NIILO JÄÄSKINEN

FŐTANÁCSNOK ÁLLÁSFOGLALÁSA

Az ismertetés napja: 2010. október 4.¹(1)

C‑296/10. sz. ügy

Bianca Purrucker

kontra

Guillermo Vallés Pérez

(Az Amtsgericht Stuttgart [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Joghatóság, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban – 2201/2003/EK rendelet – Perfüggőség – Az »elsőként megkeresett bíróság« fogalma – Valamely tagállami bíróság felügyeleti jogra vonatkozó ügy érdemében történő megkeresése – Valamely másik tagállam bíróságának ideiglenes intézkedés iránti kérelemmel történő előzetes megkeresése ugyanezen gyermek feletti felügyeleti jog vonatkozásában – Elismerés és végrehajtás – Jogerő”

I –    Bevezetés

1.        Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet – amelyet Brüsszel‑IIa. rendeletnek neveznek –(2) értelmezésére vonatkozik.

2.        E kérelmet a B. Purrucker által G. Vallés Pérez ellen M. és S. Vallés Purrucker nevű ikergyermekeik feletti felügyeleti jog vonatkozásában Németországban indított eljárás keretében terjesztették elő, amelynek néhány körülményét a C‑256/09. sz. ügyben 2010. július 15‑én hozott ítélet(3) (a továbbiakban: Purrucker I. ügyben hozott ítélet) 41–43. pontja mutatja be.

3.        Az említett ítéletben a Bundesgerichtshof (Németország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre válaszul a Bíróság kimondta, hogy a 2201/2003 rendeletnek a valamely másik tagállamban hozott határozat elismerésére vonatkozó 21. és azt követő cikkeiben foglalt rendelkezései nem alkalmazhatók a szülői felügyeleti joggal kapcsolatos, az e rendelet 20. cikkének hatálya alá tartozó végrehajtható ideiglenes intézkedésekre.

4.        A jelen ügy ugyanezen felekre és ugyanezen gyermekek feletti felügyeleti jogra vonatkozik, de itt a Bíróságtól az Amtsgericht Stuttgart (Németország) a 2201/2003 rendelet 19. cikke (2) és (3) bekezdésének értelmében vett elsőként megkeresett bíróság meghatározására vonatkozó szempontokat illetően kért állásfoglalást. Márpedig ez a minősítés azért lényeges, mivel ebből következik a potenciálisan joghatósággal rendelkező bíróságok közötti egyfajta hierarchia, amelyben az elsőbbség az elsőként megkeresett bíróságot illeti meg a később megkeresett bírósággal szemben.

5.        A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében előadja, hogy az alapeljárásban résztvevő felek nem értenek egyet azon kérdést illetően, hogy a B. Purrucker által M. nevű fiúgyermeke feletti felügyeleti jog érdemi rendezése iránt 2007. szeptember 21‑én megkeresett német bíróság a 2201/2003 rendelet 19. cikke értelmében „később megkeresett bíróságnak” minősül‑e a G. Vallés Pérez által a felügyeleti jog vonatkozásában ideiglenes intézkedés iránti külön kérelemmel 2007. június 28‑án megkeresett spanyol bírósághoz képest, amely előtt 2008 januárjában G. Vallés Pérez kérelmére az ügy érdemére vonatkozó eljárás indult.

6.        Ez az ügy nyilvánvalóvá teszi, hogy bár a 2201/2003 rendelet 19. cikke meghatározza a különböző tagállamok bíróságai között felmerülő perfüggőség jogi szabályozását, az említett szöveg nem pontosítja, hogy milyen típusú eljárások összeütközései tartoznak e rendelkezések hatálya alá. A Bíróságtól tudomásom szerint első alkalommal kérnek állásfoglalást a „perfüggőségnek” az említett rendelet 19. cikke (2) bekezdése értelmében vett fogalmáról szülői felelősségre vonatkozó ideiglenes intézkedések iránti és ezzel versengő, az ügy érdemében történő határozathozatal céljából való megkeresés esetén. Kétség merül fel különösen azt a kérdést illetően, hogy az említett rendeletben foglalt autonóm fogalmak hogyan illeszkednek azokhoz a nemzeti eljárási szabályokhoz, amelyek az ideiglenes jellegű intézkedések elrendelését célzó különböző típusú eljárásokat megkülönböztetik azoktól, amelyek érdemi döntéshozatalra irányulnak. Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy milyen kölcsönhatás van a 2201/2003 rendelet 19. cikke, valamint ugyanezen rendelet 20. és 21. cikkei között.

II – Jogi háttér

7.        A 2201/2003 rendelet hatályba lépése előtt(4) az Európai Unió Tanácsa az 1998. május 28‑i aktussal, az Európai Unióról szóló szerződés K.3. cikke alapján megalkotta a házassági ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló egyezményt(5) (a továbbiakban: II. Brüsszeli Egyezmény). Ez az egyezmény nem lépett hatályba. Mivel a 2201/2003 rendeletre hatással volt az egyezmény szövege, e rendelet az értelmezésének megkönnyítése érdekében hivatkozott az említett egyezményhez fűzött, A. Borrás által kidolgozott magyarázó jelentésre(6) (a továbbiakban: Borrás‑jelentés).

8.        A 2201/2003 rendelet előzményét képezi a házassági ügyekben és a házastársaknak a közös gyermekekkel kapcsolatos szülői felelősségére vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. május 29‑i 1347/2000/EK tanácsi rendelet(7). Az 1347/2000 rendeletet hatályon kívül helyezte a 2201/2003 rendelet, amelynek hatálya szélesebb körre terjed ki.

9.        A 2201/2003 rendelet (12) és (16) preambulumbekezdése kimondja:

„(12)  Ezen rendeletben megállapított szülői felelősségre vonatkozó ügyekben a joghatóság jogalapját a gyermek alapvető érdekeinek figyelembevételével alakítják ki, különösen a fizikai közelség alapján. Ez azt jelenti, hogy a joghatóságot mindenekelőtt a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam szerint kell megállapítani, kivéve azokat a bizonyos eseteket, amikor megváltozik a gyermek tartózkodási helye, vagy ha a szülői felelősséget gyakorlók között megállapodás jön létre.”

[…]

(16)      E rendelet nem gátolja meg valamely tagállam bíróságait abban, hogy sürgős esetekben ideiglenes intézkedéseket – köztük védelmi intézkedéseket – hozzanak az adott tagállamban található személyek vagy vagyon tekintetében.”

10.      A 2201/2003 rendelet 1. cikke (1) bekezdésének b) pontja megállapítja a rendelet hatályát a szülői felelősséget illetően annak kimondásával, hogy a rendeletet „a bíróság jellegétől függetlenül […] a szülői felelősség megállapítás[ával], gyakorlás[ával], átruházás[ával], korlátozás[ával] vagy megszüntetés[ével] kapcsolatos polgári ügyekben kell alkalmazni”. E cikk (2) bekezdése kimondja, hogy az „említett ügyek különösen a következőkkel foglalkoznak:

a)      felügyeleti jog és kapcsolattartási jog;

b)      gyámság, gondnokság és hasonló intézmények;

c)      a gyermek személyének, illetve vagyonának gondozásával megbízott olyan személyek vagy szervek kijelölése és feladatai, amelyek képviselik vagy támogatják a gyermeket;

d)      a gyermek nevelőszülőknél való elhelyezése vagy intézményi gondozásba helyezése;

e)      a gyermek védelmét célzó intézkedések a gyermek vagyonának kezelésével, megóvásával vagy rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban.”

11.      A 2201/2003 rendelet „Fogalom-meghatározások” című 2. cikkének értelmében:

„E rendelet alkalmazásában:

1.      »bíróság«: a tagállamok valamennyi, az 1. cikk alapján az e rendelet hatálya alá tartozó ügyekben joghatósággal rendelkező hatósága;

[…]

4. »határozat«: […] szülői felelősségre vonatkozó határozat, amelyet egy tagállam bírósága mond ki, függetlenül a határozat elnevezésétől, ideértve az ítéletet vagy végzést;

[…]

7. »szülői felelősség«: egy gyermek személyével, illetve vagyonával kapcsolatos valamennyi jog és kötelesség, amelyet valamely természetes vagy jogi személy határozat, jogszabály hatálya, illetve jogilag kötelező megállapodás útján [helyesen: alapján] gyakorol. A szülői felelősség magában foglalja a felügyeleti jogot és a láthatási jogot is;

[…]

9. »felügyeleti jog«: a gyermek gondozásával kapcsolatos jogok és kötelességek, és különösen a gyermek tartózkodási helye meghatározásának joga;

[…].”

12.      Az említett rendelet szülői felelősségre vonatkozó „Általános joghatóság” című 8. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„Egy tagállam bíróságai joghatósággal rendelkeznek olyan gyermek feletti szülői felelősségre vonatkozó ügyekben, aki a bíróság megkeresésekor az adott tagállamban szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik.”

13.      Az említett rendelet 9. cikkének (1) bekezdése „A gyermek korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti joghatóság fennmaradás[át]” a következő feltételek esetén írja elő:

„Amennyiben egy gyermek jogszerűen az egyik tagállamból egy másikba költözik, és ott új szokásos tartózkodási helyet szerez, a gyermek korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bíróságai a 8. cikk kivételével fenntartják joghatóságukat a költözést követő három hónapos időtartamig abból a célból, hogy módosítsák a gyermek elköltözése előtt az említett tagállamban kibocsátott, láthatási jogokról meghozott határozatot, amennyiben a láthatási jogokról szóló határozat szerinti láthatási jogok jogosultjának szokásos tartózkodási helye továbbra is a gyermek korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamban található.”

14.      Ugyanezen rendelet „Joghatóság a gyermek jogellenes elvitele esetében” című 10. cikke úgy rendelkezik, hogy „[a] gyermek jogellenes elvitele vagy visszatartása esetében azon tagállam bíróságai, amelyben az elvitelt vagy visszatartást közvetlenül megelőzően a gyermek szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, mindaddig megtartják joghatóságukat, amíg a gyermek másik tagállamban szokásos tartózkodási helyet nem szerez […].”

15.      A 2201/2003 rendelet 12. cikke rendelkezik a joghatóságról történő megállapodásról, amely a felek elfogadásától függően lehetővé teszi egy olyan tagállam bíróságának a megkeresését, amelyben a gyermek szokásos tartózkodási hellyel nem rendelkezik akár azért, mert az ügy összefügg a házassági kötelék felbontására irányuló folyamatban levő eljárással, akár azért, mert a gyermeket szoros kötelék fűzi az említett tagállamhoz.

16.      Az említett rendeletnek „A gyermek jelenléte szerinti joghatóság[ra]” vonatkozó 13. cikke kimondja:

„(1)      Amennyiben a gyermek szokásos tartózkodási helye nem állapítható meg, és a 12. cikk alapján nem határozható meg a joghatóság, annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek területén a gyermek jelen van.

(2)      Az (1) bekezdést kell alkalmazni a menekült gyermekekre, illetve azokra a gyermekekre is, akiket a hazájukban zajló zavargások miatt külföldre telepítettek át.”

17.      A 2201/2003 rendelet „Fennmaradó joghatóság” című 14. cikke úgy rendelkezik, hogy „[a]mennyiben egyetlen tagállam bírósága sem rendelkezik joghatósággal a 8–13. cikk alapján, a joghatóságot minden tagállamban az adott állam joga határozza meg.”

18.      Az említett rendelet 15. cikke kimondja, hogy bizonyos körülmények között kivételt lehet tenni a rendeletben foglalt joghatósági szabályok alól, amennyiben egy másik tagállam bírósága, amely tagállamhoz a gyermeket szoros kötelék fűzi, alkalmasabb az ügy tárgyalására.

19.      A 2201/2003 rendeletnek „A bíróság megkeresése” című 16. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Egy bíróság megkeresettnek tekintendő:

a)      az eljárást megindító irat, illetve azzal egyenértékű irat bírósághoz történő benyújtásának időpontjában, amennyiben a kérelmező ezt követően nem mulasztja el az alperes részére történő kézbesítés érdekében számára előírt intézkedések megtételét;

vagy

b)      amennyiben az iratot a bírósághoz való benyújtás előtt kell kézbesíteni, abban az időpontban, amikor azt a kézbesítésért felelős hatóság megkapja, feltéve, hogy a kérelmező a későbbiekben nem mulasztja el az iratnak a bírósághoz történő benyújtása érdekében számára előírt intézkedések megtételét.”

20.      A 2201/2003 rendelet „Perfüggőség és összefüggő eljárások” című 19. cikkének (2) és (3) bekezdése előírja:

„(2)      Amennyiben azonos jogalapból származó, ugyanarra a gyermekre vonatkozó szülői felelősséggel kapcsolatos eljárást különböző tagállamok bíróságai előtt indítottak, a később megkeresett bíróság az elsőként megkeresett bíróság joghatóságának megállapításáig hivatalból felfüggeszti az eljárást.

(3)      Amennyiben az elsőként megkeresett bíróság joghatóságát megállapítják, a később megkeresett bíróság az előbbi bíróság javára megállapítja saját joghatóságának hiányát.

Ebben az esetben az a fél, aki a később megkeresett bíróságnál indított eljárást, azt az elsőként megkeresett bíróságnál is megindíthatja.”

21.      Ugyanezen rendelet 20. cikke, amely az „Ideiglenes intézkedések, beleértve a védelmi intézkedéseket is” címet viseli, a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Sürgős esetben e rendelet rendelkezései nem gátolják a tagállam bíróságait abban, hogy az e tagállam joga szerint alkalmazható ideiglenes intézkedéseket – a védelmi intézkedéseket is beleértve – hozzanak a területükön található személyek vagy vagyontárgyak tekintetében, akkor is, ha a rendelet szerint más tagállam bírósága rendelkezik joghatósággal az ügy érdemében.

(2)      Az (1) bekezdésben említett intézkedések hatályukat vesztik, ha az e rendelet szerint az érdemi ügyet tekintve joghatósággal rendelkező tagállam bírósága megtette az általa megfelelőnek ítélt intézkedéseket.”

22.      A 2201/2003 rendelet 21. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„Valamely tagállamban hozott határozatot a többi tagállamban külön eljárás nélkül elismerik.”

23.      Az említett rendelet 24. cikke szerint:

„Az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bíróságának joghatósága nem vizsgálható felül. A 22. cikk a) pontjában és a 23. cikk a) pontjában említett közrendre vonatkozó vizsgálat a 3–14. cikkben megállapított joghatósági szabályokra nem alkalmazható.”

III – Az alapeljárás

A –    A tényállás

24.      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból, a fent hivatkozott Purrucker I. ügyben hozott ítéletben leírt tényállásból és a Bírósághoz a kérdést előterjesztő bíróság által benyújtott eljárási iratokból kitűnik, hogy a német állampolgárságú B. Purrucker 2005 közepén Spanyolországban telepedett le a Németországban született, spanyol állampolgárságú G. Vallés Pérezzel. Kapcsolatukból 2006. május 31‑én két koraszülött ikergyermek született, egy fiú: M. és egy lány: S. G. Vallés Pérez elismerte a gyermekeket. Mivel a szülők együtt éltek, a felügyeleti jogot a spanyol jog szerint közösen gyakorolják. A gyermekek német és spanyol állampolgársággal is rendelkeznek.

