JULIANE KOKOTT

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2010. december 16.(1)

C‑165/09., C‑166/09. és C‑167/09. sz. egyesített ügyek

Stichting Natuur en Milieu,

Stichting Greenpeace Nederland,

B. Meijer,

E. Zwaag és

F. Pals

kontra

College van Gedeputeerde Staten van Groningen,

Stichting Natuur en Milieu,

Stichting Zuid-Hollandse Milieufederatie,

Stichting Greenpeace Nederland és

Vereniging van Verontruste Burgers van Voorne

kontra

Gedeputeerde Staten van Zuid‑Holland

és

Stichting Natuur en Milieu,

Stichting Zuid-Hollandse Milieufederatie,

Stichting Greenpeace Nederland és

Vereniging van Verontruste Burgers van Voorne

kontra

Gedeputeerde Staten van Zuid-Holland

(A Raad van State [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek)

„2001/81/EK irányelv – Levegőszennyezés – Az egyes légköri szennyezők nemzeti kibocsátási határértékei – Tagállami intézkedések – 2008/1/EK irányelv – A környezetszennyezés integrált megelőzése és csökkentése – Környezetvédelmi engedély – Erőmű”

I –    Bevezetés

1.        Az Európai Unió a levegő minőségének védelme terén ambiciózus célokat tűzött ki maga elé, amely a tagállamokat nagy kihívások elé állítja. Ez már megmutatkozott a környezeti levegő minőségével kapcsolatos eljárásokban,(2) és megerősítést nyer a nemzeti kibocsátási határértékekkel kapcsolatos jelen eljárásban.

2.        Az egyes légköri szennyezők nemzeti kibocsátási határértékeiről szóló, 2001. október 23‑i 2001/81/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(3) (a továbbiakban: NEC‑irányelv, a NEC a national emission ceilings rövidítése) minden tagállam számára meghatározza egyes légköri szennyezők tekintetében azon határértékeket, amelyek évente összesen kibocsáthatók. Hollandia először azt közölte a Bizottsággal, hogy előreláthatólag nem tudja betartani a kén-dioxidra és a nitrogén-oxidokra vonatkozó kötelezettségeit.(4) Jelenleg a Bíróságnak arra a kérdésre kell választ adnia, hogy e tagállam ennek ellenére engedélyezhet‑e olyan terveket, amelyek alapján további ilyen szennyező anyagokat bocsátanak ki.

3.        Az alapeljárások különböző erőműtervek engedélyezésére vonatkoznak. Ennek jogi hátterét a környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentéséről szóló irányelv(5) (a továbbiakban: KIMCS-irányelv) ipari létesítmények engedélyezésére vonatkozó rendelkezései adják.

II – Jogi háttér

A –    A KIMCS-irányelv

4.        A KIMCS-irányelv rendelkezései a következőkben a 2008/1 irányelv által egységes szerkezetbe foglalt változatban szerepelnek, mivel e jogszabály 2008. február 18‑án a 96/61 irányelv helyére lépett, anélkül, hogy azon bármiféle tartalmi módosítást hajtott volna végre.

5.        A KIMCS-irányelv 2. cikkében szereplő fogalom-meghatározások közül jelen esetben különösen a 2., 7. és 15. bír jelentőséggel:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

2.      »környezetszennyezés«: az emberi tevékenység eredményeképpen anyag, rezgés, hő vagy zaj közvetlen vagy közvetett kibocsátása a levegőbe, talajba vagy a vízbe, amely veszélyt jelenthet az emberi egészségre vagy a környezet minőségére, kárt okozhat az anyagi javakban, illetve akadályozza vagy zavarja a környezet élvezetét vagy annak más jogszerű használatát;

[…]

7.      »környezetminőségi szabvány«: olyan követelmények összessége, amelynek egy adott környezet vagy annak egy bizonyos része egy adott időben meg kell, hogy feleljen, ahogy ezt a közösségi joganyag meghatározza;

[…]

15.       »érintett nyilvánosság«: az engedély vagy az engedély feltételeinek a kiadására vagy frissítésére vonatkozó határozat meghozatala által érintett vagy valószínűleg érintett, illetve abban érdekelt nyilvánosság; e meghatározás alkalmazásában a környezetvédelmet előmozdító, a nemzeti jog szerinti követelményeknek megfelelő nem kormányzati szervezeteket érdekeltnek kell tekinteni.”

6.        A KIMCS‑irányelv 3. cikke meghatározza a létesítményre vonatkozó lényeges követelményeket:

„A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az illetékes hatóságok biztosítsák a létesítmények üzemeltetésének alábbi módját:

a)      minden megfelelő megelőző intézkedést megtesznek a környezetszennyezés ellen, különösen az elérhető legjobb technikák alkalmazása révén;

b)      jelentős mértékű környezetszennyezést nem okoznak;

[…]”

7.        A KIMCS‑irányelv 4. cikke alapján az irányelv értelmében vett minden létesítmény engedélyköteles.

8.        A létesítmény engedélyezését a KIMCS‑irányelv 8. cikkének (1) bekezdése szabályozza:

„Az illetékes hatóság olyan feltételekkel engedélyezi a létesítményt, amelyek biztosítják, hogy a létesítmény megfelel ezen irányelv követelményeinek, a közösségi vagy a nemzeti jogszabályokban meghatározott egyéb követelmények sérelme nélkül.”

9.        A KIMCS‑irányelv 9. cikke szabályozza az engedélyre vonatkozó feltételeket:

„(1) A tagállamok biztosítják, hogy az engedély tartalmazza valamennyi szükséges intézkedést a 3. és 10. cikkben említett engedélyezési követelmények teljesítéséhez, hogy [helyesen: annak érdekében, hogy] a környezet egészének magas szintű védelme valósuljon meg a levegő, a víz és a talaj védelme által.

(2)       […]

(3)      Az engedély tartalmazza a kibocsátási határértékeket azokra a szennyező anyagokra, különösen a III. mellékletben felsoroltakra nézve, amelyeket valószínűleg jelentős mértékben bocsát ki az illető létesítmény, tekintettel természetükre és a szennyezés egyik közegből a másikba való átjuttatására való képességükre (víz, levegő és talaj). Amennyiben szükséges, az engedély megfelelő követelményeket tartalmaz a talaj és a felszín alatti víz védelmének biztosítására, és intézkedéseket a létesítmény által termelt hulladék kezelésére. Ahol szükséges, a határértékek kiegészíthetők vagy helyettesíthetők műszaki paraméterekkel vagy intézkedésekkel.

[…]

(4)      A 10. cikk sérelme nélkül, a (3) bekezdésben említett kibocsátási határértékek és az azokkal egyenértékű műszaki paraméterek az elérhető legjobb technikákon alapulnak anélkül, hogy előírnák bármilyen meghatározott technika vagy technológia használatát, de figyelembe véve az érintett létesítmény műszaki jellemzőit, földrajzi elhelyezkedését és a helyi környezeti feltételeket. Az engedély feltételei minden körülmény esetén tartalmaznak intézkedéseket a nagy távolságra jutó vagy határokon átterjedő szennyezés minimalizálásával kapcsolatban, és a környezet egészének magas szintű védelmét biztosítják.

(5)      […]

(7)      Az engedély tartalmazhat olyan egyéb meghatározott feltételeket ezen irányelv céljából, amelyet a tagállam vagy az illetékes hatóság arra alkalmasnak talál.

[…]”

10.      A KIMCS‑irányelv 10. cikke szabályozza a létesítmények engedélyezése tekintetében az elérhető legjobb technikák és környezetminőségi szabványok közötti kapcsolatot:

„Ahol a környezetminőségi szabvány szigorúbb feltételeket igényel, mint amilyeneket az elérhető legjobb technikával el lehet érni, további intézkedéseket kell megkövetelni különösen az engedélyben az egyéb, környezetminőségi szabványoknak való megfelelés céljából hozható intézkedések sérelme nélkül.”

11.      A KIMCS‑irányelv 16. cikke a jogvédelmet érinti. Mindenekelőtt az (1) és (3) bekezdés bír jelentőséggel:

„(1)      A tagállamok biztosítják, hogy vonatkozó nemzeti jogrendszerükkel összhangban az érintett nyilvánosság azon tagjainak, akik a bíróság vagy a törvény értelmében létrehozott, más független és pártatlan testület előtt felülvizsgálati eljáráshoz van joguk a határozatok, jogi aktusok és mulasztások anyagi vagy eljárási jogszerűségének kifogásolása céljából ezen irányelvnek a nyilvánosság részvételére vonatkozó rendelkezéseire is figyelemmel, amennyiben:

a)      kellő mértékben érdekeltek; vagy

b)      jogsérelemre hivatkoznak, amennyiben a tagállam közigazgatási eljárásjoga ezt előfeltételként írja elő.

[…]

(3)      Hogy mi minősül kellő mértékű érdekeltségnek és jogsérelemnek, azt a tagállamok határozzák meg összhangban azzal a célkitűzéssel, amely szerint biztosítják az érintett nyilvánosságnak az igazságszolgáltatáshoz [helyesen: a bírósághoz forduláshoz] való széles körű jogát. Ebből a célból a környezetvédelmet ösztönző és a nemzeti jog szerinti bármely követelménynek megfelelő nem kormányzati szervezet érdekeltségét az (1) bekezdés a) pontjának az alkalmazásában kellő mértékűnek kell tekinteni.

E szervezetek jogait az (1) bekezdés b) pontjának az alkalmazásában olyan jogoknak kell tekinteni, amelyek sérülhetnek.”

12.      Ezt a rendelkezést az Aarhusi Egyezmény(6) 9. cikke (2) bekezdésének átültetése végett iktatták be a KIMCS‑irányelvbe.(7)

B –    A NEC‑irányelv

13.      A NEC‑irányelv 4. cikke értelmében 2010‑ig meg kell felelni a nemzeti kibocsátási határértékeknek, és azt követően továbbra is be kell azokat tartani:

„(1)      A tagállamok legkésőbb 2010‑ig az alábbi szennyező anyagok évi nemzeti kibocsátását az I. mellékletben megállapított kibocsátási határértéket meg nem haladó szintre korlátozzák, figyelembe véve a 9. cikkben szereplő jelentést követően elfogadott közösségi intézkedések által bevezetett bármilyen módosítást: kén-dioxid (SO2), nitrogén-oxidok (NOX), illékony szerves vegyületek (VOC) és ammónia (NH3).

(2)      A tagállamok biztosítják, hogy az I. mellékletben megállapított kibocsátási határértékeket a 2010‑et követő egyik évben sem lépik túl.”

14.      A NEC‑irányelv I. melléklete Hollandia számára többek között 50 kilotonna, azaz 50 000 tonna határértéket állapít meg kén-dioxid, és 260 kilotonna, azaz 260 000 tonna határértéket nitrogén-oxidok tekintetében.

15.      A NEC‑irányelv 6. cikke értelmében a tagállamok legkésőbb 2002. október 1‑jéig a nemzeti kibocsátások fokozatos csökkentésére vonatkozó programot állítanak össze azzal a céllal, hogy legkésőbb 2010‑ig megfeleljenek határértékeknek. A 7. cikk kötelezi a tagállamokat évente emissziókataszter, valamint 2010‑re vonatkozó kibocsátási prognózis készítésére. Ezen információkat átadják a Bizottságnak, amely ezeket az Európai Környezetvédelmi Ügynökséggel közösen nyilvánosságra hozza.

16.      A programok tartalmára vonatkozóan a NEC‑irányelv (11) és (12) preambulumbekezdése így szól:

„(11) Az átmeneti környezetvédelmi célkitűzések teljesítésének költséghatékony módja a kén-dioxidra, nitrogén-oxidokra, illékony szerves vegyületekre és ammóniára vonatkozó nemzeti kibocsátási határértékek egyes tagállamokra történő meghatározása. Ezek a kibocsátási határértékek rugalmasságot biztosítanak a Közösség és a tagállamok számára betartásuk módját illetően.

(12)      A tagállamok felelősek a nemzeti kibocsátási határértékek betartására vonatkozó intézkedések bevezetéséért. A kibocsátási határértékek betartása terén elért előrelépést értékelni kell. Ezért nemzeti programot kell létrehozni a kibocsátások csökkentésére, és azokról, valamint a kibocsátási határértékek betartására hozott vagy előirányzott intézkedésekről jelentést kell készíteni a Bizottság számára.”

17.      A KIMCS‑irányelv és a NEC‑irányelv viszonyára a (19) preambulumbekezdés tér ki:

„Ezen irányelv rendelkezéseit a kibocsátási forrásokat szabályozó jogszabályok, és a kibocsátási határértékekről és az elérhető legjobb technikáról szóló 96/61/EK Tanácsi irányelv sérelme nélkül kell alkalmazni.”

18.      A NEC‑irányelv 15. cikkének (1) bekezdése értelmében az irányelvet legkésőbb 2002. november 27‑ig át kellett ültetni.

19.      A NEC-irányelvhez hasonlóan a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi egyezményhez csatolt, a savasodás, az eutrofizáció és a talajközeli ózon csökkentéséről szóló göteborgi jegyzőkönyv(8) is kibocsátási határértékeket határoz meg a 2010‑es évre vonatkozóan, ám az irányelv előírásai gyakran valamivel szigorúbbak.

C –    A 2001/80 irányelv

20.      Kiegészítésképpen utalni kell a nagy tüzelőberendezésekből származó egyes szennyező anyagok levegőbe történő kibocsátásának korlátozásáról szóló, 2001. október 23‑i 2001/80/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre.(9) Ez – szintén a göteborgi jegyzőkönyv alapján – kibocsátási határértékeket állapít meg egyes létesítmények tekintetében.

D –    A holland szabályozás

1.      A KIMCS-irányelv átültetése

21.      A KIMCS-irányelvet a holland jogba a Wet milieubeheer (a környezetvédelemről szóló holland törvény) egyes rendelkezéseinek módosításával ültették át.

