JULIANE KOKOTT

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2011. április 14.(1)

C‑109/10. P. sz. ügy

Solvay SA

kontra

Európai Bizottság

„Fellebbezés – Verseny – Erőfölénnyel való visszaélés (EK 82. cikk) – Hűségengedmények – Kereskedelmi partnerek hátrányos megkülönböztetése – Védelemhez való jog – Iratbetekintési jog – A közigazgatási eljárás iratainak elvesztése – Meghallgatáshoz való jog – A bizonyítékok felhasználásának tilalma (a 17. rendelet 20. cikkének (1) bekezdése) – Az ésszerű határidőn belüli eljáráshoz való jog – Az eljárás túl hosszú időtartama – A nyersszóda európai piaca”

Tartalomjegyzék

I –   Bevezetés

II – A jogvita háttere

III – A Bíróság előtti eljárás

IV – A megtámadott ítélet hatályon kívül helyezése iránti kérelemről

A –   Az EK 82. cikk alkalmazásával összefüggő egyes jogkérdésekről (hatodik, hetedik, nyolcadik és kilencedik jogalap)

1.     Előzetes megjegyzések

2.     Az érintett földrajzi piac meghatározásáról (hatodik jogalap)

a)     A hatodik jogalap első része

b)     A hatodik jogalap második része

c)     A hatodik jogalap keretében felhozott néhány további érvről

d)     Közbenső következtetés

3.     A Solvay erőfölényéről (hetedik jogalap)

a)     A Solvay‑nak a hatodik jogalapjára való hivatkozásairól

b)     A nemzeti piacokon fennálló erőfölényről (a hetedik jogalap második része)

i)     A Törvényszék elemzésének a puszta piaci részesedésekre való állítólagos korlátozásáról

ii)   A Solvay különböző érveinek állítólagos figyelmen kívül hagyásáról

iii) Arról az állításról, hogy a piaci részesedéseket nem bizonyították kellően

c)     Az állítólagos kivételes körülményekről (a hetedik jogalap harmadik része)

i)     A megtámadott ítélet indokolásával szemben támasztott követelményekről

ii)   A vitatott határozat indokolásával szemben támasztott követelményekről

iii) Az EUMSZ 102. cikk (EK 82. cikk) kifogásolt megsértéséről

d)     Közbenső következtetés

4.     A Solvay erőfölénnyvel való visszaéléséről (nyolcadik és kilencedik jogalap)

a)     A Saint‑Gobain‑nek adott csoportos árengedményről (nyolcadik jogalap)

i)     A kizárólagosság hiányával kapcsolatos érvről

ii)   A csoportos árengedmény csekély mértékével kapcsolatos érvről

iii) A versenyre gyakorolt hatások hiányával kapcsolatos érvről

iv)   Közbenső következtetés

b)     A Solvay kereskedelmi gyakorlatának megkülönböztető jellegéről (kilencedik jogalap)

i)     A kilencedik jogalap első része

–       A Solvay beadványainak kifogásolt elferdítéséről

–       Az anyagi jog téves alkalmazásáról

ii)   A kilencedik jogalap második része

–       A Solvay beadványainak kifogásolt elferdítéséről

–       Az indokolási hiányosságról

iii) Közbenső következtetés

B –   Az 1989. áprilisi vizsgálat keretében felvett bizonyítékok felhasználásának tilalmáról (második jogalap)

1.     A második jogalap elfogadhatósága

2.     A második jogalap megalapozottsága

a)     A második jogalap első és második részéről (a 17. rendelet 14. cikke (3) bekezdésének és 20. cikke (1) bekezdésének megsértése)

b)     A második jogalap harmadik részéről (a tényállás elferdítésével kapcsolatos kifogás)

c)     Közbenső következtetés

C –   A védelemhez való jogról (harmadik, negyedik és ötödik jogalap)

1.     Az iratbetekintési jogról (harmadik és negyedik jogalap)

a)     A harmadik és a negyedik jogalap elfogadhatósága

b)     Az ügy iratainak azon részéről, amelyeket csupán a Törvényszék előtt lehetett megtekinteni (negyedik jogalap)

i)     A negyedik jogalap első része

ii)   A negyedik jogalap második része

iii) Közbenső következtetés

c)     Az ügy iratai egyes részeinek elvesztéséről (harmadik jogalap)

2.     A meghallgatáshoz való jogról (ötödik jogalap)

a)     Az ötödik jogalap első része

b)     Az ötödik jogalap második része

c)     Közbenső következtetés

D –   Az ésszerű határidőn belüli eljáráshoz való jog (első jogalap)

1.     Az eljárás időtartamának értékelésével szemben támasztott követelmények (az első jogalap első és második része)

a)     A Solvay kifogásainak hatástalanságával kapcsolatos előzetes kérdésről

b)     Az eljárás időtartama átfogó értékelésének szükségességéről (az első jogalap első része)

c)     A kifogásolt indokolási hiányosságról (az első jogalap második része)

2.     A túl hosszú eljárás jogkövetkezményei (az első jogalap harmadik, negyedik és ötödik része)

a)     A védelemhez való jog sérelmével kapcsolatos követelmény (az első jogalap harmadik része)

b)     Az eljárás időtartamának a Solvay védekezésre vonatkozó képességére gyakorolt hatása a jelen ügyben (az első jogalap negyedik része)

i)     A kifogásolt indokolási hiányosságról

ii)   A kifogásolt anyagi jogi hibáról

iii) Néhány további kifogásról

iv)   Közbenső következtetés

c)     A Solvay‑nak a bírság csökkentéséről való állítólagos lemondása (az első jogalap ötödik része)

3.     Közbenső következtetés

E –   A megtámadott ítélet hatályon kívül helyezése

F –   Az elsőfokú eljárásban előterjesztett keresetről való döntés

1.     Az iratbetekintési jogról

2.     A meghallgatáshoz való jogról

3.     Az ésszerű határidőn belüli eljáráshoz való jogról

4.     Közbenső következtetés

V –   A bírság csökkentése iránti kérelemről

A –   Előzetes megjegyzés

B –   A bírság csökkentése

1.     A közigazgatási és a bírósági eljárás túl hosszú időtartamáról

2.     Az elvégzendő bírságcsökkentés mértékéről

VI – Költségek

VII – Végkövetkeztetések

I –    Bevezetés

1.        Az, hogy az idő valóban minden sebet begyógyít‑e, ahogy egy régi közmondás tartja, a jelen jogvita alapján komolyan kétségbe vonható. Már több mint 20 éve foglalkoztatja ez az ügy a hatóságokat és a bíróságokat európai szinten. Jogászok generációi foglalkoztak vele. Iratok tűntek el, és a bírósági eljárások évekig elhúzódtak.

2.        E jogvita kezdetei az 1980‑as évekre nyúlnak vissza. Az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy a belga vállalkozás, a Solvay és társai 1983 és 1990 között visszaéltek a nyersszóda piacán(2) fennálló erőfölényükkel. A Bizottság ezért két lépcsőben (1990‑ben és 2000‑ben) bírságot szabott ki a Solvay‑jal szemben, amit a Solvay jelenleg is bíróság előtt vitat.

3.        A Bíróság most másodszor foglalkozik ezzel az üggyel fellebbviteli bíróságként. A jelenlegi szakaszban a felek – számos más kérdés mellett – lényegében még két alapvető jelentőségű jogkérdésről vitáznak, amelyek közül az egyik az iratbetekintési jogot, a másik pedig az ésszerű határidőn belüli eljárás elvét érinti.

4.        A Solvay egyrészt azt kifogásolja, hogy nem biztosították számára szabályszerűen az iratbetekintést, miáltal sérült a védelemhez való joga. E tekintetben a Bíróságnak többek között abban a kérdésben kell döntenie, hogyan kell értékelni azt, hogy a Bizottság a közigazgatási eljárás iratainak egy részét nem tudja fellelni.

5.        A Solvay másrészt arra hivatkozik, hogy a közigazgatási és a bírósági eljárás időtartama ebben az ügyben túl hosszú volt. Ez az ésszerű határidőn belüli eljáráshoz való jog sérelmének minősül, amely hatékony szankciót igényel.

6.        Az eljárás túl hosszú időtartamával kapcsolatos kifogást a Solvay egyébként a jelen fellebbezési eljárással párhuzamosan az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) benyújtott keresetben is érvényesíti, amely az Európai Unió mind a 27 tagállama ellen irányul, és az EJEE(3) 6. cikk (1) bekezdésének állítólagos megsértésén alapul(4).

II – A jogvita háttere

7.        Ahogy a Törvényszék megállapította(5), az Európai Bizottság 1989 áprilisában a 17. rendelet(6) 14. cikke alapján bejelentés nélküli helyszíni vizsgálatot („vizsgálatot”) végzett a nyersszóda piacán működő több vállalkozás, többek között a belga Solvay vállalkozás helyiségeiben(7). Később kiegészítő információt kért az érintett vállalkozásoktól.

8.        A vizsgálat befejezését követően a Bizottság egyrészt a kartellekben való részvételt, másrészt pedig a nyersszóda piacán fennálló erőfölénnyel való visszaélést rótta fel a Solvay‑nak.

9.        A jelen eljárás tárgya kizárólag a Bizottság által megállapított erőfölénnyel való visszaélés(8). E jogsértés miatt a Bizottság 1990‑ben az EGK‑Szerződésnek a 17. rendelettel összefüggésben értelmezett 86. cikke szerint elfogadott első határozatában (91/299/EGK határozat)(9) – az akkori viszonyokhoz képest magas – átszámítva 20 millió euró(10) bírságot szabott ki a Solvay‑jal szemben. Mivel azonban ez az első határozat a hitelesítése tekintetében eljárási hibában szenvedett, a Törvényszék előtt nem állta meg a helyét(11). Erre a Bizottság 2000‑ben további eljárási cselekmények nélkül(12) – különösen a Solvay újbóli meghallgatása nélkül –, ez alkalommal a 17. rendelettel összefüggésben értelmezett EK 82. cikk alapján újból változatlan összegű bírságot kiszabó másik határozatot hozott a Solvay‑jal szemben (2003/6/EK határozat)(13). Ez utóbbi határozat képezi e bírósági eljárás kiindulópontját.

10.      Első fokon a Solvay‑nak a 2003/6 határozattal szemben benyújtott megsemmisítés iránti keresete csak csekély eredménnyel járt: a Törvényszék a 2009. december 17‑én hozott ítéletével 5 %‑kal, 19 millió euróra csökkentette ugyan a bírságot, egyebekben azonban a Solvay keresetét mint megalapozatlant elutasította(14). Ezt az elsőfokú ítéletet – amelynek meghozataláig nem kevesebb, mint nyolc év és kilenc hónap telt el – vitatja most a Solvay(15) a jelen fellebbezéssel.

11.      E jogvita eddigi legfontosabb szakaszai időrendben a következőképpen foglalhatók össze:

–        A közigazgatási eljárás a bírságot kiszabó első határozat elfogadásáig

1989. április:          a Bizottság vizsgálata

1990. március: kifogásközlés

1990. december: a bírságot kiszabó 91/299 bizottsági határozat

–        A bírságot kiszabó első határozat megsemmisítése iránti bírósági eljárás

1991. május: a Solvay megsemmisítés iránti keresete a Törvényszék előtt (T‑32/91. sz. ügy)

1995. június:          a 91/299 határozat megsemmisítése

1995. augusztus: a Bizottság fellebbezése (C‑288/95. P. sz. ügy)

2000. április:          a fellebbezés elutasítása

–        A közigazgatási eljárás a bírságot kiszabó második határozat elfogadásáig

2000. december a bírságot kiszabó 2003/6 bizottsági határozat

–        A bírósági eljárás a bírságot kiszabó második határozat elfogadása óta

2001. március: a Solvay megsemmisítés iránti keresete a Törvényszék előtt (T‑57/01. sz. ügy)

2009. december:  a Törvényszék megtámadott ítélete (T‑57/01. sz. ügy)

2010. március: a Solvay jelen fellebbezése (C‑109/10. P. sz. ügy)

III – A Bíróság előtti eljárás

12.      A jelen fellebbezési eljárásban a Solvay azt kéri, hogy a Bíróság

–        helyezze hatályon kívül a 2009. december 17‑i megtámadott ítéletet;

–        a hatályon kívül helyezett részek tekintetében vizsgálja meg újból a keresetet, és – teljes egészében vagy részben – semmisítse meg a 2000. december 13‑i bizottsági határozatot az egyes jogalapoknak megfelelően;

–        törölje a 19 millió euró összegű bírságot, vagy ennek hiányában azt jelentős mértékben csökkentse annak a súlyos kárnak a megtérítése érdekében, amely a fellebbezőt az eljárás rendkívül hosszú időtartama következtében érte;

–        kötelezze a Bizottságot a fellebbezési eljárással, valamint a Törvényszék előtti eljárással összefüggésben felmerült költségek viselésére.

13.      A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság

–        utasítsa el a fellebbezést, és

–        a fellebbezőt kötelezze a költségek viselésére.

14.      A Bíróság a fellebbezést először az írásbeli szakaszban vizsgálta, majd 2011. január 18‑án tárgyalást tartott. A tárgyalást a C‑109/10. P. és a C‑110/10. P. sz. ügyben együttesen tartották meg.

IV – A megtámadott ítélet hatályon kívül helyezése iránti kérelemről

15.      A Solvay – összesen kilenc jogalapra támaszkodva – elsősorban a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését kéri. E jogalapokat más sorrendben fogom vizsgálni: Először az EK 82. cikk alkalmazásával összefüggő jogkérdéseket fogom tárgyalni (lásd az alábbi A. szakaszt), ezt követően az eljárásjogi problémákat értékelem (lásd az alábbi B. és C. szakaszt), az ésszerű határidőn belüli eljáráshoz való joggal kapcsolatos jogalapok pedig a jogi értékelés végén szerepelnek (lásd az alábbi D. szakaszt).

16.      Jóllehet erre az ügyre még a kartelleljárásra vonatkozó régi, 17. rendelet volt alkalmazandó, a felvetett jogkérdések a kartellekre vonatkozó eljárásjognak az 1/2003/EK rendelettel(16) történő modernizálása utáni időszakban sem veszítettek jelentőségükből.

A –    Az EK 82. cikk alkalmazásával összefüggő egyes jogkérdésekről (hatodik, hetedik, nyolcadik és kilencedik jogalap)

17.      A hatodik, a hetedik, a nyolcadik és a kilencedik jogalapjával a Solvay az EK 82. cikknek a jelen ügyre való alkalmazásával kapcsolatos különböző kérdéseket vet fel.

1.      Előzetes megjegyzések

18.      A Solvay által felhozott kifogások tulajdonképpeni tárgyalása előtt két rövid megjegyzést kell tenni, amelyek egyrészt az alkalmazandó anyagi jogi rendelkezéseket, másrészt pedig bizonyos, a versenypolitikával kapcsolatos bizottsági nyilatkozatok jelentőségét érintik.

19.      Először, az alkalmazandó anyagi jogi rendelkezéseket illetően a Solvay folyamatosan az EUMSZ 102. cikkre hivatkozik. Mivel azonban a vitatott határozat elfogadásának időpontjában fennálló jogi helyzet a mérvadó, célszerűbbnek tartom az EK 82. cikkre való hivatkozást(17). A fellebbezés jogi értékelése szempontjából mindenesetre ez nem eredményez különbséget, mivel a két rendelkezés – amennyire a jelen ügyben jelentőséggel bír – tartalmilag azonos.

20.      A versenypolitikával kapcsolatos bizottsági nyilatkozatokat illetően pedig a Solvay a fellebbezésében többször egy 2009. évi közleményre hivatkozik, amely „az EK‑Szerződés 82. cikkének az erőfölényben lévő vállalkozások versenykorlátozó visszaélő magatartására történő alkalmazásával kapcsolatos bizottsági jogérvényesítési prioritásokról szóló iránymutatást” tartalmaz(18).

21.      E közlemény a jelen fellebbezés értékelése során nem vehető figyelembe. Az, hogy a Bizottság a jövőre nézve hogyan látja az EUMSZ 102. cikket (a korábbi EK 82. cikket) érintő versenypolitikáját, irreleváns. Egyrészt ugyanis e rendelkezés alkalmazásának esetleges új irányai csakis a Bizottság jövőbeli határozatait érinthetik, egy már elfogadott határozat jogi értékelését azonban nem. Másrészt pedig a Bizottságnak, még ha megváltoztatja is a közigazgatási gyakorlatát, továbbra is a Bíróság által értelmezett szerződésekben számára előírt keretek között kell eljárnia(19).

2.      Az érintett földrajzi piac meghatározásáról (hatodik jogalap)

22.      A hatodik jogalap, amely a megtámadott ítélet 252–259. pontja ellen irányul, a Törvényszéknek az érintett földrajzi piac meghatározásával kapcsolatos fejtegetéseit kifogásolja.

23.      A Solvay lényegében a megtámadott ítéletnek a Törvényszék általi hiányos indokolását kifogásolja: Az ítélet indokolása egyrészt nem világos és ellentmondásos (a hatodik jogalap első része), másrészt pedig hiányos, és nem foglalkozik a fellebbezőnek az első fokú eljárásban felhozott számos érvével (a hatodik jogalap második része). Ezáltal a Törvényszéknek az ítéletek jogilag megkövetelt módon való indokolására vonatkozó kötelezettsége (a Bíróság alapokmánya 53. cikkének első bekezdésével összefüggésben értelmezett 36. cikke) áll e jogalap középpontjában.

a)      A hatodik jogalap első része

24.      A hatodik jogalap első része egy, a vitatott határozatban szereplő bizonyos fogalmi zavarra vezethető vissza. Abban a Bizottság ugyan úgy határozza meg az érintett földrajzi piacot, hogy az a „Közösség piaca (az Egyesült Királyság és Írország nélkül)”(20), néhány helyen azonban olyan kifejezéseket is használ, mint a „Közösség”, „Nyugat‑Európa” és „Európa nyugati része”(21). Amennyiben a Bizottság a vitatott határozatban világos és egységes fogalmakat használt volna, megkímélte volna az uniós bíróságokat attól, hogy az ezzel kapcsolatban felhozott érvekkel foglalkozzanak.

25.      A Solvay úgy véli, hogy a megtámadott ítéletből nem állapítható meg, hogy a Törvényszék a „Közösség”, „Közösség az Egyesült Királyság és Írország kivételével”, „Nyugat‑Európa” és „Európa nyugati része” fogalmak alatt ugyanazt érti‑e, vagy ezeket egymással szembeállítja.

26.      Ez a kifogás nem állja ki az alaposabb vizsgálatot.

27.      Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az ítélet indokolásából világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a Törvényszék érvelésének oly módon, hogy lehetővé tegye az érdekeltek számára, hogy megismerjék a Törvényszék határozatának indokait, és a Bíróságnak, hogy a bírósági felülvizsgálatot gyakorolja(22).

28.      Amennyiben a megtámadott ítélet 251–254. pontját egymással összefüggésben értelmezzük, világosan és egyértelműen kitűnik, hogy a Törvényszék nem állapított meg tartalmi különbséget az említett fogalmak között.

29.      A Törvényszék az érintett földrajzi piacnak a Bizottság által „az Egyesült Királyság és Írország kivételével a Közösség piacaként” meghatározott fogalmát tette érvelése kiindulópontjává(23). Az elsőfokú bírósági eljárásban a Bizottság megerősítette továbbá, hogy az „Európa nyugati részére”, a „Nyugat‑Európára” vagy a „Közösségre” való hivatkozás a vitatott határozat bizonyos szakaszaiban ugyanarra a földrajzi piacra, tehát szintén „a Közösség piacára” vonatkozik „az Egyesült Királyság és Írország kivételével”(24). Ezenkívül a Törvényszék hangsúlyozta, hogy az érintett földrajzi piacnak a vitatott határozat (136) preambulumbekezdésében „az Egyesült Királyság és Írország kivételével a Közösség piacaként” való meghatározása „nincs ellentmondásban a megtámadott határozat más preambulumbekezdéseivel”(25).

30.      Ezzel a megtámadott ítéletet a Solvay által kifogásolt részben világosan és ellentmondás nélkül indokolták. Lehet, hogy a Solvay a Törvényszéknek az érintett földrajzi piaccal kapcsolatos fejtegetéseit tartalmilag nem tartja helyesnek. Azonban önmagában az a tény, hogy a Törvényszék más érdemi következtetésre jutott, mint a fellebbező, még nem jelenti azt, hogy a megtámadott ítélet indokolása hiányos(26). A hiányos indokolással kapcsolatos kifogás tehát nem helytálló.

b)      A hatodik jogalap második része

31.      A hatodik jogalap második részében a Solvay azt kifogásolja, hogy a Törvényszék nem fejtette ki pontosan, miért tekinti relevánsnak a nemzeti piacokat a vitatott határozat jogszerűségének értékelése során. A Törvényszék nem foglalkozott számos olyan érvvel, amelyet a Solvay ezzel kapcsolatban az elsőfokú eljárásban előadott.

32.      A hatodik jogalap e része két okból sem helytálló.

33.      Először is a Solvay által felhozott kifogás a megtámadott ítélet téves értelmezésén alapul. A Solvay véleményével szemben a Törvényszék semmiképpen sem „tekintette a nemzeti piacokat relevánsnak”. Csupán másodlagosan foglalkozott a nemzeti piacok kérdésével arra az esetre, ha a Bizottság az érintett földrajzi piacot – ahogy a Solvay állítja – tévesen határozta meg „a Közösség piacaként az Egyesült Királyság és Írország kivételével”(27)(28).

34.      Ezzel a fellebbezőnek a nemzeti piacokkal kapcsolatos kifogása végső soron az indokolás egy olyan szakasza ellen irányul, amely nem érdemi indokolást, hanem csupán obiter dicta jellegű fejtegetéseket tartalmaz. Az ilyen kifogásokat az állandó ítélkezési gyakorlat szerint „hatástalanként” (franciául: „inopérant”) el kell utasítani(29).

35.      Másrészt a fellebbező a kifogásában túlzott követelményeket támaszt az elsőfokú ítéletekkel kapcsolatos indokolási kötelezettség terjedelmével szemben. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az indokolási kötelezettség nem jelenti azt, hogy a Törvényszék köteles olyan magyarázatot adni, amely egyenként és kimerítően követi a felek által előadott összes érvet, az indokolás tehát lehet közvetett is, amennyiben lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy megismerjék érvelésük Törvényszék általi elutasításának okait, és lehetővé teszi, hogy elegendő adat álljon a Bíróság rendelkezésére felülvizsgálata gyakorlásához(30).

36.      Kétségtelen, hogy a Törvényszék köteles az ítéletében az elsőfokú eljárásban kifogásolt valamennyi jogsértéssel foglalkozni(31). Éppen egy terjedelmes versenyjogi jogvitában – a korlátozottan rendelkezésre álló erőforrások miatt – nem lehet azonban az uniós bíróságok feladata, hogy a felek valamennyi, ilyen csekély jelentőségű érvével behatóan foglalkozzanak. A jelen ügyhöz hasonló esetben kizárólag az a meghatározó, hogy a Törvényszék – akár röviden – érthetően indokolja, miért tartja jogszerűnek a vitatott bizottsági határozatot.

37.      E követelményeknek a Törvényszék a jelen ügyben eleget tett: Kifejtette, hogy a Solvay a nemzeti piacok alapulvételével is valamennyi államban, amelyekben jogsértéssel vádolják, erőfölényben volt(32). Ebből a Törvényszék logikusan arra a következtetésre jutott, hogy a piac meghatározása során a Bizottság által esetlegesen elkövetett hiba (vagyis az Egyesült Királyság és Írország kivételével a közösségi piac téves megállapítása a nemzeti piacok helyes megállapítása helyett) nem eredményezheti a vitatott határozat megsemmisítését(33). E világos következtetés további fejtegetéseket nem igényelt.

c)      A hatodik jogalap keretében felhozott néhány további érvről

38.      A hatodik jogalap keretében a Solvay még az EUMSZ 102. cikk (EK 82. cikk) megsértésére hivatkozik. Az ezzel kapcsolatos kifogások azonban a Solvay által kifogásolt indokolási hiányosságokhoz képest nem rendelkeznek önálló tartalommal, így ezekkel nem szükséges külön foglalkozni. E tekintetben az indokolási hiányossággal kapcsolatban fent kifejtettek megfelelően érvényesek(34).

39.      Ezenkívül a Solvay azt állítja, hogy a Törvényszék elferdítette a tényállást és a bizonyítékokat. E kifogás sem rendelkezik azonban önálló tartalommal. A Solvay különösen nem teljesíti azokat a követelményeket, amelyeket az állandó ítélkezési gyakorlat az EUMSZ 256. cikkből, a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből és a Bíróság eljárási szabályzata 112. cikke 1. §‑a első bekezdésének c) pontjából levezet(35): a fellebbezésből hiányzik a Törvényszék által elferdített bizonyítékok pontos megjelölése, és a fellebbező nem bizonyítja konkrétan azokat az elemzési hibákat, amelyeket a Törvényszék ezen elferdítés során elkövetett.

40.      Végül a Solvay az EK 299. cikk (1) bekezdésének (korábban az EGK‑Szerződés 227. cikkének első bekezdése) megsértését kifogásolja, amely az Európai Közösség területét határozza meg(36). E rendelkezés alapján nem helytálló az „Európai Közösség”, a „Nyugat‑Európa” és az „Európa nyugati része” fogalmakat azonosként kezelni.

41.      Ez az érvelés sem meggyőző. Jóllehet igaz, hogy az általános nyelvhasználatban a „Nyugat‑Európa” mint földrajzi, illetve politikai fogalom nem azonos az akkori Európai Közösség területével. A Bizottság (és ehhez kapcsolódóan az uniós bíróságok) azonban kartelljogi határozataiban használhat saját maga által létrehozott fogalmakat, amelyeknek nem kell szükségszerűen megegyezniük a hagyományos földrajzi vagy politikai fogalmakkal, ez talán nem is kívánatos. Ahogy ugyanis a Bizottság helytállóan kifejti, az érintett földrajzi piac a versenyjogban funkcionális fogalom, amelynek meghatározása elsősorban gazdasági megfontolásokon alapul.

d)      Közbenső következtetés

42.      Következésképpen a hatodik jogalap összességében megalapozatlan.

3.      A Solvay erőfölényéről (hetedik jogalap)

43.      A hetedik jogalap a Solvay erőfölényét érinti. E jogalap a megtámadott ítélet 275–305. pontja ellen irányul. A Solvay álláspontja szerint a Törvényszék jogellenesen hagyta jóvá a Bizottságnak a vállalkozás erőfölényével kapcsolatos megállapításait. Ezzel a Törvényszék megsértette az indokolási kötelezettséget (a Bíróság alapokmánya 53. cikkének első bekezdésével összefüggésben értelmezett 36. cikke), valamint az EUMSZ 102. cikket (EK 82. cikk).

a)      A Solvay‑nak a hatodik jogalapjára való hivatkozásairól

44.      A hetedik jogalap első részében – ahogy a második és a harmadik rész egyes szakaszaiban is – a Solvay lényegében csak a hatodik jogalappal kapcsolatos fejtegetéseire hivatkozik. Mivel az érintett földrajzi piac meghatározása tekintetében kétségek merültek fel, a Törvényszék nem állapíthat meg a „közösségi piacon”(37) fennálló erőfölényt.

45.      Az itt felhozott kifogások tartalmilag teljes egészében a hatodik jogalap sorsától függenek, amely jogalapra e kifogások túlnyomórészt hivatkoznak. Amennyiben tehát a hatodik jogalap első részét a Bíróság – ahogy javasoltam – elutasítja(38), ugyanennek érvényesnek kell lennie a hetedik jogalap első részére is. Ugyanígy el kell utasítani a hetedik jogalap második és harmadik részének azon szakaszait is, amelyek csupán a piac meghatározásának problémájához kapcsolódnak.

b)      A nemzeti piacokon fennálló erőfölényről (a hetedik jogalap második része)

46.      A hetedik jogalap második része az erőfölény bizonyításával szemben támasztott követelményeket tartalmazza.

i)      A Törvényszék elemzésének a puszta piaci részesedésekre való állítólagos korlátozásáról

47.      A Solvay egyrészt arra hivatkozik, hogy a Törvényszék megsértette az EUMSZ 102. cikket (az EK 82. cikket) azáltal, hogy a vállalkozásnak a nemzeti piacokon fennálló erőfölényét kizárólag a piaci részesedések vizsgálata alapján állapította meg, anélkül hogy más releváns tényezőket figyelembe vett volna.

48.      Ez az érv nem meggyőző. Ez nyilvánvalóan a megtámadott ítélet téves értelmezésén alapul.

49.      A Törvényszék semmiképpen sem korlátozta az elemzését pusztán a piaci részesedések vizsgálatára. Első lépésben sokkal inkább ahhoz az ítélkezési gyakorlathoz igazodott, amely szerint az erőfölény általában több tényező együttes fennállásából következik, amelyek önállóan nem szükségszerűen lennének meghatározók(39).

50.      Mindazonáltal a Törvényszék második lépésben joggal indult ki abból, hogy kivételes körülményektől eltekintve a rendkívül jelentős piaci részesedések önmagukban az erőfölény meglétét bizonyítják(40). Ezenkívül helytállóan fejtette ki, hogy az 50%‑os piaci részesedés kivételes körülményektől eltekintve önmagában az erőfölény meglétét bizonyítja(41).

51.      Végül harmadik lépésben a Törvényszék az elsőfokú eljárásban felvetett egyes olyan szempontokkal foglalkozott, amelyek a Solvay véleménye szerint kivételes körülményként kizárhatták volna a piaci erőfölény vélelmét(42).

52.      A Törvényszék tehát – a Solvay állításával szemben – a piaci részesedéseken kívül más szempontokat is figyelembe vett. Az erőfölénynek az 50%‑ot elérő piaci részesedésből következő vélelmét csupán érvei kiindulópontjává tette, ezután azonban ezt a kivételes körülmények esetleges fennállásával kapcsolatos fejtegetések révén kiegészítette. Az ilyen eljárás bőven összhangban áll az EK 82. cikkből (az EUMSZ 102. cikkből) eredő követelményekkel és az ezzel kapcsolatos ítélkezési gyakorlattal.

ii)    A Solvay különböző érveinek állítólagos figyelmen kívül hagyásáról

53.      Másrészt a Solvay azt kifogásolja, hogy a Törvényszék nem foglalkozott számos, általa az elsőfokú eljárásban felhozott érvvel. E tekintetben egyrészt a Solvay és versenytársai piaci részesedései közötti különbségről, másrészt pedig a termelési kapacitásokról van szó. Ezzel az érvvel végső soron az indokolási kötelezettség megszegését kifogásolják(43).