25.      B. Purrucker és G. Vallés Pérez kapcsolata megromlott. B. Purrucker a gyermekeivel vissza kívánt térni Németországba, míg G. Vallés Pérez ezt eleinte ellenezte. 2007. január 30‑án a felek spanyol közjegyző előtt – bíróság általi jóváhagyás esetén végrehajtható okiratnak minősülő – megállapodást kötöttek, amely értelmében B. Purrucker Németországba költözik a gyermekekkel.(8)

26.      Egészségi problémái miatt S. nevű gyermekük az elutazásra kitűzött napon nem hagyhatta el a kórházat. B. Purrucker ezért M. nevű fiával utazott Németországba 2007. február 2‑án.

27.      Az alapeljárás felei között három eljárás van folyamatban:

–        az első Spanyolországban, amely ideiglenes intézkedések elrendelésére irányul, és amelyet G. Vallés Pérez kezdeményezett. Úgy tűnik, hogy bizonyos feltételek mellett ezt az eljárást lehet az ügy érdemére vonatkozó eljárásnak tekinteni, amelynek tárgyát az M. és S. feletti felügyeleti jog odaítélése képezi;

–        a második Németországban, amelyet G. Vallés Pérez kezdeményezett, és amelynek tárgya a Juzgado de Primera Instancia n. 4 de San Lorenzo de El Escorial (Spanyolország) (a továbbiakban: Juzgado de Primera Instancia) ideiglenes intézkedések elrendeléséről szóló határozatának végrehajthatóvá nyilvánítása, amely eljárás keretében a fent hivatkozott Purrucker I. ügyben hozott ítélet meghozatalára került sor, és

–        a harmadik Németországban, amelyet B. Purrucker kezdeményezett, és amelynek tárgyát az ugyanezen gyermekek feletti szülői felügyeleti jog odaítélése képezi; ezen eljárás keretében került sor a jelen ügyben előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére.

B –    A három folyamatban levő eljárás

1.      A Spanyolországban G. Vallés Pérez által a felügyelettel kapcsolatos ideiglenes intézkedések elrendelése iránt (és adott esetben érdemi határozat meghozatala érdekében) indított eljárás

28.      G. Vallés Pérez 2007 júniusában ideiglenes intézkedések elrendelése, nevezetesen pedig az S. és M. feletti szülői felügyeleti jog odaítélése iránti eljárást kezdeményezett a Juzgado de Primera Instancia előtt.

29.      2007. november 8‑i ítéletében a Juzgado de Primera Instancia megállapította joghatóságát(9), és sürgős és ideiglenes intézkedéseket rendelt el(10), beleértve a gyermekek feletti felügyeleti jogot is. Az említett ítéletet 2007. november 28‑án kijavították, a rendelkező rész 1. pontját akként módosítva, hogy az apát a „felügyeleti jog”, nem pedig a „közös felügyeleti jog” gyakorlására jogosította fel.

30.      2008. október 28‑i végzésében a Juzgado de Primera Instancia állást foglalt a 2201/2003 rendelet 19. cikke (3) bekezdésének értelmében vett „elsőként megkeresett bíróság” meghatározása kérdésében. E bíróság hangsúlyozta, hogy a 2007. november 8‑i ítéletében már megállapította joghatóságát, és megismételte az e határozatában hivatkozott, kapcsolóelveket alátámasztó különböző tényeket. E bíróság megjegyezte, hogy 2007. június 28‑án helyt adott az M. és S. gyermekek feletti felügyeleti jogra vonatkozó ideiglenes intézkedések iránti kérelemnek. Mivel a német bíróságot csak 2007 szeptemberében kereste meg az anya, a Juzgado de Primera Instancia álláspontja szerint ő maga minősült a 2201/2003 rendelet 19. cikke (2) és (3) bekezdésének értelmében vett „elsőként megkeresett bíróságnak”, ezért az említett rendelet 16. cikke (1) bekezdésének megfelelően megállapította saját joghatóságát az ügy elbírálására.

31.      2010. január 21‑i határozatában a B. Purrucker fellebbezése folytán eljáró Audiencia Provincial de Madrid, sección 24^a (Spanyolország) helybenhagyta a 2008. október 28‑i végzést. A fellebbezés tárgyában eljáró bíróság úgy vélte, hogy a 2201/2003 rendelet 16. cikke alkalmazásában az első kérelem a spanyol jog alapján a Juzgado de Primera Instancia előtt előterjesztett ideiglenes intézkedés iránti kérelem volt, amely megelőzte a német bíróságnál előterjesztett keresetet. Az Audiencia Provincial de Madrid szerint ezzel szemben a 2201/2003 rendeletnek a fellebbező fél által hivatkozott 20. cikke, noha alkalmazandó volt az eljárásban, nem határoz meg semmiféle joghatósági szabályt, az kizárólag a védelmi intézkedések elfogadására vonatkozik sürgősség esetén, míg a joghatóság, amely az ügy tárgyát képezte, e rendelet 19. cikkében előírt szabályok alapján határozható meg.

2.      A Németországban G. Vallés Pérez által a spanyol bíróság 2007. november 8‑i ítélete végrehajthatóságának megállapítása iránt indított eljárás

32.      Ez az az eljárás, amelynek keretében a fent hivatkozott Purrucker I. ügyben hozott ítélet született. G. Vallés Pérez először többek között azt követelte, hogy M. nevű gyermekét adják vissza neki, és elővigyázatosságból keresetet indított a Juzgado de Primera Instancia 2007. november 8‑i határozatának végrehajthatóvá nyilvánítása iránt. Később elsődlegesen ezen határozat végrehajthatóvá nyilvánítását kérte. Következésképpen az Amtsgericht Stuttgart 2008. július 3‑i határozatával, valamint az Oberlandesgericht Stuttgart (Németország) – jogorvoslat alapján eljárva – 2008. szeptember 22‑i határozatával a spanyol bíróság határozatát végrehajthatóvá nyilvánította.

33.      A B. Purrucker által előterjesztett felülvizsgálati kérelem elbírálása keretében a Bundesgerichtshof előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett a Bíróság elé. A fent hivatkozott Purrucker I. ügyben hozott ítéletében a Bíróság azt a választ adta, hogy a 2201/2003 rendelet 21. és azt követő cikkeiben foglalt ‑ valamely másik tagállamban hozott határozatok elismerésére vonatkozó ‑ rendelkezések nem alkalmazhatók a felügyeleti joggal kapcsolatos, az említett rendelet 20. cikkének hatálya alá tartozó ideiglenes intézkedésekre.

3.      A Németországban B. Purrucker által a felügyeleti jog odaítélése iránt indított eljárás

34.      B. Purrucker 2007. szeptember 20‑án, vagyis még a Juzgado de Primera Instancia fent említett határozatának meghozatala előtt az ügy érdemi elbírálására irányuló keresetet indított az Amtsgericht Albstadt (albstadti elsőfokú bíróság, Németország) előtt, amelyben azt kérte, hogy a bíróság az M. és S. feletti kizárólagos felügyeleti jogot neki ítélje oda. E keresetet csak 2008. február 22‑én közölték az alperessel egy tértivevényes ajánlott levélben. Az alperes azonban már korábban tudomást szerzett e keresetről csakúgy, mint a spanyol bíróság.

35.      Az Amtsgericht Albstadt 2007. szeptember 25‑i és 2008. január 9‑i határozatából kitűnik, hogy e bíróság álláspontja szerint B. Purrucker kérelmének nem volt esélye arra, hogy annak helyt adjanak. Ugyanis mivel a szülők nem voltak házasok, és úgy tűnik, hogy nem született nyilatkozat a közös felügyeleti jogról, és mivel a 2007. január 30‑i közjegyző előtt kötött nem hitelesített megállapodás nem értelmezhető ilyen nyilatkozatként, a gyermekek feletti kizárólagos felügyeleti jog B. Purruckert illette meg, így nem szükséges a felügyeleti jog odaítéléséről szóló határozatot hozni. Az Amtsgericht Albstadt emellett utalt a Spanyolországban folyamatban levő eljárásra is.

36.      2008. március 19‑i részhatározatával az Amtsgericht Albstadt joghatóság hiánya miatt elutasította a kérelmet az S.‑re vonatkozó vonatkozó részében. E határozatot az Oberlandesgericht Stuttgart 2008. május 5‑én helybenhagyta.

37.      Az Amtsgericht Albstadt egy másik, 2008. március 19‑i határozatával a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló, a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia keretében, 1980. október 25‑én aláírt Hágai Egyezmény(11) (a továbbiakban: 1980. évi Hágai Egyezmény) 16. cikke alapján felfüggesztette a felügyeleti joggal kapcsolatos eljárást. Ezt az eljárást 2008. május 28‑án B. Purrucker kérelmére folytatták, mert G. Vallés Pérez ezen időpontig nem terjesztett elő az 1980. évi Hágai Egyezményen alapuló visszavitel iránti kérelmet. G. Vallés Pérez ilyen kérelmet később sem terjesztett elő.

38.      A G. Vallés Pérez által a 2007. november 8‑i ítélet végrehajtása iránt előterjesztett kérelem miatt a felügyeleti joggal kapcsolatos eljárást a nemzetközi családjog területére tartozó egyes jogintézmények végrehajtásáról szóló törvény (Gesetz zur Aus und Durchführung bestimmter Rechtsinstrumente auf dem Gebiet des internationalen Familienrechts) 13. §‑a alapján az Amtsgericht Stuttgart Familiengericht (családjogi ügyekben eljáró bíróság) elé utalták.

39.      B. Purrucker 2008. július 16‑án az M. nevű fiúgyermekre vonatkozó kizárólagos felügyeleti jogot, illetve másodlagosan a gyermek tartózkodási helyének meghatározásához való kizárólagos jogot számára megítélő ideiglenes intézkedés iránti kérelmet terjesztett elő az Amtsgericht Stuttgarthoz a 2201/2003 rendelet 20. cikke alapján.

40.      A kérdést előterjesztő bíróság által a Bírósághoz benyújtott eljárási iratokból kitűnik, hogy a német bíróság többször próbált – sikertelenül –kapcsolatba lépni a spanyol bírósággal, amely már elrendelt ideiglenes intézkedéseket ebben az ügyben, annak kiderítése érdekében, hogy Spanyolországban van‑e folyamatban az ügy érdemére vonatkozó eljárás.

41.      2008. október 28‑án az Amtsgericht Stuttgart bírája határozatot fogadott el, amelyben ismertette azokat a lépéseket, amelyeket a spanyol összekötő bírónál megtett, és megállapította, hogy nem kapott választ a Juzgado de Primera Instanciától. E határozatban a feleket felszólította arra, hogy szolgáltassanak információkat és bizonyítékokat először is az apa által Spanyolországban előterjesztett ideiglenes intézkedés iránti kérelem benyújtásának időpontjával, másodszor a spanyol bíróság 2007. november 8‑i határozatának közlésével és harmadszor az ügy érdemi elbírálása iránti kérelemnek az apa által Spanyolországban történt benyújtásával, valamint e kérelemnek az anyával történt közlésének időpontjával kapcsolatban.

42.      Szintén 2008. október‑28 án a Juzgado de Primera Instancia elfogadta a jelen állásfoglalás 30. pontjában ismertetett tartalmú határozatot.

43.      Az Amtsgericht Stuttgart, miután ismételten nyilatkozattételre hívta fel a feleket, 2008. december 8‑án újabb határozatot fogadott el. Ebben megemlíti a Juzgado de Primera Instancia 2008. október 28‑i végzését és a B. Purrucker által e végzés ellen benyújtani tervezett keresetet. E bíróság álláspontja szerint ő maga nem dönthet a „elsőként megkeresett bíróság” meghatározásának kérdésében, mivel ez sértené a jogbiztonságot, hiszen két különböző tagállam bíróságai egymásnak ellentmondó határozatokat fogadhatnak el. Álláspontja szerint a kérdést annak a bíróságnak kell eldöntenie, amely először állapította meg a joghatóságát. Következésképpen az Amtsgericht Stuttgart a 2201/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése alapján az eljárást a Juzgado de Primera Instancia határozatának jogerőre emelkedéséig felfüggesztette.

44.      B. Purrucker jogorvoslattal élt az Amtsgericht Stuttgart határozata ellen. Az Oberlandesgericht Stuttgart 2009. május 14‑én hatályon kívül helyezte e határozatot, az Amtsgericht Stuttgartot pedig új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította. Az Oberlandesgericht Stuttgart úgy ítélte meg, hogy a bíróságnak magának kell vizsgálnia a joghatóságát, a 2201/2003 rendelet 19. cikke pedig egyik eljáró bíróságnak sem biztosít kizárólagos hatáskört annak meghatározására, hogy melyik volt az elsőként megkeresett bíróság. Az Oberlandesgericht Stuttgart megállapította, hogy a G. Vallés Pérez által 2007 júniusában Spanyolországban benyújtott, a felügyeleti jogra vonatkozó kérelem az ideiglenes intézkedések elrendelése iránti eljárásba illeszkedik, míg a B. Purrucker által 2007. szeptember 20‑án Németországban benyújtott, szintén a szülői felügyeleti jogra vonatkozó kérelem az ügy érdemére vonatkozó keresetnek minősül. Az ilyen keresetnek és az ideiglenes intézkedések elrendelése iránti eljárásnak eltérő jogviták, illetve eltérő kérelmek a tárgyai. A két bíróság közötti esetleges pozitív joghatósági összeütközést adott esetben el kell ismerni.

45.      Az Amtsgericht Stuttgart 2009. június 8‑i végzésével ismételten tájékoztatást kért a felektől a Spanyolországban indított eljárás állásáról, és nyilatkozattételre hívta fel őket annak lehetőségével kapcsolatban, hogy a Bíróság eljárási szabályzatának 104b. cikke alapján előzetes döntéshozatalra irányuló kérelmet intézzen a Bírósághoz az elsőként megkeresett bíróság meghatározása érekében.

46.      2010. január 21‑én az Audiencia Provincial de Madrid a B. Purrucker által előterjesztett fellebbezés alapján eljárva a jelen állásfoglalás 31. pontjában említett ítéletet hozta. E határozatot G. Vallés Pérez német ügyvédjének levelében közölték az Amtsgericht Stuttgarttal.

IV – Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem

47.      Az Amtsgericht Stuttgart 2010. május 31‑én kelt és 2010. június 16‑án benyújtott határozatával(12) az eljárás felfüggesztéséről határozott, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

„1)       Alkalmazandó‑e a [2201/2003] rendelet 19. cikkének (2) bekezdésében foglalt rendelkezés, ha a szülői felelősség rendezése iránt az egyik fél által először megkeresett tagállami bíróságot csak ideiglenes intézkedés hozatala céljából, míg a másik fél által később ugyanazon tárgyban megkeresett másik tagállambeli bíróságot az ügy érdemében történő határozathozatal céljából keresték meg?

2)       Akkor is alkalmazandó‑e a rendelkezés, ha az ideiglenes intézkedés hozatalára irányuló külön eljárás keretében valamely tagállamban hozott határozat a [2201/2003] rendelet 21. cikke értelmében valamely másik tagállamban nem ismerhető el?

3)       Egy tekintet alá kell‑e venni a [2201/2003] rendelet 19. cikkének (2) bekezdése értelmében valamely tagállami bíróság külön ideiglenes intézkedés okán történő megkeresését az ügy érdemében történő megkereséssel, ha ezen állam nemzeti eljárásjoga szerint e bíróságot az ügy érdemének rendezése iránt meghatározott időn belül az eljárásjogi hátrányok elkerülése érdekében ismét meg kell keresni?”

48.      Előzetes döntéshozatal iránti kérelme alátámasztására a kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy számára úgy tűnik, nem merülnek fel ésszerű kétségek azt illetően, hogy a felek M. nevű fiúgyermeke 2007. szeptember 21‑én, azaz az e gyermek feletti felügyeleti jog odaítélése iránti kérelem B. Purrucker által történő előterjesztésének időpontjában Németországban rendelkezett szokásos tartózkodási hellyel.

