—

a citiworks AG képviseletében C. Haellmigk Rechtsanwalt,

—

a Sächsisches Staatsministerium für Wirtschaft und Arbeit als Landesregulierungsbehörde képviseletében R. Huber, meghatalmazotti minőségben,

—

a Flughafen Leipzig/Halle GmbH képviseletében R. Wagner és J. Kloos Rechtsanwälte,

—

a német kormány képviseletében M. Lumma és J. Möller, meghatalmazotti minőségben,

—

a lengyel kormány képviseletében E. Ośniecka-Tamecka, meghatalmazotti minőségben,

—

az Egyesült Királyság Kormánya képviseletében V. Jackson, meghatalmazotti minőségben, segítője: A. Henshaw barrister,

—

az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében B. Schima, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 96/92/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. június 26-i 2003/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 176., 37. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 2. kötet, 211. o.) 20. cikke (1) bekezdésének értelmezésére irányul.

2

E kérelmet azon eljárás keretében terjesztették elő, amelynek tárgyát a citiworks AG (a továbbiakban: citiworks) által a Sächsisches Staatsministerium für Wirtschaft und Arbeit als Landesregulierungsbehörde (a Szász Gazdasági és Munkaügyi Minisztérium mint tartományi szabályozó hatóság, a továbbiakban: szabályozó hatóság) azon határozata ellen benyújtott kereset képezi, amely a villamosenergia- és gázellátásról szóló 2005. július 7-i törvény, az úgynevezett „energiagazdálkodási törvény” (Gesetz über die Elektriztäts und Gasversorgung [Energiewirtschaftsgesetz], a továbbiakban: EnWG) 110. §-a (1) bekezdésének 1. pontja (BGBl. 2005. I., 1970. o.) értelmében vett „objektumhálózatnak” minősítette a Flughafen Leipzig/Halle GmbH (a továbbiakban: FLH) által üzemeltetett energiaellátó hálózatot.

3

A 2003/54 irányelv 1. cikke szerint:

„Ez az irányelv közös szabályokat állapít meg a villamos energia termelésére, átvitelére, elosztására és a villamosenergia-ellátásra vonatkozóan. Meghatározza a villamosenergia-ágazat szervezetével és működésével, a piacra jutással, a versenytárgyalási eljárásoknál alkalmazandó feltételekkel és eljárásokkal, valamint az engedélyek kiadásával és a hálózatok működésével [helyesen: üzemeltetésével] összefüggő szabályokat.”

4

A 2003/54 irányelv (4)–(7), valamint (26) preambulumbekezdésének szövege a következő:

[…]

5

A 2003/54 irányelv „Fogalommeghatározások” című 2. cikke így rendelkezik:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

[…]”

6

A 2003/54 irányelv „Közszolgáltatási kötelezettségek és fogyasztóvédelem” című 3. cikkének (8) bekezdése így rendelkezik:

„A tagállamok dönthetnek úgy, hogy nem alkalmazzák a 6., 7., 20. és 22. cikk rendelkezéseit, amennyiben azok alkalmazása – jogilag vagy ténylegesen – akadályozná a villamosenergia-ipari vállalkozások, általános gazdasági érdekből előírt kötelezettségek teljesítését [helyesen: a villamosenergia-ipari vállalkozások általános gazdasági érdekből előírt kötelezettségeinek teljesítését], és amennyiben a kereskedelem fejlődését nem befolyásolják olyan mértékben, ami ellentétes lenne a Közösség érdekeivel. A Közösség érdekei közé tartozik különösképpen, hogy ezen irányelvnek és a Szerződés 86. cikkének megfelelően a feljogosított fogyasztók tekintetében verseny alakuljon ki.”

7

Az irányelv „Harmadik fél hozzáférése” című 20. cikkének szövege a következő:

„(1)   A tagállamok olyan rendszert hoznak létre, amelyben egy harmadik fél átviteli és elosztóhálózathoz való hozzáférését közzétett, minden feljogosított fogyasztóra vonatkozó tarifák [helyesen: nyilvános tarifák] alapján teszik lehetővé, objektív kritériumok alapján, a rendszerhasználók közötti megkülönböztetés [helyesen: hátrányos megkülönböztetés] nélkül. A tagállamok biztosítják, hogy ezeket a tarifákat, illetve a számításukhoz alkalmazott módszereket a 23. cikknek megfelelően hatálybalépésük előtt jóváhagyják; továbbá, hogy ezeket a tarifákat, illetve – amennyiben csak a módszerek kerültek jóváhagyásra – a módszereket hatálybalépésük előtt közzétegyék.

