Az alapügyben ezen egyedi intézkedések egyrészt a reykjavíki körzeti bíróság LBI javára moratóriumot elrendelő 2008. december 5‑i határozata mint reorganizációs intézkedés, másrészt pedig ugyanezen bíróságnak az LBI elleni felszámolási eljárás megindításáról és lefolytatásáról szóló, 2010. november 22‑i határozata.

36

Ebből következik, hogy ezen egyedi reorganizációs és felszámolási intézkedések a 2001/24 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdése és 9. cikke (1) bekezdésének második albekezdése szerint alkalmasak azon joghatásoknak az Unió tagállamaiban való kifejtésére, amelyeket számukra az izlandi jogszabályok biztosítanak.

37

E következtetést nem kérdőjelezi meg F. Giraux azon érve, amely szerint – nem közigazgatási, illetve igazságügyi hatóság által hozott határozatról, hanem jogszabályi rendelkezésekről lévén szó – a 44/2009. sz. törvény átmeneti rendelkezései, mivel módosították a felszámolási eljárás alatt álló LBI javára elrendelt moratóriumot, nem képezhetik jogorvoslat tárgyát, és ennélfogva a 2001/24 irányelv szerint nem fejthetik ki joghatásukat az Unió tagállamaiban.

38

Amint arra a jelen ítélet 27. pontjában emlékeztettünk, a székhely szerinti tagállam közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságai által hozott reorganizációs és felszámolási intézkedéseknek az Unió többi tagállamaiban kifejtett joghatásait a 2001/24 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdése és 9. cikke (1) bekezdésének második albekezdése szerint a székhely szerinti tagállam joga állapítja meg. Ennélfogva az említett irányelv nem zárja ki azt, hogy e tagállam, akár visszaható hatállyal is, módosítsa az ilyen intézkedésekre alkalmazandó jogi szabályozást.

39

Ami azt a kérdést illeti, hogy szükséges‑e, hogy a 44/2009. sz. törvény átmeneti rendelkezései jogorvoslat tárgyát képezhessék annak érdekében, hogy a közigazgatási, illetve igazságügyi hatóság által a 2001/24 irányelv 3. és 9. cikk értelmében hozott intézkedéseknek minősüljenek, emlékeztetni kell arra, hogy az említett irányelv, amint az a (6) preambulumbekezdéséből kitűnik, a nemzeti reorganizációs és felszámolási intézkedések kölcsönös elismerési rendszerét vezeti be, anélkül hogy az e területre vonatkozó nemzeti jogszabályok összehangolására törekedne.

40

Márpedig a 2001/24 irányelv által bevezetett rendszer keretében a székhely szerinti tagállam reorganizációs és felszámolási intézkedései, amint az ezen irányelv 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdéséből és 9. cikke (1) bekezdésének második albekezdéséből kitűnik, „minden további formaság nélkül” elismerésre kerülnek. Az említett irányelv a reorganizációs és felszámolási intézkedések elismerését különösen nem rendeli alá annak a lehetőségnek, hogy ellenük jogorvoslattal lehessen élni. Ugyanígy az említett 3. cikk (2) bekezdésének második albekezdése értelmében a székhely szerinti tagállam nem rendelheti alá ezen elismerést ilyen, esetlegesen a nemzeti szabályozásában előírt feltételnek.

41

Végül, habár – amint azt a 2001/24 irányelv (12) preambulumbekezdése kimondja – a hitelezőkkel szembeni, a jogorvoslati lehetőségeik tekintetében fennálló egyenlő bánásmód kötelezi a székhely szerinti tagállam hatóságait arra, hogy a más tagállamok hitelezőinek az e székhely szerinti tagállam hitelezőinek nyújtottal egyenlő bánásmódot biztosítsanak, ebből nem következik, hogy csak azon reorganizációs és felszámolási intézkedések ismerhetők el a 2001/24 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének második albekezdése és 9. cikke (1) bekezdésének második albekezdése szerint, amelyek a belső jogban jogorvoslat tárgyát képezhetik.

42

A fentiekre tekintettel azt kell válaszolni az első kérdésre, hogy a 2001/24 irányelv 3. és 9. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a pénzügyi intézményre vonatkozó, a 44/2009. sz. törvény II. pontjában szereplő átmeneti rendelkezésekre alapított reorganizációs vagy felszámolási intézkedésekhez hasonló intézkedéseket a 2001/24 irányelv e cikkei szerinti, közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságok által elfogadott intézkedéseknek kell tekinteni, mivel az említett átmeneti rendelkezések csak a hitelintézet javára moratóriumot elrendelő bírósági határozatok révén fejtik ki joghatásukat.