22.      A Wet milieubeheer 8.1. cikke (1) bekezdésének eleje és b) pontja értelmében engedélyköteles az irányelv által érintett létesítmények, illetve azok használati módjának megváltoztatása. A Wet milieubeheer 8.10. cikkének (1) bekezdése szerint az engedély megadását csak a környezetvédelem érdekében lehet megtagadni. A Wet milieubeheer 8.10. cikke (2) bekezdésének eleje és a) pontja szerint az engedély megadását minden esetben meg kell tagadni, ha megadásával nem érhető el, hogy a létesítményben az elérhető legjobb technikát alkalmazzák.

23.      A Wetmilieubeheer 8.11. cikke (2) bekezdésének értelmében az engedély a környezet védelme érdekében feltételekhez köthető. A Wet milieubeheer 8.12b. cikkének eleje és e) pontja szerint az engedélyt minden esetben a szóban forgó létesítménynél számításba vehető azon feltételekhez kötik, amelyek megelőzik vagy a lehető legteljesebb mértékben csökkentik a létesítmény nagy távolságra jutó vagy határokon átterjedő szennyezését.

2.      A NEC‑irányelv átültetése

24.      A holland kormány tájékoztatása szerint e tagállam különböző intézkedéseket tett a kibocsátási határértékek betartásának biztosítására. A nitrogén-oxidok tekintetében bevezette az emissziós jogok kereskedelmének rendszerét.(10) A kén-dioxidra vonatkozó megengedett kibocsátási határértéket különböző ipari szektorokra osztották szét. Egyetlen szektor sem lépheti túl a számára meghatározott, kén-dioxidra vonatkozó határértéket.

III – Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

25.      Az alapeljárás olyan kereseteken alapul, amelyeket három erőműterv ellen nyújtottak be. A 2007. december 11‑én engedélyezett eemshaveni erőművet (C‑165/09. sz. ügy) évi 1 454 tonna kén-dioxid kibocsátására tervezték, a 2008. március 11‑én engedélyezett, a rotterdami Missouriweg-en található erőmű (C‑166/09. sz. ügy) 580 tonna kén-dioxidot és 730 tonna nitrogén-oxidokat bocsátana ki, és a 2007. október 26‑i engedély alapján felülvizsgálandó, a rotterdami Coloradoweg-en található erőmű tekintetében (C‑167/09. sz. ügy) 923 tonna kén-dioxidot és 1 535 tonna nitrogén-oxidokat irányoztak elő. Együttesen ezen erőművek így körülbelül a Hollandiában megengedett teljes kén-dioxid kibocsátás 6%‑át, és a nitrogén-oxidokra vonatkozó határérték csaknem 1%‑át termelik.

26.      Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem állami szervek és a Bizottság információit idézi, amelyek értelmében Hollandia 2010‑ben és azt követően nem fogja betartani a kén-dioxidra és a nitrogén-oxidokra vonatkozó határértékeket. Hollandia ugyanakkor előadja, hogy a határértékeket a legújabb előrejelzések értelmében betartják majd.

27.      A Raad van State ezért előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

1.      Azt jelenti‑e az irányelvnek megfelelő értelmezés kötelezettsége, hogy úgy lehet és kell értelmezni a KIMCS‑irányelvből fakadó, a Wet milieubeheer által átültetett kötelezettségeket, hogy valamely környezetvédelmi engedély megadása iránti kérelem elbírálása során teljes mértékben figyelembe kell venni a NEC‑irányelv szerinti, kén-dioxidra és nitrogén-oxidokra vonatkozó nemzeti kibocsátási határértékeket, különösen, amennyiben a KIMCS‑irányelv 9. cikkének (4) bekezdése szerinti kötelezettségről van szó?

2. a) Vonatkozik‑e a NEC‑irányelv 4. cikkének (1) bekezdése szerinti 2002. november 27. és 2010. december 31. közötti időszakra is a tagállam azon kötelezettsége, hogy tartózkodjon olyan előírások meghozatalától, amelyek komolyan veszélyeztetik a szóban forgó irányelv által meghatározott cél megvalósítását?

2. b) A korábban említett tartózkodási kötelezettség mellett vagy helyett a 2002. november 27. és 2010. december 31. közötti releváns időszakban vonatkoznak‑e tevőleges kötelezettségek az érintett tagállamra abban az esetben, ha ezen időszak letelte után várhatóan vagy valóban túllépik a NEC‑irányelv szerinti kén-dioxidra és/vagy nitrogén-oxidokra vonatkozó nemzeti kibocsátási határértéket?

2. c) A 2. a) és a 2. b) kérdés megválaszolása során jelentőséggel bír‑e az, hogy valamely, a NEC‑irányelv szerinti kén-dioxidra és/vagy nitrogén-oxidokra vonatkozó nemzeti kibocsátási határérték túllépéséhez vagy ennek veszélyéhez hozzájáruló létesítmény környezetvédelmi engedély iránti kérelme szerint a létesítményt legkorábban 2011‑ben helyezik üzembe?

3. a) A második kérdés szerinti kötelezettségekből következik‑e az, hogy a tagállamnak meg kell tagadnia a kérelmezett környezetvédelmi engedély megadását, vagy további feltételekhez vagy korlátozásokhoz kell kötnie az engedélyt, ha nem biztosított, hogy a környezetvédelmi engedély iránti kérelemmel érintett létesítmény nem járul hozzá a kén-dioxidra és/vagy nitrogén-oxidokra vonatkozó nemzeti kibocsátási határérték túllépéséhez vagy ennek veszélyéhez? Ennek a kérdésnek a megválaszolása során jelentőséggel bír‑e az, hogy a létesítmény milyen mértékben járul hozzá ehhez a túllépéshez vagy ennek veszélyéhez?

3. b) Vagy az következik‑e a NEC‑irányelvből, hogy valamely tagállam a kén-dioxidra és/vagy nitrogén-oxidokra vonatkozó nemzeti kibocsátási határérték túllépése vagy ennek veszélye esetén is rendelkezik mérlegelési mozgástérrel arra vonatkozóan, hogy az ezen irányelvben előírt célok eléréséhez az engedély megtagadása vagy további feltételekhez és korlátozásokhoz kötése helyett más intézkedéseket hozzon, például másfajta kiegyenlítést alkalmazzon?

4.      Amennyiben a tagállammal szemben fennállnak a második és a harmadik kérdés szerinti kötelezettségek, hivatkozhat‑e magánszemély a nemzeti bíróság előtt ezen kötelezettségek betartására?

5. a) Hivatkozhat‑e magánszemély közvetlenül a NEC‑irányelv 4. cikkére?

5. b) Ha igen, a közvetlen hivatkozás 2002. november 27. vagy csak 2010. december 31. után lehetséges? Ennek a kérdésnek a megválaszolása során jelentőséggel bír‑e az, hogy a környezetvédelmi engedély iránti kérelemből kitűnik, hogy az engedélyezett létesítményt legkorábban 2011‑ben helyezik üzembe?

6.      Amennyiben valamely környezetvédelmi engedély megadása és/vagy más intézkedések meghozatala hozzájárul a NEC‑irányelv szerint a kén-dioxidra és/vagy nitrogén-oxidokra vonatkozó nemzeti kibocsátási határérték túllépéséhez vagy annak veszélyéhez, akkor magánszemély ezen irányelv 4. cikkéből

a)      levezetheti‑e az arra vonatkozó általános igényét, hogy az érintett tagállam olyan intézkedéscsomagot állítson össze, amellyel legkésőbb 2010‑ig a NEC‑irányelv szerinti nemzeti kibocsátási határértéknél alacsonyabb szintre korlátozza a kén-dioxidra és/vagy nitrogén-oxidokra vonatkozó éves nemzeti kibocsátást, vagy ha ez nem sikerül, akkor olyan intézkedéscsomagot állítson össze, amellyel a kibocsátás a lehető leggyorsabban erre a szintre korlátozható;

b)      levezetheti‑e az arra vonatkozó konkrét igényét, hogy az érintett tagállam egy meghatározott létesítmény vonatkozásában olyan egyedi intézkedéseket hozzon – például az engedély megtagadása formájában vagy az engedély megadásának további feltételekhez vagy korlátozásokhoz kötésével –, amelyek hozzájárulnak a kén-dioxidra és/vagy nitrogén-oxidokra vonatkozó éves nemzeti kibocsátásnak 2010‑ig a NEC‑irányelv szerinti nemzeti kibocsátási határértéknél alacsonyabb szintre korlátozásához, vagy ha ez nem sikerül, akkor olyan intézkedéseket hozzon, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a kibocsátás a lehető leggyorsabban erre a szintre legyen korlátozható?

c)      A 6. a) és a 6. b) kérdés megválaszolása során jelentőséggel bír‑e az, hogy a létesítmény milyen mértékben járul hozzá a túllépéshez vagy annak veszélyéhez?

28.      A kérdések lényegében mindhárom ügyben megegyeznek. A C‑165/09. sz. ügyben ugyanakkor csak kén-dioxidról van szó. A C‑166/09. sz. ügyben pedig csak a KIMCS‑irányelv módosított változatát, a 2008/1 irányelvet említik, míg a két másik ügyben a régi 96/61 irányelvre is hivatkoznak.

29.      A Bíróság elnöke 2009. június 24‑i végzésével a három ügyet az írásbeli és szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából egyesítette.

30.      Írásbeli észrevételeket a Stichting Greenpeace Nederland (a továbbiakban: Greenpeace), a Gedeputeerde Staten von Groningen (a továbbiakban: Groningen) és az RWE Power AG, jelenleg RWE Eemshaven Holding BV (a továbbiakban: RWE), az Electrabel Nederland N. V. (a továbbiakban: Electrabel), a Gedeputeerde Staten von Zuid-Holland (a továbbiakban: Zuid-Holland) és az E.ON Benelux N. V. (a továbbiakban: E.ON), valamint az Osztrák Köztársaság, a Dán Királyság, az Olasz Köztársaság, a Holland Királyság és az Európai Bizottság tett. E felek Groningen, Zuid-Holland és Ausztria kivételével megjelentek a 2010. október 14‑én tartott tárgyaláson. Ezenfelül a tárgyaláson részt vett a Stichting Natuur en Milieu és a Francia Köztársaság is.

IV – A jogkérdésről

31.      A NEC‑irányelv négy szennyező anyag – köztük a nitrogén-oxidok és a kén-dioxid – tekintetében nemzeti kibocsátási határértékeket állapít meg, amelyeket a tagállamok a 2011‑es évtől nem léphetnek túl. A NEC‑irányelvből azonban nem derül ki, hogy a tagállamoknak e célt hogyan kell elérniük.

32.      A szóban forgó ügyben három különböző erőműprojekt engedélyezése a vita tárgya. Ezek jelentős mértékben hozzájárulnának a nitrogén-oxidok és kén-dioxid kibocsátásához, ám elvben a kibocsátási határértékek betartását nem akadályozzák, amennyiben Hollandia máshol csökkenti a kibocsátást.

33.      A kérdést előterjesztő bíróság által megadott adatok alapján – csakúgy, mint az Európai Környezetvédelmi Ügynökség jelentései(11) értelmében – azonban kételyek merülnek fel abban a tekintetben, hogy Hollandiának az eddig tervezett intézkedésekkel sikerül‑e tiszteletben tartania a nitrogén-oxidok és a kén-dioxid tekintetében e határértékeket. Ezért az előzetes döntéshozatal iránti kérelem azt hivatott tisztázni, hogy ebben a helyzetben – az irányelv céljai elérésének eszközei tekintetében fennálló választási szabadság ellenére – a NEC‑irányelvvel ellentétes‑e a kérdéses tervek engedélyezése.

34.      E célból megvizsgálom, hogy a KIMCS‑irányelv megköveteli‑e a NEC‑irányelvben rögzített határértékek túllépése veszélyének figyelembe vételét (ehhez lásd a B pontot), hogy e tervekkel ellentétes‑e a túllépés ilyen veszélye (ehhez lásd a C pontot), és hogy a magánszemélyek e tekintetben hivatkozhatnak‑e a NEC‑irányelvre (ehhez lásd a D pontot). Először mindazonáltal egyes részvevőknek az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságával kapcsolatos kifogásaira térek ki (ehhez lásd az A pontot).

A –    Az elfogadhatóságról

35.      Az RWE, az Electrabel és az E.ON a Bíróság elé terjesztett kérdések elfogadhatatlanságára hivatkozik. Szerintük az alapeljárás tekintetében az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések nem relevánsak.

36.      Szerintük a kérdést előterjesztő bíróság hibás döntési alapból indul ki, amikor a legújabb, ezzel ellentétes információk ellenére azt feltételezi, hogy a NEC‑irányelvben előírt, a kén-dioxidra és a nitrogén-oxidokra vonatkozó nemzeti kibocsátási határértékeket 2010. december 31‑én, és azon túl 2015‑ig túllépik. Ezenfelül az alapeljárás felperesei nem fejtették ki, hogy a NEC‑irányelv mennyiben indokolhatná a KIMCS‑irányelv szerinti engedélyek megtagadását.

37.      Ugyanakkor vélelmezhetjük az uniós szabályozást érintő kérdések relevanciáját.(12) Az előzetes döntéshozatali eljárás funkciójára tekintettel így a kérdést előterjesztő bíróságnak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések relevanciájára vonatkozó fejtegetéseivel szemben nem támaszthatunk túlzottan szigorú követelményeket.

38.      A Bíróság tehát csak kivételesen – saját hatáskörének vizsgálata céljából – jogosult megvizsgálni azokat a körülményeket, amelyek között a nemzeti bíróság hozzá fordult.(13) Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróság által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem elutasítása csak abban az esetben lehetséges, amennyiben nyilvánvaló, hogy az uniós jog értelmezése, amelyet a nemzeti bíróság kért, nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve ha a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű, vagy a Bíróság nem rendelkezik azon ténybeli és jogi elemek ismeretével, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a feltett kérdéseket hasznosan megválaszolja.(14) Ezen esetektől eltekintve a Bíróság főszabály szerint köteles határozni a közösségi jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdésekről.(15)

39.      A Raad van State közelebbről kifejtette, hogy álláspontja szerint a NEC‑irányelv szerinti kibocsátási értékek túllépése fenyeget, és kérdései arra irányulnak, hogy ez a túllépés figyelembe veendő‑e a vita tárgyát képező, a KIMCS‑irányelv szerinti engedélyezési eljárásban. Az, hogy a túllépés tekintetében más értékelés is szóba jöhet, és hogy maga a holland kormány is időközben a kibocsátási határértékek betartására számít, nem elegendő az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések relevanciájának tagadására. Alapvetően inkább a nemzeti bíróság feladata a jogvita ténybeli és szabályozási jellemzőinek megítélése.(16) Nem indulhatunk tehát ki az ítélkezési gyakorlat értelmében vett összefüggés nyilvánvaló hiányából.

40.      Ami a KIMCS‑irányelv szerinti engedély a NEC‑irányelv alapján történő megtagadásának a lehetőségét illeti, a kérelem elfogadhatatlanságának feltételezése prejudikálná az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adott választ is. A nemzeti bíróság megítélése meghatározó, nem pedig az alapjogvitában részes feleké. Éppen ezért az Electrabel álláspontjával ellentétben nem szükséges, hogy a felperes részletesen kifejtse a két irányelv egymáshoz való viszonyát.

41.      Az E.ON‑nak az ún. „acte clair”‑doktrínára való hivatkozása sem helytálló. Az ehhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlat értelmében a legfelsőbb nemzeti bíróságnak csak az előzetes döntéshozatalra utalásra vonatkozó kötelezettsége szűnik meg már eleve, ha létezik a Bíróságnak következetes ítélkezési gyakorlata vagy az uniós jog helyes alkalmazása olyan nyilvánvaló, hogy a feltett kérdés eldöntése minden ésszerű kétséget kizár.(17)

42.      Az előzetes döntéshozatalra utalás joga ilyen esetben azonban nem szűnik meg.(18) A nemzeti bíróságok nem akadályozhatók meg abban, hogy fennmaradó kételyeikkel kapcsolatban a Bírósághoz forduljanak. Ez továbbra is az Unión belüli egységes jogalkalmazást szolgálja. Erről csupán akkor lehet lemondani, ha a nemzeti bíróság álláspontja szerint is nyilvánvaló az elképzelhető előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adandó válasz.

43.      Ezenfelül álláspontom szerint távol állunk attól, hogy azt feltételezhessük, a Bíróságnak a Raad van State által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre adandó válasza nyilvánvaló lesz.

44.      Végezetül az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatósága nem ellentétes a Bizottság számára a NEC‑irányelv által biztosított ellenőrzési hatáskörrel(19) sem, amely különösen az irányelv 10. cikke (5) bekezdésének c) pontjában jut kifejezésre, ám alapvetően az EUSz 17. cikk (1) bekezdésén (a korábbi EK 211. cikken) alapul. Ez az ellenőrzési hatáskör nem mentesíti a tagállamokat az alól, hogy ők maguk őrködjenek a NEC‑irányelv szabályszerű átültetése felett, illetőleg biztosítsák az irányelvnek megfelelő értelmezést vagy az irányelv közvetlen hatályát. E keretek között tehát az előzetes döntéshozatali eljárásnak is elfogadhatónak kell lennie.

45.      Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tehát elfogadható.

B –    Az első kérdésről – az irányelvnek megfelelő értelmezés terjedelme a KIMCS‑ és NEC‑irányelvek egymáshoz való viszonyában

46.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné megtudni, hogy a nemzeti jognak az irányelvnek megfelelő értelmezésére vonatkozó kötelezettség ahhoz vezet‑e, hogy a KIMCS‑irányelvet átültető Wet milieubeheer szerinti engedély keretei között figyelembe kell venni a NEC‑irányelvben előírt nemzeti kibocsátási határértékeket.

1.      A megfelelő értelmezésről

47.      A tagállamoknak a valamely irányelvből fakadó azon kötelezettsége, hogy az abban meghatározott eredményeket elérjék, valamint az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése (korábban EK 10. cikk) szerinti azon kötelezettsége, hogy megtegyenek minden megfelelő általános vagy különös intézkedést e kötelezettség teljesítésének biztosítása érdekében, a tagállamok valamennyi hatóságára vonatkozik.(20)

48.      Ide tartozik az irányelvnek megfelelő értelmezés feladata is. Amennyiben a nemzeti bíróságnak a nemzeti jog alkalmazása során értelmeznie kell az irányelvet, értelmezését a lehető legszélesebb mértékben annak szövegéhez és céljához kell igazítania, az irányelv által követett cél elérése, és ezáltal az EUMSZ 288. cikk (3) bekezdésének (korábban EK 249. cikk (3) bekezdés) betartása érdekében.(21) Mivel az irányelvvel összhangban történő értelmezés kötelezettsége a tagállam minden hatóságát terheli, ez azon nemzeti hatóságra is vonatkozik, amelynek a KIMCS‑irányelv szerinti engedély megadásáról kell határoznia.(22)

49.      A jelen ügyben az Unió környezetjogi területéhez tartozó két irányelvről van szó, mindkettő alkalmazhatóságát biztosítani kell. A vita tárgyát képező engedélyezési eljárást szabályozó Wet milieubeheer a KIMCS‑irányelvet ülteti át, és nem a NEC‑irányelvet. Azt egy másik nemzeti jogszabály ültette át. Ez azonban nem ellentétes azzal, hogy a Wet milieubeheer‑t a NEC‑irányelvvel is összhangban értelmezzék, mivel az irányelvnek megfelelő értelmezés keretein belül a nemzeti jogrendszer egészét figyelembe kell venni annak eldöntéséhez, hogy az nem vezet‑e a szóban forgó irányelvben meghatározottal ellentétes célokhoz.(23)

50.      Így azt kell tisztázni, hogy a két irányelv milyen viszonyban áll egymással – különösen, hogy a KIMCS‑irányelv szerinti engedélyezési eljárást mennyiben befolyásolják a NEC‑irányelv előírásai.

2.      A KIMCS‑irányelvben szereplő hivatkozásokról

51.      Először azt kell megvizsgálni, hogy a két irányelv tartalmaz‑e kifejezetten egymáshoz való viszonyukat érintő szabályokat. E tekintetben különös jelentőséggel bír az, hogy a NEC‑irányelv nemzeti kibocsátási határértékei a KIMCS‑irányelv 10. cikkének értelmében vett környezetminőségi szabványok‑e.

52.      Az alapeljárásban releváns szennyező anyagokra, a kén-dioxidra és a nitrogén-oxidokra mindkét irányelv vonatkozik. A NEC‑irányelv I. melléklete nemzeti határértékeket állapít meg a kén-dioxid és a nitrogén-oxidok tekintetében. A KIMCS-irányelv III. mellékletében e vegyületeket szennyező anyagokként említik, amelyek tekintetében az engedélynek a 9. cikk (3) bekezdése értelmében kibocsátási határértéket kell tartalmaznia.

53.      A KIMCS‑irányelv 19. cikkének (2) bekezdése értelmében e tekintetben legalább a meghatározott létesítménytípusokra vonatkozó, speciális minimum határértékeket kell figyelembe venni, jelen esetben a nagy tüzelőberendezésekből származó egyes szennyező anyagok levegőbe történő kibocsátásának korlátozásáról szóló 2001/80 irányelv határértékeit.

54.      Különösen a KIMCS‑irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjában szereplő kötelezettségből az elérhető legjobb technika alkalmazására vonatkozó szigorúbb követelmények adódhatnak. E tekintetben a Stichting Natuur ugyan előadja, hogy időközben a kibocsátások további csökkentésére lenne lehetőség, ám a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben nem erről van szó. A kérdések valójában a nemzeti kibocsátási határértékek lehetséges túllépését érintik.

55.      Az elérhető legjobb technikák alkalmazására vonatkozó kötelezettség a KIMCS‑irányelv 9. cikke (4) bekezdésének első mondata értelmében csak a 10. cikk sérelme nélkül érvényesül. Ez meghatározza, hogy további intézkedéseket kell megkövetelni az engedélyben, ha az elérhető legjobb technikák alkalmazása nem felel meg a környezetminőségi szabványnak. A NEC‑irányelv szerinti nemzeti kibocsátási határértékeket tehát az engedélyezési eljárás keretei között kötelező jelleggel figyelembe kellene venni, ha azok ilyen környezetminőségi szabványok lennének.

56.      A környezetminőségi szabványnak a KIMCS‑irányelv 2. cikkének 7. pontjában szereplő definíciója e tekintetben nem teljesen világos. E rendelkezés német és olasz nyelvű változatában például úgy határozza meg a környezetminőségi szabványt, mint olyan követelmények összességét, amelyeknek az uniós jogszabályok értelmében egy adott „környezetben” vagy annak egy bizonyos „részében” egy adott időben teljesülnie kell. Az így megfogalmazott nyelvi változatokat tehát úgy lehetne értelmezni, hogy magukban foglalják a kibocsátási határértékeket mint követelményeket, amelyeknek egy adott környezetben kell megfelelni.

57.      Ezen eredménnyel ellentétesek azonban más nyelvi változatok, például a francia vagy az angol, amelyek olyan követelményekre utalnak, amelyeknek egy adott környezet révén („par” ill. „by”) kell megfelelni. E változatok tehát a környezet, illetőleg bizonyos védett jogtárgyak valamely meghatározott, elérni kívánt állapotát írják le.(24) Azaz e nyelvi változatok szerint a környezetben fellelhető szennyezőanyag-mennyiség a minőségi szabvány tekintetében jelentőséggel bír, míg az e környezetbe kibocsátott szennyezőanyag-mennyiség nem jellemzi közvetlenül e környezet minőségét.

58.      A KIMCS‑irányelv 9. cikke (4) bekezdése első mondatának és 10. cikkének rendszere sem vezet egyértelmű eredményre. E rendelkezések biztosítják, hogy a KIMCS‑irányelv minden környezeti elemre kiterjedő megközelítése ne tegye viszonylagossá az esetleges környezetminőségi szabványokat. Hiszen a létesítményekre vonatkozó kibocsátási határértékek és a környezetminőségi szabványok függőségi viszonyban állnak egymással: a kibocsátási határértékeket a környezetminőségi szabványokhoz kell igazítani, és adott esetben ezek alapján módosítani.(25) Ez arra enged következtetni, hogy a két fogalom nem azonos.

59.      Ez azonban nem szükségszerűen jelenti azt, hogy a nemzeti kibocsátási határértékek sem környezetminőségi szabványok. A nemzeti kibocsátási határértékek ugyan a kibocsátásokra is vonatkoznak, ám legfeljebb speciális határértékekként értelmezhetők, nevezetesen teljes nemzetgazdaságok határértékeiként. Nem tűnik kizártnak az, hogy a létesítményekre vonatkozó kibocsátási határértékeket a nemzeti kibocsátási határértékek betartására vonatkozó eszközként vessék be; amint azt a 10. cikk a környezetminőségi szabványok biztosítása tekintetében előírja.

60.      Ha azonban elvonatkoztatunk a KIMCS‑irányelv nem világos definíciójától, akkor a környezetminőségi szabvány fogalma alatt szokásos jelentése szerint azt kell érteni, hogy olyan minőségi követelményekről van szó, amelyek maguk is a környezetre vonatkoznak. A nemzeti kibocsátási határértékek ezzel szemben olyan követelmények, amely kibocsátási források – közelebbről meg nem határozott – összességére vonatkoznak. Az akkumulációs hatások és a kölcsönhatás miatt magára a környezet minőségére gyakorolt jelentőségük nem határozható meg pontosan.

61.      Ilyen értelemben a környezetminőségi szabvány éppen hogy nem a kibocsátási értéknek, hanem a környezeti elemekben előforduló megfelelő szennyező anyagok mennyiségének felel meg.(26) A környezetminőségi szabványok eszerint a védett jogtárgyra, illetve annak állapotára vonatkoznak, és nem a forrásra, míg a kibocsátási értékek a magatartáshoz és a szennyező forráshoz kötődnek.(27)

62.      Példaként szolgálnak a környezetminőségi szabványokra a környezeti levegő minőségéről és a Tisztább levegőt Európának elnevezésű programról szóló, 2008. május 21‑i 2008/50/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben(28) a környezeti levegő minőségére vonatkozó előírások, azaz a környezeti levegőben található szennyező anyagokra vonatkozó határértékek. A kibocsátási határértékek és a nemzeti kibocsátási határértékek befolyásolják a szennyező anyagok mennyiségét a környezeti levegőben, és így a KIMCS‑irányelv 10. cikke is szükséges. További elemek is visszatükröződhetnek azonban a környezeti levegő minőségében.

63.      E szempontból egyet kell érteni az RWE, az E.ON és Hollandia azon álláspontjával, hogy a NEC‑irányelv szerinti nemzeti kibocsátási határértékek nem a KIMCS‑irányelv 10. cikke értelmében vett környezetminőségi szabványok.

3.      A KIMCS‑irányelv és a NEC‑irányelv közötti rendszertani összefüggésről

64.      Mindazonáltal a NEC‑irányelv és a KIMCS‑irányelv közötti rendszertani összefüggés megkövetelhetné a nemzeti kibocsátási határértékeknek a létesítmények engedélyezésekor történő figyelembevételét.

65.      Az RWE, az Electrabel és az E.ON, Groningen és azon tagállamok, amelyek a jelen eljárásban észrevételeket tettek, a mindkét irányelvre jellemző általános környezetjogi célkitűzések ellenére abból indulnak ki, hogy a két irányelv teljesen független egymástól.

66.      Ezen álláspontjukat a két rendeletben előírt, eltérő működési módszerre alapozzák. A NEC‑irányelv programokra épülő megközelítést követ, amikor – az egyes kibocsátási forrásoktól elszakadva – nemzeti kibocsátási határértéket ír elő.(29) A betartásukra vonatkozó stratégia az irányelv tizenegyedik és tizenkettedik preambulumbekezdése értelmében a tagállamok felelőssége. Ezzel szemben a KIMCS‑irányelv meghatározott ipari létesítményeket tekint kibocsátási forrásnak.(30) A kibocsátások megelőzése, illetve lehető leghatékonyabb csökkentése érdekében elsősorban az elérhető legjobb technikák alkalmazását írja elő.(31)

67.      Önmagában e két eltérő megközelítés azonban nem indokolja azt a feltételezést, hogy a két irányelvet egymástól teljesen elszigeteltnek kell tekinteni. A kibocsátások csökkentésére vonatkozó azonos célkitűzés sokkal inkább az irányelvek egymásra tekintettel történő értelmezése mellett szól, a kibocsátások csökkentése koherens rendszerének biztosítása érdekében.

68.      A KIMCS‑irányelv 9. cikke (4) bekezdésének második mondata értelmében az engedély feltételei minden körülmény esetén tartalmaznak intézkedéseket a nagy távolságra jutó vagy határokon átterjedő szennyezés minimalizálásával kapcsolatban, és a környezet egészének magas szintű védelmét biztosítják. Ez a szabály a nyelvtani és rendszertani értelmezés szerint érvényes a KIMCS‑irányelv 9. cikke (4) bekezdése első mondatának azon rendelkezésére is, amelynek értelmében a kibocsátási határértékeknek az elérhető legjobb technikákon kell alapulniuk.

69.      Az elérhető legjobb technológiák alkalmazásán túlmutató e kötelezettséget erősítik a KIMCS‑irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja szerint az üzemeltetőt terhelő alapvető, általános kötelezettségek. Ennek értelmében az üzemeltető köteles minden megfelelő megelőző intézkedést megtenni a környezetszennyezés ellen, és nem okozhat jelentős mértékű környezetszennyezést. Valamint a KIMCS‑irányelv 2. cikkének 2. pontja a környezetszennyezésnek a fenti szabályozásban említett fogalmát éppen hogy nem korlátozza magára a létesítmény által okozott kibocsátásokra, hanem a teljes kép figyelembe vételére figyelmeztet, amely az érintett védett jogtárgyak – levegő, víz és talaj – egyéb, előzetesen már fennálló terhelését is magában foglalja.

70.      Annak megállapítása érdekében, hogy mi tekinthető a KIMCS‑irányelv 9. cikke (4) bekezdése második bekezdésének értelmében vett nagy távolságra jutó vagy határokon átterjedő szennyezés minimalizálásának és a környezet egésze magas szintű védelmének, visszautalhatunk az Unió környezetjogának egészére. Már a KIMCS‑irányelv 19. cikkének (2) bekezdése is ilyen eljárást ír elő, amely kifejezetten a II. mellékletben felsorolt irányelvekben és „más közösségi joganyagban” szereplő kibocsátási határértékek érvényességét szabályozza.(32)

71.      Ugyanakkor – ahogy arra az E.ON helyesen utal – a KIMCS‑irányelv II. melléklete kifejezetten nem említi a NEC‑irányelvet. A II. melléklet azonban tartalmaz egy olyan irányelvet, amely arra utal, hogy a NEC‑irányelv a KIMCS‑irányelv 19. cikkének (2) bekezdése értelmében vett más joganyagnak tekinthető. A NEC‑irányelv ugyanis – csakúgy, mint a II. mellékletben említett, a nagy tüzelőberendezésekből származó egyes szennyező anyagok levegőbe történő kibocsátásának korlátozásáról szóló 2001/80 irányelv – a savasodás, az eutrofizáció és a talajközeli ózon csökkentéséről szóló göteborgi jegyzőkönyvön alapul. Ez is mutatja, hogy a KIMCS‑irányelv szerint a létesítmények tekintetében megállapítandó határértékek is a NEC‑irányelv céljait követik.

72.      Az RWE, az Electrabel és az észrevételeket tevő tagállamok álláspontjával ellentétben a NEC‑irányelv tizenkilencedik preambulumbekezdéséből sem következik semmiféle korlátozás. Ennek értelmében ezen irányelv rendelkezéseit a kibocsátási határértékek és az elérhető legjobb technikák tekintetében a KIMCS‑irányelv sérelme nélkül kell alkalmazni. A preambulumbekezdés megfogalmazásából csak az vehető ki, hogy a NEC‑irányelv érintetlenül hagyja a tagállamoknak a KIMCS‑irányelvből eredő kötelezettségeit, különösen nem csökkenti azokat. Így egyetlen tagállam sem mondhat le az elérhető legjobb technikák alkalmazásáról, ha a NEC‑irányelv kibocsátási határértékeit e technológiák nélkül is betartja.

73.      Nem kizárt azonban a NEC‑irányelv előírásainak kritikus értékelése a létesítmények engedélyezésekor. A NEC‑irányelvből adódó kötelezettségek alapvetően program jellege nem magát a figyelembevételi kötelezettséget, hanem csupán annak mikéntjét határozza meg a KIMCS‑irányelv szerinti engedélyezési eljárás keretében.

74.      Ennek során a tagállamok feladata a nemzeti kibocsátási határértékek betartására vonatkozó stratégiák kifejlesztése – amelyhez alapvetően hozzátartozik a figyelembe veendő kibocsátási források kiválasztása. Ezért elvben nem lehetséges a NEC‑irányelvből az egyes létesítmények tekintetében megengedhető kibocsátásokra vonatkozó konkrét számszerű előírásokra következtetni. Mindazonáltal kevéssé elképzelhető, hogy a tagállamoknak a kibocsátási határértékek betartására tett intézkedései nem érintik a létesítmények KIMCS‑irányelv alapján történő engedélyezését, mivel e létesítmények jelentékenyen hozzájárulnak a keletkező kibocsátásokhoz. az ilyen stratégia átültetéséhez az illetékes hatóságok – a KIMCS‑irányelv 9. cikke (7) bekezdésének értelmében – különösen további feltételeket állapíthatnak meg.

75.      Ennek megfelelően a Bizottság a NEC‑irányelv megközelítését a KIMCS‑irányelvét kiegészítő megközelítésnek nevezi.(33) A Bizottság álláspontja szerint ezenfelül a KIMCS‑irányelv végrehajtása során meghatározott szigorú kibocsátási normák segítséget nyújtanak majd a nemzeti kibocsátási határértékek elérésénél.(34) Ennek értelmében a Bizottság is a NEC‑irányelv szerinti nemzeti kibocsátási határértékek betartása fontos eszközének tekinti a KIMCS‑irányelv hatálya alá tartozó létesítmények kibocsátásának megelőzését, illetve minimalizálását.

76.      A nemzeti kibocsátási határértékeket annyiban kell figyelembe venni a KIMCS‑irányelv szerinti engedély megadásának keretei között, amennyiben az ilyen engedély alkalmas arra, hogy meghiúsítsa, illetve komolyan veszélyeztesse a megfelelő előírások betartását. A bemutatott uniós jogi alapelvvel – amely szerint az irányelv szövegét és célját a lehető legteljesebb mértékben figyelembe kell venni a nemzeti jog értelmezésekor – ellentétes lenne az, ha a NEC‑irányelv szerinti nemzeti kibocsátási határértékeket és az ezekkel összefüggő értékeléseket teljes mértékig figyelmen kívül hagynák.

77.      Az első kérdésre így azt a választ kell adni, hogy az irányelvnek megfelelő értelmezésre vonatkozó kötelezettség alapján a KIMCS‑irányelv átültetésére szolgáló nemzeti jogszabályi rendelkezéseket lehetőség szerint úgy kell értelmezni, hogy a NEC‑irányelv szerinti nemzeti kibocsátási határértékeket figyelembe kell venni a környezetvédelmi engedély megadására vonatkozó kérelem elbírálása során.

C –    A második és harmadik kérdésről – a tagállami kötelezettségek az átültetésre előírt határidő lejárta és a nemzeti kibocsátási határértékek betartására vonatkozó referencia-időpont közötti időszakban

78.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett – és további alkérdésekre osztott – második és harmadik kérdés azon általános kérdés különböző részaspektusaira vonatkozik, hogy a tagállamok milyen kötelezettségekkel rendelkeznek a NEC‑irányelv átültetésére nyitva álló határidő lejárta (2002. november 27.) és a nemzeti kibocsátási határértékek betartására vonatkozó referencia-időpont (2010. december 31.) közötti időszakban.

79.      A vizsgálat kiindulópontját a Bíróságnak az átültetésre nyitva álló határidő lejárta előtti tagállami tartózkodási kötelezettséggel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatának kell adnia. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett egyes kérdésekre tekintettel e tartózkodási kötelezettséget először időbeli összetevőire tekintettel fogom megvizsgálni, mielőtt kitérek a lehetséges tevőleges cselekvési kötelezettségekre. A következő lépésben a megfelelő kötelezettségek terjedelmét az engedélyezési eljárás keretei között kell megvizsgálni. Ezek kifejtését követően pedig megválaszolható az engedélyköteles létesítmények üzembe helyezése időpontjának jelentőségére vonatkozó kérdés.

1.      A 2. a) kérdésről – A tartózkodási kötelezettség

80.      A 2. a) kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné megtudni, hogy valamely tagállam azon kötelezettsége, hogy tartózkodjon olyan jellegű intézkedések meghozatalától, amelyek komolyan veszélyeztetnék a valamely irányelv által meghatározott célt, alkalmazandó‑e a 2002. november 27. és 2010. december 31. közötti időszakra is.

81.      Az ilyen átmeneti időszakban fennálló tagállami kötelezettségek az irányelvek átültetési határidejéhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlatból vezethetők le. A tagállamoknak ugyanakkor nem lehet felróni, hogy nem ültettek át saját jogrendjükbe valamely irányelvet azt megelőzően, hogy az átültetési határidő lejárt volna. Ez a határidő ugyanis arra irányul, hogy biztosítsa a tagállamok számára az átültetési intézkedések meghozatalához szükséges időt.(35) Mindazonáltal a tagállamoknak ezen átültetési időszak alatt kell meghozniuk az irányelvben meghatározott célnak a határidő lejártakor történő eléréséhez szükséges intézkedéseket.(36)

82.      Ebből az következik, hogy a tagállamok különösen az átültetési határidőn belül nem hozhatnak olyan intézkedéseket, amelyek komolyan veszélyeztetnék az irányelv által meghatározott célt.(37)

83.      Ezen ítélkezési gyakorlat német változata értelmében ez a meghiúsítási tilalom(38) csak a „jogszabályokra” („Vorschriften”), azaz a jogalkotás intézkedéseire vonatkozik. Hasonlóképpen fogalmaz az olasz változat („adottare disposizioni”). Úgy tűnik, e mellett szól a vonatkozó ítéletek többsége is, mivel azok szabályozásokat érintenek.(39)

84.      Ugyanakkor meglepő és eredménytelen lenne, ha az uniós jogi célok komoly sérelemmel szembeni védelmét az átültetési határidőn vagy átmeneti időszakokon belül kizárólag jogszabályokra korlátoznánk. Sokkal inkább annak kell döntőnek lennie, hogy az adott irányelv célját komolyan veszélyeztetik‑e. Ennek megfelelően a Bíróság – különösen ezen ítélkezési gyakorlat francia változatában, ám angol változatában is – nem jogszabályokra, hanem intézkedésekre hivatkozik (franciául: „prendre des dispositions”, angolul: „taking any measures”). Ismételten hangsúlyozta, hogy e kötelezettség valamennyi hatóságot terheli.(40) És végül kifejezetten megállapította, hogy a meghiúsítási tilalom az ítélkezési gyakorlatra is vonatkozik.(41)

85.      Ha tehát az irányelvek már az átültetési határidő lejártát megelőzően kötelezettségeket alapozhatnak meg a tagállamok számára, akkor ez különösen igaz az átültetési határidő lejártát követő átmeneti időszakokra.(42) Ezt szemlélteti az élőhelyirányelv szerinti növényvédelemmel, illetve ideiglenes területvédelemre vonatkozó nemzeti jogszabályi rendelkezések továbbélésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlat.(43)

86.      Habár a növényvédelem területén átmenetileg még nemzeti jogszabályi rendelkezések érvényesek, a tagállamok ezeket nem módosíthatják kedvük szerint az átmeneti időszakban. A növényvédő szerekről szóló irányelv(44) céljainak megfelelően inkább azt kell biztosítaniuk, hogy valamely, az átmeneti szabályozás hatálya alá tartozó növényvédő szer engedélyezésekor megfelelő mértékben figyelembe vegyék annak az emberek és állatok egészségére, valamint a környezetre gyakorolt lehetséges hatásait. Az engedélyezésről szóló határozat meghozatala pedig kizárólag az említett hatások megfelelő vizsgálatához szükséges adatokat tartalmazó iratok alapján történhet.(45)

87.      És habár az élőhelyirányelv a területvédelmet kifejezetten csak a területeknek az uniós jegyzékbe történő felvételét követő időszakra szabályozza, a tagállamok a közösségi jegyzékbe felvenni általuk javasolt területek vonatkozásában kötelesek megtenni a megfelelő védelmi intézkedéseket azok jellemzőinek megőrzése érdekében.(46)

88.      Mindezekre tekintettel viszonylag egyszerű a 2. a) kérdés megválaszolása: Természetesen a 2002. november 27. és 2010. december 31. közötti időszakra is érvényes a tagállam azon kötelezettsége, hogy tartózkodjon az olyan jellegű intézkedések meghozatalától, amelyek komolyan veszélyeztetnék a NEC‑irányelv által meghatározott célokat.