49.      E bíróság álláspontja szerint a Juzgado de Primera Instancia a 2201/2003 rendelet 10. cikke alapján nem rendelkezett azon az alapon folyamatosan joghatósággal 2007. szeptember 21‑ig, hogy a családtagok korábbi közös szokásos tartózkodási helye Spanyolországban volt, hiszen a fiúgyermeknek a felperes által megvalósított, Spanyolországból Németországba történt elvitelének jogellenessége nem valószínű, és nem is bizonyított.

50.      Az Amtsgericht Stuttgart emlékeztet arra, hogy a 2201/2003 rendelet 16. cikke értelmében egy bíróság megkeresettnek tekintendő az eljárást megindító irat e bírósághoz történő benyújtásának időpontjában, amennyiben a kérelmező ezt követően nem mulasztja el az alperes részére történő kézbesítés érdekében számára előírt intézkedések megtételét.

51.      Az Amtsgericht Stuttgart kifejti, hogy a 2007. szeptember 20‑i keresetlevelet 2007. szeptember 21‑én nyújtották be, azt azonban az alperes részére csak 2008. február 22‑én kézbesítették olyan okokból, amelyekért B. Purrucker nem volt felelős, és amelyek a bíróságnak a felek Spanyolországban élő S. nevű lánya feletti felügyeleti joggal kapcsolatos intézkedések elfogadására vonatkozó nemzetközi joghatóságának a jogi segítségnyújtás keretében felmerült vitatásából eredtek.

52.      Az Amtsgericht Stuttgart kifejti, hogy a 2201/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy valamely tagállam azon bíróságának joghatósága, amelyhez elsőként nyújtanak be valamely gyermekre vonatkozó szülői felelősséggel kapcsolatos keresetet, megelőzi egy másik tagállam azon bíróságának joghatóságát, amelyhez később nyújtanak be azonos jogalapból származó, ugyanarra a gyermekre vonatkozó keresetet. A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy azon jogvita tárgya, amelynek keretében 2007 júniusában a spanyol bíróság előtt ideiglenes intézkedés iránti eljárást indítottak, megegyezik a német bíróság előtt 2007 szeptemberében előterjesztett, az ügy érdemi elbírálására vonatkozó kereset alapjául szolgáló jogvita tárgyával. Mindkét eljárás tárgya ugyanis az ugyanazon közös gyermekre vonatkozó szülői felelősséggel kapcsolatos bírósági intézkedések elrendelése iránti kérelem. A két eljárás felei azonosak, és mindkét esetben mindkét fél azt kéri, hogy kizárólagos felügyeleti jogot ítéljenek meg számára.

53.      A kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy valamely eljárás időbeli elsőbbsége a 2201/2003 rendelet 16. cikke alapján ítélendő meg. Emlékeztet azonban arra, hogy mivel e rendelkezés szövege nem tesz különbséget aszerint, hogy érdemi vagy ideiglenes intézkedés elrendelésére irányuló eljárásról van‑e szó, ez szabad utat enged a 2201/2003 rendelet 19. cikke (2) bekezdésének hatályával kapcsolatos különböző jogi álláspontok kialakításának.

54.      A Juzgado de Primera Instancia és az Audiencia Provincial de Madrid jogértelmezése szerint a spanyol bíróság a 2201/2003 rendelet 16. cikke és 19. cikkének (2) bekezdése értelmében már akkor megkeresettnek tekintendő, ha ideiglenes intézkedés hozatala iránti kérelmet nyújtanak be. Az ideiglenes intézkedés iránti eljárás eljárásjogi egységet képez a később indított érdemi eljárással. Az ideiglenes intézkedés ipso iure hatályát veszti, ha az elrendeléséről szóló végzés kézbesítését követő 30 napon belül nem kezdeményeznek érdemi eljárást.

55.      Ezen elmélet alapján a felek M. nevű fiúgyermeke feletti felügyeleti joggal kapcsolatos eljárás a 2201/2003 rendelet 19. cikke (2) bekezdésének értelmében a spanyol bíróság előtt nem csak 2008 januárja, hanem már 2007. június 28. óta folyamatban van.

56.      A német jogi szakirodalom jelentős része és az Oberlandesgericht Stuttgart 2009. május 14‑i végzése szerint azonban a 2201/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése nem az érdemi eljárás és az ideiglenes intézkedés hozatalára irányuló eljárás közötti összefüggésre vonatkozik, mivel ezen eljárások tárgya eltérő még akkor is, ha a gyermek feletti felügyeleti jogot odaítélő ideiglenes intézkedésként hozott határozat joghatásai megegyeznek a felügyeleti jogot megítélő érdemi határozatéval. Ezt a feltevést szintén alátámasztja az, hogy a 2201/2003 rendelet 21. és azt követő cikkei nem alkalmazandók az említett rendelet 20. cikke szerinti ideiglenes intézkedésekre.

57.      Az Amtsgericht Stuttgart hozzáteszi, hogy a Juzgado de Primera Instancia nemzetközi joghatóságát és elsőkénti megkeresését megerősítő, az Audiencia Provincial de Madrid által hozott és 2010. január 21. óta jogerős végzés nem szolgálhat a 2201/2003 rendelet 19. cikkének (3) bekezdése szerinti azon megállapítás alapjául, amely szerint „az elsőként megkeresett bíróság joghatóságát megállapítják”. Ez a határozat nem köti a német bíróságot, mivel a 2201/2003 rendelet nem ír elő efféle kötelező erőt. Ellenkező esetben a bíróságok elsődleges joghatóságért folytatott „versengésének” kedvezne, amelynek eredménye a nemzeti eljárásjog esetlegességeitől és sajátosságaitól függne. A határozat nem ismerhető el a 2201/2003 rendelet 21. cikke értelmében sem, mivel az nem a szülői felelősség tárgyában hozott érdemi, hanem kizárólag egy eljárási kérdésre vonatkozó határozat.

58.      A kérdést előterjesztő bíróság szerint az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bíróságának joghatóságára irányuló felülvizsgálatnak a 2201/2003 rendelet 24. cikke szerinti tilalma csak akkor alkalmazandó, ha érdemi határozat született. Ez az említett rendelkezésnek a 2201/2003 rendelet III. fejezetének a határozatok elismerésére vonatkozó 1. szakaszában elfoglalt helyéből következik. Márpedig a spanyol bíróság eddig még nem hozott érdemi határozatot.

59.      Ezenkívül a Juzgado de Primera Instancia által a felügyeleti jog vonatkozásában 2007. november 8‑án hozott ideiglenes intézkedésnek a 2201/2003 rendelet 21. cikke szerinti esetleges elismerése nem minden további nélkül terjed ki az ügy érdemében később hozott határozatra.

V –    A Bíróság előtti eljárás

60.      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában az Amtsgericht Stuttgart az eljárási szabályzat 104b. cikke alapján kérte az előzetes döntéshozatal iránti kérelem gyorsított eljárásban történő elbírálását. Az Amtsgericht Stuttgart 2010. július 1‑jei levelében pontosította kérelmét, és kifejtette, hogy e kérelem nem az eljárási szabályzat 104b. cikkének, hanem 104a. cikkének alkalmazására irányult.

61.      A Bíróság elnöke 2010. július 15‑i végzésével a gyorsított eljárás iránti kérelemnek helyt adott.

62.      A jelen ügy keretében B. Purrucker, a német, a cseh, a spanyol és a francia kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztett elő mind írásbeli, mind szóbeli észrevételeket. Az Egyesült Királyság Kormánya kizárólag írásban tett észrevételeket.

63.      A kérdést előterjesztő bíróság által előadott lényegi feltételezésre, nevezetesen arra az esetre vonatkozóan, ha egy ideiglenes intézkedések hozatalára irányuló – előbb indult – eljárás versenyhelyzetbe kerül az ugyanarra a gyermekre vonatkozóan az ügy érdemében folyó – később indult – eljárással, a beavatkozók egybehangzóan egyetértenek abban, hogy a 2201/2003 rendelet 20. cikke alapján kért ideiglenes intézkedések nem vezetnek a 2201/2003 rendelet 19. cikkében foglalt perfüggőségi helyzethez.

64.      A joghatósággal rendelkező bíróság által meghozott, az említett 20. cikk hatálya alá nem tartozó intézkedéseket illetően véleményem szerint az álláspontok két csoportja áll egymással szemben. Egyrészről az alapügy felperese, a Németországi Szövetségi Köztársaság, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága, valamint a Bizottság azt az álláspontot képviselik, amely szerint a vizsgált esetben nem lehetséges perfüggőség, mivel az ideiglenes intézkedések iránti és az érdemi határozathozatalra irányuló kérelemnek nem azonos a célja, még ha lehet is ugyanaz a tárgya, nevezetesen egy adott gyermek feletti felügyeleti jog odaítélése. Másrészről a Cseh Köztársaság, a Spanyol Királyság és a Francia Köztársaság úgy vélik, hogy a 2201/2003 rendelet nem tesz különbséget a kérelem eljárásjogi természete alapján, következésképpen egy ideiglenes intézkedések elrendelése iránti eljárás ugyanazon az alapon perfüggőséget ereményezhet, mint az ügy érdemére vonatkozó eljárás.

VI – Elemzés

A –    Előzetes észrevételek

1.      A jogerő és a perfüggőség viszonyáról

65.      Véleményem szerint mindenekelőtt pontosítani kell egyes – a Bíróság által az előzetes döntéshozatal céljából előterjesztett kérdésekre adandó válasz szempontjából releváns – kulcselemek viszonyát.

66.      A perfüggőséggel kapcsolatos rendelkezések fő célja annak megakadályozása, hogy több tagállam bíróságai egymásnak ellentmondó, vagy akár a hatásukat tekintve egymással összeegyeztethetetlen(13) határozatokat hozzanak.(14) Ez a perfüggőség és a jogerő (vagy res iudicata) fogalmai közötti szoros kapcsolatot eredményez.(15)

67.      A különböző jogrendek közötti kapcsolatok keretében egy állam területén kívül folyó eljárásból eredő nemzetközi perfüggőség, valamint egy külföldi bíróság által hozott határozat jogereje az ítéletek elismerésének kérdésétől függ. Annak ismeretében, hogy egy külföldi határozat valamely jogrendben csak akkor lehet jogerős, ha azt e jogrendben elismerték, egy külföldön indított eljárás csak akkor alkalmas perfüggőség előidézésére, ha a később megkeresett bíróság jogrendjében elismerhető határozat meghozatalához vezethet.(16)

68.      A perfüggőség és a jogerő viszonya abból a tényből is következik, hogy egy jogvita eldöntése tekintetében jogerőre emelkedett határozat akadályát képezi annak, hogy ugyanazt a dolgot egy másik eljárásban akár ugyanazon felek között, akár általában újratárgyalják.(17) Ez – a jogerő negatív dimenziójának tekintett –hatás a ne bis in idem elvéhez kapcsolódik, amely egyetemes jelleggel elismert általános jogi elv.

69.      A jogerő pozitív dimenziója a bíróságok lényegi hivatásából ered, amely a feleket szembeállító jogviták feloldása azzal a szándékkal, hogy kikényszeríthető megoldást nyújtson a szóban forgó jogviszonnyal kapcsolatos peres ügyben. Ez azt jelenti, hogy egy jogerős határozatot kötelező erejűként kell figyelembe venni más közigazgatási vagy bírósági eljárásokban.

70.      A jogerő negatív és pozitív dimenzióját mind szubjektív, mind objektív szemszögből vizsgálni kell. Egy határozat szubjektív hatása kizárólag a felek közötti viszonyra korlátozódhat. Ez főként az egyszerű deklaratív hatályú, polgári ügyekben hozott ítéletekre vonatkozik, amennyiben ezek csak megerősítik a felek már meglévő jogait és kötelezettségeit a feleket összekapcsoló jogviszony alapján, és következtetéseket vonnak le e jogviszonyból. Ezzel ellentétben a konstitutív hatályú ítéletek szubjektív hatálya szélesebb lehet, amennyiben új jogviszonyokat hoznak létre, vagy a már meglévő jogviszonyokat módosítják.

71.      A szülői felelősségre vonatkozó döntések szokás szerint konstitutív hatályúak, mivel szülői felelősségre vonatkozó jogokat biztosítanak vagy módosítanak. Ebből az következik, hogy e határozatok rendelkezhetnek extra partes jogerővel is, és nem csak a felek közöttivel. Például egy gyermek feletti felügyeleti jogot kizárólag az anya részére biztosító határozat összekapcsolja a közigazgatási és igazságszolgáltatási szerveket a gyermek törvényes képviseletét illetően.

72.      Az e területen hozott határozatok azonban szokás szerint nem rendelkeznek a jogerő negatív hatásával. Más szóval a szülői felelősség odaítélését vagy gyakorlásának módjait egy joghatósággal rendelkező bíróság szokás szerint felülvizsgálhatja egy újabb eljárásban anélkül, hogy egy jogerős határozat ebben megakadályozhatná. Amint Sharpston főtanácsnok a fent hivatkozott Purrucker I. ügyben előadta(18), a szülői felelősséggel kapcsolatos határozatok csak többé-kevésbé „szilárdak” lehetnek. A gyermek érdeke, amely e terület legfontosabb irányelve, megköveteli, hogy a gyermek érdekét érintő határozatok adott esetben módosíthatók legyenek.

73.      A perfüggőség az elsőként megkeresett bíróság által meghozandó határozat jogerejének pozitív hatásában nyer igazolást. Amennyiben e határozat elismerhető a később megkeresett bíróság jogrendjében, akadályát képezi az ez utóbbi bíróság által hozott ellentmondó, sőt összeegyeztethetetlen határozatnak, ha a később megkeresett bíróság nem dönt az elsőként megkeresett bíróságot megelőzően. Ha azonban a később megkeresett bíróság az elsőként megkeresett bíróságot megelőzően dönt, az elsőként megkeresett bíróság által hozott határozat elismerésére vonatkozó kötelezettség tartalma kiüresedik. Márpedig a perpetuatio fori alapelvének megfelelően a perfüggőség szabálya, amely szerint az időbeli elsőbbség az elsőként megkeresett bíróságot illeti meg, az elismerhető külföldi határozatokra vonatkozó jogerő szabályával leginkább összeegyeztethető megoldás. Ez a megoldás figyelembe veszi, hogy a bírósághoz fordulásból eredő eljárásjogi hatások a bíróság megkeresésének pillanatában kezdődnek, és az adott bíróság előtt indított eljárás végéig tartanak.