54.      A hatodik jogalappal összefüggésben említett okokból(44) e kifogás nem helytálló. Amennyiben a Törvényszék valamennyi kifogásolt jogsértéssel kapcsolatban döntését indokolva állást foglal, ahogy a jelen ügyben történt, nem szükséges a felek előadásában szereplő összes különös érvre egyenként kitérnie.

iii) Arról az állításról, hogy a piaci részesedéseket nem bizonyították kellően

55.      Végül a Solvay arra hivatkozik, hogy az erőfölénye megállapításának alapjául szolgáló piaci részesedéseket nem bizonyították kellően.

56.      Ezt az érvet – további vizsgálat nélkül – elfogadhatatlanként el kell utasítani, mivel ez a tényállás és a bizonyítékok Törvényszék általi értékelésének felülvizsgálatára irányul, amelyre a Bíróság a fellebbezési eljárásban nem rendelkezik hatáskörrel(45).

c)      Az állítólagos kivételes körülményekről (a hetedik jogalap harmadik része)

57.      A hetedik jogalap harmadik részében a Solvay azt kifogásolja, hogy a Törvényszék nem foglalkozott a kivételes körülmények fennállására vonatkozó érveivel, amelyek a Solvay véleménye szerint a vállalkozás piaci erőfölénye ellen szóltak volna.

58.      E kifogás alaptalan. A megtámadott ítéletben nem kevesebb, mint 19 pont(46) tartalmazza az esetleges kivételes körülmények vizsgálatát és a Solvay ehhez kapcsolódó érveit.

i)      A megtámadott ítélet indokolásával szemben támasztott követelményekről

59.      Ahogy már említettem, az indokolási kötelezettség nem jelenti azt, hogy a Törvényszék köteles olyan magyarázatot adni, amely egyenként és kimerítően követi a felek által előadott összes érvet, az indokolás tehát lehet közvetett is, amennyiben lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy megismerjék érvelésük Törvényszék általi elutasításának okait, és lehetővé teszi, hogy elegendő adat álljon a Bíróság rendelkezésére felülvizsgálata gyakorlásához(47).

60.      Lehet, hogy a Solvay tartalmilag nem ért egyet azokkal az indokokkal, amelyek alapján a Törvényszék a kivételes körülmények fennállását elutasította. Önmagában ebből azonban nem lehet arra következtetni, hogy a megtámadott ítélet indokolási hibában szenved(48).

61.      A fellebbező állításával ellentétben a Törvényszék nem is kizárólag a Solvay nagy piaci részesedéseire való hivatkozással zárja ki a kivételes körülményének fennállását. A Törvényszék az ítélet vitatott szakaszában sokkal inkább számos más tényezővel foglalkozik, például a Solvay termékeinek vélelmezett helyettesítési lehetőségeivel(49) és a vásárlók kiegyenlítő piaci erejének kérdésével(50).

62.      Ezenkívül – az esetleges elferdítés kivételével, amelyre itt nem hivatkoznak – a Bíróságnak a fellebbezési eljárásban nem feladata, hogy az állítólagos kivételes körülményekkel összefüggésben a saját értékelésével helyettesítse a tényállás Törvényszék általi értékelését(51).

ii)    A vitatott határozat indokolásával szemben támasztott követelményekről

63.      A hetedik jogalap e harmadik részének végén a Solvay ezenkívül azt kifogásolja, hogy a Törvényszék megsértette az EUMSZ 296. cikket (a korábbi EK 253. cikket), mivel nem kifogásolta a vitatott határozatot a Solvay vásárlóinak kiegyenlítő piaci erejével kapcsolatos indokolási hiányosság miatt.

64.      Ez az érv sem lehet eredményes.

65.      Mint az az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, az EK 253. cikk (EUMSZ 296. cikk) által megkövetelt indokolást az adott ügy természetéhez kell igazítani, valamint világosan és kétértelműségtől mentesen kell megfogalmazni a jogi aktust kiadó uniós intézmény érvelését, hogy az az érdekeltek számára a meghozott intézkedés indokait megismerhetővé, a hatáskörrel rendelkező bíróság számára pedig a felülvizsgálati jogkört gyakorolhatóvá tegye(52).

66.      Az ilyen jogi aktus kibocsátója azonban nem köteles állást foglalni azokkal a tényezőkkel kapcsolatban, amelyek egyértelműen másodlagosak, és nem kell esetleges feltételezésekbe sem bocsátkoznia(53). Hasonlóképpen tehát, ahogy a Törvényszéknek a megtámadott ítéletben, úgy a Bizottságnak sem kellett a vitatott határozatban szükségszerűen kitérnie a Solvay összes érvére.

iii) Az EUMSZ 102. cikk (EK 82. cikk) kifogásolt megsértéséről

67.      Végül a Solvay a hetedik jogalap e harmadik részében számos helyen hivatkozik az EUMSZ 102. cikk (EK 82. cikk) megsértésére. Mindazonáltal e rendelkezést részletesebb fejtegetések nélkül egy kalap alatt említi az állítólagos indokolási hiányossággal(54). Az ilyen kifogás nem rendelkezik önálló tartalommal, ezért azt nem szükséges külön tárgyalni.

d)      Közbenső következtetés

68.      Összességében tehát a hetedik jogalap részben elfogadhatatlan, részben pedig megalapozatlan.

4.      A Solvay erőfölénnyvel való visszaéléséről (nyolcadik és kilencedik jogalap)

69.      A nyolcadik és a kilencedik jogalappal a Solvay‑nak a Bizottság által megállapított erőfölénnyel való visszaélésével összefüggő állítólagos téves jogalkalmazást kifogásolják.

a)      A Saint‑Gobain‑nek adott csoportos árengedményről (nyolcadik jogalap)

70.      A nyolcadik jogalap azzal az 1,5%‑os csoportos árengedménnyel foglalkozik, amelyet a Solvay a francia Saint‑Gobain vállalkozásnak mint egyik legfontosabb ügyfelének biztosított egy „titkos megállapodásban”. A Bizottság a vitatott határozatban e csoportos árengedményt a Törvényszék jóváhagyásával a Solvay erőfölénnyvel való visszaélésének tekintette(55). A Solvay ebben az összefüggésben a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 348–358. pontjában foglalt fejtegetéseit kifogásolja: a Törvényszék jogellenesen tekintette az említett csoportos árengedményt az EK 82. cikkel összeegyeztethetetlen visszaélésszerű hűségengedménynek(56).

71.      A Solvay konkrétan egyrészt az EUMSZ 102. cikk (EK 82. cikk) megsértésére, másrészt pedig az elsőfokú ítéletek indokolására vonatkozó kötelezettség (a Bíróság alapokmányának 36. cikke és 53. cikke (1) bekezdése) megszegésére hivatkozik. Mindazonáltal e tekintetben az indokolási kötelezettség kifogásolt megsértése nem bír önálló jelentőséggel a kifogásolt anyagi jogi hibákkal szemben. A csoportos árengedmény megítélését illetően ugyanis a Solvay valójában érdemben képvisel más álláspontot, mint a Törvényszék. Az érdemi jellegű véleményeltérés azonban – ahogy már fentebb kifejtettem – nem az indokolási kötelezettség körébe tartozó probléma(57), ezért az indokolás hiányosságával kapcsolatos kifogást eleve el kell utasítani. A következőkben ezért a nyolcadik jogalapot kizárólag az EK 82. cikk (EUMSZ 102. cikk) kifogásolt megsértésének szemszögéből vizsgálom.

i)      A kizárólagosság hiányával kapcsolatos érvről

72.      Először a Solvay azt kifogásolja, hogy a Saint‑Gobain‑nek adott csoportos árengedményt jogellenesen minősítették hűségengedménynek. A Tövényszék nem vette figyelembe, hogy a Solvay akkoriban a Saint‑Gobain szükségleteinek csak mintegy 67 %‑át, Franciaországban pedig csak 15 %‑át fedezte. Ezzel a Solvay által biztosított „csoportos” árengedmény a Saint‑Gobain‑nek történő szállítás során nem kapcsolódott kizárólagossághoz vagy kvázi‑kizárólagossághoz, ami pedig a fellebbező álláspontja szerint a visszaélésszerű hűségengedmény megállapításának feltétele.

73.      Felületesen vizsgálva arra a következtetésre lehetne jutni, hogy a Solvay ezzel az érvvel – megengedhetetlen módon – arra akarja ösztönözni a Bíróságot, hogy fellebbviteli bíróságként a saját értékelésével helyettesítse a tényállás és a bizonyítékok Törvényszék általi értékelését. Valójában azonban a kifogás úgy hangzik, hogy a Törvényszék a csoportos árengedmény értékelése során figyelmen kívül hagyott egy olyan szempontot, amelyet a Solvay relevánsnak tart: az engedmény kedvezményezettje részére az erőfölényben lévő vállalkozás által történő szállításra vonatkozó kizárólagossággal vagy kvázi kizárólagossággal kapcsolatos szempontot. Az, hogy az ilyen kizárólagossági szempont az EK 82. cikk szerinti visszaélés megállapítása tekintetében jogilag jelentőséggel bír‑e, olyan jogkérdésnek minősül, amelynek vizsgálatára a Bíróság a fellebbezési eljárásban hatáskörrel rendelkezik(58).

74.      A Solvay úgy véli, hogy a Bíróság eddigi ítélkezési gyakorlatából megállapítható, hogy a hűségengedmény csak akkor minősül visszaélésszerű kereskedelmi gyakorlatnak, ha az az ügyfél részére az erőfölényben lévő vállalkozás által történő szállításra vonatkozó kizárólagossághoz vagy kvázi kizárólagossághoz kapcsolódik.

75.      Ez a megállapítás téves. Jellemző módon a Solvay kizárólag a Hoffmann‑La Roche ügyben hozott ítéletre(59) hivatkozik. A Bíróságnak az engedmények problémájával kapcsolatos más releváns ítéleteit, különösen a „Michelin I”‑ügyben hozott ítéletet(60) és a British Airways ügyben hozott ítéletet(61) még mellékesen sem említi.

76.      Ahogy a Bíróság hangsúlyozta, az EGK‑Szerződés 86. cikkével (EK 82. cikkel) kapcsolatos korábbi ítéleteiből semmiképpen sem lehet arra következtetni, hogy az erőfölényben lévő vállalkozások által nyújtott engedmények és jutalékok csak az ott leírt körülmények között mutatnak visszaélésszerű jelleget(62).

77.      Az erőfölényben lévő vállalkozások által nyújtott engedmények visszaélésszerű jellegét sokkal inkább az egyes egyedi esetek összes körülménye alapján, nevezetesen az engedménynyújtás feltételeinek és módjának figyelembevételével kell megítélni(63). Az a meghatározó, hogy az engedmények alkalmasak‑e kizáró hatás kifejtésére, azaz hogy egyrészt nehezítik vagy akár lehetetlenné teszik‑e az erőfölényben lévő vállalkozás versenytársai számára a piacra jutást, másrészt hogy nehezítik vagy akár lehetetlenné teszik‑e szerződő partnereik számára a számos beszerzési forrás vagy kereskedelmi üzlettárs közti választást(64). Azt kell továbbá megvizsgálni, hogy van‑e a nyújtott engedményeknek és jutalékoknak objektív gazdasági igazolása(65).

78.      Az, hogy az engedmények csak az ügyfél és az erőfölényben lévő vállalkozás között fennálló kizárólagossági vagy kvázi kizárólagossági kapcsolat esetén mutatnak visszaélésszerű jelleget, az eddigi ítélkezési gyakorlatból nem állapítható meg. Ellenkezőleg, a „Michelin I”‑ügy(66) és a British Airways ügy(67) ilyen kizárólagossági kapcsolat nélküli engedményrendszereket, illetve jutalékszabályozásokat érintett.

79.      A fenti megfontolások alapján a Saint Gobain részére a Solvay által történő kizárólagos vagy kvázi kizárólagos szállítás kifejezett megállapításának Törvényszék általi mellőzése nem minősül téves jogalkalmazásnak(68).

80.      Csak a teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy a Solvay azon – nem részletezett – kifogása is megalapozatlan, miszerint a Bíróságnak a hűségengedményekkel kapcsolatos ítélkezési gyakorlata formális, és annak nincs gazdasági alapja. Ahogy ugyanis már említettem, a Bíróság az engedményrendszerek értékelése során az egyedi eset összes körülményét veszi figyelembe, és kifejezetten elismeri az objektív gazdasági igazolás lehetőségét(69). Ez korántsem formális.

ii)    A csoportos árengedmény csekély mértékével kapcsolatos érvről

81.      Másodszor a Solvay azzal érvel, hogy az 1,5%‑os csoportos árengedmény túl csekély volt ahhoz, hogy érezhető hatást gyakorolhatott volna a Saint–Gobain‑csoport kereskedelmi döntéseire. A Törvényszék nem fejti ki, hogy a Solvay által biztosított árengedmény mennyiben volt ténylegesen alkalmas a Saint–Gobain‑csoport magatartásának befolyásolására.

82.      A Törvényszék a megtámadott ítélet 355. pontjában valóban rendkívül szűkszavúan foglalkozott a csoportos árengedmény esetleges versenyellenes hatásainak kérdésével. Azt a rövid megállapítását azonban, „hogy a hűségengedmény, még ha csekély mértékű is, befolyással van a versenyfeltételekre”, az ezt megelőző fejtegetéseivel összefüggésben kell vizsgálni. A Törvényszék különösen kiemelte, hogy a Solvay a „csoportos” árengedményt gazdasági előnyöktől, azaz a hatékonyságtól és a méretgazdaságosságtól függetlenül adta, és az kiterjedt a teljes nyersszódamennyiségre, amelyet a Saint‑Gobain Európában a Solvay‑tól vásárolt(70).

83.      Az ilyen engedmény versenyellenes kiszorító hatás kiváltására való alkalmasságát az ítélkezési gyakorlat elismeri. Ahogy a Bíróság kifejtette, a szerződő feleknek az erőfölényben lévő vállalkozással szembeni elkötelezettsége és a rájuk gyakorolt nyomás különösen erős lehet, mivel az engedmény vagy a jutalék nemcsak az e vállalkozás termékeinek e szerződéses partner által a figyelembe vett időszakban végrehajtott eladására vagy vételére vonatkozó üzleti forgalom növekedésétől függ, hanem kiterjed az e vásárlásokból vagy eladásokból származó üzleti forgalom egészére(71).

84.      Ezenkívül az erőfölényben lévő vállalkozás versenytársai számára különösen nehéz jobb ajánlatot tenni e vállalkozásnak az eladások egészére alapított engedményeivel vagy jutalékaival szemben. Már kizárólag a jelentősen nagyobb piaci részesedésére tekintettel az erőfölényben lévő vállalkozás általában kikerülhetetlen kereskedelmi partnernek minősül a piacon. Legtöbbször az ilyen vállalkozás által az üzleti forgalom összességén alapulva nyújtott engedmények vagy jutalékok – abszolút értékben – jelentősen felülmúlják versenytársai legjobb ajánlatait is. Az erőfölényben lévő vállalkozás szerződő partnerei magukhoz csábításához vagy a tőlük való megfelelő mennyiségű rendelés megszerzéséhez a versenytársaknak jóval nagyobb engedményt vagy jutalékot kell kínálniuk számukra(72).

85.      Azok az engedmények, illetve jutalékok, amelyeket az eddigi ítélkezési gyakorlatban visszaélésszerűnek tekintettek, részben nem voltak magasabbak 1%‑nál(73), tehát azok százalékosan még alacsonyabbak is voltak az itt vitatott 1,5%‑os csoportos árengedménynél.

86.      Mindezekre tekintettel a Törvényszék azon megállapítása, „hogy a hűségengedmény, még ha csekély mértékű is, befolyással van a versenyfeltételekre”, a jelen ügy körülményeire tekintettel jogilag nem kifogásolható. E megállapítás ésszerű gazdasági megfontolásokon alapul.

iii) A versenyre gyakorolt hatások hiányával kapcsolatos érvről

87.      Harmadszor a Solvay a Törvényszék azon megállapítását kifogásolja, hogy a Solvay nem bizonyította a Saint‑Gobain nemzeti leányvállalatainak magatartásával kapcsolatos állításait. Ezalatt a Solvay‑nak az elsőfokú eljárásban előadott azon érve értendő, hogy a Saint‑Gobain nemzeti leányvállalatainak sikerült kedvezőbb szerződési feltételeket kiharcolni, sőt – a Saint‑Gobain France esetéhez hasonlóan – a Solvay‑jel fennálló szerződésüket felmondani(74).

88.      A Törvényszék – nem kellően megalapozottként – valóban elutasította a Solvay ezen érvét(75). Nem szükséges azonban eldönteni, hogy a Solvay érve ténylegesen nem kellően részletezett vagy bizonyított volt‑e. Ez az érv ugyanis mindenképpen hatástalan volt, amire a Törvényszék jogosan utalt(76). Az erőfölényben lévő vállalkozás kereskedelmi gyakorlatának versenyellenes jellegét ugyanis nem zárhatja ki az, hogy e gyakorlat valamely ügyfél kérésén alapul(77), és még kevésbé az, hogy az ügyfélnek ügyes fellépéssel(78) sikerül az erőfölényben lévő vállalkozásnál még további engedményeket elérnie.

89.      Ezzel a Solvay harmadik érve sem eredményes.

iv)    Közbenső következtetés

90.      A nyolcadik jogalap összességében megalapozatlan.

b)      A Solvay kereskedelmi gyakorlatának megkülönböztető jellegéről (kilencedik jogalap)

91.      A kilencedik jogalap a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 397–402. pontjában foglalt, a Solvay kereskedelmi gyakorlatának az EK 82. cikk második bekezdése c) pontja szerinti megkülönböztető jellegével kapcsolatos fejtegetéseire vonatkozik.

i)      A kilencedik jogalap első része

92.      A kilencedik jogalap első részében a Solvay konkrétan a megtámadott ítélet 397–400. pontját kifogásolja, és arra hivatkozik, hogy a Törvényszék elferdítette az elsőfokú eljárásban benyújtott beadványait, valamint megsértette az EUMSZ 102. cikk második bekezdésének c) pontját (az EK 82. cikk második bekezdésének c) pontját).

–       A Solvay beadványainak kifogásolt elferdítéséről

93.      A Solvay először a megtámadott ítélet azon szakaszát kifogásolja, amelyben a Törvényszék abból indul ki, hogy a Solvay nem vitatta az árengedmények Franciaországban alkalmazott rendszerére vonatkozó állításokat(79). Ez a megállapítás a Solvay álláspontja szerint ellentétben áll a keresetlevelével, valamint az elsőfokú eljárásban benyújtott válaszával, amely beadványokat a Törvényszék elferdített.

94.      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint elferdítés akkor valósul meg, ha a meglévő bizonyítékok értékelése új bizonyítékok felhasználása nélkül is nyilvánvalóan tévesnek tűnik(80). Amennyiben ezt a feleknek az elsőfokú eljárásban előadott érveire alkalmazzuk, azok elferdítése csak akkor állapítható meg, ha azokra a Törvényszék nyilvánvalóan téves értelmezéssel vagy értelmükkel ellentétesen hivatkozik.

95.      A jelen ügyben erre vonatkozóan nincsenek megfelelő támpontok.

96.      Ahogy a Solvay maga is elismeri(81), az elsőfokú eljárásban benyújtott keresetlevelében foglalt országspecifikus fejtegetések a német piacra vonatkoztak. Egyébként a Solvay annak általános vitatására szorítkozott, hogy az általa alkalmazott engedmények hűségengedmény jelleget mutatnak. Konkrétan a francia piacra vonatkozó fejtegetéseket a keresetlevele éppen úgy nem tartalmazott, mint az akkori válasza sem. Az elsőfokú eljárásban benyújtott válasznak(82) a Solvay által különösen kiemelt szakaszai is csak mellékesen érintik a francia piacot, és mindenesetre nem állnak összefüggésben a kereskedelmi partnerek jelen esetben releváns hátrányos megkülönböztetésének problémájával(83).

97.      E körülmények alapján nem róható fel a Törvényszéknek, hogy a Solvay érveire nyilvánvalóan téves értelmezéssel vagy azok értelmével ellentétesen hivatkozott. Az elferdítéssel kapcsolatos kifogást ezért el kell utasítani.

–       Az anyagi jog téves alkalmazásáról

98.      Ezenkívül a Solvay az EUMSZ 102. cikk második bekezdése c) pontjának (az EK 82. cikk második bekezdése c) pontjának) a megtámadott ítélet 398–400. pontjában történő megsértésére hivatkozik. A Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot azáltal, hogy elmulasztotta annak vizsgálatát, hogy a Solvay példálózó jelleggel említett ügyfelei között – nevezetesen két francia vásárló (Durand és Perrier) között egyfelől, valamint a német síküveg‑ és üregesüveg‑gyártók között másfelől – versenyhelyzet áll‑e fenn.

99.      E kifogás elfogadhatóságát a Bizottság azzal az érvvel vitatja, hogy a Solvay az elsőfokú eljárásban egyáltalán nem kifogásolta az EUMSZ 102. cikk második bekezdése c) pontjának megsértését; csupán a hátrányos megkülönböztetés állítólagos hiányával összefüggésben vetette fel, hogy a síküveg‑ és üregesüveg‑gyártók különböző piacokon tevékenykednek, és ezért nincsenek hasonló helyzetben.

100. Meg kell vallanom, hogy ezt a kifogást rendkívül formálisnak és kevéssé meggyőzőnek tartom. A vitatott határozatban a Solvay engedményrendszerének megkülönböztető jellege tekintetében kifejezetten az EK 82. cikk második bekezdésének c) pontjára hivatkoztak(84). Ezért magától értetődő, hogy a hátrányos megkülönböztetés Törvényszék által tárgyalt problémáját is e rendelkezéssel összefüggésben kell vizsgálni, még ha a felek a beadványaikban erre már nem is hivatkoztak kifejezetten(85).

101. Ezenkívül a Bíróság eljárási szabályzatának 118. cikkével összefüggésben értelmezett 42. cikke 2. §‑a alapján a fellebbezési eljárásban nem lehet új jogalapot felhozni. A fellebbezőnek azonban lehetősége van arra, hogy az általa már az elsőfokú eljárásban előadott jogalapok tekintetében új érveket hozzon fel, különösen a Törvényszéknek a megtámadott ítéletben kifejezésre jutott jogi álláspontjára adott reakcióként(86).

102. Jelen esetben következő a helyzet: A felek érveinek a megtámadott ítéletben szereplő összefoglalása alapján a Solvay már az elsőfokú eljárásban hivatkozott arra, hogy a síküveggyártók más piacon tevékenykednek, mint az üregesüveg‑gyártók(87). Az elsőfokú eljárásban tárgyalt azon kérdés, hogy a vállalkozások különböző piacokon tevékenykednek‑e, és a most felvetett azon kérdés, hogy e vállalkozások között fennáll‑e versenyhelyzet, ugyanazon érem két oldala. A Solvay tehát a versenyhelyzettel kapcsolatos kifogással a fellebbezési eljárásban csupán az elsőfokú eljárásban már előadott érveket fejleszti tovább.

103. Egyébként a Solvay e kifogása semmiképpen sem arra irányul, hogy a Bíróságot a tényállásnak a fellebbezési eljárásban nem megengedett értékelésére ösztönözze. Sokkal inkább az a vitás, hogy a Törvényszék a síküveggyártók és az üregesüveg‑gyártók közötti versenyhelyzet tárgyalásának mellőzésével olyan szempontot hagyott‑e figyelmen kívül, amelynek figyelembevétele az EK 82. cikk második bekezdése c) pontjának keretében jogilag szükséges lett volna. E tekintetben olyan jogkérdésről van szó, amely a fellebbezési eljárásban felülvizsgálható(88).

104. E kifogás megalapozottsága tekintetében először emlékeztetni kell arra, hogy az EK 82. cikk második bekezdésének c) pontja (az EUMSZ 102. cikk második bekezdésének c) pontja) kétlépcsős vizsgálatot ír elő. Az „ami által azok hátrányos versenyhelyzetbe kerülnek” megfogalmazás saját tartalommal bír, és nem csupán kijelentő hatással bíró magyarázó kiegészítés(89).

105. Az EK 82. cikk második bekezdése c) pontja alkalmazásának feltételei ezért csak akkor állnak fenn, ha megállapítást nyer, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás magatartása a piacon nemcsak hátrányosan megkülönböztető, hanem e versenyhelyzet torzítására is – azaz e vállalkozás egyik kereskedelmi partnere versenyhelyzetének a többiekhez viszonyított akadályozására – irányul(90).

106. Az EK 82. cikk második bekezdésének c) pontja mögött az a megfontolás áll, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás kereskedelmi magatartása nem torzíthatja a forgalmazási láncban feljebb vagy lejjebb lévő piacon megvalósuló, azaz az e vállalkozás beszállítói vagy ügyfelei közötti versenyt. Az erőfölényben lévő vállalkozással szerződő feleket nem lehet előnyben részesíteni vagy hátrányba hozni az utóbbiak között folyó verseny területén(91).

107. A jelen ügyre alkalmazva ez azt jelenti, hogy a Törvényszék az EK 82. cikk második bekezdése c) pontjának vizsgálata során semmiképpen sem mellőzhette a Solvay különböző ügyfelei egymással fennálló versenyhelyzetének vizsgálatát. Az EK 82. cikk második bekezdése c) pontjának Solvay általi megsértése csak akkor állapítható meg, ha a Solvay ügyfelei egymással versenyben álltak, aminek tekintetében nem a nyersszóda piaca, hanem az üvegnek a forgalmazási láncban lejjebb lévő piaca vagy piacai bírt, illetve bírtak jelentőséggel. A Törvényszék tehát tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 400. pontjában kizárólag a nyersszóda piacát, nem pedig az üveg piacát tekintette relevánsnak.

108. Jóllehet az EK 82. cikk második bekezdésének c) pontja szerinti visszaélés megállapításához elegendő annak megállapítása, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás magatartása az ügy összes körülményére figyelemmel a kereskedelmi partnerei között a verseny torzítására irányul. Ilyen helyzetben nem követelhető meg annak bizonyítása, hogy a kereskedelmi partnerek egyénileg elfoglalt versenyhelyzete számszerűsíthetően tényleges romlott(92). Erre jogosan utalt a Bizottság.

109. Az azonban téves jogalkalmazásnak minősül, ha a forgalmazási láncban lejjebb lévő piacon fennálló versenyhelyzetet, amely piacon az erőfölényben lévő vállalkozás ügyfelei tevékenykednek, teljesen jelentéktelennek tekintik, ahogy a Törvényszék a jelen ügyben tette.

110. A Bizottság álláspontjával szemben e téves jogalkalmazást nem lehet arra hivatkozással figyelmen kívül hagyni, hogy a szóban forgó francia ügyfelek, a Durant és a Perrier esetében, valamint a síküveg‑ és üregesüveg‑ágazatban tevékenykedő német ügyfelek esetében csak egyedi példákról van szó. Amennyiben a Törvényszék – valamely fél kifogása alapján – a vitatott határozatban szereplő egyedi esetekkel kapcsolatos mérlegelési hibát vizsgál, ezt a vizsgálatot jogilag helytálló szempontok alapján kell elvégeznie. Ez a jelen ügyben hiányzott.

111. Nem következik ennek ellenkezője a Hoffmann‑La Roche ügyben(93) és a „Michelin I”‑ügyben(94) hozott ítéletből sem. Ezen ítéleteknek a Bizottság által hivatkozott szakaszai nem konkrétan az EK 82. cikk második bekezdése c) pontjának(95) alkalmazására vonatkoznak, hanem általános fejtegetéseket tartalmaznak az erőfölényben lévő vállalkozások engedményrendszereinek visszaélésszerű jellegéről.

112. Azt egyébként, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás kereskedelmi partnerei közötti versenyhelyzet az EK 82. cikk második bekezdésének c) pontja keretében jelentőséggel bír, a portugál repülőtéri illetékekkel kapcsolatos, a Bizottság által hivatkozott ítélet vizsgálata is jelzi. A Bíróság ebben az ítéletben kifejezetten olyan „nem igazolt gazdasági előnyre” hivatkozott, amelyben az engedmény jogosultjai „a versenytársaikkal szemben” részesülhetnek(96).

113. Következésképpen a kilencedik jogalap első része megalapozott.

ii)    A kilencedik jogalap második része

114. A kilencedik jogalap második részében a Solvay konkrétan a megtámadott ítélet 401. pontját vitatja. Az ítélet e szakasza a Solvay‑nak az elsőfokú eljárásban a nyersszóda üveggyártókat terhelő állítólagos elhanyagolható költségeire vonatkozó érvelésével foglalkozik. A Törvényszék ezzel kapcsolatban kifejti, hogy a Solvay e költségekre vonatkozó „állítása” „nem megalapozott”, és az említett állítás „nem alkalmas arra sem, hogy kétségbe vonja a […] [Solvay‑jal] szemben kifogásolt gyakorlatok hátrányosan megkülönböztető jellegét”. A Solvay álláspontja szerint a Törvényszék ilyen módon egyrészt elferdítette az elsőfokú eljárásban benyújtott beadványait, másrészt pedig megsértette a Bíróság alapokmánya 53. cikkének első bekezdésével összefüggésben értelmezett 36. cikke szerinti indokolási kötelezettségét, valamint az EUMSZ 102. cikk második bekezdésének c) pontját (az EK 82. cikk második bekezdésének c) pontját).

–       A Solvay beadványainak kifogásolt elferdítéséről

115. A beadványok elferdítésével kapcsolatos kifogás megalapozatlannak tűnik. Nincsenek támpontok arra vonatkozóan, hogy a Törvényszék a felperes elsőfokú eljárásban benyújtott írásbeli fejtegetéseit nyilvánvalóan tévesen értelmezte volna, vagy azokra értelmükkel ellentétesen hivatkozott volna(97). Emlékeztetőül: A Solvay az elsőfokú eljárásban azzal érvelt, hogy a nyersszóda az üveggyártásban a legfontosabb nyersanyag, az üveg eladási árában azonban csak átlagosan 2–6%‑ban jelenik meg. Ezt az érvelést a Törvényszék helytállóan ismertette(98). Önmagában az a körülmény, hogy a Solvay‑nak a válaszában szereplő hasonló kiegészítő fejtegetéseit nem említik kifejezetten a megtámadott ítéletben, nem jelenti azt, hogy a Törvényszék e tekintetben a Solvay érveit tartalmilag elferdítette volna.