(2)   Az átviteli- vagy az elosztórendszer-üzemeltető megtagadhatja a hálózati hozzáférést, ha nem áll rendelkezésre a szükséges kapacitás. A megtagadást kellőképpen megalapozott indokokkal kell alátámasztani, különös tekintettel a 3. cikkre. Megtagadás esetén és adott esetben a tagállamok gondoskodnak arról, hogy az átviteli- vagy az elosztórendszer-üzemeltető érdemi információt nyújtson azokról az intézkedésekről, amelyek a hálózat megerősítéséhez szükségesek lennének. Az információt kérő féltől az információ nyújtásának költségeinek megfelelő, méltányos díj kérhető.”

8

Ugyanezen irányelv „Eltérések” című 26. cikke így rendelkezik:

„Azok a tagállamok, amelyek ezen irányelv hatálybalépését követően bizonyítani tudják, hogy alapvető problémák vannak kis, szigetüzemben működő rendszereik üzemeltetésével, a IV., V., VI. és VII. fejezet vonatkozó rendelkezéseitől […] eltérésért folyamodhatnak felújítás, fejlesztés és a meglévő kapacitás növelése esetén; az eltérést a Bizottság hagyhatja jóvá. A Bizottság a döntéshozatalt megelőzően tájékoztatja a tagállamokat a kérelmekről, tekintettel az információk bizalmas kezelésére [helyesen: A Bizottság határozatának meghozatala előtt tájékoztatja a tagállamokat e kérelmekről, betartva a bizalmas kezelés szabályait]. A döntést [helyesen: határozatot] az Európai Unió Hivatalos Lapjában kell közzétenni. […]

[…]”

9

Az EnWG elfogadására a 2003/54 irányelv átültetése érdekében került sor.

10

E törvény 3. §-ának 16. és 17. pontjában foglalt meghatározás szerint az energiaellátó hálózatok „egy vagy több feszültségi szinten vagy nyomásfokozaton működő villamosenergia- és gázellátó hálózatok”, az általános ellátást szolgáló energiaellátó hálózatok pedig „olyan energiaellátó hálózatok, amelyek a harmadik fél felé történő energiaelosztást szolgálják, és méretezésük révén nem eleve egyes, már a hálózat létesítésekor meghatározott vagy meghatározható végső fogyasztók ellátása céljából kerültek kialakításra, hanem főszabály szerint minden végső fogyasztó ellátására nyitva állnak”.

11

Ugyanezen törvény 3. §-ának 18. pontjában foglalt meghatározás szerint az energiaellátó hálózatokat üzemeltető vállalkozás az a természetes vagy jogi személy, aki/amely energiaellátó hálózatot működtet.

12

Az EnWG 3. része tartalmazza többek között a 20. és 21. §-t. A 20. § (1) bekezdésének első mondata akként rendelkezik, hogy az energiaellátó hálózatok üzemeltetői „kötelesek mindenki számára objektív kritériumok alapján, hátrányos megkülönböztetéstől mentesen hálózati hozzáférést biztosítani, valamint a feltételeket, beleértve a mintaszerződéseket és a hálózati hozzáférés díjait az interneten közzétenni”.

13

Az EnWG 21. §-ának (1) bekezdése így rendelkezik:

„A hálózati hozzáférés feltételeinek és díjainak megfelelőnek, hátrányos megkülönböztetéstől mentesnek és átláthatónak kell lenniük, és nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint amilyen feltételeket az energiaellátó hálózatok üzemeltetői hasonló esetekben saját vállalkozásukon belül, vagy kapcsolt vagy társult vállalkozásokkal szemben alkalmaznak, és ténylegesen vagy könyveléstechnikailag kiszámláznak.”

14

Az EnWG 110. §-ának (1) bekezdése az alábbiak szerint állapítja meg az objektumhálózattá minősítés megszerzésének feltételeit, valamint rendelkezik e minősítés jogkövetkezményeiről:

„A 2. és 3. rész, valamint a 4., 52. és 92. § nem alkalmazható az olyan energiaellátó hálózatokra, amelyek

amennyiben az energiaellátó hálózat nem a 3. § 17. pontjának értelmében vett általános ellátás céljára szolgál, és az objektumhálózat üzemeltetője vagy megbízottja rendelkezik a hálózat üzemelésének a jelen törvény előírásainak megfelelő, tartós biztosításához szükséges személyi, műszaki és gazdasági teljesítőképességgel.”

15

A citiworks a német jog hatálya alá tartozó társaság, amely az energiaellátás területén folytat tevékenységet. A 2004. év eleje óta látja el a DFS Deutsche Flugsicherung GmbH Leipzig/Halle repülőtéren található csatlakozási pontját villamos energiával. Ez utóbbi társaság 100%-ban a szövetségi állam tulajdonában áll, és a németországi légi forgalom irányításáért felelős.