43

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2001/24 irányelv 32. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy az kizárja azt, hogy az olyan nemzeti rendelkezés, mint 129/2008. sz. törvénnyel módosított, a pénzügyi intézményekről szóló 161/2002. sz. törvény 98. cikke, amely a moratórium hatálybalépésétől kezdődően megtiltott vagy felfüggesztett minden, az adott pénzügyi intézménnyel szemben folytatott bírósági eljárást, joghatást gyakoroljon egy másik tagállamban a moratórium kimondását megelőzően meghozott, az alapügyben szereplőhöz hasonló biztosítási intézkedések tekintetében.

44

F. Giraux úgy érvel, hogy a második kérdés elfogadhatatlan, mivel nem bír jelentőséggel az alapeljárás megoldása tekintetében, és hipotetikus jellegű. Állítja, hogy a moratórium hatálya alatt lévő pénzügyi intézménnyel szemben indított bírósági eljárás tilalma a pénzügyi intézményekről szóló 161/2002. sz. törvény 98. cikke szerint nem alkalmazandó az olyan keresetre, mint amilyen az alapügyben szerepel, amelyet az ilyen moratóriumot elrendelő bírósági határozat előtt indítottak. Egyébiránt F. Giraux megállapítja, hogy e cikk LBI által hivatkozott rendelkezéseit a 44/2009. sz. törvény hatályon kívül helyezte.

45

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróság által saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem elutasítása csak abban az esetben lehetséges, amennyiben nyilvánvaló, hogy az uniós jog értelmezése, amelyet a nemzeti bíróság kért, nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve ha a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű, és a Bíróság nem rendelkezik azon ténybeli és jogi elemek ismeretével, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a feltett kérdéseket hasznosan megválaszolja (lásd a C‑152/11. sz. Odar‑ügyben 2012. december 6‑án hozott ítélet 24. pontját).

46

Az említett relevancia vélelme nem dönthető meg pusztán azon körülmény alapján, hogy az alapeljárás valamelyik fele bizonyos tényeket vitat, amelyek helytállóságának vizsgálata nem a Bíróság feladata, és amelyektől az említett eljárás tárgyának meghatározása függ (a C-379/05. sz. Amurta-ügyben 2007. november 8-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-9569. o.] 65. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

47

Márpedig annak kérdése, hogy a pénzügyi intézményekről szóló 161/2002. sz. törvény 98. cikke joghatást gyakorolhat‑e a moratóriumot elrendelő bírósági határozat előtt hozott biztosítási intézkedések tekintetében, és ezt hogyan befolyásolja az említett cikk rendelkezéseinek hatályon kívül helyezése, éppen a jogszabályi és ténybeli háttér részét képező kérdés, amelynek vizsgálata nem a Bíróság feladata.

48

A második előterjesztett kérdést tehát elfogadhatónak kell tekinteni.

49

A második előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolása érdekében meg kell állapítani, hogy a 2001/24 irányelv, amint az többek között a (16) preambulumbekezdéséből kitűnik, az egységesség és az egyetemlegesség elvén alapul, és elvként ismeri el a reorganizációs intézkedések és a felszámolási eljárások, valamint joghatásaik kölcsönös elismerését. Ennek érdekében ezen irányelv 3. cikke (2) bekezdésének második és harmadik albekezdése és 9. cikke (1) bekezdésének második albekezdése a reorganizációs intézkedéseket és a felszámolási eljárásokat a székhely szerinti tagállam jogának rendeli alá, előírva, hogy az ilyen intézkedések és eljárások joghatásait ezen állam jogszabályai állapítják meg, és joghatást fejtenek ki, amint a székhely szerinti tagállamban hatályba lépnek. E rendelkezések előírják tehát, hogy főszabály szerint a lex concursus szabályozza a reorganizációs intézkedéseket és a felszámolási eljárásokat.

50

Ami a felszámolási eljárásokat illeti, a 2001/24 irányelv 10. cikke (2) bekezdésének e) pontja pontosítja, hogy „az egyes hitelezők által indított eljárások” a székhely szerinti tagállam joga alá tartoznak, „a folyamatban lévő peres eljárásokra” gyakorolt hatások kivételével.

51

Ez utóbbi tekintetben a 2001/24 irányelv 32. cikke előírja, hogy a reorganizációs intézkedéseknek, illetve a felszámolási eljárásnak a hitelintézet rendelkezése alól kivont vagyontárggyal, illetve a hitelintézettől megvont joggal kapcsolatos, folyamatban lévő peres eljárásra vonatkozó hatásait kizárólag annak a tagállamnak a joga szabályozza, amelyben a peres eljárás folyamatban van.