2.      A 2. b) kérdésről – tevőleges cselekvési kötelezettségek

89.      A 2. b) kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné megtudni, hogy az átmeneti időszakban a tagállam köteles‑e meghatározott cselekvések végrehajtására, ha ezen időszak lejártával a NEC‑irányelv szerinti nemzeti kibocsátási határértékek túllépése fenyeget.

90.      Elviekben e kérdésre a válasz már a NEC‑irányelvben meghatározott programból következik.

91.      A NEC‑irányelv 15. cikke (1) bekezdése első albekezdésének első mondata értelmében a tagállamoknak 2002. november 27‑ig volt idejük hatályba léptetni azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ezen irányelvnek megfeleljenek. E határidő lejártával az átültetési határidő már nem akadályozta azt a feltevést, hogy a tagállamok tevőleges cselekvési kötelezettségekkel is rendelkeznek. Sőt, a szükséges átültetési intézkedéseket ezen időpontban már el is kellett fogadni.

92.      Ugyanakkor az I. mellékletben megállapított nemzeti kibocsátási határértékek a NEC‑irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében csak 2010. december 31‑én érvényesek. Itt az átmeneti időszakokkal kapcsolatban eddig elbírált ügyekhez képest eltérő alaphelyzetről van szó. Azok olyan uniós szabályozásokra vonatkoztak, amelyek megengedték a tagállamoknak, hogy egy meghatározott ideig továbbra is alkalmazzák az addig érvényben lévő rendszerüket vagy gyakorlatukat,(47) vagy amelyeknek további intézkedésekre volt szükségük az uniós jog alkalmazásának megvalósítása érdekében. Az ilyen szabályozások pusztán elhalasztják azt az időpontot, amikor az uniós jog előírásai teljes mértékig alkalmazandók lesznek.

93.      A NEC‑irányelvben szereplő szabályozás ettől eltér. Az átültetési intézkedéseknek a NEC‑irányelv 15. cikke (1) bekezdése első albekezdésének első mondata értelmében már 2002. november 27‑ig hatályba kell lépniük. Csak tényleges következményük, a nemzeti kibocsátások egy meghatározott összmennyiségre történő csökkentésének kötelezettsége nem érvényesül 2010. december 31. előtt.

94.      Ezen időszak tekintetében a NEC‑irányelv éppen nem írja elő, hogy a tagállamok továbbra is változatlanul járhatnak el. A NEC‑irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamok legkésőbb 2002. október 1‑jéig a nemzeti kibocsátások fokozatos csökkentésére vonatkozó programot állítanak össze azzal a céllal, hogy 2010‑ig megfeleljenek a nemzeti kibocsátási határértéknek.

95.      Amint azt a Bizottság helytállóan kifejti,(48) ez a határidő-szabályozás a NEC‑irányelv tárgyának sajátosságából adódik. A kibocsátások csökkentését nem a megvalósításuk érdekében meghozott jogi előírásokkal egy időben érik el. A valóságban időben követi azt. Mindezekre tekintettel a jogi helyzet tekintetében nem átmeneti időszak szükséges, hanem egy olyan időtartam, amely alatt a jogi szabályok kifejthetik tényleges hatásukat. Ezt támasztja alá a NEC‑irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében szereplő, Ausztria által kiemelt „legkésőbb” megfogalmazás, és a kibocsátási határértékek éves jellege. Ezek nem egy meghatározott napra utalnak, hanem fokozatos fejlődés eredményei.

96.      A kötelező programok elsősorban a tagállamok egyoldalú kötelezettségvállalásának tekintendők. Vállalják a felelősséget azért, hogy meghatározzák a kibocsátási határértékek betartására szolgáló intézkedéseket. Ha a tagállamok ezen intézkedéseket programban határozták meg, akkor azokat végre is kell hajtaniuk.

97.      A tagállamok azonban nem elégedhetnek meg az eredetileg – a NEC‑irányelv 6. cikkének (1) bekezdése alapján legkésőbb 2002. október 1‑ig – megállapított programok végrehajtásával. Ellenkezőleg, a 7. cikk értelmében évente figyelniük kell a kibocsátások fejlődését, és meg kell jósolniuk a 2010‑es évre a kibocsátási szintet. Ezen eredmények alapján programjaikat a 6. cikk (3) bekezdése értelmében 2006. október 1‑ig át kell dolgozniuk, és aktualizálniuk kell.

98.      Amennyiben az éves előrejelzések azt mutatják, hogy a fennálló programok nem elegendőek a nemzeti kibocsátási határértékek betartásához, e küszöbértékek kötelező erejéből az adódik, hogy az érintett tagállamoknak tovább kell fejleszteniük programjaikat annak érdekében, hogy kibocsátásaikat ennek ellenére annyira csökkenteni tudják, hogy a határértékeket betartsák.

99.      Következésképpen a tevőleges cselekvési kötelezettségek fennállnak legalábbis a kibocsátási határértékek betartására vonatkozó megfelelő programok meghatározása és végrehajtása tekintetében.

100. Hogy ezenfelül kivételesen bizonyos tágabb kötelezettségek is fennállnak‑e, a 3. kérdés tárgyát képezi.

101. A 2. b) kérdésre tehát azt kell válaszolni, hogy az érintett tagállam a NEC‑irányelv értelmében a 2002. november 27. és 2010. december 31. közötti időszakban a kibocsátási határértékek betartására megfelelő programokat köteles megállapítani és végrehajtani. Ha ennek ellenére a határértékek túllépése fenyeget, a tagállamnak tovább kell fejlesztenie a megfelelő kibocsátások minimalizálására vonatkozó programját, e kibocsátások kellő mértékű csökkentése érdekében.

3.      A 3. a) és b) kérdésről – a határértékek túllépésének veszélye esetén fennálló további kötelezettségek

102. A 3. a) és b) kérdésekkel a kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné megtudni, hogy a tagállamok szóban forgó kötelezettségei kiterjednek‑e arra, hogy a nemzeti kibocsátási határértékek túllépésének (veszélye) esetén meg kell tagadni vagy feltételekkel kell ellátni a környezetvédelmi engedélyt. Ez a kérdés azt feltételezi, hogy az érintett tagállam a NEC‑irányelvből eredő kötelezettségei ellenére nem állapított meg és hajtott végre megfelelő programokat a határértékek túllépésének megakadályozására.

103. Mindenekelőtt utalni kell arra, hogy minden alapot nélkülöz az RWE és az E.ON azon feltételezése, miszerint mentesít az esetleges tagállami kötelezettségek alól az, hogy a Bizottság nem javasolt további intézkedéseket Hollandiának. A Bizottság sem általában nem köteles a tagállamoknak az uniós jog betartására vonatkozó intézkedéseket javasolni, sem a NEC‑irányelv nem tartalmaz erre vonatkozó kötelezettséget. Az irányelv a 9. és 10. cikkben csak azt írja elő, hogy a Bizottság az Unió jogalkotó szerveinek jelentéseket és javaslatokat tesz az irányelv továbbfejlesztésére. Ez nem érinti a tagállamoknak az uniós jogból származó kötelezettségeit.(49)

104. Az engedélyezési eljárás keretei között valamely konkrét tagállami kötelezettség feltételezése mindazonáltal ellentétes lehetne az irányelv átültetése során a tagállamok számára a NEC‑irányelv által biztosított mozgástérrel, amelyre az RWE, az Electrabel és az E.ON, Groningen és a tagállamok is utalnak.

105. A NEC‑irányelv (11) preambulumbekezdése kiemeli, hogy a kibocsátási határértékek rugalmasságot biztosítanak az Unió és a tagállamok számára betartásuk módját illetően. A (12) preambulumbekezdés értelmében a tagállamok felelősek a nemzeti kibocsátási határértékek betartására vonatkozó intézkedések bevezetéséért. A NEC‑irányelv 4. cikke nem nevezi meg a kibocsátási határértékek betartására szolgáló eszközöket. A NEC‑irányelv 6. cikkében pusztán a nemzeti kibocsátások fokozatos csökkentésére vonatkozó nemzeti program összeállítását írja elő.

106. A tagállamok e mozgástere azonban nem korlátlan. Valójában a meghozandó átültetési intézkedések kiválasztásakor meg kell felelniük a NEC‑irányelv 4. cikke előírásának, miszerint legkésőbb 2010‑ig az említett szennyező anyagok nemzeti kibocsátását az I. mellékletben megállapított kibocsátási határértéket meg nem haladó szintre korlátozzák. A NEC‑irányelv 6. cikkének (1) bekezdése még egyszer megismétli ezt a szabályt. A NEC‑irányelv 1. cikke értelmében a kibocsátások korlátozása az emberi egészség és a környezet védelmét szolgálja.(50) Ezt a célt a tagállamok nem veszélyeztethetik komolyan azáltal, hogy tudomásul veszik a kibocsátási határértékek túllépését.(51)

107. A Bíróság egyébiránt már határozott arról, hogy az irányelv által biztosított mérlegelési jogkör túllépésekor a tagállami hatóságok – különösen a bíróságok – feladata hatáskörük keretei között megtenni minden szükséges általános vagy különös intézkedést az irányelv rendelkezéseinek való megfelelés érdekében.(52)

108. Amennyiben valamely tagállamban az elsősorban a NEC‑irányelv átültetésére hatáskörrel rendelkező hatóság oly módon lépi túl a tagállam számára biztosított mozgásteret, hogy komolyan veszélybe kerül a nemzeti kibocsátási határértékeknek a 2010‑ig történő betartására vonatkozó előírás, akkor alapvetően – hatáskörének keretei között – az engedélyező hatóságot is terhelheti cselekvési, illetve tartózkodási kötelezettség.

109. Az Electrabel álláspontjával ellentétben ez nem ellentétes a hatalommegosztás elvével. Az irányelv átültetésének keretei között a hatásköröket valójában alapvetően a tagállam alkotmányjogi rendelkezései osztják fel. Ha azonban a tagállam megsérti uniós jogi kötelezettségeit, védekezésképpen nem hivatkozhat a hatalommegosztás elvére. Ezt már az összes tagállammal szembeni – azok nemzeti jogrendszerének felépítésétől független – egyenlő bánásmód is megköveteli.(53)

110. A tagállami kötelezettségek alól nem mentesítenek a Hollandia által felsorolt, annak megítélésekor felmerülő lehetséges gyakorlati nehézségek sem, hogy fennáll‑e a nemzeti kibocsátási határértékek túllépésének veszélye. Az alapeljárásban maga a kérdést előterjesztő bíróság is mindig ennek megfelelő értékelést alkalmazott, amelyet a Bíróságnak nem kell felülvizsgálnia.

111. A tagállam számára a nemzeti kibocsátási határértékek túllépésének (veszélye) esetén rendelkezésre álló mozgástér tehát önmagában nem ellentétes konkrét tagállami kötelezettségekkel. Ugyanakkor tartalmukat a NEC‑irányelv koncepciójának figyelembe vételével kell meghatározni. Ezért például kizárt a kibocsátásoknak bizonyos már létező kibocsátási források kikapcsolásával történő csökkentésére vonatkozó korlátlan uniós jogi kötelezettség. Kizárólag a tagállamok illetékes hatóságainak feladata ugyanis arról dönteni, hogy mely kibocsátásokat kell megszüntetni vagy csökkenteni.

112. Ezzel szemben valamely új létesítmény engedélyezése – tagállami döntés alapján – további új kibocsátásokhoz vezet. A kibocsátási határértékek kizárólag a már meglévő források általi túllépésének (veszélye) esetétől eltérően itt a tagállam egy meghatározott cselekvése által aktív módon járulna hozzá az irányelv céljának meghiúsításához. Így a további kibocsátásokat lehetővé tevő engedély más minőségű, mint az eddigi állapot puszta fenntartása a létező kibocsátási források elleni be nem avatkozás által. Ezzel ellentétes a NEC‑irányelvből adódó, arra vonatkozó tilalom, hogy a kibocsátási határértékek túllépésének (veszélye) esetén egyáltalán bármilyen további kibocsátási forrást megnyissanak. Ezzel szemben nem korlátozott a tagállam arra vonatkozó mérlegelési mozgástere, hogy kibocsátásait milyen módon kívánja csökkenteni. A kibocsátási mennyiségek túllépése esetén ugyanakkor a tagállam cselekvési szabadsága nullára csökken, hiszen a nemzeti mérlegelési jogkörbe tartozó „hogyan” kérdéshez esetleges csökkenés szükséges.

113. Ez nem zárja ki a régi erőműveket felváltó, és hasonló teljesítmény mellett kevesebb szennyező anyagot kibocsátó új erőművek engedélyezését. Az ilyen berendezés kedvezőbb a kibocsátási egyensúly szempontjából, és így nem veszélyeztetheti a NEC‑irányelv célkitűzéseit. Mindazonáltal nem elegendő az új kibocsátások engedélyezéséhez a régi létesítmények bezárásának puszta reményét kötni. Ehelyett biztosnak kell lennie annak, hogy a régi létesítményekben a helyettesítésképpen engedélyezett kibocsátásoknak megfelelő csökkenés következik be.

114. Az új kibocsátások és a már meglévő kibocsátások ilyen összekapcsolása nélkül a további kibocsátások engedélyezése csak akkor megengedett, ha nem fenyeget a kibocsátási határértékek túllépésének veszélye. A tagállamoknak ezért adott esetben az engedélyt megelőzően intézkedéseket kell tenniük a létesítmény üzembe helyezésének időpontjában (és azt követően) a meglévő kibocsátások megfelelő csökkentésére.

115. Csak ritka, kivételes esetekben adódhat olyan abszolút kényszerítő közérdek, amely a kibocsátási határértékek túllépésének veszélye ellenére indokolja a további kibocsátások engedélyezését.(54) Ám a jelen ügyben ilyen okokra nem hivatkoztak, és úgy tűnik, nem is állapították meg ilyenek fennállását.

116. A RWE-nak és Hollandiának a szubszidiaritás elvére és az arányosság elvére való hivatkozása nem meggyőző; e két elvet az EUSZ 5. cikk (korábban EK 5. cikk) rögzíti. A szubszidiaritás elve nem vezethet ahhoz, hogy a tagállamok az uniós jog célkitűzéseinek akadályozására korlátlan mozgástérrel rendelkezzenek. Ha a tagállamok nem használják ki a részükre mindenekelőtt valamely irányelv átültetése érdekében biztosított cselekvési lehetőségeket, akkor következésképpen helyénvaló mozgásterük csökkentése.

117. A kiindulópontban fennálló tagállami mozgástér ezért nem áll ellentétben a további kibocsátások engedélyezésére vonatkozó tilalommal.

118. Az Electrabel felfogása értelmében azonban az engedélyköteles létesítmények az engedélyezési tilalom miatt hátrányos helyzetbe kerülnének olyan kibocsátási forrásokkal szemben, amelyekre nem vonatkozik engedélyezési kötelezettség, és ezért a nemzeti kibocsátási határértékek túllépésétől függetlenül üzembe helyezhetők. Itt felmerül a kérdés, hogy ezen érv érvényes‑e olyan kis létesítmények engedélyezésekor, amelyek összehasonlíthatók nem engedélyköteles létesítményekkel.

119. A KIMCS-irányelv alapján engedélyköteles létesítmények mindenesetre nem hasonlíthatók össze az engedélyhez nem kötött létesítményekkel. Már az uniós jogalkotó álláspontja szerint is súlyos hatással vannak általában a környezetre,(55) és különösen jelentős mértékben okoznak kibocsátásokat,(56) így indokoltak a különleges követelmények.

120. E jogalkotói különbségtétel befolyásolja a 3. a) alkérdésre adott választ. Elviekben nincs jelentősége annak, hogy valamely létesítmény milyen terjedelemben járul hozzá a nemzeti kibocsátási határértékek túllépéséhez (illetve annak veszélyéhez). Mivel a KIMCS‑irányelv a létesítményt engedélyezési kötelezettségnek veti alá, gyanítható, hogy az ebből kiinduló kibocsátás elegendő súllyal bír az engedély megtagadásához,(57) ha már a (szóban forgó) létesítmény nélkül is túllépik a kibocsátási határértékeket.

121. Ez a vélelem egy-egy konkrét esetben esetlegesen megdönthető. A nemzeti kibocsátási határértékek nem akadályozhatnak meg egy engedélyt, ha a létesítmény természeténél fogva nem bocsát ki releváns szennyező anyagokat. Az is elképzelhető lenne, hogy olyan létesítményeket engedélyezzenek, amelyek kibocsátása ezen anyagok tekintetében a környezeti hatásokat tekintve nem bír gyakorlati jelentőséggel. A szóban forgó esetekben ez azonban kizárt. A kérdéses erőművek jelentős mennyiségű nitrogén-oxidokat és kén-dioxidot bocsátanak ki, és e tekintetben érezhetően hozzájárulnak a nemzeti kibocsátásokhoz.(58)

122. Így alkalmazandó az arra vonatkozó tilalom, hogy a kibocsátási határérték túllépésekor vagy annak veszélye esetén a KIMCS‑irányelv alapján létesítményeket engedélyezzenek, amennyiben a konkrét esetben nem bizonyítják, hogy a kérdéses szennyező anyagok kibocsátása a létesítmény környezetre gyakorolt hatása tekintetében jelentéktelen.

123. Végezetül utalni kell arra, hogy a kérdésben említett, arra vonatkozó lehetőség, hogy korlátozott, azaz feltételekkel és korlátozásokkal ellátott engedélyt adjanak ki, a teljes megtagadáshoz képest bizonyosan enyhébb eszköz, amelyet az illetékes hatóságoknak tekintetbe kell venniük. A kérdéses szennyező anyagok kibocsátása további technikai intézkedésekkel esetlegesen olyannyira csökkenthető, hogy megdönthető a jelentőségük vélelme. A NEC‑irányelv azonban nem tartalmaz arra vonatkozó támpontot, hogy melyek lehetnének e megfelelő feltételek vagy kikötések. Az irányelvből csak az derül ki, hogy a tagállamok a kibocsátási határértékek túllépésének veszélye esetén nem engedélyezhetnek további kibocsátásokat.

124. A 3. a) és b) kérdésre ezért azt kell válaszolni, hogy a tagállam a KIMCS‑irányelv 4. cikke értelmében köteles megtagadni a kért környezetvédelmi engedélyt, amennyiben a létesítmény hozzájárul a nemzeti kibocsátási határérték túllépéséhez (vagy annak veszélyéhez) a NEC‑irányelvben meghatározott szennyező anyagok tekintetében, valamint amennyiben a tagállam nem állapított meg és hajtott végre megfelelő programokat a kibocsátások csökkentése érdekében. Ez a tilalom megszűnik, ha a konkrét esetben bizonyítják, hogy a kérdéses szennyező anyagok kibocsátása a létesítmény környezeti hatásait tekintve jelentéktelen.

4.      A létesítmény üzembe helyezése időpontjának jelentősége (2. c) kérdés)

125. Végül a kérdést előterjesztő bíróság a 2. c) kérdés keretében az engedélyezendő létesítmény üzembe helyezése időpontjának jelentőségéről érdeklődik. Még ha az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben választott sorrend másra is enged következtetni, e kérdés értelemszerűen csak a 3. a) és b) kérdésre vonatkozhat, amelyek konkrétan az engedélyezési eljárás során felmerülő tagállami kötelezettségekkel foglalkoznak.

126. Valamely létesítmény a nemzeti kibocsátási határértékek keretei között csak akkortól vehető figyelembe, amikor üzembe helyezik, és ezáltal kibocsátásokat termel. Az engedélyezési eljárás keretei között ezért a létesítmény üzembe helyezésének időpontjában és további üzemelése alatt érvényes nemzeti kibocsátási határértékeket kell alapul venni.

127. A NEC‑irányelv 4. cikkének (2) bekezdése értelmében a tagállamok biztosítják, hogy az I. mellékletben megállapított nemzeti kibocsátási határértékeket a 2010. december 31‑i referencia-időpontot követően sem lépik túl. E mennyiségek tehát – ahogy arra Olaszország és a Bizottság helyesen utal – (minimálszabályokként) továbbra is érvényesek. Az engedély megtagadása következésképpen mindaddig indokolt, amíg a nemzeti kibocsátási határértékek túllépése fenyeget vagy bekövetkezik.

128. A 2. c) kérdésre ezért azt kell válaszolni, hogy valamely létesítménynek az üzembe helyezésére megadott, 2010‑et követő időpont csak akkor bír jelentőséggel, ha ezen időpontban már nem fenyeget, vagy nem következik be a nemzeti kibocsátási határértékek túllépése.

D –    A negyedik, ötödik és hatodik kérdésről – az irányelv közvetlen hatálya

129. A negyedik, ötödik és hatodik kérdés arra irányul, hogy magánszemély hivatkozhat‑e a nemzeti bíróságok előtt a NEC‑irányelvre, és ha igen, milyen mértékben.

130. Mint arra Bíróság több alkalommal emlékeztetett, az irányelveknek az EUMSZ 288. cikk (3) bekezdése által elismert kötelező erejével összeegyeztethetetlen lenne annak elvi szinten történő kizárása, hogy az érintett személyek az irányelvben előírt kötelezettségre hivatkozhassanak.(59) Ez a megfontolás különösen érvényes az olyan irányelvre, amelynek célkitűzése a légszennyezés megfékezése és csökkentése, és amely ennélfogva a közegészség védelmére irányul.(60)

131. Ezért minden esetben, amikor valamely irányelv rendelkezései tartalmi szempontból feltétlenek és kellően pontosak, arra a magánszemélyek a tagállami bíróságok előtt az állammal szemben hivatkozhatnak, ha az irányelvet az állam az irányelvben meghatározott határidőn belül elmulasztotta átültetni a nemzeti jogba, vagy ha azt nem megfelelően ültette át.(61)

132. A NEC‑irányelv 4. cikke és I. melléklete a tagállamok számára egyértelmű kötelezettséget ír elő, nevezetesen, hogy az ott megállapított nemzeti kibocsátási határértékeket legkésőbb 2010. december 31‑ével kötelesek betartani. Kellően pontos a 6. cikkben foglalt kötelezettség is, miszerint a nemzeti kibocsátások fokozatos csökkentésére vonatkozó programot kell összeállítani.(62)

133. A kibocsátási határértékek betartása érdekében bizonyos konkrét intézkedések megtételére vonatkozó kötelezettség azonban nem olvasható ki a NEC‑irányelvből. A tagállamok széles körű mérlegelési lehetőséggel rendelkeznek az eszközök kiválasztásakor. Ilyen konkrét intézkedések tekintetében tehát alapvetően kizárt a közvetlen alkalmazhatóság.

134. Más érvényes azonban a tagállamok mozgásterének a kibocsátási határértékek túllépésének veszélye esetén már megállapított korlátozása tekintetében. Jogkövetkezményeit tekintve nyilvánvalóan kellően pontos a KIMCS‑irányelv 4. cikke értelmében vett környezetvédelmi engedély megtagadására vonatkozó kötelezettség abban az esetben, ha a létesítmény hozzájárul a NEC-irányelv által meghatározott szennyező anyagokra vonatkozó nemzeti kibocsátási határértékek túllépéséhez, illetve annak veszélyéhez.

135. Kétséges lehet, hogy valamely nemzeti kibocsátási határérték túllépésének (illetve annak veszélyének) feltétele szintén kellően pontos‑e. Hogy e küszöböket túllépik‑e, csak rendszeres, összetett prognózis alapján dönthető el. A legtöbb részvevő e tekintetben előadja, hogy az engedély időpontjában még nem is lehetett tudni, hogy az üzembe helyezéskor a kibocsátási határértékeket túllépik‑e.

136. Mindazonáltal a NEC‑irányelv tartalmaz az ezen előrejelzések megkönnyítésére szolgáló intézményeket. A 7. cikk és III. melléklet értelmében ugyanis a tagállamok elkészítik, és évente frissítik az emissziókatasztert, valamint a kibocsátási prognózist. Az illetékes hatóságok és bíróságok legalább e prognózisokra gond nélkül hivatkozhatnak annak ellenőrzése érdekében, hogy a túllépés veszélye fenyeget‑e. Ezenfelül nem tűnik kizártnak e prognózisok korrigálása, ha nyilvánvaló hiányosságok tapasztalhatók.

137. Ugyan felmerülhetnek nehézségek abban a tekintetben, hogy a tagállamok az engedély időpontjában esetlegesen még nem döntötték el, hogy a határértékek betartását milyen eszközökkel biztosítják az üzembe helyezés időpontjáig. Ezeket azonban el kell fogadni, mivel a NEC‑irányelv 6. cikkének megsértésén alapulnak. Ennek értelmében ugyanis a tagállamoknak már 2002. október 1‑jéig el kellett készíteniük a szükséges programokat a határértékek betartására.

138. Így a jövőbeli szennyezőanyag-kibocsátásokra vonatkozó prognózis szükségessége nem ellentétes azon tilalom közvetlen alkalmazásával, hogy a nemzeti kibocsátási határértékek túllépése vagy annak veszélye esetén további kibocsátási forrásokat engedélyezzenek.

139. Ugyanakkor kérdéses, hogy a NEC‑irányelv kellőképpen pontosan határozza‑e meg a kedvezményezettek körét. Az ítélkezési gyakorlat értelmében az „érintett személyek” hivatkozhatnak valamely tagállamnak egy irányelvből eredő kötelezettségére. Sőt, a Janecek-ügyben hozott ítéletében a Bíróság „közvetlenül” érintett személyekre utal.(63) Anélkül, hogy közelebbről ki kellene térni e fogalmak jelentőségére, ezek amellett szólnak, hogy a kedvezményezettek körét korlátozni kell.

140. A NEC-irányelv, és különösen annak 4. és 6. cikke, ahogy arra Ausztria helytállóan rámutat, nem illeszkedik ebbe a mintába. A szabályozás kizárólag nemzeti kibocsátási határértékeket ad meg, és nemzeti programokat követel meg. Ezek azonban – területi és tárgyi vonatkozás hiányában – nem jól körülhatárolható személycsoportot védenek. Még az érintett tagállam lakossága sem tekinthető a kedvezményezett csoportnak, mivel a nemzeti kibocsátások összességükben rendszerint határokon átterjedő hatásokkal is rendelkeznek. Ezért e kötelezettségek általában a környezet- és egészségvédelmet szolgálják. Minden további részletezés hiányzik.

141. Ezért kétségeink lehetnek afelől, hogy a magánszemélyek közvetlenül hivatkozhatnak‑e a NEC-irányelv 4. cikkére, vagy a 6. cikk értelmében követelhetik‑e a nemzeti kibocsátási határértékek betartására szolgáló programok, és az azokban foglalt intézkedések, illetve intézkedéscsomagok összeállítását. E kérdések, azaz az 5. a) és 6. a) kérdések azonban végül is a jelen ügy szempontjából nem bírnak jelentőséggel, mivel az alapeljárások nem önmagukban véve a nemzeti kibocsátási határértékek betartására vonatkoznak, és a szükséges intézkedéscsomagokat sem érintik.

142. A szóban forgó eljárásban egyedül az a döntő, hogy magánszemélyek hivatkozhatnak‑e annak tilalmára, hogy a kibocsátási határértékek túllépésekor vagy annak veszélye esetén bizonyos további létesítményeket engedélyezzenek a KIMCS‑irányelv 4. cikke alapján.

143. Mivel e létesítmények helyhez kötöttek, elegendő területi-tárgyi vonatkozással bírnak ahhoz, hogy az érintett, sőt, a közvetlenül érintett személyeket azonosítani lehessen. A KIMCS‑irányelv 2. cikkének 15. pontja meghatározza ebben az értelemben az érintett nyilvánosságot. Ez magában foglalja a környezetvédelmet előmozdító, a nemzeti jog szerinti követelményeknek megfelelő nem kormányzati szervezeteket.

144. Az engedéllyel érintett nyilvánosság a KIMCS‑irányelvnek az Aarhusi Egyezmény végrehajtása érdekében beiktatott 16. cikke értelmében bírói jogvédelemre jogosult. E keresetindításhoz való jog feltétele a kellő mértékű érdekeltség vagy a nemzeti jogszabályok alapján jogsérelem megléte.(64) Mivel a jelen ügyben e feltételekkel kapcsolatban nem tettek fel kérdést, abból kell kiindulni, hogy ezek teljesülnek.

145. A KIMCS‑irányelv értelmében érintett nyilvánosságot ugyanakkor e keretek között sem érintik közvetlenül a NEC‑irányelv előírásai. A KIMCS‑irányelv 16. cikke azonban biztosítja számára azt a jogot, hogy megtámadja az engedélyek anyagi vagy eljárásjogi jogszerűségét. E bírósági felülvizsgálat nem korlátozódik olyan rendelkezésekre, amelyek különösen védenek bizonyos érintetteket. Az engedély anyagi jogi ellenőrzése nem lenne teljes körű, ha a valamely létesítmény tekintetében érintett felpereseknek el kellene fogadniuk egy objektíve jogellenes engedélyt.

146. Így a magánszemélyek a KIMCS‑irányelv 16. cikke értelmében vett kereset keretei között hivatkozhatnak a NEC‑irányelvben foglalt, arra vonatkozó tilalomra, hogy a nemzeti kibocsátási határértékek túllépésekor (vagy annak veszélye esetén) a KIMCS‑irányelv 4. cikke szerint bizonyos további létesítményeket engedélyezzenek.

147. Végezetül ki kell még térni arra a kifogásra, hogy az engedélyezési tilalomra való hivatkozás a NEC‑irányelvnek bizonyos magánszemélyek – nevezetesen a részvevő energiavállalatok – hátrányára történő alkalmazáshoz vezetne. Igaz az, hogy az irányelv önmagában nem keletkeztethet kötelezettségeket a magánszemély számára, ennélfogva azzal szemben nem lehet magára az irányelvre hivatkozni.(65) Ám a nemzeti jognak az irányelvnek megfelelő alkalmazása alapvetően – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság is figyelembe veszi – a magánszemélyek hátrányára is lehetséges.(66) Továbbá még ha szükséges is lenne az engedélyezési tilalom közvetlen alkalmazása, az nem jelentené az irányelvre magánszeméllyel szemben történő hivatkozást. Valójában az engedélyező hatósággal szemben alkalmaznák a tilalmat. Ezenfelül a harmadik személyek jogait érintő egyszerű, bizonyos mértékig reflexszerű negatív hatások, még ha ezek bizonyosak is, nem indokolják annak megtagadását egy magánszemélytől, hogy az érintett tagállammal szemben valamely irányelv rendelkezéseire hivatkozhasson.(67)

148. A 4. és 6. b) kérdésekre ezért azt kell válaszolni, hogy a magánszemélyek a KIMCS‑irányelv 16. cikke értelmében vett kereset keretei között hivatkozhatnak a NEC‑irányelvben foglalt, arra vonatkozó tilalomra, hogy a nemzeti kibocsátási határértékek túllépésekor (vagy annak veszélye esetén) a KIMCS‑irányelv 4. cikke értelmében bizonyos további létesítményeket engedélyezzenek.

149. Az 5. b) kérdésre adandó válasz a 2. b) kérdésre adott válaszból adódik: mivel a 2002. november 27. és 2010. december 31. közötti időszakban is érvényes az olyan intézkedések meghozatalára vonatkozó tagállami kötelezettség, amelyek alkalmasak arra, hogy a NEC‑irányelvben kitűzött célok megvalósítását komolyan veszélyeztessék, a magánszemélyek számára lehetséges kell, hogy legyen ezen időszakban az említett engedélyezési tilalomra való hivatkozás.(68)

150. A 6. c) kérdést már megválaszoltam, mégpedig a 3. a) kérdésre adott válasszal: Ez az engedélyezési tilalom megszűnik, ha a konkrét esetben bizonyítják, hogy a kérdéses szennyező anyagok kibocsátása a létesítmény környezetre gyakorolt hatása tekintetében jelentéktelen.(69)

151. A 4–6. kérdésekre adandó válaszok tehát a következők: A magánszemélyek a KIMCS‑irányelv 16. cikke értelmében vett kereset keretei között hivatkozhatnak a NEC‑irányelvben található, arra vonatkozó tilalomra, hogy a kibocsátási határértékek túllépésekor (vagy annak veszélye esetén) bizonyos további kibocsátási forrásokat, azaz létesítményeket engedélyezzenek a KIMCS‑irányelv 4. cikke értelmében. Ez a 2002. november 27. és 2010. december 31. közötti időszakra is érvényes. A tilalom megszűnik, ha a konkrét esetben bizonyítják, hogy a kérdéses szennyező anyagok kibocsátása a létesítmény környezetre gyakorolt hatása tekintetében jelentéktelen.

V –    Végkövetkeztetések

152. Következésképp javaslom a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelemre a következőképpen válaszoljon:

1.      Az irányelvnek megfelelő értelmezésre vonatkozó kötelezettség alapján a környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentéséről szóló 2008/1/EK irányelv (korábban 96/61/EK irányelv) átültetésére szolgáló nemzeti jogszabályi rendelkezéseket lehetőség szerint úgy kell értelmezni, hogy az egyes légköri szennyezők nemzeti kibocsátási határértékeiről szóló 2001/81 irányelv szerinti nemzeti kibocsátási határértékeket a környezetvédelmi engedély megadására vonatkozó kérelem elbírálása során figyelembe kell venni.

2.      A 2002. november 27. és 2010. december 31. közötti időszak során is fennáll a tagállamok azon kötelezettsége, hogy tartózkodjanak az olyan jellegű intézkedések meghozatalától, amelyek alkalmasak arra, hogy komolyan veszélyeztessék a 2001/81 irányelv által meghatározott célokat.

3.      A 2001/81 irányelv értelmében az érintett tagállam köteles a 2002. november 27. és 2010. december 31. közötti időszakban megállapítani és végrehajtani a kibocsátási határértékek betartására alkalmas programokat. Ha ennek ellenére a határértékek túllépése fenyeget, a tagállamnak tovább kell fejlesztenie a megfelelő kibocsátások minimalizálására vonatkozó programját, e kibocsátások kellő mértékű csökkentése érdekében.

4.      Ha a tagállam nem állapított meg és hajtott végre megfelelő programokat a kibocsátások csökkentése érdekében, a 2008/1 irányelv 4. cikke értelmében köteles megtagadni a környezetvédelmi engedélyt, amennyiben a létesítmény hozzájárul a nemzeti kibocsátási határérték túllépéséhez (vagy annak veszélyéhez) a 2001/81 irányelvben meghatározott szennyező anyagok tekintetében. Ez a tilalom megszűnik, ha a konkrét esetben bizonyítják, hogy a kérdéses szennyező anyagok kibocsátása a létesítmény környezeti hatásait tekintve jelentéktelen.

5.      A valamely létesítménynek az üzembe helyezésére megadott, 2010‑et követő időpont csak akkor bír jelentőséggel, ha ezen időpontban már nem fenyeget, vagy nem következik be a nemzeti kibocsátási határértékek túllépése.

6.      A magánszemélyek a 2008/1 irányelv 16. cikke értelmében vett kereset keretei között hivatkozhatnak a 2001/81 irányelvben található, arra vonatkozó tilalomra, hogy a kibocsátási határértékek túllépésekor (vagy annak veszélye esetén) bizonyos további kibocsátási forrásokat, azaz létesítményeket engedélyezzenek a 2008/1 irányelv 4. cikke értelmében. Ez a 2002. november 27. és 2010. december 31. közötti időszakra is érvényes. A tilalom megszűnik, ha a konkrét esetben bizonyítják, hogy a kérdéses szennyező anyagok kibocsátása a létesítmény környezetre gyakorolt hatása tekintetében jelentéktelen.

---

1 – Eredeti nyelv: német.

---

2 – Lásd a C‑320/03. sz., Bizottság kontra Ausztria ügyben 2005. november 15‑én hozott ítéletet (EBHT 2005., I‑9871. o.), a C-237/07. sz., Janecek-ügyben 2008. július 25‑én hozott ítéletet (EBHT 2008., I‑6221. o.) és a C‑405/07. P. sz. ügyben Hollandia kontra Bizottság ügyben 2008. november 6‑án hozott ítéletet (EBHT 2008., I‑8301. o.).

---

3 – HL L 309., 22. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 6. kötet, 320. o.

---

4 – Lásd European Environmental Agency, NEC Directive status report 2007, Luxembourg 2008, 16. o. (5. ábra) és NEC Directive status report 2008, Luxembourg 2009, 18. o. (3.1. ábra). Ennek értelmében tizenegy további tagállam is túllépi majd a nitrogén-oxidokra vonatkozó határértékeket, négy további az illékony szerves vegyületekre vonatkozó határértékeket, két másik az ammóniára vonatkozó határértékeket, azonban egyetlen másik állam sem lépi majd túl a kén-dioxidra vonatkozó határértékeket.

---

5 – A 2008/1/EK irányelv (HL L 24., 8. o.) által egységes szerkezetbe foglalt, az Európai Szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási Nyilvántartás létrehozásáról, valamint a 91/689/EGK és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2006. január 18‑i 166/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL L 33., 1. o.) módosított, eredetileg 1996. szeptember 24‑i 96/61/EK tanácsi irányelv (HL L 257., 26. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 3. kötet, 80. o.). Ezen irányelvet néhány más irányelvvel együtt az ipari kibocsátásokról (a környezetszennyezés integrált megelőzése és csökkentése) szóló, 2010. november 24‑i 2010/75 európai parlamenti és tanácsi irányelv váltotta fel, lásd a 2010. november 24‑i PE‑CONS 31/5/10 REV 5 tanácsi dokumentumot. A NEC‑irányelv azonban nem része e csomagnak.

---

6 – Egyezmény a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról (HL 2005., L 124., 4. o.); a Közösség ezt 1998. június 25‑én írta alá Aarhusban (Dánia), és a 2005. február 17‑i 2005/370/EK tanácsi határozattal (HL L 124., 1. o.) hagyta jóvá.

---

7 – A környezettel kapcsolatos egyes tervek és programok kidolgozásánál a nyilvánosság részvételéről, valamint a nyilvánosság részvétele és az igazságszolgáltatáshoz való jog tekintetében a 85/337/EGK és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2003. május 26‑i 2003/35/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikkének 4. pontja (HL L 156., 17. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 7. kötet, 466. o.).

---

8 – A 2003. június 13‑i 2003/507/EK tanácsi határozat hagyta jóvá (HL L 179., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 47. kötet, 172. o.).

---

9 – HL L 309., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 6. kötet, 299. o., a környezetvédelem területén elfogadott 73/239/EGK, 74/557/EGK és 2002/83/EK irányelveknek Bulgária és Románia csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról szóló, 2006. november 20‑i 2006/105/EK tanácsi irányelvvel módosított változatban (HL L 363., 368. o.).

---

10 – Lásd az Elsőfokú Bíróság T‑233/04. sz., Hollandia kontra Bizottság ügyben 2008. április 10‑én hozott ítéletének (EBHT 2008., II‑591. o.) 10. és azt követő pontjaiban tett leírást.

---

11 – Lásd a 4. lábjegyzetet.

---

12 – A C‑140/09. sz., Fallimento Traghetti del Mediterraneo ügyben 2010. június 10‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 29. pontja, valamint a C‑395/08. és C‑396/08. sz., Bruno és Pettini ügyben 2010. június 10‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 19. pontja, és a C‑393/08. sz., Sbarigia-ügyben 2010. július 1‑jén hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 20. pontja.

---

13 – A C‑295/04–C‑298/04. sz., Manfredi és társai egyesített ügyekben 2006. július 13‑án hozott ítélet (EBHT 2006., I‑6619. o.) 27. pontja.

---

14 – Lásd többek között a C‑415/93. sz., Bosman-ügyben 1995. december 15‑én hozott ítélet (EBHT 1995., I‑4921. o.) 61. pontját, valamint a C‑344/04. sz., IATA és ELFAA ügyben 2006. január 10‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑403. o.) 24. pontját.

---

15 – Lásd a fenti 14. lábjegyzetben hivatkozott Bosman-ügyben hozott ítélet 59. pontját, valamint az IATA és ELFAA ügyben hozott ítélet 24. pontját.

---

16 – A C‑153/02. sz., Neri-ügyben 2003. november 13‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑13555. o.) 34. és azt követő pontja, a C‑482/01. és C‑493/01. sz., Orfanopoulos és Oliveri egyesített ügyekben 2004. április 29‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑5257. o.) 42. pontja, és a C‑246/04. sz., Turn- und Sportunion Waldburg ügyben 2006. január 12‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑589. o.) 21. pontja.

---

17 – A 283/81. sz., Cilfit és társai ügyben 1982. október 6‑án hozott ítélet (EBHT 1982., 3415. o.) 13–16. és 21. pontja.

---

18 – A fenti 17. lábjegyzetben hivatkozott Cilfit és társai ügyben hozott ítélet 15. pontja.

---

19 – Az RWE 2009. augusztus 18‑i beadványának 35. pontjában arra hivatkozik, hogy mindeddig az Európai Bizottság nem tett kifogást a Hollandia számára előírt kibocsátási értékek túllépése (illetve annak veszélye) miatt.

---

20 – A 14/83. sz., Von Colson és Kamann ügyben 1984. április 10‑én hozott ítélet (EBHT 1984., 1891. o.) 26. pontja, és a C‑106/89. sz., Marleasing-ügyben 1990. november 13‑án hozott ítélet (EBHT 1990., I‑4135. o.) 8. pontja.