16

Az FLH a Leipzig/Halle repülőteret üzemeltető társaság. Ezzel összefüggésben energiaellátó hálózatot tart fenn, amelynek révén saját maga, valamint további 93, a repülőtér területén működő vállalkozás jut villamos energiához (a továbbiakban: alapügybeli hálózat). Az e hálózaton keresztül felhasznált energiamennyiség 2004-ben elérte hozzávetőlegesen a 22200 MWh-t, amelynek 85,4%-át maga az FLH használta fel.

17

Az FLH kérelmet terjesztett elő arra vonatkozóan, hogy az alapügybeli hálózatot az EnWG 110. § értelmében vett objektumhálózatként ismerjék el. A szabályozó hatóság e kérelem vizsgálata keretében 2006. január 20-án eljárásba hívta a citiworkst.

18

A szabályozó hatóság 2006. július 12-i határozatával helyt adott az FLH kérelmének. A citiworks megfellebbezte ezt a határozatot az Oberlandesgericht Dresden előtt.

19

E bíróság előtt a citiworks arra hivatkozott, hogy az EnWG 110. §-a összeegyeztethetetlen a 2003/54 irányelv 20. cikkével.

20

E körülmények között az Oberlandesgericht Dresden az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:

„A[z EnWG] 110. §-a (1) bekezdésének 1. pontja összeegyeztethető-e a 2003/54 […] irányelv 20. cikkének (1) bekezdésével annyiban, amennyiben a 110. § (1) bekezdésének 1. pontjában említett előfeltételek megléte esetén a hálózati hozzáférésre vonatkozó általános rendelkezések (az EnWG 20–28a. §-a) még akkor sem alkalmazhatók az úgynevezett üzemi hálózatra, ha a szabad hálózati hozzáférés nem okozna túlzott nehézségeket?”

21

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatali eljárás keretében a nemzeti rendelkezések közösségi joggal való összeegyeztethetőségével kapcsolatban nem foglalhat állást, hatáskörrel rendelkezik azonban arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróságot a közösségi jog értelmezésére vonatkozó minden olyan szempontról tájékoztassa, amelyek lehetővé tehetik számára ezen összeegyeztethetőség értékelését annak érdekében, hogy döntést hozzon az előtte folyó eljárásban (lásd többek között a C-124/99. sz. Borawitz-ügyben 2000. szeptember 21-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-7293. o.] 17. pontját; a C-60/05. sz., WWF Italia és társai ügyben 2006. június 8-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-5083. o.] 18. pontját, valamint a C-257/06. sz. Roby Profumi ügyben 2008. január 24-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-189. o.] 11. pontját).

22

A kérdést előterjesztő bíróság a kérdésével lényegében azt kívánja megtudni, hogy a 2003/54 irányelv 20. cikkének (1) bekezdését akként kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes az EnWG 110. §-a (1) bekezdésének 1. pontja, amely az energiaellátó hálózatok egyes üzemeltetőit azon az alapon mentesíti a harmadik személyek e hálózatokhoz történő szabad hozzáférése biztosításának kötelezettsége alól, hogy e hálózatok területileg összetartozó üzemi területen találhatók, valamint túlnyomórészt az energia saját üzemen belüli, és kapcsolt vállalkozáshoz történő továbbítására szolgálnak, anélkül hogy bizonyított lenne, hogy a harmadik személyeknek az említett hálózatokhoz történő szabad hozzáférése túlzott nehézségeket okozna.

23

A citiworks úgy véli, hogy az EnWG 110. §-a (1) bekezdésének 1. pontja ellentétes a 2003/54 irányelv 20. cikkének (1) bekezdésével. Ezen irányelv egyik legfőbb célkitűzése ugyanis, hogy lehetővé tegye az energiaellátó hálózatokhoz történő szabad hozzáférést az energiaszolgáltatók számára, annak érdekében, hogy a fogyasztók szabadon választhassák meg a szolgáltatójukat.

24

Az a nemzeti rendelkezés, amely eltér a harmadik személyek energiaellátó hálózatokhoz történő szabad hozzáférésének elvétől, ellentétes ezzel a célkitűzéssel. A 2003/54 irányelv egyetlen rendelkezése sem hatalmazza fel a tagállamokat arra, hogy szabadon határozzák meg azokat a helyzeteket, amelyekben eltérhetnek ettől az elvtől.