74.      A jogerőhöz hasonlóan a perfüggőséget is szubjektív és objektív szempontból kell vizsgálni. A 2201/2003 rendelet nyelvi változatai között fennálló terminológiai különbségek ellenére a rendelet 19. cikke (2) bekezdésének szövege perfüggőséget két eljárás közötti

–        alanyi azonosság (ugyanaz a gyermek) és

–        tárgyi azonosság („azonos jogalap”)

–        esetén követel meg.(19)

75.      Szubjektív dimenzióját illetően a perfüggőség, akárcsak a jogerő, szokás szerint az ugyanazon felekre vonatkozó eljárásokra korlátozódik. Ellentétben azonban számos más rendelkezéssel, amelyekkel összehasonlítható(20), a 2201/2003 rendelet 19. cikke (2) bekezdésének szövege nem követeli meg, hogy a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a felek azonosak legyenek, hanem csak azt, hogy az eljárások ugyanarra a gyermekre vonatkozzanak. Tekintettel arra, amit a konstitutív ítéletek széles hatályú jogerejére vonatkozóan megjegyeztem, amely kategóriába szokás szerint beletartoznak a szülői felelősségre vonatkozó határozatok, ez számomra eléggé logikusnak tűnik. Ekképpen egy gyermek szülei között valamely („A”) tagállam bírósága előtt indított eljárást követő ‑ a kizárólagos felügyeleti jogot az apának odaítélő ‑ határozat összeegyeztethetetlen a valamely („B”) tagállam bírósága által az anyai nagyanya, illetve a szülők között zajló eljárás végén hozott ‑ a gyermek feletti felügyeleti jogot az anyai nagyanyának odaítélő ‑ határozattal. Annak ismeretében, hogy úgy tűnik, a 2201/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése az e területen fennálló perfüggőség szubjektív feltételeként csak azt követeli meg, hogy az eljárások ugyanarra a gyermekre vonatkozzanak, álláspontom szerint e két párhuzamos eljárás az említett cikk által meghatározott szabály alá tartozik.

76.      A tárgyi azonosságot illetően a perfüggőség hatályát ugyanazon megállapítások alapján kell meghatározni, mint a jogerő tárgyi hatályát, azaz annak elkerülése érdekében, hogy egymásnak ellentmondó határozatok szülessenek.

77.      A szülői felelősség terén a meghatározó feltételnek egy határozat végrehajthatóságának kell lennie. Ha a különböző bíróságok előtt indított eljárásokból eredő elismerhető határozatokat a felek nem tudják követni, vagy a határozatok nincsenek ugyanakkor kötelező erővel felruházva, tárgyi azonosság, és ennélfogva perfüggőség áll fenn az említett két eljárás között.

78.      A bizonyított perfüggőség elvileg oda vezethet, hogy a bíróság megállapítja egy eljárás elfogadhatatlanságát vagy az eljárás hivatalból történő felfüggesztésének szükségességét. Egy bíróságnak azonban nincs olyan kötelezettsége, hogy tudnia kellene egy másik eljárásról vagy adott esetben egy másik ítéletről ugyanabban a tárgyban, amelyre vonatkozó kérelemmel őt megkeresték. A perfüggőségre vagy a jogerőre történő hivatkozás rendes módja az alperes által felhozott elfogadhatatlansági kifogás. Egy ilyen kifogás vizsgálatakor az adott bíróságnak szükségszerűen meg kell vizsgálnia a két szembesített bíróság joghatóságát. E bíróságnak először is meg kell állapítania, hogy fennáll‑e olyan joghatósági ok, amely alapján az elsőként megkeresett bíróság elismerhető határozatot hozhat. A legnyilvánvalóbb módszer a bíróság számára a két folyamatban levő eljárásra vonatkozó eljárást indító iratok vagy más dokumentumok összehasonlítása. A bíróság hasznos információkat is kérhet a felektől, vagy az érintett külföldi bírósághoz is fordulhat közvetlenül vagy e bíróság székhelye szerinti tagállam központi közvetítő hatósága útján.

2.      Az eljárások vagy az ítéletek összeütközéséről

79.      Úgy vélem, szükséges világos megkülönböztetést tenni ama három eset között, amely eljárások vagy ítéletek összeütközésekor felmerülhet, mégpedig időrendi sorrendet követve.

80.      Először, nemzetközi perfüggőségi kifogást akkor lehet felhozni, ha különböző tagállamok bíróságai előtt folyamatban levő eljárások közötti összeütközés merül fel. A jelen ügy ebbe a kategóriába tartozik, mivel a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kell határoznia, hogy a német bíróság megkeresésekor volt‑e eljárás folyamatban egy másik tagállam bírósága, nevezetesen a Juzgado de Primera Instancia előtt, Spanyolországban. Hangsúlyozom, hogy a perfüggőség véget ér, mihelyst az egyik eljárás – bármely okból – befejeződik. Ez nemcsak akkor következhet be, ha a „versengő” bíróságok egyike dönt, hanem akkor is, ha az egyikük előtt folyamatban levő eljárás bármely ok következtében megszűnik: elállás, egyezség, elévülés, valamely fél halála nem örökölhető kereshetőségi jog esetében stb.

81.      Másodszor, összeütközés fennállhat az egyik tagállamban folyamatban levő eljárás és egy másik tagállamban már kihirdetett határozat között. Ebben az esetben a jogerő oda vezethet, hogy a bíróság, amely előtt egy eljárás folyamatban van, ezt az eljárást okafogyottság miatt elfogadhatatlannak nyilvánítja, ha a külföldi határozat elismerhető.

82.      Harmadszor, különböző tagállamokban hozott határozatok összeütközhetnek például párhuzamos joghatóságok következtében is. Még ha az elismerés és végrehajtás közös szabályai biztosítják is, hogy az egyik határozat hatásai elsőbbséget élvezzenek a másik határozat hatásaihoz képest, egy fél által valamelyik tagállamban szerzett jogok tiszteletben tartásával mégis mindkét határozat érvényben marad. Az alapeljárásban résztvevő felek közötti jogvita e szakaszában nyújtottak be előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Bírósághoz a C‑256/09. sz., Purrucker I. ügyben.

83.      A nemzetközi joghatóságra vonatkozó szabályok célja álláspontom szerint kettős. Amint már megjegyeztem, elsődlegesen a határozatok pozitív összeütközésének megelőzését célozzák. Amikor a felek azonos jogalapból és ugyanarra a gyermekre vonatkozóan indítanak eljárásokat különböző tagállamok bíróságai előtt, ez a helyzet nehezen összeegyeztethető, sőt szöges ellentétben álló határozatokhoz vezethet, és így jogbizonytalanságot idézhet elő a jogalanyok számára. A megoldást a később megkeresett bíróságot terhelő ama kötelezettség jelenti, mely szerint lemond a joghatóságról az elsőként megkeresett bíróság javára, még mielőtt a határozatok párhuzamos meghozatalára kerülne sor.

84.      E szabályok annak elkerülésére is szolgálnak, hogy a felek túlzott hasznot húzzanak az igazságszolgáltatási rendszerek sokaságából „forum shopping” gyakorlásával, amely abban áll, hogy egy fél – mivel úgy érzi, az eredetileg megkeresett bíróság az igényeivel ellentétes döntést fog hozni – egy másik tagállam bírósága előtt is eljárást indít. Megfigyelhető, hogy a „forum shopping” veszélye a 2201/2003 rendeletben meghatározott, szülői felelősséggel kapcsolatos joghatósági szabályok(21) tekintetében korlátozott, mivel a kapcsolóelv, nevezetesen a gyermek szokásos tartózkodási helye, nehezen tesz lehetővé csalást, hacsak kellően hosszú időtartamú sorozatos költözködésekhez nem folyamodnak a tartózkodási hely szokásos jellegének elnyerése érdekében.

85.      A Bizottság a 2201/2003 rendelet alkalmazásáról szóló gyakorlati útmutató(22) és a rendelet elfogadásához vezető javaslata(23) szerint úgy vélte, hogy valódi perfüggőség esete a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban ritkán áll fenn, amennyiben a gyermek szokásos tartózkodási helye általában egyetlen tagállamban van, amelynek bíróságai az említett rendelet 8. cikkében szereplő általános joghatósági szabály értelmében joghatósággal rendelkeznek. Álláspontom szerint azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy előfordulhat, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helyét nehéz meghatározni(24) vagy az az Unió területén kívül található(25), amely ahhoz vezethet, hogy egymást követően több tagállam bíróságai ismerik el joghatóságukat.

86.      A kérdést előterjesztő bíróság helyesen jegyzi meg, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helyéhez kapcsolódó joghatósági ok elfogadásával az uniós jogalkotó megengedte, hogy több bíróság rendelkezzen joghatósággal azonos ‑ de különböző gyermekekre vonatkozó ‑ tényállás esetén. Hangsúlyozom, hogy ahhoz, hogy a 2201/2003 rendelet 19. cikke (2) bekezdésének értelmében perfüggőség álljon fenn, az szükséges, hogy a versengő eljárások egy és ugyanazon kiskorúra vonatkozzanak, annak figyelembevétele nélkül, hogy testvérpárról van szó.(26) A jelen eljárásban a két érintett gyermeket jogilag  ‑még ha ikrek is ‑ külön kell kezelni, amennyiben egyéni helyzetük eltérő, nevezetesen külön élnek. A német bíróságok így kimondták a kizárólagos felügyeleti jog iránt B. Purrucker által benyújtott kérelem elbírálására vonatkozó nemzetközi joghatóságuk hiányát(27) az S. nevű gyermeket illetően, annak ismeretében, hogy e gyermek tartózkodási helye születésétől fogva Spanyolországban van, míg megállapították joghatóságukat az M. nevű gyermek vonatkozásában.

B –    A 2201/2003 rendelet 19. cikke (2) bekezdésének értelmezéséről

87.      Az első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2201/2003 rendelet 19. cikke (2) bekezdésének perfüggőségre vonatkozó rendelkezése a szülői felelősséggel kapcsolatos eljárásokban alkalmazandó‑e, ha az egyik fél által először megkeresett tagállami bíróságot csak ideiglenes jellegű intézkedések elrendelése iránti eljárás keretében keresték meg, míg a másik fél által később ugyanazon tárgyban megkeresett másik tagállambeli bíróságot az ügy érdemében történő határozathozatal céljából keresték meg.

88.      Megjegyzem, hogy célszerűnek tűnik számomra ezt a kérdést a Bírósághoz előterjesztett másik két kérdéssel együtt vizsgálni. Ezek ugyanis az első kérdéssel szoros okozati összefüggésben vannak, amely azt eredményezi, hogy az első kérdésre álláspontom szerint adandó válasz következtében nem kell válaszolni az azt követő kérdésekre.

1.      A kért értelmezés terjedelméről

89.      Véleményem szerint a Bíróság megközelítésének semlegesnek, tárgyilagosnak és az alapeljárásnak mind a tényállási, mind az eljárási vagy jogi elemeitől leválaszthatónak kell lennie. Az alapeljárás körülményei – bármennyire sajátosak vagy tragikusak is legyenek – nem befolyásolhatják meghatározó módon a Bíróság által adott választ. Különösen az a tény, hogy a spanyol elsőfokú bíróság a 2201/2003 rendeletben foglalt szempontok alapján esetlegesen nem rendelkezett joghatósággal, nem sértheti az említett rendeletben megfogalmazott alapelveket, mint amilyen a kölcsönös bizalom(28), amely a más tagállamokban hozott határozatok elismerésének alapjául szolgál.(29)

90.      Ezenkívül szükséges, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak adott válaszok lehetővé tegyék a „szülői felelősség” 2201/2003 rendelet értelmében vett hatálya alá tartozó valamennyi eljárás lefedését. Emlékeztetek arra, hogy az említett rendelet 2. cikkének 7. pontja a szülői felelősséget úgy határozza meg, mint amely „egy gyermek személyével, illetve vagyonával kapcsolatos valamennyi jog és kötelesség, amelyet valamely természetes vagy jogi személy határozat, jogszabály hatálya, illetve jogilag kötelező megállapodás útján [helyesen: alapján] gyakorol. A szülői felelősség magában foglalja a felügyeleti jogot és a láthatási jogot is.”

91.      A 2201/2003 rendelet 1. cikke (1) bekezdésének b) pontja kimondja, hogy ezt a rendeletet „a bíróság jellegétől függetlenül […] a szülői felelősség megállapítás[ával], gyakorlás[ával], átruházás[ával], korlátozás[ával] vagy megszüntetés[ével] kapcsolatos polgári ügyekben kell alkalmazni.”(30) E cikk (2) bekezdése kifejti, hogy az említett ügyek „különösen a következőkkel foglalkoznak:

a)      felügyeleti jog és kapcsolattartási jog;

b)      gyámság, gondnokság és hasonló intézmények;

c)      a gyermek személyének, illetve vagyonának gondozásával megbízott olyan személyek vagy szervek kijelölése és feladatai, amelyek képviselik vagy támogatják a gyermeket;

d)      a gyermek nevelőszülőknél való elhelyezése vagy intézményi gondozásba helyezése;

e)      a gyermek védelmét célzó intézkedések a gyermek vagyonának kezelésével, megóvásával vagy rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban.”

92.      Álláspontom szerint eljárások összeütközésének, így perfüggőségnek a veszélye csak a szülői felelősség azonos csoportjába tartozó ügyek esetében áll fenn, nem pedig az említett öt csoport közül kettő vagy több csoport között.(31) Egyes jogrendekben azonban ugyanaz az intézkedés a törvény erejénél fogva magában foglalhatja a szülői felelősségnek az említett cikk által hivatkozott több aspektusát is.(32)

93.      E rendelkezésekből világosan levezethető, hogy a 2201/2003 rendelet értelmében vett „szülői felelősséggel” kapcsolatos eljárások éppúgy vonatkozhatnak a felekre, mint egymástól teljesen eltérő kérelmekre az ügyben megkeresett bíróság előtti eljárásban, azaz egy gyermek feletti ‑ szülei által kért ‑ felügyeleti jogra. E tekintetben hangsúlyozom, hogy először is, a szülői felelősséget gyakorló lehet az apától és anyától eltérő természetes személy, vagy pedig jogi személy is, másodszor, a „polgári ügyek” fogalmát a Bíróság kiterjesztő módon értelmezte(33), harmadszor, a „szülői felelősséggel” kapcsolatos ügyekként meghatározott területek listája nem kimerítő, és negyedszer, a gyermek védelmét célzó intézkedések vonatkozhatnak éppúgy a gyermek személyére, mint vagyonára.(34) Az említett rendelet 19. és 20. cikkének értelmezésével lefedhető eljárások széles skálája nem téveszthető szem elől, amikor a Bíróság megválaszolja az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket.

94.      Az érintett eljárások e változatossága a perfüggőségnek a 2201/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése értelmében vett szülői felelősséggel kapcsolatos ügyekben való felfogására is kihatással van, mivel ebből az következik, hogy az eljárások összeütközésének sok fajtája képzelhető el ezen a területen. A lehetséges kombinációk csak néhány empirikus példáját említve először is megemlítek egy olyan eljárást, amelyet gyermekjogi bíróság előtt indítanak egy kiskorú elhelyezése érdekében egy családjogi bíróság előtt a láthatási jognak a gyermek nagyszülei részére történő odaítélése iránti eljárással párhuzamosan; másodszor, egy ideiglenes intézkedés iránti eljárást, amely a felügyeleti jognak egy szociális vagy pszichológiai vizsgálati intézkedés eredményéig történő ideiglenes átruházására vonatkozna mindaddig, amíg egy ugyanarra a gyermekre vonatkozó eljárás meg nem kérdőjelezi véglegesen a szülők egyikének biztosított láthatási jogot. Ennélfogva alapvetően fontos meghatározni az „azonos tárgy” és „azonos jogalap” fogalmakat, amelyek meghatározzák a perfüggőségnek az említett rendelkezés értelmében vett körvonalait.

2.      Az értelmezés főbb irányvonalairól

95.      A 2201/2003 rendelet rendelkezéseinek értelmezésében hasznosak lehetnek egyes ‑ a tagállamok között korábban vagy még most is alkalmazott ‑ szövegek is.(35) Ilyen például több más aktus között(36) az 1986. szeptember 27‑i Brüsszeli Egyezmény(37), valamint a 44/2001 rendelet, amely azt 2002. március 1‑jétől felváltotta.(38) Hasonlóságok fennállnak, különösen a perfüggőséget illetően.(39) A 2201/2003 rendelet értelmében vett szülői felelősség azonban a személyi állapot fogalmába tartozik, amely terület e két másik szövegből kifejezetten ki van zárva. A vagyoni ügyek vonatkozásában alkalmazott megközelítés nem szükségszerűen érvényes a nem vagyoni ügyekben, az e két területen hozott határozatok természetét és hatásait illetően létező különbségeket, valamint az e területeken alkalmazandó vezérlő elveket figyelembe véve. A 2201/2003 rendelet szabályai ugyanis, mint amilyen a gyermek alapvető érdekeinek szánt döntő szerep(40), sajátos megvilágítást adnak, amelynek fényében egy olyan fogalom értelmezésének, mint a perfüggőség, más jogi aktusok által adottól eltérő iránya lehet.

96.      Mindent egybevetve megjegyezném, hogy ha a Bíróságnak az 1968. szeptember 27‑i Brüsszeli egyezmény értelmezésére vonatkozó határozatai kiterjednek a perfüggőség és az ideiglenes intézkedések fogalmára, tudomásom szerint ez kizárólag külön-külön, és nem kombinálva történik, azaz anélkül, hogy a Bíróság határozna a perfüggőségről ideiglenes intézkedések elfogadásáról szóló határozatok esetében. A tagállamok ítélkezési gyakorlatában nincsenek jelentős tényezők, tekintetbe véve a Bíróság által a tárgyaláson e tárgyban kifejezetten feltett kérdésre adott kevés választ.

97.      Véleményem szerint a perfüggőségnek a 2201/2003 rendelet értelmében vett fogalmát autonóm módon kell értelmezni(41), azaz nemcsak az egyes tagállamokban értelmezett fogalmakra, hanem egyrészt a szöveg céljára és rendszerére, másrészt a nemzeti jogrendszerekben gyökerező általános elvekre utalva.(42) Úgy tűnik számomra, hogy ugyanígy kell eljárni a 2201/2003 rendeletben található minden autonóm fogalommal kapcsolatban.

98.      Úgy lehet tekinteni, hogy az olyan eljárási természetű fogalmak, mint az „elsőként megkeresett bíróság”, nemzeti szabályoktól függnek. E tekintetben azonban a 2201/2003 rendelet megkísérelte egy ‑ a nemzeti sajátosságokon túlmutató ‑ közös rendszer létrehozását. Az említett rendelet 16. cikke egységesíti a bíróság megkeresése fogalmának mind eljárási, mind időbeli jellemzőit. Előírja ugyanis, hogy mely pillanatban és milyen körülmények között következik ez be a tagállamokon belül alkalmazandó szabályok előírásaitól függetlenül. Úgy tűnik számomra, hogy a jogalkotó eltávolodott az 1968. szeptember 27‑i Brüsszeli egyezményre vonatkozó ítélkezési gyakorlattól(43) az uniós jog egy olyan szabályát kimondva, amely a megkeresés kezdőpontját arra az időpontra utalva határozza meg, amely az eljárást megindító irat bírósághoz történő benyújtásának időpontja, vagy amikor azt a kézbesítésért felelős hatóság megkapja.(44) Az e két lehetőség közötti választás a megkeresésnek a nemzeti jog által meghatározott módozataitól függ.

99.      A 2201/2003 rendelet 19. cikkét először is(45) e rendelkezés szövege és az azt körülvevő szövegkörnyezet alapján kell értelmezni. E tekintetben megjegyzem, hogy az említett 19. cikk által előírt perfüggőséget illetően semmilyen különbségtétel nincs az ideiglenes intézkedések okán történő megkeresés, valamint az ügy érdemében törénő megkeresés között. Ugyanígy az említett rendelet 16. cikke sem tesz ilyen természetű különbséget.

100. A 2201/2003 rendelet nem tartalmazza az ideiglenes intézkedés olyan fogalmát, amely kizárólag sürgős esetekben elfogadott intézkedésekre vonatkozik(46). Kifejezetten utal ugyanakkor az ügy érdemével kapcsolatos joghatóságra az ügy tárgyalására alkalmasabb bírósághoz történő áttételre vonatkozó 15. cikkben és a sürgős esetekben hozott ideiglenes vagy védelmi intézkedésekről szóló 20. cikkben.

101. Az abban előírt feltételek teljesülése esetén akár a 20. cikk keretében, akár ellenkező esetben e cikk hatályán kívül meghozható ideiglenes intézkedések fogalma nincs világosan meghatározva, és ez értelmezési nehézségeket idézhet elő a tagállamok jogrendszereinek különbözősége miatt.(47) Utalok továbbá arra, hogy a 2201/2003 rendelet 2. cikke (1) bekezdésének 4. pontja meghatározza a „határozatnak” a rendelet értelmében vett fogalmát, és a rendelet alkalmazási körébe tartoznak nemcsak az „ítéletek”, hanem a „végzések” is, mint amilyenek az ideiglenes intézkedésről sürgős esetekben határozó bíró által meghozható végzések.

102. Másodsorban, a 19. cikk értelmezése a 2201/2003 rendelet általános szerkezetére támaszkodik. Úgy vélem, hogy ahhoz hasonlóan, ahogy erről a Bíróság az említett rendelet 20. cikkének tárgyában határozott(48), a 19. cikk nem az ügy érdemével kapcsolatos joghatóságra vonatkozó szabályt határoz meg, hanem egy kapcsolóelvet, vagy „a joghatósági szabályok alkalmazására vonatkozó szabályt”(49) állít fel több megkeresés és eljárások összeütközése esetére. E tekintetben fontos meghatározni az említett 19. cikknek az azt körülvevő rendelkezésekhez képest elfoglalt helyét. Az e cikket megelőző rendelkezések ugyanis joghatósági szabályokat mondanak ki ugyanúgy, mint az e cikket követő rendelkezés, nevezetesen a 2201/2003 rendelet 20. cikke, amely a sürgősség jogcímén hozott intézkedésekről rendelkezik. Ha az említett 19. cikk érintené a 20. cikkben szereplő ideiglenes vagy védelmi intézkedéseket, akkor azokat említette volna a 19. cikket megelőzően. Arra lehet tehát következtetni, amint arra valamennyi beavatkozó rámutat, hogy nem állhat fenn perfüggőség abban az esetben, amikor sürgősségre alapozott intézkedések céljából indult eljárás egy joghatósággal máskülönben nem rendelkező bíróság előtt.

103. Harmadszor, az értelmezésnek figyelembe kell vennie a 19. cikkben és a 2201/2003 rendelet egészében benne rejlő logikát. A harmonizált joghatósági szabályok nyilvánvalóan kötik a nemzeti bíróságokat, amely nélkül a létrehozott rendszer nem tudna működni. Emlékeztetek arra, hogy a 2201/2003 rendelet (12) preambulumbekezdése értelmében, amelynek szellemét az említett rendelet 8. cikke is átvette, e rendelet egyik fő elve az, hogy az „[e]zen rendeletben megállapított szülői felelősségre vonatkozó ügyekben a joghatóság jogalapját a gyermek alapvető érdekeinek figyelembevételével alakítják ki, különösen a fizikai közelség alapján.” A 2201/2003 rendelet 19. cikkében előírt időbeli elsőbbségre(50) támaszkodó másik lényeges elv a perfüggőség tárgyában klasszikus „prior temporis” szabályt veszi át.(51) Álláspontom szerint azzal szemben, amit a kérdést előterjesztő bíróság állít – amely vitatható álláspontot az Oberlandsgericht Stuttgart is átvette –, az elsőként megkeresett bíróságnak kell vizsgálnia joghatóságát(52), és az általa hozott határozat köti a később megkeresett bíróságot. Úgy tűnik számomra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata ugyanebben az irányban halad.(53)

3.      Az ideiglenes intézkedések különböző csoportjairól

104. A 2201/2003 rendeletben előírt joghatósági szabályok – egy ideiglenes intézkedések iránti és ezzel versengve a szülői felelősségre vonatkozóan az ügy érdemében történő megkeresés esetén megvalósuló – működésére vonatkozóan feltett kérdésre történő válaszadáshoz a fent hivatkozott Purrucker I. ügyben hozott ítélet, valamint Sharpston főtanácsnoknak az említett ügyben ismertetett indítványa számos hasznos válasszal szolgál, de csupán az ideiglenes intézkedések szemszögéből, különösen a 2201/2003 rendelet 20. cikkének  értelmében, anélkül, hogy előrevetítené az említett rendelet 19. cikkére vonatkozóan jelen ügyben adandó értelmezést.

105. Ahogyan az többek között az említett ítéletből kitűnik, különbséget kell tenni egyrészt a 2201/2003 rendelet 20. cikke alkalmazásával hozott ideiglenes vagy védelmi intézkedéseket elrendelő határozatok, és másrészt az ezen kívül elfogadott ideiglenes intézkedések között. Meg kell különböztetni tehát egyrészt a 20. cikk, tehát az abban megfogalmazott szempontok alapján hozott ideiglenes intézkedéseket, és másrészt a többi ideiglenes intézkedést, amelyeket olyan bíróság rendel el, amely úgy véli, hogy a 2201/2003 rendelet 8–14. cikke értelmében joghatósággal rendelkezik.

–       A 2201/2003 rendelet 20. cikke alkalmazásával hozott ideiglenes intézkedések

106. A 2201/2003 rendelet általános szerkezetét figyelembe véve számomra nyilvánvalónak tűnik, hogy perfüggőség nem lehetséges olyan eljárások halmozódása esetén, amelyek egyrészt sürgősség folytán ideiglenes vagy védelmi intézkedések elrendelésére irányulnak a gyermek tartózkodási helye szerinti tagállam joghatósággal nem rendelkező bírósága előtt, másrészt amelyek az ügy érdemében joghatósággal rendelkező bíróság által hozott határozat meghozatalát célozzák. A 2201/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdésében előírt perfüggőség véleményem szerint csak különböző tagállamok – joghatóságukat az említett rendelet 8–14. cikkére alapozó – bíróságai által meghozandó határozatok iránti eljárásokra vonatkozhat. Úgy tűnik számomra, hogy ezzel valamennyi észrevételeket benyújtó fél egyetért.

107. E megoldás lényegi jogalapja(54) a 2201/2003 rendelet 20. cikke alapján meghozott intézkedések extraterritoriális hatásának hiányában rejlik.(55) A 20. cikkben előírt feltételeket tiszteletben tartó intézkedések ugyanis nem bírnak kötőerővel más tagállamokban, csak annak a tagállamnak a területén, amelyben az intézkedéseket meghozó bíróság található. Következésképpen nem beszélhetünk a 2201/2003 rendelet 19. cikke értelmében vett perfüggőségről, amely azt vonná maga után, hogy a rendelet 20. cikke szerinti – előbb indított – eljárás meggátolhatná egy másik tagállamnak az ügy érdemében joghatósággal rendelkező bírósága előtt indított eljárás lefolytatását.

108. A tárgyaláson a Bizottság úgy vélte, hogy a 2201/2003 rendelet 20. cikkében szabályozott ideiglenes intézkedések és az ügy érdemében joghatósággal rendelkező bíróság által hozott intézkedések közti különbségtétel az említett rendelet 19. cikke (2) bekezdése alkalmazásának szempontjaként nem használható, mivel a később megkeresett bíróság nem tudhatja, hogy az elsőként megkeresett bíróság által meghozott ideiglenes intézkedések az említett rendelet 8. és azt követő cikkeiben előírt joghatósági okok alapján megalapozottak voltak‑e. Én nem értek egyet ezzel az aggállyal.

109. Emlékeztetek arra, hogy a 2201/2003 rendelet 20. cikke megengedi a bíróságoknak, hogy belső joguk alapján ideiglenes intézkedéseket – a védelmi intézkedéseket is beleértve – hozzanak a területükön található gyermeket illetően, akkor is, ha más tagállam bírósága rendelkezik joghatósággal az ügy érdemében. Az intézkedést az említett rendelet hatálya alá tartozó – az említett rendelet 1. cikkének (2) bekezdésében és 2. cikkének (1) bekezdésében meghatározott – valamennyi ügyben meghozhatja a joghatósággal rendelkező bíróság vagy hatóság. Mivel az említett 20. cikk nem joghatósági szabály, az ennek keretében meghozott ideiglenes intézkedések nem váltanak ki joghatásokat attól kezdve, amikor az ügy érdemében joghatósággal rendelkező bíróság, amelyet átmeneti jelleggel – a határidő és a távolság miatt – helyettesítettek, az általa megfelelőnek ítélt intézkedéseket meghozza.(56)

110. Ahogy azt már megállapítottam, a 2201/2003 rendelet 19. cikke (2) bekezdésének alkalmazását rendszerint a később megkeresett bíróság előtt perfüggőség miatt felhozott elfogadhatatlansági kifogás indokolja. Nem zárható ki azonban, hogy vannak olyan esetek, amikor a szülői felelősségre vonatkozó – egy másik tagállamban folyó – eljárás nem a felek útján, hanem a központi hatóság által küldött tájékoztatás folytán jut a bíróság tudomására.

111. A „B” tagállam – később megkeresett – bírósága számára az „A” tagállam bírósága előtt folyó, a 2201/2003 rendelet 20. cikke alapján meghozandó ideiglenes intézkedésekre irányuló eljárás azonosításának lehetősége két körülmény együttes meglététől függ: először is, a gyermeknek vagy a gyermek vagyonának jelenlététől az „A” tagállam területén, és másodszor, annak megállapításától, hogy a gyermek nem tartózkodott szokásosan az említett „A” tagállamban az „A” tagállam bírósága megkeresésének időpontjában. Hangsúlyozom, hogy azok az ideiglenes intézkedések, amelyek olyan gyermek személyével kapcsolatosak, aki nincs jelen az említett intézkedéseket meghozó bíróság székhelye szerinti tagállam területén, nem tartoznak az említett 20. cikk hatálya alá.(57)

112. Abban az esetben, ha a gyermek szokásos tartózkodási helye a később megkeresett bíróság székhelye szerinti „B” tagállamban (vagy egy harmadik tagállamban) található, és a gyermek ténylegesen az ideiglenes intézkedések elrendelése céljából elsőként megkeresett bíróság székhelye szerinti „A” tagállamban van jelen, a később megkeresett bíróság vélelmezheti, hogy a 2201/2003 rendelet 20. cikkében szabályozott eljárásról van szó, kivéve, ha a perfüggőségi kifogást felhozó fél olyan felvilágosítást tud adni, amely alapján az „A” tagállamban lévő elsőként megkeresett bíróság a 2201/2003 rendelet 9–12. cikkében megfogalmazott joghatósági okok egyike alapján joghatósággal rendelkezett.(58)

113. Azokat a gyermekeket illetően, akiknek a szokásos tartózkodási helye világosan nem állapítható meg, a 2201/2003 rendelet 13. cikkének megfelelően annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek területén a gyermek az idő szerint jelen van, és következésképpen, az említett rendelet 20. cikke nem alkalmazható az e bíróságok által hozott ideiglenes vagy védelmi intézkedésekre. Ugyanez a megállapítás vonatkozik azokra a gyermekekre is, akik szokásosan az Unión kívül rendelkeznek tartózkodási hellyel, akiknek helyzetét a fennmaradó joghatóságra vonatkozó 14. cikk szabályozza. Ha egy ilyen gyermek jelen van egy tagállam területén, a nemzeti bíróságok annyiban rendelkeznek joghatósággal, amennyiben ez a tagállami szabályozásból következik. Különböző tagállamok bíróságai közötti pozitív joghatósági összeütközés tehát lehetséges.