–       Az indokolási hiányosságról

116. Az indokolás hiányosságával kapcsolatos kifogás tekintetben más a helyzet. Ahogy már említettem, az ítélet indokolásából világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a Törvényszék érvelésének oly módon, hogy lehetővé tegye az érdekeltek számára, hogy megismerjék a Törvényszék határozatának indokait, a Bíróságnak pedig, hogy a bírósági felülvizsgálatot gyakorolja(99). E követelményeknek a megtámadott ítélet 401. pontja még rendkívül jóindulatú értelmezés esetén sem felel meg.

117. A Törvényszék egyetlen szóval sem magyarázza meg, hogy a Solvay‑nak a nyersszóda üveggyártókat terhelő elhanyagolható költségeire vonatkozó érveit miért nem tartja „megalapozottnak”. Különösen nem állapítható meg az ítélet indokolásából, hogy a Törvényszék a Solvay‑nak az elsőfokú eljárásban benyújtott válaszában foglalt fejtegetéseit egyáltalán tudomásul vette‑e. Ebben a Solvay az elhanyagolható költségekkel kapcsolatos állítása alátámasztásaként egy dömpingellenes bizottsági rendeletre(100) hivatkozott, amely szerint a nyersszóda az üveggyártás költségeinek legfeljebb 8%‑át teszi ki(101).

118. Ugyanígy nem fejti ki a Törvényszék azt, hogy a nyersszóda üveggyártásban megjelenő költségének állítólagos elhanyagolható mértéke miért „nem alkalmas” arra, hogy „kétségbe vonja a […] [Solvay‑jal] szemben kifogásolt gyakorlatok hátrányosan megkülönböztető jellegét”. Érdemben ugyan jó okok szólnak e kijelentés mellett(102), ezekre azonban a megtámadott ítéletben még csak nem is utalnak.

119. A Törvényszék azt az álláspontot képviselte‑e, hogy egy fontos nyersanyag költségaránya az erőfölényben lévő vállalkozás ügyfelei közötti esetleges hátrányos megkülönböztetés megítélése során általában jelentéktelen? Vagy úgy vélte, hogy a Solvay által megjelölt mértékű költségarány (2–6%) nem gyakorolt hatást a szóban forgó kereskedelmi gyakorlat hátrányosan megkülönböztető jellegére? És ha igen, miért? Az ítélet indokolásában foglalt néhány kiegészítő mondat alkalmas és szükséges lett volna a kellő érthetőség biztosításához.

120. A Törvényszéknek a megtámadott ítélet 401. pontjában foglalt fejtegetései nem teszik világossá az olvasó számára, hogy a Solvay‑nak a nyersszóda üveggyártásban megjelenő, állítólagosan elhanyagolható költségére vonatkozó érvelését miért utasították el. Ezáltal a Bíróság sem tudja gyakorolni felülvizsgálati jogkörét. Következésképpen a megtámadott ítélet indokolása a 401. pontban hiányos, ezért a kilencedik jogalap második része megalapozott.

121. E körülmények alapján nem szükséges az EUMSZ 102. cikk második bekezdése c) pontjának megsértésével kapcsolatos kifogással részletesebben foglalkozni. Az indokolás kifogásolt hiányossága mellett e kifogás egyébként sem rendelkezik önálló tartalommal.

iii) Közbenső következtetés

122. Összefoglalásképpen megállapítható, hogy a kilencedik jogalap részben megalapozott.

B –    Az 1989. áprilisi vizsgálat keretében felvett bizonyítékok felhasználásának tilalmáról (második jogalap)

123. A megtámadott ítélet 218–230. pontja ellen irányuló második jogalapjával a Solvay a 17. rendelet 14. cikke (3) bekezdésének és 20. cikke (1) bekezdésének megsértését kifogásolja (a második jogalap első és második része). Ezenkívül a vállalkozás a tényállás és a bizonyítékok Törvényszék általi elferdítését kifogásolja (a második jogalap harmadik része).

124. E jogalap háttere az a körülmény, hogy a vizsgálatot elrendelő 1989. április 5‑i határozatban, amellyel a Bizottság a nyersszóda európai piacán tevékenykedő vállalkozások helyiségeinek átkutatását rendelte el, kizárólag az EGK‑Szerződés 85. cikkének (kartellek vagy összehangolt magatartások) esetleges megsértésére hivatkoznak, ezzel szemben a bírságot kiszabó vitatott határozat az EGK‑Szerződés 86. cikkének, illetve az EK 82. cikk (erőfölénnyel való visszaélés) megsértését állapítja meg. Az átkutatás során az EGK‑Szerződés 85. cikkével összefüggésben talált bizonyítékokat a Solvay álláspontja szerint nem lehetett volna az EGK‑Szerződés 86. cikke, illetve az EK 82. cikk szerinti határozat alapjául figyelembe venni.

1.      A második jogalap elfogadhatósága

125. A Bizottság a második jogalapot elfogadhatatlannak tartja, mivel ugyanazokon a kifogásokon alapul, amelyeket a Solvay már az elsőfokú eljárásban előadott.

126. E kifogás megalapozatlan.

127. Kétségtelen, hogy a fellebbező az állandó ítélkezési gyakorlat szerint nem szorítkozhat a Törvényszék előtt felhozott jogalapok és érvek ismétlésére(103). Amennyiben viszont valamely fél az uniós jognak a Törvényszék általi értelmezését vagy alkalmazását kifogásolja, az elsőfokú eljárásban megvizsgált jogkérdések a fellebbezés keretében újból vita tárgyát képezhetik. Ugyanis, ha valamely fél a Törvényszék előtt már felhasznált jogalapokra és érvekre nem alapíthatná fellebbezését, a fellebbezési eljárás részben értelmét vesztené(104).

128. A Solvay a fellebbezésében részletesen foglalkozik a megtámadott ítélet 218–230. pontjával, és a Bíróság ítéleteire való hivatkozással konkrét jogi kifogásokat hoz fel a Törvényszék fejtegetéseivel szemben. Az elsőfokú eljárásban előterjesztett megfelelő jogalap puszta általános megismétléséről tehát nem lehet szó.

129. Következésképpen a második jogalap elfogadhatósága nem vonható komolyan kétségbe.

2.      A második jogalap megalapozottsága

a)      A második jogalap első és második részéről (a 17. rendelet 14. cikke (3) bekezdésének és 20. cikke (1) bekezdésének megsértése)

130. A 17. rendelet 20. cikkének (1) bekezdése szerint a Bizottság versenyjogi vizsgálata során szerzett információ csak a kérelem vagy a vizsgálat céljából használható fel. A rendelkezés a Bizottság által felvett bizonyítékok vonatkozásában egyrészt célhoz kötöttséget, másrészt pedig azok felhasználásának tilalmát tartalmazza.

131. A jelen ügyben vitatott e célhoz kötöttség és e felhasználási tilalom terjedelme. A felek álláspontja nem egyezik a tekintetben, hogy a Bizottság az erőfölénnyel való visszaélés megállapítása céljából hivatkozhatott‑e olyan bizonyítékokra, amelyeket korábban a vállalkozások versenyellenes megállapodásaira vonatkozó tilalom vélelmezett megsértésével összefüggésben ugyanazon a piacon lefolytatott vizsgálat során vett fel.

132. Ezzel kapcsolatban a 17. rendelet 20. cikke (1) bekezdésének szövegében nincsenek konkrét utalások. E rendelkezés értelméből és céljából kell tehát kiindulni.

133. Elismert, hogy a 17. rendelet 20. cikkének (1) bekezdése a Bizottság vizsgálata által érintett vállalkozások védelmét szolgálja(105). Ahogy a Bíróság kifejtette, e védelemhez való jogot komolyan veszélyeztetné, ha a Bizottság a vállalkozásokkal szemben a vizsgálat során megszerzett olyan bizonyítékokat hozhatna fel, amelyek nem kapcsolódnak e vizsgálat tárgyához vagy céljához(106).

134. A 17. rendelet 20. cikkének (1) bekezdése szerinti célhoz kötöttségnek és a bizonyítékok felhasználása tilalmának terjedelme szempontjából tehát az adott vizsgálat tárgya és célja mérvadó. Ezek a Bizottság által adott vizsgálati meghatalmazásból következnek(107). Ezeket a 17. rendelet 14. cikke (3) bekezdésének második mondata szerint a vizsgálatot elrendelő határozatban meg kell jelölni, ami az érintett vállalkozások védelemhez való jogának alapvető biztosítékát jelenti(108).

135. A jelen ügyben a Bizottság vizsgálatot elrendelő 1989. április 5‑i határozata, amelynek alapján a Solvay helyiségeit átkutatták, kizárólag az EGK‑Szerződés 85. cikkére (EK 81. cikk) hivatkozott(109). A Törvényszék megállapításai szerint a Bizottság akkoriban csak azt akarta vizsgálni, hogy a Solvay részt vett‑e kartellekben és/vagy összehangolt magatartásokban; nincsenek arra vonatkozó támpontok, hogy abban az időpontban már az erőfölénnyel visszaélés gyanúja is felmerült volna(110).

136. Mindezek alapján a Solvay arra a következtetésre jut, hogy a vizsgálat során felvett bizonyítékoknak az EK 82. cikk (a korábbi EGK‑Szerződés 86. cikke) szerinti erőfölénnyel való visszaélés megállapítása céljából történő felhasználása nem volt megengedett.

137. Ez a megközelítés számomra nem meggyőző.

138. A vizsgálatot elrendelő határozatban a Bizottságnak kétségkívül „világosan meg kell jelölnie a vizsgálni kívánt feltételezéseket”(111). Ilyen módon akadályozzák meg azt, hogy a Bizottság a gyanúra okot adó konkrét tény nélkül, találomra folytasson vizsgálatot(112) – ez olyan gyakorlat, amelyre gyakran az angol „fishing expedition” fogalmat használják.

139. A vizsgálat tárgyának és céljának megjelölésére vonatkozó kötelezettség alatt azonban nem lehet az összes olyan jogszabály végleges megjelölését érteni, amelyet az érintett vállalkozások esetleg megsértettek. A vélelmezett jogsértések szigorú jogi minősítését ugyanis a Bizottságnak a vizsgálata e korai szakaszában még egyáltalán nem kell elvégeznie(113).

140. Néha egyébként is nehéz előre megítélni, hogy valamely erőfölényben lévő vállalkozás magatartása sérti‑e a kartellek tilalmát (az EGK‑Szerződés 85. cikke, EK 81. cikk, illetve EUMSZ 101. cikk), vagy pedig erőfölénnyel való visszaélésnek minősül (az EGK‑Szerződés 86. cikke, EK 82. cikk, illetve EUMSZ 102. cikk). Ahogy a Bizottság jogosan kifejti, akár átfedések is lehetnek a kartellek tilalmának és a visszaélés tilalmának tárgyi hatálya között(114).

141. Ezenkívül a vizsgálatok mindkét rendelkezés tekintetében ugyanannak az alapvető célnak a jegyében történnek, nevezetesen, hogy előmozdítsák a Szerződések versenyszabályainak érvényesülését, és védjék a belső piaci versenyt a torzulásától(115).

142. E körülmények alapján túl szűk és formális szemléletmódra utalna, ha valamely versenyjogi vizsgálat tárgyát és célját eleve csak egy bizonyos, a vizsgálati meghatalmazásban kifejezetten megjelölt, az anyagi jog által tiltott tényállásra szűkítenénk, más tiltott tényállásokat pedig kategorikusan kizárnánk.

143. Valamely versenyjogi vizsgálat keretében elsősorban sokkal inkább a tényállás megállapításáról és bizonyítékok felvételéről van szó(116), például bizonyos kartell vagy bizonyos piaci magatartás fennállásával és az ezek hátterét képező gazdasági megfontolásokkal kapcsolatban.

144. A Bizottságnak az általa megállapított tényállás pontos jogi minősítéséről csak sokkal később, a közigazgatási eljárásban kell nyilatkoznia, nevezetesen először ideiglenesen a kifogásközlés formájában, majd pedig véglegesen az eljárást befejező határozat elfogadása során(117). Az érintett vállalkozások védekezési lehetőségei ezáltal nem csorbulnak, ezeket sokkal inkább éppen a kifogásközlés és az ehhez kapcsolódó meghallgatáshoz való jog révén biztosítják.

145. A Törvényszék tehát nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor megállapította, hogy az 1989. áprilisi vizsgálat során beszerzett iratokat az EK 82. cikken alapuló vitatott határozat keretében is fel lehetett használni(118).

b)      A második jogalap harmadik részéről (a tényállás elferdítésével kapcsolatos kifogás)

146. Ezenkívül a Solvay e második jogalap keretében a tényállás Törvényszék általi elferdítését kifogásolja. A Törvényszék jogellenesen hivatkozik egyfelől az 1989. évi vizsgálat alapjául szolgáló kartellek vagy összehangolt magatartások, másfelől a vitatott határozatban megállapított erőfölénnyel való visszaélés közötti hasonlóságra(119).

147. E kifogás sem helytálló. Ez a megtámadott ítélet téves értelmezésén alapul.

148. A fellebbező nem veszi figyelembe, hogy a Törvényszék nem magukat az EGK‑Szerződés 85. cikkében (EK 81. cikkben, EUMSZ 101. cikkben) és az EGK‑Szerződés 86. cikkében (EK 82. cikkben, EUMSZ 102. cikkben) foglalt jogsértéseket tekintette hasonlónak, hanem csupán azokat a tényeket („gyakorlatokat”), amelyeket a Bizottság vizsgált, és amelyekre végső soron a vitatott határozatban is támaszkodott(120). Éppen e tények – és nem a jogi minősítésük – bírnak azonban jelentőséggel annak megítélése szempontjából, hogy a Bizottság megsértette‑e a 17. rendelet 20. cikkének (1) bekezdése szerinti célhoz kötöttséget és felhasználási tilalmat(121).

149. Ahogy a Törvényszék – e tekintetben nem vitatottan – megállapította(122), mind az 1989. évi vizsgálatra vonatkozó meghatalmazásban, mind pedig a 2000. évi vitatott határozatban többek között kizárólagos szállítási szerződések alkalmazásáról volt szó. Erre tekintettel a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor megállapította, hogy a vitatott határozat kellő összefüggést mutat az 1989. évi vizsgálat tárgyával és céljával(123), így nem sértették meg a 17. rendelet 20. cikkének (1) bekezdése szerinti felhasználási tilalmat.

c)      Közbenső következtetés

150. Következésképpen a második jogalap teljes egészében megalapozatlan.

C –    A védelemhez való jogról (harmadik, negyedik és ötödik jogalap)

151. A harmadik, a negyedik és az ötödik jogalapjával a Solvay lényegében a védelemhez való jogának megsértését kifogásolja.

152. Emlékeztetni kell arra, hogy a védelemhez való jog tiszteletben tartása minden olyan eljárásban, amely szankcióhoz – különösen bírság vagy kényszerítő bírság kiszabásához – vezethet, az uniós jog alapelvét képezi, amelyet a Bíróság ítélkezési gyakorlatában már számos alkalommal hangsúlyozott(124). Időközben ezt az Alapjogi Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontjában és 48. cikkének (2) bekezdésében is rögzítették(125).

153. A Solvay által a harmadik, a negyedik és az ötödik jogalapja keretében felhozott kifogások alapvető jelentőséggel bírnak, és alkalmat adnak a Bíróságnak arra, hogy pontosítsa a versenyjogi közigazgatási eljárásban fennálló védelemhez való joggal kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát.

154. Az eljárásjogi összefüggés, amelybe e három jogalap illeszkedik, a következő:

–        Az 1990. évi bírságot kiszabó – ebben az ügyben – első határozat (91/299 határozat) elfogadása előtt a Solvay a kifogásközlés alapján lehetőséget kapott a Bizottságtól észrevételek benyújtására(126). Az iratbetekintést azonban tulajdonképpen nem biztosították a Solvay számára; a vállalkozás részére csupán azoknak a terhelő iratoknak a másolatait bocsátották rendelkezésre, amelyeken akkor a Bizottság kifogásközlése alapult(127). Ennek célja „az eljárás egyszerűsítése” volt(128).

–        2000‑ben, tehát a jelen ügyben vitatott, bírságot kiszabó második határozat (2003/6 határozat) elfogadása előtt a Solvay‑t nem hallgatták meg újból(129), és a vállalkozás számára akkor nem biztosították az iratbetekintést sem(130).

–        Csak a Törvényszék előtti második eljárásban (T‑57/01. sz. ügy) nyújtotta be a Bizottság a közigazgatási eljárás iratainak egy részét, amire a Törvényszék pervezető intézkedésekkel többször felszólította(131). A Solvay a Törvényszék Hivatalában megtekinthetett számos olyan iratot, amely számára korábban nem volt hozzáférhető. A vállalkozás lehetőséget kapott arra is, hogy előterjessze arra vonatkozó észrevételeit, hogy ezen iratokat mennyiben találta hasznosak védekezése szempontjából(132).

–        A Törvényszék előtt a Bizottságnak el kellett ismernie, hogy az ügy iratainak egy részét – pontosabban öt iratrendezőt – nem tudja fellelni(133). A Bizottság a hiányzó iratok tárgymutatóját sem tudta a Törvényszéknek benyújtani(134).

155. E körülmények alapján a Solvay egyrészt az iratbetekintési jogának megsértésére (harmadik és negyedik jogalap, lásd erről az 1. szakaszt), másrészt pedig a meghallgatáshoz való jogának megsértésére (ötödik jogalap, lásd erről a 2. szakaszt) hivatkozik.

1.      Az iratbetekintési jogról (harmadik és negyedik jogalap)

156. A védelemhez való jogból következő iratbetekintés joga magában foglalja, hogy a Bizottság lehetőséget biztosít az érintett vállalkozás számára a vizsgálati iratai között található valamennyi olyan dokumentum vizsgálatára, amely releváns lehet a védelme szempontjából. Ezek magukban foglalják mind a terhelő, mind a mentő okiratokat, kivéve más vállalkozások üzleti titkait, a Bizottság belső iratait és egyéb bizalmas jellegű információkat(135).

157. Nem vitatott, hogy a Solvay a közigazgatási eljárásban az ügy iratainak csak azokat a részeit ismerte meg, amelyeket a Bizottság a vitatott határozatban a vállalkozással szemben felhasznált. Az ügy iratainak számos más olyan dokumentumát, amelynek megtekintésére a Solvay a védelemhez való joga alapján szintén jogosult lett volna, nem tették hozzáférhetővé a vállalkozás számára. Ezzel a Bizottság olyan alapvető eljárási szabályt sértett meg(136), amely a megfelelő ügyintézéshez való jogból ered(137). Az ilyen eljárási szabálysértés a vitatott határozat meghozatalát követően nem orvosolható, különösen nem egyes iratoknak egy későbbi bírósági eljárásban való benyújtásával(138).

158. A jelenlegi szakaszban a felek csupán azzal a kérdéssel foglalkoznak, hogy a Törvényszéknek a Bizottság által elkövetett, említett eljárási hiba alapján meg kellett volna‑e semmisítenie a vitatott határozatot. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a közigazgatási eljárás iratainak megtekintésével összefüggésben elkövetetett eljárási hiba csak akkor eredményezi a bizottsági határozat megsemmisítését, ha az együtt jár a védelemhez való jog megsértésével(139).

159. A Bizottsággal és a Törvényszékkel ellentétben a Solvay adottnak tekinti a védelemhez való jogának megsértését, és ezt számos érvvel alátámasztja. E tekintetben a fellebbező lényegében az uniós jogban elismert, a védelemhez való jog tiszteletben tartásával, az ártatlanság vélelmével és a bizonyítási teher megosztásával kapcsolatos általános jogelvekre hivatkozik. Emellett a Solvay a Bíróság alapokmánya 53. cikkének első bekezdésével összefüggésben értelmezett 36. cikke szerinti indokolási kötelezettség megsértését, valamint az Alapjogi Charta 47. cikke (2) bekezdésének, 48. cikkének és 52. cikke (3) bekezdésének, az EJEE 6. cikknek és az EUSZ 6. cikk (1) bekezdésének megsértését kifogásolja.

160. Mindazonáltal a Solvay csak a védelemhez való joggal, valamint – mellékesen – az ártatlanság vélelmével és az indokolási kötelezettséggel kapcsolatban ad elő részletesebb fejtegetéseket. Az Alapjogi Chartára, az EJEE 6. cikkre és az EUSZ 6. cikk (1) bekezdésére való egyes hivatkozásai nem rendelkeznek önálló tartalommal, így nem igényelnek részletesebb kifejtést. Az EUSZ 6. cikk (1) bekezdésével kapcsolatban elegendő arra utalni, hogy e rendelkezés önmagában nem tartalmaz ilyen alapjogi biztosítékokat. Az EJEE 6. cikk az Uniónak az EJEE‑hez való csatlakozása előtt(140) az uniós intézményekre közvetlenül nem alkalmazandó, az uniós jog kifogásolt általános jogelveinek és alapjogainak értelmezése és alkalmazása során azonban ezt figyelembe veszik(141).

161. A Solvay‑nak a védelemhez való joggal, az ártatlanság vélelmével és az indokolási kötelezettséggel kapcsolatos kifogásainak értékelése céljából a Bizottság által indítványozott vizsgálati sorrend követését javasolom, amely a megtámadott ítélet felépítéséhez igazodik. Ezért először a harmadik és a negyedik jogalap elfogadhatóságával kapcsolatban teszek észrevételeket (erről az a) pont), majd áttérek az elsőfokú eljárásban megtekinthető iratokra vonatkozó kifogásokra (negyedik jogalap, erről a b) pont); ezt követően azokkal a kifogásokkal foglalkozom, amelyeknek tárgyát az ügy iratainak eltűnt része képezi (harmadik jogalap, erről a c) pont).

a)      A harmadik és a negyedik jogalap elfogadhatósága

162. A Bizottság vitatja a negyedik jogalap és a harmadik jogalap egy részének elfogadhatóságát. Előadja, hogy bizonyos iratoknak a vállalkozás védekezése szempontjából való hasznosságára irányuló értékelés a tényállás és a bizonyítékok értékelésének részét képezi, amely kizárólag a Törvényszék feladata, és főszabály szerint a fellebbezési eljárásban nem vizsgálható felül.

163. Ez az álláspont számomra nem meggyőző. A jelen ügyben nem azt indítványozzák a Bíróság számára, hogy az ügy aktájának egyes iratai tekintetében a saját értékelésével helyettesítse a Törvényszék értékelését(142). Sokkal inkább azt kell vizsgálnia, hogy a Törvényszék a tényállás és a bizonyítékok értékelése során helyes kritériumokat és elveket vett‑e alapul. E tekintetben olyan jogkérdésről van szó, amelyet a Bíróság fellebbviteli bíróságként felülvizsgálhat(143).

b)      Az ügy iratainak azon részéről, amelyeket csupán a Törvényszék előtt lehetett megtekinteni (negyedik jogalap)

164. A negyedik jogalap a megtámadott ítélet 417–446. pontja ellen irányul, amely az ügy először a bírósági eljárásban hozzáférhető iratainak a Solvay védekezése szempontjából való hasznosságával foglalkozik. Mivel a Törvényszék ezt a hasznosságot nem tekintette bizonyítottnak, arra a következtetésre jutott, hogy a Bizottság nem sértette meg a védelemhez való jogot(144).

i)      A negyedik jogalap első része

165. A negyedik jogalap első része két kifogást tartalmaz a megtámadott ítélettel szemben, amelyek közül az elsőt megalapozatlannak, a másodikat pedig megalapozottnak tartom.

166. Egyrészt a fellebbező úgy véli, hogy a Törvényszéknek mindenekelőtt – tehát a kifogásolt anyagi jogi mérlegelési hibák vizsgálata előtt – a védelemhez való jog elsőfokú eljárásban kifogásolt megsértését kellett volna vizsgálnia. Ellenkező esetben fennáll annak a veszélye, hogy a Törvényszék a különböző iratoknak valamely vállalkozás védekezése szempontjából való hasznosságára irányuló vizsgálat során a vitatott határozat érdemi felülvizsgálatának eredményéből indul ki.

167. Ezt az első kifogást el kell utasítani. Ahogy a Bizottság jogosan megjegyzi, nincs szükségszerű logikai sorrend az anyagi jogi és az eljárásjogi kifogások vizsgálata között(145). (Azt, hogy a Törvényszék az eljárásjogi jogalapok értékelése során érdemben kiindulhat‑e valamely vállalkozás anyagi jogi jogalapjának eredményéből, a harmadik jogalap keretében még külön vizsgálni kell(146).)

168. Másrészt a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék az iratbetekintés céljának túl megszorító értelmezését vette alapul. Véleménye szerint a Törvényszék a különböző dokumentumoknak a védekezés szempontjából való hasznosságát nem utasíthatta volna el azzal az indokolással, hogy az azokban szereplő információk a Solvay számára már ismertek voltak, vagy olyan körülményekre vonatkoztak, amelyekre a vállalkozás már egyébként is hivatkozott.

169. Az első kifogással ellentétben e második kifogás megalapozott.

170. Az iratbetekintés célja, hogy a közigazgatási eljárásban részt vevő azon vállalkozások számára, amelyeknek az uniós jog versenyszabályainak megsértését róják fel (ezeket „érintett vállalkozásoknak” is nevezik), biztosítsák a védelemhez való joguk hatékony érvényesítését(147). Lehetővé kell tenni számukra, hogy megismerjék a Bizottság aktájában szereplő bizonyítékokat azért, hogy e bizonyítékok alapján megfelelően ki tudják fejteni a véleményüket azokról a következtetésekről, amelyekre a Bizottság a kifogásközlésében jutott(148). Ilyen módon elősegítik az érintett vállalkozások és a Bizottság közötti fegyveregyenlőséget, és ezzel végső soron a tisztességes közigazgatási eljárást.

171. Amennyiben valamely érintett vállalkozással a mentő iratokat a közigazgatási eljárásban nem közölték, e vállalkozásnak később csak azt kell bizonyítania, hogy hozzáférhetővé tételük hiánya a hátrányára befolyásolhatta az eljárás lefolyását és a Bizottság határozatának tartalmát(149). E tekintetben elegendő, ha a vállalkozás azt bizonyítja, hogy az említett mentő dokumentumokat fel tudta volna használni a védelméhez(150).

172. Bizonyos, hogy ez elsősorban olyan iratokra vonatkozik, amelyek a közigazgatási eljárásban lehetővé tették volna az érintett vállalkozás számára, hogy új szempontokra hivatkozzanak. Az Aalborg Portland ügyben hozott ítéletben a Bíróság ebben az összefüggésben olyan szempontokat említ, „amelyek nem egyeztek a Bizottságnak az ebben a szakaszban levont következtetéseivel, tehát valamilyen módon befolyásolhatták volna a Bizottság által – az adott esetben – a határozatban elfogadott értékelést, legalábbis az e vállalkozásnak felrótt magatartás súlyát és időtartamát illetően, és ebből következően a bírság szintjét”(151).

173. Nem gondolom azonban, hogy az Aalborg Portland ügyben hozott ítéletből, valamint néhány más olyan ítéletből, amelyben a Bíróság hasonló megfogalmazást alkalmazott(152), az iratbetekintés céljának pusztán új szempontok felkutatására való általános korlátozása megállapítható lenne. Ezzel szemben úgy tűnik számomra, hogy a Bíróság már az Aalborg Portland ügyben hozott ítéletben bizonyos mértékben nyitott volt az iratbetekintés más céljaira, különösen a „valamilyen módon befolyásolhatták volna” megfogalmazással(153).

174. Ahogy a Solvay jogosan megjegyzi, az iratbetekintés célja nem merül ki abban, hogy lehetővé tegyék az érintett vállalkozás számára új érveknek vagy szempontoknak a közigazgatási eljárásban való előadását. Az iratbetekintésnek sokkal inkább azért is van nagy gyakorlati jelentősége, mivel lehetővé teszi az érintett vállalkozás számára, hogy a közigazgatási eljárásban felhozott érveit harmadik személyek – például ügyfelek, beszállítók, versenytársak és szövetségek – észrevételeivel összehangolja. Különösen, az érintett vállalkozás adott esetben arra is felhasználhatja harmadik személyek észrevételeit, hogy saját észrevételeit a Bizottsággal szemben jobban alátámassza.

175. Nyilvánvaló, hogy az érintett vállalkozás által tett nyilatkozatok nagyobb súllyal bírhatnak a Bizottsággal szemben, ha azok nemcsak a vállalkozás saját belső dokumentumain és információin vagy általánosan elérhető forrásokon alapulnak, hanem azokat ezenfelül – esetlegesen ellenérdekű – harmadik személyek észrevételei is megerősítik(154). A közigazgatási eljárásban ugyanis nemcsak arról van szó, hogy az érintett vállalkozásnak helytálló érveket kell felhoznia, hanem ezeket az érveket részletesen ki is kell fejtenie és megfelelően bizonyítania is kell.

176. Ezt a Törvényszék nem veszi figyelembe, amikor a megtámadott ítéletben több helyen kifejti, hogy bizonyos iratok közlésének a közigazgatási eljárás során való elmulasztása nem befolyásolhatta az eljárás lefolyását és a vitatott határozat tartalmát a Solvay hátrányára, mivel

–        a vállalkozás az iratokban említett körülményekről „tudott”(155),

–        a vállalkozás maga szolgáltatott bizonyos információkat(156), anélkül hogy ehhez versenytársainak irataira kellett volna támaszkodnia(157),

–        a vállalkozás az iratokból következő bizonyos érveket már kifejtett(158), vagy

–        a Bizottság az iratokból következő körülményekről már tudott(159).

177. Az iratbetekintésnek lehetővé kell tennie az érintett vállalkozás számára, hogy jobban tudja biztosítani a védekezését(160), mint ahogy ezt saját erejéből megtehette volna. A Törvényszék az iratbetekintés céljának túl szűk, az említett szempontokat(161) figyelmen kívül hagyó értelmezése révén tévesen állapította meg a közigazgatási eljárásban biztosítandó védelemhez való jog terjedelmét, következésképpen tévesen alkalmazta a jogot.

ii)    A negyedik jogalap második része

178. A negyedik jogalap második részében a Solvay azt kifogásolja, hogy a Törvényszék túl szigorú követelményeket támasztott a védelemhez való jog megsértésének bizonyításával szemben. A fellebbező e tekintetben a megtámadott ítélet egyes olyan szakaszaira hivatkozik, amelyekben a Törvényszék kifejti, hogy

–        a Solvay „nem bizonyította, hogy [...] [bizonyos dokumentumok] közlésének hiánya a hátrányára befolyásolhatta az eljárás lefolyását és a megtámadott határozat tartalmát”(162), és

–        a Solvay által az iratbetekintést követően a Törvényszék előtt előadottak nem vonják kétségbe a Bizottságnak a megtámadott határozatban foglalt elemzését(163).