25

A citiworks ezenkívül hangsúlyozza, hogy az EnWG 110. §-a (1) bekezdésének 1. pontja automatikusan alkalmazandó, amint teljesülnek az abban előírt feltételek.

26

Az FLH elöljáróban azt állítja, hogy a feltett kérdés elfogadhatatlan, mivel hipotetikus jellegű. E kérdés ugyanis az EnWG 110. §-a (1) bekezdésének 1. pontját olyan megfogalmazásban idézi, amely nem létezik, mivel ez a rendelkezés nem utal a „túlzott nehézség” fogalmára. Ezenkívül e kérdés nem releváns az alapügy megoldása tekintetében.

27

Az ügy érdemével kapcsolatban az FLH, a szabályozó hatóság, valamint a német kormány és az Egyesült Királyság Kormánya úgy véli, hogy az alapügybeli hálózat nem minősül sem átviteli rendszernek, sem elosztórendszernek, ebből következően pedig nem tartozik a 2003/54 irányelv hatálya alá. Az ilyen hálózat a vállalkozások által a saját energiaellátásuk biztosítása érdekében létrehozott belső hálózat, amelyhez csekély fogyasztás kapcsolódik, és amely nem érinti hátrányosan a versenyt. Az EnWG 110. §-a (1) bekezdésének 1. pontja nem más, mint a 2003/54 irányelv átültetése során a nemzeti jogalkotót megillető diszkrecionális jogkör kifejeződése. Ezenkívül a villamosenergia-szolgáltatás járulékos tevékenység az FLH fő tevékenységéhez, vagyis a repülőtér üzemeltetéséhez képest.

28

A német kormány szerint az alapügybeli hálózat olyan „felhasználói létesítménynek” minősül, amely zárt létesítményen belül biztosítja az energia elosztását. Az e hálózatot üzemeltető vállalkozásra nem vonatkoznak a 2003/54 irányelv által az elosztórendszer-üzemeltetőkkel szemben előírt kötelezettségek.

29

A lengyel kormány úgy véli, hogy az EnWG 110. §-a (1) bekezdésének 1. pontja összeegyeztethetetlen a 2003/54 irányelvvel. Ez az irányelv a sajátos körülményeken alapuló eltérések olyan rendszerét tartalmazza, amely kizárja az általános jellegű eltéréseket.

30

A Bizottság úgy ítéli meg, hogy az EnWG 110. §-a (1) bekezdésének 1. pontja ellentétes a 2003/54 irányelv 20. cikkének (1) bekezdésével. Az alapügybeli hálózat ugyanis az ezen irányelv értelmében vett elosztórendszernek minősül, vagyis biztosítani kell az e hálózathoz történő szabad hozzáférést. A Bizottság emlékeztet arra, hogy a harmadik személyek energiaellátó hálózatokhoz történő szabad hozzáférésének elve alapvető jelentőséggel bír, ettől az elvtől pedig csak egyértelműen meghatározott körülmények között lehet eltérni. Ezzel összefüggésben a hálózat méretét csak az elosztórendszer-üzemeltetők jogi szempontból történő szétválasztásával kapcsolatos kérdések szempontjából kell figyelembe venni, mint ez a 2003/54 irányelv 15. cikke (2) bekezdésének végéből következik.

31

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint kizárólag az ügyben eljáró és a bírósági döntésért felelősséggel tartozó nemzeti bíróság feladata, hogy az ügy sajátosságaira figyelemmel megítélje mind az előzetes döntéshozatal szükségességét ítéletének meghozatala szempontjából, mind pedig a Bíróság elé terjesztendő kérdések jelentőségét (lásd a C-415/93. sz. Bosman-ügyben 1995. december 15-én hozott ítélet [EBHT 1995., I-4921. o.] 59. pontját, valamint a C-466/04. sz. Acereda Herrera ügyben 2006. június 15-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-5341. o.] 47. pontját).

32

A Bíróság csak abban az esetben utasíthatja vissza a nemzeti bíróság kérdését, ha nyilvánvaló, hogy az adott közösségi jogszabály értelmezése vagy érvényességének vizsgálata, amelyet a nemzeti bíróság kért, nem függ össze az alapeljárás valóságával vagy tárgyával, illetve ha a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű (lásd a fent hivatkozott Bosman-ügyben hozott ítélet 61. pontját, valamint a fent hivatkozott Acereda Herrera ügyben hozott ítélet 48. pontját).

33

A szóban forgó alapügyben egy villamosenergia-szolgáltató fordult a nemzeti bírósághoz, azt állítva, hogy a 2003/54 irányelv 20. cikkének (1) bekezdésével ellentétes az olyan nemzeti jogszabályi rendelkezés, amely az energiaellátó hálózatok egyes üzemeltetőit mentesíti az alól, hogy szabad hozzáférést engedjenek a hálózatukhoz.

34

E bíróság szerint a szóban forgó nemzeti jogszabályi rendelkezés előírja, hogy az energiaellátó hálózatokra anélkül is alkalmazni kell az említett mentesítést, hogy ehhez bizonyítani kellene a túlzott nehézségek fennállását, miközben az EnWG 110. §-a (1) bekezdésének 2. pontjában említett szolgáltató hálózatok esetében e feltételnek teljesülnie kell.

35

A kérdést előterjesztő bíróság következésképpen azt kérdezi, hogy a 2003/54 irányelv 20. cikkének (1) bekezdésével ellentétes-e ez az eltérést engedő rendszer, amely anélkül ad mentesítést a harmadik személyek bizonyos energiaellátó hálózatokhoz történő szabad hozzáférése biztosításának kötelezettsége alól, hogy figyelembe kellene venni e hálózatok műszaki kapacitását.

36

Ebből következik, hogy az előterjesztett kérdés releváns, nem hipotetikus jellegű, vagyis elfogadható.

37

Az előterjesztett kérdés megválaszolása céljából a 2003/54 irányelv 20. cikkét ezen irányelv célkitűzéseinek és rendelkezéseinek fényében kell értelmezni, annak megvizsgálása érdekében, hogy az alapügybeli hálózat ezen irányelv hatálya alá tartozik-e, valamint hogy az említett 20. cikkel ellentétes-e az olyan rendelkezés, mint az EnWG 110. §-a (1) bekezdésének 1. pontja, amely mentesítést ad a harmadik személyek bizonyos energiaellátó hálózatokhoz történő szabad hozzáférése biztosításának kötelezettsége alól.

38

Emlékeztetni kell arra, hogy a 2003/54 irányelv hatályon kívül helyezte a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló, 1996. december 19-i 96/92/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (HL 1997. L 27., 20. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 2. kötet, 3. o.), és annak helyébe lépett. A 2003/54 irányelv (1) és (2) preambulumbekezdéséből következik, hogy ezt az irányelvet a villamos energia belső piacának kialakítása érdekében, a 96/92 irányelv végrehajtása után még fennálló hiányosságok miatt fogadták el. A 2003/54 irányelv célja tehát e piac működésének fejlesztése.

39

A 2003/54 irányelv (5) preambulumbekezdése szerint a tökéletesen működőképes és versenyen alapuló belső piac létrejöttének egyik fő akadálya a hálózati hozzáféréssel, a díjszabással és a tagállamok eltérő piacnyitási szintjével van összefüggésben.

40

Az irányelv (6) és (7) preambulumbekezdése kimondja, hogy a hátrányos megkülönböztetéstől mentes, átlátható és méltányos díjazású hálózati hozzáférés szükséges a verseny működéséhez, és elsődleges fontossággal bír a villamos energia belső piacának megvalósítása érdekében.

41

A 96/92 irányelv a 16–20. cikkében a villamosenergia-átviteli és -elosztó rendszerekhez történő, szerződésen alapuló hálózati hozzáférés rendszeréről rendelkezett. A közösségi jogalkotó azért döntött e rendszer megszüntetése mellett, hogy – mint ez a Bizottság által 2001. március 13-án előterjesztett irányelvjavaslatból (COM(2001) 125 végleges, HL C 240 E., 60. o.) kiderül – jobban megnyissa a villamos energia belső piacát.

42

Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság a 96/92 irányelv 7. cikke (5) bekezdésének, valamint 16. cikkének értelmezése keretében hangsúlyozta a rendszerhasználók közötti hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének általános jellegét (lásd ebben az értelemben a C-17/03. sz., VEMW és társai ügyben 2005. június 7-én hozott ítélet [EBHT 2005., I-4983. o.] 42–46. pontját).

43

A 2003/54 irányelv (4) preabulumbekezdése kimondja, hogy a teljesen nyitott piacnak lehetővé kell tennie a fogyasztó számára a szolgáltatójának szabad megválasztását, és e szolgáltató számára is biztosítania kell a fogyasztói szabad ellátásának lehetőségét. Mint azt a főtanácsnok az indítványa 72. pontjában helyesen megállapítja, ez a két jogosultság szükségképpen összekapcsolódik. Ahhoz ugyanis, hogy a fogyasztók szabadon megválaszthassák a szolgáltatóikat, a szolgáltatóknak hozzá kell tudni férniük a különböző átviteli és elosztórendszerekhez, amelyek eljuttatják a fogyasztókhoz a villamos energiát.