–       A 2201/2003 rendelet 8–14. cikkei alapján joghatósággal rendelkező bíróság által elrendelt ideiglenes intézkedések

114. A megközelítésnek eltérőnek kell lennie, azaz fennállhat perfüggőség, nem a 2201/2003 rendelet 20. cikke alapján sürgősség jogcímén, hanem az említett rendelet 8–14. cikkei alapján az ügy érdemében joghatóságát elismerő bíróság által meghozott ideiglenes intézkedéseket illetően. Úgy tűnik számomra, hogy itt az Amstgericht Stuttgart által felvetett problémák legkényesebb szempontjáról van szó.

115. Megjegyzem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés azokra az eljárásokra vonatkozik, amelyekben csak – a kérdést előterjesztő bíróság által használt kifejezéssel „külön” – ideiglenes intézkedéseket kértek, szemben azokkal az eljárásokkal, amelyek nem csupán ideiglenes intézkedések elrendelésére, hanem elsősorban vagy másodlagosan, az ügy érdemét érintő végleges intézkedések meghozatalára irányulnak. Véleményem szerint ez a kiindulópont három esetre utalhat. Egyrészt, ideiglenes intézkedéseket kérhetnek vizsgálatok eredményére (szociális felmérés, orvospszichológiai szakvélemény, vagyonleltár stb.), vagy valamely esemény bekövetkeztére (családon belüli közvetítés, egyik szülő elvonókúrája, kórházi ápolás vagy szabadságvesztés büntetés lejárta stb.) várva. Másrészt, ideiglenes intézkedéseket előre meghatározott időtartamra vagy időbeli korlátozással is kérhetnek (például valamely gyermek befogadó családnál egy éves időtartamra történő elhelyezése, a gyermek nagykorúságáig tartó gyámság). Végül ideiglenes intézkedések a felperes valamely későbbi eljárásjogi cselekményére várva is kérhetők anélkül, hogy új eljárást megindító iratra lenne szükség az alkalmazandó nemzeti jog szerint (mint a jelen ügyben a spanyol jog érintett rendelkezései esetében).

116. A 2201/2003 rendelet és különösen a 19. cikk (2) bekezdése rendelkezésének szövegére figyelemmel nincs különbség az ügy érdemében joghatósággal rendelkező bíróság által ideiglenes jelleggel, azaz határozott időtartamra hozott, illetve azon határozatok között, amelyeket ez a bíróság végleges jelleggel, pontosabban határozatlan időtartamra hoz meg, de amelyek hatályukat vesztik, ha egy új körülmény a szülői felelősség gyakorlását szabályozó intézkedések módosítását indokolja.

117. A 2201/2003 rendelet 19. cikke (2) bekezdésének célját figyelembe véve, és azzal szemben, ami a 20. cikkben szerepel(59), ésszerű, hogy az ügy érdemében joghatósággal rendelkező bíróság, amely a gyermek feletti szülői felelősségre vonatkozó intézkedést elfogadja, ne érje be ezzel az előzetes szakasszal, és azt követően végleges vagy „teljes körű” határozatot hozzon annak ismeretében, hogy a gyermek alapvető érdekei helyzetének lehető leginkább állandó rendezését kívánják meg ugyanazon bíróság által, amely az ideiglenes intézkedéseket hozta, egyéb eshetőségek elkerülése érdekében. A perfüggőségi szabály segítségével el kell tehát kerülni, hogy egy másik tagállam bírósága az ügy érdemében dönthessen, amikor egy tagállam korábban megkeresett – az ügy érdemében joghatósággal rendelkező – bírósága ideiglenes intézkedéseket hozott.

118. Az eljárásjogi egység fogalmát illetően két feltevés áll egymással szemben: egyrészt a cseh, a spanyol és a francia kormány feltevése, amely szerint a perfüggőség az ideiglenes és az ügy érdemében hozott intézkedések által alkotott egységet illetően jön létre; másrészt az alapügy felperese, a német kormány és a Bizottság által támogatott álláspont, amely szerint az ideiglenes intézkedések elrendeléséről szóló határozat elkülönült entitást képez az érdemi eljárásban meghozandó – és az eljárást attól kezdve lezáró – határozathoz képest. E második elmélet alátámasztása végett, amely eltér az 1968. szeptember 27‑i Brüsszeli egyezmény értelmezése keretében alkotott ítélkezési gyakorlattól, a jogbiztonság és a gyorsaság problémájára, valamint arra a törekvésre is hivatkoztak, amely a gyermekhez földrajzi szempontból legközelebb található bíróságot részesíti előnyben.

119. Miként arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, ha az első jogi felfogást követjük, amely szerint „az ideiglenes intézkedés iránti eljárás eljárásjogi egységet képez a később indított érdemi eljárással”, „a felek [M. nevű] fiúgyermeke feletti felügyeleti joggal kapcsolatos eljárás a 2201/2003 rendelet 19. cikke (2) bekezdésének értelmében a spanyol bíróság előtt nem csak 2008 januárja, hanem már 2007. június 28. óta folyamatban [lenne].”

120. Egyes tagállamokban erőltetett lenne megpróbálni szétválasztani az ügy érdemében joghatósággal rendelkező bíróság által előzetes eljárásban hozott ideiglenes intézkedésekre vonatkozó határozatokat az eljárás végén hozottaktól, mivel ezek a határozatok mindaddig egy és ugyanazon eljárásra vonatkoznak, amíg a megkeresett bíróság a jogvita valamennyi kérdésében nem döntött teljes körűen, tehát joghatósága ki nem merült.

121. Márpedig a 2201/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése nem különbözteti meg a határozatok csoportjait. E cikk attól fogva alkalmazandó, hogy az említett rendelet 8–14. cikke alkalmazásával két bíróság rendelkezik az ügy érdemében versengő joghatósággal, bármi legyen is a kérelem célja (ideiglenes intézkedések vagy végleges határozat), és bármilyen időtartamra vonatkozzanak a kért határozat hatásai (határozott vagy határozatlan időtartam). Ami fontos, az a lappangó veszély, amely a két indított eljárás végén megmutatkozhat, hogy egyidejűleg alkalmazhatatlan határozatok születnek(60).

122. Kulcsfontosságú a 2201/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „azonos jogalapból származó, ugyanarra a gyermekre vonatkozó eljárások” meghatározása, megjegyezve, hogy ezeket a körülményeket mindegyik bíróságnak az említett rendelet 16. cikke szerinti megkeresése napján kell megítélni, függetlenül az eljárás későbbi alakulásától. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy hasznos párhuzam vonható a Bíróságnak az 1968. szeptember 27‑i Brüsszeli egyezmény perfüggőségre vonatkozó azonos rendelkezése értelmezésére vonatkozó határozataival, és az érintett tagállamokban alkalmazandó polgári eljárásjogi szabályok esetleges sajátosságai itt irrelevánsak.(61)

4.      A 2201/2003 rendelet szabályainak gyakorlatba ültetéséről perfüggőség esetén

123. Tekintettel azokra a nehézségekre, amelyekkel a kérdést előterjesztő bíróság a jelen ügyben találkozott az ahhoz szükséges információk megszerzése tekintetében, amelyek lehetővé teszik számára annak megítélését, hogy volt‑e folyamatban versengő eljárás Spanyolországban, azt szándékozom javasolni a Bíróságnak, hogy fontolja meg egy méltányossági szabály megalkotásának lehetőségét, amely, amennyire lehetséges, lehetővé tenné a tagállamok bíróságai közötti eljárási és normatív információcserét illető problémák orvoslását.

124. A 2201/2003 rendelet 19. cikkének alkalmazásában mihelyt a később megkeresett bíróság tudomást szerez egy másik eljárásról, amely egy másik tagállam bírósága előtt(62) az ügy érdemében folyamatban lévőnek tűnik, köteles az eljárás valós voltáról és hatályáról, úgymint tárgyáról és jogalapjáról tájékozódni. Véleményem szerint a következők szerint kell eljárnia: törekednie kell arra, hogy kapcsolatba lépjen az elsőként megkeresett bírósággal, az érintett tagállam központi hatóságával, és esetleg nemzeti összekötő bírájával az EIH útján. Számítania kell a felek aktív közreműködésére is, különösen a perfüggőség kifogását felhozó félére, akinek érdekében áll hasznos felvilágosítást nyújtani annak megítélése érdekében, hogy az elsőként megkeresett bíróság hozhat‑e azzal a határozattal összeegyeztethetetlen határozatot, amelynek meghozatalát a később megkeresett bíróságtól kérték.

125. Ekképpen hasznos lenne, ha a Bíróság kimondaná, hogy a nemzeti bíróságok, valamint a központi hatóságok kötelesek együttműködni az előttük folyamatban levő ügyekre vonatkozó minden hasznos információ más tagállamok bíróságainak tudomására hozásával, amelyek ezt tőlük kérik, méghozzá ésszerű határidőn belül. Annak kockázatával ugyanis, hogy az igazságszolgáltatás megtagadásához vezethet, a később megkeresett bíróság köteles hivatalból felfüggeszteni az eljárást, de nem kell végtelen ideig várnia azokra az információkra, amelyekből megtudja, hogy fennáll‑e perfüggőség vagy sem. Még ha a 2201/2003 rendelet 19. cikke nem is ír elő határidőt az elsőként megkeresett bíróság részéről történő válaszadásra, szükségesnek tűnik egy határidő megállapítása, figyelembe véve a gyermek gyors elbírálásra vonatkozó alapvető érdekeit.

126. A tárgyaláson a Németországi Szövetségi Köztársaság a Bíróság által feltett kérdésre válaszolva az Emberi jogok európai bíróságának ítélkezési gyakorlatára hivatkozott, 6 hónapos határidő választását javasolva. Véleményem szerint a 2201/2003 rendelet 9. cikkében előírt szabály, amely előírja a gyermek korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti joghatóság három hónapos időtartamig történő fennmaradását, analógiaként támpontként szolgálhat a megfelelő határidő megállapításához.(63) Ekképpen a Bíróság úgy dönthet, hogy ha a kért információk nem állnak rendelkezésre a kérelemnek az érintett bíróság vagy központi hatóság általi kézhezvételétől számított három hónapon belül – vis major esetéhez kapcsolódó megfelelően indokolt akadály kivételével –, a később megkeresett bíróság e hallgatásból arra következtethet, hogy nincs folyamatban a 2201/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése értelmében vett versengő eljárás a másik tagállamban.(64)

127. Ahogy azt már kifejtettem, az elsőként megkeresett bíróság joghatóságát ennek a bíróságnak kell megállapítania bármilyen, a később megkeresett bíróság részéről történő felülvizsgálat nélkül(65), ellentétben azzal, amit az Oberlandesgericht Stuttgart a 2009. május 14‑i határozatában állít. A később megkeresett bíróság nem vizsgálhatja a ténybeli körülmények és a joghatóságról hozott állásfoglalás közötti megfelelést, mivel ez utóbbi határozat irányadó a többi tagállam területén még akkor is, ha az ügy érdemében joghatósággal rendelkező bíróság csak ideiglenes jelleggel dönt. Osztom a cseh kormány álláspontját, amely szerint az említett bíróság legfeljebb formális vizsgálatot folytathat, azaz azt a jogalapot azonosíthatja, amelyre a másik bíróság saját joghatóságának elfogadásakor támaszkodott.(66) Ez a 2201/2003 rendelet által létrehozott rendszer alapelveiből következik, úgymint a tagállamok hatóságai közötti kölcsönös bizalomból. Márpedig ez az elv a jog tényleges érvényesülésén alapuló térség létrehozásának elengedhetetlen feltételét képezi, amint az a 2201/2003 rendelet (2) preambulumbekezdéséből kiderül.(67)

C –    A második és a harmadik kérdésről

128. Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ a Bíróságtól, hogy a 2201/2003 rendelet 19. cikke (2) bekezdésének perfüggőségre vonatkozó rendelkezése akkor is alkalmazandó‑e, ha az ideiglenes intézkedés hozatalára irányuló külön eljárás keretében valamely tagállamban hozott határozat a 2201/2003 rendelet 21. cikke értelmében valamely másik tagállamban nem ismerhető el. Röviden kifejti, hogy az a tény, hogy egy ideiglenes intézkedéseket elrendelő határozat elismerhető az említett cikk alapján, jogilag releváns lehet az első előterjesztett kérdés szempontjából.

129. A fent hivatkozott Purrucker I. ügyben hozott ítéletben a Bíróság kifejezetten kifejtette: „[a 2201/2003] rendelet 21. és azt követő cikkeiben foglalt rendelkezések nem alkalmazhatók a szülői felügyeleti joggal kapcsolatos, az e rendelet 20. cikkének hatálya alá tartozó ideiglenes intézkedésekre.”(68)

130. Álláspontom szerint – ahogyan azt az első kérdésre adott válaszban kifejtettem – meg kell különböztetni a 2201/2003 rendelet 20. cikkében szabályozott ideiglenes intézkedéseket, amelyek a Bíróság fent említett ítélkezési gyakorlata érdekében nem képezhetik elismerés tárgyát, és az ügy érdemében joghatósággal rendelkező bíróság által az e rendelet 8. és azt követő cikkei alapján hozott ideiglenes intézkedéseket, amelyek ugyanúgy elismerhetők és végrehajthatók, mint az ügy érdemében joghatósággal rendelkező bíróság által hozott valamennyi határozat, a keresettípusoktól függetlenül. Nem számít ugyanis az, hogy az ügy érdemében joghatósággal rendelkező bíróságot ideiglenes vagy végleges határozat meghozatalára kérték. A 2201/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése csak az intézkedések e második csoportja tekintetében alkalmazandó, ahogyan arra már fentebb rámutattam.(69)

131. A harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy „egy tekintet alá kell‑e venni a 2201/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése értelmében valamely tagállami bíróság külön ideiglenes intézkedés okán történő megkeresését az ügy érdemében történő megkereséssel, ha ezen állam nemzeti eljárásjoga szerint e bíróságot az ügy érdemének rendezése iránt meghatározott időn belül az eljárásjogi hátrányok elkerülése érdekében ismét meg kell keresni.” Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat pontosítja, hogy a kérdés „annak tisztázására irányul, hogy a két eljárás analógia útján történő esetleges azonos kezelése igazolható‑e.”

132. Véleményem szerint e kérdés megválaszolása szintén tárgytalan az első kérdésre vonatkozóan általam javasolt válaszra tekintettel, amelyből az következik, hogy egy tagállamban – jelen esetben a Németországban alkalmazandó rendszerrel(70) szemben Spanyolországban – hatályos eljárási szabályok sajátosságainak nincs jelentőségük a perfüggőség 2201/2003 rendelet 19. cikke (2) bekezdésének értelmében vett fennállása megítélésénél.

VII – Végkövetkeztetések

133. Az előbbi megfontolásokra tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy az alábbi módon válaszoljon az Amtsgericht Stuttgart által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre:

„Egy tagállam területén jelen lévő gyermekre vonatkozóan az e tagállamban székhellyel rendelkező bíróság által hozott, a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet 20. cikkében szabályozott ideiglenes vagy védelmi intézkedések, amelyek nem bírnak kötelező jogi erővel e tagállam területén kívül, tehát az említett rendelet 21. cikke értelmében egy másik tagállamban nem ismerhetők el, az ugyanezen rendelet 19. cikkének (2) bekezdése értelmében vett perfüggőséget sem hoznak létre, amely összekapcsolná azokat a más tagállambeli bíróságokat, amelyek előtt ugyanezen gyermek feletti szülői felelősségre vonatkozóan eljárást kezdeményeztek.