52

E rendelkezés kivételt képez tehát az általános szabály alól, amely szerint reorganizációs és felszámolási intézkedések hatását a székhely szerinti tagállam joga szabályozza, és szigorúan kell értelmezni.

53

A 2001/24 irányelv 32. cikkének hatályát ezen irányelv (30) preambulumbekezdése tisztázza, amely különbséget tesz a „folyamatban lévő perek” és az „egyedi végrehajtási [intézkedések]” között. E preambulumbekezdés szerint egyrészt a reorganizációs intézkedéseknek, illetve a felszámolási eljárásnak a „folyamatban lévő perekre” gyakorolt hatásait annak a tagállamnak a törvényei szabályozzák, ahol az adott per folyamatban van, a lex concursus alkalmazása alóli kivételként. Másrészt ezen intézkedéseknek és eljárásoknak az ilyen perekből eredő, az „egyedi végrehajtási [intézkedésekre]” gyakorolt hatásait – az ebben az irányelvben meghatározott általános szabállyal összhangban – a székhely szerinti tagállam törvényei szabályozzák.

54

Különbséget kell tehát tenni, a reorganizációs intézkedésekre vagy a felszámolási eljárás hatásaira alkalmazandó jogot illetően a folyamatban lévő perek és az ilyen perekből eredő egyedi végrehajtási intézkedések között, mivel az utóbbi intézkedések a 2001/24 irányelv által megállapított általános szabály szerint a székhely szerinti tagállam jogszabályainak hatálya alá tartoznak. Amint azt az Európai Bizottság az írásbeli észrevételeiben megállapította, a „folyamatban lévő perek” kifejezés csak az érdemi eljárásokra vonatkozik.

55

Márpedig a 2001/24 irányelvvel ellentétes értelmezés megkérdőjelezheti az irányelv által bevezetett egyetemlegesség elvének hatékony érvényesülését, amely a reorganizációs intézkedések és a felszámolási eljárások egyetemes joghatásokkal járó eljárás alá vonására irányul. Ugyanis mivel a 2001/24 irányelvben érintett intézkedések és eljárások célja maga az egyedi végrehajtási intézkedések felfüggesztése az érintett hitelintézetek működőképességének helyreállítása érdekében, minden végrehajtási intézkedés csökkentené a foglalás tárgyát képező vagyon rendelkezése állását, és így veszélyeztetné az egyetemlegesség elvét.

56

Ami az alapügyben szereplő biztosítási intézkedéseket illeti, nem vitatott, hogy mivel ezen intézkedések azzal járnak, hogy megfosztják a hitelintézetet attól, hogy az egyik hitelezőjével szemben fennálló jogvita érdemben történő rendezéséig szabadon rendelkezzen vagyonának egy része felett, egyedi végrehajtási intézkedésnek minősülnek. Ebből következik, hogy az ilyen biztosítási intézkedések nem tartoznak a 2001/24 irányelv 32. cikkének hatálya alá, hanem lex concursusként az izlandi jog szabályozza azokat.

57

Az a körülmény, hogy ezen intézkedések az alapügyben szóban forgó moratórium LBI javára történő elrendelését megelőzően kerültek elfogadásra, nem kérdőjelezi meg e következtetést. Ugyanis, amint az a 2001/24 irányelv 3. cikke (2) bekezdése második és harmadik albekezdésének és 9. cikke (1) bekezdése második albekezdésének rendelkezéseiből következik, szintén a lex concursus szabályozza a reorganizációs intézkedések és a fizetésképtelenségi eljárások időbeli hatályát. Ezen irányelv 32. cikke nem zárja ki azt, hogy ezen intézkedések, illetve eljárások visszamenőleges hatállyal rendelkezzenek.

58

A második előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre azt kell tehát válaszolni, hogy a 2001/24 irányelv 32. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az nem zárja ki, hogy az olyan nemzeti rendelkezés, mint 129/2008. sz. törvénnyel módosított, a pénzügyi intézményekről szóló 161/2002. sz. törvény 98. cikke, amely a moratórium hatálybalépésétől kezdődően megtiltott vagy felfüggesztett minden, az adott pénzügyi intézménnyel szemben folytatott bírósági eljárást, joghatást gyakoroljon egy másik tagállamban a moratórium kimondását megelőzően meghozott, az alapügyben szereplőhöz hasonló biztosítási intézkedések tekintetében.

59

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott: