C‑303/08. sz. ügy

Land Baden‑Württemberg

kontra

Metin Bozkurt

(a Bundesverwaltungsgericht [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Az EGK–Törökország társulási megállapodás – Családegyesítés – A Társulási Tanács 1/80 határozata 7. cikkének első bekezdése – Török munkavállaló házastársa, aki e munkavállalóval több mint öt éven keresztül élt együtt – A tartózkodási jog megtartása a házasság felbontása után – Az érdekelt elítélése a volt felesége sérelmére elkövetett erőszakos cselekmények miatt – Joggal való visszaélés”

Az ítélet összefoglalása

1.        Nemzetközi megállapodások – Az EGK–Törökország társulási megállapodás – Az EGK–Törökország társulási megállapodás által felállított Társulási Tanács – 1/80 határozat – Családegyesítés

(Az EGK–Törökország társulási megállapodás kiegészítő jegyzőkönyve, 59. cikk; az EGK–Törökország Társulási Tanács 1/80 határozata, 7. cikk, első bekezdés)

2.        Nemzetközi megállapodások – Az EGK–Törökország társulási megállapodás – Az EGK–Törökország társulási megállapodás által felállított Társulási Tanács – 1/80 határozat – Családegyesítés

(Az EGK–Törökország Társulási Tanács 1/80 határozata, 7. cikk, első bekezdés és 14. cikk, (1) bekezdés)

1.        Az EGK–Törökország Társulási Tanács 1/80 határozata 7. cikkének első bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az a török állampolgár, aki – valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török munkavállaló családtagjakénti minőségében és a feleségével való legalább ötéves, folyamatos együttlakása folytán – a fent említett rendelkezés második francia bekezdése alapján biztosított jogállással összefüggő jogokkal rendelkezik, nem veszíti el e jogokat a házasságnak az ezek megszerzését követő időpontban kimondott felbontása miatt.

Valamely török állampolgár által az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdése alapján jogszerűen megszerzett jogokhoz hasonló jogok ugyanis az e jogok keletkezéséhez szükséges feltételek fennállásától függetlenül továbbra is fennmaradnak oly módon, hogy a fenti határozat alapján már jogokkal rendelkező családtag olyan helyzetben van, hogy fokozatosan rendezi helyzetét a fogadó tagállamban, és tartósan beilleszkedik itt azon személytől függetlenül élve, aki révén e jogokat megszerezte.

A fent hivatkozott 7. cikk első bekezdésének ezen értelmezése nem összeegyeztethetetlen az EGK–Törökország társulási megállapodás kiegészítő jegyzőkönyve 59. cikkének követelményeivel, mivel valamely török migráns munkavállaló családtagjának helyzetét végső soron nem lehet összehasonlítani a tagállami állampolgár családtagjának helyzetével, tekintettel a jogi helyzetük között fennálló érzékelhető különbségekre.

(vö. 40., 45., 46. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

2.        Nem minősül joggal való visszaélésnek az, hogy valamely török állampolgár az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdése alapján jogszerűen megszerzett jogra hivatkozik, habár az érdekelt – miután a volt felesége révén megszerezte e jogot – olyan súlyos bűncselekményt követett el a sérelmére, amely miatt megállapították a büntetőjogi felelősségét.

Ezzel szemben ugyanezen határozat 14. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétes az olyan török állampolgár elleni kiutasító határozat meghozatala, akinek büntetőjogi felelősségét többször megállapították, amennyiben a személyes magatartása valamely alapvető társadalmi érdek közvetlen, tényleges és kellően súlyos veszélyeztetésének minősül. A nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy ez a helyzet áll‑e fenn az alapügyben. E bíróság köteles továbbá biztosítani az arányosság elvének, valamint az érdekelt alapvető jogainak tiszteletben tartását. Közelebbről, az 1/80 határozat 14. cikkének (1) bekezdésére kiutasítás csak akkor alapítható, ha az érintett egyedi magatartása a közrend újabb súlyos megzavarásának konkrét veszélyét rejti magában.

(vö. 60., 61. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)

2010. december 22.(*)

„Az EGK–Törökország társulási megállapodás – Családegyesítés – A Társulási Tanács 1/80 határozata 7. cikkének első bekezdése – Török munkavállaló házastársa, aki e munkavállalóval több mint öt éven keresztül élt együtt – A tartózkodási jog megtartása a házasság felbontása után – Az érdekelt elítélése a volt felesége sérelmére elkövetett erőszakos cselekmények miatt – Joggal való visszaélés”

A C‑303/08. sz. ügyben,

az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Bundesverwaltungsgericht (Németország) a Bírósághoz 2008. július 8‑án érkezett, 2008. április 24‑i határozatával terjesztett elő az előtte

a Land Baden‑Württemberg

és

Metin Bozkurt

között,

a Vertreter des Bundesinteresses beim Bundesverwaltungsgericht

részvételével,

folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (első tanács),

tagjai: A. Tizzano tanácselnök, J.‑J. Kasel (előadó), A. Borg Barthet, E. Levits és M. Berger bírák,

főtanácsnok: E. Sharpston,

hivatalvezető: A. Calot Escobar,

tekintettel az írásbeli szakaszra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

–        a Land Baden‑Württemberg képviseletében M. Schenk, meghatalmazotti minőségben,

–        a német kormány képviseletében M. Lumma és N. Graf Vitzthum, meghatalmazotti minőségben,

–        a dán kormány képviseletében J. Bering Liisberg és R. Holdgaard, meghatalmazotti minőségben,

–        az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: W. Ferrante avvocato dello Stato,

–        az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében V. Kreuschitz és G. Rozet, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2010. július 8‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a társulás fejlesztéséről szóló, 1980. szeptember 19‑i 1/80 társulási tanácsi határozat (a továbbiakban: 1/80 határozat) 7. cikke első bekezdése második francia bekezdésének értelmezésére irányul. A Társulási Tanácsot az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulás létrehozásáról szóló, egyrészről a Török Köztársaság, másrészről az Európai Gazdasági Közösség tagállamai és a Közösség által 1963. szeptember 12‑én Ankarában aláírt, a Közösség nevében az 1963. december 23‑i 64/732/EGK tanácsi határozattal (HL 1964. 217., 3685. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 11. kötet, 10. o.) megkötött, jóváhagyott és megerősített megállapodás létesítette.

2        E kérelmet a Land Baden‑Württemberg (a továbbiakban: Land) és M. Bozkurt török állampolgár között az érdekeltnek a német államterületről való kiutasítása miatt folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő.

 Jogi háttér

3        A Brüsszelben 1970. november 23‑án aláírt – a Közösség nevében az 1972. december 19‑i 2760/72/EGK tanácsi rendelettel (HL L 293., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 11. kötet, 41. o.) megkötött, jóváhagyott és megerősített – kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikke a következőképpen szól:

„E jegyzőkönyv hatálya alá tartozó területeken Törökország nem részesülhet kedvezőbb elbánásban, mint amelyet a Közösséget létrehozó szerződés alapján a tagállamok egymásnak biztosítanak.”

4        Az 1/80 határozat „Szociális rendelkezések” című II. fejezetének 1. része a „[f]oglalkoztatásra és a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó rendelkezések[re]” vonatkozik. E részben található a fent említett határozat 6–16. cikke.

5        Az 1/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A családtagok szabad munkavállalásra való jogosultságáról szóló 7. cikk sérelme nélkül, valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török munkavállaló ebben a tagállamban:

–        egy év rendes foglalkoztatás után jogosult arra, hogy munkavállalási engedélyét ugyanannál a munkaadónál megújítsa, amennyiben munkahellyel rendelkezik;

–        három év rendes foglalkoztatás után – és a Közösség tagállamai munkavállalóinak biztosítandó elsőbbségre is figyelemmel – jogosult arra, hogy ugyanazon foglalkozás vonatkozásában a választása szerinti munkaadónál pályázzon rendes feltételek mellett e tagállam munkaügyi hatóságánál bejelentett állásajánlatra;

–        négy év rendes foglalkoztatás után jogosult a választása szerinti bármely munkaviszonyban történő munkavállalásra.” [nem hivatalos fordítás]

6        Az 1/80 határozat 7. cikke ekképp rendelkezik:

„Valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török munkavállaló családtagja, aki engedélyt kapott arra, hogy a munkavállalóhoz csatlakozzon:

–        jogosult – a Közösség tagállamai munkavállalóinak biztosítandó elsőbbségre is figyelemmel – bármely állásajánlatra jelentkezni, amennyiben ott már legalább három éve jogszerűen lakóhellyel rendelkezik;

–        jogosult a választása szerinti bármely munkaviszonyban történő szabad munkavállalásra, amennyiben ott legalább öt éve jogszerűen lakóhellyel rendelkezik.

A török munkavállaló gyermeke, aki a fogadó államban szakmai képesítést szerzett, az érintett tagállamban való tartózkodásának időtartamától függetlenül jelentkezhet bármely állásajánlatra, amennyiben egyik szülője az érintett tagállamban legalább három évig jogszerűen munkaviszonyban állt.” [nem hivatalos fordítás]

7        Ugyanezen határozat 14. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:

„E szakasz rendelkezéseit a közrendi, közbiztonsági és közegészségügyi okok alapján indokolt korlátozásokra is figyelemmel kell alkalmazni.” [nem hivatalos fordítás]

 Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

8        M. Bozkurtnak, aki 1959‑ben Törökországban született, 1992 áprilisában engedélyezték a német államterületre való belépést.

9        1993 szeptemberében feleségül vett egy török állampolgárt, aki rendes munkaviszonyban állt Németországban, és erre tekintettel határozatlan időre szóló tartózkodási engedéllyel rendelkezett. A feleség 1999‑ben megkapta a német állampolgárságot.

10      A házasságkötését követően M. Bozkurt 1993 októberében határozott időre szóló tartózkodási engedélyt kapott, amelyet határozatlan időre szóló tartózkodási engedély váltott fel 1998 októberében, amikor teljesítette az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének második francia bekezdésében foglalt, ötéves tartózkodásra vonatkozó feltételt.

11      M. Bozkurt 2000 júniusa óta külön élt feleségétől. A házasság felbontását 2003 novemberében mondták ki.

12      Németországi tartózkodása során M. Bozkurt több munkahelyen is dolgozott. A kérdést előterjesztő bíróság szerint azonban az érdekelt által ezzel kapcsolatban adott pontos tájékoztatás és igazolások hiányában nem lehetett a munkaviszonyok pontos időtartamait megállapítani.

13      2000 eleje óta körülbelül 18 hónapot betegállományban töltött, ezalatt agydaganattal megműtötték.

14      A munkavégzés ezen megszakítását követően munkáltatója megszüntette munkaviszonyát. Azóta munkanélküli, és a szociális törvénykönyv II. része (Sozialgesetzbuch, Teil II) alapján megélhetési költségeket fedező ellátásokban részesül. Eleinte önkormányzati szálláson lakott, majd 2005 novembere óta egy kis lakásban lakik, amelyet a bátyja bérel neki.

15      Mivel 1996‑ban és 2000‑ben testi sértés és rongálás miatt már elítélték, M. Bozkurtot 2004 májusában a felesége sérelmére 2002 júliusában, törökországi tartózkodásuk alatt elkövetett erőszakos közösülés és testi sértés miatt ítélték el. Miután az érdekelt fellebbezése részben sikeres volt, 2005. január 17‑én végül kétévi, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, így az előzetes letartóztatásban lévő M. Bozkurt kiszabadult.

16      2005. július 26‑i határozatával a Land elrendelte M. Bozkurt azonnali végrehajtással történő kiutasítását (a továbbiakban: kiutasító határozat) a büntetőjogi felelősségét megállapító azon utolsó ítélet alapján, amely megerősítette, hogy erőszakos cselekmények elkövetésére hajlamos. A Land úgy ítélte meg, hogy az érdekelt azzal az indokkal nem hivatkozhatott az 1/80 határozat 6. és 7. cikkéből eredő jogokra, hogy munkaviszonyának megszüntetését követő ésszerű időn belül nem talált új munkát, és hogy komoly erőfeszítéseket sem tett ennek érdekében.

17      Miután M. Bozkurt megtámadta a kiutasító határozatot, a Verwaltungsgericht Stuttgart (stuttgarti közigazgatási bíróság) először elrendelte ezen határozat végrehajtásának a felfüggesztését, majd ezt követően 2006. július 5‑i ítéletével megsemmisítette azt.

18      A Land által ezen ítélet ellen benyújtott fellebbezést a Verwaltungsgerichtshof Baden‑Württemberg (baden‑wüttembergi legfelső közigazgatási bíróság) 2007. március 14‑i ítélete elutasította. E bíróság ugyanis úgy ítélte meg, hogy M. Bozkurt – azokra az időszakokra tekintettel, amikor Németországban jogszerűen lakóhellyel rendelkezett – hivatkozhatott az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének második francia bekezdése alapján a tartózkodási jogra. Ennélfogva a kiutasító határozat jogellenes amiatt, hogy nem felel meg az uniós polgárokra alkalmazandó feltételeknek, amelyeket a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében tiszteletben kell tartani az olyan török állampolgárok esetén, akik az 1/80 határozat alapján tartózkodási joggal rendelkeznek. E bíróság továbbá úgy ítélte meg, hogy azon körülmény miatt, hogy M. Bozkurt 2000 óta munkanélküli volt, hogy súlyos betegsége miatt talán véglegesen ki van zárva a munkaerőpiacról, és hogy körülbelül kilenc hónapon keresztül börtönben volt, nem veszíti el az 1/80 határozat fent említett rendelkezésében számára biztosított jogállást a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatára tekintettel, miszerint a tartózkodási jog – miután megszerezték – független azon feltételek fennállásától, amelyek lehetővé tették megszerzését.

19      A Land így felülvizsgálati eljárást kezdeményezett a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság) előtt egyfelől arra hivatkozva, hogy M. Bozkurt a munkaerőpiacról való kizárása folytán időközben elveszítette a tartózkodási jogát Németországban, és másfelől nem hivatkozhat joggal az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdésére, mivel súlyos testi sértést okozott annak a személynek, akitől a jogai erednek.

20      A Verwaltungsgerichtshof Baden‑Württemberg 2007. március 14‑i ítéletében kialakított jogi elemzéssel egyetértve a Bundesverwaltungsgericht úgy ítéli meg, hogy az elé terjesztett jogvita megoldásához azt kell meghatározni, hogy a kiutasító határozat meghozatalának időpontjában M. Bozkurt hivatkozhatott‑e az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdésében biztosított védelemre.

21      A kérdést előterjesztő bíróság ezzel kapcsolatban úgy ítéli meg, hogy még nincs a Bíróságnak arra vonatkozó ítélkezési gyakorlata, hogy egy török állampolgár elveszíti‑e valamely tagállam területén az e tagállam munkaerőpiacába jogszerűen beilleszkedett török munkavállaló családtagjakénti minőségében megszerzett tartózkodási jogát a házasságnak a szóban forgó jog megfelelő formában való megszerzését követő felbontása miatt.

22      A fent említett bíróság továbbá azt a kérdést teszi fel, hogy az alapügyet jellemző különleges ténybeli körülményekre tekintettel a M. Bozkurthoz hasonló török állampolgár joggal hivatkozhat‑e az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdése alapján a tartózkodási jogra, anélkül hogy ez a magatartás visszaélésszerűnek lenne tekinthető. Különösen azt kellene meghatározni, hogy egy jogszerűen megszerzett jog jogosultja elveszítheti‑e azt abban az esetben, amikor utólag méltatlannak bizonyul ahhoz a személyhez, akitől korábban e joga eredt.

23      Mivel az elé terjesztett jogvita megoldásához e körülmények között az 1/80 határozat értelmezése szükséges, a Bundesverwaltungsgericht akként határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)      Valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török munkavállaló házastársát a házasság felbontását követően is megilleti‑e az […] 1/80 határozat […] 7. cikke [első bekezdésének] második francia bekezdése alapján családtagként szerzett munkavállalási és tartózkodási jog?

      Az első kérdésre adott igenlő válasz esetén:

2)      Joggal való visszaélésnek tekintendő‑e az […] 1/80 határozat […] 7. cikke [első bekezdésének] második francia bekezdéséből fakadóan a volt feleségtől eredő tartózkodási jogra való hivatkozás, ha a volt feleséget a török állampolgár a jogállás megszerzését követően megerőszakolta és bántalmazta, és tettét kétévi szabadságvesztéssel büntették?”

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

 Az első kérdésről

24      Az ügy irataiból kitűnik, hogy az alapügyben szereplő török állampolgár a házasságának felbontása előtt megfelelt mindazoknak a követelményeknek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy jogszerűen rendelkezzen az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének második francia bekezdésében foglalt jogállással.

25      E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdést úgy kell érteni, mint amely lényegében arra irányul, hogy az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az alapügy felpereséhez hasonló török állampolgár, aki – valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török munkavállaló családtagjakénti minőségében és a feleségével való legalább ötéves, folyamatos együttlakása folytán – a fent említett rendelkezés második francia bekezdése alapján biztosított jogállással összefüggő jogokkal rendelkezik, elveszíti‑e e jogokat a házasságnak az ezek megszerzését követő időpontban kimondott felbontása miatt.

26      E kérdés megválaszolása érdekében először is meg kell jegyezni, hogy – amint az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének a szövegéből is kitűnik – az e rendelkezésben szereplő jogok megszerzése két előzetes együttes feltételtől függ, tudniillik egyfelől az érintett személynek olyan török munkavállaló családtagjának kell lennie, aki már a fogadó tagállam rendes munkaerőpiacához tartozik, és másfelől e tagállam illetékes szerveinek engedélyezniük kellett azt, hogy a fent említett munkavállalóhoz csatlakozzon itt. Nem vitatott, hogy a jelen esetben M. Bozkurt és a felesége is teljesíti e feltételeket.

27      Másodsorban a szerződő felek által a fent említett rendelkezés keretében létrehozott rendszernek megfelelően az e rendelkezéssel az előző pontban említett feltételeket teljesítő török munkavállaló számára biztosított jogok fokozatosan bővülnek az érdekelt és a fogadó tagállamban már jogszerűen jelen lévő török munkavállaló tényleges együttlakásának időtartama alapján.

28      Így három év ilyen jogszerű tartózkodást követően az érintett török állampolgár jogosulttá válik arra, hogy – kizárólag az Európai Unió tagállamai munkavállalóinak biztosítandó elsőbbségre figyelemmel – bármely állásajánlatra jelentkezzen (az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdése).

29      A fogadó tagállam területén eltöltött további két év jogszerű tartózkodást követően ugyanezen török állampolgár jogosult a választása szerinti bármely munkaviszonyban történő szabad munkavállalásra (ugyanezen határozat 7. cikke első bekezdésének második francia bekezdése). A jelen esetben M. Bozkurt vitathatatlanul teljesíti ezt a feltételt.

30      Ezzel kapcsolatban pontosítani kell, hogy az 1/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdésében foglalt rendszerrel szemben, amely bizonyos időtartamú jogszerű munkavállaláson alapul, az ugyanezen határozat 7. cikke első bekezdésének alkalmazása szempontjából a török migráns munkavállalóval való együttlakás a releváns feltétel. Bizonyos időtartamú ilyen együttlakást követően az érdekelt számára ugyanakkor anélkül biztosítja a munkavállaláshoz való jogot, hogy ez utóbbi rendelkezés bármilyen ezzel kapcsolatos kötelezettséget előírna, vagy feltételhez kötné az 1/80 határozatban biztosított jog megszerzését (lásd ebben az értelemben a C‑373/03. sz. Aydinli‑ügyben 2005. július 7‑én hozott ítélet [EBHT 2005., I‑6181. o.] 29. és 31. pontját, a C‑325/05. sz. Derin‑ügyben 2007. július 18‑án hozott ítélet [EBHT 2007., I‑6495. o.] 56. pontját és a C‑453/07. sz. Er‑ügyben 2008. szeptember 25‑én hozott ítélet [EBHT 2008., I‑7299. o.] 31–34. pontját). Az alapügyben szereplőhöz hasonló török állampolgár foglalkoztatási helyzete tehát nem bír semmilyen relevanciával.

31      Harmadsorban meg kell jegyezni, hogy a Bíróság már számos alkalommal kimondta, hogy egyfelől a fent említett 7. cikk első bekezdése közvetlen hatállyal rendelkezik, másfelől az együttlakás e rendelkezésben megállapított időtartamai megkövetelik az ezzel összefüggő tartózkodási jog elismerését; ha nem így lenne, e jog teljesen elenyészne (lásd különösen a fent hivatkozott Er‑ügyben hozott ítélet 25. és 26. pontját, valamint a C‑337/07. sz. Altun‑ügyben 2008. december 18‑án hozott ítélet [EBHT 2008., I‑10323. o.] 20. és 21. pontját).

32      Negyedsorban ki kell emelni, hogy az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdésében foglalt jogok fokozatos megszerzésének rendszere kettős célt követ.

33      Elsőként, az első hároméves időszak letelte előtt a fent említett rendelkezés arra irányul, hogy lehetővé tegye, hogy a migráns munkavállaló családtagjai ez előbbinél tartózkodjanak abból a célból, hogy ezáltal a családegyesítés eszközével mozdítsa elő a fogadó tagállamba már jogszerűen beilleszkedett török munkavállaló munkavállalását és tartózkodását (lásd különösen a C‑351/95. sz. Kadiman‑ügyben 1997. április 17‑én hozott ítélet [EBHT 1997., I‑2133. o.] 35. és 36. pontját, a C‑65/98. sz. Eyüp‑ügyben 2000. június 22‑én hozott ítélet [EBHT 2000., I‑4747. o.] 26. pontját és a C‑467/02. sz. Cetinkaya‑ügyben 2004. november 11‑én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑10895. o.] 25. pontját).

34      Ezenfelül ugyanez a rendelkezés a török migráns munkavállaló családjának a fogadó tagállambeli tartós beilleszkedését kívánja megerősíteni, három év jogszerű tartózkodás után biztosítva az érintett családtag számára annak lehetőségét, hogy ő maga is hozzáférjen a munkaerőpiachoz Az ily módon kitűzött alapvető cél a fenti családtag helyzetének rendezése, aki ebben az időszakban már jogszerűen beilleszkedett a fogadó tagállamba, biztosítva számára a szóban forgó tagállamban a saját megélhetését biztosító eszközöket, tehát azt, hogy a migráns munkavállaló helyzetétől független helyzetet alakítson itt ki (lásd különösen a fent hivatkozott Eyüp‑ügyben hozott ítélet 26. pontját, a fent hivatkozott Cetinkaya‑ügyben hozott ítélet 25. pontját, a fent hivatkozott Aydinli‑ügyben hozott ítélet 23. pontját, valamint a fent hivatkozott Derin‑ügyben hozott ítélet 50. és 71. pontját).

35      A Bíróság ebből arra a következtetésre jutott, hogy habár a családtag főszabály szerint és jogszerű indokok kivételével köteles ténylegesen a migráns munkavállalóval együtt lakni, amíg neki magának nincs joga a munkaerőpiachoz való hozzáféréshez – másképpen kifejezve a hároméves időszak letelte előtt –, ezzel szemben már nem ez a helyzet áll fenn, ha az érdekelt jogszerűen megszerezte e jogot az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdése alapján, és ennek még inkább érvényesnek kell lennie abban a helyzetben, amikor öt év elteltével feltétel nélküli munkavállalási jogra jogosult (lásd a fent hivatkozott Derin‑ügyben hozott ítélet 51. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

36      Amint ugyanis az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdésében foglalt feltételek teljesülnek, e rendelkezés a török munkavállaló családtagjának saját jogot biztosít a fogadó tagállam munkaerőpiacához való hozzáférésre, valamint ezzel összefüggésben azt a jogot is biztosítja, hogy továbbra is annak területén tartózkodjon.

37      E jogok kétségkívül a török munkavállaló szülő által a múltban az ugyanezen tagállam területén elfoglalt helyzetből erednek, és akinek révén a családtagja tartózkodási jogot szerzett.

38      Amint azonban az Európai Közösségek Bizottsága helyesen mutatott rá az írásbeli észrevételeiben, amennyiben az ilyen munkavállaló családtagja maga is önálló jogot szerzett az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdése alapján, kellő mértékben integrálódott a fogadó tagállamba ahhoz, hogy a helyzete elválaszthatónak legyen tekinthető azon szőlőjének a helyzetétől, aki lehetővé tette az ezen állam területére való belépését, és ennélfogva ezen szülő helyzetétől függetlennek legyen tekinthető (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Derin‑ügyben hozott ítélet 50. és 71. pontját, valamint a fent hivatkozott Altun‑ügyben hozott ítélet 59. és 63. pontját).

39      Ezen értelmezést követeli meg továbbá az egészében vizsgált 1/80 határozat célja is, amellyel kapcsolatban a Bíróság több alkalommal kimondta, hogy a török migránsok fogadó tagállambeli helyzetének javítására irányul az e határozat valamely rendelkezésében megállapított feltételeknek megfelelő, és ennélfogva az e határozatban biztosított jogokban részesülő török állampolgárok e tagállamba történő fokozatos beilleszkedésének elősegítésével (lásd különösen a C‑329/97. sz. Ergat‑ügyben 2000. március 16‑án hozott ítélet [EBHT 2000., I‑1487. o.] 43. és 44. pontját, a fent hivatkozott Derin‑ügyben hozott ítélet 53. pontját, valamint a fent hivatkozott Altun‑ügyben hozott ítélet 28. és 29. pontját).

40      Márpedig a Bíróság ebből a nézőpontból ítélte meg úgy, hogy a M. Bozkurt által az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdése alapján jogszerűen megszerzett jogokhoz hasonló jogok az e jogok keletkezéséhez szükséges feltételek fennállásától függetlenül továbbra is fennmaradnak (lásd a fent hivatkozott Ergat‑ügyben hozott ítélet 40. pontját; a fent hivatkozott Cetinkaya‑ügyben hozott ítélet 31. pontját; a fent hivatkozott Aydinli‑ügyben hozott ítélet 26. pontját; a fent hivatkozott Derin‑ügyben hozott ítélet 53. pontját és a fent hivatkozott Altun‑ügyben hozott ítélet 36. pontját) oly módon, hogy a fenti határozat alapján már jogokkal rendelkező családtag olyan helyzetben van, hogy fokozatosan rendezi helyzetét a fogadó tagállamban, és tartósan beilleszkedik itt azon személytől függetlenül élve, aki révén e jogokat megszerezte (lásd ebben az értelemben különösen a fent hivatkozott Ergat‑ügyben hozott ítélet 43. és 44. pontját).

41      Az előző pontban említett értelmezés mindössze a szerzett jogok tiszteletben tartása általánosabb elvének kifejeződése, amelyet a C‑237/91. sz. Kus‑ügyben 1992. december 16‑án hozott ítélet (EBHT 1992., I‑6781. o.) 21. és 22. pontja mondott ki, és amely elv szerint, amennyiben a török állampolgár joggal hivatkozhat az 1/80 határozat valamely rendelkezése alapján bizonyos jogokra, e jogok már nem függnek az ezeket keletkeztető körülményektől, mivel e határozat nem ír elő ilyen jellegű feltételt. A fent említett Kus‑ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyben a szóban forgó körülmény pontosan egy olyan házasság volt, amely lehetővé tette az érintett török állampolgárnak, hogy belépjen a fogadó tagállam területére; e házasságot később felbontották, amelyre akkor került sor, amikor az érdekelt – a jelen esetben az 1/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdése alapján – már megszerezte e jogokat. Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság a C‑355/93. sz. Eroglu‑ügyben 1994. október 5‑én hozott ítélet (EBHT 1994., I‑5113. o.) 22. pontjában ezt az elvet alkalmazhatóvá nyilvánította ugyanezen határozat 7. cikke keretében is (lásd ugyanebben az értelemben különösen a fent hivatkozott Ergat‑ügyben hozott ítélet 40. pontját; a fent hivatkozott Aydinli‑ügyben hozott ítélet 26. pontját; a fent hivatkozott Derin‑ügyben hozott ítélet 50. pontját, valamint a fent hivatkozott Altun‑ügyben hozott ítélet 42. és 43. pontját).

42      Ötödsorban az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdése által a török munkavállaló e bekezdésben megállapított feltételeket teljesítő családtagjai számára biztosított jogok elvesztését eredményező körülményeket illetően – szintén az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében – e jogok csak két okból korlátozhatók: mégpedig vagy azért, mert a török migránsnak a fogadó tagállam területén való jelenléte – személyes magatartása folytán – az ugyanezen határozat 14. cikkének (1) bekezdése értelmében vett közrendet, közbiztonságot vagy közegészséget ténylegesen és súlyosan veszélyeztetőnek minősül, vagy azért, mert az érdekelt jogos indok nélkül jelentős időtartamra elhagyta a fogadó tagállam területét (lásd különösen a fent hivatkozott Er‑ügyben hozott ítélet 30. pontját és a fent hivatkozott Altun‑ügyben hozott ítélet 62. pontját).

43      A fenti pontban kifejtett korlátozások kimerítő jellegét a Bíróság állandó jelleggel megerősíti (lásd különösen a fent hivatkozott Cetinkaya‑ügyben hozott ítélet 38. pontját; a fent hivatkozott Derin‑ügyben hozott ítélet 54. pontját; a fent hivatkozott Er‑ügyben hozott ítélet 30. pontját és a fent hivatkozott Altun‑ügyben hozott ítélet 62. pontját).

44      A fenti elemzés összességére tekintettel azt a következtetést kell levonni, hogy a házasság felbontása, amennyiben arra az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdésében biztosított jogoknak az érintett családtag általi megfelelő formában történő megszerzését követően kerül sor, nem bír semmilyen relevanciával a fent említett jogoknak a jogosult számára való fenntartása szempontjából, még akkor sem, ha eredetileg csak a volt házastársa révén szerezhette meg azokat.

45      Végezetül pontosítani kell, hogy a fenti pontban adott értelmezés nem összeegyeztethetetlen az 1970. november 23‑i kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikkének követelményeivel. Amint ugyanis a főtanácsnok – a Bíróság által a fent hivatkozott Derin‑ügyben hozott ítélet 62–67. pontjában, valamint a C‑349/06. sz. Polat‑ügyben 2007. október 4‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑8167. o.) 21. pontjában kifejtett indokokhoz hasonló indokok alapján – indítványának 50–52. pontjában arra rámutatott, a török migráns munkavállaló családtagjának helyzetét végső soron nem lehet összehasonlítani a tagállami állampolgár családtagjának helyzetével, tekintettel a jogi helyzetük között fennálló érzékelhető különbségekre (lásd ebben az értelemben a C‑462/08. sz. Bekleyen‑ügyben 2010. január 21‑én hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 35–38. és 43. pontját).

46      A fentiekre tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az alapügy felpereséhez hasonló török állampolgár, aki – valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török munkavállaló családtagjakénti minőségében és a feleségével való legalább ötéves, folyamatos együttlakása folytán – a fent említett rendelkezés második francia bekezdése alapján biztosított jogállással összefüggő jogokkal rendelkezik, nem veszíti el e jogokat a házasságnak az ezek megszerzését követő időpontban kimondott felbontása miatt.

 A második kérdésről

47      Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a jogalanyok az uniós jog normáit nem alkalmazhatják csalárd módon vagy visszaélésszerűen, és a nemzeti bíróságok esetről esetre, objektív tényekre támaszkodva vehetik figyelembe az érintett személyek visszaélésszerű vagy csalárd magatartását annak érdekében, hogy adott esetben megtagadják a fent említett jog rendelkezéseinek alkalmazását (lásd különösen a C‑212/97. sz. Centros‑ügyben 1999. március 9‑én hozott ítélet [EBHT 1999., I‑1459. o.] 25. pontját, a C‑255/02. sz., Halifax és társai ügyben 2006. február 21‑én hozott ítélet [EBHT 2006., I‑1609. o.] 68. pontját, valamint a C‑16/05. sz., Tum és Dari ügyben 2007. szeptember 20‑án hozott ítélet [EBHT 2007., I‑7415. o.] 64. pontját).

48      A Bíróság így kizárta, hogy a munkaviszony olyan időszakai, amelyeket a török munkavállaló csak büntetőjogi felelősségének megállapítását eredményező megtévesztő magatartása révén tudott teljesíteni, jogszerűnek tekinthetők az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének alkalmazása szempontjából, mivel az érdekelt valójában nem felelt meg az e rendelkezésben előírt feltételeknek, és ezért ez utóbbi rendelkezés alapján nem jogszerűen rendelkezett e joggal (lásd a C‑285/95. sz. Kol‑ügyben 1997. június 5‑én hozott ítélet [EBHT 1997., I‑3069. o.] 26. és 27. pontját, valamint a C‑37/98. sz. Savas‑ügyben 2000. május 11‑én hozott ítélet [EBHT 2000., I‑2927. o.] 61. pontját).

49      Nem fogadható el ugyanis, hogy egy török állampolgár az 1/80 határozat valamely rendelkezésében biztosított előnyökből jogtalanul próbáljon meg részesülni.

50      A jelen esetben azonban a kérdést előterjesztő bíróság által a Bíróságnak átadott ügyiratokból kitűnik, hogy a jelenleg a Bundesverwaltungsgericht előtt folyamatban lévő ügy érdemében határozó nemzeti bíróságok kifejezetten megállapították, hogy M. Bozkurt jogszerűen rendelkezett az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének második francia bekezdésében foglalt jogállással. Mindent egybevetve egyetlen olyan jellegű bizonyítékot sem hoztak fel a Bíróság előtt, amely alapján feltételezhető lenne, hogy az alapügyben színlelt házasságról lenne szó, amelyet kizárólag az EGK‑Törökország társulásra vonatkozó jogban szereplő előnyök visszaélésszerű elérése érdekében kötöttek.

51      E körülmények között meg kell állapítani, hogy M. Bozkurt az alapügyben mindössze az 1/80 határozatban számára kifejezetten biztosított jogokat gyakorolta, amelyek megszerzése érdekében minden szükséges feltételnek megfelelt.

52      Márpedig önmagában nem tekinthető joggal való visszaélésnek az, hogy egy ilyen török állampolgár teljes mértékben hivatkozik a fent említett határozatban biztosított jogokra, és hogy a múltban jogszerűen megszerezte azokat.

53      A kérdést előterjesztő bíróság – anélkül azonban, hogy az 1/80 határozat 14. cikkének (1) bekezdésére vonatkozó kérdést terjesztett volna elő – ugyanakkor azt a kérdést teszi fel, hogy az alapügy különleges körülményei között M. Bozkurtnak az ugyanezen határozat 7. cikkének első bekezdése alapján megszerzett jogállásra való hivatkozása nem sértheti‑e a közrendet az általa e jog megszerzését követően azon személy sérelmére elkövetett súlyos bűncselekményre tekintettel, aki lehetővé tette számára, hogy e jogállással rendelkezzen.

54      Ezzel kapcsolatban pontosítani kell, hogy az 1/80 határozat 14. cikkének (1) bekezdése szolgál megfelelő jogi keretet ahhoz, hogy lehetővé tegye annak megítélését, hogy egy török állampolgár, akinek többször megállapították a büntetőjogi felelősségét, a fogadó tagállamból való kiutasítás eszközével mikor fosztható meg azoktól a jogoktól, amelyek közvetlenül e határozatból erednek (lásd különösen a fent hivatkozott Derin‑ügyben hozott ítélet 74. pontját).

55      A fent említett rendelkezésben szereplő közrendi kivétel hatályának meghatározásakor az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében arra az értelmezésre kell hivatkozni, amelyet az Unió tagállamainak munkavállaló állampolgárai szabad mozgásának terén megállapított kivétel esetében adtak (lásd különösen a fent hivatkozott Polat‑ügyben hozott ítélet 30. pontját).

56      A Bíróság mindig hangsúlyozta, hogy a fent említett kivétel a személyek szabad mozgásának alapelvétől való eltérésnek minősül, amelyet megszorítóan kell értelmezni, és annak tartalmát a tagállamok nem határozhatják meg egyoldalúan (lásd különösen a fent hivatkozott Polat‑ügyben hozott ítélet 33. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

57      A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a nemzeti hatóságnak a közrend fogalmára történő hivatkozása azt feltételezi, hogy – a társadalmi rend bármely jogsértés által megvalósított megzavarásán túl – a közrend olyan tényleges és kellően súlyos veszélyeztetése áll fenn, amely sérti a társadalom valamely alapvető érdekét (a fent hivatkozott Polat‑ügyben hozott ítélet 34. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

58      Így a közrendi, illetve közbiztonsági indokok alapján hozott intézkedések kizárólag az érintett személy magatartásán alapulhatnak. Ilyen intézkedések tehát nem rendelhetők el automatikusan a büntetőjogi felelősség megállapítását követően és általános megelőzési céllal (a fent hivatkozott Polat‑ügyben hozott ítélet 31. és 35. pontja).

59      Büntetőjogi felelősséget megállapító ítéletet tehát csak akkor lehet figyelembe venni, ha az ítéletet megalapozó körülmények olyan személyes magatartásra utalnak, amely az elbírálás időpontjában is veszélyezteti a közrendet (a fent hivatkozott Polat‑ügyben hozott ítélet 32. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

60      Az illetékes nemzeti hatóságoknak kell tehát esetről esetre megvizsgálniuk a törvénysértés elkövetőjének személyében rejlő körülményeket, valamint az általa a közrendre és a közbiztonságra jelentett veszély közvetlen, tényleges és kellően súlyos voltát, és e hatóságok kötelesek továbbá biztosítani az arányosság elvének, valamint az érdekelt alapvető jogainak tiszteletben tartását. Közelebbről, az 1/80 határozat 14. cikkének (1) bekezdésére kiutasítás csak akkor alapítható, ha az érintett egyedi magatartása a közrend újabb súlyos megzavarásának konkrét veszélyét rejti magában (a fent hivatkozott Derin‑ügyben hozott ítélet 74. pontja).

61      A fenti megfontolások összességére figyelemmel a második kérdésre a következő választ kell adni:

–        nem minősül joggal való visszaélésnek az, hogy az alapügy felpereséhez hasonló török állampolgár az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdése alapján jogszerűen megszerzett jogra hivatkozik, habár az érdekelt – miután a volt felesége révén megszerezte e jogot – olyan súlyos bűncselekményt követett el a sérelmére, amely miatt megállapították a büntetőjogi felelősségét;

–        ezzel szemben ugyanezen határozat 14. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétes az olyan török állampolgár elleni kiutasító határozat meghozatala, akinek büntetőjogi felelősségét többször megállapították, amennyiben a személyes magatartása valamely alapvető társadalmi érdek közvetlen, tényleges és kellően súlyos veszélyeztetésének minősül. A nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy ez a helyzet áll‑e fenn az alapügyben.

 A költségekről

62      Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

1)      Az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulási megállapodással létesített Társulási Tanácsnak a társulás fejlesztéséről szóló, 1980. szeptember 19‑i 1/80 határozata 7. cikkének első bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az alapügy felpereséhez hasonló török állampolgár, aki – valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török munkavállaló családtagjakénti minőségében és a feleségével való legalább ötéves, folyamatos együttlakása folytán – a fent említett rendelkezés második francia bekezdése alapján biztosított jogállással összefüggő jogokkal rendelkezik, nem veszíti el e jogokat a házasságnak az ezek megszerzését követő időpontban kimondott felbontása miatt.

2)      Nem minősül joggal való visszaélésnek az, hogy az alapügy felpereséhez hasonló török állampolgár az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdése alapján jogszerűen megszerzett jogra hivatkozik, habár az érdekelt – miután a volt felesége révén megszerezte e jogot – olyan súlyos bűncselekményt követett el a sérelmére, amely miatt megállapították a büntetőjogi felelősségét.

Ezzel szemben ugyanezen határozat 14. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétes az olyan török állampolgár elleni kiutasító határozat meghozatala, akinek büntetőjogi felelősségét többször megállapították, amennyiben a személyes magatartása valamely alapvető társadalmi érdek közvetlen, tényleges és kellően súlyos veszélyeztetésének minősül. A nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy ez a helyzet áll‑e fenn az alapügyben.

Aláírások

---

* Az eljárás nyelve: német.