Ezzel szemben a joghatóságát az ugyanezen rendelet 8–14. cikkének valamelyikére alapító, valamely gyermekre vonatkozóan az említett rendelet 1. cikkének (1) és (2) bekezdésében, valamint 2. cikkének 7. pontjában meghatározott szülői felelősséggel kapcsolatos keresettel elsőként megkeresett bíróság előtt folyamatban lévő eljárás, az eljárásnak az érintett tagállamokban hatályos nemzeti szabályok szerinti minősítésétől, és azon kérdéstől függetlenül, hogy az intézkedést ideiglenes jelleggel kérték‑e, határozott vagy határozatlan időtartamra, megakadályozza, hogy egy másik tagállam bírósága azonos jogalapból származó, ugyanarra a gyermekre vonatkozó keresetről határozzon mindaddig, amíg az elsőként megkeresett bíróság joghatóságát meg nem állapítja, vagy amíg az elsőként megkeresett bíróság előtt folyó eljárás bármely okból meg nem szűnik, beleértve egy olyan eljárási intézkedés időben történő megtételének valamely fél általi elmulasztását, amely ahhoz szükséges, hogy az elsőként megkeresett bíróság az ügy érdemében határozatot hozhasson saját tagállamának jogával összhangban.”

---

1 – Eredeti nyelv: francia.

---

2 – HL L 338., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 243. o.

---

3 – Purrucker ügyben hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé).

---

4 – Emlékeztetek arra, hogy a 2201/2003 rendelet előzményeit képező jogi eszközök részletes bemutatását tartalmazza Sharpston főtanácsnok fent hivatkozott C‑256/09. sz., Purrucker I. ‑nek nevezett ügyben ismertetett indítványának 30–48. pontja.

---

5 – HL C 221., 1. o.

---

6 – HL 1998. C 221., 27. o.

---

7 – HL L 160., 19. o; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 209. o.

---

8 – E megállapodás 2. és 3. pontját idézi a fent hivatkozott Purrucker I. ügyben hozott ítélet 28. pontja.

---

9 – E határozat indokolásának elemeit lásd a fent hivatkozott Purrucker I. ügyben hozott ítélet 36. pontjában.

---

10 – E határozat részleteit lásd a fent hivatkozott Purrucker I. ügyben hozott ítélet 37. pontjában.

---

11 – Az Európai Unió valamennyi tagállama részese az említett egyezménynek, amely 1983. december 1‑jén lépett hatályba.

---

12 – Azaz a Purrucker I. ügyben hozott ítélet kihirdetését megelőző, azonban Sharpston főtanácsnoknak az említett ügyben 2010. május 20‑án ismertetett indítványát követő időpontban.

---

13 – Az „összeegyeztethetetlenség” 1968. szeptember 27‑i Brüsszeli Egyezmény 27. cikkének (3) bekezdése értelmében vett fogalmáról lásd analógia útján a C‑80/00. sz., Italian Leather ügyben (2002. június 6‑án hozott ítélet, EBHT 2002., I‑4995. o.) Léger főtanácsnok álláspontját, amely hangsúlyozta, hogy „ha az ideiglenes intézkedés elrendelésének nemzeti jogszabályok által előírt esetei eltérnek, anélkül, hogy az ezen eljárásjogi feltételek alkalmazásával meghozott határozatok egymással összeegyeztethetetlen hatásokat eredményeznének, nem fogadható el, hogy a külföldi határozatot a megkeresett államban hozott határozattal összeegyeztethetetlennek tekintsék.” Az említett cikk és az egyezmény perfüggőséggel kapcsolatos 21. cikke között fennálló funkcionális viszonyról lásd a C‑351/96. sz., Drouot assurances ügyben 1998. május 19‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑3075. o.) 16. pontját és a C‑116/02. sz., Gasser ügyben 2003. december 9‑én hozott ítélet (EBHT 2003., I‑14693. o.) 41. pontját.

---

14 – Az a tény, hogy a joghatósági szabályok egységesek, nem zárja ki, hogy az ellenérdekelt felek jogszerűen fordulhassanak különböző tagállamok bíróságaihoz.

---

15 – Amint arra Kokott főtanácsnok rámutatott, a jogerő célja az is, hogy elkerülhető legyen az ellentmondó határozatok egyidejű létezése (C‑526/08. sz., Bizottság kontra Luxemburg ügyben ismertetett indítvány 37. és azt követő pontjai [2010. június 29‑én hozott ítélet, az EBHT‑ban még nem tették közzé]).

---

16 – Egy bíróság részéről valójában ésszerűtlen lenne az eljárás felfüggesztése egy olyan külföldi határozat meghozatalára várva, amelyet aztán nemzeti szinten nem ismernek el. A felperes különben az igazságszolgáltatás megtagadásával szembesülne, mivel megakadályoznák abban, hogy az érintett tagállam területén végrehajtható okiratot szerezzen.

---

17 – Az anyagi jogerő nem tévesztendő össze az alaki jogerővel, ugyanis ez utóbbi fogalom egy ítélet azon állapotának felel meg, amely ellen további fellebbezésnek nincs, vagy már nincs helye.

---

18 – Lásd a C‑256/09. sz. ügyben ismertetett indítványának 119–121. pontját.

---

19 – A kifejezés az egyes változatokban eltér: németül „desselben Anspruchs”, angolul „the same cause of action”, finnül „samaa asiaa” és svédül „samma sak”. Az ítélkezési gyakorlat szerint (lásd a 144/86. sz., Gubisch Maschinenfabrik ügyben 1987. december 8‑án hozott ítélet [EBHT 1987., 4861. o.] 14. pontját és a C‑406/92. sz., Tatry ügyben 1994. december 6‑án hozott ítélet [EBHT 1994., I‑5439. o.] 38. pontját), az objektív hatály két különböző tényezőhöz, nevezetesen az eljárás tárgyához és jogalapjához képest van meghatározva. Következésképpen az e két fogalom között hangsúlyos különbséget tevő nyelvi változatokat viszonyítási alapként kell figyelembe venni.

---

20 – Összehasonlításul, polgári és kereskedelmi ügyekben: az 1968. szeptember 27‑i Brüsszeli Egyezmény 21. cikke és a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK rendelet (HL L 12., 1. o.) 27. cikke; házassági és szülői felelősséggel kapcsolatos eljárásokban: az 1347/2000 rendelet 11. cikkének (1) bekezdése ; házassági ügyekben: a 2201/2003 rendelet 19. cikkének (1) bekezdése. Az 1347/2000 rendeletet illetően lásd különösen a rendelet elfogadásához vezető bizottsági javaslat (COM(1999) 220 végleges dokumentum) 17. oldalát, amely utal az említett rendelet 11. cikkének (1) és (2) bekezdése közötti különbségre, amely megfigyelhető a 2201/2003 rendelet 19. cikke (1) és (2) bekezdésének olvasásakor is. E dokumentum ezenkívül kifejti, hogy a perfüggőség fogalmát a tagállami jogok többé‑kevésbé tágan határozzák meg, egyes jogrendek nem tesznek különbséget „tárgy” és „jogalap” között, amely a hivatkozott Borrás‑jelentés 52. pontjából is kitűnik.

---

21 – Eltérő a helyzet az 1968. szeptember 27‑i Brüsszeli Egyezmény esetében, mivel az abban szabályozott számos joghatósági ok sok perfüggőségi esetet előidézhet.

---

22 – Az új Brüsszel II. rendelet alkalmazásához készített, a Bizottság által a polgári és kereskedelmi ügyekben illetékes Európai Igazságügyi Hálózattal egyetértésben kidolgozott útmutató (a továbbiakban: EIH), 2005. június 1‑jei állapot, 22. o. Elérhető a Bizottság internetes honlapján (http://ec.europa.eu/justice_home).

---

23 – COM(1999) 220 végleges dokumentum, 11. o.

---

24 – Ez az eset állt fenn a 2009. április 2‑án hozott ítélethez (EBHT 2009., I‑2805. o.) vezető C‑523/07. sz. A ügyben, mivel az érintett család „elhagyta Svédországot, hogy Finnországban töltse a szünidőt. Finnország területén maradtak, különböző kempingekben, lakóautóban laktak, a gyermekek pedig nem jártak iskolába.” (14. pont) Emlékeztetek arra, hogy ez az ítélet a szokásos tartózkodási hely meghatározásának kritériumait a következőképpen állapította meg: „[a] gyermek valamelyik tagállamban való fizikai jelenlétén kívül más olyan tényezőkre is figyelemmel kell lenni, amelyek arra engednek következtetni, hogy ez a jelenlét semmiképpen sem ideiglenes vagy alkalmi jellegű, és hogy a gyermek tartózkodása együtt jár a szociális és családi környezetbe való, bizonyos fokú beilleszkedéssel. Figyelembe kell venni különösen a család adott tagállam területén való tartózkodásának időtartamát, szabályszerűségét, az e tagállam területén való tartózkodás, illetve az e tagállamba való költözés körülményeit és indokait, a gyermek állampolgárságát, az iskoláztatás helyét és körülményeit, a nyelvismeretet, valamint a gyermeknek az említett tagállamban kialakított családi és szociális kapcsolatait (30. és azt követő pontok). Lásd továbbá Kokott főtanácsnok említett ügyben ismertetett indítványának 38–52. pontját.

---

25 – Ebben az esetben a 2201/2003 rendelet 14. cikke következtében „a joghatóságot minden tagállamban az adott állam joga határozza meg.”

---

26 – Megjegyzem azonban, hogy egyes tagállamok jogában a testvérek egységet alkotnak, amelyet a lehető legjobban védeni kell, ezért a jogalkotó a bíróság számára előírja a testvérek szétválasztásának lehetőség szerinti mellőzését, vagy ha ez nem lehetséges, a testvérek közötti kapcsolatok fennmaradásának megóvását (lásd például a francia Code civil 371–5. cikkét).

---

27 – Az Amtsgericht Albstadt 2007. szeptember 25‑i határozatában úgy vélte, hogy az említett kérelem fölösleges, mivel a német jogszabályok alkalmazásában az anya már rendelkezett kizárólagos felügyeleti joggal. Meg kell állapítani, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága által a Zaunegger kontra Németország ügyben 2009. december 3‑án hozott ítélet (22028/04. sz. keresetlevél) alapján a német alkotmánybíróság (Bundesverfassungsgericht) nemrégiben az Alaptörvény 6. cikkének (2) bekezdésével ellentétesnek nyilvánította a német polgári tövénykönyv (BGB) 1626a. és 1672. cikkében foglalt azon rendelkezést, amely szerint az apa a házasságon kívül született gyermek feletti felügyeleti jogot az anya elutasítása esetén nem szerezheti meg (2010. július 21‑i ítélet, BvR 420/09).

---

28 – Az általánosan „tartópillérnek” tekintett elv kapcsán lásd különösen az 1968. szeptember 27‑i Brüsszeli Egyezményre vonatkozóan Ruiz‑Jarabo Colomer főtanácsnok C‑159/02. sz., Turner ügyben ismertetett indítványa (2004. április 27‑i ítélet, EBHT 2004., I‑3565. o.) 30. és azt követő pontjait.

---

29 – A 2201/2003 rendelet joghatósági okokra vonatkozó rendelkezése tiszteletben tartását a jogorvoslatok elbírálására jogosult nemzeti bíróságoknak kell vizsgálniuk, amelyek az e rendelkezések értelmezését érintő kétség esetén kötelesek a Bírósághoz fordulni előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel. Végső esetben az érintett tagállam elleni jogsértési eljárás szintén elképzelhető.

---

30 – Emlékeztetek arra, hogy a „polgári ügyek” fogalma az uniós jog önálló fogalma, amely magában foglal valamely tagállam belső joga szerinti közjogi intézkedéseket is (C‑435/06. sz., 2007. november 27‑én hozott ítélet [EBHT 2007., I‑10141. o.] 46–53). Következésképpen egyes tagállamok eljárásai, hatóságai vagy közigazgatási határozatai a 2201/2003 rendelet hatálya alá tartozhatnak (ebben az értelemben lásd a fent hivatkozott Az új Brüsszel II. rendelet alkalmazásához készített útmutató, 8. o.).

---

31 – Például olyan eljárások kombinációja, mint egy gyámság alá helyezés iránti kérelem és egy gyermekelhelyezés iránti kérelem nem vezethet perfüggőséghez, mivel az érintett területek elkülönültek, és az említett eljárásoknak nem nyilvánvalóan azonos a jogalapjuk. Nehezebb megállapítani, hogy áll‑e fenn perfüggőség egy felügyeleti jogra vonatkozó eljárás és egy láthatási jogra vonatkozó eljárás között.

---

32 – Például a felügyeleti jog, mint a szülői felügyeleti jog attribútuma, automatikusan következménye lehet a gyámság elrendelésének vagy a gyermek intézményi gondozásba helyezésének.

---

33 – A fent hivatkozott A ítéletből kitűnik, hogy „a [2201/2003 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése] értelmében vett »polgári ügyek« fogalma kiterjed egy gyermek azonnali állami gondozásba vételét és a saját családján kívül való elhelyezését elrendelő határozatra, ha ezt a határozatot a közjogba tartozó gyermekvédelem keretében hozták.”

---

34 – Pontosítom, hogy a 2201/2003 rendelet (9) és (14) preambulumbekezdése utal arra, hogy a gyermek vagyonára vonatkozó olyan intézkedéseket, amelyek nem tartoznak a rendelet által nyújtott oltalom alá, nem az említett rendelet, hanem a 44/2001 rendelet szabályozza, hasonlóan az ez utóbbi rendelet által szabályozott tartási kötelezettségekhez.

---

35 – E tekintetben lásd a fent hivatkozott Purrucker I. ügyben hozott ítélet 84. és azt követő pontjait.

---

36 – A 2201/2003 rendelet (3) preambulumbekezdése emlékeztet arra, hogy az 1347/2000 rendeletet (HL L 160., 19. o.) váltotta fel, amely tartalmát alapjában véve az ugyanezen tárgyról szóló II. Brüsszeli egyezményből vették át, amint erre a Borrás‑jelentés rávilágított.

---

37 – A többször módosított (lásd a fent hivatkozott Purrucker I. ügyben hozott ítélet 12. pontját), a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló egyezmény (HL 1972., L 299., 32. o.).

---

38 – A két szöveg közötti kapcsolatot illetően az ítélkezési gyakorlatban lásd különösen Kokott főtanácsnok C‑185/07 sz., Allianz (korábban Riunione Adriatica di Sicurta) ügyben (2009. február 10‑i ítélet, EBHT 2009., I‑663. ) ismertetett indítványának 28. és azt követő pontjait.

---

39 – Lásd az 1968. szeptember 27‑i Brüsszeli egyezmény 21. cikkét, az 1347/2000 rendelet 11. cikkét és a 44/2001 rendelet 27. cikkét.

---

40 – Lásd a 2201/2003 rendelet (12) preambulumbekezdését.

---

41 – Analógiaként lásd a fent hivatkozott Gubisch Maschinenfabrik ügyben hozott ítélet 6. és azt követő pontjait, amelyben a Bíróság megjegyezte, hogy „az 1968. szeptember 27‑i egyezmény 21. cikkében egy perfüggőségi helyzet meghatározására alkalmazott fogalmakat autonómnak kell tekinteni”, valamint Mancini főtanácsok ebben az ügyben ismertetett indítványának 2. pontját. Lásd továbbá a C‑464/01. sz., Gruber ügyben 2005. január 20‑án hozott ítélet (EBHT 2005., I‑439. o.) 31. pontját és az abban hivatkozott állandó ítélkezési gyakorlatot. Egy autonóm fogalom és egy nemzeti megközelítés közötti választásról lásd különösen a 12/76. sz., Industrie Tessili Italiana Como ügyben 1976. október 6‑án hozott ítélet (EBHT 1976., 1473. o.) 10. és 11. pontját.