44

A fenti megfontolásokból következik, hogy a harmadik személyeknek az átviteli és elosztórendszerekhez történő szabad hozzáférése azon alapvető jelentőségű intézkedések egyikét képezi, amelyeket a tagállamoknak a villamos energia belső piacának kialakítása érdekében meg kell hozniuk.

45

A szabad hozzáférés elve a 2003/54 irányelv 20. cikkének (1) bekezdése szerint a villamosenergia-átviteli és -elosztó rendszerekre alkalmazandó. Ugyanezen irányelv 2. cikkének 3. és 5. pontja határozza meg az „átvitel” és az „elosztás” fogalmát. Az átvitel nem más, mint villamos energia szállítása igen nagy feszültségű és nagyfeszültségű, összekapcsolt rendszereken a végső fogyasztókhoz vagy az elosztókhoz való eljuttatás céljából. Az elosztás villamos energia szállítása nagyfeszültségű, középfeszültségű és kisfeszültségű elosztóhálózatokon a fogyasztóhoz való eljuttatás céljából. Az átvitel és az elosztás nem foglalja magában az ellátást. Az „ellátás” fogalmát a 2003/54 irányelv 2. cikkének 19. pontja a fogyasztók részére történő villamosenergia-értékesítésként határozza meg.

46

A fenti meghatározásokból következik egyrészt, hogy az átviteli rendszer a végső fogyasztók vagy az elosztók részére történő értékesítésre szánt villamos energia igen nagy feszültségű és nagyfeszültségű szállítására szolgáló összekapcsolt rendszer, másrészt pedig, hogy az elosztórendszer a nagykereskedelmi fogyasztók vagy a végső fogyasztók részére történő értékesítésre szánt villamos energia nagyfeszültségű, középfeszültségű és kisfeszültségű szállítására szolgáló rendszer.

47

A Bíróság elé terjesztett egyes észrevételek szerint az alapügybeli hálózat nem minősül sem átviteli rendszernek, sem pedig elosztórendszernek, tehát nem tartozik a 2003/54 irányelv hatálya alá. Egyrészt ugyanis e hálózat olyan belső hálózatot képez, amely a hozzá kapcsolódó csekély fogyasztás folytán nem érinti hátrányosan a versenyt, másrészt pedig e hálózat üzemeltetése csupán járulékos tevékenység a fő tevékenységhez, vagyis a repülőtér üzemeltetéséhez képest.

48

Először is, a 2003/54 irányelv értelmében vett átviteli és elosztóhálózatok jellegével, valamint az említett hálózatokon szállított villamos energia mennyiségével kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy az átvitel és az elosztás közötti különbségtétel egyetlen kritériumát e villamos energia feszültsége képezi.

49

Ezen irányelv 2. cikkének 3. és 5. pontja értelmében ugyanis az átviteli rendszer esetében igen nagy feszültségű és nagyfeszültségű villamos energiáról van szó, az elosztórendszer pedig nagyfeszültségű, középfeszültségű és kisfeszültségű villamos energia szállítását biztosítja. A 2003/54 irányelv a villamosenergia-fogyasztásra csak a „kis, szigetüzemben működő rendszer” és a „szigetüzemben működő mikrorendszer” fogalmának meghatározása céljából utal, amelyek igazolják az ezen irányelvben előírt bizonyos kötelezettségektől történő eltérések biztosítását. A közösségi jogalkotónak tehát nem állt szándékában, hogy bizonyos átviteli és elosztórendszereket a méretüknél vagy a hozzájuk kapcsolódó villamosenergia-fogyasztásnál fogva kizárjon a 2003/54 irányelv hatálya alól.

50

Meg kell jegyezni, hogy az EnWG 110. §-a (1) bekezdésének 1. pontja az e rendelkezés hatálya alá tartozó hálózatokat nem a villamosenergia-fogyasztásuk alapján határozza meg. Ez a rendelkezés ugyanis azokra a hálózatokra vonatkozik, amelyek „területileg összetartozó üzemi területen találhatók, valamint túlnyomórészt az energia saját üzemen belüli, vagy kapcsolt vállalkozáshoz történő továbbítására szolgálnak”.

51

Másodszor, az átviteli és elosztórendszerek üzemeltetésével és rendeltetésével kapcsolatban a 2003/54 irányelv mindkét rendszer vonatkozásában kimondja, hogy a villamos energia szállítása a [fogyasztóhoz való] eljuttatás céljából történik, bele nem értve magát az ellátást, valamint hogy az üzemeltető felelős az adott terület hálózatának üzemeltetéséért, karbantartásáért és fejlesztéséért, annak érdekében, hogy biztosított legyen a hálózat hosszú távú kapacitása.