179. Ahogy arra a Solvay jogosan hivatkozik, a védelemhez való jognak az iratbetekintéssel összefüggésben elkövetett eljárási szabálytalanság révén való megsértését nem azon kritérium szerint kell megállapítani, hogy valamely mentő irat közlésének hiánya e vállalkozás hátrányára „befolyásolta‑e” az eljárás lefolyását és a Bizottság határozatának tartalmát, hanem aszerint, hogy az „befolyásolhatta‑e” az eljárás lefolyását és a Bizottság határozatának tartalmát”(164).

180. A „befolyásolta” és „befolyásolhatta” megfogalmazás közötti különbség első pillantásra minimálisnak tűnhet. Ezért hajlamosak lehetünk a Solvay kifogását szemantikai szőrszálhasogatásként kezelni.

181. Valójában azonban e nyelvi árnyalatok felfedik azt, hogy a Törvényszék a védelemhez való jog Solvay által kifogásolt megsértésének vizsgálata során téves kritériumot alkalmazott: jogellenesen követelte annak bizonyítását, hogy a közigazgatási eljárás a vitatott iratok közlése alapján más eredményre vezetett volna(165). A Törvényszék helyesen csupán abból indulhatott volna ki, hogy az érintett vállalkozás bizonyította‑e annak – bármilyen csekély – esélyét, hogy a közigazgatási eljárásban nem megtekinthető iratok hasznosak lehettek volna a védekezése szempontjából(166). Az érintett vállalkozásnak ugyanis nem kell azt bizonyítania, hogy a Bizottság határozatának más lenne a tartalma, ha a vállalkozás megtekinthette volna a vele nem közölt iratokat(167).

182. Következésképpen a Törvényszék a védelemhez való jog vizsgálata során tévesen alkalmazta a jogot.

183. A Solvay ebben az összefüggésben még az ártatlanság vélelmének megsértését is kifogásolja, véleményem szerint azonban e kifogás a védelemhez való jog kifogásolt megsértése mellett nem rendelkezik önálló tartalommal, ezért erre nem térek ki.

184. Végül a Solvay a megtámadott ítélet indokolását ellentmondásosnak tartja, mivel a Törvényszék bevezetésként a helyes vizsgálati szempontra hivatkozik („[…] – bármilyen csekély – esély lett volna a közigazgatási eljárás eredményének megváltoztatására”(168)), amivel szemben később szigorúbb mércét alkalmaz (a Solvay „nem bizonyította, hogy a […] dokumentum[ok] közlésének hiánya a hátrányára befolyásolhatta az eljárás lefolyását és a megtámadott határozat tartalmát”(169), és „nem von[ta] kétségbe a Bizottságnak a megtámadott határozatban foglalt […] elemzését”(170)). Ahogy azonban fent jeleztem(171), a védelemhez való jog megsértésének bizonyításával szemben támasztott követelmények esetében érdemi kérdésről van szó, nem pedig a megtámadott ítélet indokolásának kérdéséről. Lehet, hogy a Törvényszék a védelemhez való joggal összefüggésben tévesen alkalmazta a jogot, ebből azonban nem következik egyúttal indokolási hiányosság.

iii) Közbenső következtetés

185. A negyedik jogalap ezért túlnyomórészt megalapozott. A Törvényszék egyrészt a közigazgatási eljárásban nem hozzáférhető iratok hasznosságának vizsgálata során tévesen állapította meg az iratbetekintés célját, másrészt pedig túlzott követelményeket támasztott a védelemhez való jog megsértésének bizonyításával szemben.

c)      Az ügy iratai egyes részeinek elvesztéséről (harmadik jogalap)

186. A harmadik jogalap a Bizottság előtt folytatott eljárás iratai egyes részeinek elvesztésével foglalkozik. E jogalap a megtámadott ítélet 465–482. pontja ellen irányul, amelyekben a Törvényszék azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy az öt iratrendező hiánya a Solvay védelemhez való jogának megsértését eredményezte‑e(172), és erre a kérdésre nemleges választ adott(173).

187. A fellebbező számos kifogást hoz fel az ítélet vitatott szakaszával szemben, e harmadik jogalap mind a hat része e kifogásokkal foglalkozik. Mindazonáltal a kifogások között számos átfedés van. Lényegében azonban mindig ugyanarról a kérdésről van szó: kizárhatta‑e a Törvényszék, hogy az elveszett iratok hasznosak lehettek a Solvay védekezése szempontjából(174)?

188. Osztom a fellebbező azon álláspontját, hogy e kérdésre nemleges választ kell adni.

189. A megfontolások kiindulópontja az kell, hogy legyen, hogy annak a vállalkozásnak, amelytől a közigazgatási eljárásban jogellenes módon megtagadták az ügyirat bizonyos részeibe való betekintést, a Törvényszék előtt csupán azt kell bizonyítania, hogy a szóban forgó iratokat a védekezéséhez felhasználhatta volna(175). Elegendő, ha a vállalkozás annak – bármilyen csekély – esélyét bizonyítja, hogy a közigazgatási eljárásban számára nem hozzáférhető iratok a védekezése szempontjából hasznosak lehettek volna(176).

190. A jelen ügyben az, hogy az érintett iratok fellelhetetlenek voltak, nyilván megnehezítette a Törvényszék számára annak vizsgálatát, hogy az ügy iratainak a Solvay számára hozzá nem férhető részei hasznosak lehettek volna‑e.

191. Bizonyára nem lenne célszerű mindig automatikusan abból kiindulni, hogy az ügy iratainak elveszett részei az érintett vállalkozás védekezése szempontjából hasznosak lehettek. Amennyiben például egy érdemi tárgymutató alapján hitelt érdemlően megállapítható, hogy az ügy iratainak szóban forgó részei kizárólag olyan dokumentumokat tartalmaztak, amelyek egyébként sem voltak hozzáférhetők – ez különösen a Bizottság határozattervezetei és belső feljegyzései esetében állapítható meg, vonatkozhat azonban más bizalmas iratokra is(177) –, akkor a védelemhez való jog megsértése eleve kizárható.

192. A jelen ügyben azonban az ügy iratai elveszett részeinek tartalma még megközelítőleg sem állapítható meg(178). Az, hogy e körülmény kinek a terhére kell, hogy essen, az ítélkezési gyakorlatban – amennyire megállapítható – még nem tisztázott. Az eddig meghozott ítéletek ugyanis a közigazgatási eljárás olyan iratait érintették, amelyek tartalma megállapítható és a Törvényszék előtt utólag ellenőrizhető volt(179).

193. Főszabály szerint az érintett vállalkozást terheli az indokolási és bizonyítási kötelezettség a tekintetben, hogy az ügy iratainak azon részeit, amelyek megtekintését tőle a közigazgatási eljárásban jogellenesen megtagadták, a védekezéséhez felhasználhatta volna(180). Ez azonban csak akkor lehet érvényes, ha a vállalkozás legalábbis meggyőző utalásokkal rendelkezik a számára nem hozzáférhető dokumentumok szerzőjével, jellegével és tartalmával kapcsolatban.

194. Ezzel szemben az ügy iratai egyes részeinek fellelhetetlensége a Bizottság felelősségi körébe tartozik. A Bizottság ugyanis a megfelelő ügyintézés elve alapján köteles az ügy iratait szabályszerűen vezetni és biztonságosan őrizni. Az iratok szabályszerű vezetéséhez tartozik nem utolsósorban egy érdemi tárgymutató elkészítése az iratbetekintés későbbi biztosítása érdekében.

195. Amennyiben az ügy iratai elveszett részeinek tartalma – ahogy a jelen ügyben – ilyen tárgymutató hiányában nem állapítható meg biztosan, a védelemhez való jog tekintetében csak egyetlen következtetés lehetséges: nem zárható ki, hogy az érintett vállalkozás a fellelhetetlen dokumentumokat a védekezéséhez felhasználhatta volna.

196. Mindazonáltal a megtámadott ítélet éppen ennek ellenkezőjét állapítja meg: a Törvényszék álláspontja szerint kizárható, hogy a Solvay az ügy iratainak hiányzó részeiben a védelméhez felhasználható iratokat találhatott volna(181).

197. A Törvényszék azzal indokolja álláspontját, hogy a Solvay által a vitatott határozattal szemben felhozott valamennyi anyagi jogi kifogást („érdemi kifogások”) el kell utasítani(182). Az ügy iratai eltűnt részeinek a Solvay védekezése szempontjából való hasznossága megítélését tehát összekapcsolja az erőfölénnyel való visszaélés megállapításával szemben felhozott kifogások megalapozottságával(183). Másképpen kifejezve: aki eddig rossz lapokkal játszott, arról a Törvényszék – úgy tűnik – azt feltételezi, hogy az ügy iratainak fennmaradó részeiben sem talált volna ütőkártyát.

198. Ez az eljárás téves jogalkalmazáson alapul. Bizonyára minden egyes eset különös körülményei alapján kell vizsgálni a védelemhez való jog sérelmének fennállását. E vizsgálatnak azonban arra figyelemmel kell történnie, amit a Bizottság az érintett vállalkozás terhére ró, tehát hogy milyen kifogásokat hoz fel a vállalkozással szemben(184). A Bizottság e „kifogásaival” szemben ugyanis a vállalkozásnak védekeznie kell. Ezzel szemben teljesen jelentéktelen, hogy milyen érdemi kifogásokat hozott fel eddig a vállalkozás a maga részéről a vitatott határozattal szemben, és hogy e kifogások eredményesek‑e.

199. A Törvényszék jogellenesen teszi függővé az eltűnt dokumentumok Solvay számára való hasznosságát attól a kérdéstől, hogy a vállalkozás eddigi érvei „hatástalanok”‑e(185), vagy azoknak „nincs ténybeli alapja”(186), hogy a Solvay a Bizottság bizonyos megállapításait vitatta‑e(187), és hogy bizonyos indokolással adós maradt‑e(188).

200. Kizárólag az arra vonatkozó kérdés lett volna helytálló, hogy az ügy iratainak fellelhetetlen részei tartalmaztak‑e esetleg olyan információkat, amelyek lehetővé tették volna a Solvay számára, hogy a vitatott határozattal szembeni eddigi érvelését jobban alátámassza, vagy akár új érveket hozzon fel.

201. A Törvényszék kitér e kérdés elől azáltal, hogy az erőfölény fennállása és az azzal való visszaélés tekintetében a Bizottság rendelkezésére álló bizonyítékokat helyezi előtérbe(189). Ennek során messzemenően figyelmen kívül hagyja azt, hogy az ügy iratainak elveszett részei olyan információkat tartalmazhatnak, amelyek alkalmasak lennének arra, hogy a bizonyítási helyzetet megdöntsék, vagy mindenestre azt más megvilágításba helyezzék. Erre a Solvay helytállóan utalt.

202. Ebben az összefüggésben először annak van jelentősége, hogy a magas piaci részesedés prima facie kétségkívül bizonyítja a Solvay erőfölényét. Ahogy azonban maga a Törvényszék is elismeri(190), ez csak kivételes körülmények fennállása hiányában érvényes(191). A Törvényszék azt viszont nem magyarázza meg azt, hogy miért kellene magának a Solvay‑nak valamennyi esetleges kivételes körülményről tudnia, és így miért nem találhat az elveszett dokumentumokban új információkat a védekezéséhez(192). Harmadik személyek által benyújtott észrevételekből mindenképpen származhatnak a piaci részesedésekre, a versenytársak erejére és az érintett vállalkozás ügyfeleinek esetlegesen fennálló kiegyenlítő piaci ereje mértékére vonatkozó hasznos információk(193).

203. Másodszor arra kell emlékeztetni, hogy a Solvay bizonyos magatartásainak – például az általa adott engedménynek – visszaélésszerű jellege kétségkívül „közvetlen írásbeli bizonyítékokon” alapul(194). Ezen első megközelítéssel szemben azonban esetleg nemleges válasz adható, amennyiben objektív gazdasági igazolás fennállására vonatkozó támpontok vannak(195). Az ilyen támpontoknak azonban nem kell szükségszerűen az erőfölényben lévő vállalkozás érdekköréből származniuk, ezeket harmadik személyek – például az érintett vállalkozás ügyfelei – is szolgáltathatják. Ennek következtében nem zárható ki, hogy e támpontok az ügy iratainak eltűnt részein alapultak volna(196).

204. A Törvényszék álláspontjával szemben a Solvay nem volt köteles kifejteni azt, hogy az ügy iratainak elveszett részeiből pontosan mennyiben következhetnének a javára támpontok. E dokumentumok tartalmának a Törvényszék előtti megállapítása lehetetlen volt, és lehetetlen senkitől sem követelhető. E lehetetlenség következményei sem hárulhattak a Solvay‑ra, hiszen a szóban forgó dokumentumok eltűnése a Bizottság felelősségi körébe tartozott(197). Következésképpen téves jogalkalmazáson alapul a Törvényszék állandóan visszatérő azon megállapítása, hogy a Solvay‑nak kellett volna részletesen indokolnia az elveszett dokumentumoknak a védekezése szempontjából való hasznosságát(198).

205. Mindent egybevetve tehát a Törvényszék téves kritériumokat alkalmazott annak a kérdésnek a vizsgálata során, hogy az ügy iratai közül fellelhetetlen dokumentumok a Solvay védekezése szempontjából hasznosak lehettek‑e. Tévesen állapította meg azokat a követelményeket, amelyek e tekintetben a védelemhez való jogból következnek. Következésképpen a harmadik jogalapnak helyt kell adni.

206. Az ártatlanság vélelmének a Solvay által ebben az összefüggésben szintén kifogásolt megsértése nem rendelkezik olyan önálló tartalommal, amely a védelemhez való jog keretében fennálló indokolási és bizonyítási kötelezettséggel kapcsolatban kifejtett kérdéseken túlmutatna. Ezért nem szükséges erre külön kitérni.

2.      A meghallgatáshoz való jogról (ötödik jogalap)

207. Az ötödik jogalapjával a Solvay a megtámadott ítélet 184–193. pontját kifogásolja, amelyekben a Törvényszék arra a következtetésre jut, hogy a Bizottság nem volt köteles újból meghallgatni a vállalkozást a vitatott határozat elfogadása előtt(199). Ezzel szemben a Solvay álláspontja szerint a 2000‑ben lefolytatott közigazgatási eljárásban meghallgatást kellett volna tartani, mivel a bírságot kiszabó első – a Törvényszék által megsemmisített – határozatot (91/299 határozatot) nemcsak tévesen hitelesítették, hanem ezenfelül az iratokhoz való hozzáférés szükséges biztosítása nélkül fogadták el.

a)      Az ötödik jogalap első része

208. E jogalap első részében a Solvay a Bíróság alapokmánya 53. cikkének első bekezdésével összefüggésben értelmezett 36. cikke szerinti indokolási kötelezettség megsértését kifogásolja. A megtámadott határozat nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy az első közigazgatási eljárásban az iratbetekintéssel összefüggésben elkövetett eljárási szabálysértés megkövetelt volna‑e egy újabb meghallgatást. A Törvényszék ezáltal nem tért ki a Solvay által az elsőfokú eljárásban felhozott egyik kifogásra.

209. Ezt az érvet el kell utasítani. A Törvényszék – még ha csak egy mondatban is – kitért az iratbetekintéssel kapcsolatos korábbi eljárási szabálysértés miatti újbóli meghallgatás szükségességére: e kérdés megválaszolásaként utalt az iratbetekintéssel kapcsolatos fejtegetéseire(200). Ez a Törvényszék szempontjából logikus és következetes volt, hiszen a Törvényszék abból indult ki, hogy a Bizottság az iratbetekintés hiányával összefüggésben nem sértette meg a védelemhez való jogot(201). Következésképpen a megtámadott ítéletben alkalmazott megoldási mód szerint szükségtelenné vált a Solvay újbóli meghallgatása is.

210. Ennélfogva a Törvényszéknek a meghallgatáshoz való joggal kapcsolatos fejtegetései kellően indokoltak. Az a kérdés, hogy e fejtegetések érdemben sem téves jogalkalmazáson alapulnak‑e, az ötödik jogalap második részét képezi, amellyel a következőkben foglalkozom.

b)      Az ötödik jogalap második része

211. Az ötödik jogalap második részében a Solvay érdemben foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy az 1990‑ben az iratbetekintéssel összefüggésben elkövetett eljárási szabálysértések később – a jelen ügyben vitatott bírságot kiszabó második határozat (2003/6 határozat) 2000‑ben történt elfogadása előtt – szükségessé tették‑e a vállalkozás újbóli meghallgatását.

212. A Solvay lényegében a meghallgatáshoz való jogának, valamint általában a védelemhez való jogának megsértését kifogásolja. Ezenkívül a fellebbező az Alapjogi Charta 47. cikke (2) bekezdésének, 48. cikkének és 52. cikke (3) bekezdésének, az EJEE 6. cikknek és az EUSZ 6. cikk (1) bekezdésének, a megfelelő ügyintézés elvének, valamint az EUMSZ 266. cikk (a korábbi EK 233. cikk) megsértésére hivatkozik. E kifogások mindegyikében közös az a hivatkozás, hogy a Törvényszék nem vette figyelembe a Solvay Bizottság általi újbóli meghallgatásának szükségességét.

213. A meghallgatáshoz való jog a védelemhez való jog részét képezi, amelyet a versenyjogi közigazgatási eljárásban figyelembe kell venni. A meghallgatáshoz való jog azt jelenti, hogy az eljárás alá vont vállalkozás a közigazgatási eljárás folyamán hatékonyan tudja ismertetni a felhozott tények helytállóságára és relevanciájára, valamint a Bizottság által lefoglalt iratokra vonatkozó álláspontját(202). A jogalkotás szintjén ezt az elvet a vitatott határozat elfogadásának időpontjában a 17. rendelet 19. cikkének (1) bekezdésében(203) rögzítették.

214. Nem vitatott, hogy a Bizottság a jelen ügyben 1990‑ben – a bírságot kiszabó első határozat (91/299 határozat) elfogadása előtt – a kifogásközlés alapján meghallgatta a Solvay‑t. Csupán az a kérdés vitatott, hogy e bírságot kiszabó első határozat megsemmisítését követően a Bizottság által az EK 233. cikk (jelenleg EUMSZ 266. cikk) szerint foganatosítandó intézkedések kiterjedtek‑e egy újbóli meghallgatásra.

215. A 17. rendelet szerinti versenyjogi eljárásban az EK 233. cikkből nem következik szükségszerűen a Bizottság számára olyan kötelezettség, hogy az egész ügyet újból felgöngyölítse. A Bizottság sokkal inkább folytathatja az ügyet attól a szakasztól, amelyben az uniós bíróságok eljárási szabálysértést állapítottak meg. Amennyiben az eljárási szabálysértés előtt foganatosított eljárási cselekmények jogszerűek voltak, ezeket nem szükséges megismételni.

216. A PVC‑ügyben, amelyben a Bizottság első határozatát a biztosok testülete általi végleges elfogadás során elkövetett alaki hiba miatt megsemmisítették, a Bíróság jóváhagyta azt, hogy a Bizottság az érintett vállalkozás újbóli meghallgatása nélkül egy második, lényegében azonos tartalmú határozatot hozott(204). A Törvényszék a megtámadott ítéletben erre az ítélkezési gyakorlatra támaszkodott annak indokolása érdekében, hogy a jelen ügyben sem volt szükséges a Solvay újbóli meghallgatása(205).

217. Első pillantásra a PVC‑ügy és a jelen ügy valóban összehasonlíthatónak tűnik. A Bizottság bírságot kiszabó első határozatát (91/299 határozatot) ugyanis a jelen ügyben is a közigazgatási eljárás végén – pontosabban a határozat hitelesítése során – elkövetetett alaki hiba miatt semmisítették meg.

218. Alaposabb vizsgálat esetén azonban jelentős különbség állapítható meg: a PVC‑ügytől eltérően a jelen ügyben a közigazgatási eljárás még olyan másik súlyos hibában is szenvedett, amely jóval a bírságot kiszabó határozat végleges elfogadása és hitelesítése előtt merült fel: az érintett vállalkozás, a Solvay számára nem biztosították a jogi követelményeknek megfelelő iratbetekintést(206).

219. Az uniós bíróságok a bírságot kiszabó első határozat (91/299 határozat) tárgyában hozott ítéleteikben(207) kétségkívül nem foglalkoztak az iratbetekintés jogával és a védelemhez való joggal, hanem sokkal inkább kizárólag a hitelesítéssel kapcsolatos probléma kifejtésére szorítkoztak. Ebből azonban nem lehet arra következtetni, hogy az uniós bíróságok a közigazgatási eljárás szabályszerű lefolyását az iratbetekintés és a védelemhez való jog tekintetében megerősítették volna.

220. Ezzel szemben a 91/297 határozat tekintetében, amely ugyanarra a versenyjogi közigazgatási eljárásra vezethető vissza, mint a 91/299 határozat, a Törvényszék a védelemhez való jog megsértését állapította meg az iratokba való nem teljes betekintés miatt(208). Ezenkívül a Bizottságnak már 1982 óta világos gyakorlata volt az iratbetekintés biztosítására vonatkozóan(209).

221. Lehet, hogy igazat kell adni a Bizottságnak annyiban, hogy a Törvényszék 1995. június 29‑i különböző ítéletei a biztosítandó iratbetekintés célja és terjedelme tekintetében nem adtak egységes jelzéseket(210). Legkésőbb azonban a jelen ügyben vitatott, bírságot kiszabó második határozat elfogadásának időpontjában, 2000‑ben valamennyi ezzel kapcsolatos esetleges bizonytalanság régen tisztázott volt(211).

222. E körülmények alapján a Bizottságnak a jelen ügyben a bírságot kiszabó első határozat megsemmisítését követően a kifogásközlés kézbesítését közvetlenül követő szakaszban kellett volna folytatnia a közigazgatási eljárást. A Solvay számára – a jogszabályokkal összhangban – biztosítania kellett volna az iratokba való teljes körű betekintést, és a vállalkozást ezen az alapon újból meg kellett volna hallgatnia.

223. A Bizottságnak az iratbetekintést követő újbóli meghallgatásra vonatkozó kötelezettségén az a körülmény sem változtat, hogy a jelen ügyben vitatott, bírságot kiszabó második határozat (2003/6 határozat) nem új kifogásokon alapul(212). Kétségtelen, hogy a Solvay‑nak 1990‑ben egyszer már lehetősége volt valamennyi olyan kifogással kapcsolatban észrevételeket tenni, amely a Bizottság bírságot kiszabó első és második határozatának alapjául szolgált. Ezt azonban az ügy iratainak igen töredékes ismerete alapján kellett megtennie, mivel csak a terhelő iratokat adták át részére(213).

224. A meghallgatáshoz való jog nem merül ki a Bizottság valamennyi kifogásához kapcsolódó észrevételek benyújtásához való jogban. Az érintett vállalkozásnak sokkal inkább lehetőséget kell kapnia arra, hogy álláspontját az ügy iratainak valamennyi jogszerűen hozzáférhető része ismeretében terjeszthesse elő. Ellenkező esetben a versenyjogi eljárásban biztosítandó védelemhez való jogot jelentős részben megfosztanák hatékonyságától.

225. Az észrevételek benyújtásának lehetősége teljesen más minőséggel bír, ha az érintett vállalkozás számára korábban szabályszerűen biztosították az iratbetekintést. Különösen nyilvánvaló, hogy az a vállalkozás, amely számára nemcsak a terhelő, hanem a mentő iratokba való betekintést is biztosították, hatékonyabban tud védekezni a Bizottság kifogásaival szemben, mint az a vállalkozás, amely számára kizárólag terhelő anyagokat bocsátottak rendelkezésre.

226. A Törvényszék tehát a meghallgatáshoz való jog tekintetében tévesen alkalmazta a jogot azáltal, hogy a Solvay Bizottság általi újbóli meghallgatását nem tartotta szükségesnek. Végső soron itt azok a jogi hibák folytatódnak, amelyekben a megtámadott ítélet a dokumentumokhoz való hozzáférés jogával összefüggésben szenved(214).

227. A Solvay által szintén hivatkozott megfelelő ügyintézés elvére itt nem szükséges kitérni, mivel az erre alapított érvelés a védelemhez való joggal és a meghallgatáshoz való joggal kapcsolatos érvelés mellett nem rendelkezik önálló tartalommal. Ugyanígy nem kell kitérni – ahogy már kifejtettem(215) – az EJEE 6. cikkre és az EUSZ 6. cikk (1) bekezdésére.

c)      Közbenső következtetés

228. Mindent egybevetve tehát az ötödik jogalap második része helytálló.

D –    Az ésszerű határidőn belüli eljáráshoz való jog (első jogalap)

229. A megtámadott ítélet 119–142. pontja ellen irányuló első jogalapjával a Solvay az ésszerű határidőn belüli eljáráshoz való jogának megsértését kifogásolja. Ezt az alapjogot a Bíróság ítélkezési gyakorlata az uniós jog általános jogelveként ismeri el mind a Bizottság előtti közigazgatási eljárás, mind pedig az uniós bíróságok előtti bírósági eljárás tekintetében(216). Időközben ezt az Alapjogi Charta 41. cikkének (1) bekezdésében és 47. cikkének (2) bekezdésében is rögzítették.

230. Jóllehet az uniós bíróságok már többször foglalkoztak versenyjogi ügyekben az ésszerű határidőn belüli eljárás problémájával, számomra úgy tűnik, hogy a Solvay által felvetett jogkérdések különös jelentőséggel bírnak. Egyrészt azt az esetet érintik, amelyben az eljárás abszolút időtartama a közigazgatási és a bírósági eljárás valamennyi szakaszának figyelembevételével kétségtelenül rendkívül hosszú volt. Másrészt e kifogások a Lisszaboni Szerződés 2009. december 1‑jei hatálybalépésével összefüggésben merülnek fel, amellyel az Európai Unió Alapjogi Chartája kötelező érvényű joggá vált (EUSZ 6. cikk (1) bekezdése).

231. Az első jogalap összesen öt részből áll, amelyek részben az eljárás időtartamának értékelésével (lásd az 1. pontot), részben pedig az eljárás túl hosszú időtartamának jogkövetkezményével (lásd a 2. pontot) foglalkoznak.

1.      Az eljárás időtartamának értékelésével szemben támasztott követelmények (az első jogalap első és második része)

232. Az első jogalap első és második részének tárgyát az eljárás időtartamának értékelésével szemben támasztott követelmények képezik.

a)      A Solvay kifogásainak hatástalanságával kapcsolatos előzetes kérdésről

233. A Bizottság álláspontjával szemben a Solvay‑nak az eljárás időtartamával kapcsolatos kifogásai semmiképpen sem „nagyrészt hatástalanok”. A megtámadott ítélet esetleges hatályon kívül helyezése minden bizonnyal még egy további gondolati lépést – a túl hosszú eljárás miatti szankciókkal kapcsolatos megfontolásokat – feltételez. Mindazonáltal magának az eljárás időtartamának a kifejtése elkerülhetetlen(217), mivel a túl hosszú eljárási határidő megállapítása nélkül az ésszerű határidőn belüli eljáráshoz való jog nem tekinthető eleve megsértettnek. A Törvényszék által az eljárás időtartamának értékelése során alkalmazott szempontok nem mentesülhetnek a Bíróság általi, a fellebbezési eljárásban való jogi felülvizsgálat alól.

234. A Solvay‑nak az eljárás időtartamával kapcsolatos kifogásai esetleg akkor lennének hatástalanok, ha a fellebbező ezeket az eljárás túl hosszú időtartamának jogkövetkezményeivel kapcsolatos kifogásoktól elkülönítve terjesztette volna elő. A jelen ügyben azonban nem ez történt. A megtámadott ítéletet sokkal inkább mindkét szempontból kifogásolják, mivel az első jogalap harmadik, negyedik és ötödik része konkrétan a jogkövetkezményekkel foglalkozik.

235. E körülmények alapján a Bizottság hatástalanságra vonatkozó kifogását el kell utasítani.

b)      Az eljárás időtartama átfogó értékelésének szükségességéről (az első jogalap első része)

236. Az első jogalap első részében a Solvay azt kifogásolja, hogy a Törvényszék az eljárás időtartamának értékelése során csupán a közigazgatási és a bírósági eljárás egyes szakaszait vizsgálta elszigetelten, anélkül hogy az 1989. áprilisi vizsgálat óta tartó eljárást összességében értékelte volna.

237. Az eljárás időtartamának ésszerű jellegét az egyes ügyek sajátos körülményeinek figyelembevételével kell megállapítani, különös tekintettel a jogvitának az érintett szempontjából fennálló tétjére, az ügy bonyolultságára és a felperes, valamint az illetékes hatóságok magatartására(218). A Bíróság ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a releváns szempontok felsorolása nem kimerítő(219).

238. Kétségtelenül az eljárás időtartamának megfelelő vizsgálatához tartozik, hogy a Törvényszék az eljárás minden egyes szakaszának időtartamát külön értékelje(220). Amennyiben az eljárás valamely szakasza túl hosszú volt, már önmagában ez a körülmény indokolja az ésszerű határidőn belüli eljáráshoz való jog sérelmének megállapítását(221).

239. Az eljárás időtartamának megfelelő vizsgálatához azonban nemcsak az ilyen „apránkénti” értékelés tartozik, hanem a közigazgatási eljárás, valamint az esetleges bírósági eljárások időtartamának átfogó értékelése is(222).

240. Az átfogó értékelés követelményével szemben nem hozható fel az, hogy a közigazgatási és a bírósági eljárás különböző jellegű, és hogy a hatóság, illetve a bíróság által teljesítendő követelményeket az Alapjogi Chartában különböző helyeken rögzítették. Az érintett vállalkozás szempontjából kizárólag annak van jelentősége, hogy mikor dönt „ügyéről” véglegesen egy pártatlan hatóság. Az Alapjogi Charta 41. cikkének (1) bekezdése és 47. cikkének (2) bekezdése csupán egy és ugyanazon eljárásjogi elv két megfogalmazását tartalmazza, nevezetesen, hogy a jogalanyok elvárhatják az ésszerű határidőn belüli eljárást.

241. Kétségtelen, hogy rendszerint nem állapítható meg az ésszerű határidőn belüli eljáráshoz való jog sérelme, ha a közigazgatási és a bírósági eljárás egyetlen szakasza sem volt önmagában véve túl hosszú. Minél több szakasza van azonban összességében az – egy vagy több közigazgatási és/vagy bírósági eljárásból álló – eljárásnak, annál nagyobb jelentőséggel bír annak átfogó időtartamának értékelése.

242. A jelen ügyben a közigazgatási eljárás első szakaszát (1989‑től 1990‑ig) és az első bírósági eljárást (1991‑től 2000‑ig) a közigazgatási eljárás – bár lényegtelen – második szakasza (2000), valamint egy második bírósági eljárás (2001 márciusától) követte(223). Az eljárás e szakaszainak teljes időtartama a megtámadott ítélet kihirdetésének időpontjában már meghaladta a 20 évet; sőt, a mai napig 22 év telt el. Aligha van másik olyan eljárás az európai versenyjogban, amely ilyen hosszú ideig tartott(224).

243. E körülmények alapján az eljárás időtartamának megfelelő értékelése nem történhetett meg a közigazgatási és a bírósági eljárásnak a megtámadott ítélet kihirdetéséig terjedő teljes időtartama figyelembevétele nélkül. Mivel a Törvényszék az ilyen átfogó értékelést elmulasztotta, a megtámadott ítélet téves jogalkalmazáson alapul. Az első jogalap első része tehát megalapozott.

c)      A kifogásolt indokolási hiányosságról (az első jogalap második része)

244. A Solvay ezenkívül az indokolás hiányosságát (a Bíróság alapokmánya 53. cikkének első bekezdésével összefüggésben értelmezett 36. cikke) kifogásolja, mivel a Törvényszék a saját eljárási szakaszát nem vette figyelembe az eljárás időtartamával kapcsolatos érvelésében.

245. A Törvényszék valóban egyetlen szóval sem említi az eljárás általa folytatott szakaszának (a T‑57/01. sz. ügyben folytatott eljárás) időtartamát. Figyelembe kell venni azonban, hogy az elsőfokú ítélet indokolása lehet közvetett is, amennyiben lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy megismerjék érvelésük Törvényszék általi elutasításának okait, és hogy elegendő adat álljon a Bíróság rendelkezésére felülvizsgálata gyakorlásához(225).

246. A jelen ügyben a Törvényszék abból indult ki, hogy nem az eljárás időtartama, hanem csak a védelemhez való jog – eljárás időtartamával összefüggő – megsértése eredményezheti a vitatott határozat megsemmisítését. Mivel a Törvényszék álláspontja szerint a védelemhez való jog megsértése nem volt megállapítható, a megtámadott ítéletben mellőzhető volt a Solvay‑nak a Törvényszék előtti eljárás időtartamára vonatkozó érvelésére irányuló kifejezett értékelés. E tekintetben nem áll fenn indokolási hiányosság.

247. E körülmények alapján az első jogalap második része nem helytálló.

2.      A túl hosszú eljárás jogkövetkezményei (az első jogalap harmadik, negyedik és ötödik része)

248. Az első jogalap harmadik, negyedik és ötödik részében a Solvay a közigazgatási és a bírósági eljárás ésszerű időtartama esetleges túllépésének jogkövetkezményeivel foglalkozik.

a)      A védelemhez való jog sérelmével kapcsolatos követelmény (az első jogalap harmadik része)

249. Az első jogalap harmadik része alapvető jelentőségű jogkérdést vet fel. A felek arról vitáznak, hogy az ésszerű határidőn belüli eljáráshoz való alapjog esetleges megsértése már önmagában indokolja‑e a vitatott határozat megsemmisítését, vagy ezenfelül bizonyítani kell az érintett vállalkozás védekezésre vonatkozó képességének sérelmét is(226).

250. A Törvényszék a megtámadott ítéletben abból indult ki, hogy a túl hosszú eljárás csak akkor eredményezheti a Bizottság határozatának megsemmisítését, ha megállapítható, hogy az eljárás időtartama hátrányosan befolyásolta az érintett vállalkozás védekezésre vonatkozó képességét(227). Ez az eljárás összhangban van a Bíróság időközben állandósult ítélkezési gyakorlatával, amely teljesen általánosan abból indul ki, hogy az eljárás időtartama befolyásolhatta‑e annak kimenetelét(228).

251. A Solvay azonban ezt az ítélkezési gyakorlatot meghaladottnak tekinti, és arra hívja fel a Bíróságot, hogy vizsgálja felül e gyakorlatot az Alapjogi Chartának a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta fennálló kötelező érvényére tekintettel.

252. Ebben az összefüggésben különös jelentőséggel bír a Charta 52. cikkének (3) bekezdése. E rendelkezés első mondata homogenitási záradékot tartalmaz, miszerint a Chartában foglalt olyan alapjogok tartalmát és terjedelmét, amelyek megfelelnek az EJEE‑ben biztosított alapjogoknak, azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az EJEE‑ben szerepelnek.

253. Igaz, hogy az Alapjogi Charta 41. cikkének (1) bekezdése és 47. cikkének (2) bekezdése szerinti, az ésszerű határidőn belüli eljáráshoz való uniós alapjogot az EJEE 6. cikk (1) bekezdésében foglalt rendelkezés mintájára alakították ki(229). A Solvay álláspontjával ellentétben azonban az EJEE 6. cikk (1) bekezdése – az EJEB általi jelenlegi értelmezés szerint – nem követeli meg azt, hogy valamely bírságot kiszabó versenyjogi határozatot kizárólag az ésszerű eljárási határidő túllépése miatt hatályon kívül helyezzenek, és a közigazgatási eljárást megszüntessék.

254. Ahogy a Bizottság helytállóan megjegyezte, általánosságban az érvényes, hogy az EJEE bizonyos mérlegelési mozgásteret biztosít az egyezményben részes államoknak az esetleges alapjogi sérelmek orvoslásának módja és eszköze tekintetében(230).

255. Az EJEB‑nek az EJEE 6. cikk (1) bekezdésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatából ezenkívül levezethető, hogy a büntetőjogi szankciók teljes hatályon kívül helyezése és az érintett büntetőeljárás megszüntetése csak egy lehetséges formája az EJEE 41. cikk szerinti, az eljárás túl hosszú időtartama révén okozott alapjogi sérelemért járó elégtételnek(231). Ebben nincs szó a nemzeti hatóságoknak a szankciók hatályon kívül helyezésére és az eljárás megszüntetésére vonatkozó kötelezettségéről. Az EJEB sokkal inkább kifejezetten elismeri a kiszabott bírság csökkentését is az eljárás túl hosszú időtartama miatti megfelelő elégtételként(232). Konkrétan valamely gazdasági bűncselekménnyel összefüggő ügyben, amelynek tárgyát súlyos csalással kapcsolatos bűncselekmények képezték, és amelyben az eljárás 17 évig tartott, az EJEB elégségesnek tekintette az eljárás túl hosszú időtartamának megállapítását és a bírság csökkentését(233). Az efféle megoldás véleményem szerint a gazdasági büntetőeljárásokhoz hasonló versenyjogi eljárásokra is alkalmazható.

256. A fent említetteket a versenyjog tekintetében még ki kell egészíteni azzal, hogy úgy tűnik, maga az EJEB e jogterületet nem sorolja a klasszikus büntetőjog körébe; a büntetőjog „kemény magján” kívül az EJEB abból indul ki, hogy az EJEE 6. cikk (1) bekezdéséből következő büntetőjogi garanciákat nem kell szükségszerűen teljes szigorral alkalmazni(234).

257. Ennek megfelelően a jelenlegi helyzetben abból kell kiindulni, hogy az Alapjogi Charta 52. cikke (3) bekezdésének első mondatában foglalt homogenitási követelményből nem következik az uniós bíróságok számára olyan kötelezettség, hogy az európai versenyjog keretében az ésszerű határidőn belüli eljáráshoz való alapjog megsértésére szükségszerűen a vitatott határozat megsemmisítésével válaszoljanak.

258. Az Alapjogi Charta 52. cikke (3) bekezdésének második mondata szerint az uniós jogban kétségkívül túl lehet menni az EJEE‑ben rögzített követelményeken. Ebben a versenyjogi összefüggésben azonban ez nem indokolt.

259. Az ésszerű határidőn belüli eljáráshoz való alapjog megsértése miatti szankció kiszabása esetén mind az érintett vállalkozás érdekeit, mind pedig a közérdeket megfelelően figyelembe kell venni.

260. Az érintett vállalkozás érdeke az, hogy lehetőleg teljes körű elégtételt kapjon az alapjog megsértésének következményeiért(235). A közérdek pedig az, hogy az európai belső piac versenyszabályai, amelyek a Szerződések alapvető rendelkezései közé tartoznak(236), hatékonyan érvényesüljenek(237).

261. Amennyiben a Bizottság bírságot kiszabó versenyjogi határozatát kizárólag az eljárás lefolytatására vonatkozó ésszerű határidőnek a közigazgatási vagy a bírósági eljárásban való túllépése miatt semmisítenék meg, ezzel nemcsak a kiszabott bírság válna semmissé, hanem magának a versenyjogi szabályok megsértésének a megállapítása is. Az efféle megoldás ellentétes lenne a versenyszabályok hatékony érvényesítéséhez fűződő közérdekkel, és túlmenne az érintett vállalkozásnak az általa elszenvedett alapjogi sérelem miatti, lehetőleg teljes körű elégtételhez fűződő jogos érdekén.

262. Pusztán az ítélet ésszerű időn túli meghozatalának indokával nem engedhető meg a vállalkozás számára a jogsértés megtörténtének újbóli megkérdőjelezése(238). Az ésszerű eljárási határidő megsértésének szankciója semmiképpen sem vezethet oda, hogy valamely vállalkozás számára lehetővé tegye olyan magatartás folytatását vagy újrakezdését, amelynek az uniós joggal való összeegyeztethetetlenségét megállapították(239).

263. E körülmények alapján nem tartom indokoltnak, hogy a Bíróságnak azt javasoljam, hogy e kérdésben vizsgálja felül az eddigi ítélkezési gyakorlatát. Az első jogalap harmadik részét tehát el kell utasítani.

b)      Az eljárás időtartamának a Solvay védekezésre vonatkozó képességére gyakorolt hatása a jelen ügyben (az első jogalap negyedik része)

264. Az első jogalap negyedik része a megtámadott ítélet 132–136. pontjával foglalkozik, amelyekben a Törvényszék megállapítja, hogy az ésszerű határidőn belüli eljárás elvének esetleges megsértése nem befolyásolta hátrányosan a Solvay hatékony védekezésre vonatkozó képességét, és ennélfogva a vállalkozás védelemhez való joga nem sérült. Ebben a Solvay lényegében indokolási hiányosságot vél felfedezni, és e megállapítást a védelemhez való jog tiszteletben tartására, valamint az ésszerű határidőn belüli eljárásra vonatkozó elv megsértésének tekinti. A Törvényszék nem foglalkozott megfelelően azokkal a nehézségekkel, amelyekkel a Solvay‑nak ilyen hosszú idő után a védekezése tekintetében szembesülnie kellett.

i)      A kifogásolt indokolási hiányosságról

265. A kifogásolt, a Bíróság alapokmánya 53. cikkének első bekezdésével összefüggésben értelmezett 36. cikke szerinti indokolási hiányosság abban rejlik, hogy a Törvényszék nem tért ki a Solvay‑nak az elsőfokú eljárásban felhozott, a védekezési nehézségeivel kapcsolatos számos érvére.

266. Ez az érv nem meggyőző. Ahogy már említettem, az indokolási kötelezettség nem jelenti azt, hogy a Törvényszék köteles olyan magyarázatot adni, amely egyenként és kimerítően követi a felek által előadott összes érvet; az indokolás tehát lehet közvetett is, amennyiben lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy megismerjék érvelésük Törvényszék általi elutasításának okait, és hogy elegendő adat álljon a Bíróság rendelkezésére felülvizsgálata gyakorlásához(240).

267. A Solvay azon érvére, miszerint ilyen hosszú idő után nehézséget okoz számára a Bizottság által felhozott vádak elleni védekezés, a Törvényszék – bár igen szűkszavúan – kifejezetten is kitér. Lényegében kifejti, hogy a Bizottság a jelen ügyben lefolytatott első bírósági eljárás óta nem folytatott vizsgálati cselekményt, és a vitatott határozatban nem vett figyelembe olyan új körülményt sem, amely a védelemhez való jog gyakorlását szükségessé tette volna(241).

268. Lehet, hogy a Solvay az ügy körülményeinek anyagi jogi értékelése tekintetében eltérő álláspontot képvisel, ebből azonban nem következik indokolási hiányosság(242).

ii)    A kifogásolt anyagi jogi hibáról

269. A Törvényszéknek azt a megállapítását azonban, miszerint az időmúlás nem befolyásolta hátrányosan a Solvay védekezésre vonatkozó képességét, a fellebbező anyagi jogi szempontból is kifogásolja. A Solvay ezt a védelemhez való jog tiszteletben tartására, valamint az ésszerű határidőn belüli eljárásra vonatkozó elv megsértésének tekinti.

270. Első pillantásra úgy tűnhet, mintha a Solvay itt azt kérné a Bíróságtól, hogy a saját értékelésével helyettesítse a tényállás Törvényszék általi értékelését, ami a fellebbezési eljárásban nem megengedett(243).

271. Alaposabban vizsgálva azonban a Solvay nem annyira a tényállás Törvényszék általi téves értékelését, hanem sokkal inkább egy, a Solvay szempontjából jelentős körülmény figyelmen kívül hagyását kifogásolja: a Törvényszék nem vette figyelembe, hogy az eljárás kezdete óta eltelt idő a Solvay‑nak a bírósági eljárásban fennálló, védekezésre vonatkozó képességét hátrányosan befolyásolta. A Törvényszék jogellenesen foglalkozott kizárólag az időmúlásnak a Solvay Bizottság előtt (vagyis a közigazgatási eljárásban) fennálló, védekezésre vonatkozó képességére gyakorolt hatásaival.

272. Ez az érvelés helytálló.

273. Annak vizsgálata során, hogy az állítólagosan túl hosszú eljárás hátrányosan befolyásolta‑e az érintett vállalkozás védekezésre vonatkozó képességét, a Törvényszék nem szorítkozhat kizárólag az eljárás egy bizonyos szakaszában történő védekezés vizsgálatára. Sokkal inkább teljesen általánosan azt kell vizsgálnia, hogy az eljárás időtartama hátrányosan befolyásolhatta‑e a vállalkozásnak a Bizottság kifogásaival szembeni védekezését(244).

274. Kétségtelen, hogy e védekezésre mindenekelőtt a közigazgatási eljárásban kerül sor, amelyben a vállalkozás számára a kifogásközlés alapján biztosítják a meghallgatáshoz való jogot. A védekezés azonban nem korlátozódik a közigazgatási eljárásra. Az érintett vállalkozás számára sokkal inkább nyitva áll az uniós bíróságok előtti jogorvoslat lehetősége a Bizottság bírságot kiszabó határozatával szemben (EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése, a korábbi EK 230. cikk negyedik bekezdése). Az ilyen bírósági eljárás keretében is lehetősége kell, hogy legyen az érintett vállalkozásnak arra, hogy hatékonyan védekezhessen a Bizottság által – ekkor már alakszerű határozat formájában – terhére rótt kifogások ellen.

275. A Törvényszék ezért jogellenesen szorítkozott annak vizsgálatára, hogy a Solvay a közigazgatási eljárásban hatékonyan védekezhetett‑e(245), és hogy egy korábbi bírósági eljárás – a bírságot kiszabó első határozat (91/299 határozat) tárgyában a T‑32/91. sz. ügyben lefolytatott bírósági eljárás – időtartama járt‑e hátrányos következményekkel(246). A Törvényszék érvelése során elmulasztotta figyelembe venni a vállalkozásnak a második bírósági eljárásban – a jelen ügyben vitatott 2003/6 határozat tárgyában a T‑57/01. sz. ügyben lefolytatott bírósági eljárásban – fennálló, védekezésre vonatkozó jelenlegi képességét.

276. A T‑57/01. sz. eljárásban a Törvényszék előtt fennálló, védekezésre vonatkozó képességet a jelen ügyben két okból kellett volna figyelembe venni: egyrészt a Solvay kifejezett, az akkori bírósági eljárás időtartamának figyelembevételére vonatkozó felhívása miatt, másrészt pedig azon körülmény miatt, hogy a Solvay számára csak e bírósági eljárás során – pontosabban 2005‑ben – biztosították egyáltalán a dokumentumokhoz való hozzáférést. Döntő jelentőséggel bírt tehát, hogy a Solvay 2005‑ben még hatékonyan védekezhetett‑e a Bizottság kifogásaival, illetve megállapításaival szemben.

277. Az ésszerű határidőn belül eljáráshoz való alapjog megköveteli, hogy valamely versenyjogi eljárásban a Bizottság a bírságot kiszabó határozatát olyan kellő időben fogadja el, hogy az érintett vállalkozás az uniós bíróságok előtt még hatékonyan védekezhessen e határozattal szemben.

278. Mivel a Törvényszék e jogilag jelentős körülménnyel semmilyen módon nem foglalkozott, a megtámadott ítélet téves jogalkalmazáson alapul.

iii) Néhány további kifogásról

279. Végül a Solvay az első jogalap e negyedik részében a tényállás elferdítésére, valamint az EJEE 6. cikknek és az EUSZ 6. cikk (1) bekezdésének megsértésére hivatkozik.

280. E további kifogások nem igényelnek alaposabb kifejtést. A tényállás elferdítésével kapcsolatos kifogást nem fejtették ki részletesen (247), és nem is látok támpontokat efféle elferdítésre vonatkozóan. Az EJEE 6. cikket és az EUSZ 6. cikk (1) bekezdését illetően az első rendelkezés közvetlenül nem alkalmazható, az utóbbi pedig önmagában nem tartalmaz ilyen alapjogi biztosítékokat(248).

iv)    Közbenső következtetés

281. Az első jogalap negyedik része részben megalapozott.

c)      A Solvay‑nak a bírság csökkentéséről való állítólagos lemondása (az első jogalap ötödik része)

282. Az első jogalap ötödik és utolsó részével a Solvay konkrétan a megtámadott ítélet 141. pontját kifogásolja. Ebben a Törvényszék kifejti, hogy a Solvay „a keresetben […] kifejezetten lemondott arról a lehetőségről, hogy a Törvényszék a bírságot az ésszerű határidőn belüli eljáráshoz való joga állítólagos megsértése miatti kártérítés címén csökkentse”. Ezt a Solvay az elsőfokú eljárásban felhozott érve elferdítésének tekinti.

283. Ahogy már más összefüggésben kifejtettem, az efféle elferdítést akkor kell megállapítani, ha azokra a Törvényszék nyilvánvalóan téves értelmezéssel vagy értelmükkel ellentétesen hivatkozik(249).

284. Sajnálatos módon a Törvényszék a megtámadott ítéletben szereplő vitatott megfogalmazással nem teszi felismerhetővé, hogy a Solvay keresetének mely szakaszára hivatkozik. Mindazonáltal a felek a fellebbezési eljárás szakaszában egyezően kifejtették, hogy a Törvényszék Solvay által kifogásolt megállapítása tekintetében valószínűleg a kereset 149. és 150. pontja képezi a támpontot. A vállalkozás a keresetének 149. pontjában lényegében azt hangsúlyozza, hogy véleménye szerint csak a vitatott határozat megsemmisítése orvosolhatná a tisztességes eljárás elvének kifogásolt megsértését; a bírság puszta csökkentése nem alkalmas az EJEE 6. cikk kifogásolt megsértésének orvoslására. Majd a kereset 150. pontjában a Solvay arra a következtetésre jut, hogy az ésszerű határidő általa kifogásolt, nyilvánvaló túllépésének csak a vitatott határozat megsemmisítése lehet a következménye(250).

285. A kereset idézett szakaszában nem látok az eljárás időtartama miatt kiszabott bírság esetleges csökkentéséről való semmilyen lemondást. Még kevésbé állapítható meg a Solvay beadványaiból a vállalkozásnak a Törvényszék által feltételezett „kifejezett lemondása” a túl hosszú eljárás miatti bírságcsökkentésről.

286. A Solvay az elsőfokú eljárásban benyújtott keresetének 149. és 150. pontjában sokkal inkább csupán nyomatékosítja a jogi álláspontját. A vállalkozás kifejti, hogy milyen jogkövetkezményeket tart szükségesnek az ésszerű határidőn belüli eljárás elvének állítólagos megsértése tekintetében: nem a bírság csökkentését, hanem a vitatott határozat megsemmisítését.

287. A jogi álláspont ismertetése és a bírság csökkentésének – mint kártérítésnek – a lehetőségéről való kifejezett lemondás között alapvető különbség van. Ezt a különbséget a Törvényszék a megtámadott ítélet 141. pontjában nem vette figyelembe.

288. A megtámadott ítélet 141. pontja arról tanúskodik, hogy a Törvényszék a Solvay‑nak az elsőfokú eljárásban előadott érveit nyilvánvalóan tévesen értelmezte, és ezenkívül azokra értelmükkel ellentétesen hivatkozott. Ez a fél által előadott érvek elferdítésének minősül.

289. Ez az elferdítés különösen szembetűnővé válik, ha figyelembe vesszük, hogy a Solvay más összefüggésben az elsőfokú eljárásban benyújtott keresetében valójában a bírság Törvényszék általi csökkentését kéri, és e tekintetben kifejezetten a „megsemmisítési jogalapok keretében felhozott érveire”, tehát az eljárás túl hosszú időtartamával kapcsolatos érvére is hivatkozik(251).

290. Következésképpen az első jogalap ötödik része helytálló.

3.      Közbenső következtetés

291. Az első jogalap részben eredményes.

E –    A megtámadott ítélet hatályon kívül helyezése

292. Ahogy a fenti fejtegetésekből következik, az alábbi jogalapok nem lehetnek eredményesek: a második, a hatodik, a hetedik és a nyolcadik jogalap.

293. A kilencedik jogalap részben magalapozott. Ez azonban csupán az EK 82. cikk második bekezdésének c) pontja szerinti megkülönböztetés különös szempontját érinti. Érintetlenek maradnak a Solvay piaci magatartásának egyéb vonatkozásai, amelyeket a Bizottság visszaélésszerűnek tekintett, és amelyek tekintetében a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot. Ennek megfelelően a kilencedik jogalap részleges eredményessége önmagában véve nem indokolja a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését.

294. Nagyrészt megalapozottak ezzel szemben a védelemhez való joggal kapcsolatos jogalapok (a harmadik, a negyedik és az ötödik jogalap), valamint az eljárás időtartamával kapcsolatos jogalap (az első jogalap). E jogalapok bármelyikének eredményessége már önmagában indokolja a teljes megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését.

F –    Az elsőfokú eljárásban előterjesztett keresetről való döntés

295. Alapokmánya 61. cikkének első bekezdése értelmében az ügyet maga a Bíróság is érdemben eldöntheti, ha a per állása ezt megengedi.

296. Ez a helyezet a jelen üggyel. Valamennyi olyan ténybeli és jogkérdést, amely a Solvay keresetére vonatkozó határozat meghozatalához szükséges, már megvitattak az elsőfokú eljárásban a Törvényszék előtt, és a feleknek lehetőségük volt ezek tekintetében érveiket ütköztetni. Ezért nem szükséges az ügynek a Törvényszék elé történő visszautalása, maga a Bíróság dönthet a Solvay által a vitatott határozat megsemmisítése érdekében benyújtott keresetről. Az eljárás rendkívül hosszú időtartamára tekintettel – 22 év az 1989. áprilisi bizottsági vizsgálattól a mai napig – a Bíróságnak élnie kellene ezzel a lehetőséggel.

297. A következőkben arra szorítkozom, hogy a vitatott határozat jogszerűségét három kiválasztott szempont alapján tárgyaljam: az iratbetekintés (1. pont), a meghallgatáshoz való jog (2. pont) és az eljárás időtartama (3. pont).

1.      Az iratbetekintési jogról

298. Megállapítható, hogy a Solvay számára a vitatott határozat elfogadása előtt nem biztosították a jogi követelményeknek megfelelő iratbetekintést(252).

299. Ahogy már említettem, nem lehet kizárni azt, hogy a Solvay az iratok elveszett, ismeretlen tartalmú részeiben olyan információkat találhatott volna, amelyek a védekezése szempontjából hasznosak lettek volna. Ez annál inkább érvényes, mivel maga a Bizottság abból indul ki, hogy a hiányzó iratrendezők közül néhány „tartalmazta a 17. rendelet 11. cikke értelmében folytatott levelezést”, tehát a Bizottság különböző vállalkozásokhoz intézett információkérését és azok válaszait(253). Más vállalkozások ilyen észrevételei hasznos információkat tartalmazhattak volna a Solvay erőfölényének kérdésével kapcsolatban (például a piaci részesedésekről, a Solvay versenytársainak erejéről és az ügyfelei esetlegesen fennálló kiegyenlítő piaci erejéről); ezenkívül ezek az információk támpontokat tartalmazhattak volna a Solvay piaci magatartása objektív gazdasági igazolásának fennállása vagy ennek hiánya tekintetében(254).

300. Ezzel legalábbis fennállt a lehetősége annak, hogy a dokumentumokhoz való hozzáférés szabályszerű biztosítása esetén a közigazgatási eljárásnak más lett volna a kimenetele, akár csak a kiszabott bírság mértéke tekintetében.

301. Következésképpen a vitatott határozatot már önmagában a dokumentumokhoz való hozzáférés tekintetében elkövetett eljárási szabálysértés – elveszett iratok – miatt teljes egészében meg kell semmisíteni. (Következésképpen az iratok Törvényszék előtt hozzáférhető részeinek a Solvay védekezése szempontjából való hasznosságára irányuló kiegészítő vizsgálat egyáltalán nem bír jelentőséggel.)

2.      A meghallgatáshoz való jogról

302. Megállapítható továbbá, hogy a Solvay‑t a Bizottság a vitatott határozat 2000‑ben történt elfogadása előtt nem hallgatta meg újból, jóllehet ez jogilag szükséges lett volna(255). Ez az eljárási szabálysértés szoros összefüggésben áll a dokumentumokhoz való hozzáférés hiányával.

303. Nem zárható ki, hogy a közigazgatási eljárás kimenetele más lett volna, ha a Bizottság 2000‑ben lehetőséget biztosított volna a vállalkozás számára, hogy – a szabályszerű iratbetekintést követően – újból nyilatkozzon az általa felhozott kifogásokkal kapcsolatban(256).

304. A vitatott határozatot ebből az okból is teljes egészében meg kell semmisíteni.

3.      Az ésszerű határidőn belüli eljáráshoz való jogról

305. Végül az eljárás időtartamát az egyedi eset összes körülményei alapján kell értékelni(257).

306. A jelen ügyben figyelembe kell venni, hogy a Bizottság a bírságot kiszabó első határozatának (91/299 határozat) megsemmisítése és a Bíróság fellebbviteli bíróságként hozott ítélete(258) közötti időszakban teljesen tétlen volt. Ezáltal egy négyéves és hét hónapos időszak kihasználatlanul telt el(259).

307. A Bizottság e tétlensége nem igazolható az e szerv által a bírságot kiszabó első határozat megsemmisítése ellen akkoriban benyújtott fellebbezésre hivatkozással. A Bizottság kétségkívül jogosult a rendelkezésére álló eljárási lehetőségeket teljesen kimeríteni, és az elsőfokú eljárásban való pervesztessége esetén a Bírósághoz mint fellebbviteli bírósághoz fordulni. Ez azonban semmiképpen sem jelenti azt, hogy a Bizottság az ilyen fellebbezési eljárás időtartama alatt a közigazgatási eljárás folytatását mellőzheti(260).

308. A fellebbezésnek nincs halasztó hatálya (a Bíróság alapokmánya 60. cikkének első bekezdése). A Bizottság tehát 1995. június 29‑től, a T‑32/91. sz. ügyben hozott elsőfokú ítélet kihirdetésének napjától kezdve az EK 233. cikk első bekezdése (jelenleg az EUMSZ 266. cikk első bekezdése) szerint köteles volt a Törvényszéknek a megsemmisítés tárgyában hozott ítéletéből következő intézkedéseket megtenni. A megfelelő ügyintézés elve is megkövetelte volna, hogy haladéktalanul új érdemi döntés meghozatalára törekedjenek, vagy a közigazgatási eljárást megszüntessék.

309. A Bizottság könnyedén folytathatta volna a közigazgatási eljárást már 1995 júliusától, ahelyett hogy ezzel 2000 áprilisáig várt volna(261). A bírságot kiszabó új határozatában csupán azt kellett volna rögzítenie, hogy e határozat a fellebbezési eljárásban való pernyertessége esetén hatályát veszti.

310. E körülmények alapján arra a következtetésre jutok, hogy a jelen ügyben a közigazgatási eljárás már önmagában a Bizottság 1995 júliusától 2000 áprilisáig tanúsított csaknem ötéves tétlensége alapján túl hosszú volt. Ezért ahogy már kifejtettem(262), nincs szükség az eljárás más szakaszai időtartamának alaposabb vizsgálatára és az eljárás időtartamának átfogó vizsgálatára(263).

311. Az ésszerű határidőn belüli eljárás elvének imént megállapított megsértése mindenesetre csak akkor indokolja a vitatott határozat megsemmisítését, ha az eljárás időtartama hátrányosan befolyásolta az érintett vállalkozás védekezésre vonatkozó képességét(264). E tekintetben a bizonyítási kötelezettség a vállalkozásra hárul.

312. A Bíróság rendszerint szigorú követelményeket támaszt az ilyen bizonyítással szemben(265): az érintett vállalkozásnak meggyőző bizonyítékokkal kell alátámasztania érveit, és az érvelés nem lehet absztrakt és pontatlan(266). Amennyiben például – ahogy a jelen ügyben – azt állítják, hogy a védekezésre vonatkozó képesség korábbi alkalmazottak távozása miatt korlátozott volt, akkor e személyeket rendszerint meg kell nevezni, meg kell jelölni a funkciójukat, valamint a távozásuk időpontját, szükségesek a tőlük várt információ vagy felvilágosítás tárgykörével és jellegével kapcsolatos fejtegetések, valamint jelezni kell azokat a körülményeket, amelyek miatt lehetetlen volt e személyek tanúvallomásának beszerzése(267).

313. Efféle részletes előadást a Solvay az uniós bíróságok előtt folyamatban lévő bírósági eljárásban kétségtelenül nem tett.

314. Mindazonáltal a jelen ügyben figyelembe kell venni azt, hogy az 1983 és 1990 közötti időszak, amelyre vonatkozóan a Solvay‑jal szemben az erőfölénnyel való visszaélést felróják, a bírságot kiszabó második határozat 2000‑ben történő elfogadásának időpontját 10–17 évvel megelőzte. Amikor végül 2005‑ben a Törvényszék előtt biztosították a Solvay számára a dokumentumokhoz való hozzáférést, a Bizottság által megállapított jogsértések időszaka óta már 15–22 év is eltelt.

315. Nyilvánvaló, hogy egy vállalkozás alkalmazottainak – főképp a volt alkalmazottak – emlékezete ilyen hosszú idő után halványodik. Ezenkívül a jelen ügyben a Solvay nyersszódát (szódát) előállító telephelyeinek egy részét időközben megszüntették(268).

316. Mindazonáltal a Solvay az elsőfokú eljárásban bizonyítékokat ajánlott fel a Törvényszék számára arra vonatkozóan, hogy nyersszódaágazatának a vitatott időszakban fennálló szerkezetét rekonstruálja, és az akkori vezetőséghez tartozó személyeket megnevezi, valamint távozásuk időpontját megjelöli.

317. A jelen ügy különleges körülményei között ésszerűen nem lehetett többet elvárni a Solvay‑tól.

318. Különösen nem eshet a fellebbező hátrányára, hogy nem fejtette ki részletesen, hogy korábbi alkalmazottai milyen eseményekről és bizonyítékokról adtak volna felvilágosítást. A vállalkozás ugyanis a mai napig nem ismeri az ügy valamennyi olyan iratát, amelyet tulajdonképpen hozzáférhetővé kellett volna tenni számára(269). A Solvay‑tól nem követelhető annak bizonyítása, hogy korábbi alkalmazottai adhattak volna‑e tájékoztatást – és ha igen, mennyiben – az ügy iratainak olyan elveszett részeivel kapcsolatban, amelyek tartalma ismeretlen, és amelyek az eljárás során soha nem voltak hozzáférhetők.

319. Teljesen általánosan a védekezésre vonatkozó képesség időmúlás következtében fennálló sérelmének bizonyításával szemben támasztott követelmények tekintetében nem szabad olyan magasra tenni a lécet, hogy az érintett vállalkozás számára a bizonyítást gyakorlatilag lehetetlenné tegyék, vagy aránytalanul megnehezítsék.

320. Az ügy iratai azon részének végleges elvesztésére tekintettel, amely esetleg a Bizottság harmadik vállalkozásokkal folytatott levelezését tartalmazta(270), nem zárható ki, hogy a Solvay távozó alkalmazottai elérhetőségük esetén segíthették volna a vállalkozás védekezését. Különösen nem zárható ki, hogy az említett alkalmazottak olyan háttérinformációkkal szolgálhattak volna, amelyek pusztán írásbeli feljegyzések figyelembevételével nem voltak megállapíthatók.

321. A fenti megfontolások alapján kellő támpont van arra vonatkozóan, hogy az eljárás túl hosszú időtartama hátrányosan befolyásolta a Solvay‑nak a Bizottsággal szembeni védekezésre vonatkozó képességét. Már önmagában e körülmény miatt meg kell semmisíteni a vitatott határozatot.

4.      Közbenső következtetés

322. Már a fellebbező által az iratbetekintéssel, a meghallgatáshoz való joggal és az eljárás időtartamával összefüggésben az elsőfokú eljárásban felvetett jogkérdések közül néhánynak a kifejtéséből az következik, hogy a vitatott bizottsági határozatot (2003/6 határozatot) teljes egészében meg kell semmisíteni. A Solvay által az elsőfokú eljárásban felhozott egyéb jogalapokra ezért nem szükséges kitérni.

V –    A bírság csökkentése iránti kérelemről

323. A megtámadott ítélet hatályon kívül helyezése és a vitatott határozat megsemmisítése(271) mellett a Solvay a – Törvényszék által újból megállapított – bírság megsemmisítését vagy csökkentését kéri, mégpedig annak a súlyos kárnak a megtérítéseként, amelyet az eljárás rendkívül hosszú időtartama miatt állítólag elszenvedett.

324. Az általam javasolt megoldás szerint, amely a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését(272) és a vitatott határozat megsemmisítését(273) eredményezi, a Solvay e külön kérelme tárgytalanná válik. A következőkben a teljesség kedvéért ezt másodlagosan mégis tárgyalom.

A –    Előzetes megjegyzés

325. A Bíróság eddigi ítélkezési gyakorlatából két különböző megközelítés állapítható meg az eljárás túl hosszú időtartamával kapcsolatos probléma megoldása tekintetében: a Baustahlgewebe‑ügyben, amelyben az érintett vállalkozással szemben versenyjogi bírságot szabtak ki, a Bíróság csökkentette a bírságot(274). Ezzel szemben a Der Grüne Punkt ügyben, amelyben ilyen bírságot nem szabtak ki, a Bíróság csupán az EUMSZ 340. cikk második bekezdésével összefüggésben értelmezett EUMSZ 268. cikk (a korábbi EK 288. cikk második bekezdésével összefüggésben értelmezett EK 235. cikk) szerinti kártérítési kereset lehetőségére hívhatta fel az érintett vállalkozás figyelmét(275).

326. A tárgyaláson a Bizottság az utóbb említett, a Der Grüne Punkt ügyben alkalmazott megoldási mód mellett foglalt állást. Ezt a versenyjog hatékony érvényesítésének szükségességével indokolta. A bírság csökkentése véleménye szerint hátrányosan érintené az európai versenyszabályok érvényesítését.

327. Ez a kifogás nem meggyőző.

328. Egyrészt ugyan a belső piac működése szempontjából elengedhetetlen(276) európai versenyszabályok érvényesítése kétségtelenül a Szerződések alapvető célkitűzése(277). E cél eléréséhez elengedhetetlenek a hatékony és visszatartó erejű szankciók.

329. Másrészt azonban a büntetőjoghoz hasonló jellemzőkkel rendelkező(278) versenyjogi közigazgatási eljárásban különösen figyelembe kell venni az alapvető eljárási garanciákat. A versenyjogot csak jogállamilag kifogástalan eszközökkel lehet érvényesíteni. Amennyiben tehát a versenyjogi eljárásban megsértenek valamely olyan alapjogot, mint az ésszerű határidőn belüli eljáráshoz való jog, az érintett vállalkozásnak joga van a hatékony jogorvoslathoz.

330. Az ésszerű eljárási határidő túllépésének megoldását tehát szükségszerűen egyfelől a versenyszabályok érvényesítésének követelménye, másfelől pedig az alapjogi sérelem miatti hatékony jogorvoslat követelménye közötti feszültségmezőben kell keresni.

331. A pergazdaságosság és az érintett vállalkozás számára biztosítandó közvetlen és hatékony jogorvoslat szükséglete értelmében a Bíróságnak ahol lehetséges – tehát bírságkiszabással járó ügyekben –, továbbra is a Baustahlgewebe‑ügyben alkalmazott megoldási módot kellene követnie(279).

332. A versenyjog hatékony érvényesítésének ilyen esetben azzal tesznek eleget, ha megállapítják a jogsértést és az annak az érintett vállalkozás általi megszüntetésére vonatkozó kötelezettséget. Más piaci szereplőkkel szemben az eredetileg a Bizottság, illetve a Törvényszék által megállapított bírság visszatartó ereje érvényesül(280). Ennek tettarányosságát a Bíróság nem vonja kétségbe. A „Baustahlgewebe‑módszer” csupán az eredeti bírság azon összegbe való beszámítását eredményezi, amely megfelelő kártérítésnek minősül a túl hosszú eljárásért(281).

B –    A bírság csökkentése

333. A Baustahlgewebe‑ügyben alkalmazott ítélkezési gyakorlat(282) végső soron az EUMSZ 261. cikk szerinti korlátlan felülvizsgálati hatáskörön alapul, amely a Bíróságot a versenyjogi szankciók tekintetében a 17. rendelet 17. cikke szerint(283) megilleti. A Bíróság tehát mérlegelése szerint törölheti, csökkentheti vagy emelheti a bírságot vagy a kényszerítő bírságot.

334. A Baustahlgewebe‑ügyben kialakított ítélkezési gyakorlat alkalmazása során először az eljárás időtartamát kell értékelni (erről az 1. pont), majd pedig az esetleges bírságcsökkentés mértékét kell meghatározni (erről a 2. pont).

1.      A közigazgatási és a bírósági eljárás túl hosszú időtartamáról

335. Az eljárás időtartamának ésszerű jellegét – ahogy már kifejtettem(284) – az egyes ügyek sajátos körülményeinek figyelembevételével kell megállapítani, különös tekintettel a jogvitának az érintett szempontjából fennálló tétjére, az ügy bonyolultságára és a felperes, valamint az illetékes hatóságok magatartására.

336. Ennek során az egyes eljárási szakaszokat külön kell vizsgálni, ezenfelül azonban el kell végezni a közigazgatási és a bírósági eljárás időtartamának átfogó értékelését is(285).

337. Az eljárás egyes szakaszai közül mindenekelőtt két szakasz problematikus az ésszerű határidőn belüli eljárás elvének tekintetében: a Bizottságnak az első fellebbezési eljárás (a C‑287/95. P. és C‑288/95. P. sz. egyesített ügyekben lefolytatott eljárás) alatt tanúsított teljes tétlenségének időszaka, valamint a Törvényszék előtti második eljárás (a T‑57/01. sz. ügyben lefolytatott eljárás)(286).

338. Azt már kifejtettem(287), hogy a Bizottság négy évig és hét hónapig, 1995 júliusától 2000 áprilisáig tartó – vagyis az első fellebbezési eljárás alatti –tétlensége megsértette a Solvay‑nak az ésszerű határidőn belüli eljáráshoz való jogát. A jelen eljárás szempontjából ezért nem szükséges eldönteni azt, hogy ugyanebben az időszakban a Bíróság mint fellebbviteli bíróság felelőssége is megállapítható‑e a túl hosszú eljárásért a négy évig és hét hónapig tartó eljárás miatt.

339. A Törvényszék előtti második eljárást (T‑57/01. sz. ügy) illetően ennek nyolcéves és kilenc hónapos időtartama már első pillantásra tűrhetetlenül hosszúnak tűnik.

340. Ahogy a fellebbező jogosan hangsúlyozza, az ilyen hosszú ügyintézési idő a jelen esetben nem igazolható az ügy valamiféle összetettségére hivatkozással: a Törvényszéknek mindössze két féllel volt dolga, alig volt fordítandó dokumentum(288), és a felek által felvetett tény‑ és jogkérdések nem voltak rendkívül nehezek. Jóllehet összefüggés állt fenn a T‑58/01. sz. ügyben párhuzamosan folyamatban lévő eljárással, számos jogalapnak a két ügyben való azonossága bizonyára biztosította az ügyintézés során a szinergikus hatásokat, és így ez az azonosság inkább gyorsította, mint késleltette az eljárást.

341. Az eljárás elhúzódásának jó része bizonyára annak szükségességével magyarázható, hogy a Solvay számára biztosítsák a bírósági eljárásban a közigazgatási ügy irataihoz való hozzáférést(289). Az azonban, hogy ehhez másfél, sőt két évre volt szükség, ha a felek által benyújtott beadványokat is beleszámítjuk(290), teljesen elfogadhatatlan. Ez az időveszteség nem eshet a Solvay terhére. Adott esetben a Törvényszéknek egyértelmű határidőt kellett volna szabnia a Bizottság számára, és e határidők esetleges elmulasztásának szükséges következményeit a Bizottság terhére kellett volna levonnia.

342. Egyébként a Törvényszék messzemenő tétlenségével járó időszakok is megállapíthatók az elsőfokú eljárásban. Példaként ki kell emelni azt a 29 hónapot, amely bizonyos iratoknak a Solvay védekezése szempontjából való hasznosságával kapcsolatos észrevételek Bizottság általi előterjesztése és a szóbeli szakasz megnyitása között eltelt(291). Meg kell említeni azt a csaknem 18 hónapot is, amely a 2008. június 26‑i tárgyalás és a megtámadott ítélet 2009. december 17‑i kihirdetése között eltelt(292).

343. Magától értetődik, hogy a Törvényszék belső szervezetének olyan problémái, mint például a bírói kinevezések megújítása vagy a bírók akadályoztatása, nem járhatnak hátrányos következményekkel a jogalanyokra nézve(293).

344. E körülmények alapján a jelen ügyben mind a közigazgatási eljárás, mind pedig a bírósági eljárás túl hosszú volt.

345. Ez a benyomás megszilárdul, ha a közigazgatási és a bírósági eljárás valamennyi szakaszának időtartamát összességében vizsgáljuk.

–        Az eljárás időtartama számításának kezdő időpontjaként – az EJEB‑nek az EJEE 6. cikk (1) bekezdésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatával összhangban – azt a napot kell figyelembe venni, amelyen a Solvay először szembesült olyan intézkedésekkel, amelyeket a rá vetülő gyanú alapján foganatosítottak, és jelentős befolyást gyakoroltak helyzetére(294). Ez az időpont a jelen ügyben jóval a kifogásközlés (amely az alakszerű „vádhoz” hasonló lenne) előtti időpontra esik: arra a napra, amelyen a Bizottság 1989 áprilisában a Solvay‑nál vizsgálatot végzett(295).

–        A közbenső időszakban az eljárást soha nem szüntették meg.

–        Várható befejezési időpontnak azt a napot kell tekinteni, amelyen a Bíróság a jelen fellebbezési eljárásban meghozza az ítéletet(296).

346. Az eljárás teljes időtartama a mai napig ezzel már 22 év. Kérdéses lehet még, hogy az ilyen hosszú eljárási időtartam egyáltalán valaha is igazolható‑e. Mindenesetre ennek igazolásához kivételes körülményeknek kell fennállniuk, mint például a vizsgálandó tény‑ és jogkérdések összetettsége, valamint az érintett vállalkozásnak az eljárás bizonyos elhúzódásában való jelentős közrehatása. Mindezekről itt nem lehet szó.

347. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy az eljárás teljes időtartamának igazolásához nem elegendő pusztán az a körülmény, hogy az eljárás megindításához való jog elévülése még nem következett be(297). Az elévülési határidő ugyanis csak azt a külső időbeli keretet adja meg, amelyen belül az európai versenyszabályok megsértése miatti bírságkiszabással kapcsolatos intézkedések foganatosíthatók. Az elévülési határidőn belül az ésszerű határidőn belüli eljárás elve megköveteli, hogy haladéktalanul folytassák le a vizsgálatot, és hozzák meg a döntést, és hogy elkerüljék a nem igazolható tétlen időszakokat. Az érintett vállalkozások ugyanis valamely folyamatban lévő eljárás tartama alatt megnövekedett nyomás alatt vannak, és huzamos időre azzal a bizonytalansággal szembesülnek, hogy mikor fejeződik be az ellenük indított eljárás, és annak milyen kimenetele lesz. Ebben a helyzetben az ésszerű határidőn belüli eljárás elve az eljárás megindításához való jog elévülésén túlmenő, erősebb védelmet nyújt a vállalkozások számára(298).

348. Mindent egybevetve ezért arra a következtetésre jutok, hogy megsértették a Solvay‑nak az ésszerű határidőn belüli eljáráshoz való alapjogát.

349. A Baustahlgewebe‑ügyben kialakított ítélkezési gyakorlat(299) alkalmazásával tehát az eljárás túl hosszú időtartama miatt a megtámadott ítéletet legalább annyiban hatályon kívül kellene helyezni, amennyiben abban a bírság összegét 19 millió euróban állapítják meg.

2.      Az elvégzendő bírságcsökkentés mértékéről

350. A tárgyaláson feltett kérdésre a feleknek az esetlegesen elvégzendő bírságcsökkentés mértékével kapcsolatban kifejtett álláspontja a jelen ügyben teljesen különböző volt. Miközben a Solvay az eljárás időtartamára tekintettel a bírság olyan mértékű csökkentését akarja elérni, hogy a szankció csak jelképes jellegű legyen, a Bizottság homlokegyenest ellenkező álláspontot képvisel: véleménye szerint nem a bírságnak, hanem a csökkentésnek kell jelképesnek lennie.

351. A Baustahlgewebe‑ügyben – az eddig rendelkezésre álló egyetlen, példaként szolgáló ügyben – a bírság Bíróság által elvégzett csökkentése csekély mértékű volt: a Törvényszék által 3 millió ECU‑ben megállapított bírságot 50 000 ECU‑vel csökkentették(300); ez éppen 1,67 %‑os csökkentésnek felel meg.

352. Kétséges, hogy a bírság ilyen csekély mértékű csökkentése az EJEE rendelkezéseinek fényében még ma is megfelelő lenne‑e. Az EJEB‑nek az EJEE 6. cikk (1) bekezdésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlata szerint, amelyet az Alapjogi Charta 52. cikke (3) bekezdésének első mondata szerint az uniós jogban is figyelembe kell venni, az elégtétel tekintetében annak van meghatározó jelentősége, hogy milyen mértékben lépték túl az ésszerű eljárási időtartamot(301).

353. A jelen ügyben mind a közigazgatási és a bírósági eljárás egyes szakaszait, mind pedig valamennyi eljárási szakaszt összességében véve az eljárás ésszerű időtartamának jelentős túllépése jellemzi: a jó négyéves és hét hónapos tétlenség a közigazgatási eljárásban(302), a nyolcéves és kilenc hónapos elsőfokú bírósági eljárás(303) és a mai napig számítva 22 éves teljes eljárási időtartam(304) – kivételes körülmények hiányában – túlmegy az ésszerű eljárási időtartam bármely elképzelhető küszöbén.

354. E körülmények alapján a bírság inkább csekély mértékű csökkentése – ahogy a Bíróság a bírságot a Baustahlgewebe‑ügyben csökkentette, és ahogy a jelen ügyben a Bizottság kívánja – semmiképpen sem lenne megfelelő.

355. A túl hosszú eljárásból eredő alapjogi sérelem hatékony szankciót követel. E tekintetben egyrészt az érintett vállalkozás által elkövetett jogsértés súlyosságát, másrészt pedig a túl hosszú eljárásból eredő alapjogi sérelem súlyosságát kell figyelembe venni(305).

356. A jelen ügyben az ésszerű határidőn belüli eljáráshoz való alapjog súlyos megsértéséből kell kiindulni. Ez a bírság jelentős mértékű csökkentését indokolja. Egyúttal azonban figyelembe kell venni azt, hogy a Solvay kereskedelmi gyakorlata esetében a Bizottság megállapításai szerint a belső piacra vonatkozó egyik alapvető rendelkezéssel (EK 82. cikk) szemben elkövetett „különösen súlyos versenyjogi jogsértésről” van szó(306). Az egyedi eset összes körülményeinek mérlegelésével ezért a bírság 50%‑os csökkentését tartanám megfelelőnek. E tekintetben a számítások kiindulópontját a bírság Törvényszék által megállapított mértékének kellene képeznie.

357. Amennyiben tehát a Bíróság a megtámadott ítéletet nem helyezné hatályon kívül, és nem semmisítené meg a vitatott határozatot teljes egészében(307), akkor azt javasolom, hogy legalábbis 50%‑kal csökkentse a 19 millió euró összegű bírságot.

VI – Költségek

358. A Bíróság eljárási szabályzata 122. cikke első bekezdésének megfelelően a Bíróság határoz a költségekről, ha a fellebbezés megalapozott, és a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot.

359. Az eljárási szabályzat 118. cikkével összefüggésben értelmezett 69. cikkének 2. §‑a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Solvay kérte, hogy a Bíróság kötelezze a Bizottságot mind a fellebbezési eljárás, mind pedig az elsőfokú eljárás költségeinek viselésére, és mivel a Bizottság mindkét fokon pervesztes lett, kötelezni kell mindkét eljárás költségeinek viselésére.

VII – Végkövetkeztetések

360. A fenti megfontolások alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy a következőképpen határozzon:

1)      Helyezze hatályon kívül a Törvényszék T‑57/01. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben 2009. december 17‑én hozott ítéletét.

2)      Semmisítse meg a Bizottság 2000. december 13‑i 2003/6/EK határozatát.

3)      A Bizottságot kötelezze az első‑ és a másodfokú eljárás költségeinek viselésére.

---

1 – Eredeti nyelv: német.

---

2 – A szódát üveggyártáshoz (nehéz szóda) és a vegyiparban, valamint a fémfeldolgozó‑iparban (könnyű szóda) használják. Különbséget kell tenni a természetes szóda (nehéz szóda) és a szintetikus szóda (nehéz és könnyű szóda) között. A természetes szóda a sziksó zúzásával, tisztításával és égetésével állítható elő. A szintetikus szóda a közönséges só és a mészkő reakciójából keletkezik az „ammóniaszóda” eljárás segítségével, amelyet a Solvay fivérek dolgoztak ki 1863‑ban.

---

3 – Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt egyezmény (a továbbiakban: EJEE).

---

4 – A Solvay‑nak az EJEB‑hez benyújtott keresete 2010. február 26‑án kelt, és e vállalkozás jelen eljárásban benyújtott fellebbezésének mellékletét képezi.

---

5 – Lásd erről a megtámadott ítélet 19–59. pontját.

---

6 – A Szerződés 85. és 86. cikkének végrehajtásáról szóló első, 1962. február 6‑i 17. tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.).

---

7 – A Solvay SA (korábban Solvay et Cie SA) a belga jog szerint alapított részvénytársaság, amely a gyógyszeripari, a vegyipari, a műanyagipari és a feldolgozóipari ágazatban tevékenykedik. A Solvay mellett a vizsgálatok az AKZO, a Chemische Fabrik Kalk (CFK), az Imperial Chemical Industries (ICI), a Matthes & Weber és a Rhône Poulenc vállalkozásokat is érintették. E vizsgálatok alapja a Bizottság 1989. április 5‑i vizsgálatot elrendelő határozata volt, amelyből a megtámadott ítélet 19. pontja idéz.

---

8 – A Solvay kartellben való, Bizottság által megállapított részvételét illetően utalok a Bíróság előtt a C‑110/10. P. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben folyamatban lévő párhuzamos eljárásban a mai napon ismertetett indítványomra.

---

9 – Az EGK‑Szerződés 86. cikkének alkalmazására vonatkozó, 1990. december 19‑i 91/299/EGK bizottsági határozat (IV/33.133 – C: nyersszóda – Solvay ügy; HL 1991. L 152., 21. o.). Ez a határozat csak egyike annak a négy határozatnak, amelyet a Bizottság azon a napon a nyersszóda piacán működő vállalkozásokkal szemben elfogadott. A többi határozat közül egy a Solvay és az ICI ellen (az EGK‑Szerződés 85. cikkének alkalmazására vonatkozó, 1990. december 19‑i 91/297/EGK bizottsági határozat [IV/33.133. – A: nyersszóda – Solvay és ICI ügy; HL 1991. L 152., 1. o.]), egy a Solvay és a CFK ellen (az EGK‑Szerződés 85. cikkének alkalmazására vonatkozó, 1990. december 19‑i 91/298/EGK bizottsági határozat [IV/33.133. – B: nyersszóda – Solvay és CFK ügy; HL 1991. L 152., 16. o.], valamint egy az ICI ellen (az EGK‑Szerződés 86. cikkének alkalmazására vonatkozó, 1990. december 19‑i 91/300/EGK bizottsági határozat [IV/33.133. – D: nyersszóda – ICI ügy; HL 1991. L 152., 40. o.]) irányult.

---

10 – Akkoriban 20 millió ECU.

---

11 – A Törvényszék T‑32/91. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben 1995. június 29‑én hozott ítélete (EBHT 1995., II‑1825. o.), amelyet a Bíróság a C‑287/95. P. sz., Bizottság kontra Solvay ügyben 2000. április 6‑án hozott ítéletével (EBHT 2000., I‑2391. o.) helybenhagyott.

---

12 – A megtámadott ítélet 455. pontja.

---

13 – Az EK 82. cikk alkalmazására vonatkozó, 2000. december 13‑i 2003/6/EK bizottsági határozat (COMP/33.133 – C: nyersszóda – Solvay ügy; HL 2003. L 10., 10. o.; a továbbiakban: vitatott határozat). Ugyanezen a napon fogadták el ezenkívül az EK 81. cikk alkalmazására vonatkozó, 2000. december 13‑i 2003/5/EK bizottsági határozatot (COMP/33.133 – B: nyersszóda – Solvay és CFK ügy; HL 2003. L 10., 1. o.), amely a Bíróság előtt C‑110/10. P. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben párhuzamosan folyamatban lévő fellebbezési eljárás hátterét képezi.

---

14 – A Törvényszék T‑57/01. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben 2009. december 17‑én hozott ítélete (EBHT 2009., II‑4621. o.). Ugyanezen a napon hozta meg a Törvényszék az ítéletet a T‑58/01. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben folytatott párhuzamos eljárásban (EBHT 2009., II‑4781. o.); ez utóbbi ítélet a C‑110/10. P. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben szintén a Bíróság előtt folyamatban lévő fellebbezési eljárás tárgya.

---

15 – A továbbiakban: fellebbező.

---

16 – A Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.). Ezt a rendeletet a 45. cikkének második bekezdése alapján 2004. május 1‑jétől kell alkalmazni.

---

17 – Mivel a vitatott határozatot 2000 decemberében fogadták el, arra az 1997. október 2‑án aláírt és 1999. május 1‑jén hatályba lépett Amszterdami Szerződés által módosított EK‑Szerződés alkalmazandó.

---

18 – HL 2009. C 45., 7. o.

---

19 – Lásd erről a C‑95/04. sz., British Airways kontra Bizottság („British Airways”‑) ügyben 2006. március 23‑án ismertetett indítványom (EBHT 2007., I‑2331. o.) 28. pontját.

---

20 – A vitatott határozat (136) preambulumbekezdése, amelyet a megtámadott ítélet 251. pontja idéz.

---

21 – Lásd erről a megtámadott ítélet 253. pontjában foglalt utalásokat.

---

22 – A C‑259/96. P. sz., Tanács kontra de Nil és Impens ügyben 1998. május 14‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑2915. o.) 32. és 33. pontja; a C‑449/98. P. sz., IECC kontra Bizottság ügyben 2001. május 17‑én hozott ítélet (EBHT 2001., I‑3875. o.) 70. pontja; a C‑202/07. P. sz., France Télécom kontra Bizottság ügyben 2009. április 2‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑2369. o.) 29. pontja és a C‑280/08. P. sz., Deutsche Telekom kontra Bizottság ügyben 2010. október 14‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 136. pontja.

---

23 – A megtámadott ítélet 251. pontja.

---

24 – A megtámadott ítélet 252. és 253. pontja.

---

25 – A megtámadott ítélet 254. pontjának első mondata.

---

26 – A C‑362/05. P. sz., Wunenburger kontra Bizottság ügyben 2007. június 7‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑4333. o.) 80. pontja és a C‑583/08. P. sz., Gogos kontra Bizottság ügyben 2010. május 20‑án hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 35. pontja.

---

27 – Lásd erről ismét a vitatott határozat (136) preambulumbekezdését és a megtámadott ítélet 251. pontját.

---

28 – Ez különösen a megtámadott ítélet 259. pontjából tűnik ki.

---

29 – A C‑35/92. P. sz., Parlament kontra Frederiksen ügyben 1993. március 18‑án hozott ítélet (EBHT 1993., I‑991. o.) 31. pontja; a C‑403/04. P. és C‑405/04. P. sz., Sumitomo Metal Industries és Nippon Steel kontra Bizottság egyesített ügyekben („Sumitomo”‑ügy) 2007. január 25‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑729. o.) 106. pontja; a C‑431/07. P. sz., Bouygues és Bouygues Télécom kontra Bizottság ügyben 2009. április 2‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑2665. o.) 148. és 152. pontja, valamint a 22. lábjegyzetben hivatkozott Deutsche Telekom kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 108. pontja.

---

30 – A C‑120/06. P. és C‑121/06. P sz., FIAMM és társai kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 2008. szeptember 9‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑6513. o.) 96. pontja; a C‑440/07. P. sz., Bizottság kontra Schneider Electric ügyben 2009. július 16‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑6413. o.) 135. pontja; a 26. lábjegyzetben hivatkozott Gogos kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 30. pontja és a C‑480/09. P. sz., AceaElectrabel Produzione kontra Bizottság ügyben 2010. december 16‑án hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 77. pontja.

---

31 – A C‑167/06. sz., Komninou és társai kontra Bizottság ügyben 2007. október 25‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban nem tették közzé) 22. pontja.

---

32 – A megtámadott ítélet 258. pontja.

---

33 – A megtámadott ítélet 259. pontja.

---

34 – Lásd erről a jelen indítvány 24–37. pontját.

---

35 – A C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben („Aaalborg Portland”‑ügy) 2004. január 7‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑123. o.) 50. pontja, a 31. lábjegyzetben hivatkozott Komninou és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 41. pontja és a C‑413/08. P. sz., Lafarge kontra Bizottság ügyben 2010. június 17‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 16. pontja.

---

36 – Szigorúan véve az E(G)K‑Szerződés területi hatályáról van szó.

---

37 – A megtámadott ítélet 283. pontja.

---

38 – Lásd a jelen indítvány 24–30. és 38. pontját.

---

39 – A megtámadott ítélet 276. pontja a 27/76. sz., United Brands és United Brands Continentaal kontra Bizottság („United Brands”‑) ügyben 1978. február 14‑én hozott ítélet (EBHT 1978., 207. o.) 66. pontjára való hivatkozással.

---

40 – A megtámadott ítélet 277. pontja a 85/76. sz., Hoffmann‑La Roche kontra Bizottság („Hoffmann‑La Roche”‑) ügyben 1979. február 13‑án hozott ítélet (EBHT 1979., 461. o.) 41. pontjára való hivatkozással.

---

41 – A megtámadott ítélet 279. pontja a C‑62/86. sz., AKZO kontra Bizottság ügyben 1991. július 3‑án hozott ítélet (EBHT 1991., I‑3359. o.) 60. pontjára való hivatkozással.

---

42 – A megtámadott ítélet 286–304. pontja.

---

43 – A 26. lábjegyzetben hivatkozott Gogos kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 29. pontja; ugyanebben az értelemben már a C‑283/90. P. sz., Vidrányi kontra Bizottság ügyben 1991. október 1‑jén hozott ítélet (EBHT 1991., I‑4339. o.) 29. pontja és a C‑68/91. P. sz., Moritz kontra Bizottság ügyben 1992. december 17‑én hozott ítélet (EBHT 1992., I‑6849. o.) 37–39. pontja.

---

44 – A jelen indítvány 35. és 36. pontja.

---

45 – A 35. lábjegyzetben hivatkozott Aalborg Portland ügyben hozott ítélet 47–49. pontja; a 26. lábjegyzetben hivatkozott Wunenburger kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 66. pontja; a 29. lábjegyzetben hivatkozott Sumitomo‑ügyben hozott ítélet 38. pontja és a 30. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Schneider Electric ügyben hozott ítélet 103. pontja.

---

46 – A megtámadott ítélet 286–304. pontja.

---

47 – Lásd erről a jelen indítvány 30. lábjegyzetében hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

---

48 – Lásd a jelen indítvány 30. pontját és 26. lábjegyzetét.

---

49 – A Törvényszék különösen „a nyersszóda marónátronnal vagy üvegcseréppel való helyettesítésének lehetőségét” vizsgálja (a megtámadott ítélet 295–298. pontja).

---

50 – A megtámadott ítélet 299–303. pontja, amelyek „az ügyfelek által gyakorolt versenykényszert” tárgyalják.

---

51 – Lásd erről a 45. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

---

52 – A C‑367/95. P. sz., Bizottság kontra Sytraval Brink’s France ügyben 1998. április 2‑án hozott ítélet (EBHT 1998., I‑1719. o.) 63. pontja, a C‑413/06. P. sz., Bertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala („Impala”‑) ügyben 2008. július 10‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑4951. o.) 166. pontja és a 22. lábjegyzetben hivatkozott Deutsche Telekom kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 130. pontja.

---

53 – A C‑465/02. és C‑466/02. sz., Németország és Dánia kontra Bizottság egyesített ügyekben („Feta”‑ügy) 2005. október 25‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑9115. o.) 106. pontja és az 52. lábjegyzetben hivatkozott Impala‑ügyben hozott ítélet 167. pontja.

---

54 – A hetedik jogalappal kapcsolatos fejtegetésekben gyakran találhatók olyan megfogalmazások, mint „l’arrêt attaqué ne motive pas régulièrement sa décision et viole de surcroît l’article 102 TFUE”.

---

55 – A vitatott határozat (161)–(165) preambulumbekezdése és a megtámadott ítélet 48. pontja.

---

56 – Lásd különösen a megtámadott ítélet 354., 355. és 358. pontját.

---

57 –      Lásd erről a jelen indítvány 30. pontját és a 26. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

---

58 – Ugyanebben az értelemben a 22. lábjegyzetben hivatkozott Deutsche Telekom kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 77., 155. és 195. pontja, amelyekben a Bíróság elfogadhatónak tekintett olyan különböző kifogásokat, amelyekkel arra hivatkoztak, hogy a Törvényszék az elsőfokú ítéletben jogilag nem helytálló szempontokra támaszkodott; lásd ezenkívül a 29. lábjegyzetben hivatkozott Sumitomo‑ügyben hozott ítélet 40. pontját, az 52. lábjegyzetben hivatkozott Impala‑ügyben hozott ítélet 117. pontját és a C‑47/07. P. sz., Masdar (UK) kontra Bizottság ügyben 2008. december 16‑án hozott ítélet (EBHT 2008., I‑9761. o.) 77. pontját.

---

59 – Hivatkozás a fenti 40. lábjegyzetben.

---

60 – A 322/81. sz., Nederlandsche Banden‑Industrie‑Michelin kontra Bizottság („Michelin I”‑) ügyben 1983. november 9‑én hozott ítélet (EBHT 1983., 3461. o.).

---

61 – A C‑95/04. P. sz., British Airways kontra Bizottság („British Airways”‑) ügyben 2007. március 15‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑2331. o.).

---

62 – A 61. lábjegyzetben hivatkozott British Airways ügyben hozott ítélet 64. pontja.

---

63 – A 60. lábjegyzetben hivatkozott „Michelin I”‑ügyben hozott ítélet 73. pontja és a 61. lábjegyzetben hivatkozott British Airways ügyben hozott ítélet 67. pontja.

---

64 – A 61. lábjegyzetben hivatkozott British Airways ügyben hozott ítélet 68. pontja; ugyanebben az értelemben már a 60. lábjegyzetben hivatkozott „Michelin I”‑ügyben hozott ítélet 73. pontja.

---

65 – A 61. lábjegyzetben hivatkozott British Airways ügyben hozott ítélet 69. és 84–86. pontja; általában az erőfölényben lévő vállalkozás piaci magatartásának objektív gazdasági igazolásával kapcsolatos követelményről lásd a 39. lábjegyzetben hivatkozott United Brands ügyben hozott ítélet 184. pontját; a C‑468/06–C‑478/06. sz., Sot. Lélos kai Sia egyesített ügyekben 2008. szeptember 16‑án hozott ítélet (EBHT 2008., I‑7139. o.) 39. pontját; a C‑52/07. sz., Kanal 5 és TV 4 ügyben 2008. december 11‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑9275. o.) 47. pontját és a C‑52/09. sz. TeliaSonera Sverige ügyben 2011. február 17‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 31. és 75. pontját.

---

66 – A 60. lábjegyzetben hivatkozott „Michelin I”‑ügyben hozott ítélet 72. pontja; lásd a 61. lábjegyzetben hivatkozott British Airways ügyben hozott ítélet 65. pontját is.

---

67 – A 61. lábjegyzetben hivatkozott British Airways ügyben hozott ítélet 3–9. pontja.

---

68 – A megtámadott ítélet 349–352. pontjában csupán azt állapítják meg, hogy az 1,5 %‑os „csoportos” árengedmény „a Saint‑Gobain Solvay‑tól származó európai nyersszódabeszerzésének összességére” vonatkozik. Ez azonban nem jelenti szükségszerűen azt, hogy a Saint‑Gobain Európában a teljes nyersszódaszükségletét kizárólag vagy csaknem kizárólag a Solvay‑tól szerzi be.

---

69 – A 61. lábjegyzetben hivatkozott British Airways ügyben hozott ítéletnek különösen a 67., 69. és 84–86. pontja.

---

70 – A megtámadott ítélet 349., 352. és 354. pontja.

---

71 – A 61. lábjegyzetben hivatkozott British Airways ügyben hozott ítélet 73. pontja.

---

72 – A 61. lábjegyzetben hivatkozott British Airways ügyben hozott ítélet 75. pontja.

---

73 – Lásd a 61. lábjegyzetben hivatkozott British Airways ügyben hozott ítélet 9. pontját, miszerint az Egyesült Királyságban minden utazásközvetítő jogosult lehetett a BA belföldi járataira eladott repülőjegyek közvetítéséért az általános alapjutalék mellett „1%‑ig terjedő” kiegészítő jutalékra.

---

74 – A megtámadott ítélet 346. pontja.

---

75 – A megtámadott ítélet 357. pontja.

---

76 – A Törvényszék a megtámadott ítélet 357. pontjában hangsúlyozza, hogy az említett érv „nem kapcsolódik az erőfölénnyel való visszaélésnek minősülő magatartást igazoló kivételes körülményhez”.

---

77 – A 40. lábjegyzetben hivatkozott Hoffmann‑La Roche ügyben hozott ítélet 89. pontja, a 41. lábjegyzetben hivatkozott AKZO kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 149. pontja és a C‑393/92. sz. Almelo‑ügyben 1994. április 27‑én hozott ítélet (EBHT 1994., I‑1477. o.) 44. pontja, valamint a C‑552/03. P. sz., Unilever Bestfoods kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 28‑án hozott végzés (EBHT 2006., I‑9091. o.) 129. pontjának utolsó mondata.

---

78 – Lásd erről a vitatott határozat Solvay által említett (84) preambulumbekezdését, miszerint „a Saint‑Gobain (a Solvay nyilvánvaló nemtetszésére) a különböző országokban való jelenlétét [használta fel] arra, hogy nyomást gyakoroljon a Solvay‑ra az árkülönbség csökkentése tekintetében”.

---

79 – Lásd különösen a megtámadott ítélet 397. pontját.

---

80 – A C‑229/05. P. sz., PKK és KNK kontra Tanács ügyben 2007. január 18‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑439. o.) 37. pontja, a C‑260/05. P. sz., Sniace kontra Bizottság ügyben 2007. november 22‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑10005. o.) 37. pontja és a 35. lábjegyzetben hivatkozott Lafarge kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 17. pontja.

---

81 – A fellebbezés 329. és 330. pontja.

---

82 – A Solvay az elsőfokú eljárásban benyújtott válaszának 375. és 387. pontjára hivatkozik.

---

83 – A hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos problémát az elsőfokú eljárásban benyújtott válasz 464–474. pontja tartalmazza, amelyekben azonban szintén nem szerepeltek Franciaországra vonatkozó fejtegetések.

---

84 – A vitatott határozat (180) preambulumbekezdése.

---

85 – A Törvényszék mindenesetre a hátrányos megkülönböztetés problémájával összefüggésben valóban az EK 82. cikk második bekezdésének c) pontjára hivatkozik (lásd a megtámadott ítélet 396. pontját).

---

86 – A 80. lábjegyzetben hivatkozott PKK és KNK kontra Tanács ügyben hozott ítélet 64. és 66. pontja, valamint a C‑295/07. P. sz., Bizottság kontra Département du Loiret ügyben 2008. december 11‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑9363. o.) 99. pontja; ugyanebben az értelemben a C‑97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 10‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑8237. o.) 38. és 39. pontja; lásd az ez utóbbi ügyben 2009. április 23‑án ismertetett indítványom 28. pontját is.

---

87 – A megtámadott ítélet 393. pontjának utolsó mondata.

---

88 – Lásd erről a jelen indítvány 73. pontját és az 58. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

---

89 – Lásd erről a 19. lábjegyzetben hivatkozott British Airways ügyben ismertetett indítványom 124. pontját.

---

90 – A 61. lábjegyzetben hivatkozott British Airways ügyben hozott ítélet 144. pontja és a 65. lábjegyzetben hivatkozott Kanal 5 és TV 4 ügyben hozott ítélet 44. pontja; ugyanebben az értelemben már a 40/73–48/73., 50/73., 54/73–56/73., 111/73., 113/73. és 114/73. sz., Suiker Unie és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1975. december 16‑án hozott ítélet (EBHT 1975., 1663. o.) 523. és 524. pontja és a 39. lábjegyzetben hivatkozott United Brands ügyben hozott ítélet 232–234. pontja.

---

91 – A 61. lábjegyzetben hivatkozott British Airways ügyben hozott ítélet 143. pontja.

---

92 – A 61. lábjegyzetben hivatkozott British Airways ügyben hozott ítélet 145. pontja.

---

93 – A 40. lábjegyzetben hivatkozott Hoffmann‑La Roche ügyben hozott ítélet 90. pontja.

---

94 – A 60. lábjegyzetben hivatkozott „Michelin I”‑ügyben hozott ítélet 85. pontja; ebben az ítéletben a Bíróság már elvetette a hátrányos megkülönböztetés fennállását, így a versenyhátrány kérdése fel sem merült.

---

95 – Akkoriban az EGK‑Szerződés 86. cikke második bekezdésének c) pontja.

---

96 – A C‑163/99. sz., Portugália kontra Bizottság ügyben 2001. március 29‑én hozott ítélet (EBHT 2001., I‑2613. o.) 52. pontja.

---

97 – A felek érvei elferdítésének vizsgálati szempontjáról lásd a jelen indítvány fenti 94. pontját.

---

98 – E fejtegetéseket a megtámadott ítélet 394. pontja foglalja össze.

---

99 – Lásd erről a 22. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

---

100 – Az Amerikai Egyesült Államokból származó dinátrium‑karbonát importjaira kivetett ideiglenes dömpingellenes vám bevezetéséről szóló, 1995. április 10‑i 823/95/EK bizottsági rendelet (HL L 83., 8. o.).

---

101 – A 823/95 rendelet (62) preambulumbekezdése szerint „a nyersszóda költsége (újrahasznosítást követően) egy tonna üveg árának legfeljebb mintegy 8 %‑át teszi ki”.

---

102 – Az erőfölényben lévő vállalkozás kereskedelmi partnerei közötti verseny torzítása semmiképpen sem csak akkor következhet be, ha a közöttük fennálló verseny legjelentősebb paraméterei érintettek. Az alacsonyabb költségtényezőkkel összefüggésben jelentkező előnyök is mindenképpen versenyelőnyhöz juttathatják az erőfölényben lévő vállalkozás ügyfeleit ugyanezen vállalkozás más ügyfeleivel szemben. Az EK 82. cikk második bekezdésének c) pontja (az EUMSZ 102. cikk második bekezdésének c) pontja) különösen nem követeli meg a jelentős versenyhátrányt. E rendelkezésnek az efféle megszorító értelmezése az uniós jogi versenyszabályok hatóerejének jelentős csökkenését eredményezné. Ez összeegyeztethetetlen lenne a szabad versenyen alapuló nyitott piacgazdaság alapvető céljával.

---

103 – A C‑244/92. P. sz., Kupka‑Floridi kontra WSA ügyben 1993. április 26‑án hozott végzés (EBHT 1993., I‑2041. o.) 10. pontja; a C‑352/98. P. sz., Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ügyben 2000. július 4‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑5291. o.) 35. pontja és a 22. lábjegyzetben hivatkozott France Télécom kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 69. pontja.

---

104 – A C‑234/02. P. sz., Európai ombudsman kontra Lamberts ügyben 2004. március 23‑án hozott ítélet (EBHT 2004., I‑2803. o.) 75. pontja; a 29. lábjegyzetben hivatkozott Bouygues és Bouygues Télécom kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 112. pontja; a C‑514/07. P., C‑528/07. P. és C‑532/07. P. sz., Svédország kontra API és Bizottság egyesített ügyekben 2010. szeptember 21‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 116. pontja és a 22. lábjegyzetben hivatkozott Deutsche Telekom kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 25. pontja.

---

105 – A 85/87. sz., Dow Benelux kontra Bizottság („Dow Benelux”‑) ügyben 1989. október 17‑én hozott ítélet (EBHT 1989., 3137. o.) 18. pontja és a C‑238/99. P., C‑244/99. P., C‑245/99. P., C‑247/99. P., C‑250/99. P–C‑252/99. P. és C‑254/99. P. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben („PVC II”‑ügy) 2002. október 15‑én hozott ítélet (EBHT 2002., I‑8375. o.) 299. pontja.

---

106 – A 105. lábjegyzetben hivatkozott Dow Benelux ügyben hozott ítélet 18. pontja, a 105. lábjegyzetben hivatkozott „PVC II”‑ügyben hozott ítélet 300. pontja és a C‑94/00. sz. Roquette Frères ügyben 2002. október 22-én hozott ítélet (EBHT 2002., I‑9011. o.) 48. pontja.

---

107 – Ebben az értelemben a 105. lábjegyzetben hivatkozott Dow Benelux ügyben hozott ítélet 17. pontja.

---

108 – A 46/87. és 227/88. sz., Hoechst kontra Bizottság egyesített ügyekben („Hoechst”‑ügy) 1989. szeptember 21‑én hozott ítélet (EBHT 1989., 2859. o.) 41. pontja; lásd a 106. lábjegyzetben hivatkozott Roquette Frères ügyben hozott ítélet 47. pontját is.

---

109 – Lásd a megtámadott ítélet 220. pontját.

---

110 – A megtámadott ítélet 222. pontja.

---

111 – A 108. lábjegyzetben hivatkozott Hoechst‑ügyben hozott ítélet 41. pontjának utolsó félmondata.

---

112 – Mischo főtanácsnok által a 108. lábjegyzetben hivatkozott Hoechst‑ügyben 1989. február 21‑én ismertetett indítvány 206. pontja.

---

113 – A 108. lábjegyzetben hivatkozott Hoechst‑ügyben hozott ítélet 41. pontjának utolsó előtti félmondata.

---

114 – A Bizottság ezzel kapcsolatban a T‑65/98. sz., Van den Bergh Foods kontra Bizottság ügyben 2003. október 23‑án hozott ítéletre (EBHT 2003., II‑4653. o.) hivatkozik, amelyet a 77. lábjegyzetben hivatkozott Unilever Bestfoods kontra Bizottság ügyben hozott végzés megerősített.

---

115 – A vitatott határozat elfogadásának időpontjában fennálló jogi helyzetről lásd az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontját. Ugyanez állapítható meg ma a Szerződésekhez csatolt, a belső piacról és a versenyről szóló 27. jegyzőkönyvből (HL 2008. C 115., 309. o., HL 2010. C 83., 309. o.), ahogy a Bíróság legutóbb az EUMSZ 102. cikkel összefüggésben megerősítette (a 65. lábjegyzetben hivatkozott TeliaSonera Sverige ügyben hozott ítélet 20–22. pontja). Lásd ezenkívül az EUMSZ 119. cikk (1) bekezdését (a korábbi EK 4. cikk), miszerint a tagállamok és az Unió alá vannak vetve a szabad versenyen alapuló nyitott piacgazdaság elvének.

---

116 – Ebben az értelemben Mischo főtanácsnok 108. lábjegyzetben hivatkozott Hoechst‑ügyben ismertetett indítványának 174. pontja is.

---

117 – Ebben az értelemben Mischo főtanácsnok 108. lábjegyzetben hivatkozott Hoechst‑ügyben ismertetett indítványának 176. pontja is.

---

118 – Lásd különösen a megtámadott ítélet 228. pontját.

---

119 – Hasonló utalás található már a Solvay‑nak a második jogalap első részével kapcsolatos fejtegetései végén is.

---

120 – A megtámadott ítélet 225. pontja („gyakorlatok”) és 226. pontja („tények”).

---

121 – Lásd erről a jelen indítvány 139. és 143. pontját is.

---

122 – A megtámadott ítélet 223. és 224. pontja.

---

123 – A megtámadott ítélet 226. pontja.

---

124 – A C‑550/07. P. sz., Akzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság ügyben 2010. szeptember 14‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 92. pontja; lásd a C‑194/99. P. sz., Thyssen Stahl kontra Bizottság („Thyssen Stahl”‑) ügyben 2003. október 2‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑10821. o.) 30. pontját és a C‑322/07. P., C‑327/07. P. és C‑338/07. P. sz., Papierfabrik August Koehler kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. szeptember 3‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑7191. o.) 34. pontját is.

---

125 – Az Európai Unió Alapjogi Chartáját először 2000. december 7‑én Nizzában (HL 2000. C 364., 1. o.), majd később 2007. december 12‑én Strasbourgban (HL 2007. C 303., 1. o. és HL 2010. C 83., 389. o.) hirdették ki ünnepélyesen.

---

126 – A megtámadott ítélet 24. és 27. pontja.

---

127 – A megtámadott ítélet 24., 450. és 451. pontja.

---

128 – A megtámadott ítélet 451. pontja.

---

129 – A megtámadott ítélet 43. pontja és a vitatott határozat (199) preambulumbekezdése.

---

130 – A megtámadott ítélet 455. és 456. pontja.

---

131 – A megtámadott ítélet 57–65. pontja.

---

132 – A megtámadott ítélet 67. és 68. pontja.

---

133 – A megtámadott ítélet 65., 66. és 462. pontja.

---

134 – A megtámadott ítélet 66., 454. és 464. pontja.

---

135 – A 35. lábjegyzetben hivatkozott Aalborg Portland ügyben hozott ítélet 68. pontja és a C‑407/08. P. sz. Knauf Gips („Knauf Gips”‑) ügyben 2010. július 1‑jén hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 22. pontja.

---

136 – A Törvényszék is ebből az eljárási hibából indul ki a megtámadott ítélet 453–456. pontjában.

---

137 – Lásd erről az Alapjogi Charta 41. cikke (2) bekezdésének b) pontját.

---

138 – A C‑51/92. P. sz., Hercules Chemicals kontra Bizottság („Hercules”‑) ügyben 1999. július 8‑án hozott ítélet (EBHT 1999., I‑4235. o.) 78. pontja; a C‑199/99. P. sz., Corus UK kontra Bizottság („Chorus UK”‑) ügyben 2003. október 2‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑11177. o.) 128. pontja; a 105. lábjegyzetben hivatkozott „PVC II”‑ügyben hozott ítélet 318. pontja és a 35. lábjegyzetben hivatkozott Aalborg Portland ügyben hozott ítélet 104. pontja; lásd a Törvényszék T‑30/91. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben 1995. június 29‑én hozott ítéletének (EBHT 1995., II‑1775. o.) 98. pontját és a T‑36/91. sz., ICI kontra Bizottság ügyben 1995. június 29‑én hozott ítéletének (EBHT 1995., II‑1847. o.) 108. pontját is.

---

139 – A 138. lábjegyzetben hivatkozott Hercules‑ügyben hozott ítélet 77. pontja, a 138. lábjegyzetben hivatkozott Corus UK ügyben hozott ítélet 127. pontja és a 105. lábjegyzetben hivatkozott „PVC II”‑ügyben hozott ítélet 317., 322. és 323. pontja.

---

140 – A Lisszaboni Szerződés által módosított EUSZ 6. cikk (2) bekezdése.

---

141 – Lásd például a 35. lábjegyzetben hivatkozott Aalborg Portland ügyben hozott ítélet 64. pontját; ugyanebben az értelemben a C‑7/98. sz. Krombach‑ügyben 2000. március 28‑án hozott ítélet (EBHT 2000., I‑1935. o.) 25. és 26. pontja, a C‑450/06. sz. Varec‑ügyben 2008. február 14‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑581. o.) 44. és 46. pontja és a C‑45/08. sz., Spector Photo Group és Van Raemdonck ügyben 2009. december 23‑án hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 43. pontja.

---

142 – Ez valóban elfogadhatatlan lenne (lásd a 105. lábjegyzetben hivatkozott „PVC II”‑ügyben hozott ítélet 330. és 331. pontját és a 35. lábjegyzetben hivatkozott Aalborg Portland ügyben hozott ítélet 76. pontjával összefüggésben értelmezett 77. pontját).

---

143 – A 35. lábjegyzetben hivatkozott Aalborg Portland ügyben hozott ítélet 125. pontja; kiegészítőleg lásd a jelen indítvány 73. pontját és az 58. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

---

144 – A megtámadott ítélet 446. pontja.

---

145 – Egyes esetekben már a Bíróság is vizsgált anyagi jogi kérdéseket a felhozott eljárási jogalapok előtt; lásd például a 138. lábjegyzetben hivatkozott Corus UK ügyben hozott ítélet 72–114. és 115–138. pontját, valamint a C‑338/00. P. sz., Volkswagen kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 18‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑9189. o.) 38–105. és 106–117. pontját.

---

146 – Lásd a jelen indítvány 197–200. pontját.

---

147 – A 138. lábjegyzetben hivatkozott Hercules‑ügyben hozott ítélet 76. pontja; a 138. lábjegyzetben hivatkozott Corus UK ügyben hozott ítélet 126. pontja; a 105. lábjegyzetben hivatkozott „PVC II”‑ügyben hozott ítélet 315. pontja és a C‑328/05. P. sz., SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2007. május 10‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑3921. o.) 55. pontja.

---

148 – A 138. lábjegyzetben hivatkozott Hercules‑ügyben hozott ítélet 75. pontja, a 138. lábjegyzetben hivatkozott Corus UK ügyben hozott ítélet 125. pontja és a 105. lábjegyzetben hivatkozott „PVC II”‑ügyben hozott ítélet 315. pontja.

---

149 – A 35. lábjegyzetben hivatkozott Aalborg Portland ügyben hozott ítélet 74. pontja és a 135. lábjegyzetben hivatkozott Knauf Gips ügyben hozott ítélet 23. pontja.

---

150 – A 105. lábjegyzetben hivatkozott „PVC II”‑ügyben hozott ítélet 318. és 324. pontja, a 35. lábjegyzetben hivatkozott Aalborg Portland ügyben hozott ítélet 75. pontja és a 135. lábjegyzetben hivatkozott Knauf Gips ügyben hozott ítélet 23. pontja.

---

151 – A 35. lábjegyzetben hivatkozott Aalborg Portland ügyben hozott ítélet 75. pontja; lásd a 135. lábjegyzetben hivatkozott Knauf Gips ügyben hozott ítélet 23. pontját, valamint 28. pontjának végét, ahol abból indulnak ki, hogy a Bizottság bizonyos érveket a vitatott határozatban már figyelembe vett.

---

152 – Lásd a Bizottság által említett, a 138. lábjegyzetben hivatkozott Corus UK ügyben hozott ítélet 134. pontját, valamint a 135. lábjegyzetben hivatkozott Knauf Gips ügyben hozott ítélet 23. pontját és 28. pontjának végét.

---

153 – A 35. lábjegyzetben hivatkozott Aalborg Portland ügyben hozott ítélet 75. pontja, amelyet a 135. lábjegyzetben hivatkozott Knauf Gips ügyben hozott ítélet 23. pontja nemrég megerősített.

---

154 – A Bizottság helytelenül járt el, amikor a fellebbező e központi érvével a fellebbezési ellenkérelmének csupán egy lábjegyzetében foglalkozott, hogy azt „könnyedén” elintézze.

---

155 – A megtámadott ítélet 423. és 424. pontja.

---

156 – A megtámadott ítélet 427. pontja.

---

157 – A megtámadott ítélet 442. pontja.

---

158 – A megtámadott ítélet 432. pontja.

---

159 – A megtámadott ítélet 440. pontja.

---

160 – Ennek megfelelően a Bíróság a versenyjogi eljárással és a dömpingellenes eljárással kapcsolatos ítélkezési gyakorlatában hangsúlyozza, hogy a védelemhez való jog megsértését már akkor meg kell állapítani, ha az érintett vállalkozás szabálytalanság hiányában jobban tudta volna biztosítani a védekezését (a 124. lábjegyzetben hivatkozott Thyssen Stahl ügyben hozott ítélet 31. pontja és a C‑141/08. P. sz., Foshan Shunde Yongjian Housewares & Hardware kontra Tanács [„Foshan”‑] ügyben 2009. október 1‑jén hozott ítélet [EBHT 2009., I‑9147. o.] 94. pontja).

---

161 – Lásd a jelen indítvány 174–176. pontját.

---

162 – A megtámadott ítélet 441. pontja.

---

163 – A megtámadott ítélet 428. pontja.

---

164 – A 35. lábjegyzetben hivatkozott Aalborg Portland ügyben hozott ítélet 74. pontja.

---

165 – A 135. lábjegyzetben hivatkozott Knauf Gips ügyben hozott ítélet 28. pontja.

---

166 – A 35. lábjegyzetben hivatkozott Aalborg Portland ügyben hozott ítélet 131. pontja.

---

167 – A 138. lábjegyzetben hivatkozott Hercules‑ügyben hozott ítélet 81. pontja, a 138. lábjegyzetben hivatkozott Corus UK ügyben hozott ítélet 128. pontja és a 105. lábjegyzetben hivatkozott „PVC II”‑ügyben hozott ítélet 318. pontja.

---

168 – A megtámadott ítélet 407. pontja.

---

169 – A megtámadott ítélet 441. pontja.

---

170 – A megtámadott ítélet 428. pontja.

---

171 – Lásd a jelen indítvány fenti 180. pontját.

---

172 – A megtámadott ítélet 465. pontja.

---

173 – A megtámadott ítélet 481. és 482. pontja.

---

174 – Lásd különösen a megtámadott ítélet 479. pontját.

---

175 – Lásd a 105. lábjegyzetben hivatkozott „PVC II”­ügyben hozott ítélet 318. és 324. pontját, a 35. lábjegyzetben hivatkozott Aalborg Portland ügyben hozott ítélet 75. pontját és a 135. lábjegyzetben hivatkozott Knauf Gips ügyben hozott ítélet 23. pontját.

---

176 – A 35. lábjegyzetben hivatkozott Aalborg Portland ügyben hozott ítélet 131. pontja.

---

177 – A 35. lábjegyzetben hivatkozott Aalborg Portland ügyben hozott ítélet 68. pontja és a 135. lábjegyzetben hivatkozott Knauf Gips ügyben hozott ítélet 22. pontja.

---

178 – A megtámadott ítélet 464. pontja.

---

179 – Lásd különösen a 105. lábjegyzetben hivatkozott „PVC II”‑ügyben hozott ítéletet, a 35. lábjegyzetben hivatkozott Aalborg Portland ügyben hozott ítéletet, a 138. lábjegyzetben hivatkozott Corus UK ügyben hozott ítéletet és a 135. lábjegyzetben hivatkozott Knauf Gips ügyben hozott ítéletet.

---

180 – A 105. lábjegyzetben hivatkozott „PVC II”­ügyben hozott ítélet 318. és 324. pontja, a 35. lábjegyzetben hivatkozott Aalborg Portland ügyben hozott ítélet 74., 75. és 131. pontja, valamint a 135. lábjegyzetben hivatkozott Knauf Gips ügyben hozott ítélet 23. és 24. pontja.

---

181 – A megtámadott ítélet 479. pontja.

---

182 – A megtámadott ítélet 469–478. pontja.

---

183 – A megtámadott ítélet 468. pontja.

---

184 – A 35. lábjegyzetben hivatkozott Aalborg Portland ügyben hozott ítélet 127., 128. és 131. pontja.

---

185 – A megtámadott ítélet 470., 475. és 480. pontja.

---

186 – A megtámadott ítélet 478. pontja.

---

187 – A megtámadott ítélet 472., 474., 477. és 478. pontja.

---

188 – A megtámadott ítélet 476. pontja.

---

189 – A megtámadott ítélet 470–478. pontja.

---

190 – A megtámadott ítélet 470. pontja.

---

191 – Lásd erről a jelen indítvány 50–53. és 57–62. pontját is.

---

192 – A Törvényszék álláspontjának lényege a megtámadott ítélet 470. pontjában.

---

193 – Érdekes módon úgy tűnik, hogy maga a Bizottság abból indul ki, hogy a hiányzó iratrendezők közül „legalább néhány [...] tartalmazta a 17. rendelet 11. cikke értelmében folytatott levelezést”, vagyis a különböző vállalkozások részére megküldött információkérést és azok válaszát (lásd a megtámadott ítélet 66. pontját).