---

42 – Analógiaként lásd a 29/76. sz., LTU ügyben 1976. október 14‑én hozott ítélet (EBHT 1976., 1541. o.) 3. pontját.

---

43 – 129/83. sz., Zelger ügyben 1984. június 7‑én hozott ítélet (EBHT 1984., 2397. o.) 16. pontja, amelyben a Bíróság kifejtette, hogy „az egyezmény 21. cikkét úgy kell értelmezni, hogy »elsőként megkeresettnek« az a bíróság tekintendő, amely előtt először teljesültek a végleges perfüggőségre való következtetést lehetővé tevő feltételek, és e feltételeket az egyes érintett bíróságok nemzeti törvénye szerint kell mérlegelni.” Mancini főtanácsnok indítványa ugyanígy figyelembe vette a perfüggőségre vonatkozóan a tagállamokban alkalmazott jogi rendszerek sokféleségét.

---

44 – Az eljárást megindító irat kézbesítése és a perfüggőség viszonyáról lásd Trstenjak főtanácsnok C‑14/07. sz., Weiss und Partner ügyben (2008. május 8‑i ítélet, EBHT 2008., I‑3367. o.) ismertetett indítványa 68. pontját.

---

45 – Az 1968. szeptember 27‑i Brüsszeli egyezmény 21. cikkében azonos rendelkezés értelmezésére analógiaként lásd a fent hivatkozott Gasser ügyben hozott ítélet 70. pontját, amelyben a Bíróság kimondta, hogy ügyelni kell „mind az egyezmény szövegére, mind szerkezetére és célkitűzésére”. Részletesebben lásd a fent hivatkozott Purrucker I. ügyben hozott ítélet 62–64. pontját.

---

46 – Erről a fogalomról analógiaként lásd a C‑261/90. sz., Reichert és Kockler ügyben 1992. március 26‑án hozott ítéletnek (EBHT 1992., I‑2149. o.) az 1968. szeptember 27‑i Brüsszeli egyezmény 24. cikkének értelmezéséről szóló 34. pontját.

---

47 – E tárgyban lásd az Európai Igazságügyi Hálózat honlapján szereplő összehasonlító jogi elemzést (http://ec.europa.eu/civiljustice/interim_measures/interim_measures_gen_fr.htm): „A nemzeti jogszabályok összehasonlítása mutatja, hogy csaknem teljesen hiányzik az ideiglenes és biztosítási intézkedések fogalom-meghatározása, és a jogrendszerek széles körben különböznek.”

---

48 – Lásd a fent hivatkozott Purrucker I. ügyben hozott ítélet 60. és 61. pontját, amelyben a Bíróság rámutat arra, hogy „[a] 2201/2003 rendelet 20. cikke e rendelet „Joghatóság” című II. fejezetén belül az utolsó cikk. Nem azon cikkek között helyezkedik el, amelyek kifejezetten a szülői felelősséggel kapcsolatos joghatóságot szabályozzák, és amelyek e fejezet 2. szakaszát képezik, hanem e fejezet „Közös rendelkezések” című 3. szakaszában szerepel. E rendelkezésnek a 2201/2003 rendelet szerkezetében való elhelyezkedéséből következik, hogy a 20. cikk nem tekinthető az e rendelet értelmében vett, érdemi kérdésekkel kapcsolatos joghatóságot biztosító szabálynak.”

---

49 – A kifejezés analógiaként a fent hivatkozott, A. Borrás által az 1998. május 28‑i egyezményre vonatkozóan kidolgozott magyarázó jelentés 55. pontjában szerepel.

---

50 – Az 1968. szeptember 27‑i Brüsszeli egyezmény perfüggőségre vonatkozó rendelkezéseivel kapcsolatban analógiaként lásd a fent hivatkozott Gasser ügyben hozott ítélet 47. pontját, amelyben a Bíróság pontosította, hogy „az említett egyezmény 21. cikkében foglalt eljárási szabály világosan és kizárólag azon időbeli sorrenden alapul, amely sorrendben a kérdéses bíróságok előtt eljárást indítanak”.

---

51 – Részletesebben: az 1347/2000 rendelet elfogadásához vezető bizottsági javaslat (COM(1999) 220 végleges dokumentum, 17. o.) és a fent hivatkozott Borrás‑jelentés (52. és 53. pont).

---

52 – Lásd továbbá a fent hivatkozott Az új Brüsszel II. rendelet alkalmazásához készített útmutató 22. pontját, amely szerint „a 19. cikk (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy főszabály szerint az elsőként megkeresett bíróság rendelkezik joghatósággal. A később megkeresett bíróságnak fel kell függesztenie az eljárást, és megvárnia, hogy a másik bíróság határozzon a saját joghatósága kérdésében. Ha az elsőként megkeresett bíróság megállapítja joghatóságát, a később megkeresett bíróságnak hivatalból vissza kell lépnie. A később megkeresett bíróság csak akkor folytathatja le az eljárását, ha az elsőként megkeresett bíróság saját joghatósága hiányát állapítja meg, vagy ha az elsőként megkeresett bíróság az ügynek a 15. cikk alapján történő áttételéről határoz.”

---

53 – Az 1968. szeptember 27‑i Brüsszeli egyezménnyel kapcsolatban analógiaként lásd a fent hivatkozott Gasser ügyben hozott ítélet 48. pontját. Lásd továbbá a C‑351/89. sz., Overseas Union Insurance e.a. ügyben 1991. június 27‑én hozott ítélet (EBHT 1991., I‑3317. o.) 26. pontját, amelyben a Bíróság rámutatott arra, hogy „azzal a feltételezéssel, hogy a később megkeresett bíróság az egyezmény ‑ és különösen annak 16. cikke ‑ által szabályozott kizárólagos joghatósággal rendelkezik, az egyezmény 21. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az elsőként megkeresett bíróság joghatóságának vitatása esetén a később megkeresett bíróság ‑ abban az esetben, ha nem lép vissza ‑ csak az eljárás felfüggesztéséről határozhat anélkül, hogy az elsőként megkeresett bíróság joghatóságát maga vizsgálná.” Ebben az ügyben Van Gerven főtanácsnok hangsúlyozta, hogy „amennyiben a másodikként megkeresett bíróság másképp döntene, az beavatkozást jelentene az elsőként megkeresett bíróság ítélkezési jogkörébe” (a főtanácsnoki indítvány 15. pontja).

---

54 – Más érvek is ezt állítják, tudniillik, hogy a 20. cikk alapján meghozott intézkedések a területi hatályukra vonatkozó említett korlátozott hatásokon kívül korlátozott hatással bírnak egyrészt tárgyi hatályukat illetően, mivel az említett cikk (1) bekezdése előírja, hogy a sürgősség jogcímén elfogadott intézkedések nem kérdőjelezik meg az ügy érdemével kapcsolatos joghatóságot, amellyel más tagállamok bíróságai rendelkezhetnek, és nem kötik ezeket a bíróságokat, és másrészt időbeli hatályukat illetően, mivel az említett cikk (2) bekezdése előírja, hogy a fenti intézkedések hatályukat vesztik, amikor az ügy érdemében joghatósággal rendelkező bíróság határoz az ügyben, így tehát nincs többé szükség arra, hogy átmeneti jelleggel helyettesítsék. Az eljárások két csoportja nem ütközhet közvetlenül egymással, mivel az említett 20. cikkben szabályozott eljárás alárendelt az érdemi eljáráshoz képest a joghatósági szabályok megkerülése kockázatának elkerülése végett. Ez utóbbit illetően lásd a fent hivatkozott Purrucker I. ügyben hozott ítélet 86. és 91. pontját.

---

55 – Részletesebben a fent hivatkozott Purrucker I. ügyben hozott ítélet 84. és azt követő pontjai, és Sharpston főtanácsnok említett ügyben ismertetett indítványának 172–175. pontja. Az említett elemzés a határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozik, de véleményem szerint a perfüggőséget is érinti. Következetesnek kell maradni az ítélkezési gyakorlattal kialakított rendszerrel, tehát követni kell az említett ítélet logikáját.

---

56 – Lásd a fent hivatkozott Az új Brüsszel II. rendelet alkalmazásához készített útmutató 11. pontját.

---

57 – Nem foglalkozom itt az említett állami területen tartózkodó gyermek vagyona tekintetében meghozott sürgős intézkedések kérdésével.

---

58 – A 2201/2003 rendelet 11. cikkének és 19. cikkének rendelkezései közötti kapcsolatról lásd Sharpston főtanácsnok C‑195/08. PPU. sz. ügyben (2008. július 11‑i ítélet, EBHT 2008., I‑5271. o.) ismertetett indítványa 63–66. pontját.

---

59 – Lásd Sharpston főtanácsnok fent hivatkozott Purrucker I. ügyben ismertetett indítványának 131. pontját.

---

60 – Például különélő szülők esetén az édesanyánál elhelyezett gyermek tartózkodási helyét egy másik bíróság nem helyezheti át az édesapához anélkül, hogy ezek a határozatok a gyakorlatban összeegyeztethetők legyenek, még akkor sem, ha az egyik határozatot csak ideiglenes jelleggel hozták.

---

61 – Analógiaként lásd a fent hivatkozott Tatry ügyben hozott ítélet 39. és azt követő pontjait: „az egyezmény 21. cikke értelmében a »jogalap« a tényállást és a kérelem alapjául felhozott jogszabályt tartalmazza. […] Ami a »tárgyat« illeti ugyanezen 21. cikk értelmében, az a kérelem célját jelenti.” Lásd továbbá Tesauro főtanácsnok említett ügyben ismertetett indítványának 19. pontját. A fent hivatkozott Gubisch Maschinenfabrik ügyben hozott ítélet 14. és azt követő pontjai hozzáteszik, hogy „még ha a 21. cikk német változata nem is tesz kifejezetten különbséget a »tárgy« és »jogalap« fogalmak között, ugyanúgy kell érteni, mint a többi nyelvi változatban, amelyek tartalmazzák ezt a különbségtételt.” A Bíróság C‑111/01. sz., Gantner Electronic ügyben 2003. május 8‑án hozott ítéletében (EBHT 2003., I‑4207. o.) kifejtette, hogy „annak megítélése tekintetében, hogy azonos felek által különböző szerződő államok bíróságai előtt benyújtott kérelmeknek azonos‑e a tárgya, kizárólag az érintett kérelmezők szándékát kell figyelembe venni, az alperes által védekezésül felhozott jogalapok kizárásával.”

---

62 – Pontosítom, hogy ha az eljárások összeütközésével érintett bíróságok egyikének székhelye harmadik országban van, az ilyen helyzet nem a 2201/2003 rendelet 19. cikkének rendelkezései, hanem a nemzetközi perfüggőség más szabályai alá tartozik.

---

63 – Emlékeztetek arra, hogy az említett rendelet 15. cikkének (5) bekezdése ennél is rövidebb határidőt állapít meg, a megkereséstől számított hathetes időtartamot előírva a joghatóság elfogadására az ügy tárgyalására alkalmasabb bírósághoz történő áttétel esetében.

---

64 – Az itt tárgyalt problematika eltér a fent hivatkozott Gasser ügyben hozott ítéletben felvetettől abban az értelemben, hogy a Bíróság kimondta, hogy „a[z 1968. szeptember 27‑i] Brüsszeli egyezmény 21. cikkét úgy kell értelmezni, mint amelynek rendelkezéseitől nem lehet eltérni akkor, amikor az elsőként megkeresett bíróság székhelye szerinti szerződő állam bíróságai előtti eljárások időtartama általánosságban rendkívül hosszú.” (73. pont) Az általam javasolt megközelítés ugyanis egyrészt nem általános, hanem eseti jellegű, másrészt nem sérti a kölcsönös bizalom elvét, mivel a később megkeresett bíróság csak az elsőként megkeresett bíróság válasza hiányában léphet tovább, és végül, a felek számára jogbiztonság biztosítására irányul, amennyiben rövid határidő alatt megállapítható lesz, hogy fennáll‑e perfüggőség.

---

65 – Kokott főtanácsnok a 2201/2003 rendelet 19. cikkének (1) bekezdését illetően ugyanígy kifejtette: „[a] másodikként megkeresett bíróság az előtte folyamatban lévő eljárást nem folytathatja azon az alapon, hogy az elsőként megkeresett bíróságot joghatósággal nem rendelkezőnek tekinti” (a C‑168/08. sz., Hadadi ügyben előterjesztett indítvány 31. pontja [2009. július 16‑i ítélet, EBHT 2009., I‑6871. o.]). Véleményem szerint minden körülmények között a hivatalból történő felfüggesztésnek, és nem pedig a joghatóságtól kezdettől való elállásnak van helye.

---

66 – Részletesebben a fent hivatkozott Purrucker I. ügyben hozott ítélet 75. pontja. A joghatóságtól való elállásra felhívott bíróság már nem vizsgálhatja felül a joghatóságot akkor, ha a 2201/2003 rendelet 24. cikke alkalmazásával ezt nem tehetné meg egy másik tagállam bírósága által hozandó határozatot illetően, amelyet meghoznak, és részére végrehajtás céljából átadnak.

---

67 – Lásd a fent hivatkozott Purrucker I. ügyben hozott ítélet 71. és azt követő pontjait. E tekintetben egy megjegyzést kívánok tenni a tagállamoknak – az említett ítélet 76. cikkében megfogalmazott – azon kötelezettségére vonatkozóan, hogy kifejezetten indokolniuk kell az ügy érdemét illető nemzetközi joghatóságukat az említett rendelet 8–14. cikkei szerinti joghatósági okok egyikére hivatkozva. Megjegyezném, hogy a bíróság ezt ritkán fogja hivatalból megtenni a gyakorlatban olyankor, amikor a felek nem hoznak fel a joghatóság hiányára alapított kifogást, vagy amikor a jogvita külföldi eleme a bíróság megkeresésének pillanatában még nem áll fenn.

---

68 – A fent hivatkozott ítélet rendelkező része. A Bíróság mindamellett megjegyezte, hogy „[a]z a körülmény ugyanakkor, hogy a 2201/2003 rendelet 20. cikke szerinti intézkedésekre nem vonatkozik az e rendeletben szabályozott elismerési és végrehajtási rendszer, nem zárja ki az ilyen intézkedések más tagállamban történő minden elismerését és végrehajtását, mint azt indítványának 176. pontjában a főtanácsnok is megjegyezte. E rendelet tiszteletben tartásával ugyanis más nemzetközi jogintézmények és más nemzeti jogszabályok is alkalmazhatók.” (92. pont)

---

69 – Ugyanígy lásd Sharpston főtanácsnoknak a fent hivatkozott Purrucker I. ügyben ismertetett indítványa 169. pontját: „[p]ontosan az a tény, hogy kizárólag a 20. cikk alapján jár el, azt jelenti, hogy joghatósága nem állapítható meg a 19. cikk szempontjából, így az előtte folyamatban lévő eljárás nem váltja ki a perfüggőségre vonatkozó szabályok alkalmazását.”

---

70 – A kérdést előterjesztő bíróság által adott tájékoztatás szerint a német jogban ideiglenes intézkedés csak akkor hozható, ha az ügy érdemében keresetet nyújtottak be, míg a spanyol jogban ideiglenes intézkedés hozatalára irányuló külön kérelem is megengedett.