52

Ezenkívül a 2003/54 irányelv 13. cikke előírja, hogy az elosztóhálózatot tulajdonló vagy azokért felelős vállalkozások elosztórendszer-üzemeltetőt jelöljenek ki. Az irányelvnek sem e rendelkezéséből, sem pedig bármely más rendelkezéséből nem következik, hogy csak azok a vállalkozások lennének kötelesek szabad hozzáférést engedni a hálózatokhoz, amelyek fő tevékenységként látják el az elosztóhálózat üzemeltetését.

53

Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az EnWG 110. §-a (1) bekezdésének 1. pontja a hatálya alá tartozó hálózatok meghatározása során semmilyen pontosítást nem tartalmaz arra vonatkozóan, hogy az üzemeltető fő tevékenységként vagy járulékos tevékenységként látja el az energiaellátó hálózat üzemeltetését.

54

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból, valamint a Bíróság elé terjesztett észrevételekből kiderül, hogy az alapügybeli hálózat látja el magát az FLH-t, valamint további 93 vállalkozást villamos energiával, amelyek mindegyike a Leipzig/Halle repülőtér területén működik. Az e hálózaton keresztül felhasznált energiamennyiség 2004-ben 22200 MWh volt, amelyből 3800 MWh-t fogyasztottak az FLH-n kívüli egyéb vállalkozások. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint a 2007. évre vonatkozó előrejelzés úgy szólt, hogy e vállalkozások fogyasztása 8000 MWh-t ér el. Ebből következik, hogy az FLH nem átviteli hálózatot üzemeltet, mivel a szállított villamos energia nem minősül igen nagy feszültségűnek vagy nagyfeszültségűnek, hanem olyan hálózatot üzemeltet, amely a fogyasztókhoz való eljuttatás céljából szállít villamos energiát, és amely a 2003/54 irányelv 2. cikkének 5. pontja értelmében vett villamosenergia-elosztórendszerként vizsgálandó.

55

Ezen irányelv 20. cikkének (1) bekezdése a tagállamokra bízza az ahhoz szükséges intézkedések meghozatalát, hogy biztosított legyen a harmadik személyek átviteli vagy elosztórendszerekhez történő hozzáférése. Ebből következik, hogy az EK 249. cikknek megfelelően a tagállamok hatáskörébe tartozik az ennek eléréséhez szükséges forma és eszközök megválasztása. E mozgástér azonban – figyelembe véve az átviteli vagy elosztórendszerekhez történő szabad hozzáférés elvének fontosságát – nem hatalmazza fel a tagállamokat arra, hogy mellőzzék az említett elvet azokon az eseteken kívül, amelyekre vonatkozóan a 2003/54 irányelv kivételeket vagy eltéréseket biztosít.

56

Az EnWG 110. §-a (1) bekezdésének 1. pontjához hasonló rendelkezés tehát csak abban az esetben lenne összeegyeztethető a 2003/54 irányelvvel, ha az említett kivételek vagy eltérések hatálya alá tartozna.

57

Először is, a 2003/54 irányelv 20. cikkének (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy az elosztórendszer-üzemeltető megtagadhatja a hálózatához történő hozzáférést, ha nem áll rendelkezésére a szükséges kapacitás, feltéve hogy a megtagadást kellőképpen megalapozott indokokkal támasztja alá. A hálózati hozzáférés megtagadásának e lehetőségét azonban esetről esetre kell vizsgálni, és e lehetőség nem hatalmazza fel a tagállamokat arra, hogy ezeket az eltéréseket általános jelleggel biztosítsák, anélkül hogy minden egyes üzemeltető vonatkozásában ténylegesen megvizsgálnák, hogy hiányzik-e a hálózat műszaki kapacitása a harmadik személyektől származó kérelmek teljesítéséhez.

58

Másodszor, a 2003/54 irányelv 3. cikkének (8) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy ne alkalmazzák az irányelv 20. cikkének rendelkezéseit, amennyiben azok alkalmazása akadályozná a villamosenergia-ipari vállalkozások általános gazdasági érdekből előírt kötelezettségeinek teljesítését, és amennyiben a kereskedelem fejlődését nem befolyásolják olyan mértékben, ami ellentétes lenne a Közösség érdekeivel.

59

Pontosítani kell, hogy a 2003/54 irányelv 3. cikkének (2) és (3) bekezdése ugyanis azokra a közszolgáltatási kötelezettségekre vonatkozik, amelyeket a tagállamok a villamosenergia-ágazatban működő vállalkozások számára általános gazdasági érdekből előírhatnak. Ezen irányelv (26) preambulumbekezdéséből következik, hogy a közszolgáltatási kötelezettségeket nemzeti szinten kell értelmezni.

60

A 2003/54 irányelv 3. cikkének (8) bekezdéséből következően a tagállamok dönthetnek úgy, hogy a villamosenergia-ágazatbeli közszolgáltatások teljesítésének biztosítása érdekében korlátozzák a harmadik személyek átviteli vagy elosztórendszerekhez történő hozzáférését. Ehhez azonban a tagállamoknak egyrészt meg kell vizsgálniuk, hogy a hálózatokhoz történő korlátlan hozzáférés a hálózatok üzemeltetőit terhelő közszolgáltatási kötelezettségek teljesítése akadályozásának kockázatával járna-e, másrészt pedig meg kell győződniük arról, hogy e kötelezettségek teljesítése nem biztosítható-e más eszközökkel, amelyek nem járnak a hálózatokhoz történő hozzáférés – a 2003/54 irányelvben biztosított egyik jogosultság – sérelmével.

61

Meg kell jegyezni, hogy az EnWG 110. §-a (1) bekezdésének 1. pontjában foglalt, az energiaellátó hálózatokhoz történő szabad hozzáférés elvétől való eltérés nem igazolható annak kockázatával, hogy az e rendelkezés hatálya alá tartozó hálózatok üzemeltetői e szabad hozzáférés ténye folytán akadályozva lennének a közszolgáltatási kötelezettségeik teljesítésében. Ezt az eltérést ugyanis csak annak a területnek a földrajzi elhelyezkedése vagy jogi helyzete igazolja, amelyen az említett hálózatokat működtetik. A német kormány nem állítja azt sem, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság a 2003/54 irányelv 3. cikke (8) bekezdésének végrehajtása céljából fogadta volna el az EnWG 110. §-a (1) bekezdésének 1. pontját.

62

Harmadszor, az irányelv 26. cikkének (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy azok a tagállamok, amelyek bizonyítani tudják, hogy alapvető problémák vannak kis, szigetüzemben működő rendszereik üzemeltetésével, az irányelv egyes rendelkezéseitől, különösen annak 20. cikkétől eltérésért folyamodhatnak.

63

Ezekhez az eltérésekhez ugyanakkor a Bizottság jóváhagyása szükséges, amely az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett határozat formájában jelenik meg. Ilyen eltéréseket engedtek a Ciprusi Köztársaság részére a 2006. szeptember 25-i határozatban (HL L 270., 72. o.), valamint a Máltai Köztársaság részére a 2006. november 28-i határozatban (HL L 332., 32. o.). Meg kell állapítani, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság a 2003/54 irányelv 26. cikkének (1) bekezdése alapján nem folyamodott a Bizottsághoz eltérést engedő határozat iránt, és ilyen eltérést nem is engedélyeztek számára.

64

Ebből következik, hogy az EnWG 110. §-a (1) bekezdésének 1. pontjához hasonló rendelkezés nem tartozik a 2003/54 irányelv által előírt, a villamosenergia-átviteli és -elosztó rendszerekhez történő szabad hozzáférés elve alóli egyik kivétel vagy eltérés hatálya alá sem.

65

Az előző megfontolások összességéből következik, hogy a 2003/54 irányelv 20. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az EnWG 110. §-a (1) bekezdésének 1. pontjához hasonló rendelkezés, amely az energiaellátó hálózatok egyes üzemeltetőit azon az alapon mentesíti a harmadik személyek e hálózatokhoz történő szabad hozzáférése biztosításának kötelezettsége alól, hogy e hálózatok területileg összetartozó üzemi területen találhatók, valamint túlnyomórészt az energia saját üzemen belüli, illetve kapcsolt vállalkozáshoz történő továbbítására szolgálnak.

66

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

A villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 96/92/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. június 26-i 2003/54/EK irányelv 20. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes a villamosenergia- és gázellátásról szóló 2005. július 7-i törvény, az úgynevezett „energiagazdálkodási törvény” (Gesetz über die Elektrizitäts- und Gasversorgung [Energiewirtschaftsgesetz]) 110. §-a (1) bekezdésének 1. pontjához hasonló rendelkezés, amely az energiaellátó hálózatok egyes üzemeltetőit azon az alapon mentesíti a harmadik személyek e hálózatokhoz történő szabad hozzáférése biztosításának kötelezettsége alól, hogy e hálózatok területileg összetartozó üzemi területen találhatók, valamint túlnyomórészt az energia saját üzemen belüli, illetve kapcsolt vállalkozáshoz történő továbbítására szolgálnak.