---

194 – Lásd különösen a megtámadott ítélet 473. és 476. pontját.

---

195 – Lásd erről a jelen indítvány 77. pontját és a 65. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

---

196 – Lásd erről ismételten a 193. lábjegyzetben szereplő hivatkozást.

---

197 – Lásd a jelen indítvány 194. pontját.

---

198 – Lásd például a megtámadott ítélet 473. pontját („a felperesnek igyekeznie kell arra rámutatni”), 474. pontját („a felperesnek kellett volna rámutatnia”) és 476. pontját („a felperes nem indokolta meg)”.

---

199 – Lásd különösen a megtámadott ítélet 191. pontját.

---

200 – A megtámadott ítélet 192. pontja.

---

201 – Lásd erről a jelen indítvány 156–206. pontját.

---

202 – A C‑407/04. P. sz., Dalmine kontra Bizottság ügyben 2007. január 25‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑829. o.) 44. pontja és a 147. lábjegyzetben hivatkozott SGL Carbon kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 71. pontja; lásd ezenkívül a 100/80–103/80. sz., Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. június 7‑én hozott ítélet (EBHT 1983., 1825. o.) 10. pontját; a 60. lábjegyzetben hivatkozott „Michelin I”‑ügyben hozott ítélet 7. pontját; a 105. lábjegyzetben hivatkozott „PVC II”‑ügyben hozott ítélet 85. pontját és az 52. lábjegyzetben hivatkozott Impala‑ügyben hozott ítélet 61. pontját; ugyanebben az értelemben – más jogterületekről – a C‑32/95. P. sz., Bizottság kontra Lisrestal ügyben 1996. október 24‑én hozott ítélet (EBHT 1996., I‑5373. o.) 21. pontja, a C‑402/05. P. és C‑415/05. P. sz., Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 2008. szeptember 3‑án hozott ítéletnek (EBHT 2008., I‑6351. o.) különösen a 348. pontja és a 160. lábjegyzetben hivatkozott Foshan‑ügyben hozott ítélet 83. pontja.

---

203 – Jelenleg az 1/2003 rendelet 27. cikkének (1) és (2) bekezdése.

---

204 – Lásd a 105. lábjegyzetben hivatkozott „PVC II”‑ügyben hozott ítélet 88. pontját.

---

205 – Lásd különösen a megtámadott ítélet 184. és 185. pontját.

---

206 – Lásd erről a megtámadott ítélet 453–456. pontját, valamint a jelen indítvány154. és 157. pontját.

---

207 – Lásd erről a 11. lábjegyzetben hivatkozott ítéleteket.

---

208 – A 138. lábjegyzetben hivatkozott T‑30/91. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben hozott ítéletnek különösen a 99., 103. és 104. pontja, valamint a 138. lábjegyzetben hivatkozott T‑36/91. sz., ICI kontra Bizottság ügyben hozott ítéletnek különösen a 109., 113. és 118. pontja. Ezeket az ítéleteket ugyanazon a napon hozták meg, mint a 11. lábjegyzetben hivatkozott T‑32/91. sz. ügyben hozott ítéletet, amellyel a Törvényszék a 91/299 határozatot a hibás hitelesítés miatt megsemmisítette.

---

209 – Lásd erről a Bizottság versenypolitikáról szóló tizenkettedik jelentésében (1982) foglalt hirdetmény 40. és 41. pontját, amelyet a megtámadott ítélet 452. pontja kivonatosan idéz.

---

210 – Lásd különösen a Törvényszék T‑37/91. sz., ICI kontra Bizottság ügyben 1995. június 29‑én hozott ítéletének (EBHT 1995., II‑1901. o.) 61–66. pontját és 73. pontját, amely elutasítja a védelemhez való jog megsértését.

---

211 – Lásd egyrészt a 138. lábjegyzetben hivatkozott Hercules‑ügyben 1999‑ben hozott ítélet 75. és 76. pontját, valamint másrészt a Bizottságnak a már 1997‑ben közzétett, iratbetekintés biztosítására vonatkozó egyoldalú kötelezettségvállalását („az EK 85. és az EK 86. cikk, az ESZAK 65. és az ESZAK 66. cikk és a 4064/89/EGK tanácsi rendelet szerinti esetekben az iratokhoz való hozzáférés iránti kérelmek feldolgozásának belső eljárási szabályzatáról szóló bizottsági közlemény”, HL 1997. C 23., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 136. o.).

---

212 – A megtámadott ítélet 42., 186. és 190. pontja.

---

213 – A megtámadott ítélet 24., 450. és 451. pontja.

---

214 – Lásd erről a jelen indítvány 156–205. pontját.

---

215 – Lásd erről a jelen indítvány 160. pontját.

---

216 – A 105. lábjegyzetben hivatkozott „PVC II”­ügyben hozott ítélet 179. pontja. Ezen elvnek konkrétan a bírósági eljárásban való alkalmazásával kapcsolatban lásd továbbá a C‑185/95. P. sz., Baustahlgewebe kontra Bizottság („Baustahlgewebe”‑) ügyben 1998. december 17‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑8417. o.) 21. pontját; a 124. lábjegyzetben hivatkozott Thyssen Stahl ügyben hozott ítélet 154. pontját, a 29. lábjegyzetben hivatkozott Sumitomo‑ügyben hozott ítélet 115. pontját és a C‑385/07. P. sz., Der Grüne Punkt – Duales System Deutschland kontra Bizottság („Der Grüne Punkt”‑) ügyben 2009. július 16‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑6155. o.) 177–179. pontját; ugyanennek az elvnek a közigazgatási eljárásban való alkalmazásával kapcsolatban lásd a C‑105/04. P. sz., Nederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied kontra Bizottság („FEG”‑) ügyben 2006. szeptember 21‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑8725. o.) 35–52. pontját és a C‑113/04. P. sz., Technische Unie kontra Bizottság („TU”‑) ügyben 2006. szeptember 21‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑8831. o.) 40–57. pontját.

---

217 – Ebben az értelemben a 105. lábjegyzetben hivatkozott „PVC II”‑ügyben hozott ítélet 176–178. pontja is; a 216. lábjegyzetben hivatkozott Der Grüne Punkt ügyben hozott ítélet 176–196. pontjában a Bíróság szintén vizsgálta az eljárás időtartamának ésszerűségét, jóllehet annak az eljárás kimenetelére gyakorolt hatása nem volt megállapítható.

---

218 – A 216. lábjegyzetben hivatkozott Baustahlgewebe‑ügyben hozott ítélet 29. pontja; a 105. lábjegyzetben hivatkozott „PVC II”‑ügyben hozott ítélet 187. pontja; a 124. lábjegyzetben hivatkozott Thyssen Stahl ügyben hozott ítélet 155. pontja; a 29. lábjegyzetben hivatkozott Sumitomo‑ügyben hozott ítélet 116. pontja és a 216. lábjegyzetben hivatkozott Der Gründe Punkt ügyben hozott ítélet 181. pontja.

---

219 – A 124. lábjegyzetben hivatkozott Thyssen Stahl ügyben hozott ítélet 156. pontja, a 29. lábjegyzetben hivatkozott Sumitomo‑ügyben hozott ítélet 117. pontja és a 216. lábjegyzetben hivatkozott Der Grüne Punkt ügyben hozott ítélet 182. pontja; lásd a 105. lábjegyzetben hivatkozott „PVC II”‑ügyben hozott ítélet 188. pontját is.

---

220 – Lásd ebben az értelemben a 105. lábjegyzetben hivatkozott „PVC II”‑ügyben hozott ítélet 184. pontját, valamint a 216. lábjegyzetben hivatkozott FEG‑ügyben hozott ítéletnek különösen a 37., 38. és 40. pontját és a 216. lábjegyzetben hivatkozott TU‑ügyben hozott ítéletnek különösen a 42., 43. és 45. pontját.

---

221 – Ez nem érinti azt a kérdést, hogy milyen következtetést kell levonni az ilyen eljárási szabálysértésből; lásd erről a jelen indítvány 248–281. és 323–356. pontját.

---

222 – Jóllehet a Bíróság e kérdést a 105. lábjegyzetben hivatkozott „PVC II”‑ügyben hozott ítélet 229. és 230. pontjában nem tisztázta kimerítően, az EJEB ítélkezési gyakorlata nem hagy kétséget az eljárás időtartama átfogó értékelésének jelentősége felől. Lásd erről különösen az 1982. július 15‑i Eckle kontra Németország ítéletet (A. sorozat, 51. szám, 8130/78. sz. kereset): ebben az EJEB abból indul ki, hogy összességében milyen időszakra terjedtek ki a vitatott eljárások (79. és 80. §), és kifejti, hogy az eljárás időtartama az egész eljárásra vonatkozik, beleértve a fellebbezési eljárásokat is („couvre l’ensemble de la procédure en cause, y compris les instances de recours”, 76. §). A 2009. március 20‑i Gorou kontra Görögország ítélet (2. szám, nagytanács) (12686/03. sz. kereset) 46. §‑ában az EJEE 6. cikk megsértését az eljárás teljes időtartama miatt („durée de la procédure dans son ensemble”) állapították meg; hasonlóképpen a 2008. február 15‑i Kakamoukas és társai kontra Görögország ítélet (nagytanács) (38311/02. sz. kereset) 32. §‑a, amelyben a vitatott eljárás teljes időtartamának kiszámításából („calcul de la durée totale des procédures litigieuses”) indulnak ki.

---

223 – Lásd erről a jelen indítvány 11. pontjában foglalt időrendi áttekintést.

---

224 – Mindazonáltal a PVC‑ügyben lefolytatott eljárás teljes időtartama nagyon megközelítette a jelen eljárás teljes időtartamát, ha figyelembe vesszük, hogy a Bizottság az első vizsgálatot 1983 októberében folytatta le (lásd a Törvényszék T‑305/94–T‑307/94., T‑313/94–T‑316/94., T‑318/94., T‑325/94., T‑328/94., T‑329/94. és T‑335/94. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1999. április 20‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑931. o.] 1. pontját), és a Törvényszék 2002 októberében hozta meg az utolsó határozatot (a 105. lábjegyzetben hivatkozott „PVC II”‑ügyben hozott ítélet).

---

225 – Lásd a jelen indítvány 35. pontját és 30. lábjegyzetét.

---

226 – Jóllehet e vita az első jogalap más részeiben is felmerül, az ezzel kapcsolatban felhozott érveket kizárólag az első jogalap e harmadik részében tárgyalom.

---

227 – A megtámadott ítélet 132. pontja; lásd ezen ítélet 139–141. pontját is.

---

228 – A 216. lábjegyzetben hivatkozott Baustahlgewebe‑ügyben hozott ítélet 49. pontja és a 216. lábjegyzetben hivatkozott Der Grüne Punkt ügyben hozott ítélet 193. pontja; konkrétan a védelemhez való joghoz való kapcsolódásról lásd a 216. lábjegyzetben hivatkozott FEG‑ügyben hozott ítéletnek különösen a 42., 43. és 60–62. pontját, valamint a 216. lábjegyzetben hivatkozott TU‑ügyben hozott ítéletnek különösen a 47., 48. és 69–71. pontját.

---

229 – Magyarázatok az Alapjogi Chartához (HL 2007. C 303., 17. o.), lásd különösen a 47. cikk (2) bekezdéséhez fűzött magyarázatot (hivatkozott mű, 30. o.).

---

230 – A Kudla kontra Lengyelország ügyben 2000. október 26‑án hozott ítélet (30210/96. sz. kereset, Recueil des arrêts et décisions 2000‑XI.) 154. §‑ában az EJEB nagytanácsa elismerte, hogy a túl hosszú eljárások esetében az EJEE‑ben részes államok között nincs uralkodó megoldás a jogorvoslat tekintetében („pour l’heure il n’existe pas, dans les ordres juridiques des États contractants, un système prédominant en matière de recours permettant de dénoncer les durées excessives de procédure”); lásd a EJEB 2009. március 31‑i Simaldone kontra Olaszország ítéletének (22644/03. sz. kereset) 78. §‑át is. Az Európa Tanács keretében A Jog a Demokráciáért Európai Bizottság (Velencei Bizottság) 2006‑ban egy összehasonlító jogi tanulmányt (316/2004. sz. tanulmány, internetről letölthető a <http://venice.coe.int/docs/2006/CDL‑AD(2006)036rev‑f.pdf> címről, legutóbbi látogatás: 2011. január 26.) fogadott el. Az Európai Unión belüli különböző megoldási módokról lásd ezenkívül Léger főtanácsnok 216. lábjegyzetben hivatkozott Baustahlgewebe‑ügyben 1998. február 3‑án ismertetett indítványának 52. és 53. pontját.

---

231 – Az EJEB 222. lábjegyzetben hivatkozott Eckle kontra Németország ítéletének 94. §‑a és a 2008. november 13‑i Ommer kontra Németország (1. szám) ítéletének (10597/03. sz. kereset) 68. §‑a; lásd ezenkívül az EJEB 2005. november 17‑i Sprotte kontra Németország végzését (72438/01. sz. kereset).

---

232 – Az EJEB 2005. november 10‑i Dželili kontra Németország ítéletének (65745/01. sz. kereset) 103. §‑a, 2005. február 24‑i Ohlen kontra Dánia ítéletének (63214/00. sz. kereset) 29. és 30. §‑a és a 231. lábjegyzetben hivatkozott Ommer kontra Németország (1. szám) ítéletének 68. §‑a, valamint a 2008. június 12‑i Menelaou kontra Ciprus végzése (32071/04. sz. kereset); ugyanebben az értelemben már a 222. lábjegyzetben hivatkozott Eckle kontra Németország ítélet 67. §‑a, amely mindenesetre elvben elismeri a bírság elégtételként való csökkentését. Lásd ezenkívül a Velencei Bizottság 230. lábjegyzetben hivatkozott 316/2004. sz. tanulmányának 119–123. pontját.

---

233 – Az EJEB 1983. június 21‑i Eckle kontra Németország (50. cikk) ítéletének (A. sorozat, 65. szám, 8130/78. sz. kereset) 24. §‑a.

---

234 – Az EJEB (nagytanács) 2006. november 23‑i Jussila kontra Finnország ítéletének (73053/01. sz. kereset) 43. §‑a.

---

235 – Lásd ebben az értelemben az EJEE 41. cikket is.

---

236 – Az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk (korábban EK 81. cikk és EK 82. cikk) hatékony érvényesítésének jelentőségét az utóbbi időben például a C‑429/07. sz. X BV ügyben 2009. június 11‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 33–35. pontjában és a C‑439/08. sz. VEBIC‑ügyben 2010. december 7‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 59. és a 61. pontjában hangsúlyozták.

---

237 – A 216. lábjegyzetben hivatkozott Der Grüne Punkt ügyben hozott ítélet 194. pontja. Lásd ebben az értelemben a büntetőeljárás tekintetében általánosságban a Velencei Bizottság 230. lábjegyzetben hivatkozott tanulmányának 228–232. pontját; a 241. pontban a Velencei Bizottság hangsúlyozza, hogy a felmentésnek és a büntetőeljárás megszüntetésének kivételesnek kell lennie („[l]’ acquittement et l’abandon des poursuites devraient rester des mesures exceptionelles”).

---

238 – A 216. lábjegyzetben hivatkozott Der Grüne Punkt ügyben hozott ítélet 194. pontja.

---

239 – Bot főtanácsnok 216. lábjegyzetben hivatkozott Der Grüne Punkt ügyben 2009. március 31‑én ismertetett indítványának 305. és 306. pontja; ezeket a fejtegetéseket a Bíróság az ebben az ügyben hozott ítéletének 194. pontjában kifejezetten átveszi.

---

240 – Lásd a jelen indítvány 35. pontját és 30. lábjegyzetét.

---

241 – A megtámadott ítélet 133–135. pontja.

---

242 – Lásd a jelen indítvány 30. pontját és a 26. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

---

243 – Lásd erről a 45. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

---

244 – Hasonló megközelítés szolgál már a 216. lábjegyzetben hivatkozott FEG‑ügyben hozott ítélet 45–49. pontjának és a 216. lábjegyzetben hivatkozott TU‑ügyben hozott ítélet 50–54. pontjának alapjául, amelyekből az következik, hogy a Törvényszéknek a közigazgatási eljárás valamennyi szakasza időtartamát figyelembe kell vennie az érintett vállalkozások védekezésre vonatkozó képességére gyakorolt hatás szempontjából.

---

245 – A megtámadott ítélet 134. és 135. pontja.

---

246 – A megtámadott ítélet 137–140. pontja (különösen a bevezető 137. pontból állapítható meg, hogy a 91/299 határozattal kapcsolatos korábbi bírósági eljárásról van szó).

---

247 – Lásd erről a 35. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

---

248 – Az EJEE 6. cikkről és az EUSZ 6. cikk (1) bekezdéséről lásd a jelen indítvány 160. pontját is.

---

249 – Lásd a jelen indítvány 94. pontját.

---

250 – Az eredeti francia nyelvű szövegben: „La requérante estime dès lors que le dépassement manifeste du délai raisonnable dans la présente procédure … ne peut qu’ entraîner l’annulation pure et simple de la décision attaquée …” (az elsőfokú eljárásban benyújtott kereset 150. pontja, amelyet a Solvay fellebbezésének 50. pontjában idéz).

---

251 – Az elsőfokú eljárásban benyújtott kereset 439. pontja szerint (amelyet a Solvay fellebbezésének 52. pontja kivonatosan idéz): „[S]i, par impossible, le Tribunal devait rejeter l’ensemble des moyens d’annulation développés par la requérante, la requérante invite le Tribunal à prendre en compte […] l’ensemble des considérations présentées dans la présente requête au titre des moyens d’annulation dans son appréciation de la nécessité d’infliger une amende à la requérante et du montant de celle‑ci […]”.

---

252 – Lásd a jelen indítvány 154. és 157. pontját.

---

253 – A megtámadott ítélet 66. pontja.

---

254 – Lásd a jelen indítvány 202. és 203. pontját.

---

255 – Lásd a jelen indítvány 154. és 222. pontját.

---

256 – Lásd a jelen indítvány 211–227. pontját.

---

257 – Lásd a jelen indítvány 237. pontját és a 218. lábjegyzetét.

---

258 – A 11. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Solvay ügyben 2000. április 6‑án hozott ítélet.

---

259 – Lásd erről a jelen indítvány 11. pontjában foglalt időrendi áttekintést.

---

260 – Erre a Solvay már az elsőfokú eljárásban jogosan utalt (lásd a megtámadott ítélet 112. pontját). A 105. lábjegyzetben hivatkozott „PVC II”‑ügyben hozott ítéletnek különösen a 204. és 205. pontjában a Bíróság nyitva hagyta ezt a kérdést, mivel a fellebbezők ezzel kapcsolatban nem terjesztettek elő kifogást.

---

261 – 2000 áprilisában hozta meg a Bíróság a 11. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Solvay ügyben hozott ítéletet.

---

262 – Lásd a jelen indítvány 238. pontját.

---

263 – A Törvényszék előtt a T‑57/01. sz. ügyben lefolytatott elsőfokú eljárás időtartamáról és az eljárás időtartamának átfogó értékeléséről lásd a jelen indítvány 335–348. pontját.

---

264 – Lásd a jelen indítvány 249–263. pontját.

---

265 – A 216. lábjegyzetben hivatkozott FEG‑ügyben hozott ítélet 56–60. pontja és a 216. lábjegyzetben hivatkozott TU‑ügyben hozott ítélet 64., 67. és 69. pontja.

---

266 – A 216. lábjegyzetben hivatkozott TU‑ügyben hozott ítélet 69. pontja és a 216. lábjegyzetben hivatkozott FEG‑ügyben hozott ítélet 56. pontja.

---

267 – A 216. lábjegyzetben hivatkozott FEG‑ügyben hozott ítélet 57. és 58. pontja és a 216. lábjegyzetben hivatkozott TU‑ügyben hozott ítélet 64–69. pontja.

---

268 – A Solvay ebben az összefüggésben a tavaux‑i (Franciaország), a couillet‑i (Belgium) és a heilbronni (Németország) telephelyeit említi.

---

269 – Lásd a jelen indítvány 154. és 186–206. pontját.

---

270 – A megtámadott ítélet 66. pontja.

---

271 – Lásd erről a jelen indítvány IV. fejezetét (15–322. pont).

---

272 – Lásd erről a jelen indítvány 294. pontját.

---

273 – Lásd erről a jelen indítvány 298–322. pontját.

---

274 – A 216. lábjegyzetben hivatkozott Baustahlgewebe‑ügyben hozott ítélet 48., 141. és 142. pontja.

---

275 – A 216. lábjegyzetben hivatkozott Der Grüne Punkt ügyben hozott ítélet 195. pontja.

---

276 – A C‑126/97. sz. Eco Swiss ügyben 1999. június 1‑jén hozott ítélet (EBHT 1999., I‑3055. o.) 36. pontja és a C‑453/99. sz., Courage és Crehan ügyben 2001. szeptember 20‑án hozott ítélet (EBHT 2001., I‑6297. o.) 20. pontja.

---

277 – Lásd erről a 236. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

---

278 – Lásd erről Sharpston főtanácsnok folyamatban lévő C‑272/09. P. sz., KME Germany és társai kontra Bizottság ügyben 2011. február 10‑én ismertetett indítványának (az EBHT‑ban még nem tették közzé) különösen a 64. pontját, Bot főtanácsnok C‑201/09. P. és C‑216/09. P. sz., ArcelorMittal Luxembourg kontra Bizottság és társai egyesített ügyekben 2010. október 26‑án ismertetett indítványának (az EBHT‑ban még nem tették közzé) különösen a 41. pontját és a C‑352/09. P. sz., ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ügyben 2010. október 26‑án ismertetett indítványának (az EBHT‑ban még nem tették közzé) különösen a 49. pontját, valamint a C‑280/06. sz., ETI és társai ügyben 2007. július 3‑án ismertetett indítványom (EBHT 2007., I‑10893. o.) 71. pontját és a 86. lábjegyzetben hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben 2009. április 23‑án ismertetett indítványom 39. pontját; ugyanebben az értelemben már a 216. lábjegyzetben hivatkozott FEG‑ügyben 2005. szeptember 8‑án ismertetett indítványom 108. pontja és a 216. lábjegyzetben hivatkozott TU‑ügyben 2005. szeptember 8‑án ismertetett indítványom 100. pontja.

---

279 – A 216. lábjegyzetben hivatkozott Baustahlgewebe‑ügyben hozott ítéletnek különösen a 48. pontja. Mellékesen megjegyzem, hogy olykor maga a Bizottság is a bírságcsökkentés útját választja, ha arra a következtetésre jut, hogy valamely általa lefolytatott közigazgatási eljárás túl hosszú volt (lásd erről a 216. lábjegyzetben hivatkozott FEG‑ügyben hozott ítélet 9. pontját és a 216. lábjegyzetben hivatkozott TU‑ügyben hozott ítélet 9. pontját).

---

280 – Lásd erről a jelen indítvány 261. és 262. pontját.

---

281 – Ebben az értelemben a 216. lábjegyzetben hivatkozott Baustahlgewebe‑ügyben hozott ítéletnek különösen a 141. pontja.

---

282 – A 216. lábjegyzetben hivatkozott Baustahlgewebe‑ügyben hozott ítélet 48. és 142. pontja.

---

283 – Jövőbeli esetekre: az 1/2003 rendelet 31. cikke.

---

284 – Lásd a jelen indítvány 237. pontját.

---

285 – Lásd különösen a jelen indítvány 238–241. pontját.

---

286 – Lásd erről a jelen indítvány 11. pontjában foglalt időrendi áttekintést.

---

287 – Lásd a jelen indítvány 306–310. pontját.

---

288 – Mivel az eljárás nyelve a francia, a felek valamennyi beadványa azon a nyelven készült, amelyen a megtámadott ítéletet megvitatták. Elhanyagolható fordítási munka csak a bírósági eljárás kezdetén keletkezett az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában való közzététel (lásd a Törvényszék eljárási szabályzata 24. cikkének 6. §‑át) érdekében. Az elsőfokú eljárás végén a megtámadott ítélet közzétételével kapcsolatos fordítási munka nem akadályozta a Törvényszéket abban, hogy az ítéletet – amint azt megvitatták – az eljárás nyelvén kihirdesse és kézbesítse.

---

289 – Lásd a megtámadott ítélet 57–67. pontját.

---

290 – 2003. december 19‑én a Törvényszék felszólította a Bizottságot, hogy nyújtsa be a közigazgatási eljárás irataihoz tartozó összes iratot felsoroló részletes listát; 2005. április 14‑én a Solvay a Törvényszék Hivatalában megtekintette az ügy iratainak a Bizottság által átadott részeit (a megtámadott ítélet 57. és 67. pontja). Amennyiben a Bizottság által az ügy iratai érintett részeinek a Solvay védekezése szempontjából való hasznosságával kapcsolatos, 2005. november 18‑án előterjesztett észrevételig eltelt időszakot is hozzászámítjuk, akkor csaknem két év telt el.

---

291 – A Bizottság 2005. november 18‑án nyújtotta be észrevételeit, a tárgyalást pedig 2008 májusában nyitották meg (a megtámadott ítélet 68. és 72. pontja).

---

292 – Összehasonlításképpen: a Baustahlgewebe‑ügyben, amelyben a Törvényszék tizenegy összefüggő ügyet egyesített együttes tárgyalás céljából, a Bíróság megállapította az ésszerű határidőn belüli eljárás elvének megsértését, mivel az elsőfokú eljárásban 32 hónap telt el az eljárás írásbeli szakaszának lezárása és a szóbeli szakasz megnyitása tárgyában hozott végzés között, valamint 22 hónap telt el a tárgyalás és a Törvényszék ítéletének kihirdetése között (a 216. lábjegyzetben hivatkozott Baustahlgewebe‑ügyben hozott ítélet 45. és 46. pontja).

---

293 – Lásd erről a 26. lábjegyzetben hivatkozott Gogos kontra Bizottság ügyben 2010. március 4‑én ismertetett indítványom 88. pontját.

---

294 – Az EJEB (nagytanács) 2004. december 17‑i Pedersen és Baadsgaard kontra Dánia ítéletének (49017/99. sz. kereset, Recueil des arrêts et décisions 2004‑XI.) 44. §‑a; ugyanebben az értelemben már az 1971. július 16‑i Ringeisen kontra Ausztria ítélet (A. sorozat, 13. szám) 110. §‑a és az 1998. május 22‑i Hozee kontra Hollandia ítélet (Recueil des arrêts et décisions 1998‑III.) 43. §‑a.

---

295 – A 105. lábjegyzetben hivatkozott „PVC II”‑ügyben hozott ítélet 182. pontja; egészében lásd a 216. lábjegyzetben hivatkozott FEG‑ügyben 2005. december 8‑án ismertetett indítványom 108–112. pontját és a 216. lábjegyzetben hivatkozott TU‑ügyben 2005. december 8‑án ismertetett indítványom 100–104. pontját.

---

296 – Az EJEB 1978. június 28‑i König kontra Németország ítéletének (A. sorozat, 27. szám, 6232/73. sz. kereset) 98. §‑a és a 222. lábjegyzetben hivatkozott Eckle kontra Németország ítéletének 76. §‑a.

---

297 – Az elévülési határidő a jogsértés befejezésétől számított öt év, és azt bármely vizsgálati vagy eljárási cselekmény megszakítja. Az abszolút eljárásjogi elévülés legkésőbb azon a napon következik be, amelyen a kettős elévülési határidő eltelt anélkül, hogy a Bizottság bírságot vagy kényszerítő bírságot szabott volna ki. Az eljárásjogi elévülés azonban nyugszik mindaddig, amíg a bizottsági határozat miatt eljárás van folyamatban az Európai Unió Bírósága előtt. Egészében lásd az eljárások időtartamának korlátozásáról, valamint az Európai Gazdasági Közösség szállításra és versenyre vonatkozó szabályai alapján kezdeményezett szankciók végrehajtásáról szóló, 1974. november 26‑i 2988/74/EGK tanácsi rendelet (HL L 319., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 1. kötet, 61. o.) 1–3. cikkét; a jövőre nézve az 1/2003 rendelet 25. cikke érvényes. A bírósági eljárásban bekövetkező elévüléssel és annak nyugvásával összefüggő különböző problémákkal foglalkozik Bot főtanácsnok a 278. lábjegyzetben hivatkozott ArcelorMittal Luxembourg kontra Bizottság és társai ügyben ismertetett indítványának különösen a 66–81. és 245–251. pontjában és a 278. lábjegyzetben hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság ügyben ismertetett indítványának különösen a 177–212. pontjában.

---

298 – Lásd a 216. lábjegyzetben hivatkozott FEG‑ügyben 2005. december 8‑án ismertetett indítványom 111. pontját és a 216. lábjegyzetben hivatkozott TU‑ügyben 2005. december 8‑án ismertetett indítványom 103. pontját.

---

299 – A 216. lábjegyzetben hivatkozott Baustahlgewebe‑ügyben hozott ítélet 48. és 142. pontja.

---

300 – A 216. lábjegyzetben hivatkozott Baustahlgewebe‑ügyben hozott ítélet 141. és 142. pontja.

---

301 – Az EJEB 232. lábjegyzetben hivatkozott Dželili kontra Németország ítéletének 103. §‑a és a 231. lábjegyzetben hivatkozott Ommer kontra Németország ítéletének 50. §‑a.

---

302 – Lásd a jelen indítvány 306–310. és 338. pontját.

---

303 – Lásd a jelen indítvány 339–343. pontját.

---

304 – Lásd a jelen indítvány 345. és 346. pontját.

---

305 – Ebben az értelemben az EJEB 233. lábjegyzetben hivatkozott Eckle kontra Németország (50. cikk) ítéletének 24. §‑a.

---

306 – A vitatott határozat (191) preambulumbekezdése. A Törvényszék megerősítette a Solvay piaci magatartásának „különösen súlyoskénti” minősítését, és kifejtette, hogy a Solvay által előadott érvek egyike sem támasztja alá, hogy a Bizottság a jogsértések súlyosságának megítélését illetően tévedett volna (a megtámadott ítélet 499. és 501. pontja). A megtámadott ítélet e részét a Solvay nem kifogásolta a fellebbezési eljárásban.

---

307 – Lásd erről különösen a jelen indítvány 294. és 322. pontját.