---

21 – A fenti 20. lábjegyzetben hivatkozott von Colson és Kamann, illetve Marleasing-ügyekben hozott ítéletek.

---

22 – Lásd a 103/88. sz., Costanzo-ügyben 1989. június 22‑én hozott ítélet (EBHT 1989., 1839. o.) 30. és azt követő pontját, a C‑224/97. sz., Ciola-ügyben 1999. április 29‑én hozott ítélet (EBHT 1999., I‑2517. o.) 30. pontját, a C‑6/05. sz., Medipac-Kazantzidis ügyben 2007. június 14‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑4557. o.) 43. pontját, a C‑341/08. sz., Petersen-ügyben 2010. január 12‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 80. pontját, és a C‑243/09. sz., Fuß-ügyben 2010. október 14‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 61. pontját.

---

23 – A C‑397/01–C‑403/01. sz., Pfeiffer és társai ügyben 2004. október 5‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑8835. o.) 115., 118. és azt követő pontja, valamint a C‑12/08. sz., Mono Car Styling ügyben 2009. július 16‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑6653. o.) 62. pontja.

---

24 – Lásd Kracht és Wasielewski, in: Rengeling (szerk.), Handbuch zum europäischen und deutschen Umweltrecht, I. kötet, Köln, 2. kiadás, 2003, 35. § 34. pont, Albrecht, Umweltqualitätsziele im Gewässerschutzrecht, Berlin, 2007, 43. o.

---

25 – Lásd (a fenti 24. lábjegyzetben hivatkozott) Kracht és Wasielewskit és (a fenti 24. lábjegyzetben hivatkozott) Albrecht 292. és azt követő oldalait.

---

26 – Lásd a fenti 24. lábjegyzetben hivatkozott Kracht és Wasielewskit és (a fenti 24. lábjegyzetben hivatkozott) Albrecht 44., 52. és azt követő oldalát.

---

27 – Lásd a fenti 24. lábjegyzetben hivatkozott Albrecht 52. és azt követő oldalait.

---

28 – HL L 152., 1. o. Ezzel kapcsolatban lásd a fenti 2. lábjegyzetben hivatkozott ítéleteket.

---

29 – Lásd a NEC‑irányelv – az I. melléklettel összefüggésben értelmezett – 4. cikkét.

---

30 – Lásd a KIMCS‑irányelv – az I. melléklettel összefüggésben értelmezett – 1. cikkének első mondatát.

---

31 – Lásd a KIMCS‑irányelv 1. cikkének második mondatát, 3. cikke (1) bekezdésének a) pontját, 9. cikke (4) bekezdésének első mondatát.

---

32 – Mivel a KIMCS‑irányelv 19. cikkének (1) bekezdése értelmében vett kibocsátási határértékeket nem határozták meg az uniós szervek, így a KIMCS‑irányelv 19. cikkének (2) bekezdése alkalmazandó.

---

33 – „A fenntartható termelés felé vezető úton: előrehaladás a környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentéséről szóló 96/61/EK tanácsi irányelv végrehajtásában”, a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának szóló, 2003. június 19‑i közlemény, COM(2003) 354 végleges.

---

34 – A fenti 33. lábjegyzetben hivatkozott bizottsági közlemény 10.1.7. pontja, A nemzeti kibocsátási határértékekről szóló irányelv, 30. o.

---

35 – A C‑129/96. sz., Inter-Environnement Wallonie ügyben 1997. december 18‑án hozott ítélet (EBHT 1997., I‑4711. o.) 43. pontja.

---

36 – A fenti 35. lábjegyzetben hivatkozott Inter-Environnement Wallonie ügyben hozott ítélet 44. pontja.

---

37 – A fenti 35. lábjegyzetben hivatkozott Inter-Environnement Wallonie ügyben hozott ítélet 45. pontja, a C‑14/02. sz., ATRAL-ügyben 2003. május 8‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑4431. o.) 58. pontja, a C‑316/04. sz., Stichting Zuid-Hollandse Milieufederatie ügyben 2005. november 10‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑9759. o.) 42., 44. pontja, a C‑144/04. sz., Mangold-ügyben 2005. november 22‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑9981. o.) 67. pontja, a C‑138/05. sz., Stichting Zuid-Hollandse Milieufederatie ügyben 2006. szeptember 14‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑8339. o.) 42., 48. pontja, a C‑422/05. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 2007. június 14‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑4749. o.) 62. pontja, a C‑378/07-C‑380/07. sz., Angelidaki és társai egyesített ügyekben 2009. április 23‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑3071. o.) 206. pontja, valamint a C‑261/07. és C‑299/07. sz., VTB‑VAB egyesített ügyekben 2009. április 23‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑2949. o.) 38. pontja.

---

38 – Lásd a 313/02. sz., Wippel-ügyben 2004. május 18‑án ismertetett indítványom (EBHT 2004., I‑9483. o.) 60. pontját, a C‑117/03. sz., Dragaggi és társai ügyben 2004. július 8‑án ismertetett indítványom (EBHT 2005., I‑167. o.) 26. pontját, a C‑212/04. sz., Adeneler és társai ügyben 2005. október 27‑én ismertetett indítványom (EBHT 2006., I‑6057. o.) 48. pontját, a C‑268/06. sz., Impact-ügyben 2008. január 9‑én ismertetett indítványom (EBHT 2008., I‑2483. o.) 127. pontját, és a C‑378/07–C‑380/07. sz., Angelidaki és társai ügyben 2008. december 4‑én ismertetett indítványom (EBHT 2009., I‑3071. o.) 73. pontját.

---

39 – Lásd a fenti 37. lábjegyzetben hivatkozott ítéleteket.

---

40 – Lásd különösen a C‑212/04. sz., Adeneler és társai ügyben 2006. július 4‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑6057. o.) 121. és azt követő pontját, a (fenti 37. lábjegyzetben hivatkozott) Angelidaki és társai ügyben hozott ítélet 206. és azt követő pontját, és a fenti 37. lábjegyzetben hivatkozott VTB‑VAB ügyben hozott ítélet 38. és azt követő pontját.

---

41 – A fenti 40. lábjegyzetben hivatkozott Adeneler és társai ügyben hozott ítélet 122. és azt követő pontja és a (fenti 37. lábjegyzetben hivatkozott) VTB‑VAB ügyben hozott ítélet 38. pontja.

---

42 – Lásd a fenti 37. lábjegyzetben hivatkozott mindkét Stichting Zuid‑Hollandse Milieufederatie ügyben hozott ítélet 42. pontját.

---

43 – A természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló, 1992. május 21‑i 92/43/EGK tanácsi irányelv (HL L 206., 7. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 102. o.).

---

44 – A növényvédő szerek forgalomba hozataláról szóló, 1991. július 15‑i 91/414/EGK tanácsi irányelv (HL L 230., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 11. kötet, 332. o.).

---

45 – Lásd a fenti 37. lábjegyzetben hivatkozott Stichting Zuid‑Hollandse Milieufederatie ügyben hozott második ítélet 44. és azt követő pontját.

---

46 – A C‑117/03. sz., Dragaggi és társai ügyben 2005. január 13‑án hozott ítélet (EBHT 2005., I‑167. o.) 29. pontja, a C‑244/05. sz., Bund Naturschutz in Bayern és társai ügyben 2006. szeptember 14‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑8445. o.) 44. pontja, a C‑226/08. sz., Stadt Papenburg ügyben 2010. január 14‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 49. pontja, és a C‑308/08. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 2010. május 20‑án hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 21. pontja.

---

47 – A 98/8 irányelv 16. cikkének (1) bekezdésével kapcsolatban lásd a fenti 37. lábjegyzetben hivatkozott C‑316/04. sz., Stichting Zuid‑Hollandse Milieufederatie ügyben hozott ítélet 15. pontját, és a C‑138/05. sz., Stichting Zuid‑Hollandse Milieufederatie ügyben hozott ítélet 12. pontját, valamint a 2000/78 irányelv 18. cikkének (2) bekezdésével kapcsolatban lásd a fenti 37. lábjegyzetben hivatkozott Mangold-ügyben hozott ítélet 71. és azt követő pontját.

---

48 – A fenti 2. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Ausztria ügyben hozott ítélet 80. pontjára való hivatkozással.

---

49 – Lásd már a 26/62. sz., Van Gend & Loos ügyben 1963. február 5‑én hozott ítélet (EBHT 1983., 1. o.) 26. pontját.

---

50 – Lásd továbbá a NEC‑irányelv első és ötödik preambulumbekezdését, valamint 5. cikkének b) pontját.

---

51 – Lásd a (fenti 37. lábjegyzetben hivatkozott) C‑138/05. sz., Stichting Zuid‑Hollandse Milieufederatie ügyben hozott ítélet 43. és azt követő pontját.

---

52 – A C‑72/95. sz., Kraaijeveld és társai ügyben 1996. október 24‑én hozott ítélet (EBHT 1996., I‑5403. o.) 61. pontja, a C‑365/98. sz., Brinkmann-ügyben 2000. június 15‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑4619. o.) 32. pontja, és a fenti 2. lábjegyzetben hivatkozott Janecek-ügyben hozott ítélet 46. pontja.

---

53 – Lásd a 30/72. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 1973. február 8‑án hozott ítélet (EBHT 1973., 161. o.) 11. pontját, a C‑217/88. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 1990. július 10‑én hozott ítélet (EBHT 1990., I‑2879. o.) 26. pontját, és a C‑87/02. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2004. június 10‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑5975. o.) 38. pontját.

---

54 – Illusztrációképpen a madárvédelmi területekbe való beavatkozás tekintetében a C‑57/89. sz., Bizottság kontra Németország, Leybucht-ügyben 1991. február 28‑án hozott ítélet (EBHT 1991., I‑883. o.) 21. és azt követő pontjai, és a fajvédelemmel kapcsolatban a C‑342/05. sz., Bizottság kontra Finnország, „farkasvadászat” ügyben 2007. június 14‑én hozott ítéletre vonatkozó indítványom (EBHT 2007., I‑4713. o.) 52. és azt követő pontjai.

---

55 – Lásd különösen a KIMCS‑irányelv (2) és (9) preambulumbekezdését, valamint 1. cikkét, 2. cikke 2. pontját, 3. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontját, 9. cikke (4) bekezdését.

---

56 – Lásd különösen a KIMCS‑irányelv (9) és (30) preambulumbekezdését, valamint 1. cikkét, 2. cikke 5. és 6. pontját, 9. cikke (3) és (4) bekezdését, 19. cikkét.

---

57 – Lásd a KIMCS‑irányelv (29) preambulumbekezdését és 2. cikkének 3. pontját.

---

58 – Lásd a fenti 25. pontot.

---

59 – A fenti 2. lábjegyzetben hivatkozott Janecek-ügyben hozott ítélet 37. pontja, a C-435/97. sz., WWF és társai ügyben 1999. szeptember 16‑án hozott ítélet (EBHT 1999., I‑5613. o.) 69. pontja, a (fenti 52. lábjegyzetben hivatkozott) Kraaijeveld és társai ügyben hozott ítélet 56. pontja, az 51/76. sz., Verbond van Nederlandse Ondernemingen ügyben 1977. február 1‑jén hozott ítélet (EBHT 1977., 113. o.) 20/29. pontja.

---

60 – A fenti 2. lábjegyzetben hivatkozott Janecek-ügyben hozott ítélet 37. pontja.

---

61 – A 8/81. sz., Becker-ügyben 1982. január 19‑én hozott ítélet (EBHT 1982., 53. o.) 25. pontja, a C‑62/00. sz., Marks & Spencer ügyben 2002. július 11‑én hozott ítélet (EBHT 2002., I‑6325. o.) 25. pontja, a fenti 23. lábjegyzetben hivatkozott Pfeiffer és társai ügyben hozott ítélet 103. pontja, a C‑138/07. sz., Cobelfret-ügyben 2009. február 12‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑731. o.) 58. pontja, és a (fenti 2. lábjegyzetben hivatkozott) Janecek-ügyben hozott ítélet 36. pontja.

---

62 – Lásd ebben az értelemben a fenti 2. lábjegyzetben hivatkozott Janecek-ügyben hozott ítélet 39. pontját.

---

63 – A fenti 2. lábjegyzetben hivatkozott Janecek-ügyben hozott ítélet 39. pontja.

---

64 – Abból kell kiindulni, hogy a folyamatban lévő C‑115/09. sz., Trianel-ügy (a közleményt lásd HL 2009., C 141., 26. o., lásd továbbá Sharpston főtanácsnok mai napon ismertetett indítványát), valamint C‑128/09–C‑131/09., C‑134/09. és C‑135/09. sz., Boxus és társai ügy (a közleményeket lásd HL 2009., C 153., 18. és azt követő oldalak) hozzájárul majd e követelmények értelmezéséhez.

---

65 – A 152/84. sz., Marshall-ügyben 1986. február 26‑án hozott ítélet (EBHT 1986., 723. o.) 48. pontja, a C‑91/92. sz., Faccini Dori ügyben 1994. július 14‑én hozott ítélet (EBHT 1994., I‑3325. o.) 20. pontja, és a C‑555/07. sz., Kücükdeveci-ügyben 2010. január 19‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 46. pontja.

---

66 – A (fenti 23. lábjegyzetben hivatkozott) Pfeiffer és társai ügyben hozott ítélet 110. és azt követő pontjai, és a (fenti 65. lábjegyzetben hivatkozott) Kücükdeveci-ügyben hozott ítélet 45. és azt követő pontjai.

---

67 – A C‑201/02. sz., Wells-ügyben 2004. január 7‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑723. o.) 57. pontja, és a C‑152/07–C‑154/07. sz., Arcor egyesített ügyekben 2008. július 17‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑5959. o.) 36. pontja.

---

68 – Lásd a fenti 80. és azt követő pontokat.

---

69 – Lásd a fenti 120. és azt követő pontokat.